Magánküldetés: Sötét vizeken (Miranda Skyfire, Dead Shadorick, Wakana Yuri)

Megint végtelennek tűnő utamat róttam, mikor egy kisebb csoport embert láttam meg egy fogadó előtt. Nem értettem a dolgot, így közelebb mentem. Már az alapzaj is nagy volt, így gondoltam, hogy csak valami verekedés van a helyszínen, és már mentem is volna tovább. Igen, az emberek nagy része szívesen nézi mások szenvedését, de a magukét nem képesek elviselni. Ekkor hallottam meg egy kósza mondatot.
-Mégis mit jelent az, hogy bőkezű jutalom a kalózok legyőzéséért?- Hallottam egy mély férfi hangot. Érdekesnek hangzott a dolog, így közelebb mentem. Mostanság úgyis szükségem lenne a pénzre, szóval keresnem kellett valami munkát. Kellett egy kis idő mire sikerült a papírlap közelébe kerülnöm. Gyorsan végigolvasta a rövid hirdetést.
~Ez egy pont nekem való munka.~ Gondoltam, és halványan elmosolyodtam. Felnyúltam a papírért, és leszakítottam. Az összes eddig összegyűlt tekintete rám szegeződött, de nem érdekelt. A papírral a kezemben elindultam a vasútállomás felé. Sajnos nem jutottam messzire, mikor egy hatalmas kezet éreztem meg a vállamon. Semmi kedvem nem volt most bárkivel is kötekedni, de erről nem én döntöttem.
-Ez nem játék kicsi lány.- Az előbbi hangra ismertem, ami miatt megálltam megnézni a papírt. Kezét lelöktem a vállamról, és felé fordultam. Nem tudtam mire vélni, amit látok. Egy harmincas évei körül járó férfivel találtam magam szembe. Nagy valószínűséggel elég erős, hisz izmait nem lehetett nem észrevenni. Nem igazán tudtam mihez kezdeni a látvánnyal. Sajnos muszáj volt mondanom valamit, hogy tovább tudjak menni.
-A papíron az áll, hogy mágust keresnek, de Ön nem tűnik annak. Ellenben én mágus vagyok, szóval ha hagyná, hogy elvégezzem a munkát, nagyon jó lenne.- Kelletlenül, de ki kellett nyögnöm, egy kissé talán hosszúra sikerült magyarázatom, és már indultam is tovább. Nem érdekelt, hogy a magam mögött hagyott csapat mit szólat a magyarázatomhoz, de szerencsére már nem jöttek utánam. Egyenesen a vasútállomás felé indultam. Megvettem a jegyet, de a vonatindulásra, még várni kellett. Nem tudtam mit csinálni, így felültem a szerelvényre, és csak az ablakon bámultam kifelé. A színes emberkavalkád valahogy egy kicsit lekötötte a figyelmem, de nem sok ideig. Ám mikor már meguntam a tömeg figyelését meghallottam a mozdonysíp hangját, mely jelezte, hogy máris indulunk. Az eddig szinte teljesen üres szerelvény szinte azonnal megtelt emberekkel. Nem igazán szeretek ennyi ember között lenni, de nem tudtam mit tenni. A vonatút lassan telt, hisz semmi elfoglaltságom sem volt. Egyszerűen, csak a kezemben lévő papírt nézegettem.
Ahogy megérkezett a vonat Hargeon városába szinte azonnal lent is voltam. A peronon állva nagyot nyújtóztam, és elindultam a megjelölt hely felé. Nem tartott valami sokáig megtalálni a helyet. Ekkor vettem csak észre, hogy még ketten érkeztek velem együtt. Nem tetszett a helyzet, de nem volt mit tenni. Kopogtam az ajtón, és vártam a választ.

Tábortüzem fényét bámulva, azon töröm a fejem, hogy vajon, hol rontottam el?
3 napja még olyan szép volt miden. Fél éve már, hogy a Grimmoire Heart tagja vagyok, és végre megkaptam az első küldetésemet, Hades mestertől. Természetesen hozzánk is rengeteg felkérés érkezik, hiszen ki ne fordulna, a sokak által legerősebb sötét klánnak tartott Grimmoire Hearthoz, hogyha mondjuk egy kis zsarolás, orvgyilkosság, fenyegetés, vagy hasonló törvénytelen felkérése volna? A küldetéseink elvégzése során semmiféle szabály nem hátráltat minket, mindazonáltal, nálunk maga Hades mester dönti el, hogy kit küld el, és hogy hova; nem pedig egy falról tépkedjük le kedvünk szerint a fecniket. Így biztosítja, hogy ne essen csorba klánunk rettegett nevén azzal, hogy egy arra még felkészületlen személy képviseli.
De félévnyi, kemény edzés után, végre megtört a jég és Hades mester magához hivatott. Mikor beléptem hozzá, a szokásos önelégült vigyorával támaszkodott trónjának, majd így szólt:
- Lenne itt neked valami, gyermekem. – Ekkor egy hirdetőlapot vett elő, majd átnyújtotta nekem, és kérte, hogy tanulmányozzam át. Mikor látta, hogy végigolvastam a hirdetést, ismét beszélni kezdett. - Ezek a kalózok nem csak a törvényes kereskedőket, de a csempészeinket is ugyanúgy megtámadják. Mondanom sem kell, hogy ez milyen hatással van a feketepiacra, amiből komoly bevételeink származnak. Gondolom világos számodra, hogy mit kell tenned. – Ekkor Hades mesteréhez hasonló, öntelt vigyorral feleltem.
-Meg kell mutatnom ezeknek a kutyáknak, hogy milyen is az igazi sötétség, nemde? – Válaszom hallva, Hades mester szélesebbre tárta vigyorát, majd a következőkről tájékoztatott:
- Hargeon kikötőjében már vár rád egy hajó, aminek a legénységét sikeresen felbérelte, egy összekötőnk. A léghajónk raktárából vidd el, amire úgy érzed, hogy szükséged lehet. A konyhán pedig már előkészítettem számodra pár napnyi élelmet, ha kifogynál belőle, úgyis vehetsz magadnak a kikötőben valamit. Ha elvégezted a feladatot, az ezért járó jutalmat természetesen felveheted a kikötőben.
- Köszönöm, mester. – A pénzes résznek kiváltképp örültem, hiszen jelenleg annyi pénzem se volt, amiből akár egy szendvicset tudnék venni magamnak.
- És a legfontosabb. – Ekkor Hades mester arca sokkal komolyabbá vált, majd folytatta mondandóját. – Ne hozz ránk szégyent, taposs el mindenkit, aki ellened szegül!
Erre, már egy sokkal kedvesebb, mondhatni gyerekes mosollyal feleltem:
- Ne aggódjon mester, a kalózokból démonmartalék lesz.
Ezen emlékekre gondolva, akaratlanul is felmegy bennem a pumpa. ~ Francba azzal az idióta szélmágussal, hogy messziről elsodorta a hajónkat egy viharral. Még az a szerencse, hogy Pegasussal sikerült meglépnem. Habár nagy kár, hogy a viharból menekülve, Pegasus is megsérült, így nem is tudott messzebbre juttatni, ennél a szigetnél. Amíg fel nem épül a saját világában, itt kell, hogy dekkoljak.
