A Vér szava - 3. csapat - Leena, Axel Freeze, Katsu Inozuke, Lanami Isleen

Habozás nélkül megindultam a torony felé, ami immár teljes „szépségében” díszelgett. Táskámmal a hátamon kiugrottam a szálló első emeletének ablakából, és rohanni kezdtem. Valamiért szörnyű érzés kerített hatalmába. Nem hittem volna, hogy egy párnavásárlásból ekkora hűhó kerekedhet. Kellett nekem beszunyálom, és lekésnem az utolsó járatot!
- Valami nagyon nincs rendben – suttogtam magam elé, ahogy az emberek lassan teljesen eltűntek az utcákról, s akkora néma csend borult a városra, amilyet korábban soha nem tapasztaltam. Az élettel teli, mindig pezsgő Magnolia pár perc alatt kísértetvárosra hasonlító csendbe borult.
Az erdőbe érve lassítanom kellett egy kicsit, mert semmi kedvem nem volt eltaknyolni valamiben. A gazok és lombok folyamatosan a képembe csapódtak, ezért elég nehézkes volt az előrehaladás. Végül lassan, de biztosan a növényzet ritkulni kezdett, s a helyét kopár sziklaföld vette át.
Minél közelebb értem, a rossz érzés egyre fokozódott bennem. olyan volt, mintha egyszerre lett volna hányingerem és erős gyomorgörcsöm, amihez levegőhiány is társult. Valamiért a tüdőm, is fájt, lehet azért, mert a felhők egyre félelmetesebb színei miatt nem mertem nagyon levegőt venni, nehogy valami mérgezőt lélegezzek be. A szürkéskék eget felváltotta a smaragdzöld, fenyegető szín, és a fekete felhőtömeg. Komolyan, mint valami rémálomban – amiből a sok alvás miatt nekem már nem egy volt. Suttogást hallottam a fák felől, a föld alól, a levegőből, és minden létező helyről, éppen ezért a forrását, bármennyire is erőlködtem, képtelen voltam megállapítani. Hiába nem akartam pazarolni a mágikus erőmet, valami azt súgta, jobb, ha előhívok egy kardot – tehát cselekedtem. Ilyen környezetben jobbnak láttam az ösztöneimre hallgatni.
Kissé távolabb tőlem mindkét irányban megpillantottam pár alakot. Járásuk sietős volt, de egyikük sem tűnt ellenségesnek. Volt, akin még tetoválást is megpillantottam, tehát valamilyen céhből jöhettek. Úgy döntöttem, egyelőre jobb, ha nem zargatom őket. Egyedül kevésbé vagyok feltűnő, mintha valakihez hozzácsapódnék.
Fegyveremet szorosan markolva közelítettem a toronyhoz, ami egyre nagyobbnak és nagyobbnak tűnt.
Pillanatokon belül ismét csak beigazolódott, mi mindenre jó, ha ész helyett az ösztöneimre hallgatok. Kapóra jött, hogy megidéztem a fegyveremet, ugyanis a föld megremegett, bár nem annyira, mint az előbb, majd lassan humanoidok bújtak elő a talajból. Ordítottak és hörögtek, én pedig elképedve és kissé sokkoltan forgattam a fejemet, ahogy megindultak felém. ~ Basszus, gondolkodj, gondolkodj! A francba is, teljesen lesokkoltam! – pánikoltam be, mert a kezemben remegett a fegyver.
Korábban soha nem találkoztam ilyesmivel, így lila gőzöm sem volt arról, hogy mihez kéne kezdenem. Hátráltam pár lépést, hogy legyen időm felmérni a helyzetet. Hárman voltak, és egyértelműen arra pályáztak, hogy pár végtaggal vagy szervvel megritkítsanak.
Fél szemmel oldalra pillantva láttam, hogy másik is ugyanebbe a helyzetbe cseppentek, de ennél több időt nem szenteltem rájuk. Összekapartam magam, és erőt véve a döbbenet okozta félelmen, előre indultam. Ha már idáig eljöttem, nem fogok visszafordulni. Lesz még ennél rosszabban is részem, ebben biztos vagyok. A középsőt vettem célba először. Elég lassan mozogtak, így nem volt túl nehéz eltalálni – viszont jóval keményebb volt, mint amire számítottam. Mikor először találtam el, éppen, hogy sikerült belevágnom. Gyorsan fordultam egyet, és immár nagyobb erővel ugyanabba a pontba csaptam, ez pedig elég volt ahhoz, hogy félbeszeljem. Csak egy földre hasalással és gurulással tudtam kikerülni az aljas dög jobboldalit, aki éppen a hátamat vette célba. Miután fordultam egyet, egy jól irányzott csapással leszeltem a fejét.
Már csak egy maradt, de ezzel egy kicsit több bajom volt. Három találatba telt, mire komolyabb kárt okoztam benne, és ezzel hatástalanítottam.
- Azannya… - sóhajtottam fel. - Mennyi van ezekből? – körbenéztem, és a többi mágus is sikerrel vette az akadályt. Sietős léptekkel indultam meg újra a különös épület felé.

Leena és Katsu némán sétáltak a városban a plakáttal a kezükbe. Nem igazán tudták, hogyan tovább, most hogy eldöntötték részt vesznek a torony rejtélyében már volt céljuk de jött is vele a következő kérdés. Az utcán szinte tapintható volt a feszültség az emberek gondon terhelt arccal tekintettek folyton folyvást a torony felé.
Leena tekintetét is vonzotta, de most már nem rázta a hideg a látványtól. A kezdeti pánik félelem elszállt, és megmagyarázhatatlan akart erő lett rajta úrrá. Nem tudta miért, de nem is érdekelte, most jelenleg egyetlen dolgot tudott. El akarja pusztítani azt, ami toronyban, van. Ahogy Leena lassan lépkedve figyelte a tömeg, egy ismerős arcot fedezett fel. Pontosabban egyszerre már elrepítette őt és Gabrielt egy jól irányzott pofonnal a város másik végébe, de arra már nem emlékezett miért is.
„Talán ő is a torony miatt jött… „ – futotta át a fején.
- Katsu – fordult a fiú felé – kérdezzük meg azt a fiút ott – mutatott Axelre – ő is Dragon Fanges, gondolom a torony miatt jött, hát ha tud valamit amit mi még nem.
- Okés. – válaszolt Katsu, és megindultak Axel felé.
- Szia Axel – kezdte bizonytalanul Leena - te is a felhívásra jöttél? – kérdezte Leena de akkor megérezte a fiú illatát, és alig bírta leplezni arcát. „Sárkányölő?” - villant át az agyán.
Nem... Nem igazán. Milyen felhívásról lenne szó?
- Hát a toronnyal kapcsolatosról – felelte és kezébe nyomta a plakátot – azt hittem te is emiatt vagy itt és talán te többet tudsz, mint ami ide van írva.
Axel elvette a papírt és gyorsan végig futotta.
- Hát igazából haza el tartok egy küldetésről, de este itt ragadtam… Az a torony viszont engem se hagy nyugodni.
- Mi Katsuval épp oda akarunk menni. – jegyezte meg Leena – Jaj de hülye vagyok, hiszen ti nem is ismeritek egymást! – csapott a homlokára. – Axel ő itt Katsu, Katsu ő itt Axel. – mondta miközben vadul kalimpált a két fiú között. Csak utólag kapcsolt milyen béna mondat is volt az utolsó, és arca lángba borult.
- Hali. - nyújtotta kezét barátságosan Katsu
- Üdv - felelte Axel – Nem bánnátok, ha csatlakoznánk hozzátok?
- Én biztos nem. – felelte mosolyogva Leena.
- Felőlem sincs akadálya. – egyezett bele Katsu is – Szerintem induljunk el a torony felé.
- Oké – vágta rá Axel, Leena pedig bele egyezően bólintott.
Az erdő vészjóslóan komor hangulatú volt. A fák gorombán és fenyegetően magaslódtak föléjük, mintha el akarnák űzni őket. Leena megacélozta magát és nem engedte hogy a nyomasztó hangulat rajta is úrrá legyen. Igazából most valahogy nem félt, biztonságba érezte magát, nem tudta meg miért csak annyit tudott hogy a lelkében lappangó homály eltűnt.
Ahogy egyre beljebb jutottak az erdőben, a nap fénye egyre kevésbé hatolt át a sűrű lombozaton, már már félhomály okozva ezzel a kis csapatnak. Leena bajlóslónak érezte a sötétséget, és nagyon zavarta hogy nem látja az eget. Folyton folyvás fel teintett a sűrű lombkoronára, vagy éppen a környezetét vizslatta.
- Mi a baj?- kérdezte Katsu.
- Ez a hely… - kezdte Leena, de nem tudta befejezni. Igazából nem tudta hogyan mondja el amit érez.
- Rossz előérzeted van?- kérdezte.
- Azt hiszem… olyan, mint ha ez az erdő gonosz lenne – mondta ki végül. – még soha nem láttam ilyen, ez nem természetes. A levegő is… olyan fura. – tette hozzá. Hiába figyelte továbbra is az erdőt nem tudott megoldást találni a dologra. Közben, lassan de biztosan ritkulni kezdett a növényzet, Leena kissé rá gyorsított, hogy minél hamarabb elhagyják ezt a nyomasztó helyet.
Nem sokkal később elérték az erdő határát, itt már nem voltak fák, csak néhány bokor, de ez a hely is ugyan olyan volt mint az erdő. Leena feltekintett az égre és egy pillanatra elállt a lélegzete. Megtorpant és elszörnyedve nézett fel.
Egyszerűen nem akarta elhinni, amit látott.
- Mi az? – kérdezte kíváncsian Axel.
- Valami baj van? – szólalt meg Katsu is.
- Az ég… zöld! – mondta elhűlve. Soha életében nem látta még ilyen színűnek az eget. Elborzadva figyelte, ahogy a felhők fekete pacákként úsznak át felettük. Egy pillanatra végig futott rajta a hideg, és megrázkódott.
- Hát ilyet se látni minden nap. – jegyezte meg Axel.
- Gyere menjünk – érintette meg karját Katsu. Leena még mindig az eget nézve lassan bólintott és újra útnak indultak, de egyszerűen ne tudott napi rendre térni a ég felett.
Ekkor valami furcsa hang ütötte meg a fülét, homlokát ráncolva kezdett fülelni. Nem kellett hozzá sok amíg megértette mit hall. Valaki suttogott, pontosabban valakik.
- Ti is halljátok? – kérdezte Axel.
- Igen. – felelte Katsu és arcán látszott ez már őt is zavarja.
Leena fejét forgat kereste a hang irányát, de nem talált, mintha minden honnan suttognának.
- De honnan jön?
- Minden honnan. – felelte könnyedén Axel. Leena megütközően nézett a fiúra, nem értette, hogy tudta ilyen lazán venni ezt az egészet.
„ Úgy bazd meg, hogy nem szarja össze magát minden!” – ripakodott rá Carmen.
„ Na már csak te hiányoztál az életemből… „– jegyezte meg epésen Leena.
De ettől függetlenül Carmennek igaza volt.
„ Ha már ennyitől kiakadsz inkább fordulj meg az húzzál haza! Ezzel senkinek nem segítesz!”
„Kopj le jól van?! Nem tehet róla hogy ijesztő!”
„És akkor mi van ha ijesztő? Le kell ütni a picsába azt kész… egyébként meg emlékeztetnélek rá hogy neked ez a munkád! Hogy az ilyen „ijesztő” dolgokat kik iktasd! „
Leena erre nem felelt, ugyan is belátta Carmennek igaza van, és ha nem tudod parancsolni ideinek, akkor nem hogy segíteni nem tud, de még teher is lesz Katsu és Axel vállán. Így hát vett egy mély levegőt és tovább indult két társával.
Lassacskán a bokor is eltűntek és kemény sziklás területre érnek.
- Fiúk ígérjetek meg nekem valami! – törte meg a csendet Leena.
- Mit? – kérdezték kórusban.
- Maradjatok egy rabban okés?
- Rendben. – felelte Axel, amíg Katsu bólintott.
Ekkor egy fekete- piros ruhája kék hajú embert látnak meg maguk előtt. Leena kíváncsian kezdi méregetni. „ Ki az?” – teszi fel magában a kérdést. – „Egy másik mágus aki úgy fent a torony ellen indult?”
Amikor beérték Leena már nyitotta is a száját hogy megszólítsa, de ekkor, förtelmes bűz csapta meg az orrát.
A következő pillanatban valami hideg és kissé érdes kulcsolódott a bokájára. Ahogy lenézett egy eltorzult emberi kéz meredt ki a föld, miközben egyre erősebben szorította bokáját. Rémülten ugorott egyet hátra elrántva bokáját a kéz szorításából.
Felkapta tekintetét s látta, hogy a földön apró kis dudorok nőnek, amikből másod percek alatt humanoid lények másznak elő.
- Jesszus… - mondta elhűlve Leena. Az eltorzult testű lények hörögve másztak elő a földből, és indultak meg feléjük. A kezdeti félelem eltűnt, mintha át alakult volna mély dühvé, ami vulkánként fűtötte Leenát.
Bal lábát hátra téve, és öklét széllel bevonva várta az első szörnyeteget, aki lassan csoszogott felé. Leena nem tétovázott, nem akarta megvárni, amíg olyan közel érne hozzá, hogy megérintse. Öklével egyenesen a fején találta el a szörnyet, amitől annak feje fülsértő reccsenéssel hajlott hátra, majd összerogyott.
A második humanoid már valamivel ügyesebb volt, kitévedve Leena jobb ökle elöl, vészesen közel került hozzá. Leena azonnal át helyezte a súlypontját és jobb lábát széllel bevonva oldalba rúgta. A humanoid repült pár méter, de rögtön talpon is volt.
