Magánküldetés: August Autumn (Arisa, Kes, Juro)

Era utcáit jártam és azon gondolkodtam, hogy mit kéne tennem. Mivel semmi ötletem nem akadt így úgy döntöttem, hogy megnézem az újságban, hátha van valami érdekes benne. Ezért vettem egy újságot és elkezdtem olvasni. Ahogy lapozgattam észre vettem egy különös cikket. Amiben arról olvastam, hogy egy felfedező eltűnt. Valami kicsiny falú közelében, ami a hegyekben található. Az egész addig nem érdekelt, míg oda nem értem az olvasással, hogy a megtalálónak jutalom jár. Mivel nem volt semmi jobb munka az újságban ezért úgy döntöttem elvállalom. A könnyebb haladás érdekében a varázs térképemet használtam, aminek hála meg volt az útvonal is. A hogy a városból tartottam kifelé a kezemben lévő térképet néztem. Az úton haladva egy kirakat előtt haladtam el, aminek kirakata magára vonta a figyelmemet. Kabátok és más télies ruhák voltak. Mivel úgyis a hegyekbe indulok jobbnak, láttam valami melegebb ruhát venni. Így bementem a boltba és körbe néztem. A kínálat nem nagyon tetszett mind addig, míg meg nem láttam egy fekete bőrkabátot, ami megragadta a figyelmem. Azonnal felpróbáltam és pont a méretem volt, ráadásul elég melegnek is tűnt. Így nem gondolkoztam, hanem meg vettem. Mivel meg volt minden az úthoz végre elindulhattam.
A térkép alapján könnyen eljutottam a hegyek lábához. Ahonnan az út kezdett nehezebbé válni. A hogy fél úton jártam a hegyen kezdett lehűlni a levegő. Tovább haladva már a hó is neki kezdett esni. Ez nehezítette a haladást valamelyest. A legrosszabb azonban az volt hogy a szél által kavart hó miatt a látás nehézkessé vált. Ezért a tempómat valamivel gyorsabbra vettem hogy minél hamarabb kikerüljek a hófúvásból. A térképpel a kezemben haladtam a hegyen felfelé. Amikor hangokra lettem figyelmes. A hangok farkasok üvöltése volt, ami mást talán gyorsabb haladásra serkentett volna. Ám az én tempóm így is gyorsabbnak mondható volt, mint az átlag emberé. A hangok miatt nem aggódtam, hiszen számomra az ilyen hangok nem sokat zavarnak. A tempómon nem változtatva haladtam tovább. Azonban a hó miatt gyakran néztem a térképet, hogy el ne tévedjek. Ennek hála hamar elhagytam a szeles részt és nemsokára egy táblához értem. A táblán a falú neve volt olvasható. Ennek megörültem és úgy döntöttem megállok, hogy egy kicsit pihenni mielőtt a falúba mennék. Ahogy ott álltam nemsokára egy nő tűnt fel. Aki szintén a táblánál állt meg. A nőt nem sokkal rá egy férfi is követte, aki szintén a táblánál állt meg.

Sorry késésért ^^, de itt is van

Ez is egy olyan nap volt, mint a többi, nem történt semmi különleges. Az emberek a szokásaikhoz híven felkeltek, ettek, ittak, beszélhettek és még sok minden mást is csináltak, amik folytonosan megismétlődnek az életükben, pont úgy, mint nálam is, csak éppen másként. Egy fogadóban voltam, ahol megettem a szerény kis kajámat, amit kértem. A távolban egy csapat zajongott, aki már távolról bűzlöttek az alkoholtól, de a piszkos kinézetük alapján mástól is. A lehető legtávolabb ültem tőlük, ahogy mindenki más, de egyszerűen lehetetlen volt nem érezni a bűzt. Néhány vendég méltatlankodott is, hogy miért nem teszik ki a szűrük innen, de hát... a pénz beszél, a kutya ugat.
A kajám mellé kaptam egy újságot is, ami gyűrött volt. Sokan olvashatták már. Igazából nem is kaptam, hanem csak úgy ledobták mellém, remélve hátha felfigyelek benne valamire, és akkor tovább maradva, kérek még valamit, jobban megtömve a kasszát. Nos, az első rész igaz is volt, a másik része azonban nem. Egy kis hirdetés keltette fel az érdeklődésemet. Picit megdöbbentem, ugyanis még soha nem akadtam újságban egy felkérésre. Állandóan a falról szoktam egy-egy helyen leszakítva a falról, vagy más kezéből szoktam kitépni. De belegondolva, tudhattam volna, hogy azokat is az újságokból szokták kitenni. Egy August Autumn nevű valaki eltűnt és meg kell keresni. Utoljára állítólag az északi hegyekben levő Kotnonm falujában látták. Könnyű feladatnak ígérkezett és a jutalom sem volt annyira rossz. A helyszín nem is lehetett volna tökéletesebb. A forró napok után jól fog jönni a hűsülés. Jégmágus lévén nem kellett nagyon változtatnom az öltözékemen, egy pulcsit halásztam elő a táskámból, amit egyenlőre csak a derekamra kötöttem, aztán felbontva egy újabb rágógumi pakkot, elindultam a célállomás felé.