A szigetre érve, Virgo felfedezte, hogy található errefelé egy kalózfészek. Eddig nem tudtam eldönteni, hogy megtámadjam e, de most már egy hete itt vagyok lassan, és teljesen kifogytam abból a kajából, ami a hátizsákomban volt. Szóval nincs mit tenni, holnap „látogatást” kell tennem náluk, és megnéznem, hogy mit rejtegetnek az élelmiszerraktáraikban.
Habár ezt komolyan nem értem. Miért nem próbáltak meg kirabolni minket? Miért csak az elpusztításunk volt a céljuk? Valahonnan megtudták, hogy rájuk vadászunk?
Gondolataimat, közeledő léptek hangjai szakítják meg. ~ Ez valamiféle kalóz őrjárat volna?
A két felém tartó személyt meglátva, hamar elvetettem ezt az ötletem. Az egyikük egy több mint 2 méter magas férfi, messziről lerí róla, hogy valamiféle hullaimádó. A másik személy egy lány, elég fiatalnak tűnik, de érződik rajta, hogy ő se kifejezetten a fehér mágia híve. ~ Nos, legalább ők nem vetnek rám keresztet, hogyha meglátják a vállamon ékeskedő klán címert.
Nem igazán tudom, hogy mit keresnek itt, mindenesetre remélem, hogy hajójuk is van. Nem is tétováztam sokat, jól hallhatóan rájuk köszönök, miközben egy fára dőlök.
- Üdv!
Válasz nem érkezik, helyette a nagydarab tag egy kérdést tesz fel nekem.
- Mit keresel itt? Te egy kalóz vagy?
Unottan nézek rá, nem nagyon tudom hova tenni a dolgot. Köszönni nem tud, helyette egyből faggatni kezd. Kis gondolkodás után, a jobb kezemmel megfogom a bal vállam, így jól láthatóvá válik a rajta elterülő szimbólum. Ennyiből már gondolom leesett nekik, hogy nem vagyok kalóz, de, ahogy mondani szokás, sose becsüld alá az emberi hülyeséget, így hát szóban is felelek.
- Nem, habár miattuk vagyok itt. – Ekkor egy kis mosoly fakad a számra, majd folytatom mondandóm. – És ti? Minek köszönhetem kései látogatásotokat?
Erre már a lány felel.
- Mi köze hozzá egy hozzád hasonló kívülállónak? ~Ó, valakinek havi baja van…
- Ti jöttetek az én táboromhoz, nem? Ez csak természetes, hogy rákérdezek, mégis mit kerestek egy ilyen eldugott kis szigeten.
- Ahogy szeretnéd. De semmi okunk nincs arra, hogy beavassunk a dologba.
- Nos, ahogy akarjátok, ettől még fogok tudni aludni. Szóval, hogyha nincs itt semmi dolgotok, akkor akár el is mehettek. Én pihenni szeretnék, holnap találkám lesz a helyi csürhével. – Feleltem neki kissé unott vigyorral, amire a lány felsóhajt, majd a következőt mondja.
- Ha volna valami információd az itteni kalózokról megosztanád velünk? – Ezen kérdés hallatára azonnal megélénkül vigyorom, majd kérdésére kérdéssel felelek.
- Ó, ti is a kalózok miatt vagytok itt?
- Fogjuk rá.
- Remek. Tegyük fel, hogy ezen a szigeten van egy fészkük, és én történetesen, azt is tudom, hogy hol. Segítenétek kipucolni a helyet?
- Talán, ha tudsz hasznos infót mondani.
Ekkor felsóhajtok, de végül is úgy döntök, hogy megosztom velük, amit tudok.
- Túl sokat még én sem tudok. Annyi bizonyos, hogy egy szélmágus is segíti őket, ő süllyesztette el a hajómat. Miután a szigetre értem, a társam felfedezett egy helyi kalózfészket. Elég nagy veszteségeket okozhatnánk nekik, ha sikerülne felszámolnunk.
Ekkor a fehérhajú fickó is közbeszólt már.
- A szélmágust egyszer már elintéztem, legközelebb se lesz probléma.
- Ó, ez érdekes. Ezek szerint jól sejtettem, hogy alapvetően a rablás a céljuk, nem a hajók elsüllyesztése. Csak tudnám, hogy ki adta le nekik a drótot... – Kicsit elmerülök a gondolataimban, majd végül is rákérdezek.
- Szóval? Érdekel, hogy hol van a tanyájuk, vagy nem?
- Egyedül úgyse mész sokra, ha van is.
- Ó, ez kedves, de miattam igazán nem kell aggódnod. Ahogy már említettem, van társam. Veletek, vagy nélkületek, én elmegyek; hogy ti mit csináltok, azt pedig már nektek kell tudnotok.
- Minden esetre, így is úgy is fel kell keresnünk a bandát, szerintem összefoghatnánk. – A fickó hangja elég monoton, vagy nincs kedvére a dolog, vagy pedig nem is érdekli igazán. Mindenesetre, nem árthat, ha ők is velem jönnek, így a következőt válaszolom nekik.
- Rendben, akkor holnap reggel elvezetlek titeket a kalóztanyához. Én elteszem magam holnapra, ha rám hallgattok, követitek a példámat.
Én jól vagyok így is, ugyanabba a pózban maradok, amiben végig beszéltem, a fának nekidőlve, majd lehunyom a szemem. Már megszoktam, minden este így aludtam, jobb mint a földön. A táborom nem szolgál túl sok kényelemmel, de legalább a ropogó tűz melegen tart minket.
Másnap reggel, arra ébredek, hogy a levelek között átszűrődő fénysugarak megvilágítják az arcom. Újdonsült útitársaimra se kell sokat várnom, szó nélkül készülnek fel az útra. Mikor az erdei ösvény elé érünk, lecsatolom övemről a kulcsaimat, majd Virgo kulcsát meglendítve felszólalok:
- Szűz kapuja, nyílj meg!
- Hívtál; csodálatos, mindenható démonkirály? ~ Nos, igen, még a legelején mesternek hívott, de ez jobban hangzik.
- Mutasd az utat a kalóztanyához, kérlek.
Virgo el is indul, én pedig mellette haladok. Hátrafordulva megállapítom, hogy az útitársaink is követnek minket. Most, hogy így belegondolok, még a nevüket sem tudom. De, még ha rá is kérdeznék, valószínűleg csak elengednék a fülük mellett. ~Kéne nekik valami becenév… a kicsi lehetne, mondjuk… - Ezen gondolatok közepette nekivágunk az erdőnek.

Ahogy a támadásnak vége ellátnak minket, aztán mivel nem tudunk segíteni, így elmegyünk a szigetre, hogy nyomozzunk egy kicsit. Miranda nem tudott velünk tartani, mert súlyosabbak voltak a sérülései, mint gondoltuk, így őt visszavitték. Ahogy az erdőben haladtunk nem szóltunk egymáshoz, hisz nem volt mit mondanunk.
