Magánküldetés A sárkány lelke (Ilaszior, Neil Saitoh, Hayato Blacksoul, Shiki, Kato Brightmore, Mateus Grandus)

Tovább bolyongok Era utcáin, és már csak reménykedni tudok, hogy képes leszek megtalálni Ba’al mestert, mert ha nem, akkor azt hiszem, feladom a küldetést és lelépek a városból. Ez egy napra még turistaként is sok, és senki nem említette, hogy a Dragon Fang céhmester ennyire, nos, kicsapongó, hogy szépen fejezzem ki magam. Ennyire nem kéne elhagynia magát, hisz így milyen példát mutat a fiataloknak, akik netalántán az ő céhébe akarnak majd tartozni. Ha nagy leszek, céhmester leszek, de hogy nem ilyen az tuti biztos. Era nagyszerű város, nem véletlenül választották meg Fiore fővárosának.
~ Ezt majd le kell jelentenem Bob mesternek. – már majdnem három, talán négy utcányit haladtam, amikor rájöttem, hogy gőzöm nincs, merre találom a bordély házat. Ekkor tudatosult bennem, hogy céltalanul bolyongok, és nagy valószínűséggel eltévedtem. Remek hír.
~ Ne pánikolj be, Kato! Maradj nyugodt, őrizd meg a hidegvéred. – próbáltam magam megnyugtatni, de ennél jobb nem jutott eszembe, és ez is csak átmeneti vigaszt nyújtott a hamarosan felszökő páni félelem ellen, hogy a főváros dzsungelében vesztem el. Voltak alternatívák, hogy hogyan tudnám megtalálni a bordélyházat, de ez elég radikális döntés lenne, mert az emberek furán néznének rám, és még az is lehet, hogy kitiltanak Era-ból, vagy ilyesmi. Végül döntésre jutottam: maradt a kérdezősködés. Nappal volt, így volt élet az utcákon, és oda is bátorkodtam menni néhány járókelőhöz megkérdezni, hogy merre találom a bordélyházat. Nos, úgy lett, ahogy sejtettem: az emberek kérdőn néztek rám, és a legtöbbjük szó nélkül elhaladt mellettem, némileg gyorsítva a tempóján. Zavartan néztem utánuk, de nagyon jól tudtam, hogy mit gondolhatnak rólam. Egy újabb párost szemeltem ki, hátha ők kicsit jobban veszik ezt az akadályt, tekintve, hogy ketten vannak, és látszólag egy párt alkotnak. Odaléptem hozzájuk, és illedelmesen megszólítottam őket, ahogy azt kell.
- Elnézést, hogy megzavarom magukat. Segítségre lenne szükségem. Egy közeli bordélyházat keresek. – ahogy a többiek, ők is először kérdőn néztek rám.
- Na hordd el magad, kölyök, míg szépen mondom! Hogy képzeled, hogy ilyenekkel zaklatsz minket, te perverz! Na takarodj, amíg csak a szám jár! – hát ez nem sikerült valami jól, és sajnos ez pech. Úgy néz ki, sosem találom meg a mestert, és komolyan kezdem unni a dolgot. A következő „áldozatom egy néni, bár lehet, hogy nem jó ötlet, hátha ő kicsit megértőbb lesz majd.
- Bocsánat! Tessék mondani, nem tudja, hogy hol van a közelben bordélyház? – a néni rám nézett, talán méregetett is egy kicsit, majd ő is rákezdett a jól ismert szövegre.
- Goromba fráter! Mégis hogy képzeli ezt? Miért nem keres magának tisztességes elfoglaltságot ahelyett, hogy állandóan paráználkodik! – a néni amilyen öreg volt, olyan harcias, ugyanis felkapta és meglengette a táskáját, és ütlegelni kezdett vele, én pedig már nem tudtam, hogy hogyan védekezzek ellene. Egy öregasszonnyal szemben nyilván nem szállhatok szembe, mert egyrészt az tahóság, másrészt pedig nem lenne illendő mágiát használni. Így nem tehetek mást, szépen lassan hátrálok, miközben próbálom védeni a létfontosságú szerveimet, és már nem is hallom, hogy milyen szitkokat kapok az öreglánytól, miközben a táskája folyamatosan, újra meg újra lecsap rám, mint egy ragadozó sas madár a prédájára. Végül valahogy sikerült elmenekülnöm, és egy kisebb utcába csusszantam be, még mielőtt megkaptam volna a végzetes ütést a nénitől. Vártam egy kicsit, amíg lecsillapodnak a kedélyek, majd mikor már nagy valószínűséggel elhaladhatott a néni, kiléptem a sötétből, hogy körülnézzek, és folytassam a bordélyház felkutatását. Mielőtt neki indultam volna, egy apró, puha kéz ragadta meg a vállam.
- Úgy hallottam, hogy a bordélyházat keresed. – mondta fura hangon. Bólintottam, és bár kicsit megijedtem az érintésétől, egy félmosolyt engedtem meg magamnak, mert végre valaki képes lesz nekem megmutatni, hogy merre találom végre azt az épületet, ahol remélhetőleg meg lesz Ba’al mester is.
- Igen, és nagyon remélem, hogy maga nem fog úgy nekem esni, mint nem olyan rég egy néni. – mondtam kissé félve, bár a nő elég lengén volt öltözve.
– Nyugalom, én meg tudom mutatni neked, hogy merre van, és még talán többet is adhatok. – erre felkaptam a fejem.
- Hát aligha tudnék megfizetni én ilyesmi szolgáltatást, és nem is nagyon akarok élni vele. – ezzel valószínű, hogy elcseszem a lehetőségem, de valahogy nem úgy néz ki a dolog, mert a nő végigsimít az arcomon.
- Biztos, hogy találunk megoldást erre a gondra. – mondja csilingelő hangján, és már útnak is indul, remélhetőleg a bordélyház felé.
- És hogy döntöttél? Szeretnél engem? – kérdezte ismét, de én csak elpirultam és zavartan néztem körbe. Sosem érdekeltek az effajta dolgok, most meg még annyira sem.
- Szegény vagyok, mint a templom egere, mégis hogy gondolta a fizetséget. Szerintem hagyjuk az egészet, mert örülök, ha eltartani el tudom magam. – ez valahol igaz is volt, egyébiránt pedig nem akartam belemenni ilyen balga dolgokba. Volt épp elég bajom, ez most csak púp lett volna a hátamra. A nő felsóhajtott, látszott rajta, hogy sajnálja a dolgot.
- De be tudom ajánlani egy haveromnál. – a beajánlás része még igaz is volt. Ba’al mester biztos kezelésbe vette volna a hölgyet. A haver, mint kifejezés, elég szélsőséges volt, és tulajdonképpen nem is volt a haverom, és nagyon valószínű, hogy nem is lesz, de így hátha kicsit könnyebb a nőnek is. Megengedett magának egy félmosolyt, majd egy jobb és később egy bal kanyar után már el is értük a bordélyházat.
- Itt is volnánk. Ugye, hogy nem volt vészes? Nem gondoltad meg magad? Életerős férfiúnak nézel ki, jól ellennénk. – pedig már megörültem, hogy letett erről a dologról.
- Azt hittem ezen már túl vagyunk hölgyem. Ne értse félre, maga vonzó és szép, meg minden, de most akkor sem engedhetek meg magamnak egy ilyen kiadást, mert a végén még igen komolyan hiányozna az a pénz máshonnan. – ez megint csak nem tetszett neki, de hát ez van. bement, majd követtem. A mester a pult mellett ücsörög, és most szépen fogalmaztam. Igazából eléggé furcsa pózt sikerült felvennie, és igencsak meglátszik rajta a tegnapi hepaj nyoma.
- Ba’al mester? Végre megvan, átkutattam magáért egész Era-t! – a mester kómás arccal, még szinte félálomban van, néz fel rám.
– He? Mit akarsz, kölyök? – kérdez vissza, és a hangján is érződik, hogy tegnap eléggé elhagyta magát.
- Bob mester küldött. Valami csomagot kell elvinnem magától a mesternek. – válaszolok neki tisztelettudóan, és félre tolom közben a hajam, hogy lássa a céhem jelét az arcomon. A mester egy kicsit megijed és a piáját is kilöttyinti.
- Mi?! Téged el…elküldött? De hát úgy volt, hogy majd én küldöm el neki. – a mester kicsit kiakadt erre a hírre, mert úgy nézem nem pont erre számított.
- Én erről nem tudok semmit, elküldött, hogy vigyem el neki a csomagot. Gondolom fontos, és még nem kapta meg. Nem tudom mit beszéltek meg maguk ketten, sajnálom. – még mindig megadtam a tiszteletet, bár a mester eléggé ramaty állapotban volt.
~ Még azt sem tudom, mit kell elvinnem, remek. – ha lehetne, akkor totális fapofával csinálnám végig, de ez most nem fog menni.
- Óh, hát igen…tudom, csak…hm…te öcsi figyelj csak! – valahogy már most nem tetszik a dolog, és eleve rosszul kezdődött. A mester átkarolja a vállamat, mintha régi cimborák lennénk, vagy mi a fene, én pedig kérdőn nézek erre a mozdulatra. - Nem iszol velem egyet, a csomagot meg ’tánna megbeszéljük!
- Öhm, azt hiszem, én ebből kimaradok. Csak adja át a csomagot, és már itt sem vagyok. – valahogy úgy éreztem, hogy ez nem lesz ilyen könnyű. Végig jártam az egész fővárost a mester után, nem most fog könnyíteni a dolgaimon, ez biztos.
- Jaj dehogy! – szólni sincs időm, már alám is rak egy széket, és le is ültet rá. - Kell ez neked! Nos őőő.... mit is modtál hogy hívnak?
- Még nem mondtam uram. A nevem Kato Brightmore. – ennek tuti nem lesz jó vége.
- Ja, akkor jó! Nos Kato, az a helyzet hogy a csomagért még el kell mennünk, tudod, kemény éjszakás műszakon voltam, komoly üzleteket kellett lebonyolítanom, és rettentő fáradt vagyok. De gondolom, ha már a csomagért jöttél segítesz megkeresni, vagy is elmenni érte! - kacsint rád cinkosan.
~ És ez céhmester. Ez biztos valami rossz vicc ugye? A Blue Pegasus-ban meg mindenki rajtam röhög, hogy mekkora balfék vagyok, hogy bevettem ezt a mesét. – ja, hogyne, elmenni a csomagért, igazán remek. Kirándulj Era-ban Ba’al módra. Rengeteg pénzt kereshetne vele, és mondjuk kifizethetné az adósságait.
- Igen mester, hallottam róla. Eléggé… – keresem a megfelelő szót, vagy kifejezést, és így némi hatásszünet keletkezik. - Tetemes tartozást halmozott fel a Kriksziben. – tudatom vele a hülyeségét, bár kétlem, hogy érdemlegesen felfogná a dolgot. Az biztos, hogy ez kissé rossz fényt vet rá, de lehet, hogy csak nekem furcsa ez az egész így, és mindenki más hozzá szokott, hogy Ba’al mester ilyen. Egyébiránt pedig kötve hiszem, hogy érdekelné a tartozása.
- Elmenni? Átkutattam maga után az egész fővárost, és még a csomagért is el kell menni? Ha most azt mondja, hogy a céh házban van, táncolok magának. - nagyon az a sanda gyanúm, hogy pechem lesz.
- Köszi de azt inkább a lányokra hagynám! – egy pillanatra kissé bizonytalannak tűnik, és ettől nekem is egyre inkább rossz érzésem lesz.- Tudod az a helyzet, hogy a csomag éppen nincs nálam, értékelem, hogy idáig eljöttél, de ha kell a csomag, akkor kénytelen leszel elkísérni! – ezt megúsztam, és egy igen súlyosan nagy kavics esett le a szívemről, hogy ezt a táncos kijelentésemet nem hamarkodtam el, bár a mestert elnézve nem vagyok benne biztos, hogy ezt itt le is zártuk volna.
- Muszáj lenne, így valóban kénytelen leszek. És hova? Vagy azt nem mondhatja el? – kérdeztem a mestert.
- Ó ha én azt tudnám! - nevet fel. - De egyet se félj meg lesz! Egy lila öltönyös férfit keresünk! Na gyere induljunk! – szólít fel. Lila öltönyös férfi. Hát ez a leírás elég sok emberre ráillik, mert sokan kedvelik a lila színt. Ennél kicsit azért több info kéne, hogy hogy nézhet ki a pasas, különben ismét mehetek egy Era-körútra, de most lenne egy társam is, aki azt hiszem a világ legidegesítőbb céhmestere. Még jó, hogy ennyire lazán viselem a dolgokat. Egyelőre.

