Tabu és Rane - Az estély

- A második nyerőszám... A tizenkettes! Gratulálok, Rane! - kiáltott fel Goldmine, én pedig savanyúan néztem a kezembe adott cetlire. Tizenkettő. Fenébe. Ez nem az én estém.
Néhány arisztokrata úgy döntött, hogy estélyt szerveznek Era belvárosában. Mivel nemesek, ezért fitogtatniuk kell gazdagságukat. Természetesen nem csak maguknak adják a bált, a főbb mágusklánoknak is tiszteletüket kell tenniük, részben azért, hogy ha valami történik, legyen ott valaki, másrészt udvariasságból. Mivel senkinek sem akaródzik mennie, a Quattro-ban Goldmine egyszerű megoldást eszelt ki: sorshúzással választja ki a két szerencsés résztvevőt. Nincs apelláta, meg kell jelenni a kijelölt időben az estélyen, kiöltözve.
- Köszönöm a lehetőséget... - mondtam félhangosan, majd elindultam az öltönyömért, ki a klánból. Holnap estére ott kell lennem Era-ban. Hajamat nem kellett még festeni, úgyhogy nem vörös szemmel fogok megjelenni. A szabó elég szép ruhát dobott össze, amit haza is vittem. Gyorsan összedobáltam egy táskába mindent, ami kellhet - ha már elmegyek Era-ba, megnézem a várost a következő napon, nehogy teljesen felesleges legyen a kirándulás. Ezekkel a tervekkel feküdtem le aludni.
Váltóruha, ruha a bálra, zsebpénz.. Nagyjából ennyit csomagoltam el, és délben fel is szálltam az era-i vonatra. Láttam néhány mágust is a vonaton, akik szintén ugyanoda igyekezhettek, de többségében csak egyszerű emberek utaztak a városba.
Leszálltam a vonatról, és célba vettem a belvárost. Még nem jártam erre, szinte minden utcában leálltam nézelődni, de végül erőt vettem magamon, és bementem egy hotelbe.
- Két napra kérnék egy szobát. - mondtam az alkalmazottnak, aki perceken belül átnyújtott nekem egy kulcsot, gyakorlatilag ingyen, hiszen a meghívott mágusok szállását a rendezők fizetik.
Boldog mosollyal intettem búcsút a portásnak, átvettem öltönyömet, és indultam, hiszen már sötétedett, közelgett a megnyitó ideje. A célnál leesett az állam: egy kastély-jellegű, légies építmény adott helyet a bálnak, óriási kerttel, medencével, és legalább hat emeletnyi belső térrel. Az ajtót egyelőre még egy szalag fonta át, mellette egy szónokló férfi, előtte egy népes tömeg.
Épp az ünnepélyes megnyitó zárószavaira érkeztem oda.
- És végül.. kellemes szórakozást kívánok mindenkinek! Egyenek, igyanak, mulassanak jól! - kiáltotta a férfi, és a szalag elvágása után kinyitotta az ajtót. Lassan szállingóztak befelé az emberek, én az utolsók közt indultam be, felmutatva klán-tetoválásomat. Ahogy vártam, bent halmokban állt az étel-ital, poharak tornyokban, le is kaptam egyet a tetejéről. Egy komornyik azonnal mellém ugrott, és bólintásomra pezsgőt töltött. Tettem néhány kört a főterem körül, majd a második emeleti erkélyre mentem, kikönyökölve a párkányra. Néztem a poharat a kezemben, melynek tartalmához még hozzá sem nyúltam, egyszer-kétszer megforgatva az ujjaim között. Végül egy hajtásra megittam, és lenéztem a kertre. Alig fél óra telt el az estéből, és máris halálosan untam magam.

A kertben semmi izgalmasat nem tudtam felfedezni. Gyakorlatilag ugyanaz volt a helyzet lent, mint bent, zene, ital, csak kellemesen hűvös volt a szél, míg bent fulladozni lehetett a füsttől. Na meg a medence sem lett volna rossz, de senki nem hozott fürdőruhát. Egy-két embert ugyan láttam, akik belelógatták a lábukat a vízbe, de egyszerűen... unalmas és idegölő volt az egész.
~ És ez még órákig így fog menni.. - Komolyan, miért akarna bárki is eljönni ide, ha van más választása?
- Segíts! Hé, segíts már! - merengésemből egy hang billentett ki, méghozzá nem a nyugodtabb fajtából. A forrás felé néztem, a mellettem levő erkélyre.
Egy lányt láttam ott, mályvaszínű ruhában, combig kivágott szoknyával, három férfival körülvéve. Egy pillanatig nem is értettem, mi a problémája, míg meg nem láttam, hogy kapaszkodik a korlátba, amit a körülötte levők erőteljesen nehezményeztek, viszont rám egyáltalán nem figyeltek.
- Ice Make. - mormoltam, mire poharam megvastagodott, jégburok vette körül, és meglehetősen súlyossá vált. Egy pillanatra leraktam a poharat, és mindkét kezemmel megmarkoltam a korlátot.
- Ice Make: Stairs. - Két lépcsőfok nőtt ki a korlátból, a másik erkély irányába, hiszen túl nagy volt a távolság ahhoz, hogy csak egyszerűen átugorjam. Újra kezembe vettem a poharat, és futva indultam a lépcsők irányába. Felpattantam a lépcsőkre, és egy lendülettel átvetettem magam a korlátra. Leérkezve eldobtam a lövedéket a lányhoz legközelebbi pasas feje felé. Találat! A nagyjából fél kilós pohár/jég kombinációtól hang nélkül összecsuklott a férfi, én meg a még mindig háttal álló fickók egyikét kezdtem kezelésbe venni. Összekulcsoltam a kezeimet, és tarkójára mértem ütést, a biztonság kedvéért mindjárt kettőt. A harmadik végre észre méltóztatott engem venni. Gyorsan eltüntettem az általam teremtett jeget, mielőtt észrevette volna a mágiát, de fölösleges volt: az "áldozat" termetét meghazudtolva csapta le a neki hátat fordító támadót.
