Lanami Isleen

Név: Lanami Isleen
Nem: nő
Életkor: 17 év
Mágia: fegyvermágia
Klán: Titan Nose
Kinézet:
- Hajviselet: Hosszú, világos lila haja van, és ugyanilyen színű szeme. Hajviselete gyakran változik: lehet összefogva egy-vagy két copfba - utóbbival kissé gyerekesen néz ki-, kibontva, kontyba fogva, feltűzve és még sok más módon.
- Magasság: 164 cm
- Súly: 46 kg
- Öltözködés: általában egy piros, ujjatlan pólót visel vagy egy fekete rövid ujjút. Nem szereti a szoknyákat, ezért általában farmer- és vászonnadrágokat hord. Szereti a sportcipőket, és utálja a topánkákat. Kissé fiús a stílusa, bár a karkötőket nagyon szereti.
- Pecsét: a jobb vállán
Jellem: mosolygós és barátságos, elég közvetlen mindenkivel. Sok barátja van, mégsem használ ki senkit. Legfőbb rossz tulajdonsága, hogy szörnyen lusta. Rengeteget alszik, ennek tetejében gyakran horkol is – főleg, ha járművön utazik. Harcban ennek ellenére meglehetősen gyors, jól taktikázik, ugyanakkor elég lassú a felfogása. Nem mondható egy zseninek, de a memóriája rendkívül jó. Bátor, gyakran viszont nagyon vakmerő – ennek sokszor issza meg a levét. Tanul a saját hibáiból, és gyakran előnyt is kovácsol belőle. Ragaszkodó társ, soha nem hagyja magára a barátait. Kevés dologgal lehet felhúzni igazán - de az, ha valaki testvérpárt használ ki, kínoz, vagy testvérek veszekednek egymással ebbe tartozik. Mivel nővére és bátyja is van, mindennél többre tartja a barátokat és a testvéreket.
Felszerelés: egy holdas ezüst nyaklánc, amit még csillagmágus nővérétől kapott ajándékba. Fegyvereket nemigen hord magánál, hiszen bármikor képes a megidézésükre. De ami minden csomagjából elmaradhatatlan, az egy jó puha párna, az sem érdekli, ha sok helyet foglal.

Előtörténet:
Gyerekkorom sokáig nagyobb érzelmi traumáktól mentes volt. Máguscsaládban nőttem fel, két szülővel, valamint egy nővérrel és egy báttyal. Anya, Serafina fegyvermágus volt, Apa, Tony pedig földmágus. A bátyám, Matt az alakváltásban remekelt, a nővérem, Lussa pedig kapukulcsokat birtokolt.
Sokáig nem tudtam eldönteni, hogy ezek közül melyiknek fogjak neki én. Végül hat éves koromban eldöntöttem, hogy Anyut követem, és fegyvermágus akarok lenni. Legnagyobb meglepetésemre senkinek nem okoztam csalódást ezzel, sőt: azt mondták, örülnek, hogy végül egy ilyen erős mágiánál döntöttem.
Anya messze híres mágus volt, a Titan Nose tagja, ahogy Apám is. Ellenben a testvéreim még sehol nem helyezkedtek el. Ebből következett, hogy nem sokkal tanulmányaim megkezdése után Matt felkerekedett, hogy valahol keressen magának egy céhet, hogy hivatalosan is mágusnak nevezze magát – de az óta sem halottam sokat róla. Ha jól tudom, akkor végül a Dragon Fangban telepedett le.
Én eközben a többiek támogatásával eléggé esetlenül haladtam a tanulással.
- Lana, mit csinálsz? – sóhajtotta Anyu, miután sikeresen kettészeltem az első megidézett kardommal egy vázát. – Az előbb a kanapét hasítottad félbe, az nem volt elég? Emiatt jöttünk le a gyakorlóterembe, erre még itt is pusztítást végzel.
- Sajnálom – mosolyogtam bűnbánóan.
- Rosszul tartod azt a kardot – ragadta meg az ujjaim, majd igazított rajtuk egy kicsit. – És fogd erősebben. Ki fog csúszni a kezedből, ha nagyobbat lendítesz rajta.
- Olyan aranyosan festesz azzal a vékony pengével – mosolygott a nővérem a sarokban ülve, kulcsaival a kezében. – Mintha csak anya lenne mini kiadásban.
- Lussa, vigyázz a szádra – emelte fel a kezét anya fegyelmezően, de közben mosolygott.
- Igenis – biccentette a nővérem.
- Rendben. Utánozz engem – folytatta a tanításom, ahogy kinyújtotta oldalra a kezét, és pár másodpercen belül benne termett egy gyönyörű, hatalmas kard. – Utánozd le a mozdulataim – szegte előre a fegyvert, majd suhintott vele egyet az előttünk lévő szalmabábúra, ami azonnal ketté is vált. – Most te.
Bólintottam, majd nekilendültem, de még ahhoz sem volt bennem elég erő, hogy átvágjam a tömör szalmát.
- Ne simogasd, nem valami kismacska – cukkolt a nővérem. – Van benned erő, tessék azt beletenni!
- De ez nehéz – sóhajtottam.
- Tudod mit? Ha elég jó leszel, kiállhatsz ellenem – ajánlotta Lussa. – De csakis akkor, ha összekaparod magad, és bebizonyítod nekünk, milyen kemény lány is vagy valójában!
- Rendben! – kiáltottam vidáman, mert ez elég ösztönzően hatott.

