Lidérc

Történt egyszer, hogy épp a Raven Tails kastély előcsarnokában lévő nyilvános küldetés falt bámultam, amikor egy meglehetősen fura feladatra lettem figyelmes. Asszongya...

"Mágusok!
Web Valley melletti kis farmokon pár napja egy szörnyeteg jelent meg, feldúlta a termést, lerombolta otthonainkat, és elkergette az embereket. 100 000 gyémántot kap az a bátor harcos, aki képes megállítani a borzalmat, mi igazságtalanul a nyakunkba szakadt"

Miféle szörny lehet az? Felpiszkálta a kíváncsiságomat, úgyhogy letéptem a falról a küldetés lapot, és az arra mászkáló mesterhez vittem. Csak felmutattam neki, ő pedig rábólintott. Szerintem el se olvasta, de végülis kit érdekel? Az elvitt küldetések felmutatására is csak nemrég szoktam rá, mióta a magánakciókat a mester látványosan, és fájdalmasan jutalmazta. Sötét céh vagyunk, de úgy tűnik a mesternek sokat jelent a rend és szervezettség fenntartása.
Elindultam hát Web Valley felé. Felpakoltam egy kevés útra valót, és elcsentem egy térképet. Egy-két napi gyaloglás után megérkeztem Web Valley-hez. Szerencsére a térképem részletesen volt kidolgozva, így pontosan tudtam, hogy vághatok át sűrű szakadékokon és akadályokon. Eseménymentes utam végére érve egy farmot pillantottam meg. A termés eltiporva, a csűr oldala beszakadva, a víztároló enyhén megdőlve. A földön meglehetősen nagy nyomok cikáztak mindenfelé, de hogy miféle állattól származhatnak, azt nem sikerült megfejtenem a saras föld miatt. Nyilván azóta esett az eső, és így a nyomok nagy részét vagy elmosta a víz, vagy kellően eltorzította őket. A farm körül nem láttam más nyomot, csak egy erdőt. Az erdőn átvezető ösvény kezdeténél több fa is sérült volt, nagyobb, letört ágak hevertek szerteszét. Talán itt él a szörny. Vagy csak itt vágott át. Mindenesetre jobb lesz utánajárni.
Megropogtattam a nyakamat, és elindultam az erdőbe. Minden apró neszre felfigyeltem, izmaim feszesek voltak, ugrásra készen álltam. Ám elérkeztem az erdő végébe, és nemhogy szörnnyel, de egy megveszekedett mókussal se találkoztam. A nyomok azonban újra láthatóvá váltak, az ösvényen túl pedig újabb földút vezetett egy újabb farmra egy domb oldalán. Bár nem sok reményt láttam benne, azért elindultam megvizsgálni azt a farmot is.
Ahogy közeledtem, már láttam is, hogy szörny barátunk már járt itt is. A pusztítás azonban frissnek tűnt. Észrevételem helyes volt, ugyanis a roskadozó malom mögül egy nagy fekete árny döcögött elő. Azonnal fedezékbe vetődtem egy törött kerekű lovaskocsi mögött. Óvatosan kikukucskáltam fölötte.
A malom mellett egy varacskos disznó rágcsált egy fél tököt békésen. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy ez a disznó legalább akkora volt mint én, dagadt, szőre fekete, agyarai természetellenesen fényesek, és a tekintetében volt valami furcsa. De mégis csak egy disznó...
Csalódottan bújtam elő a fedezékem mögül. Unottan fújtattam egyet. Egy disznón kívül eddig nem találtam semmit. Ez a küldetés nem is olyan izgalmas, mint azt először reméltem...
Ekkor a föld szinte megremegett a lábam alatt, és dühödt visítást hallottam a malom felől. Gyorsan arra fordultam, és láttam, hogy a disznó elszánt tekintettel, elképesztő sebességgel száguld felém.
-GJÁÁÁÁÁÁÁÁ!!! - ordítottam meglepetésemben. Vissza akartam ugrani fedezékem mögé, de egyértelmű volt, hogy a nagy malac a saját és a lendülete erejével egy pillanat alatt fogpiszkáló rakást csinál a kocsiból.
Így hát inkább az ellenkező irányba vetődtem. A disznó teljes erővel a lovaskocsinak csapódott. Ahelyett, hogy megakadt volna benne, vagy visszapattant volna róla, ripityára törte a kocsit. Számítottam rá, hogy a kocsinak fájni fog, de ezen teljesen elképedtem. Az erős akác úgy szakadt szét a malac előtt mintha legalábbis papírból volna.
Normál esetben kicsapnám a pengémet, és harcolnék, de... ez egy malac...egy malac!