Egyszer egy kisebb tábornak mondható valamibe futottunk, ami mellett egy fiú ült. Ahogy meglátott minket köszönt, de egyikünk sem volt hajlandó visszaköszönni. Végül társam tette fel az első kérdését, hogy a kalózokhoz tartozik-e? Persze a fiú azt mondta, hogy nem, de ők az oka, hogy itt van, majd megkérdezte, hogy mi miért is vagyunk itt. Most én válaszoltam.
- Mi köze hozzá egy hozzád hasonló kívülállónak? – Nem kezeltem a legkedvesebben, de minek is kellett volna, hisz csak egy kívülálló. Erre persze azzal felet, hogy mi mentünk oda hozzá, és joga van megkérdezni. Persze ismét rákérdezett arra, hogy miért is vagyunk itt.
- Ahogy szeretnéd. De semmi okunk nincs arra, hogy beavassunk a dologba. – Szólaltam meg ismételten. Persze ő közölte, hogy pihenni szeretne, mert holnap a kalózokkal van találkozója. Így rákérdeztem, hogy esetleg ő többet tud-e.
- Ha volna valami információd az itteni kalózokról megosztanád velünk?- Ere persze megint kérdést szegezett nekem amire kénytelen voltam válaszolni.
- Fogjuk rá. – Ere felajánlotta, hogy menjünk együtt és küzdjünk együtt ellenük, erre is felelnem kellett, mert úgy tűnt, hogy társam nem akar válaszolni.
- Talán, ha tudsz hasznos infót mondani. – Innen a társam vette át a beszélgetést, amit én türelmesen figyeltem, és megjegyeztem a számomra fontos adatokat, majd a beszélgetés végeztével az újonnan szerzett partnerünk, már ha lehet, így nevezni felajánlotta, hogy tegyük el magunkat holnapra. Persze mind a ketten elfogadtuk ezt, és elhelyezkedtünk a tűz mellett. Nem volt túl kényelmes, de már hozzá voltam szokva az ehhez hasonló körülményekhez, így nem zavartattam magamat nagyon. Gyorsan elaludtam, és másnap reggel új partnerünk és egy csillagszellem társaságában elindultunk úti célunk felé.

//Bocsánatot kérek, hogy későn írtam, csak elégé sok dolgom volt. Nagyon sajnálom, hogy megvárakoztattalak titeket.//

A dzsungelben bolyongva kissé fura érzés tör rám. Feltűnik, hogy Virgo kb. 10 percenként megáll, halál komoly arccal körbenéz, majd irányt vált. Kicsit az az érzésem, hogy elfelejtette merre is van a kalóztanya pontosan, csak nem meri bevallani.
Mikor már 2 órája bolyongunk, rákérdezek.
- Ööö... Virgo, ugye tudod merre kell menni?
A lány nem válaszol, csak a szokásos arckifejezésével rám néz, majd folytatja a „nyomkeresést”.
Egy bő 10 perc múlva, fura hangra leszek figyelmes. Hallom, ahogy valami nagy dolog süvít egyenesen felénk, eltiporva az útjába kerülő aljnövényzetet. Nem is kell sokat várni a hang tulajdonosára, pár másodperc múlva egy böhömnagy, páncélozott testű, rosszarcú teknős ugrik elő a dzsungel növényzete közül. Szerencsére én még idejében kitérek az útjából, és még Virgot is sikerül magam után rántanom, így őt is elkerüli a fenevad. Ám visszanézve meg kell állapítanom, hogy az egyik újdonsült társam már nem volt ilyen szerencsés.
A teknős szájából 2 rúgkapálószó láb látszik ki, amik minden bizonnyal a morcos kislányhoz tartoznak. A teknős páncélzata nem ad számomra lehetőséget a támadásra, így én csak Virgo szemét betakarva végignézem, ahogy a vérteknős kiegyenesíti a lány testét a szájában, egészbe lenyeli, majd egy nagyot böfögve, komótosan távozik.
A teknős távozása után felsegítem Virgot, majd megjegyzem neki.
- Nos, úgy tűnik a kalózokon kívül más meglepetéseket is tartogat számunkra ez a dzsungel. Mindazonáltal, folytatnunk kell az utunkat, mutasd az utat, kérlek.
- Rendben. – Feleli a lány, egy bólintás kíséretében.
Látszólag a fehér hajú férfit se viseli meg túlzottan az egyik útitársunk elvesztése, így hát ott folytatjuk a bolyongást, ahol abbahagytuk. Végül is, elérjük a célunkat, habár az is igaz, hogy már jócskán a délutánban járunk, amikor a fák közül kiérve megpillantunk egy öbölben elterülő kis falucskát, partján 3 kalózhajóval ringatózni.
- Megérkeztünk. – Mondja Virgo, miközben a falura mutat.
- Köszönöm, Virgo. Elmehetsz most már.
- És a büntetésem?
A lány utolsó kérdésére nem válaszolok, csak egy kissé zavarodott pillantással veszem tudomásul, hogy valószínűleg sose fogja megtanulni, mi az a dicséret. Ezután a lány, a szokásos fényeffektek kíséretében visszatér a saját világába.
A falu nem úgy néz ki, hogy fel lenne készülve a támadásunkra, legalább a meglepetés ereje velünk van.
Jobb kezemet magam elé tartom, majd felszólalok.
- Crystal Make: Sword. – A varázslat hatására, karomat végignövi a vörös kristályréteg, végén egy fullánkszerű pengével.
Ám még mielőtt megindulnák, valamit meg akarok kérdezni az újdonsült társamtól.
- Egyébként, hogy hívnak?
- Dead. – Feleli, szokásos hangnemén.
- Értem. Az én nevem Den. – Mondom vigyorogva, majd hatalmas lendülettel megindulok a faluba, az előttünk lévő kis lejtőn lefelé.
A lejtő végéhez érve torkom szakadtából felordítok.
- GJIHÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! – Az ordítás betölti az egész falut, de nem érdekel, jöjjenek csak. Futás közben, megmagyarázhatatlan okok miatt, de meghallom a gonosz theme-m, ami méginkább fellelkesít. ~ Sajnálom, Virgo, de most ölni fogok... nem is keveset. Meg kell tanítani velük, milyen ára van annak, ha valaki magára haragítja a Grimore Heart-et.
Az üvöltésem hatására pár kalóz azonnal a falu végéhez siet, felkészülve a támadásomra. Az egyikük egy különös fegyvert használ, két kétágú kaszafejet csatolt egymáshoz egy vaslánccal, és az egyik végét felém hajítja. A jobb karom magam elé tartva védem ki a csapást, sőt a kristálypenge át is vágja a fémtákolmányt, így a láncot teljesen szétzilálva érek első ellenfelem elé, majd egy alulról jövő, függőleges vágással vágom át a fejét, az állától egészen a homlokáig, így szétnyitva azt, mint egy kagylót.
Ezen kívül, még két kalóz van a közvetlen közelemben. Az egyikük kardját rám szegezve ugrik nekem, ám én még idejében vágom őt keresztül, a kardjával és a karjával egyetemben, majd rögtön visszafordulásból, egy vízszintes forgóvágással hasítom keresztül a hátamat megcélzó, harmadik kalóz hasfalát.
