Shouki és Rane találkozása - itt a kés, hol a kés?

Reggel a nap sugaraira keltem. Nagyot nyújtóztam, és éreztem, kezeim valami kemény felületnek csapódnak neki.
~ Nofene, éjjel átrendeztem a szobámat? - próbáltam felülni, majd egy hangos nyögéssel visszahanyatlottam fekhelyemre. A fejem majd' szétrepedt, és nagyot koppant, mikor nekicsapódott a padlónak. Résnyire nyitottam szemem, majd tágra, mikor megláttam, hogy hiányzik a plafon.
~ Hol vagyok? - tűnődtem, majd óvatosan, lassan körbenéztem. Érzékszerveim közül elsőként a látásom tért vissza a felkelés után, így megállapíthattam, hogy nem otthon vagyok. Sokkal keskenyebb és hosszabb helyen feküdtem. Ezután tapintásom kapcsolt be, és ráeszméltem, hogy valami hidegben és keményen fekszem. Mozogni még nem tudtam sokat, így a helyzeten nem tudtam javítani.
Lassan kezdett összeállni az utóbbi pár nap. Egy küldetés Hargeonban... Valamilyen kereskedőt kellett pesztrálnom aprópénzért, és tegnap végeztem. Este el akartam költeni a pénzt - természetesen nem vonatjegyre. Oly' erőfeszítéssel, amellyel máskor egy hegyet is arrébb tudtam volna lökni, erszényemhez nyúltam, és megtapogattam. Üres. Eszerint sikerült. Vagy kiraboltak? Amennyire fáj a fejem, ez sem kizárt.
~ ..ondta az asszony. Nézd, még egy részeg a tegnapi fesztiválról! - a hallásom is kezdett rendelkezésemre állni. Nyögve próbáltam tiltakozni. Két pár kéz fogta meg kezeimet és lábaimat.
- Háromra emeld! Egy, kettő, háá-rom! - a magasba emeltek, és egy szekéren helyeztek el. Pár perc zötykölődés után egy épülethez értünk, ahova be is vittek. Egy ágyra raktak, majd egy öreg, ápolóruhás nő valami undorító teát itatott velem. Ellenkezni nem tudtam, így kénytelen-kelletlen megittam a löttyöt.
- Te jó ég, ezzel csatornát lehetne tisztítani. - köhögtem, majd örömmel vettem észre, hogy alábbhagy a fejfájásom.
- Ne szemtelenkedjen! A maga hibája, hogy a csatornában kötött ki! Magától kellett megtisztítani a csatornát. - kapta fel a vizet az ápoló.
- Öngól.. Elnézést az udvariatlanságomért. Megmondaná, hol vagyok?
- Egy kisebb kórházban. Tegnap fesztivál volt a városban, sok ember leitta magát, vagy kirabolták őket, így nem újdonság, ami önnel történt. - nyugodott meg kissé a hölgy. - Bár furcsa, hogy egy mágussal ez történjen.
Rápillantottam alkaromra. Nem véletlenül hordtam jobb kezemen a klán jelét, amit egy bőrszalaggal takartam el, de az most kioldódott, jól láthatóvá téve a Quattro Cerberus jelképét.
- Nos, egyelőre én sem tudom, mi történt velem tegnap. - feszengtem, majd felültem az ágyon. - Viszont a teától sokkal jobban vagyok!
- Az lepne meg, ha nem. Most, ha megbocsájt, rengeteg ember fekszik még a kórházban, és nekem velük is kell foglalkoznom. - surrant ki az ajtón a néni.
Végigtapogattam magam, mikor egyedül maradtam. Úgy tűnik, minden tagom egyben van, és a pénzemen kívül nem tűnt el semmi... Kezem visszatért az övemhez.
~ A késem! - rémültem meg. Most jöttem rá, hogy már a csatornában sem éreztem magamon a súlyát, így még az éjszaka folyamán veszítettem el. Enyhe, de még lüktető fejfájásomat feledve, kipattantam az ágyból, és kirohantam a kórházból.
~ Az nem lehet, hogy elveszítettem! - rohantam ki a kapun, el néhány beszélgető orvos mellett. Szerencsém volt, és megtaláltam azt a helyet, ahonnan kiemeltek a munkások. Mély levegőt vettem, és körbenéztem. Két kocsma állt a csatorna mellett.