Ekkor várfagyasztó ordítás ütötte meg a Leena fülét egyenesen hátulról. Még meg se fordult, amikor már magán érezte az undorító kezeket, ahogy mellkasa előtt kulcsolódtak össze.
- Takarodj innen! – kiáltotta miközben lehajolt és kezénél megragadva előre rántotta a szörnyet. A humanoid nagyot nyekkente a földön de Leena még nem végzett. Azzal a lendülettel emelete a bal öklét és egyenesen a koponyára célzott, ami hangos reccsenéssel adta meg magát.
Ekkor újabb hörgést hallott baloldalról, ahogy oda tekintett a második humanoid csoszogott felé.
- Nem volt még elég? Sky Dragon Heavy Blade! – kérdezte morogva Leena, és bal karját pengévé formálva indult meg a szörny felé, és egy gyors vágással levágta a fejét.
Fujtatva lépet egyet hátra, és néhány percig csak nézte a fejetlen testet.
Amikor észhez tért, társaira nézett. Megkönnyebbülve látta, hogy senkinek nem esett baja, majd a lány mellé lépett.
- Minden rendben? – kérdezte kicsit aggódva – Egyébként Leena vagyok. – nyújtotta barátságosan felé kezét.

Miután reggel felébredtem a hotelszobámban, gyorsan elvégeztem a reggeli teendőimet, majd miután ezzel végeztem, egyenesen az állomás felé vettem az irányt. Még mindig az a torony járt a fejemben, de úgy döntöttem, inkább hagyom a francba az egészet. Egyrészt, egyedül nem lett volna értelme nekiindulni, másrészt, már alig vártam, hogy végre haza érjek. Ilyen elhatározással haladtam a vasútállomás felé, mikor hirtelen egy ismerős illat csapta meg az orromat. ~ Ez meg...~
- Szia Axel - köszöntött egy szintén ismerős hang és miután megfordultam, kicsit ledöbbentem, hogy a klánom legerősebb tagja, aki szintén sárkányölő áll előttem. - te is a felhívásra jöttél?
- Nem... Nem igazán. Milyen felhívásról lenne szó? - kérdeztem egy rövidebb szünet után.
- Hát a toronnyal kapcsolatosról – felelte és kezembe nyomott egy plakátot. – azt hittem te is emiatt vagy itt és talán te többet tudsz, mint ami ide van írva.- Elvettem a papírt és gyorsan végig futottam a felhívást, majd miután végeztem, tekintetem ismét Leena-ra emeltem.
- Hát igazából haza felé tartok egy küldetésről, de este itt ragadtam… Az a torony viszont engem se hagy nyugodni.
- Mi Katsuval épp oda akarunk menni. Jaj de hülye vagyok, hiszen ti nem is ismeritek egymást! – csapott a homlokára. – Axel ő itt Katsu, Katsu ő itt Axel. - Mutatott be minket egymásnak.
- Hali. - nyújtotta felém e kezét a Katsu nevű srác.
- Üdv - felelte és kezet fogtam vele – Nem bánnátok, ha csatlakoznánk hozzátok? - Kérdeztem végül.
- Én biztos nem. – felelte mosolyogva Leena.
- Felőlem sincs akadálya. – Egyezett bele Katu is – Szerintem induljunk el a torony felé.
- Oké. - Vágtam rá, míg Leena bólintott egyet. ~ Ebben a srácban van valami fura... ~ Jegyeztem meg magamban, mert a srácnak volt valami különös az aurájában, de gondoltam, hogy ha Leena megbízik benne, akkor nekem sem igazán van okom kételkedni benne.

Az erdő hangulata elég hervasztó volt, de végül is nem számítottam arra, hogy jobb lesz, szóval nem igazán lepett meg. ~ Végül is, még mindig jobb, mint legutóbb... egy hullaszagú, sötét barlangban, egy fáklyával mászkálni, miközben zombik üldöznek.~ Gondoltam bele, legutóbbi hasonló küldetésembe és reméltem, hogy most nem is találkozom hasonló dolgokkal.
- Mi a baj?- kérdezte Katsu Leena-t, ami visszarángatott gondolataim és emlékeim közül a valóságba.
- Ez a hely… - Kezdett bele Leena a mondatába, de be nem fejezte.
- Rossz előérzeted van?
- Azt hiszem… olyan, mint ha ez az erdő gonosz lenne – mondta ki végül. – még soha nem láttam ilyet, ez nem természetes. A levegő is… olyan fura. - Fejezte be végül Leena és ahogy így mondta, engem is kezdett kicsit idegesíteni ez a hely. De mivel nem volt mit tenni, tovább haladtunk, hogy mihamarabb kijuthassunk onnan. Szerencsére a növényzet lassan ritkulni kezdett és hamar elértük az erdő határát is, ahol már nem voltak fák. Ezek helyét bokrok vették át, de a hely hangulata ugyan olyan nyomott és depis volt, mint az erdőben.
Mi az? – fordultam kíváncsian Leena felé, mikor hirtelen megtorpant, az eget bámulva.
- Valami baj van? – szólalt meg Katsu is.
- Az ég… zöld! - Mondta Leena elhűlve, mire én is felnéztem.
- Hát ilyet se látni minden nap. - jegyeztem meg végül. ~ De tényleg gáz... nekem kéken jobban bejön. Ez a zöld kikészít.~ Tettem hozzá gondolatban.
- Gyere menjünk - Érintette meg Katsu Leena kezét, mire Leena bólintott egyet és kis csapatunk lassan tovább indult.
- Ti is halljátok? - Kérdeztem, mikor újra hallni véltem a tegnap esti, idegesítő suttogást.
- Igen. – felelte Katsu.
- De honnan jön? - Kérdezte Leena, miközben fejét körbe forgatva kutatott, a hang forrása után.
- Minden honnan. - Válaszoltam szokásos nyugodtságommal és lassan tovább indultam. Egy ideig némán haladtunk tovább, már ha a suttogást nem számítjuk, mikor Leena megtörte a csendet.
- Fiúk ígérjetek meg nekem valami! – törte meg a csendet Leena.
- Mit? – kérdezték kórusban.
- Maradjatok egy rabban okés?
- Rendben. – feleltem, Katsu pedig bólintott egyet.
Alig hogy ez a kis beszélgetés lezajlott, egy fekete, piros ruhás, kék hajú valakit láttunk meg nem messze előttünk és kicsit szaporább léptekkel kezdtünk el közeledni az illető felé. Már éppen beértük, mikor egy váratlan dolog történt. A földből, hirtelen egy kar bukkant elő és megragadta Leena lábát. ~ Basszus... kérlek, csak ne zombik legyenek, kérlek csak ne... hagyjuk >.>~ Gondoltam, mikor megláttam a földből előmászó izéket, amiket a többiek kezelésbe is vettek. De volt valami, ami még ezeknél a dögöknél is jobban ledöbbentett, az pedig nem volt más, mint Katsu. Kicsit elkerekedett szemekkel néztem a srácra, mikor démonná alakult és úgy kezdte el gyepálni, újonnan szerzett ellenségeinket. A kis jelenet úgy lekötötte a figyelmem, hogy észre sem vettem, hogy az egyik humanoid, a hátam mögé került. Az az izé, lefogott hátulról, míg a földből újabb két ilyen izé mászott elő és lassan csoszogva, felém kezdtek közeledni. Csak egy kisebb, gonosz mosolyra húzódott a szám és kicsit megropogtattam a nyakam.
- Ice Dragon Spines. - Ordítottam a támadásom nevét, mire felsőtestem jéggé változott, hátamból pedig, gerincem vonalán három, nagyobb jégtüskét növesztettem, melyek azonnal felnyársalták az engem lefogó humanoidot. Eztán, gyorsan pördültem egyet, a lendület pedig lerepítette, tüskéimről a dögöt, és az pont telibe kapta az egyik, felém közeledő társát. A tüskéket eltüntettem a hátamról, majd karjaimat változtattam jéggé és úgy indultam meg, a felém közeledő rusnyaság felé. Nem volt nehéz dolgom vele, mivel nem mozgott túl gyorsan. Egy szép tiszta ütés a gyomrába, majd egy nagyobb állra és már repült is, egy nagy nyakreccsenés kíséretében. Ezalatt a harmadik, akit nemrégiben, halott társával küldtem földre, feltápászkodott és újból felém indult.
- Te aztán nem tudod mikor kell feladni ugye? - Tettem fel a költői kérdést, majd jobb karomat, pengévé alakítva indultam meg rohanva felé. Pengémet egyenesen mellkasa közepébe szúrtam, majd mágiám segítségével, belülről jéggé fagyasztottam testét. Miután kihúztam belőle pengémet, újra "emberivé"
változtattam karjaimat, aztán az előttem álló fagyott humanoidot egy laza mozdulattal meglöktem, mely, mikor földet ért, több darabra tört szét.
Megkönnyebbültem, mikor láttam, hogy mindenki egyben van és, hogy Katsu is újra emberi alakban mászkál. Amíg Leena a kék hajú lányhoz sétált, kicsit elmerültem gondolataimban. ~ Az ok, hogy ezeket így levertük... de még messze az a torony és van egy olyan érzésem, hogy ezeknél keményebb ellenfelek is várnak ránk.~ Ezen és hasonlókon gondolkodva, indultam Leena után és mutatkoztam be én is a lánynak.
- Hali. Axel Freeze vagyok. - Köszöntem egy mosollyal arcomon. - Egyébként Katsunak igaza van... Nem ártana mielőbb tovább indulni. - jelentettem ki, hogy egyet értek a démonsráccal, aki szerencsére a mi oldalunkon állt. ~ De azért... egyszer szívesen össze mérném vele az erőmet egy barátságos küzdelemben. ~ Gondoltam magamban, egy apróbb mosollyal.

- Lanami. – felelte barátságosan a lány. Ekkor viszont üdvrivalgás futott végig a terepen.
Leena Katsu és Axel felé tekintett akik épp akkor csatlakoztak hozzájuk. Miután a fiúk is bemutatkoztak, együtt haladtak tovább.
- Nem hinném, hogy ha közelebb érünk, akkor könnyebb lesz. Szerintem van a toronynak is egy mágikus körzete, mint amikor megváltozott az égbolt. Minél közelebb megyünk az epicentrumához, annál erősebb ellenfelekkel kell szembe néznünk! Fújjunk egyet, és utána menjünk tovább. – vetette fel Katsu.
- Hali. Axel Freeze vagyok. – köszönt mosolyogva Axel Lanaminak - Egyébként Katsunak igaza van... Nem ártana mielőbb tovább indulni. – Leena egyetértett a fiúkkal.
- És honnan jöttél? – kérdezte Leena a lány céh szimbólumára tekintve, de még mielőtt Lanami válaszolhatott volna, egy vérfagyasztó kacaj futott végig a mezőn. Leena testén félelem cikázott át, és lába földbegyökeredzett. Elhűlve meredt maga elé néhány másodpercig majd a kacaj újra felharsant, jóval hangosabban, mint az előző. A kacagás egyre hangosabb és hangosabb lett, Leena ijedten kapdosta fejét keresve a hang forrását de sehol se látta. A félelemtől tett egy lépést hátra és Katsuba ütközött. A nevetés nem halkult el, mintha valaki rajtuk nevetne, egyre csak erősödött már már dobhártyáját szaggatva. A nevetés át járta teste minden porcikáját, bele égett az elméjébe.
Amikor már elviselhetetlenné vált a hang, egyik pillanatról a másikra eltűnt, de Leena még mindig hallotta a fejében a gonosz vészjósló kacajt. Bele telt néhány percbe míg elcsendesítette a fejében továbbra is dübörgő hangot, és csak ekkor vette észre a mély és nyomasztó csöndet ami mezőre telepedett. Senki se szólt, még csak egy pisszenést se lehet hallani. A csönd nem tartott tovább, mint néhány másodperc, amikor újabb hangokra lettek figyelmesek. Fura fémes nyikorgás és gépek hangjait hozta a szél a torony felöl. Leena riadtan tekintet oda, de nem látott semmi rendkívülit. A hangok amilyen hamar jöttek olyan gyorsan el is tűntek, ami újabb nyomasztó csöndet hozott. Leena értelmetlenül meredt a torony felé. Ekkor az éjfekete toronyból apró fekete pontok rajzottak ki. Leena szemét összeszűkítve koncentrált az egyre duzzadó fekete csápokra, amik rohamosan növekedtek.
- Mi az isten az? – kérdezte hangosan, de pontosan tudta, hogy társai sem tudják. Dermedten bámulták a toronyból kirajzó fekete pontokat, olybá tűnt, mint több száz fekete méh.
A csápok gyorsan növekedtek és csak hamar masszív fekete felhőt alkotva indultak meg, egyenesen Leenáék felé.
- Felén jönnek…[/color] - szólalt meg Axel.
Leena bal lábát előre vetve, kezeit maga elé emelve állt és várta a támadóit, közben erősen a fekete felhőkre koncentrált, tudni akarta mik azok. A felhő gyorsan haladt, és Leena csak hamar rá is jött mikkel állnak szemben. A látvány egyszerre volt undorító, hirtelen azt kívánta bár nem látta volna.
- Egek … - szólalt meg elborzadva a látványtól - denevér szárnyas démonok…
- Mik? – kérdezte Katsu de ekkora már ő is meghallotta.
Több száz bőrszárny csapkodott a levegőbe, hangjuk olyan volt mintha suttognának. Leenán végig futott a hideg. „ Mintha maga a halál közeledne…”
Ahogy közelebb értek, már hörgésüket is hallotta, igazai halálhörgés volt. Leena agyába hirtelen egy kép villant be, ahogy nagybátyja agyon marcangolt testel, fekszik a földön és borzalmasan hörög. „NEM!” – parancsolt magára. – „ Most nem gondolhatok erre!” – acélozta meg idegeit. A Halálról suttogó szárnyak csapdosása között Leena egy csikorgó fémes hangot fedezett fel, és nem sokkal utána meg is találta a hang gazdáját. Egy hatalmas fekete gépezet közelített feléjük, monoton léptekkel. Leena nem tudta pontosan kivenni vonásait de a vállából kiálló tüskéket tökéletesen látta.