A kristálypengém nagyon recés, felszínét rengeteg apró kis kiálló szilánk tarkítja, így egy átlagos fegyvernél jóval nagyobb mértékben csapja szét az ellenfeleim testét és vérét. Épp ezért is lehet az, hogy habár még csak három kalózzal végeztem, máris csupa vér vagyok.
A faluban körbenézve tűnik fel, hogy itt bizony rengeteg férfi rohangál fel – alá. Sokan még a fegyvereiket keresik, ám már olyanok is voltak bőven, akik rájuk akadtak, és habozás nélkül felém rontottak. A táraság igencsak tarka, van köztük kicsi, nagy, sovány, izmos, dagadt, kopasz, kócos... mint egy igazi csürhe. Fegyverek tekintetében is változatosak, vannak itt szablyák, husángok, tőrök, szekercék, buzogányok, sőt, egy – két jól megtermett figura alabárdokkal hadonászva tart felém. Nincs mi tenni, szét kell csapni köztük.
Egy ötfős csapattal rohanok egyenesen szembe, majd mikor közel érek hozzájuk, a levegőbe felugorva térek ki a csapatot vezető, több mint két méteres hegyomlás csapása elől. Még a levegőben döföm keresztül a homlokát a pengémmel, majd azon lendületet véve, a nyakába ugrok, így a másik négy kalóz, a nekem szánt csapásokat a saját társuk hatalmas testébe viszik be, aki nem sokkal ezután, élettelenül zuhan rá az egyikükre, így annak testét összetörve.
Földet érve azonnal felordítok.
- Crsytal Make: Sword! – A szavaim hatására a bal kezembe is kreálok egy pengét, ám az a jobbomon lévővel ellentétben, csak egy hagyományos, markolattal ellátott kristálypenge, hiszen, ha mindkét kezemet fegyverré alakítanám, azzal csak a saját mozgásom lassítanám.
Az új pengémet azonnal használatba is kell vennem, az egyik kalóz fejszéjét akasztom meg vele, majd a jobbommal átszelem a gyomrát. A maradék két fickó egyszerre ront nekem, mindkettőjük kardot használ, én pedig mindkét pengémmel védekezve hátrálok előlük. Egy kis ideig tartó, heves hárítgatást követően hirtelen leguggolok, majd az így mögém kerülő két csóka hátát egyszerre vágom keresztül, egy – egy hátrafelé irányuló srég vágással.
Közben persze már Dead is bekapcsolódott a harcba, így elérkezettnek látom az idejét, hogy valakiből egy kis infót is kiszedjek. Meg is indulok hát az egyik viskó felé, aminek a közelében három kalóz készülődik a harcra. Az egyikük megint csak egy jól megtermett jószág, aki lendületből csap felém, de mikor kitérek a csapása elől, majdnem előre bukik, így könnyedén vágom át az oldalát, egy jókora darabot ki is tépve belőle. A másik kalóz egy kaszával ront rám, ám amikor az csapásra emelné fegyverét, a bal pengémmel hirtelen keresztülvágom annak fanyelét, majd a jobb karommal, egy srég vágással szétzilálom a fickó felsőtestét. Az utolsó ellenfelemet egy elegáns keresztvágással négyfelé osztom, majd berúgom a viskó ajtaját.
A kis kunyhóban két férfi van, egy kalóz, aki épp magára köti a dobótőreit, a másik azonban a sarokban összekuporodva retteg, nem úgy tűnik, hogy harcos volna. ~ Ő szerintem készségesen válaszolni fog a kérdéseimre, ha „szépen” kérem.
Hogy még rátegyek egy lapáttal az ijedtségére, egy különösen kegyetlen módszerrel ölöm meg a szobában lévő kalózt. Még mielőtt belém állíthatná egyik kiskését, elé ugrok, és két oldalról, a tenyereimmel a füleire vágok, így az egyik egyensúlyközpontját igencsak megzavarom, amitől azonnal össze is esne, ám én a fejét összefogva visszarántom, majd teljes erőmből a torkába harapok. Érzem, ahogy a számat megtölti az ellenfelem forró vére, majd a fogaimat összezárva, kitépek a torkából egy kis darabot.
A fickó vergődve esik össze, mindkét karjával a torkát szorítja, de semmit se tehet, szép lassan megfullad. Az én számból kis patakként csordogál az ellenfelem vére, miközben fejemmel a föld felé nézve, röhögcsélni kezdek.
- Uhehehehe ~ Nos, igen, Starkiller, ezért nincs neked barátnőd...
Ezután gyors léptekkel a rémült ipse felé veszem az irányt, a jobb karommal, a nyakánál fogva a falhoz vágom, majd a bal tenyeremet a szívéhez helyezve, őrült vigyorral beszélni kezdek hozzá.
- Hellláú! Játszuuuuunk! Én kérdezek, te válaszolsz. Minden egyes rossz válasznál, növelni fogom a bal tenyerem körül a kristályréteget, amilyen lassan csak tudom, hogy szép lassan vágja át a tested, amíg el nem éri a szíved. Tetsziiiiik?
A férfi csak reszketve bólogat.
- Első kérdés. Hol van a kalózok központja?
- Ööö... sajnálom, de tényleg nem tudom... vááá. – Tör ki zokogva.
- Éérteeem. – Mondom, miközben szép lassan egy kristályszilánkot fúrok bele a testébe, egyenesen a szíve irányába.
- Váááááááááááááá! Várj! Várj!
- Hm?
- A falut... ezt a falut, elfoglalták a kalózok. Minden idevalósít elhurcoltak, én vagyok az egyetlen, akit nem vittek el.
- És ezt miért kéne elhinnem? Heeeee?
- Kérlek, az igazat mondom. Én... én jó asztalosmester vagyok, ezért maradhattam itt. A hajókarbantartásban segédkeztem, mint rabszolga.
- Rendben, mondjuk, hogy elhiszem. Második kérdés. Ki a vezetőjük?
- Sajnos fogalmam sincs... de... vááá... egyszer... egyszer volt itt egy ember, fekete köpenyben, akit félve tiszteltek a kalózok...
- Értem. Utolsó kérdés. HOL VAN ITT A KAJA????????????
- He? – Döbben meg a fickó, majd folytatja. – Ööö... a fogadóban, de jelentős készletek vannak a hajón is, hisz mindegyik kifutásra kész.
- Értem. – Mondom, miközben elengedem a fickót, aki a földre huppan, kicsit véres mellkassal.
Épp megindulnák a fogadó felé, amikor feltűnik, hogy a férfi ismét beszélni kezd.
- Kérlek... légy óvatos... ezek veszélyes alakok... mágusok is segítik őket... és azt beszélik, hogy egy vulkán belsejében gyerekeket esznek... kérlek, kérlek... ha látod a feleségemet, mentsd őt meg... – Itt azonban megakad a mondata, ugyanis sírógörcsöt kap.
Miután végigmondta, amit akart, megindulok a viskó kijárata felé, ám az ajtó előtt még visszafordítom a fejem.