A sötétség ölelésében teltek az elkövetkezendő perceim, a szemem már megszokta, ugyan de a távoli helyeket és tárgyakat még így is csak egy hatalmas fekete folt képében láttam. Óvatosan lépkedtem miközben az érzékszerveimet kiélezve próbáltam megtalálni a célpontot, néhányszor lépések és omladozások neszeit hallottam a távolból és ez vezetett el egy hatalmas
leomlott terem közepére. A terem közepén egy óriási lyuk tátongott, odasétáltam óvatosan a szélére hogy lenézzek és magam alatt még két emelet homályos vonalát láttam, ha ez csak a harmadik emelet vajon hány lehet még? Hirtelen megpillantottam a férfit, háttal állt a terem és a gödör másik végén, nem haboztam megkerülve a hatalmas tátongó lyukat rohantam felé, de ő meglepően nyugodt volt és mozdulatlan, mintha nem is érdekelné, hogy valaki közeledik
felé. Amikor megragadhattam volna a vállát hirtelen köddé vált. Nem tudtam felfogni mi történt és csak értetlenül álltam egy pillanatig az események előtt, gyorsan körbefordultam és a plafont kezdtem vizsgálni, az egyik falbéli lyukon meg is találtam a félig, ahogy a plafont bámulta, talán képes a teleportálásra? Kilőttem egy láncot a férfi irányába, és amikor célba kellett
volna érnie egyszerűen átcsusszant a férfin mintha szellem lenne, ismét a környezetem vizsgálata következett, ki kell találnom, hogy milyen mágiát, használ, hogy megtudjam mi a gyengéje. Az egyik teremből nyíló folyosó túloldalán pillantottam meg az egyént ezúttal egyenesen rám nézett az arca komor volt és teljesen olyan benyomást keltett, mint egy kísértet, ahogy ott állt mozdulatlanul.
~Korábban kell felkelnie, ha azt, hiszi, hogy meg tud ijeszteni, általában a kísértet fél tőlem, nem pedig fordítva~. Ezúttal óvatosan közeledtem felé, a szememet nem vettem le róla, lassú
és kimért léptekkel haladtam előre a romos folyosón és mikor egy karnyújtásnyira lett volna tőlem az alak felemelte a fejét és elvigyorodott, hirtelen felé kaptam, amikor éreztem, hogy süllyedni kezdek. Hatalmas robajok közepette eltűnt alattam a talaj, ahogy a padló beszakadt és lepillantva
észrevettem azt a mély sötétséget, ami rám várt odalent, a kezeimet a levegőbe emelve kerestem kapaszkodót, de hiába egy óriási lyukat okoztam melynek a közepén voltam én és se közel se távol egyetlen kapaszkodó sem volt. Nagyjából fél métert zuhanhattam, amikor egy ismeretlen alak megragadta a kezem és megmentett a biztos haláltól, mikor összeszedtem magam felkaptam a fejem és egy fiatal srácot láttam, aki nagyon erőlködött azon, hogy felhúzzon engem a
biztonságot nyújtó peremre. Egy pár decimétert tudott rajtam emelni utána már képes voltam rá hogy elkapjam a peremet és magamtól is felhúzzam magam, mialatt kiemelkedtem a gödörből egy futó pillantást vetettem a fiú csuklójára melyen a Blackened Tears céhének kendője ékeskedett.
- Úristen, nem sokon múlt, hogy meghalj, jól vagy? – a srác nagyon érdeklődő volt, az egyik tulajdonság, amiért már helyben kibeleztem volna, ha nem lenne céhtag, meg kell tudnom mit, keres itt és mit akar tőlem, de nem tagadom, hogy hálás voltam azért, hogy éppen erre ette a fene.
- Jól vagyok köszönöm- Igyekeztem egy kedves céhtag arcát felvenni, ahogy azt szokás.
- Nem kell előttem tettetned a kedvességed, megelégszem az alap Shikivel akiről meséltek. – Egy másodpercre meglepett, hogy tudja ezt, de nem érdekelt lassan felkeltem.
- Szóval ismersz, akkor azt is tudod, hogy miért vagyok itt.
- Pontosan, egy illúziómágust üldözöl, én már két hete a nyomában vagyok. – Mostmár kiderült, hogy miért voltak előzőleg gondjaim a fickó elkapásával, kerültem a szemkontaktust a sráccal, nem tűnt szimpatikusnak, az a fajta volt, akit először szoktak rádobni a tábortűzre, de talán a tudása hasznos lehet számomra is.
- Szóval tudod, hogy győzzük le? – A fiú egy pillanatra eltöprengett a kérdésen, aztán felcsillanó szemekkel nyögte ki a tervének részleteit.
- Mi lenne, ha túljárnánk az eszén, ő csak azt tudja, hogy te üldözöd, rólam nem sejt semmit ezért én kikerülhetem az illúzióit, hiszen azokat rád fogja irányítani, hogy csak te, lásd őket minél reálisabban. Az illúziókat a közeledben hozza létre de az igazi alakja hamar eltűnik miután te csak az illúziót látod, így az a terv hogy ha látsz egy illúziót hangosan nekirontasz és akkor a távolból
meglátom hogy merre lehet az igazi alak abból kiindulva hogy hol az illúzió amit látsz.- csak rezzenéstelen arccal hallgattam és apró bólogatásokkal jeleztem, hogy egyet értek vele, majd amikor befejezte elindultam a folyosó vége felé ahol a legutolsó illúziót láttam.
- Ne legyél szem előtt, remélem, jól el tudsz rejtőzni. –mondtam a fiúnak, felé fordítva a fejem a vállam felett, erre ő egy bólintással nyugtázta a mondandómat és tovább indultam a szobák végeláthatatlan labirintusában.

A világ rám zúdított egy tök felesleges kutakodást egy céh mester után, aki valószínűleg a világ legtrehányabb céh mestere, ezen felül ezt az embert most kénytelen vagyok követni is, ha el akarom vinni Bob mesternek azt a csomagot. Ez egy igazán remek ki kirándulás szerű, izé. Ba’al mesternek végül nagy nehezen sikerül összeszednie magát, és végre elindulhatunk. Az úton elmeséli, hogy a csomagot hordozó férfit, akit keresünk, egy kisebb, helyi kocsmában látták még reggel.
- És ez mikor is volt? – kérdeztem Ba’al mestertől, mert a fickó szerintem két napig igen komolyan be volt nyomva, és ki volt ütve, de ahogy látom az idő nála megállt annál a pontnál.
- Ma reggel. – válaszolja teljes magabiztossággal. Nem firtatom tovább a dolgot, bár van egy sejtésem, hogy neki mit jelenthet a „ma”. A bizalmam megvolt felé, bár folyamatosan csökkent, ahogy egyre inkább leépült előttem, vagy olyat tett, ami még nekem is furcsa volt. Valahol magamra ismertem benne, de nem igazán akartam tudomást venni erről. Nem akartam, hogyha elérem az ő korát, akkor én is ekkora…tahó legyek. De igazából nem is az, csak olyan fura figura. És ez az én számból azért elég ironikusan hangzik. Nem sokat beszélgettünk az út alatt, de nem is lett volna rá idő, ugyanis nemsokára megpillantottuk a kocsmát, ami eredetileg az úti célunk lett volna. Azért csak feltételes mód, mert ahogy elnézem eléggé leamortizálta valaki.
- A Fairy Tail járt itt, vagy mi? – ez inkább költői kérdés, és úgy látszik Ba’al mester veszi is a lapot, mert nem válaszol rá, de még csak nem is hümmög, vagy ilyesmi. Nem csak az épület van romokban, hanem konkrétan minden. A kocsmából négy hullát hoznak ki éppen, valamint további néhány sérült támolyog ki az őket kísérő rendfenntartó erőket képviselő emberek és mágusok támogatásával. Akár egy háborús övezet. Ahogy beljebb haladunk a helyzet csak rosszabb lesz. A csapos feje betört, a székek és az asztalok már csak fogpiszkálónak lennének jók maximum. Ba’al nem szól semmit, csak a szemöldökét ráncolja, és ezzel még viccesebb ábrázatot kölcsönöz magának, ahogy mozog fel le a szemöldöke. Egy rendőrhöz lép oda.
- Meg tudná mondani, fiam, hogy mi folyik itt? – a rendőr fel sem néz a jegyzetelésből, és közben morogni kezd az orra alatt, amit alig értek, de nyilván nem megdícséri Ba’al mestert, hogy milyen szépen tette fel a kérdését. Egyetlen pillantás. De komolyan, egyetlen egy pillantás, amikor is a rendőr felnézett a munkájából, és meglátta a vele szemben álló Ba’al mestert. Szerintem magában hálát adott az égnek, hogy a mester nem tépte apró darabkákra az előbbi tiszteletlenségéért. Én inkább félre húzódom, mert ha lesújt egy céh mester haragja, nos, akkor én nem akarok a közelében lenni. A rendőr elmondja, hogy kocsmai verekedés történt, és nem kicsit fajult el a dolog. Egy különítmény még most is üldözi a feltehetőlegesen felbujtó alakokat, de egyelőre nem sok sikert értek el.
- Örülnék, ha tudatná velem, merre járnak. Mondjuk úgy, most. – kéri Ba’al mester, mire a rendőr elrohan, de egy perc múlva vissza is tér egy teleportációs lakrimával. Innen nem látom, majd Ba’al mester int a fejével, hogy ideje indulni. Leteszem a szék lábat, amit az imént vizsgálgattam, majd a mester után siettem, aki öles léptekkel haladt előre, bár magabiztosan, a járása mégis inkább csak furcsa volt.
- Megvannak a kocsmai verekedők? – kérdezem Ba’al-tól, mire csak bólint.
- És merre? – teszem fel az újabb kérdést.
- Egy romos területen vannak, ami tökéletes a bújkálásra. – válaszolja, de a kezét már át is dobja a vállamon, mintha világi cimborák lennénk.
- Értem. – zárom le a témát, miközben lefejtem a kezét a vállamról, mert egyrészt úgy érzem, mintha támaszkodna rajtam, én meg alig bírom el, másrészt pedig elég kínos ez az egész, szóval inkább nem megyek bele ilyenekbe.
Az úton egyre rosszabb a környék, sok sötét és rosszarcú alakot látni. Félve nézek körbe, mert valahogy nem akarom elhinni, hogy egy ilyen környéken vágunk át. A végén még megtámadnak minket, és itt fogom végezni, egy ilyen mocskos környéken, pedig ehhez egyáltalán nem fűlik a fogam. Az emberek láthatják rajtam, hogy kissé be vagyok sz@rva, mert folyamatosan méregetnek, mintha azt lesnék, hogy hol tudnak róla, és mit leakasztani.
- Mikor érkezünk már meg? – kérdezem Ba’al mestertől.
- Már nem sok lehet hátra. Két utca, ha jól emlékszem. – vigyorodik el.
~ Két utca mi? Jah, meg még háromszor körbe megyünk, mire rájön, hogy végig rossz volt az irány. – duzzogok magamban, de mielőtt bármit is szólhatnék megérkezünk egy igencsak lepukkant házhoz. A terület le van zárva, és ezen kívül még két-három másik ház is álldogál, omladozik a környéken.
- Nem akarok vészmadár lenni, de le van zárva, és ahogy elnézem, nem véletlenül.
- Ugyan már, egy kis törmelék mit árthat? – vág vissza a mester.
- Mondjuk agyoncsap, ha ránk szakad.
- Pontosan, HA ránk szakad. – nem tetszik a felfogás módja, és leginkább most feladnám az egészet a fenébe, ha nem lenne ilyen fontos a pénz, amit ezért a melóért kapok majd.
- Ideje cselekedni! – aha, hát jó, azt hiszem ez lefordítva annyit tesz: „ideje a halál torkába lemászni.” Hát induljunk!

