Firmus Kakte és Edward közös kis kalandja

Kivételesen aznap este nyugodt volt az álmom. Nem emlékszem igaz mit álmodtam, de nem keltem fel verejtékezve és zavartan mint az utóbbi időben gyakorta. Helyette a napfény simogató melege ébresztett és egy kis madár édes éneke. Még forgolódtam a puha párnáim között egy sort, lehetett vagy tíz perc, de aztán a kinti élet vidám zajai arra ösztönöztek, hogy én is kezdjem el a napomat végre. Felkeltem mint mindig egyből az ágyam melletti tükrös asztalhoz léptem. Anyámtól átvett kényszer, hogy különösen odafigyelek a külsőmre. Igaz nem értettem miért jó ez, de megszoktam és már lételememmé vált. Fél órába is beletelt mire elkészültem, felöltöztem, megfésülködtem, megmosakodtam, ettem és mindent szépen elrendeztem magamon. Ideje lemenni a klánházba. A lakásom egy, a klán által fenntartott szállóban volt, olcsó is volt és minden volt benne ami nekem kellett. Mikor ki akartam lépni az ajtót, láttam, hogy a rá erősített levelesládában van egy halványkék papírdarabka. Rajta arany betűkkel a követezőt olvashattam:
"Kedves Edward-kun. Kérlek gyere ki ma tíz órakor az állomásra, ott foglak várni, mert szeretnék egy szívességet kérni tőled! Puszi"
A kézírásból és a parfümből amivel befújták egyből tudtam, hogy Bob Mester írta. Nem is késlekedtem, mivel fél óra volt tízig, ezért szépen nyugodtan elindultam az állomás felé. Az út alatt egy bazáron haladtam át, ahol egy ugyan olyan üveggolyót pillantottam meg ami nekem is van. Nem is késlekedtem, megvettem az árustól, nem is volt drága. Szerencsére pont elfért még a másik mellett az övem kis táskájában. Pont tíz óra volt mikor elértem az állomást, az egyes vágány mellett, ahol épp állt benn egy nagy gőzös, ott állt a mester egy fiatal fiúval együtt. Mikor odaértem megnéztem őt jobban, ismerős volt, be is ugrott, hogy már láttam a klánban, ő is Blue Pegasus-os. Miután köszönt és én némán de kedvesen bólintottam a mester vidáman kezdte duruzsolni amiért idehivatott:
- Örülök, hogy eljöttetek. Egy szívességet szeretnék kérni tőletek, Kunugiban vagy egy fogadó, ami történetesen egy jó barátom tulajdona. Az utóbbi időben rossz arcú fickók járnak oda, nem kis galibákat okozva. Ez nem igazi nagy munka, de a barátom megkért, hogy segítsek neki. Titeket küldelek, hogy rakjatok rendet, ez jó alkalom a gyakorlásra és, hogy ti akik még egyedül vagytok megismerkedjetek - pajkosan kuncogott - de most siessetek mert indul a vonat! Ne okozzatok csalódást! - azzal be fel is tuszkolt minket a vonatra miután egy-egy jegyet nyomott a kezünkbe. Éppen, hogy csak feltudtunk ugrani, már indult is. Én letelepedtem az egyik ablak mellé, a másik fiú pedig velem szemben, Arcomat az ablakpárkányon könyökölve tartottam meg miközben kifelé néztem. A vonat vígan robogott velünk Kunugi felé...

- Ébresztő hétalvó! Ébresztő! – suttogott valaki a fülembe, mire riadtan talpra ugrottam, ezzel lefejelve a kedvesen keltegető Liz-t.
Én a kanapéra borultam vissza, Liz pedig a vörös bársonyszőnyegre.
- Ó, Liz! Rettentően sajnálom! – kapaszkodtam sajgó fejembe, közben pedig igyekeztem a lányhoz fordulni, hogy felsegíthessem.
- Aú! Nem gondoltam volna, hogy engem is ébreszteni kell majd. – mosolyodott el és hagyta, hogy finoman átkarolva felsegítsem.
Leültettem a kanapéra, ő pedig gyorsan elmesélte, hogy Bob Mester hívat az állomásra, ezért szakította meg szunyókálásomat. Ezután kölcsönösen bocsánatot kértünk egymástól, majd még egyszer, majd még egyszer és hogy lezárjuk ezt a végtelen ciklust, nevettünk egy jót.

