Lauren Frazer vs Seigfried Galahad

Lauren tudta, hogy mire vállalkozik. Ugyan apja soha nem tette be a lábát a mágikus aréna legendás falai közé, a nő úgy érezte, ez egy tökéletes mód lenne a fejlődésre. Azt hallotta, hogy a bajnokság résztvevői a birodalom különböző pontjairól, változatosabbnál változatosabb mágiákkal felszerelkezve jöttek összemérni erejüket. Igen, ez feljogosíthatná Rent a rettegésre, de már fiatalon megtanulta, gyakran a legegyszerűbb dolgok a leghatékonyabbak.
Igaz, a jég nem olyan különleges, mint egy arany kulcs, vagy egy memory make, ám Lauren tarsolyában nem egy trükk lapult alacsony szintje ellenére. Az alkotó mágusok legerősebb fegyvere, a kreativitás mindig is Frazer erőssége volt. Órákig tudta nézegetni apja jegyzeteit a feltárt, mára már kihalt városok rajzait, az örök szépséggel bíró szobormaradványokat, és a berozsdásodott, de erejét nem vesztett mágikus eszközök finom kovácsmunkáját. Egy pillanat alatt képes ilyen stílusban alkotni cifra jégvirágokat az ablakra, ezért is érzi úgy, hogy a komplikáltabb tárgyak sem okozhatnak gondot.
Magabiztos léptei már elhagyták a robusztus kaput, az öltözőben felveszi csekély védelmet, de annál több mozgékonyságot biztosító ruhát. Lélegzete lelassult, elnyújtott sóhajok pattantak vissza a kihalt helyiség falairól. Kis várakozás után egy vörös fénylakrima villanása jelezte, jelenése van. A küzdőtérhez közeledve eleinte alig látható, apró pamacsok szálltak fölé résre nyitott ajkai közül, s mire meglátta a vakító harcmezőt, már hófehér felhők fodrozódtak elbizakodott kacagása nyomán.
Türkiz íriszei a jégcsapokkal szabdalt hóbuckákat pásztázták ellenfelét keresve. Nem volt nehéz megtalálni a reszkető, paradicsomvörös arcú, lovagpáncélba öltözött fiút. Körülbelül egyidős lehetett Laurennel, aki egyébként az égnek meredő haja és a vacogástól folyamatosan csörgő páncélja miatt hihetetlenül bájosnak találta az ismeretlent. Csak a nevét tudta. Siegfried, ennyi információ pedig éppen elég volt, hisz legyőzni jött ide, nem barátkozni vele. Karjait lazán maga mellett lógatva pillantott fel a bíróra és a maréknyi, lelátón ülő nézőre olyan tekintettel, mintha csak azt kérdezte volna, “Tényleg?”.
- Pech - mondta félhangosan a férfi irányába, utalva a neki egyértelműen nem kedvező pályára.
- He… - hunyorgott Sieg, szeme lassan szokott hozzá a vakító, áttetsző kékkel barázdált fehérséghez, de amint megpillantotta Rent arca egy árnyalattal még vörösebb lett - Jaj ne, már megint? - motyogta magában. Idő közben a csata elindult, Ren egyik kezén az ujjakat egymáshoz szorítva kezdte el bevonni alkarját jéggel, egy hegyes, élesnek épp nem mondható jégcsapot alkotva magára. jobb karját szabadon hagyta, lassú léptekkel haladt a hóba gyökerezett lábú lovag felé.
- Megint? - döntötte oldalra fejét Lauren, megtorpanva egy biztonságos távolságban. A tenyerét is bevonó jégréteg egyre kövérebb, masszívabb lett.
- Megint egy hölgy.
- Megint egy ellenfél. Nem fogom elviselni ezt a kifogást a vereséged esetén.
