Axel Freeze

Név: Axel Freeze

Nem: Férfi

Életkor: 17

Mágia: Jég Sárkányölő

Klán: Dragon Fang

Kinézet: 185cm magas, izmos, sportos testalkatú férfi. Szemei különleges kék színűek, ami családjában nem ritka, de mások sokszor rácsodálkoznak a kéknek erre a különös árnyalatára. Haja szőke, rendezetlen, de valahogy mégis jól áll neki és haja színe remekül illik kék szemeihez. Arca aranyos és a lányok is kedvelik.

Jelleme: Nyugodt természetű és kedveli a társaságot. Elég sokat eszik és alszik. Mindenkivel kedves és emiatt elég könnyen köt barátságokat. Imád harcolni és büszke, különleges mágiájára, de a puszta kezes harcokat is nagyon élvezi, még akkor is ha netán ő maradna alul. Nem nagyon ismeri a félelem szó jelentését, mivel, ha egy erősebb ellenféllel kerül szembe, akkor attól inkább csak még jobban megnő a harci kedve. Mindig vidám és nem sűrűn látják szomorúnak, vagy dühösnek, de ha valaki mégis lenne olyan szerencsétlen és felhergelné, annak tanácsosabb gyorsan elhúzni a csíkot. Lehet rá mondani, hogy szoknyapecér, ugyanis a legtöbb lánynak csapja a szelet, de soha nem viszi túlzásba és nem bántja meg a lányokat. Ezeken kívül, szinte minden sportért rajong és a zenéért is nagyon oda van, valamint imád ezekről a dolgokról kellemesen elbeszélgetni valakivel.

Felszerelése: Egy kék farmernadrág, egy fehér kapucnis pulóver, alatta egy sötétkék póló és egy kék tornacipő, ami remekül illik, ruházatához. Ezenkívül a nyakában egy sötétkék sárkány pikkelyt hord nyakláncként és a fején általában egy mágikus fejhallgató díszeleg.
(A fejhallgatót kérném levonni a kezdőtőkémből.)