Mire betöltöttem tizenkettedik életévemet, már mesteri fokon, néhány másodperc alatt képes voltam megidézni a fegyvereket. Sőt, ruhákkal is bővült a tudományom, mint például ünneplő, hétköznapi szerelés, báli ruhák, fürdőruha, pizsama – ez volt a kedvencem.
Emlékszem, hogy márciusi hónapot írtunk. Azt hiszem, pont tizenkettedike volt – Lussa születésnapja. Innentől ért véget a gondtalan gyermekkorom…
Anya és Apa küldetésen voltak, lassan két hete, és ez némileg aggasztott. Pont az egyik fegyveremmel gyakorolgattam, Lussa pedig a kanapéban ülve olvasott könyvet. Az emeleten voltunk, de így is hallottam, hogy kinyílik az ajtó a földszinten.
Vidáman rohantam le a lépcsőn, de nem a szüleimet találtam ott: hanem egy ázott, elgyötört képű Mattet.
- Bátyó! – kiáltottam vidáman, ahogy odafutottam, és átöleltem. – De rég nem voltál itthon! Mi újság?
- Hé, öcsi! – jelent meg fülig érő szájjal Lussa is. – Mi járatban? – mivel a bátyám nem volt képes mosolyogni, Lussa kissé ijedten tette fel a kérdést. – Talán történt… valami?
- Bárcsak ne kéne itt lennem – sóhajtotta, ahogy összeharapta a száját. – Az az igazság, hogy…

Elképedve hallgattam, amit mondott. Lussa kezéből kiesett a könyv, én pedig csak meredtem magam elé. Éreztem, hogy könnyek gördülnek le az arcomon.
- Ugye… ez nem… komoly? – suttogtam remegő testtel.
- De igen – válaszolta Matt elkeseredetten. – Én is… ma kaptam a hírt.
- Anya és Apa… meghaltak? – kérdezte a nővérem.
- Igen – bólintotta. – Baleset volt… a küldetésük során történt. Francba… - suttogta, ahogy a falba vágta az öklét. – Miért nem maradtam itthon? Akkor talán leállíthattam volna őket erről az S szintű küldetésről…
- Ez nem lehet… - éreztem, hogy a könnyek eluralkodnak rajtam. – Ez hazugság – sikítottam, és majdnem fellökve Lussat felvágtattam az emeletre. Olyan erővel csaptam be magam után az ajtót, hogy az egész ház beleremegett.

