Magánküldetés A sárkány lelke (Ilaszior, Neil Saitoh, Hayato Blacksoul, Shiki, Kato Brightmore, Mateus Grandus)

Késő délutánra járhatott, talán már odakint teljes lehetett a sötétség, mikor Enoch mester a szobájába hívatta Jacket, aki egy öt-tíz perc elteltével távozott a szobából és lejött hozzánk. Csak ültem a sarokban, amit kiharcoltam ideérkezésemkor és figyeltem az eseményeket, Jack nem tétlenkedett sokat csupán az ujjaival mutogatott a levegőbe, közben pedig a szája aprókat mozgott és minden terembelévőre rámutatott egyszer majd rajtam állt meg az ujja, ezután célegyenesen felém vette az irányt vigyorogva, majd amikor ideért hozzám egy összetekert papírt vett elő a zsebéből és átnyújtotta.
- Ezt a feladatot maga Enoch mester bízta rád. – mondta és bökdösni kezdte a vállamat mosolyogva a papírral, amíg felálltam tisztelettudóan.
- Valóban? – kérdeztem komor arckifejezéssel.
- Őőőmm , nem csak én magam lusta vagyok megcsinálni – felkacagott hangosan és átvettem tőle a tekercset.
- Ugyan már Jack, a kölyök seggén még ott van a tojáshéj, szánalmas és gyenge mit vársz tőle? – a sapka a fején eléggé nagy önbizalommal rendelkezhetett, hogy ilyen könnyedén mer bárkit szidalmazni.
- Még arra sem képes, hogy…. – Jack megmarkolta a sapka nagy „száját” és befogta, de a ruhadarab tovább beszélt mintha misem történt volna, igaz a mondatai értelmetlen dörmögésnek hatottak.
- A felkéréssel ne törődj eleinte, ugyanis az ember, aki küldte ezt már szép kis vagyonnal tartozik Enoch mesternek, az lenne a feladatod, hogy móresre tanítod, és ne vágj, már ilyen savanyú arcot pár kismadár azt rebesgeti, hogy igenis érdekfeszítő arcot szoktál vágni küzdelmek közben. – közelebb hajolt egy picit és vigyorogva oldalra biccentette a fejét, a sapka a fején még mindig ontotta az okosságait, csak nem tudta, hogy azokat senki sem érti meg, elvigyorodtam szélesen és őrülten a fickóra, majd ő felegyenesedett és mielőtt távozott csak annyit mondott.
- Na látod ez már sokkal normálisabb tekintet.


Sebesen elhagytam a céhházat és a megadott város, Era felé vettem az irányt az utam unalmas és hosszú volt, mivel ostoba módon vonattal próbáltam eljutni célomhoz, mivel nem volt kedvem jegyet váltani ezért felosontam a vonatra, megkerestem a kalauz szobáját, átütöttem a férfi torkát és ott bent nyugisan tudtam utazni a hátralévő időben. Maga a vérfürdő nem is zavart, ami a kis szobácska minden falát betakarta, inkább maga a hulla szúrta a szemem mivel sok helyet foglalt, ezért jobbnak láttam kihajítani, igyekeztek a vonal mellé ejteni közvetlenül mivel akkor az utasok nem látják meg. Már a végállomás elérte előtt látszott, hogy Era városa nem az a tipikus aprócska város, falu, amikkel eddig találkoztam, elmosolyodtam hisz egy ekkora helyen könnyű lesz beolvadni és észrevétlennek maradni. A papír egyenesen egy lelakott, több emeletes házhoz vezetett, nem tétováztam rárúgtam a kedves bérlőnkre az ajtót mikor az éppen egy hölgy társaságában volt. Még nem láttam értelmét, hogy elővegyem a Guillotineom ezért csak némán néztem őket pár percig, várva a reakcióikat. A férfi rémült és meglepett volt akárcsak a mellette lévő, aki félelmétől hajtva a mögöttem található ajtó felé sietett mindhiába, ugyanis megragadtam a lányka torkát és egyre jobban szorítva szépen lassan megvártam, amíg megfullad, legalább nem visongott itt nekem, most nincs itt az ideje, hogy hangos sikolyokat hallgassak, és amúgy sem volt kedvem most efféle zenét hallgatni. A férfit látszólag hidegen hagyta a nő halálra, biztos nem volt a közeli hozzátartozója.
- Mégis mit jelentsen ez? – A férfivédekező pózba állt be, nem mintha sokat el tudna érni vele.
- A maga megbízása kapcsán vagyok itt, amit nekünk küldött. Ohh és a tartozását is ideje beszedni, remélem, ez nem okoz problémát.
- Egy arcátlan kölyköt küldenek hozzám, a Blackened Tearsnek már nem futja jobbra? Figyelj fiú, ha jól tudom, ti azért vagytok, hogy teljesítsétek a felkéréseket, szó nélkül bármi is legyen az, úgyhogy engedelmeskedj vagy… - odaléptem hozzá és előhívtam a Guillotineom.
- Vagy? Folytassa, kérem – majd az egyik pengét a torkához érintettem.
- Nem szeretem, ha a magad fajta férgek többre becsülik magukat, mint amik.
- Azt hiszed, hogy félek a haláltól? Már évek óta üzletelek törvényen kívüli céhekkel, és eddig még mindig megúsztam fizetés nélkül, tedd meg szépen, ami a felkérésben áll és tűnj el innen.
- Halál? Ki beszélt itt halálról? – a láncommal lefogtam a férfit és hason rúgtam úgy hogy hátrébb lökte a rúgásom és egy széken landolt.
- Kérem foglaljon helyet, megbízó bácsi. Következik a show műsor. – szorosan a székhez kötöztem majd vártam egy kicsit, de csak ismételte magát így semmi vicces reakciót nem kaptam tőle.
- Gyerünk kölyök, ölj csak meg, engem bizony nem érdekel.
- Mondja maga tényleg ilyen idióta? – megragadtam a bal kezemmel, amin a pengék voltak, a fejét és szépen „megsimogattam” az arcát, a kezelés utána férfi arca úgy nézett ki, mint aki össze-vissza vagdosta volna magát borotvapengékkel, noha a vágások az egész arcára kiterjedtek.
- Senki nem beszélt a megöléséről, de ha nem fél, akkor csak fokozza a dolgokat, kíváncsi vagyok mekkora mennyiségű fájdalmat képes elviselni, amíg sírva nem kezd könyörögni azért, hogy hagyjam abba.
- Annyi lehetőség közül választhatok, nem is tudom, hol kezdjem, nos, köztudott, hogy a csontfájdalom a legintenzívebb, talán kezdhetnénk azzal. – rátenyereltem a férfi jobb combjára és a mutató ujjamon lévő pengével könnyedén és gyorsan átvágtam a combizmait és az inakat, mikor éreztem, hogy a penge elért a csonthoz megálltam és hozzáérintettem a penge hegyén a csont felszínéhez, az ürge, aki eddig csak izzadt és kétségbeesetten nézett most felordított hangosan, de vicces volt azért látni, hogy mindezek ellenére is igyekezett erősnek mutatni magát. Elkezdtem „vakargatni” a csont felszínét, aminek hatására az ürge ordítása hangosabbá és hosszabbá vált.
- Hűűű ilyen dolgokat csinál egy ember, ha ezt teszem vele. – bámultam nagyra nyitott szemekkel és tettettem a meglepettséget, majd kitéptem a lábából a karmot és felkelve lenéztem a hátrahagyott sebre, oldalra biccentve a fejem.
- Meg kellene látogatnod egy orvost, valaki csúnyán megsebesítette a lábadat. – mutattam a jobb lábra és próbáltam tenni az ártatlant.
- Te beteg vagy! Őszintén remélem, egyszer elfognak, és hasonló szörnyűségeket művelnek veled. – a férfi arca kissé könnyes volt már a fájdalomtól, vagy csak az izzadtság csorgott a szemébe, nem tudom. A kezemet az államhoz tettem és töprengeni kezdtem, közben a lábammal a padlón topogtam.
- Hmmm, hogyan folytassuk, a kezeit mindenképp szabadon kellene hagyni, hiszen másképp nem tudna fizetni. Áhh kit érdekel, pár ujj elvesztésébe nem hal bele. – kifeszítettem a tenyerét a kartámlára és szép lassú fűrészelő mozdulattal levágtam mind két kisujját, gondolván hogy azokat úgysem használja sok mindenre, talán azért olyan kicsik, majd megetettem vele az ujjait, furcsa volt, mert öklendezett, de hát nem volt mit tenni, még mindig nincs pénz. Következett a kislábujjak levágása, de mivel már úgy tűnt a fickó jól van lakva ezért a két felesleget szimplán eldobtam. Csórikám már elég szépen vérzett habár nem olyan intenzíven hogy belehalljon, de mindenképp kevésbé vérzős módszer kell, ha akarunk pénzt látni.
- Még mindig nem látom sehol a törlesztésre szánt összeget, nem tetszik ez nekem.
- Dögölj meg, te szörnyeteg.
- Nana, hát szabad így beszélni a vendéggel. – befogtam a száját egy a közelben talált kendővel majd mögé mentem és szép egymásutánban elkezdtem kitépkedni a hajszálait, egyesével, miközben hallgattam, ahogy felkiált tompán minden egyes kihúzott szál után.
- Hajjajj, kopaszon fogjuk így végezni. – Ekkor egy síró nyöszörgést hallottam a kendő takarása alól és valami beszédre lettem figyelmes ezért levettem róla a kendőt.


- Elég, hagyja abba, az összes megtakarított pénzem ott van abban a szekrényben. - mutatott egy régi bútordarabra, én odasétáltam és lássanak csodát az ürgének mégiscsak volt pénze, két hatalmas zsákot találtam, amelyek színültig tele voltak gyémánttal. A vállamra emeltem a két zsákot, majd elengedtem a férfit és udvariasan meghajoltam.
- Nagy jó uram, öröm volt önnel üzletelni, megígérem, hogy hamarosan az ön számára is kielégítő eredményeket fog hallani a jelenlegi megbízásával kapcsolatban. Olyan gyorsan jelentkezem, amint csak lehet. – illedelmesen meghajoltam, mintha valami úrnál lettem volna, nem törődve a reszkető és majdnem síró férfival, akit a szobában hagytam a széken kuporogni.