Vad szél kapott a hajamba, ami már magában nagyban csökkentette a látási viszonyaimat, és akkor még számoljuk bele azt is, hogy nem vagyok az a háztetőkön ugrálós fajta.
[color=indigo[- Fenébe már, nem vagyok én Yamakasi, hogy tetőkön ugráljak! -[/color] mondtam majd hirtelen megütötte a fülemet a helyi őrség hangja. Úgy tűnik ide is feljöttek, és persze ki mást fognak majd itt találni mint engem és Hayato-t.
~ Várjunk csak! Hova lett Hayato? ~ Szétnéztem a tetőn de sehol nem láttam.
~ Lehet, hogy leesett? ~ Mondtam magamban, majd lenéztem az utcára, abban a reményben, hogy majd odalent meglátom, de nem így történt. Hayato felszívódott, felém pedig vészesen közeledtek az Őrök.
A háztetőkön esélytelen lett volna lerázni őket, így kissé ügyetlenül de lemásztam és elkezdtem a fő célomat kutatni, az az a tolvajt aki kilopta a tárcámat a zakóm zsebéből. Szerencsére épp egy nagyobb tömeg részeg, vagy épp kékre vert alak akadt az utamba, akik minél messzebb akartak kerülni az őrök markaitól. Elvegyültem a tömegben, szemeimmel vadul kutatva a már ismerős giccses ruházatra. Nem telt el sok idő, megláttam a tolvajt ahogy épp befordul a sarkon. Kisprinteltem a tömegből, egyenesen utána. Ahol csak több ember jött velem szembe, megnehezítve az üldözést. Mindeközben az Őrség sem adta fel, fél füllel még hallottam ahogy megálljt parancsolnak a tömegnek aminek én is része voltam egy másodperce.
A tolvaj épp elpróbált rejtőzni egy nagyobb embertömegbe, kevés sikerrel. Gyanútlanul utána megyek, és már majdnem elértem mikor váratlanul irányt váltott és kicsusszant a kezeim közül. Nem álldogáltam sokat, azonnal utána futottam direkt ügyelve, hogy ne vesszem szem elől, ami nem volt egyszerű dolog mert először is a tolvaj természetellenes ügyességgel slisszolt át az emberek közt, másodszor bár egyszer sem láttam hátranézni, mintha mindig tudta volna mikor érek a közelébe és ennek megfelelően mindannyiszor kicsúszott a kezemből, mintha csak egy nyálkás óriás csigát akarnék megfogni. A tömeg kezd lassan eloszlani, ahogy egyre messzebb jutunk a kocsmától, ez egyrészt jól jött mert kevesebb ember állt az utamban, másrészt kevesebb gyanús ember állt körülöttünk így az Őrök hamar kiszúrtak, ahogyan vadul futok és utánam kiáltottak.
Ha valaki azt mondja nekem, hogy egyszerre leszek üldöző és üldözött, nem hiszem el neki, de ha már úgyis így esett a dolog, jobban teszem ha belehúzok. Mondani persze könnyebb mint megtenni. Erősen fáradok, és az Tolvaj is mintha egyre messzebb jutna tőlem. Nyilvánvalóan jobban ismeri a helyet, és futni is jobban bír mint én, de most már akkor is elkapom, ha utána börtönbe vágnak, akkor is. A Tolvaj hirtelen eltűnt a szemem elől mikor egy újabb sarokhoz érkeztem, aminek egyik oldalán egy romos, elkerített épület van. Valószínűleg bontásra vár, de ekkor nem is ez volt a fontos benne, hanem, hogy egy pillanatra láttam odabent egy árnyat eltűnni. Gondolkodás nélkül szétnéztem, bejutási lehetőséget keresve, és láss csodát: közvetlen előttem egy részen szét volt feszítve a kerítés. Azonnal bebújtam és elindultam a romos falak árnyékának rejtekébe, pont időben ugyanis a következő pillanatban megjelent az Őrség, és kisebb részük azonnal át is bújt a kerítésen kutatva utánam,. Nem riadtam meg, tudtam, hogy ezúttal én vagyok előnyben, hisz a sötét és veszélyes romok közt nagyon egyszerű eltűnni. Ezt nyilván a tolvaj is tudta, de most már akkor is megtalálom, ha itt kell töltsem az éjszakát. Keresés közben, ki-ki kémleltem az utcára, hátha megpillantom a tolvajt menekülni, de ezt megelőzendő az Őrök már el is kezdtek járőrözni a telek körül.
~ Hát persze, hisz Ők se hülyék. ~
Ideje volt, viszont nekem is cselekedni, mert ha a pénz is érdekel annyira, de már viszket a tenyerem egy alapos helyben hagyásra, és tudom is kivel kezdem. Óvatos léptekkel kutattam bármiféle mozgás után, de az Őrökön kívül látszólag senki sem volt a helyszínen. Fél szemmel az Őrökre figyelve jártam fel-alá eredménytelenül, pedig biztosan láttam a tolvajt ide menekülni, és nem hinném, hogy ki tudott volna jutni az Őrök figyelő tekintete mellett.
Stratégiát kell váltsak, vagy nemhogy én nem találom meg az egyébként szörnyű ízlésű alakot, de még engem fognak előbb-utóbb megtalálni és bezárni.

Spoiler:

-Indulás- hangzott a számból a parancsszó melyet a fiú egy hangos hümmel nyugtázott. A sötét, romos folyosókon keresztül kutattunk a fickó után. Az épület óriási volt belülről. Amikorbeléptem még nem tűnt ilyen hatalmasnak, de mégis több tucat csarnokba botlottam azóta mióta itt vagyok. Ahogy a folyosókon kanyarogtunk, egyre csak gyorsítottam a tempón. A fickó elég ideig szórakozott már velem, elegem lett az illúzióiból. Eleinte még hallottam hogy a fiú mögöttem topog, de ahogy gyorsabban és gyorsabban szeltem át a végtelennek tűnő folyosók hálózatát, ő egyre jobban lemaradt. Nem vettem észre azt amikor már teljesen eltűnt, mivel lekötött a célpont utáni kutatás. Egy újabb tág csarnokban találtam rá a fickóra, törökülésben meditált vagy nem is tudom mit csinálhatott, mikor megérkeztem. Amikor beléptem az ajtón ő kinyitotta a szemét és szigorú tekintettel felém pillantott, majd egy szó nélkül elkezdett kapkodva kotorászni a táskájában. Beálltam küzdőállásba és felkészültem a támadásra.
- Szóval ő is cask egy illúzió? – morogtam halkan magamnak és igyekeztem minden apró részletre felfigyelni a teremben ami elárulhatja a fickó igazi hollétét, pár reccsenés, mozgó tárgyak melyeket ő lökhet fel miközben helyzetet vált. Az illúzió nagyon jóra sikerülhetett, hiszen semmi ilyesmit nem láttam.
- Ex Quip! Chain Guillotine. – A fegyverem alakot öltött és a karomra fonódva megjelent, a láncaim vadul tekeregtem körülöttem és a férfi felé irányítva őket megindítottam a támadást. Kissé előrehajoltam, a bal karomat a fegyveremmel hátravittem és a job lábamat a földön csúsztatva hátratoltam, a szemeim résnyire szűkültek és csak az illúzióra fókuszáltam. A fickó még mindig a táskáját túrta, de már nem sokáig. Megindultam felé és velem párhuzamosan elindítottam a láncaimat is, a két lánc megragadta a fickó karjait és kifeszítette azokat. Miután képtelen volt mozogni vagy tovább kutatni a táskájában, felemeltem őt egy öt méterre a levegőbe.
- Vége van! – jelentettem ki rideg, egyhangú módon, rezzenéstelen arccal. Felemeltem a pengéim és lesújtottam a fickóra, kettétépve őt a derekának a vonalában. A pengéim olyan könnyen vágták át a fickót mintha csak vajból lett volna.
- Ohh , csak nem még egy illúzió…? – A szertefoszló képzet mögött megpillantottam a férfit aki még mindig törökülésben volt és még mindig a táskáját matatta. A terem közepén három tátongó lyuk volt és a plafon is helyenként be volt omolva, az ablakok kitörve ám a törmelék amely felhalmozódott a keretüknél csupán elvétve engedett be pár napsugarat kívülről. Nem voltam biztos benne hogy a
fickó igazi-e vagy sem, és a céhtársam sem volt sehol hogy ezt igazolja, így nem tehettem mást őt is elkellett kapnom. Amikor odaértem hozzá és lecsapni készültem a fickó felugrott és kikerülte a támadásomat. A következő csapás oldalról mértem rá amit ő egy egyszerű hátraugrással viszonzott, majd pusztakézzel ütöttem felé és egy rúgással akartam befejezni a sorozatot de a fickó minden egyes próbálkozásomon átlátott. Kihasználtam hogy erősebb alkatú voltam nála és teljes testtel rontottam neki a láncaimmal egy nagyívű kört írva körülötte hogy ne tudjon elmenekülni. A fickó hasrafeküdt és könnyedés kigurult egy pillanat alatt a csapdából amit én állítottam neki.
- Lehetetlen. – néztem rá meglepetten, de ő csak szótlanul pörgött forgot tovább. Kizárt hogy egy ilyen alkatú fazon ennyire jól mozogjon, ez is illúzió kell hogy legyen, pont úgy ,ahogy a fiú előre meglátta. Nem értettem az egészet, tovább támadtam, fáradhatatlanul, de minden ütésemet elkerülte, nem is támadt vissza, nem próbált fegyvert vagy mágiát használni, csakmenekült. Az egész termen át üldöztem mikor végre megtorpant és leguggolva védte ki az ütésem ami velem együtt fölötte repült át. Hirtelen akartam megállni és kibillentem az egyensúlyomból és a láncaimat belelőttem a falba hogy egy kis stabilitást nyerjek, ekkor a szabad lábammal a guggoló fickó felé rúgtam aki most az egyszer hagyta hogy eltaláljam, ám amikor a lábam célba ért eléggé kellemetlen meglepetésben volt részem. Olyan érzés volt a fickó arcába rúgni mintha egy betonfalba rúgtam volna. Pár lépést hátrébbugrottam a fájdalom miatt és hátrálni kezdtem, a fickó pedig egy félkört megtéve körbefutott a csarnokon majd megállt és rámvigyorgott.
- Ennyi lenne? – itt elszakadt a cérna és éreztem hogy kezdek bekattanni, a szám széles vigyorra kanyarodott és a szemeim kigúvadtak. Hezitálás nélkül a férfi felé rontottam és nem vettem figyelembe azt hogy az épület milyen állapotban van illetve hogy egy csomó lyuk tátong közvetlenül körülöttem.

