Reigen Hawkins: Vonat vandálok

A vonat vandálok

Goldmine egy aprócska csomag kézbesítésével bízott meg. A küldemény Makarov-nak szólt a Fairy Tail-be. Büszkén léptek ki a tündérektől azzal a tudattal, hogy sikeresen eljuttattam a címzettnek a csomagot. Természetesen beköszöntem Anoya-nak is, ha már arra jártam. Jó dolog, ha az embernek szerte a világon vannak barátai.
A céh épületből nyílegyenesen a főúton mentem végig. Gyakorlatilag ez volt Magnolia központi része. Állítólag itt mindenféle parádékat és felvonulásokat szoktak szervezni. Legalábbis Anoya ezt mesélte nekem egyszer. Egyszer talán jó is lenne megnézni egy ilyet. Biztos szép és érdekes látvány lehet. Ezen felül pedig még talán valamiféle sütemény bódék is lehetnek akkor, amit viszont kár lenne kihagyni. Gondolataimba merülve észre se vettem, ahogy elhaladok a Caldia katedrális mellett, ami messze földön híres volt, hisz Magnoali legrégebbi épülete volt. Tornyai kitüremkedtek a város szintjéből és az ég felé törtek.
Mit sem törődve vele tovább sétáltam, majd jó néhányszáz méterrel később egyszer csak befordultam balra egy utcában. Csodálkozva lepődtem meg rajta, hogy életemben először a helyes útra tévedtem, mivel ez az utca vezetett a Magnolia Vasútállomásra.
- Úgy tűnik jó hatással vagy rám! – szóltam hátra a táskámhoz, illetve annak a tartalmához. Néhány hete találtam meg ezt a nem mindennapi tojást. Stover szerint egy Shugo tojás. Legyen bármi is az. Képzeletemben egy hatalmas felpáncélozott vékony testalkatú sárkányszerű két lábon járó hosszú fekete tüskés hajú lény volt, akinek a hátán egy hatalmas kard díszelgett és éppen pacsizunk egy halom szörny tetem fölött, akiket senki sem tudott legyőzni csak mi ketten együttes erővel.
Az arcomra önelégült vigyor ülepedett és ismét szárnyaló fantáziámban ragadva sétáltam el valami mellett, hogy észre sem vettem. Ez a valami történetesen Lendis mágikus boltja volt, amibe már számtalanszor be akartam menni, ám mindig közbe jött valami. Vagy épp küldetés miatt szaladtam el mellette, vagy pedig a vonathoz siettem. Jelen esetben egyszerűen elmentem mellette anélkül, hogy észrevettem volna.
Beértem az állomáshoz és bejárat melletti árushoz és vettem egy jegyet a legközelebbi hazai járatra, ami szerencsémre már bent is állt és várta a tíz perccel későbbi indulást. Elindultam a második vágányra, ahol ki volt írva a vonatom. Magnolia vasútállomásán négy vágány volt felosztva. Az első kettő az induló vonatoknak volt fenntartva, a harmadik és negyedik pedig az érkező vonatoké.
A peronon haladtam úgy körülbelül a vonat feléig, mikor is úgy döntöttem, hogy ideje felszállni. Felléptem hát a legközelebbi vagon ajtaján, majd kerestem egy szabad ülőhelyet. Egy egymásra néző négyes ülőhely szabad volt, ahova óvatosan letettem a tojásos táskámat, majd én is melléhuppantam és az ablakon kibámulva vártam az indulást. Ez percekkel később be is következett. A vonat lassan komótosan elindult, amit először észre se vettem. Azt hittem a szomszédos vágányon lévő vonat indult el, de hamar kiderült a turpisság, hogy bizony mi megyünk és ők maradnak. A vonat ki zakatolt az állomásról a betért a Magnolia melletti sziklás kanyonba, ahol is felgyorsult a végsebességére.
Leoperáltam az arcomat az ablakról és figyelmemet a táskámra fordítottam. Széthúztam a tetejét és ránéztem a tojásra, hogy minden rendben van-e vele. Megsimogattam a tetejét és megejtettem egy széles vigyort. Összehúztam a zsákot, aztán kényelmesen elhelyezkedtem és behunytam a szememet. Hosszú az út hazáig. Lévén, hogy helyszűke miatt nem bírok magammal kaját hozni, evés helyett az alvásra voksoltam. Nem sok mindent lehet csinálni egy utazó vonaton. A tojásnak pedig nincs befelé fordítható hüvelykujja, hogy dámázhassunk. Nem mintha bármilyen ujja is lenne neki.