Az út során csak egyszer kértem útbaigazítást. Nem annyira messze, egy napi séta, ahhoz pedig már hozzászoktam. A hegy lábához érve, felvettem a pulcsim. Igen kellemes volt az idő, végre valahára, úgy éreztem, mint ha otthon lennék. A jég, a hideg volt az otthonom, ami a legjobban jellemzett engem.
Hosszú kilométereket tettem meg, mikor egy táblához értem. A tábla előtt viszont már állt valaki, egy idegen, akit nem ismertem. Lehet, hogy ő is azért jött ide, mint én, és az, aki utánam érkezett pár perccel később.

A hogy a táblánál állva megpihentem indultam is tovább. Nem törődtem a másik kettővel. Elindultam a falú felé. Amint közelebb értem Kotnom határához a z idő valamelyest javult. Nem annyira hogy kellemes legyen de elviselhetőbb lett. Ahogy közelebb értem a házakhoz a hozzám közelebb eső faház teraszán egy öregember játszott valami lágy dallamot. A házak leginkább fa kunyhók voltak, amik elég egy hangúak voltak. Bár a gyerekeket ez nem zavarta. A házak között megbújva hógolyóztak, vagy épp hógolyózták a hóembereket vagy egymást. Mivel nem haladtam túl gyorsan így volt időm megfigyelni a környéket. Különösen az öreget, aki egy fejbólintással jelezte, hogy haladjak csak tovább, mert nem ö a megbízó. Ahogy haladtam elkezdtem gondolkodni a faluról. Mivel nekem nem nagyon tetszet az ilyen kis települések. Az olyan, amit könnyen elnépteleníthettem volna, ha akarnék. Á azonban most pont azért jöttem ide, mert innen érkezett a felkérés. Ezért inkább visszafogtam magam és csak haladtam egyenesen a falu közepe felé. Nem volt nehéz megtalálnia a központot, mivel csak az az egy épület volt magasabb a többi épületnél. Ahogy néztem úgy gondoltam, talán ez lehet a művelődési ház, vagy valami hasonló. A nézelődés közben megláttam hogy a másik kettő is oda ért a hova én. De még mielőtt lett volna lehetőségem kérdezni bárkitől bármit is. Egy jól megtermett piros ruhás férfi siettet oda hozzánk. Bár a hosszú szakálla eltakarta a száját a beszédét mégis jól lehetett érteni.
- Ha Augustot keresik, jöjjenek velem. Távolról fel lehet ismerni a messziről jötteket itten, mert hát tudják kicsiny falu ez és magukat nem ismerem még. – Nevetett jókedvűen. – Meg hát a gitáros Bob szólt, hogy vendégeink jöttek. –
Furcsálltam hogy nem vetem észre, hogy mikor hallgathatott el a gitár. Az viszont érdekelne, hogy, hogy tudott üzenni ilyen hamar? Bár minden településnek megvan a maga titka. Ezért nem nagyon gondolkoztam rajta tovább. Inkább köszöntem a férfinek.
- Hello – Köszöntem a magam rideg módján. Amit aztán a másik kettő is követett.

Hárman álltunk meg a táblánál, de nem köszöntünk egymásnak, én is csak egy apró biccentést ejtettem meg, amit nem nagyon viszonoztak, vagy csak alig. Hosszú perceken keresztül vártam, hogy megszűnjön ez e kínos csönd és valaki megszólaljon, de nem történt meg. Ez egyikük, akiről még most sem tudtam a nevét, hirtelen elindult a falu központja felé. Egy kicsit tanácstalanul néztem a másikra, de nem látva tőle nagyobb reakciót, vállat vontam és én is útnak indultam. Pár lépést tettem csak meg, mikor mint ha a levegő hőmérséklete melegebb lett volna. Kicsit furcsálltam a dolgot, de nem nagyon foglalkoztam vele... egyenlőre. Az idő nem volt se hideg, se meleg, egyszerűen volt, mint a falu, ahova megérkeztünk.
Kotnonm nem volt túl nagy falu, faházak és kunyhók alkották. Az egyik ilyen kunyhón egy öregember pengette a gitárját, amivel még egyhangúbbá tette a helyet. Pont megfelelő volt számomra, nem is hasonlíthatott volna jobban hozzám. Mikor közelebb értünk az öreghez, a fejével intett, hogy menjünk tovább. Menet közben a zsebembe nyúltam és elővettem egy újabb rágógumi csomagot és elkezdtem kettőt rágcsálni belőle. Az íze, mint ennek a falunak a hangulata: semmilyen. Kezdett egy kicsit rossz érzésem támadni ettől.
Minden egyes lépésünk neszét tisztán hallani lehetett. A hó ropogásától kezdve mindent. Igen hamar megérkeztünk a falu központjába és még mielőtt tanakodni kezdtünk volna afelől, hogy merre tovább egy vastagon kötött, piros pulóveres férfi kocogott hozzánk hosszúkás, őszes szakálla alól nem lehetett látni a szája mozgását, de a mély hangját annál inkább. Amilyen csönd volt itt, szerintem mindenki hallotta, hogy mind mond:
- Ha Augustot keresik, jöjjenek velem. Távolról fel lehet ismerni a messziről jötteket itten, mert hát tudják kicsiny falu ez és magukat nem ismerem még.-nevetett– Meg hát a gitáros Bob szólt, hogy vendégeink jöttek.- az ki van zárva. Nem létezik, hogy az ember hamarabb ideért, mint mi, főleg úgy, hogy nem láttuk elmenni magunk mellett. Én pedig csak néhány falusit láttam az utakon, akik egymással beszélgettek, vagy minket bámultak, mint ha sose láttak volna idegeneket. Akármennyire is volt ez a hely békés és minden jó, valami itt nekem nagyon bűzlött és nem a szaga miatt.