Egy malac...







-AAAAAAARGH!!!! - Teljes erőmből futni kezdtem. Hallottam hogy a felbőszült állat a sarkamban van, így hát rágyorsítottam. De ő egyre közeledett. Atyaúristen, miből van ez a disznó? Mágikus tököt reggelizett, vagy valami varázsló bűvölte meg? És miért kerget?!
Pár perc múlva észre vettem, hogy csak körbe körbe rohangászunk a répák és a saláták között, úgyhogy a malom felé vettem az irányt. A malac a gyors irányváltás miatt kicsit lemaradt, úgyhogy nekem volt időm fedezéket keresni. A malom melletti zsákokon és dobozokon felugráltam, elkaptam a malom lapátot, és felmásztam rajta. K9rülbelül a lapát felénél jártam, mikor a disznó becsapódott az épületbe.
Az, hogy a fát átszakítja, mint a cukor-üveget, az még rendben van. De ennek a malomnak az alapja tömör téglákból van, ehhez képest a hatás ugyanaz volt. A malac becsapódott, hatalmas por és törmelékfelhőt lövelve mindenfelé. Az épület kissé megroggyant a keletkezett lyuk és a talpazatnál éktelenkedő kráter miatt. Mire sikerült magamhoz térnem, addigra a malom szép lassan dőlni kezdett. Hiába ugrottam volna le, mert akkor az egész kóceráj rám zuhan. Így hát gyorsan átugrottam a másik malom lapátra, onnan pedig oldalra vetődtem. Felkészültem a fájdalmas földet érésre, de a malom földbecsapódásának erős széllökése még taszított rajtam egyet. Az egész mezőn egyetlen kő feküdhetett magányosan, de természetesen pont arra sikerült üleppel érkeznem. Köszönöm, Murphy, szeretlek, ugye tudod?
Mint egy kukac araszoltam a fájdalomtól távolabb a füstölgő romoktól, aztán egy dühödt vinnyogást hallottam. A félelemtől teljesen letaglózva fordultam hátra. A füstölgő romhalmazból az ádáz disznó lépett elő. Egyik szemébe mintha egy apró csillogást láttam volna. Lehajtotta a fejét, és újabb rohamra készült.
-Hé, haver, adhatnál legalább egy pillanatnyi egérutat...
Nem adott. Feltápászkodni se volt időm, megrohamozott, és orrával kilőtt a levegőbe, mintha egy golyót lőttek volna ki egy ágyúból. Tehetetlenül pörögtem a levegőbe, szakadatlanul sikítozva.
Következő kép amire emlékszem, hogy kihúzom a fejem a földből messzebb a malomtól. Mellettem pár méterrel pedig ott állt a disznó, engem bámult. Ugyanaz az elszánt, ádáz tekintet. Ez játszik velem. Megvárta amíg felébredek, hogy újra nekem eshessen... disznóság!
Elegem lett. Eddig nem vettem komolyan ezt a malacot, hiszen...egy malac! De most betelt a pohár! Kicsaptam a pengémet. Bármennyire erős is ez az állat, a pengém úgy fogja széthasítani a koponyáját, mint a vajat. Egyetlen támadás csak, és vége. Megindult felém, és én is ő felé. Felkészültem a gyilkos csapásra.
Ekkor a malac hirtelen megállt. Én a meglepettségtől megtorpantam, és hátra ugrottam, trükktől tartva. Aztán észrevettem, hogy a malac már nem engem bámul, hanem valamit mögöttem stíröl. Megfordultam, hogy lássam, mi az.
Egy magas, izmos, szakállas fickó állt ott, egy baltával a kezében. A ruhája és a fegyver véres volt.
-Sissy? - kérdezte remegve.
-Uiii! - válaszolta a malac.
-Sissy?!
A malac átgázolt rajtam. Nagynehezen feltápászkodtam, és már egy szelíd, akár még aranyosnak is nevezhető malackát láttam, ahogy a nagydarab favágónak dörgölődzik.
-Ugye... nem Sissy-nek hívják a malacot...?
-De, és már legalább egy hete, hogy eltűnt. Azt hittem hogy...jaj Sissy, olyan jó, hogy megtaláltalak!
Blöe...
-Köhöm, már elnézést, én találtam meg! Küldetésem van, ami szerint meg kell ölnöm a szörnyet, tehát ezt a vadállatot!
A fickó felnevetett. Benyúlt a zsebébe, és előhúzta a küldetés hirdetményét.
-Barátom, én már megcsináltam ezt a küldetést, alig pár órája! Nehéz volt egyedül, mert Sissy a küldetés előtt eltűnt, de végül legyűrtem a szörnyeteget.
-De hát Sis....argh... a malacod rombolta szét a farmokat! Róla hitték, hogy ő a szörny!
-Nem tagadom hogy Sissy-chan néha felfordulást okoz, de a helyiek már biztosítottak róla, hogy a megfelelő szörnyet öltem meg!
Cöh. Micsoda pech.
-Barátom, a jutalomból nem adhatok, hisz még nem kaptam meg, de van nálam egy pár gyémánt, hálából Sissy-chan megtalálásáért a tiéd!
-Öhm...nos...köszönöm!
Odaadta a kis erszényt, benne a gyémántokkal, aztán felpattant a disznó hátára.
-Viszlát, kedves idegen!
-Lidérc a nevem! És a tied?
-Viharlovas Kruagar, és az ő hű csatadisznója, Sissy-chan! Ne feledd el!
-Nem fogom... - rátekintettem a malacra - az egyszer biztos...
Néztem, ahogy Viharlovas Kruagar elvágtat egy természetellenesen nagy disznó hátán, majd eltűnnek egy domb mögött. Legalább volt tanulsága a napnak. A pokol démonaival is szembe szállnék, de talán van bennem egy kis állatbarát hajlam. Vagy csak azért blokkoltam le, mert ez egy malac? Igen. Ez egy malac....