Az épület, már ami meg maradt belőle, nem kecsegtetett semmi jóval. Klasszikus elhagyatott romhalmaz. Rozoga deszkák, leszakadt ajtók és ablakok.
- Mi a fenét keresünk mi itt egyáltalán? – Ba’al mester nem zavartatja magát. Úgy jár-kel itt, mintha csak a saját otthona lenne.
- A csomagért jöttünk, valahol erre kell lennie. – én azért kötve hiszem, hogy egy ilyen helyen lenne egy olyan fontos csomag, mint amit nekem el kellene vinnem. Már rég úton kellene lennem a Blue Pegasus céhháza felé, ehelyett itt vagyok egy életveszélyes omladék házban, ráadásul emellé még jár egy hibbant céh mester. Micsoda párosítás, apám! Jobbat nem is kívánhatnék, így a tuti király. Ba’al látszólag magabiztosan lépked, mintha még mindig az utca köveit taposná, én azonban egy hangyányit azért vigyázok. Kétszer is megnézem, hogy pontosan hova lépek, mert egyetlen rossz mozdulat, és beszakad alattam itt a mindenség, én meg mehetek a levesbe. Nem szeretnék.
- Miből gondolja, mester, hogy itt a csomag? – teszem fel a kérdést, de mintha a falnak beszélnék. Egyik fülén be, másik ki. Most komolyan szívatsz? Megpróbálom a lehető legjobb tudásom szerint követni Ba’al mestert, de sokkal képzettebb, mint az elsőre látszik. Én értem, hogy miért lesz valakiből céh vezető, most hogy jó-e, vagy sem tegyük félre.
- Nem tudom, csak sejtem. – virul ki az öreg arca. Én meg inkább elkomorodom. Ez így nagyon nem lesz jó, és még csak azt sem tudja valószínű, hogy hol van pontosan, nemhogy azt, hogy hová menne. Bár szerintem nem, mert a következtetésem jó. Ba’al-t látszólag hidegen hagyja a csomag sorsa, és inkább élvezkedik a romos ház nyújtotta előnyökben.
- Nem kellene mostmár a feladatunkra koncentrálni? – kérdezem az egyik szobából, legalábbis az lehetett előtte. Fülelek, hátha jön válasz, de semmi. Léptek zaja, lekuporodom, majd megismerem: Ba’al mester.
Utálom ezt a helyet, nem tudom, hogy éppen kibe botolhatok. Tele lehet ez a romhalmaz csavargókkal és még ki tudja milyen kétes alakoknak felel meg ez a hely az üzelmeikhez.
- Ne stresszelj annyit. A végén olyan leszel, mint… – nem fejezte be a mondatot, én pedig kérdőn néztem rá, hátha csak gondolkodik és hirtelen elfelejtette, milyen nevet is akart mondani.
- Áh, mindegy, nem számít. Erre tovább! – adta ki a vezényszót.
~ Istenem, add, ha ezt túlélem, sose hozzon össze többet a sors Ba’al mesterrel! Ámen! – néztem az égre, vagyis néztem volna, ha a plafon nem állja el az utat. És bumm! Nem figyeltem a lábam elé, és beszakadt alattam a padló. Egy hangos reccsenés, és a léc megadta magát, én pedig tehetetlenül zuhanta a semmibe. Lepergett előttem az életem, aztán jött a homokóra, ahol már csak néhány szemnek kellett volna átkerülnie. De megfordult! Mi? Valaki átfordította? Lehetetlen! Kicsoda? Mikor nagyjából észhez tértem, éreztem a lábam köré fonódó valamit. Puha volt, mégis erős, olyan, mintha valami növény lenne, ami csak arra a pillanatra várt volna, hogy valaki lezuhanjon és elkaphassa. Nem tudom, kedves Mr. Gyökér, hogy mi a rendeltetése és az életcélja, de köszönöm. Alig tíz centin múlott az egész dolog. Fejjel lefelé lógtam, és megpróbáltam visszakövetni, hogy honnan jött ez az inda, vagy gyökér, vagy akármi. Amikor sikerült, és kitisztult a látásom, rájöttem: Ba’al mestertől.
- Ilyen nincs! – nem akartam elhinni.
- Megvagy kölyök! – de utáltam mikor ezt mondta, de most valahogy ezzel sem akartam törődni. Megmentett. Király.
- Köszönöm. – hálálkodtam, és megpróbáltam visszaállítani a pulzus számomat a megfelelő tartományba. Jó időbe bele telt.
- Ha később jövök, akkor szétplaccsantál volna azon a beton táblán. – és mint egy óriási üveglap, amit eldobnak, úgy törtem szét én is. Ba’al mester végig vigyorgott, miközben ezeket mondta. Egy erőltetett mosolyra futotta tőlem, többre egyelőre nem.
- Ideje menni! – és már fel is tápászkodott. Hé, hé, hé, lassabban öregúr! Még nem hevertem ki a sokkot, amit az életem majdnem-elvesztése okozott. Még öt perc. Aztán mehetünk.
- Rendben. – mondtam csalódottan, majd lagymatag módon felálltam.
- Ne aggódj Kabo, nemsokára megvagyunk. – felhúztam a szemöldököm: „Kabo”? Ez meg milyen, áh mindegy is.
- Kato, és rendben. Épp ideje lenne már. – a végére még egy mosoly féleség is befért. Ekkor zajok ütötték meg a fülemet. Megálltam, és jeleztem a mesternek is, hogy figyeljen ő is. Nem lehettek messze, és elég tisztának tűntek.
- Úgy tűnik vannak még itt mások is. – suttogtam.
- Helyes megállapítás. – mondta szokásos hangján a mester, és már tovább is indult.
- Nem kéne megnéznünk, hogy mi lehet az? Hogy mi a hang forrása? – a mester megtorpant, hisz lehet valami abban, amit mondok. Bólintott, majd elindult felém.
- Innentől kicsit szaporábban! – benne vagyok, de ha még egyszer beszakad alattam ez az izé, nem állok jót magamért!

Hirtelen zajt hallok a belső épület romjai között. Elég nagy ricsajt csapott így csak arra tudok gondolni, hogy valaki rosszul léphetett és talán ráomlott egy fal, vagy ilyesmi. Mindenképpen oda akartam menni megnézni, mert akár a tolvaj is arra lehet de előtte el kellett számolnom az őrséggel akik ugyancsak felfigyeltek a zörejre. Ketten akik eddig a közelemben álldogáltak most összenéztek és elindultak abba az irányba amerről a ricsaj jött. Én csendben haladtam mellettük ügyesen rejtőzködve az egyik rommá omlott fal mentén, majd mikor úgy éreztem meguntam a társaságukat felkaptam egy követ a földről és elhajítottam az ellenkező irányba.
Félsiker! Az őrök úgy döntöttek, hogy kettéválnak és egyikük az általam eldobott kő irányába megy tovább, míg Ő ott marad. Ennyi nekem elég volt, hogy ott hagyjam őket és elsőként érjek a romházhoz, ahonnan a zajt hallottam.
Elértem a bejárathoz, majd hezitálás nélkül bekúsztam a zárt ajtón tátongó óriási lyukon. Látszólag semmi érdekes nem volt az épületben. A tapéta régi és tépett, a bútorok már csak tüzelősnek lennének jók, a plafonon egy kisebb lyuk tátongott, de nem úgy néz ki mint ami mostanában szakadt be, így inkább tovább mentem, míg nem találtam egy rozoga lépcsőt, amit - mint a ház össze többi része - elég jól megrághatott az idő vasfoga ugyanis a lépcsőfokok szinte mind egy szálig hiányoztak és amik még meg is maradtak nem néztek ki valami stabilnak.
A mai nap másodjára teszem próbára atletikus képességeimet. Nekifutottam az egyik lépcsőfoknak majd ráléptem és még mielőtt az reccsenve megadta volna magát a súlyom alatt felugrottam a következőre és a következőre majd kicsit ügyetlenül de végül sikeresen felértem a lépcsősor közepéig a földszint és az első emelet között, ami Hál’ Istennek elég stabil volt, hogy megtartson. Az első emelet nem különbözött sokban az alatta lévő teremtől. Lepusztult, sötét folyosó, dohos szagú üres szobák. Azonban mindez csekély jelentőséggel bírt a poros földön talált láb és vérnyomokhoz képest amik a terem közepén egyenletes vonalban mutatkoztak meg a folyosó közepén. Mintha valaki kicsit túlságosan is beleélte volna magát az őrség elől való menekülésbe. A nyomok a folyosó másik végétől kezdődtek és egyenesen a lépcsőházig vezetnek ahonnan egyre ritkulnak, majd lassan eltűntek a szemem elől.
~ Talán felgyorsított, de miért? Menekül? Vagy épp üldöz valakit? Ugyan ki üldözne pont itt bárki bárkit is. Az egyetlen aki ma üldöz az én vagyok. ~ győztem meg magam majd a nyomok irányában felmentem a második emeletre, abban reménykedve, hogy rátalálok a tolvajra.

~ Ejha... Godzilla járt erre? ~ gondoltam ugyanis a második emelet nagy része szó szerint hiányzott, mintha csak egy hatalmas szörnyeteg kiharapott volna belőle egy darabot.
Ez nem túl szerencsés se az épületre, se rám nézve, hiszen egy több emeletes háznak hiányzik az aljából egy igen szép darab. Minden rossz mozdulat akár az életembe is kerülhet.
~ Vajon találok itt bárkit is? ~ töprengtem majd tekintve a második emelet szörnyű helyzetét, inkább továbbmásztam a harmadik emeletre a félig romos lépcsősoron.
A lyukakat már rég nem számoltam a padlózaton. Lassan már az egész épület úgy nézett ki mint egy lyukas sajt, de szerencsére azért még lehetett közlekedni, ha néha át is kellett ugrani egy-egy lyukat mert nem volt másik út.
A harmadik emeleten aztán végül találtam valamit. Valaki minden bizonnyal járt erre, ugyanis az emeleten a sűrű por szállingózott ide-oda, ezen kívül azt hiszem megtaláltam a zaj forrását. Az egyik lyuk a padlóban még teljesen friss, látszik a fa deszkák kilógó szálkáin, hogy mostanában törtek el.
Ekkor fülemet emberi hangok ütötték meg. Néhány méterre tőlem két fickó beszélgetett egymással, majd indultak el a hosszú folyosón. Ahogy megnéztem őket magamnak az egyiküknek rikítóan kék haja volt amit még így félhomályban is jól láttam, a másik alak viszont furcsa volt. Kendőt viselt a nyakában ami eltakarta az állát de ettől függetlenül szörnyen emlékeztetett valakire... de hogy kire azt nem tudom. A tolvajt már rég elvesztettem szem elől, egyetlen utolsó reménysugaram az volt, hogy ők talán tudnak valamit, így hát úgy döntöttem követem őket. Valószínűleg csak a puszta szerencsén múlott, hogy először nem láttak meg, így inkább lemaradtam és csak távolról figyeltem, merre mennek. Szerencsére az épület igen tágas volt, a romos falak könnyű és csendes átjutási lehetőséget nyújtottak egyik szobából la másikba, és az éjszakai sötét is a kedvemre játszott, így könnyűszerrel követhettem őket.
Egyszer csak látom ahogy a kék hajú alak lelassít, majd nemsokkal később meg is áll teljesen.
~ Észrevett? Nem, úgy tűnik mintha valami mással lenne elfoglalva... Mégis mit csinál?~ tettem fel magamnak a kérdést mikor megláttam, hogy a fickó előtt valami halovány lilás fény gyúlt. Nem tudtam mire vélni a látottakat, így inkább a másik fickóra koncentráltam, aki viszont kezdett eltűnni a szemem elől.
Kikerültem a Kék Hajút ügyelve, hogy ne vonjam magamra a figyelmét, és tovább haladtam. Meglepő módon szinte azonnal rátaláltam emberünkre, aki egy tágas de az eddigieknél is romosabb szobában magabiztosan lépdelt. Rajta kívül senkit nem láttam a szobában, Ő viszont hirtelen elkezdett hadonászni furcsa fegyverével. Egy ízben belerúgott egy betontömbbe ami Isten tudja, hogy honnan eshetett le, majd egyre vadabban és vadabban kezdett kalimpálni, mintha lenne is előtte valaki.
Egyszer csak eszement módjára nekiszaladt az ablakoknak egyenesen a padlóban tátongó óriási lyuk felé.

