A földmágus és nekromanta talákozója /Yagura & Dead Shadorick/

Elég hosszú ideje vándorlok már, ahhoz hogy úgy érezzem magam, mint aki már hetek óta nem evett. Mikor ez a gondolat eszembe jutott, arra is gondoltam, hogy normál ember ennyi idő után már megörült volna. Ekkor azonban egy hatalmas kék nyuszika termett előttem. Nagyjából egy fejjel lehetett kisebb nálam, kék szőre pedig meggyőzött arról, hogy egyáltalán nem átlagos. A fura lény a kezei helyett a füleit használta integetésnek, amin eléggé meglepődtem. Mikor aztán alig fél méteres távolság volt köztünk abbahagyta a füleinek vadcsapkodását és orbitálisan nagy fogaival elkezdett beszélni, miközben a nyálával alaposan eláztatott engem.
- Helló Dead bácsika! – Az eszembe rögtön két indulatos gondolat fúrta be magát. Az egyik az, hogy bácsikázzon mást, de ne engem, mivel nem is ismerem őt. A másik pedig az, hogy honnan tudja ő az én nevemet. Felháborodottságomnak rögtön hangot is adtam.
- Te meg ki a – Rövid gondolkodás után, úgy döntöttem, inkább más kérdéssel állok elő a nagyra nőt állatnak. – Illetve mi a – Itt egy hihetetlenül hosszú káromkodás következett volna, ha nem jut eszembe, hogy az egyetlen Sophomnak mennyire rosszul esne, ha megtudná, hogy én vadidegen lényekkel hogyan beszélek. – Mármint, izé – Próbáltam magam normális embernek feltüntetni, így átgondoltam a szavaim, majd csak utána ejtettem ki azokat a számon. – Szóval, aziránt szeretnék érdeklődni, hogy tulajdonképpen mi is vagy te? Egy veszélyes kísérlet által született mutáns lény, esetleg egy varázsszüleménye vagy talán egy új faj képviselője? Na, meg aziránt szeretnék érdeklődni, hogy hogyan hívhatlak tégedet? – Szavaim után az ismeretlen lény arcán hihetetlenül nagy mosoly terült szét.
- Jaj, te kis butus bácsika, hát én a te elméd szüleménye vagyok. – Nem igazán értettem, mire gondol a bizarr lény, ám inkább hagytam kibontakozni. – Talán csak nem azt hiszed, hogy ez a valóság, hiszen te alszol!? Nem is csodálkozol azon, hogy nincs rajtad ruha!? – A szörnyszülött szavai alaposan megleptek, mégis minek néz ez engem? Ám mégis úgy döntöttem, hogy megnézem, valóban van-e rajtam ruha. A fejemet lefelé hajtva észrevettem a csupasz felsőtestem, amely a sok út és avval járó küzdelmek során tovább kockásodott. A szőrös lábam is teljesen látható volt, ami miatt kissé zavarban éreztem magam. Végül a két kezem a legfontosabb szervem elé kaptam és úgy beszéltem a nyuszihoz.
- Ez meg mégis mi a – Ismét csak nem akartam csúnyán beszélni, főleg ha belegondoltam abba, hogy ebben az álomban tulajdonképpen olyan vagyok, mint egy házigazda, annak pedig nem igazán lehetne úgy beszélni, mint ahogy én beszéltem. – Na, szóval, szeretném tudni, hogy pontosan mi is folyik itt. – Szavaim után a nagyra nőtt négylábú ismét hahotában tört ki. Ekkor durrant el nekem az agyam és próbáltam volna puszta kézzel szétmorzsolni az idegesítő lényt, ám amint elég közel ért a kezem az arcához egy csapásra megszűnt az a világ és a szemem kinyitottam.
A fűben feküdtem az erdőnek szinte a szélétől alig pár száz méterre. Nem tudtam, hogy mikor és miért aludtam el, ám dühömben most nem is törődtem vele. Először megnéztem, hogy van-e rajtam ruha, majd miután egyértelmű volt, hogy van, a földre hajolva előhúztam egy csontbunkót és úgy döntöttem levezetem a feszültségem. Az erdőben füleltem egy kicsit, majd meg is hallottam a város zaját, amely a hangerőből ítélve nem lehet olyan messze vagy nagyon nagy. Végül egy rövid és indulatos séta után sikerült kikecmeregnem a fák sűrűjéből és kiérnem egy város szélére. Szinte mindenki sietett valahova, s mivel okos ember voltam nem akartam a siető embereket levadászni. Hiszen, ha valaki siet valahova, az azt jelenti, hogy dolga van, ha pedig valakinek dolga van és nem jelenik meg az emberek gyanakodni kezdenek, akkor pedig lebukom, hogy végeztem vele és akkor ez az egész hely rám fog vadászni. Így inkább úgy döntöttem a mindig hívogató sikátorokba veszem az irányt. A sötét folyosó méretű utcákra lépve kellemes érzés fogott el, méghozzá az, hogy végre egy kis veszély.
A lépéseim visszhangoztak a szűkös utcákon, én pedig gonoszan mosolyogtam. A keskeny helyen részegeket és hajléktalanokat is véltem felfedezni. Néhány alvó embert megrugdostam, majd gyorsan elszaladtam, amíg látótávolságon kívülre nem kerültem tőlük. Ezek, bár mókásak voltak nem igazán elégítették ki gonosz vágyaimat, vért akartam és nem ilyen gyenge úton, módon, kemény harc folytán, amelynek végén egy hullák alkotta dobogó tetejére állhatok fel. Végül sikerült megtalálnom egy nagyobb bandát. Az út végéről bámultam a nagy tömörülést, melyek között rengeteg kockás testű alakot véltem felfedezni. A banda kellős közepén pedig megtaláltam a csapatvezetőjét egy roppant dagadt alakot, akit látszólag többtucatnyian se bírtak volna felemelni a trónjából. Ekkor kicsit elgondolkodtam azon, hogy mit is akarok én egyetlen csontbunkóval, egy ekkora szörnyeteggel szemben. Amilyen hájas, ha sikerülne is beledöfnöm a fegyverem valószínű csak zsír folyna ki a testéből, avval pedig nem sokra megyek. Végül inkább úgy döntöttem, hogy visszamegyek a civilizációhoz és megpróbálok valakivel megismerkedni, valami szimpatikusabb emberrel.