Több mágus is körülöttük riadtan futott vissza a denevér szörnyek elől védelmet nyújtó erdőbe, de Leenáék nem mozdultak. Szikla szilárdan álltak a mezőn egy nagyobb szikla mögött és várták ellenségeiket.
Leena borzadva figyelte a denevér szárnyas szörnyek eltorzult hosszúkás száját melyen egy vastag kígyós nyelv lógott. Minta mérges kígyó öltögették rájuk nyelvüket, kezük torz módon négy hosszúkás újban végződött melyeken hatalmas éles karmok voltak. Testük hasonlított egy ember testének felépítéséhez, de bőrük színe és eltorzult arcuk feledtette ezt a tudatot. Hangos hörgéssel közeledtek Leenáék felé.

- Lanami – válaszoltam barátságosan.
Talán mégsem lenne olyan rossz ötlet társulni valakivel, vagy jelen esetben valakikkel. Lehet, hogy nagyobb feltűnést keltünk, de az biztos, hogy csapatmunkával többre megyünk, mint egyedüli harccal.
Hirtelen üdvrivalgás suhant végig a területen. Ezek szerint a többi mágus is sikerrel vette az akadályokat. Ez megnyugtató.
Leena két másik mágus felé tekintett, akik éppen akkor csatlakoztak hozzánk. Ők is bemutatkoztak, majd együtt folytattuk az utat a tornyok felé.
- Nem hinném, hogy ha közelebb érünk, akkor könnyebb lesz. Szerintem van a toronynak is egy mágikus körzete, mint amikor megváltozott az égbolt. Minél közelebb megyünk az epicentrumához, annál erősebb ellenfelekkel kell szembe néznünk! Fújjunk egyet, és utána menjünk tovább – javasolta Katsu.
- Hali. Axel Freeze vagyok – köszönt mosolyogva Axel nekem, én pedig viszonoztam a vigyort. - Egyébként Katsunak igaza van... Nem ártana mielőbb tovább indulni.
Leena is beleértően bólintott, és én is.
- És honnan jöttél? – kérdezte Leena a szimbólumomra pillantva, de még mielőtt válaszolhattam volna, egy vérfagyasztó kacaj futott végig a mezőn.
Döbbenten forgattam körbe a fejemet, ahogy a társam is. Olyan volt, mintha ettől a kacajtól egy pillanat alatt meghalt volna minden. Aztán a csendet megint a nevetés törte meg, jóval hangosabban, mint amilyen a korábbi volt. Aztán egyre hangosabb és hangosabb lett, ami iszonyúan bántotta a fülemet, ezért egy kisebb sikoly keretében a fülemre nyomtam a kezem. Kiáltásom én magam sem hallottam, akkora volt a zaj. Fél szememmel láttam, hogy Leena és a többiek össze-vissza kapkodják a fejüket, de nekem az érzékeny füleim jelentették most a legnagyobb bajt. Leena hátrált egy lépést, amitől nekiütközött Katsunak. Ez után inkább lehunytam a szemem, és próbáltam az egyre fülsiketítőbb hang kizárása koncentrálni, nem sok sikerrel. Kevés olyan ember lehet, akik képesek egy ilyen durva zajt kizárni az agyukból. A kezeim sem sokat tompítottak rajtuk. Bárhogy próbáltam kizárni a fejemből, szinte beleégett az agyamba a hang.
Mikor úgy éreztem, szétrobban a fejem, a hang, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan szűnt is meg. Értetlenül kapkodtam a fejemet.
Ezek után még csengett egy kicsit a fülem, de ahogy leemeltem a kezemet, még az előző hangnál is sokkal ijesztőbb dolog fogadott: hullacsend. Még a korábbinál is nagyobb. Ez a csend végül mégiscsak néhány másodpercig tartott. Rémisztő, nyikorgó hangokat hozott a szél a torony felől. Aztán megint csend. Értetlenül bámultuk a tornyot, és vártuk, mi következik. Ahogy így méregettük, hirtelen észrevettük, hogy furcsa, fekete pontok ömlenek kifelé az épületből.
- Mi az isten az? – kérdezte hangosan Leena, de szerintem tudta, hogy nekünk szintén lila gőzünk nincs róla.
Dermedten bámultuk a toronyból kirajzó fekete pontokat, olyan volt, mint több száz, lassan inkább több ezer fekete darázs. A csápok rettentően gyorsan növekedtek, s hamarosan masszív fekete felhőt alkotva indultak meg – egyenesen felénk.
- Felén jönnek… - szólalt meg Axel.
Erre Leena bal lábát előrelépett, kezeit maga elé emelve beállt, és várta a támadókat, pedig még azt sem tudtuk mik azok.
Leena volt az első, aki kiszúrta, mivel van dolgunk. arckifejezéséből ítélve jobban örült volna, ha mégse tudja meg, mik azok.
- Egek … - szólalt meg elborzadva a látványtól. - Denevér szárnyas démonok…
~ MICSODÁK?! – sikítottam magamban, de ahogy újra a lényekre néztem be kellett látnom, hogy nem tévedett. Basszuskulcs!
- Mik? – kérdezte Katsu de ekkora már ő is meghallotta a levegőben csapkodó szárnyakat.
És mintha ez még nem lett volna elég, egy hatalmas, fekete gépezet is feltűnt, szintén felénk tartva, monoton léptekkel.
A körülöttünk lévő mágusok közül sokan menekültek vissza az erdőbe. Egy pillanatra nekem is megfordult a fejemben, de hamar elüldöztem, ilyen esetben a menekülés nem megoldás. Helyette nem mozdultunk, hanem mindannyian egy nagyobb szikla mögött vártuk az ellenséget.

Az utolsó pillanatban egy magas szikla mögé húzódtak, Katsu javaslatára és ekkor a több száz szörny rohanta meg a mezőt. A szörnyetegek egy mást taposva indultak meg a mágusok ellen, széttépve, szétmarcangolva őket. Leena elborzadva nézte a mészárlást, és ekkor értette meg ezek a szörnyek nem akarnak mást csak gyilkolni.
Ölni, ölni és még tovább ölni, mint valami pokoli gyilkoló gépek. Hirtelen a Chadrian jutott eszébe aki hasonló pusztítást végzett több évvel ezelőtt az ő népével. A mezőt perceken belül vér lepte el, de a szörnyek hörgése nem nyomta el az elesett mágusok halál sikolyát. Mintha újra megtörténne az ami oly sok évvel ezelőtt falujában, értelmetlen gonosz mészárlást látott mindenhol. Ahogy ott állt Katsu és Lanami között egyre elkeseredettebben nézte a csatát, és Leena testében egy rég elfeledett érzés áradt szét. Szép lassan áradt szét testében, érezte ahogy hatalmába keríti, és lassacskán át veszi elméje fölött az uralmat. Bosszút akart, minden áron! Bosszút akart állni a lemészárolt mágusokért még ha nem is ismerte őket, még ha nem is tudta kik voltak, most csak egyetlen dolog számított neki és ez a bosszú volt.
Ekkor több mágus is egyszerre ordított fel:
- Fioréért! – kiáltotta a tömeg és az erdőkből, sziklák mögül kiszaladva támadásba lendültek. Leena bár hallotta csatakiáltásukat, agyában csak homályosan tudatosult. Teste magától indult meg a tömeg felé, és nem törődve semmivel támadott.
- Sky Dragon Roar! – ordította és szájából hatalmas tornádó tört elő. Egyenesen a fent repkedő szörnyekre célzott akik így tömegével indultak el a föld felé. Mindkét kezét szél pengévé formálva ugrott a szörnyek közé. Amint a földre érkezett hátba szúrta az első szörnyet maga mellett, majd jobbra fordulva egy újabbat döfött mellkason. Hirtelen lehajolva tért ki az egyik démon karmai elől majd válasz képen bal szélpengéjével alulról indulva nyeste annak karját. A torz test vinnyogva rogyott a földre Leena pedig megszüntetve a varázslatot kezére támaszkodva emelete fel lábát és egyenesen a démon gyomrába vágta. A torzszülött még rándult egyet majd kimúlt. Leena arcán eddig ismeretlen mosoly jelent meg. Mintha élvezné azt amit tesz. Ekkor egy újabb szörny támadott rá fentről egyenesen fejére célzott karmos kezeivel.
- Sky Dragon Armor! – ordította támadója felé emelve nyitott tenyerét és egy fél méter átmérőjű szél kör jelent meg rajta. A dög karmai megálltak, Leena pedig begömbölyítette hátát és széllel bevonva bal lábát rúgott a teremtmény fejére. A lény hörögve repült hátra, Leena pedig felpattanva a földről egy újabb szörnyet vett célba. Egyenesen a fejére célzott bal öklével, miközben elő kapta a táskájából tőrét a hozzá jobb oldalt lévő szörny torkát metszette át. Megperdült tengelye körül és szorosan mögötte álló szörnybe mélyesztette pengéjét, majd maga elé rántva védte ki a jobbról érkező dög támadását. A démoni szörnyeteg mit sem törődve társával bele mélyesztette vastag karmait.
- Sky Dragon Fist! – ordította Leena és egyenesen támadója halántékára célzott.
Ekkor hirtelen három új démon támadt rá egyszerre, mire Leena azonnal leguggolt kitérve ezzel a karmok elöl. Kését a vele szemben álló szörnyeteg medencéjébe mélyesztette, aki hangos visításba kezdett, majd megtámaszkodva bal kezén a mögötte lévő szörny lábát rúgta meg aki hangosan csapódott el a földön. Azonnal felpattant és már támadta is a harmadik démont.
- Sky Dragon Fist! – ordította, a szörny repült egy darabig majd elterült a földön. Leena lihegve vette észre, hogy eközben a második szörny mozgolódni kezdett a földön és már épp készül fel állni.
- Ott maradsz! – kiáltotta amint széllel bevont öklével lesújtott a lényre. Ekkor egy ismerős arc került a látóterébe.
Lalani tőle néhány lépésre küzdött a démonokkal, de láthatóan kezdett kifulladni. Ekkor Leena éles fájdalmat érzett jobb vállában, reflexből emelte fel bal öklét és egyenesen a szörny halántékát ütötte meg. A fájdalom egyszerre megtisztította Leena agyát, és a bosszú, ami eddig hajtotta elszállt, eszébe jutottak társai. Aggódva tekintet körbe Katsu után de ekkor vette észre, hogy jó pár szörny vészesen közel került hozzá. Sietve ugrott Lanamihoz, ezzel is némi távolságot nyerve. Vett egy mély levegőt és elordította magát.
- Sky Dragon Roar! – ordította és szájából egy kisebb tornádó tört fel. Hátát Lanami hátának vetve emelte fel kezét újabb támadásra, amikor meghallotta Lanami zihálást. „Nem lesz ez így jó!” – futott át agyán.
- Lanami jól vagy? – kérdezte aggódva a lányt aki nem felelt. Ekkor újabb szörny sereg érkezett jobbról. Leenának gyorsan kellett cselekednie, ha a szörnyek közel kerülnek hozzá azzal veszélybe sodorhatja a már amúgy is fáradtnak látszó Lanamit. „ Nem juthatnak közelebb hozzánk!” – villant át az agyán.
- Sky Dragon Roar! – ordította szinte azonnal, letarolva ezzel jó néhány szörnyet. A támadásnak hála keletkezett némi tér Leena és a szörnyek között, Leena bal tenyerét Lanami hátához érintve suttogni kezdett.
- Erő mely feltépi a mennyet! Arms! – emelete fel hangját az utolsó szónál és érezte ahogy a mágiája Lanamiba áramlik. Lanami mintha új erőre kapott volna, és kissé értetlenül fordult hátra. Leena csak rá vigyorgott mire a lány egy bólintással jelezte érti a dolgot és szélsebes mozdulattal csapta le az épp mellé lépő szörnyet.
A varázslat után újra szembe fordult ellenségeivel.
- Sky Dragon Heavy Blade! - ordította és két-három méter széles szél pengét lőtt ki karjáról. Ekkor valami nagy ért a vállához, és Leena ijedten kapta hátra a fejét. Katsu volt az, és arcán mosollyal pillantott hátra válla felett Leenára. Hatalmas kő gördült le szívéről, de ekkor a repülő démonok hirtelen a magasba röppentek. Leena értetlenül nézett társaira, de ők se tudták mit történik. Olybá tűnt mintha szörnyetegek visszavonulót fújnának. Ellenben a mágusok nem adtál fel, ahogy Leena sem és tovább támadták a szörnyeket még a levegőben is.
- Sky Dragon Roar! - ordította Leena újból, a hozzá legközelebb lévő sereget célba véve.
Ekkor viszont egy irtózatos hang rázta meg mezőt. Az éles sikító hang metsző pengeként hatolt Leena tudtában, és riadtan kapta a tekintetét a hang irányába. Izmai megdermedtek, mintha valami jeges fém hatolna végig a testén, bénító kábaságot hozva. Halántéka lüktetni kezdett, és egy pillanatra úgy érezte a talaj ki akar csúszni a lába alól. Fejéhez kapta kezét, de nem csak ő tett így. A mezőn az össze mágus érezte az ordítás hatását.
„ Mi ez?!” villant át az agyán. Ahogy a távolban kibontakozott előtte a szörnyeteg irtózatos alakja, egy percre jeges félelem áradt szét a testében.