Új napra virradtunk, és mint ilyen, a reggeli korán kelés elmaradhatatlan. Pont. Így is kezdhetném, de nem fogom. Mégpedig azért nem, mert már jócskán benne vagyunk a délutánban. A mai nap óriási semmittevéssel ment el, és ezt egyáltalán nem bántam. Teljesen átadtam magam annak az érzésnek, hogy nincs gondom semmire, és nem kell csinálnom a mai napon semmit. Vagyis mégis: takarítani. De azt nagyon. Erre sem fordítottam különösebb időt. Ami olyan volt az ment a szekrénybe, ami meg kicsit más, az ment a szennyesbe. A porszívózást, inkább nem feszegetem, azt roppant gyorsan le tudtam. Annyira állt már a por, hogy mikor végre úgy voltam vele, hogy megszabadulok tőle, a takarítás közepette igen csak felkavarodott a szoba levegőjével, egyetlen lélegzetvételnyi helyet sem hagyott a lakásban, én pedig, mint valami ultra-mega-giga láncdohányos, krahácsoltam tőle, mint a veszett fejsze nyele. Vagy ezt nem így mondják? Mindegy, a lényeg érthető. Ha ez még egy, vagy két percig folytatódott volna, és még szellőztetéssel sem tudom kiűzni ezt a démont az otthonomból, akkor hívom a tűzoltókat, hogy gázmérgezést fogok kapni. Arról nem kell tudniuk, hogy sima porról van szó. Ezt elég, ha én tudom. Mivel szükségem volt némi friss levegőre, felpakoltam a cuccom – nem sok minden, csak a legszükségesebbek – felkanyarítottam magamra a frissen vásárolt köpenyem, és a fülemre helyeztem a szintén frissen vásárolt fülhallgatót, amin keresztül a zene akadály nélkül áramlott a fülembe, és negédes ritmusával – már amelyik negédes volt – megrezegtette a dobhártyám, ami azt az érzést váltotta ki, hogy hallom a hangokat. Úristen, hangokat hallok a fejemben! Nem, nem őrültem meg, csak szól a zene, [i]yeah[i]! Ahogy kilépek az ajtón, és magam mögött hagyom az immár tisztának nevezhető lakást, bekapcsolom a zenét. A fülhallgató alapjába véve nem volt rossz, ám az a két hegyes villámhárító izé nem kellett volna. Épp egy zúzós rock zene szólt, amit igencsak előszeretettel hallgattam. Lecsekkoltam ,hogy bezártam-e az ajtót, majd elindultam a céh épülete felé, amíg az én házamból kitakarodik az a kosz-szörnyeteg, ami perpillanat bent uralkodik. Az úton nem történt semmi. Szólt a zene a fülembe, én pedig megpróbáltam ütemre lépni, bár ez nem mindig sikerült, mert voltak kisebb-nagyobb kilengések, de összességében király volt. Megfeledkeztem magamról, és elkezdtem dúdolni, majd torkom szakadtából énekelni. Nem kell mondanom, hogy a városban, aki épp kint tartózkodott az utcán, vagy csak látott, kissé furán nézett rám. Az éneklés után pedig jött az „átadom magam a zenének” állapot. Amikor a tekintetem egyszer-egyszer találkozott valamelyik lakoséval, igencsak kérdő tekintettel nézett rám, hogy mi a frászt csinálok. De nem érdekelt. A nap sütött, az ég felhőtlen volt, és ettől a kedvem is jó lett. Elértem a céh házat és nem nagyon totojáztam, hogy benyissak-e rajta. Belöktem az ajtót, és mint mindig, most is az volt az első, hogy körül nézzek, kiket találok itt. Az azt jelenti, hogy nem mentek sehova, de még csak melót sem vállaltak. Ahogy sikerül tüzetesebben megfigyelnem, nincsenek kevesen a céhben. Ha jól látom, ezen felül, mindenki felhőtlen jó kedvvel rendelkezik, és ez alól Bob mester sem kivétel. Vajon az én állapotom vették át – mert akkor nagy gáz van – vagy van valami különleges alkalom, amiért a Blue Pegasus tagjainak a kedve a mennyekben bulizik az angyalokkal. Angyalokkal, ugyan, magával a Teremtővel. Ledobom magam az egyik asztalhoz, és mereven nézek magam elé, aztán körbe hordozom a tekintetem az éppen lustálkodó céh társaimon.
- Mi az, senki nem melózik ma? – címeztem a kérdést az egész céhnek, bár inkább költői kérdés volt, és nem is igazán vártam rá választ. Akár vártam, akár nem, nem válaszoltak, ugyanis Bob mester szó szerint betáncolt közénk. Felhúztam a szemöldököm, hogy neki is milyen jó kedve van. Bob mester legtöbbször jó kedvű, de ez a fajta még tőle is kissé idegen volt.
- Üdvözlet mindenkinek, kedveskéim. Ma egy igen érdekes feladat van a tarsolyomban. – kezdett bele a céh vezetője.
- De csak az tudja majd meg a részleteket, akit kiválasztok. Ez egy igen kényes feladat. – a mester végig járatta tekintetét a céhben tartózkodókon. Nyilván válogatott közülük. Ismerte mindenki képességeit, tudta a korlátaikat, és ezek alapján mérlegelte a helyzetet.
- Kato, idejönnél? – meglepődtem. Tény, hogy jó ideje csak lézengtem, de azért ez erős. Ha valamit elszúrok, biztos, hogy megismerem Bob mester eddig, számomra ismeretlen oldalát. Valahogy nem vágytam rá. A céh társak tekintetének kereszt tüzében felálltam az asztalomtól, és a pulthoz sétáltam, ahol Bob mester már ténykedett. Egy italt töltött, illetve kettőt, de nekem egyet, és magának egyet.
- Nos, Kato, gondolom, ismered a Dragon Fang céhet. Ba’al mester már igen régen ígér nekem egy igen fontos dolgot, viszont sem ő, sem én nem akarjuk rábízni a postára. Akármennyire is gyors, és megbízható, félő, hogy elkallódik, és nem kizárt, hogy más is keresi. Rád bízom a feladatot, hogy elhozd nekem ezt a tárgyat, és azt is, hogy óvd meg. Tudom, hogy képes vagy rá. – nem igen húzta tovább a szót. Bár érdekelt, hogy mi lehet az az igen fontos dolog, amit semelyikőjük nem mert a postára bízni.
- Megteszem, ami tőlem telik, Bob mester. Nem fogok csalódást okozni. – bólintott, és ezzel jelezte is, hogy itt lezártnak tekinti a beszélgetést, és a feladat ismertetését. Nos, akkor irány Era és a Dragon Fang céh háza. Elhagytam a Blue Pegasus-t, és elindultam haza, azt remélve, hogy az a dög, már nincs ott, de a biztonság kedvéért lejátszottam a fejemben több lehetséges jelenetet, hogy ha rám támad, miként bánok el vele. Ezt egyelőre nem osztom meg, hátha esetleg még gondolatolvasni is tud, és ilyen messziről is tökéletesen használja ki ezt a képességét. Haza értem, a kezem már a kilincsen, de az ajtót lassan és félve nyitottam ki. Amikor végre rendesen kitártam, olyan friss levegő fogadott, hogy csak na. Beléptem, de rögtön meg is torpantam: mi van, ha ez csapda? Mi van, ha ez csak egy oltári nagy kamu, és így akar csapdába csalni? De végül semmi nem történt és megnyugodtam. Gyorsan bedobáltam pár napra elegendő cuccot. Nem lesz egy rövid út, de reméljük, megéri a fáradtságot. Sietni akartam, így vonatra szálltam. Megint. Mostanában annyiszor ültem vonaton, hogy kezd tőle herótom lenni, és inkább legyalogolok Era-ba, csak ne kelljen kibírni ezt a kötött pályás gépszörnyet. Jött a szokásos mizéria: megvettem a jegyem, feladtam a csomagom, felszálltam a vonatra, és keresni kezdtem a helyem, hogy elfoglalva megvárjam, amig felkiált a kürt, majd lassan, sziszegve a gépmonstrum megindul Era felé, ahol a Dragon Fang céh háza és Ba’al mester vár azzal az izével, amit vissza kell hoznom Bob mesternek. A vonat, ahogy elhagyta az állomást, egyre gyorsabb tempóra váltott, végül elérte a végsebességét, és az utasok, köztük én is, minimálisan, de belepréselődtünk a székeinkbe. Kellemes érzés volt, nem pedig az a kellemetlen, amikor rád dobnak egy ólom tömböt. Egy darabig képes voltam a tájat nézni, de az még a zenék mellett is iszonyatosan unalmassá válik egy idő után, és az embernek nincs más elfoglaltsága, hátha csak nem olvas, de nem volt nálam semmi ilyesmi, a vonatra kihelyezett ingyenes újságok és magazinok pedig nem igazán keltették fel az érdeklődésem. Végül elnyomott az álom. Ha a kalauz nem szól, hogy megérkeztünk Era-ba, én magamtól nem veszem észre, és biztos, hogy tovább megyek. De vannak még rendes emberek a világon. Gyorsan felkaptam a cók-mókom és leszálltam.
Era, az egyik legnagyobb város Fiore-ban, és itt székelt egykor a Mágikus Tanács, amit egy félre értett incidens miatt feloszlattak. Később persze újjá alakult, hisz a mágus társadalom nem maradhat törvények és törvényes vezetők nélkül. A pályaudvarról kiérve, azon gondolkodtam, hogy merre találom a céh épületét. Egyelőre nem kérdeztem meg senkitől, hogy merre találom az épületet. Úgy voltam vele, hogy én is képes leszek egyedül megtalálni, bár ezt hamar feladtam, mikor láttam, hogy mekkora város is igazából Era. Tele van kacskaringós utcákkal, ahol a fő utcákból is számtalan kisebb nyílik, valamint sebesség korlátozás, alul és felüljárók található. A dologhoz nem sok mindent tettem hozzá, végül rászántam magam, hogy akkor megkérdezzek valakit. Mázlimra, egy tök normális pasast fogtam ki.
- Elnézést, megmondaná, merre van a Dragon Fang épülete? – kérdeztem meg udvariasan, majd mikor a férfi megállt, egy percig gondolkodni látszott.
- Oh, a céhet keresed. Peched van, fiam, én pontosan nem tudom, de ott a sarkon az a zöldséges, Bara, tudni fogja, hogy merre kell majd menned. – látott el infoval az öreg.
- Köszönöm. – már sarkon is fordultam, és elindultam a megadott zöldséges irányába, ahol Bara, már tárt karokkal fogadott, mert azt hitte, hogy vásároló vagyok.
- Szép napot, ifjú. Kérsz egy almát, esetleg ananász, banán, kiwi? – sorolt fel párat, de ez csupán a töredék része volt a teljes kínálatának.
- Nem ezért jöttem, köszönöm. Azt szeretném tudni, hogy merre találom a Dragon Fang céh házát. – Bara végig mért.
- Te is mágus lennél? Csatlakozni akarsz hozzájuk? – tette fel további kérdéseit, és ettől csak még nyomulósabbnak hatott. Félretoltam a hajam az arcomról, ezzel felfedve a Blue Pegasus céh emblémáját, amire Bara reakciója, egy szájtátós csodálkozás féle volt, de ilyen arckifejezést még nem láttam.
- Áh, így már érthető. Ha a hátad mögé nézel, látsz egy dombot, na annak a dombnak a tövében van a céh épülete. – hadarta el gyorsan, de mikor az ujja irányt mutatott, akkor kicsit jobban éreztem magam tőle.
- Hálás vagyok érte. Köszönöm. – hátat fordítottam neki és elindultam a megadott irányba. Átsétáltam a városon, és bár nem akartam időt vesztegetni, azért ez még így keserű lehet, ha balul sül el. Az úton, ahol mentem sok érdekességet nem lehetett látni pár utcai áruson kívül, de gondolom, azok mindig kint vannak, így nem is igazán számít. Meg nem járok én annyit erre, hogy kapásból tudjam az irányt. Amint megérkezem a Dragon Fang-hez, illedelmesen bekopogok, majd várom, amíg beinvitálnak. Amint meghallom a hangot, benyitok.
- Szép napot, megjöttem. – lehet, hogy ez a céh nem pont olyan, aki érteni fogja a dolgot, és mivel nem ismernek, ezért lehet, hogy elég furán veszi majd ki magát a jellemem, de nem tehetek róla. Megszoksz, vagy megszöksz.
- Ba’al mestert, merre találom? – tettem fel a kérdésem.

Barangolásom alatt Erában kötöttem ki. Életemben még egyik városban sem jártam és hallani is ha alig valamit, hisz akik a kolostorban éltek azok sem mentek ki a külvilába. Valami féle virágok ünnepsége volt. A város közepén egy hatalmas hegy volt, aminek tetejét a régi mágustanács romjai voltak. Először bámészkodtam a városban, nézegettem a virágokat, kiváncsi voltam a helyre, hisz nyitottnak kell lennem a világ felé, tudnom kell mindenét, ha már az új isten leszek. Azonban nem csak a fényűzést és a szép dolgokat akartam látni. Elakartam jutni a legsötétebb helyekre és látni romlott dolgokat is, így elindultam egy sikátorba, ahol azonban vállal véletlenül nekimentem egy embernek.
– Hé köcsög! nézz már a lábad elé! – Ki a franc ez? Nekem jön és már rám is ront? Normális ez?
- Hogy mersz ráförmedni a világ új istenére?
-Mi a tökömről beszélsz te?
- Arról, hogy engem arra neveltek, hogy én legyek eme világ új istene.
-Gratulálok bunkókám... – válaszolta, majd bemosott egyet – Attól még illem létezik. – Na ekkor kikészültem. Megtöröltem ajkam szélét:
- Ezt pont te mondod, ki nem hajtasz előttem fejet, úgy, hogy elmondtam, hogy ki vagyok én? - válaszoltam rá, majd öklömmel gyomorszájon vágtam. Egy fekete gömböt lött ki rám, ami eltalált, így a falnak vágódtam és ellenfelem már készült is a következő támadásra. Kezei feketén kezdtek izzani, majd rám vetette magát. Ekkor azonban volt időm feleszmélni, így kitettem kezemet és eltérítéssel megváltoztattam a támadás irányát, majd a gyomrához egy nyomásbombát készítettem, amitől neki repült a szemközti falnak, bár ez nekem is fájt, de nem olyan fájdalom volt amitől meg kéne hátrállnom. Felkeltem majd köpenyemet lekaptam magamról és ledobtam a földre. Lepantintottam mind a két csatot melyek azt biztosítják, hogy a fegyvereim rejtve maradjanak, de így kezembe fogtam őket majd beszélni kezdtem
- Hiba volt, hogy kikezdtél egy jövendő beli istennel, ezért a pokolra foglak küldeni te rohadék! – Mondtam, miközben összetéve tenyereit valami csontlándzsát idézett meg, ekkor azonban négy darab őr lépett be a sikátorba, gondolom meghallották a csatánkat.
– Hogy mertek megzavarni minket? – ordítottam, majd a jobb oldali felé dobtam mind a két fegyveremet, miközben felugrottam a levegőbe.
– Csak kettő a tied. – mondta, miközben az ő is harcolni kezdett.
Mivel még épp, hogy kardot tudtak rántani, a két kereszt már beleállt mind a két ellenfelem vállába, így a láncokat megfogva átlósan két irányba húztam meg a láncokat, megrántva a válli, nyaki izmokat és a kulccsontot miközben felém repült. Egy méterre tőlem egy nyomásbombát helyeztem el, ami akkor robbant amikor az ellenfelem beleért az aurámba, így nekirepült a földnek. A második ellenfelem látva, hogy társam is könnyűszerrel győzi le az őröket menekülni kezdett, de a kereszteket beleállítottam a lábába, elvágva a szalagját amitől pofára esett, így magam felé kezdtem húzni, majd eltörtem a nyakát.
– Elkéne tüntetni a tetemeket, a csatorna? – kérdezte tőlem a társam.
- Ha tudsz valamilyen tüzet teremteni egyszerűbb lenne felégetni őket úgy ahogy vannak, de felőlem a csatornába is dobhatjuk őket... ha már a te szintedre süllyedünk le - tettem oda csípősen a végére
-Nincs tüzem, nem dohányzom. – válaszolta miközben a hullákat betobta a csatornába.
- Mi az a dohányzás? Nem értem az itteni dolgokat, eddig egy kolostorban nevelkedtem és körülbelül a csata előtt három emberrel talákoztam –kérdeztem tőle, miközben én is úgy cselekedtem ahogyan ő.
-Mindegy. Kajak ennyire új arc vagy? Amúgy el kéne tüntetni a vért. Homoksúrolásos megoldás megfelel nagyságodnak? Amúgy Ilaszior vagyok.
- Igen, eléggé amúgy, a nevem Neil. Nagyságom? - nevettem fel - nem azt mondtam, hogy egy isten vagyok, isten leszek, és nem magamat nagyítottam, hanem téged kicsinyítettelek le. De amúgy megfelel. – mondtam mikor ő homokot rugdosott a vérre.
- Tudod mit? Akkor üljünk be valahova, és mondd el a történetedet.
- Szí...szívesen - válaszoltam rá döbbenten. Eddig senki sem akarta hallani honnan származom. Mindenki csak beszólt, hogy mit akarok, amikor én csak az igazat mondtam magamről. Amit a kolostorban élők mondtak nekem. Boldog voltam, hogy végre találtam egy embert, aki meghallgat és nem mond rólam előítéletet. Úgy is lett ahogy mondta, némi problémával út közben. Nagyon sietett, néha kicsit megtorpant, bizonyára nem érezte jól magát. Egy Öreg Dack nevezetű kocsmába érkeztünk, ami tele volt emberekkel. Ilaszior a söntéshez vette az irányt, majd gyorsan egy kilencven fokos fordulatot vett és a mosdóhelyiség felé kezdett rohanni. Én is megszaporáztam a lépteimet, majd amikor beértünk elhányta magát. Térdei remegetek, de nem szóltam hozzá. Miután megtörölte a száját kimentünk a söntéshez majd rendelni kezdett. Én nekem fogalmam sem volt mit igyak, úgyhogy azt választottam amit ő.
– Egy korsó tejet!
– Nekem is!