- Szia! - mosolyogtam rá meglepődve. Nagyjából egy fejjel lehetett alacsonyabb nálam, de jóval nagyobbat üthetett, mint én. - Nagyon gyakran szoktak ilyen kérőid lenni?
- Hali.. Köszi, hogy segítettél.. - vakarta meg zavartan a fejét. - Hát, ha járnék ilyen estélyekre vagy bálokra, biztos lennének, de Ők asszem egyszerre három ilyen "bulit" akartak velem kipótolni..
- Akkor egy cipőben járunk, ez az első alkalom nekem is. Rane Iceclaw vagyok, a Quatro Cerberusból. Valami ötleted van, hogy hogyan tüntessük el őket? - néztem az ájultakra. Engem nem valószínű, hogy megismernek, csak az egyikük láthatott néhány pillanatra, a mágiámat is eltüntettem, de a lány miatt aggódtam.

- Mi lenne, ha egyszerűen ledobnánk Őket? - kérdezett vissza. Enyhén megdöbbentem az ajánlaton. Még nem történt semmi, nem kéne kivégezni őket ennyiért.. - Úgy értem, a medencébe. Most úgyis mindenki elment onnan, ezek meg szerintem az ütésektől teljesen elfelejtették, mi történt az elmúlt 2 percben... megfulladni meg csak nem fognak. - magyarázta, értetlen arcomat látva. Még mindig elleneztem kissé a tervet, sérülésektől tartva, de nem akadályoztam meg abban, hogy felkapja az egyiket, és átdobja a korláton. Sosem voltam az önbíráskodás ellen. - Bombaaa! - kiáltott, majd büszkén fordult felém, mikor a fickó a medencében landolt, közben én már a második hapsit nyaláboltam fel.
~ Ha már az egyik lent van, miért ne mehetne a többi is?
- Nézd! Az üres feje fenn tartja a vízen. -állt arrébb, én pedig vigyorogva dobtam a következőt a vízbe. Célzásom pontos volt, így a második is megúszta, ha nem is szárazon, de élve. Azért megnéztem, hogy nála is működik-e a bója-hatás, és újra a lány felé fordultam, aki egyik oldalról kezdte felkapni az utolsót. Másik oldalról besegítettem neki, és őt már ketten dobtuk le, teljes egyetértésben.
- Amúgy Tabuchi Metarikku. - mosolygott rám. - Az egész estédet itt fogod kinn tölteni, vagy esetleg van kedved táncolni is? Na mondjuk, én nem biztos, hogy fitogtatni akarnám a "tudásomat" ilyen téren...
Halkan felnevettem, majd bólintottam a felvetésre.
- Én sem vagyok túl nagy táncmester, inkább maradjunk itt kint egy kicsit, a táncot meg halasszuk későbbre, ha már eltűntek a meghívottak. Meg tartsuk szemmel a halakat a medencében, hátha meg találnának fulladni. - én mindig is élveztem a hűvös levegőt, de nyár volt, így az este is túl meleg volt, főleg ezekben a göncökben. - Ezen az emeleten amúgy is lehet dohányozni, nincs sok kedvem bent lenni. - mutattam a már szemmel látható mennyiségű füstre, ami a nyitott ablakon gomolygott ki. - Na és hogyhogy pont erre az estélyre sikerült eljönnöd? - körbenéztem ülőhelyért, de sehol nem volt egy szék sem, úgyhogy felpattantam a korlátra, hátha ott egy kicsit több levegő mozog, mire ő is kényelembe helyezkedett. - Engem a szerencse, illetve a szerencsétlenség hozott ide, pedig bármi jobb lenne ennél.- Nem aggódtam, hogy nagyon megsérteném a lelkivilágát, ha már az előbb dobtunk le három embert a másodikról. Meglepett tekintetét látva, magyarázni kezdtem. - Goldmine, a klánfőnök sorsolással küldött két embert a pokolra, az egyik én vagyok. Hé, pincér! - kiáltottam, meglátva egy egyenruhás fickót, aki rögtön kijött az épületből. Rámutattam a törött pohárra. - Véletlenül elejtettem a poharam. Tudna egy újat adni? Nem kérek bele semmit, csak üresen. - gyerekkoromban a legtöbb nyáron kint ültem az erdőben, próbálva valami kis hűvöset találni. Most már a jégmágia segített, bárhol meg tudtam magamnak teremteni a kellemes hőmérsékletet, de most nem akartam eláztatni a ruhát.
- És a kisasszony kér valamit? - fordult oda azonnal az öreg a lányhoz, mielőtt nekem lett volna alkalmam érdeklődni. Az én kérésemen nem csodálkozott, biztos sok különc megfordul itt.

A lány még csak nem is poharat kér, hanem egy üveg bort. Kissé felvontam a szemöldököm, de hát.. ízlések és pofonok. Legalább azt megtudtam róla, hogy mágus, de azt még nem tudtam milyen.
- Viszont valamivel fel kéne a dobni a bulit. - sóhajtott fel, miután rendelt a pincértől, aki az ő kérését is teljesen nyugodtan fogadta. - Azt hiszem, nem sokáig fogok itt lenni. Megkapom a boromat, és elhúzok. - gondolkozott el oldalra döntött fejjel. - Nem hiányzik, hogy Ba'al mester rám találjon. Ó, ha még nem említettem volna ki az, egy rohadt ember. Többet nem igazán kell róla tudni. - egy pillanatra felemelt orral beleszippantott a levegőbe - Na végre! Sokáig tartott. - fordult oda a pincérhez, aki épp abban a pillanatban jött ki az ablakon, egy tálcán egy pohárral és egy üveg borral.