A szörny robosztus testéből néhol éles tüskék álltak ki, arcát fém maszk fedte melyekből csövek lógtak ki, kezein hosszú karmok ültek és szemeiben a gyilkolás vágya tükröződött. Hatalmas izmos teste fenyegetően került egyre közelebb és közelebb Leenáékhoz. Körülötte apróbb termetű lények közeledtek. Leena gyomra kavarogni kezdet amint meglátta őket. a négykézláb mászó karmos kis démonok hosszú karmokkal és nyálkás bőrrel voltak megáldva. Néhány mágus azonnal neki rontott, de nem voltak ellenfelek a démonnak. Hatalmas kezeivel azonnal agyon csapta a mágusokat.
Leena jobb lábát hátra vetette és felkészült a támadásra, ám ekkor Katsu a szörnynek esett.
A fiú villám gyorsan ért a démon elé de ez mintha előre tudná mit tervez, még mielőtt Katsu támadhatott volna hatalmas kezeivel a földbe csapott és abban pillanatban hosszúkás lángok csaptak a fel a földből. Leena rémülten ugrott odébb egy láng csóva elöl. „ Ezt hogy csinálta? Tűz mágiát használ?” – tette fel magában kérdést de nem volt ideje gondolkozni, mert abban a pillanatban meglátta Katsut aki eltalálta az egyik tűz csóva a jobb kezénél.
- Vernier! – ordította Leena, érezte ahogy a mágia megnöveli sebességét, és a következő percben már Katsu mellett ált.
- Katsu jól vagy? – kérdezte aggódva.
- Igen… - de befejezni már nem tudta, ugyan is hirtelen éles fémes hangon felüvöltött a szörnyeteg. Leena szeme előtt meg remegett a táj, halántékába éles fájdalom nyilallt és újra csúszni kezdett alóla a talaj. Térdre rogyott, és reflexszerűen a füléhez kapott. „ Ez a hang…”
Bár a hang elhalkult de a lüktetés meg maradt, viszont Leena nem engedett a fájdalomnak.
- Vernier! – mondta és a szörnyeteg felé indult – Sky Dragon Heavy Blade! – ordította miközben kezeit szélpengével vonta be, de abban a percben újabb tűzcsóvák csaptak fel a földből, az egyik pedig egyenesen előtte. Reflexből ugrott vissza Katsu mellé.
Ekkor egy éles suhintást érzett maga mellett, Lanami volt az és épp akkor vágta le egy szörny fejét.
- Kösz! – nézett rá Leena.
– Nincs mit. – mosolygott rá Lanami.
- Együtt kell legyűrnünk! – szólalt meg Katsu mire a lányok csak bólintottak.
- Figyeljetek, fel tudlak gyorsítani a mágiámmal. El tudjátok terelni a figyelmét amíg én közel kerülök hozzá? – kérdezte tőlük miközben a szörnyeteget figyelte.
- Aha.
- Meglesz!
- Sebes szél mely átszáguld az égen, Vernier!
- Demonic Step!
- Ex- guip: Katana
Ebben a pillanatban Katsu és Lanami előre törtek, két oldalról támadták a szörnyet, Leena pedig Katsu árnyékában mögöttük haladt.
Leena csak az utolsó pillanatban lépett ki Katsu mögül, társai közé kerülve.
- Sky Dragon Sharp’s Claw! – és ujjain kék színű éles karmok formálódtak, de ebben a percben újra felhangozott a szörnyű ordítás. Leenát teljesen váratlanul érte a támadás, nem számított rá hogy ellenségük át lát támadásukon. Szeme előtt a szörnyeteg képe remegni kezdett, halántékán éles kínzó fájdalom hasított, ami szinte azonnal tovaterjedt a tarkójára, és szédülni kezdett. Ahogy hang elmúlt úgy a fájdalom is lappadni kezdett, de nem tűnt el.
- Rohadék! – mondta összeszorított fogakkal. Egyensúlyát vesztve rogyott térdre, de ebben a pillanatban újra felcsapta a lángok.
- Katsu Lanami Vernier! – ordítottra kétségbe esetten társainak. Az utolsó pillanatban sikerült el ugraniuk a lángok elöl, de Lanami újra meg rogyott.
- Lanami! – kiáltotta Leena és sietve oda futott hozzá, keze előtt pedig egy mágikus kik kék kör jelent meg. Lehajolva a fujtató Lanami mellé próbált bele erőt önteni.
Eközben Katsu újra támadott, de a szörny újra tűzzel borította be a tájat.
- Katsu, Arms! – ordította Leena, és érezte hogy ahogy mágiája át áramlik Katsu karjaiba. A fiúnak így sikerült hárítani a szörnyeteg hatalmas csapását, Leena pedig újra támadásba lendült. Újabb üvöltés hangozott fel, és ez még borzalmasabb volt mint ez előzők. Leena fájdalmasan kapott halántékához, szeme előtt homályosodni kezdett a kép. „ Ez a hang, egyre erősebb tüneteket produkál, blokkolja a mozgás koordinációt és kiiktatja az egyensúly rendszert, ha ez így megy tovább, át fogja szakítania dobhártyánk és utána a következő üvöltéssel teljesen kiüt minket.” – Leena tudta azonnal le kell gyűrniük mielőtt ez megtörténhet.
- Sky Dragon Fist! – ordította, ahogy a szörnyetegnek rontott, fel volt készülve a tüzes csóvákra de az nem jött. A démon egyszeriben páncélt vont maga köré. Leena ökle egyenesen a páncélnak csapódott, és hallotta, ahogy a csontok a kezében recsegnek ropognak.
Riadtan hátra ugrott, erre számított a legkevésbé. Ekkor egy magas fekete hajú fiú ugrott a dög elé és egy kristály dárdát hajított felé. A dárda szilánkosra tört, de még másik két mágus jelent meg akik egyenesen a szörny páncélját támadták. Leena kihasználta az alkalmat és tásaihoz sietett. Jobb tenyere előtt kisebb mágus kört idézve meg érintette Katsu éget kezét és gyógyítani kezdte.
- Jól vagy? – kérdezte a fiú, mire Leena csak bólintott. Tudta nincs ideje teljesen begyógyítani Katsu sebét, és meggyógyítani Lanamit de legalább nagyjából be akarta forrasztani a sebeket.
- Köszönöm Leena, de most már jól vagyok! – szólalt meg Lanami.
- A kezed rendben lesz? – kérdezte kissé aggódva Katsu.
- Persze. – felelte Leena és most már kezét kezdte el helyre állítani.
- Azt hiszem be kéne szállnunk újra. – szólalt meg Lanami.
Katsu és Leena csak egy gyors bólintással jelezték beleegyezésüket és azonnal felpattantak. Nem volt szükség tervre, mindannyian tudták a dolgukat.
- Próbáljátok a hátát, ott lehet vékonyabb a páncél! – szólt oda nekik az egyik mágus.
- Kössz! – felelte Katsu. Nem kellett össze beszélniük mindannyian tudták mi a dolguk.
- Vernier!
- Demon Step! – mondták egyszerre és Katsu vészes gyorsasággal kezdett szlalomozni a szörnyeteg elettö. A démon, Katsu felé indult, és helyneként lángok csaptak fel a földből de Katsu kikerülte őket. Lanami Leena mellett haladt egy ideig. Amikor már elég közel értek, Lanami megidézte katanáját és jelzett Leenának, hogy készen áll.
- Arms! – és Lanami egyenes a szörnyre célzott katanájával miközben Leena a magasba ugorva került a démon háta mögé. Katsu és Lanami elvonták a szörnyeteg figyelmét Leenáról, de tudta ez nem tart sokáig. Amint földre ért megperdült szembe kerülve így a démon robosztus hátával. Rögtön látta hova kell céloznia, a szörny hátán a páncél gyengébbe és ritkább volt.
- Sky Dragon Heavy Steel ! – ordította és kezén a szelet akard alakba formázva szúrt a páncél részei közé. A szörny hangosan felüvöltött amire újabb kínzó fájdalom hasított Leena fejébe, de ő fogait össze szorítva nem engedett a fájdalomnak és még mélyebbre szúrt a démon testében. Fekete vére Leena ruhájára fröccsent, majd ahogy az üvöltés elhalt úgy a szörny is kimúlt. Leena mágiája is szerte foszlott, és kihúzta fekete vértől piszkos kezét a halott testből. Hirtelen borzalmas fáradtságot érzett, s a földre rogyott, forgott vele a világ és hallotta, ahogy ereiben dübörög a vér. Tudta ez az üvöltés miatt van, de megnyugtató volt számára, hogy többet már nem kell hallania ezt a hangot, vagy legalább is nagyon remélte, hogy soha többet nem fogja hallani.

Egyre inkább közeledtek felénk a kis rohadákok, és úgy emésztették fel a mágusokat sorról sorra, mint a hangyák a sebesült rovart. Mi egy szikla fedezékében voltunk, de rájöttem, hogy nem kellene túl sokat teketóriáznunk.
- Nem leszel elég, hogy legyőzhesd őket! - szólalt meg egy hang a fejembe, aki nem volt más, mint Beliar.
- Biztos vagy benne? - kérdeztem gúnyosan, pedig igaza volt.
- Nem látod hogyan tűnnek el a mágusok köztük? Gyenge vagy hozzájuk! - jelentette ki egy sátáni kacajjal. - Itt a vég, rajtad már nem segíthet senki! - folytatta, és továbbra sem hagyta abba a nevetést.
- Saracor beszélt valami egyetemes mágiáról, amivel felgyorsíthatom magam! A "Démoni lépés"-ről! Add nekem ezt a képességed, és megölöm az összes szörnyeteget, aki elém kerül! - tettem fel az ajánlatom.
- Nekem ez nem tetszik! Mit szólnál ha kiengednél innen? - kérdezte, amire tudhatta volna a választ.
- Soha! Inkább haljak meg, és úgy szabadulj ki, mint önszántamból engedjelek szabadon! Akkor megölnél mindenkit! - válaszoltam dühösen.
- Van egy jobb ötletem! Emészd el az összes energiámat szép lassan! - mondta egy sátni kacaj kíséretében.
- Mi fog történi, ha ezt megteszem? - kérdeztem mélyen elgondolkozva.
- Semmi különös! Semmi az ég világon! - hallottam a fejemben a visszhangját.
- Tudom, hogy nem véletlenül ajánlottad ezt fel! - morogtam dühösen, de nem találtam semmilyen trükköt.
- Annyi fog történni, hogy az erőm a tiéd lesz! - dörmögte vissza.
- Biztos, hogy nem ennyiről van szó! - válaszoltam haragosan.
- Higgy amit akarsz, de egyre több mágus esik áldozatul, amíg itt tétlenkedsz! - szólt be, továbbra is nevetve.- Rendben! Áll az alku! Amit a testem elbír, azt az erőt el fogom emészteni, ami tőled származik! - válaszoltam, nem gondolva túl komoly következményekre.
- Jól van! Az alku megköttetett! - szólt hozzám utoljára, és egy elnyújtott nevetéssel távozott.
Hirtelenjében megrohantak Beliar tudása, és ezzel együtt az emlékei. Kicsit leblokkoltam, mert rengeteg szörnyűséget láttam pár másodperc alatt. Szerencsére erős jellemem miatt, nem pánikoltam be, és nem kaptam sokkot se, vagy talán mégis egy picit. Annyi elesett áldozat könyörületért esedező képe volt előttem, hogy már azt se tudtam mit tegyek. Beliar felnevetett, de tűrtőztettem magam, hogy ne tűnjek gyengének.
- Demon of Birth! -suttogom, és felveszem Beliar alakját.
Jobb lett volna, ha ezt nem teszem meg. Hirtelenjében ugrásszerűen megnőtt bennem a pusztítás és a harc iránti vágy. Veszett vadként üvöltöttem fel, és nem foglalkozva senkivel, bele vetettem magam a küzdelembe. Jóval erősebbnek éreztem magam, talán az adrenalin vagy plusz erőt kaphattam, de továbbra is ott lebegett előttem az ártatlanok képe, akikkel Beliar végzett. Nem csak a tudása, hanem a magával hozott emlékek is jöttek vele. Tudhattam volna, hogy valami ravasz csel lesz benne, de ere egyáltalán nem számítottam. Elém került egy kisebb tömeg az impekből, akiket röpke 1 perc alatt lezúztam. Valahogy ezeknek a lényeknek a halálán még örömömet is leltem. Kezdtem úgy érezni, hogy én magam vagyok a démon. Az egyik impre ráütöttem, ami azon nyomban kilehelte a lelkét, és elszállt a tömegbe még több dögöt magával rántva a pokol bugyrainak legmélyére. Sokakat széttéptem, ahogy a kezem ügyébe került, majd a földhöz vágtam őket, és haladtam tovább a következőre. Egy női mágus volt bajban, aki hősiesen küzdött, de látszott rajta, hogy nincs remény.
- Demonic Step! - mormogtam magam elé, majd a lány előtt teremtem.
Az összes szörnyeteget sikerült agyon csapjam, de néhány szárnyas rohadék elragadta mögülem a nőt, majd a levegőben több ilyen lény széttépte őt. Haragos üvöltést hallattam magamról, majd engem is elkaptak, és a levegőbe vonszoltak, de mielőtt engem széttéphettek volna, én összeütöttem a két lényt, majd a földrezuhantam, ahova talpra érkeztem egy kisebb krátert hagyva magam után. Közben a nagy behemót is megérkezett, amelynek azon nyomban neki is akartam esni.
- Demonic Step! - mormogtam ismét, és a monstrum előtt teremtem, de az egy ütéssel egy láng gejzírt keltett mellettem, amit alig tudtam kikerülni.
A gejzír elkapta a jobb kezemet, de az az érzésem volt, hogy ezt a mocskot nekem kell kinyírnom.
- Katsu jól vagy? – kérdezte Leena aggódva.