Liz kisétált, én pedig felöltöztem és rendbe szedtem magamat. A Mester különösen érzékeny a megjelenésre, főleg, ha nyílt területen vagyunk, ez esetben az állomáson. Még egyszer ellenőriztem magamat, majd mindn3t jónak találva elhagytam én is apró szobámat. Lesétáltam a lépcsőn, majd a többieknek odabiccentve elhagytam a klánházat.
Odakint arcul csapott a reggeli tavasz bódító illata és rögtön elszállt maradék kómám is, amit az ágyból vittem magammal. Vígan fütyürészve bandukoltam, útközben a madarak dalát hallgatva és a már korán kint játszó gyerekeket nézve. Olyan 10 óra körül odaértem az állomáshoz, ahol már Bob Mester várt.
- Jó reggelt, cukipofi! Lenne itt egy kis megbízás neked. – üdvözölt maga mellé intve.
- Miről lenne szó Mester?
- A klán egyik új tagjával el kéne mennetek Kunugi-ba és egy jóbarátom fogadóján kéne segíteni. Mindenféle gonosz alakok járnak oda, és ezügyben kéne intézkedni.
- Értem! – bólogattam az állam vakargatva. – És kivel kéne mennem?
- Edward-dal az új fiúval. Útközben össze is ismerkedhettek. Szerintem tehetséges a fiúcska. – vigyorgott rám, én pedig észrevettem egy felénk forduló arcot, aminek gazdája gyorsan odasétált hozzánk.
- Ő lenne Edward. – súgta nekem Bob.
- Firmus Kakte szolgálatodra! – nyújtottam kezet neki, amit némi hezitálás után megrázott, majd ő is bemutatkozott.

„Örülök, hogy eljöttek” felkiáltással Bob még egyszer elmesélte a küldetés célját, majd a jegyeket a kezünkbe nyomva felrakott minket a vonatra. A vonat rakétaként lőtt ki, de nem foglalkoztatott. Inkább érdekelt az első osztályra szóló jegyünk, ami nem volt mindennapi. Ezúttal Bob Mester tényleg a kedvünkre akart tenni.
Edward az egyik ablak melletti helyre telepedett, így én leheveredtem a vele szemben lévő kényelmes fotelba.
- Nos Ed, ugye nem gond, ha Ed-nek szólítalak? – kezdeményeztem beszélgetést a látszólag hallgatag fiúval.

Jószívűen megengedte, hogy Ed-nek szólítsam, majd feltettem a találkozásunk óta bennem motoszkáló kérdést.
- Ed! Hogyhogy nem vagy még öltönyben? Bob Mester igencsak háklis a divatos öltözködés miatt, úgyhogy elmesélheted, hogyan sikerült meglágyítanod a vén kujont. – kérdeztem vigyorogva, amikor odasétált hozzánk egy csinos pincérlány és a megérdeklődte fogyasztunk e valami italt.
Az első osztály az első osztály, kérem…

A vonaton ülve a társam, Firmus Kakte kedvesen megszólított, amin kicsit meglepődtem:
- Nos Ed, ugye nem gond, ha Ed-nek szólítalak?
- Nem, nyugodtan szólíts ahogy szeretnél - mondtam kicsit megilletődötten, hisz még senki sem fordult így hozzám Bob Mesteren kívül, aki ugyebár egészen más tészta. Ezután egy nagyon furcsa kérdést szegezett nekem:
- Ed! Hogyhogy nem vagy még öltönyben? Bob Mester igencsak háklis a divatos öltözködés miatt, úgyhogy elmesélheted, hogyan sikerült meglágyítanod a vén kujont. - köpni nyelni nem tudtam hirtelen, kerek szemekkel bámultam rá egy két pillanatig. Aztán még mindig meglepődve de elkezdtem félénken mondani:
- Nem igazán próbált ilyesmit rám adni... Ezeket a ruhákat is tőle kaptam, olyasmit mondott ebben vagyok igazán "dögös" (habár a szó jelentését nem ismerem) - mondtam és valahogy ezektől az egyébként hétköznapi kérdésektől kellemes érzés támadt bennem és szimpatikus volt ez a Firmus.