Egy malac...........



[i]

Egy nap jó szokásomhoz híven a Raven Tail kastély lakóépületének tetején ücsörögtem a két ocsmány vízköpő között, és bámultam a nagy büdös semmibe, ostoba dolgokon gondolkodva. Ezen kívül mostanság aligha teszi ki más a napjaimat, és ebbe is kezdek már beleunni csöppet. Fél éve járom Fiorét, és nem mondhatni, hogy olyan sok epikus kalandban lett volna részem. Na jó, voltak szép pillanataim, de vajmi kevés ez jelenleg… na meg… a Vortex egyre ritkábban szól hozzám. Nem tudom mi az oka a hallgatásnak, de megrémiszt. Igen, megrémiszt. Hisz eddig mindig velem volt, mindig ellátott tanácsokkal, és fenntartotta bennem a káosz reményét. Most viszont némán hallgat, és akárhogy koncentrálok a talizmánomra, nem vagyok képes elérni őt. Talán csalódást okoztam neki…
Twisted Fate jelent meg az egyik vízköpő mögött, majd miután abbahagytam a sikoltást, megszólalt;
-Gyere le az előcsarnokba, Lidérc. Van valami, ami érdekelni fog!
Még egyszer eltekintettem a naplemente felé, majd elindultam. Az előcsarnokban azt hittem valami kisebb tömeg gyűlt már össze, ha olyasmi történik ami engem Fate állítása szerint majd nagyon fog érdekelni… de semmi. Csak a szokásos. Még csak olyat se véltem felfedezni, ami egy pirinyót eltérne a megszokottól. Habár… második nekifutásra feltűnt, hogy az egyik oszlopnak támaszkodó fickót még nem láttam errefelé. Fiatalnak tűnt, felszerelése és fizimiskája is erről árulkodott. Lehet, hogy egy új jelentkező a céhbe… de mi érdekes lehet rajta számomra?
A mester a lépcsőkről szólt a fickónak;
-Jöjj velem, ifjonc! Megvitatjuk a jövődet!
A fiatal mágus unottan elindult a lépcső felé, és ahogy elhaladt előttem, valamin megakadt a szemem. A nyakában egy talizmán lógott. Egy olyan talizmán, mint az enyém! Hát ő is a Vortex követője lenne?
A fiú mielőtt eltűntek volna a lépcsők utána sarkon, még egyszer visszapillantott rám. Mintha hallotta volna a gondolataimat, és most jót mulatna rajta! Elképesztő düh lett rajtam urrá. Aztán jött a rettegés. Talán a Vortex nem látja már hasznomat, és őt akarja a helyemre állítani a céhben?