ELŐTÖRTÉNET




Gyerekkorom

Nos hol is kezdjem... azt hiszem a legjobb lesz, ha a legelején. Egy kis északi faluban születtem, mely egy hegy lábánál volt. A családomban, generációk óta minden férfi tíz éves korában elkezdett jégmágiát tanulni, így gondolom nem meglepő senkinek, hogy a családomból elég sok, neves jégmágus került ki és az apám is egy volt közülük. Amikor kiderült, hogy anyám gyermeket vár, az apám úgy döntött visszavonul és ebben a kis faluban fog az anyámmal, békében fölnevelni. Az apám rengeteget mesélt nekem a kalandjairól, amiket mágusként élt át, én pedig élvezettel hallgattam történeteit és alig vártam, hogy betöltsem a tizedik életévemet és én is elkezdhessem a mágia tanulását. Apámmal gyakran jártunk sétálni a hegyekbe és a szülinapom előtt két nappal is sétálni voltunk és közben szokás szerint beszélgettünk.
-Várod már a születésnapodat?
-Igen. Már alig várom, hogy én is mágiát tanulhassak és olyan mágus lehessek, amilyen te is vagy. - Mondtam az apámnak lelkesen, melyre ő csak egy mosollyal válaszolt, majd ahogy tovább sétáltunk észrevettem valamit a hóban.
-Nézd apa... valami van a hóban. - Majd ahogy ezt kimondtam el is indultam annak a dolognak az irányába, az apám pedig követett. Mikor odaértünk láttuk, hogy egy eszméletlen férfi fekszik a hóban és úgy tűnt, hogy meg is sérült, de még nem volt halott. A férfinek vállig érő, hosszú egyenes haja volt és egy hosszú fekete kabátot, valamint egy nagyobb hátizsákot viselt. Ennél többet nem nagyon láttam belőle, hála hatalmas kabátjának. Apám úgy döntött, hogy a legjobb ha hazavisszük és ha magához tért megkérdezzük, hogy mi történt vele.
. Hazavittük a fickót és bevittük a vendégszobába, majd befektettük az ágyba. Miután elmondtuk, hogy kint találtuk eszméletlenül a hóban és, hogy van pár sérülése az anyám, ellátta az eszméletlen férfi sebeit, majd vártuk egy darabig, hogy hátha magához tér és el tudja mondani, hogy mi történt vele, de aznap este hiába vártunk. Másnap, a szülinapom előtti napon, én olyan dél környékén, szüleim engedélyével elmentem, pár falubéli barátommal játszani, de mikor elmentem a tegnap talált férfi még mindig eszméletlen volt. Egész nap a barátaim társaságában voltam. Egy elég komoly hógolyó háborút és egy szánkóverseny megnyerése után, barátaimmal még hóembereket és hóból készült állatokat csináltunk, majd mikor elkezdett sötétedni én haza indultam, mivel a mi házunk, a falutól valamivel távolabb volt. Még hazafelé tartottam, de már besötétedett, viszont szerencsére tiszta volt az ég és telihold volt, így a gyönyörű, sápadt holdfényében, nem tévedtem el és könnyedén hazataláltam. Mikor hazaértem kicsit szokatlanul nagy volt a csönd, de gondoltam, biztos meg akarnak lepni valamivel a szüleim még a szülinapom előtt, így gyorsan levertem az ajtó előtt a havat a cipőmről, majd benyitottam a házba, de ekkor borzalmas látvány fogadott. A nappali olyan volt, mintha bomba robbant volna odabent. A falakon és a padlón több helyen vágásnyomok voltak, a kandallóval szemben lévő kanapé pedig ripityára volt törve, ahogy az asztal is és a váza, ami mindig az asztalon apró szilánkokra törve hevert pár fonnyadtabb virág mellett. De ez mind semmi volt ahhoz képest amit a nappali közepén láttam. A férfi, aki mikor én elmentem otthonról még eszméletlenül feküdt, most ott állt két szablyával a kezében, két feltrancsírozott holttest felett, akiket még így is felismertem. A szüleim hevertek a férfi lábainál, egymás mellett, vérbe fagyva, a gyilkosuk pedig őrült tekintettel nézett rám, amint észrevette, hogy az ajtóban állok. Könnyek kezdtek el patakokban folyni a szemeimből és nem bírtam sem megszólalni, sem megmozdulni...egyszerűen semmire nem voltam képes. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy ez csak egy rossz álom és, hogy ez nem történhet meg. Ekkor a férfi őrült, gyilkos tekintettel megindult felém, hogy velem is ugyan azt művelje amit a szüleimmel. Igazából én ezen a ponton, már azt sem bántam volna ha megöl, csak legyen vége ennek a rémálomnak, ám ekkor különös dolog történt. Lehet, hogy csak a tudatalattim szórakozott velem, de hirtelen mintha az apám hangját hallottam volna, amint azt kiáltja, hogy- Hajolj! - én pedig azonnal engedelmeskedtem apám hangjának és még épp időben hajoltam el a szablya elől, ami a nyakamat szegte volna, majd a szablya pedig beleragadt az ajtófélfába. Feleszmélni sem volt időm, mikor apám hangja ismét rám parancsolt – Fuss! - én pedig , mint az előbb,gondolkodás nélkül futni kezdtem, de valamiért nem a falu, hanem a hegy irányába.