- "Fehér Albatrosz" vagy "Repülő asztal"? - törtem hangosan a fejem, és lassan beugrott, hogy az előbbi név mintha ismerős lenne. Reménykedve besétáltam a vendéglátóegységbe, ahol már népes vendégsereg gyűlt össze. Néhány rám vetett pillantásból úgy véltem, hogy felismernek, ezért a csaposhoz fordultam, és magabiztosan szóltam hozzá.
- Uram, a késemért jöttem!

Egy délelőtt erős fejfájással ébredtem, és amikor körbenéztem, egy teljesen idegen szobában találtam magam. "Hol vagyok?" - merült fel magamban a kérdés, amikor ráeszméltem, hogy nehezen, de rávettem magam, hogy Hargeonba iszogassak egyet, ha már rég kortyolgattam valami finomabbat és amúgy is a környéken voltam, ezért lehetek most itt. "Belegondolva, miért is voltam itt a környéken? Pénzem van még bőven, így az nem lehet, hogy küldetést vállaltam volna." - Ekkor egy erősebb fájdalom nyilalt a fejembe, így inkább feladtam, és úgydöntöttem, hogy elmegyek ismét a tegnapi vendéglőbe inni egy pohárkával, hisz' ilyenkor nincs ami ennél hamarabb újra észhez térítene.
-Jó napot! Adjon egyet a legjobb söréből, Mester! - szóltam a kocsmárosnak, amint odaértem a pulthoz.
-Adom is! Látom egész jó színben van, ahhoz képest, hogy tegnap mennyit ivott - nevetett a kocsmáros.
-Ha már ennyire viccesnek találja, hogy aránylag emberi állapotban vagyok, akkor igazán elmondhatná, hogy mi történt az éjjel - kezdtem el faggatni a kocsmárost.
-Hát nem emlékszik?! - mondta hirtelen - Először is Ön ugye ide jött inni, amivel elég szépen is haladt, már alig bírt a lábán állni, amikor páran körbeállták, és elrángatták az egyik sarki asztalhoz, hogy pokerezzen velük. Mellesleg ezek az emberek elég híresek arról, hoyg a részegeket így fosztják meg a maradék vagyonuktól, ezért azt hittem, hogy Őnre is ez a sors fog várni, de ez mellékes. Alig, hogy elkezdtek játszani, szinte sírva rohantak el, akik félrehívták, hogy Ön nem ember, hogy ilyen hamar megkopassza őket. A pénzt pedig amit elnyert tőlük elherdálta, hogy mindenkinek fizette a számláját szinte. Amikor az utolsó érmék voltak már csak meg abban a tarsolyban, akkor hirtelen beállított egy elég érdekes emberke, és követelte a legerősebb italt, ami itt megtalálható, de akkor már teljesen részeg volt és pénze sem volt, így nem adtam neki, amiért felháborodott, de nem csinált felfordulást, inkább csak továbbállt.
Ebben a pillanatban betoppant lihegve egy ember, és csak ennyit mondott:
-Uram, a késemért jöttem!
-Hát maga még él? - csodálkozott a kocsmáros - Azt hittem, hogy a mai napot már meg sem éli, nem hogy hirtelen betoppan, és egyből követelőzik. De akkor kezdjük az elején, milyen kést keres? Tegnap csak inni szeretett volna itt, de nem volt pénze, így ki sem szolgáltam. Nem tölthetett itt többet 5 percnél, tehát fogalmam sincs, hogy milyen késről beszél.
Ekkor figyeltem fel a Quatro Cerberus klánjelére a jobb alkarján és gondoltam, hogy végülis megkérdezem, hátha tudok valamiben segíteni.
-Hello! - köszöntem rá az aránylag fiatalnak kinéző fiúra - Milyen kést keresel? Hátha tudok valamiben segíteni, ha másban, nem, hát megkeresni!
-Ööö, üdvözletem. Bocsánat a kérdésért, de még is miért kellene neked hinnem, hogy segítenél, nem csak másra hajtasz?