- Ne érts félre, nem ígérek semmit. De... hogy néz ki a feleséged?
A fickó kicsit megdöbben, de könnyeivel küszködve válaszol.
- Fiatal nő... magas, fekete hajú... – Ennél többet azonban nem tud mondani, ugyanis ismét zokogásban tör ki.
Ezután már végleg magam mögött hagyom a kis viskót. A faluba kiérve, nem nehéz meghallani a csatazajt, habár kicsit furcsa, mint ha nem csak Dead ellen harcolnának a kalózok, két helyről is hallom a csattanásokat, üvöltéseket. ~ Na mindegy, majd később megnézem, most a kaja fontosabb.
Szerencsére, most már senki se kerül az utamba, és a fogadó is totál üres. A kb. 1 hétig bogyókon, gombákon és félig nyers húsokon élt gyomrom mámoros állapotban veszi tudomásul, hogy a fogadó raktára tömve van minden földi jóval. A hátizsákomból azonnal ki is borítom azt a sok ehetetlen vackot, ami még megmaradt, és elkezdem spájzolni a különböző kajákat, mintha kötelező volna. Persze közbe bele – bele is harapdálok néhányba, amit aztán eldobok magamtól, „ezek már úgyse kellenek senkinek” alapon. Miután a táskámat megtömtem különböző füstölt húsokkal, sajtokkal, kenyérrel, szalámival, na meg természetesen csokival, visszaindulok a faluba, megnézni mi lett Dead-el. ~ Végül is, vesztenivalóm nincs, ha megölte a kalózokat én annak csak örülök, ha pedig fűbe harapott, az az ő baja.
A fogadóból megtömött táskával, és még mindig csurom véresen indulok el, és egy kis keresgélés után meg is találom a hullahegyek között Dead-et, de valaki mást is látok. ~ Na neeee....
TEEEEEEEEEEEEEE?! – Ordítunk egymásra Lidércel a megdöbbenéstől.
- Te meg mi a francért vagy itt?! – Kérdezem tőle ordibálva.
- Ezt én is kérdezhetném! – Vág vissza.
Végül is, egy kis(vagyis inkább sok) hőbörgés után, arra jutunk, hogy jobb lesz, ha most az egyszer összefogunk a közös ellenség ellen. ~ Persze, se érte, se Dead-ért nem mennék tűzbe. És az is biztos, hogy egyszer még befejezzük, amit Erában elkezdtünk. De most se az idő, se a hely nem alkalmas.
Mikor úgy-ahogy lecsillapodnak a kedélyek, megosztom mindkettejükkel azt, amit megtudtam.
- Egy helybéli elárulta, hogy ezt a falut még korábban foglalták el a kalózok. Rajta kívül mindenki mást elhurcoltak innen. A vezetőjükkel kapcsolatban nem tudott információval szolgálni, de azt mondta, hogy volt itt egyszer egy fekete köpenyes tag, akit félve tisztelt mindenki. Ó, és figyelmeztetett, hogy a kalózok veszélyesek, több mágus is segíti őket, na meg állítólag egy vulkán belsejében gyerekeket esznek.
A fickó feleségéről nem beszélek nekik, az úgy se érdekelné őket. Őt majd én intézem, ha találkozok vele.
Miután végeztem a mondandómmal, még gyors a fejemre öntöm az egyik vizes vödör tartalmát a faluban, és lecsutakolom magamról a nagyja vért. Így igaz, vizesen, de már legalább ismét fehér hajjal kezdhetem meg az egyik kalózhajó átvizsgálását, Lidérc és Dead kíséretében.

A dzsungel meleg volt és párás. Csontpengémmel ritkítottam magam előtt a növényzetet. Nem mintha finnyás lettem volna, de nem akartam hogy bármi is lelassítson. Természetesen ezúttal sem az utat választottam a cél megközelítéséhez.
Küldetésem egyszerű volt: tisztogatás. A céhünk titokban más országok céheivel üzletelgetett, de azon a terepen ahol kellően nehéz nyomon követni az ügyleteket: a tengeren. Voltak ugyan nehézségek a katonai hajók, kalózok miatt, de hát ki, ha nem a mi céhünk oldotta volna meg az ilyen jelentéktelen problémákat? Legyen elég annyi, hogy egy napon a Mester dühöngve szórta varázslatait mindenfelé az előcsarnokban, mikor megjött a hír, hogy a legfontosabb és legdrágább szállítmányt szállító hajót kalózok süllyesztették el. A Mestert ritkán lehetett látni igazán dühösnek. Sőt, én magam csak ez az egy alkalommal tapasztalhattam meg ilyesfajta...állapotot. Kiderült, hogy nem csak velünk merészeltek kibabrálni a kalózok, hanem egész konkrétan egy hivatalos pecséttel ellátott nyílt küldetés várja az érdeklődőket. Ebben az volt a remek, hogy a Mester lenyugodott, hisz legnagyobb probléma kezdetben a kalózokról bármiféle információ teljes hiányossága jelentette. Viszont a kiállított küldetés adataiból sok mindenre fény derült. És ki mást küldene a Mester egy brutális vérontásra, mint engem? Hát persze, hogy engem!!!
Legalább három napja utaztam egyik városról másikra, egyik kikötőből a másikba. Sikerült megtudnom, hogy a kalóztanya merre található. A felbecsülhetetlen infó forrása azóta átmódosult felismerhetetlenségig roncsolt húskupaccá, de bizisten jól esett. Tehát megszereztem egy eléggé pontatlan térképet a kalóztanya hollétéről, és habozás nélkül elindultam. Több út is vezetett arra a helyre, ahol a tanya volt található, de úgy döntöttem, hogy sokkal jobb, ha átvágok a dzsungelen, hátha lesből el tudok intézni pár kalózt. Esetleg egy őrjáratot, vagy portyát, vagy magába a faluba észrevétlenül besurranhatnék. Tuti figyelik az utakat.
Figyelték is! A dzsungelt nem! De telerakták csapdákkal. Legalább 100-at kikerülhettem vagy hatástalaníthattam az út során, ha nem többet. Kivéve egyet.
Az volt a hatalmas szerencsém, hogy a négy oldalról rámcsapódó ketrecfalakról egy pördülés segítségével levágtam a tüskéket. Ha nem teszem, lehetek akármennyire strapabíró, gyakorlatilag felnyársalódom. De nem így történt. Balgamód azt hittem a kalózok fából építik meg a ketrecet, elvégre a tüskék már elvégzik a munka komolyabb részét az áldozaton. Ismét tévedtem, a ketrec valóban fából volt, ám a váz erős acél, és mire kireszeltem pár illesztést, megérkezett az őrség is. Mielőtt bármit reagálhattam volna, egy átok talált telibe. Nem láttam melyik mágustól, és kitérni se volt helyem, így a kábító varázs azonnal megtette a hatását.
