Dead Shadorick

Tárgy: Dead Shadorick Pént. Feb. 11, 2011 11:48 pm

The Special Trio I. Fejezet

Ez szokatlanul izgalmas reggellel indult el minden. Egy levelet találtam a házunk ajtajában. Szerencsére Silvia elé későn kelt, így volt időm elolvasni papírra vetett cirka betűket. Igazság szerint nem is egy ember hívott ki, hanem egyből egy csapat. Magukat „The Special Trio” néven illetik, ha pedig már speciális, remélem, hogy elég erősek lesznek.
Társnőmnek azt hazudtam, hogy elmegyek edzeni a hegyekbe pár hétig, vigyázzon a házra. Részben végül is igaz volt, hisz az első megmérettetésem egy hegy tetején várt rám. Szerencsémre nem tartott sokáig az út, így viszonylag hamar érkeztem a megadott helyszínre. Amíg az ellenemre várakoztam, elgondolkoztam, mégis miféle problémája lehet ennek a három embernek velem?
Még sosem hallottam óluk, továbbá az általam megölt emberek sem hangoztatták a csapat nevét, vagy bármiféle hasonlót. Talán csak puszta véletlen, de persze könnyen megeshet, hogy valóban vérdíj van a fejemen, vagy egyszerűen túl sok rossz át tettem már a tűzre.
A távolban egy kissé lengén öltözött alakot vettem észre. Bár normál körülmények között öltözéke megállná a helyét, ám ilyen hidegben biztos nem lehet neki túl jó. Talán tényleg a pénz hajtja őket, hisz az első ellenemnek úgy tűnik, ruhára sem telik. Az időközben bekövetkezett enyhe hóvihartól nem láttam teljesen az arcát, ám nem is igazán érdekelt.
Hiszen így is, úgy is halott lesz hamarosan, mit számít az, hogyan is néz ki. Közelebb érve hozzám azt vettem észre, hogy rikító sárgászöld szeme van. Nálam, úgy egy fejjel lehetett kisebb, ennek ellenére éreztem a belőle áradó erőt. Nem lenne jó ötlet alábecsülni, valami nagyon hajthatja, talán éppen irántam érzett ellenszenve.
- Üdv, Dead, a nevem Ferrarda Jean, jól jegyezd meg a mágus nevét, aki végezni fog veled! - Szavai fenyegetőek voltak éreztem a hangjából áradó komolyságot és elszántságot. A kérdés, hogy mindez elég lesz-e ellenem. Hogyha jó fej lennék, már csak a fáradozásai miatt megengedném, hogy nyerjen, szerencsére nem vagyok az.
- Üdv, az én nevem már tudod, ahogy mondtad Dead vagyok - Mondom neki érzelemmentesen, ám hangsúlyom elárulja, még szólni kívánok. - De mégis miféle nézeteltérésünk van nekünk? - Kérdésem után arckifejezésem nem változott, ugyanolyan érdektelen volt, mint azelőtt. Egy erősebb szél felborzolta mind a kettőnk haját, majd Ferrarda ismét megszólalt.
- Ó, hát annak rengeteg oka van!- Kiabálja a srác, amit talán még a hegy lábánál is hallanak, bár ez már tényleg túlzás volna. - Kezdjük a legegyszerűbbel, fekete mágus vagy, jó pénzt adnak értetek!- Ezt a gondolatot már útközben is felvetettem, így nem lepett meg igazán. Ám még ezután is szólásra nyitotta száját a férfi. - Másodszor pedig, azért mert végeztél nem egy társammal, akiknek még csak a nevét se tudtad, úgy végeztél velük! - Szavai ismét csak visszhangoztak a hegytetőn, olyannyira, hogy majdnem megsüketültem, ám nem faragtak, olyan gyenge fából, hogy ennyitől kidőljek. - S végül, de nem utolsó sorban, mert a világ egyik legnagyobb nyűgje vagy! Egy púp a bolygó hátán, amely pusztítja a fajtársait a saját létfenntartása érdekében! Most pedig készülj!
Parancsára természetes módon elmémben harci készültséget rendeltem el. A férfi kezével jégből készült karmokkal rontott felém. Egyszerű taktikája volt, ki akarta használni a közelharci előnyét. Hiszen egy efféle fegyverrel szemben a csonteszközeim nyilván darabokban végeznék. Majdhogynem az utolsó pillanatban idéztem meg magam elé aszott testű szolgámat. A gondolkodásra nem képes test természetesen óhajomat teljesítve lefogta a támadómat. Elérkezettnek láttam az időt arra, hogy kérdezzek.
- Egyébként mi ez a Special Trio? - Kérdésem után Jean kihúzta a kezét a szolgám fogságából, majd szinte gyilkos tekintettel nézett rám és a szolgámra. Csak nem azt várta, hogy szánalmas kis csapatukról bármit is fogok tudni. Végül a tag minden reményét a porba hajítva válaszol a kérdésemre.
- Elég, ha annyit tudsz, ha engem le is győzöl a csapatom másik két tagja készült egy kis meglepetéssel! Egyébként mind a hármunknak nagyon jó oka van elintézni Téged!
Szavai után ismét támadásba lendült, ám most oldalán egy jégből készült, masszív karddal. Taktikája ismét az volt, mint az előbb a közelembe akart férkőzni, ám most nyilvánvalóan szétszabdalja a szolgám és utána engem támad meg. Természetesen „élő” pajzsom mögül szemléltem az eseményeket, egészen addig, amíg nagyjából úgy két méterre nem lehettet tőlem. Ekkor hátrébb léptem egyet és egy újabb szolgát idéztem meg, majd megfelelő kivégző eszközért lehajoltam a földre. Az úr helyettem ismét egy már eleve halott lényt döfött át, én pedig kibújva mögüle gyorsan a torkához szegeztem a csontdárdámat. Nem volt sok kedvem megölni, hisz még hasznos dolgokat árulhat el számomra a másik kettővel kapcsolatban.
Számat szóra nyitottam volna, amikor hirtelen a bal kezével ellökte a torkától fegyverem. Ekkor tudatosult bennem, valóban nem tárgyalóképes a fiú. Természetesen rögtön felvette a számára biztonságos távot és egy újabb varázslatra készült. Kezében először egy lándzsa jelenik meg, amit felém hajít, majd pedig egy csatabárdot szorít a kezébe. A mágussal szembe, pont a lándzsával egy vonalba rohanok, ám hitelen összemegyek és így elkerül a veszélyes eszköz, én pedig farkasként rontok az ellenség felé. Először megpróbálom a földre teríteni, ám csatabárdjával sikerül magától eltaszítania, én azonban gyorsan medvévé alakulok és egyik kezemmel a fejét célzom meg, amíg a másikkal hasát próbálom átdöfni. A férfi természetesen a fejét védte, ám a hasát átdöfve végeztem vele. Miután elgyengült és a bárdját is a földre hajította, egy újabb immár teljesen tiszta csapást mértem rá.
- Két kezes fegyvert soha ne használj védekezésre! - Súgtam neki egy jó tanácsot, mikor lehajoltam hozzá. Csak remélni tudom, hogy ott, ahol lesz, hasznát fogja venni a szavaimnak. Testét természetesen nem hagyhattam kába veszni, így elküldtem a köztes dimenzióba, ahol segítőkész „társaim” tartom. Nyugodt, lassú léptekkel haladok, a táj gyönyörűsége miatt nem nagyon akarok haladni.
A hatalmas sziklák, mind egy-egy házikónak tűnnek, így olyan, mintha ez ritkán lakott településen lennék. A hófehér talaj olyannyira csillog, hogy az már-már vetekszik a gyémántéval. A néha-néha felbukkanó fák úgy tűnnek, mintha mind egy hatalmas, furcsa alakú ember lenne fehérbe öltözve. A talpam alatt ropogó hangnak lépteimmel próbáltam dallamot adni, sikertelenül. Be kell, valljam útközben kissé elfáradtam, így rövid időre megálltam pihenni egy fánál. A fának támaszkodva a hideg hóba tenyereltem, melynek hála a kezem majd lefagyott, ám legalább rájöttem, ideje lenne sietni, ha nem akarok megfagyni. A kies tájon hosszú idei egyedül bandukoltam, egészen addig, amíg egy majomüvöltésnek tűnő hangot nem hallottam.
Már csak úgy óvatosságból is, de megálltam. Nem sok idő telt el, a hang gazdája megérkezett egy nálam két fejjelé nagyobb „majom-ember” szerű szörnyeteg képében. Igazából az embert csak azért tettem hozzá, mert ha akar, akkor képes két lábon is járni, már ha jól láttam. A valami nyugodt tekintettel közelített meg és kezdett el nekem makogni. Ebből adódóan nem értettem, mit mondott, ám reméltem, hogy nem fontosat. Nem bírtam mást csinálni, csak állni és várni a lépését, legyen az akár támadó, akár baráti jellegű. Csak vártam és néztem azzal a gyilkos tekintetemmel, ami oly sok élőlényt megrémiszt, ám őt mégsem. Végül is, csak ez próba volt, igazi hatást nem vártam.
Elég hosszú ideig álltunk és vártuk a másik lépését, mígnem a majom meg nem unta a dolgot. Talán azon rághatott be, hogy nem méltattam válaszra, de ezt nyilván csak ő tudja. Mozgása meglepően gyors volt, épphogy ki bírtam térni az ütése elől. Kihasználva, hogy úgy is a földön vagyok előhúztam egy csonteszközt. A rém ismét lecsapott volna, ám ekkor a fejem fölé emeltem a veszélyes eszközt, ő pedig gyenge reakcióideje nem vette észre azt és beletenyerelt. Kínkeserves ordításban tőrt ki, hisz a kezéből elég súlyosan ömlött a vér. Miközben nyivákolt én a kezemmel kihúztam a fegyvert belőle, majd ő hátrálni kezdet és a sírás közben elkezdett makogni is. Én nem értettem, mit akar, így nem is törődtem vele. Egy határozott és gyors mozdulattal elvágtam a lény torkát. A testéből kifröccsenő vérből a ruhámra is jutott, ám eléggé siettem, ahhoz hogy ez hidegen hagyjon, nem mintha nem lenne elég hideg.
Nem sokáig bírtam nyugodtan sétálni, ugyanis egy idő után mögülem hangos loholásra lettem figyelmes. Hátranézve két hatalmas méretű körvonala fedeztem fel, amelyek kísértetiesen hasonlítottak az előzőére. Ezek azonban valamivel nagyobbak voltak, így úgy gondoltam jobban is kell felkészülnöm ellenük. Amint tehettem előidéztem két szolgám, továbbá egy haláltüskét is a kezemben tartottam, miközben szemeim szikrákat szórtak.
Már eléggé kivoltam, így attól féltem, esetleg hevességemben terv nélkül indulok a harcba. Gyorsan elvégeztem magamban egy meditációs gyakorlatot, szerencsére rövid idő alatt ikerült minden bajom félretenni és a harcra koncentrálni. Az egyik monstrumot azonnal meg is ültem egy hihetetlenül erős árnyököllel, amíg a másikat a két szolgámmal fogattam le. A fogságba esett emberszabású valami könnyszerrel leszedte magáról az élőhalottaimat azonban a testébe tartó nekromanta fegyveremmel szemben nem bírt mit enni. Gyorsan farkassá alakultam, majd megközelítettem az óriást és rávetődtem, az nem nagyon bírt ellenállni, így elkezdtem marcangolni a testét.
Késve vettem észre a másik lény fenyegetését, aminek hála nagyjából öt méter hosszú távot repülhettem. Érkezésemkor már ember voltam, akinek kimondottan fájt a hasa, ezért igen erősen szorította azt. Ismét csak fölhöz közeli helyzetemet bírtam kihasználni arra, hogy védekezésre alkalmas eszközt ragadjak magamhoz. A majom ismét támadt hatalmas talpával szét akart lapítani, ám én még időben észleltem ezt, így sikerült a mágikus tárgyamat a láb útjába állítani, amely meglepő módon hirtelen megállt. Okosabb volt, mint a kisebb társa, vagy csak jobb a reakcióideje, nem tudom, csak azt, hogy ezután öklével egy hatalmasat csapott a lábaimra. Úgy éreztem, hogy azokban jelentős mennyiségű zúzódások, vagy akár törések is keletkeztek. Gyorsan magamhoz hívtam a szolgám és a másik kettőt, akik bár testük nagy részét feláldozva, de legyőzték a bestiát. Igazából már csak kettő volt talpon, közülük az egyiknek hiányzott egy keze, amíg a másiknak a feje.
A hatalmas veszteségek által gerjesztett haragomban megszüntettem az őket fenntartó varázslatot és elcsörtettem. A hegy szén egy újabb meglepetéssel találkoztam. Három, maszkos férfi állta utamat. közülük a középső alak szólalt csak meg.
- Gratulálok a próbát teljesítetted, de legközelebb a valódi speciálísok egyikével kell megküzdened! - Szavai után mind a hárman eltűntek, aminek igazán örültem, hisz végre biztos lehettem, abban békén hagynak.
Már a kis háború előtt eldöntöttem, hogy annak végéig nem megyek haza, ezért nem haza, hanem egy közeli kisvárosba vezetett utam, ahol egy szállóba jelentkeztem be. Szerencsére a nyugvóhely nem volt olyan drága, ráadásul közel volt egy korház is. A recepciós hölgy sajnos eléggé aggódott állapotom miatt, így úgy döntött bezárja a boltot és csakis velem foglalkozik. Hogy ezt a gyér látogatottság, vagy a hatalmas fizetésem, esetleges gyengéd érzelmei miatt teszi nem tudtam, mégis jó tett a gondoskodás.
A szállásomon egy ágy, egy éjjeliszekrény, egy kis lámpa és egy csukott ablak volt. Továbbá egy szék, melyen a leány pihentette formásságát. Végül is egész jól nézett ki a hely, nem tudom, miért nem szállt meg rajtam kívül senki. A nővel elég nyugtató és érdekes beszélgetést folytattam le, aminek hála az éjjel remek álmom volt. Másnap azonban a munkás hölgy segítségé elmentem a korházba, ahol elárulták, hogy a lábamban van két törés és egy kemény zúzódás, továbbá néhány bordám is enyhén zúzódott. A diagnózis után hamar el is láttak és rögtön az ágyba küldtek. Mivel nekik nem volt szabad fekhelyük, így a szállóra bízták a gondozásom, aminek a fiatal nő nagyon örült. Mikor az ágyba fektetett rögtön intézett felém néhány szót.
- Tudod, mindig is szerettem volna ápolónő lenni, ráadásul a társaság is jól fog jönni! - Kezdett bele, majd hozzátette. - Tudod, nagyon tetszel nekem, ráadásul biztos vagyok benne, hogy ízleni fog a hihetetlen gyógyhatású erőlevesem! - Szavai eléggé megleptek, így rögtön az elején fontosnak tartottam megjegezni, hogy már foglalt vagyok.
- tudod, a szívem már foglalt! - Kiáltom a hirtelen távozó lány hosszú, sötét hajának. Ő gyorsan visszahátrál két lépést, majd válaszol a szavaimra.
- Nyugi, csak vicceltem! - Szavai közben kezét szájához emelte és kuncogott, majd pedig elsietett, nyilván az erőleves ügyében.

Tárgy: Re: Dead Shadorick Szer. Feb. 16, 2011 5:57 pm

Akad pár helyesírási hiba, és lehetett volna picivel több is a történet, de alapjába véve elfogadható. Jutalmad 200 VE!

Tárgy: Re: Dead Shadorick Hétf. Jún. 13, 2011 2:12 pm

Kifizetetlen visszatérés, avagy, amikor az újrakezdéskor bepaliznak ...