-Jajj, én marha, bocs ezt elfelejtettem - ekkor feltűrtem a kabátom ujját, és megmutattam a jobb csuklómon lévő klánjelet - Na, akkor elmeséled, hogy mi történt, és miért keresed annyira ezt a kést?

Reményeimet lelohasztotta az italmérő.
-Hát maga még él? - csodálkozott a kocsmáros - Azt hittem, hogy a mai napot már meg sem éli, nem hogy hirtelen betoppan, és egyből követelőzik. De akkor kezdjük az elején, milyen kést keres? Tegnap csak inni szeretett volna itt, de nem volt pénze, így ki sem szolgáltam. Nem tölthetett itt többet 5 percnél, tehát fogalmam sincs, hogy milyen késről beszél.
- Pokoli estém lehetett.. Még azt a pénzt is elvesztettem, amit a küldetéssel szereztem? - motyogtam. Már épp magyarázkodni kezdtem volna, mikor egy férfi toppant mellém.
-Hello! Milyen kést keresel? Hátha tudok valamiben segíteni, ha másban, nem, hát megkeresni! - ajánlotta fel segítségét. Sajnos nem hittem az emberi jóindulatban, így kénytelen voltam feltenni neki a kérdést.
-Ööö, üdvözletem. Bocsánat a kérdésért, de még is miért kellene neked hinnem, hogy segítenél, nem csak másra hajtasz?
-Jajj, én marha, bocs ezt elfelejtettem - mondta, láthatólag észbe kapva, és feltűrte kabátujját. A Quattro Cerberus klánjele eloszlatta kétségeimet. Rápillantottam saját alkaromra, és gyorsan feltekertem a bőrszalagot, miközben a pasas folytatta - Na, akkor elmeséled, hogy mi történt, és miért keresed annyira ezt a kést?
- Nos, egy nagyjából tizenöt centi hosszúságú késről van szó. - mutattam fel a tokot, amit szerencsére nem vesztettem el. - Teljesen átlagos, semmilyen mágikus tulajdonsága nincs, de ez az egyik olyan tárgy a gyerekkoromból, amiről szép emlékeim vannak. Arra viszont nem emlékszem, hogy mi történt... Egyedül ez a hely rémlik a tegnap estéről, de úgy tűnik, itt nem voltam sokáig. - elkeseredésemben lezuhantam egy székbe, ami miatt fájdalom hasított az oldalamba. Meglepődve néztem a zöldeskék foltra, amit idáig észre sem vettem. Alakjából ítélve egy rúgástól származhatott.
- Ez különös... - mondtam, majd felvillanyozódott az arcom. - Az első nyom! Valószínűleg verekedtem valakivel! De kivel? És talán benne vesztettem el a kést? - gondolkoztam hangosan.
- Talán tengerészekkel? - vetette fel az ötletet újonnan megismert klántársam. A szóra beugrott egy őrült, aki a flottáról hadovált.
- Nem tudom, de megér egy próbát! Ha velem kezdett ki, biztos nem úszta meg szárazon. Meg kell találnunk! - pattantam fel. Egy fájdalmas fintort kellett elnyomnom, a hirtelen mozdulattól ismét fájni kezdett a zúzódás. - Rane Iceclaw vagyok, szolgálatodra. - jutott eszembe a bemutatkozás.
- Shouki Sheiji. Váljunk szét? A tengerész vagy kórházban van, vagy az egyik hajón. - mutatott ki a kikötőre, ahol legalább 10 hajó horgonyzott.
- Rendben! Én vállalom a kórházakat! - csillant fel a szemem. - Három óra múlva találkozzunk itt! - választ sem várva robogtam ki az ajtón.

Miután elmesélte az ifjú klántársam, hogy miért fontos neki a kés, meg azt az apróságot, hogy mekkora késről van szó körülbelül, a valószínűleg hirtelen rátört fáradtságtól lehuppant egy székbe, amitől szemmel láthatóan fájdalom nyilalt az oldalába.
-Ez különös... Valószínűleg verekedtem valakivel! De kivel? És talán benne vesztettem el a kést? - mondta csillogó szemekkel a fiú.
"Normális esetben azonnal feltűnik egy embernek egy ilyen zúzódás... Remek, egy újabb érdekes emberkével akadtam össze. Miért van mindig ekkora mázlim?" - gondolkodtam el magamban eléggé irónikusan.