- Nem igazán próbált ilyesmit rám adni... Ezeket a ruhákat is tőle kaptam, olyasmit mondott ebben vagyok igazán "dögös" (habár a szó jelentését nem ismerem) – mondta és látszott, hogy kicsit zavarban van.
- Ne is törődj vele. Ha Bob elfogad ebben, akkor baj nem lehet! – biztattam, majd a pincérhölgyhöz fordultam. – Egy jó kis vöröset kérnék széphölgy! A barátom is gyanítom, ugyanolyat kér. – mosolyogtam rá a lányra, aki vörös fürtjeihez kapott, majd elpirulva nyugtázta a rendelést.
Egy ideig néztem, ahogy eltopog, majd mosolyogva felénk mutogatva tárgyal kolleganőjével, majd megint Ed-hez fordultam.
- Tudsz esetleg valami mást is a küldetésről, mint amit a Mester elmondott? - kérdeztem
Valahogy olyan érzésem volt, hogy elhallgatott valamit, de lehet, hogy csak paranoiás vagyok

- Ne is törődj vele. Ha Bob elfogad ebben, akkor baj nem lehet! - mondta, majd a mellettünk rendelésre váró pincérlányhoz fordult - Egy jó kis vöröset kérnék széphölgy! A barátom is gyanítom, ugyanolyat kér. - mondta "csíntalanul" a lánynak. anyám igaz nem nevelt, de rám ragadt, hogy hogyan kell így viselkedni, de eddig még nem volt alkalmam alkalmazni. Minden esetre észre veszem az ilyeneket és ha bár ez nem nagy dolog, nekem és a szűk kis világomnak az volt. A háttérben még láttam ahogy egy másik pincérrel beszél, zavart pirrel a szép kis arcocskáján. Ekkor Firmus újabb kérdést szegezett nekem gyanakodva:
- Tudsz esetleg valami mást is a küldetésről, mint amit a Mester elmondott? - csodálkoztam a kérdésen, de mivel sosem hazudtam, ezért egyből elővettem a zsebemből a levelet amit reggel a mestertől kaptam és megmutattam neki. Közben kommentálva elmondtam ugyan annyit amennyit csak ő tudott, de a végén még egy plusz kérdést én is hozzátettem:
- ... mert mit gondolsz? Nekem ez nem tűnik furcsának, neked igen? - kicsit elhallgattam, majd még egy kérdést kicsit visszafogottan de végül feltettem: - ha már úgy is együtt "dolgozunk" Firmus, esetleg megkérdezhetem...hogy milyen mágiát használsz?

- ... mert mit gondolsz? Nekem ez nem tűnik furcsának, neked igen? – kicsi elhallgatott. - Ha már úgy is együtt "dolgozunk" Firmus, esetleg megkérdezhetem...hogy milyen mágiát használsz?
- Nincs ebben semmi titok. Fénymágiát és szélmágiát használok. A küldetéssel pedig nem lesz semmi gond, csak kicsit paranoid vagyok. – válaszoltam.
Hirtelen elöntöttek az emlékek a szélmágus csajról, amitől kicsit megszédültem. Nem tagadhatom nagy hatással volt rám a kiképzés és még csak az alapoknál járok. Beleremegtem, ahogy a tanulás folytatása eszembe jutott
Amíg méláztam észre sem vettem, hogy visszaért a lány az italokkal.
- Tessék Uraim! – rakta elénk a poharakat. – Ha bármi kérésük lenne, nyugodtan forduljanak hozzám, a nevem Marie. – mosolygott, majd diszkréten visszavonult.
Mindketten belekóstoltunk az igazán ízletes borba. Látszólag Ed is élvezte ezt a mennyei nektárt, én viszont valósággal a mennyben éreztem magam tőle.
- Látod Ed, ezt kell "elviselniük" a Blue Pegasus mágusainak! – vigyorogtam rá útitársamra, amikor Marie hallótávolságon kívül került.
- Amint meglátnak minket, ragadnak ránk, de ez biztos Hibiki hibája is. Az ő popularitása minket is magával sodor. – legyintettem egyet.