A fickó olyan tiszta célpontott nyújtott, egy gyerek is eltalálta volna, ám amikor elértem hírtelen eltűnt a talaj a lábam alól, a fickóval egyetemben. Lenéztem és csak a tátongó ürességet láttam magam alatt, és elkezdtem zuhanni, a fejemet felkaptam és a kezemet is fellendítettem hogy megkapaszkodhassak valamiben, de mind hiába, minden kapaszkodó túl messze volt tőlem. Becsuktam a szemem és hagytam hogy zuhanjak, mikor egy furcsa szorítást éreztem a csuklómnál. Valaki megragadta a karomat és megállította a zuhanást.
- Hoppá, megvagy! Ne most legyenek öngyilkos hajlamaid!- mondta a fiú, majd erőlködve felhúzott a lyuk szélére ahol már biztonságban voltunk. Felkeltem és felé fordulva kérdezősködni kezdtem, ügyeltem arra hogy a csuklyám és a céhjeles kendőm takarja az arcom csak a szememet hagyja szabadon.
- Te meg? Hogy kerülnél ide? Az előbb még a fickó volt itt és hirtelen eltűnt. Ki vagy? - a srác leporolta magát és így szólt.
- Milyen fickó? Nem volt itt senki. Egyébként a nevem Mateus, és szívesen!
- Aaam, kössz ! Akkor megint csak egy illúzió volt.... - morogtam a mondatom végén eltöprengve.
- Illúzió? - nézett rám furcsán - Jó oké, te tudod. Csak azért vagyok itt, mert keresek egy nyalka giccses öltönyös alakot. Nem láttad errefelé?
- Ugyanazt a fickót keressük, ő az aki illúziókat használ.
- És mellékállásban zsebtolvaj is. - mondta majd elfordult az ajtó felé, ahol a céh-társam állt dühösen.
- Hé, Ő nem a haverod? -felegyenesedtem és a fickóra néztem.
- Már kezdek kételkedni benne. - Majd előhoztam a Guillotineom és a fickó felé mutattam vele. - Hé te! Mi a francért állsz ott egyhelyben amikor bajba kerülök?
- Mocskos kis férgek dögöljetek már meg! Nem lehet igaz hogy ekkora mázlitok van, minden egyes csapdámból kikerülni élve, most végetek van! - A karjai körül villámnyalábok kezdtek cikázni, majd felénk küldött egy egyenes villámcsóvát. A fiú aki megmentett balra én pedig jobbra ugrottam el a nyaláb útjából ami belecsapódott a falba és egy tátongó lyukat hagyott a falban. Az egész helység beleremegett a mágiájába, nem sokáig húzza már ez a romhalmaz. Amint elkerültem a támadását egy láncot lőttem felé, ahogy a lánc nagy sebességgel közeledettfelé a villámok egyre erősebbek lettek a teste körül, pár centire magától állította meg a láncomat, úgy hogy megragadta, majd egy villámcsapással áramot vezetett bele, az áram egy pillanat alatt elért engem és borzasztó kínokat okozva belém csapott. A sokk nem akart befejeződni ezért összeszedtem minden erőmet és a pengéimmel letörtem a láncot a fegyveremről. A másik fiú kihasználta hogy nem rá figyel a tolvajunk és valami furcsa mágiát ahsználva két füst gomolyagot küldött az ellenség felé.
-Electric wall! - kiálltotta a fickó majd körüllötte egy masszív villámokból álló fal jelent meg ami elsöpörte a két füst csapást.
- Electric wave! - kiálltott ismét és a keteit széttárva egy hatalmas hullámot küldött felénk ami egy pillanat alatt a padlóra küldött mindkettőnket. Kihasználtam a pillanatnyi káoszt és a másik láncomat a plafon felé lőttem ki. Az ellenségünk összetette a tenyereit és egy furcsa meditatív állapotba kerül, körülötte nagy területen mindenfelé villámok kezdtek el cikázni és egyre csak erősödtek.
- Thunder dance ! - mormolta halkan. Láttam ahogy a Mateus srác egy tükördarabbal nekiront az ellenségnek aki anélkül hogy megmozdulna egy hatalmas villámmal ismét padlóra küldte őt. Ekkor a plafonba lőtt láncommal leomlasztottam a mennyezetet egyenesen a fickóra, de már túl késő volt. A lezuhanó szikladarabok porrá váltak a cikázó villámok álta és egy sem érte el a fickót. Ekkor a fickó eltünt a szemünk elől és hirtelen mögöttünk jelent meg. Felkeltem és a fickóra rontottam aki közelebb került hozzám de ekkor hirtelen egy villám csapódott a hátamba. Mateus felkelt és hátrált a fickótol pár lépést, de őt is ugyanezt a sors sújtotta. Fél térdre rogytam és lihegve a földet bámultam, mozdulni sem tudtam. Ekkor két újabb fickó csatlakozott hozzánk.
- Te mész a sérültekhez.- szólalt meg az idsebbnek kinéző fickó, aki elég komoly arcot vágott.
- Én is így gondoltam.- felelt a fiatal srác és elindult Mateus felé aki a földön feküdt. A harc elkezdődött az ellenséges fickó és az újonnan érkező egyén között, de háttal voltam nekik így csak a hangokból tudtam megítélni hogy nem tréfálnak. Az épület kezdte megadni magát, mindenfelé omladoztak a falat és a mennyezetek a hatalmas varázserő hatására, majd egy szempillantás alatt egy táska repült felénk. A táska amit kerestem, összeszedtem minden erőmet és megragadtam a táskát. Mateust éppen felvette a srác a hátára és elindult a kijárat felé ahonnan megérkeztek. Követtem őket sántikálva a táskával a kezemben. Kijutottunk az épületből és a kihalt udvarra értünk, az épület felé fordulva figyeltünk ahogy hatalmas darabok szakadnak le róla a bent folyó csata eredményeképp

- Ne maradj le kölyök! Ha annyira hátul vagy, képtelen leszek megint megmenteni, ha ismét beszakad alattad az a rozoga padló! – kiáltott hátra Ba’al mester, és még inkább megszaporáztam a lépteimet. Nem hiányzott megint a mélység. Pár perces séta után, amit egyébként erőltetett menetben tettünk meg, megérkeztünk a hang forrásához, ami nem más volt, mint három srác, akikből kettő nem volt épp jó bőrben.
- Ennek semmi értelme. – mondtam magam elé, épp azt a tagot bámulva, aki valószínűleg leverte a másik kettőt. Mikor oda értünk egy újabb támadással próbálkozott, ami villám mágiának látszott. Volt már hozzá szerencsém nem is olyan rég, de köszönöm, többet nem kérek belőle. Legalábbis a támadott oldalon nem akarok többet állni.
- Te mi a frászt…? – Ba’al mester egyetlen intéssel elhallgattatott.
- Itt az ideje egy jó kis ereszd-el-a-hajam csihi-puhinak. Látom, te nagyon erős vagy. – szólt Ba’al mester ahhoz a fickóhoz, akinek a hátán a zsák volt.
~ Tuti, hogy az kell nekem, nincs kétség. – nyugtáztam magamban.
- De mi értelme erősnek lenni, ha csak a nálad gyengébbekkel mersz kiállni? – folytatta a mester, majd a fickó ökle körül sistergés hallatszott, és nem sokára a villámok is megjelentek. A már jól ismert Lightning Fist támadás. Green-től anno épp eleget kaptam, nem kérek belőle többet, a-a, köszönöm.
- Ba’al mester, szerintem nem kellene feldühíteni. – mondtam félig elcsukól hangon, de Ba’al ügyet sem vetett rám.
- No már, csak nem egy villám mágus! – csodálkozott el, majd mintha koncentrált volna.
- A villámot le kell földelni. – a mester bevetette az Earth Shackles varázslatot, és a fickó lába körül máris elkezdett felfelé kúszni a föld, majd nemsokára a térdéig befedte a végtagpárját. Elkerekedett a szemem, de Ba’al folytatta, és egy Earth Pillart bevetve mellkason zúzta a fickót, aki a lábát fogva tartó bilincsek miatt ugyan nem vágódott el, de elég szépen meghajlott, mint facsemete a viharban. Végül valahogy sikerült kiszabadítania magát, vagy a mágia szűnt meg, a fickó Ba’al felé indult egy Lightning Whipel. Ba’al nem várt sokáig, és a fickó villám mágiája ellen egy Wood Make: Defendert vetett be, amivel leblokkolta a villámot, akárcsak az előbb tette.
- Te mész a sebesültekhez! – adta ki az utasítást, mire kérdőn meredtem a másik pasasra.
- Nem ellenkezem. – nem tudom, hogy mennyire erős ez a pasas, de az biztos, hogy erősebb, mint én, és ha Ba’al nem lenne, akkor most nem két, hanem három srácot ütne ki. Másfelől pedig, ha ezek most itt elkezdenek tényleg komolyan csatározni egymással, akkor ez az épület a földdel lesz egyenlő, ismét. Valahogy nem fűlött a fogam ahhoz, hogy a romok alatt végezzem. Hagytam, hogy Ba’al mester lerendezze a pasast, de még ő is bekapott egy-két komolyabb mágiát. Az illúzió mágia, amit a fickó használt egyszer-kétszer sikeresen megzavarta Ba’al fejét is. A másik két – feltehetőleg mágushoz – siettem, mikor egy óriási csattanástól ledermedtem. Mikor odanéztem Ba’al csapódott egy egyik tartó oszlopnak. Valami nem sült el túl jól. Amint feltápászkodott, már készült is a következő mágiájára, ami nem sokára materializálódott is előtte. Sand Bladeel támadt vissza a fickóra, akit ugyan eltalált a támadás, de az illúzió szerte foszlott.
~ Ne már! – a fickó eredetileg Ba’al bal oldalán állt, és épp lecsapni készült a Lightning Fistel.
- Bal oldalt! – kiáltottam, mire a mester balra fordult, és nem tudtam eldönteni, hogy miattam, vagy csak szimplán érezte a zsigereiben. Kitért a támadás elől, leguggolt, és közvetlen közelről sorozta meg egy Metal Machine Gunal. Végül odafordultam a súlyosabban sérülthez, és átfordítottam a hátára, hogy megnézzem el-e még egyáltalán.
- Mégis mi a fene folyik itt? – költői kérdés volt. A másik mágus féltérdre ereszkedve volt, és arcát csuklya takarta. Úgy néz ki ő menet képes állapotban van, így tökéletes. Már csak meg kéne találni a kiutat. Ba’al mester addig folytatta harcát az idegennel.
- Csukjátok le a szemeiteket! Blinding Flash – Ba’al mester nem tréfált. Egyszercsak egy táska repült a féltérdelő mágus felé, aki elkapta azt.
- És most tűnjetek el innét! – tette hozzá a mester. Nem kellett kétszer mondani. A csuklyás a táskát, én pedig a másik, ájult srácot vettem a hátamra, és megindultam arra, amerről Ba’al-al jöttünk. Tudtam, hogy arra tiszta az út, és amúgy is jobb, ha nem vagyunk ezeknek a nagyágyúknak láb alatt.
- Ice Make: Cannon! – ezek nem tréfálnak. Ba’al bele lendült, mi pedig már egy emelettel lejjebb voltunk, és nem sokára a néptelen udvaron találtuk magunkat. Ahogy visszanéztem az épületre, innen-onnan kisebb-nagyobb darabok szakadtak le róla, ahogy odafent a gigászi csata éppen folyt.
- Pedig biztos szép épület lett volna. – jegyeztem meg viccesen és mosolyogva, mikor már biztos távolságban voltunk.

~ Nem tudom mi baja a fickónak, de ha így folytatja lezuhan az egyik lyukba mielőtt egyáltalán megkérdezhetem tőle látta-e a tolvajomat. ~
Alig hogy kigondoltam, emberünk megcélozta magának a legközelebbi lyukat a padlóban, viszont mielőtt belezuhant volna a mélybe, elkaptam a karját megmentve ezzel a napot - és nem mellékesen a fickó életét.
- Hoppá, megvagy! Ne most legyenek öngyilkos hajlamaid! - szóltam rá, majd nagy nehezen de felhúztam.
Most az jönne, hogy végre van alkalmam közelebbről is megnézni magamnak, de ezúttal nem ez volt a helyzet, tekintve hogy a fickó arcát csuklya és kendő takarta. Azokat a szemeket viszont már akkor is láttam valahol. De mégis hol?
- Te meg? - szólít meg a pasas.
- Hogy kerültél ide? Az előbb még a fickó volt itt, és hirtelen eltűnt. Ki vagy?
Csak úgy özönlöttek belőle a kérdések, teljesen megfeledkezve a tényről, hogy épp most húztam ki(szó szerint ki húztam) a lekvárból.
- Milyen fickó? Nem volt itt senki. Egyébként a nevem Mateus, és szívesen! - tettem hozzá epésen.
- Aaam, kösz! Akkor megint csak egy illúzió volt... - motyogott maga elé.
- Illúzió? - ismétlem, kicsit értetlenkedve. Nem igazán értettem miről vagy kiről beszél, erről viszont eszembe jutott, hogy miért is vagyok itt.
- Jó oké, te tudod. - hagytam rá - Csak azért vagyok itt, mert keresek egy nyalka, giccses öltönyös alakot. Nem láttad errefelé?
- Ugyanazt a fickót keressük, Ő az aki illúziókat használ.
- És mellékállásban zsebtolvaj is. - jegyeztem meg, majd az ajtó felé fordultam, hogy elhagyjam a termet, az ajtóban azonban állt valaki. Valaki aki nem más mint az általam hősiesen megmentett fickó társa volt. Vállán egy tömött zsák pihent és meglehetősen dühösnek látszott.
- Hé, Ő nem a haverod? - kérdeztem.
- Már kezdek kételkedni benne. - mondta majd furcsa fegyverét az ajtóban álló alak felé szegezte.
- Hé te! Mi a francért állsz ott egy helyben amikor bajba kerülök?
- Mocskos kis férgek, dögöljetek már meg! - hangjában mély undort és dühöt éreztem. - Nem lehet igaz, hogy ekkora mázlitok van, minden egyes csapdámból kikerülni élve, most végetek van! - azzal kezéből felénk lőtt egy villám nyalábot amit szerencsésen kikerültünk mind ketten.
~ Mi a fene? Villámok? ~
Kékhajú ellenfelünk támadása belecsapódott a falba, keresztül hatolva azon, nem hagyva mást hátra csak egy feketén füstölgő lyukat.
Rögtönzött bajtársam felé lőtt egy láncot ami a fegyveréből állt ki, azonban az ellenfél még röptében elkapta majd áramot vezetett bele, erősen megrázva ezzel támadóját.
Én kihasználtam az alkalmat, míg nem rám figyelnek és meggyújtottam egy füstölőt a táskámból. Amint megjelent az első halovány füstfelhőcske, azonnal megragadtam és két darab füst öklöt formáztam belőle. Két füst csapással az oldalamon támadtam ezután neki a fickónak, aki ekkor kinyújtotta felém a tenyerét és így szólt hangosan:
- Electric Wall! - kiáltott majd összesűrítette a villámokat egy falat alkotva mely egy pillanat alatt elsöpörte a füst csapásomat.
- Electric Wave! - szólt ismét mire furcsa, hullámzó villámokat küldött felénk amik a földön haladva döntöttek le a lábainkról minket.
talpra ugrottam ahogy lehetőségem adódott rá, hiszen nem akartam a földön heverve megvárni az újabb támadást, arra viszont nem számítottam, hogy a Kékhajú támadás helyett csak összeteszi a kezeit, elkezd meditálni.
Hallom ahogy mormol valamit, majd egyre több és sűrűbb villámok kezdtek repkedni körülötte.
Nem tetszett a dolog egy cseppet sem. Neki rontottam egy tükörrel a kezem körül, azonban mielőtt bármit is tehettem volna a semmiből egy villám sújt le rám.
~ De hát meg se mozdult... ~ gondoltam majd a fájdalomtól görcsbe rándulva repültem az épület falának ami erősen remegve jelezte, hogy már nem bírja sokáig a strapát amit kap.
Még láttam ahogy eltűnik harcos társam szeme elől, csak azért hogy mögöttem jelenjen meg újra.
Minden erőmet összeszedve feltápászkodtam, lassan hátrálva tőle, ám ekkor egy újabb villámcsapás talált el hátulról. Ez egy villámcsapásnál több volt a kelleténél, beájultam és már csak hang foszlányok jutottak el a tudatomig.
- T... ültekhez!
- Én... ondol...
Ilyen állapotban ölelgettem tovább a padlót. Éreztem, hogy valaki mozgatja testem, de ahhoz is túl kába voltam, hogy megállapítsam milyen irányba mozgattak, nemhogy még ellenkezzek is.
- Még... a fene fo...
Én tényleg próbáltam hangot adni létezésemnek, de a legjobb próbálkozásomtól is csak ennyi tellett:
- Ne kergessétek el a madárkákat, még nem számoltam meg mind!