Meglepődve néztem a lányt. Azelőtt tudta, hogy ki jön, mielőtt meglátta volna. Kutattam az emlékezetemben, de nem emlékeztem, hogy találkoztam-e ilyen képességgel. Sajnos mágia-műveltségem hagyott némi kívánnivalót maga után, de hát... Ezért utazgatok, és ezért vagyok egy céhben, hogy tanuljak.
Egy halk köszönömmel átvettem a pincértől a poharamat, és egy apró mágikus pecséttel jeget idéztem bele. A pohár azonnal lehűlt, és kellemes hideget árasztott magából. Nem bírtam magammal, a jómodor alulmaradt a kényelemmel szemben.
- Ötlet, hogy mivel tehetnénk jobbá az estét és az estélyt? - ült fel mellém az erkélykorlátra, miközben én a nyakamhoz szorítottam a jeges poharat.
- Hát, én először is kimentem a lovagjaidat. - néztem le újra a medencébe, ami köré már kezdtek emberek gyűlni. - Ettől nem lesz jobb, de a lelkiismeretem megnyugszik. - a szemem sarkából láttam, hogy a mágus egy apró fintort nyom el, de inkább úgy döntöttem, nem vettem észre.
- Ha esetleg tudsz korcsolyát szerezni, lemehetnénk majd a medencéhez. - mosolyogtam rá, és letettem a poharat a korlátra. - Ice Make: Claws!
A harci karmok helyett csak kisebbek jelentek meg a kezemen, hiszen mászásra akartam őket használni. A házak és kastélyok kőfalain mindig sok repedés és kiálló perem volt, ideális az ereszkedéshez.
- Tíz perc és visszajövök, ha nem jönnél utánam. - vettem lendületet az ugráshoz. Siettem, ezért nem akartam a lépcsőt használni. Nem jöttem ki a gyakorlatból, alig pár centi zuhanás után megkapaszkodtam a falban, anélkül, hogy bepiszkoltam volna a ruhámat. Néhány ijedt kiáltást hallottam magam alatt, de a negatív energiák sugárzása mellett is biztonságban leértem, és gyorsan a medence felé vettem az irányt. A jégkarmok eltűntek a kezemről, ahogy belemerítettem az ujjaimat a vízbe.
- Freeze! - fagyasztottam le a víz felszínét elég vastagon ahhoz, hogy elbírjon engem. A medence nem volt túl nagy, így ez nem került sok erőfeszítésbe, ráadásul három nagyobb lyukat is hagynom kellett, a három ájultnak. Gyorsan feltápászkodtam, és a legközelebbi fickó felé vettem az irányt. Egy lendülettel kihúztam a jégre, majd így tettem a másik kettővel is. Végül kihúztam őket a partra, és a három lyukat is befagyasztottam a jégen. Ha valaki becsúszna a jég alá, nem garantálnám, hogy ki is jut onnan..
- Hölgyeim és uraim, a Quattro Cerberus Mentőszolgálat mindig örömmel áll az önök segítségére. - hajoltam meg a közönség felé, akik egy gyér tapssal jutalmazták a mutatványt. Az emeleten még mindig ott láttam Tabut, úgyhogy visszaindultam az erkélyre, ezúttal az ajtón és a lépcsőkön keresztül, egy újabb pohár pezsgőt zsákmányolva, amit meg is ittam felfelé. Majd még egyet.
Már épp átléptem volna az erkélyajtón, vissza újdonsült ismerősömhöz, mikor egy öntelt, orrhangú nő beszéde ütötte meg a fülem.
- Kedves barátom, méghogy oroszlánvadászat? Én egzotikus állatok begyűjtésével foglalkozom, főleg gyíkokéval. Az ágyam felett egy sárkány feje lóg, amit magam ejtettem el, és nem ő az egyetlen! - szippantott egyet a levegőből a báli ruhás hölgy. Testfelépítését elnézve, tényleg lehetett az állításában valami, de egy pillantással megállapítottam róla, hogy őt akár még én is legyőzném harcban, nemhogy egy sárkány. Főleg, hogy kissé piros arcán már látszott az elfogyasztott alkohol hatása. Vigyorogva léptem át a balkon ajtaján, de lehervadt a mosoly az arcomról, ahogy Tabura néztem. Szaglás. Metarikku. Legalább fizikailag nálam bőven erősebb. Hülye. Mármint én.
Elsötétedő arcára nézve próbáltam kitalálni valamit, hogy a sárkányölő ne akarjon elégtételt venni az őt felnevelő faj sérelmén.

Az első lépéseket Tabu lassan tette meg.
- Hamarosan a te fejed fog trófeakánt az ágyam felett lógni. - változott meg még jobban a lány arckifejezése, amitől csak egy másodperccel később tudtam reagálni, mint kellett volna. Utánanyúltam, de mágiával gyorsította fel magát, megkerülve engem egy pillanat alatt. Nekem csak arra volt időm, hogy megforduljak, és ő már a nő mellett állt, kötéllel a kezében - egyenesen az övtáskájából. Gyakorlott mozdulatokkal pillanatok alatt megkötözte a "sárkányvadászt".
~ Nem akarom tudni, kin gyakorolhatott ennyit... - tolakodott agyamba a nem ide tartozó gondolat, de nem volt időm tovább töprengeni. Futva indultam feléjük, de a lány még egy tárgyat vett elő egyik zsebéből - egy deszkát. Felpattant rá, és fölöttem húzott el a szabadba, a kötél szabad végét tartva a kezében. Minek köszönhetően engem a sárkányölő áldozata majdnem levitt a földszintre.
- Freeze! - lőttem el vaktában egy fagyasztást a deszka felé, de csak az ablakot találtam el. Körülöttem a vendégek teljes csendben nézték az eseményeket, majd egy sikítást követően kitört a pánik, habár a pánik okozója eltűnt. Kiszaladtam az erkélyre, és még épp észrevettem, hogy egy szoknya tűnik el az egyik alagsori ablakban. A kezeim összeszorultak a korláton, majd a lépcső felé kanyarodtam. Hármasával szedtem a fokokat, de a földszinten elakadtam. Nem vezetett tovább lépcső, utat kellett törnöm az össze-vissza rohangáló nemesek és pincérek között. Úgy festett, a pánik terjedési sebessége nagyobb az én végsebességemnél.