- Igen… - de befejezni már nem tudtam, ugyanis hirtelen éles fémes hangon felüvöltött a szörnyeteg.
Valahogy szörnyen éreztem magam. Nem tudtam mi történt velem, de nem volt éppen jó bőrben. Fel se fogtam, hogy rövid időre mi történt.
- Kösz! – nézett rá Leena.
– Nincs mit. – mosolygott rá Lanami.
- Együtt kell legyűrnünk! – szólaltam meg mire a lányok csak bólintottak.
- Figyeljetek, fel tudlak gyorsítani a mágiámmal. El tudjátok terelni a figyelmét amíg én közel kerülök hozzá? – kérdezte tőlünk Leena miközben a szörnyeteget figyelte.
- Aha. - válaszolta Lanami.
- Meglesz! - dörmögtem neki.
- Sebes szél mely átszáguld az égen, Vernier! - mondta Leena.
- Demonic Step! - mormogtam magamnak.
- Ex- guip: Katana! - készült fel Lanami is.
Ebben a pillanatban ketten előrtörtünk, két oldalról támadtuk a szörnyet, Leena pedig az árnyékomban haladt.
Leena csak az utolsó pillanatban lépett ki mögülem, hogy lecsaphasson a szörnyre.
- Sky Dragon Sharp’s Claw! – az ujjain kék színű éles karmok formálódtak, de ebben a percben újra felhangozott a szörnyű ordítás.
Mindenkit teljesen váratlanul ért a támadás, nem számított senki se rá, hogy ellenségünk át lát támadásunkon. Kicsit megszédültem, és émelyegtem, de sikerült talpon maradjak.
- Rohadék! – mondta összeszorított fogakkal Leena. Egyensúlyát vesztve rogyott térdre, de ebben a pillanatban újra felcsaptak a lángok.
- Katsu Lanami Vernier! – ordítottra kétségbe esetten, amitől mi felgyorsultunk.
Az utolsó pillanatban sikerült el ugranunk a lángok elöl, de Lanami újra megrogyott.
- Lanami! – kiáltotta Leena és sietve oda futott hozzá, keze előtt pedig egy mágikus kék kör jelent meg. Lehajolva a fujtató Lanami mellé próbált bele erőt önteni.
Közben nem tétlenkedtem, hanem újra megtámadtam, de a szörny újra tűzzel borította be a tájat.
- Katsu, Arms! – ordította Leena, és éreztem ahogy a mágiája át áramlik a karjaimba. Sikerült hárítanom a szörnyeteg csapását, amivel eltereltem a monstrum figyelmét, Leena pedig újra támadásba lendülhetett. Újabb üvöltés hangozott fel, és ez még borzalmasabb volt mint ez előzők. Felmordultam, és térdrerogytam. Beverem a képét, hogy többet ne üvölthessen!
- Sky Dragon Fist! – ordította Leena, ahogy a szörnyetegnek rontott, fel volt készülve a tüzes csóvákra de az nem jött. A démon egyszeriben páncélt vont maga köré. Leena ökle egyenesen a páncélnak csapódott, és hallotta, ahogy a csontok a kezében recsegnek ropognak.
Riadtan hátra ugrott, erre számított a legkevésbé. Ekkor egy magas fekete hajú fiú ugrott a dög elé és egy kristály dárdát hajított felé. A dárda szilánkosra tört, de még másik két mágus jelent meg akik egyenesen a szörny páncélját támadták. Leena kihasználta az alkalmat és tásaihoz sietett. Jobb tenyere előtt kisebb mágus kört idézve meg érintette Katsu éget kezét és gyógyítani kezdte.
- Jól vagy? – kérdeztem, amire Leena csak bólintott.
- Köszönöm Leena, de most már jól vagyok! – szólalt meg Lanami.
- A kezed rendben lesz? – kérdeztem kissé aggódva.
- Persze. – felelte Leena és most már kezét kezdte el helyre állítani.
- Azt hiszem be kéne szállnunk újra. – szólalt meg Lanami.
Én és Leena csak egy gyors bólintással jeleztük beleegyezésüket, és azonnal felpattantunk. Nem volt szükség tervre, mindannyian tudtuk a dolgunkat.
- Próbáljátok a hátát, ott lehet vékonyabb a páncél! – szólt oda nekik az egyik mágus.
- Kössz! – feleltem.
- Vernier!
- Demon Step! – mondtuk egyszerre, és vészes gyorsasággal kezdtem szlalomozni a szörnyeteg előtt. A démon felém indult, és helyenként lángok csaptak fel a földből, de sikerült mindet kikerüljem. Lanami és Leena egymás mellett haladt egy ideig. Amikor már elég közel értek, Lanami megidézte katanáját és jelzett Leenának, hogy készen áll.
- Arms! – és Lanami egyenes a szörnyre célzott katanájával miközben Leena a magasba ugorva került a démon háta mögé. Lanamival elvontuk a szörnyeteg figyelmét Leenáról, de tudtuk, hogy ez nem tart sokáig. Amint földre ért megperdült szembe kerülve így a démon robosztus hátával.
- Sky Dragon Heavy Steel ! – ordította Leena, és kezén a szelet kard alakba formázva szúrt a páncél részei közé. A szörny hangosan felüvöltött amire újabb kínzó fájdalom hasított mindenki fejébe, de Leena fogait össze szorítva nem engedett a fájdalomnak, és még mélyebbre szúrt a démon testében. Fekete vére Leena ruhájára fröccsent, majd ahogy az üvöltés elhalt úgy a szörny is kimúlt. Leena mágiája is szerte foszlott, és kihúzta fekete vértől piszkos kezét a halott testből. Hirtelen a földre rogyott, amire én egyből ott teremtem emberi alakba, és az ölembe fektettem.
- Minden rendben? -kérdeztem aggodalmasan.

/Bocsánat, hogy így megkésve, csak eléggé betegeskedem!/

Alig, hogy a szikla mögé húzódtunk, a rengeteg szörny megrohanta a mezőt. Elég durva látványt nyújtottak: egymáson tapostak át, és minden útjukba kerülőt szétmarcangoltak.
A szám elé emeltem a kezem. Ez aztán nem tréfa dolog: hanem véresen komoly!
- Fioréért! – kiáltotta a tömeg és az erdőkből, sziklák mögül kirohanva támadásba lendültek.
Leena hirtelen megindult előre, támadásba lendülve.
- Sky Dragon Roar! – kiáltotta, hogy a szájából hatalmas tornádó tört elé.
Tátva maradt a szám. Anyám… én egy sárkányölővel kerültem össze! De király!
Pontosan a repkedő szörnyekre célzott, akik így tömegével hullottak alább. Ő sem lehet egy gyenge mágus annyi szent.
Mindkét kezét szél pengékké formálva ugrott a szörnyek közé, és megkezdte az aprításukat.
. Amint a földre érkezett hátba szúrta az első szörnyet maga mellett, majd jobbra fordulva egy újabbat döfött mellkason. Hirtelen lehajolva tért ki az egyik démon karmai elől majd válasz képen bal szélpengéjével alulról indulva nyeste annak karját. A torz test vinnyogva rogyott a földre Leena pedig megszüntetve a varázslatot kezére támaszkodva emelete fel lábát és egyenesen a démon gyomrába vágta. A torzszülött még rándult egyet majd kimúlt. Leena arcán eddig ismeretlen mosoly jelent meg. Mintha élvezné azt amit tesz. Ekkor egy újabb szörny támadott rá fentről egyenesen fejére célzott karmos kezeivel. Jó ideig csak egyedül harcolt, de aztán erőt és bátorságot véve magamon én is a szörnyetegek közé rohantam. Sajnos közel sem voltam olyan erős, mint a társaim, még csak Tizen-néhánnyal bántam el, mikor már éreztem, hogy fáradok. Idegesítő, hogy ennyire gyenge vagyok…
Mindenesetre nem voltam hajlandó ilyen könnyen megadni magam. Hirtelen Leena kissé hátrébb ugrott, így pont mellém érkezett, majd megint elordította magát.
- Sky Dragon Roar! – ordította és szájából egy kisebb tornádó tört fel.
A hátát nekem vetette, és bármennyire is próbáltam visszafogni a fáradtásom, mégis hangosan kapkodtam levegő után, nagyokat nyelve. Ennek így nagyon nem elsz jó vége, ezek a dögök soha nem fogynak el.
- Lanami jól vagy? – vont kérdőre aggódva.
Nem feleltem, mert ha megszólaltam volna, rögtön leszűrődött volna belőle, hogy ne, egyáltalán nem vagyok jól. De ha ők ilyen keményen harcolnak, nem fogom ilyen hamar feladni a csatát.
Ekkor újabb szörny csapat vett célba minket jobb oldalról.
- Sky Dragon Roar! – támadott ismét, letarolva jó néhány szörnyeteget.
Ennek hatására a szörnyek kicsit távolabb kerületek, aztán éreztem, hogy Leena a hátamhoz ér.
- Erő mely feltépi a mennyet! Arms! – emelete fel hangját az utolsó szónál, én pedig éreztem, hogy olyan, mintha hirtelen elkezdtem volna feltöltődni energiával.
Elképedve fordultam meg, mire ő csak egy nagy mosollyal válaszolt. Bólintottam, amit egyben megértésnek és egy köszönetnek is szántam, majd egy gyors mozdulattal lecsaptam az éppen mellém lépő szörnyet.
Miután segített rajtam, Leena ismét az irtanivaló felé fordult.
- Sky Dragon Heavy Blade! - ordította és két-három méter széles szél pengét lőtt ki karjáról.
Nem semmi ez a lány… nagyon erős annyi biztos!
Katsu Leena mögé ért, és a vállához ért. A lány először rémülten fordult meg, de aztán láthatóan megnyugodott, hogy semmi baja.
A szörnyetegek vártalanul a magasba reppentek. Leena értetlenül méregetett minket, de mi sem tudtunk választ adni arra, hogy mi folyik itt.
- Sky Dragon Roar! – A lány még így sem hagyta abba a harcot, én viszont elég feleslegesnek érzetem magam, mivel nem volt olyan mágiám, amivel a légitámadásban segíthettem volna.
Ekkor azonban egy borzalmas hang rázta meg a egész mezőt. Az éles, sikító hangtól megint a fülemre tapasztottam a kezemet. Annyira erős volt, hogy már szabályosan fájt.
Egy elképesztően hatalmas szörnyeteg jelent meg előttünk, amitől egy hatalmasat nyeltem. Körülötte apróbb termetű lények közeledtek.
Leena gyorsan támadó helyzetbe helyezkedett, de Katsu megelőzte. A fiú elképesztően gyorsan ért a démon elé de ez mintha előre tudná mit tervez, még mielőtt Katsu támadhatott volna hatalmas kezeivel a földbe csapott és abban pillanatban hosszúkás lángok csaptak a fel a földből.
Rémülten ugrottam félre, bár a döbbenetem még ennél is nagyobb volt. Ezt meg hogy a fenében csinálta?
- Vernier! – ordította Leena, és pillanatokon belül Katsu mellé került.
- Katsu jól vagy? – kérdezte aggódva.
- Igen… - de a srác befejezni már nem tudta, ugyan is hirtelen éles fémes hangon felüvöltött a szörnyeteg.
Sikítva nyomtam a fülemre a kezeimet, annyira kellemetlen volt. Fél térdre estem, de igyekeztem megtartani magam. Leena is ugyanígy járt. A hang amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan is halkult el, amit kihasználva talpra álltam.
- Vernier! – mondta Leena és megint a szörnyeteg felé indult – Sky Dragon Heavy Blade! – ordította miközben kezeit szélpengével vonta be, de abban a percben újabb tűzcsóvák csaptak fel a földből, az egyik pedig egyenesen előtte. Reflexből ugrott vissza Katsu mellé.
Egy hirtelen vágással éppen akkor vágtam le az egyik ki szörny fejét.
- Kösz! – nézett rám.
– Nincs mit. – mosolyogtam.
- Együtt kell legyűrnünk! – szólalt meg Katsu mire mi csak bólintottunk.
- Figyeljetek, fel tudlak gyorsítani a mágiámmal. El tudjátok terelni a figyelmét amíg én közel kerülök hozzá? – kérdezte tőlünk Leena miközben a szörnyeteget figyelte.
- Aha. - válaszotlam.
- Meglesz!
- Sebes szél mely átszáguld az égen, Vernier!
- Demonic Step!
- Ex- guip: Katana
Ebben a pillanatban Katsuval előre törtünk, két oldalról támadták a szörnyet, Leena pedig Katsu árnyékában mögöttünk haladt.
Csak az utolsó pillanatban lépett ki Katsu mögül, társai közé kerülve.
- Sky Dragon Sharp’s Claw! – és ujjain kék színű éles karmok formálódtak, de ebben a percben újra felhangozott a szörnyű ordítás. Leenát ez láthatóan váratlanul érte, nem számított rá hogy ellenségünk átlát támadásunkon, ahogy én sem.
- Rohadék! – mondta összeszorított fogakkal.
Egyensúlyát vesztve rogyott térdre, de ebben a pillanatban újra felcsapta a lángok.
- Katsu Lanami Vernier! – ordítottra kétségbe esetten.
Az utolsó pillanatban sikerült el ugranunk a lángok elöl, de én újra megrogytam egy kicsit.
- Lanami! – kiáltotta Leena és sietve oda futott hozzám, keze előtt pedig egy mágikus kik kék kör jelent meg.
Próbált erőt tölteni belém, én pedig átkoztam magamat, amiért feltartom őket.
Eközben Katsu újra támadott, de a szörny újra tűzzel borította be a tájat.
- Katsu, Arms! – ordította Leena.