Hosszú ideje nem mozdultam ki otthoni vackomból. Nem tudtam, miért vonultam vissza a világtól, ily’ hosszú időre, bőröm már hulla fehér színű lett, körmeim pedig hihetetlenül, s visszataszítóan hosszúra nőttek. Szemeimmel már alig láttam, féltem, hogyha fénybe néznék, egyből megvakulnék. Pupilláim oly vörösek voltak, mint a felhők a nap körül naplemente idején. Úgy éreztem, mintha szemeim valóban felhők volnának, s volna egy állandóan engem zaklató nap. Három nap óta először keltem föl az alaposan berendezett kis sarkomból. Lábaim már-már csontokká fogytak, így elégé labilisan bírtam járni. Azon a tíz méteren, amely a rejtekem és a konyha között van, mindössze kétszer húztak el a lábaim balra és kétszer jobbra. Végül elérkeztem a székemhez, amelyre úgy ültem le, mint aki már órák óta vándorol. Elszomorított saját helyzetem és enyhén szólva is rosszul éreztem magam, folyamatosan a hányás kerülgetett, miközben hihetetlenül éhes is voltam. Igazából, nem tudtam, mit kéne tennem, itt voltam az asztalnál, alig láttam valamit a szemembe sütő napfénytől, s a fonnyadt testem egyre csak ételért áhítozott, miközben éreztem, hogy egy falat és kihányom, azt is, amit meg sem ettem. Már arra sem emlékeztem, milyen is voltam még fénykoromban, bár még mindig magas voltam, régi kissé kidolgozott testemből semmi nem látszódott. Ahogy végigmértem a konyhát észrevettem, hogy mindent több centis porréteg takar. Igazából sosem voltam tisztaságmániás, ám valamennyire mégis tartottam magam. Most, ebben a bezárkózott három hónapban, úgy érzem teljesen elhanyagoltam magam és már-már a halál szélén állok. Talán pont ezért történt meg ez az időszak, hogy megízleljem, milyen kínkeserves érzés, is az, amikor a test lassan leépül, s régi dicsfénye teljesen eltűnik? Hiszen a legtöbb nekromanta teste oly vékony, mint a rügyező faágak.
Végül, mikor elmém már túl sokat dolgozott, egy tálat húztam magam elé. Nem tudtam, mit akarok kezdeni vele, hiszen nem is tudom, hogy van-e itthon egyáltalán kaja. Satnya testemmel felkeltem a székből, nehéz léptekkel elsétáltam a hűtőig, ahol a rengeteg penészes kaján kívül semmit nem találtam. Mikor az elgyengült orrom érzékelte a belőlük áradó rothadó bűzt egyből kifolyt belőle több cseppnyi vér. Gyorsan akartam becsukni az ajtót, ám lassú rothadásnak indult kezemben nem volt túl sok erő, így a terv totális kudarc volt, leszámítva, hogy azért becsuktam. Nem sok idő múlva testemet megterhelve egy zsebkendővel törölgettem az orrom, s felköhögtem egy kis vért a szervezetemből. Már-már végzetes eset voltam, ám már csak azért, hogy legyőzzem a halált, eldöntöttem, hogy fel fogok gyógyulni. Befejeztem a testem ápolását, majd a hihetetlenül nehéznek tűnő köpenyemet magamra kanyarintottam.
Már az, hogy a súlyt, amely a ruha nyomott rajtam, teljesen kimerített. Egy több kiló méteresnek tűnő séta után megérkeztem a két utcával arrébb lévő étterembe, ahol rögtön rendeltem egy hatalmas adag kaját. Szerencsére pénz most volt nálam, hiszen az utóbbi időben semmit nem költöttem. Másképp azonban, nem tudom, mihez kezdtem volna, hiszen nem érzek magamban elég erőt, ahhoz, hogy ellen bírjak állni akár a leggyengébb támadásnak. Az ételt szerencsére szervezetem nem köhögte ki rögtön, talán elszántásomnak, talán pedig fenséges ízének hála. Mindegy is volt, a lényeg, hogy fel kellett épülnöm. Miután elfogyasztottam a kaját rögtön fizettem és hazasiettem. Otthon próbáltam az újonnan szerzett erőmmel egy kis rendet tenni. Mikor elfáradtam ismét az étterembetértem, ahol megint csak ettem. Igazság szerint, még ma sincs olyan rend a házamban, mint azelőtt volt, de nem is érdekel.
Mára már testem majdhogynem élettel teli és valami hatalmas csoda folytán valóban sikerült legyőznöm a halált. A teljes igazság azonban az, hogy nem egyedül győztem le a torkomban mardosó véget, hiszen két hónapon keresztül egy jól ellátott korházban feküdtem és gyógyítottak. A legnagyobb szerencsém mégis az orvosi titoktartás volt, így senkinek nem mondhatták el, hogy én egy illegális varázslócéh, a Skull Order tagja vagyok. Mostanra bőröm színe, még mindig hófehér, testem már tele van izomrostokkal és zsírral hála annak a sok étkezésnek és az ápolásnak.
A felépülés hatására, hosszú idő óta először döntöttem el, hogy ismét elhagyom a várost. Rögtön a céhépületbe siettem, ahol egy könnyűnek tűnő munkát azonnal elvállaltam. Bár az út oda-vissza is csak egy napos, mégis egy hétre elegendő kaját pakoltam magamnak, hogy mindenképp túléljem a terhelést. Út közben sikerült elfogyasztanom az előkészített étel negyedét, így nem csalódtam magamban.
Mikor elértem a várost az utcáin csak néhány embert pillantottam meg. Egyikük sem nézett rám túl sok ideig, talán mert túl fura voltam. Ruhám még mindig bő volt rám, bár igazság szerint az még azelőtt sem passzolt rám teljesen, ám most éreztem, hogy úgy van rajtam, mintha két hosszú lepedőt összevarrtam volna, s azt hordanám. Egyébként meg, lehet, hogy valóban abból áll ez a ruha, hiszen igazából semmit. Még fiatalabb koromban kaptam talán a szüleimtől, ám már nem emlékszem. Amilyen szűkmarkúak voltak, simán kinézem belőlük, hogy valóban csak két használatlan, nagy dolgot összevarrattak és azt adták át nekem.
Rövid elmélkedésem mázsás léptekkel indultam meg a megbízóm házának irányába. A papíron az állt, hogy egy több csillagos étterem tulaja, ám háza a város szélén van, a két hely közül valamelyiken mindig meg lehet találni. Úgy döntöttem először az étteremben keresem fel, ahol már be is dobok egy-két falatot. Az ajtón belépve kedélyes beszélgetés csapta meg a fülemet. Odabenn vagy húsz férfi és vagy tíz nő volt. Nem volt túl nagy tömeg, ám egy kicsit már most szorongva éreztem magam. Döngő léptekkel elkullogtam a pultig, ahol gyorsan rendeltem egy szimpatikus ételt. Egyelőre még nem adtam a tudtukra, hogy miért is vagyok itt, mert akkor nem bírtam volna nyugodtan étkezni. az étel ízletes volt, ám tudtam, hogy mostanában mindent megeszek, amely egy kicsit is táplál. Miután végeztem az üres tányérral a pulthoz sétáltam, majd megszólítottam a rendelésemet felvevő hölgyet.
- Elnézést, mondja, nem tudja, merre találom a ház tulaját? Fontos dologról kellene beszélnem vele. - Szavaim után a lánygondolkodott egy ideig, ám szerencsére nem sok ideig.
- Tudja mit, fenn van az irodájában egy tíz perc és lehívom ide, addig is ne lépjen meg, jó? - Mondta nekem, majd kacsintott egyet, de természetesen a közelében található egyik biztonságinak is szólt, hogy figyeljen engem. Jobb dolog híján a falat kezdtem el fürkészni, amelyen rengetegérdekes képet találtam. Legtöbbje egy-egy ínyenc ételt ábrázolt, ám volt köztük egy pár, amely egészen művészi volt. Az egyik képen aztán hírtelen megálltam. Elkezdtem hunyorítani, szememet törölgetni, s próbáltam valamivel közelebb menni a képhez. Nem igazán bírtam eldönteni, hogy én látok rosszul, vagy az valóban egy csomó össze-visszarajzolt paca, ami vagy hatszor elázott. Nem értettem, hogy a sok gyönyörű kép közé, hogy került be ez az ocsmány, ám ekkor már nem is érdekelt, mert jött a főnököm.
Kerekded sörhasa csak úgy ugrált föl, s le. Fogadni mertem volna, hogy a hely összes kajáját felzabálta vagy háromszor, s azért ilyen nagydarab. Húsos lábai éppen hogy elbírták több mázsás testét, kezei pedig szinte a hasához olvadtak. Feje kerekded volt, s egy kicsit piros a dühtől, barna szemei szikrákat hánytak, haja már kopaszodott középen, egy szó, mint száz, undorító egy állat volt. Mikor odaértek hozzám a nő visszatért a munkájához, a férfi pedig rövid ideig pihent, majd megszólalt
- Mondja, mi az óhaja?- Vágta hozzám szavait hatalmas úr, semmi köszönés, vagy bemutatkozás, egy kicsit bunkó volt, de hát ezt talán el gazdagosodásának köszönheti. Na, de mindegy is, egyikzsebemből előkaptam a papír fecnit, majd a pultra tettem.
- Ez ügyben jöttem. - Miután kicsiny szemeit rövid ideig rajtapihentette, vastagkezével elvette alapot és belemélyesztette az egyik belső zsebébe.
- Jöjjön, odafenn megbeszéljük! - hangja végre nyugodt volt, s szeme se hányta már a szikrákat. Miután kinyitott nekem egy lengőajtót, követni kezdtem az emeletre fel. A felfelé vezető lépcső nem is volt olyan hosszú, mint vártam, s tulajdonképpen néhány perc alatt felértünk az irodájába. Ajtaján egy ezüstből készült táblácska jelezte, hogy ez az ő területe. Az ajtó kinyílt és a termetes férfiember besétált rajta. Igazából nem tudom, hogy jutott be, de inkább nem is érdekelt Az ajtón belépve egy közepes méretű helységben találtam magam. Több különlegesen művészi, azaz csúfkép volt a falon, ám úgy döntöttem inkább nem törődök velük. Az asztalán elég nagy volt a rend, ami miatt úgy véltem, fontosnak tartja a melóját. Sosem szerettem, az olyanokat, akiknek élete a munka, mert, akkor avval kapcsolatban könnyen esnek túlzásokba. Az asztalon mindössze néhány üres papír, egy tintatartó és egy írásra alkalmas lúdtoll volt. A tőlem elvett papírt a szekrény egyik fiókjába helyezte, majd felém fordult. Kezeit összekulcsolta, majd határozott szemekkel figyelte a reakcióimat.
- A munka előtt egy gyémántot nem fogsz kapni, ám ha végeztél megkapod a jutalmad. – Szavai kissé megleptek, hisz minimum a felét mindig előre szokták adni, de hát ez már az én bajom. Én elvállaltam a munkát és meg is fogom csinálni. – A feladatod, hogy elintézd az egyik rivális étterem tulaját, kicsit üldözési mániája van, mióta egy kezdő elrontott egy merényletet, úgyhogy azt hiszem, van vele két elemi mágus egy tűz és egy villám mágus. Most pedig menj és intézd el őket, itt egy térkép, ha egy héten belül nem végzel, nem kapsz fizetést! – Kicsit meglepett a parancsolgatós hangnem, de mit tehetnék, nincs sok választásom, ő adja a munkát, nekem pedig csinálni kell, akár tetszik, akár nem. A térképet elveszem az asztalról, majd meghajolok a munkaadóm előtt és elköszönök.
- Értettem, hamarosan jelentkezem! – Szavaim után felálltam, majd távoztam a helységből. miután fizettem kisétáltam az étteremből és jobb dolog híján egyből a feladatomra koncentráltam. A térképet elővéve elkezdtem megkeresni a jelenlegi pozíciómat. Bár nem voltam egy szakértő, azért csak sikerült elindulnom a helyes, bár nem rögtön az első próbálkozásra, de sikerült. A város forgatagán hamar kiértem, ahogy a térkép jelezte egy erdőn vezetett át az utam. Mivel korán volt még, az erdő nem volt olyan hangos, csupán a lágy szellő ringatta a faágakat és egy-egy madárka csiripelt, de semmi különös. A földúton körülbelül egy fél órás séta után végigértem, majd ismét egy várost pillantotta meg. A hangulat körülbelül ugyanolyan volt, mint abban a másikban, a macskaköves utcák között szlalomozva elértem a célt. Az étterem ajtaját kinyitva ismét egy hangos csehóba értem. Ez sem különbözött az előzőtől, így itt is rendeltem egy kis kaját, majd megkérdeztem, a főnök itt tartózkodik-e. A pultos hölgy azt mondta, hogy jelenleg otthon van, mivel azonban arról nem bírtam információt szerezni, úgy döntöttem itt várom meg. Rendeltem egy újabb adag ételt, majd szépen lassan elfogyasztottam.
Azonban hiába vártam zárásig, a díszvendégek csak nem érkeztek meg. Feltételeztem, hogy miután két testőre van, majd hárman fognak a pult mögé sétálni, így fel fogom őket ismerni. Ám nem hogy hárman nem jöttek, de még egyetlen ember sem. Végül a többiekkel együtt én is kisétáltam, nem volt kedvem még a szállásért is fizetni, a sétához pedig még jobban nem volt kedvem. Jobb lehetőség híján úgy határoztam a temetőben alszom. Hiszen, amellett úgyis ott van a templom, ahol ilyenkor senki nem szokott lenni. Amint nyikorogva kinyílt az ajtó besétáltam és elfeküdtem az egyik sorban, majd néhány perc múlva el is aludtam. Az éjjelem nyugodtan telt, hiszen gyakran aludtam hasonló helyeken.
Reggel, mikor felkeltem, úgy döntöttem szerzek én is néhány testőrt, a földből előszólítottam néhány utánpótlás zombit, majd elküldtem őket a számomra létrehozott köztes dimenzióba. lassú, nyugodt léptekkel közelítettem meg ismét az éttermet. Megint csak rendeltem egy reggelit és érdeklődtem a főnök holléte iránt, ismét csak otthon volt, így megint várnom kellett. Reméltem, hogy ma végre erre fog jönni és elbírom intézni a munkát. Végül úgy délután kettő tájékán, az ajtón három ember sétált be. A két szélső ember kezein egy-egy jelet fedeztem fel, tudtam, hogy egy céh jele, de nem jutott eszembe melyiké, ám ez bőven elég volt ahhoz, hogy mozgásba lendüljek. Természetesen nem rögtön rontottam rájuk, mikor észrevettek, azt mondtam a főnöknek, hogy beszélnem kell vele, négy vagy akár nyolc szem közt. Szerencsére az úr úgy gondolta, hogy a két mágus mellett teljes a biztonsága, így beleegyezett a bájcsevegésbe. Nem telt sok időbe megérkeztünk az irodába, amelyben azonnal mozgásba lendültem.
Gyorsan megidéztem két aszott testű hullát, miközben egy árnyöklöt küldtem az egyik testőr ellen. Az egyik mágus azonban időben pillantott hátra és gyorsan reagálva a tettemre egy tűzlabdával elpusztította az árnyból alkotott öklöt. Ekkor a másik is hátrafordult és egy villámcsapást küldött az egyik szolgámba, amelyik ettől teljesen lebénult. A másik azonban a tűzmágust elfogva úgy szorította, ahogy bírta. Tudtam, hogy nem lesz sok időm cselekedni, úgyhogy rögtön a földhöz hajoltam, ahonnét egy csigolyaostort előhúzva hatalmasat csaptam, mind a szolgám, mint az ellenem testére. Az élő húsának bőre természetesen rögtön felhasadt a kemény csont hatására, majd elkezdett ömleni belőle a vér. A hulla elengedte az urat a szorításból, aki egyből a fejét szorongatva a földre hullt. Az aszott test ellépett mellőle és a másik varázslót próbálta lefogni, ám a test egyszer csak lebénult. Több áramütést is kapott és kissé meg is sült, mindenesetre, az sem mozdult már, ahogy a másik sem. Most már szemtől szemben álltunk egymás ellen, mindösszesen egyetlen szolgám volt már csak abban a köztes dimenzióban, őt pedig nem akartam elpazarolni. A srác nem akart sok lehetőséget hagyni nekem, így ismét egy villámcsapással akart elintézni, azonban sikerült behúznom a szolgám mögé, hogy ne találjon el a veszélyes mágia. Mikor rövid időre kibújtam rejtekemből egy árnyöklöt küldtem felé, majd mikor visszamenekültem a földhöz hajolva egy haláltüskét húztam elő. Ekkor azonban a varázsló átütötte a pajzsom testét. A lyukon keresztül egy újabb ütéssel engem célzott meg, szerencsére reflexeim nem haltak ki teljesen, így sikerült még időben reagálnom és hárítanom a veszélyt. Ekkor hirtelen eltüntettem z élőhalottat az utamból, s egy sötét árnykígyó tartott fenyegetően az ellenem felé. A varázs egyenesen a férfi hasába fúródott, én pedig fellélegeztem. Rég éreztem ezt a felemelő dolgot, a győzelem íze édes volt, arcomra mosolyt csalt, s meg is nevettetett. Gonosz kacajom az egész szobát bezengte, majd egy felismerés vetett véget a hangzavarnak.
A fő célponttal még mindig nem végeztem, na de mindjárt kezelésbe veszem a privát vendéget. A gondolatban megemlített személy nem váratott sokat magára, egy kiáltás kíséretében támadásba lendült. Szám félmosolyra kanyarodott, mikor észrevettem, milyen kicsi bicskával akar elintézni engem. Bal kezemmel a fegyverbe tettem a kezem, amely átdöfte a tenyeremet, én pedig az ujjaimat rákulcsoltam a nyélre, evvel megakadályozva, hogy azt kihúzza. Úgy éreztem, ideje lesz megetetni egy kis pokolfajzatot. Az egyetlen még használható zombit megidézve kihúztam a kezemet a késből, majd hátat fordítottam az ölelkező párnak. A szolgám belemélyesztette a fogsorát a célpontom nyaki artériájába, aki erre egyből felordított. A győzelmem zálogául ismét egy hangos gonosz kacajba kezdtem, majd a kiáltás és a hátborzongató nevetés együtt tört teret magának. Az étteremben már valószínűleg mindenki retteghet, de hát ezzel jár a munkám.
Miután a terepet magára hagytam lesiettem a lépcsőn és amilyen gyorsan csak tudtam kirohantam az étteremből. Szerencsére a köpenyem mindenemet eltakarta, így nem tudtak követni, miután párszáz méterrel arrébb eldobtam a ruhadarabot. Végül is, ideje volt már megválni a koszos és túlhasznált védjegyemtől. Viszonylag hamar elértem a munkaadóm éttermét és már mentem is volna fel az emeletre, amikor elém állt három mágus. Onnan tudtam, hogy azok, mert mindegyik karján ott díszelgett egy szimbólum, ami eléggé árulkodó volt. Azonban, ha nem is lettek volna elegen hárman, a háttérben még két hasonszőrű férfi ücsörgött. A düh eluralkodott az elmémen, szerencsére azonban csak néhány pillanatra, így hamar összekaptam magam és elhatároztam, hagyok magam után még egy gyilkosságot.
Azonnal sarkon fordultam és néhány méternyi séta után lehajoltam a földre és arra rácsapva két árnykígyó bújt ki. A célpontjaim meglepődtek a hírtelen támadáson, így az egyik srác testébe fúródott a támadás, amíg a másiknak használhatatlanná tette a kezét. Mikor megfordultam egy árnyöklöt küldtem a harmadik felé, ám akkorra már résen volt és kitért előle. Ekkor felkelt a két másik alak is, én pedig felborítottam egy asztalt, hogy barikádnak használhassam. Szó, mi szó, nem igazán illett az én stílusomhoz a rejtőzködés, de hát ez van. Elhatároztam, hogy egy újabb támadás után le is lépek. A földre csapva ismét két árnykígyó tőrt elő a földből, én pedig elindultam az egyik ablak felé, amit egy árnyököllel ki is ütöttem. Amint kiugrottam szedtem a lábam, ahogy csak bírtam. Megfogadtam magamban, hogy nem fogom ennyiben hagyni ezt az ügyet,úgyhogy később még vissza fogok térni ide, ám egyelőre meghagyom a tulajt, abban a hitben, hogy nyert …

Tárgy: Re: Dead Shadorick Pént. Jún. 17, 2011 11:31 am

Hát a nagy kihagyás után egy szép kalanddal leptél meg, de amint látom a párbeszéddel még mindig nem vagytok puszi pajtások, viszont ez még bele fér. Azért legközelebb majd erre figyelj!

Jutalmad 200VE

Tárgy: Re: Dead Shadorick Hétf. Jún. 20, 2011 10:45 pm

Dead Shadorick és a „névtelen Segéd, aki a főnök”

Figyelmeztetés: A következő sorokban megrázó dolgokról írok, így mivel nem akarom megijeszteni az embereket, ki írnék ide egy +18-as karikát a történet elején lévő drasztikusság miatt…