Reggel mikor felkeltem kicsit furcsa dologra figyeltem fel. Upi még aludt tehát még kora reggel van! Ritka az ilyen alkalom, hogy nem lóg a nyakamon ezért gyorsan kiosontam, hogy megnézzem, mi történik Erá-ban. Kiléptem az utcára és nagyon finom virágillatot éreztem, ami a rengeteg virágárus felől jött. Elindultam hátha megtudok valamit arról, hogy miért van itt ennyi virágárus. Odamentem az első árushoz, aki az útba esett.
- Jó napot! – köszöntem barátságosan.
- Jó napot! – köszönt vissza a kicsit korosodó férfi. Egy egyszerű kantáros nadrág volt rajta alatta egy szép fehér póló, amin néhány színes folt volt valószínűleg a virágok miatt arcán egy kis körszemüveg volt, amit valamiféle ész sugárzott volna, ha nem lett volna az a bárgyú vigyor a képén.
- Miért van itt ennyi virágárus? – tértem egyből a lényegre bár nem mintha siettem volna valahova csak kíváncsi voltam.
- Nem tudod? Most van az éves Midori no hi a virágok ünnepe! – mondta még mindig azzal a bárgyú vigyorral, ami már kezdett idegesíteni ezért inkább gyorsan leléptem. Felmásztam az első épületre, amit láttam és elkezdtem lófrálni a tetőn. Megálltam az épület peremén és az életben először rosszul léptem. Megcsúszott a lábam és elkezdtem zuhanni. Tudtam, ha nem csinálok gyorsan valamit, akkor palacsinta lesz belőlem. Zuhanta és egyre közeledtem a földhöz mikor eszembe jutott, hogy Furnur keze talán át tudná ütni ezt a falat és abba a lyukba meg tudnék kapaszkodni.
- Birth of Demon! – kiáltottam miközben zuhantam és erre sok járó-kelő felfigyelt. Egy kis tömeg tömörült alatt és nézték az én bénázásom. Végül sikerült átütni a falat és egy csíkban lezúztam az igen masszív téglafalat. Tömeg szájat tátva köztük egy hosszú szőke hajú fiút, aki egy jó ideje követett, de azt hittem, hogy csak arrafelé van dolga, mint nekem. A szőke hajú fiú egyszer csak megszólalt.
- Hé, ez szép volt! Nem is tudtam, hogy ilyen alakváltás is létezik. – mondta miközben láttam a szemében azt a csillogást, ahogy anno huszonhármassal néztünk a mágusokra. Teljesen lenyűgözve és ámulatba ejtve. De nem hagyhattam, hogy szegényt hülyének nézzék, hogy a falnak beszél ezért kicsit közömbösen odaszóltam.
- Bárcsak az lenne. – mondtam komoran, mert tényleg azt kívántam, hogy bárcsak az lenne. A fiú kérdően nézett és tudtam, hogy kérdések száza szakad a nyakamba, de a fiú mielőtt kérdésre emelte volna a száját emelte volna a száját, az őrök közbeléptek. Pontosan hat őr megállt előttünk.
- Hé, ti ott! Era biztonságának őrzői nevében állj! – szólalt meg a legelöl álló fickó. Meglátták a lyukat a falon és a törmelékeket körülöttem és egyből tudták, hogy mi történt. Támadásba akartak lendülni, előrántották kardjaikat, amik megcsillantak a napfény erős ragyogásában elkezdtek felénk futni mikor valamibe beleütköztek, ami aztán darabokra hullott. Egy tükör volt az! Körbenéztek hátha valamelyik kóbor mágus próbálta megviccelni az őröket. Az ismeretlen fiú kihasználta az őrök éberségének hiányát és intett nekem, hogy arra van, egy kisebb mellékutca ahol el tudunk szökni. Elszaladtunk néhány háztömbbel odébb ahol kifújtuk magunkat és közben rájöttem, hogy a fiú is egy mágus!
- Váo! Milyen mágia volt az, amit használtál? Fiore mágiájának csakhogy nem a kilencven százalékát ismerem, de ilyenről még csak nem is halottam. – kérdeztem ámultan a fiú előtt, akinek az arca ki pirosodott. Nem tudom a dicsérettől, vagy a futástól, de elpirult.
- Persze hogy nem, hiszen ez Gealdor mágia. - mondta lelkesen és egy kis tükröt idézett a kezébe.
- Úgy hallottam nem épp gyakori itt Fioréban. – magyarázta miközben egy kicsit próbálta kihangsúlyozni, hogy ez nem mindennapos dolog.
- Értem. Mesélsz nekem többet a mágiádról? – kérdeztem bizakodóan, hiszen hét éve csak a mágia körül forog az életem.
- Hát őő… nem látom akadályát, de akkor neked is el kell mesélned, hogy honnan szerváltad azt az alakváltást a karodra!
- Persze. De ezt inkább egy biztonságosabb helyen beszéljük meg. Kövess, engem tudok egy jó helyett. – elindultunk Öreg Dack kocsmája felé néma csendben.
- Egyébként hogy hívnak? - törtem meg a hallgatást.
- A nevem Mateus. Mateus Grandus. - mondta szórakozottan.
- Hayato Blacksoul. – mondtam átlagos hangnemben. Miután kicsit megismerkedtünk odaértünk Öreg Dack kocsmájába, ami szinte üres volt. Majd leültünk a pulthoz ahol két másik fickó is ült, de inkább tudomást sem vettem róluk.
- Egy rament főnök. – mondtam boldogan, hiszen a kedvenc kajámról volt szó.
- Kettőt! – egészítette ki Mateus.

Semmi humorom nem volt egészen Eráig elmenni, hiszen nem csak, hogy átkozottul messze van, de még vonat se jár arra annak ellenére, hogy az Egykori Mágikus Tanács ott ülésezett, így kénytelen voltam megint stoppolni. Szerencsére rengeteg szekér, és Mágikus Négykerekű ment Era irányába hiszen ma kezdődik a Midori no hi azaz a Növények Ünnepe, ami miatt mellékesen én is oda tartok.
Szerencsém volt, viszonylag gyorsan találtam egy turista csoportot akik ingyen és bérmentve vállalták, hogy elvisznek Erába... Na jó talán egy kicsit biztatnom kellett a sofőrt, de hát láthatták, hogy én igenis egy kedves ember vagyok, hiszen senkinek sem vagdostam a karját cafatokra.
Röpke 12 óra alatt elértük Era határát, én pedig gyors és könnymentes búcsút vettem a turistabusz utasaitól, akik valamilyen okból kifolyólag nem marasztaltak sokáig. Era teljesen más volt mint a többi város. Mintha sokkal tisztább és világosabb lenne az összes többi helytől Fiore-ban. Nem mondhatnám, hogy nem tetszik Erának ez az oldala, de aztán szétnéztem egy kicsit magam előtt is és a látvány egyszerre elámított és lelombozott. Hatalmas embertömeg gyűlt össze a főúton és a körülötte lévő szélesebb utcákon. Sokkal nagyobb volt a tömeg, és ez nem csak a Midori no Hi miatt mondom, hanem mert az utak is sokkal szélesebbek, mintha direkt azért készültek volna, hogy elbírják a több ezer fős forgalmat. Nem igazán tetszett, hogy a tömegben kelljen átküzdjem magam és igazából okát se láttam neki, hiszen bármi látnivaló van azt nagyon jól fogom látni messzebbről is, hála a Távollátás mágiámnak, amit úton ide tanultam meg, pár ügyes trükkel egyetemben. Így aztán inkább kisétáltam egy kis utca végébe és jobb ötlet híján elkezdtem játszadozni a tükörmágiámmal. Megidéztem egy tükröt mely alig volt nagyobb mint a tenyerem és elkezdtem szórakozottan forgatni a kézfejem körül. Ezzel szórakoztam úgy 3-4 perce már, mikor egy alakot pillantottam meg a tükörben. A tükör éppen az eget tükrözte vissza, így aztán kicsit furcsálltam, amikor egy emberi alakot láttam benne, pláne nem is akármilyent. Csak egy pillanatra villant fel a tükrömben, de azonnal szemet szúrt a természetellenesen tejfehér haj. Nem ősz volt, inkább olyan vakítóan fehér, amit akármelyik albínó nyúl megirigyelhetne. Nem egyszerű ember volt, és hát magam sem tudom miért de követtem. Ő a háztetőkön ugrált, én pedig a földön követtem mígnem egyszer csak parkőröző barátunk megcsúszott és megcélozta a két ház közötti szűk sikátor kemény tégla-járdáját.
Ekkor valami tényleg váratlan történt. A fickó jobb karja bezöldült, és hatalmas csontkinövések nőttek körbe. Ezt a kart játszi könnyedséggel törte bele a szemközti falba majd kapaszkodott meg vele és csúszott le a falon egészen a földig.
- Hé, ez szép volt! Nem is tudtam, hogy ilyen alakváltás is létezik. - léptem előre szórakozott mosollyal és nem hazudtam, tényleg lenyűgöző trükk volt.
- Bárcsak az lenne. - válaszolt közömbösen.
Erre én vissza akartam kérdezni, de megzavart minket fél tucat őr akik a semmiből bukkantak elő.
- Hé ti ott! Era biztonságának őrzői nevében állj! - kiállott a legelöl álló aki gyors helyzetfelmérést követően, előrántotta kardját majd támadásba lendült.
Bumm! Roppant szét az üveg ahogy a kemény acélkard, ékként hasított bele. Beleütköztek a tükör ábra varázslatomba, amit akkor idéztem meg mikor megláttam őket. Tényleg nem vártam, hogy ilyen jól bejön, de valóban nem vették észre a kézmozdulatot. A tükröm darabokra hasadt, az őrök pedig megzavarodva nézték. Kihasználva a pillanatnyi zavart, intettem a fiúnak, hogy jöjjön be az egyik mellékutcába és onnan fussunk el. Ő követett és végül meg se álltunk csak néhány háztömbbel arrébb. Gyorsan kifújtuk magunkat majd a fiú törte meg a lihegések sorozatát:
- Váo! Milyen mágia volt az, amit használtál? Fiore mágiájának csakhogy nem a kilencven százalékát ismerem, de ilyenről még csak nem is hallottam. - kérdezett gyorsan.
- Persze, hogy nem, hiszen ez Gealdor mágia. - szóltam lelkesül majd megidéztem egy kis méretű tükröt a kezembe. - Úgy hallottam nem épp gyakori itt Fioréban.
- Értem. Mesélsz nekem többet a mágiádról?
- Hát őő...- nem számítottam ilyesmire - nem látom akadályát, de akkor neked is el kell mesélned, hogy honnan szerváltad azt az alakváltást a karodra!
- Persze, de ezt inkább egy biztonságosabb helyen beszéljük meg. Kövess engem, tudok egy jó helyet! - Szólt én pedig önkénytelenül is követtem őt.
Útközben bemutatkoztunk. Hayatonak hívják, Hayato Blacksoul-nak, hogy pontosak legyünk. Elvezetett egy kisebb méretű kocsmához, amin egy cégér az “Öreg Dack kocsmája” nevet hordta magán.
- Egy Rament főnök! - szólt a pult mögötti csaposnak.
Kicsit furcsálltam, hogy hogy lehet Rament kérni egy kocsmában, de a másik két figura a pultnál pedig tejet iszik így inkább nem tettem szóvá a dolgot, inkább beálltam a sorba:
- Kettőt! - szóltam majd én csatlakoztam Hayato mellé.

Kato: A céhház dugig van és minden szem rád mered amint a kérdés elhagyja a szádat. Hirtelen csend áll be, amit végül Sebastian tör meg.
- Ba'al mester nincs itt, miért keresed fiú?
Elmondhatod neki hogy miért jöttél, és ki küldött.
- Ó te lennél a Blue Pegazusos tag, a mester említette hogy keresni fogják, éppen a városban van, a Kriksziben. Tudod hol van? - kérdi tőled. Ha igen hát irány surány a falatozó, ha még sem akkor Sebastián elmondja neked, hogyan juthatsz el oda. Egyenesen végig mész a fő utcán majd a harmadik sarkon balra fel egészen a folyóig, ott lesz egy nagy étterem rózsaszín tetővel. Onnan jobbra kell haladni egész egy bazár sorig, és ennek a bazár soros útnak a közepén van, elég látható, hatalmas nagy villogó táblán van kiírva a neve. Levághatod az utat, ha sietsz, az étteremnél, közvetlen mellett van egy sikátor, de ha arra mennél készülj fel a zűrös alakokra, az a hely teli van. A sikátor követlenül az bazár sor közepénél végződik. Te döntesz merre mész, posztod addig tartson amíg eléred a kis bódét ahol többen is éppen ramenüket falják.

Megjegyzés: tessék részletesen leírni a város, és az utad, ha akarsz kérhet útbaigazítást a járókelőktől.

Ilaszior és Neil: Ti nyugodtan ültök és beszélgettek amikor egy fess öltönyös férfi hirtelen csak úgy leül az asztalotokhoz. Mielőtt még szóhoz jutnátok mellényéből - megközelítőleg 7,34 tized másodperc alatt - számtalan apró limlomot rak ki. A kedves úr, üzletembernek vallja magát. Feltett szándéka rátok sózni egy két, de inkább két dolgot. Van ott minden, démon űző talizmán, aranyozott anyós riasztó, szerencsét hozó szárított tyúk láb, önálló életet élő zokni pár mely egy kincses szigethez vezeti ki lábára húzza, világító iránytű, minden zárat nyitó kulcs, nevettető gomba por, sikító gumi csirke, rohasztok macsuka kéz mely elűzi a balszerencsét, és minden féle tovább érdekes, dolog. A férfi egyszerűen levakarhatatlan, szó szerint belétek akarja magyarázza hogy mire van szükségetek és minden szavatokat kiforgatja, ha rajta múlna az anyát is eladná nektek két jégkockáért... Erőszakot nem alkalmaztok mert nem vagytok olyanok, de tényleg kezd az idegetekre menni a fickó, eközben viszont félszemmel láthatjátok hogy mások összetűzésbe keveredtek egymással. Ne tegyetek semmit, próbáljatok meg kimaradni a dologból, posztotok ott érjen véget, hogy egy ismeretlen sörtől bűzló férfi az asztalotokon kenődik el.

Megjegyzés: nem holmi leírást kérek, hanem rendes párbeszédben tessenek kidolgozni a posztot, ha kérdésetek van vagy segítség kell, keressetek meg!