-Talán tengerészekkel? - hoztam fel az ötletet, ha már Hargeonban vagyunk.
-Nem tudom, de megér egy próbát! Ha velem kezdett ki, biztos nem úszta meg szárazon. Meg kell találnunk! - ekkor felpattant, ám láthatóan az oldalának ez nem tett túl jót. - Rane Iceclaw vagyok, szolgálatodra. - mutatkozott is be még mindig egy fájdalmas kis fintorral az arcán.
-Shouki Sheiji. Váljunk szét? A tengerész vagy kórházban van, vagy az egyik hajón. - hoztam fel az ötletet, majd mutattam a kikötő fele, ahol közel egy tucat hajó állhatott épp.
-Rendben! Én vállalom a kórházakat! - mondta csillogó szemekkel. - Három óra múlva találkozunk itt! - majd kiviharzott.
"'Én vállalom a kórházakat!' mi? A könnyebb végét fogta meg a dolognak, pedig az ő késéről van szó..." - mormogtam magamban.
-Egyáltalán mit tudok azon kívül, hogy egy 15 centiméteres késről van szó? Semmit! Komolyan, adhatott volna még egy kis segítséget, így szinte lehetetlen lenne megtalálni akkor is, ha a kikötőben van! - fordultam ki magamból amire a kocsmáros kicsit felnevetett.
-Akkor nem segítesz a fiúnak? - kérdezte a kocsmáros.
-Őszintén szólva nem túl sok kedvem van hozzá, ilyen korán meg főleg, de klántárs, ha én nem segítek, ki fog neki? Vigyázhatna, hogy kibe és hol vágja azt a kést, ha ennyire fontos neki. Na sebaj, úgy is egészséges egy kis reggeli séta, szóval járok egyet a kikötő fele, hátha hallok valami érdekeset amihez köze lehet a srácnak is. - majd ezzel felhajtottam a maradék italom és elindultam a kikötő fele.
Ez a friss levegő egészen felébresztett így a kikötő környékén, ám se híre se hamva nem volt semminek, ami adhatott volna némi segítséget. "Lassan már ideje lenne visszatérni a kocsmához, nehogy a fiú azthigyje, hogy leléptem a kérése elől." - gondoltam magamban, amikor felfüleltem egy beszélgetésre a tengerészek között.
-Te, hallottad? Állítólag a St Anne emberei tegnap egy elég durva kocsmai verekedésben vettek részt, azt mondják van aki kórházba is került! - szólalt meg az egyik.
-A sok kis újonc, ennyit arról, hogy nem szükséges a megpróbált legénység. Az ottani emberek háromnegyede kis újonc volt, gondolom berúgtak és egymást verték össze nagyrészt, vagy belekötöttek pár helybélibe. - jött a válasz az előzőre.
-Bocsánat a zavarásért uraim! - léptem oda hozzájuk az előzőek hallatán. - Tudnának még esetleg pár részletet mesélni erről a verekedésről, amiről beszélgettek? Hálás lennék.

Mikor elértem a kórházakat, lassítottam. Mit is tudok a "sebesültről"? Talán fagyási sérülései vannak, a tegnapi napon hozták be, éjjel, késszúrással, tengerész. Ez nem sok.
~ Jó nagydarab fickó lehet. - pillantottam le a zúzódásomra, és fejkendőmet oldalamra tekertem, hogy elfedjem a sérülést.Az első néhány kórházból elhajtottak, mondván, hogy nem tudnak név nélkül segíteni, ahol pedig kerestek, nem találtak a leíráshoz illő beteget. Egyre kétségbeesettebbé váltam, de nem adtam fel a reményt, amíg el nem értem az utolsó kórházhoz a kikötő-kerületben.
Nagyot nyelve bementem az ajtaján, majd egy ügyeletes orvoshoz fordultam, aki épp nem csinált semmit.
- Jó napot! Egy ismerősömet keresem. Tengerész, elég nagydarab, és úgy hallottam, tegnap megsebesült.