~ Speed Magicet kéne tanulni...
Egy utolsó, kövér pasas - a magánál hordott aranymennyiséget tekintve báró - fellökése után egy kordonnal elzárt lépcsőt vettem észre, mely lefelé vezetett. Habozás nélkül arra vettem az irányt - nem akart senki sem feltartóztatni.
A hely büdös volt, hideg és sötét. Ebből csak a sötét zavart, legalább kétszer léptem rá valamire, ami ki is rohant a talpam alól. Megpróbáltam felidézni, hogy merre is kéne mennem, és merre lehetek, de végül találomra böktem ki egy irányt. Lélekszakadva rohantam, hogy megtaláljam, mielőtt a lány valami hülyeséget tenne.
Egy halk sikításra lettem figyelmes, mikor a raktárak mellett rohantam el. Egyhelyben állva már könnyen hallottam meg a következőt, és már biztosan tudtam, hol lehetnek. Egy perc futás után már meg is találtam a zajforrást: egy kisebb terem előtt álltam. Bemenni nem nagyon tudtam, hiszen hordókkal, székekkel, kövekkel barikádozták el az amúgy is ajtó nélküli bejáratot. Mintha csak most vájta volna ki valami... Egy újabb, elnyomott sikoly, egy tompa puffanás, halk nevetés, és a sikoly úgy szűnt meg, mintha elvágták volna. Két kézzel markoltam bele az egyik széklábba.
- Freeze! - körben az akadályt jég lepte be, körülöttem pedig még jobban lehűlt az amúgy sem meleg levegő. Két, határozott rúgást indítottam, a fagyott akadály pedig darabokra törve engedelmeskedett a fizikának. Bent sem volt túl sok fény, de úgy látszik, a sárkányölőknek semmi gondjuk nincs a sötétben látással. Engem egy fáklya segített a folyosóról. Épp annyit láttam, hogy a nő a terem közepén fekszik ájultan, Tabu pedig a fent látott vigyorral néz rá, jobb keze egy vastömbbé alakult.
Valamiért boldogan fordult felém, de öröme nem volt hosszú életű. Néhány lépéssel ott termettem mellette, és lesodortam a földre. Ő a hátán landolt, én mellette térdeltem, egyik kezét a torka fölött nyugtatva.
- Ice Make: Claws! - jelentek meg a kezemen most a harci karmok. Egészen a csuklómig lepett be a jég, így csak a kezemmel együtt törhette volna le az éles részeket. - Te teljesen megvesztél? - üvöltöttem rá. - Egy ilyen marhaság miatt képes lennél megölni egy embert? Ez a hülye csak dicsekedni próbált mások előtt!
Nem voltak illúzióim, tudtam, hogy ha nagyon akarna, innen is le tudna győzni, ha nagyon akarná. A karmokat is csak azért teremtettem, hogy egy pillanatra meglepődjön, és ez kimossa belőle a dühöt. Na nem előttem nem lett volna vörös köd, de eltüntettem a jeget, és hátrahúzódtam az egyelőre még döbbent lánytól.
- Ha megölöd, akkor biztosan kitudódik, annyian láttak téged. Az életednek annyi, kizárnak a céhből. - folytattam sokkal nyugodtabban. Ekkorra Tabu is összeszedte magát, és szikrázó szemekkel nézett rám.
- Ha megölte az apámat, akkor nem érdekel, mi történik velem! - mondta dühösen, és felkelt a földről.
- Honnan tudod, hogy épp róla beszélt? Egy szót sem szólt fémsárkányokról. - lestem a jobb karjára, ami még mindig egy marha hosszú vasrúd volt.
Ez láthatóan gondolkozóba ejtette.
- Nem ismerlek se téged, sem az illető sárkányt. De ha akár csak kicsit is olyanok, mint az emberek, akkor nem akarná, hogy a bosszú miatt tönkremenj, és üldözzenek. Főleg, ha egy ártatlant akarsz megölni - folytattam, továbbra is ülve. - Ha tényleg kiderül, hogy ő az, aki megölte, akkor teljes mellszélességgel kiállok melletted. De addig ez nem más, mint egy egyszerű gyilkosság. Amit, mint Quatro Cerberus-mágusnak, kötelességem megakadályozni.
Még mindig nyugodtan ültem, és azon töprengtem, vajon itt fogok-e meghalni, vagy sem.

- Lehet, igazad van. - ült le a földre Tabu is, és próbált engem és a nőt is egyszerre szemmel tartani. Halkan, de megkönnyebbülten fújtam ki az idáig bent tartott lélegzetemet. - De akkor tényleg el kéne tűnnünk, ahogy te mondtad. Ba'al kirúgat, ha meglát. A nőt itt hagyjuk, mi pedig eltűnünk. - állt fel, majd engem is felrántott a vállamnál fogva. - Azt hiszem, megint rombolok egy sort. - kapta elő ismét zsebéből a deszkát, amit most már érdeklődve szemléltem. De előbb a fontosabb dolgok. Elővettem a kést nadrágomból, és gyorsan elvágtam az áldozat köteleit.
- Majd kapsz másikat. - vigyorodtam el a lány szúrós pillantása láttán, majd felpattantam mellé a deszkára. A sárkányölő sem tétlenkedett, néhány ütéssel egy kijáratot ütött a mennyezetbe, amin kényelmesen kifértünk. Ez nem volt elmondható a deszkáról. Holtbiztos, hogy nem két emberesre tervezték, minden irányváltásnál figyelnem kellett arra, hogy ne essek le.