Micsoda szégyen. Soha de soha nem voltam még fogságban. Jó, kivéve azt az egy esetet mikor egy bordélyban.......Kedves Drága Olvasó, mégis mi közöd van hozzá? Na de visszatérve a jelenre, igen, fogságba kerültem. A kalózok nem bízták a véletlenre, tuti hallottak már rólam, mindkét kezem a testemhez volt szíjazva, az leláncolva, és azokat is erős acél kapcsok tartották össze. Egy fa épület pincéjében lehettem. Fény nem volt, csak a plafont és a felettem lévő emelet padlóját képző deszkasorok hézagjain átszűrődő apró fénycsóvák, amiknek sugarában milliónyi porszem cikázott. Hideg volt, és minden mozdulatom hangja enyhén visszhangzott, így valószínűsíthetőnek tartottam, hogy egy teljesen üres, nagy méretű pincébe zártak. Bizonyára itt rejtik el a szajrét a ház lakói, de valamilyen szempontból hibát követtek el. Túl nagy teret adni egy fogságba esett szörnyetegnek kockázatos. Előbb vagy utóbb ki fogok jutni. Másik lehetőség a helységet illetően az lehetett, hogy hamarosan tárgyaló partnerem lesz, nem kis kísérettel, és a nagyobb tér a könnyebb harchoz szükséges. Ostobák.
Igazam lett, hamarosan egy kövér kalóz battyogott lefele a terem végében található lépcsőn, mögötte pedig szedett-vetett bitangok, rögtönzött fegyverekkel felszerelkezve. Mágust nem láttam köztük. A kalóznak szinte minden foga hiányzott, helyettük arany és ezüst műfogak sorakoztak bűzlő szájából. Hatalmas szakállán több napos kajamaradék csüngött, méretes kalapjáról sok kis emlős állat megtisztogatott koponyája lógott. Bizarr látvány volt, de nem bírtam ki röhögés nélkül.
-Örülök, hogy jókedvedben talállak! - vihogott a kalóz.
-Kerüljön le rólam a béklyó és meglátod milyen hangulatom is van igazából... - adni akartam a lazát, de végtelen vérszomj lett úrrá rajtam. Egy pillanatra eszembejutott, hogy végülis harapni még tudok...de elképzeltem ahogy mint egy hernyó vonaglok a földön és tőből leharapom a kalóz vaskos lábait...egh...inkább a megaláztatás!
-Ne olyan hevesen! Tudjuk ki vagy! Sokat hallani a céhedről!
-Főleg hogy nemrég tettetek nekünk keresztbe, úgyhogy az egész sötétcéh a nyakatokon van, barom!
A kalóz arcáról lehervadt a mosoly. Tisztában volt a dologgal, de valamiért megpróbálta elnyomni magában az igazságot. Most hogy visszazökkentettem, hivatalosabb hangot vett fől (már amennyire ez lehetséges volt).
-Mondhatnám, hogy félreértés történt. A fiúk nem voltak tisztában azzal, hogy kit támadnak meg! De ha üzletet köthetnénk, az nem lenne rossz!
-Üzletet? Egy kalóz csak akkor tud alkukhoz folyamodni, mikor a legmélyebb szarban van?
-Lehet hogy nem olyan mély! A teljes árúkészletet kimentettük a hajótokról, az ostoba srácokat akik megtámadtak titeket, nos...azoknak fejeit hozzácsaptuk az árúitokhoz! Jópár ezer gyémánttal egyetemben, mely megtéríti a hajó árát is. Úgy vélem ez egy jó ajánlat!
-Anyagi szempontból akarsz megnyerni, csak hogy itt már rég nem ilyesmikről van szó...
A kalóz zavartan nevetett, megvakarta zsíros nyakát.
-Ehehh... nézd, hiba volt! Bár nem én vagyok a tanya vezetője, de én döntök az ügyről, és én elszeretném kerülni, hogy egy ilyen mélyen tisztelt céh mint a tietek a haragosunk legyen. Visszatérítek mindent, ti ugyanott tartotok, mi pedig tovább fosztogatunk boldogan...természetesen a ti hajóitokat soha többé, hehe!
Mivel nem tudtam sok mindent hozzáfűzni, csak felnevettem. A kalózok is zavartan felnevettek.
-Szóval, áll az alku?
-Hát... ám legyen! Viszont így összekötözve nem tudok kezet rázni!
A kalózok idegesek lettek.
-Kiviszünk a dzsungelen túlra, ott leszedjük a láncokat...
-És akkor hogy viszem el az árút? Gondolkozz kalóz, adtok egy kisebb hajót, és azzal szépen hazaviszem a szajrét! Persze a hajót nem kapjátok vissza, de a céh úgy fogja tudni, hogy végetek. Márpedig egy hajót így összekötözve nem könnyű elkormányozni.
A kalóz vezér nagyon habozott. Embereire nézett akik teljesen tanácstalanok voltak. Végül megrázta hatalmas tokáját.
-Bvra, egye fene, nem vagyunk mi mocskos árulók! Az alku, az alku! Szedjétek le a láncokat és a kapcsokat!
Lefejtették rólam a börtönömet. Éreztem hogy a vérszomj a hatalmába kerít, de kimért nyugalommal tornáztattam meg kicsit a vállamat.
-Így mingyárt más!
Rögtön körbeálltak a kalózok, fegyvereiket felém tartották, a vezér pedig bizonytalanul közelebb lépett.
-Ne haragudj, de így biztonságosabb. elkísérünk a hajódhoz. Alku?
Nyújtotta a kezét. Szemében félelem csillogott, de közben remény is, hogy meggyőzött. Nem, nem győzött meg. Egyetlen pördülés. Ugyanúgy mint a tüskéknél. És egy pördülésből az összes tüskét levágtam. A tüskék pedig nem különbek a kalózoknál. Sőt, a tüskék kemény anyagból voltak, nehezen mozgott a pengém. A hús viszont barátságosabban viselkedett. Pont ahogy szeretem.
A kalóz vezért megmentette a hatalmas hája. Bár nagyon mély sebet kapott a hasát, a rettenetes zsírtömeg megmentette. A hangja is elakadt, csak tátogott a földön. Undorodva néztem rá, majd mikor a hányinger kerülgetett, teljes erővel a torkára tapostam.
Fölöttem hallottam hogy újabb kalózok mozgolódnak. Felkészültem a harcra. Ám feltűnt, hogy nem a lépcső felé futnak. Épp ellenkezőleg, a deszkák közt átlesve azt láttam, hogy a házban tartózkodó kalózok ordibálva rohannak ki az ajtón. A támadásom nem sok zajt csapott, ennyitől nem ijedhettek be. Aztán acél csattogását hallottam kintről. Valaki elkezdte szeletelni a kalózokat. A tetű! Felrohantam a lépcsőn, azon túl két zavarodott kalóz palánta várt rám. Az egyikük szánalmas támadását pusztakézzel hárítottam, majd elvágtam a torkát. A következő ezt látva térdre borult, és könyörögni kezdett az életéért. Sosem hittem az ilyesmiben. Levágtam a fejét. Két szobán mentem át, mindegyik dohos volt és rumlis. Térképek, ládák, rumos üvegek ezerszámra. De a kalózok mind elhagyták az épületet az előző két desszerten kívül. Így hát én is kiléptem az ajtón.
