Könyvtár

Hamar megtanultam, hogy a napok örülten telnek, ha egy varázsló céh tagja az ember. Számtalan klán társsal ismerkedtem meg amióta a városba jöttem és csatlakoztam a Quatro Cerberushoz, sokáig egy szusszanásnyi időm se volt.
Így fordulhatott elő, hogy csak a második héten jutottam el odáig, hogy megnézzem a pincében berendezett könyvtárat.
- Nahát, ez a hely valami hihetetlen – ámultam el a könyvtár láttán. Mint megtudtam a könyvtár a földalatti részeknek majdnem a felét elfoglalja. Alaprajza tekintve leginkább egy temploméra hasonlított, és ez nem is volt véletlen, ugyanis amit az Richard elmesélte még mielőtt a céh megalakult volna egy nemesé volt kastély, aki igencsak vallásos ember lévén egy hatalmas katedrálist építetett a föld alá.
A felszínre vezető lépcső azon a helyen volt, ahol a felszíni templomoknak a bejárta szokott lenni. Innen körbetekintve remekül be lehetett látni a hatalmas csarnokot ahova a céh mágusai évszázadok tudását és emlékeit halmozták fel. A könyvtár kétszintes volt. A földszintről először az első, vagyis a mínusz egyes szintre lehetett lejutni. Innen néztem most körbe két újdonsül barátom Olíva Ring, és Petyr Well társaságában.
A mínusz kettes szinten volt a legtöbb könyvespolc. Középen ahol a padsoroknak kellett volna lenniük hosszú olvasó asztalok voltak elhelyezve padokkal. Itt-ott egy két magányosabb varázslóknak szánt asztal is volt félreeső helyeken. A régi elfeledett isten oltárának helyén pedig a klán címere alatt egy-két ereklyéjét állították ki vitrinekben erős mágiák védelme alatt.
- Bal oldalt vannak a mágiákról szóló könyveink. Ha ott olvasgatsz lény óvatos Adelus. Akad egy két olyan kötet ott, amit védővarázslatokkal, sőt csapdákkal láttak el. – Figyelmeztetett Petyr, aki alacsony kövérkés fiú volt. Világoszöld köpenyben járt, és még soha senki nem látta a kedvenc könyvei és antik szélolvasó szemüvege nélkül. A céh tagjai legendákat meséltek az emlékező tehetségéről, és a küldetések alatt tanúsított gyávaságról. Ám eme rossz tulajdonsága ellenére mindenki kedvelte Petyrt. – Jobb oldalt, vannak azok, amik csak érintőlegesen foglalkoznak a varázslatokkal. Itt nagyon sok érdekes könyvre lelhetsz: mesékre, versekre, térkép gyűjteményekre, történeti leírásokra. – Sorolta lelkesen. Majd egy elkerített részre mutatott. – ott pedig a minden a céh működésével kapcsolatos könyv, és jegyzet megtalálható. Ha meg szeretnéd nézni őket, akkor engedélyt kell kérned a könyvtárostól.
- Ha jól tudom, egy bizonyos könyvet szeretnél megkeresetni velünk Petyr. Adelsunak és nekem is lenne még bőven dolga, szóval jó lenne, ha végre nekiesnék a dolognak. – szólt közbe élesen Olívia, és kissé szemrehányóan nézett ránk.
- Ő.. igazad van Olívia, menjünk – akárcsak a legtöbb ember, Petyr se mert ellentmondani Olíviának. A temperamentumos, gyűrűmágustól sokan tartottak. Egyedül a céh erősebb tagjai mosolyogtak csak Olívia hangos kiabálásán, és harcias viselkedésén. Nos, én nem tartoztam közéjük. Akárcsak a többiek én is tartottam a lánytól, bár szerencsére eddig még rám nem akad ki. Ha ez megtörténne nagyon valószínű, hogy feltörölné velem a céh ebédlőjének padlóját.
Kis csapatunk lesétált a legalsó szintre, és miután köszöntünk a lent olvasgató céh társainknak belevetettük magunkat a kutatásba. A könyv, amit kerestünk a rúna mágiáról szólt. Mint Petry korábban elmesélte nekünk az ebédlőben egyik barátja megkérte, hogy végezzen neki egy kis kutatást a rúnákról. Petyr pedig sikeresen rábeszélt engem és Oliviát, hogy segítsünk neki a temérdek könyv végigrágásában.
- Te jó ég ez hatalmas meló lesz – szörnyülködött Olívia, és kétségbeesetten bámult fel a könyvespolcokra. Nem lepett meg a lány reakciója. Ilyen rövid idő alatt sikerült annyira megismernem Olíviát, hogy tudjam, most csupán azért van itt, mert Petyr számos esetben segített neki egy-egy értékes mágikus ékszer megszerzésében.
Azt viszont már értettem, hogy Olívia miért hívott engem is, miután megígérte, hogy segít.
Mindenesetre kapva kaptam az alkalmon, hogy alaposabban megismerjem a céh híres könyvtárát. Ki tudja, talán még valami információt is találhatok az elfeledett mágiákról, vagy a térmágiáról.