Találkozás a sárkánnyal


Minden erőmből rohantam, a hegyen felfelé, mivel idő közben, szüleim gyilkosa kiszabadította fegyverét és utánam indult. Nem tudom, mennyi ideig menekültem előle, de minden alkalommal amikor hátra néztem, egyre közelebb ért hozzám, én pedig egyre jobban igyekeztem, de mindhiába. Közben a fejemben össze vissza cikáztak a gondolatok, hogy mit fog velem tenni ha elkap. ~ Vajon gyorsan elvágja a torkomat és vége? Vagy még meg is kínoz, amiért elmenekültem előle?. ~ Gondolkodtam, közben pedig néha bevillant a kép, ahogy a szüleim ott fekszenek, ilyenkor pedig mindig könnyek kezdtek gyúlni a szememben. Az a gondolat is átfutott párszor az agyamon, hogy talán jobb lenne ha megállnék és hagynám, hogy kinyírjon és akkor vége lenne, de ekkor apám hangja mindig rám ordított és azt mondta fussak tovább, én pedig engedelmeskedtem.
A lábaim, már annyira fájtak a sok rohanástól, hogy tudtam, már nem sokáig bírom és amint ez a gondolat végigfutott az agyamon, össze is akadt a két lábam, én pedig elestem a hóban. Igyekeztem gyorsan felállni, de már késő volt. Üldözőm már ott állt velem szemben és láttam a vérszomjat a szemében, ahogy még egy kicsit közelebb lépett hozzám. Az én szememből könnyek folytak, de minden erőmet összeszedve, valahogy sikerült elkerülnöm, az őrült első csapását, aminek úgy tűnt mintha örülne. Biztosan élvezettel nézte, ahogy áldozata, még a maradék erejével szánalmasan próbálja elkerülni, az elkerülhetetlent. Mikor ismét emelte a karját, hogy lesújtson rám, nem volt több erőm elugrani, így karjaimat reflexszerűen az arcom elé tettem és vártam a csapást, de az elmaradt. Hirtelen, egy szörnyen hideg fuvallatot éreztem, aztán pedig, egy hatalmas valami lépéseit hallottam a hóban. Mikor elvettem a kezeimet az arcom elől és kinyitottam a szemem, szóhoz sem jutottam. A támadóm, jéggé fagyva állt, pont előttem és úgy tűnt, hogy a jéggé fagyása előtt, valami eléggé megijesztette. A látványtó, szó szerint dobtam egy hátast a hóba és örültem, hogy megmenekültem, majd körbenéztem, hogy mi fagyaszthatta meg a fickót, mivel az biztos, hogy nem én voltam. Nem nagyon kellett kersgélnem megmentőmet, mivel finoman szólva hatalmas volt, legalábbis hozzám képest. Már hallottam ezekről a lényekről, de mindig is azt hittem, hogy sárkányok csak a mesében vannak, de úgy tűnt, hogy nagyot tévedtem. Egy ideig farkasszemet néztem megmentőmmel és azon gondolkodtam, hogy mit tegyek. Hiszen fogalmam sem volt, hogy tényleg meg akart e menteni, vagy csak meg akar e enni. De mivel jobb nem jutott eszembe, gondoltam megköszönöm neki.
-K-köszönöm. - Mondtam kicsit megszeppenve, miközben végignéztem ezen a csodálatos teremtményen. A fehér és a kék több árnyalatában pompáztak pikkelyei és ahogy a hold fénye megvilágította, egyenesen mesébe illő látványt nyújtott.
-Semmiség – Válaszolt mély, mégis valahogy kedves hangon, nekem pedig leesett ez állam, mivel nem számítottam rá, hogy válaszolni fog.
-Ha szeretnéd, akkor hazaviszlek családodhoz, csak mond meg, hogy merre laksz. - Mondta, nekem pedig eszembe jutott a szüleim tetemének látványa és újra könnycseppek kezdtek potyogni a szememből, majd erőt vettem magamon és válaszoltam a sárkánynak.
-Nekem már nincs családom. Ez a férfi mindent elvett tőlem. - Mondtam a hóban ülve és az előttem lévő fagyott fickóra mutattam. A sárkány lehajtotta a fejét és becsukta a szemeit, mintha így fejezné ki a részvétét. Én közben azon gondolkodtam, miket is tudok a sárkányokról, de csak annyit tudtam, hogy állítólag különleges mágiát használnak és, hogy nagyon sokáig élnek. Ekkor eszembe jutott valami.
-T...Tanítanál engem? - Nyögtem ki végül a kérdést kicsit félénken.
-Nem – Mondta röviden és hűvösen és az előbbi kedvességnek szinte már nyoma sem volt a hangjában. ~ Azta. Elég gyakran változik a hangulata.~ Gondoltam, majd kicsit hevesebben visszakérdeztem.
-De miért nem?
-Mert nincs rá semmi okom. - Mondta hűvösen, én pedig elgondolkoztam, hogy vajon hogy vehetném rá a sárkányt arra, hogy magával vigyen és kitanítson, majd hirtelen eszembe jutott valami.
-Fogadjunk. - Mondtam neki magabiztosan.
-Hogy mi? - Kérdezett vissza, miközben furán méregetett.
-Jól hallottad. Fogadást ajánlok. Fogadjunk, hogy képes vagyok olyan dologra amire te nem. Ha én nyerek, megtanítasz a mágiád használatára, ha pedig te nyersz, nyugodtan megehetsz, hisz nekem már úgy sincs miért élnem. - Mondtam neki, ő pedig rövid gondolkodás után beleegyezett.
-Mit tudhatnál te, amire én nem vagyok képes? - Kérdezte magabiztosan a sárkány.
-Hát erre.- Mondtam neki, mire rám figyelt én pedig kinyújtottam a nyelvemet és megérintettem vele az orrom hegyét. Ekkor a sárkánynak egy mangacsepp jelent meg a fejénél majd idegesen rám szólt.
-Ez lenne a nagy tudományod? - Ordított rám idegesen.
-Hé. Ne a szád járjon, hanem csináld utánam, ha tudod. Mondtam neki, mire ő el is kezdte nyújtogatni a nyelvét, de sehogy nem jött neki össze a dolog. Egy negyed órányi próbálkozás után végül feladta.
-Rendben van. Megtanítalak arra a mágiára, amelyet én is használok. - Mondta egy nagy sóhajtás közben, kicsit lehangoltan,amiatt, hogy egy gyerek „legyőzte”, én pedig örömömben ugrottam egyet és a levegőbe boxoltam.
-De előre figyelmeztetlek... elég kemény kiképzés veszi kezdetét holnaptól. - Mondta, miközben lehajolt, hogy felmászhassak a hátára.
-Egyébként a nevem Iceken. - Mutatkozott be a sárkány.
-Az én nevem Axel Freeze. Nagyon örvendek Iceken. - Mondtam mosolyogva, miközne felszálltam a hátára, majd indultunk is a barlangja felé.