Odakint egy falu képe tárul fel előttem, amit zavarossá tesz rengeteg test és vér látványa. Csak kalózok testei borították az utcát, ráadásul ugyanannak a tábornak a kalózai, és nem rivalizáló csapaté. Ha ezek egymást közt tudtak így összeveszni, az kicsit furává teszi a küldetést, de legalább gyorsabban végzek. Bolyongtam egy keveset pár mellékurcában, majd megpillantottam egy magas, szürke hajú férfit. kabátját kalózok vére mocskolta be. Szemében gonoszság és talán az enyémhez hasonló vérszomj csillogott. Nem várt szövetséges... utálom a szövetségeseket!
És ha ez nem volna elég, az egyik sarkon nagy boldogan, mint egy jóllakott óvodás előmászott egy ismerős, fehér hajú alak. Ledermedtem, automatikusan felemeltem a kezem és az érkezőre mutattam, ő is pont ugyanígy tett.
-TEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE?!?!?!?!?!?!
Mi is volt a neve? Jah igen, Den! Den Szarthriller...vagy Szaftnyaller...vagy...akármi! Valami csillagos...ja igen, Starkiller!
-Te meg mi a francért vagy itt?! - kérdezte ordítva.
-Ezt én is kérdezhetném!
Ezután elkezdtük osztani egymást. Én a nevével, ő a sérómmal kezdett viccelkedni, eközben a másik csávó, aki ezekszerint Den társa volt mély csöndben, a legkisebb érdeklődést sem mutatva állt és szemlélte a jelenetet.
Végül Den elmondta, hogy mi itt a helyzet. Kalózok, akik gyerekeket esznek?
Hangosan felnevettem, és legyintettem.
-Még hogy gyerekeket...ugyan, ezek kalózok!
Mindegy, ráhagytam. Viszont a csuklyás fickó érdekelt. Úgy döntöttem, hogy Den és én nem most fogjuk eldönteni a csatánkat, amit csábító volt ugyan elképzelni, de a küldetés kárára ment volna. Felajánlottam, hogy a küldetés erejéig velük megyek. Dead (aki be se mutatkozott, Den mondta el a nevét) nem válaszolt, csak kurtán biccentett, Den pedig kezdeti sikolyrohama elhessegetésével végül beleegyezett. Amíg én felkutattam a házakat a céhünktől lopott holmikért, addig Den megmosakodott. Atyaisten, erre is pont vérontás közben jön rá a tisztálkodhatnék...
Miután Den fehér haja tisztaságának köszönhetően úgy világított, mint egy szupernova, elindultunk a falu kikötőjébe, ahol egy-két kisebb-nagyobb hajó volt kikötve, immár teljesen a küldetésre koncentrálva!

Kicsit nehezemre esik úgy hullákat pakolászni, hogy nemrég mostam le magam, de végül is, el kell ismernem, a Lidérc által felvetett ötlet egyáltalán nem hülyeség. ~ Habár, ez engem lep meg a legjobban, hogy ilyesmire gondolok.
Szerinte érdemes volna a legjobb állapotban lévő kalózhajóra felpakolni a faluban levágott kalózok hulláit, és úgy megindulni a messzeségbe. Így, hogyha kalóz portyába ütköznénk, mi egyszerűen elrejtőzhetnénk valahol a hajón, ők pedig csak a hullákkal teli fedélzetre bukkannának. Persze, furcsálnák a dolgot, de mivel kapzsi kalózokról van szó, nagy valószínűséggel visszavezényelnék a rakománnyal teli hajójukat a saját kikötőjükbe, abban a hitben, hogy valamiféle mágus volt a tettes, aki már nincs a fedélzeten. Ha egyszer pedig beértek már a kikötőjükbe, mi leosonhatunk a hajóról, egyenesen a kalózbanda szívébe.
Sikerül egész pofásan elhelyeznünk a fedélzeten a hullákat, persze közbe szét is csapok pár holttestet, és a fedélzetet is megrongálom egy kissé, hogy tényleg úgy tűnjön, mintha a hajón történt volna a mészárlás. Habár, nem halladunk túl gyorsan, hála annak, hogy Lidérc és én folyamatosan egymást oltjuk. Ki mennyi hullát bír el, ki bírja hamarabb felszedni a vasmacskát, melyikünk a nagyobb hülye hajók terén, és így tovább...

Lassan, de biztosan elindulunk a szemrevaló kis tengerjáróval, a vasmacskát felszedtük, a vitorlákat kibontottuk... ööö... izé, most gondolom, kormányozni kéne. ~ Azt pedig én akarom.
Lelkesen oda is rohanok a kormánylapáthoz, és úgy teszek, mintha csinálnék is valamit, de igazából csak oda-vissza forgatgatom. ~ Talán hasonlóan működik, mint a léghajónk... habár, igazából fogalmam sincs, hogy az hogyan működik...
Végül is kiérünk a nyílt vízre, amikor Lidérc ismét beszól, széles vigyorral a száján:
- Amúgy, halottam róla, hogy egy lány karjaiban menekültél meg a robbanás elől.
Az oltásától egy pillanatra még a szívem is megáll, reméltem, hogy erről sose fog tudomást szerezni senki se...
Eddig egész arányosan osztogattuk egymást, de erre nem igazán tudok mit mondani.
- Legalább nekem akad lány, aki foglalkozzon velem... – Szólok neki vissza, jobb nem ugrik be.
Persze, a dolog vége mi más lenne, mintsem az, hogy vigyorogva farkasszemet nézünk, és egymásnak esünk.
- Most kettéfejellek. – Mondom, miközben a jobb karomat kinyújtom, és már kezdem is befedni kristályréteggel... de valami nem kóser.
Miközben Lidércet bámulom, hiányérzetem támad. ~ A hajó szépen meg van pakolva hullákkal, de... valami hiányzik... nagy, szürke, morcos, hallgatag... DEAD!
- Hé... Dead nem veled volt? – Kérdezem meg végül is Lidérctől, visszaállva alaphelyzetbe.

Kis keresgélés után rájövünk, hogy Dead eltűnt.
- Nos, legalább kevesebb részre kell osztanunk a jutalmat... – Osztja meg velem véleményét tanult kollegám.
- Végül is, ja... És különben is, ha akar majd utánunk jöhet egy hajóval, háromból, csak egyet hoztunk el.
Ezután végül is egy kissé aláfagy az egymás kicsinálására érzett vágyunk, én pedig körbenézek a hajón, és örömtelien állapítom meg, hogy itt bizony körülbelül egy hónapra elegendő, finom kaja van raktáron. Közbe még visszagondolok rá, hogy a dzsungelben én megkérdeztem Dead-et, hogy mivel is jöttek a szigetre, amire ő elmondta, hogy egy Albatross nevű hajóval, aminek tapasztalt kapitánya és harcedzett legénysége is a kalózok ellen küzd.
Úgy döntök, hogy ezt az infót Lidércel is megosztom. Elvégre, veszélyes lehet így nekivágni a tengernek, hogy se nyomunk, se hajózási tapasztalatunk nincs. Ám, miközben ecsetelem neki, hogy mi a helyzet, feltűnik, hogy valami nagyon felkelti a figyelmét és a szavamba vág.
