Rane Iceclaw vs. Aria Hillen

Már többször hallottam az Arénáról. Lényegében egy város méretű szórakoztatóközpont, amit csak arra építettek, hogy mágusok tudjanak egymással harcolni anélkül, hogy elpusztítanák a környéket. Fáradtságot nem kímélve szőtték bele minden falba a mágia elleni védelmet. Kíváncsian végigsimítottam az öltöző falán. Kéken izzott fel a kezem, ahogy megpróbáltam zúzmarát létrehozni a falon, de a varázserő úgy tűnt el, mintha meg sem idéztem volna. Kísérletezésemből egy hang rezzentett ki.
- Hölgyeim és Uraim! Üdvözlök mindenkit a mai viadalon! C. C. vagyok, és én fogom önöknek a közvetíteni a harcot. Két újoncot mutathatok be önöknek: Rane és Anita először lép az arénába. Egy C osztályú elemi mágus fog megküzdeni egy B osztályú alakváltóval ma, de ne aggódjanak! A pályát úgy választottuk meg, hogy kissé kiegyenlítse az esélyeket.
Szóval nálam erősebb ellenféllel fogok megküzdeni, ez nem újdonság. Alakváltóval viszont még nem volt dolgom, egyedül egy Blue Pegasusos lányra emlékeztem, akivel együtt dolgoztam.
A fehér lámpák egy másodpercre zöldre váltottak a szobán belül. Ahogy a szervezők mondták, ez volt a jel arra, hogy a meccs két percen belül kezdődik és el kell indulnom.
Lenéztem magamra. Egyszerű, fehér pólót vettem fel és egy barna, térdig érő nadrágot. Mivel nem tudtam, hol harcolunk, nem akartam kockára tenni a szokásos felszerelésemet. Még a csizmámat is lecseréltem egy cipőre.
A padlón egy fehér nyíl ragyogott fel, és sürgetően az ajtóra mutatott. Bevágtam a szekrény ajtaját. Ahogy a nyílhoz értem, kialudt, és egy új jelent meg néhány lépéssel távolabb, már a folyosón, ami az arénánkhoz vezetett.
Néhány kanyar után már hálát adtam a gondoskodásnak, ugyanis fogalmam sem volt, hogy merre megyek a szürke, kihalt épületben. De két percen belül - ahogy a lámpa jelezte - elfogyott az út, és egy kőfal előtt álltam.
- Versenyzőink már a startvonalon állnak. Kezdődhet a játék!
Elfojtott kiabálás hallatszott a falon keresztül. Hát persze, hiszen a nézők miatt van az egész.
Miért is jelentkeztem ide? Felsóhajtottam. Rég harcoltam olyan ellenféllel, aki közel egy szinten lett volna velem, így elszoktam már attól, hogy a mágiát kiélezett helyzetben használjam. A gladiátorküzdelmek, amiket itt rendeztek, remek gyakorlóterepnek tűntek.
Ahogy a kőajtó a falba húzódott, a szemem elé tárult az aréna. Elvigyorodtam, és első lépésemmel már frissen ropogó havat tapostam. Jégszilánkokat és porhavat korbácsolt fel a meg-meglendülő szél. Bőröm azonnal libabőrös lett, de a hideg belsőmet nem érintette meg.
Nagyjából száz méter átmérőjű körben álltam. Körös-körül hó és jég borította az arénát. Több méter magas jégcsapok szakították meg néhol az egyhangú jégmezőt. Szóval erre gondoltak az esélyek kiegyenlítésével. Megtornáztattam a vállam.
Ezen a helyen nem csak egy szinttel erősebb mágussal tudtam volna felvenni a versenyt.
- A Quattro Cerberus mágusa, Rane most lépett be a küzdőtérre.
Tétova intésre emeltem a kezem, ahogy az a néhány száz ember, aki érdemesnek találta megnézni a meccset, ujjongani kezdett. A nézőteret villódzó energiamező választotta el tőlünk - feltehetőleg azért, hogy megvédje őket, és hogy bent tartsa a hideget.
- A céh nélküli Anita is megérkezett az arénába.
Körbenéztem, és néhány másodperc múlva már ki is szúrtam egy rózsaszín foltot, ami erősen elütött a kék mezőtől, a  pálya átellenes pontjában. Betippeltem, hogy ő lesz az ellenfelem, és elindultam felé. Néhány másodperc múlva láttam, hogy a folt is mozog, habár a csúszós jégen kevésbé magabiztosan, mint én, és már részleteket is ki tudtam venni belőle.
Egy velem nagyjából egymagas lánnyal kellett megküzdenem. De nem ez volt a legizgalmasabb dolog. Arca átlagos színű volt, de nyakától lefelé teljesen bronzbarna színe volt. Szóval már valamilyen átváltozással érkezett?