A fiúnak sikerült hárítani a szörnyeteg hatalmas csapását és Leena pedig újra támadásba lendült. Újabb üvöltés hangozott fel, és ez még borzalmasabb volt, mint ez előzők. Ezúttal azonban már nem voltam hajlandó befogni a fülem.
- Sky - Dragon Fist! – ordította, ahogy a szörnyetegnek rontott, fel volt készülve a tüzes csóvákra de az nem jött. A démon egyszeriben páncélt vont maga köré. Leena ökle egyenesen a páncélnak csapódott.
Riadtan ugrott hátra. Egy fekete hajú idegen ugrott a szörny elé és egy kristály dárdát hajított felé. A dárda szilánkosra tört, azonban ekkor még másik két mágus jelent meg akik egyenesen a szörny páncélját támadták.
Leena kihasználta az alkalmat és visszasietett hozzánk. Jobb tenyere előtt kisebb mágus kört idézve meg érintette Katsu éget kezét és gyógyítani kezdte.
- Jól vagy? – kérdezte a fiú, mire Leena csak bólintott.
- Köszönöm Leena, de most már jól vagyok! – szólaltam meg.
Nem akartam hogy minden erejét rám pazarolja.
- A kezed rendben lesz? – kérdezte kissé aggódva Katsu.
- Persze. – felelte Leena és most már kezét kezdte el helyre állítani.
- Azt hiszem be kéne szállnunk újra. – jegyeztem meg.
Katsu és Leena csak egy gyors bólintással jelezték beleegyezésüket és azonnal felpattantak.
- Próbáljátok a hátát, ott lehet vékonyabb a páncél! – szólt oda nekünk az egyik mágus.
- Kössz! – felelte Katsu.
Nem kellett terveznünk, mint tudtuk, mi a teendő.
- Vernier!
- Demon Step! – mondták egyszerre és Katsu vészes gyorsasággal kezdett szlalomozni a szörnyeteg elettö. A démon, Katsu felé indult, és helyenként lángok csaptak fel a földből de Katsu kikerülte őket. Leena mellettem haladt egy ideig. Amikor már elég közel értünk, megidéztem katanámat és jelzettem Leenának, hogy készen állok.
- Arms! – és éni egyenes a szörnyre céloztam a fegyveremmel, miközben ő a magasba ugorva került a démon háta mögé. Katsu és én elvontuk a szörnyeteg figyelmét Leenáról, de tudtuk, ez nem tart sokáig. Amint Leena földre ért megperdült szembe kerülve így a démon robosztus hátával. Rögtön látta hova kell céloznia, a szörny hátán a páncél gyengébbe és ritkább volt.
- Sky Dragon Heavy Steel ! – ordította és kezén a szelet akard alakba formázva szúrt a páncél részei közé. A szörny hangosan felüvöltött, amire újabb kínzó fájdalom hasított a fejembe, de álltam a sarat.
Ahogy az üvöltés elhalt úgy a szörny is kimúlt. Leena mágiája is szerte foszlott, és kihúzta fekete vértől piszkos kezét a halott testből.
A földre rogyott, amit nem is csodáltam, hiszen rengeteg energiát használt fel. Mellé siettem, és reméltem, hogy nincs baja.

Leena kábultan figyelte, ahogy szörnyeteg testéből fény tör elő. A fény egyre csak erősödött, egy pillanatra bele hasított a tudat, hogy fel fog robbanni de, amikor mozdulni akart izmai nem engedelmeskedtek, Leena pedig feladta. Távolról hallani vélte, ahogy valaki azt kiáltja, fusson, de ő csak kábán a földre rogyva figyelte a fényt. Kezét védekezően emelete szeme elé a vaktó fény miatt és várta a robbanást. A lény torkából ekkor pokoli ordítás tört fel, dobhártyái majd bele szakadtak. A lény teste még utoljára megvonaglott majd egy nagyobb robbanás darabokra tépte. Leena érezte a testének simuló erőlöketet, és ahogy hátra felé kezd zuhanni. Rongybaba módjára eset a földre. Fekve bágyadt szemekkel figyelte, ahogy a pokolfajzat teste még a levegőben porrá válik. Ha lett volna ereje talán meghökkent volna.
Ekkor valaki felnyalábolta a földről, kicsit megrázta testé és szólongatni kezdte.
- Leena! Leena! – szólítgatta Katsu.
- Jól vagyok… - nyögte.
- Biztos?
- Igen, csak kimerültem, ne aggódj, mindjárt jobban leszek! – felelte. Közben egyre mélyebbeket lélegzett és érezte, ahogy visszatér belé az élet. Ereje mintha növekedni kezdett volna és a fáradtság és tovatűnni látszott.
A mezőn lévő mágusok, egyenként kiáltottak fel örömükben miután az Abomination meghalt.
- Szívós egy dög volt… - jegyezte meg Katsu
- Ja. – felelte tömören Lanami. Leena erre csak bólintott, ugyan is felkeltette figyelmét a tömegben szétszóródó furán egyforma ruhát viselő emberek csoportja.
Biztos volt benne hogy eddig nem voltak itt, nem olyan rég érkezhettek. A ruha is ismerős volt neki, kifejezetten hasonlított a rúna lovagok ruhájára és a dárda is szemet szúró volt a kezükben.
- Hát ezek meg kik? – tette fel a kérdés Lanami mielőtt még Leena szólhatott volna.
- A fura kis egyenruhásokra gondolsz? – kérdezte Katsu.
- Nem rég érkezhettek – szólt közbe Leena – elég fittnek tűnnek, nem úgy látszik mintha lesérültek volna és a fegyvereik se mocskosak. Egyébként ez a ruha eléggé hasonlít…
- A rúnalovagokéra… - fejezted be Katsu keserűen.
Leena is és Katsu is tapasztalt már a királyság kopóinak életlen elméjét valamint dárdáiknak szúrását. Leena szemöldökét ráncolva figyelte, ahogy a mágusok között egyre több és több lovag bukkan fel, fel alá masírozva.
- Fantasztikus… először ezek a repkedő izék most meg a király kutyái!
- De mit keresnek itt? – tette fel a kérdés hangosan Leena.
- Gondolom, a torony érdekli őket.
- De akkor miért itt sürögnek?
- Jó kérdés, de jobban örülnék, ha mihamarabb távoznának.
- Ennyire utálod őket? – kérdezte Leena Lanamit, bár nem lett volna meglepve egy igenlő válaszon.
- Fogalmazzunk úgy, a céhem és a király nem éppen puszi pajtások! – mondta Lanami.
Leena felvonta szemöldökét, kellett neki néhány perc mire leesett mire céloz a lány. Leena döbbent meredt rá néhány percig.
- És most mi lesz? Megyünk tovább vagy … - törte meg a csendet, de ekkor valami igazán érdekes dolog szakította meg – Az meg hogy néz ki?
Leena Katsu tekintete irányába emelete a fejét, de nem kellett megkérdeznie miről beszél. A mágusok és rúnalovagok közül egy legalább két méter magas tarka valami bontakozott ki. Inkább hasonlított egy bohóchoz, mint vezetőhöz, vöröseslilás talárjával, amin zöld motívumok díszelegetek. Hangosan osztogatta parancsait és hosszú kezeivel folyton folyvást a torony felé mutogatott, a körülötte lévő katonák pedig csak úgy pattogtak, mint a gumilabda. De talán a legfeltűnőbb citromsárgán virító élesen ki csúcsosodó süvege volt. Jó formán kibökte a jelenlévők szemét, és az ég groteszk zöldes színe még csak nyomott rajta egyet. Mint valami rosszul sikerült bohóc, úgy festet.
- Minden sárkányra, ez most nő vagy férfi? – kérdezte Leena.
- Férfi, nézd a kezét milyen szőrös. – adat meg a választ Katsu.
- Ez egyáltalán nem bizonyít semmit, nem láttál még szőrös nőt? – nézett rá vigyorogva Lanami, és erre már Leena is elvigyorodott
- Végül is. – vonta meg a vállát Katsu.
- Hát nincs ki mind a négy kereke az viszont biztos. – tette hozzá Lanami is.
„Ízlésficam” – hallotta Carmen hangját tömören Leena. Eközben a mágus egyre csak gyűltek körötte és szemeik csak úgy csüngtek a férfin. Leena értetlenül figyeltet, ahogy egyre több és több mágus indul meg a férfi felé, aki egyre közelebb és közelebb került hozzá.
Ekkor viszont megérezte a férfi mágikus kisugárzását. Egy pillanatra olyan volt mintha a levegőt megkeményedett volna, és nehéz lepelként hullana rá, de amilyen gyorsan jött olyan gyorsan el is múlt az érzés.
- Érzitek? – kérdezte, biztos volt benne a többiek is érzik.
- Aha.
Még figyelték néhány percig a férfit, majd Katsu felvetette mi lenne, ha ők is közelebbről meghallgatnák a mondókáját. Ez az ötlet már Leenában megfogalmazódott, kifejezetten érdekelte most már a férfi.
- Tőlem mehetünk, Lanami?
- Rendben.
Egy kisebb tolakodás után már egész közelről látták a férfit.
- Ide pedig telepítsenek reflektáló mágiapajzsokat, ha a toronyból valamilyen átok érkezne Magnólia felé! – adta ki az utasítást, néhány katonákat.
- Uram, minden létező mágikus pajzsot feltelepítünk, nem lesz ez így sok? – szólalt meg egy korosabb férfi.
- Első a biztonság! – vágta rá és arcán látszott részéről le van tudva a vita.
-A torony ettől még nem fog eltűnni, és a pajzsok is meggyengülnek, ha még egy ilyen hordát kapunk a nyakunkba!
- Így igaz! Éppen ezért pár mágus csoport bemegy, és megtesz mindent, hogy feltárja a torony titkait!
„Oh igazán?” – tette fel magába a kérdést Leena, eléggé parancsolgatónak élte a meg a férfit. „Úgy tesz, mintha ő lenne itt a góré…” A különös férfi mindeközben áthatóan nézte a mágusokat. Leenának az az érzése támadt, hogy egészen a lelkébe lát.
A süveges alak homlokát ráncolva vizslatott az egybe gyűltek között, majd járkálni kezdett. Néhol dörmögött egyet, közben további parancsokat osztogatott katonáinak.
- Szerintetek most válogat? – törte meg suttogva a csendet Lanami.
- Ja, bár fogalmam sincs mi alapján. – felelte Leena, aki egy percre sem volt hajlandó levenni a szemét a férfiról.
- Szerintem látta a harcot. – szólalt meg Katsu
- Honnan veszed?
- Nem tudom, csak amolyan megérzés.
Végül a férfi rá mutatott néhány mágusra, köztük Leenáékra.
- Ti hárman ott! – szólt hozzájuk – Együtt mentek! – jelentette ki ellent mondást nem tűrő hangon. -A torony oldalában fürkész mágusaink csatornaféleségeket láttak kibukkanni a földből! Menjetek be! Ha járható az út a toronyba, kövessétek! – mondta majd tovább állt a következő csoporthoz. Leenának cseppet sem tetszett a férfi modora, lekezelő és kissé fennkölt is volt, de tekintve a helyzetet nem nagyon akart ellenkezni. Végtére is a célúk ugyan az volt, elpusztítani a tornyot.
- Mehetünk? – kérdezte Leena.
- Felőlem, igen. – válaszolt Katsu, Lanami pedig csak rá bólintott.
A lidércnyomásos látvány folytatódott. A föld olyan volt mintha méreggel öntötték volna le, koromfekete, egy fűszál se nőtt rajta. Néhol kiszáradt fák meredeztek az ég felé, valaha dús lombú hatalmas tölgyek lehettek, de most már inkább az ég felé kapó karmos kezekként néztek ki. Mintha maga a halál járt volna itt, és hogy saját magát mulatassa mindent elpusztított. A levegő is más volt, mint eddig, fojtott és nyomott. Leena már már érezni vélte, ahogy égeti tüdejét, mintha mérgezett lenne. Minden porcikájával érezni vélte a gonoszságot, ami a helyből áradt.
A baljóslatú ég alatt kezdet minden egy borzalmas rémálom helyszínévé válni. Leena egyszerűen képtelen volt le venni a szemét a tájról és az égről. Szemével folyton folyvást kutatta az ellenséget, várta mikor mozdul meg egy kiszáradt bokorban vagy tűnik fel a láthatáron. Sokszor azon kapta magát, ahogy az eget kémleli, várva mikor jönnek újra a szárnyas szörnyetegek, de ők nem jöttek. Nagy ritkán a szél – vagy talán valami más – megrezegtette a bokrokat, de más hangot nem hallott bár mennyire is figyelt. Csak saját lépteik zaja és lélegzésük törte meg a síri csendet, ami a tájon uralkodott.
Leena borzalmasan nyomasztónak találta ezt a csendet, nem az a békés nyugodt csend volt, amit eddig ismert. Ez a csend feszültséggel és félelemmel teli csend volt, ami a halál vagy még valami annál is rosszabb eljövetelét jelzi.
A fekete torony egyre közelebb és közelebb került hozzájuk. Így közelről nézve Leenának olyan érzése volt mintha magába szívná a fényt. Robosztus termetével a torony már messziről is félelmet és sötétséget sugárzott az emberek szívébe, de így közelebbről még megdöbbentőbb volt. A monumentális képződményből áradt gonoszság, és Leena fülében újra felcsengett az ördögi kacaj. Testén hideg futott végig, és félve tekintet fel a koromfekete toronyra. Azt hitte közelebbről már látni fogja a tetejét, de tévedett. A torony oly magasra nyúlt, hogy csúcsát eltakarták a fellegek.
Leena arca egy gondterheltebb lett, és a kétség visszaköltözött a szívébe. „ Még is hogy győzhetnék mi ezt le? Egy hét is kevés volna, hogy leromboljuk… Már csak a torony is hatalmas mennyiségű mágikus erőből épülhetett fel, mekkora ereje lehet annak, aki építette?!” - tépelődött magába.