Apropó, irányváltás. A városban kanyarogtunk a házak között, és szerintem Tabu sem tudta, merre tartunk. Kanyargás alatt pedig azt értem, hogy a legkisebb sikátoroknál fordult be a sofőr, ahol igyekeznem kellett, hogy a száradó mosást ne vigye le a fejem. Sőt, néhányszor úgy is fordulni próbált, hogy nem kellett volna. Eszembe jutott az általa megivott bormennyiség, azonnal leizzadtam.
~ Ez van, ha részeg nők vezetnek. - kaptam le végül fejjel egy rózsaszín szoknyát.
- Merre is megyünk? - firtattam, amint visszanyertem egyensúlyom, és elhagytam a potyautast. Tabu csak megvonta a vállát. - Tudom, kissé korai, és még egy kávéra sem hívtalak meg, de kivettem egy szobát a közelben. - mutattam a három utcányira fekvő hotelre a válla fölött. - Akár oda is mehetnénk. De csak, ha nincs nálad több kötél.
Mi tagadás, furcsa volt a lány. Már tudtam, hogy természetünk gyökeresen eltérő, de a dührohama hasonlított az enyémeimre, amelyeket 2-3 hét magány után produkáltam. Szerencsére a legutolsó már hónapokkal ezelőtt volt, azóta figyeltem arra, hogy ne ismétlődjön meg a dolog. Egy számmal kegyetlenebbnek is tűnt, mint én vagyok - el sem tudtam képzelni, hogy megöljek valakit. De szerettem volna jobban megismerni, na meg segíteni neki megúszni ezt a malőrt. Ráadásul engem láttak vele legutoljára, így a meghívás kézenfekvő volt.

Egy-két kanyar, és Tabu úgy döntött, nem szeretne a Holdig elrepülni.
- Elfogadom, menjünk fel hozzád. - változtatott irányt. Próbáltam nem mélyen belevájni cipőm tüskéit a deszkába, mielőtt leestem volna, de csak lendületes kalimpálással sikerült fent maradnom. - Van egy még egy bepótolandó táncunk. - teszi hozzá.
~ Legalább a zenét én választhatom! - gondoltam. ~ Jobban meg nem éghetek le, mint a repülés közben... - kapaszkodtam meg ismét a levegőben. Egyszer vagy kétszer, ha táncoltam életemben, de a fejembe ötlő szám elég megragadó volt, hogy tudjak majd improvizálni valamit. Kérdés, hogy neki hogyan fog tetszeni, mert elég elvont, annyi szent. De én már több százszor meghallgattam.
- Megérkeztünk, leszállás! - állt meg egy rezdüléssel a deszka. A sárkányölő leugrott róla, de kezét továbbra is a deszkán tartotta. Ezt nem teljesen értettem, de én is követtem példáját. De nyomban meg is világosodtam: amint elengedte a repülőalkalmatosságot, az összement, és így könnyedén el tudta rakni. Mivel pont a hotel szökőkútja és az ajtó mellett tett le minket, az ajtónálló nem kis meglepetésére, összeszedtem magam, és kinyitottam neki az ajtót. Úgy fest, sikerült valamelyest udvariasnak tűnnöm, mert a lány mosolyogva lépett be az ajtón.
A hotelalkalmazott még mindig elég döbbenten állt, pedig igazán megszokhatta volna, hogy alacsonyan repkednek a mágusok. Néhány pénzérmét dobtam neki, majd a sárkányölő után vetettem magam. Előkaptam a zsebemből a kulcsot, és a lépcsőn felérve ki is nyitottam az ajtót. Mivel már becsekkoláskor leellenőriztem mindent - lacrima-lejátszó, bárszekrény, egyebek - nem kellett sokat szöszmötölnöm, hogy megtaláljam az általam keresett kis gömböt.
- És meg is van! - mondtam boldogan. - Ezt biztosan nem hallhattuk volna a bálon, nekik túl közönséges, csak mert nincs benne zongora.
Nem gondoltam semmi extrára, egyszerű keringőzenének tekintettem. Tánctudásom nagyjából szüleim kocsmájában felszedett mozdulatokból állt, de szerencsére ott néha táncversenyt is rendeztek. Sosem szálltam be, de figyeltem azért a táncosokat, hátha rám is ragad valami a felszolgálás közben kilöttyenő levesen kívül.
És úgy fest, sikerült. Jobb kéz derékra, bal Tabu jobb kezébe. Alapállás megvan, jobb láb, bal láb, jobb ké... láb, megy ez. Az első két lépésnél még láttam a lányon, hogy mindjárt kibuggyan belőle a nevetés, de aztán eszembe jutottak az egyre összetettebb forgások, egyre kevésbé volt kínos nekem a dolog. Sőt, még azt is sikerült megoldanom, hogy az egyik fordulóban elhagyjam a cipőimet, majd a sarokba rúgjam - asszem, tartozom majd egy magyarázattal. De mi tagadás, a következő szám végén is elkönyveltem, hogy tánctudásban alulmaradtam. Kissé fáradtabban dőltünk le egy-egy székre.
- Ugye tudod, hogy nagyon gyorsan változik a hangulatod? - néztem táncpartneremre.
- Dehogy változik! Hisz mindig ugyanolyan vagyok. Egy komolytalan, vicces lány. Mégis, láttál te már másnak?
- Akkor nem akarom tudni, milyen vagy, ha komolyan gondolod a sárkánygyilkosságot. - húztam el a számat egy kicsit.
- Dehát én csak mondtam neki ezt-azt, nem bántottam! - háborodott fel, mire nekem elkerekedtek a szemeim, de inkább hagytam az egészet, és eldöntöttem, nem szeretném azt a pillanatot elérni, amikor a lány valamiért komolyan vesz engem.
- Értem. Ami a cipőimet illeti, az volt az a botlás a hatodik lépés tájékán: az aljuk szögekkel vannak kiverve, és hát... Ugye, nem lett a deszkának baja? - kérdeztem aggódva.