Azzal, hogy leértünk, és sikerült kimenteni a két másik srácot – bár az egyiket csak félig – Ba’al és az ismeretlen férfi közötti harc nem hogy csillapodott volna, inkább még keményebb, még hevesebb lett. Az épületről folyamatosan váltak le kisebb-nagyobb darabok, amik jelezték, hogy megsínylették a két mágus csatáját, ami már-már titánokat szégyenítene meg. Bíztam abban, nem is, inkább tudtam, biztosra vettem, hogy Ba’al ellen a fickónak semmi esélye nincs. Főleg, miután láttam a saját szememmel is, hogy a céhmester mire képes, illetve milyen hatásfokon dolgozik egy-egy alkalommal.
~ És ezt rejtegeti a világ elől?! – háborodtam fel magamban. Képtelenség, de ő tudja. Az biztos, hogy bár a mester eléggé bohókás és bohém életet él, nem most jött le a falvédőről. Ahogy a kisebb-nagyobb elemek leváltak, valahogy úgy éreztem, hogy jobb lesz még odébb menni pár métert, így nem álltam meg rögtön, ahogy kiértünk, hanem nagyjából tíz-tizenöt méter után tettem le a mágust, akit eddig cipeltem. Átvizsgáltam a látható felületeket, és amit kellett azt az ingem egy-egy darabjának feláldozásával, amolyan tessék-lássék módon lekezeltem. A másik srác nem volt épp beszédes, de ez már fent is kiderült. Ránéztem és már tudtam, hogy egyrészt nem érdemes vele kezdeni, másrészt pedig egyáltalán nem kér a segítségemből. Visszafordulok a másik felé, aki még mindig ájultan fekszik, majd ahogy az a nagykönyvben meg vagyon írva, elkezdem lazán pofozgatni, hátha erre felébred. Nem ütök nagyot, csak épp akkorát, hogy érezze, és eljusson a tudatáig, hogy valaki csapkodja az arcát. Víz nincs nálam, így jobbára ez a módszer maradt az egyetlen lehetőség.
- Nem én voltam! – riad fel hirtelen.
~ Az anyád… – egy kicsit megijedek, mert erre egyáltalán nem számítottam. A srác zavartan körbe néz, majd tekintetét lassan rám emeli.
- Oké... miről maradtam le? – kérdezi.
- Elég sok mindenről. De a lényeg, hogy még élsz. – a válasz után egy ideig bámul rám, mint vak bika a villanykörtére, de nem soká folytatja.
- Az az átkozott csaló tolvaj! Hol van, had kapjam szét! – most rajtam a sor, hogy bámuljak, mint vak bika a villanykörtére.
~ Ki a fenéről beszél ez? – kezdem úgy érezni, hogy nem teljesen százas a srác.
- Kiről is van szó? - nézek értetlenül.
- Az a kék hajú, aki barátunkat is jól átverte! – itt a harmadik tagra mutat, aki még mindig nem szólt semmit sem.
- Egyébként... hol van Ő most? És mi történt, ha szabad tudnom? – tesz fel újabb kérdéseket.
- Nem tudom , de nem vagyok a barátotok… – nem fejezi be a mondandóját, ám félre pillant, legalábbis nem ránk néz.
- Nem tudom kiről beszélsz, de szívből kívánom neked, hogy megleld őt. - mondtam mosolyogva és Shikire nézek, majd vissza.
- Nos nem tudom hol van, de ha jól sejtem, akkor épp egy fickó küzd odafent Ba'al mesterrel. Nagyon tud az öreg. – ismerem el a céhmestert, bár valószínűleg nem véletlenül az.
- Ba'al? Ba'al itt van? Mármint odafent? Háhá… – itt felnevet, amire megint csak értetlenül bámulok. Lehet, hogy jobban beütötte a fejét, mint gondoltam. - akkor nem lesz hosszú harc. Remélem megsüti élve a kis senkiházit. – egy rövid néma csend következik. Talán elképzeljük, hogy mit tesz épp Ba’al a fickóval, vagy már a fickó emlékének adózunk ezzel az egyperces néma csenddel, majd újra megszólal a mágus.
- Nem láttam még személyesen őt, de azt hallottam elég erős. Se perc alatt elintézi a kis tolvajt!
- Hidd el, abból, amit én láttam, nem kell seperc hozzá. – kontrázom rá.
- Várj, de ha Ba'al Mester harcol vele... Ó basszuskulcs nála van a pénzem, aztán még a végén elégetik nekem a harc hevében! – mivan?! Most nehogy már a pénz legyen a legfontosabb! Én a helyében örülnék, hogy egyáltalán életben vagyok.
- Ciki. – nyilvánítom ki a véleményem erről a témáról.
- Örülök, hogy együtt érzel... – vág vissza, amire csak gúnyosan mosolygok.
- Egyébként a nevem Mateus. – mutatkozik be röviden, tömören.
- Kato, örvendek. - válaszolok hasonlóan kurtán. – Mi legyen a táskával?
- Nos, ahogy mondtam örülök, hogy együtt érzel Kato. Milyen táskával?
- Amit Ba'al dobott ide nekünk nem rég. Vagyis neki. - mutatok Shiki-re.
- Majd én gondoskodom róla. – nem sokat szólt mióta találkoztunk, de ez a top-tízben van, az biztos. Eszem ágában sincs rábízni.
- Hó! Hó! Hó! Álljon meg a menet! Lehet benne van a pénzem! – hagyd már azt a rohadt pénzt a francba, majd visszaszerzed lutrin. Megforgatom a szemeimet, mert még mindig nem képes felfogni, hogy annak a pénznek valószínűleg lőttek.
- Akkor átkutatjuk és visszakapod, nekem nem a pénzed kell. – ez egyre furcsább. Remélem, hogy nem ugyanazért a cuccért jött, mint ami én is el akarok vinni Bob mesternek.
- Lassabban. Azt hiszem mivel kimentettelek titeket onnan, – mutatok fel a már roskadozó épületre. - nekem is jár belőle. – és ez így van rendjén. Bár az emberi természet mindig is ilyen lesz. ez van.
- Nyissuk ki és megtudjuk! – ajánlja fel. Ebben csak az a baj, hogy én nem tudom mit keresek pontosan. Szívás.
- Nyissuk ki! – Mateus is támogatja az ötletet.
- Hajrá! – adom be én is a derekam, aztán majd lesz, ami lesz.

Kijutottunk végre, sántikálva baktattam ki a másik kettő mögött az ajtón, míg el nem értünk az udvarhoz. Mateust lefektette a másik srác és elkezdett beszélni hozzá hogy egy kis lélekjelenlétet pofozzon bele, ezalatt én a táskával a kezemben a lefeküdtem hogy egy kis erőt nyerjek. Végre megvan amiért jöttem, elég keserves úton ugyan, de sikerült megszerezni. Távolabb a srác kezdte szó szerint is használni a "lélekjelenlétet ver belé" kifejezést és csapkodva próbálta észhez téríteni a társát. Még innen is hallatszott a csata ami odabent zajlott, a fickó aki ezekkel jött nagyon erős lehetett ha képes volt felvenni a harcot az ellenfelünkkel. A töprengés közben a táskára, majd a két srácra pillantottam.
- Nem én voltam! – riadt fel Mateus, a fejét rázva mint akim megkattant. Majd egy pár másodperc után leesett neki hogy hol is van és mit csinál.
- Oké... miről maradtam le?
~Azon kívül hogy szétrúgták, majd megmentették a seggünket semmiről.~ Felmerült bennem a vereség amit odabent szenvedtünk el, ha erősebb lettem volna most az a fickó holtan heverne és ez a két fickó nem került volna az utamba, lefogadom hogy nekik is a táska kell. Majd Mateus kitört magából hirtelen és a másik srác csak pislogott.
- Az az átkozott csaló tolvaj! Hol van, had kapjam szét! –
- Kiről is van szó? -
- Az a kék hajú, aki barátunkat is jól átverte! – Majd rám nézett én pedig komor arccal bámultam kettejükre, még arra sem volt erőm hogy eljátsszam a kedves barátságos embert, eléggé viharvert lehetek ha még a színészkedés sem megy.
- Egyébként... hol van Ő most? És mi történt, ha szabad tudnom? –
- Nem tudom , de nem vagyok a barátotok… – Vágtam a szavába, majd elkaptam a tekintetem. ~Honnan kéne tudnom mi az?~
- Nem tudom kiről beszélsz, de szívből kívánom neked, hogy megleld őt. - Majd a másik srác is rám nézett majd Mateusra vigyorgott.
- Nos nem tudom hol van, de ha jól sejtem, akkor épp egy fickó küzd odafent Ba'al mesterrel. Nagyon tud az öreg. – Ba'al mester? Ez mindent megmagyaráz, az a fickó az előbbről egy céh mestere volt. Akkor jobb lesz elhúznom a csíkot mielőtt lelepleződnék valahogyan. Elkezdtem keresni a céhszimbólumomat jelző sálamat de sehol sem találtam. ~Francba odabenn hagytam volna? Ha megtalálják akkor rájönnek hogy sötétcéhes vagyok!~ Az épület felé fordultam de a fájdalom belém nyilallt és felnyögve hagytam fel a próbálkozásommal hogy bejussak.
- Ba'al? Ba'al itt van? Mármint odafent? Háhá… akkor nem lesz hosszú harc. Remélem megsüti élve a kis senkiházit. Nem láttam még személyesen őt, de azt hallottam elég erős. Se perc alatt elintézi a kis tolvajt! Fantasztikus Ba'al mester pompom fiú, fanboy csapatával van dolgom, tényleg ideje lenne elhúznom a csíkot elvégre nálam van az amiért jöttem. Tovább folyt a mester utáni áradozás mialatt én az esélyeimet mérlegeltem illetve minden lehetséges menekülő utat.
- Nos, ahogy mondtam örülök, hogy együtt érzel Kato. Milyen táskával? - Végszó! Szóval nem csak nekem kellett ez a táska!
- Amit Ba'al dobott ide nekünk nem rég. Vagyis neki. - Fel sem tűnt hogy egy pillanatra ideges arcot vágtam amikor rám mutatott a Kato nevű ember.
- Majd én gondoskodom róla. – Próbáltam nyugodt maradni és szavakkal elintézni, de ha erőszak kell ebben az állapotban szerintem kettőjüket még így is szét tudnám tépni, mielőtt a mester ideérne és a földbe tiporna.
- Hó! Hó! Hó! Álljon meg a menet! Lehet benne van a pénzem! – ~Ohh, most komolyan ezért ment át ennyi mindenen ez a barom?~
- Akkor átkutatjuk és visszakapod, nekem nem a pénzed kell. – A Kato nevű srác tekintete egyre gyanakodóbb lesz, megvan kit ölök meg először ha elfajul a dolog.
- Lassabban. Azt hiszem mivel kimentettelek titeket onnan, nekem is jár belőle.- ~Két lánc a két szép szemgödröcskédbe és öt penge a gyomrocskádba, az jár neked!~
- Nyissuk ki és megtudjuk! - Utolsó lehetőség, nálam van a táska én látom meg mi van benne, a többieknek én mutatom meg mert úgyis méterekre vannak tőlem, ha a cucc benne az ami nekem kell akkor el tudok menekülni. Mindketten támogatták az ötletet, így a táska csatjához nyúltam hogy felnyissam.