Egy nyirkos, dohos szobában vártam. A falat ijesztőbbnél ijesztőbb képek díszítették, ha átlagos lettem volna, minden bizonnyal nem tettem volna be a lábam a terembe. Bár, az is igaz, hogy akkor meg se hívnak egy ilyen helyre, egy szobába, amelyben oly sokan haltak már meg. Én egy kényelmesnek tűnő fotel mellett álldogáltam. Felmerülhet a kérdés, ha olyan kényelmesnek tűnik, miért nem ülök rá. A válasz pedig hihetetlenül egyszerű. Méghozzá az, hogy az ülőhely, hozzám hasonlóan nem átlagos.
Karfáján hegyes tüskék éktelenkedtek, háttámláján pedig orvosi piócák vágynak arra, hogy valakit végre minél több vértől szabadítsanak meg. Magán a párnázott részen viszont semmi különös nem volt látható, így azt kényelmesnek is el lehet könyvelni. Arról már nem is beszélek, hogy van egy pánt, amellyel akár villamosszékként is funkcionálhat a csodás tárgy.
Tőlem néhány méterre egy állvány álldogált. Természetesen abban sem mindennapi dolgok voltak, hanem korbács, tüskés buzogány, tompa kés illetve egyéb kínzásra alkalmas eszközök. Néhány munkaeszközön látszott, hogy elég szimpatikus a kínzómestereknek, s ezért jóval több rajta a vér, mint a többieken. Talán, ezért is használják olyan sokan, hiszen, a véres fegyvernél nincs is több fájdalmat okozó.
Ahogy ott álltam és csodáltam a Skull Order privát pincéjét elgondolkodtam. Vajon mióta figyelhet az a „B” osztályba besorolt férfi, aki engem ide meghívott. Na, meg mi lehet az oka annak, hogy én nekem kell kikínoznom az általa behozott férfiből a szükséges információkat. A kínzó termet csak nekem nincsen jogom lefoglalni, hiszen ahhoz minimum az említett férfi rangján kell állni, ám így csodálatos óráknak nézek elébe.
Az ajtó vészjóslóan nyikorogva kitárult, s belépett rajta egy ember, aki maga előtt egy foglyot tolt. Az elfogott kezei meg voltak kötözve, lábait és a száját azonban szabadon használhatta. Mikor megláttam azt az ijedt tekintetet arcomon hihetetlenül ijesztő, s önelégült mosoly terült szét. Vártam már, eme privát vendéget.
- Akkor bemutatlak titeket egymásnak! – Mondta a vendég kísérője, s arcán, akár az enyémen, önelégült, rémisztő mosoly. - Shadorick, ő itt Dearmen Arthur, egykoron az ország védelmezője volt, mostanra egy hasznos, ámde megtört lélek, aki fontos dolgokat tud. Az osztaga elfutott előlem egy harc után, ki kell szedned belőle, merre van a főhadiszállásuk, hogy tudjak egy kicsit szórakozni velük.
- Rendben, de ejtsünk szót az árról is, ha már itt vagy. – Szememmel próbáltam belelátni az elméjébe és a lelkébe egyaránt. Tudni akartam, mivel bírom megfogni és minél többet kihúzni a helyzetemből. Ő rövid ideig hallgatott, majd feladóan sóhajtott.
- Mennyit kérsz, te kis …
- Ó, nem kell nekem a te pénzed. Helyette inkább szeretném halmozni az élvezeteket és veled tartanék a hajtóvadászatodra.- Szavaim után az úr felnevetett, majd odalökte hozzám Artot. Miután elkaptam, a mágus ismét megszólalt.
- Nem fogom érted vállalni a felelősséget, ezt ne feledd! Két óra múlva itt vagyok, addig legyenek meg a hasznos információk. – Ahogy távozott az ideiglenes főnököm hozzá is láttam a munkához.
- Akkor hát, kezdjük is el a kezelést, foglalj helyet nyugodtan, fiatalember.
- N-N-ne-nem akarok! – Felelte ki tudja, honnan szerzett bátorságával. Akár akarta akár nem, belekényszerítettem a székbe, majd pedig a hátára rámásztak a gyűrűsféreg „barátaim”. Minél kevesebb vére marad a testében, annál gyengébb lesz és annál könnyebb lesz megtudnom, hogy merre tanyázik a kis csapata.
Miközben kezét bele erőszakolom, a szék karfájának tüskéibe a férfi félelmében felkiált. Majd, a hanggal együtt a kezéből is rengeteg vér tőr ki. Szemet gyönyörködtető rövid szökőár, melynek „üzemanyaga” hamar elfogyott. Kisgyereki kíváncsiságommal megnézem, hogy ugyanezen ingerre a másik keze hogyan fog reagálni. Szerencsére a reakció, ugyanolyan csodás volt, mint a másiknál, gyönyörűségüktől pedig gonosz kacajt hallattam. A hang bezengte az egész termet, olyannyira, hogy úgy éreztem egy-egy kacajt, többször is hallottam. Mikor pedig megnyugodtam a férfi füléhez hajoltam.
- Na, édes fiam, nem akarsz énekelni? – Szavaim hatására a férfi nem reagált semmit. Csak ült, elhatározott tekintettel és várt. Nem tudta, hogy most mi fog következni, de eldöntötte, hogy ki fogja bírni. Ismét gonosz nevetésben törtem ki. Majd mikor végre meguntam ismét megszólítottam. – Látom, erősnek hisszük magunkat. De akkor csak összpontosíts nyugodtan, koncentrálj a fájdalomra, amely hamarosan átjárja az egész halandó testedet.
A fülére és a szájára még szükség volt, hogy beszélni és hallani bírjon, így azokat békén kellett hagynom. Ellenben a lábainak a körmeivel, amiket örömmel szedtem ki, mindenféle érzéstelenítő és fájdalomcsillapító nélkül. Érdekes is lenne, elkezdeném itt gyógyszerekkel adagolni az ügyfelemet. Egy csipesz segítségével kíméletlenül elkezdtem húzogatni a kicsi szarulemezeket, egyel-egyel volt, hogy öt percig is elszerencsétlenkedtem. A sikoly, amelyet állandó jelleggel hallatott, számomra olyan hatással volt, mint rengeteg energiával feltöltött magamba szívható hangforrás. Ahogy végeztem a lábaival ismét a füléhez hajoltam.
- Ideje lenne elkezdeni csiripelni, mert máskülönben ki kell szednem a szemeidet a helyéről. – Dörmögtem túlvilági hangon a füleibe, majd a szavak hatására összerezzent. Végre jelét mutatta, hogy kezd félni. Arcomon félmosoly jelent meg, majd végre ismét megszólalt a gyáva.
- N-ne .. a szememet ne! Csak azt ne légy szíves! Bármi mást, csak azt ne, az-az egyetlen dolog, amiért a szerelmem hozzám jött! Bármit csinálhatsz csak a szemeimet ne! – Hátat fordítottam a kínzottamnak, majd alig visszatartva a kuncogásomat válaszoltam neki.
-Számodra is ismeretes a kérdés, merre tanyázik a kis csipet-csapatod? – kérdeztem tőle, majd szavaim után megfordultam. Szemeimmel nyomást helyeztem rá, direkt féltett szemeit mértem fel, majd tekintetét a földnek szegezve elmotyogta a várva várt választ.
- Az ország dél-nyugati határállomásától 20 kilométerrel északkeletre van egy kis őrállomás, az a legközelebbi hely, ahonnét jelenteni bírunk.
- Rendben, köszönöm az infót! – Szavaim után hatalmas mosoly terült szét orcámon. – Akkor folytatom az édes kis fülcimpáiddal. Kivéve persze, ha azt édesanyád szerette benned! – Ezután röhögve indultam el a tompa kés felé, amellyel levághatom majd a fülkagylóit.
- De … de … de már elárultam, amit tudok! Mit akarsz tőlem, miért csinálod ezt?
- A szemeidet békén hagyom, hát nem örülsz? Amúgy meg, beszélj nyugodtan, kiálts az anyukádért, imádkozz az istenhez, vagy akár hívd a szerelmedet, tégy, amit jónak látsz utolsó szavaidat így-is, úgy-is én fogom hallani, én pedig senkinek nem fogom továbbadni. – Miközben visszasétáltam és elkezdtem leoperálni a fülét a fejéről elkezdett ordibálni. Ahogy ajánlottam neki, hívta az anyukáját, rimánkodott az istenhez és még a szerelmét is szólította. Miközben a füléből már levágtam két centimétert folyamatosan folyt a kezemre a mocskos vére. Néhány perc múlva aztán leesett a cimpa a földre, én pedig rögtön siettem a másik oldalára az ifjúnak, hogy onnét is lebírjam vágni a hallószerkezetét, ezzel megfosztva a hallás lehetőségétől.
Mikor végeztem az operációval a fiú hangja hirtelen elhalt, teste már nem szorongott, hanem elgyengült, fejét már nem tartotta egy cseppnyi erő sem, így az a saját térét vizslatta. A fiúnak már nincs elég vére, hogy fenntartsa az élethez szükséges funkciókat, mint például a légzés vagy a szívverés.
Egy hulla kínzása még nekem sem túl izgalmas munka, így inkább kisétáltam a pincéből és felkerestem a megbízómat. A nemrég „B” rangra emelt Ordway Edwardot. A férfi éppen a küldetésfalnál beszélgetett egyik barátjával, nem akartam megzavarni őket, így nem szólítottam még meg. Ordway pont háttal állt nekem, így inkább leültem egy asztalhoz és vártam. Néhány perc múlva aztán be is fejezték a konzultálást és elindult volna a pincébe. Miután odakiáltottam hozzá, néhány pillanatig várt, majd elindult irányomba.
- Na, hogy sikerült? Jól érezted magad?
- Igen, rég kínoztam ilyen jót, köszönöm a lehetőséget. – Igazából már fél éve annak, hogy kínoztam valakit így nem volt nehéz túlszárnyalni, ennek ellenére azért örülök, hogy nem estem ki teljesen a ritmusból.
- Akkor, merre van a többi? – Kérdezett rá a mágus, majd pedig szája szélét megnyalta.
- Az ország dél-nyugati határállomásától 20 kilométerrel északkeletre van egy kis őrállomás, azt kell meglátogatnunk, minél hamarabb!
- De hisz, az kétórányi járásra van, még gyalogolva is! Én pedig négy órája kaptam el a tagot. Jobb lesz sietni, kölyök!- Szavai után egyből ki is rohant a céhközpontból, majd az építmény előtt egy hatalmas feketemadarat idézett meg a bal kezéből. a lényre felugorva rám nézett, hogy én is szálljak fel. Miután elhelyezkedtem a fekete szárnyas elkezdett csapkodni a szárnyaival, s végül felszálltunk és egy bő negyed óra múlva meg is érkeztünk a kívánt helyre.
Semmi kedvünk nem volt az észrevétlen behatolással bajlódni, ellenben inkább kitörtük az ajtót a helyéről. Mihelyst behatoltunk a sötét pillanattal megvakítottam elleneinket, majd pedig két árnykígyót küldtem rájuk, hogy kiderítsem melyik csapat az erősebb. A két árnyszörny kíméletlenül szedte áldozatait a sötétben, s biztos vagyok benne bajtársam sem tétlenkedett, hisz a látás lehetőségét neki is megadtam. Néhány perc múlva a srácok kezdtek magukhoz térni, így felesleges lett volna tovább fenntartani a mágiát. Mikor pedig a fény ismét uralkodó lett a katonák rövid időre ismét megvakultak és védtelenek lettek. Mostanra már egy tucat hulla feküdt a földön, ennek ellenére még kétszer annyian éltek. Kemény harcnak nézünk elébe, ám érzem, hogy meg fogjuk nyerni.
Néhány férfi őrjöngve támadásba lendült és a létszámfölényüket kihasználva legyőzték az árnykígyókat. Hárman rontottak rám, én pedig hamar megidéztem ugyanennyi hullát. A holtak mindegyikébe egy-egy kard hatolt, ám ők azzal nem törődve elkezdték fojtani elleneiket. Tők talán így bírnak a leghamarabb végezni a gyengékkel. Rám újabb két ember jött, ellenben a társamra vagy tízen támadtak. A két férfi társaknak akart volna segíteni, ám figyelmetlenségüknek hála két árnykígyó döfte át a testüket. Már nem is voltak olyan nagy fölényben elleneink, már csak úgy tízen lehettek, hála annak, hogy a három szolgám elintézte a rájuk kiszabott harcosokat. Végül az ellenséges csapat kettévált, s engem négy, amíg társamat hat féreg akart elintézni.
A földhöz hajolva egymás után kétszer kettő árnykígyót idéztem meg, miközben a hulláim is foglalatoskodtak az urakkal. Fárasztó volt, fenntartani a kisebb seregnek felérő lényeket, ám legalább nem kellett olyan sokáig bajlódnom. A férfiurak mind meglepődtek a sokasodó ellenségtől, minek hatására az egyiket átdöfte egy árnykígyó, egy másikat pedig egy élőhalott szolgám harapott nyakon. A két férfi már inkább csak a becsületéért küzdött, semmint az életükért. Az egyik srácra ráment a másik három kígyó, melyek közül csak egyet bírt hárítani, így egyik a torkát döfte át, míg az utolsó szívébe „markolt”. Az utolsó férfit körbevették a hullák és majdhogynem játszi könnyedséggel végeztek vele. Miután mind meghaltak, megszüntettem az össze varázslatom, az árnyak eltűntek a holtak pedig speciális nyughelyükre siettek.
Ahogy végeztem társam felé fordultam, azonban nem volt alkalmam ellesni a technikáit, hiszen ő maga is befejezte a részét. Ráadásul, azt láttam rajta, hogy még órákig képes lenne ilyen szintű ellenfelekkel küzdeni. Hatalmas volt a különbség köztünk, azonban ez itt most nem számított. Hiszen nem egymás ellen, hanem oldalán harcoltunk. Rövid hatásszünet után a társam gonosz kacajt hallatott. Ahogy én is csatlakoztam a rituáléhoz a terem visszhangja majd szétrobbantotta a fejemet. Ám ez teljesen hidegen hagyott, a győzelem tiszteletére ugyanis, meg kellett hozni eme áldozatot. Bő két perc röhögés után harcostársam szólalt meg először.
- Na, tetszett a móka? – Kérdezte arcán ördögi mosollyal. Bár, körülöttem is volt jó néhány hulla, nála vagy kétszer annyi volt.
- Igen, tetszett, valamikor megismételhetnénk! –Feleltem neki, majd társalgásunk hangos nyikorgás zavarta meg. Észre se vettem, hogy az ajtó bezárult a harc közben, de talán pont a társam csukta be, vagy természetesen egy nagyobb szélfuvallat is tehette.
- Itt meg … – Kérdezte elhűlten a belépő úriember, partneremmel sokat mondó pillantást váltottunk. Szemeiben nagyobb erőt éreztem, mint ő az enyémben, így egy hatalmas fekete kígyót megidézve egyben leharapatta a fejét. Ekkor azonban egy újabb figura toppant be.
Alakja tiszteletteljes volt és erőt sugárzó. Tekintetéből sugárzott a számunkra oly utálatos jóság. Mind a ketten készenlétbe álltunk, hiszen éreztük, hogy ez most nem lesz olyan egyszerű, mint az előző harc volt. A férfi hirtelen eltűnt szemeink elől, majd pedig a semmiből hirtelen egy-egy villámló golyó indult meg irányunkba. Alaposan lebecsül bennünket, ha azt hiszi ennyivel el fog bennünket intézni. Végül pedig egyik szolgámat feláldozva kivédtem a támadást, majd pedig vártam. Nem tudtam, hogyan fogjuk felfedni a kilétét, ám megfelelő terv nem jutott eszembe. Társam is csak várni bírt, a férfi azonban nem akart elhamarkodottan dönteni, hirtelen azonban erős nyomást éreztem a hasamnál, majd pedig több métert is hátrarepültem.
- Dead ez fénymágia! – Adta tudtomra a mágus, majd eszembe jutott, evvel mit is akar. A támadása alaposan megviselt, így beletelt néhány pillanatba, mire sikerült elég erőt összegyűjtenem, arra az elsötétített pillanatra, amíg a társam felfedezi ellenünk helyzetét. Mágiám nem tartott soká, hisz az ellenfél hamar világosságot teremtett. Azonban, ahogy ismét világos lett, észrevette az egész teremnyi nagyságú hatalmas oroszlánt. Hatalmas feje kábé akkora volt, hogy akár az összes hullát egészben lebírná nyelni. Fogai egyesével voltak akkorák, mint egy ember, teste pedig a főnök többi szörnyéhez hasonlóan fekete színű volt. A behemót pedig nem tétovázott egyből beleharapott a falatba, amely nem bírt ellenállni a gyors támadásnak. Miután a férfi már darabokban volt, a behemót visszaalakult tetoválássá. Most, hogy jobban megfigyelhettem a társam testét, észrevettem, hogy több helyen is vannak tetoválásai. Szinte mindegyik állatot ábrázol, ám úgy tűnik, nem dísznek, hanem fegyvernek vannak itt.
- Jut eszembe, meg kéne nézni, hogy sikerült-e jelentést tenniük. – Szavai után elindult felfedezni a területet, majd több ajtót kinyitva végül talált egy helyet, ahol valamiféle távolsági kommunikációra alkalmas eszközt vélt felfedezni. A kivizsgálás érdekében én magam is behatoltam a szobába. Ott azonban kiderült, hogy az összes kapcsolat a „külvilággal” elromlott valamilyen ismeretlen okból kifolyólag. Természetesen biztos, hogy a hiba már nem is fog megjavulni, de ez kit érdekel, amikor ennyi a hulla. Biztos vagyok benne, hogy inkább bezárják ezt a helyet és a halottak nyugalmának érdekében le fogják zárni, hogy békében legyen.
Lassan mi is elindultunk a tettünk helyszínéről, ahonnét hajnalban értünk haza a céhközpontba. Több más céhhel ellentétben nem kaptunk semmilyen büntetést. Igazából úgy gondolom, valamilyen aprócska kötelék alakult ki kettőnk között, ám úgy váltunk el, mintha alig ismernénk egymást. Éreztem, hogy lesz még vele hasonló kalandom, ám nem mertem volna a kezem tűzbe tenni érte …

//Az NJK a következő részben megfog halni és utána már sehol sem fogom használni így feleslegesnek érzem pályázatot írni rá, ám ha szükséges természetesen megírom. //

Tárgy: Re: Dead Shadorick Kedd Jún. 28, 2011 11:24 pm

Ügyes munka, szépen kidolgoztad, és tényleg borsódzott a hátam kínzás közben! xD
Jutalmad 300VE!

Az NJK-át nem kell megírni, ne aggódj!

Tárgy: Re: Dead Shadorick Szomb. Feb. 04, 2012 5:33 pm

The Special Trio II. Fejezet

1.rész

Pontos körülményekre nem emlékszem, csupán arra, hogy egy Magnoliához közel eső erdőben sétáltam. A nap már-már nyugovóra tért, azonban a holdat még nem lehetett látni. Szélcsend volt, a felhők nem árulkodtak esőről. A környezet is nyugodtnak tűnt, semmi nem adott okot pánikra, így nem is készültem konfliktusra. Hirtelen erős szúrást éreztem az oldalamban, azonban a reflexeim nem működtek. Fejemet felbólintva az égre tekintetem. A környékemen lévő fákból hirtelen felröppentek az egyébként nyugodt szárnyasok. Néhány pillanatig csak figyeltem őket, majd körül akartam tekinteni a földön is. A testem azonban nem engedelmeskedett. Az oldalam egyre jobban fájt, majd az irányíthatatlan testem összeesett. Pillanatok alatt egy vörös patak tárult a szemem világa elé. Az oldalamban érződő fájdalom egyre nagyobb és nagyobb lett, egészen addig, amíg el nem ájultam.

Az élet és halál közötti síkra kerültem, vagyis én így vélem. Sötét volt és semmi nem volt a láthatáromon. A sötétben úgy éreztem, hogy ha elgyengülök, akkor végem, előbújnak a sötétségben rejtőző ellenségeim, vagy talán valami gyilkos betegséget kapok el, vagy egyszerűen csak meghalok. Nem tudom miért gondoltam így, talán a rideg feketeség állandó fenyegetése hitette el az agyammal, vagy talán a hely barátságtalansága ezt hozta ki belőlem. Az érzés teljesen eluralkodott rajtam, félelemben éltem. A teljes ismeretlenben minden érzetemet elvesztetem. Hogyha léptem egyet az egész hely elmozdult és azt se tudtam, hogy merre akartam elindulni. Néhány óra múlva nem tudtam felidézni a közelmúltban történő emlékeimet. Majd ahogy egyre több és több dologra akartam visszaemlékezni, úgy estem egyre jobban kétségbe. Egy alkalommal megpróbáltam belegondolni mióta lehetek itt. Az biztos, hogy már több órája itt vagyok, de talán napok, vagy akár hetek is eltelhettek, de az is lehet, hogy már évek is. Ki tudja talán a testem már nincs is olyan állapotban, hogy bármit is tudjak csinálni. Ahogy ez a gondolat utat hasított a fejembe, a kezem a szememhez emeltem. Addig a pillanatig biztos voltam abban, hogy annyira nincs is sötét, de mintha a sötét érezte volna, hogy valamit látni akarok és ezért szinte elvette tőlem a szemem világát. Kiáltani akartam, de a hang nem jött ki a torkomon, vagy esetleg én nem hallottam? Valószínűleg mind a kettő. A teljes gyengeség lett úrrá rajtam minden egyes pillanatért megizzadtam, azonban egyszer csak hirtelen szúrást éreztem a fejemben.

Az érzés eluralkodott a testemen és a fájdalom utat követelt magának és adtam is neki egy hatalmas kiáltás kíséretében. Végre hallottam a hangot, így úgy éreztem, visszatértem az életbe. Az általam keltet zaj látszólag nem zavart meg senkit. Egy hideg barlangban ébredtem, azonban a hely által keltet érzés a közelébe se ért annak, ahonnét jöttem. Hideg volt, mégis úgy éreztem, mintha egy remek tengerparti helyen üdülnék. Annak ellenére, hogy továbbra is magányos voltam, éreztem, hogy véget értek a megpróbáltatásaim. A testem egyben volt, azonban hihetetlenül gyengén. Éreztem, hogy az izmaim teljesen használhatatlanok, mégis valahogy sikerült mozgásra bírnom őket. Nem sokat mozogtam, épp annyit, hogy a fekvésem kényelmesebb legyen. Körülöttem rács volt, amiből ha kitörtem volna rengeteg energiát kellett volna elhasználnom, azt pedig ebben a helyzetben nem engedhettem meg magamnak.

Néhány óra várakozás után egy ember tűnt fel a távolban. Egyik kezében egy lámpással a másik kezében pedig egy tányér étellel ügyeskedett. Mikor meglátott arcán széles vigyor terült szét. Kezemet a földre helyeztem, majd onnét észrevétlenül kihúztam egy halálpengét, amit a ruhám ujjába dugtam el. A férfi a rácshoz lépett, majd egy arra kialakított helyen belökte a kaját. Az étel visszataszító volt és minden bizonnyal romlott. Kukacok mászkáltak benne, ám úgy gondoltam nem válogathatok, így rögtön letámadtam az ételt és elkezdtem falni. A férfi elkezdett nevetni, majd valamit motyogott és újra nevetett. Az étel kevésnek bizonyult, de a célnak megfelelt, egy kevés energiához juttatott. Majd mikor végeztem felálltam és a fegyveremet belehajítottam az ellenem fejébe. Nem emlékeztem, hogy ilyen nehéz eldobni, de különösebben már nem is érdekelt.