A tanulás évei


Másnap, későn ébredtem, egy elég hideg barlangban, ami szinte csak jégből állt. Iceken ott feküdt nem messze mellettem és csak arra várt, hogy felébredjek.
-Végre felébredtél. Nos...akkor kezdhetjük az edzést? - Kérdezte, mire én egy határozott igennel válaszoltam és fel akartam állni, de kiment a fejemből, hogy az egész barlang jégből van és mihelyt felálltam kicsúsztak alólam a lábaim és eltaknyoltam, amin az új mesterem, csak kuncogott egyet. Elég érdekes volt, hogy ez az óriási teremtmény egyszerre, milyen ijesztően és mégis vidáman kacag. A földön fekve elkáromkodtam magam, majd én is elnevettem magam, aztán felálltam és vártam az utasításokat.
-Először is, vetkőzz le.
-Vetkőzzek le? Ugye nem vagy valami perverz sárkány? - Kérdeztem, miközben furán méregettem.
-Te idióta. Azért kell levetkőznöd, hogy hozzá szokj a hideghez. Egyébként még egy ilyen benyögés és kihajítalak a barlangból. - Mondta elég félelmetes hangnemben és ezek után soha többé meg sem fordult a fejemben, hogy visszabeszéljek neki, csak tettem amit mondott. Hát így kezdődött a tanulásom. Természetesen a mágiám titkait nem árulom el, de azért leírok pár dolgot, amivel a mesterem edzett engem. Volt hogy egy nap tízszer fel kellett másznom a hegy tetejére, amelyen a barlangunk is volt és ha egyszer is lepottyantam, vagy hasonló galiba történt előröl kellett kezdenem az egészet, de persze mindezt egy száll boxer alsóban, hogy szokjam a hideget. Egy jó ideig nem ehettem mást csak jeget, meg azoknak a hegyi kecskéknek a nyers húsát, amiket Iceken hozott desszertnek. Így tengettem napjaimat, abban a barlangban és először nem volt éppen kellemes, ez a sok edzés, meg a hasonló dolgok, de idővel hozzászoktam és már szinte meg sem kottyantak Iceken őrültebbnél őrültebb feladatai. Hét évig éltünk így Iceken-el és ezalatt az idő alatt, megtanította, hogyan alakítsam át egyes testrészeimet, vagy akár az egész testemet jéggé és, hogy hogyan formáljak, ezekből különböző dolgokat, például kardot, valamint megtanított arra, hogyan fagyaszthatok meg bármit kedvem szerint egyetlen érintésemmel és végül, megtanított a jégsárkány leheletére, melytől minden azonnal megvagy amihez csak hozzá ér. Ezalatt az idő alatt egész jól össze is barátkoztunk és kezdtem úgy tekinteni Icekenre, mintha a második apám lenne.
Egyik nap azt mondta, hogy mennyünk fel a hegy tetejére és küzdjünk meg, mert fel akarja mérni a tudásomat. Megnyugtatott, hogy ő nem fog teljes erejéből küzdeni, de én tudtam, hogy így sem lesz ellene könnyű dolgom, ezért minden erőmet összeszedve harcoltam ellene. Majd egész álló nap harcoltunk, mikor gondolom, már megunta, vagy hasonló és egy jól irányzott farokcsapással földre kényszerített.
-Egész jó. Nem vártam volna, hogy ilyen jól helytállsz majd ellenem. - Mondtam, én pedig nagyon örültem, hogy ilyen elismerést kaptam, a mesteremtől. Miután visszamentünk a barlangba, azt mondta, hogy másnap megtanít egy olyan mágiára, amivel szinte legyőzhetetlen leszek, én pedig ennek nagyon megörültem, de mivel nagyon kifárasztott az egész napos harcunk, egyből lefeküdtem aludni. Másnap mikor reggel felébredtem, Iceken nyomát sem láttam. Először azt hittem, hogy csak elment valami elemózsiát gyűjteni, de nem tért vissza. Két napon keresztül vártam rá a barlangban, elég szomorúan, mivel bántott, hogy egy szó nélkül így lelépett.
Majd úgy döntöttem, hogy útra kelek és hátha megtalálom. Miközben mentem ki a barlangból, megtaláltam az egyik sötétkék pikkelyét, amit később felfűztem és nyakláncként kezdtem hordani.