A következő pillanat amire ezután emlékszem az az ahogy valaki fel próbál pofozni eszméletlen állapotomból. Mivel nem szoktam hozzá az illyes féle ébredésre, ezért ijedten felugrottam és akaratlanul is kicsúszott a számon a régi jó kifogás mellyel azonnal bevédhetem magam ha baj van.
- Nem én voltam!
Ekkor megpillantottam a pofozkodós kedvű emberemet, aki mellettem ülve ugrott most hátra. Hirtelen jöttöm nyílván őt is ugyan úgy meglepte mint engem. Szétnéztem, hogy még is hol is vagyok. Úgy tűnik a romos épületen kívül ért utol az élet. Pár méterrel arrébb, a csuklyás fazon, akit megmentettem feküdt egymagában. Időről-időre pedig egy-egy kisebb-nagyobb robbanást vagy legalábbis annak tűnő hangjelenséget véltem hallani fentről. Nem igazán értettem mi folyik itt, majd mint ha csak fény gyúlt volna a fejemben, beugrottak a nemrég történtek. A Tolvaj aki időközben ‘átvedlette bőrét’, és a harc ami után már csak egy nagy homály az egész.
~ Hogy kerültem ide? Hol a tolvaj? Mi történt!? ~
- Oké... miről maradtam le? - fordulok lassan a szürke hajú fickóhoz mellettem.
- Elég sok mindenről. De a lényeg, hogy még élsz.
Ekkor újabb dolgok jutnak el a tudatomig. Az hogy majdnem kicsináltak nem kompenzálta a tényt, hogy megloptak.
- Az az átkozott csaló tolvaj! Hol van, had kapjam szét! - vesztettem el a fejem egy pillanatra.
- Kiről is van szó? - kérdezett vissza
- Az a kék hajú, aki barátunkat is jól átverte! - mutatok a tőlünk nem messze fekvő fickóra.
- Egyébként... hol van Ő most? - térek vissza a tolvajra - És mi történt, ha szabad tudnom?
- Nem tudom , de nem vagyok a barátotok… - morog felénk majd elfordul, csuklyás - csak azért is - barátunk.
- Nem tudom kiről beszélsz, de szívből kívánom neked, hogy megleld őt.
~ Na ki vagyok veletek segítve... ~
- Nos nem tudom hol van, de ha jól sejtem, akkor épp egy fickó küzd odafent Ba'al mesterrel. - folytatta - Nagyon tud az öreg.
~ Ba’al? Honnan ismerem én ezt a nevet? ~ gondolkodtam el, de végül beugrott ~ Ja igen az a gyerek említette aki segített bejutnom a Dragon Fang-be. Ba’al az Elemi Mágusok mesetere a céhben, ergó őrült erős. ~
- Ba'al? Ba'al itt van? Mármint odafent? Háhá…- nevettem fel váratlanul - akkor nem lesz hosszú harc. Remélem megsüti élve a kis senkiházit.
És nem is túloztam, valahogy szívesebben szeretném legközelebb már egy urnában látni a tolvajt, mint egészben, sértetlenül.
- Nem láttam még személyesen őt, de azt hallottam elég erős. - folytatom - Se perc alatt elintézi a kis tolvajt!
- Hidd el, abból, amit én láttam, nem kell seperc hozzá. - válaszolt egyetértően
Felnéztem az épületre, és figyeltem a hangokat. ~ Vajon mennyi esélye van Ba’al ellen? Tuti ha Ba’al komolyra venné egy kicsit is, ott helyben szénné égetné a saját villámaival. ~
- Várj, de ha Ba'al Mester harcol vele... - ugrott be hirtelen az egyetlen ok amiért most egyáltalán itt vagyok - Ó basszuskulcs nála van a pénzem, aztán még a végén elégetik nekem a harc hevében!
Ha már eljöttem idáig, nem megyek haza üres kézzel, vagy amíg elégtételt nem veszek.
- Ciki. - tudta le ennyivel az egészet, de fura mód, ettől nekem sehogy sem lett jobb.
- Örülök, hogy együtt érzel... - itt a nevével szerettem volna lezárni a mondatot, de ekkor eszembe jutott, hogy nem tudom hogy hívják.
~ A bemutatkozás amúgy is túlértékelt. Így a beszélgetés közepén meg pont helyénvaló dolog, mi? ~ gondoltam majd így szóltam:
- Egyébként a nevem Mateus. - mutatkoztam be gyorsan és röviden, egy hasonlóan gyors és rövid válasz reményében.
- Kato, örvendek. Mi legyen a táskával? - váltott témát
- Nos, ahogy mondtam örülök, hogy együtt érzel Kato. - Ekkor eljut a tudatomig, hogy kérdeztek tőlem valamit, mire csak kérdéssel tudok válaszolni - Milyen táskával?
- Amit Ba'al dobott ide nekünk nem rég. Vagyis neki. - mutatott a fal tövében fekvő csuklyás nem a barátunkra.
- Majd én gondoskodom róla. - próbálta úgy kimondani ezt, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, de hangjából kihallatszott a sunyi hátsó szándék. A zsákban nyilvánvalóan van valami. Talán a tolvaj eddig összelopkodott értékei. ~ Benne lehet a pénz amit kilopott a zsebemből a nyomorult... ~
- Hó! Hó! Hó! Álljon meg a menet! Lehet benne van a pénzem! - kapom fel a hangom.
Most már, hogy eljutottam idáig, semmiképp nem hagyom, hogy üres kézzel érjen véget a kaland számomra.
- Akkor átkutatjuk és visszakapod, nekem nem a pénzed kell. - Nem ment ám el csak úgy a fülem mellett amit mondott.
~ Kibújt a szög a zsákból. Tényleg akar valamit... ~
- Lassabban! Azt hiszem mivel kimentettelek titeket onnan, – mutat az épületre - nekem is jár belőle.
~ Nos ezen nincs mit megvitatni, igaza van. ~
- Nyissuk ki és megtudjuk! - jön a teljesen váratlan ötlet tőle.
Nem gondolkoztunk sokat ezen cselekedet morális helyességét illetően, hamar rábólintottunk és kinyitottuk a zsákot.

A táska nálam, feltehetően benne a ládával és még ki tudja, hogy mivel teletömve. A másik két srác már tűkön ült hogy mi lehet benne, ezért felfeszítettem a csatot ami zárva tartotta, majd szétnyitottam a táska száját. A csillogó ékszerek és gyémántok fénye egyből elvakított bennünket. Mateus végigpásztázva a zsákban levő holmin megpillantotta azt amit keresett és nekiesett a táskának. Miután belenyúlt, egy ideig kotorászott, majd így szólt.
-- Hoppá, kapás van! Mielőtt bármelyikőtöknek megtetszene, ezt elveszem. - Húzta ki a kezét, de még mielőtt a keze kiért volna a táskából megragadtam azt és egy gonosz pillantást vetettem felé szűk szemekkel.
- Mit akarsz kivenni?
- A pénztárcámat, mi mást?! - A választ hallva elengedtem a kezét és hagytam hogy újra egyesüljön lelkileg és testileg is a drágaságával. Ezután a másik srác kezdett el kapadozni a táska felé. Mintha óvodásokkal lennék körbevéve, egyikük sem tudott várni csak a "hamiját" akarta.
- Hopp, hopp, az ott az enyém lesz. - Mondta miközben kihúzta a keresett tárgyát a zsákból. A srácot csak valami levél érdekelte, így nem alakult ki túlzott összetűzés hármunk között. A maradék tartalmát a zsáknak kiöntöttem hogy jobban szemügyre vehessük. Nem tudom miféle mágiával lett megbűvölve a táska de temérdek mennyiségű ékszert és különböző tárgyakat tartalmazott és a mennyiséghez képest nem is volt nehéz amikor felemeltem nemrég. A sok limlom között megpillantottam a ládikát és még pár varázstárgyat ami felkeltette az érdeklődésem. Többek között egy katana ami rendkívül furcsán nézett ki, még sosem láttam hasonló megmunkálást és virított róla hogy mágikus a fegyver, ezért lecsaptam rá és a ládikára.
- Pluszba elviszem ezt a hármat is .... kifogás? - mondtam, miután felmarkoltam két furcsa gyertyát is a katanával együtt és egy jó adagnyi ékszert amiből egy kis zsebpénz is összejöhet később.
- Ja ja menj csak vigyél amit akarsz, Ba'al úgyis mindjárt jön és lenyúlja az egészet, úgyhogy most szedjük meg magunkat! - Ba'al? Talán arról a fickóról beszél aki bent harcol az ellenségünkkel. Eléggé erős lehet ha azt a fickót könnyű szerel legyőzte, márpedig legyőzte mivel a csata zajai abbamaradtak. A sötét bejáratban ennek a Ba'alnak az árnyékai látszottak kirajzolódni, így jobbnak láttam a távozást, mielőtt kiderül, hogy kivagyok és kilapítanak itt.
- Nos egy öröm volt- mondom fapofával és elsántikálok , kissé sietve. Még fél füllel hallottam amit a másik kettő beszélt, de nem sok gondolatot szántam rájuk. Ahogy az épület területét és az udvart elhagytam egyre nyugodtabb lettem, hogy nem bukom le vagy, hogy épp nem ver laposra az az ürge. A ládika nálam, a mester örülhet és még egy kis nyereséghez is hozzájutottam, most ideje lesz eltűnnöm, mielőtt nagyobb bajba keverednék