A klán messze földről híres volt angyali szépségű hölgyeiről és ugyancsak dekoratív urairól. Bár kevés férfi volt a Pegasusban, de ez is folyton problémát jelentett a hölgyek kegyeiért versengő klántársak között. Én szerencsére nem ilyen voltam, és ahogy elnéztem Edward sem.

Vonatunk közben szépen lassan megérkezett Kunugi-ba.
Bevallom nehezemre esett felállni a kényelmes fotelből, de nem volt mit tenni. Leugrottunk a vonatról és egy ideig tanácstalanul álltunk a gőzben fürdő peronon. Az emberek lassan eltűntek a szurdokban lévő állomás kijáratain és csak mi maradtunk.
- És most merre Ed? Hol lehet a fogadó?

- Nincs ebben semmi titok. Fénymágiát és szélmágiát használok. A küldetéssel pedig nem lesz semmi gond, csak kicsit paranoid vagyok. - válaszolt és ezután látszott, hogy elgondolkozik, vagy legalábbis elmélyed valamilyen eszmefuttatásba. Eközben a pincér lányka visszajön hozzánk az italokkal együtt.
- Tessék Uraim! Ha bármi kérésük lenne, nyugodtan forduljanak hozzám, a nevem Marie. - mondta majd elment. Számhoz emeltem a poharamat és belekortyoltam a borba. Finom volt, az ízlésemnek pont megfelelő. Anyám "oldalán" belekóstolhattam az ilyesfajta javakba így élvezettel és hozzáértéssel ízlelgettem. Látszólag Firmus is elégedett volt az itallal.
- Látod Ed, ezt kell "elviselniük" a Blue Pegasus mágusainak! - én szótlanul de egyetértően bólintottam és arcom elé emelve a vörös nedűn keresztül pillantottam rá, míg folytatta. - Amint meglátnak minket, ragadnak ránk, de ez biztos Hibiki hibája is. Az ő popularitása minket is magával sodor. - ezt a mondatot akkoriban még nem értettem, de hamar rájöttem azóta Firmus oldalán.
Hamarosan meg érkezett a járatunk Kunugiba így nem volt más választásunk, le kellett szállnunk. Miután vetettem egy utolsó pillantást a kis pincérlányokra, leléptem én is a peronra, majd a vonat gőzölögve elrobogott mögöttünk.
- És most merre Ed? Hol lehet a fogadó?
-Ez egy nagyon jó kérdés... induljunk el a város belsőbb részei felé és majd meg lesz... legrosszabb esetben megkérdezünk egy bennszülöttet. - majd határozottan elindultam a város belseje felé.

- Ez egy nagyon jó kérdés... induljunk el a város belsőbb részei felé és majd meg lesz... legrosszabb esetben megkérdezünk egy bennszülöttet. – felelte gyorsan, majd céltudatosan megindult az egyik kijárat felé.
- Ezt nevezem! – gondoltam magamban.

Edward nagyon határozottan bevezetett minket a város szívébe. Hagytam, hogy hadd kövesse megérzéseit. A főtéren állva viszont megtorpantunk, mert a keresett fogadónak, még csak nyomát sem láttuk, viszont „tapasztalt” szemem rögtön kiszúrta a megoldást.
- Irány a kocsma! – intettem Ednek.