Ahogy felfogtam, milyen ruhával járt a mágiája, akaratlanul is elnevettem magam. Felsőtestét összesen két fehér pánt takarta, ezen kívül csak egy térdig érő nadrág és egy pár fémkesztyű volt rajta. Elég lett volna elrejtőznöm és várni, amíg halálra fagy... Megráztam a fejem, és próbáltam elnyomni a mosolyt. A távolság miatt vajon látta a nevetést? A hangot biztos, hogy elnyomta a vihar.
A szárnyak - mind a négy, amely a vállaiból állt ki - enyhén lengedeztek, ahogy beléjük kapott a szél. Kíváncsi voltam, hogy a vihart néha elállítják-e, és ki tudja használni a repülést, vagy folyamatos szélben kell majd navigálnia.

Mindössze merő kíváncsiságból mentem be az öltözőbe. Nekem nem kellett olyanokkal szórakoznom, mint az átöltözés, elvégre, ha különbözően is működött, mint ahogy egy fegyvermágus csinálta, én is akaratom szerint tudtam változtatni a megjelenésemen. Mindössze az érdekelt, vajon hogy is van felépítve ez az aréna. Korábban már rengeteget hallottam róla, de ez volt az első alkalom, hogy úgy döntöttem, próbára teszem itt magam.
- Hölgyeim és Uraim! Üdvözlök mindenkit a mai viadalon! – harsant fel a bemondó. -  C. C. vagyok, és én fogom önöknek a közvetíteni a harcot. Két újoncot mutathatok be önöknek: Rane és Anita először lép az arénába. Egy C osztályú elemi mágus fog megküzdeni egy B osztályú alakváltóval ma, de ne aggódjanak! A pályát úgy választottuk meg, hogy kissé kiegyenlítse az esélyeket.
Ez számomra cseppet sem hangzott bíztatóan. Jól tudtam, hogy rangsorolás szerint hiába vagyok erősebb, ha olyan pályán kötünk ki, ami nekem nem kedvez neki viszont igen, annak csúnya verés lehet a vége. Magabiztos voltam a képességeimben, de eszem ágában sem volt alábecsülni, aki ellen harcolni fogok, na meg persze a körülményeket. Az elemi mágusok ráadásul elég sokoldalúak tudtak lenni.
A szobán belül található fehér lámpák zöld színre váltottak, ami az egyértelmű jele volt annak, hogy itt az ideje az indulásnak. Ha pedig mindez nem lett volna eléggé figyelemfelkeltő, a padlón ragyogó fehér nyíllal is biztosra mentek. Elindultam kifelé, majd néhány kanyar után egy méretes kőfalba botlottam.
- Versenyzőink már a startvonalon állnak. Kezdődhet a játék! – érkezett a következő komment, a kőfal felemelkedését követően pedig már elém is tárult, milyen pályán is kell majd megküzdenem… és azt kellett mondanom, nem voltam lenyűgözve.
Sóhajtottam egy kisebbet, miközben már a talaj láttán előre felvettem Camael alakját. Fogalmam sem volt, kivel kellett majd szembenéznem és bár sejtettem, hogy az ő alakja érdembeli támogatást nem fog most nyújtani, legalább ez volt a legkevesebb mágikus erőt igénylő.
- A Quatro Cerberus mágusa, Rane most lépett be a küzdőtérre.
Egyáltalán nem örültem a havas-jeges pályának, sőt, pontosabb lenne azt mondani, hogy kifejezetten átkoztam. Azonnal rájöttem, hogy bizony nem sok olyan mágiám volt, ami ilyen téren hasznos lehetett volna, főleg nem olyan, ami nem fogyasztotta az erőimet kritikus gyorsasággal. Egyértelmű volt, hogy azonnali hátrányba kerültem – már csak azért is, mert még csak magabiztosan sétálni se tudtam a pályán.
- A céh nélküli Anita is megérkezett az arénába – tájékoztatták a nézőközönséget, mialatt  kissé esetlenül belépdeltem.
Lábam össze-vissza csúszkált a jégrétegen, arról nem is beszélve hogy úgy éreztem, szét fogok fagyni.
