- Üdvözlöm Önöket ismét, Hölgyeim és Uraim! C.C. vagyok, én fogom kommentálni az elkövetkező harcot. A következő összecsapás részvevői: a legutóbb néhány felettébb emlékezetes pillanatot hozó Serami Raynott, ellenfele pedig nem más, mint Lagan a bajnok!
Mindössze néhány nappal ezelőtt volt, hogy harcoltam az arénában az ellen a lovag ellen, akinek a nevét ismét csak sikerült elfelejtenem. Megannyiszor próbálkoztam, hogy emlékezzek rá, de sajnos nem sikerült. Lagan nevét viszont könnyű volt megjegyeznem, két szótag és egyszerű betűk… ennél tovább nem is terjedt a névmemóriám.
Az ellenfelem egy magas, kalapos férfi volt, tetoválásokkal a karjain. Arcáról sütött a beképzeltség, bár engem ez nem igazán zavart. Körülnéztem a pályán, miközben C.C. megosztotta velünk a szabályokat.
- A Föld Uradalompályán egyedi szabályok nincsenek. Az nyer, aki kiüti vagy harcképtelenné teszi a másikat. A legjobbakat mindkét félnek!
A pályán körülnézve hamar rá kellett jönnöm, hogy itt sem leszek éppen előnyben. Néhány szikla volt vagy tíz méteres, egyik-másik nagyobb is, egyébként pedig az egész terület föld és homok volt. Elemi mágus voltam ugyan, de nem tudtam se föld, se homok mágiát használni, így nem voltam előrébb. Na, nem, mintha az előző összecsapásom során lett volna bármilyen előnyöm. Vagy mégis…?
Túl sokat nem tudtam gondolkodni mindezen, mert Lagan erőteljes nevetése hangzott fel. Felé fordultam, egyszerre értetlenül és kíváncsian.
- Egy kislány lesz az ellenfelem, most komolyan? Ugyan már, legyen valami megerőltetőbb! – vigyorgott önelégülten.
- Én is értékelném, ha nem egy beképzelt bunkóval kéne felmosnom a padlót – vetettem oda teljesen nyugodtan, ugyanis engem valóban nem hatott meg az inzultálása.
Velem ellentétben úgy tűnt, ő már nem volt türelmes. Láttam rajta, ahogy a beszólásra az arca elváltozik és elönti a méret.
- Majd én megmutatom neked, kivel arcoskodj, te kis csitri!
- Te vagy az, aki arcoskodik, nem én – feleltem könnyedén, a következő pillanatban viszont már felére csökkent közöttünk a távolság.
Időben reagáltam, így képes voltam elugrani az ökle elől. Leguggoltam a földre, miközben a keze elsüvített a fejem felett, majd megpróbáltam kirúgni a lábát. Felugrott, még mielőtt eltaláltam volna, miközben pedig a lábam tovább csúszott a lendülettől, ő vigyorogva újra lesújtott rám. Egy kristálypajzzsal ki tudtam védeni a csapást, meglepetésemre viszont akkora erő volt benne, hogy a pajzs apró kristálydarabkákra robbant. Oldalra gurultam, az ökle pedig a talajba fúródott, nem sokkal a fejem mellett. Felettébb közelről hallottam a föld repedésének jellegzetes hangját, és némi gurulás után visszafordulva felé egy elég méretes porfelhőt láttam feloszlani az ökle körül. Tartottam tőle, hogy akár ha csak egy ilyet is betalálok, az instant K.O. lesz…
Több se kellett, felugrottam, és már be is vetettem magam az egyik méretesebb szikla mögé.
- Mi van, kicsilány, máris menekülőre fogtad? Az előbb még elég nagy volt a szád! – szólt utánam arrogánsan és lekezelően, engem viszont nem lehetett ilyesmivel felhúzni.
- Nem szeretném, ha betalálna az ütésed. Fájna – jegyeztem meg nyugodtan, ahogy próbáltam gondolkodni, milyen támadás lenne a legalkalmasabb ellen.
Nehéz volt, elvégre nem voltam az ész embere.
- Ne aggódj, kedves leszek, és egy ütéssel kirepítelek a pályáról! – röhögött fel, én pedig hallottam, hogy elindult az engem rejtő szikla mögé.
- Lagan úgy tűnik, előnyben van! Serami a menekülést választotta. Vajon van valami terve arra, hogyan jut ki ebből a helyzetből?
- Nincs! – kiáltottam a lehető legőszintébben, mire hallottam, ahogy ellenfelem hangosan felröhögött.
- Nos, az őszinteség becsülendő… tehát, Seraminak semmi ötlete, de azért még nem adta fel.
Erre szerettem volna mondani még valamit, de nem volt rá lehetőségem. A szikla, ami mögött rejtőztem, hatalmas reccsenéssel vált meg pár darabjától, ahogy Lagan ökle landolt rajta. Azonnal futásra fogtam a dolgot, felkapaszkodva egy közeli szikrán, majd átugorva azon.
