Úgy éreztem, hogy eltunyultam. Úgy érzetem, hogy vesztettem egykori erőmből, s már nem ragyogok és tombolok úgy, mint egykoron. Mintha kicseréltek volna, mintha egy részem odaveszett volna a viharban. Viszont a jeles nap egyre csak közeledett, ami felvillanyozott. Mintha a lelkem mélyén pislákoló szikra egy apró lángnyelvvé erősödött volna. Egy furcsa érzés arra ösztökélt, hogy újra fel kell kerekednem. Ismét magamra kell találnom, az új önmagamra, ami félkézzel elsöpri az egykori bukottat. Talán ezért is határoztam úgy, hogy teszek egy látogatást a híres és neves arénában, ahol más, különleges harcosokkal mérhetem össze az erőmet. Reméltem, hogy találok olyasvalakit, akivel olyan harcot vívhatok, mint azzal a fura fazonnal régen, akinek már a nevére és az arcára sem emlékszem.
Lehunyt szemmel mély levegőt vettem, mikor az arénába készültem lépni. Ám a sors már a legelején megviccelt, hiszen a kapuk nem nyíltak ki. Egészen másféle küzdőtér várt rám, mint azt gondoltam. Az egyik pillanatban még egy sötét kapu előtt ácsorogtam a bebocsájtásra várva, majd a következőben már az arénában úsztam. Igen, úsztam, hiszen egy vízgömb volt a küzdőtér.
-Hölgyeim és Uraim! - hangzott fel egy kísértetiesen ismerős hang. - Engedjék meg, hogy bemutassam önöknek a következő fantasztikus összecsapás résztvevőit!
C.C. volt az. Az a fura fazon. Szinte minden jelentősebb eseményen ő volt a porondmester, ahol megfordultam.
-A lovagiasság és becsület bajnoka, Siegfried Galahad csap össze a Quatro Cerberus sárkányával, Max DeLuise-al! Igazi klasszikus, legendás összecsapásra számíthatunk!
A gömb túlfelén egy vöröshajú, fiatal srác volt, karddal a kezében. Szemeiben a fiatalság tüze égett. Nagyon eltökéltnek tűnt, de nem éreztem úgy hogy komolyabb nehézséget tudna nekem okozni. Egyszerűen túl fiatal volt ahhoz, hogy releváns harci tapasztalata legyen.
C.C. Kiadta a jelet, s már kezdetét is vette az összecsapásunk. Galahad nem pocsékolta az idejét, felém rúgta magát a vízben, s közben csapásra lendítette a kardját.
-Készülj sárkány, mert ma az igazság pengéje megszabadít a szárnyaidtól!
Szemeimet forgatva ismertem fel, hogy sikerült kifognom egy túlbuzgó kölyköt. Miért fogom ki mindig az ilyen fakardos hülyegyerekeket?
Könnyedén kitérhettem volna a csapás elől, de előbb meg szerettem volna mutatni a srácnak, hogy hol a helye. Meg sem moccantam, csak készültem, hogy mikor lesújt rám, puszta kézzel elkapom a fegyverét, s összeroppantom azt.
-Ostoba sárkány! Most megtanulod, hogy a becsület kardjától nem védenek a pikkelyeid!
~Jó, jó! Csak gyere már!
Aztán mintha csak elszámolta volna magát, már alig pár lépésre volt tőlem, amikor suhintott a kardjával. Ekkor viszont szembesültem vele, hogy alaposan elbíztam magam. Galahad kardjának pengéjéről ugyanis egy tömény mágikus erőből álló félhold vált le.
Úgy meglepett, hogy időm sem volt le reagálni. A támadás nagy erővel a mellkasomba robbant be, s az ereje egészen elsodort a ring szélére. Sérülést nem igazán okozott, túl gyenge volt ahhoz, hogy árthasson, de az ingemet ettől függetlenül szétcincálta.
~Szóval nem vagy teljesen tökkelütött? Talán egyszer még lehet belőled valami, ha nem törik meg az akaratod!
Eszem ágában sem volt megszólalni a vízben. Attól tartottam, ha kinyitom a szám a víz beömlik a számba, onnan a gyomromba s örökre kioltja az az aprócska pislákoló lángot.
-Rám figyelj, sárkány, ne pedig a sebeid felett agonizálj! - kiáltott Galahad, majd ismét csapásra emelte a kardját.
Ezúttal viszont nem használta a különleges technikáját, szimplán vágott, amit alkarommal hárítottam. Meglepetésül a kard felsértette a bőrömet. Idejét nem tudtam megmondani, hogy kard mikor sebesített meg utoljára, pláne nem ilyen gyenge ellenfél esetében.
Fájdalmamban felszisszenve rántottam vissza a kezemet, s kaptam a sebre. Vér festette vörösre körülötte a vizet, sok vér, ami azt jelentette, hogy mélyebb a seb, mint azt vártam. Váratlanul sokkal közelebbről megnézhettem Galahad kardjának markolatát, mint azt bármikor is szerettem volna.
Szinte éreztem, hogy akkorát hátráltam majdnem a küzdőtér szélére kerültem. Sokkal ügyesebb és energikusabb volt a srác, mint én valaha is az ő korában. Valósággal sajnálni kezdtem, hogy nem öregebb néhány évvel, vagy én nem vagyok fiatalabb pár évvel. Akkor ez egy frenetikus összecsapás lehetett volna.
-Sajnálom sárkány, de az igazsággal te sem szállhatsz szembe! - Búcsúzkodott, majd olyan erővel rúgott hasba, hogy fél testem kiért a vízen túlra.
Na jó, itt volt a vége. A vízben nem tudtam használni a lángjaimat, de odakint... A kilógó karomat elborították a sárkány lángok. Lobogtak, mintha odakint viharos szél tombolna. Összpontosítottam a tüzet egyetlen pontba, majd arra használtam az erejét, hogy megnöveljem az ütésem sebességét. Az öklöm valósággal berobbant a vízbe, széttépte maga előtt a vizet, majd összezúzva Siegfried Galahad vértjét, csapódott a fiú mellkasába. Az erő akkora volt, hogy a fiatal lovag úgy hasított át a vízgömböl, mintha csak egy meteorit lett volna. Kizuhant a szabad levegőre, majd a falba csapódva állt meg.
-Siegfried Galahad elhagyta a küzdőteret, a győztes Max DeLuise! - hangoztak C.C. szavai.
~Erősödj meg kölyök, és pár év múlva jöhet a visszavágó!
Szer. Szept. 13, 2017 1:19 pm