Frox És A Dragon Fang


Első utam régi lakhelyemhez vezetett, ahol még most, annyi év után is alig bírtam ki sírás nélkül, mikor eszembe jutottak szüleim. Látszott a házon, hogy azóta az eset óta, egy árva lélek sem jött ide és én sem szándékoztam sokáig maradni, csak egy kis pénzre volt szükségem. Tudtam, hogy az apám a félre tett pénzét az egyik padlódeszka alá rejtette, egy kis fémdobozba, arra az esetre, ha netán nagy szükségünk lenne rá valamilyen okból. Hamar meg is találtam, majd miután még utoljára szétnéztem a régi házban útnak indultam volna, ám ekkor meghallottam, hogy valami mocorog. Miután alaposabban szétnéztem, észrevettem egy kis, aranyos, két farkú, fehér rókát, aminek egy érdekes kék jel volt a homlokán és a sarokban gubbaszt. Megpróbáltam lassan közelebb menni hozzá és megsimogatni, de amint közeledni kezdtem, rémülten kezdett el a sarok felé húzódni, így inkább megálltam és alaposabban szemügyre vettem. Miután jobban megnéztem, láttam, hogy több helyen is karcolások és ütés nyomok voltak rajta. ~ Abból ítélve mennyire fél az emberektől, valószínűleg néhány kölyök kínozhatta meg szerencsétlen állatot.~ Gondoltam, miközben sajnálkozva néztem szegény állatra. Egy ideig néztem, majd kimentem és körülnéztem, hátha találok neki valami ehető dolgot és egy fél óra múlva vissza is tértem a házba, néhány gyümölccsel és egy nyúllal, amit visszafelé kaptam el. Miután leraktam elé az ételt amit hoztam neki,hátráltam egy kicsit, majd leültem és néztem, ahogy hozzálát az evéshez. Miután befejezte az evést, gondoltam újra megpróbálok közelíteni felé és ezúttal sikerült is. Nem hátrált meg, de még mindig bizalmatlanul méregetett, így egy ideig csak ültünk egymással szemben és egymást méregettük. A kis állat mindössze akkora volt, hogy a tenyeremben elfért volna. Mikor felemeltem a kezem, és elkezdtem a fejéhez közelíteni, még mindig bizalmatlanul nézett, de nem hajolt el, mivel kíváncsi volt, hogy mit akarok. Mikor a kezem elérte a fejét, finoman megsimogattam, amit úgy láttam, hogy nagyon élvezett. Egy ideig simogattam, majd felvettem a tenyerembe.
-Lenne kedved velem tartani, hogy megkeressem egy másik barátomat?- Kérdeztem a kis állattól, mire valamilyen érdekes hangot és egy apró bólintást kaptam válaszul.
-Remek. Akkor már csak valami nevet kell kitalálnunk neked. - Mondtam, majd egy rövid ideig gondolkodóba estem.
-Hogy tettszik a Frox név? - Kérdeztem, mire felugrott a levegőbe és vágott egy hátra szaltót, amit én úgy vettem, hogy tettszik neki. Miután megtörtént a nagy barátkozás és névadás, el is indultunk.
Először is egy ruhaboltot kellett keresnem, mivel régi gönceim, szinte cafatokban lógtak rajtam és emiatt elég sokan megbámultak az utcákon, meg persz a kis állatka miatt is aki vidáman üldögélt a vállamon. Miután megvolt a nagy ruhavásárlás, találtam egy kisebb boltot, ahol mágikus tárgyakat és hasonlókat árultak és itt be is szereztem magamnak egy jó kis mágikus fejhallgatót, ami azóta szinte le sem esik a fülemről. Miután mindent megvette,m amire szükségem volt, vonatra szálltam és az ország fővárosa Era volt az úti célom. Először kicsit fura volt ez a sok ember, mivel jó ideig csak én voltam és Iceken. Itt is találtam