- Ne menekülj már! Ennyire gyáva vagy?! – kiáltotta, hangjából pedig kihallottam az idegességet.
- Nem, csak nehezen megy a gondolkodás! Éppen tervezek – feleltem a vállam felett rohanás közben.
Nem is voltam benne biztos, hogy hallotta-e, elvégre csak félhangosan mondtam inkább csak magamnak. Úgy tűnt, Lagannak nem állt szándékában lemaradni tőlem, mi több; fokozatosan zárkózott fel hozzám.
- Crystal Make: Projectiles! – kiáltottam, ahogy hátra fordulva hozzá kinyújtottam a kezem, és kilőttem felé tizenkét kisebb kristályszilánkot.
Lagan felettébb ügyesen elkerülte őket, az én legnagyobb bánatomra – sőt, volt kettő, amit az öklével csapott szét. Arra még én is rájöttem, hogy közelharcba jobb, ha nem keveredek vele. Kétség kívül alulmaradtam volna, nem is említve, hogy egyetlen egyet telibe kapni azokból az ütésekből már könnyen a padlót fogást jelenthetné nekem.
- Ne rohanj már, mint valami mérgezett egér! Állj ki ellenem szemtől szembe! – rivallt rám a férfi.
Szemmel láthatóan kezdett az idegeire menni a menekülésem. Axton korábban azt mondta, minél mérgesebb egy ellenfél, annál több lesz a lyuk a védelmén, így kifejezetten örültem, hogy velem ellentétben Lagan ennyire könnyen bosszantható volt. Ha tudtam tartani a távolságot és úgy támadni, akkor az nekem kedvezett… legalábbis kedvezett volna, ha lett volna bármi ötletem arra, hogyan csináljam.
Végül az egyik lépésnél egy pillanatra megálltam, és lendületből lecsaptam a földre. A mozdulatot követően négy kristálytüske tört elő a földből, még jobban lelassítva Lagant. Az egyik majdnem el is találta, de sajnos csak majdnem. Sikerült még időben félreugrania előle, bár a ruhája egy részét így is felszakította.
- Te mocskos kis-… fordult volna felém, de mire felemelte a fejét, nekem már két kristálypisztoly volt a kezemben, és egyenesen felé céloztam.
Azt hittem, elég gyors legyek, hogy betaláljak vele, de tévednem kellett. Ismét csak kikerülte a lövéseket, és el kellett ismernem, hogy egy kicsit, de csak egy kicsit, már engem is kezdett bosszantani a kialakult helyzet. Vagyis talán nem is annyira a helyzet, de inkább magamra voltam mérges, hogy egyszerűen nem jutott eszembe semmi annak ellenére, hogy már volt egy kisebb adag mágia a tarsolyomban.
Folyamatosan folytattam a lövöldözést, miközben táltáltam. Egyelőre csak próbáltam annyira távol tartani magamtól, amennyire lehetett, de fokozatos és túlságosan is gyorsan zárkózott fel hozzám. Azonban egyszer csak a világ mozdult körülöttem, és hirtelen sokkal lejjebb zuhantam a látási magasságom a megszokott horizonthoz képest. Beletelt egy másodpercnyi pislogásba, amíg rájöttem, hogy a nagy hátrálásba sikerült belegyalogolnom egy futóhomok csapdába, ami azonnal aktiválódott is.
- Háh! Most megvagy, te kis csitri! Ne aggódj, kegyelmes legyek és egy ütéssel-…
Lagan meglódult ugyan felém, de abban a pillanatban, hogy a homokra lépett, az besüppedt alatta és gyakorlatilag a válláig elnyelte, akárcsak engem. Arcára őszinte döbbenet ült ki, mintha erre aztán végképp nem számított volna.
- Nocsak, mi van itt! Mindkét versenyzőnk a futóhomok csapda áldozatává vált!
- A francba! – háborgott Lagan, ahogy megpróbált kimászni a homokból, de az csak még mélyebben elnyelte őt, egészen a nyakáig.
Én csak néztem rá érdektelenül, majd amikor már egészen mélyre süllyedt, eleresztettem egy önelégült, pimasz mosolyt. Én nem csúsztam sokkal lejjebb, mivel nem mozdultam. Estem már ilyen csapdába korábban is, és benne is maradtam volna, ha a mesterem nem szed ki az utolsó pillanatban. Azóta tudtam, hogy nem szabad mozogni, ha ilyen helyzetbe kerül az ember.
Lagan feje szinte rákvörös lett a dühtől az arckifejezésem láttán, miközben C. C. bemondta az eredményt.
- Ahogy látom, mindkét fél mozgásképtelenné vált… ez bizony egy döntetlen, kedves nézőink!
Nekem pedig már ez is épp elég volt. Még mindig jobb végeredménynek találtam, mintha bele lett volna döngölve a fejem a talajba.
Hétf. Nov. 12, 2018 11:25 pm