Shiki: Elégedetten sétálgatsz az utcán amikor egy excced toppan eléd.
- A főnök küldött megcsináltad a munkát? - kérdi bájvigyorral és trillázó hanggal, talán álca próbál lenni, így hát lehet jobb ha te is felveszed a cuki cica de édes vagy szerepet.
Válaszodat halván a macska közelebb megy hozzád.
- Rendben, volna itt még egy meló. Kellene ez is - nyújt át neked egy papírt melyen egy aranyozott mintákkal díszített fa ládika van.
Ha elfogadod, - nagyon jó lenne, kösszi köszi xD - rá is bólinthatsz a dologra.
- A láda egy Rokuro nevű személynél van, állítólag nagy iszákos a fickó, keresd meg és vedd el tőle a ládát! A pénzt meg hagy itt majd én elviszem a mesternek. - trillázza a macska majd még nyávog egy kettőt és elillan. Új feladatod adott, ráadásul nem messze tőle egy hangulatos kis kocsmába botlasz és mivel a delikvensről azt az infót kaptad hogy a pasi iszik így be is térhetsz.
Bent fejet foglalsz és nézelődni kezdsz, akár a kocsmást is megkérdezheted a férfi felől, akik egy öltönyös férfira mutat, hátrébb egy asztalnál. Éppen hevesen magyaráz mutogat két másik fiatal srácnak, el is indulhatsz felé de ekkor jó kis verekedés tör ki utadat állva. Postod idáig tartson

Hayato és Mateus: Ahogy ott ültük és a mágiák világában kalandoztok, egy rusnya küllemű részeg fazon rendkívül fontosnak tartja hozzászólni a dologhoz. A pasi három perc alatt a csillagos eget is leszidja, szapulja pocskondiázza az össze mágust Fioréban. Eleinte még tűritek, de amikor a pasi a nyakatokba borít egy kupa sört, már nektek is elszakad a cérna. Elő a jó öreg bajtárssakkal, jobb és bal ököllel - kik segítenek ha baj van xD - és adjatok a férfinak. Na de az első ütés után a többi nagy tudású is fontosnak érzi beszállni a mókába. A bunyó fokozódik, míg nem már mindenki mindenkit ver, írjátok le a verekedést és a zűrzavart, posztotok úgy záruljon hogy javában tart a kocsmai harc, mágiát ne használjatok.

Megjegyzés: Részletes verekedés és környezet leírást szeretnék látni!

Határidő jövőhét kedd, 12. -e éjfél!

Túl vagyok a munka piszkos, de élvezetes részén már csak az-az egy gond támadt, hogy mit kezdjek ezzel pár zsák gyémánttal? Az idő szép volt és tiszta, alig volt pár felhő az égen meg kell hagynom eléggé égette a szemeimet az a világoskék és fehér kombó ami az égen díszlett, résnyire húztam a szemeimet egy pillanatra majd amikor kezdtem megszokni a fényt ismét nagyra nyitottam a két pirosló golyót.


Széles mosolyra tártam a számat és hóbortos léptekkel szeltem az utcát, a kezeimet és a lábaimat előre hátra lendítve, mint akinek ez a legjobb napja a világon, köszöntem a „kedved” embereknek, ők viszonozták és meglepődötten, de viszonozták a kedvességet.
- Üdvözlöm uram, milyen jól fest ma, ohh látom friss áruja érkezett, biztosan rengeteg vevője lesz. – mondtam egy öregnek integetve és mosollyal az arcomon, a bácsi pedig eleinte meglepődött majd ő is mosolyogva válaszolt.
- Köszönöm fiam, reméljük a legjobbakat, aztán nehogy rajta kapjalak valami csibészségen!
- Ugyan már, a légynek sem tudok ártani. –a tarkómat vakargatva és kissé kacarászva szökkentem tova az egyre jobban zsúfolódó utcán, valami fesztiválra készülődtek az emberek, nem tudtam mi az, de nem is nagyon izgatott a dolog, jobban érdekelt, hogy visszavigyem a céhházba a zsákokat. Az emberek nagyon közvetlenek voltak egy idő után, mindenki azt akarta, hogy az ő áruját vegyem vagy kóstoljam az ő főztjét. Tényleg minden volt az utcán és akkor még nem is sejtettem, hogy mi van a többi téren, de belegondolva hogy egy ilyen szűk utcán ennyi minden van, talán mégis megéri maradni és csemegézni az ingyen kajából, voltak sült halak, különböző fűszer árusok, rengeteg növény standot láttam, nem tűntek ehetőnek azok a gazok így nem is próbálkoztam, vettem pár darab fűszeres sült halat amik egy-egy pálcikára voltak feltűzve és tovább bóklásztam. Az egyik eladónál furcsa állítása szerint „varázs” holmik voltak, a legtöbb azonban eléggé hasztalannak nézett ki, volt pár lakrimája, ami ígéretesnek tűnt,de nem éreztem borzasztó szükségét annak, hogy vegyek egyet vagy kettőt, ezért csak egy gyors pillantást vetettem a portékákra és gyorsan tovább ugráltam, folytatva az integetést és jó pofizást az idegeneknek. Annyira belemerültem a bájolgásba, hogy észre sem vettem, ahogy egy furcsa lény sétál magabiztosan elém, és szép apránként elém totyog, csak akkor esett le hogy áll előttem valaki, amikor a lábam hozzá ért az egyik lépés közben és megálltam hogy lenézzek és egy olyan lényt láttam, mint eddig még soha, egy túlméretezett macska volt, de még a térdemig sem ért fel így felágaskodva, furcsa ruhában volt és a cica szemeivel engem fürkészett, majd legnagyobb megdöbbenésemre megszólalt.
- A főnök küldött, megcsináltad a munkát? – furcsa hanglejtésben beszélt és ő is eléggé bájos arcot vágott, egy pár másodpercig lefagyva, megdöbbent arccal álltam előtte majd kitört belőlem a zabálnivaló cica imádat szindróma, hirtelen nagyra tártam a karjaim és felkiáltva leereszkedtem egy olyan 5-6 emeletet az ő szintjére. Miután leguggoltam megsimogattam a buksiját és így szóltam.
- Hát ki az édes kis cicus? Na, kicsoda ez az édes kis ennivaló cukorfalat? Te vagy bizony, egyelek meg! – csipkedtem az arcát, aminek nem nagyon örülj és megkarmolta gyengéden a kezemet.
- Hagyd…. már …. abba – szakadozva beszélt, mert nem adtam neki lehetőséget, hogy folyamatosan tegye ezt annyira ölelgettem.
- A munka, a munkával mi van?! A főnöknek eredmények kellenek! – elengedtem majd csak annyit láttam, rajta hogy lefagy és csillogó cica szemeivel az eget figyeli, ahogy az egyre sötétedik, rádobtam a két zsák gyémántot a dögre.
- Az eredmény szerintem kielégítő, de majd Enoch mester eldönti persze. A férfi nagyon készséges volt, elég volt szépen kérni egyszer és már örömmel oda is adta a két zsákot. – a macsek nagy nehezen kibújt a zsákok közül és leporolta magát, majd ironikus hangnemben csak ennyit mondott.
- Nyílván…. Na, de nem is érdekel hogy-hogy győzted meg az ürgét, volna itt még egy meló. - Azzal előkotort a kis táskájából egy levelet, ami úgy nézett ki mintha valami szuper gazdag bárótól jött volna, a papír szegélye aranyozott volt, maga a lap maga sem volt az a tipikus egy lendítéssel téphető papír, és egy furcsa aranymintás láda rajza volt látható rajta, furcsállva, de átvettem a lapot, a sziszuka komolyabbra vette a figurát, és mint egy vérbeli megbízó folytatta a gondolatmenetét.
- Minden, amit tudnod kell le lesz írva a lapon, a főnök reméli, hogy nem fog gondot okozni, ha a főnök így gondolja, akkor nem ajánlatos kiábrándítani.-
- Persze hogy nem, sosem tenném, de te olyan kis édes vagy! – ugortam rá megint a macskára, de az odébb szökdelt és a földön landoltam, majd a karjaiba tette a kezét és elfordult.
- A láda egy Rokuro nevű ürgénél van, állítólag nagy iszákos a fickó, keresd meg és vedd el tőle a ládát. A zsákokat bízd csak rám, majd elviszem a mesternek. – A világért sem akartam ellent mondani neki ezért felkeltem és továbbálltam, mintha nem is tudnám ki ő és ott hagytam, hogy elhúzza a két nehéz zsákon, a macsek egy centit sem tudott mozdítani a zsákokon, hallottam fél füllel, ahogy erőlködik, míg én távolodtam és akaratlanul is elnevettem magam, aztán egy furcsa szárnysuhanást hallottam, és mire megfordultam se a zsák se a macska nem volt az utcán. Furcsa volt, de nem tulajdonítottam neki több jelentőséget, hátrálva lépkedtem tovább az utcán ami még mindig nyüzsgött az emberektől majd mikor megfordultam egy kocsma előtt találtam magam, ~Na ez is a sors keze lehet~ gondoltam magamban, de ha nagy piás a hapi, akkor nem lehet nehéz megtalálni, így hát beléptem a kocsmába, ami egy nagyon jó állapotú hely volt, nem olyan mint amiket az erdei falvakban talál az ember, ez ki volt
díszítve a fesztivál alkalmából és sok-sok ember ült bent és múlatta az időt. Mikor beléptem pár igencsak alkoholtól gőzölgő ember, vérmes tekintettel fogadott, jobbnak láttam felvenni a csuklyámat és a céhkendőmet a nyakamba kötni, a kocsma belülről eléggé igényes volt, a falak szépen lakkozott fából voltak, mindenfelé díszek lógtak és az asztalok majdnem mindegyike tömve volt, azonban találtam egy asztalt a sarokban, ami nagyon hangulatos kis félhomályos sarok volt, egyetlen gyertya világította be, ez kell nekem! Furcsa a semmire nyíló ablakok voltak a falba építve és virágok meg díszek voltak a párkányukon, a pult hatalmas volt, és három csapos tüsténkedett benne, a polcok roskadoztak az italoktól, a pincérek ki-be rohangáltak az elkészült ételekkel, italokkal és a rendelésekkel, persze egy kocsmában nem kap az ember nagy étkeket, de az italok mellé mindig kell valami amitől jobban csúszik, odasétáltam a sarkomhoz amit a magaménak neveztem ki, majd miután befészkeltem magam, felpattantam és a
pulthoz mentem. A székre leülve a csapos éppen felém fordult és kedvesen csak annyit kérdezett, hogy.
- Mit adhatok? – láttam, rajta hogy fürkészi a szememet, de nem találja a csuklya takarása alatt, így fenntartva a rejtélyes álcát csak annyit mondtam.
- Adjon egyet abból, amit itt isznak a legtöbben. De lehet kettő is. – a lassan beszélő, titokzatos nagyivó, komor és rezzenéstelen alak szerepe ide tökéletesnek tűnt, egy öregúr rögtön felém is fordult a mellettem levő székről és egyből kérdezősködni kezdett.
- Szóval a fiatalúr nem ide valósi, hát akkor mi járatban vagy errefelé? – lassan felé fordítottam a fejemet.
- Keresek valakit – majd visszafordítottam az éppen felszolgált ital felé, amibe egy hatalmasat kortyoltam, eléggé tömény volt és rossz ízű, de nem mutattam jelét annak, hogy ízlene és annak sem hogy nem, a papi csak tovább érdeklődött mit sem törődve azzal, hogy mikor lép át egy bizonyos határt.
- És ki az, akit keresel?
- Egy Rokuro nevű férfit, van nála valami, amit ellopott a családomtól, és megesküdtem a sírjuk előtt, hogy visszaszerzem azt, egy ládáról van szó. – az öreg furcsán nézett, mikor a csapos hirtelen közbe vágott.
- Ohh Rokuro, őt ismerem, gyakran jár ide. Most is itt van. – majd a kocsma távoli szegletére mutatott ahol éppen egy öltönyös jól öltözött ember, hahotázva magyaráz két kis srácnak. ~ Jézusom a férfi pedofil is! A két kis srác meg ezt szereti? Uramisten hová fajulnak a mai fiatalok. ~ Megláttam a ládikát a hóna alatt és megköszönve az infót elindultam felé. Ahogy lassan lépkedtem a Guillotineom egyik pengéjét az ujjamra varázsoltam, egy tökéletesen elég, ha a jó helyen szúrom meg, és nem is kelt nagy feltűnést, ahogy közeledtem felé egyre jobban sűrűsödött a levegő az alkohol párájától, míg végül egy olyan mondatot hallottam, amit nem akartam.


- Mit mondtál rám te rohadék!? – és csat az első pofon, amit egy második és egy viszonzás követett, ezen a szánalmas iszákos emberek nem tudtak volna egy kicsit várni még ezzel? Hirtelen körülöttem mindenki felpattant és az összes ember azt kezdte el ütni aki éppen előtte volt, páran velem is megpróbálkoztak ők azonban csendben kitört nyakkal szép lassan lefeküdtek szunyókálni, nem akartam véres nyomot hagyni így a nagy „Buliban”
nem tűnt fel senkinek hogy valaki holtan kiterült. Kikerültem a lendülő kezek tengerén és próbáltam minden elől kitérni a legjobb tudásom szerint, eléggé megmozgattak ezek a részeg fazonok, láttam rajtuk hogy nagyon elszántak, az egyik üvöltve rohant végig a tömegen és felém rohant, erre én hason térdeltem és ő a földre rogyott, majd amikor ott térdelt előttem tiszta erőből arcon rúgtam, ekkor érkezett a hátam mögül el ököl ami elől kitértem majd elkapva azt a földre tepertem a tulajdonosát, a francba is, így hogy végzem el a merényletet? Próbáltam előre törni, de szinte lehetetlen volt.
~ Nagyszerű, most hogyan tovább?~