- Az a füst... mondtál valami vulkánt nem? Talán, arra van a kalózok szigete... – Mondja, miközben a füst irányába mutat.
- De... nagy valószínűséggel ez az a vulkán, amiről a faluban meséltek nekem. Viszont... az Albatrossal mi lesz? – Kérdezek rá.
- Ugyan, minek kellenének. Még a végén ők is kérnének a jutalomból. És különben se kell nekünk legénység, a hajót felkészítettük arra az esetre, hogyha kalózokba botlanánk.
Amit mond végül is igaz, most már, hogy nyomunk is van, felesleges lenne visszafordulni az Albatross-ért. Elvégre, csak a füst felé kell haladnunk, az még nekünk is megy. Na meg, közben már utánanéztünk, hogy hol tudnánk jól elbújni, hogyha kalózhajó tűnne fel a horizonton, így ők már csak a hullákkal telirakott fedélzetet találhatják meg. Továbbá, afelől is kételyeim vannak, hogy az Albatross kapitánya segítene e egyáltalán nekünk. Hiszen, nem is ismer minket. ~ Most kezdeném el ecsetelni, hogy az a Dead mesélt róluk, aki közben eltűnt, a kiscsajjal egyetemben, akit pedig egy vérteknős falt fel...?
- Akkor... irány a füst, Lidérc matróz! Starkiller kapitány parancsa. – Mondom Lidércnek vigyorogva.
- Starkiller kapitány bekaphatja.
Ezen kellemes hangvételű kis bájcsevej után, én, Starkiller kapitány, a Holtcsillag parancsnoka – így neveztem el közben a hajót – és Lidérc matróz megindulunk a füst irányába...

Felraktuk a hajóra a hullákat, ami természetesen több ideig tartott a folyamatos szekálgatások miatt. Megesett hogy egymáshoz vagdostunk pár testrészt, vagy morbid poénokat találtunk ki egyik-másik áldozat állapotát illetően... szóval nem voltunk valami normálisak! Mikor a hajó megtelt kalózok testeivel és kicsit megrongáltuk a hajótestet is, nem volt más hátra. Felhúztuk a vasmacskát (illetve felhúZTAM, mert Den gyenge ehhez, hehe), aztán leengedtük a vitorlákat. Vagyis engedtük volna, de beleütköztünk a legelső akadályba. Kismillió kötél volt mindenütt, fizikai képtelenségnek számító csomókkal ellátva. Láttam én már matrózokat bűvészkedni a hajón, de a pontos teendőkről fogalmam se volt. Nemes egyszerűséggel szemmel végigkövettem a kötelek haladását és csatlakozását, és amelyik tetszett, azt elvágtam. Előbb utóbb le fog ereszkedni az a vitorla... Kétségbeejtően sok kötél múlva kibomlott a vitorla, tartókötelek híján szép beszakadások keletkeztek rajta, ahogy tehetetlenül csapkodta a szél az árbochoz. Den előadta lehengerlő tudományát a hajókról, majd a kormánykerékhez sietett. Annyit láttam, hogy Den vigyorog mint a tejbetök, és közben csapkodja a kormánykereket. Láthatólag ő teljesen meg volt győződve arról, hogy a hajó halad, de a valóságban egy centit se mozdultunk.
Tehetetlenül homlokomra csaptam, és visszatértem a kötelek tanulmányozásához. Hosszabb vizsgálat után rájöttem egy-két kötél funkciójára, titokban Den felé sandítva pirultam bele nyilvánvaló tévedésembe. Megpróbáltam helyrehozni az okozott hibákat, aminek köszönhetően a fővitorla kezdett normális helyzetbe kerülni, és a szél is felerősödött.
Feltűnt, hogy zavaróan nagy a csend. Ingerenciám támadt folytatni Dennel a kötelező rituálénak minősülő szócsatánkat.
- Amúgy, halottam róla, hogy egy lány karjaiban menekültél meg a robbanás elől. - mondtam neki vigyorogva.
Ez ütött. Olyan vörös lett az arca mint a deszkapadlót befestő vér. De ezután csak sértődötten megrázta magát, és odaköpte;
- Legalább nekem akad lány, aki foglalkozzon velem...
Anyád...
Egy pillanat alatt Den előtt teremtem, és farkasszemet néztünk. Az én kezemben megmozdult a penge, az övén pedig lassan alakot öltött a kristálykard. Szinte egyszerre jutott eszünkbe, hogy akárhányszor csépeltük egymást a parton, Dead apagyilkos tekintete azonnal meggyőzött minket arról, hogy a szeresd felebarátodat nem is olyan hülyeség...
Fütyörészve hátat fordítottunk egymásnak, mintha mi sem történt volna.
De hiányzott a reakció. Hátrafordultam, Dead-et kerestem, felkészülve a gyilkos tekintetre. De sehol sem találtam. Den is forgolódott, és őt kereste.
- Hé... Dead nem veled volt? - kérdezte zavartan.
Bejártam a hajó fedélzetét, Den pedig a hajó fenekén lévő raktárakat nézte át. Mikor feljött a hídra csak vállát vonogatva értetlenkedett.
-Nos, legalább kevesebb részre kell osztanunk a jutalmat... – érveltem bölcsen kollégámnak.
- Végül is, ja... És különben is, ha akar majd utánunk jöhet egy hajóval, háromból, csak egyet hoztunk el.
Ezután lecsillapodtak a kedélyek. Den megint elhúzott enni, de legalábbis körülnézett. Én kint maradtam, a köteleket bűvöltem. Aztán megakadt a szemem valamin a horizonton. Füst. Sűrű, fekete füst. Annyira sűrűnek látszott, hogy kizártam annak lehetőségét, hogy egy lángoló város vagy erdő a forrás.
Den ekkor újra megjelent, mondani akart valamit, de én megelőztem;
- Az a füst... mondtál valami vulkánt nem? Talán, arra van a kalózok szigete...
- De... nagy valószínűséggel ez az a vulkán, amiről a faluban meséltek nekem. Viszont... az Albatrossal mi lesz? – Kérdezte. Először nem kapcsoltam, de aztán eszembe jutott hogy Den már említette a szintén kalózvadász tengerészeket.
- Ugyan, minek kellenének. Még a végén ők is kérnének a jutalomból. És különben se kell nekünk legénység, a hajót felkészítettük arra az esetre, hogyha kalózokba botlanánk.
Den nem válaszolt, nyilván mérlegelte az okfejtést, és belátta, hogy valóban jó így. Visszamászott a kormányhoz.
- Akkor... irány a füst, Lidérc matróz! Starkiller kapitány parancsa.
- Starkiller kapitány bekaphatja.
Bár meg kell hagyni, ha foglalkoznék vele, lehet hogy jó tengerész lenne belőlem.
Sikerült a vitorlát úgy rögzítenem, hogy stabilan megálljon, a szél vígan belekapott, és már indulhattunk is. Den közben elnevezte a hajót...Holtcsillagnak...cöh...felvágós...