- Mi baj? – szakította félbe a gondolat menetét Katsu.
- Á, semmi. – vágta rá Leena.
- Ne aggódj, elintézzük valahogy! – felelte Katsu biztató mosollyal az arcán. Leena szája egy percre tátva maradt. „ Még is honnan tudta?” – sehogy se tudta megérteni. „ Olvas a gondolataimban? Nem, az kizárt…” – kezdett el magában találgatni amikor, Lanami szólt, hogy talált egy bejáratot.
- Mármint a csatornára gondolsz? – csúszott ki Leena száján amikor Lanami a lukra mutatott, de azonnal meg is bánta. – Csak a szaga miatt mondtam! – mentegetőzött.
- Igen, miért ennyire zavar? – kérdezte
- Ja nem, nem. – hazudta Leena. Valóságban ugyan is rettentően zavarta, mivel sokkal jobb volt a szaglása, mint egy embernek, a szag számára elviselhetetlen volt. Gyomra émelyegni kezdett és hányingere támadt.
- Na, bemegyünk? – kérdezte Katsu, ugyan is Leena a bejárat előtt néhány lépésre megállt.
- Persze! – mondta, és vett egy mély lélegzettet mielőtt belépett volna. „ Majd csak megszokom valahogy” – gondolta bár később rá kellett jönnie, ezt a szagot soha életében nem tudná megszokni. Ekkor viszont fura hörgés ütötte meg a fülét. – Várjatok! – szólt társainak, akik kérdően néztek vissza rá. - Nem üres a járat.
- Arra gondolsz, hogy van benne valami?
- Nem, valami hanem valaki. Nem haljátok a hörgést? – kérdezte Leena
- Most hogy mondod… - jegyezte meg Lanami.
- Csak óvatosan! – szólt Leena Katsu után, aki nem sokat törődött a dologgal.
Ahogy megtették az első néhány lépést az árnyékból nagyjából 10 szárnyas démon lépett elő.
- Így lenne ötösöm a lottón. – jegyezte meg fanyarul. A hiba ezzel csak annyi volt, hogy sajnos a lottó számokat nem tudta kiszagolni.
- Na, ki mennyit visz? – kérdezte Lanami.
- Enyém a szélső három. – szólalt meg Katsu és már nekik is rontott.
[color=Turquoise]- Akkor én maradok középen. – felelte majd két szélcsóvát lökött le ökléről. A lehető leggyorsabban végezni akart ellenségeivel, ezért elrugaszkodva a földtől egy démon elé ugrott. Egyenesen a koponyára célzott, ami hangos reccsenéssel adta meg magát majd oldalra vetve magát és kezén megtámaszkodva a negyedik szörny medencéjébe rúgott. A lény a falnak csapódva nyekkent egyet majd a földre rogyott és nem mozdult többé.
Eközben a társai is végeztek a meg maradt démonokkal, így hát elindulhattak befelé.
A csatorna labirintusszerű hálózata kész útvesztőnek bizonyult. A bűz egyre erősebb lett, a rothadó áporodott szag áthatott mindent, és Leena egyre rosszabbul érezte magát.
- Minden rendben? – kérdezte Katsu amikor egy újabb reflexszerű öklendezés kezdődöttel nála.
- Persze, persze. – mondta egy halvány mosoly kíséretében.
- Mindig ezt mondod… - jegyezte meg Katsu – közben meg látom, hogy rosszul vagy.
- Hát, ez a szag… tudod elég jó a szaglásom és nem igazá… - mondta elbizonytalanodva, de ebben a pillanatban Katsu és Lanami egyszerre csaptak felé. Lanami a levegőbe röppenve a mennyezetről csapott le egy szörcsögő démont. Katsu egyenesen Leena háta mögött csapott le egy szörnyre. Ő csak állt dermedten, levegőt se mert venni.
- Ö… köszi. – nyögte ki végül.
- Semmiség.
- Nagyon kikészít ez a bűz, gyorsítanunk kéne a tempón. – tette hozzá Katsu, mire a két lány csak bólintott. Kicsivel később Leena az egyik járatban valamivel frissebb levegőt érzett.
- Arra talán kics.. kicsit frissebb a le... levegő. – mondta öklendezve.
Szerencsére onnan már nem kellett sok a csatornarendszer végig, amit egy ráccsal zártak le.

Leena megállt a rács előtt és csak nézte, mint aki nem tudta mit tegyen.
- Na? – zökkentette ki a bambulásból egy hang.
- Tessék? – kérdezett vissza.
- Hát nem megyünk? – kérdezte Katsu.
- De hát itt egy rács va.. – kezdte
- És? – kérdezett vissza Katsu vigyorogva, és démon kezével átszakította a rácsot. – Parancsoljon hölgyem! – folytatta a mosolyogva és színpadiasan utat nyitott Leenának.
Leena elnevette magát.
- Köszönöm uram! – mondta és azzal belépett. Egy koszos kis sötét szobába voltak de halványan egy ajtó keretei rajzolódtak ki. Az ajtót is hasonló módon nyitották fel ami mögött már egy egészen más világ rejtőzött.
Egy hatalmas terembe léptek, melynek falán lépcsők tekergőztek fel a magasba. Néhol erkélyek díszelegtek. A levegőbe apró piros kis gömbök lebegetek halvány vöröses fényt árasztva magukból.
Ahogy beléptek a terembe Leenát kirázta a hideg a bent uralkodó fagyos dermedt levegőtől. Úgy érezte magát mintha egy kriptában járna.
- Mi ez? – kérdezte suttogva Katsut.
- Szerintem az előcsarnok, vagy valami hasonló. Nézd! – mutatott fel – ez az egész a torony! – Leena követte az irányt, a torony olyan magas volt, hogy nem is látta a tetejét.
A szeme kezdett hozzá szokni a furcsa szín világhoz és a terem többi része is láthatóvá vált számára. A terem teli volt szobrokkal megtört meg kínzott arcú emberek képmásaival. Leena nem akarta tudni honnan származnak vagy hogyan készültek, de teljese szívéből remélte nem élő embereket tettek szoborrá. A falakból megtépázott, néhol meg-megéget vagy mocskos zászlók álltak ki, mint valami győzelmi trófeák a le igázottaktól. Fel sem tudta fogni hogy képes valaki ezt szépnek találni vagy egyáltalán jól érezni magát ilyen szobrokkal egy teremben. Ekkor pillantása balra esett ahol egy jó másfél méter magas vízköpő állt. Ocsmány rücskös arcát egyenesen Leena felé tartotta, köböl faragott szeme bár szürke volt még is olybá tűnt mintha élne a szörnyeteg. Leena magán érezte a pillantását, a belőle áradó gyilkos vérszomjat, ahogy karmos kezeivel éppen utána nyúlt. Egy pillanatra megremegett, ahogy a vízköpőt bámulta, de azonnal meg makacsolta magát. „ A félelem most olyan luxus amit nem engedhetek meg magamnak!” - szögezte le, jól tudta, ha most eluralkodik, rajta a pánik az az életébe kerülhet.
Léptek zaja törte meg a csendet, más mágusok is eljutottak a toronyba. Leena kíváncsian emelte feléjük a tekintetét, de ekkor valami fura hang csapta meg a fülét és már is érezte a vér szagát. Riadtan kapta fejét a hang irányába. A terme közepén a padlóból vér kezdett el szivárogni, és a nyomás egyre erősödött.
Leena és Katsu egyszerre tettek hátra egy lépést felkészülve a legrosszabbakra. „Hát itt van!” – mondta magában Leena. Ahogy a vér egyre csak bugyogott fel a padlóból egy alak bontakozott ki belőle.
Magas alakja egyenes föléjük tornyosult, fekete ruhája csak még világítóbbá tette fakó fehére bőrét. Hófehér vér áztatta arcát fekete hosszú haj keretezte, szemei, pedig mint az égő parázs. Feszült csend szállta meg a termet, Leena pedig jobb kezét táskájába csúszatta tőréért.
Parázsló vörös szemeivel pásztázni kezdte a mágusokat, mintha csak ízlelgetné őket, majd arcán rémisztő mosoly jelent meg. Tűhegyes agyarit a vörös fény groteszk módon festette meg, és Leena érezte, ahogy a félelem szétárad a testében. Ebben a pillanatban újra felbugyogott a vörös folyadék, és két újabb alak bontakozott ki. Balján egy páncélos köpenyes férfi jelent meg. Egész testét vastag fekete fém borította, ami karján hosszú széles karmokban végződött. Arca olyan kietlen és érzelem mentes volt, mint egy szoboré, mintha csak a parancsra várna hogy gyilkolni kezdjen. Jobján egy magas fehérhajú nő jelent meg. Karján hasonló fekete páncéllal, mint a férfi, de kezében két hosszú kardot tartott. Arca széle mosolyra húzódott, ahogy végig nézett a termen, szemeiben a gyilkolás lángjai égtek.
A csend egyre feszültebbé vált és már már fullasztó volt. A vér szaga megtöltötte a termet, de volt mellette még valami más is. Valami, ami már kezdettől fogva ott lappangott a terembe ahogy beléptek, a vérszomj. Láthatatlan ködként kúszott végig a padlón, folyogatóan csavarodott köréjük.
Leena idegei pattanásig feszültek, izmai ugrásara készen álltak és minden érzékszervével ellenségeire koncentrált.
- Már vártunk titeket, Testvéreim! - szólalt meg a középső férfi nyájas mély hangon - Csatlakozzatok hozzánk, legyetek ti is Vértestvérek, és borítsunk smaragd vörös köpönyeget az áldott éjszakára! Mert hiszitek vagy sem, új kor jő el! Egy kor, amiben nincs helye a gyengéknek, és a... – kuncogott fel - a halandóknak... nem kell mást tennetek, mint közénk állni, és megtapasztaljátok az igazi hatalmat és erőt! - kiáltotta feléjük - Mit szóltok?
Leena döbbenten állt a teremben, valahogy mindenre számított csak erre nem. „Még hogy szövetségesek? Vértestvérek? Ez egy örült!”
- SOHA! – üvöltötte Katsu.
A férfi arca eltorzult az dühtől. Szemei egy pillanatra vörösen izzottak fel, és kezeit ökölbe szorítva ordított vissza.
- Ha így áll a helyzet, ti is elpusztultok, és táplálni fogjátok a Sötétséget! – fröcsögte mintha egyenesen a pokolból jött volna. Másodpercek töredéke alatt röppentek szét, és a férfi Leenáék előtt termett.
Leenának ideje se volt felfogni, egyik pillanatban még ott ált a vár tócsa közepén, aztán már előtte. „Túl gyors!” kapcsolt, azonnal hátra ugrott és már támadott is.
- Sky Dragon Roar! – ordította de abban pillanatban egy hatalmas kéz bontakozott ki a vértócsából, ami elnyelte Leena támadását. A lány csak állt dermedten kitágult szemekkel.
- Mi??? – adott hangot érzeleminek. – Ez meg… - kezdte de ekkor ellenfele támadásba lendült. A vértócsából egy közel másfél máter magas tűhegyes tüske nőtt ki egyenesen Leenát célozva.
Katsu az utolsó pillanatban kapta el a derekét, ezzel magával rántva.
- Figyelj oda! – korholta finoman majd felpattant a földről és támadásba lendült. Felöltve démon alakját támadt a férfira. Leena sem tétlenkedett tovább, a magasba lendülve karjain szél pengéket hozott létre.
- Sky Dragon Blade! – ordította, támadása egyszerre érkezett Katsuéval. Faust rezzenéstelen arca figyelte őket, meg se mozdult a támadás láttán csak állt mereven és kezének egy apró mozdulatára hatalmas fal emelkedett ki ami teljesen elnyelte támadásukat.
„Már megint! Rohadék…” – morogta magában dühtől fűtötten. Érezte, ahogy szíve egyre erősebben ver, és újra az a bizonyos érzés árad szét testében ami a mezőn is.
- Nem lesz ez így jó… - szólalt meg Katsu ahogy Leena mellé ugrott – Itt töbre van szükség, mint egyszerű támadásokra.
Leena nem felelt, dühtől fűtötten, újra támadásba lendült. Egyenesen a férfi elé indult, de még mielőtt közel kerülhetett volna hozzá balra ugrott és egyenesen a férfi mellett haladt el.
- Vernier! – mondta és a mellette elsuhanó szobrok felgyorsultak. Amikor már majdnem elérte a férfi háta mögé a magasba lendült.
- Sky Dragon CLAW! - kiáltotta és bal öklét széllé alakítva zuhant egyenes a Faust felé, de ő csak felnézett lányra és ördögi vigyorra húzta száját.
- Consume. – mondta.
- LEENA VIGYÁZZ! – ordította Katsu szint egyszerre Fausttal. Ebben a pillanatban kezét felemelve egy vékony ostorhoz hasonló formát hozott létre a vérből. Leena bár látta a támadást túl gyors volt ahhoz hogy időben kitérhessen előle, és az ostor egyenesen a derekára csavarodott.
Őrjítő fájdalom borította el az egész testét,égő szúró apró kis tűk ezrei támadták ahol az ostor bőréhez ért.
Vérfagyasztó sikolya bezengte a termet, testéből minden erő elszállt csak a fájdalom maradt meg számára. Teste vele együtt sikított fel, a fájdalom elborította az elméjét és kiszippantotta a világból. Az egész csak néhány másodpercig tartott, de ő sokkal többnek érezte. Mintha az ostor ki szívná belőle az életerőt, érezte, ahogy teste elfonnyad. Aztán egyszer csak gyengülni kezdett a fájdalom, és ereje is kezdett vissza térni. Hideg földön feküdt, amikor kinyitotta a szemét homályosan látta, ahogy Katsu Fausttal harcol.