A tér szélén álló ivóból már jókedvű dalolászás hallatszott, én pedig tudtam, hogy nincs olyan dolog, amit egy elégedett csapostól ne lehetne megtudni.
Az ajtón belépve először a füstszag csapott meg. Aztán a zeneszó.
Öreg emberke ült a zongoránál és vidám dalokat játszott. Az apró színpadon, márha annak lehetett nevezni, egy fiatal lány táncikált önfeledten szexi göncökben.
A pulthoz lépem, majd intettem a csaposnak, hogy lökjön elénk két sörikét.
- Jóestét Főnök! Egy kis információ kéne! – csaptam le rá, amikor újra felénk fordult a söröket kiadva.
- Mi kéne, jóember? – kérdezte nyájasan.
- Hát első körben a táncoslányka címe. Nem mondom dögös darab. – vigyorogtam rá, miközben a lányra mutogattam.
- Ő a lányom, te perverz állat! – vörösödött el a feje.

A következő emlékem az utcakőnek ütődés volt. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen messzire lehet csúszni rajta.
- Nos, Edward remélem te többet tudtál meg. – gondoltam, majd vigyorogtam feltápászkodtam és az egyik utcakőre ülve vártam társam érkezését

Elindultam előre céltudatosan és tele önbizalommal. Furcsa hatással volt rám Fimrus, valahogy a személyisége engem is kicsit több energiával töltött fel és úgy gondoltam új dolgokat próbálhatok ki. A lelkesedés egészen a város szívéig tartott, ahol viszont rá kellett jönnünk, el tévedtünk és fogalmunk sincs, hogy hol a fogadó amit keresünk. Nem sokáig kellett tétován állnom egy helyben:
- Irány a kocsma! - intett Firmus és én követtem. A legközelebbi lebujba tértünk be, ami tökéletesen olyan volt mint egy rendes átlagos kocsma. Mondjuk a táncosnő aki a vendégeket szórakoztatta szexis mozgásával elég jól nézett ki. Firmus a pulthoz ment és rendelt, miközben a pultossal elegyedett beszélgetésbe. Én addig inkább a másik irányba mentem és leszólítottam egy hölgyet, aki látszólag itt dolgozott. Kedvesen megkérdeztem tőle, hogy nem tudja-e véletlenül, hogy van a keresett hely. Először csak annyit válaszolt csábos mosoly keretében, hogy "inkább mutat valami mást" de akármennyire is vonzó volt az ajánlat, inkább most visszautasítottam. Ha másért nem azért is mert aközben láttam ahogy Firmus arcába csattan a csapos erős ökle olyannyira, hogy ő már csak az utcán állt meg. A nő elmondta végül kicsit mogorva arccal az utcát és a számot, meg, hogy körülbelül merre kell induljunk. Kézcsókkal köszöntem meg majd kisiettem, hogy megnézzem a társam egyben van-e még. Szerencsére a hely tulajdonosa megelégedett annyival, hogy házon kívül tarthatja Firmus-t és nem jött utánunk. Én felsegítettem kicsit kába és szédülő barátomat a földről.
- Nos, Edward remélem te többet tudtál meg.
- A házszám és az utca megvan. Ha minden igaz öt perc és elérjük ha arra indulunk - böktem egy utcára a jobbomon.

- A házszám és az utca megvan. Ha minden igaz öt perc és elérjük, ha arra indulunk. – bökött Ed jobb felé.

Feltápászkodtam ideiglenes ülőhelyemről, majd Edward után eredtem az imént mutatott irányba.
- Nem semmi, hogy milyen gyorsan megtudtad a címet. Gratulálok! – veregettem meg vállát, mikor végre utolértem.

Viszonylag gyorsan odaértük a célhoz, ami egy kisebb fogadó volt az egyik kisebb forgalmú utcában.
Az utcalámpákat már meggyújtották, így lobogó lángjaik elég jól megvilágították az épületet, az egyre erősödő szürkületben. Az ajtón két egymást karoló részeg támolygott ki, majd énekelve elvonultak
Az egyik sötétebb utca felé, miközben folyamatosan káromkodtak és röhögtek.
Az általuk nyitva hagyott ajtón benyomultunk az épületbe. A belső részek másképp festettek, mint a kinti rész. Több bútor darabokban a sarokba volt dobva, és egyedül a pult tűnt olyannak, mint amin nem vonult át egy hadsereg.
- Mivel te vagy a jobb tárgyaló, rád hagyom a bemutatkozást! – toltam oda Ed-et a csapos elé,aki meglepetten nézett.

