Selejtező kör: Gabriel van Chantai VS Dead Shadorick

The member 'Gray Fullbuster' has done the following action : Kocka

'1d10' : 6, 6

- Biztos, hogy be kéne menned oda? - kérdezte Sho, ahogy az aréna bejárata előtt leszálltam a hátáról, és szó nélkül célba vettem a bejáratot. - Gabriel! - kiáltott utánam, de nem foglalkoztam vele.
Ami nem öl meg, az erősebbé tesz, és egy mágusok elleni viadal, akár viadalsorozat tökéletes alkalom arra, hogy tapasztalatot szerezzek, és ezzel erősebbé váljak. Bevágtam magam mögött az ajtót, lejelentkeztem, és azonnal továbbítottak is, hiszen az utolsó pillanatban érkeztem, de még időben.
Végigcsörtettem a folyosón, és közben hallottam, ahogy az ellenfelemet fekete mágusként felkonferálják. Remek, rögtön az első alkalommal egy ilyen söpredékkel nézek szembe. A pszihopata titulus a legkevésbé sem ijesztett meg, az után az esemény után jöhetett szembe akár maga a halál, akkor is nekimentem volna. Azzal, hogy sötét céhes valaki, soha nem törődtem, hiszen vannak olyan ismerőseim, akik onnan kerültek ki, avagy éppen oda kerültek, és hamarabb bíznám rájuk az életem, mint bármelyik tapasztalatlan, tejfölösszájú jófiúra. És talán meg is érdemelném, ha így kitolnának egyszer velem…
Megráztam a fejem, mielőtt a gondolataim elborítják az agyam, és mardosni kezdem magam, nem ezért jöttem ide.
A folyosó egy zárt fémkockába vezetett, ellenfelem pedig egy rövid, ezüstszürke hajú fickó volt. Felvettem vele a szemkontaktust, és nem eresztettem, közben pedig figyeltem a kommentátort, ahogy mesél az arénáról.
Teljesen zárt hely, minden négyzetméteren négy apró, valamivel kisebb, mint egy tenyérnyi lyuk, amiből három percenként lángoszlop tör fel. Ahogy elhaladt a gömb, ami ellenőrizte, hogy készen vagyunk-e, az egész kocka besötétedett, és semmit nem láttunk.
- Stormbreaker Helm. - leheltem magam elé, és egy pár pillanat alatt megjelent az arcom előtt lebegő vizor, aztán csak álltunk, és vártunk, melyikünk fog kezdeményezni, és végül, ami oly kevésszer fordult elő, én kezdeményeztem.
Oldalra kitárt kezem alatt egy tenyérnyi pecsétet idéztem meg, és abból három tőrt lőttem ki ellenfelem felé tapogatózandó. Kíváncsi voltam, miféle varázslata lehet egy fekete mágusnak védekezésre, bár akár nemes egyszerűséggel el is hajolhatott, vagy léphetett volna.
E helyett három hulla materializálódott a tőrök előtt, a középsőt telibe kapta mind a három, és a másik kettő támadni készült.
Egy pillanatra szemügyre vettem őket. Oszló hulla volt mindegyik, nem pedig csontvázak, úgyhogy viszonylagos előnyt élveztem ellenük, viszont felkészülhettem az iszonyatos bűzre. A csontvázakban pengékkel nem sok kárt tudtam volna tenni, és a vasökölben nem éreztem magam annyira gyakorlottnak, hogy bevethessem. Döntöttem;
Leakasztottam a másfél kezes kardomat a hátamról és megindultam velük szemben. Az egyik kissé a másik előtt haladt, úgyhogy kicsit nagyobb lendületet vettem, és mellbe rúgtam, illetve tovább löktem magam róla, célba véve a másik hulla jobb nyakszirtjét. Fél szemmel a mágusra sandítottam, várva, hogy mit lép a dologra, és közben befejeztem a vágást. Nyakszirttől indulva, bordákat és gerincet átvágva a hulla hónaljánál fejeztem be, megszabadítva a fejétől és a bal karjától, és letüdőzve egy jó adag rohadó hús szagát.
Földre érve egy intéssel mozgásra parancsoltam a három tőrt a maradék hullából, és ismét kilőttem a nekromanta felé. Tőlük három-négy méterre lemaradva futottam tovább, elhagyva a földön fekvő harmadikat.
Mire a tőrök célt értek volna újabb három hulla jelent meg, én pedig lefékeztem, mögöttem ismerős, gyanús morgás hallatszott, és hátrapillantva észrevettem, hogy az előző három - beleértve a fej és karnélkülit is - és a szemben lévő három is megindult felém.
Két tűz közé szorultam, ahonnan oldalra még volt kiút, úgyhogy megindultam jobbra, de az egyik kürtőből az a jellegzetes hang szállt fel, ami a hirtelen belobbanó tűzé, úgyhogy előre vetettem magam, és mielőtt elkapott volna az oszlop, bukfencet vetve kerültem ki.
Felálltam, vártam, míg a lángoszlop leül, és meginduljanak a hullák.

