Gabriel Caradhel és Ceur'caelestos

- A zsák, Sho! – kiáltott fel Hayden, amikor már sokadjára nézte át az összes táskát, amit a farkas hátára aggattak. Néha úgy nézett ki, mint egy málhás ló, azzal a különbséggel, hogy a legtöbb esetben csak papírokat szállítottak ezekben.
- Milyen zsák?
- Az a giccses piros cucc, amit ideadtatok nekem, hátha hasznát veszem… - magyarázott, miközben fészkelődött a farkas hátán. Már majdnem félúton jártak vissza Leangarthba.
- Mi van vele? - kérdezett vissza amaz.
- Nincs meg, fordulj vissza, biztosan elejtettük a raktár mögött, amikor felszálltál. Néha igazán próbálhatnál simábban közlekedni!
Kaensho nagyot sóhajtott, és gondolatban felélénkítette a lángjait akkorákra, hogy megnyaldossák a lángok a másik nő fenekét. Talán, hogy belekapjon a hajába. Jajj, de szép is lenne, ha nem sopánkodna csak még többet utána. Végül is megfordult, és kisvártatva leszállt a raktár mögött, már csak azért sem tette simábban, mint eddig, mert Hayden megkérte rá.
- Na látod, pont ezért esett ki!
- Szerintem sem azért, mert ahhoz is túl béna vagy, hogy ne veszíts el egy rikító piros zsákot a semmi közepén!
Keresni kezdték, illetve először csak Hayden kereste, Kaensho pedig állt ott, ahol leszállt. Megfelelő elégtételnek érezte azt, hogy láthatja a másik nőt hajbókolni és minden lomot odébb pakolni. Mert biztosan rápakoltak valamit, tényleg. Aztán, amikor a szél megfordult, egy furcsa szag csapta meg az orrát. Mintha egy fajtársa illata lett volna, de pontosan ezt még nem érezte. Beszélnie kell Blaze-ékkel, hogy ne engedjék az emberek közé a fiatalokat – csak ők járkálhatnak errefelé – ki tudja, hogy az emberek hogyan reagálnának. Na meg persze, ki tudja, hány ember látta, ahogy akkor éjjel betelepültek Leangarth hegyeibe.
- Gabrielnek úgysincs rá szüksége, én meg eddig is megvoltam nélküle. – szűrődött át a gondolatain Hayden hangja – Menjünk, Sho, nem találom!
- Nem kéne keresni, ha figyeltél volna rá – szólt, de nem ellenkezett, amikor a nő megkapaszkodott a hátában, hogy felrántsa magát
- Csak azt a pár ruhát sajnálom, amit benne hagytam... – Hayden és a ruháknak nevezett göncök…
- … Pár fillérért csináltathatsz magadnak másikat, nem lehetnek túl drágák, amennyi anyagot használnak a te ruháidhoz… - jegyezte meg epésen, és már neki is lódult, hogy egy hasonlóan sima felszállást hajtson végre, mint amikor elindultak innen, amikor megpillantott egy kisebb zsákocskát. Az arasznyi magasságból ismét a földre ért, és pár kocogó lépés megtétele után el is érte a csomagot.
- Ez nem az! – csattant fel Hayden. – Nem látod, hogy nem piros?
- Látom, hogy nem piros, te szerencsétlen, nem kutya vagyok! Nézd meg mi az, vagy gyalogolhatsz Leangarthig és még a kabátodat is lerángatom rólad előtte!
Hayden ajkait összeszorította, szemeit kitágította, és megrántotta a farkas nyakszirtjén a szőrt, mire az enyhén felforrósította a pár centis lángokat. Ez a biztatás elég volt a nőnek, hogy leugorjon a farkas hátáról, és felkapja a csomagot.
- Pénz. – jelentette ki, és belemarkolt. Olyan ábrázatot vett fel az arca, mintha meg akarná számolni
- Akkor, mondhatni eladtad a zsákot, haladjunk, éhes vagyok!


Hayden sikeresen elhagyja a [Bottomless Bag of Highmage Santa] nevű tatyómat, amit megtalál Ceur becsületes Karnája, és otthagy nekik 200.000 Gyémántot.

A fiatal farkas árnyékként suhan az éjszakában, pusztán vöröses mintái ütnek el a sötétség egyhangú palettájától.
Egyre távolabb kerül Leangrath-tól, s a menedékében meghúzódó falkától.
Ám számára ez így van jól. Nem kívánt találkozni a fajtársaival, pusztán csak látni szeretett volna párat közülük... De legalább a szóbeszédek igaznak bizonyultak. Egy egész Falka költözött egy emberek által lakott város szomszédságába...
Karna mellkasát különös érzelmek fűtik, ahogy egyre nagyobb sebességgel rohan a kihalt utcákon. Hamarosan fel kell szállnia... Bár még bizonytalanul használja repüléshez alkalmas lángjait, talán így is túl közel merészkedett, és kiszagolhatták őt. Maga sem érti miért, de a közvetlen konfrontálódás tudata a fajtársaival megrémíti. A mai napig még csak nem is látott más Sulekk-et, pusztán embereket. Azt se tudja, hogyan kellene viselkednie köztük...
Épp a kezdőugráshoz készülne, amikor enyhe mágikus kisugárzás rázza meg érzékeit. Hagy még egy kis időt magának, hogy megkereshesse a különös forrást, mely mint kiderül, egy fehér szegélyű, nagy vörös zsák.
A különös tárgy felkelti az érdeklődését, de nem akarja csak úgy elvinni, még ha valaki el is hagyta... Pár törzsmozdulattal a nyakához lökdösi a táskát, amelyet Ceur fűzött még az oldalára. Emlékei jónak bizonyulnak, s szájával talál annak tartalmában egy érméktől vaskos bőrszütyőt.
Nem igazán tudná beazonosítani a pénz értékét, de nem is nagyon érdekli, így az egészet a földre helyezi, majd a zsákot - igencsak kilógósan - begyűri saját táskájába.
Az ösztönei azt súgják neki, hogy a jövőben jó hasznára fog válni... Ugyanakkor, idejét egyre fogytán érezve, felszáll kisvártatva a város fölé, vissza Crocus irányába.