- Nem semmi, hogy milyen gyorsan megtudtad a címet. Gratulálok! - ezek az egyszerű szavak és egy egyszerű vállveregetés nagyon jól esett. Most éreztem igazán, életemben először, hogy milyen ha elismernek. El is indultunk, nem késlekedtünk. Egy félreeső nem annyira nyüzsgő utcában meg is találtuk a fogadót, de akkora már a tempónk ellenére is fejünkre kezdett szállni az éjszaka. Az utcák lámpáit már gyújtani kezdték, az emberek szépen lassan kezdtek beljebb vonulni a házakba az utcákról. Teljesen átlagos fogadónak tűnt kívülről, mielőtt mi beléptünk egy pár részeg támolygott ki. Bementünk és belül kicsit meglepődve vettük észre, hogy szinte minden romokban hever. Nem csoda, hogy segítséget kért a tulaj. A sarokban tornyosult egy kupac romos bútor, de a többi rész sem volt túl bizalomgerjesztő. A pulthoz mentünk ami még mindig a legjobb állapotban volt.
- Mivel te vagy a jobb tárgyaló, rád hagyom a bemutatkozást! - tolt a pultos elé Firmus, ami a férfi és én is felvont szemöldökökkel konstatáltunk. Egy pillanat múlva azonban összeszedtem magamat és már meg is magyaráztam a férfinak:
- Szép estét uram! Mi a Blue Pegasus klán tagjai vagyunk, Bob Mester küldött minket, hogy segítsük megoldani bizonyos rossz magaviseletű látogatók problémáját.
A fogadósnak felcsillant a szeme és szája széles mosolyra húzódott:
- Csak nem? Hát ez csodálatos! Végre az öreg Bob küldött nekem segítséget! Üljetek le nyugodtan, mit hozhatok nektek? - hellyel kínált minket a pultnál majd miután mindketten kértünk egy italt gyorsan felvázolta a helyzetet - tudjátok, a hetekben egy csapat rossz arcú férfi jár ide esténként. Nem valami szervezett bűnözők, csupán egy baráti társaság akik szeretnek randalírozni. Ami mint láthatjátok eléggé káros az üzletemre. Arra szeretnélek titeket megkérni, hogy tanítsátok móresre őket úgy, hogy ne jöjjenek többé vissza! Nagyon hálás volnék ha ezt megtennétek! fizetni ugyan nem tudok, de bármit kérhettek a fogadó étel és itallapjáról, mindent megkaptok ingyen a segítségért cserébe! Mindig ugyan akkor jönnek és ez az időpont bizony még egy órával odébb van, úgyhogy szóljatok nyugodtan ha bármire szükségetek van!
Kényelmesen letelepedtem, kértem valami vacsorafélét és közben csendben körbenéztem, végül Firmuson állapodott meg a tekintetem.

Edward gyorsan megejtette a bemutatkozást, amitől igencsak felcsillant az öreg szeme.

Máris a pult elé rángatott minket és két pohárral adott a specialitásából. Nem mondom jól esett az ital és némán kortyolgattam, amíg felvázolta a helyzetet. Szerencsére kiderült, hogy nem szervezett bűnözőkről van szó, tehát egy kicsit ellazultam.

A sötét bűnbandák elég komoly falatok szoktak lenni. Először mindig a kisfiúkat küldik, de ha végül probléma van, akkor előkerülnek a nagyok, akik néha elég komoly varázslók szoktak lenni. Pár kollega a klánból már belefutott ilyen emberekbe és nem sok szép emlékük volt az esetről. Legalábbis mikor végre lekerült a géz a szájukról.