The member 'Gray Fullbuster' has done the following action : Kocka

'1d10' : 9, 5

Ahogy a lángoszlop felmagaslott előttem vízszintesen elfektettem a pengémet derékmagasságban, és elsuttogtam a varázsigém nevét. „Crescent Slash!” A lángok fénye a vizorban vakító volt, így hát a szemeim is becsuktam, hiszen ha a fény elalszik, idő lesz, míg újra alkalmazkodik a sötéthez a látásom. Csukott szemmel koncentráltam, éreztem, ahogy a mágikus erő materializálódik a pengén, és figyeltem a tűz melegségét. Amint a kürtőből kiáradó tűz jellegzetes hangja alábbhagyott, és nem éreztem az arcomon a lángok melegét, kinyitottam a szemem, vízszintesen megsuhintottam a kardot, és az előttem sorakozó hullák felé indítottam a varázslatot.
A fénylő félhold alakú lövedék kissé ferdén repült be az élőholtak közé, és könyörtelenül megcsonkította mindet, amit elért. Az egyik fél oldalába kapott bele, komolyabb kár nélkül, a mellette állót fél lábától szabadította meg, a harmadikat derékban egy az egyben kettészelte, míg az utolsó alsó bordáit metszette le fél oldalt. Sajnos két élőholtat egyszerűen nem talált el, és pár lépéssel odébb szertefoszlott a mágia, de így is számottevő kárt okozott, egyelőre elégedett voltam, de túlságosan elmerültem a gondolataimban. Mire észbe kaptam ellenfelem túl közel került, és egy haláltüskével célzott meg. Látva, hogy nem tudom teljesen kikerülni inkább ellentámadásba lendültem, és egy tőrt hajítottam felé.
A lövedékváltásból én jöttem ki jobban, hiszen bár a tüske a bicepszem oldalát felsértette, az én tőröm beleállt a nekromanta vállába.
Egy darabig csak álltam, azt hittem vérszemet kap, és elkezd bombázni a varázslataival. Szörnyen idegesített, hogy nem mutat magából szinte semmit, és nem tudom, mire számítsak, nagyon úgy nézett ki, hogy kivárásra játszik, vagy fogalmam sincs. Talán erősebbnek gondol, habár nem tudunk a másik erejéről semmit, csak a mágiákat, amiket használunk. Mindenesetre megnyújtott léptekkel elkezdtem körbejárni egy széles ívben, hogy felmérjem, hogyan lehetne támadni, és ha véletlenül eszébe jutna valamit hozzám vágni mozgó célpontot valószínűleg nehezebben talál el, nem is szólva arról, hogy könnyebben védekezhetek. Egy darabig csak az odébb még mindig mozgó testek, a csizmám és a lélegzetem hangja hallatszott, és a fickó egyszerűen csak egy újabb hullát állított elé. Beláttam, nem tudom kiugrasztani, nem akar - nem mer? - támadni.
Fújtam egyet magamban fortyogva, egy intéssel magamhoz rántottam az eddig használt három tőrt és megpótoltam még kettővel, magam előtt lebegtettem, csapásra emeltem a kardot és megindultam egyenesen felé, miközben a tőrök - egyelőre - tartották velem a lépést. Mint eddig is, a hulla testével védte gazdáját, és amint támadásba lendült felgyorsítottam a tőröket, kettő eltalálta, kettő pedig elsuhant mellette, biztosítva, hogy a nekromanta nem mozdul ki a hulla mögül.
Csapásra emelt kardomat elindítottam egy ferde, nyakszirtre irányított ívben, és ebben a pillanatban egy szúrós, kemény és határozott valami tekeredett az alkaromra, és megállította a csapást. Kihasználandó a lendületet a kard helyett a szabad öklömmel vágtam orrba a hullát, aminek hangos reccsenéssel tört el az orrcsontja, és egy az egyben fölborult.
Alkaromra pillantva egy korbácsot fedeztem fel. Hasonló volt a szituáció mint az Axel-el és Tabuchival elvégzett küldetésünkön, amikor egy nő gyerekek életerejét szívta magába, hogy fiatal maradhasson, és ez volt a terve velünk is, legalábbis a sárkányölőinkkel.
A szorítást pillanatokkal később egy rántás kísérte, aztán húzni kezdte, én pedig megvetettem a lábamat, és kihasználtam fizikai fölényemet. Bár a korbács vonalán felsértette a bőrömet, megérte megrántani a korbácsot. A nekromanta megingott lendületében, és elég közel került ahhoz, hogy szabadon maradt öklömmel állcsúcson vágjam, és hanyatt essen. Ez elég volt ahhoz, hogy elejtse a korbácsot, és újra felszabaduljon a kardot tartó kezem. Eldöntöttem; befejezem az elhúzódó játékot, és a földhöz szegezem, ám mielőtt a kard lesújthatott volna, a félbevágott hulla alsó fele utamat állta, és kirúgta a kezemből a kardot. Fel sem ocsúdhattam a meglepetésből, amikor oldalról ütés érkezett, és éppen csak sikerült oldalra fordulva kitérni előle, hogy aztán egy újabb hála a manővernek lecsúszott ütésbe forduljak, így komolyabb kár nem ért. Nem volt maradásom, egy kisebb ugrással és pár siettetett lépéssel elhátráltam, és újabb fegyvert idéztem.