A hullát azonnal újraélesztetem, majd felállítottam és a zsebében fellelhető kulccsal kinyittattam az ajtót. Majd olyan elvetemült dolgot tettem, amire nem vagyok büszke. Megettem az ember egész testét, ami ehető volt és a vérének nagy részét is megittam. A csontját természetesen nem tudtam megenni, a bőre egész rágós volt, azonban a belső szervei egész finomak voltak. Leginkább a szíve és a tüdeje ízlett, na meg a vére, de végül is a lényeg az volt, hogy elég energiához jutottam. Ahogy végeztem a lakomával elindultam a kijáratot megkeresni. Szerencsére csak egy út volt, így nem tévedtem el, mikor kiértem egy emberrel találtam szembe magam.
- Hát te ki vagy?- Szólt az úr, majd amint végigmért folytatta. - De fontosabb, hogy mit csináltál? - Szám gonosz mosolyra húzódott, majd válaszoltam.
- Ebédeltem. Mondd, nem tudod, hogy hol vagyunk? – Kérdeztem olyan barátságos hangnemben amennyire tudtam, majd a férfi válaszolt.
- A Heat Mounti banditák bázisán vagy, de mégis ki vagy? Valami új zsoldos vagy mi?
- Az ember, akivel megbánjátok, hogy kikezdtetek.
- Te voltál a börtönben? De az lehetetlen, az a férfi már több hete nem mozdult, mondták, hogy élhet még, de ... – A további szófecsérlését feleslegesnek tartottam, így a pengémmel átdöftem a szívét, és elkezdtem felfedezni a helyet.

Az ellenfeleim elég gyengének voltak mondhatók, szerencsére azonban voltak, akikkel érdekesebb harcot vívtam, mint első páciensemmel. Végül eljutottam egy nagyobb csarnokba, ahol szembetaláltam magam egy trónon ülő jó súlyban lévő, ámde eléggé öreg férfival. Az úr rögtön megszólalt.
- Szóval túlélted Dead gratulálok! Örülök, hogy te is bekerülhetsz a csapatomba! – Nem tudtam, miről beszél a csóka, de nem is tartottam fontosnak, mert végezni akartam vele, bárki is legyen. Mikor elindultam felé, a távolság alig lehetett köztünk húsz méter, mikor azonban jó néhány másodperce szaladtam, úgy éreztem, hogy egyre nagyobb a távolság, nem értettem. Mikor meguntam a dolgot megálltam, majd hirtelen megint olyan kis távolság lett köztünk, mint azelőtt. Mielőtt feleszmélhetem volna egy kezet éreztem a vállamon.
- Üdvözletem! – Köszönt először nekem a férfi, arcán egy mosollyal. - Önnek is, uram! – Szólt a férfi, majd a fejét kicsit lehajtotta, tiszteletét fejezve ki a trónon ülő ember iránt.
- Jó napot, Greed kapitány! – Miután köszöntette a társát ismét rám tekintett. - Szóval Dead úr, a Greed úr által felügyelt vizsgán nyújtott teljesítménye miatt úgy vélem, csatlakozhatna a feladatunkhoz! – Hangos kacaj tört ki belőlem, majd hirtelen szorítást éreztem a vállamnál, majd amikor a forrás irányába tekintetem egy szörnyeteget láttam. Körülbelül háromszor volt akkora, mint én arca szögletes volt és rútul pattanásos. Több részeltet nem sikerült megjegyeznem a testről, ugyanis a kép, ahogy jött úgy el is ment.
- Úgy vélem, hogy Dead úrral sikerült megérteni a helyzetet és szeretne közénk tartozni! – Éreztem a kapitány mosolyán, hogy ez most nem egy kedves gesztus, inkább egy közvetett fenyegetés. Ezután a kezét levette a vállamról, majd úgy véltem, hogy egyelőre nem lenne jó ötlet ujjat húzni vele. Éreztem, hogy a varázserőnk közti szakadék hatalmas, így nincs más lehetőségem, mint behódolni.
- Legyen hát! – Szóltam bármiféle érzés nélkül. - Mi lesz a dolgom?
- Remek! Most pihend ki magad, a holnapi találkozón majd elmagyarázom, kinek mi lesz a dolga! Addig ismerkedj meg a többiekkel és pihend ki magad! – Egy pillanatnyi időm sem volt végiggondolni a helyzetet, mert az újdonsült társam kitaszigált az ajtón.
- A mester pihenni akar, neked is ezt kellene tenned, elviszlek a szálláshelyedre, ahol megismerkedhetsz a társaiddal! – Egy hosszú folyóson vezetett végig majd egyszer elfordultunk balra és utána jobbra, ahol egy újabb folyosót észleltem. Itt azonban nem mentünk annyit, rögtön a második ajtón benyitott és belökött rajta. Majd ugyanazzal a hévvel be is csukta az ajtót.

A helységben először egy hatalmas nagy szekrényt pillantottam meg. Majd néhány csodálkozó pillantás után észrevettem, hogy ő egy ember, hatalmas testtel. Körülbelül akkora zsírtömeggel rendelkezett, mint egy kisebb bálna és egy középkorú zebra együtt. Az arca kerek volt és eléggé bamba kifejezés ült rajta. Olyan volt, mint egy hatalmas lajhár. Aztán mikor jobban körülnéztem még három alakot fedeztem fel. Egy középkorú férfit, aki a sarokban gubbasztott. Tekintetéből teljes tanácstalanságot sikerült kiolvasnom. Világosbarna haja csomósan hullott, ami meg is látszott, valamint a másikkal ellentétben kissé alul tápláltnak is tűnt. A harmadik a helységben egy nő volt, arca hatalmas önbizalmat és öntudatosságot sugallt. Biztos voltam, hogy a női arrogancia nem hiányzik belőle. Ruhája kiemelte a hatalmas mellét, ami remek látványt nyújtott. Az utolsó alak egy rókaképű srác volt, fiatalnak és szeleburdinak tűnt. Amint észrevett néhány lépést tett felém, azonban fellökött egy széket, amit utána alig tudott elkapni, majd majdnem az asztalt is arrébb tette. A srácra ránéztem a leghidegebb tekintetemmel, mire ő inkább feladta a küzdelmet az akadályokkal. A helységben kétemeletes és egy egyszemélyes franciaágyat lehetett még találni. Nem volt sok kedvem emeletes ágyon aludni, így inkább ledőltem a franciára és rögtön el is nyomott az álom.

Másnap kipihenten ébredtem, a társaim még mindig aludtak, így nem gondoltam, hogy bárhova is sietnem kellene. Miután új volt az egész kis birodalom, úgy döntöttem felfedezem. Egy kisebb labirintusban találtam magam, így viszonylag hamar el is tévedtem. Szerencsére azonban nem bukkantam olyan helyre, amelyet megbántam volna, hogy megtaláltam. Jó néhány üres szobát és cellát találtam, egy alkalommal pedig egy kínzóhelységnek tűnő termet is találtam. Az összes utat fáklyák szegélyeztek, valamint a barlang minden részén a világítás eme fajtáját választották. Mikor végre megtaláltam az ebédlőt egy hang tört utat a fejembe.
- Dead úr! Szeretném, ha megjelenne a trónteremben, ugyanis már csak Önt várjuk a gyűlésen. – A hanggal nem törődve az asztalig sétáltam, amelyen egy lakomát készítettek elő. Néhány húsdarabot elcsentem, majd megszólaltam.
- Ki vagy te? – Kérdeztem tőle, abban reménykedve, hogy hallja, amit mondok.
- George vagyok, a társa!
- Merre van a trónterem? – Kérdésem után rövid ideig nem érkezett válasz, de ha késve is de válaszolt az ifjú.
- Vezetem magát! Csak menjen arra, amerre mondom! – Úgy is tetem, s néhány perc múlva meg is találtam a kis csapatot.

- Most, hogy Dead is a körünkben van ideje, beszélnem az itt összegyűlt kis létszámú ám erőteljes csapat céljáról! Holnap kora reggel meghódítjuk az óceánt, hogy megtaláljuk a kincset! - Itt az úr szünetet tartott, talán annak, hogy a remek hír által keltet örömnek, akár hangot is adhassunk. A lehetőséggel azonban senki sem élt, csak a kisebb főnök tapsolt egyet. - A küldetéshez először is kellet egy hajó, amelyet én biztosítok! A gyorsabb sebesség érdekében pedig szükségünk van egy szélmágusra, ezt a feladatot Mark látja el! - Itt kezével a kissé szeleburdi fiúra intett. A srác természetesen zavarba jött, és szégyenlősségében a földet nézte, miközben a lábával kapargált. - Valamint van egy szépséges jégmágusunk, akit Julianek hívnak és a védelmi feladatokat fogja ellátni! – Itt a fiatal hölgyre kacsintott, aki egy grimasszal válaszolt neki. - Feladatában pedig segíteni fog neki Janus, aki egy remek titán mágus – Itt az öreg fejével a dagadt férfira biccentet. - A csapat vezetője pedig Greed Alan kapitány lesz! – Itt egy bólintást intézett a vezérünk felé. - Az együttműködés elősegítésében fog neki segíteni George, aki egy ügyes archívum mágus!- Itt a tegnap éjjel sarokban kuporgó férfira intett, aki ennek hatására összerezzent. - Valamint, az egyéb teendők ellátására szükséges létszámot biztosítja számunkra a nekromanta, Dead! – Itt egy bólintást intézett felém, mire én egy gonosz rókavigyorral feleltem. - Valamint, mától fogva a Heat Mounti banditák megszűnnek létezni, hála Deadnek, aki a csoport nagy részével végzet!
A tekintetek mind rám szegeződtek, én pedig továbbra is az őrült vigyorommal figyeltem a nagyfőnököt, aztán végül meguntam a vakot tettetni és mindenkire rávetettem a tekintetem. Mikor a hölggyel néztem farkasszemet kacsintottam rá egyet, evvel kifejezve a tetszésemet a teste iránt.
- Mostantól fogva Whitin Joe felfedező csapata vagyunk, akik kincseket fognak keresni és találni! Most pedig szedelődzködjetek, össze a nagy útra pihenjétek jól ki magatokat az utolsó pihenő napotokon és ismerjétek meg még jobban egymást! A barátságot elősegítendő készítettem nektek egy kis lakomát, amelyen megkérnék mindenkit, hogy vegyen részt!

Az étkezdét viszonylag hamar elértük és mindenki helyet foglalt, a kapitány és a nagyvezér elfoglalta a két szélső széket. A többiek pedig a maradékot, én a titánmágussal szembe kerültem. Mellettem pedig a szélmágus foglalt helyet, előtte pedig a csapat egyetlen nője. Az archívum mágus pedig a nő mellett foglalt helyet. Az asztalnál beszélgetések folytak, azonban én egyikben sem vettem részt, hiszen nem akartam elvegyülni a csapatban, úgy véltem a kincs meglelése után végzek velük, így pedig feleslegesnek tartottam, hogy megismerjem őket. A nap hátralévő részében, a lehető legértelmesebb dologgal, azaz alvással töltöttem az időmet.

Másnap már hajnalban felkeltem, amelynek hála az öregúr rögtön el is látott feladattal.
- Kérlek, kövess engem! Egy fontos feladatom van a számodra! – A molett férfi meg se várta a válaszom elindult egy irányba, olyan tempóban, hogy alig bírtam tartani a lépést. Az úr egy hullatároló helyre vezetett. A helység közepén gödör volt, amelyben vagy egy tucatnyi testet láttam, köztük néhány olyat, amellyel én magam végeztem. - Volt még jó néhány test, azonban azoknak hiányoztak egyes részei, így nem tartom célravezetőnek őket is magunkkal hozni. – Szavai után egy sokat mondó pillantást váltottunk. Majd a tucatnyi hullát áthelyeztem a külön nekem kialakított dimenziómba. Ezek után elindultunk a hajó irányába. - Szeretném, ha szolgáid elvégeznék a hajó indulásához szükséges előkészületeket, valamint, ha még van elég erőd hozzá, kényelmesebbé tehetnéd az utat a társaid számára a szolgáid szolgálatainak kiterjesztésével.
Az indulás problémamentesen folyt le, mindenki tette a rá kiszabott dolgot. Az első nap még nyugodtan telt, mindenki tette, amit kellett. A főnök láthatóan izgult, amiatt, hogy az első nap jól teljen. A csapat többi tagja pedig nem igazán akart beszélni senkivel sem, így csend honolt a fedélzeten. A közös vacsorán sem törte meg senki a csendet. Leszámítva egy gyenge próbálkozást Greed kapitánytól.
- Hmm... Remek íze van! Ki főzte ezt a remekművet? – Szavai után az egyetlen felettesére tekintett, aki viszont észre se vette, hogy neki címezték a szavakat. Ezek után a dagit próbálta a tekintetével meggyőzni, hogy dicsérje ő is az ételt. Nem jött össze, így a hölgyet próbálta meggyőzni, de őt sem bírta jobb belátásra bírni. Utolsó kétségbeesésében nálam is bepróbálkozott. Szarvas hiba volt. Egyébként sem szerettem, ha valaki közvetlenül a szemembe néz, ezért egy igencsak gyilkos tekintettel válaszoltam, majd az utolsó néhány falat kajámat gyorsan benyelve távoztam az asztaltól. A külön nekem kialakított kabint gyorsan átrendeztem, úgy hogy számomra a legkényelmesebb legyen, s rögtön le is dőltem aludni. Az ágy elsőre kényelmetlen volt, ám körülbelül negyedórányi szenvedés után egész otthonossá vált.

Az éjszaka azonban már nem volt annyira nyugodt, mint a nappal. A hajnal kellős közepén ugyanis ajtónyikorgásra ébredtem. Aztán a behatolóm felbukott valami kis dologban, ami jó hangos zajt adott. Mivel a behatolóm kezdőnek tűnt, nem éreztem létfontosságúnak, hogy védekezzek vele szemben. Az ágyamban fekve vártam a támadómat, hogy mit akarhat. Lassú, magabiztos léptekkel közeledett, ami jó hangosan verte a földet.
- Ma délután ötkor legyél az ebédlővel szemközti tárgyalószobában, ha kedves az életed! – Miközben ezt suttogta a fülembe egy hideg pengét nyomott a nyakamhoz, ezzel akadályozva a visszafeleselés, illetve ellenkezés lehetőségében. Ezek után rögtön távozott is, nem láttam értelmét, annak, hogy elkezdjem követni, így inkább csak visszaaludtam.

Másnap az öreg már lenyugodott és próbált nyugalmat és boldogságot sugározni a legénysége felé. A vén szakállas gyakran beszélt a többiekkel, én azonban szinte sosem válaszoltam neki. Öt óra előtt nem sokkal azonban csak mi ketten maradtunk a fedélzeten. Ebből sikerült levonnom a következtetést, ami szerint a betolakodó nem csak nálam járt az éjjel. A nap hátralévő része azonban nyugodtan telt a vacsoránál, ha nem is sokat, de néhány szót váltott egymással a csapat.
Az éjszakám megint nem volt nyugodt, azonban a biztonsági rendszerem hibátlan volt. A szolgám amint belebotlott a látogatóm hangos hörgésbe kezdett és nem engedte el a foglyát.
- mondjad Julia, mi ilyen fontos, hogy ilyen kora hajnalban kell zaklatnod emiatt.
- Honnét tudod? – Kérdezte a nő, mire én felültem az ágyamból és elkezdtem vakarászni a fejemet.
- Egyszerű! Először is látok a sötétben! – Mondtam, miközben vörösen világító szememmel rákacsintottam. - Másodszor ilyen hideg penge csakis jégből készülhet, ahhoz pedig csak te tudsz hozzájutni, szóval legközelebb ne nyomd ennyire a nyakamhoz, ha megkérhetlek rá! – A nő rám vicsorgott, majd sziszegve kérdőre vont.
- Mit akarsz most csinálni!? Úgysem fog hinni neked senki!
- Azt hiszem, egyelőre jobban jársz, hogyha csendben maradsz! – Miután kiadtam az instrukciót a hölgy mellé álltam. Majd azt tettem, amit már nagyon régen, engedtem, hogy a bennem rejtőző színtiszta férfi irányítson. Kezeimmel erősen megszorítottam a vonzó hölgy melleit, mire ő felnyögött.
- Remélem, te sem akarod, hogy a többiek rajtakapjanak, amint a szobámban vagy! - szavaim után pedig folytattam, amit elkezdtem. Majd két órán keresztül szórakoztam a testével, azonban úgy éreztem, hogy ő is élvezi a dolgot.

Kora reggel pedig először én hagytam el a szobámat, s utánam majd fél órával ő is. A napok ezután egyre kellemesebben teltek, hiszen minden este meglátogatott a leányzó. Ebből pedig arra következtettem, hogy valóban nem voltam közömbös a számára.
- Egyébként, mit gondolsz, mi lehet a kincs? – A kérdés meglepett, hisz eddig nem sokat beszéltünk inkább csak cselekedtünk.
- Nem tudom. – Nyögtem ki végül.
- A többiek is ezt mondták! De ha senki nem tudja, akkor mégis honnan tudják, hogy kincs, ki tudja az a szenilis öreg, miket képzeleghet! – szóval ezt akarta megbeszélni azon a napon, esett le a dolog, azonban ebbe eddig bele se gondoltam. Mi van, ha nem is létezik a kincs és az öreg csak a fogkeféjét vagy esetleg a becses vécékeféjét keresi. Aznap nem is esett több szó köztünk, azonban néhány nap múlva, újabb témát hozott fel.
- Hogyha megszereznénk a kincset, nem lenne kedved társulni és végezni a többiekkel? – A társ mindig jól jött, még ha nem is örökre, csak addig, amíg a hasznomra válik, de akkor is könnyebb lesz a dolgom, mint egyedül.
- Rendben! – Feleltem neki nemes egyszerűséggel, majd visszakérdeztem. - Esetleg van valami terved?
Nincs, de majd kitalálunk valamit, egyelőre még rengeteg időnk van! Vagy ha olyan hirtelen találnánk meg azt a valamit, akkor majd rögtönözünk!

Ezzel végeztünk is, s jó hosszú ideig nem is nagyon esett szó köztünk. Igazából nem is gondoltam, hogy ennyi ideig el fog húzódni ez a kaland, de legalább két hónap telt el, amíg a vezetőink valamiféle nyomon el tudtak indulni. Ennek örömére pedig egy kisebb ünneplést akart csapni a kapitány, s Joe úr is. Szerencsére akadt is egy sziget, ahol le tudtunk horgonyozni. A sziget teljesen idegen volt a mi országunknak, azonban az arany az mindenhol arany így be is váltották azt a helyi fizetőeszközre. Miután sikerült egy kisebb vagyonhoz jutni, a „bulinkat” egy hangulatos kis étteremben tartottuk meg. Nem volt olyan nagyszabású, mint amekkorát ekkora jómódból ki lehet hozni, de sebaj, a hangulat jó néhány feles után már egész jó volt. Jonas úgy nyelte a finomabbnál finomabb ételeket, mintha csak a kukába kellene dobálnia. Jó néhányan az üveg aljára néztek azon az éjjelen, így a legtöbben nyíltak és őszinték voltak egymáshoz. Ebből kifolyólag pedig jó néhány kemény vitának és ölelgetős, vállra borulós békülésnek voltam szem- és fül-tanúja. Rajtam kívül csak Julia volt józan, akinek „elvei vannak”, én pedig egyszerűen nem szeretek csoportosan részegedni, isten tudja, miket fognak ezek csinálni jó dolgukban. Másnap természetesen majdnem mindenki meg volt halva, mindenki a tegnap estéről kérdezgetett, mivel nálam nem tudtak érdeklődni, így az egyetlen nő állt rendelkezésükre.