- Üdv- néztem rá komoran, amitől kicsit hátrébb lépett. Nem vettem zokon, sokan így reagálnak a szúrós tekintetemre- Arisa Maruyama vagyok.

Gondoltam, az erőltetett menet után tartok egy pár perces pihenőt, ez alatt az idő alatt jobban szemügyre is vettem az itt tartozkodókat. Az egyik egy hosszú ezüst hajú fickó, fekete kabátban, ő hamarabb el is indult, a másik meg egy sötétkék hajú lány, aki csak egy pulóvert viselt.
~ Hogy bírja ezt a hideget? Én kabátban is majd megfagyok. ~ értetlenkedtem magamban, majd hírtelen szöget ütött a fejemben, hogy ő egy lány. Megmondom őszintén, eddig életemben nem sok nőnemű egyedet láttam, az erdőben egyet sem, az akadémián is csak ritkán, őket is csak távolról. Kihasználva a lehetőséget jobban szemügyre akartam venni, de lassan ő is elindult, követve a másikat. Rögtön követni kezdtem, mint egy hűséges kutya, éreztem, hogy ez egy ritka alkalom, és muszáj megszólítanom, legalább egy kicsit, hogy hallhassam a hangját. Már majdnem köszöntem is neki, mikor elmentem a tábla mellett. Az időjárást mintha kicserélték volna, a szél lecsendesült, a levegő is egy kicsivel enyhébbre váltott. Ez annyira meglepett, hogy az egész tervemet elfelejtettem. A falu vonzotta magához a tekintetemet legközelebb, furcsa volt, hogy csak faházat, kunyhót és bodegát lehetett látni, így az egész olyan egyhangú volt, hiányoltam az egyediséget belőle. Az egyik közeli háznál egy öregember csapott a húrok közé, lágy dallama jól eset a fülemnek, ami pozitív irányba mozdította a hely értékét a szememben.
~ Simán el tudnék lakni egy ilyen helyen, csak zavar a sok hó, meg a kinti hideg. Bár kíváncsi vagyok, hogy tudták elérni, hogy ne legyen jeges az út, ha ennyi hó van rajta.
Az öreg biccentésére tovább haladtam, majd a tekintetem ismét az előttem sétáló személyen pihentettem.
~ Vajon ős is képes lenne egy ilyen helyen élni, vagy csak egy nagyobb városba érzi otthon magát? ~ kalandoztak el a gondolataim, majd egy hírtelem mozdulattal arcon paskoltam magam, hogy visszatérjenek . ~ Most nem szabad másra gondolnom, csak a küldetésre! Ha végeztem, majd foglalkozom a lánnyal.
Hamar elértük a központot, legalábbis annak nézet ki, előttünk egy viszonylag nagy épület tornyosult, feltehetőleg a művelődési ház lehetett. Az ezüstfejű is itt volt már és hírtelen megjelent a mikulás. Egészen pontosan egy vastag piros kötött pulóvert viselő alak, akinek mindentesti adottsága megvolt ahhoz, hogy télapó lehessen, még a hosszú ősz szakálla is.
- Ha Augustot keresik, jöjjenek velem. Távolról fel lehet ismerni a messziről jötteket itten, mert hát tudják kicsiny falu ez és magukat nem ismerem még. – jóízűen nevetett – Meg hát a gitáros Bob szólt, hogy vendégeink jöttek.
Kicsit meglepődtem, hogy az az öreg gitáros ilyen gyors, majd rögtön arra jutottam, hogy teleportálás művészetét alkalmazva előzött meg minket. A többiek köszöntek a fogadónknak, így én is követtem a példájukat.
- Juro Chiba vagyok, nagyon örvendek! – mondtam bizonyára furán vigyorogva, hiszen megtudtam a fiatal hölgy gyönyörű nevét.

- Kes vagyok- mutatkozott be a másik srác. Végre megtudtam mindenkinek a nevét, aminek nagyon örültem, utálom, ha nem tudom a másik nevét, főleg, ha egy csapatot kell valakivel alkotnom.
- Hali- köszöntem neki, Juro nem köszönt, vagy csak én voltam annyira süket, hogy nem hallottam, bár az is megeshet. A bemutatkozósdi után, a férfi behívott minket az épületbe és egy irodába vezetett, ahol meleg teával kínált minket, miután leültünk vele szembe, kivéve Kes, aki a helység egyik falának támaszkodva figyelt- köszönöm- fogadtam el. A tea erősen gőzölgött, amiből tudtam, hogy nem csak meleg, hanem forró, bár a poháron keresztül is érezni lehetett egy kicsit. Nem foglalkozva a többiekkel, a mágiám segítségével kihűtöttem a teát. Sokkal szimpatikusabb lett a hőmérséklete, így bátran belekortyoltam. Mit ne mondjak, hűsítő volt- szóval- tettem vissza a poharat az asztalra- mi lehet tudni, erről az Augustról, azon kívül, hogy eltűnt? Bocsánat, de így eléggé, homályos a történet- néztem határozottan, olyan, „ha valamit eltitkolsz és kárunk lesz belőle kinyírlak” tekintetemmel, amit láthatólag fogott is és egy nagyot nyelve belefogott a történetbe.