Ezekkel a gondolatokkal a fejemben lassan elnyomott az álom. A testem elernyedt, a kezem lecsúszott a táskáról az ölembe, a fejem pedig oldalra billent.
Kiabálásra ébredtem. Fogalmam sem volt mennyit aludhattam. Kint a táj már nem sziklás, hanem zöld mezős rész volt.
- Mindenki maradjon nyugton! Senkinek nem esik bántódása – kiáltotta valaki a vagon elejénél – bizonyos díj fejébe… - tette hozzá a férfi ördögi vigyorral. Hátrafordulva kinéztem az ülés fölött. Ketten voltak. Mindkettejüknek egy fekete maszk volt az arcukba húzva, ami fölülről a fél fejüket eltakarta. Csupán a szemüknél és az orruk alatti területen volt lyuk. Ezen kívül sötétkék pólót, valamint egy fekete ballonkabátot viseltek. A nyakukban pedig egy Goldmine-éhoz hasonló tüskés nyakörv feszült. A baloldali fickónak a kezében két mágikus pisztoly volt, a jobb oldaliéban pedig egy hatalmas zsák.
- Mi vagyunk a felszabadítóitok emberek! Megkönnyítjük az életeteket. A pénz és a földi értékek csak megrontják az embereket és tönkreteszik, szétszakítják a családokat. De mi vagyunk olyan önfeláldozóak, hogy megszabadítunk titeket a terhek alól. Most pedig – fenyegetően fölemelte az egyik fegyverét – Mindenki dobja bele minden értékét a zsákba!
Visszahúztam a fejemet és a mellkasom előtt összefontam a kezemet. Morfondíroztam, hogy most mit kéne csinálni. A céljuk valóban nemesnek látszott, de azért fegyverrel fenyegetni nem szép dolog.
- Most mit csináljak? – gondolkodtam hangosan, magamban.
- Mondjuk rakd bele a pénzedet a zsákba – szólt hozzám az ekkor mellém érő férfi. Ránéztem, majd rövid gondolkodás után belenyúltam a zsebembe és kivettem egy tíz gyémántos érmét és a zsákba dobtam.
- Te szórakozol velünk?! Hol a többi?!
Megvontam a vállamat.
- Ez minden nem szoktam pénzzel járkálni. Csak annyit, amennyi kellhet.
A fickó végigmért, majd a szeme a táskámra szegeződött.
- És mi van a táskában?
- A tojásom. – feleltem egyszerűen és őszintén.
- Az is jó lesz. Talán ér valamit a feketepiacon… - és már nyúlt is a táskámért, mire én orrba rúgtam. A nagy melák hanyatt esett és hangosan puffant a földön.
- Dehogy adom! Ő a barátom! Lesz, majd ha kikel – tettem hozzá gyorsan a pontosság kedvéért.
- Te kis… - sziszegte a földön lévő, aki ekkor kezdett feltápászkodni. Közben mellé ért a fegyveres társa is.
- Tudod, te kikkel kezdtél öcsi? Most véged van!
A fegyveres meghúzta a ravaszt és egy tüzes lövedék hagyta el a pisztoly csövét. A lövedék azonban célt tévesztett és nem felém szállt, hanem egyenesen a táskám felé. Amint eljutott az agyamig a felismerés a szemeim elkerekedtek és a táskámhoz vetettem magam védve a tojást. A lövedék a hátamnak csapódott és végig perzselte a hátamat felégetve rajta a pólómat.
- Háhá! Most megkaptad te kis görcs! Tudd, hogy hol van a he… - elharapta a mondatot, ugyanis a füst ekkor tűnt el és észrevette a lapockámnál lévő céh szimbólumot.
- E-ez a kölyök, a Quatro Cerberus mágusa?!
- Úgy van. – fordultam felé dühös szemekkel. Kezet mert emelni a tojásomra. A barátaimat pedig senki nem bánthatja. (shounen powa)
- És ha Quatro Cerberus-os mágus, kit érdekel? Egyszerűen kicsináljuk! – ordította a nagydarab – Ex-quip: Magic Shotgun!
A férfi kezében egy lőfegyver jelent meg és rám szegezte, azonban én nem vártam meg, hogy lőjön. Leguggoltam és a jobb lábamat kinyújtva egy oldalas söpréssel ledöntöttem ismét a lábáról. Közben meghúzta a ravaszt és a lövésével kilyukasztotta a plafont.