- Ááá, Orkára gondol? - szakított félbe a doktor. Láthatólag beszédes kedvében találtam, és örült a társaságnak. - Szinte minden kórházban megfordult már, annyi bajba kerül a kikötőben. Tegnap is összebalhézott valakivel, egy nem túl mély, szúrt sebbel hozták be. Pár órája engedtük ki, csak be kellett kötözni. Szinte hetente vált hajót is, úgyhogy nem tudom, hol találhatná meg. De ne aggódjon! A hajók még pár napig nem futnak ki, hogy a legénységük ki tudjon józanodni.
- Szúrt seb? Ez szörnyű! Ugye jól van? - rémültem meg, mire az orvos együttérzően bólogatott.
- Igen, persze... Rémes, hogy milyen emberek mászkálnak az utcán. De Orka sem könnyű eset! Azt mondta, biztosan megtalálja a fickót, aki ezt tette vele. A kés, amivel megszúrták, még mindig nála volt, és magával vitte. Azt mondta, szuvenírnek. És rengeteg pénze volt, még fizetett is, pedig ő szinte mindig elkölti az összes zsoldját. Azt mondta, nyerte.
~ Igen, nyerte, párbajban. - gondoltam magamban. - És a többiekkel mi lett? Úgy tudom, nem egyedül szokta tölteni a kimenőit. - reménykedtem, hogy nem tárok fel túl sok dolgot ahhoz, hogy a doktor összerakja a dolgokat, de úgy látszott, nem nagyon figyel arra, hogy mit mondok, csak beszélgetni szeretne. Fura fazon.
- Áá, igen. Ők még itt vannak. Legalábbis néhányan, négy-öt ember, szintén késszúrásokkal, ők már súlyosabbak, mások pedig törött végtagokkal. A könnyebb sérülteket már rég elengedtük.- eszerint nem csak én voltam a kocsmai verekedésnél, hanem egy egész teremnyi ember esett egymásnak.
Minden információt megkaptam, így pár perc múlva búcsút intettem a beszédes orvosnak, és elindultam a kikötőbe, közben Shouki-n gondolkoztam. Valahogy meg kell köszönnöm neki, hogy segített. Ha megtaláljuk Orkát, aki feltételezhetően az én pénzemből fizetett az orvosnak, akkor még módom is lesz rá. Az egyik kültéri órára tekintve láttam, hogy a megbeszélt idő majdnem letelt, így a kocsma felé vettem utamat. A tengerészeket próbáltam elkerülni, hátha valamelyik még emlékszik rám tegnapról, és közben azon gondolkoztam, vajon tényleg nincs-e a késemnek semmi ismertetőjele? Sosem gondolkoztam el azon, hogy hogyan néz ki, de rémleni kezdett valami. A klánba való csatlakozáskor belegravíroztattam Tsuka nevét a markolatba.
~ Ezt hogy felejthettem el? - csaptam a fejemre, és beléptem a kocsmába.

A két tengerész igen beszédes kedvében volt, de összefoglalva annyit mondtak el hatszor is, hogy egy igen szép tömegverekedés volt az egyik kocsmában, ahonnan a fele banda kórházba került."Akkor valószínűleg Rane több sikerrel járt, már ha tudja, hogy hogyan kell használnia a beszélőkéjét." - ezt gondolván sétáltam be a kocsmába, ahol meg is pillantottam a gondolataim személyét, és amint ő is megpillantott egyből regélni kezdett. Lényegében elmondta, hogy megvan a fazon neve, azaz Orkának hívják, meg hogy valami tömegverekedés lehetett, bár ezt én is sikeresen kiderítettem. Ezután még pár jelentéktelenebb infot mondott, mint hogy még vannak páran kórházban ez a balhé miatt... aztán mondott valamit, ami hallatán nem bírtam ki, hogy ne akadjak ki rá.
-Hogy micsoda?! Volt egy gravír a késen?! Ezt meg hogy a csudába sikerült elfelejtened te észlény?! - fakadtam ki a srácra, amire ő mentegetőzni próbált.
-Még csak pár hete gravíroztattam rá na, nem jutott eszembe hirtelen, hisz nem régi dolog.
-Az engem nem fog meghatni, hogy mikor gravíroztattad rá ember... gondolom nem hirtelen felindulásból csináltad, hanem tervezgetted, hogy legyen-e avagy sem, na mindegy, hagyjuk ezt most inkább. Mi legyen akkor most? - tettem fel a kézenfekvő kérdést, amire ő elmosolyodott.