Nem tudom, meddig sírtam, de hogy három óránál tovább, az biztos. Csakis akkor fejeztem be, mikor úgy éreztem, elhasználtam minden könnyemet. Lussa éppen ekkor nyitott be hozzám.
- Egyben vagy? – kérdezte halkan.
- Nem… ki akarok ugrani az ablakon… - suttogtam.
Ő leült az ágyam mellé, és megsimogatta a fejem. Erre úgy éreztem, megint visszajönnek a könnyeim.
- Van itt valami… Anyu szobájában találtam. Mindegyikünknek címeztek egyet – szólalt meg egy kis idő után, ahogy elém nyomott egy fehér papírt.
A hátamra fordultam, majd felültem, és remegő ujjakkal átvettem. Olvasni kezdtem.

Eltelt egy hét, és becsuktam magam után a családi ház ajtaját. Lussa és Matt mögöttem álltak, mind a ketten erős arcot öltöttek magukra – ahogy én is. Miután elolvastuk a szüleink levelét döntöttünk így. A temetést megvártuk, de most már itt a távozás ideje.
- Nos, akkor… azt hiszem, itt elválnak útjaink – sóhajtotta Lussa, de elmosolyodott.
- Igen – bólintottam.
- Én visszamegyek a Dragon Fangba – jegyezte meg a bátyám, majd megölelt engem is, és a nővéremet. – Hé… vigyázzatok magatokra.
- Renden – mosolyodtam el.
- Én a Quatro Cerberushoz csatlakozom – folytatta a búcsút Lussa. – Nagyon messze leszünk egymástól…
- Én itt maradok – biccentettem. – És a Titan Nose tagjává válok majd… úgy, mint Anyuék.
- Hát… akkor sziasztok, hugi, öcsi – mosolygott Lussa, de láttam az arcán, hogy sírni lenne kedve. – Majd írjatok, ha lesz rá időtök, rendben?
- Oké – nevettem, de ez is keserűen csengett. – Viszlát! De ne feledjétek: ha mind a hárman S szintű mágusok leszünk, abban az évben ugyanitt találkozunk – integettem.
- Szia hugi! – kiáltották duóban, én pedig mindent megtettem, hogy lenyeljem a feltörekvő könnyeket.
Nem lehetek szomorú… hiszen egy új korszakot kezdek, és lezárom a múltam…

Megálltam a Titan Nose hatalmas épülete előtt, és nagy levegőt vettem. Megszorítottam anya borítékát a kezemben.
„Lana drágám, kérlek, ne szomorkodj. Szeretném, ha boldog életet élnél. Nagyszerű, erős lánnyá váltál, valakivé, akire büszke lehetek. Szeretlek, Drágám… Kérlek, csatlakozz egy céhhez. Találj barátokat, és egy új családot… egy olyan helyet, amit szeretsz, és ahol téged is szeretnek.”
Beléptem a hatalmas ajtón, és miközben elém tárul az óriási előterem, fejemben visszhangzott anya utolsó két mondta.
„ Soha ne add fel, bármibe is vágd a fejszéd… De ami a legfontosabb: mindig szeresd a barátaidat!”

A céhben hatalmas örömmel fogadtak engem, egyúttal viszont minden szembe jövő embertől kaptam egy-egy „részvétet”. Megtudtam azt is, hogy Anyát és Apát mindenki tisztelte a céhben – én pedig büszke voltam rá, hogy ilyen szüleim voltak.
A céhmester is nagyon kedves volt hozzám, bár zavart, hogy minden második mondata az volt, hogy „annyira sajnálom…”.
Minden estre eldöntöttem, hogy kerül, amibe kerül, tartom magamat az ígéretemnek amit ettem: mégpedig, hogy boldog életem lesz, már csak a szüleim és a testvéreim kedvéért is!

köszi, kijavítottam, remélem így megfelel