Kis idő múlva a fiú kilépett a mester szobájából, immár a Raven Tail pecsétjével a vállán. Látszott, hogy nagyon nagyra van magával, az odagyűlő bámészkodókat is úgy szemlélte, mintha ő valami magasabb rangú lenne náluk.
Az árnyakból úgy szemléltem őt, mint a vadállat a prédáját. Féltékeny gyűlölet fortyogott bennem, és éreztem, hogy hamarosan kitör. De akkor fogom kiengedni, mikor becserkészem az áldozatomat…
Egyik este a srác teljesen egyedül mászkált a felső emeleti folyosón. Nem úgy tűnt, mintha igyekezne valahová, egyszerűen csak sétálgatott a kastélyban. Árnyról árnyra követtem. De megérezte a jelenlétemet, és hátrafordult. Arcán széles vigyor húzódott.
-Meddig kívánsz még követni, testvér?
Kiléptem rejtekemből, és mély gyűlölettel méregettem a fickót. Nem szóltam semmit, de halálos lassúsággal közeledtem felé. Ő csak állt zsebre rakott kézzel, és vigyorgott.
-Tudod miért vagyok itt, nem? Felesleges lázadnod ez ellen… én is kiválasztott lettem, neked pedig lejárt a szavatosságod!
Nem szóltam semmit, csak közeledtem. Egyre közelebb, és közelebb.
-Vagy magadtól elhúzol innen, vagy utólér a sorsod. Most már én képviselem a Vortexet e falak között! Én lettem a káosz új hírnöke, neked pedig nincs már többé helyed itt! Fogadd el…
Megálltam előtte egy-két méterrel. Nem szóltam továbbra se.
-Minden hiába… már az én oldalamon áll a káosz!
A fiú kihúzta jobb kezét a zsebéből, és átalakította egy fekete pöröllyé. Tipikus vortex átalakulás, csak ő penge helyett pörölyt választott. Méghozzá nem is kicsit.
A következő pillanatban nekem rontott a fickó. Olyan magabiztos és őrült kacajt hallatott, amilyet én szoktam. A szemében azt láttam, hogy is ugyanolyan naív, mint valaha én voltam… ott áll mögötte a Vortex, és ő elhiszi, hogy ettől félistennek számít a halandók felett. Én beláttam hogy nem így van… és éppen ezért nem vétettem hibát…
Kicsaptam a csontpengémet, és levágtam a fickó kezét ott ahol a karja átalakult pöröllyé. A csonk rögtön visszaalakult emberi kézzé, és véres cafatként pottyant a földre. A srác értetlen sikollyal bámulta megcsonkított végtagját, amiből patakzott a vér.
Gyilkos lassúsággal odasétáltam a szenvedő ellenfelemhez, aki megdöbbenten bámult rám. Behúztam neki egyet puszta ököllel, majd beleléptem a térdébe, amitől a lába visszafele hajlott, és csont törésének gusztustalan hangja töltötte meg a folyosót. Nem hagytam hogy áldozatom elessen, mellkasába vágtam a pengémet, és felemeltem, hogy velem szemmagasságba kerüljön. Arcán a rémület és a gyötrelem bájos keveréke tükröződött.
-Senki nem lép a helyembe! Soha!
Meglendítettem a fickót, és kihajítottam az ablakon keresztül. Az üveg átszakadt, áldozatom pedig egy utolsó elborzadt sikollyal repült lefelé, míg a kastély melletti pengeéles sziklákon pépesre nem zúzta magát.
Addigra a folyosón már megjelentek a bámészkodók, és egyikükön se látszott semmi egyetnemértés, vagy döbbenet, esetleg félelem. Hosszú csend állt be, én csak bámultam áldozatom után, és járt az agyam. A kastély szolgái odasiettek feltakarítani a vért, míg a tagok heves sugdolózás kíséretében visszatértek eredeti elfoglaltságukhoz.
Felmentem a megszokott helyemre a tetőre, és leültem a két ocsmány vízköpő közé. Hirtelen a talizmánom megremegett. Még csak el se lazítottam magam, elmémet máris a Vortex szent színe előtt találtam.
-Ne hidd, hogy valaha is a helyedre állítok egy lelket is! Többször ne kételkedj bennem!
Aztán rögtön vissza is tértem a Raven Tail kastély tetejére. Egy pár percig némán, gondolatok nélkül meredtem magam elé, majd hátradőlve elvigyorodtam.
Lesznek még sokan, akik talizmán birtokába kerülnek, ez bizonyos…de egyik se fog a helyemre állni, ebben már biztos vagyok… azt megtanultam, hogy ha rajtam múlik, akkor ez egész biztos így is lesz. És talán ha RAJTA múlik…