Annyira lefoglalt a pályával kapcsolatos problémám, hogy csak egy kisebb fáziskéséssel esett le, hogy a Quatro Cerberus céh nevét hallottam. Akkor viszont eszembe jutott Zack a Negurai élményeimet követően, na meg az, hogy majdnem ott hagytam a fogam. Előítéletes voltam, de valahogy nem töltött el pozitív érzéssel, hogy egy Quatro Cerberus-os mágus ellen vonulok. Biztos voltam benne, hogy Zack egy egészen más világ volt és vele aztán nem kéne semmit és senkit összehasonlítanom, de az a céh, ami egy ilyen embert a köreiben tudhat, alapból nem lehetett éppen átlagos. Pocsék pálya, problémás megérzések… ez nem ígérkezett a legjobbnak. Hirtelen egyre kevésbé tartottam jó ötletnek ezt az egészet, de innen már nem volt visszaút. Elvileg gyengébb nálam, nem igaz? Elvileg…
Miután eleget átkozódtam a helyzeten, felnéztem, hogy szemrevételezzem ellenfelemet is. Nagyjából velem egymagas lehetett, zöldes hajú és hasonló szemszínű. Mindössze egy fehér pólót és egy barna, térdig érő nadrágot viselt, vélhetően a minél egyszerűbb mozgás érdekében. Velem ellentétben sokkal jobban beleolvadt a környezetbe, én ugyanis rózsaszín hajammal gyakorlatilag rikítottam. Kár, hogy nem döntöttem úgy, hogy az eredeti helyett más színnel megyek.
Egymás felé haladtunk, én pedig úgy láttam, mintha valamin elnevette volna magát. Mertem remélni, hogy csak képzelem – de biztos voltam benne, hogy azt sajnos nem, milyen magabiztossággal lépdel a jégen. Mikor megálltunk egymással szembe, nagyjából hallótávolságban, úgy döntöttem, udvarias leszek akkor is, ha nem volt elvárás.
- A legjobbakat mindkettőnknek – biccentettem nyugodt, közömbös arccal, de belül pár tervezgettem, mégis hogy kerülhetnék ki innen nyertesen. Kreatívnak kellett lennem… és szerencsésnek.

Anita meglepően nyugodtnak tűnt annak ellenére, hogy tudta, felém lejt a pálya. Arcán legalábbis semmi, idegességre utaló jelet nem fedeztem fel, ahogy mozgásában sem volt feszültség. Ebből két dologra következtethettem. Vagy annyival volt erősebb nálam, hogy még az aréna sem fogja megfordítani az esélyeket, vagy pedig pókerarcát fejlesztette tökéletesre.
- A legjobbakat mindkettőnknek. – bólintott felém faarccal, de szemét nem érintette meg semmi érzelem. A pókerarc ezek szerint biztosabb tipp volt. Rövid időre elidőzött rajta a tekintetem, ahogy próbáltam az alakváltókkal kapcsolatos tudásomat felfrissíteni. A szárnyak arra utaltak, hogy távol fog maradni tőlem. Nem hangzott rosszul. A Machával töltött idő óta sokkal magabiztosabbnak éreztem magam a távolsági harcban.
~ Már most utálom. – szólalt meg egy hang a fejemben. Arisa lustán tekergőzött az aréna kupolája felett, a mi látótávolságunkon kívül. Ilyen messziről ő még tökéletesen látott mindent – amit én mindenképpen ki is akartam használni.
~ Melyik nőt nem gyűlölöd, aki beszél velem két szót? – vigyorodtam el fejben, mire Arisából egy halk morranás tört elő.
~ Őt nem ezért. Nézz csak rá. Nem érzed, hogy lenéz téged? Nem normális, hogy valaki nyugodt legyen vadászat előtt.
~ Gondolj arra, hogy téged mennyire felcsigáz egy menekülő madár látványa.
- Viszont. – mosolyogtam rá.
Talán tíz másodpercig tanácstalanul álltunk mind a ketten – illetve főleg én, Anita meg sem mozdult. Vajon most is egy gongszó vagy villanás jelzi nekünk, hogy kezdődhet a harc, vagy amikor nekünk jólesik?
A közönség egyre hangosabb moraja miatt döntöttem úgy végül, hogy bemondó nélkül is kezdeni kéne. Mivel ellenfelem úgy tűnt, hogy eltökélten nem akar semmit sem csinálni, magamhoz ragadtam a kezdeményezést.
- Mushroom Magic: Nocturnal Grenade. – a jég alól recsegés hallatszott, amelyet néhány fekete, tenyérnyi méretű gomba felbukkanása követett. A kicsik megsínylették a hideget: egy erdőben pillanatokon belül megnőttek volna, de itt majdnem tíz másodperc kellett hozzá. Nem mintha siettetett volna bármi is. Egy gúnyos mosolyt villantottam Anita felé, ahogy a gombák kalapjából fekete füst gomolygott elő. Mielőtt a spórák eltakarták volna a szemem elől, ugyanolyan passzívan állt ott, mint az előbb.
Hátraléptem néhányat. Tudtam, hogy Anitát csak részben takarja el a mágikus sötétség, de ez is volt a célom. Elhúztam a számat. Túlságosan kavargott a füst – a szél most ellenem dolgozott, és már elkezdte elfújni a búvóhelyemet. Sietnem kellett, ha ki akartam használni.