- Wind Blast! – pattantam fel a földről és lőttem egy ököl formájú léglöketet a vékonyabb fickó felé, akit telibe kapott és hátra röpített.
- Ez az!
A siker elvonta a figyelmemet a másikról, aki ezt kihasználva hatalmas lapátkezeivel ráfogott a nyakamra és egy lendítéssel nekivágott a vagon falának, amit átszakítottam. A vonat ekkor egy hídon járt. Alattam egy hatalmas szakadék volt és egyenesen a mélybe kezdtem zuhanni. Azonban ne hagytam ennyiben.
- Red Cloud!
A kis lángoló felhőm megjelent alattam és a magasba emelt. A vonat már elrobogott a hídról, így rákapcsoltam, hogy utolérjem. Visszaértem ahhoz a vagonhoz, amelyikből kihajított. A fickó úgy tűnt, visszatért az eredeti dolgához, mint aki jól végezte a dolgát. A zsák újra a kezében volt és egy öltönyös úrtól követelte a vagyonát. Visszarepültem a lyukhoz és bevetődtem rajta egyenesen a rablóra, akit így ismét ledöntöttem.
- Stone Spike!
Kő tüskét lőttem rá. Majd újra és újra, míg körbe nem lövöldözve a ruháját a földhöz szegeztem.
- Wind Blast!
Fölé ugorva egy széllövedékes öklöst küldtem az arcába, amitől el is vesztette az eszméletét. Mindenki tapsolni kezdett, mire én felemeltem a kezemet aztán hajlongni kezdtem a tömeg felé. A csodálatból hamar kétségbeesés lett, amit először nem értettem, de aztán észrevettem a mellettem álló vékonyabb fickót, aki a mágikus pisztolyát a fejemhez fogta.
- Most meghalsz Quatro-s kölyök! – sziszegte a fogai között. Dühödt szemei valósággal villogtak. A homlokán egy ér szemmel láthatóan lüktetett. A légzése is felgyorsult. Meghúzta a ravaszt. Még idejében elmozdultam a vonalából és egy pördültből elé értem.
- Fire Ball!
A lángoló gömb alulról találta mellkason és megpörkölve hátravágta a detonáció, majd ájultan csúszott végig a földön.
Először senki nem mert semmit se csinálni. Mindenki lélegzetvisszafojtva figyelte a jelenetet. Mikor megbizonyosodtak róla, hogy a füstölő fickó nem kell fel ismét üdvrivalgásba törtek ki. Vigyorogva integettem neki, aztán elindultam a zsákhoz és visszaosztottam mindenkinek az értéktárgyait.
A dolog végeztével visszazuttyantam a székre és a ülés hidege végig szaladt a hátamon. Ekkor jutott eszembe, hogy az első lövés az telibe kapta a hátamat és leégette róla a ruhát. Ez nem esett jól. Szerettem ezt a pólót.
A következő állomásnál mikor megállt a vonat a királyi testőrség vonult fel a vonatra ás vitték el megkötözve őket. Kiderült, hogy már számtalanszor kiraboltak vonatokat és eddig mindig megszöktek.
- Lenyűgöző teljesítmény fiatalember! A király nevében köszönjük a segítségét! – zengte az egyik rangosabb katona a lándzsáját rázva.
- Ugyan, ugyan, semmiség. – mondtam szerénykedve egy enyhe mosollyal.
Szerencsére az út hátralevő része már nyugis volt, viszont a szétcincált vagon miatt annál inkább huzatosabb. Egész úton magamhoz szorítottam a tojást, mert féltem, hogy kihűl.
Megérkezve az állomásra egyből haza rohantam a céhbe. Berontottam a főbejáraton, aztán balra vettem az irányt. Végig mentem az átjárón a lakórészlegbe és meg se álltam a szobámig. Ott óvatosan letettem a tojásos táskámat a szokásos helyére, majd odaálltam a gardróbom elő és kinyitottam. Válogatni kezdtem a felvállfázott ruhák között, végül egy régen nem látott darabra bukkantam. Egy egyszerű fekete rövid ujjú póló volt, aminek a mellkasán a négy őselem szimbóluma volt. Még apu hozta nagyon-nagyon régen nekem, de akkor borzalmasan nagy volt rám. Nem is értettem, hogy nézhette el akkor a méretemet. Most azonban mikor felvettem, mintha rám öntötték volna.


A forrás