- Hát.. a deszkának a működésére mindjárt kitérek neked, amint abbahagytuk a táncikát. De ahogy elnézem, van még 1-2 perc a muzsikából, azt szívesen kivárom még így táncolva. - mosolygott rám Tabu, majd elkezdődött a zene pörgősebb része. Vagyis inkább a lány számára, mert elkezdtem vadul forgatni, hátha nem fog végre nálam ennyivel jobb lenni egy kis szédülés után. Tévedtem. Gonosz fény villant meg a szemében, és magassarkúban is olyan gyorsan kezdett lépkedni, hogy alig bírtam lépést tartani vele. Végül hullafáradtan ültem le az ágyamra, mellettem a lány, egy kissé kevésbé elfáradva.
- Szóval, egyszerű a működése - kapta elő az övtáskából a szerkezetet, majd bekapcsolta. Néhány centivel a keze fölött lebegett az egész. - mint láthatod. A két kis lemez közötti részt, amin álltunk, varázserő alkotja. Én adagolom neki a varázserőt, úgy, hogy érintkezem vele, a különlegessége, hogy nem kell hozzá SE-csatlakozó. Mivel te a varázserőbe kapaszkodtál konkrétan, így semmi baja nem lehet a deszkának. - nyugodtam meg itt, ahogy visszarakta a deszkát az övtáskába. - Viszont van neki egy kis tartalékja, így nem kell feltétlen érintkezni, vagy varázserőt beleadni, ha azelőtt eltároltál már benne egy keveset, akkor úgy 30 km/h sebességgel körülbelül 4 percet bír.
Bólintottam egyet. Többé-kevésbé értettem, hogy miről beszél, habár még sosem volt ilyen a lábam alatt.
- Szerintem én itt éjszakázom, veled. - ha lett volna kávé a számban, kiköptem volna. Megláthatott valamit az arckifejezésemben, mert gyorsan kijavította magát. - Félre ne érts, alszom a földön, vagy a kádban, ahol tetszik, de nekem semmi kedvem ma este elhagyni ezt a helyet, hadd nyugodjanak le a kedélyek.
Lassan bólintottam, majd felháborodva néztem rá.
- Csak nem képzeled, hogy hagyom, hogy a földön aludj? Egy igazi otoko udvariasabb ennél! - méltatlankodtam. A kádat meg sem említettem. Még csak az hiányozna, hogy kiderüljön, hogy alvaevő, és megegye az "ágyát".
Felpattantam, és kirobogtam a szobából, majd néhány szót váltottam az egy emelettel lejjebb elhaladó személyzet egyik tagjával. Vigyorogva mentem vissza, nagyjából három perccel indulásom után. Több időbe telt visszatalálnom, mint megoldanom.
- Probléma megoldva. Ilyenek ezek a luxusszállodák. - mondtam, majd a kérdő tekintetre magyarázkodni kezdtem.
- Minél többet fizetsz, annál nagyobb hülyeségeket lehet kérni, és nem lepődnek meg rajta. Ennyi pénzért simán adnak egy plusz ágyat. - kopogást hallottam az előbb bevágott ajtón.
- Szabad! - kiáltottam ki, és két alkalmazott jött be, ágyneművel megrakodva. Majd még három, egy egész ággyal. Alig fért át az ajtón, de az elhivatott inasok megoldották a kérdést.
- Mire nem képes a fizetés... Viszont, ha nem zavar, befoglalnám a fürdőszobát. - mondtam, ahogy elkészültek az ággyal, és kiment a személyzet. Övemet levettem, és az egyik ágyra dobtam, miután kivettem belőle a hajfestékemet, egy szimpla, zöld tégelyt. - Egy óra és végzek.
Egy gyors fürdést követően derekamra tekertem egy törölközőt, majd nekiálltam a hajfestésnek. Nem egy emberes volt a meló, de hát csak egyedül voltam. Fésű- és törölközőkezelési képességem még mindig nem volt tökéletes, azaz próbáltam megakadályozni, hogy a szemembe follyon a zöld szörnyűség, de sikertelenül. A harmadik mozdulatommal már a homlokomat támadta az agresszor, ötödiknél a szememet ostromolta. Halk szisszegéssel megadtam magam a sorsnak, és nyitott szemmel folytattam. Biztos voltam benne, hogy már vörös a szemem, de végeztem, mikor egy halk pendülést hallottam. Fülelni kezdtem, és rájöttem, hogy a szobából jön a hang. A megismétlődő zörej felébresztette kíváncsiságomat, és kinyitottam a fürdőajtót. Majd a számat. Tabu a késemet nyalogatta!
- Hé.
- Igen? Nagyon finom. - nézett rám, majd zavartalanul folytatta a nyalakodást. - Kicsit olyan, mint egy csillagkulcs, csak kevésbé egzotikus.
- Nos, igen, a rúnák rajta mágiku... Ne tereld a témát, azt még a tanáromtól kaptam, nem nyalóka! - jöttem rá, hogy majdnem mesélni kezdtem, miközben éhes fények villództak a lány szemében.
- Annál jobb, értékes és régi. Már megérett rá, hogy megkóstoljam. - harapott rá lassan, én pedig kétségbeesetten tártam ki felé a kezem.
- Freeze! - pumpáltam a rúnák felé egy nagy adag varázserőt. Ha a lány a fémet is meg tudja rágni, a jég nem lesz rá túl nagy hatással. És tényleg: az első, vékony jégkérget simán elharapta, de ahogy egyre több jég jelent meg a kés körül, elakadt a szája. Egy pillanatra meglepődött, majd dühösen rám nézett, mikor nem sikerült kihúznia a szájából a jégtömböt.
- MMAAAHHHHHHAAIIIIIEEEEEEESSEEEEEELLLLEEEE (Marha hideg, szedd le!) - próbálta mondani Tabu. Nagyjából biztos voltam benne, hogy megparancsolta, hogy tüntessem el a jeget, majd, mikor egy kis tétovázást látott bennem.. - EEEEEAAAAAOOONNNNNEEEÁÁÁNNNOOODDD EEEÖÖÖEEE (ezt nagyon megbánod, megöllek!!) - elég dühösnek tűnt, így ezt a mondatát is többé-kevésbé értettem.