A hideg, párás időben a jég megidézése olyan egyszerű volt, mint inteni a kezemmel egyet.
- Ice Make: Bow. - Ökölbe szorított jobbomon egy jéggömb jelent meg, amely azonnal vékonyodni kezdett, két oldalt egy íj karját megformázva. A nem létező húrt megfeszítve apró villanások kíséretében jégszilánkok jelentek meg a levegőben. Már csak a célt kellett megtalálnom.
~ Arisa?
~ Bármikor.
Szavaira kiterjesztettem a kapcsolatot közöttünk.
~ Ezt nem fogom megszokni sosem.
Tudtam, mit érez Arisa. Részben saját szememmel át láttam a gomolygó ködöt, részben Arisa madártávlatából néztem az arénára. Anita alakja kirajzolódott előttem. Aprót igazítottam az irányzékon.
- Ice Make: Arrows. – közel ötven borotvaéles tüskék röppent ki kezeim közül a füstön át, egyenesen az alakváltó felé. Vajon lesz ideje reagálni?
- Divine Soul: Nathaniel’s Fire Shield! – még méterekről is megcsapott a földből felcsapó tűzoszlop forrósága, és oldalra léptem néhány lépéssel, várva az ellentámadást, ami nem jött. Nem láttam a jégszilánkokat, de biztos voltam benne, hogy még vízcseppek sem érhették el a lányt. Ennyit arról, hogy megvárom, míg megfagy.
Letérdeltem, és szabad kezemmel megérintettem a földet. A jég folyékonyan kezdett kavarogni, formát adva egy kis párducnak.
- Ice Make: Panther. – mikor életet leheltem bele, a macska megrázta magát, és vágtázni kezdett a tűzpajzs felé, már vízcseppeket izzadva. Kezem körül a hideg levegő kéken kezdett kavarogni, majd kilőtt az akadály felé.
- Penetrating Frost. – a becsapódáskor a vörös lángnyelvek hideg kékre váltottak, és a belőlük áramló forróság is alábbhagyott.
~ Három, kettő… egy. – számoltam vissza. A párduc lábait megfeszítve ugrott az akadály felé.
- Ice Make: Lance. – Az íj karjai hegyet növesztettek, és mindkettő a lány felé kezdett száguldani. Ahogy a jéglény nekicsapódott a tűzfalnak, az csengő hang kíséretében esett szét lángnyelvekre, utat engedve a lándzsáknak, miközben hátráltam néhány métert.
De a fegyverek csak hűlt helyét találták, ahogy Anitát szárnycsapásai a levegőbe emelték.
- Purgatory Blast! – Anita karja aranyszínű lángba borult, és ütést imitált a hely felé, ahol nemrég álltam. A lángcsóva, ami levált az ökléről, a jeget egészen a földig átégette. Egy meglepett pillantást vetettem rá. Egy támadásba ekkora erőt tud fektetni? Szóval ezért akarták kiegyenlíteni az esélyeket.
- Ice Make: Orbs! – a földből két jéggolyó ugrott a levegőbe, majd jégcsapokat eregetve magukból indultak utána. A fekete füstön keresztül néha már foszlányokat láttam, és nem csak Arisa szemén keresztül figyeltem az alakváltót. Álcámat lassan elfújta a szél. Úgy irányítottam a két gömböt, hogy Anitának felém háttal kelljen repülnie. Az egyik szilánkokra tört egy lángcsóva nyomán, de a másik miatt ellenfelem hátat fordított egy pillanatra. – Ice Make: Arrows!
Újabb hullám jégszilánk indult felé, és ezúttal jónéhány a hátába fúródott.
Elvigyorodva küldtem felé az újabb távolsági támadásokat. Lándzsák, jégszilánkok, nyilak és gömbök tucatjai repültek fel az égbe, alig adva időt Anitának a támadásra. Tökéletes volt számomra a terep ahhoz, hogy a földre kényszerítsem a lányt. Néha egy-egy lángcsóva indult felém, de a Frost Aura teljes erővel tombolt körülöttem: a tűz szinte kihunyt, ahogy a közelembe ért, és egy Freeze vagy Frost Ball is egyszerűen eltüntette a maradékot. Alig néhány lángnyelv ért el, és jóval többet adtam, mint kaptam. A megpörkölt bőrömet viszont hetekig érezni fogom…
~ Vigyázz! – gondolataim azonnal visszaugrottak, ahogy Arisa figyelmeztetett, hogy Anita támadásba lendült. Nem tűnt úgy, mintha túlzásba akarná vinni: zuhanórepülésben indult felém, miután felém dobott még egy tűzgolyót.