Hosszú pihenő után újra elindulok, hogy valamilyen kalandot keressek. Az utolsó küldetésem kicsit kimerített, de szerencsére a megbízóm segített a gyógyulásomban és még a zsoldot is megkaptam.
Így hát vidáman sétálok a város utcáin és azon töprengek, mire költhetném el a pénzemet. Éppen beakarok fordulni az egyik sikátorba, hogy békésen megszámolhassam a jussomat, amikor egy hatalmas, fehér ruhás fickó lép ki onnan.
~ Azta, ez aztán igazán magas! ~
Ránézésre ő is mágus lehet, de hogy milyen, azt nem tudom megállapítani. A kíváncsiságom hajt előre és kénytelen vagyok megállítani. Még a végén sikerül bekerülnöm valamelyik házba.
- Elnézést! - szólítom meg, majd megfogom a ruháját hogy észre vegyen. - Maga is mágus? - kérdezem meg tőle. - Tisztára úgy néz ki, csak azért kérdezem. Képzelje, én is az vagyok!
Ezután követni kezdem, akármerre is menjen. Jó lenne össze ismerkedni másokkal. Még túlságosan új vagyok a mágusok között. Még csak kettővel találkoztam a vándorlásaim során, de ha ő is az, akkor már háromra nő ez a szám.

//Bocsi, ez gyenge lett, de később jobbat fogok produkálni.//

A hosszú fekete hajú kölyökkel hozott össze a sors. Hozzám képest elég pöttöm volt, ám ez nem is meglepő, hiszen elég nagyra nőttem, ahhoz hogy rám mindenki felnézzen. Ezen tulajdonságát nagyon szerettem a testemnek, hiszen ilyen módon könnyen kitűnők a tömegből. Végül tekintetemet az ifjúra vetettem, aki láthatóan sápadt volt és talán beteg is. Első benyomásom az volt, hogy a kölyök esetleg kéregetni szeretne, hiszen ki tudja nem-e hajléktalan s talán ezért is lett beteg. Hiszen a szegény embereknek nem igen jut a higiéniából, s ilyen módon könnyebben betegszenek. Minden esetre az ifjú szavait végighallgatva alaposan meglepett, mikor elárulta, hogy mágussal van dolgom. Jómagamnak sokkal több időbe telt elsajátítani a nekromanta mágia fortélyait, erre fel a mostani ifjúság képviselői mindenfajta mágiát igen hamar megtanulnak. Mielőtt a fiúnak válaszoltam volna, annak kezét elvettem a ruhámról, majd búgó mély hangon megszólaltam.
- Igen, mágus vagyok. – Feleltem neki, majd tovább is sétáltam. Pár lépés után rögtön észrevettem, hogy követ a kicsi. Kissé indulatosan és gyorsan megfordultam, majd az ismét csak mély és jót nem sejtető hangommal megszólaltam. – Csak nem akarsz tőlem valamit? – Kérdeztem tőle, majd megint csak arra gondoltam, hogy a srác esetleg elszegényedett. Fejemben csupán egyetlen dolog járt, talán a fiú tudja, hogy milyen sötét mágiát is űzöm s az én levadászásomra küldték ki. Hiszen a hozzá hasonló kis nyűgökből nem nézném ki, hogy esetleg képesek manipulálni az égető tüzet, vagy éppen a szilárd jéggel bírnak harcolni. A kicsiny világszemléletem miatt a hozzá hasonló kisgyerekekből ki se nézném, hogy képesek a mágia űzésére. Ám nem hiszem, hogy ezt a tagot azért küldték volna, hogy elintézzen, hiszen akkor nem árulta volna el, hogy varázsló. Ám az is lehet, hogy ennyire biztos a dolgában.
Mindegy, egyelőre megpróbálom nem ellenségként kezelni és talán kicsit közel engedni magamhoz, hátha sikerül esetleg értékes szövetségre szert tennem.