Hetekkel később a kapitány bejelentést tartott. A csapat az ebédlőben gyűlt össze, s kiadós lakoma volt megbeszélve az „előadás” után, így néhányan elég türelmetlenek voltak.
- A kincs már nincsen messze tőlünk, a kapitánnyal úgy érezzük, hogy már csak napok kérdése, hogy megtaláljuk. Talán még bizalmatlanok vagytok velem szemben, de biztosíthatlak titeket, a kincs olyan értékű lesz, hogy az emberi ésszel fel nem fogható! Türelmeteket és bizalmatokat szeretném kérni a továbbiakban is! Egyelőre még nem számolhatok be a kincs történetéről, nehogy az elvakítson, és egymás ellen fordítson benneteket! – Monológja után az asztal felé intett, ezzel jelezve, hogy fáradjunk az asztalhoz. A vacsora különösebb nézeteltérés nélkül telt, az éjszaka is nyugodtan múlt el. A reggel is nyomtalanul illant el. Egészen addig, amíg Mark nem beszélt el George-al. Nézeteltérésük oka az volt, hogy az archívum mágus nem akarta vagy nem tudta elárulni neki a kincs mibenlétét. Szerencsére azonban Greed kapitány még időben észlelte a veszélyt és időben avatkozott bele.

A napok elsuhantak mellettünk, majd eltelt egy hét is. a csapat kényelmes kis téveszméjéből, miszerint egyedül vagyunk ezen a hatalmas vízrengetegen, hideg zuhannyal ébresztettek bennünket. A hajó maximális sebességével szántotta a vizet, a távolban észrevettem egy fekete kis pontot. Velem együtt pedig Alan is felfigyelt a jelenségre. Sem ő, sem pedig én nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, ami hiba volt. Néhány perc múlva a pont már egész naggyá nőtte magát. Egészen addig, amíg közel nem értünk a hatalmas hajóhoz. A szerkezet anyaga sokban különbözött a miénktől, az övék sokkal strapabíróbb lehetett, de ráadásul még sokkal hatalmasabb is volt. A mi hajón körülbelül háromszor-négyszer belefért volna a monstrumba, pedig a bárkánk sem az a kisebb fajta turistahajó.
- Mark, fújj ellenszelet, minél hamarabb meg kell állnunk.
- Ne, akkor ki fog lyukadni a vitorla és nem tudunk majd tovább haladni!
- De hogyha nem állunk meg, akkor az a hatalmas hadihajó el fog pusztítani bennünket!
- Az irányítóteremben van egy fék, ha azt behúzzuk, akkor még időben sikerülhet! – Majdnem mindenki elindult az egyetlen lehetőségünk felé, azonban ahogy megláttuk az utolsó reményünket elszomorodtunk. A kar ugyanis hihetetlenül rozsdás volt, látszott rajta, hogy hónapok óta nem használtuk. Azonban a remény hal meg utoljára, így elkezdtük húzni azt, de rövid idő után kitört a helyéről, ráadásul nem is lassultunk, szinte semmit sem. A csapaton végigfutattam a szemem és azt vettem észre, hogy Julia és Joe nincs közöttünk. A kétségbeesés kellős közepén az agykerekeimet sokkal keményebben hajtottam, de nem akarták teljesíteni az akaratom. Jó néhány értékes másodpercbe telt, mire egy jó terv ötlött az eszembe. Rögtön el is kezdtem rohanni, hogy azt a gyakorlatba is átültessem, azonban félúton sem jártam, amikor a hajó hirtelen megállt, én pedig a hirtelen elvesztett lendület miatt hátraestem.

Miután lassan, de biztosan felkeltem a földről kicsivel lassabb és nyugodtabb tempóval haladtam a célhelyem felé. Mikor kiértem a fedélzetre észrevettem, hogy előttünk minden csupa jég. Igazság szerint nekem is ez volt a tervem, s ezért kicsit nehezteltem a terv kiötlőjére. Nem sok időnk volt fellélegezni, ugyanis az ellenünk város méretű lélekvesztőjének oldalából előbukkant egy hatalmas ágyúcső. A csapat szerencsére már kiért, így mindenki tudta tenni, ami tőle telik. A golyó rövid várakoztatás után elindult felénk. Mark ellenszéllel próbálta lassítani a gigantikus golyót, közben pedig Janus hatalmas méretűvé nőtt. Teste többszöröse lett korábbi önmagának is. A támadás pont a hasába fúródott, majd a mágus visszaküldte azt a feladónak, azonban még épp az ellenséges szerkezet előtt felrobbant. Az ellen feleslegesnek tartotta a további hasonló próbálkozást, ezért elindultak az irányunkba.

Az ő gályájuk érezhetően gyorsabb volt a miénknél menekülni felesleges lett volna. az egyetlen lehetőségünk a támadás volt.
- Janus, hajolj le! – Parancsoltam neki, mire a monstrum letekintett ránk.
- De miért?
- Ne kérdezősködj, csak tedd, amit mond! – A kapitány szavait már nem kérdőjelezte meg, rögtön lehajolt.
- Most pedig tedd le a kezed a földre! – Miközben a férfi engedett a kérésnek, vezetőnk újabb instrukciókat adott ki!
- Julia te itt maradsz, és a jegeddel próbálod minél járhatatlanabbá tenni a köztünk lévő utat! George te innét próbálj meg információkat szerezni az ellenséges hadihajó szerkezetéről, ha bármit megtudsz, értesíts minket! Janus, te miután elhajítottál minket, tartsd fel az ellenséget minél több ideig! Mark te maradj itt és vigyázz Joe úrra! Gyerünk, kezdjük el a harcot! - Az óriás rögtön elhajított bennünket, amint földet értünk a harci „szekér” tetején elkezdtük pusztítani az ellenséget. Rögtön a földre csaptam, amelyből tíz hatalmas árnykígyó tőrt elő és kezdte szedni az áldozatait. A földből pedig előhúztam egy csigolyaostort is. Miközben én foglalkoztam a tömeggel egy pillanat alatt mögöttem termett egy aljasabb ellenfél. Vezérem még épp időben észbe kapott és rögtön egy illúziót bocsájtott a szégyentelen támadóra. Sokáig nem bambulhattam el, hiszen jött a következő hullám. Miután a kapitány végzett áldozatával nekem döntötte a hátát és felvázolta a tervét.
- Egyelőre vált vállnak vetve harcolunk, egészen addig, amíg egyikünk számára meg nem nyílik a bejutás lehetősége. Nem számít, hogy ki jut be, ha végig itt harcolunk nincs lehetőségünk leállítani a gépet!

Nem tétováztam, mert úgy véltem számomra megnyílt a „kapu”. Rögtön egy suhanc katona felé szaladtam, a fiatal srác annyira meglepődött, hogy össze is rezzent, körülbelül fél méterrel előtte megidéztem az egyik szolgámat és ugrólécnek használva átszaltóztam a fiút. Rögtön egy ajtó felé lódultam meg, majd a környezetemmel nem törődve behatoltam a folyosóra.
- George! Valami információ?
- egyelőre semmi, de érzem, hogy már közel járok! – Egy újabb csapat harcos jött velem szembe, a keskeny helység azonban számomra nyújtott helyzeti előnyt. A földről ismét elindítottam egy csapatnyi kígyót, miközben egy halálpengét húztam ki. Az emberek a zsúfolt hely miatt nem tudtak elmenekülni az árnylényeim elől, így hamar holtan estek össze. Utamat folytatva néhány percig nyugtom volt, azonban ekkor megjelent még egy csoport. Véletlenszerűen befutottam egy szobába, ahol a nyitott ajtó mögé elbújtam. Ahogy áldozataim behatoltak a szobába a sötét pillanattal elvettem minden fényforrást tőlük, én pedig elkezdtem őket szabdalni. A mészárlás nem tartott soká, azonban ezek után már egyre gyakrabban jöttek öngyilkos jelöltjeim. Vagy egy szobában mészároltam le őket, vagy pedig állatkáim szórakozhattak el velük. Egy alkalommal azonban nyomra bukkantam. Egy asztalon egy térképet találtam. Nekem nem jelentett sok mindent, azonban reméltem, hogy Georgenak igen.

- Igen látom! Egy pillanat! – Ahogy mondta vártam egy picit, majd folytatta. – Úgy látom, a negyedik emeleten van egy önmegsemmisítő gomb, azonban a robbanásminden bizonnyal nagy hatósugarú lesz majd, így neked is és nekünk is sietnünk kell majd. Még két emelettel kell lejjebb a tolnod a lépcső, ahogy kilépsz a szobából jobb oldalra lesz a folyosó végén. Sok sikert! – Ahogy mondta rögtön kirohantam a szobából és elindultam jobbra. ahogy elérem a lépcsőt akadályba ütköztem, egy tucatnyi ellenség várakozott rám. Nem estem kétségbe, helyette inkább megidéztem a jól bevált árnyékból készült lényeimet. nem sikerült ellenük kitalálni egyetlen jól működő taktikát sem, így nem jelentettek nagy kihívást a számunkra. Miután végeztem velük elindultam a lépcsőn lefelé. viszonylag hamar elértem a negyedik szintet, ahol igazság szerint nem tudtam merre tovább.
- Jobbra a negyedik szoba! – A kisegítést követően rögtön el is indultam a megadott hely felé.

Ott azonban egyetlen férfi várt rám. Kezében egy hatalmas fegyver volt. Már nem volt hátra olyan sok időm, így sietni szerettem volna. Nem tétováztam, rögtön megküldtem egy csapatnyi sötét kígyóval. Hatalmas pengéjét azonban úgy forgatta, mintha nem is lenne súlya. A szörnyeim sorra buktak el, ezért nekem kellett harcba szállnom vele. kardjával rögtön támadásba lendült, éppen hogy sikerült kitérnem a csapás elől, a másodikkal már sikerült egy közepes mélységűt belevágnia az arcomba. kénytelen voltam előhúzni rögtön két pengét, hogy érdemlegesen tudjak védekezni a csapásai ellen. Rögtön hárítottam is egy erős csapását, amellyel a fejemet célozta. Ő próbálta lejjebb tolni a kardját, én pedig próbáltam visszatartani. Utolsóerőmmel még gyorsan hátrébb ugrottam, azonban így is sikerült összeszednem egy jelentőst vágást, ami épphogy nem okozott életveszélyes sérülést. Gyorsan berontottam egy üres szobába, ahol megidéztem az ajtóba egy szolgámat. Az ellenségem mit sem sejtve szaladt az ajtóhoz, ahol az élettelen test erősen átkarolta, én pedig egy újabb csapat árnykígyóval elintéztem mind a kettőt.

Miután végeztem a feladatommal, rögtön az önmegsemmisítő felé indultam. Meg is találtam a nagy piros gombot, amit rögtön használtam is. Hihetetlenül hangos és magas női hang sikított a fülembe.
- az önmegsemmisítő folyamat elindult! Kérem, hagyja e mindenki a Dark Satant és annak 150 méteres körzetét! A rendelkezésre álló idő kerek tíz perc! – nem tétováztam rögtön elindultam kifele a kolosszális szállítóeszközből. Ha lehetséges még az előzőnél is sokkal Gyorsabban jutottam fel a fedélzetre, ahol már várt rám a kapitányom.
- Most pedig merre? – Kérdeztem tőle abban bízva, hogy neki lesz egy jó terve. Azonban amikor az arcomba nézett éreztem, hogy neki sincs ötlete. A haj már majdnem több mint háromnegyed mérföldre volt tőlünk. előttünk az út jól be volt fagyasztva, szinte nem hittem el, hogy képes volt ekkora barikádot csinálni az a nőszemély. De végül is, hogyha az embernek halál közeli élményben van része, minden ereje megtöbbszöröződik. A kapitány elsétált a korláthoz, ahol olyat látott, hogy elkerekedett a szeme.
- Nézd csak! – Szavaira én is elsétáltam oda és letekintettem. A legénység négy vagy öt személyes csónakokkal hagyta el a járművet. Igazából nem is értem, hogy mi miért ide menekültünk, amikor egyértelmű, hogy a legalsó szinten lehet elhagyni ezt a bárkát. Talán azért, mert itt jutottunk be, de ez nem jelenti azt, hogy ide is el fog jönni Janus, azért hogy megmentsen bennünket.
- Még öt perc van a robbanásig! Hallottuk az újabb figyelmeztetést, már késő lenne elindulni lefelé. Ekkor azonban a távolban egy emberi alakot fedeztünk fel. Janus volt az, aki lelkét kifutva rohant felénk. A távolság hatalmas volt, azonban az ő hegynyi testével viszonylag gyorsan ideért.
- Még három perc! – Hallottuk, mikor Janus elért bennünket.
- Siessetek, már nem bírom sokáig! – Mondta, közben pedig a kezét nyújtotta, hogy szálljunk fel rá, nem lépett többet kettőnél, amikor letett minket a vízre és kezdett ő is összemenni.
- Remek! – Suttogom, majd vezetőmmel együtt elindulok visszafele. a nehéz ”hátizsákunkkal”, hihetetlenül nehéz volt a haladás, így épphogy túléltük ezt a kis kalandot.

Tárgy: Re: Dead Shadorick Pént. Feb. 17, 2012 11:13 pm

Nos örömmel látlak újra a fronton, vén veterán Dead! Annak is örülök hogy most már a párbeszéddel is jobban össze barátkoztál, de nem is húzom tovább a szót, ami jó az jó úgy hogy ideje megkapnod a jutalmadat is!

Jutalmad: 300 VE

Tárgy: Re: Dead Shadorick Szer. Feb. 29, 2012 7:26 pm

Spoiler:

Visszavonva

Tárgy: Re: Dead Shadorick Szomb. Márc. 31, 2012 8:14 am

Spoiler:

Visszavonva

Tárgy: Re: Dead Shadorick Szomb. Márc. 31, 2012 11:09 pm

Spoiler:

Visszavonva

Tárgy: Re: Dead Shadorick Vas. Május 06, 2012 4:28 pm

A legutóbbi három "kalandod" nem kapott címet, így azt sem tudom, hogy honnan és hová lóg! Sürgősen lásd el őket címmel, vagy közérthetően tüntesd fel, hogy most mik is ezek! Arról nem is beszélve, hogy a legutolsó terjedelmileg önmagában bőven kevés egy önálló kalandnak! Kérem gyorsan azt a felvilágosítást a helyzet állásáról, hogy minél hamarabb ellenőrizhessek!

Tárgy: Re: Dead Shadorick Szer. Aug. 29, 2012 5:50 pm

Pajzán kalandok, avagy út a szívtiprás kacskaringós útvesztőjében I. fejezet

Már több hete nem feküdtem ágyban, amiért a testem hihetetlenül kínlódott. A kényelem teljes hiánya miatt minden szervem le volt gyengülve és elégedetlen voltam az összes helyzettel, amibe kerültem. Egy felháborítóan unszimpatikus kisvárosban sétáltam, rengeteg csöves surmó kéregetett és adott elő idegesítő és minden tehetséget nélkülöző produkciót. A sok beképzelt idióta, akik lenézték a pórnépet pedig még jobban kiborítottak. Komolyan, azért mert nem kell küzdeniük minden nap a túlélésért, azért felsőbbrendűek lennének? Ami pedig végleg kiverte nálam azt a bizonyost, az nem volt más, mint a pofátlan nemesek trappoló lovai. Elviselhetetlen szaguk és mérhetetlen zajuk annyira irritáló volt, hogy azt szavakkal nem bírom kifejezni. Egy terv fogant meg a fejemben, amit el is kezdtem végrehajtani. Mágiával felerősített szemeimmel elkezdtem szuggerálni az állatot, amely húzta a kocsit, mielőtt azonban bármiféle hatással lehettem volna rá, egy testet éreztem.
Egy túlontúl nehéz testet, ami az egész testemre nehezedett. Férfi volt, ebben biztos vagyok, mert láttam a szakállát és a bajszát. Minden részem hihetetlenül érzékeny volt, így hihetetlen fájdalommal járt volna, ha néhány másodperccel tovább tartom fenn az eszméletemet. Mint említettem képtelen voltam tovább megtartani az egyensúlyomat, így a fejem és az egész testem a kemény betonba csapódott, azonban egy pillanat alatt minden érzésem elillant és azután olyan dolog jött, amit nehezen bírok leírni. Nem voltam sem boldog, sem boldogtalan, éreztem, hogy valami hihetetlen nehezül rám, miközben, olyan könnyű voltam, hogy a levegő apró rezdülései messzire el tudtak volna repíteni.
A rövid varázs nem tartott tovább néhány percnél, mikor pedig visszakaptam az érzékeim, nem éreztem sem kellemest, sem kellemetlent. Mikor felnyitottam a szemeim, kerekded csodák lógtak az arcom elé. Szemeim kitágultak, fantáziám pedig rögtön beindult. Kezemmel érinteni akartam a csodás domborulatokat, de nem tehettem, ugyanis azok kikerültek a látómezőmből és egy csinos arc került a helyükre. A nő kicsit elpirult, de ennek ellenére sikerült összehoznia egy önbizalommal teli mosolyt. (Kép) Emberi test ennyire még sosem indított be, de ennek oka talán az lehet, hogy igen rég láttam hozzá hasonló teremtést, főleg ilyen közelről. Mikor megszoktam, hogy a vérem forr, újabb régi érzéseket fedeztem fel. Testem nem a földön volt, s mégis vízszintes helyzetben feküdtem, s nem is akárhogy, egy végtelenül kényelmes franciaágy tartotta a testemet. Valamint nem éreztem magamon azt a sok kiló ruhát, amit mindig hordok. Az arcom teljesen védtelen volt, ami ennyi idő rejtegetés után, kellemes érzéssel botránkoztatott meg.
- Jó reggelt, az én nevem, Wild Cherry, szabad megtudnom a tiedet? – A nő hangja selymes és szívet dobogtató volt. Minden porcikámat egy-egy extázissal jutalmazta. Szavait csak egy rövid hatásszünet után sikerült értelmeznem.
- Az én nevem, Dead Shadorick- Feleltem szűkszavúan, mire ő egy apró, de nagyszerű mosollyal jutalmazott. Az egyébként is hevesen dobogó szívem így egyre gyorsabb és gyorsabb ritmust ütött.