- Mi sem tudunk annál többet az eltűnéséről, hogy az egyik nap a hegyekbe indult a szánjával és az azt vezető farkasokkal. Indokát nem tudtuk, soha nem mondja el merre megy- mesélte- azonban a napokban a szán üresen tért vissza, őt meg sehol nem találjuk. Kerestük sokat, viszont az időjárás igen megnehezítette a keresést és néhányan meg is sérültek. A legfurcsább dolog az volt, hogy a farkasok lihegtek és egyszerűen nem lehetett őket megnyugtatni, csak hosszú idő után, mint ha megijedtek volna, vagy valami más történhetett. Ezért kértünk segítséget. A ti feladatok lenne megtalálni Augustot és kideríteni, hogy mi történt.
- Ez nem tartalmazott túl sok információt- húztam el a számat- nem akarom elkeseríteni tata, de mint mondta, az idő nem túl kegyes az emberekhez itt, főleg a falun kívül- utaltam egy bizonyos tényre, amit nem kellett kifejtenem- őszintén szólva még én is pulcsit húztam, pedig jégmágus vagyok-mutattam magamra. Az, hogy én pulcsiban legyek… nagyon ritka esemény. Megeshet, hogy ha mi hárman utána megyünk, és segítség nélkül…
- Természetesen, adunk mellétek 6 kísérőt- állt fel a székéből- kérlek, kövessetek, had mutassam be őket- ment ki az irodából. Egy hátsó kertbe vezetett minket, de sehol senkit nem láttam. Kezdtem megkérdőjelezni a tata épelméjűségét (hogy talán képzeletbeli barátai vannak, akiket, csak ő lát), mikor megállt és 6 farkasra mutatott. 2 szürke, 2 fekete és 1 fehér farkasra. Mind a szánhoz voltak kötve. Soha nem láttam még ekkora farkasokat. Nagyok és izmosak voltak, már ha lehet ilyet mondani róluk, viszont a legelső, a vezető sovány volt és nem volt a szánhoz kötve. Mindegyikből sugárzott az értelem- ők fognak az utatokon segíteni, Ők nem pusztán kutyák, mint gondoljátok, hanem a társaitok jelen helyzetbe. Úgy gondolom, semmi értelme pazarolni a drága időt, várva a jobb időt. Akár indulhattok is- mondta és válaszra sem méltatva megfordult és elment. Egy darabig néztem utána, majd visszafordultam a szánhoz és azt kezdtem el elemezni. Nagynak nagy volt, 2 ülés volt elől, egy állóhely pedig hátul, annak, aki irányítja a farkasokat. Nem foglalkoztam túl sokat a kinézetével, a lényeget megtudtam róla, s mivel a többiek részéről nem volt ellenállás afelől, hogy azonnal induljunk, ösztönösen a hátsó állóhelyhez mentem, mivel engem nem zavart a hideg szél. Juro elfoglalta elől az egyik ülőhelyet, viszont Kes csak állt, és látva, hogy a farkasok meg sem moccantak, még csak rám sem bagóztak, odajött hozzám.
- Majd én vezetek- mondta. Magamba duzzogva helyet cseréltünk. Én leültem Juro mellé, Kes pedig a helyemre állt, mire a farkasok egytől egyig útra készen lábra álltak, mire még egy sor morogtam magamba. Előre éreztem, hogy nem leszünk jóban egymással.

- Kes vagyok. – mutatkoztam be a férfinak.
Ezek után a férfi behívott minket az irodájába, ahol meleg teával kínált minket. Én nem kértem mivel nem volt rá szükségem. A többiek leültek egy, egy székre, én viszont inkább az épület falának dőlve álltam és figyeltem. Arisa a teáját jég mágiával lehűtötte, amit bárki kiszúrhatott, aki a teremben volt. Ennek a cselekedetének hála megtudtam, hogy egy jég mágus is van a csapatban. Így már értettem hogy mért van olyan lengén öltözve.
- Szóval- kezdte a lány a mondandóját. - Mi lehet tudni, erről az Augustról, azon kívül, hogy eltűnt? Bocsánat, de így eléggé, homályos a történet. -
Ez ugyan nekem is fura volt a felkérésben de mivel nem vagyok az, az ijedősfajta ezért erre nem nagyon fordítottam figyelmet. Mivel viszont szóba került így jobbnak láttam figyelni mit mond a megbízó.
- Mi sem tudunk annál többet az eltűnéséről, hogy az egyik nap a hegyekbe indult a szánjával és az azt vezető farkasokkal. Indokát nem tudtuk, soha nem mondja el, merre megy- mesélte- azonban a napokban a szán üresen tért vissza, őt meg sehol nem találjuk. Kerestük sokat, viszont az időjárás igen megnehezítette a keresést és néhányan meg is sérültek. A legfurcsább dolog az volt, hogy a farkasok lihegtek és egyszerűen nem lehetett őket megnyugtatni, csak hosszú idő után, mint ha megijedtek volna, vagy valami más történhetett. Ezért kértünk segítséget. A ti feladatok lenne megtalálni Augustot és kideríteni, hogy mi történt. -
Ez fel keltette, a figyelmem pláne, az hogy a farkasok hogyan viselkedtek. Mivel tudom hogy a farkasok nem azok a félék jóságok, akik csak úgy megijednek a saját árnyékuktól. Valami nem normális lehet a dolgok mögött. Jobb is hogy mágusokat hívtak erre a feladatra. A gondolat menetemet Arisa újabb kérdése szakította meg.
