Rane Iceclaw

A tenger gyümölcsei

Mikor beértem az ebédlőbe, kisebbfajta tömeget vettem észre a küldetésfal körül. Máskor szegény teljesen elhagyatottan álldogált, így kíváncsiságból én is odamentem.
- Hát itt mi történt? – kérdezősködtem, majd válaszra sem várva előretolakodtam. A táblát egy nagy poszter foglalta el.

Akane Resort Horgászversenye
Minden mágust szeretettel várunk az éves horgászverseny idei fordulóján! A hat napos esemény minden napján más-más erősségű résztvevőket fogadunk. Az első napon átlagos embereket várunk, majd a további napokon egyre erősebb mágusok versenyezhetnek. A szabályok ugyanazok, mint minden évben: a legnagyobb halat kifogó résztvevő a nyertes, legyen az bármilyen őshonos faj, amennyiben nem ölte meg egy versenytársát sem.

Valaki kézzel aláfirkantott valamit: az első mágusverseny napja: ~ De hisz ez éppen ma este lesz! – döbbentem rá, és mindenféle előkészület nélkül elfutottam a legközelebbi állomásra. Az éppen induló vonattal tudtam csak odaérni a verseny kezdete előtt. Útközben megismerkedtem néhány mágussal, akik szintén a versenyre igyekeztek, de csak a következő napokra nevezhettek, jóval erősebbek lévén, mint én. Kifejezetten kedvesek voltak velem, amit talán izgalmuknak köszönhettem, ami megoldotta nyelvüket. Tőlük tudtam meg a szabályokat és néhány általános dolgot a versenyről: az arra vonuló halak miatt rendezik meg minden évben a versenyt, és több tíz év kellett hozzá, hogy sporthorgászattá fejlődjön az ételszerzés. Az induló mágusoknak tilos megölniük ellenfeleiket, de bármilyen eszközt és varázslatot használhatnak akadályozásukra. Négy óra áll a játékosok rendelkezésére, hogy fogásukat a bíróhoz vigyék, akik néhány napon belül kihirdetik a verseny eredményét – levélben, a jutalmazást szintén levélben juttatják el a címzetthez.
- Akane Resort. Kérjük, készüljenek fel a leszállásra.
A tömeget követve azonnal megtaláltam a verseny helyszínét. A regisztráció mindössze egy lap kitöltéséből állt, melyre nevemet, klánom nevét és az általam ismert mágiaágakat kellett ráírnom. Legalább kétszáz csónak állt a tengerparton, különböző méretekben, anyagból és más-más formában. Egy dolog volt közös bennük: csak evező volt bennük, vitorla egyben sem, és egy apró, piros Lacrima. A versenykiírásban benne volt, hogy felrobbanásakor a Lacrima jelzést küld a partra, így kimenthetik a kiesett versenyzőket. Minden versenyző választhatott egy csónakot, vagy akár hozhatott is magával. Én az előbbivel élve egy kis, fémből készült csónakot választottam, majd beszállva vetettem néhány pillantást a többiekre, már amennyire az esti fényben körül tudtam nézni. Néhányan derékig a vízben álltak – talán alakváltók? A mellettem ringatózó versenyzők szemmel láthatóan nem voltak vízmágusok – azok már próbálgatták mágiájukat a csónakok alatti vízen. Talán tűzmágusok lehettek, de épp ezért választottam fémladikot, amely nehezebben tud felgyulladni, habár lassabb, mint a többi.
- Elkészülni… Vigyázz… - szakított ki nézelődésemből egy felerősített hang. Szorosan megmarkoltam evezőimet, és felkészültem a pokol elszabadulására. – Rajt!
Nem csalódtam. Több helyen fény gyulladt a sötétben, amit sikolyok kísértek. Elrúgtam magam a parttól, hűlt helyemre pár pillanat múlva kőzápor zúdult. Én egyelőre nem akartam sok varázserőt pazarolni, így csak védekezésre koncentráltam.
- Freeze! – azért egy felém suhanó alakváltó cápa már sok volt. A fejét kivéve, mindenhol lefagyasztottam körülötte a vizet, mozdulatlanságra kárhoztatva a támadót, aki lágyan ringva elindult az áramlatokkal. Majd csak visszajut valahogyan… Fél óra múlva a jelentkezőknek már csak a fele volt versenyben, a többieket a szorgosan dolgozó mentőcsapatok a partra vitték. Ekkorra már az agresszívebb játékosokat közös erőfeszítéssel legyőzték, és csak néha-néha hangzott fel csatazaj. Én egy parttól messze levő pontot szemeltem ki magamnak. Levetkőzve a vízbe vetettem magam. Hideg volt, de Hakobe hegyéhez képest semmi.