-Hát elmegyünk a kikötőbe és kiszedjük Orkából a késem, mi mást?!
-Ez szép és jó, de egy hibát vettem észre a szövegedben, méghozzá azt, hogy többesszámban beszéltél, ami nekem nem éppen tetszik. - vágtam egyből rá mogorva képpel, aminél a kocsmáros nem bírta ki, hogy ne nevesse el magát.

Mikor beléptem a kocsmába, alig tudtam leülni egy padra, mikor Shouki is belépett. Röviden elmeséltem neki, hogy mit sikerült intéznem a kórházakban, és hogy hogyan lehet felismerni a kést.
-Hogy micsoda?! Volt egy gravír a késen?! Ezt meg hogy a csudába sikerült elfelejtened te észlény?! - meglepően felhúzta magát feledékenységemre, mire én mentegetőzni kezdtem.
- Még csak pár hete gravíroztattam rá na, nem jutott eszembe hirtelen, hisz nem régi dolog.
- Az engem nem fog meghatni, hogy mikor gravíroztattad rá ember... gondolom nem hirtelen felindulásból csináltad, hanem tervezgetted, hogy legyen-e avagy sem, na mindegy, hagyjuk ezt most inkább. Mi legyen akkor most? - kérdezte tőlem végül félrehajtott fejjel, mire meglepettem rámosolyogtam.
- Hát elmegyünk a kikötőbe és kiszedjük Orkából a késem, mi mást?!
- Ez szép és jó, de egy hibát vettem észre a szövegedben, méghozzá azt, hogy többesszámban beszéltél, ami nekem nem éppen tetszik. - jelentette ki kategorikusan, mire a kocsmáros elnevette magát.
- Nyugalom, neked nem kell feljönnöd a hajóra, ha félsz! - vigyorogtam rá, de a jelek szerint komolyan vette az ugratást.
- Itt nem arról van szó, hogy utálnám a vízet, vagy a hajókat... hanem arról, hogy ugráltatsz itt össze-vissza, amikor a saját dolgaid is elfelejted... segítettem, tudod hol van a bicskád, mehetsz megszerezni. - magyarázott dühös képpel. Úgy éreztem, hogy nem nagyon tudnám rávenni arra, hogy velem jöjjön, így vállat vontam és távoztam, otthagyva őt.
A kikötő felé vettem az irányt, útközben hallgatózva. A dokkok környékén csak úgy nyüzsögtek az emberek, többségében kereskedőhajókról, de jópár tengerészt is észrevettem. Fél órán keresztül csak unalmas beszélgetéseket hallgattam, míg az egyik fel nem keltette figyelmemet.
- Mikor van vége a kimenődnek?
- Húsz perc múlva kell jelentkeznem a St. Anne-on... Tegnap a váltás valahogy kórházba került, úgyhogy mindenkinek a kimenőjét lecsökkentették...
Feltűnés nélkül a nyomukba szegődtem, ami nem volt túl nagy dolog ekkora tömegben. Néha-néha fel kellett löknöm egy embert ahhoz, hogy a nyomukban maradjak, de az elmormogott bocsánatkérések megtették hatásukat. Ahogy sétáltunk, egyre inkább ritkult a tömeg, végül szinte egyedül voltunk. Mikor a sok hajó közül megláttam a St. Anne lobogóját, leszakadtam a tengerészekről, és a hajót kezdtem tanulmányozni. Egy kétárbocos vitorlás volt, nagyjából száz emberesnek saccoltam a legénységet. Ebből mondjuk harminc harcképtelen... Egy-két percig csöndben álltam, majd észrevettem a kötelet, amivel rögzítették a hajót a parthoz, és a mellette levő, nyitott kajütablakot. Lopva körbenéztem, és láttam, hogy szinte senki nincs a parton. Nagy lendületet véve a kötélre ugrottam, és villámgyorsan mászni kezdtem. A rögzítőkötél elég vastag volt ahhoz, hogy egy kevéssé el is takarjon, de megkönnyebbülve másztam be az ablakon, riadójelzések nélkül. A fedélzet alatt egy-két méterrel érhettem a hajóra. Most már csak Orka kajütje kell... Egy folyosón álltam, két oldalt végig ajtók sorakoztak. Névtáblák nélkül.
