Azt, hogy a tömeg tombolt hatalmas túlzás lenne állítani. Egy fiatal névtelen harcos és egy lovag küzdelme, még ha igyekeztek is látványossá tenni, de nem volt kimondottan izgalmas. A két résztvevő ezzel persze nem nagyon törődött. Garamaru hatalmas kalapácsát a vállain pihentetve lépett a ringbe ahol ellenfele már szálfaegyenes tartással várta, kezét a kardján tartva. Mikor Garamaru megállt tőle olyan három lábra akkor magabiztosan felszólalt, hogy a közönség is hallja.
- Most még visszaléphetsz a küzdelemtől vadorzó és nem esik folt a büszkeségeden. Mégis csak egy valódi lovaggal állsz szemben. Nem gyávaság meghátrálni.
Garamaru ezt hallva a tenyerébe köpött és két kézre fogta kalapácsát. A lovag erre bólintott és kardot rántott. Egy darabig még álltak egymás előtt. Garamaru mellkasán szép lassan vastag bőrréteg nőtt, a lovag pengéje pedig felfénylett annak kezében. Galahad mozdult először. Előre lépett és egy suhintással félhold alakú energiasugarat lőtt Garamaru felé, aki kalapácsával rásújtott egyet. A csapása hatására bár az energia szétfoszlott, de hátrébb lépett annak erejétől. Ezek után is folytatnia kellett a hátrálást ugyanis a lovag egyből előtte termett és folyamatos támadásokkal nem hagyta levegőhöz jutni. Garamaru csak elhajolni tudott a záporozó támadások elől. Azt is alig. Mikor pedig a vasrácsokat megérezte, hogy a hátának nyomódnak tudta, hogy csapdába került. A lovag pedig nem adott neki lehetőséget. Feje fölé emelte a kardját, hogy lesújtson, de azt nem tudta, amit az erdei ember igen. Ha egy vadállatot csapdába csalsz, akkor nem hagysz neki más lehetőséget, mint a támadást. Meg is lepődött mikor a termetes férfi teljes testsúlyával a gyomrába vetődött. Ekkor rajta volt a hátrálás sora főleg, hogy egy kalapácssuhintás elől is el kellett hátrálnia. Ezek után már nem olyan kiegyenlített harc folyt kettejük között. Az erdei ember hatalmas kalapácslendítésekkel igyekezett távol tartani magától a lovagot és a ketrechez szorítani, míg a másik ügyesen elhajolgatott a méretes fegyver elől és mindig kimozgott a sarokba szorításból. Ezen kívül pedig vissza is szurkált a másiknak, akinek az elől is ki kellett mozognia támadás közben. Szoros küzdelem volt, míg a lovag hirtelen rá nem szólt Garamaru-ra.
- Félre!
Nem szokás az ellenségre hallgatni, de az erdei ember látott valamit a lovag arcán, amiért engedelmeskedett. Jól is tette ugyanis egy labda méretű fémgömb csapódott be oda ahol egy pillanattal előtte még ő állt. Kérdő tekintetére a lovag elmosolyodott.
- Én a tisztességes küzdelem híve vagyok. Nem hagyhatom, hogy ellenfelemet álnokul hátba támadják.
Ezt hallva Garamaru durva vonásain is egy mosoly jelent meg. Közben még kilenc gömb jelent meg az arénában és lebegtek körbe-körbe. A két férfi egymásnak vetették a hátukat és úgy fogadták a támadó gömböket. Jól kiegészítették egymást és egy támadó gömb sem hatolt át védelmükön. Közös küzdelmük és a harc ilyen fordulata a közönséget is feltüzelte. Előre hajoltak székeikben, hogy nézzék a két hasonló eszmékkel küzdő harcos összjátékát. Végül kilenc gömb már a földön volt és egy a lovag felé repült, aki megvetette a lábát és a feje felöl indított csapással visszalökte a gömböt, de földre került annak lendületétől. Ekkor vette észre az erdei embert maga fölött kezében a kalapácsával. Felkészült a vereségre, de e helyett egy kezet kapott.
- Ilyen ellenfél ellen én is tisztességesen akarok nyerni.
A lovag elfogadta a kezet és a másik felsegítette őt. Ezek után elhátráltak egymástól és halálos komolysággal néztek egymásra. A lovag még egyszer megszólalt.
- Várj! Mi a neved Vadorzó?
- Yanagizawa Garamaru.
- Én Seigfried Galahad vagyok.
Egy darabig még nézték egymást majd megindultak teljes lendülettel mindketten és mikor találkoztak támadtak. A győztest talán csak egy pillanat választotta el a vesztestől. Immár egymásnak háttal voltak. A lovag eltette a fegyverét és még egyszer megjegyezte.
- Méltó ellenfél voltál Yanagizawa Garamaru.
Az erdei ember egy darabig még állt a kalapácsára támaszkodva, hüvelykujját felnyújtotta majd összeesett.