- Frost Ball. – először a tűzzel kellett törődnöm. Ahogy az előzőeket, a hideg kék fényben fürdő golyó és a lángok füstfelhő kíséretében oltották ki egymást. De most Anita száguldott át a füstfelhőn. Nem volt sok időm gondolkozni.  
- Raise Dead. Fungus Spore: Purple Mist. - lőttem el egyszerre két varázslatomat, ahogy láttam, hogy az alakváltó közelharcra készül. A jég alatt két csontváz kezdett mozogni egy gombával egyszerre. A növényből kitörő spórafelhőből nagyot lélegeztem, és a Frost Aurával szétoszlattam a füstjét, hogy Anita ne érezze már a hatását.
Ahogy a közelembe ért, a Frost Aura máris kifejtette rá hatását. A felém száguldó ököl felgyorsult érzékeimnek mintha lassított felvételben mozgott volna, ami épp elég volt, hogy elé tartsam karom. Majd tökéletes tervembe hiba csúszott: a karja lángba borult. A Frost Aura azonnal elém összpontosult, hogy elvegye a lángok erejét, de még mindig túl forrónak tűnt a karján a tűz
- Ice Make: Ice Cube. – A jégkockát játszi könnyedséggel zúzta darabokra, és a lerobbanó jégszilánkok végigvágták arcomat. Kiszorult a levegő a tüdőmből, ahogy a mellkasomba ütött, de nem repültem el az erejétől, mint ahogy az első pillanatban számítottam rá. Két csontváz tört fel derékig a jégből, és mintha életük múlt volna, Anita lábaiba kapaszkodtak.
Bal kezemmel megragadtam Anita szabadon maradt bal kezét, a másikkal pedig torkon ragadtam. Apró jégkarmok nőttek ki ujjaimból, felsértve a bőrét. Vér csöpögött kezem között, ahogy a jégtüskéken mágiát vezettem a lány bőre alá.
- Ice Make: Armor. Blood Freeze. – A lány jobb karja még szabadon maradt, és ökle most arcomba robbant, amit a megjelenő sisak alig tudott tompítani.  De most nem volt mögötte akkora lendület.
Lilába borult Anita nyaka, ahogy a víz a vérében elkezdett lehűlni. Tíz másodperc… Ennyit kellett kibírnom. Utána a kikristályosodó vérében a jégszilánkok elkezdték volna darabokra vágni az ereit, irtózatos fájdalmat okozva – és visszafordíthatatlan károkkal is járt volna, ha tovább tartom fent. A sisak elrejtette az arcomat, így nem láthatta, hogy halkan számolom a másodperceket, ami hátramaradt. Ha tovább maradt volna a mágia hatása alatt, megszüntettem volna, még akkor is, ha ez a győzelmembe került volna. Nem ért annyit az egész arénásdi.
Anita teste megfeszült, ahogy ki akart törni a szorításból, de a gomba felerősítette szorításomat, valamint a nyakába fúródó jégtüskéken kívül a két csontváz sem hagyta, hogy eltávolodjon tőlem.
~ Három.. Kettő..
Az alakváltó torkából halk morgás tört fel, de kelletlenül elernyedt, és felemelte jobb kezét, jelezve a győzelmemet. A vérfagyasztást azonnal megszüntettem, pár pillanat múlva a csontvázak is ernyedten estek össze, én pedig hátraléptem tőle.
- Anita feladta a meccset. – csak most jutott el fülemig a kommentátor hangja. Vajon végig beszélt, csak nem vettem észre, vagy valamilyen mágiával kizárták a hangját az arénából? - A győztes Rane Iceclaw!
A közönség közepes tapssal díjazta a győzelmemet. Nem mondom, nem voltunk túl látványosak, de mindketten minden erőnkkel harcoltunk. Kizártam a zavaró gondolatokat, és megpróbáltam számba venni sérüléseimet. Több helyen felhólyagzott bőröm, a mellkasomon mintha egy vonat ment volna át, és enyhe agyrázkódást éreztem a néha-néha elhomályosodó tekintetemből. Semmi olyan, amit egy kis elsősegély ne mulasztana el.
- Fungus Spore: Pink Mist. – idéztem meg kettőnk közé a gyógyító gombát. – Csak gyógyításra való. – tettem hozzá, látva az alakváltó gyanakvó tekintetét. Mélyet lélegeztem a kibukkanó, rózsaszín spórákból.
Nem volt nehéz leolvasni Anita arcáról azt, hogy mit érez. Csoda, hogy nem remegett a dühtől.
- Szép harc volt. Ha nem ebben az arénában vagyunk, te győztél volna. – szóltam hozzá. Nem ellenséget akartam szerezni, csak az erőmet akartam kipróbálni.