- Annyira azért mégsem – szóltam meg és már rutinosan kerestem azokat a könyveket, amik a rúnákról és a megtörésükről szóltak. Két-három vaskos könyvet szedtem le, köztük egy rúna gyűjteményt. Mellettem Petyr is szorgalmasan gyűjtögette a könyveket. Úgy tűnt ő pontosan tuja milyen köteteket érdemes megnéznie. – Én nagyon gyakran voltam kénytelen kutakodni az Erai Nagykönyvtárban. Ott aztán tényleg egy életet el lehet tölteni olvasással. És megtanultam, hogyan lehet hatékonyan használni ez könyvtárat. Válassz először egy nagy lexikont, ami minél szélesebb területet lefed. És az alapján már el tudsz indulni – tanácsoltam Olíviának, de csak egy morgást kaptam válaszul.
Mikor végeztünk a könyvek begyűjtésével Olívia telekinézissel lebegtette őket az asztalhoz, amit már előre kiszemeltünk. Mindhárman kezünkbe vettük egy-egy nehéz poros irományt és nekikezdtünk a munkának.
- Olaf, egy küldetéshez szeretne információt a rúnákról, és én megígértem neki hogy segítek. Olyan részeket keressetek, amik lezáró pecsét rúnákról szólnak. Vagy rúnacsapdákról. – Közölte velünk egy nagy penészzöld Kódex mögül. Én is felvettem a szélolvasó szemüveget, akárcsak korábban Petyr.
- Úgy néztek ki ezekben, mint két vak bagoly – kuncogott Olívia. Petyr nem reagált semmit. Nyilván beletemetkezett a munkába. Én csak szimplán elvörösödtem és elbújtam egy könyv mögé.
A kutatás eleinte lassan indult. De az idő múlásával én és Petyr egyre jobban belejöttünk. Olíva csak bosszantó megjegyzésekkel és panaszok egész sorával járul hozzá a munkánkhoz.
A jegyzetek közben szép lassan gyűltek a rúnákról, és ezzel egyenes arányban nőtt körülöttünk a szerteszét hagyott könyvek mennyisége is.
- Ezt nézzétek fiúk. Fogadok még te sem láttál ilyesmit Petyr – azzal felénk fordította a könyvet, amiben egy hatalmas és bonyolult rúna volt látható, ami a lap mindkét oldalát elfoglalta. Jel több, egyre nagyobb körből állt, amiket vonalak kötöttek össze látszólag minden rendszer nélkül. Közelebbről nézve a lapokat, az is kiderült, hogy lila színű tintával írt vonalakta valójában sok kis körömnyi méretű rúna sokasága alkotja.
- Nahát, ilyet még tényleg nem láttam Olívia. Szólalt meg Petyr és szemüvegét le léve érdeklődve fordult a könyv felé. - Lehet meg kéne Mutatni valakinek a céhből, aki jobban ért nálunk ezekhez a jelekhez.
- Azonnal tedd le azt a könyvet, mielőtt aktiválódik a pecsét! – kiáltottam pánikkal telt hangon Olívaára, akit annyira meglepett a heves reakcióm, hogy a földre ejtette a régi könyvet és vagy két métert ugrott ijedten hátra. Többen is érdeklődve fordultak felénk. Olivia Petry és én mozdulatlanul meredtünk a könyvre.
- Space Magic – suttogtam rekedt hangon, és éreztem, ahogy az aurám kiteljesedik. Hirtelen megtelt az elmém különféle érzetekkel, ahogy ráhangolódtam a környezetemre. A padló, a falak, az oszlopok, a bútorok, és a több ezer könyv, mind a helyén volt. Semmi se változott meg.
Megkönnyebbülten felsóhajtottam.
- Adelus elárulnád végre mégis mi a fene volt ez? – Kérdezte Olivia kissé lazítva a tartásán, leeresztve a bal kezét, amin csupa védekezésre alkalmas mágikus gyűrűt viselt – Frászt hoztad rám.
- Maradjatok csöndben, ha hangoskodni akartok, azt ne itt tegyétek – szólt ránk egy középkorú mágus hölgy pipájának füstjéből.
- Elnézést – Szólatunk meg mindhárman egyszerre, Petyr felvette a könyvet és óvatosan az asztalra helyezte és Olívia is újra leült közénk.
- Nos? – nézett rám Olívia. Láttam, Petyr is érdeklődve várja a magyarázatomat különös viselkedésemre.
- Én azt hiszem, tudom milyen jel ez. Egyszer már volt dolgom vele, még Eraban az akadémián. Egy könyvtári kódexben akadtunk rá, és mi idióták aktiváltuk a jelet. Azt a napot soha egyikünk sem fogja elfelejteni.
- Nocsak, ha jól hallom épp egy érdekes történetet készülsz elhallgatni előlünk. Most már nincs visszaút Ade. Jobban jársz, ha most már az egész storyt elmeséled nekünk – Olívia tekintete, ahogy rám nézett valami egészen lenyűgöző volt. Egyszerűen képtelen voltam ellenállni neki, és akaratlanul nekikezdtem a történetnek.