- Itt is lennénk, Hölgyeim és Uraim! Üdvözlünk mindenkit a mai viadalon! C.C. vagyok, én fogom kommentálni a harcot. A következő összecsapás igazság és a becsület bajnoka, Seigfried Galahad és a Quatro Cerberus újonca, Serami Raynott között kerül sorra!
Igazából fogalmam sem volt, mi vett rá, hogy szerencsét próbáljak az arénában. Korábban többször is hallottam már róla, de valahogy eddig elkerülte a tényleges figyelmemet. Valószínűleg abból adódott hirtelen jött kíváncsiságom, hogy egyszerűen halálra untam már magam. Mindenki, akivel együtt lóghattam volna éppen küldetésen volt, vagy csak szimplán felszívódtak, így muszáj volt valami egyéni elfoglaltságot találnom magamnak.
Körülnéztem, hogy jobban is feltérképezzem a terepet. Az aréna közepén egy sima, tömör kőből álló pódium állt, valószínűleg innen adódott a helyszín neve is. Körülötte víz kavargott, én pedig elgondolkodtam, hogy akár bele is ugorhatnék, ha egy kicsivel melegebb lenne.
Ellenfelem egy kardforgató, egyfajta lovag látszatát keltő férfi volt, és bár az előbb mondták be a nevét, én máris elfelejtettem. Tettem egy gyenge próbálkozást, hogy visszaemlékezzek, de úgy éreztem, a neve túl hosszú volt és ahogy elhangzott úgy ment az egyik fülemen be, a másikon ki. Ez valószínűleg elég tiszteletlen volt a részemről, de nem tehettem róla, hogy rossz volt a névmemóriám.
- A szabály egyszerű: aki a vízbe esik vagy feladja, az veszít. Amennyiben a pódium elpusztulna, akkor is az veszít, aki először vízbe ér, és tilos mindennemű repülő mágia használata.
Hát, ennyit a fürdős ötletemről. Na mindegy, később is lesz lehetőségem rá.
- Akkor vágjunk is bele! Kezdődhet a harc! – harsogta a bemondó, én pedig máris készenlétbe helyeztem magam.
Arra vártam, hogy a férfi kezdeményezi majd a támadást, azonban csak teltek-múltak a másodpercek, de nem történt semmi. Úgy hallottam, mintha motyogott volna valamit, de nem értettem tisztán. Elindultam felé, mire olyan volt, mintha össze is rezzent volna.
- Mi a baj? Nem fogsz támadni? – érdeklődtem mosolyogva, ahogy közeledtem felé, ő viszont úgy tűnt, tartani akarja a távolságot és szépen lassan elkezdett hátrálni.
- T-Te… egy nő vagy – sikerült kivennem a motyogásából, mire megálltam, és értetlenül oldalra billentettem a fejem.
Egy pillanatra elgondolkodtam, majd ráfogtam a mellemre, mintha kíváncsi lettem volna, ott van-e még. Hallottam a döbbent hátrahőkölést ellenfelém irányából, míg valaki, vagyis inkább valakik a nézőtérről hangosan és örömtelien füttyentettek.
- Elvileg az lennék, legalábbis ezek nem műk és nem vagyok alakváltó – feleltem könnyedén, miközben a fenekem formásságról is megbizonyosodtam. – Valami probléma van vele?
- Nos, a kisasszony úgy tűnik, identitás zavarba került egy pillanatra? Ha túljutottunk rajta, esetleg bele is foghatunk a harcba – hallottam a bemondót, és meg mertem volna rá esküdni, hogy a közönségből valaki azt kiabálta be „Még ilyet!”
- Én ezt nem tehetem… – fakadt ki végül ellenfelem. - A nőket meg kell védeni és soha semmilyen körülmények között nem emelhetek kezet rájuk. Egy igazi lovag nem bántja őket!
Ezt valahogy sikerült némileg magabiztosabban kimondania.
- Ez hülyeség – feleltem tipikus őszinteségemmel, szemöldökömet kicsit felvonva. – A mesterem pont, hogy mindig azt hangoztatta, a nők mennyire veszélyesek, és ha egy férfi túl akarja élni, tudnia kell felvenni ellenük a harcot. De pont ez a vonzó is bennük. Engem is arra tanított, hogy verjem péppé a férfiakat, ha nem vesznek elég komolyan.