Szóval csuklyás barátunk azonnal ki is nyitotta a zsákot, amely meglepő módon - és egy kis mágikus rásegítéssel - belülről sokkal nagyobb teret tudhatott magáénak, mint amit kívülről mutatott. Én szinte azonnal megpillantottam a pénztárcámat, és mielőtt bárki bármit szólhatott volna, benyúltam a táskába érte.
- Hoppá, kapás van! Mielőtt bármelyikőtöknek megtetszene, ezt elveszem. - szóltam viszont ahogy kihúztam a kezem mogorva kedvű emberkénk elkapta a kezemet.
- Mit akarsz kivenni? - kérdezi gorombán.
~ Tényleg vajon mit akarhatok kivenni? ~
- A pénztárcámat, mi mást? - válaszoltam kissé bosszúsan, mivel nem szeretem ha valaki számon kér arról, hogy mit csinálok.
~ Nem mintha egyébként sok közöd lenne hozzá! ~
Nem én voltam az egyetlen aki konkrétan keresett valamit a zsákban. Kato is rátalált valamire benne ami az övé.
- Hopp, hopp, az ott az enyém lesz. - mondta majd kivett egy gondosan becsomagolt objektumot.
Ezután Csuki - a nagy felhajtás közben nem volt alkalmam megkérdezni a nevét, szóval elneveztem - ingerülten kiszórta a táska tartalmát. Bár a saját szememmel láttam a rengeteg holmit, még mindig váratlanul ért mikor a zsákból kiszökött a temérdek limlom mely egy átlagos zsákba biztosan nem fért volna bele. Csuki azonnal beletúrt majd kihúzott egy apró ládikát, melyet aztán a hóna alá is vágott. Lecsapott két fura gyertyára is melyek egész biztosan nem egyszerű fényforrások. Nem nagyon tetszett, hogy ilyen ellentmondást nem tűrő módon nekiállt zsákmányolni, de igazából nem láttam azokban a gyertyákban sok fantáziát ahhoz, hogy leálljak veszekedni értük. Ezen kívül még egy kard is a keze ügyébe akadt amit ugyancsak elkönyvelt mint hadizsákmány.
- Pluszba elviszem ezt a hármat is .... kifogás? - szólt majd ráadásként belemarkolt egy kisebb arany kupacba.
Egyikünk se szólt semmit, nekem megvoltak a saját érdekeim és a holmik amiket elvett nincsenek köztük. Az viszont feltűnt, hogy nagyon mehetnéke van már. Folyton az épület felé tekintgetett, amiből a csata zajai már egy ideje elhalkultak.
~ Ez csak annyit jelenthet, hogy Ba’al elintézte a fickót. Nem ismerem őt, de Ő is csak egy Céhmester. Ha meglátja a rengeteg lopott holmit, elkobozza az egészet, vagy az is lehet, hogy megtartja magának mint rangidős. ~ gondolkodtam magamban, miközben megakadt a szemem egy egyszerűre faragott boton melynek a tetejében egy kristály díszelgett.
- Nos egy öröm volt... - köszönt el a maga módján majd sietve de különösebb feltűnés nélkül eltűnt a sötétben.
- Ja ja menj csak vigyél amit akarsz, - legyintettem, majd felkaptam a földről a botot - Ba'al úgyis mindjárt jön és lenyúlja az egészet, úgyhogy most szedjük meg magunkat! - Katonak se kellett kétszer mondani, beletúrt ő is a kupacba.
- Ennek mi baja? - nézett csuki felé értetlenül, de aztán ismét a kupac felé fordult amit én eközben már visszafelé pakoltam a zsákba.
- Hohó, azt hiszem, hogy ezeket zsebre is vágom, még mielőtt Ba'al meglátja. - mondja ahogy rálelt néhány lakrimára a kupacban.
Ekkor megláttam felénk lépkedni Ba’al Mestert, és mivel jobbnak láttam nem váratni, gyorsan besöpörtem a maradék aranyat amit nem nyúltunk le és felkaptam a zsákot a hátamra.
- Nos, ahogy köddé vált barátunk mondotta, öröm volt. Ezt elviszem, - mondottam ahogy fejemmel a zsák felé intettem - a céhben majd örülni fognak neki.
- Nem várod meg a mestert? - kérdezte Kato - Hát jó, ahogy gondolod. Egy élmény volt, de soha többet nem húzlak ki titeket a csávából. - mondta félig viccelve.
- Nem kell, már itt van. - mutatok az épület fele ahonnan Ba'al lépdel kifelé.
- Az a tejfölös szájú jól nyomta, de kevés volt. - úgy tűnik annyira mégsem lehetett tejfölös szájú, ugyanis Ba’al kicsit mintha sántított volna, és a ruhája is tele volt szakadásokkal.
- Ti hogy vagytok? Hol az a harmadik? - érdeklődött.
- Túléljük. Ő lelépett, felkapott valami dobozt és annyit se mondott gesundheit. Egyébként a nevem Mateus. Dragon Fang tag, csak én Xaundaras Mester alatt vagyok. - mutatkoztam be tisztelettudóan.
- Újabb tag! Örülök neked! - kiáltott fel hirtelen.
- Nos, igen, a másik alak eléggé sietősen távozott, de meglett a csomag, amit kerestünk.
~ Igaz is.. ~ fordítottam Kato felé a fejem ~ Ők ketten együtt jöttek. Ez a ‘csomag’ lehetett az ok amiért itt vannak most? ~
- Remek hír, remek hír. Mondd meg a mesterednek, hogy örülnék, ha egyszer meglátogatna.
Míg Ba’al beszélt én bennem feléledt a zsákmányoló-gyűjtögető ösztön és sebtiben kihúztam még egy tárgyat a zsákból. Nem voltam benne biztos, hogy ez igazából illendő volt-e jelen pillanatban de nem szóltak meg érte úgyhogy csak bedugtam a kerek, lemez szerű tárgyat a hátam mögé, és így szóltam:
- Ja igen, és van egy zsák haszon is a kezünkben. Ezzel mi legyen? - emeltem fel közben a zsákot.
- Lássuk csak, lássuk csak. A deszkával nem tudok mit kezdeni, a többit meg majd megnézzük a céh épületében. - válaszolt a Mester
- Maga a főnök. - adtam át Ba’alnak a zsákot, majd megpillantottam Katot aki a jelek szerint indulni készült a maga dolgára.
- Kato, még valami mielőtt te is eltűnsz mint szürke szamár a ködben.
- Hm, micsoda? - nézett felém hirtelen.
- Semmi, csak meg akartam köszönni, hogy kihúztál a bajból! Ha nem jöttök Ba'al-al, akkor már biztosan alulról szagolnám az ibolyát. - fogtam a fejem zavartan. Mégsem szoktam minden nap köszönetet mondani, vagy akár bocsánatot kérni.
- Nem kell megköszönnöd. Ez a minimum a nem minden napi Era körútért. Legközelebb azért valami stabilabb helyet válassz a halálhoz.
- Mindenképp! - vigyorogtam majd el indultam én is a Céhépület felé Ba’al társaságában.

Na már nem sok kellett, hogy az igazság napvilágot lásson. Megszavaztuk, hogy a zsák tartalmát kiborítjuk, aztán a „fogd és vidd” elv alapján mindenki kiválaszt magának valamit, ám egy pillanatot sem habozva, Mateus le is csapott valamire csomagban.
- Hoppá, kapás van! Mielőtt bármelyikőtöknek megtetszene, ezt elveszem. – és már nyúlt is a buxáért, amit rögtön zsebre is vágta volna, ha a másik fickó el nem kapja a kezét. Kérdőn néztem rájuk, figyeltem a jelenetet, hogy mi fog lezajlani kettejük között, de aztán végül a szép szó győzedelmeskedett.
- Mit akarsz kivenni? – kérdezte a csuklyás.
- A pénztárcámat, mi mást? – vágott vissza Mateus. Ahogy ketten egymással kakaskodtak, megpillantottam Bob mester csomagját. Most kell kikapnom a táskából, mielőtt bármelyik is rátenné a mancsát. Egymással vannak elfoglalva, tökéletes időzítés, ám jobb nevelést kaptam ennél. Azt hiszem.
- Hopp, hopp, az ott az enyém lesz! – kiáltottam fel, hátha egy kis figyelmet kapok mostmár én is, és ki is kaptam Bob mester dobozát. Amint a két legfontosabbal megvoltunk, a srác egy laza mozdulattal a földre öntötte a táska maradék tartalmát. Volt minden, ami szemnek és szájnak ingere, és ott hevertek egymás hegyén-hátán, arra várva, hogy valaki felkapja őket, és magával vigye. Újdonsült ismerősünk egy szempillantás alatt kikapkodta a táska tartalmának nagy részét, kezdte egy hasonló ládikával, majd magáénak tudott egy kardot és két gyertyát.
~ Ez így nem ér. Én mentettem ki a s€ggüket, erre mint valami kis király már el is vitt mindent. Akkor minek borogattuk ki? Vigye a táskát azt szevasz. – fura arckifejezéssel néztem a cselekedeteit.
- Pluszba elviszem ezt a hármat is .... kifogás? – belemarkolt valami arany izébe. Nos, mondhattam volna, hogy ja, lenne, és hogy ez pofátlanság, de az egész napos túra és a körút totál leszívott, nem volt kedvem neki állni még egy csatát is lenyomni. Miközben pakolászott, és miután végzett, folyamatosan az épületet bámulta, mintha tartana valamitől, vagy sietne valahová. Nem stimmelt a dolog a sráccal, de látszólag se én, sem pedig Mateus nem akart komoly dolgokba bonyolódni vele. A csata zajai hamarosan halkultak, végül teljesen elültek, ami azt jelentette, hogy itt a vége, és valaki vesztesként ott marad a romok között. Az eddigiekből kiindulva nem Ba’al lesz az.
- Nos egy öröm volt... – köszönt el fura mód, és már el is tűnt a sötétben.
~ Hát ez meg…? – végülis mindegy, mostmár csak ketten kell, hogy osztozkodjunk, és remélhetőleg Mateus kompromisszum képesebb lesz, mint amilyen a másik csóka volt.
- Ja ja menj csak vigyél amit akarsz, – Mateus legyintett egyet, majd felvett egy előzőleg kinézett botot. - Ba'al úgyis mindjárt jön és lenyúlja az egészet, úgyhogy most szedjük meg magunkat! – Mateus szavait hallva nem igazán akartam habozni, gondolkodni és időt húzni, hogy mi kéne nekem, így már bele is túrtam a maradékba.
- Ennek mi baja? – kérdezem közben értetlenül, majd tekintetem visszaemeltem a kupacra, és újra kotorászni kezdtem, Mateus pedig neki állt visszapakolni a zsákba mindent.
- Hohó, azt hiszem, hogy ezeket zsebre is vágom, még mielőtt Ba'al meglátja. – találtam rá néhány lakrimára. Elpakoltam őket, mire Mateus sietve besöpörte a maradékot a táskába, amit ezután a hátára kapott.
- Nos, ahogy köddé vált barátunk mondotta, öröm volt. Ezt elviszem, - mondta Mateus, miközben a fejével a táskára bökött. [color=indigo]- a céhben majd örülni fognak neki.[/colro] – azt gondolom.
- Nem várod meg a mestert? – kérdeztem Mateus-ra nézve. - Hát jó, ahogy gondolod. Egy élmény volt, de soha többet nem húzlak ki titeket a csávából. – mondtam viccelődve.
- Nem kell, már itt van. – ahogy megfordultam megpillantottam az érkező Ba’al mestert.
- Az a tejfölös szájú jól nyomta, de kevés volt. – ezzel a kijelentéssel lehetett volna vitatkozni. A mester kissé sántított, és a ruháiból se maradt sok, eléggé szétfoszlott a harcban.
- Ti hogy vagytok? Hol az a harmadik? – tette fel kérdését Ba’al.
- Túléljük. Ő lelépett, felkapott valami dobozt és annyit se mondott gesundheit. Egyébként a nevem Mateus. Dragon Fang tag, csak én Xaundaras Mester alatt vagyok. – a nagy találkozás! Csendben álltam, és vártam a szabadon bocsátásomra.
- Újabb tag! Örülök neked! – kiáltott fel a mester.
- Nos, igen, a másik alak eléggé sietősen távozott, de meglett a csomag, amit kerestünk. – szóltam végül közbe. Egyrészt menni akartam, másrészt meg nem úgy tűnt, hogy bármelyik is észrevette volna, hogy még itt vagyok.
- Remek hír, remek hír. Mondd meg a mesterednek, hogy örülnék, ha egyszer meglátogatna. – bólintottam Ba’al-nak, jelezve, hogy nyugtáztam, és át fogom adni Bob mesternek.
- Ja igen, és van egy zsák haszon is a kezünkben. Ezzel mi legyen? – szólt ismét Mateus, mire Ba’al megnézte, mivel van dolga.
- Lássuk csak, lássuk csak. A deszkával nem tudok mit kezdeni, a többit meg majd megnézzük a céh épületében.
- Maga a főnök.– ennyi volt, és épp indultam is volna, amikor Mateus még utánam szólt.
- Kato, még valami mielőtt te is eltűnsz mint szürke szamár a ködben.
- Hm, micsoda?
- Semmi, csak meg akartam köszönni, hogy kihúztál a bajból! Ha nem jöttök Ba'al-al, akkor már biztosan alulról szagolnám az ibolyát. – na mindenre számítottam, csak erre nem. De végeredményben legalább megköszönte.
- Nem kell megköszönnöd. Ez a minimum a nem minden napi Era körútért. Legközelebb azért valami stabilabb helyet válassz a halálhoz. – vágtam vissza egy félmosollyal az arcomon.
- Mindenképp! – majd elindultak velem ellenkező irányba, nekem pedig csak egy gondolat járt a fejemben:
~ Irány az állomás, és lépjünk le innen végre!