A nomád egy fa alatt ücsörgött és élvezte a levelek közül átsütő napot. Szép idő volt. Nem kellett sokat várnia. Előkerült ellenfele egy nagydarab, páncélos, csupasz képű legény, bozontos szemöldökkel és egy méretes kalapáccsal a vállán. Büszkén maga fegyverére támaszkodott és egyenes háttal nézett felé. Silva beleszívott a pipájába, de nem állt fel.
-A jó mese, mint egy játékos patak vize, mindig az eget tükrözi, akkor is mikor sáros partok között szalad.
Erre a fiatal harcos képén olyan mosoly jelent meg mintha pont ezt várta volna tőle, majd lelkesen csillogó szemekkel, ismerős hangon szólalt meg.
-Nem vártam mást. Silva úr egy pillanat alatt átlátott rajtam.
Azzal a teste fénybe burkolózott és egy ismerős, idősebb szakállas fickó képét vette fel egy új furcsa köpennyel a hátán.
-Sajnálom, de sajnos most nem lesz időnk beszélgetni. A tanács a nyomomban van, de az ügyünket mindenképp el akartam intézni.
Az indián a kezében lévő pipára nézett. Majd a harcosra. És furcsállva megrázta a fejét. Amaz egyből megindult felé. Garamaru többször is lejátszotta már ezt a meccset a fejében. Egyértelműen a másik számára előnyös ez a pálya ugyanis a füstjével az könnyedén megzavarhatja a vespidákat és ezt valószínűleg ki is próbálja majd használni. Az eddigi mérkőzéseik alapján most az következik, hogy… A nomád beleszívott a pipájába és a kifújt füstjéből kilenc egér jött létre, amik megindultak a felé rohamozó Vadember irányába. Annak lábai wendigólábakká alakultak, amikkel több, mint tíz méter magasra felugrott. Az aréna népe csak ámuldozott. Nem tudták ez az alakváltás a show része vagy mi történik. Megindult a sugdolózás. Valaki felkiáltott, hogy az ott egy körözött bűnöző. Hívni kéne a rúnalovagokat. Az egerek nem zavartatták magukat. A közeli vespidafészkeket támadták, meg amiknek lakói felháborodottan elkezdtek összegyűlni. Silva mintha a legtermészetesebb lenne beleszívott egy nagyot a pipájába és elkezdte kifújni a füstöt. És nem is hagyta abba, míg egy jó harminc méteres füstfelhő el nem takarta a pálya azon részét ahol ő volt. A Vadember jól felmérte a másik taktikáját ugyanis a füstöt tényleg elkerülték a vespidák. Szótlan Puma leckéi meghozták nem voltak feleslegesek. De nem csak az övéi. Vízköpő szárnyakat növesztett és az óriásdarazsakkal mit sem törődve egyenesen belerepült a füstbe. Ott is oda ahol utoljára a nomád volt. Feltűnt neki ellenfele alakja és elhajította a kalapácsát. Csak nem az felé, hanem a fának az irányába ahonnan erre fel is jajdult az igazi Silva. Szürke Farkas tanítása. „Ne csak, azt lásd, ami a szemed előtt van.” Mivel a hangjával elárulta a helyét így már csak Fehér Toll leckéit kellett megmutatnia ennek a nomádnak. Földet érve alakot váltott és wendigóként négykézláb indult meg felé. Silva csak, azt vette észre, hogy alig sikerült elhajolnia az elől a váratlan kalapácstól máris fölé magasodik az bestiális kinézetű férfi.
-Ajajaj!
A Vadember egy mozdulattal tépte ki a kezéből a pipáját, következővel a prémes felsőjét ragadta meg, majd egy félfordulatot téve, lendületből annál fogva hajította őt el.
A közönség mindebből csak annyit látott, hogy az idegen berepült füstfelhőbe, nem sokra rá hallották a nomádot feljajdulni majd, azt követően ki is repült a füstből egyenesen a felzavart vespidák közé. Nem sokkal ez után repült utána a pipája a kihívója pedig azokkal a kék lábaival kiugrott a közönség közé és kiszökdécselt az arénából. Köpenye csap úgy lobogott utána.
Hétf. Jan. 08, 2024 1:17 pm