Kiderült, hogy egy óra múlva van a szokásos érkezési idejük, ezért az öreg jóváhagyásával letelepedtünk két kényelmes karosszékbe. Edward rendelt valami vacsorafélét, de én nem voltam éhes, ezért passzoltam a kedves meghívást. Amikor vendéglátónk szervírozta az ételt, én csöndben utána mentem, amíg társam falatozott. A pultnál értem utol.
- Még egy szóra! – bökdöstem meg vállát és ijedtében nagyot ugrott.
- Jaj, a frászt hoztad rám! De nyugodtan szólíts René-nek. René Artois. Hallgatlak.
- Nos, René. Ha van valami féltett értéke, jobb ha biztonságba helyezi. Lehetséges, hogy eldurvulnak a dolgok és nem akarok nagy kárt.
- Köszönöm, hogy szóltál. Az antik vázáimat máris fölviszem az egyik szobába.
Azzal lázas igyekezettel nekilátott menteni a számára kedves tárgyakat. A vázák után a tükröt. A tükör után a poharakat és a sor csak folytatódott.

Ekkor hangos társaság rúgta be az ajtót, ami szinte egybeesett az Edward által befejezett vacsora utolsó böffenésével.
- Hol van a kedvenc kocsmárosom? Ide a szokásosat öreg, mert kiszáradtunk! – csaholt az elsőnek feltűnő kopasz hangadó.
Nyomában még 7 cimborája lépett be nyerítve.

Kihozták az ételemet aminek én neki is láttam jó étvággyal, természetesen illedelmesen forgatva a kést és a villát is, hisz jó modorra oktattak. Eközben Firmus még egy szóra elkapta a tulajt, nem hallottam mit mondott neki, csak azt láttam, hogy a férfi a következő pár percben értékesebb tárgyait elvitte a fogadónak ebből a légteréből.
Egy órára az érkezésünkre, én már befejeztem az étkezést kellő nyugodtsággal. A hasam tele volt a hangulatom is a jó felé hajlott inkább, mikor meg is érkezett a várva várt banda. Összesen nyolcan voltak, mindannyian különféle vad ruházatokban. Bőrdzsekik, szakadt farmernadrágok, furcsára nyírt, vagy kopasz kobakok, piercingek a legkülönbözőbb helyeken valamint rendbontás céljából hordott fegyvertárgyak (vascső, faütő, lapát stb...) Nevetve és már akkor direkt dübörögve a nagy bakancsaikban oda vonultak a pulthoz.
- Hol van a kedvenc kocsmárosom? Ide a szokásosat öreg, mert kiszáradtunk! - mondta a domináns kopasz (nem kell szebb szó, nem voltak jobbak ők az állatoknál). Habár a "mondta" kifejezés is helytelen, inkább ugatott mint sem civilizáltan beszélt volna. A fogadós eleinte mikor csak közeledtek még magabiztosan állt a pult mögött, de, hogy így az arcába dörrentek ismét nyakát behúzva kezdte volna töltögetni az italokat. Ekkor én Firmusra néztem, ő bólintott. Felálltunk és odaléptünk mögéjük. Ők még nem vettek észre minket.

Felálltunk és odaléptünk mögéjük. Ők még nem vettek észre minket.
Kocsmárosunknak már csak a homloka látszott ki a pult mögül, mikor megszólítottam a vezéregyéniséget.
- Remélhetőleg az urak békésen fogyasztják el italaikat az est hátralevő részében! – fontam keresztbe karjaimat magam előtt, hogy egy kicsit dominánsabbnak tűnjek.
- Én is remélem! – tette hozzá Ed, aki szintén ugyanezt tette karjaival.

banda tagjai egy emberként fordultak felénk és a főhangadót kivéve zavartan vislogtak. Elénk lépett, majd hangosan felnevetett.
- Nézzétek már srácok! Kidobófiúk ebben az ócska csehóban! – mutogatott ránk, majd saját poénján nevetve csapkodta a térdét.
Magabiztossága ragadósnak bizonyult, mert társai is levetkőzték zavarukat és nevetni kezdtek.
- Mifelénk a kidobók nem viselnek ilyen színházi göncöket. – lépett hozzám az egyik bátor gyerek, majd öltönyöm hajtókáját kezdte gyűrögetni, miközben másik kezével frissen bányászott fikát kent az ingemre
- Ezt azért nem kéne! – kaptam el a kezét, s finoman megcsavartam.