Jól láttam hogy mágus az illető. Azonban különösebben nem foglalkozik velem, próbál ott hagyni. Természetesen követem, ami feltűnik neki, ezért megáll és rám kérdez egyet.
- Az az igazság, hogy szeretnék megismerkedni más mágusokkal. Az apám halála óta alig találkoztam néhánnyal.
Ezután viszont az jut az eszembe, hogy nem hitte el, hogy én is mágus féleség vagyok. Éppen ezért tartok neki egy bemutatót. Kiemelek a talajból egy kisebb darabot, majd vissza helyezem. Erre néhány járókelő felfigyel, de amikor meglátják a magas alakot, mindenki elfordul és megy tovább.
- Remélem sikerült bebizonyítanom, hogy nem hazudok! - szólalok meg a bemutató után. - Maga mióta mágus? - kérdezem. - Illetve mihez ért igazán? Én még csak a föld manipulálásához értek, de sajnos még nem túlságosan.
Ekkor elhallgatok, hátha válaszol. Ha nem, akkor követem tovább. Addig nem hagyom békén, amíg nem sikerül valamit kihúzni belőle.

A kölyök elveszettnek érezte magát, mágusok nélkül, nem értettem mire ez a nagy felhajtás, hiszen én nem hogy mágussal nem találkozom sűrűn, de még emberrel sem. Hiszen a legtöbb ember nem szokott az erdőben mászkálni, legfeljebb azok, akik engem követnek. Na, de azokkal nem beszélgetni szoktam, hanem leginkább megölöm őket. De erről jobb, ha nem tud, hiszen akkor talán ő is ellenem fordulna. Ám egyelőre még nem is sejti, milyen sötét mágiát űzöm, s ha rajtam múlik nem is fogja megtudni. A kölyök ekkor a földből kihúzott egy kis darabot, majd azt visszahelyezte. Nekem nem igazán tetszett a mutatvány, hiszen evvel túlságosan felhívta ránk a figyelmet, ám a járókelők látva gyilkos tekintetem, inkább visszafordultak és csakis a saját dolgukra koncentráltak. A kölyök a kis műsor után kérdések sorozatával támadott rám. Nem igazán bírtam kíváncsi természetét, ám úgy döntöttem válaszolok neki, hátha békén hagy, ha elég információhoz jutott.
- A valódi mágiát még csak pár éve űzöm. – Feleltem neki, majd csak válaszom után jutott eszembe, hogy ő az első, aki megadja nekem a korommal járó tiszteletet. De persze az is lehet, hogy csak azért önözik, mert nem tudja a nevemet. Na, mindegy legfeljebb nem mondom el neki a nevem. Nem értettem miért esik jól ez a dolog, de valamiért tetszett.
A mágiámra tett kérdését direkt vettem semmisnek, mert ha elárulnám neki, mégis milyen az, akkor a nemrég említett dolog történne. De persze az is lehet, hogy a varázsaimtól félve, inkább magamra hagy, vagy éppen pont annak érdekében, hogy ő is elsajátítja a mágiát még jobban rám száll. Mivel nem akartam egyfajta szerencsejátékot űzni, így inkább evvel kapcsolatban nem mondtam semmit.

A válaszra elkerekedik a szemem. Tehát ő is még kezdő, akár csak én. Azonban még mindig nem akar velem beszélni. Azt hittem sikerül rátalálni valakire, akivel elbeszélgethetek a Mágus Házakról, de sajnos vele ez nem hiszem hogy sikerülni fog.
- Maga benne van valamelyik Mágus Házban? - kérdezem meg újból.
Ezután már nem foglalkozok tovább a fickóval. Ha most sem válaszol, akkor lelépek és nézek egy boltot ahol bevásárolhatok.
- Sajnos én még nem vagyok benne egyben sem, de az apám még beszélt róluk a halála előtt. Csak hát, nem tudom hol találhatnék rájuk.