Kettő kivételével, akik a mesterüket védték, az összes eddig megidézett, megcsonkított hulla megindult felém, így a folyamatos támadások, ütések és rúgások elől másodpercről másodpercre hátrálnom kellett, és habár még így, számbeli fölénnyel szemben is jól boldogultam, nem tudtam figyelni a mesterükre, nem tudtam tervet készíteni, míg ő bármikor rajtam üthetett akár mögülem is. Támadnom kellett, védekezésből nem lesz győzelem.
Egy felém csapó kezet könyökben levágtam, és egy visszafelé indított fonák csapással nyakszirttől bordáig félbevágtam, majd a lendületet kihasználva vállal meglöktem egy másik hullát, és amikor tovább pördültem levágtam az egyik lábszárát. Így átküzdve magam a hullafalon először is elmosolyodtam, hiszen már túl sok hullája nem lehet, amit közénk állíthat, és csak kettőt kell levágnom ahhoz, hogy elérjem, sőt, mögötte van két tőröm is, amit egy mozdulattal a hátába állíthatok.
Ebben a percben mágikus pecsétet nyitott meg, és csontfogak tucatjai indultak meg felém, és csupán a túlélési ösztönömnek köszönhetem, hogy sikerült elrántanom magam elé az egyik zombit, és az én testem helyett a saját csatlósából csinált sündisznót. Amint alábbmaradt a becsapódó fogak tompa zaja odébb hajítottam a zombit, de mielőtt megindulhattam volna ellene egy újabb rémség emelkedett ki a földből, és azonnal felém vetette magát.
- Mikor fogsz már kifogyni? - leheltem magam elé.
Az újabb teremtmény már nem két, hanem négy lábon közeledett, egy kutya volt, testéről csüngtek a húscafatok, legnagyobb felületen hiányzott a bőr, kivájt szemei helyén üres gödrök tátongtak, fogait viszont vicsorítás nélkül is látni engedte az ajkak hiánya.
Ismét nem támadhattam, a kutya hiába volt halott, éltető ördögi mágiájának hála ugyanolyan gyorsan mozgott mint hajdan mozoghatott, ha nem gyorsabban.
Egyenesen felé csaptam, de megtorpant, így a penge hamarabb sújtott le, és a földön pattant meg. Valahol a terem másik sarkában felcsaptak a lángok a kürtőből, de közvetlen közel nem volt egyikünkhöz sem, így nem foglalkoztunk vele. A kutya megkerült, és a lábam szárát vette célba fogaival, és a sarkamat sikerült is elkapnia, csupán a megerősítésnek köszönhetem, hogy most nem kerültem a padlóra.
Meglendítve a lábamat a kutyát odébb repítettem, és mielőtt fellélegezhettem volna egy újabb zombi lépet mellém, egy ütéssel mellbe vágott, de a következő támadását már ő bánta, hiszen mindkét kezét csuklóból vágtam le, aztán melléhez feszítve a lábamat messze elrúgtam magamtól, hátrébb ugrottam, hogy teret nyerjek magamnak.
- Stormbreaker Armor. - leheltem magam elé, mire ismerős hidegség fogta körbe kezeimet és egy vastagabb fémcsizma a lábaimat.
A kutya újabb rohamot indított, így bal kesztyűmet egyenesen az arcába lőttem, amikor hallottam a fémes csattanást a kinyújtott csupasz kezemet ökölbe szorítottam, és a kesztyű lemásolta a mozdulatot, így megragadta a kutyát. A másik, kardot tartó kezemet magam elé tartottam, és a kesztyű nélkülit elhúztam a kard fölött a mellkasom felé. Ezzel a mozdulattal a kesztyű a levegőben iszonyatos sebességgel indult meg felém, és valósággal nyársra húzta a kutyát, amint újra a kézfejemre került.
Támadás. Gondoltam, és megindultam újra, már semmi sem állhatott közém és a prédám közé, újra kilőttem a kesztyűt az egyik zombi lábszárára, majd visszarántva a földre kényszerítettem azt. Amint visszatért a kesztyű futás közben megragadtam a kardot és még három lépésről a másik hulla gyomorszájába vágtam a pengét, ő pedig jó másfél métert repült.
Mindkét őr kidőlt, fedezék nélkül maradt a nekromanta, és kétségbeesésében egy újabb csapást próbált meg intézni felém a csigolya ostorral, amit elvétett, én pedig a kidőlt hullákat átugorva mellberúgtam őt.