- Nem kell a sajnálatod. Nem tudtam felülkerekedni a környezet adta hátrányokon, mert nem voltam elég erős. Ennyi az egész. – vetette oda.
~ Ennyit ért a jókívánság az elején. – morrant fel Arisa.
~ A szokásos. – értettem vele egyet. ~ Mindenki addig udvarias, amíg nyer.
- Nem sajnállak. – vontam vállat. – Nem erős nem voltál…
~ Hanem szimplán buta… - elharaptam a mondatot, mielőtt kimondtam volna Arisa gondolatait, köhögésnek álcázva a botlást. Egy rosszalló gondolatot küldtem felé, mire csak egy nevetés volt a válasz.
- …hanem rosszul választottál taktikát. – fejeztem be, majd hozzáfűztem – Amíg menekültél, rengeteg időt hagytál arra, hogy kitaláljam, hogyan tudnék győzni, közben te gyengültél. Gyengébb ellenfél ellen jobb, ha folyamatosan támadsz, mielőtt még valami trükkel nyerni tudnak.
Nem kioktatni akartam, de ez egy olyan lecke volt, ami az életébe kerülhetett volna komolyabb helyzetben. Anita néhány másodpercig tétovázott, majd levette a szemét rólam.
- Kösz a tanácsot. – mondta halkan.
- Legközelebb talán már nekem kell majd folyamatosan támadnom. – intettem neki búcsút egy félmosollyal. Még hosszú volt az út, de ez egy jó felmérés volt.

- Viszont– mosolyogott rám ellenfelem, bár ez nem keltett bennem szimpátiát.
Ezek után pedig egy jó pár másodpercig semmi nem is történt. Csak álltam egy helyben szokásomhoz híven kerülve az első támadás lehetőségét, és úgy tűnt, Rane nem tudja, mihez is kezdjen pontosan. Ebből arra következtettem, hogy ő se lehetett épp az azonnali támadás híve.
Továbbra is nagyon ellenségesen tekintettem a pályára, így legalább szerettem volna tisztában lenni az ő képességeivel, hogy valamifajta tervet össze tudjak hozni. Hallottam, hogy a közönség egyre inkább morajlani kezdett, engem azonban nem zavart meg a koncentrációban.
Végül a férfi elunta a némaságot és az álldogálást, s magához ragadta a kezdeményezést.
- Mushroom Magic: Nocturnal Grenade.
Hallottam a jég recsegését, s pár pillanattal később már fel is bukkant néhány gomba alóluk. Nem voltak nagyok, talán tenyérnyiek, és cseppet sem bizalomgerjesztő, fekete színűek. Rane-re pillantva láttam, ahogy eleresztett egy gúnyos mosolyt, majd a következő pillanatban pedig már el is árasztott a gombák kalapjából áradó fekete füstfelhő.
A hideg szél azért rendesen megkeverte a sötét felleget, de annyira nem, hogy teljesen meg is szabaduljon tőle.
- Ice Make: Bow.
Hallottam a hangját, látni viszont nem láttam.
Szóval jég mágus is. Na, ez az, amit én igazi balszerencsének hívok. Ezek szerint ez a pálya abszolút az ő előnyére van… Esélyeim a nyerésre már most kezdtek egyre jobban halványodni, de nem terveztem csak úgy feladni se. Addig legalábbis biztos nem, amíg nem érzem úgy, hogy minden lehetséges módot megpróbáltam a győzelem érdekében.
Nem voltam benne biztos, mégis milyen módszerrel tervez megtalálni engem, de ha egy ilyet bevállalt, biztos arra is volt ötlete. Nem lankadhatott a figyelmem. Ha már jég, akkor egy valamit tehetek…
- Ice Make: Arrows.
Hallottam egy arra emlékeztető hangot, mint amikor tüskék vagy töltények szelik át a levegőt, megvárni azonban nem szándékoztam.
- Divine Soul: Nathaniel’s Fire Shield! – kiáltottam ahogy magam elé suhintottam miközben felvettem az angyal alakját.
Méretes tűzoszlop csapott fel a földből, megolvasztva a jeget és elnyelve ellenfelem támadását is. Bár ez mind szép, hatásos és látványos volt az adott pillanatban, nem töltött el épp a legnagyobb boldogsággal, hogy Nathaniel volt gyakorlatilag az egyetlen angyali formám, akit ilyen környezetben effektíven tudtam használni.
- Ice Make: Panther.
Szinte időm se volt különösebben felkészülni a következő támadásra, és egyre inkább úgy tűnt, azzal, hogy eldobtam a kezdeményezés lehetőségét, végül saját magam alatt vágtam a fát.  Valamennyire láttam a tűzön keresztül, ahogy egy jégből készült párduc ugrik a lángok felé, és el nem tudtam képzelni, mégis mi lehet ezzel az öngyilkos ötlettel a célja.