A céhház dugig volt. A népek, akik teletömték az épület bendőjét, teljesen olyanok, mint mi. Csak más jelet viselnek magukon ki-ki a neki legkedvesebb helyen. Én mindig abban a hitben voltam, hogy más céhekben az emberek lepukkantak, bort vedelnek, és mi a Blue Pegasus-ban sokkal különbek vagyunk náluk. Mekkorát tévedtem, te atyaúristen. Akármelyik is legyél az igazi. Bár lehet, hogy nekem van igazam. Mindegyik céhtag úgy néz rám, mintha nem láttak volna még embert. Pedig jó sok veszi körül őket most is, de ez lényegtelen. Nem nagyon kertelek, rögtön rákérdezek, hogy Ba’al mester itt van-e, mert Bob mester megbízásából jöttem, hogy átvegyek egy csomagot, aztán már indulok is vissza a Blue Pegasus-ba. Nem igazán akartam ezzel időt húzni, mert ha hamar visszatérek, akkor még akár egy meló is belefér ebbe a napba. Aha, ember tervez, isten végez. Ba’al mester nincs itt. Miért is lenne? Nehogy már olyan hűde egyszerű dolgom legyen, egyszer az életben. Egy Dragon Fang-es céh tag lép oda hozzám, és a jöttömről kérdez. Mikor beszámolok neki arról, hogy miért vagyok itt, akkor közli, hogy Ba’al mester nem tartózkodik a céh épületében. Valami Krikszi-t emleget, hogy ott találom meg a mestert. Ezt a Krikszkrakszot eszik vagy isszák? Kérdőn nézek vissza a férfira, aki egyébként jól öltözött, és a fekete haja szinte a szemét takarja, aki látva értetlenkedésem, elmondja, hogy miként tudok odamenni. Szótlanul halgattam végig az útvonalat, de szerintem, ha most elindulnék, az első kanyar után eltévednék. Kimegyek, a harmadik utcán befordulok, fel egészen a folyóig…mi van? Ember, lehet, hogy neked ez totál hétköznapi, és olyan könnyen megy, mint lépni két lépést előre, meg hármat hátra, de én új tag vagyok, nem értek ehhez a területhez, és nem is fogok, hogyha így elhadarják az útvonalat, sőt, lehet, soha nem is térek vissza, mert valami elmeroggyant elkap és kiszedegeti a bélésem. Na jó, ez morbid volt.
- Kérlek, mondd el még egyszer. - ekkor már elővettem egy papírt meg egy ceruzát, hogy legalább egy hitehagyott térkép-szerűséget sikerüljön alkotnom. Ahogy ismét elindultunk az útvonalon szóban, szorgosan húztam a vonalakat, egészen attól a ponttól, hogy kilépek a céh épületéből. Nagyjából a lassú magyarázat mellett sikerült egy szedett-vedett térképet lerajzolnom, ami leginkább úgy nézett ki, mint egy magába visszaforduló lépcső, áthúzva egy ferde vonallal, ami a rövidebb utat jelöli. Pöpec. Úgy néztem a térképem, mintha egy Picasso festmény lenne. Megköszöntem a segítséget és az útba igazítást, valamint, hogy ilyen türelmes volt velem a fickó, majd nagy levegőt véve kiléptem a Dragon Fang épületéből és belevetettem magam az ismeretlenbe. Akkor még nem tudtam, hogy ez egy óriási nagy hasas lesz, a király fejes helyett.
Ahogy elindultam a térkép szerint, megvolt az első forduló, na itt végem volt. A térképet hiába rajzoltam meg, a hülye fejemmel nem volt rajta semmiféle épület, így halvány lila fogalmam sem volt, hogy merre hány méter. Körbe néztem, majd fogtam magam és önhatalmúlag elindultam valamelyik irányba, amiről azt gondoltam, hogy jó lesz. Hát bebuktam: zsákutca. Visszafordultam, és ahogy ismerős területen voltam – folyamatosan kerestem kisebb-nagyobb pontokat, amiket könnyű megtalálni – megálltam, és megpróbáltam értelmezni a magába visszaforduló, áthúzott lépcsőmet, amit én képes voltam térképnek hívni.
~ Bakker, ez így nem lesz rendben. – valahogy próbálok irány találni, de kezdek éhes lenni. Jóhogy van a közelben egy kisebb üzlet, ahol sitty-sutty bevásároltam. Mikor kiléptem, akkor csaptam magam homlokon: megkérdezhettem volna, hogy merre találom azt az izé helyet, ahol perpillanat Ba’al mester tartózkodik. Mostmár mindegy, nem fogok visszamenni, hogy aztán hülyét csináljak magamból, hogy egy ilyen egyszerű útvonalat sem tudok bejárni, mint ez. Majd én megmutatom a világnak, hogy igenis képes vagyok egyedül megtalálni bármit, még akkor is, ha körbe járom az egész várost, és az ellenkező oldalról támadom be a helyet. Éljen! Az egyetlen, ám lényeges probléma az volt, hogy totálisan az ellenkező irányba indultam el, mint amerre a Krikszi található. És erre hogyan is jöttem rá? A fejemet vakarva gondolkozom, de csak nem jut eszembe. Aztán mintha valaki villanyt gyújtott volna: egy ismerős bolt és a róla kilógó cégér volt feltűnő. Igazából innen indultam el. Hurrá! Vettem egy száznyolcvan fokos kanyart, és elindultam egyenesen vissza. Arról már rég letettem, hogy a térképről próbáljak meg tájékozódni, mert egyáltalán nem ment. Kato Brightmore újra egy kalnados útra indul. Esküszöm hamarosan lefőzöm Verne Gyulát is, de komolyan. Már csak ki kell színezni a történeteket, hogy például találkoztam a szivárvány aljánál a törpével, vagy mi az, és egy találós kérdésért átadta nekem a vödör aranyat. Beváltottam Gyémántra, és mostmár a második generációs dédunokáimnak sem kell dolgozniuk soha. Ja csakhogy, ilyen nincs, és mindenki tudná, hogy kamu. Hacsak, na mindegy. Visszafordultam, de alig tettem pár lépést, egy cérna vékony hang szólított meg.
- Mit keresel? – mikor megfordultam egy aprócska, talán hat-hét éves forma gyerek állt előttem. Alig ért a derekamig, és úgy nézett fel rám, hogy attól féltem, kitöri a saját nyakát. Leguggoltam hozzá.
- Van egy kis dolgom a városban, és egy Krikszi nevű helyet keresek. – a fiúcska nézett rám egy darabig értetlenül, majd megragadta a kezem, és maga után húzott. Alig bírtam tartani a lépést a hiperaktív kölyökkel.
- Mindjárt ott vagyunk. – sipította hátra nekem. Komolyan, ha nem látnám, azt mondanám, hogy lány, annyira vékony a hangja. Amikor végre megállt, egy lepukkant bolt előtt álltunk. A táblára mutatott, amin a „Krikiszi” felirat állt.
- Nem, nem félre értettél. Én K-r-i-k-s-z-i nevű helyet kerestem. – betűztem le neki, hátha így már nem téveszti el. A kissrác nem törődve azzal, amit mondtam, bevonszolt a boltba. Az üzlet maga rosszabb volt, mint amit kintről látott az ember. A polcok és az áru – amik egyébként gyerekjátékok voltak – még inkább porosak voltak. Az ujjam végig húztam az egyik polc szélén és tíz centi vastag por maradt rajta. Felhúztam a szemöldököm, majd nem sokára megjelent a bolt tulajdonosa.
- Nocsak, egy vásárló! – kiált fel a férfi, és felnőtt létér az ő hangja is elég magas. Az enyémnél biztos magasabb.
- Nem, nem, itt egy félre értés történt, uram. Én egy Krikszi nevű helyet kerestem, és szerintem a fia félre értette a dolgot. – próbáltam szabadkozni, de nem igen hatotta meg őket a dolog.
- Nem baj, nem baj, ha már itt van, vigyen valamit. Amit csak tetszik. Fél áron odaadom. – látszólag nem igen ment a szekér, ezért úgy döntöttem, hogy miért ne. Körbe néztem a boltban, hátha találok valamit, ami nekem való. A szemem egy apró kitűzőn akadt meg. Ez nem nagy, de tetszik és nekik is csurran-cseppen valamennyi. Végül úgy döntöttem, viszek hármat. Miért ne? Ha elhagyom az egyiket, lesz másik.
- Akkor elviszek hármat ezekből a kitűzőkből. – léptem oda a pulthoz. A férfi elvette, majd megnézte melyik kitűzőkből hoztam.
- Ezer gyémánt lesz. – ez volt az a pillanat, amikor rögtön elhűltem.
- Ez most vicc ugye? – megrázta a fejét. Elég komoly volt a tekintete, így sejtettem, hogy nem igen viccel.
- De hát ez háromszoros ár! A három kitűző háromszáz gyémánt kellene legyen. Maga meg elkér ezret?! – nem tudtam mit csináljak. Fizessem ki, és legyek jópofa srác, vagy hagyjam ott mind a három kitűzőt. De komolyan, ez rablás! Én értem, hogy kevésbé megy a szekér, de ez azért igen erős túlzás. Gondolkodóba estem.
- Fizetek ötszáz gyémántot itt helyben, a fia – ha már így belevitt ebbe a „bajba” – elvezet az igazi Krikszi-hez, és neki odaadom a maradék négyszáz gyémántot. Azt hiszem ez fair ajánlat. Mit szól? – sikerült! A pasas gondolkodni látszott, és pár másodperccel később bólintott.
- Legyen. – mondta ki egy nagy sóhajtás kíséretében. A gyereknek mondott valamit, valami fura nyelven, amit én nem értettem, majd a srác összekészült, és mikor visszatért, menetre készen várta, hogy induljunk. Letettem az asztalra az ötszáz gyémántot, majd elindultunk. A gyerek kilépett a boltból és én követtem. Azon tűnődtem, hogy jó ötlet-e megbízni valakiben, akiről halvány lila fogalmam sincs, hogy kicsoda. Az a baj, hogy más választásom nem igen volt. Másképp sosem fogok oda találni a Krikszi-hez, és Ba’al mesterhez. A másik, ami eszembe jutott, hogy ott lesz-e egyáltalán Ba’al mester, ha odaérek. Elég sokáig elhúzódott ez a dolog, lehet, hogy már rég visszatért a céh épületbe. Az egy igen nagy csattanója lenne ennek a különleges poénnak, amit a sors állított fel elém. A kissrác egész gyorsan lépdelt.
- Te mágus vagy ugye? – kérdezte. Most először szólalt meg az úton, mióta elindultunk. Sosem fogom megszokni a hangját.
- Igen, az vagyok. – feleltem.
- És milyen mágiád van? – folytatta a kérdezősködést.
- Fegyvermágiát használok. Anyukám tanította. – nem nem, ez nem a reklámból ismert trükk, de örülnék, ha az lenne. Ahogy kimondtam, hogy fegyvermágia, a gyerek megtorpant. Valami nem stimmelt.
- Mi a baj? – kérdeztem, miközben kérdő tekintettel néztem rá. Nem érkezett válasz a kérdésemre. Kezdtem az hinni, hogy valami gond van, végül halkan ugyan, mintha suttogna, kinyögte, hogy mi a gondja.
- Anyukámat is fegyvermágusok ölték meg, és a boltba is rendszeresen bejár egy-egy pár fős csapat, hogy pénzt szedjen el apától. A boltnak rossz híre ment, hogy olyan alakok járkálnak be, és szépen lassan leépült. – ezt nem akartam elhinni. Azt tudtam, hogy vannak olyan mágusok, akik nem épp törvényes úton járnak, de ez azért igen erős volt.
- Én nem vagyok olyan. És megígérem neked, hogy egyszer leszámolok azokkal a tagokkal, de most sajnos munkám van, amit el kell végeznem, és ez nem várhat. – kicsit megértőbb hangnemben válaszoltam. Így már értettem, hogy miért volt olyan fura a kissrác, és miért kért háromszoros árat az apja. De azért így is rablás volt, ezen semmilyen tény nem változtat. Ez a város óriási. Nem is tudom, hogy akik ide érkezne turisták, hogyan boldogulnak. Próbáltam megjegyezni az utat, amerre a gyerek ment, de a második sarok után feladtam a próbálkozást. Nem volt hozzá elég agykapacitásom, vagy nem tudom. Totál letettem, hogy valaha egyedül bolyongok majd az utcákon úgy, hogy tudom mit merre találok. Ha jól tippeltem, akkor a rövidebb utat választotta, de ez is jó hosszúnak tűnt. Az egyik sarkon két alak lépett elénk.
- Nocsak, nocsak. Friss husika. – a hapek elég durván nézett ki. Szakadt hosszú kabát, egy megviselt cilinder szerű fejfedő, egy kopottas ing, amit itt-ott megpróbáltak összefoltozni, de nem sikerült. A másik hasonló képpen nézett ki.
- Mi vagyunk a Tik-Tak ikrek. Ő Tik.
- Én pedig, ja nem, elrontottam. Ő pedig Tak – én nem értem.
- De nem azt beszéltük, hogy én leszek Tik, te pedig Tak? – elvesztettem a fonalat. A hátam mögé utasítottam a gyereket, és kértem, hogy bújjon el.
- Srácok, ez így elég durva. Nem gondoljátok, hogy túlságosan hülyén hangzik ez a Tik és Tak. Akkor már miért nem Bonnie és Clyde? Mondjuk te lehetnél Bonnie. – egymásra néztek, és szerintem nagyon komolyan elgondolkodtak a dolgon.
- Neked úgyis olyan aranyos baba arcod van. – végig simított az arcán, ami aligha látott borotvát az életben, és közben úgy vigyorgott, mint a tejbetök. Ezek vészesen hülyék.
- Te Tik, ez szerintem gúnyt űz belőlünk.
- Te vagy Tik, én vagyok Tak. – komolyan ledermedtem. Most ha ezen összevesznek, akkor mit is akarnak velünk?
- Tik meg Tak, vagy nem tudom, miért is vagytok ti most itt? – megint egymásra néztek, mintha a másiktól várnák a választ.
- Őő, én nem tudom. Azt hiszem vártunk, amíg valaki erre jön, aztán, hát. Nem tudom. – na ez már totál headshot. Nem bírom, valaki szabadítson meg ezeketől.
- Ez csak vicc ugye? – ki sem mondtam a másik kapcsolt.
- Azt akartuk, hogy erre jön majd valaki, és elé ugrunk és akkor majd megleckéztetjük. – na így már minden világos.
- Értelek. És hogy akartátok megleckéztetni? – megint gondolkodtak. Komolyan, ha ezek gondolkodnak, nem fáj a fejük tőle? Tudnak egyáltalán gondolkodni?
- Hát, elvettük volna a fegyvereit, és aztat használtuk volna fel ellene. – bingo. Megütöttük a főnyereményt.
- Mit szólnátok, ha üzletet kötnénk. Fegyver mágus vagyok. Mit szólnátok, ha kapnátok egy pár, azaz kettő darab, khukri-t? Ezek a fegyverek legyőzhetetlenné és sérthetetlenné tesznek majd titeket a mágiájukkal. – nem nagyon kellett győzködni őket. Miután megint végigmérték egymást bólintottak. Annak rendje és módja szerint meg is idéztem a khukrim, és akkor jöttem rá, hogy csak egy van. A fene. Mindegy, most kettő-in-egy lesz.
- Ez egy nagyon erős mágikus fegyver. Ha hozzáértek, elszívja az én erőm, és nem tudok majd többé varázsolni, ti viszont legyőzhetetlenek lesztek. – lassan közeleb sétálok, és amint odaérek, marokra fogom a khukri markolatát és az egyik tagot tarkón vágom, majd villám gyorsan reagálva a másikat is kiütöm.
Ennyit ezekről. - vicceltem a sráccal, aki már előbújt, és mutatta is tovább az utat. Egy közeli részen álltunk meg s megpillantottuk a bódét, ahol rengeteg ember evett egyszerre egy helyen. Végre ide értem. Ki gondolta volna, miután megint jól belekeveredtem a sűrűjébe. A kiskölyöknek odaadtam a beígért négyszáz gyémántot, majd elköszönt tőlem, és elindult vissza az apjához. Én pedig belevetettem magam, hogy bármi is legyen az, átveszem Ba’al mestertől és irány haza.