- Ez nem tartalmazott túl sok információt nem akarom elkeseríteni tata, de mint mondta, az idő nem túl kegyes az emberekhez itt, főleg a falun kívül. Őszintén, szólva még én is pulcsit húztam, pedig jégmágus vagyok-mutatott magára. Az, hogy én pulcsiban legyek… nagyon ritka esemény. Megeshet, hogy ha mi hárman utána megyünk, és segítség nélkül… -
Erre a férfi közbe szolt.
- Természetesen, adunk mellétek 6 kísérőt- állt fel a székéből- kérlek, kövessetek, had mutassam be őket. – Azzal elindult kifelé. Valami hátsó kert szerűségben vezetett minket ahol hat jól megtermett farkas várt ránk, két szürke, két fekete egy fehér. Mind az öten egy szánhoz voltak kötve. Ahogy néztem őket még inkább kezdett beigazolódni a sejtésem. Öt ekkora jóság egy medvét is elrettentene, nem épp átlagos dolog lehetett, ami ezeket meg rémítette. A hatodik viszont nem tűnt olyan erősnek, soványnak és idősnek tűnt számomra.
- Ők fognak az utatokon segíteni, Ők nem pusztán kutyák, mint gondoljátok, hanem a társaitok jelen helyzetbe. Úgy gondolom, semmi értelme pazarolni a drága időt, várva a jobb időt. Akár indulhattok is – mondta a férfi. Nekem ezt nem kellet, volna mondani, hisz ismerem jól a farkasokat. Azzal a többiek neki készültek az indulásnak. Arisa egyből megragadta a kezdeményezés lehetőségét és a szán végénél lévő vezető helyére állt. Juro beült előre, míg én csak álltam és nézte. A farkasok nem igen akartak a kis hölgynek engedelmeskedni. Ekkor én oda sétáltam és átvettem a vezető helyét.
- Majd én vezetek - Mondtam, azzal a vezető helyére álltam Arisa meg előre ült a másik férfi mellé. A hogy láttam rajta nem épp, nagy kedvel fogadta a kudarcát a farkasoknál. Nekem viszont egyből készen álltak az indulásra.

Neki indultunk a havas tájnak, a farkasokkal együtt. A nagy hó ellenére gyorsan haladtunk, ami nem meglepő, ha a farkasokat vessük. A hideg szél ereje még jobban érződött a sebesség miatt. Bár nem volt elviselhetetlen számomra a rideg körülmény, de azért nem nyerte el a tetszésemet. A farkasok ügyesen tették a dolgukat nekem csak annyi dolgom volt, hogy a szánt fordítsam a megfelelő irányba. Az út kisebb dombokon vitt keresztül fel és le. Mind addig, míg el nem értünk egy befagyott tóhoz. Ahol a szánt húzó jószágok meg álltak. Egyedül csak az idősebb farkas volt, aki a jégre lépett. Én nem akartam a hidegben várni ezért sürgettem őket az indulásra.
- Mi az, minek álltatok meg? Induljatok. -
- Hagyd, szerintem csak megnézik milyen vastag a jég, lehet minket, nem bír el és beszakad alattunk. – Szólalt meg a lány a szán elején.
- Akkor jobb, ha meg várjuk, míg visszaér a felderítő. – Válaszoltam a szokásos ridegségemmel.
- Igen, de, ha nem elég vastag, a mágiámmal megtudom, oldani- Szolt a lány miközben vont egyet a vállán.
A farkas már elég messe, járhatott mikor látszott, hogy beleszagolt a levegőbe, majd a jeget kezdte el vizsgálni. Ez nekem már jelezte, hogy valami baj van. A farkas elindult visszafelé épp ugyan olyan lassan, mint ahogy odafelé haladt. Nem közeledett túl sokat egy hatalmas rozmár bukkant fel a jég alól hatalmas üvöltéssel. A jég elkezdett darabokra törni a farkas mögött bár az nem nagyon törődött vele. A maga tempójában, hatalmas nyugalommal haladt felén. Ahogy kiért a part jelezte, hogy lelet menni. Ám az út már nem volt járható. Ezért inkább a meg kerülés mellet döntöttem.
- Akkor meg kerüljük - Jeleztem a lánynak a döntésemet.
Arisa nem szólt semmit csak ült a szánban.
Ahogy haladtunk elkezdett sötétedni, ezért úgy gondoltam jobb keresek valami éjszakai szállást. Egy barlangot szúrtam ki a távolban.
- Sötétedik. Az a barlang meg felel éjszakára. – Jeleztem hangosan ismét a döntésem.
- Akkor menjünk és nézzük meg, nincs-e ott valami. Azután tűzifát kellene keresni, az éjszaka nagyon hideg lesz. Engem nem zavar, de te kihűlhetsz. -
- Nekem nem kell. Meg van a magom módszere az ilyenekre. – Válaszoltam az időjáráshoz hasonló ridegséggel.