- Rendben.. De kérlek, hagyd azt a kést. Ez az egyik legfontosabb emlékem a mesteremről, a ruhámon kívül. - mentem oda, és egy ujjal hozzáértem a jéghez a szájában. Megtehettem volna, hogy előbb kihúzom a fegyvert, de bíztam abban, hogy megérti, így az összes jég egyszerre párolgott el.
- Bocsánat, első ijedtségemben nem jutott más az eszembe. - mondtam kissé elkedvetlenedve.

Amint kimondtam a szavakat, Tabu elhúzta a száját, és vállon veregetett.
- Ugyan, semmi baj. - váltotta fel a fintort egy mosoly. - Én már például rég megöltem volna azt, aki a mesteremtől kapott cuccomat cseszegette volna. - ekkor benyúlt jobbjával dekoltázsába, és egy nyakláncot húzott elő, ami nem kifejezetten illett a ruhához - néhány pikkely és egy nagyobb fog. - Ezek azoknak a sárkánynak a.... "maradványai" - nyögte halkan az utolsó szót - aki engem tanított mágiára. Tudom, bizarrul hangzik, és valószínűleg el se hiszed. Csak néhány ember érti meg, ezeket a csodálatos lényeket... - kezdett el könnyezni - ezért is akartam "levadászni" azt a pökhendi nőt. Hisz a sárkányok csodálatosak.
Csak most vette észre azt, hogy sír, és zavartan letörölte arcát bal kezével. De amint elhagyta ruhaujja a szemét, boldog mosollyal nézett rám, miközben leraktam a kést az ágyamra.
- S te hiszel nekem?
Válasz helyett lassan a nyaklánchoz nyúltam, amit még mindig kezében tartott. Mikor nem húzta el, lassan végigsimítottam a fogon, és a mozdulat végén hirtelen mozdulattal elrántottam a kezem. Hozzá voltam szokva az erős mágiához, hiszen a céhem egyike volt a legerősebbeknek - de ez a koncentrált mágia, ami egy tárgyból áradt, megijesztett.
- Maradványai? - néztem fel rá. - Hallottam arról, hogy a sárkányok eltűntek, de arról nem, hogy meghaltak volna... Persze, gondolom, te jóval többet tudsz erről.. - sóhajtottam, majd elgondolkozva járkálni kezdtem. - Elhiszem, hogy csodálod őt. Elhiszem, hogy szeretett téged, ha felnevelt. De nem tudom megérteni, miért. - néztem ki végül az ablakon. - Hozzám - vagy bárki máshoz - képest félisteni hatalmuk van. Nem tudom, miért segítenének ők bármilyen emberek - hiszen mi sem akarunk hangyákon segíteni. Félre ne érts, nem megsérteni akarom őket...
- Nem úgy értettem, mintha meghaltak volna... hisz mindegyikük igenis él, csak félrevonultak! - látszott Tabun, hogy a gondolat is kétségbeeséssel tölti el, hogy tán meghaltak. - S talán azért nevelt fel, mert neki is segítség kellett, s nekem is.. hogy neki miért, nem tudom, de nem véletlen sárkányÖLŐ mágia birtokában vagyok. - vonta meg a vállát. - Hisz ő nem segített a bátyámon, de rajtam igen, kifejezettem.. megmentette az életem. S utána felruházott az ő hatalmával, vagyis egy részével.
- A bátyádon? - néztem rá kérdőn. ~ Ha a sárkányoknak segítség kell valami miatt, akkor igen nagy bajban lehetünk...
- A bátyámon. - sóhajtott. - Kirándultunk, aztán megtámadtak a banditák, meg akartak ölni minket... a bátyám tudott küzdeni mágiával, engem viszont elkaptak. S a sárkány, Metalicana... megölte mindegyik banditát, talán a bátyámat is végzetesen megsebezte, majd engem magával ragadott. - vonta meg a vállát.
Halkan elfüttyentettem magam.
- Ehhez képest az én életem merő élvezet... Ugyan voltak szüleim, de sosem törődtek velem. Szinte minden időmet Hakobe hegyén töltöttem, ahol egy jégmágus, Tsuka tanított - nem csak mágiára, az életre is. Viszont valamiért neki is el kellett mennie, mikor megtanultam az első varázslataimat.. Ez legfeljebb fél éve történhetett, de valami... megváltozott bennem miatta. Ha nagyjából két hétig nem beszélek senkivel, megőrülök. Szó szerint.
~ Hasonlóan hozzád. - tettem hozzá magamban.
- Ez eddig csak egyszer történt meg, azt is egy ház bánta. Mikor összedőlt, a sokktól magamhoz tértem. Azt hiszem, te vagy az első aki tud erről - ültem le az ágyra.
- És most itt vagyok, célok nélkül. - mosolyogtam kényszeredetten. - Mondhatjuk, hogy próbálom jobbá tenni a világot, de ennél közelebbit szeretnék magam elé tűzni...
- Ohh, értem... Nyugalom, megtalálod a célodat. Nekem is van... megtalálni Metalicanát, és a többi sárkányt, hogy más barátjaim is boldogok legyenek végre. Illetve az egyik legjobb barátomat jó útra téríteni. - vigyorodott el, majd hirtelen elhallgatott. Halk nevetés volt a válaszom.
- Egyszer... Talán... De most aludjunk. Holnap ki kell keverednünk a városból, anélkül, hogy téged felismernének.
Valami furcsát éreztem.. Lenéztem magamra. Szóval végig csak ez a törölköző volt rajtam? Enyhén vörösen slisszoltam vissza a fürdőszobába, és magamra kapkodtam a pizsamámat. Már szalonképes állapotban jöttem vissza. Tabu már kissé kába fejjel vigyorgott, kajánul.