- Penetrating Frost.
Amint egy másik mágia becsapódott a tűzfalamba, a lángokat hideg kékre változtatta. El kellett ismernem, úgy tűnt, ellenfelem pontosan tudja, hogy mit csinál és tökéletesen kezelte a jégmágiáját, ezzel ki is vívta egy bizonyos szintű elismerésem. Szinte reagálni se hagyott időt, ahogy a jégpárduc becsapódott a megfagyott falba. Csak a reflexeimnek köszönhettem, hogy még az előtt a levegőbe emelkedtem, hogy a lándzsákra emlékeztető jégdarabok elérték volna a korábbi helyem.  Pár szárnycsapással a magasba emelkedtem, s karomat meglendítve ellentámadással próbálkoztam.
- Purgatory Blast!
A méretes, aranyló lángokból álló tűzcsóva azonnal megindult Rane felé, felolvasztva a jeget és átégetve a földet. Hatásos lett volna, csak épp célba nem talált, mert a férfi addigra rég odébb ugrott.
- Ice Make: Orbs!
A földből valami jégcsapokat eregető mágia indult meg felém, és noha a füst kezdett lassan teljesen eloszlani, még mindig nem láttam tisztán. Nem tudtam, ő hogy volt képes ennyire jól célozni és intézni a támadásait, de gyanítottam, hogy esetleg van valami más mágiája, ami segíti a látásban.
Tudtam, hogy egy ellenfélnek sosem szabad hátat fordítani, de nem tudtam egyszerre két irányba nézni. Az egyik engem hajszoló gömböt darabjaira roppantottam egy lángcsóvával, de annak érdekében, hogy a másikat is el tudjam intézni, egy pillanatig hátat kellett fordítanom Rane-nek.
– Ice Make: Arrows!
Nem lepett meg, hogy éppen erre várt. Mielőtt még teljesen visszafordulhattam volna felé, már éreztem is, ahogy pár darab jégszilánk a hátamba fúródott. Felszisszentem, de nem maradtam mozdulatlan a fájdalom ellenére sem.
Folyamatos támadásba kezdett, nekem gyakorlatilag időt se hagyva az ellentámadásra. Ha gyerekes lettem volna, mondhattam volna, hogy csak a pálya nyújtotta előnyök miatt történt mindez, de tudtam és el is ismertem, hogy nem volt ennyire egyszerű ez az egész. Rengeteg jég alapú támadás záporozott felém, lándzsák, jégszilánkok és gömbök – jól tudta, hogyan kell kifárasztani és leszállásra kényszeríteni egy hozzám hasonlót. A felé küldött lángjaim szinte el sem érték őt, megfagyasztotta őket, mielőtt sikerült volna komolyabb sérülést okoznom neki. Nem csak kedvezett neki a pálya, de tudta is, hogyan használja ki az ez által keletkezett lehetőségeket.
Alapjáraton nem gondoltam magam idiótának, de jelen helyzetben olyannyira hátrányba vágtam magam az első pillanattól fogva, hogy rá kellett jönnöm, fogalmam sincs, hogy is kéne ebből a helyzetből kimásznom.
Végül elunva az állandó repkedést és kerülgetést, egyik pillanatról a másikra megindultam felé zuhanórepülésben egy tűzlabda után.
- Frost Ball.
Ahogy az várható volt, a két mágia kioltotta egymást és a tűzlabdám füstfelhővé vált, ezúttal azonban nem hagytam neki sok időt az ellentámadás kigondolásán. Rohamos sebességgel közeledtem felé, csapásra készen.
- Raise Dead. Fungus Spore: Purple Mist.
Nem tudtam pontosan, mire szolgálhatott a két mágia, és egyelőre csak arra összpontosítottam, hogy még az előtt vigyem be a támadásom, hogy valami újabb trükkel állna elő. Mikor már úgy éreztem, elég közel értem, karomat lángokba borítottam, egyenesen a mellkasát célozva
- Ice Make: Ice Cube.
Létrehozott ugyan maga előtt egy jégkockát, de könnyedén apró darabokra robbantotta lángokba borított öklöm.  A szilánkok szétszéledtek, néhány pedig az arcát is megvágta. örömmel töltött el, amikor végre először egy igazán hatásos csapást sikerült bevinnem neki. Telibe találtam a mellkasát, és bár megtántorodott, nem repült el az erejétől. Bosszúsan vettem tudomásul, hogy a korábbiak már sokat kivettek belőlem, a hőmérsékletről nem is beszélve.