Nem kellett sok idő a hoz, hogy a barlanghoz érjünk. Megállítottam a szánt és elengedtem a farkasokat, hogy a hideg miatt összebújhassanak. Aztán a szánom megtalált, eledelből adtam nekik enni. Amint végeztem a lepakolással a barlangba indultam, hogy megpihenjek. A táskámból elővettem a merengőt és már is aktiváltam.
- Gömbbe zsúp – Azzal már is a belsejében teremtem. Jól esett az a kellemesnek mondható hőmérséklet, ami benn uralkodott. A Merengő belsejében lévő kis házba mentem be. Nem nagyon húztam az időt, mivel át voltam fagyva így egy forró kakaót készítettem magamnak. Még jó hogy rendesen fel töltöttem az éléskamrát, mindennel, amire csak szükségem lehet. Ez után kinéztem, hogy Arisa hogy van. Ahogy a gömbből zsúp sót kimondtam máris kin teremtem, kezemben a forró itallal.
- Biztos meg lesel idekinn a barlangban? – Kérdeztem a lánytól. Mivel nem akartam egy összefagyott társat pluszba.
- Jégmágus lévén igen- bólintott enyhén csodálkozva - - és van takaró is. – mutatott a szánról leszedett holmira.
- Jó mer nekem egy egész ház, van minden kényelemmel. – Hívtam fel a figyelmét.
- Jó neked, én az elmúlt több mint 6 évemet a szabad ég alatt töltöttem. Hozzászoktam ehhez az életmódhoz, nem vágyom kényelemre- hadarta- egyébként, mi történne a hógömbbel, ha megráznám, míg bent vagy?- kíváncsiskodott - megérzed? Egyébként honnan van az? –
- Semmi, nem venném észre. Egy munka után kaptam. – válaszoltam a kérdésére. - Bár én az egész életemet a szabad ég alatt töltöttem, a hideget azért nem szeretem. – mondtam, mivel nem voltam hozzá szokva, hogy hideg helyeken járkáljak.
- Ha akarsz jönni, akkor jöhetsz? – Kérdést azért még feltettem, mivel ha kin van nem tudok úgy figyelni rá, hogy ne csináljon valami álnok dolgot.
- Kösz megvagyok itt kint is – utasította vissza az ajánlatomat.
Azzal én visszatértem a mini világba és lefeküdtem aludni.

Nem is gondoltam volna, hogy pár farkasban ennyi erő van. Azt hittem, hogy a sovány miatt többször is megfogunk állni pihenni, de úgy hajtottak, mint ha puskából lőtték volna ki őket. Rengeteget haladtunk és számukra nem volt akadály a hatalmas hó mennyiség, se pedig a hideg. Csodálkoztam is egyet, hogy nem fagy le Kesnek a keze ilyen időben. Én viszont elvoltam, mint hal a vízben. Számomra az idő kellemes volt, jobbat el sem tudtam volna képzelni ehhez a küldetéshez.
Az út egy kicsit zötykölős volt. Hol dombokon, hol pedig lejtőkön haladtunk végig, végül egy hatalmas befagyott tóhoz értünk, ahol a farkasok hirtelen megálltak és még Kes nyaggatására se haladtak tovább.
- Mi az, minek álltatok meg? Induljatok- türelmetlenkedett Kes. Hirtelen az idősebb farkas elindult egyedül a befagyott tóhoz és miután rálépett a jégre, csak haladt tovább. Kes a hátam mögött csak morgolódott, ami kezdett zavarni.
- Hagyd, szerintem csak megnézik milyen vastag a jég, lehet minket, nem bír el és beszakad alattunk.- szóltam rá határozottan, szinte már fagyosan.
- Akkor jobb, ha megvárjuk, míg visszaér a felderítő- mondta kicsit sem barátságos hangon. Volt egy olyan megérzésem, hogy vagy nem jövünk ki majd egymással valami jól, vagy egyáltalán nem fogunk egymás útjába állni, ha olyan temperamentuma van, mint nekem, az az, nem áll a másik útjába, nem áll le vitatkozni a másikkal és legfőképpen megmarad magának. Őszintén szólva a második verzió jobb lenne. Talán úgy gyorsabban végzünk és mehetünk arra, amerre csak akarunk. Viszont, ha ennek az ellenkezője és véletlenül össze kéne fognunk és csapatkén kellene működnünk, akkor bajok lesznek.
- Igen, de, ha nem elég vastag, a mágiámmal megtudom, oldani- vontam vállat. Nem esne nehezemre megtenni. A legrövidebb utat kell járnunk ahhoz, hogy megtaláljuk azt a fickót, még mielőtt késő lenne. A farkas után néztem, aki már igen csak messze járt, szinte már csak egy pont volt a tó közepénél. Lehajtott fejjel a jeget vizsgálta, majd egyszer-kétszer a levegőbe szagolt, majd lassan elindult visszafelé. Alig tett meg néhány lépést, mikor pár méterrel mögötte, ahol az előbb volt, felpúposodott a jég és egy hangos roppanással, szanaszét repítve a kisebb jégtömböket, egy hatalmas rozmár bukkant fel üvöltve. Nagy mázlija volt az farkasnak, kis híján a rozmár pompás kajája lett. Mint, ha nem is történt volna semmi és mint, ha nem tört volna gyorsabban mögötte a jég, a farkas nyugodtam kocogott vissza hozzánk.