„Hol vagyok? Mi történt?” – hasítottak belé a gondolatok. Homályos képek villantak belé.
Ebben a pillanatban viszont hatalmas robaj rengette meg a tornyot, néhány szobor hangos csattanással dőlt el a teremben, képek estek le a falról, por lepte be a termet. Leena nem látta tisztán mi történt, szemeit kissé összehúzva kereste a hang forrását. Ahogy a por lassan csillapodni kezdett a dermesztő csöndet csak a Faust örült kacaja törte meg.
És ekkor Leena meg látta Katsut. A fiú félájultan hevert a terem másik végében szobor törmelékek között.
Borzalmas félelem kerítette hatalmába.
- KATSU! – sikította kétségbe esetten, de a fiú nem mozdult. Tudta azonnal segítenie kell rajta de amikor megmozdult újra érezte derekán az égő fájdalmat. Lenézve látta az ostor helyén bőre elvörösödött és számtalan apró kis sebből is folyt a vére.
„Előbb magadat kell meggyógyítanod!” – szólalt meg Carmen.
„Nincs rá időm Katsu… „– kezdte
„GONDOLKOZZ MÁR BAZD MEG! Amíg sebesült vagy addig hogyan akarod őt meggyógyítani, és az faszi se fogja végig nézni, csakúgy! „ – ordított rá. Leena bár igazad adott Carmennek még sem figyelt rá. Feltápászkodott a földről és jobb karját hasára szorítva próbálta vissza tartani a vérzést.
- Vernier! – suttogta és futni kezdett. Már épp hogy elérte Katsut amikor egy újabb tüske a földbe fúródott előtte.
- Blood Troch! – Leena az utolsó pillanatban lépet hátra a támadás elől.
- Hova hova? – kérdezte Faust , és a fiúra nézett.
- Rohadék!
- Mit merészelsz? Még engem mersz becsmérelni?!Meg volt a lehetőségetek hogy életben maradhassatok, de ti eldobtátok! – folytatta egyre dühödtebb hangon - Hát pusztuljatok söpredékek! – mennydörögte végül utolsó szavait. – Consume! – kiáltotta és kezéből újra ostorformába manifesztálódott a vér, amivel egyenesen Leena felé csapott.
Leena a magasba ugorva tért, de az utolsó pillanatban Faust irányt váltott és egy apró mozdulatával az ostor egyenesen Katsu felé száguldott!
- Sky Dragon Roar! – kiáltotta kétségbe esetten Leena, egyenesen Katsu felé. A célja nem az volt hogy eltántorítsa az ostort, tudta arra már nincs esélye, de ha Katsunak sikerülne ki kerülnie az útjából, akkor megmenekülhetne. A szél pedig elég erős volt ahhoz, hogy arrébb lökje a fiút, aki nyekkenve csattant újra a földön.
- Vernier! – kiáltotta és meg lökve magát sikerült el érnie a Katsut. Ahogy magához szorította, a fájdalom újra fel erősödött derekán, fogait össze szorítva húzódott be egy kő kupac mögé.
- Sky dragon Roar! – kiáltott újra egyenesen a szobrok felé. A szél fel kapva a törmeléket és néhány kisebb szobrokat hatalmas port kavart. Újabb szobrok dőltek el és hangos csattanással törtek szét a kövön.
- Katsu jól vagy? – kérdezte aggódva, miközben felé hajolt. A fiú keze vérzett és arca is elég megviselt volt.
- Igen. – nyöszörögte.
- Sajnálom, én… - kezdte volna
- Semmi baj, de hagyjuk ezt későbbre! – folyatta belé a szót. Apor közben kezdett elszállni így egy nagyobb kőtörmelék mögé húzódtak. –[color=yellow] Azok a gömbök, abból nyeri az erejét.
- Miből gondolod?
- Az előbb, akár hányszor támadott valamivel, valamikor egy, de volt amikor több is, erősebben kezdett világítani.
- A gömbök?
- Igen, nézd ott! – mutatott Katsu a törmelék mögül egyenesen a terem közepére. Faustól nem messze a levegőben egy vörös gömb lebegett. – Azon kívül van még egy, ott! – magyarázta Katsu miközben a lépcső közelébe mutatott. Ahogy ő is mondta, a vörös gomb ott lebegett.
„Na végre, ha már neked nem is de legalább neki kettőnél több agy sejtje van! ” -
- Aha, látom, akkor el kell pusztítanunk! – felelte Leena.
„Na hát gratulálok, te IQ bajnok! Ez igazán nagy teljesítmény volt…”
- Így van, de nem hinném, hogy hagyni fogja… Valakinek addig el kell terelnie a figyelmét.
- Igen, de ha látja, hogy csak egyikünk van itt akkor rögtön tudni fogja mire készülünk… - kezdte Leena – hacsak nem adunk nyomos indokot rá hogy ne keresse! – tette hozzá vigyorogva.
- Hm mondasz valamit… - bólintott Katsu
- Én maradok vele, te pedig menj a gömbök után!
- Nem! – vágta rá szinte azonnal.
- Katsu én tudom magam gyógyítani, de te nem! Ha megsérülsz, visszafordulok! Bízz bennem! – érvelt Leena sürgetően, és ebben a pillanatban egy újabb vörös tüske fúródott közéjük.
Leena az utolsó pillanatba elkapta Katsu sálját és magával rántva a ruha darabot magasba ugrott, és a falról meglökve magát indult meg ellensége felé. A terve már kész volt, tudta, hogy Faust újabb falat húz maga elé védekezés képen.
- Blood Wall! – mondta ás a fal már ott is volt Leena előtt. Közben Katsu is támadása lendült, jobb oldalról.
- Sky Dragon Roar! - kiáltotta egyenesen maga alá célozva, és a földön fekvő törmelék újra felkavarodott. Katsu épp ekkor tért ki egy újabb tüske elöl, és a porban eltűnve indult meg felfelé.
- Vernier! – suttogta Leena és a legközelebbi törmelék kupachoz dobta Katsu sálját.
„ Játsz rá!”
- Katsu! – kiáltotta megjátszott kétségbeeséssel, tudta hogy Faust is látja már a sálat, és ő időt sem hagyva neki rontott rá.
- Te szemét láda! – kiáltotta. Kezeit pengeformába alakítva támadott neki, de ő újabb fallal hárított.
„Hagyd már abba ezt a baromságot, nem látod hogy értelmetlen?”
„És még is akkor mit csináljak?”
„Támadj vele egyszerre!” – vágta rá Carmen. Az ötlet jónak jó volt csak éppen sokkal veszélyesebb, de helyzetét elnézve Leena nem nagyon látott más esélyt.
Faust pedig újra támadott. Leena mit sem törődve a felé szúró tüskével engedte, hogy karján végig szántson.
- Sky dragon Heavy Blade! – mondta és kétméretes szél pengét küldött felé. Támadását Faust újabb fallal védte ki. Leena hangosan fujtatva hátrált néhány lépést, de nem adta fel.
„Le kell kötnöm amíg Katsu összetöri a gömböket!”
„Addig kell elérned amíg fel nem húzza a falat!” – szólalt meg újra Carmen.
- Vernier! - mondta Leena és ugrándozni kezdett Faust körül, azon volt hogy össze zavarja ellenségét, de ő már támadt is.
- Consume! – kiáltotta, és újra megjelent a bíbor színű ostor. Leena megszaporázta lépteit és igyekezett minél gyorsabban változtatni az irányt. Érezte, ahogy a hasán lévő sebek most még jobban égetni kezdenek, de nem foglalkozott velük.
Elrúgva magát a földtől a magasba ugrott, az ostor viszont ekkor irányt változtatott és egyenesen felé indult. Az utolsó pillanatban hátra engedte test súlyát és kikerülte, de érezte zuhanni kezd. Faust kihasználva a helyzetet újra felé csapott. Leena tudta ez elől már nem tud kitérni.
- Sky Dragon Armor! – mondta és kezeit maga elé tartva egy szél pajzzsal védte ki. Az ostor hatalmas erővel csapódott pajzsának és ő rongybabként nyekkent a falon, halotta, ahogy csontjai ropognak és egy pillanatra elsötétedett előtte a világ, majd egyenesen földre esett. Teste minden porcikája fájt, hasa égetett. Ekkor viszont az egyik gömb fénye kihunyt, Leena zihálva és nyögdécselve tolta fel magát a földről. Faust azonnal a gömb irányába kapta fejét, és arcán düh alakot öltött.
- Sky Dragon Roar! – kiáltotta Leena, azonnal.
„Nem láthatja meg, akkor végünk van!” – és nem törődve a fájdalommal és a kimerültséggel kezén szélpengét formálva támadt újra.
- Blood Wall! – kiáltotta Faust, hangjában érezni lehetett dühét de Leena nem törődött vele. Ütését a falra mérte, majd felpattant a magasba.
„Így nem fogom tudni lekötni, fel kell dühítenem, hogy csak rám, figyeljen.” – szögezte le magában, s ahogy földet ért, Katsut kezdte keresni, de sehol sem látta, ugyan, úgy ahogy a két vörös gömböt sem. Arca felderült és erőt öntött belé a tudat, de ekkor ő is meglátta az apró piros kis pontot valahol a torony tetején.
- TE KIS SEMMIRE KELLŐ! – kiáltott fel Faust, arcán tébolyult dühvel.
- Sky Dragon Heavy Wings! – kiáltotta Leena szinte azonnal és két hatalmas szél pengét lőtt le kezéről.
Faust újabb falat emelet támadása ellen, tekinteté pedig Katsura emelte, de Leena nem hagyta.
- Vernier! – kiáltotta, és néhány lépéssel ellenséggel előtt termett. Eközben Faust villám gyorsan csapott ostorával Katsu felé a magasba. A vörös ostor több méter hosszúra nyúlva száguldott fele.
- Sky Dragon Fist! – kiáltotta Leena és bal öklével egyenes Faustra célzott.
Az utolsó pillanatba viszont Faust ostorát felé lendítette meg. Az ostor végig csavarodott karján egészen a válláig, és amint bőréhez ért újra hatalmába kerítette a fájdalom. Karjában égető szúró fájdalom jelent meg, ami végig hömpölygött testén. Elvesztett teste felett az uralmat és lábai is szinte azonnal kiestek alóla. Látta maga előtt Faust kéjes mosolyát, majd minden elmosódott.
Az ostor magával rántva ernyedt testét vágta a falhoz. Egész teste égett a fájdalomtól, homályosan érzékelte, ahogy az ostor letekeredik kezéről és ő a földre zuhan. Zihálva küzdött a fájdalom és az ájulás ellen, miközben látta, ahogy a Faust egy újabb tüskét indít meg felé de képtelen volt meg mozdulni.
Egy fekete alak termett előtt és felkarolva őt tovább ugrott. Ismerős illatot érzett, arcán egy ember meleg bőrét.
- Jól vagy? – kérdezte Katsu aggódva
- Sikerült? – nyögte Leena.
- Igen, már nincs sok hátra! Tarts ki!
Leena csak bólintott, közben pedig megpróbálta leküzdeni a testében tomboló fájdalmat. Faust dühöngő démonként vetette rá magát Katsura, s míg a fiú küzdött vele Leena próbált életet lehelni elernyedt lábaiba. Igazából már maga sem tudta hol is fáj pontosan, hol sérült meg, az egész teste fájt. Olyan volt mint ha testében lévő érzés blokkolná az agyát, nem engedte gondolkodni, bágyadtan emelte fel fejét és szívta magába a levegőt.
Végül is nagy nehezen sikerült erőt venni magát, keze körül kék fény jelent meg és karján lévő apró sérüléseket kezdte el gyógyítani.
Amikor lábra állt, szédülése felerősödött. „Túl sok vért vesztettem.”
„Szedd össze magad! És használd már a kibaszott tört, bazd meg! „ – kiáltott rá Carmen. Leenanának csak ekkor jutott eszébe a tör. Talán azzal sikerülne megsebesítenie Faustot, és ekkor eszébe is jutott hogyan.
- Leena! – kiáltotta Katsu.
Katsu figyelmeztető kiáltása életmentő volt számára, ugyan is Faust újra őt vette célba ostorával.
A magasba ugorva elő kapta kését táskájából.
- Katsu verd szét a szobrokat!
- Mi van? – nézet rá értelmetlenül, miközben a helyes tüskéket kerülgette
- Verd szét! – kiáltotta újra és ő maga is, egy szobor mellé ugrott. Ahogy sejtette Faust dühe már oly nagyra nőtt, hogy nem vette észre Leena tervét. Ahogy a szoborról szoborra ugrált egyenesen rá célzott, de mindig csak egy újabb szobrot tört össze. Néhány perc múlva elég törmelék gyűlt össze, és Leena Katsuhoz érve nagy levegőt véve elordította magát:
- Sky Dragon Roar! – a hatalmas széltölcsér felkapva a törmelékeket kezdett el keringeni a teremben. Néhány másodperc múlva a por miatt láthatatlanná vált szemük előtt Faust, de ez nem volt probléma.
- Kissé balra van előttünk! Behajítom a késem onnan – mutatott balra – azt fogja hinni ott vagyunk és…
- Értem mit akarsz mondani, siess! – vágott közbe Katsu.
Leena mosolyogva bólintott.
- Vernier! – suttogta és néhány lépéssel odébb elhajította kését egyenesen Faust felé.
Leena tovább futott a fal mentén majd a magasba ugrott.
- ARMS! - mondta és mind két kezét ökölbe szorítva egész karját szélel vonva be ugrott Faustra.

A Küldetés itt folytatódik: https://fairytailszj.forumotion.com/t1226-ver-szava-zaras-leena-adelus-morningway-akuri-senhsi-shiina-kaori-rane-iceclaw-ovan-sandinger#12256