- Ice Make – mormoltam, és szemeim előtt mozgattam kezemet. Vékony és átlátszó jégkéreg képződött, amely segítségével tökéletesen láttam a víz alatt is. Nagy levegőt véve lebuktam a víz alá, és végre horgászatba kezdtem.
A tengerszint alól már láttam az élővilágot. A versenyszervezők valamilyen úton-módon fényt varázsoltak a víz alá, amely nem jutott fel a csónakok szintjéig. A fényben jól megfigyelhetőek voltak a különböző mágusok, akik vagy horoggal, vagy mágiával próbáltak nyerni. Mindenki egy halraj körül csoportosult, de más helyen, mint ahol én merültem, amelyet nem csak aranyos, békés halak alkottak, hanem a rájuk vadászó, óriási ragadozók is.
- Nagy, nagy, óriási! – választottam ki egy cápát. Ezen jól látszott, hogy nem alakváltó, mert több, szétmarcangolt haltetem lebegett körülötte. Erre pedig nem kap pontot… Egy pillanatra felbukkantam, majd egy újabb varázslattal egy nagy, belül üreges jéggömböt formáztam, belül levegővel. Ugyan nehéz lesz a víz alatt tartani, de csak addig kell, míg a cápa közelébe érek… Nagy levegőt vettem, és zsákmányom után vetettem magam.
Nem tévedtem, alig tudtam haladni lefelé a jéggömb – jéglufi? – miatt. A mélységtől megszédültem, zúgott a fülem. Minden korty lélegzetvétel után csökkentettem egy picit a lufi méretét, így pont elfogyott, mire a cápához értem, ami most már engem szemelt ki célpontnak – talán megvadult a sok vér szagától.
- Freeze! – mutattam rá a cápára, de az egyszerűen túl gyors volt. Uszonya helyett hátát találtam el, ami egy kissé lelassította, de így is alig tudtam megmenteni lábamat, de még így is éles fájdalom mart bele. Egy foga végigkarcolt, vékony vérfoltot húzva a vízben. Néhány méteres forduló után visszafordult, és azonnal rám rontott.
- Ice Make: Claws! – A mágia miatt kezem könnyebb lett a levegőnél, és felhúzott a támadás elől. Tempózással egy pillanat alatt megfordultam, és mélyen belevágtam a cápa hátába. Azonnal vörössé vált körülöttem a víz, a cápa kitépte magát, nekem pedig el kellett tüntetnem a jeget kezeimről, mielőtt felhúztak volna a felszínre. Végül felszívtam az utolsó korty levegőt a jégből, és újra a magát dobáló cápára néztem. Minden porcikám azt követelte, hogy induljak el a felszínre, de be kellett fejeznem valamit.
- Freeze! Freeze! – többször mondtam el egymás után az igézetet. A víz érezhetően lehűlt, nagy jégdarabok száguldottak a felszínre, de végül sikerült mirelitet készítenem a cápából. A vérzésnek köszönhetően a jégrétegből már nem tudott szabadulni, én pedig belekapaszkodtam, hogy gyorsabban elérjem a felszínt. Az utolsó métereknél már sötétedett a világ, de egy csobbanást követően boldogan kortyolhattam a levegőt, ami sosem volt még ilyen finom.
Néhány perc múlva csónakom után néztem. A járműtől ötven méterre távolodhattam el a harc közben, rövid idő alatt odatempóztam a hallal együtt. Lehetetlennek tűnt, hogy felhúzzam a csónakba, így csak simán odafagyasztottam az oldalához, majd evezni kezdtem. Úgy éreztem magam, mintha egy járókeretes nagymama is meg tudna verni engem. De nem vártak rám ily félelmetes ellenfelek, bármiféle fennakadás nélkül kiértem a partra, és a bírókra hagytam, hogy lemérjék fogásomat. Én nemes egyszerűséggel vonatra szálltam sebem ellátását követően, ahol el is aludtam. A Nap állásából ítélve legalább tíz állomással mentem tovább, mint kellett volna… Leszálltam, megváltottam a visszafelé tartó jegyet, amivel haza is kerültem. Beléptem lakásom ajtaján, ahol…
- MEGLEPETÉS! – bukkantak elő mindenhonnan az ismerős arcok. – Hogy ment, hogy ment? – álltak körbe, mikor első riadalmam elmúlt. Mindenki kíváncsi volt, hogy mit fogtam. Az érdeklődést boldogan fogadtam, a díszvacsorát, amin mindenféle tengeri halat szolgáltak fel, már kevésbé..


A heti posta megérkezésének napján izgatottan ébredtem, és azonnal ajtómhoz rohantam, mely előtt, nem csalódtam, egy levél várt a verseny szervezőinek pecsétjével.

Tisztelt Iceclaw!
Örömmel tudósítjuk, hogy a versenyen nyolcadik helyezést ért el, melynek nyereményét egy futár fogja átadni önnek a napokban!
~ Remek. Akkor várhatok még, hogy megtudjam, mennyit is ér a lábsebem...