- Inkább a vereség, mint hogy kezet emeljek egy nőre - szavai akadoztak, a lány nem tudta eldönteni, hogy zavartság, vagy a mínusz fokok okozzák. Sieg ujjai szavai ellenére kardja markolatán pihentek, Lauren próbaképp hirtelen mozdulatot tett a férfi irányába, megerősített karját felé lendítve. Abban a pillanatban, acélos villanás szelte ketté a köztük süvítő levegőt, millió apró szilánkra zúzva az eddig alkotott jégcsapot. Ren visszarántotta kezét, szerencsére a penge éle nem ért el a húsig, csak megtörte a mágiát. - Higgye el asszonyom… - tolta vissza karcsú kardját hüvelyébe Sieg - nem veszítenék.
- Asszonyom… - Ren arca mintha egy árnyalattal vörösebb lett volna - Légy már férfi, és tedd a dolgod! Harcolni jöttél, nem őrizni a jót és dajkálni az elesetteket!
- Ami azt illeti… - Galahad zavartan megvakarta fejét. A hősnőnk ezt tökéletes alkalomnak találta arra, hogy a hóba hullott jégszilánkokat felhőként ellenfele szemébe reptesse.
A quatros fejében egy kész terv formálódott. Bal tenyerével a mellettük tornyosuló jégcsapot megcélozta, kapócsáklyával felhúzta magát, s a lendületet felhasználva íves kört írt le a monstrum körül, így, a még mindig a hunyorgó férfit páros lábbal lapockán tudta rúgni. Enyhén berogyasztott térdeivel pont jó helyen találta el páncélos lovagot, így az elterült a hóban egy terebélyes nyögéssel kísérve.
Lauren elégedetten ért földet, lepillantva az fekvő ellenfélre. Diadalittas mosoly ült az arcára, s felnézett a bíróra. Sieg ebben a pillanatban szedte össze utolsó erejét, egy jól időzített támadásra. Egy ezüstös félhold mintha a fekve suhintott penge éléről vált volna le, úgy szelte ketté az előbb Ren által használt oszlopot, ami egy fájdalmas reccsenéssel elrepedt a tövénél, lassan a lány felé dőlt.
Galahad ettől és a kardja korábbi használatától annyira kimerült, nem beszélve a csontba maró hidegről, hogy képtelen volt felemelni a páncéltól súlyos testét a földről. Arról nem is beszélve, hogy pár jégszilánk sikeresen elérte a megcélzott szempárt, ami ettől megállás nélkül könnyezve igyekezett kimosni a fájdalom érzetéhez társított idegen testet.
Eközben Lauren minden képességét bevetve oldalra kitartva kezét egy újabb csáklyát idézett, pedig tudta, képességeinek határán jár így is. Nem volt más választás, a magas jégoszlop túl terebélyes és széles volt ahhoz, hogy megsemmisítse, vagy elugorjon, így menekülésre fogta.
Sietve alkotott kampója belevágódott egy másik ehhez hasonlatos óriásba és az utolsó pillanatban sikerült kirántania magát a lánccal, de ahogy meghallotta a friss hóba zuhanó szilárd test puffanását, eltüntette a megidézett láncszemeket és összerogyott a hóban.
Ezelőtt nem volt olyan helyzet, hogy ilyen sebességgel, ilyen környezetben, ilyen gyakran kelljen használni a mágiáját, a határain járt, s ez megrémítette.
Mindketten arccal lefelé terültek el a hóban, az aréna két különböző pontján. Lauren visszhangozva hallotta a meccs végét jelző hangot, s ez egyszerre töltötte el hevesen dobogó szívét csalódással és megnyugvással. Tudta, tovább képtelen lett volna harcolni, ez azonban édeskevés lesz a kemény világban, ahol nem mindig egy az egy ellen van, s bizony nem fognak megállni, ha az ember már nem képes megmozdulni.
Ren összeszorított fogakkal zihált, s megfogadta magának, hogy nem ez volt az utolsó látogatása az arénában.