- Úgy gondolom, hogy most eléggé csodálod a helyzetet, amibe kerültél, így, hogy elkerüljem, a felesleges kérdéseket elmesélem, mi történt, amíg eszméletlen voltál.- Nem szóltam semmit, csak egy bíztató bólintással jeleztem neki, hogy folytassa. - Mint észrevetted, tegnap egy durva baleset ért, amiért én vagyok a felelős. Épp egy balek tolvajt üldöztem, aki frontálisan ütközött veled, korábban is elkaphattam volna, de nem sikerült, így esett meg, hogy ilyen ramaty állapotba kerültél.- Mindig is utáltam az ilyen és ehhez hasonló gondolkodásmódokat, azért, mert valakiit nem sikerült megakadályozni, hogy egy ehhez hasonló dolgot véghezvigyen, még nem azt jelenti, hogy minden felelősség téged terhel. Lehet azért, mert nincs lelkiismeretem, de én még sosem éreztem rosszul magam más hibája miatt, sőt, el is ítélem egy kissé az ilyen túlbuzgó embereket. - Ezek után némi segítséggel elvittelek téged a korházba, a helyi rendfenntartók pedig a baleseted okozóját vették kezelésbe. Odabenn azt mondták, hogy egyetlen csontod sem tört, mi több, még csak gyengébb zúzódásod sincsen, az igazi problémád azzal van, hogy hosszú ideje nem volt részed kellemes pihenésben. Mivel neked köszönhetően sikerült elkapnom a bűnöst és visszaszereznem tőle, amit a megbízóm kért, úgy döntöttem, hogy én majd teszek arról, hogy kipihenhesd magad. - Mivel történetét mindennemű megszakítás nélkül végighallgattam, így egy hatalmas széles mosollyal gyönyörködtetett meg eme angyali teremtés.
A sztori után szerettem volna felkelni és csinálni valamit, azonban ésszerű ember lévén rájöttem, hogy ez „ápolónőmnek” nem igazán lenne kedvére való.
- Esetleg vágysz valamiféle ételre, italra vagy valami egészen másra? – Miközben beszélt egy perverz mosoly fagyott az arcára. Nem tudtam, hogy azt miként kellene kezelnem, így inkább figyelmen kívül hagytam és csakis a kérdésére koncentráltam.
- Hogyha kaphatnék valami finomat, azt mindenképp megköszönném. – Ezek után, ahogy kívántam, fenséges étellel látott el, mi több forró kakaóval is megkínált, amit olyan jókedvvel fogadtam el, amilyet soha nem éreztem. Sok nővel volt hosszabb rövidebb kalandom, de egyikkel sem éreztem magam, úgy, mint ővele. Ő nem csak egy nő volt, aki minden jóval ellátott, hanem a nő, aki törődött velem, s éppen ezért gyorsan fel is gyógyultam. A napok gyorsan teltek és rengeteg remek érzéssel töltődtek meg. Az élet egyszerűvé és sietőssé vált.
A harmadik napon kapcsolatunk egy olyan ponthoz ért, ami minden falat leszakított köztünk.
- Tudod, hogyha nem haragszol meg, akkor én… – Itt orcái rákvörössé váltak, de neki még ez is jól állt, tudtam, hogy rettentő megterhelő neki ezeket a szavakat kiejteni, így nem vágtam közbe. – Én szeretnélek meghívni téged egy bárba! – Arca immár egy olyan színt ért el, amit eddig sosem tapasztaltam. Cherry pedig a kezével takarta el az arcát, hogy ne lássam kislányos zavarát. Mondhatom, jókor kezdi el szégyellni magát, de a vendégeként ezt semmiképp nem tettem szóvá neki. Türelemmel vártam, amíg megnyugodott a kicsi szíve és ismét szemébe tudtam nézni.
- Rendben, szívesen elmegyek veled, ahova el szeretnél vinni! – Mondtam, s biztatásképpen egy mosolyt eresztettem felé. Erre ő rögtön nekem rontott és elkezdett szorosan ölelni, mire én természetesen rögtön visszaöleltem. Nem is olyan régen még nem bírtam volna el a rám nehezedő testsúlyát, de most jól esett a hölgy érintése. Főleg, hogyha tekintetbe vesszük, hogy csodálatos melleit is a testemhez szorította. Körülbelül húsz-harminc másodperc lehetett, amíg egymást öleltük, nem tudom pontosan, mert nem számoltam, de azt tudom, hogykülönlegessé vált, bármennyi idő is volt.
Ezek után mind a ketten átöltöztünk és elindultunk. A hely ahová a gyönyörű teremtés vitt egy népszerű szórakozóhely volt. Rengeteg férfi és néhány tucatnyi lengén öltözött felszolgáló hölgyemény volt a helységben. A légkondicionáló kellemes hideget teremtett,ezért Wild felvette a kalapját, mi több a napszemüvegét is. Ekkor jutott eszembe, hogy megnézzem, milyen ruha is van a kedvenc kísérőmön. Igazából nem tudom, hogy otthon miért nem tekintettem rá, talán a túlzott izgalom miatt, de itt most végre kicsit nyugodtabb vagyok. Wildon egy szexi piros felső volt, ami hála annak, hogy a megfelelő helyen ki volt vágva, tökéletes betekintést nyújtott, ahova kell. Néhány pillanatig elidőztem a kedvenc kerek tárgyaimon, majd lejjebb is felmértem a terepet. Egy szexi rövid farmernadrág volt rajta, ami épp elég volt arra, hogy eltakarja a bugyiját. De jobb is így, hiszen, így megcsodálhattam kecses lábait, amik egyszerűen elvarázsoltak. Cherry egy asztalhoz vezetett, ami egy hatalmas színpad előtt volt a második sorban. Mikor leültetet még néhány szót intézett hozzám.
- Hamarosan itt vagyok, legfeljebb egy negyed óra. Hadarta el, amit akart, s sarkon is fordult és mielőtt válaszolhattam volna hallótávolságon kívül ért.
Miközben várakoztam egy szintén csinos pincérnő jött hozzám.
- A műsor 10 percen belül kezdetét veszi, addig, hozhatok magának valami italt? – Lágy, selymes hangja arra emlékeztetett, aki nemrég hagyott magamra. Nem sokáig időztem, inkább gyors választ adtam a leányzónak.
- Csak egy sört kérek, mindegy, milyen fajta, csak hideg legyen!- A lány nem is kérdezett többet, elment, hogy leadja a rendelésem a pultosnak, majd rövid időn belül vissza is tért.
- Jó szórakozást!- Miután magamra hagyott, kicsit körbenéztem és azt vettem észre, hogy milyen puccos kis helyre is csöppentem. Rengeteg kép a falon, túldíszített csillárok tömege a plafonon. Az itt iszogató urak pedig majdnem mind ingbe, vagy öltönybe virítanak. Én voltam az egyetlen, akin egyszerű felső és farmernadrág volt. Egyszer csak egy férfihang törte meg a csendet.
- Üdvözlöm önöket a Beautifull Flowers ma esti műsora előtt! Nem is húzom tovább az amúgy is véges számú idegeiket, vegye kezdetét a műsor Wild Cherry magán számával!- Nem hittem a saját hallásomnak, pedig tudtam, hogy az, amit hallok az igaz. Mégis miféle számmal készülhet, az, aki napok óta gondoskodik rólam. Szó, mi szó, nem esett nehezemre elképzelni, hogy valami gyönyörű szívszorító számot énekel, de semmiféle más előadást nem tudtam elképzelni tőle.
Egy számomra teljesen ismeretlen zeneszám csendült fel. Mivel nem „ő” énekelt, így nem is érdekelt annyira zenei kísérete, helyette inkább a számra koncentráltam. Kalapját a közönség közé hajította, miközben mindenkit egy csábító tekintettel próbált meg elbűvölni. Elkezdtem kortyolgatni a hideg italomból, de közben egy pillanatra se „eresztettem el” magamtól az előadónőt. A vonzó teremtés simogatni kezdte magát különböző helyeken, majd ujja rátévedt a felsőjének a fűzőjére. Egyetlen gyors mozdulattal levetette magáról a ruhadarabot, abban a pillanatban pedig megpillanthattuk a szexi csipkés melltartóját. Rengeteg szem szegeződött rá, ami valamiért furcsa érzést keltett bennem. Sosem éreztem még hasonlót, de tudtam, hogy ez az érzés is miatta éledt fel bennem. Ez volt az első olyan érzés, amit nem kedveltem, s mégis tőle kaptam. Miközben gondolkodtam elkezdte masszírozni a mellét a hölgy, amivel ismét többtucatnyi embert tett boldoggá. A szívemben erősödött a kellemetlen érzés, s éreztem, hogy tennem kell valamit. Nem tudtam, hogy mit kéne cselekednem, éreztem, hogy ha továbbra is nyugton maradok valakinek valami nagy baja lesz. Mintha érezte volna ezt Cherry kezével intett nekem, hogy menjek hozzá közelebb. Sok szem kereszttüzébe kerültem, féltékeny, sóvárgó, illetve érzéketlen pillantások egyaránt zaklattak. Egy-két másodpercre lefagytam a hirtelen felkérés miatt, de amint felfogtam, tudtam, mit kell tennem. Felsétáltam a színpadra, ahol rögtön érzékien megcsókolt a szexi teremtés, majd pedig egy székbe ültetett, ahol elkezdte csókolgatnia nyakamat, mindeközben jól láthatóan elkezdte riszálni a szebbik felét. Ezek után nekem minden megszűnt létezni, csakis arra tudtam gondolni, hogy mit fogok én csinálni ezzel a hihetetlen nővel. Éreztem minden gyengéd érintését, akárcsak remek melleinek dörzsölődését a testemhez. Pontos részletekre nem emlékszem, mert agyam eltompult a kéjmámortól.
A műsor végeztével ketten mentünk le a színpadról, ahol továbbfolytattuk, amit fenn elkezdtünk. Egészen egy szobáig oldalaztunk, ahol mind a ketten levetettük a megmaradt ruháinkat. A hívogató franciaágyra lefeküdtem, ő pedig rám feküdt. Mire ő megtörte a csendet, amit mindeddig csak a nyögéseink szakítottak meg.
- Én mindig is szeretetlek téged! Már az első pillanattól, ahogy megláttalak a földön fekve erőtlenül! Éreztem, hogy valami húz hozzád, és rájöttem, hogy a szívem az, mert beléd bolondult. – Sosem hallottam még hasonlót, eddig még sosem vallottak így a hölgyek, akikkel együtt voltam. Fogalmam sem volt, arról, hogyan kéne reagálnom erre.
- Érzem itt belül, – Itt a kezemet a szívemre tettem. - hogy az érzésed, nem viszonzatlan. – Nehezemre esett ezeket a hazug szavakat kiejteni. Hiszen valóban volt, ami erősen hozzá fűzött, de az nem a szívemből jött, csakis az általa keltett testiségébe szerettem bele, nem pedig a szívemmel. A kínos témát nélkülözvén a hölgy fejét az enyémhez húztam és hosszan csókoltam. Ezek után nem esett több szó köztünk, csakis a perverz vágyainknak tettünk eleget.
Spoiler, +18! Csakis saját felelősséggel!

Spoiler:

A fergeteges ágytorna után én kiugrottam két sörért és egy doboz cigiért. Miközben ittunk és füstöltünk nem esett szó köztünk, mind a ketten alaposan le voltunk fagyva. Hosszú percekre csend települt le közénk, azonban sem én, sem Wild nem törte meg azt. Helyette, mikor ismét egymás szemébe néztünk egy ajtócsapódás törte meg a szexuális együttlétünk után ránk törő csendet.
- Wild Cherry! Édesem, miért egy ilyen emberrel csalsz meg!? – Sem én, sem pedig aktuális kedvesem nem értette miről beszél a szakállas férfi. Fogalmam sem volt, arról, honnét ismerhet annyira, hogy egyszerűen csak „ilyen emberként” mer definiálni. Az úron egy kék ing és egy kopott fekete farmer volt, így pedig elég idegenként hatott a számomra. Sosem láttam még hasonló ruhakollekciót, úgyhogy sehova nem tudtam beilleszteni.
- John! Már megmondtam két hete, hogy a mi kapcsolatunknak vége!
- Igen, tudom, hogy hasonló szavakkal próbáltál elhessegetni magad körül, de én tudom, hogy szíved nem arra vágyik, hogy magadra hagyjalak!
- Majd én eldöntöm, hogy a szívem mire vágyik, oké?
- rendben, neked megbocsájtom, hogy a tested elcsábította egy hozzá hasonló láthatóan sötét trükkökkel rendelkező egyed! De tudom, hogy ha legyőzöm őt, akkor perceken belül felnyílik a szemed és visszajössz hozzám!
Ezek után minden egyéb szócséplés nélkül megidézett egy hatalmas acél buzogányt. Választása, ha valami gyorsabb fegyverre esik, akkor sokkal többet érhetett volna el, így azonban könnyű szerrel kicsúsztam a kezei közül.
- Hagyd, ez a mi kettőnk ügye, ahelyett, hogy hősködnél inkább készülj a következő menetre! –Pillanatok alatt elhadart mondanivalóm után egy kacsintást küldtem a nő felé, mire a váratlan vendégünk láthatóan feldühödött. A buzogányát megszüntette, helyette inkább két vasöklöt használt, s az eredményesség érdekében egy varázs puskát is megidézett. Mérlegelve a helyzetemet, rájöttem, hogy elég egyetlen pillanat, hogy tüzeljen, s akkor nekem végem van. nem hagyhattam meg neki a pillanatot, amivel véget vethet annak, ami a legfontosabb a számomra, az életemnek.
- Dark Moment! – Teljes sötétség borult az egész helységre, ennek hála pedig nem tudott célozni a John névvel illetett fegyvermágus. Én viszont tökéletes betekintéssel voltam továbbra is az egész szobára. Nem volt nehéz csontfogaimmal becélozni a tehetetlen ellenemet és ily módon végezni vele. Mikor visszaeresztettem a fényt a szobára, észrevettem, hogy cherry szeme könnybe lábad, minden egyéb érzelem nélkül.
Négy újabb férfi rontott ránk. Nem akartam, hogy édesem még jobban elkeseredjen, úgyhogy kiugrottam az ablakon és néhány száz méter menekülés után ismét szembe álltam a csapattal. Gyorsan megidéztem a saját seregem, ami hat ép testű emberi hullából állt. Egyik hullámat egy az átlagosnál jóval gyorsabb férfi rúgta el hosszú méterekre, egy másikat egy ismeretlen erő taszította majdnem ugyan olyan messzire. A harmadik társam testén vágásnyomok jelentek meg, amik egy viselkedése alapján macskának tűnő férfi okozott. A negyedik férfi egy hatalmas cukorkával támadott. Belépőjük mutatós volt, amiért kicsit talán túlbuzgókká váltak. Igaz, hogy a legtöbb támadás kárt okozott a hulláimnak, de egyik sem sérült meg olyannyira, hogy ne lennének képesek tovább folytatni a küzdelmet. Féltucatnyi emberem újból felállt, én pedig Bone Teeth-el támadtam, az utamba állókat. Természetesen, hogy ne legyen egyszerű dolguk a kis tudatlanoknak a kedves barátaim is mozgásba lendültek. Terror nevű mágiámmal az ifjakban bizonytalanságot keltettem, aminek meg is lett a hatása, mert mindegyikük hosszabban habozott egy-két pillanattal, mint ahogy azt maga is várta volna. Bár az egyik szörnyetegem foglyul ejtette az egyik varázslót, a sebességét irányító fickó hamar segítségére sietett és lehámozta róla az eredményes katonámat. Miután beismerték előnytelen helyzetüket, inkább menekülőre fogták a mágusok, én pedig hagytam őket menekülni.
Lassan visszasétáltam a szállásunkra, ahol váratlan fordulatról szereztem tudomást. A lány, akivel nem is olyan régen, még annyira együtt voltam, hogy szó szerint elválaszthatatlanok voltunk, most sehol sincs. Csak egy üzenetet hagyott maga után, ám az sem az ő írása volt, hanem az előbbi csapat egy tagjáé. Nem volt erőm elolvasni, mi állott a levélben helyette inkább elterültem az ágyon és minden gondolatomat összeszedtem …