Csak egy pillanatra beugrott Rega arca, ahogy felelősségre von az összepiszkított ruhadarab miatt, s ez rögtön megacélozta akaratomat.
- Nem kéne? Tudod, te kikkel beszélsz, fafej? – vette át a szót a főnök, majd egy rugóskést varázsolt elé a kabátja alól és lassan közeledni kezdett felénk.
- Edward, bemutatkoznál az úriembernek? – vigyorogtam társamra, aki bátran előrelépett a késesfőnök elé, amíg én a markomban tartottam a turhás gyereket.

- Remélhetőleg az urak békésen fogyasztják el italaikat az est hátralevő részében! - Firmus szólt nekik először összefonva karjait, én követve a mozdulatát helyeseltem:
- Én is remélem!
Meg is fordultak mindannyian, végigmértek minket.
- Nézzétek már srácok! Kidobófiúk ebben az ócska csehóban! - nevetett fel a vezérük. Én megmondom őszintén nem értettem a vicced, elkönyveltem a barbár állatok értelmi szintjének ezt a fajta humort.
- Mifelénk a kidobók nem viselnek ilyen színházi göncöket. - mondta egy másik miközben gyűrögetni kezdte és bekoszolta Firmus öltönyét. Nem velem történt, de bevallom valamiért hatalmas fájdalmat és hirtelen dühöt éreztem, hogy egy ilyen jó öltönnyel ennyire kulturálatlanul bánnak. Eddig nem is tudtam, hogy ennyire szívemen viselem az öltözékek sorsát, de ez több volt a soknál. Természetesen nem mutattam ezt ki, csak álltam és fenyegetően meredtem rájuk.
[color=deepskyblue]- Ezt azért nem kéne!/color] - csattan rá végre Firmus és elkapva a kezét oldalra csavarta.
- Nem kéne? Tudod, te kikkel beszélsz, fafej? - a főnök ekkor megmozdult és egy rugós kést pattintott elő a zsebéből és indult meg felénk.
- Edward, bemutatkoznál az úriembernek? - mosolygott rám Firmus majd elé léptem és szó nélkül, kifejezéstelen és érzéstelen arccal megropogtattam mindkét öklömet.

- Na most szétdöflek te ficsúr! - vakkantotta a főnök és szúrt felém, egyenesen a gyomromhoz. Nem volt elég gyors, csupán a jobb lábamat kellett a hátam mögött a másik oldalra csúsztatnom, hogy elfordulva kitérjek a döfés elől. Keze így előttem volt nyújtva, arcán a meglepődöttség látszott. Úgy tűnik eddig senki sem húzta tovább az első döfésnél így kicsit megdermedt a meglepődöttségtől. Én eközben bal öklömmel oldalról, körívesen az arcába ütöttem. Még a szemét is összeszorította az ijedtségtől, de még nagyobb volt meglepődöttség, mikor kiderült, hogy nem tudok túl erőset ütni, nem fájt a nagy izomagyúnak. Rám sandított a szeme sarkából és röfögve röhögni kezdett. Eközben én lassan kinyitottam a tenyeremet.
- Force Push
Vissza kellett fognom az erőmet, hogy ne legyen túlságosan nagy baja, de még így is oldalra vágódott és arrébb gurult három métert a lökettől. Felordított fájdalmában fejéhez kapta a kezét és a hátán jobbra balra gurulva csapkodta magát a fájdalomtól.
- A fülem! Te átkozott görcs! Ez rohadtul fáj! Áááá!
Eközben a többiek kezdtek felengedni a meglepődöttségből és körbeálltak engem és Firmust, aki időközben megnevelte a mocskot aki az öltönyével babrált. Jó kis bunyónak nézünk elébe.