egy kisebb boltot, ahol mágikus tárgyakat árultak és gondoltam ezt is megnézem magamnak. Rajtam kívül, csak az eladó és egy másik férfi volt bent, aki valószínűleg szintén mágus volt. Itt lényegesen több dolgot árultak, mint az előző ilyen üzletben ahol jártam, de nem volt olyan tárgy ami különösebben felkeltette volna a figyelmemet. Épp nagyban nézelődtem, mikor két, gyanús küllemű fickó lépett be a boltba és fegyvert rántottak, majd követelték a pénztárost, hogy adja oda a bevételt, majd felém és a másik bent lévő felé fordultak és tőlünk is a pénzünket követelték. Mikor az egyik rabló felém kezdett el szúrkálni a késével, meguntam ezt a baromságot és a jobb öklömet jéggé változtattam és úgy megütöttem, hogy kirepült a kirakaton. Erre a társa bedühödött és a kardot rántott, amit én az átváltozott kezemmel megfogtam és megfagyasztottam, majd őt is kiütöttem. Miután a tulaj megköszönte a segítségemet oda jött hozzám a másik fickó, aki bent volt.
-Különleges és erős mágiád van. Nem akarsz csatlakozni egy klánhoz?
-Klánhoz? - Válaszoltam kérdéssel a kérdésére. Tudtam, hogy mik a klánok és hogy mi a szerepük, mivel apám sokat mesélt ezekről a dolgokról, még mikor kisebb voltam.
-Igen. Az egyik legnevesebb Klán a Dragon Fang itt van ebben a városban és én is a tagja vagyok. Nem szeretnél hozzánk csatlakozni? - Kérdezte, majd rövid gondolkodás után belementem, mivel ez a pénz nem tart örökké amit otthonról hoztam és talán pár szövetségest is találhatok ott szóval miért ne? Így vitt el ez a fickó a Dragon Fang klánházhoz, de nem vettek fel olyan simán mint ahogy azt én szerettem volna. A klán mestere, valamiért nem gondolta úgy, hogy alkalmas lennék arra, hogy tagja legyek ennek a klánnak, ami én nem tudtam szó nélkül lenyelni.
-Nem vagyok alkalmas? Majd én megmutatom. - Mondtam és egy táblához mentem, ami tele volt küldetésekkel.
-Kössünk egy fogadást tata. - Mondtam és a klán mestere elé léptem.
-Ha ezt a küldetést sikeresen elvégzem bevesz. Ha nem tudom elvégezni, akkor soha többé nem is hall majd rólam.
-Rendben van. - Mondta és a kezét nyújtotta, hogy így pecsételjük meg a fogadást. Miután belecsaptam a tenyerébe elindultam a kijárat felé.
-Nos Frox... úgy tűnik, hogy az első közös kalandunk hamarabb kezdődik mint azt hittük volna. - Mondtam a vállamon ülő kis rókának, amire ő ismét azt a fura hangot adta válaszul és hozzádörgölőzött az arcomhoz. A küldetést meg sem néztem, amíg ki nem értünk a klánházból, de a legjobb küldetést téptem le. A Hakobe hegyre kellett mennem, mert pár Vulkan elrabolt egy lányt. Egy héttel később tértünk vissza a Dragon Fang klánházába és miután lecsaptam a mester elé az asztalra a jutalmat és elmeséltem néhány mondatban, hogy hogyan zajlott a küldetés, elismerően pillantott rám, majd csak annyit mondott: - Az üzlet, az üzlet. - majd megkérdezte, hová szeretném a klán jelét. Rövid gondolkodás után, a jobb vállam mellett döntöttem. Miután, már hivatalosan is a klán tagja lettem, az ebédlőben hamar össze is barátkoztam pár új klántársammal és egy fickónak aki Frox-ot kezdte el cikizni alaposan elláttam a baját. Így lettem a Dragon Fang mágusa és így kerültem oda.

Egy kép Frox-ról: http://www.zerochan.net/141433