A kölyök szavaim után elkerekedett szemmel tekint rám, mire én csak tovább sétálok. A kis nyűg nem nagyon akar lekopni, ugyanis továbbra is követ, majd újabb szavakat intéz hozzám, evvel életben tartva a párbeszédünket. Szavai után úgy döntöttem, megviccelem a kölyköt.
- Történetesen én benne vagyok egy igen nagy hírű céhben, ha érdekel. – Mivel biztos voltam benne, hogy a kölyöknek ezen szavaim csak még jobban felkeltették érdeklődését, abban a tudatban sétáltam tovább, hogy még mindig követ. Következő lépésemen gondolkodtam, miközben a séta közben a város adottságait is figyeltem. Több kocsma, étterem és egyéb szórakoztatási intézmény mellett haladtunk el. – Ám biztos vagyok benne, hogy nem vennének be a csapatba és tudod miért? – Kérdem tőle, mire a szám mosolyra görbül egy üzlethelyiség láttán.
- Nem kell agyalnod, hamarosan elmondom, csak kövess. – Lassú, ám annál nagyobb léptekkel haladtam, majd mikor a kiszemelt hely elé értünk megfordulva a kölökhöz szóltam. – Mert nincsen stílusod. – Kezemet kitárva a ruhabolt ajtaja felé mutattam.

Amikor azt mondja, hogy benne van egy céhben, akkor igazán felkelti az érdeklődésemet. Tovább követem és próbálok megtudni mindent. Azt mondja, hogy engem nem vennének fel oda, mivel nincs stílusom. Ezután ránézek a boltra, majd a ruhámra.
Kicsit koszos a ruhám, illetve látszik hogy használva van, de én ezt szeretem. Nem akarom lecserélni.
- Nem tudom, hogy értette ezt, de nekem tetszik ez a ruha is. Nem igazán szeretném lecserélni. - ezután elmosolyodok. - Ebben a céhben csak divat őrültek vannak? Ha igen, akkor inkább nem is vagyok kíváncsi rájuk. Viszont ha jobban megnézem, maga sem éppen a legdivatosabban öltözik.
Ekkor elhallgatok. Gondolkozni kezdek az imént elhangzottakon. Több dolog is az eszembe jutott, de főleg csak kisebb butaságok.
- Viszont azt kell hogy mondjam, nincs igaza! Nekem ez a stílusom. Én így vagyok jó!

Szavaimra a kölyök jól érvelt, ám szerencsére nekem sem volt lassú az észjárásom, így gyorsan előálltam egy „B” tervvel. A kölyök vállára rátettem a kezem, majd elgondolkodtam azon, pontosan mit is mondjak. Fontos volt, hogy szavaimban ne legyenek megakadások, illetve úgy hangozzon, hogy az betanult szövegnek tűnjön. Odáig mentem el, hogy még magamat is beleképzeltem egy klánba. Az eszemet meggyőzem, afelől, hogy én valóban egy klán tagja vagyok, s viselkedésem most erre is útalt.
- Gratulálok. – Mondtam a gyerek vállát megveregetve. – Átmentél a tesztemen, már csak a klán mesterrel kell megbeszélned a dolgokat és csatlakozhatsz is hozzánk. – Mondtam neki, nyugodtan, mindenféle izgalom nélkül, ám kissé monoton hangnembe, mintha ezt már sokszor mondtam volna el.
- Mondd, nincs kedved meghívni egy kis kajára, mielőtt csatlakozol hozzánk? – Kérdeztem tőle, miközben a hasamat megsimogattam.

//Bocsi, most ennyi jött ^^”//

A mágus szavai kicsit felkeltik az érdeklődésemet, azonban egy furcsa érzés is felmerül bennem.
~ Mi van, ha ez csak egy átverés? ~
Nyugodtan kibújok a keze alól, majd kicsit eltávolodók a fickótól. Alaposan átgondolok mindent. Még nem akarok csatlakozni egyik Céhhez sem. Jobban szeretnék megismerkedni az egyes házakkal. Nem akarok az első ölembe hulló mágusnál felvételt nyerni.
- Elnézést, de én még nem szeretnék csatlakozni egy Céhhez sem. Úgy terveztem, hogy megtudok egy-két dolgot róluk és csak utána próbálok jelentkezni valamelyiknél.
Ezután elhallgatok és fejben számolgatni kezdem a pénzem. Sajnos annyi pénzem azért nincs hogy meghívjam. Kitudja mennyit bír enni. Még a végén leszívja a tárcám és magamra hagy.
- Sajnálom, de nincs elég pénzem hogy meghívjam! - ezután elvigyorodok. - Viszont azzal a bizonyos vezetővel szívesen találkoznék! Szeretném megismerni, hogy kikhez tartozol.