Tárgy: Re: Dead Shadorick Pént. Aug. 31, 2012 11:39 am

Pajzán kalandok, avagy út a szívtiprás kacskaringós útvesztőjében II. fejezet

Sziesztámat ismét jelentéktelen pondrók zavarták meg. A műsorvezető úr, s szépséges segítői zavartak fel mélységes pihenőmből. Épp mikor sikerült megszabadulnom minden zavaró tényezőtől, akkor toppantak be a személyes terembe. Belépőjük hatására hosszas mély hatásszünet uralkodott el a helységen. Bunkó módon nem jutalmaztam meg őket, azzal, hogy végigmérjem őket, csupán egyetlen pillantással mértem fel a helyzetet. Az erősebbik nem képviselője vette kezelésbe a reménytelen helyzetet.
- Shad, ugye téged hívnak, így? – Nem válaszoltam, csak bólintottam egyet. Túl lusta, s felzaklatott voltam ahhoz, hogy szavakat formáljak a számmal.
- Te vagy Wild új barátja, ugye? Aki miatt már napok óta nem jött dolgozni. – Nem tudom, hogy mikor mondtam neki, hogy ne jöjjön dolgozni miattam, de végtére is, igen, én lennék az. Mindenféle egyéb megjegyzés nélkül ismét bólintottam.
- Tudsz róla, hogy alig néhány perce elrabolták? – Először azon gondolkodtam, hogy meglepődött fejet vágok és nemlegesen válaszolok, de utána rájöttem, hogy az túl sokat venne ki belőlem, úgyhogy inkább nyíltan „megmondom” nekik az igazat. Végtére is csak egy csapat táncos lány, nincs félnivalóm. Néhány másodperces szünet után újból bólintottam.
- Oké, akkor, hogy ne kelljen felesleges utakra menned, elárulom, hogy mit tudok a bandáról. A vezetőjük egy mágus a Raven Tail nevű céhből. Mágiájáról sajnos nem tudok semmit. Főhadiszállásuk pedig az Izisz utca 8 alatt található. Körülbelül fél tucat fegyveres őrük és ismeretlen számú mágusuk van. - Az információk túl gyorsan törtek rám, így hosszú időbe telt, mire kinyertem belőlük azt, ami szükséges a számomra. A lényeg lényege pedig az, hogy számomra túlkomplikált ez a küldetés. Mikor már több perce nem történt semmiféle mozgolódás egy hölgy megunta a várakozást.
- Nem fogsz rajta segíteni, ugye? Hangja erőtlen és hihetetlenül vékony volt. Elegem volt a hülye kérdéseikből, s a jelenlétükből is, ezért kicsit megerőltettem magam, s végre szavakkal jutalmaztam próbálkozásaikat.
- Sosem mondtam Cherrynek, hogy hagyja itt ezt a helyet, azért, hogy ügyeljen rám. Ahogy azt sem mondtam neki, hogy bízzon bennem, mert mindentől megóvom. Tudjátok az ő bája már nem hat rám. Egy szó, mint száz, nem fogok segíteni rajta és kérlek, most hagyjatok magamra egy kicsit. – Többen is zokogva rohantak ki szívet nem kímélő monológom után. Egyelőre elég bajom volt, a nélkül is, hogy miattuk is aggódnom kellene. Kérésemet, vagy inkább barátnőik lelki állapotát figyelembe véve a többiek is, lassan, de biztosan távoztak. Immár senkinek nem volt mondanivalója a számomra, ezzel pedig sikerült egy aprócskát nőniük a szememben.
Bár jelenlétük egy távolabbi helyre vándorolt szavaik még mindig engem zavartak volna a nő megmentésére. Sem szívem, sem pedig nem húzott utána, s mégis valami magamban is ösztönzött erre a vakmerő tettre. Minden hang egyszerre győzött a maga igazáról, én pedig alaposan összekuszálódtam. Nem tudtam, kinek, vagy minek fogadjak szót. Egyre jobban éreztem, hogy egy kiadós pihenésre van szükségem. Egészen addig, amíg végül hosszas civódás után sikerült nyugovóra térnem.
A hely ahova a gondolataim elől menekültem sem volt olyan kellemes, mint reméltem. Nyirkos hideg és oly rémisztő sötétség fogadott, amibe még én is beleborzongtam. A levegő elhasznált volt, a szél pedig jéghideg volt, mégis olyan illatot hordott magával, amit elképzelni sem tudom, mi okozhatott. Néhány méterre tőlem egy apró gyertya gyulladt fel. A vörös láng egyszerre hívogatott, s taszított is. el sem tudta képzelni, milyen helyen lehetek, így féltem tovább kutatni. A várakozás viszont még szörnyűbb volt, úgyhogy elindultam. Már az első lépés tán éreztem, hogy valami nedvesbe léptem. Normális állapotban minden további nélkül lehajoltam volna és kiderítettem volna, mi van a talpam alatt. Most azonban lelki állapotom nem engedélyezte az efféle botor, s bátor cselekedetet. Végül elértem a fényforrást. Kicsit haboztam, majd lehajoltam érte és kezembe vettem.
Balra indultam el, egészen addig, amíg egy barlangfal nem állta az utamat. Sikerült levonnom a következtetést, hogy egy rémisztő hegy mélyében vagyok. Semmiféle állatra jellemző nyomot nem találtam, így lakatlannak tituláltam. Mikor ezt letisztáztam magamba, akkor jutott eszembe, hogy mibe léphettem bele nem is olyan régen. Vissza szerettem volna menni, megnézni a dolgot, de nem tudtam, merre van az a vissza. A sötét elvette az irányérzékem és talán a lelkemből is egy darabot.
Lépteket hallottam, s ekkor jöttem rá, hogy bizony ezt az érzékszervemet is megzavarta a különös helység. Nem tudtam, merről jön a zaj, így próbáltam mindenemmel a fülemre koncentrálni. Felém közeledett, bárki, vagy bármi is volt az. Végül megpillantottam a forrást, ami egyszerűen figyelembe se vett engem. Egy ifjú srác volt az. Hosszú szőke haja a szeme elé lobogott, így azt nem tudtam szemügyre venni. Érezhetően menekült valami elől, nem akart megállni. Elé álltam, mire ő egyszerűen keresztülfutott rajtam.
Ahogy az egész hely ez is megbotránkoztatott. Egyre jobban megrémültem és megzavarodtam. Mindenféle negatív érzés kavargott bennem, amit én szoktam általában kelteni az elleneimben, gyávaság, tudatlanság, rossz érzésű meglepettség, tanácstalanság és még sok más, amit szavakba se tudok önteni. Teljesen ismeretlen érzések, amik darabokra törték a lelkemet. Teljesen erőtlenné váltam, ám az álldogálás csak még jobban irritált.
Elindultam az irányba, ahonnét jött a kölyök. Igazából fogalmam sem volt, hogy merre tartok, ami újabb okot adott arra, hogy még jobban megtörjek. Végül valami csoda folytán elértem egy nagyobb teret, ahol egy hatalmas szörnyeteg jelentette a fényforrást. A lény leginkább egy óriási bikafejű lóra emlékeztetett. Mind a négy lába több mint három méter magas és legalább egy méter széles volt, valamint mindegyikről egy-egy emberi fej nézett üveges tekintettel. Fején két szarv volt, amelyből vöröses fényt árasztott, ami bevilágította a kör alakú termet. Szeme vérben forgott, szája pedig teli volt vérrel és húscafatokkal, mi több egy kéz lógott ki két foga közül.
Ahogy lentebb néztem megláttam magam és a hulláim összképét. Oldalamon volt még egy hölgy, s egy férfi is. A három személy közül csakis „én” álltam és próbáltam a mágiámmal legyőzni a monstrumot. Kiáltani akartam neki, hogy fussanak, de nem jött ki hang a torkomon. Odaszaladtam hozzájuk és eléjük álltam, de tudomást sem vettek jelenlétemről. Ekkor a szörnyeteg átnyúlt rajtam. Minden erőmre szükség volt, hogy fenntartsam a lélekjelenlétem és ne essek össze. Rájöttem, hogy én itt már nem tehetek semmit, mint, hogy megpróbálok minél előbb szabadulni ettől a rémálomból.
Borzasztó volt látni, ahogy az a gigantikus túlvilági teremtmény milyen könnyedén őröli le a holt szolgáim csontjait, majd pedig tépi cafatokra élő társaim részeit. Egy életre szóló tanulságot szereztem, amikor láttam, ahogy egy nálam jóval nagyobb és erősebb lény egyszerűen kézbe vesz és leharapja a fejem.
Néhány pillanatig levegőért kapkodtam, miután felébredtem. Felemelő érzés volt megszabadulni attól a nyomástól, ami „ott” nehezedett rám. Ahogy szintén jól esett friss levegőt szívni és hallani a saját légzésem. Miután sikerült megnyugodnom érthetetlen tettvágy fogott el. Bizonyítani akartam magamnak, hogy nem vagyok gyenge és erőtlen. Immáron nem törődtem semmivel, elindultam az Izisz utcába és hamar meg is találtam, az ugyanis csak néhány utcára volt tőlem.
A nyolcas számú erőd előtt egy csapat fegyveres őr várt már rám. Mély levegőt vettem és eluralkodtam izgalmamon. Magabiztos döngő léptekkel közeledtem. Egy egyszerű fehér póló és egy fekete farmer volt rajtam. Nem igazán harci öltözék volt, de hát ez van. Az urak teljes páncélzatukban elkezdtek mozgolódni, aminek hála hangos ricsajukkal biztosan felvertek egy-két szomszédot. A létszámfölény hatására kicsit újból kétségbe estem, azonban sikerült rendeznem képzeletbeli soraimat. Terror nevű mágiámmal mély hatást tettem rájuk, majd fél tucat élőhalott szolgámmal sikerült bennük néhány másodperces habozást előidéznem. Először Bone Teethel hat csont fogat küldtem, három célpontra, majd pedig a földre borulva Shadow Orochival újabb három célpontot választottam ki. Hiába álltak ellen áldozataim, előbb vagy utóbb mind meghalt. Miután felére redukáltam a zavaró tényezők létszámát, ők is észhez tértek és égre felálltak ellenünk. Szemem előtt feszült egymásnak hat életerős páncélozott test, s hat aszott test. Társaim próbáltak maguknak lyukat rágni az ellen védelmén, azonban hiába, mindeközben a fegyveresek egyesével vágták le a holtak testrészeit. Tudtam, hogy a reménytelen küzdelembe mindenképpen bele kell majd avatkoznom, így nem is haboztam, Shadow Fistek és Dark Blastok tömegeit küldtem különböző célpontokra, akik nem nézték jó szemmel tettemet. Természetesen próbáltak megközelíteni engemet, de ilyenkor hűséges és lelketlen szolgáim tartották fel őket. A harc eldőlt, már csak a szokásos sablon maradt hátra, a végkimerülésig, vagy épp halálig tartó küzdelmük.
Miután pihentem egy picit a kimerítő küzdelem után ismét útnak indultam. Az erőd kétemeletes volt, rengeteg díszítetlen ablak, s a másodikon egy erkély, ezek voltak az első dolgok, amiket láttam. Ahogy bentebb hatoltam egy egyszerű udvarra értem, nem pedig egy hatalmas kerthez. Rögtön rájöttem, hogy tényleg egy igazi induló bűnbanda szállóján tartózkodom. A bejárati ajtóhoz vezető út ízléstelenül ki volt kövezve, a kapu pedig irritálóan nagy volt. Nem kopogtam, csak benyitottam és enyhén mocskos talpú lábbelimet letöröltem a szőnyegbe. Idebenn már valamilyen szintű rend fogadott, aminek kissé megörvendtem. Hosszas bolyongás után ebben a labirintusszerű rendszerben sikerült feljutnom az első emeletre, ahol négy már jól ismert házigazda fogadott.
Nem tétováztam, sem ők, sem pedig én. A már jól bevált csont fogak és árny kígyók kombinációjával támadtam. Csont fogaimat cukorka rudakkal hatástalanították, az árnyék kígyóim pedig a macskás mágus pillanatok alatt lekaszabolta spontán nőtt karmaival. Csapatmunkájuk láttán kicsit meglepődtem, így ezzel lehetőséget adtam nekik a támadásra. Felismerték a gyenge pillanatom és támadásba lendültek. Az egyikük ismét a láthatatlan erejét használva messzire elküldött, majd pedig éppen, hogy felkeltem a fürge férfi kínállt meg egy újabb csapással. Amikor ismét felkeltem rájöttem, hogy már nem a játszótéren vagyunk, itt az ideje, hogy komolyan vegyem az elleneim. A probléma csak az volt, hogy nem tudtam egyelőre hogyan tegyem ezt. Nem jutott eszembe jelen pillanatban más, egy sötét lökéssel és egy árny ököllel próbáltam meglepetést okozni nekik. Tettem mindezt eredménytelenül, ugyanis egy láthatatlan erőtérrel blokkolták mind két támadásom. Elleneim arcán lévő galád mosoly arra sarkallt, hogy gyorsan találjak ki valamit. Eszem minden porcikája koncentrált és rögtön beugrott a megfelelő módszer. Dark Moment nevű varázslatommal tejes sötétséget teremtettem, majd egy sarokba vonultam. Hallottam a csapat mormogását, de nem foglalkoztam vele. Olyan dolgok után kutattam az emlékeim között, amik segíthetnek kétségbeesett helyzetemen. Csak egyetlen egy dolog jutott az eszembe, de azt nem szerettem volna ilyen hamar kijátszani a paklimból. Az időm vészesen fogyott, hiszen játékostársaim egyre jobb ötletekkel álltak elő, s egyre jobban éreztem a közelemben őket. Nem tehettem mást, be kellett vetnem azokat a bizonyos eszközöket, amiket nem szerettem volna. Visszabattyogtam kiindulási pozíciómba, majd visszaadtam a fényt a népnek. Egy csontvázat idéztem meg. ilyen lényből csak korlátolt számban van a raktáromon, így nem szívesen használom fel, de most nincs más lehetőségem. A lény nyugodt léptekkel közeledett a támadóim felé, mikor pedig elég messze került tőlem csont falat emeltem magam elé. A katonámra a macskaszerű varázsló és a cukros bácsi is lecsapott. Sajnos nem láttam az arcukat, amikor észrevették a szerterobbanó csontokat, amik pillanatok alatt a testükben landoltak.
Nem bujkáltam tovább az akció után, előjöttem. Ahogy vártam a két hiperaktív vállalkozó rögtön szörnyet halt. De igazság szerint még ők jártak jobban, hisz ők legalább nem szenvednek, mint a másik kettő. Amazok a földön fekve nyögtek és sírdogáltak. Nyilván beszélni szerettek volna, de már nincs erejük hozzá. Túl közel voltak a robbanáshoz, így nincs lehetőségük túlélni. Rengeteg energiát kivett belőlem ez a küzdelem, viszont nem szerettem volna már sokáig időzni, mert, hogyha helyesek a szerzett információim talán már csak a Raven Tailes vezér van hátra a csapatból. A céhéről nem tudok egyebet csak azt, hogy ők is a Balam szövetség tagjai, így a céhem minden bizonnyal ki fog rúgni, de terveimben egyelőre nem szerepel a céhem, mi több hasznosabb, ha jelenleg nem tartanak gonosznak az emberek. Miután immár sokadszorra rendeztem a gondolataim elindultam, a reményeim szerint, mai utolsó harcomhoz.
Ahogy felértem a másodikra, minden bizonnyal a vezér termébe értem, ahol egy rettentő díszes vöröses-aranysárga színű trón díszelgett éppen velem szembe, úgy harminc méter távolságban. Felette egy kard és egy balta volt keresztbe téve, s még feljebb egy zászló lógott, amin egy ismeretlen címer virított. Az egyszerű helységben más nem is igazán kapott helyet. Bal oldalt ablakokkal van szegélyezve, amíg jobb oldalon három ajtó nyújt lehetőséget a távozásra. Senki nem fogadott, pedig reméltem, hogy nem kell majd várakoznom, s mégis. Egy ajtó megnyikordult, s kinyílt, majd egy ismerős hang a nevemen szólított.
- Dead! Hát eljöttél értem? –Ő volt az, akiért jöttem. De nem értettem. elvégre ő itt egy rab, s mégis ilyen szabadon tud mászkálni, vagy esetleg kiszabadult volna? Abban az esetben viszont még mit keresne itt?
- Igen, eljöttem! – A hölgy hatalmas mosollyal szaladt felém, egészen addig, amíg kezemmel megálljt nem parancsoltam neki.
- Mi a baj, édes? Nem bízol bennem?
- Nem, nem bízom!
- Pedig én vagyok az, cherry, aki napokig ágyba vitte neked a kaját és kényeztetett!
- Ha tényleg te vagy az, akkor mond meg a nevem, méghozzá az igazit!
- Dead Shadow Erick
- Gyere ide! – Szóltam neki arcomon egy barátságos mosollyal, mire ő ismét elindult felém.
Mikor pedig kellően közel ért oroszlánná változott és rám ugrott. Arra viszont nem számított, hogy egy csontpengét a vállába hajítok és hátrébb ugrom a karmai elől.
- Honnét? - Kérdezte a férfi, mire én kaján mosollyal válaszoltam.
- Sosem mondtam el neki az igazi nevem! az ellenem még fújtatott egyet a sérülése láttán, ami nem is volt olyan súlyos, csupán egy közepes mélységű vágás. Ezután pedig belekezdtünk az igazi küzdelembe.
A férfi először kígyóként kúszott felém, mire én csont fogakkal próbáltam eltalálni. Erre ő egy sassá alakult, amivel tett egy tiszteletkört a helységben és le kart csapni rám, én viszont egy csont falat emeltem magam elé. A madár alakjában éppen hogy sikerült megállnia a fal előtt, s evvel egy kínos ütközést elkerülnie. Gyorsan egy kisméretű macskává alakult, és a pajzsom réseit kihasználva a közelembe férkőzött. Farkasként megpróbált meglepni, de ekkor én egy csigolyaostorral sikeresen arcon csaptam. A földön elterülve újból kígyóvá vált, utána pedig medveként arcon karmolt. Természetesen nagyon fájt az ütés, úgyhogy hozzá hasonlóan én is elterültem. Éreztem a gyilkos csapásának szelét, így sötét pillanattal teljesen megvakítottam az alakváltót. Gyorsan ráküldtem két sötét lökést, mire ő hátrálni kezdett. sötét kígyóim a sötétben elrejtőzve játszi könnyedséggel intézték el az ifjút.
- Azt hiszem ennyi volt. – Szóltam, majd visszakapcsoltam a fényeket és a haldoklóhoz sétáltam. – Először is, ki vagy te és mi volt ezzel a célod? – A férfi nem válaszolt, csak elköhögött egy kis vért és egy gyenge ütést vitt az arcomba. Alaposan felhergelt, de egyelőre túlságosan nyeregben éreztem magam, ahhoz, hogy túl komoly érzést tápláljak iránta. Megkerestem Wildot, aki eszméletlenül feküdt a középső ajtó mögötti szobában, én pedig a kezembe vettem és elindultam lefelé. Néhány másodperc múlva fel is ébredt a nő, és mindkét kezével szorosan ölelni kezdett.
- Shaaaad! Tudtam, hogy eljössz értem! – Szemében könnycseppek gyűltek, én pedig továbbra is csak néztem előre érzéketlenül. – Próbáltam védekezni, amikor elfogtak, de túl erősek voltak! Nem tudtam mit tenni ellenük! – A lány immár nem folytotta vissza, keservesen sírni kezdett. – Annyira, de annyira örülök, hogy itt vagy! Nagyon szeretlek!
- Én viszont már nem! – Az arca elhűlt a szavaim hallatán, de a könnyei tovább potyogtak. – Nem szeretetből, vagy törődésből mentettelek meg, csupán csakis saját önös céljaim is erre az útra vezéreltek. Nem várok semmilyen hálát vagy köszönetet ezért, csak azt szeretném, hogyha magamra hagynál és folytathatnám az utamat. – A nő testbeszédet használva letetette magát a földre, majd pedig egy irdatlanul nagy pofon után egymaga elszaladt. Felnőtt nőről lévén szó tudtam, hogy nem csinál semmi hülyeséget, a pofon pedig megérdemelt volt, így ahogy elterveztem, elindultam a következő célom felé, ami épp arra van, amerre az ösztönöm visz.

Tárgy: Re: Dead Shadorick Csüt. Szept. 13, 2012 7:20 pm

Úgy látszik ez a hét tényleg a történelmi pillanatok hete xD

Nos, amikor meg láttam a címet, be vallom hősiesen felugrott a szemöldököm és kíváncsian fogtam neki az olvasásnak. Cherry érdekes lány annyi szent xD De nem kerülgetem itt a forró kását, a történet vezetés nagyon gyors volt. Erre legközelebb nagyon ügyelj, már már ugrálsz a jelentek között! Dead személyiségét egyre jobban csipázom, hatalmas volt itt! Az egyik kedvencem amikor jönnek hogy mentsd meg de te közölöd hogy menti a halál! Hát kész ez a pasi, tetszik hogy ilyen hűen ragaszkodsz a karakterhez, dicséretet érdemelsz érte! Még is a vége ütött nálam a legnagyobbat!

Dead Shadorick írta:: - Shaaaad! Tudtam, hogy eljössz értem! Próbáltam védekezni, amikor elfogtak, de túl erősek voltak! Nem tudtam mit tenni ellenük! – A lány immár nem folytotta vissza, keservesen sírni kezdett. – Annyira, de annyira örülök, hogy itt vagy! Nagyon szeretlek!
- Én viszont már nem!

Ezt az oltás! Ez hatalmasat tarolt nálam! Nagyon csipázom ezt az embert, de tényleg, igazi sötét arc!

Spoiler:

Jutalmad: 300VE + 300VE

~~~Level up!~~~
~~~ Gratulálok a negyedik szint meglépéshez! ~~~