A tervemnek lőttek. Ha több olyan izé van a jég alatt, még az én jegem sem állítja meg őket. Kénytelenek leszünk az egészet megkerülni.
- Akkor meg kerüljük- mondta Kes. " Jé, nem is gondoltam volna"- sóhajtottam fel magamban. Nem szóltam semmit, így újra útnak indultunk. Mivel hideg volt és fújt is a szél, nem is gyengén, nem fecséreltük beszélgetésre az erőnket, úgy sem hallottuk semmi mást a szél fúvásán kívül.
Hosszú órákon keresztül haladtunk arra, amerre a farkasok vezettek minket. Kezdett beesteledni, s mikor a távolban feltűnt egy barlang, Kes kiabálva megszólalt:
- Sötétedik. Az a barlang meg felel éjszakára- mutatott előre.
- Akkor menjünk és nézzük meg, nincs-e ott valami. Azután tűzifát kellene keresni, az éjszaka nagyon hideg lesz. Engem nem zavar, de te kihűlhetsz- válaszoltam, nem mint ha túlságosan érdekelne, hogy mi lesz vele.. na jó, nem vagyok én "annyira" rosszívű...
- Nekem nem kell. Meg van a magom módszere az ilyenekre- utasította el az ötletet. " Nekem aztán mindegy." Pár perc alatt odaértünk a barlangoz. Mikor megálltunk Kes elengedte a farkasokat, majd megetette őket valamivel, amit a szánon talált, én pedig egyből bevonultam körülnézni. Nem volt semmilyen jele annak, hogy bármilyen vadállat lakott volna itt.
Miután mindennel végzett, elővett a cuccai közül egy hó gömbnek tűnő tárgyat, ami igazából egy merengő volt. Nem láttam még soha olyat, csak hallásból tudtam róla, de így is kevésnek bizonyult a tudásom róla.
- Gömbbe zsúp- ejtette ki a két szót és hirtelen eltűnt, mint a kámfor, így egyedül maradtam a farkasokkal, akik bőszem majszolták a kajájukat. Gondoltam, ha már ők is esznek, akkor én miért ne? Odamentem a barlang egyik falához és a hátamat nekivetve, lecsúsztam a földre és én is enni kezdtem. Alig végeztem a kajálással, mikor Kes hirtelen megjelent, kezében egy gőzölgő pohárral.
- Biztos meg lesel idekinn a barlangban?- kérdezte, mire felvont szemöldökkel néztem rá. "Komolyan, jégmágus vagyok ember!"
- Jégmágus lévén igen- hangsúlyoztam a JÉGMÁGUS szót- és van takaró is- mutattam a szánról leszedett holmikra.
- Jó mert nekem egy egész ház van, minden kényelemmel- mondta.
- Jó neked, én az elmúlt több mint 6 évemet a szabad ég alatt töltöttem. Hozzászoktam ehhez az életmódhoz, nem vágyom kényelemre- foglaltam gyorsan össze az életem-egyébként, mi történne a hó gömbbel, ha megráznám, míg bent vagy?- tereltem másra a szót- megérzed? Egyébként honnan van az?
- Semmi, nem venném észre. Egy munka után kaptam- felelte egyszerűen- bár én az egész életemet a szabad ég alatt töltöttem, a hideget azért nem szeretem. - Ha akarsz jönni, akkor jöhetsz- ajánlotta fel, de jobbnak éreztem elutasítani.
- Kösz megvagyok itt kint is - ráztam meg a fejem, mire szó nélkül visszatért az ő kis világába. Újra csend lett. Sokáig csak ültem és néztem a farkasokat. Egymás mellett kuporodtak össze. Egyszer-kétszer megremegett hol az egyik, hol a másik. Mindegyiknek le volt csukva a szeme, kivéve a vezető farkasénak, aki engem bámult. Látszólag nem volt fáradt és nem mutatta jelét annak, hogy pihenne. Én sem voltam túl fáradt, sőt hiába próbáltam aludni egy keveset, nem ment. Többszöri próbálkozás után felálltam és odamentem óvatosan a szánhoz, nehogy felébresszem a farkasokat. Magamhoz vettem az egyik takarót, amiből volt több is, de nem értettem, hogy ugyan minek, hiszen csak ketten vagyunk. Nem foglalkoztam vele túl sokat, visszamentem a helyemre és vártam, hogy történjen valami, vagy, hogy álom jöjjön a szemeimre.

A nyugalmam nem tartott sokáig, mivel hangos ugatásra lettem figyelmes. Felkeltem és elkezdtem jobban figyelni az ugatásra. Ekkor vettem észre csak hogy valami nincs rendben. Mintha valami baj lenne. Nem haboztam gyorsan felöltöztem és egy az egyben ki ugrottam a merengőből.
- Gömböl zsúp. -
Ki érkezvén körbepillantottam hogy mi a helyzet. Semmit nem láttam csak Arisá-t és a farkasokat, akik egymásközt ugattak valamit ami nekem elég baljóslatúan hangzott. Mindenesetre eltettem a hógömböt a zsákomba aztán tovább figyeltem az állatokat. Szerencsére egy farkas nevelt fel így rájöttem hogy valami baj van, mivel értettem nagyjából a gesztusaikat.