- Micsoda ízléstelen tanítások! Csak egy erkölcstelen ember tanít egy fiatal hölgyet ilyesmire…!
Ez volt az a pont, amikor hirtelen úgy éreztem, én szét akarom verni ezt az alakot. Axton a legnagyszerűbb, legtiszteletreméltóbb ember volt, akit valaha a hátán hordott a föld. Bárki, aki őt inzultálni merészelte, számíthatott a haragomra.
Minden figyelmeztetés nélkül előre lendültem, majd egy kristálykardot megalkotva felugrottam, és felé suhintottam. Úgy tűnt, elég vártalanul érte a támadásom, ugyanis szemmel láthatóan reflexből rántotta fel a kardját, hogy kivédje a támadást. Út közben viszont kikerekedett a szeme, mint aki megdöbbent a saját tettén, és megváltoztatta a vágása irányát. Feltételeztem, hogy biztosra akart menni, hogy nem talál el, lendületemből adódóan azonban kardja így is elkapta és felszakította a pólómat. Rátenyereltem a fejére, majd arra támaszkodva átugortam a feje felett kardomat eltüntetve, és abban a pillanatban, hogy landoltam mögötte, már meg is fordultam és erőteljesen hátba rúgtam. Előre repült, és elterült a földön, még csúszva is egy kicsit előre.
A nézőközönség felől egyszerre hallottam ujjongást és döbbent levegővételt, de furcsamód olyan volt, mintha az előzőt mind férfiak produkálták volna, az utóbbit pedig a néhány női szemtanú. Lenézve magamra láttam, hogy ellenfelemnek sikerült úgy felvágnia a pólóm, hogy éppen csak valami tartotta egybe a legtetején. Egyébként gyakorlatilag kettévált, egy eléggé méretes dekoltázzsal ajándékozva meg engem. Máris biztos voltam benne, hogy ez volt az oka a férfiak szembetűnő lelkesedésnek, azonban nem értettem miért, elvileg, ha valami, akkor a fenekem volt az, ami valódi figyelmet érdemelt.
- É-Én tényleg nem úgy gondoltam…! – fordult felém ellenfelem, ahogy felkelt, arca pedig olyan vörös volt, mint a paradicsom. - Nem ez volt a célom, Sajnálom!
Láttam, hogy a szemembe se mert nézni, helyette úgy próbált szemmel tartani, hogy a lábamat bámulta.
- Most már késő a sajnálathoz. Nem fogom tettek nélkül hagyni, ha valaki rosszat szól a mesteremre – feleltem magamhoz képest felettébb komolyan, ahogy ismét támadásba lendültem.
Egy pillanatra mintha őszinte zavarodottságot láttam volna kiülni az arcára, de nem szenteltem rá különösebb figyelmet. Futás közben karomat előre lendítve megindítottam felé tíz kristályszilánkot, mintha csak lövedékek lettek volna, ő pedig meglepő ügyességgel hárította őket. Feltételeztem, hogy ezek a mozdulatok már ösztönből mentek neki, viszont harci szelleme továbbra se bizonyult valami erőteljesnek. Kihasználva, amíg a lövedékeket hárította el, egész közel jutottam hozzá, majd elugrottam miközben a lábamat kristállyal beborítva a hasát céloztam.
Valamit biztosan láthatott a mozdulat hevében, mert ha egyáltalán lehetséges, még vörösebb árnyalatot vett fel az arca és rúgásom jóval eredményesebb volt, mint számítottam rá. Messze nem voltam olyan fitt fizikailag, mint ő, ezt már csak a testfelépítéséből láttam, mégis több lépést hátratáncolt egészen addig, amíg megcsúszott és egy placcsanással a vízben landolt.
- Seigfried a vízben, a győztes Serami Raynott! Hát, hölgyeim és uraim, ez nem volt egy hétköznapi küzdelem.
A nézőközönség ujjongása arról árulkodott, ők valószínűleg igazán jól szórakozhattak, bár hogy mindez a megjelenésemnek vagy a harcnak volt köszönhető, abban nem voltam biztos, és annyira nem is érdekelt. Megtoroltam az Axtont ért sértő szavakat, ez pedig nekem épp elég volt.
Vas. Nov. 11, 2018 10:24 am