A kölyök nem nagyon hagyta behálózni magát, ezért ki is bontakozott fogásomból. Nem mintha, annak bármi köze lehetett volna, hogy ne sikerüljön elkapnom őt. Azt állította nem akarna addig csatlakozni, amíg nem ismeri annak szokásait és tagjait. Számomra ez nem nagyon tetszett. Minden bizonnyal már ekkor összeraktam fejben, hogy nem lesz pénze meghívni. Majd mit ad az isten, következő szavai pont ezt a dolgot takarták. Tagolhatnám, hogy ez mennyire nem nyerte el tetszésem, ám egyrészt hosszú lenne, másrészt, annyira nem is, hogy túl sok szót érdemeljen. Végül, úgy döntöttem, hogy válaszolok a kölyöknek.
- A mesterrel egyelőre nem bírsz találkozni, ám ha gondolod, megmutathatom a klán házat. – Hazudtam a kölyöknek, megemlítve a nem létező építményt. Magamban nevetve figyeltem a kölyköt, ám ekkor egy kiálts törte meg az utca csendjét.
- DEAD SHADORICK! – Hallottam, ahogy egy kopasz kiáltotta a nevem. Arca dühöt fejezett ki és sietős léptekkel sietett felém. Tekintete engem arra sarkallt, hogy a kölyökkel nem törődve siessek inkább tovább. Hosszú lábaimnak köszönhetően gyorsan haladtam, ám a férfi bírta tartani velem a lépést. Hosszú üldözés után egy sötét erdőben kötöttünk ki.
Úgy döntöttem, hogy végre megfordulok és esélyt adok neki a küzdelemre. A férfi egy igen furát köpött, amelynek köszönhetően engem egy nagyobb víztömeg találhatott volna el. Szerencsére elég gyors voltam, ahhoz hogy kitérjek a mágia elől. Ekkor azonban nem volt időm nekem is varázslatot használni, ugyanis az ellenem egy fura alakú víztömeggel rontott felém, ismét csak ordibálva.
- Ezt az öcsémért kapod! – Szavai kissé megleptek, ám inkább nem is törődtem vele. Gyorsan, még mielőtt avval megtámadhatott volna hátrébb ugrottam és a földhöz hajoltam. Egyik kezemből egy hatalmas csont ostor bukkant fel, amit természetes módon hosszú ideig figyelt. Ekkor aztán sunyi módon a csontbunkóm a köpenyem ujjába rejtettem. Ezek után rögtön felé rontottam, majd az ő vízcsodája és az én ostorom összecsapott. Természetesen nagyjából ugyanakkora energiát képviseltek, ám ekkor a rejtett fegyverem előhúzva a férfi szívébe döftem azt. Ő rögtön vért köpött, ám még volt egy kis energiája, ahhoz hogy életben tartsa a víztömegét. Úgy döntöttem, hogy az eszközt feljebb húzom testén, evvel még nagyobb kárt okozva testében, ám ekkor utolsó szavainak lehettem fültanúja.
- Ne – Kezdte el kissé nyögve a fazon. – Ne hidd azt, hogy ha velem végzel, minden üldöződ lerázod. A legkisebb öcsém még úton van hozzád.

Csendben hallgattam a mágus szavait. Amikor mondta hogy nem tudok találkozni a vezetővel, nem szomorodok el. Ezzel csak azt az érzetet erősíti bennem hogy szélhámos. Ezután teljes fordulatot vesznek az események. Egy pasas kezd dühödten magyarázni valamit. Lényegében egy harc alakul ki, amit Dead meg is nyer.
Érdeklődve állok az események előtt. Azon gondolkozok, elmenjek, vagy maradjak? Végül húzok egyet a vállamon és elindulok, hogy elhagyja ezt a helyet. Inkább bevásárolok máshol, csak ne keverjenek bele az ő dolgaiba.
Ha megállítana, akkor megpróbálnám lerázni valahogy. Ha más nem, akkor használok némi mágiát és már el is nyelt a föld.

» Dead Shadorick
» Dead Shadorick
» Dead Shadorick
» Dead Shadorick
» Dead Shadorick - belépések & kilépések!