- Azt mondják jön valami szörny. Ezért jobb ha a szik lák mögé bújjunk. -
Közöltem a lánnyal azt amit a farkasoktól halottam. Bár ezt szerintem ő is leszűrte mivel nem reagálta túl a dolgot.
- Jah – Konstatálta a válaszát miközben az egyik farkas elkezdte a sziklák mögé invitálni azáltal hogy a ruháját húzta nem túl erősen.
Én sem voltam az a túl meglepett hisz én legalább a farkasoktól értesültem. Ezért nyugodtan indultam a sziklák felé miközben a kezemmel elkezdtem a levegőt kavarni hogy szagunkat elrejtsem, hisz a legtöbb állatnak jó a szaglása. Ezért így kisebb az esélye hogy észrevegyen a közeledő akármi.
Miután a sziklák mögé rejtőztünk a farkasok is követtek minket. Percek teltek el néma csendben, hisz most senkinek sem volt kedve hangoskodni. A csendet egy halk dobbanás törte meg ami aztán ismétlődött. Aztán felbukkant egy hatalmas bika ami a zajt okozta. Egy froszt bull volt az.
~ Ez remek, pont ez kellet egy ilyen ellen nem sokra megyek a lánnyal. Mivel a jég mágia nem hat az ilyen lényekre. Na meg azért én sem tudnék csak úgy elbánni vele egymagam. ~ Gondoltam magamban miközben figyeltem a bikát, ami éppen átkutatta a szánt. Bár ahogy láttam nem talált semmi érdekeset maga számára. Ami után inkább a barlang felé kezdett el indulni. Ám nem kellet sokáig jönnie mire az egyik farkas hirtelen kiugrott és elkezdett ugatni. Jól ki tudtam venni hogy mi a terve. Elcsalni tőlünk az állatot. Furának tartottam hogy eddig nem halottam túlzottan a hangjukat. Bár igaz a hidegben a fülem eléggé kihűlt a hoz hogy csak épp hogy haljak valamit. Bár lehet hogy a farkasoknak nem volt kedvük beszélni. De nem tudtam túl sokáig mélázni mivel ahogy a bikát láttam el tűnni, rá két - három percre a szánhoz indultam. Ahogy odaértem elkezdtem befogni a farkasokat a szánba. Arisa nyugodtan a szánhoz szétállt és beült a szánba. Én a farkasoknak kiadtam az indulási parancsot amire azok azonnal el is indultak. A szán csak úgy suhant a havon, ami számomra azt jelentette hogy újra kaptam az arcomba a havat. Már a nap kelőben olt de még a hegyek eltakarták a napot. A felhők még szürkék de a nap fénye már kezd látszani a tájon.

Bocsi a késésért, nem fog többet előfordulni.


Nem tudtam aludni valami sokat. Egy rossz érzéstől sokáig nem bírtam elaludni és mikor végre sikerült volna egy icike-picikét is aludni, a farkasok ugatására kipattantak a szemeim. Nem értettem először miért lettek ennyire idegesek. Mikor feltápászkodtam a földről, egy furcsa búgást hallottam meg nagyon közelről, ami egyre közelebb és közelebb jött hozzánk. Láthatólag nem csak én ébredtem fel rájuk, pár perccel később Kes is elővarázsolta magát abból a hógömbből. Csak rá kellett néznem és valahogy sejtettem, hogy ő sem aludt valami túl sokat.
Hirtelen az egyik farkas megragadta a ruhám szélét és elkezdett hátrafelé húzni, a sziklák mögé.
- Azt mondják jön valami szörny. Ezért jobb ha a sziklák mögé bújunk- mondta. Nem reagáltam le ezt a mondatát, mert féltem valami olyat mondok, amit később megbánok. Egyértelmű volt, hogy a farkasok mit akarnak tőlünk.
-Jah- forgattam meg a szemem, amit nem vett észre. Szépen, nyugodtan a sziklák mögé húzódtunk és vártunk, de jó ideig nem történt semmi, csak a zúgás erősödött. A következő pillanatban dobbanások sorozata rázta meg a barlang falait. Egy hatalmas Frost Bull jelent meg pár méterrel előttünk. "Remek, csak én lehetek ennyire mázlista. Csak velem történhet meg, hogy egy olyan lénnyel kerülök szembe, amire a mágiám nem hat. Nem káprázatos?"-kérdeztem magamtól. A bika odavánszorgott a szánhoz és átkutatta, de látszólag nem talált semmi olyat ami talán a hasznára lenne. A baj ott kezdődött, hogy felénk kezdett el jönni. Elkezdtem azon töprengeni, hogy mégis mit kellene tenni, hogy jó messzire elkerüljük ezt a lényt, de semmi nem jutott hirtelen az eszembe, amikor az egyik farkas kiugrott a helyéről és ügyesen kicsalta a bikát a barlangból. Ugatása egyre jobban halkult, ahogy messzebbre és messzebbre csalta el a bikát.
A farkasok egyből a szánhoz mentek és miközben Kes befogta őket, én addig beültem a szánba és vártam a mihamarabbi indulást. Nem lenne szerencsés még egy ilyennel összetalálkozni. Pár perc után ismét úton voltunk. Az égen még sűrűn sorakoztak a felhők, a hegyek még takarták a felkelő napot, ami csak annyit jelentett, hogy nagyon korán van. Az idő csípős volt, de szerencsére nem havazott, kivéve Kesnek...