~ Ez a lány... - mentem hozzá, és egy puszit nyomtam a homlokára, saját legnagyobb megdöbbenésemre is. Legnagyobb meglepetésemre nem ellenkezett vadul, néhány félhangos mormogás után eldőlt az ágyon, és már húzta is a lóbőrt. Én is követtem példáját.

Aludtam is, egészen három órát, majd felébredtem. Nem teljesen értettem, hogy mi volt ennek az oka, hisz hulla voltam. Felülve gondolkoztam néhány percig, és rájöttem, mi a gond. Elvágtam Tabu kötelét, amiről úgy tűnt, elég értékes, és megígértem, kap helyette másikat. Halkan felkeltem, és átöltöztem, majd az ajtó felé vettem az irányt.
~ De hol fogok tudni ilyet venni? - néztem a kezemben tartott, feldarabolt kötélre. Egy gyors teszt megállapította, hogy ez bizony elvághatatlan, legalábbis az én mágiám számára.
Így hát nyakamba vettem a várost, hogy megkeressem az éjjel-nappali mágikus boltokat. Forrón reméltem, hogy Erában legalább egyet találok, és rövidesen siker is koronázta erőfeszítéseimet. Azonban...
- TÍZEZER? - néztem nagyot, mikor a boltos árat ajánlott nekem. - Ennyiért egy hajót is kapok!
- Höh? - nézett rám kerek szemekkel az árus. Gyorsan kivertem a fejemből a nemrég látott film-lacrimát, majd visszatértem a tárgyra.
- Ez marha drága! - mutattam rá a nyilvánvaló tényre. - Jégmágus vagyok. Nem lehetne valahogy munkaként megoldani?
- Mégis, mit hiszel? Van pincém, nem kell hideg! Hacsak nem tudsz bevonzani pár embert a boltba, marad a jól megszokott gyémánt. - vont vállat a pasas.
Tíz-tizenöt másodpercig álltam szótlanul, majd beütött az ihlet. Kimentem a bolt elé, és kezemet a falra téve koncentrálni kezdtem.
- Ice Make! - izzadtam le az erőlködéstől már az első réteg összehozása után. Félholt voltam, mire sikerült befejezni a művet, de elégedetten szemléltem az alkotást.
Egy szabályos jégpalota terült el az alapból földszintes bolt területén. Nem volt valami vastag, így tíz-tizenkét órán belül el fog olvadni, ha ilyen marad az időjárás, de hatásvadászatnak nem rossz. Tornyok, zászlók, hintó a bejárat előtt, mind-mind jégből, mintha egy mesepalotába lépne az ember. Bent ráadásul hideg is lesz, ami nem árt ilyen melegben.
- Ez így megfelel? - kérdeztem zihálva, mikor betántorogtam. Az első utamba kerülő székbe rogytam, és megvártam, hogy a boltos megnézze kint az új dizájnt.
- Meg. - mondta kurtán, és egy tekercs kötelet adott nekem a falról. - Tíz méter. Ha minden jól megy, ez legalább százezer gyémántot fog hozni, ha megmarad estig.. - tanakodott el.
Nem vártam a további gazdasági tanácsadásra, hanem inkább kibotorkáltam, de nem jutottam sokáig. Néhány utcára a hoteltől erőt vett rajtam a kimerültség, és arccal az utcára zuhanva álomba merültem.

De úgy tűnt, az ég nem akarja, hogy ma kialudjam magam. Néhány halvány pofonra keltem, de még próbáltam visszaaludni, hátha csak álmodom az egészet... Még az is rémlett, hogy felültem..
Prüszköltem és köhögtem egyszerre, mikor a hideg víz az arcomba csapott. Egy pillanatra Tsukával éreztem magam, mikor még a hegyen gyakoroltunk, de gyorsan váltott a kép: Era, estély, Tabu. Egy hordóval a kezében. Dühösen néztem fel rá ültő helyemről, de úgy festett, nem zavarja, így felkeltem, hogy lenézhessek rá.
- Hát így kell felkelteni a jótevőd? - néztem rá idegesen.
- Hiába, ordítani nem akarok, meg sietős is a dolgom, te meg egyszerű módon nem akarsz felkelni. - húzott fel fejére egy kapucnit. Csak most vettem észre, hogy átöltözött, de nem állt neki rosszul a zöld sem. Habár a kapucni alól kivillanó vörös szemek elég feltűnőek voltak.
- Akkor hadd adjak egy tippet: egy jó kávéval gyorsabban fel tudod majd kelteni a pasidat, mint így... - tértem vissza morogva a témára. Ő meg csak a szemét forgatta..
- Ha elmondod legközelebb, honnan szerezzek neked kávét, akkor oké, azzal keltelek. Igaz, az forróbb lesz, mintha ezzel a kék trutyival öntenélek le, de te tudod. - vonta meg a vállát is. - Nem akarsz adni nekem valamit? - mosolyodott el, és közelebb csúszott a lábamhoz, még mindig a földön. Eszerint tudta valahonnan..
- De, itt a kötél, amit ma éjjel sikerült összeszednem. Használd egészséggel. - tekertem le oldalamról az eszközt. Eközben ő felállt, majd meglepetésemre beletúrt a hajamba, és megpaskolta a fejem.
- Azért ne haragudj túlságosan, de nekem viszont akkor is muszáj mennem, mert itt asszem nem látnak szívesen. Neked meg sok szerencsét a továbbiakhoz...
Néhány pillanattal később már csak a hűlt helyét láttam. Tud iszkolni, az biztos...
Én visszatértem a szobámba, és összegyűjtve maradék holmimat, elindultam hazafelé. Végülis, annyira nem haragudtam rá a víz miatt, csak hogy hogyan fogom kiszedni a cuccot a ruhámból, az marad egy rejtély... Mert hogy ez nem víz volt, az biztos...

/ Köcce a játékot /