Kellemesen elfogyasztottam a ráment. Mellesleg jó gusztusosan felszippantottam a maradék tésztát majd böfögtem egy jó nagyot.
- Egészségedre. – mondta közben felkacagott.
- Szóval úgy volt, hogy mesélsz a karodról igaz? – kérdezte csillogó szemekkel.
- Igen, de te is a tükreidről! – mosolyodtam el.
- Igazából ez egy furcsa sztori, de kezdjük az elején. – mondtam miközben próbáltam felidézni azokat az úgynevezett ’’ születési ’’ időket.
- Hét évvel ezelőtt felébredtem egy furcsa asztalon ahol undorító szagokat éreztem és két furcsa alak állt fölöttem… - kezdtem bele a mondókámba mikor a mellettünk ülő fickó megszólalt.
- Heh, bolond mágusok miattatok nincs munkája az átlagembernek! – mondta pökhendien a rusnya fazon.
- Jöttök ti itt a hókuszpókuszotokkal és azt hiszitek, hogy ti vagytok, az istenek pedig ti vagytok minden baj forrása. – folytatta a mágusok szidását az öreg fickó, ami kezdett kicsit idegesíteni.
- Tehát ott tartottam, hogy az a két furcsa alak állt fölöttem és… - erre a részeg fazon a nyakamba zúdította a korsólyának tartalmát és akkor betelt a pohár, elszakadt a cérna, és a macska ki lett rúgva. Ahogy észrevettem Mateus se nézte jó szemel, hogy ilyet tesz valaki. Felpattantam és egy jól irányzott jobbegyenessel a kocsma falának küldtem az úriembert.
- Ne kötekedj velem te szemétláda! – mondtam miközben az öklömet magam előtt tartottam és néztem, ahogy lecsúszik a falról. Közben egy hangra lettem figyelmes Mateus volt az, aki így szólt:
- Mögötted. – szólalt meg halál nyugodtan miközben tarkón vágtak egy fa székkel, ami nyomban szét is tört.
- Te meg mért nem segítesz? – förmedtem rá Mateusra aki közben Rament falatozott.
- Úgy látom, elboldogulsz magad is. – mondta miközben lenyelte a falatot és visszafordult enni a Ramenét. Ekkor elpattant bennem egy cérna és a fickót, aki tarkón vágott megfogtam a hónalja alatt és felemeltem majd egy íves mozdulattal Mateusra dobtam.
- Ez melyik volt? – kérdezte idegesen, mert körülbelül fél perce még az arca a tálban volt a levessel egyetemben.
- Ő. – mutattam rá a mellettem álló férfira, aki csak éppen, hogy felállt.
- Én? – kérdezte riadtan miközben Mateus hozzávágta a tálat, ami a feje tetején volt még egy perce é majd rávetette magát.
- Adok. Én. Neked. Embereket. Dobálni. Másokhoz! – mondta Mateus miközben püfölte a férfit. Közben az asztaloknál lévő emberek sorban álltak fel és indultak el felénk.
- Ahogy elnézem, egy alapos verésre van szüksége a társaságnak. – mondtam miközben az ökleimet ropogtattam. Szemből támadt rám a fél kocsma, amire én egy erős késztetést éreztem, hogy ne hagyjam magam megverni. Mateus valószínűleg ugyanezt gondolta, mert mikor felállt mögöttem, akkor előtte is egy szép kis csoport gyülekezett. Az első férfi, aki nekem rohant egy átlagos termetű fazon volt. Könnyedén felemeltem és az egyik közeli asztalra dobtam.

Kikaptuk a Ramenünket majd csendben elkezdtünk enni. Emberek jöttek-mentek közben, bár nem vetettem rájuk sok figyelmet, viszont egyikük elég választékosan szidott magában valakit vagy valamit. Hirtelen egy öblös büfögés visszhangzott fel. Hayato villámgyorsan fejezte be az ebédjét, nekem még szinte tele volt a tál.
- Egészségedre. - nevettem majd kis szünet után én törtem meg a csendet - Szóval úgy volt, mesélsz a jobb karodról!
- Igen, de te is a tükreidről! - válaszolt - Igazából ez egy furcsa sztori, de kezdjük az elején!
- Hét évvel ezelőtt felébredtem egy furcsa asztalon ahol undorító szagokat éreztem és két furcsa alak állt fölöttem… - kezdte a meseidőt de ekkor közbeszólt az előző fickó aki oly nagy hévvel káromkodott egy perccel korábban.
- Heh, bolond mágusok miattatok nincs munkája az átlagembernek! Jöttök ti itt a hókuszpókuszotokkal és azt hiszitek, hogy ti vagytok, az istenek pedig ti vagytok minden baj forrása.
~ Ki kérdezte? ~ gondoltam magamban, de inkább figyelmen kívül hagytuk a közben folyamatosan szitkozódó fickót. Bármikor szívesen a sárgaföldig taposnám a nyakát, de igazából nem füllött a fogam arra, hogy most felálljak verekedni. Úgy tűnik Hayato is így érzett mert folytatta a mesedélutánt:- Tehát ott tartottam, hogy az a két furcsa alak állt fölöttem és... - kezdett bele, de nem jutott tovább mert a fazon felállt majd nyakon öntötte Hayatot egy korsó sörrel.
Ez már több volt a soknál, Hayato azonnal felkapta a vizet és egy jobb egyenessel helyére tette a részeg fickót aki ettől a kocsma másik végében kötött ki.
- Ne kötekedj velem te szemétláda! - lengette öklét a falra tapadt fickóra. Ekkor ketten felálltak majd Hayato felé sétáltak egy faszékkel kezükben.
- Mögötted! - szóltam majd nyugodtan visszafordultam Ramenemhez. Egy tompa csattanás jelezte, hogy a széket összetörték Hayato hátán.
- Te meg miért nem segítesz?! - kiáltott felém.
- Úgy látom elboldogulsz magad is. - válaszoltam majd újból a Ramenes tálam felé fordultam.
Nem vagyok egy nagy kocsmai bunyós, és nem úgy néz ki mint akinek segítségre volna szüksége, még így is, hogy egy széket törtek rajta ketté. Közelebb hajoltam a tálhoz, mire egy erős lökés következtében, leestem a székemről és a következő dolog, amit láttam egy Ramenes tál, ami hamar megtalálta új helyét a fejemen. Rövidke szünet után feljebb csúsztattam a tálat a fejemen, hogy lássak is valamit. Ekkor elpattant nálam egy ideg. A lábamnál egy idegen pasi feküdt beájulva, és az se segített, hogy hátamon végigcsurgott a maradék tészta.
- Ez melyik volt? - kérdeztem dühösen.
- Ő! - mutatott Hayato a mellette lévő fickóra.
- Én? - kérdezte az fickó riadtan.
Nem vártam meg a végét. Fogtam a fejemen lévő tálat és ültemben hozzávágtam, majd azonnal felugrottam és nekiestem még mielőtt megtudott volna mozdulni.
- Adok. Én. Neked. Embereket. Dobálni. Másokhoz! - Mondtam, egy-egy ütéssel nyomatékot adva szavaimnak.
- Ahogy elnézem egy alapos verésre van szüksége a társaságnak. - szólt Hayato és ahogy szétnéztem már láttam is miért. A kocsmában minden bajkeverő akik eddig csak néztek, felálltak és fenyegetően néztek ránk. Én is felálltam, bár nem volt nagy szükség rá. Hayato előttem állt így ő kapta a dara nagy részét, és állta is a sarat elég keményen.
~ Mondtam én, hogy nem kellek ide. ~
Persze nem volt ilyen egyszerű. Páran engem is kinéztek maguknak így nekem is kijutott a jóból. Nem kenyerem a kocsmai verekedés így nem álltam meg hanem folyamatosan mozgásban maradtam, ami nem volt egyszerű lévén, hogy egy szűk kis kocsmában vagyunk. Hayato nagyon jól tartotta magát, látszott rajta, hogy tudja mit csinál. Épp egy rossz arcú alakot hajított egy közeli asztalra, amikor engem eltalált egy boros üveg az arcomon.

Felszólítom a hiányzó két embert hogy három napon belül posztoljon!

Miután kihozták az italokat, átültünk egy asztalhoz, ahol belekezdtem mondandómba:
– Egy hegyen lévő kolostorban nevelkedtem, ami egy öreg irányítása alatt állt, aki képes volt beszélni az istennel. Az isten azt mondta neki, hogy majd születik három gyerek, akik között majd lesz egy csata. Egész gyerekkorukban istennek nevelik őket, és aki megnyeri a csatát, azt könyvelik el istennek és a kolostorbeliek kivetítik az egész világra ezt a hitet. Nos, én is egyikük voltam a három gyermeknek, így a csatában én is részt vettem. Ez természetes volt, hogy én nyerem meg, viszont más is lett. Az egyik vesztesnek a mestere, aki ugyanolyan szerencsétlen volt mint tanítványa, rátámadt mindenkire, nem bírta elviselni, hogy vesztettek. Nos, a kolostorbeliek nem olyan erősek, és hatalmasak mint én és őrzőm, ezért mindenki elbukott rajtam kívül. Sajnos az örzőm is elhunyt... de hát ez van, ez kellett ahhoz, hogy én most itt álljak és a mester ne legyen az élők között. Most egyedül kell kihatnom a világra, hogy elhigyjék, hogy én vagyok az isten, de ez idő kérdése és könnyűszerrel menni fog.
- Értem. Segíthetek, de ha te leszel az Isten, akkor én leszek az ördöge a világnak.
– Nos, örülök, hogy egy olyan személy mint te, segít nekem... persze nem mint ha erősebb lennél nálam, de te is tudsz ezt-azt csinálni.
Ahogyan ezt kimondtam, egy öltönyös, dagadt csávó lépett az asztalunkhoz, majd vaskos ujjaival mindenféle kacatot előkotort öltönyéből.
-Kedves fiatalok, kérlek titeket alássan ezek mind-mind igaziak, tőlem nem kaptok hamis árut. Itt van például ez egy eredeti démonűző talizmán. Nem csalás, nem ámítás. Aranyozott anyós riasztó, szerencsét hozó szárított tyúk láb, önálló életet élő zokni pár mely egy kincses szigethez vezeti ki lábára húzza, világító iránytű, minden zárat nyitó kulcs, nevettető gomba por, sikító gumi csirke, rohasztok macsuka kéz mely elűzi a balszerencsét... – kezdte sorolni, amikor egy másik asztalnál verekedés tört ki, majd egy férfi elterült az asztalunkon.

.


A bunyó szinte már elviselhetetlenül idegesítő volt, más helyzetekben szeretem a káoszt, és amikor csak esélyem van rá meg is teremtem azt, de nem amikor az egyik célpontom és köztem tör ki a „buli”. Nem tudtam mit
tenni, kénytelen voltam hát az emberekkel szembe szállva utat törni magamnak, amihez eleinte semmi kedvem sem volt.