Aztán rá kellett jönnöm arra is, mi volt az egyik korábbi mágia, amit hallottam tőle. Alig, hogy rendesen földet értem, két csontváz tört fel a jég alól a derekuk magasságáig, majd szorosan a lábamba kapaszkodtak, gyakorlatilag megbénítva őket.
Mire egy pillanattal később visszakaptam a fejem Rane felé, már mozgásban volt és egyik kezével elkapta a bal karom, a másikkal pedig megragadta a torkom. Éreztem, ahogy a mágiájával felsérti a bőröm, és furcsa hidegség kezdte átjárni a testem.
- Ice Make: Armor. Blood Freeze.
Szabadon maradt jobb karommal még bemostam neki egyet, amit ugyan a sisakja nem tudott annyira tompítani, de messze nem volt annyira hatásos, mint szerettem volna. Kifáradtam és úgy éreztem, mintha a testem folyamatosan hűlne, főleg a keze nyomán.
Megfeszítettem a testem, ahogy próbáltam szabadulni, de el kellett ismernem, hogy totális csapdába csalt. Szorítása sokkal erősebb volt, mint számítottam volna rá, ráadásul a csontvázak is szint leszögezték a lábaimat a talajra. Nem volt több ötletem, mihez kezdhettem volna a helyzetben.
Eleresztettem egy halk, irritált mordulást, majd kelletlenül, vonakodva felemeltem a kezem jelezve, hogy feladom a küzdelmet.
Utáltam bedobni a törölközőt, de a felesleges szenvedés híve se voltam. Felülkerekedett rajtam, ezt pedig el kellett ismernem. Egyébként is ez csak egy aréna volt, nem kellett ennek az egésznek vérre mennie.
Mozdulatomat követően másodpercekkel később Rane már el is lépett tőlem, miközben a csontvázak is elernyedtek, majd összeestek.
- Anita feladta a meccset – harsogta a bemondó, én pedig nem tudtam eldönteni, hogy vajon egészen eddig nem mondott semmit, vagy csak annyira lefoglalt a harc, hogy nem vettem észre.  - A győztes Rane Iceclaw!
A győztes kihirdetését tapsvihar fogadta, én pedig eleresztettem egy halk és fáradt sóhajt. Az biztos, hogy ez most egy jó ki pofon volt arra, hogy ne mindig az ellenfél támadására várjak.
- Fungus Spore: Pink Mist.
Hangjára visszakaptam rá a fejem, és gyanakvóan tekintettem először a mágiára, majd fel a férfire. Tekintetemet látva gyorsan megmagyarázta a helyzetet.
– Csak gyógyításra való – tette hozzá, miközben mélyet lélegzett a rózsaszín spórából. - Szép harc volt. Ha nem ebben az arénában vagyunk, te győztél volna.
Ebben ugyan láttam lehetőséget és igazságot, de utáltam magamat ilyenekkel nyugtatni. Ha elrontottam, akkor elrontottam, ez van. A más lehetőségek nem jelentettek semmit, csak az itt és most szituáció. Azt pedig eltoltam, és haragudtam magamra ezért.
- Nem kell a sajnálatod. Nem tudtam felülkerekedni a környezet adta hátrányokon, mert nem voltam elég erős. Ennyi az egész.
Volt egy olyan érzésem, hogy a válaszom úgy hatott, mintha rá lennék dühös, de nem próbáltam meg megválogatni a szavaimat, vagy kijavítani magam. Nem barátkozni jöttem ide, bár nem is ellenségeket szeretni.
- Nem sajnállak. – vonta meg a vállát. – Nem erős nem voltál… hanem rosszul választottál taktikát.
Nem tetszett az a rövid szünet, amit a mondat közepén tartott. Volt egy olyan sejtésem, hogy ha nem is hazudott, de gondolt valami másra is.
- Amíg menekültél, rengeteg időt hagytál arra, hogy kitaláljam, hogyan tudnék győzni, közben te gyengültél. Gyengébb ellenfél ellen jobb, ha folyamatosan támadsz, mielőtt még valami trükkel nyerni tudnak.
Tudtam, hogy igazat mond, és egy kicsit csendben voltam, amíg mindezt végighallgattam. Elfordítottam róla a tekintetem, és csak úgy válaszoltam.
- Kösz a tanácsot.
Kicsit ridegnek tűnhetett, ahogy ezt mondtam, de őszintén is gondoltam. Az, hogy ő ezt vajon sértettségként vagy hálaként élte meg, már nem érdekelt annyira.
- Legközelebb talán már nekem kell majd folyamatosan támadnom. – búcsúzott el egy félmosollyal, én pedig csak biccentettem egyet.
Bőven volt min gondolkodnom ez után a harc után, és volt miben fejlődnöm. Több, mint korábban sejtettem volna.