Tárgy: Re: Dead Shadorick Vas. Szept. 30, 2012 11:42 pm

Mikor a Skull Order nevű céhbe érkeztem, azt gondoltam, hogy majd az én hatalmasságom felturbózza ezt a hétköznapi céhet. Tudtam, hogy ehhez nem elég néhány hét, vagy hónap, de azt is tudtam, hogy bizony nem lesz egyszerű. Számítottam arra, hogy jó néhány embernek nem fog tetszeni a stílusom, de hogy egyenesen a nagykutyának legyek szálka a szemében. Annyi mindent megtettem a kérésére, ő pedig azért, mert néhány hasztalan semmirekellővel leszámolok, megfenyeget. Érthetetlen, szemtelen és számomra felháborító! Ezen tények ismeretében pedig egyértelműen lezártam életem Skull Orderrel kapcsolatos fejezetét, s megmondom őszintén, örülök neki. Sokkal szabadabbnak és erősebbnek érzem a kötelékeik nélkül.
Mindeddig ugyanis fogva tartottak a szabályok és nem tudtam koncentrálni a terveimre. Már korábban rájöttem gyengeségeimre és ezért szerettem volna hűséges szolgálókra szert tenni, de erre senki nem volt vevő az ottani társaságból. Nem tudom miért nem akart senki sem az oldalamon harcolni, de már nem is tud érdekelni, immár egy egész más utat fogok bejárni, mint azok a szerencsétlenek! S biztos vagyok abban is, hogy sokkal többet is fogok elérni, mint ők. Egyelőre még nincs konkrét tervem, hogy hogyan fogom csinálni, de tudom, hogy sikerülni fog! Uralni fogom ezt a gyarló világot s kész! Nem azért mert nem tetszik benne valami, hanem mert ehhez van kedvem! Olyan erős nekromanta leszek, akinek a halál és élet közti korforgás olyan lesz, mint egy matematikusnak egy egyszerű matematikai képlet. Egy nem is olyan távoli napon az egész bolygó a játszóterem lesz az emberek pedig a játék katonáim és „Barbie” babáim lesznek, mint egy rosszcsont kisgyereknek!
Egy sötét erdőbe tértem be, rengetegszer jártam már hasonló helyen, olyan érzést keltett bennem, mintha csak egy régi barátnál tennék látogatást. Az erdei állatok sosem jelentettek fenyegetést számomra, így mindig is otthonosan tudtam közlekedni a vészjelzően hajlongó fák labirintusában. A bátortalan éjszakai madarak minduntalan elmenekültek, ha a közelükbe értem. Minden erdei lény elmenekült előlem, s magamra hagyott, mint egy elsőbbrendű lényt. Aki viszont mégis a közelemben maradt, az vált az éjszakai eledelemmé! Így volt ez egy bátor vaddisznóval is.
Egy bokorból merészkedett elő az állat, semmit sem sejtő szemeit rám emelte. Kezdetben gyámoltalan állat hatását keltette, ahogy az első néhány másodpercben vizsgáltam. Aztán szeme elkezdett vörösben úszni és immár egy potenciális veszélyforrást láttam benne. Felém fordult és kaparni kezdett a kurta lábaival. Természetesen nem rémültem meg az eszetlen állat fenyegetésétől, sőt örültem ennek a reménytelen próbálkozásnak. A vacsorám hosszú ideig tétovázott, s minél tovább tett így, annál kevésbé lett határozott. Végül teljesen ötlettelenül rontott nekem. Persze nem is vártam mást egy egyszerű ösztönlénytől, mégis jól esett volna egy kis kockázat. Körülbelül két lépés távolságban volt tőlem, amikor aktiváltam a Terror mágiámat. A bátortalan dög rögtön megtorpant, érezte, hogy nem vagyok olyan, mint amilyennek ő képzelt. Nem is kellett egyetlen további pillanat se, hogy mozgásba lendüljek. Rögtön megidéztem egy halál tüskét, amit menten az áldozatomba döftem.
Tudtam, hogy ezzel nem fejeztem be a vacsorámat, hisz így semmiképpen nem fogyaszthatom el. A húsa rágós lenne, a csontjai pedig minden bizonnyal kitörnék az összes fogamat. A lélektelen testet a vállamra vetettem és úgy cipeltem egy darabon. Az állat súlya kicsit megnehezítette a közlekedést, de tudtam, hogy ha jól akarok lakni, ezt az áldozatot meg kell hoznom. Egy szimpatikus helyen ledobtam a földre az elejtett vadat, majd elkezdtem nyúzni. Magától értetődő, hogy nem vagyok profi, így a termékből, csupán néhány kilónyi húst tudtam előállítani, épphogy ma estére elegendő legyen. Már csak tüzet kellett raknom, hogy valóban el tudjam költeni az estebédemet. Szerencsére öngyújtó mindig volt nálam, így csak néhány száraz gallyra volt szükségem, ami akadt is lévén egy erdőben ütöttem tanyát. a lehetőségeimet kihasználva pedig sikerült elfogyasztanom egy borzasztó vacsorát. De nem is az volt a célom, hogy egy remek étkezésben legyen részem, hanem hogy ne haljak éhen. Eddigi életem során nem sok alkalmam volt finom ételt enni, így nem volt szokatlan a helyzet.
Mielőtt nyugovóra tértem volna megtettem a szükséges előkészületeket. Álmomból hajnal egy csapat semmirekellő kötött fel. Kihasználva a védtelen helyzetemet körbevettek és felébresztettek a motyogásukkal.
- Ó, hát fel is kelt a kedvenc céhtársunk. – Üdvözölt az egyik zaklatóm. Haja sötét barna színű volt, szeme pedig zöld volt és szadista élvezet tükrözött. Örömét lelte abban, hogy sarokba szoríthatott. Nem válaszoltam neki, inkább felmértem a helyzetet, mielőtt elhamarkodottan cselekednék valamit. Kedélyes idegentől balra egy szintén jókedvű ellen állott. Jellegzetes vörös haja mellett, teljesen átlagos kék szem rontotta arcának kivételes összhangját. Őrült vigyorgása közben ujját tördelte, amivel tovább süllyedt a szememben. Tovább haladva egy közönös férfi következett. Nem volt boldog, amiért hatodmagával sarokba szoríthatott, de nem is volt zavarban. A jobb szélen egy nálam is furább alak volt. Arcát egy maszkkal takarta el, így nem tudtam róla semmit kideríteni. A bal szélen egy srác idegesen tekingetett mindenfele, a kihunyt tűz maradványaira, a fa lombkoronájára, s törzsére, de semmiképpen se rám. Mérhetetlenül félt a srác, ami elégtétellel töltött el. Kicsit talán tovább is elidőztem rajta, mint kellett volna, tőle jobbra az utolsó alak egy lány volt. Hosszú szőke haja volt elbűvölő türkizkék szeme a lelkemben próbált fürkészni, s valamiféle gyenge érzést próbált belém ültetni, ám tekintete szinte lepatakzott rólam.
- Na, milyen érzés, magányosan, sarokba szorítva? Gondolom, magadban rettegsz a félelemtől, s annyira félsz, hogy kimutatni sem mered! – Hangos szinkronkacagásuk következett érthetetlen célozgatása után, amely lyukat ütött az éjjelbe. Több farkas is felvonyított, s madarak kezdtek csipogni, ám az elleneim nem foglalkoztak a környezet válaszával. Jó hosszú ideig tartott, mire kiröhögték magukat, de türelmet gyakoroltam, s vártam.
- Sajnálom, de nem tudom, miről beszélsz. Egyáltalán nem félek! - Immár az én arcomon is diadalittas mosoly terült el.
- Persze, biztos blöffölsz, és igazából semmilyen terved nincs! – az ellensége csapat tagjai összenéztek, én pedig felemelkedtem fekvő helyzetemből. Magasan mindegyikük felé tornyosultam, ami némiképp megváltoztatta a helyzetet.
- Szóval, úgy gondoltátok, hogy nem készülök semmiféle ajándékkal a számotokra? – Egyetlen pillanat alatt teljesen megváltozott a harci helyzet. Négy mágust egy-egy csontos kéz fogott le, amely a földből bukkant elő, s az erdő sűrűjéből aszott testű hullák törtek utat a harcosok felé.
Elsőnek a beszédes kedvű idegen lépett, egy szél labdával pusztította el az t fogva tartó végtagot, majd felém fordult és egy számomra már ismert szél pengét kezdett előkészíteni. Mindeközben egyik társa egy egykezes kardot idézett meg és avval szabadította ki magát. A harmadik pedig nagy testű farkassá változott, és akként rázta le a „láncait”. Mielőtt azonban belefoghattak volna a többiek a mágiájukba, vagy a már említettek fejezhették volna be, amit szerettek volna, én lőttem ki néhány csont fogat a srácokra. Többen is sikeresen kitértek a támadás elől, azonban a félénk srácot szíven és fejen találta egy-egy fog. A lányt is eltaláltam eggyel, de őt csak vállon érte a csapás, nem szerzett komoly sérülést.
A sérült leányzó egy vízlabdát idézett meg és azzal olvasztotta meg a csontvázkezet. A titokzatos alak is mozgásba lendült végre, s egy valamilyen ismeretlen varázslattal felerősített ütéssel lehámozta magáról a csonttá aszalódott kart. A szél mágus befejezte a különös kézmozdulatokat, majd varázslata elindult felém. A farkas is elindult felém, mi több a fegyver mágus is közel próbált hozzám férkőzni. Én gyorsan egy védőárnyat húztam magam elé, ami likvidálta a szélből materializálódott pengéket, majd pedig a sötét húzással megöltem az immár fecske alakban felém tartó alakváltót.
A maszkos alak és a nő harcra kélt a szolgáimmal, a férfi fura agyar alakú mágiával intézte el két szörnyemet, amíg a nő megfagyasztotta az összes többit. Kellemetlen, hogy milyen könnyen intézték el, oly kedves társaimat, de hát az embernek mindenre fel kell készülnie.
A fegyveres támadóm elé árnykígyókat küldtem, akik kellő ideig lefoglalták, azonban a szélvarázsló sem tétlenkedett s egy széllökettel lepett meg. Kicsit hátratántorodtam, de nem volt komoly a rám gyakorolt hatása. Újból csontfogakkal támadtam, de mind elől kitértek. Időközben az árnykígyóimmal is végzett a kardforgató, én pedig szorulthelyzetbe kerültem. Négyen voltak ellenem, s most valóban sarokba szorítottak. A vészhelyzet azonban vész megoldásokra sarkall.
Megidéztem két csontvázamat és eszetlen rohanással azonnal támadtak. A hölgy és a rejtözködő idegen védőmágiát használt, tudva, hogy mi következik, azonban a szél mágus és a fegyverforgató tudatlanul lecsaptak az öngyilkos merénylőire. A csontból felépülő lelketlen testek azonnal szétrobbantak, és rengeteg helyen fúródtak ellenfeleimbe. Így már csak ketten voltak ellenem, sokkal jobb lett a helyzet.
- Egyértelmű, hogy ketten együtt le tudnánk győzni, de mi nem vagyunk olyan pitiánerek, mint a társaink. – A srác nem viccelt, hiszen érezhetően egy másik szintet képviseltek, mint a mostanra már hallott, s bolond társaik. Rendben van, hogy nem akarják magukat túlstrapálni, de ebben nekik mi a jó.
- Mi az ajánlatotok? – Kérdeztem tőlük karba tett kézzel, mire a nő válaszolt.
- Nem akarunk veled harcolni, s nem is akarunk visszahívni a céhbe. Igazság szerint minket sem fűz már sok érdek a Skull Orderhez, hamarosan mi is le fogunk lépni. Amiért most életben hagyunk, csak azt kérjük, hogy egyszer, ha szükségünk lesz rád, akkor segíts nekünk! Nem várunk tőled választ, kénytelen vagy engedelmeskedni nekünk! Hamarosan felkeresünk majd! – Ezzel el is tűntek.
Nem értettem az egész helyzetet. Tulajdonképpen csak azért, mert a későbbiekben szükségük lesz rám, életben hagynak. De honnét tudják, hogy segíteni is fogok nekik. Érthetetlen. Na, mindegy, legalább nyertem egy „plusz életet”. Minden bizonnyal valami hatalmas dologra készülhetnek, amiben ki tudja, talán én is részt veszek, ha elég nyereséges a számomra is.
Elégedetten aludtam vissza, majd kissé bal lábbal keltem fel. A hamis hanggal csicsergő szárnyasok kissé felbosszantottak, ám amint egyetlen pillantást is vetettem az állatokra elszeleltek. Továbbra sem volt konkrét tervem, így hát nem maradt más, mint a reménytelen baktatás. Kezdetben még jól is esett a hétköznapi gyaloglás, ám hamar ráuntam. Az ugyanolyan terpeszkedő fák és velük összhangban élő teljesen agyatlan állatok teljesen érdektelenné tettek.
Mire beesteledett egy ócska kisvárosba érkeztem. Teljesen átlagos parasztházak szegélyezték utamat, mígnem egy kocsmába értem. A kocsmában a jól megszokott népet pillanthattam meg. Rosszarcú, öreg alkoholisták, fiatal életerős, ámde mocskos és beképzelt fiatalok, könnyűvérű nőcskék és a többi unalmas emberfajta. Természetesen belépésemkor minden szem rám szegeződött. Arra, aki meg merte zavarni azt a remek családi idilljüket, hogy ebben a helységen csak ők vannak. akik hihetetlenül ismerik egymást és a környékről szóló összes sztorit. Ki tudja, talán egy pletykájuk is van már rólam.
Nem foglalkozva a közszemlével a pulthoz sétáltam. A pultos nő éjfekete hajú s sárga szemű hölgyecske volt, szájából cigaretta lógott ki. Bár vonzó teremtés volt, mégis szemeim a szájában lévő szálon ragadtak le. Akkor is azt néztem, amikor rendeltem.
- Egy korsóval a legjobb sörből! - Mindig is ki akartam próbálni a dohányzást, ám eddig sosem volt rá alkalmam. Nem azért, mert nem engedték, vagy, mert nem engedhettem meg magamnak, egyszerűen nem volt hozzá sem időm, sem kedvem. De most itt az alkalom időm már rengeteg lesz, kedvem pedig ebben a pillanatban éppen van! – S egy doboz piros Goldengatet! – A nő elmosolyodott, majd átnyújtotta a dohányterméket és a sört is. A dobozt kibontottam, majd előhúztam egy szálat a tizenkilencből. Kicsit nehéz volt kivenni a több mint egy tucatnyi közül, mert rettentő szorosan volt pakolva. A számba vettem, majd rájöttem, hogy valami hiányzik.
Mielőtt eszembe juthatott volna, hogy mi is hibádzik, már meg lett gyújtva a filter vége. Odáig rendben is van, hogy a kiszolgálóm volt olyan kedves, hogy feltűzet, de később majd nem tudom meggyújtani, ezért mindenképp vennem kell egy öngyújtót.
- A cég ajándéka! – Nyújtotta át az egyre aranyosabb pultos nő a gyújtót, amit el is fogadtam.
-Köszönöm!
- Maga új errefelé, ugye?
- Igen, átutazóban vagyok! Esetleg tudna ajánlani valami szállást, ahol alhatok.
- Éppenséggel az emeleten is aludhat. Van két kiadó szobánk, nem is olyan drágán, ággyal és fürdőszobával.
- Jó lesz, mennyibe kerül?
- Azt reggel majd megbeszéljük! – Miután ezt kimondta körbenézett a termen és közelebb intett magához. - Csak arra kérem, hogy lehetőleg békés úton próbálja rendezni mindenkivel a nézeteltérését! A napokban hunyt el a polgármester, így most mindenki ingerlékenyebb, mint általában. – Nem tudtam, hogy ezzel mit akar mondani. Talán balhés alaknak tűnök, aki vonzza a bajt? Na, de mindegy is volt, hiszen elszívtam a cigimet és eliszogattam a söröm, majd fel is mentem a szobámhoz. Az enyém volt a százegyes.
Nem sok kedvem volt aludni, így elkezdtem olvasni egy könyvet, amit a szobában találtam. Egy egész érdekes történetről szólt a folyóirat. Egy ifjú férfi kelt útra benne, aki eldöntötte, hogy bérgyilkossá válik. Kezdetben minden remekül ment, a feladatokat remekül teljesítette, ám egyszer csak besokallt. Egy lányt kellett megélnie, aki emlékeztette a szerelmére, aki a történések előtt nem sokkal halt meg. Az, hogy mi lett a sztori vége, nem tudtam meg aznap éjjel, mert elnyomott az álom.
Álmomban egy lány volt mellettem. Nem láttam sem az arcát, sem pedig a testének bármely pontját. Teljes egészében sötétségből állt. Ennek ellenére jól kivehet volt a tenyerén a Fairy Tail jele. Mielőtt azonban többet tudhattam volna meg, felébredtem a látomásnak is nevezhető jelenetsor illúziójából. Mivel furának tartottam, hogy a nőről semmit nem tudtam meg, csupán azt, hogy a Fairy Tailhez tartozik, így elhatároztam, hogy az első varázslólányhoz, aki oda tartozik, közel fogok kerülni!
Lesétáltam a kocsmárosnéhoz, majd kicsengettem a kellő összeget. Valóban olcsónak bizonyult a hely ahhoz képest, hogy mit adtak. Kivételesen már rendelkeztem tervvel is, Magnoliába tartottam a már említett céh irányába. Mivel a leghamarabb vonattal juthatok oda, így a legközelebbi város, Era felé meneteltem, ahonnét fel tudok majd szállni a megfelelő járműre.
Erában található a tanács központja is, így kifejezetten óvatosan kellett közlekednem. Próbáltam minél inkább beolvadni a város szürke hétköznapjaiba. Együtt mozogtam a tömeggel, hogy ne tűnjek fel senkinek. Nem is értem, miért voltam ilyen óvatos, hiszen ha ki is tűnök, nem mondhatják ki ránézésről, hogy fekete mágus vagyok! Ráadásul mostanra már céhem sincs! Miközben nevetséges viselkedésemen törtem a fejem megéheztem. Nem volt konkrét ötletem, mit kéne enni, így a legelső étterembe mentem be.
Odabenn több tucatnyi férfi, s nő evett s ivott, miközben, további egy tucatnyi szemrevaló nő pergett-forgott körülöttük. Az első benyomásom az volt, hogy egy valóban értékes helyre kerültem. A levegőben csodálatos illatok terjengtek, amik belopták a szívembe a kellemes helyet.

Tárgy: Re: Dead Shadorick Szomb. Márc. 02, 2013 8:05 am

Szevasz Dead!

Ha emlékezetem nem csal, eddig még nem volt szerencsém a munkáidhoz, így első körben alapvető meglátásokat szeretnék megosztani veled. A fogalmazásmódod egészen jó, hamar felkeltette az érdeklődésem, így máris mohóbban olvastam a kalandod. Nem sokkal később azonban az első "csalódások" is megérkeztek. Az alapvető problémám az volt, hogy túl sokat fejtegetsz jelentéktelen dolgokat, olyanokat, amelyek ráadásul nem is túl érdekesek. Ez sajnos a későbbiekben is visszaköszönt és összességében talán a kaland felét el is vitte. Tartalom szempontjából mást nem nagyon tudnék felróni neked, ha érkezik folytatás, abból majd kiderül, hogy merre halad a történeted.
Ezen kívül, általános vessző, pont, szóismétlési hibák is előfordultak, ezeknek azonban újraolvasással könnyen erejét veheted. Engedd meg, hogy néhány példával rávilágítsak a többszörösen előforduló hibákra:

"Haja sötét barna színű volt, szeme pedig zöld volt és szadista élvezet tükrözött.
tőle jobbra az utolsó alak egy lány volt. Hosszú szőke haja volt
- az ilyen jellegű leírásoknál, hagyd el az első voltot, elég ha csak a legvégén írod. Így kiküszöbölsz egy szóismétlést és a mondat sem lesz olyan suta-

"Minden erdei lény elmenekült előlem, s magamra hagyott, mint egy elsőbbrendű lényt.
Egy bokorból merészkedett elő az állat, semmit sem sejtő szemeit rám emelte. Kezdetben gyámoltalan állat hatását keltette,"
- az állatos mondatnál az előbbihez hasonló a helyzet, a második "állat" elhagyható lett volna, míg a "lényes" szóismétlésnél, vagy szinonimát kellett volna használnod, mint pl az erdei lény helyett teremtmény vagy a felsőbbrendű lény helyett életforma, vagy úgy fogalmazni, hogy kikerüld a szóismétlés lehetőségét. -

Más esetekben a mondanivaló volt kissé megkérdőjelezhető, nehezen érthető, avagy.. hát furcsa, esetleg valószerűtlen.

"elbűvölő türkizkék szeme a lelkemben próbált fürkészni, s valamiféle gyenge érzést próbált belém ültetni, ám tekintete szinte lepatakzott rólam." - viszonylag sokat olvasok, de az én fejemben lélekben nem szoktak fürkészni, csak magát a lelket esetleg, és a tekintet sem patakzik le csak lepattogzik, vagy lepattan.

"A sérült leányzó egy vízlabdát idézett meg és azzal olvasztotta meg a csontvázkezet.
a sötét húzással megöltem az immár fecske alakban felém tartó alakváltót."
- kicsit még álmatag vagyok, lehet ezért, de elsőre nehezen tudtam elképzelni, hogy olvassza le a víz a csontvázkezet, végül rájöttem mire gondoltál, de az olvasztás nem a legjobb kifejezés erre. elmos, lemos szétszaggat, vagy pl addig tépázta míg semmivé nem lett. Nem kötözködni akarok, vagy rád erőltetni a saját stílusom, de sokszor, a félreértések elkerülése végett, vagy hogy a megfelelő hatást érjük el, fontos lehet a szóhasználat. Még akkor is, ha a jelentés éppen csak egy árnyalattal tér el. Például furcsa ha azt mondom, hogy a tea szaga, vagy hogy gyengéden rázogatta gyermekét.
A fecske alakban támadó alakváltót pedig csak azért említettem meg, mert .. fura, hogy egy védtelen madárként próbál rád rontani:P, úgy mint az is, hogy akármilyen tapasztalatlan is az ember, csak néhány kilo húst képes lemarni egy mázsás vaddisznóról.

"Megidéztem két csontvázamat és eszetlen rohanással azonnal támadtak." - és helyett mondjuk akik, mert a mondat így gyakorlatilag értelmetlen

Úgy érezheted, hogy sok apró és jelentéktelen dologba is belekötöttem, de az ilyenek nagyban képesek meghatározni az összképet. Minden egyes pici hiba megakaszt olvasás közben, kizökkent és meggátol abban, hogy élvezhessem, falhassam a szöveget.

Nem győzöm hangsúlyozni minden játékosnak, hogy mennyire fontos a többszöri, alapos újra olvasás. Segítségével sokszor bukkan az ember a fentebbiekhez hasonló hibákra, vagy sima elírásokra, amikben ezen munka sem szenvedett hiányt.

A legfontosabb azt hiszem, hogy több tartalommal töltsd meg a történeted és hagyd el a jelentéktelen momentumok részletezését, azt hagyd meg a teljesen kezdőknek. Te már nem vagy az és minden fentebb említett dolog ellenére ezt lehetett érezni.

Jutalmad 400VE és egy gondolat: Ne próbálj meg üres postokkal slotot foglalni a hónap utolsó napján Smile

üdv

Lily

» Dead Shadorick
» Dead Shadorick
» Dead Shadorick
» Dead Shadorick - belépések & kilépések!
» Selejtező kör: Gabriel van Chantai VS Dead Shadorick