Több részeg fazon próbált felém rontani, az egyik ordítva a bal kezét ütéshez készítve szaladt felém a tömeget félre lökve és közben azt ordította.
- A mocskos anyádat, te kis korcs. – amikor elém ért és a keze felém lendült lehajoltam és a mögé kerülve a térdhajlataiba rúgva terítettem a földre, a férfitérdre rogyott és lassan mögé sétáltam és átkaroltam hátulról a nyakán és megfogtam az állát, ezután közelebb hajoltam hozzá hogy a hangzavarban hallja, amit mondok neki.
- Bocs, de nem tudom, hogy ki volt az! – és azzal a lendülettel eltörtem a nyakát, még csak nem is hazudtam neki hiszen valóban nem tudtam ki lehetett az "anyám" ,vagy hogy is hívják azokat a nőket. A férfit mért egy ideig abban a pózban tartotta a beálló hullamerevség, de lassan a földre rogyott, azonban ez a tömeget egyáltalán nem zavarta, mivel sokan még a holttestére esve is egymást ütötték. Elfordultam és elhajoltam pár lendülő kéz és repülő tárgy elől, mikor észrevettem, hogy a célpontom nincs a helyén, eltűnt. Próbáltam eljutni arra a pontra ahol a legutóbb láttam állni de köztem és az ő hűlt helye között egyre nőtt az embertömeg, olyan volt mintha két hatalmas hullám csapott volna össze közöttünk, két áthatolhatatlan vad hullám, így nem volt mit tenni kénytelen voltam átverekedni magam a „tengeren”. A nyugodtságom alább hagyott és éreztem hogy az őrület kezd úrrá lenni rajtam, kezdett egyre inkább elködösülni a célom és egyre inkább az kattogott a fejemben hogy megöljek itt minden egyes embert, félre löktem pár embert akik az utamat állták, majd az egyikük ezen megsértődve oldalról akart lesújtani a fejemre, de elkaptam az öklét és oldalra fordítva a fejemet egy őrült vigyort villantottam rá, majd elrántottam a kezét és felütöttem az orrát hogy az eltört csont átszakítsa az agyát. A pasas pár másodperc után hanyatt vágta magát és egy nagy huppanás keretében elterült, szinte rögtön ezután lefogott hátulról egy ürge és elölről támadt rám egy másik, a hátsó kedves úr gerincét hirtelen egy gyorsan repülő láncdarab törte el és a férfi lebénulva esett össze, amikor kiszabadultam a szorításából az elölről rohamozó ürgét hason rúgtam majd mögé kerülve amikor még előre volt hajolva a hasát fogva, én megragadtam a két karját és hátrafeszítettem majd a lábamat a hátára tettem és elkezdtem húzni a karjait, nem tartott sokáig hogy kitörjön mind a két végtag. Ekkor a két lebénult férfi felé fordultam, a gerinc törött egyén sírva próbált tenni bármit is, de hiába odaléptem hozzá és a bal lábammal az oldalára fektettem és az állása tapostam gyorsan és erősen hogy a nyaka neki is eltörjön, ezután a kar törött egyén következett, ekkor már az őrületet nem tudtam leplezni az arcomra fagyott a vigyor és a szemeim is kitágultak, az arcom ebben az állapotban maradt mozdulatlanul, lepillantottam a férfira akin látszódott a tömör és tiszta félelem. Imádom, amikor egy magát erősnek és félelmetesnek tartó ember szembe kerül valakivel, aki nála sokkal erősebb és félelmetesebb és olyankor minden önbizalmuk egy szempillantás alatt szertefoszlik és csak az ösztönös félelem és kétségbeesésük marad, ami számomra a legmámorítóbb látványok egyike volt. Nem akartam vért ontani, mert az túl feltűnő lett volna, de őszintén ez már cseppet sem érdekelt, átdöftem a férfi gyomrát és még végighallgattam a visítását, ahogy a gyomorsava kifolyik a helyéről és a belső szerveihez jutva borzasztó kínokat okoz neki. Eltüntettem a Guillotineomat és hirtelen ismét unott és komor lett az arcom, körbepillantottam a teremben és a kijárat közelében megpillantottam a célpontot, ahogy menekülni próbált, de mind hiába, ő is nehezen jutott át a tömegen. Fejvesztve rohantam érte, most már nem fog meglógni, igyekeztem az elé kerülő emberek ellenére szemmel tartani a fickót, de egyszer csak eltűnt, megint. Feldühödtem és pár ember nyaka tört e miatt, mikor mindent és mindenkit félrelökve kutattam a férfi után, a távolban megpillantottam, ahogy a
kijárattól távolabb igyekszik ismét oda visszajutni, elvigyorodtam, mert láttam, hogy neki is nehéz a tömegben mozognia, így még lehet esélyem elkapni. A hangzavarban már-már a saját gondolataimat sem hallottam, mindenfelé ütések és huppanások hallatszottak, repkedő üvegek és székek mindenfelé, alig bírtam szemmel tartani a célpontot, egy hatalmas csattanás hallatszott a bejárat felől, utána az ordítások alábbhagytak.
- Mindenki fejezze be ezt az őrültséget, mindannyian le vannak tartóztatva! - megérkezett a helyi őrség, az eddig egymást ütlegelő emberek, a figyelmeztetéssel nem törődve hirtelen elkezdtek menekülni amerre csak láttak, az ablakokon át, a főbejáraton át az őrökkel összetűzésbe keveredve, mindenki próbálta elkerülni a törvény embereit és a büntetést.
- M-megállni, a Mágus Tanács nevében, mindenkit őrizetbe venni! - Az egyik őr úgy köpködte az utasításokat, ahogy egy tüdőn döfött ember a vért szokta. Mindenki menekülőre fogta, hát én is így tettem, a célpont végleg eltűnt a szemem elől, talán már rég kint van a kocsmából és menekül nem láttam értelmét hogy tovább maradjak és elkapjanak, az egyik őr észrevett és felém törtetett, talán a kinézetem volt az ami ennyire felhívta a figyelmét, vagy talán a vér ami az arcomról csorgott lefelé, természetesen nem a saját vérem volt. Az őr a menekülő embercsorda útjába került és szinte eltarolták a férfit, aki megpróbálta félrelökni a tömeget, mindhiába, a többi őr egyesével kapta el és verte bilincsbe az embereket, mindenkit, aki csak a kezük közé került. Muszáj kijutnom innen, mielőtt az őr átjut a tömegen és elkap, átlendültem a pulton és megláttam az ott kuporgó csapost, aki reszketve gubbasztott a pult alatt, amikor oda értem hozzá felnézett és könyörögni kezdett.
- Kérlek, ne bánts, vigyél, amit csak akarsz, de ne bánts. – lenéztem a férfira és olyan szánalmas látványt nyújtott, ahogy ott kuporog már-már könnyesen a földön, ezért levágtam a fejét és tovább álltam, igyekeztem egy kiutat keresni. Egyre több őr jutott be és egyre több ember menekült ki, végül az emeletre vezető lépcső felé vettem az irányt, mire ide feljutnak, már úgyis megszököm a felső ablakon át és elmenekülök a tetőkön rohanva. Megfordultam, hogy az emeletről végigmérjem a lenti katasztrófát, ami beütött, önkénytelenül is elvigyorodtam, majd észrevettem, hogy már csak az őrök maradtak a teremben és talán egy-két tucat ember akiket elkaptak és még egy-két tökkel ütött akik mindezek ellenére is egymást ütötték, őket a Tanács emberei választották szét, a sok letartóztatott ellenére még mindig nagy volt a káosz, de látván hogy egyre jobban fogy a nép és egyre nagyobb az esélye hogy kiszúrjanak és elkapjanak, meghúztam, magam, hogy az ablak felé tudjak osonni.


A bent maradt tömeg mellett minimum tizennégy ember maradhatott ott, aki nem hagyta el a termet, tizennégyen feküdtek a földön, hol egy kisebb vértócsába hol pedig furcsa helyzetben álló nyakakkal, az őrök egyből hozzájuk siettek és keresték a túlélőket, de az a tizennégy már nem fog felkelni, ennyi ember nem tudta hogy mi történik vele ha Shikivel húz ujjat.

/Az Verne Gyula Nem Veres Gyula Bocsi /

Megpillantottam a bódét, és ha jól láttam már csak egyetlen hely volt ott.
~ Nocsak, mintha nekem tartották volna fel. Király! – nem is tettem mást, rögtön arra felé iramodtam, hogy elfoglaljam az engem megillető helyet, mielőtt valaki megelőzne. Nem sietek, de igencsak szemmel tartom a társaság tagjait, hátha valakinek kedve támadna esetleg beférkőzni oda. Végül sikerül gond nélkül elfoglalnom az állást, és rögtön a kínálatot hirdető táblára téved a szemem. Ez már csak így megy. Az ember, ha büfé közelbe téved, a szeme reflex-szerűen rátapad a kínálat-táblára, mert mindenki kíváncsi, hogy ott éppen mit kínálnak neki, és természetesen milyen áron. Amikor ezzel a gondolattal végeztem, és tudatosult bennem, hogy mit is nézek tulajdonképpen, rögtön eldobtam az agyam.
- Tizenkétezer gyémánt?! – hűltem el. A fickó rám nézett, és tekintete igencsak kérdő pillantásokat vetett rám.
- Parancsol valamit fiatalember? – kérdezte. Először köpni-nyelni nem tudtam, majd szépen lassan felkapartam az államat a földről.
- Öhm, semmit, egy hűsítőt csak. – mondtam végül, mire a fickó már térült-fordult, és pár pillanat múlva már elém is tette az italom, szívószállal.
- Köszönöm. – mondtam félve, majd kipengettem a pénzt, ami fedezte az ital árát. Eleinte egy szót nem szóltam, csak néztem, ahogy tesz-vesz, míg végül néhány korty után már nem bírtam tovább, és feltettem a kérdést, ami bennem motoszkált.
- Ismeri Ba’al mestert? – a férfi először csak nézett rám, amitől még jobban lesüllyedtem volna, ha tudok.
- Ismerem. Egy vén kujont. Egy semmire kellő csirkefogó.
- És volt itt? Mert nekem azt mondták itt találom. Esetleg látta ma valamerre? – nagyon jó. Végig járom egész Era-t, mire megtalálok egyetlen mestert. Ez azért elég kemény. Arról nem szólt a fáma, hogy lesz benne egy viszonylag ingyenes városnézés is, ami saját zsebből fizetendő, és az „utazási iroda” nem áll semmilyen költséget.
- Volt ám! A nyitásnál itt találtam rá a pult oldalában két nővel. És kettőnk között maradjon, eléggé ki volt ütve az öreg. Már ha érted, hogy mire gondolok. – sejtelmesen nézett rám, és próbáltam leutánozni azt a tekintetet. Nem tudom mennyire sikerült, de az biztos, hogy nem értettem miről van szó, így megráztam a fejem.
- Az este nagy bulit csaphatott, mert itt fetrengett két bigével. Úgy találtam rá reggel. Miután felébresztettem, még sem hagyhattam úgy, rögtön befalta a készleteim nagy részét, majd fizetés nélkül távozott. Természetesen tetemes mennyiségű tartozást halmozott fel. – némiképp elszörnyedtem a hallottakon, hisz mégiscsak egy céhmesterről van szó, de ezek szerint ez nem igazán zavarta Ba’al-t, ahogy elmondták.
- Valami egyéb lehetőség, hogy merre találom meg őt? – egész nap utána kutattam, és kezdem elveszteni a hitem benne is, meg abban is, hogy valaha egyáltalán megtalálom az öreget.
- Hát nézd, kölyök. Azt hallottam, hogy az estét egy bordélyban töltötte, ami itt van nem messze. - itt a hüvelyk ujjával maga mögé mutatott. – De hogy most ott van-e, arról sajnos nem tudok neked infot adni. Egyébként is miért érdekel ennyire Ba’al? Semmit nem érsz vele, ha megtalálod. – mondta. Kifújtam a levegőt és belekezdtem.
- A Blue Pegasus céh tagja vagyok, és Bob mester kért meg, hogy vigyek el egy csomagot neki Ba’al mestertől. Ezért keresem őt nagyjából egész nap. – hadartam el. Kicsit untam, mert a dolog kezdett macska-egér játékba átmenni, és sosem tudtam, hogy én most a macska vagyok, vagy az egér.
- Blus Pegasus, ha! Értem. Hát akkor azt hiszem az a doboz kell neked, amiről ő is érdeklődött nálam.
- Mi van?! – ma már nem ez az első, hogy olyat hallok, vagy látok, amit ha más mondana, el sem hinném. Kezd furcsa lenni nekem ez a dolog.
- Úgy ám. De nem volt itt, így Ba’al tovább állt. – bólintottam, jelezve, hogy értem.
- Nehogy egyszer egyszerű legyen, mi? – tettem fel a költői kérdést.
- Jól van, merre találom azt a bordélyt? – kérdeztem, miközben megforgattam a szemem.
- És a tartozással mi lesz? Rendezed te? – kérdezte. Aha, rögtön a pénz mi. El sem mertem képzelni, hogy mennyi tartozást hagyott itt a céhmester, de azt hiszem, hamarosan újabb hideg zuhany-szerű érzés megy majd keresztül rajtam.
- Mekkora tartozást halmozott fel? – kérdeztem, bár a hangom és az arckifejezésem egyáltalán nem kívánta a választ erre a kérdésre.
- Cirka százhetvenhatezer gyémánt, azt hiszem. – elővett egy papírt, végig futotta, majd bólintott. – Igen, annyi lesz. – itt döntöttem el, hogy nekem most valami halaszthatatlan dolgom akadt. Ba’al mester gyomra mekkora? Egy gyomor tágító lacrima van benne, vagy mi a frász? Ember nem ehet ennyit.
- Öhm, ha nem gond, akkor én most elhúznám a csíkot. Sajnos meg kell találnom Ba’al mester-t, mert vissza kell vinnem a csomagot tőle Bob mesternek a Blue Pegasus céhébe, de így valószínűleg, holnapután sem érek vissza. – találtam ki gyorsan a mesét. Nem vagyok bolond, nem fogom rendezni a mester tartozását. Majd ha kijózanodik, akkor szembesüljön vele ő maga, hogy mit halmozott fel, de engem ezért senki ne rövidítsen meg. Egyébként sincs ennyi pénzem. Bakker, ezek mit gondolnak?
- Hé, de az én károm ki téríti meg?! – szólt utánam a pultos, mikor elkezdtem eloldalogni.
- Szóljon be a Dragon Fang-be, ott biztos segítenek majd magának. – nem épp tiszta módszer, de akkor már inkább a céhe nullázza a cehét, ne pedig én. Remélem a bordély, ahol esetleg megtalálom majd Ba’al mestert – amiben egyébként kételkedem – nincs olyan messze, és igazat mondott a pultos. Elhagytam a látómezejét, majd a bódé mögé settenkedve futásnak eredtem, hogy ha akar se tudjon utol érni, és folytathassam a mester utáni nyomozást.
~ Remélem most legalább már ott megtalállak, és nem lépsz le idő előtt onnan is. – ha lenne olyan mágiám, már rég megtaláltam volna Ba’al mestert. De nincs, így marad ez a módszer.