- Francba. - mormogtam, mikor lépéseket hallottam egy kanyarból. Villámgyorsan a másik irányba kezdtem futni, de a cipőmbe vert szögek miatt olyan halkan sikerült ez, mint egy vágtató elefántcsordának.
- Ki van ott? - hallottam a lépésekhez tartozó hangot is, mire megtorpantam. Most már úgysincs esélyem elmenekülni... Visszafordultam, és a felgyorsuló lépések irányába rohantam. Épp akkor értük el egymást, mikor az illető befordult a sarkon. Egy pillanat alatt megjelentek a jégkarmok a jobb kezemen, amiket a nyakához tartottam.
- Merre van Orka kabinja? Csak halkan.- kérdeztem tőle.
- K-két e-emelettel lejjebb, az orrban- vacogta, ahogy a jég a torkát simogatta.
- Kösz. - válaszoltam, és visszakézből lekevertem neki egy sallert. Egy hang nélkül esett össze a fickó mellettem. Leguggoltam mellé, és kezemet a földre tettem.
- Freeze! - körülöttem a padló kopogóssá fagyott, majd egy erős dobbantásra szét is tört, a keletkező lyukon leugrottam. Eggyel lejjebb megismételtem a műveletet, majd néhány méter múlva már Orka kabinja előtt álltam. Elfintorodtam, ahogy meghallottam a kezdődő riadó hangjait magam fölött. Valaki megtalálta a testet, vagy a lyukakat... A kilincshez nyúltam. Mikor zárva találtam, belépési szándékomat néhány rúgással tettem nyomatékossá, minek hatására számos apró lyuk keletkezett az ajtón, mozgást hallottam a kabinban, de az ajtó ugyanolyan masszívan állt a helyén, mint az előbb.
~ Sietnem kell! - rátenyereltem az ajtóra, és egy kis kört fagyasztottam rá. A jégkört vettem célba, és a még mindig karmos jobb kezemmel áttörtem. Valamilyen fémet éreztem a kezemnek csapódni, de a kéreg megvédett. Belülről nyitható volt az ajtó, úgyhogy éltem is a lehetőséggel, majd a félmeztelen, tiszta kötés, nálam két fejjel magasabb Orkával találtam magam szemben. Megdöbbenve nézett le rám, hiszen tegnap még nem tudott arról, hogy mágus vagyok.
- Szia. - mosolyogtam rá. - Add ide a késem és a pénzem, és nem lesz még több bajod.
- Még mit nem! Azt a kést elnyertem tőled! - kiáltott rám, és megpróbált megtámadni. A támadásban nem volt semmi lendület, a tegnapi késszúrás még eléggé fájhatott neki. Szinte lassan oldalra fordultam, és az arca felé kaptam. Három sekély, párhuzamos vágás lett a támadás eredménye, én pedig elmentem a mellettem elhaladó óriás mellett. Az éjjeliszekrényen megtaláltam a kést, és rajta az erszényemet is. Mire visszafordultam, a behemót már nem volt a szobában, de a hangja tovább hallatszott, de egyre távolodott.
- A negyedik szinten van! Behatoló a negyedik szinten, az orrban!
Egy pillantással megállapítottam, hogy az ablak túl kicsi ahhoz, hogy kiugorjak rajta, és már most hallottam az őröket, akik ide tartottak. Késemet és az erszényt a zsebemben süllyesztettem, kezemet a falra tettem, majd koncentrálni kezdtem. Ritkán szoktam olyan mágiát használni, amikor a pecsét is előjött, de most ez olyan volt. Másodpercek alatt kiszívta a mágia a varázserőm felét, de nem tudtam máshogy távozni.
- Jöjjön ki feltartott kézzel! - kiáltott valaki mögülem, az ajtóból.
- Freeze! - ziháltam, majd a pecsétből kiindulva mindent ellepett a jég. A falakat, a padlót, a mennyezetet, még az őrök csizmáit és a kezemet is. Hogy miért? Két lépést hátráltam a faltól, az őrök felé, majd nekifutásból áttörtem a hajó falát. Kellemes zuhanás elé nézek... De megvan az, amiért jöttem!