Még épp éreztem a hideg borosüveg erőteljes nyomását az arcomon, rá egy másodpercre már a piszkos fapadlót fogtam, és a csillagokat számoltam. Magamhoz térni se volt időm, valaki megragadott a pólómnál fogva, felemelt majd megpróbált megütni de szerencsére őt is épp ekkor ütötték le egy üveggel. Csendben talpra álltam és Hayato felé néztem, aki sorra osztotta az öklösöket, az elfogyni nem akaró ellennek. Közben engem ismét megtaláltak és próbáltak kiütni, de szerencsémre sikerült idejében elkerülnöm az alak öklét. Arcon mostam de látszólag semmi hatása nem volt, így hátráltam de Ő nem adta fel. Újabb ütést kerültem ki, majd mögé ugrottam és belerúgtam a lábába, hogy térdre essen. Ebből a helyzetből pedig könnyedén megragadtam a fejét, és hozzávágtam a közelben lévő asztal széléhez. Harmadik próbálkozásra sikeresen el is vesztette az eszméletét, és vérző orral feküdt az asztal alatt, én pedig ismét hátrálásra kényszerültem mert rögtön ezután egy nagydarab, sörtől bűzlő fickó támadott meg.
~ Miért én kapom a rondákat? ~ gondoltam miközben egy teljesen idegen és váratlan nyomást éreztem a mellkasomnál. Odanéztem és éppen láttam ahogy egy kéz kisurran a zakóm belső zsebéből. A kéz egy giccses öltöny ujjában végződött, a ronda öltönyben pedig egy sunyin kinéző alak próbált minél nagyobb távolságot tartani tőlem. A zakóm belső zsebéhez nyúltam.
~ Eltűnt a pénzem. ~
- Hé te...! - Felugrottam és gyorsan utána szaladtam, nem törődve ellenfelemmel. Már majdnem elkaptam a vállát, mikor megzavart két részeg pasas akik járni már alig bírtak, de mindenképp ki akarták venni a részüket a bunyóból. Mire elintéztem őket a tolvaj már a kocsma túloldalán volt, és a kijárat felé tartott. Én gyorsan utána futottam, de ekkor egy nagy rakás Rúna Lovag tűnt elő a bejáratból.
- Mindenki fejezze be ezt az őrültséget, mindannyian le vannak tartóztatva! - kiáltottak fel azonnal.
~ Ajaj, ez nem lesz jó! Ha itt maradunk rájönnek, hogy mi kezdtük a verekedést, és annak börtönkoszt lesz a vége. ~
Ebben a pillanatban kitört a káosz. Mindenki szedte a lábát minden irányba, és mindenki azon volt, hogy minél hamarabb olajra léphessen a Tanács elől.
- M-megállni, a Mágus Tanács nevében, mindenkit őrizetbe venni!
Még éppen láttam ahogy a nagy zavarban a tolvaj fellopózott a lépcsőn, én gyorsan utána mentem, majd amikor a lépcsőhöz értem észrevettem, hogy Hayato is nagyon siet felfelé.
- Te is utána mész? - kérdezte Hayato vörösen villogó szemekkel. Tehát Őt is kizsebelte.
- Ott megy! Kapjuk el! - kiáltottam, majd felszaladtam a szűk lépcsőn. A fokokat is kettessével szedtem úgy siettem, bár ez nagy hiba volt ugyanis a következő lépésemmel orra is estem a lépcsőkben. Hayato ekkor egy laza ugrással előttem termett és kész volt a tolvaj után eredni, de egy kárörvendő mosolyt még eleresztett:
- Haha, de béna vagy!
- Ne dumálj, hanem kapd már el! - szóltam mérgesen. Persze Hayatonak sem kellett kétszer mondani, azonnal utána eredt. Én a magam részéről gyorsan feltápászkodtam és követtem őket. Szerencsére még nem jutott túl messze a tolvaj, így fel tudtam zárkózni. A tolvaj beszaladt az egyik nyitott szobaajtón, Hayato pedig egyenest utána.
- Hé, te mocsok állj, meg és nem verlek szét annyira mintha nem állnál meg! - kiáltozott Hayato.
Rossz érzésem támadt.
~ Onnan csak egy kiút van... Ó basszus ne már! ~ gondoltam majd én is gyorsan besprinteltem a szobába.
A tolvaj, az ablak párkányán ült, készen arra hogy kiugorjon. Én és Hayato a bejárati ajtónál álltunk, és végignéztük ahogy kiugrott az ablakon egyenesen a szemben lévő ház oldalára. Hayato sem volt rest, nekikészült, hogy Ő majd átugrik mint egy macska, de a stílusos ugrás helyett egy hatalmas pofára esést kapott, mivel egyenesen lefejelte az ablak párkányát, mintha mindig is ez lett volna a terve. Eszembe jutott, hogy megállok és végignézem, ahogy a fejét fogva fetreng a padlón de beugrott, hogy fontosabb dolgom is van.
- Siessél már te idióta! - kiáltottam Hayatora gorombán, mert azért kicsit nehezteltem rá a legutóbbi kommentje miatt.
- Jövök már nyugi! - mondta, de már nem figyeltem hanem inkább kihajoltam az ablakon és farkasszemet néztem a köztem és a szomszédos tető közti, 3 méternyi üres térrel. Féltem, hogy ez lesz a vége, de most már akkor is elkapom ha a fene fenét eszik is.
~ Amúgy is csak egy emelet, nem olyan nagy gáz ha le is esnék. ~ győzködtem magam majd erőt vettem magamon, lehunytam a szememet és kissé remegve nekiugrottam a szemközti tetőnek, ami egy tompa puffanással jelezte, hogy sikeresen elértem a célomat. Nyomban arrébb is másztam, mert mögöttem Hayato már ugrásra készen állt, majd szétnéztem a tolvaj után.

Nagyban fojt a verekedés a kocsmában az öklöm folyamatosan használatban volt mikor egyszer csak éreztem, hogy valaki a zsebembe nyúl. Mivel a kezeim éppen nem voltak szabadok mivel egy fickó bedagadt arcát püföltem így nem igazán tudtam ellenkezni mire a fickó összeesett előttem megláttam, hogy a tolvaj egy jólöltözött férfi, aki eléggé kistermetű és a haja fakó barna. Elkezdtem magamnak utat törni a káoszban, hogy elkapjam a tolvajt, mikor meg láttam, ahogy éppen Mateus felé halad, de sajna nem volt időm szólni és ebben a káoszban szerintem fel se figyelt volna a hangomra. Pár másodperccel később már Mateus is észrevette, hogy üresebb a zsebe egy tárcával és ő is utána eredt. Előttem volt körülbelül két méterrel a fickó és a karja után nyúltam, de egy másik nagydarab fickó átesett előttem és nem sikerült elkapni. Hirtelen berúgták a kocsma ajtaját és néhány rúnalovag berontott mire az egész hangzavar elcsitult és a legelöl álló férfi megszólalt.
- Mindenki fejezze be ezt az őrültséget, mindannyian le vannak tartóztatva! – kiabálta, amire mindenki elkezdett szaladni, mert szerintem senki se akarta a börtönben tölteni a napjait.
- M-megállni, a Mágus Tanács nevében, mindenkit őrizetbe venni! – mondta az egyik lovag miközben mindenki úgy szaladt a kijáratok felé, mint a hangyák az égő bolyból a felszínre. Megláttam a tolvajt, aki a lépcsőn felfele igyekezet. Így hát én is a lépcső felé vettem az irányt, amikor odaértem a lépcsőhöz Mateusal találkoztam, ahogy elnézem ő is eléggé ideges volt, hiszen ki ne lenne az, ha meglopják.
- Te is után mész? - kérdeztem mérgesen a szemem még vörösebben izzott az átlagnál és egy kicsit lassabban láttam a dolgokat az adrenalin túltengéstől.
- Ott megy! Kapjuk el! – kiáltotta Mateus miközben a tolvajra mutatott és elkezdett szaladni fel a lépcsőn mire pofára esett, amin ét jót nevettem miközben átugrottam felette és indultam felfelé.
- Haha de béna vagy. – nevettem miközben szaladtam fel a szűk lépcsőn, ami igen rozoga volt és féltem, hogy összeomlik a lábam alatt.
- Ne dumálj, hanem kapd már el! – kiáltott utánam mérgesen, de én csak szaladtam. A fickó betévedt egy szobába a folyosó végén, de nyitva hagyta az ajtót, mert gondolom sietett. Odaszaladtam az ajtóhoz mire megpillantottam a tolvajt, aki az ablak előtt állva ki nyitotta azt és felugrott rá.
- Hé, te mocsok állj, meg és nem verlek szét annyira mintha nem álnál meg! – üvöltöttem rá a tolvajra mire ő visszanézett és egy hihetetlenül rusnya menyétpofát pillantottam, meg aki vigyorgott, mint egy vadalma. Szeme sötét barna volt, mint a medve f*s, arca be volt esve, mint valami rossz narkósnak és a szemei olyan szűkek, mint az emberek szája, ha citromot harapnak. A tolvaj az egyik ablakpárkányon guggolt majd átugrott az ablakkal szemben lévő házra, ami körülbelül két méterre volt az ablaktól. Azt gondoltam, hogy átugrom az egészet egy jól irányzott tigrisbukfenccel. Rá is készültem, ami abból állt, hogy hátráltam néhány lépést majd megindultam teljes gőzzel és el is rugaszkodtam a földtől mire hirtelen egy masszív tölgypárkányt éreztem a fejem búbjával. Tölgy volt az! fejeltem én már sokszor fát és ez tölgy, ha én mondom! Egy pillanattal később már a földön fetrengtem és fejemet fogtam és próbáltam elszorítani azt a lüktető fájdalmat mire Mateus átpattant fölöttem és átmászott az ablakon és ugrásra készen odaszólt.
- Siessél már te idióta! – kiáltotta sürgetően, de én nekem még kellett pár másodperc mire fel tudtam fogni azt, amit mondott.
- Jövök már nyugi! – kiáltottam vissza mire feltápászkodtam és a jobb kezemmel elrugaszkodtam a párkánytól és éreztem, ahogy a hajamba kap a szél és láttam a tetőt, ami vészesen közeledett ezért felkészültem a bukfencre, amit már jó ideje gyakoroltam, hogy elnyelje az esés erejét. Mikor megérkeztem sikeresen végrehajtottam a bukfencet felálltam és leporoltam magam.

Átmászva az ablakon ugrottam ki a tetőre, ami eléggé lejtett az utca irányába, így nehéz volt fent maradni rajta. Az őrség néhány tagja már a nyomomban volt így inkább leléptem a helyszínről, hátradőlve emeltem meg a talpaimat és így sarkon és egy kézen támaszkodva csúsztam le a tetőn majd landoltam az utcán. Nem sokkal a földet térés után már özönlöttek is felém az emberek, akik a kocsmából menekültek, őket üldözték az őrök, na és persze engem is, ezért nem volt tanácsos ott maradni. A tömeget félre lökődve pillantottam meg a célpontot a bőrönddel. ~Esély!~ csillant fel a szemem és nem törődve a tömeggel futottam felé, félrelökve mindenkit, aki az utamba állt, csakhogy egy idő után a tömeg egyre sűrűsödött, sehogy sem tudtam elérni a fazont így felkapaszkodtam a közeli épület falára, majd a tető felé vettem az irányt. A kezeim, lakpárkányokat és kiszögelléseket keresve gyorsan húztak fel a cél felé, mikor fellendítettem a testem a tetőre és egy pár másodpercidőzést megengedve magamnak körbe néztem egyből világossá vált a helyzet. A fickó az utcák labirintusába menekül, nyomában van a két srác, akire megpróbált rányomulni, biztosan a két kis srác is akar tőle valami….. ez undorító. Egy másik srácot is láttam igyekezni a fickó után, valami fekete hajó srácot, de idefentről nem volt alkalmam alaposan szemügyre venni, a fickó egyre távolodott és az őrség utánam küldte a jól mászó tagjait, a francba le kell lépnem. Elkezdtem a fickóval párhuzamosan futni a tetőkön, azonban a hirtelen irányváltásait nem láttam innen fentről, és amikor egy ház széléhez értem csak akkor vettem észre, hogy másik irányba fut mikor már jó pár méter előnyre tett szert. De követtem, nem szabad szem elől veszteni, nyomomban még mindig ott lihegtek az őrség tagjai, azok, amelyek már nem bírták az iramot kezdtek leválni, de még így is szép számban maradtak mögöttem, és ahogy futólag láttam a másik három üldöző mögött is. Egyre gyorsabb tempót diktáltam, majd amikor azt hittem a fickó alattam van elővettem a Guillotineom és leugorva a ház tetejéről a gravitációt kihasználva csapódtam a földbe, a becsapódás egy kisebb törést hagyott a földön, de a férfinak nyoma sem volt. Felegyenesedtem és gyorsan körbefordultam, a fickó egy sötét sikátor felé igyekezett, erre önkéntelenül is elmosolyodtam ~Nem tudod, te kit akarsz a sikátorba csalogatni~ majd megindultam teljes sebességgel felé, párhuzamos sikátorok voltak egy ideig így az egyik rövidebbet választottam, aminek köszönhetően ugyan nem láttam a férfit, de elé vághattam mivel mind egy irányba vezetett. A sarkon kifordulva hevesen magam elé kaptam hátha meglesz a fickó, de a levegőt markoltam, ekkor a fejem jobbra fordítottam és üres volt az utca, majd a másik végén láttam a férfit távolodni ~Bazdmeg ez az utca arra is folytatódik?~ szitkozódva szaladtam a fickó után és az apró közök végén láttam, hogy a két nyáladzó fanboy is követi őt teljesen csillogó szemekkel. Majdnem elfogott a hányinger, de csak futottam tovább és eltettem a Guillotineom. Éreztem, hogy fáradok, túl sok energiát fektettem a rövidtávú gyors futásba, de az efféle lerohanásokhoz értek a legjobban. A fickó egyszer csak eltűnt és egy nagy romos épület tárult a szemem elé, jobbnak láttam azonnal eltűnni nehogy az őrség vagy a másik három üldöző felfigyeljen rám, hiszen egy jó merénylő a tökéletes pillanatig észrevétlen marad. A fickót láttam messziről hogy a romok közé futott, így nem volt más választásom, mint követni. Találtam egy kisebb lyukat a drótkerítésen és azt használva bejutottam habár az átmászás nem volt zökkenőmentes, szépen felsértette egy kilógó drót a kezemet és lényegében vércseppekből álló utat hagytam magam után, de nem volt sem időm sem erőm foglalkozni azzal, hogy ezt eltüntessem, majd ráér akkor, ha bejutottam. Felkapaszkodtam az épület omladozó falain, eléggé necces volt, mert többször is megcsúszott alattam a fal, de végül bejutottam és az első emeletről szemléltem a dolgokat. Rengeteg lyuk tátongott az épületen így látható volt kívülről is hogy hol vannak a szintek és belül csak az egybefüggő sötétséget lehetett látni. Meredten álltam az utcát figyelve, ahogy mindenfelől emberek érkeztek hol hamarabb, hol később, majd párat hátra
lépve hagytam, hogy a sötétség körbe öleljen és eltűntem az épület belsejében, az őrület kezdett úrrá lenni rajtam, és megfeledkeztem a kezemen lévő sebről, ami vércseppeket hullajtva jelezte merre megyek egészen, míg el nem kezdett alvadni a vérem a kezemen. Az épület belülről egy teljesen más, horrorisztikus világot tárt elém, élveztem a benne való járkálást, hamar megszokta a szemem a sötétet és már egész jól láttam odabent, néhány koppanást és visszahangzó zajt
hallottam a távolból, és persze az őrség kiáltásait elhallva, de nem törődtem semmivel. Egyfajta kísértet látszatát kelthettem a külső szemlélőnek mivel lassan semmivel sem törődve baktattam a folyosókon, igyekeztem halk léptekkel bejárni az épületet nehogy a célpont meghalljon, de várjunk csak! ~Egy pedofil elfutott egy sötét helyre két nyáladzó kölyökkel a nyomában és egy harmadikkal, akit valószínűleg ugyanezek a célok vezérelnek.~ itt lefagytam kicsit, kirázott a hideg az undortól és egyből előhívtam a Guillotineom majd készenlétben állva folytattam a lassú barangolást. ~Jézusom minek a közepébe csöppentem.~