Magánküldetés- Nyári kavalkád

Egy almát rágcsálva sétáltam be a Céh házba. Jó kedvem volt, és már egy ideje nem voltam semmilyen küldetésen, a legutóbbi után már minden sebem begyógyult, ezért már nagyon, mehetnékem volt. El is döntöttem, hogy ma mindenképpen elvállalok egy újat.
Nem is húztam az időt, azonnal átvágtam a termen, meg sem álltam a küldetések faláig, az utamba kerülők között úgy lavíroztam el, mint valami kis hajó, célirányosan. A Fal előtt megállva még izgatottabb lettem, hogy újra „bevetésre” indulhatok.
Felülről kezdtem és egészen a fal közepéig keresgéltem a megfelelő feladatot, ám ekkor megpillantottam egy érdekesnek hangzó hirdetést. A felhívás arról szólt, hogy egy csapat tolvaj fosztogatják az Eraba tartó embereket, akik a Nyári fesztivál miatt látogattak a városba. Őket kellett volna elkapni. Nem tűnt egy nehéz feladatnak.
Már csak a fesztivál miatt is felvillanyozódtam. Már sokszor hallottam róla, de sose engedtek el. Most viszont volt rá lehetőségem, hogy elmenjek, és még pénzt is kereshetek vele, nem is keveset, hisz a jutalom 90 ezer ékkő, ami egész szépen nézett ki a papíron.
Miközben a lapot tanulmányoztam, ledobtam magam a pulthoz, közben az össze- vissza rágott almacsutkát egy szemetesbe dobtam, ami vagy két méterre volt tőlem, és még csak fel se néztem a lapról. Egyik céh társam meglátta a papírt, és felhorkant.
- Hallottam már erről az esetről. A tolvajokat akárhányszor csuklyák le, meglógnak, és kezdik, előröl. Nem egy könnyű eset.
- Hát, megesik az ilyesmi… nem tudnak tanulni a hibáikból. Na de én most megyek.
Felálltam, és visszamentem a panzióba. Összedobáltam a cuccaimat, és már indultam is a vonatállomásra.
A pályaudvaron megvettem a jegyet, de ekkor vettem észre, hogy a vonatom éppen elindult.
Futva indultam utána, de a rövid lábaimat hiába kapkodtam, hiába lettem nagyobb öt centivel, még így se sikerült utolérnem.
- Red Carpet! – A lángszőnyeggel sikerült beérnem a vonatot, és felpattantam az utolsó kocsi végébe, majd lenyomtam a kocsi ajtajának kilincsét, és bementem. Az ajtót már a huzat csapta be olyan, erősen, hogy a csattanó ajtó hangjára többen is ingerülten néztek rám.
- Bocsánat! – Kértem elnézést, aztán elindultam, hogy átmenjek a következő kocsiba, az emberek dühös pillantással néztek rám még ekkor is.
Amikor megszabadultam a kellemetlen, hideg, szúrós tekintetektől, nagyot sóhajtva huppantam le az első szabad helyre. Pár órás semmit tevés után szerencsére már közel volt Era, már kezdtem nagyon unatkozni. Felálltam az ülésről, és lekaptam csomagom a csomagtartóról, de véletlenül fejbe vágtam valakit vele.
- Te jó, ég, nagyon sajnálom!
- Semmiség.. legalább kiverted az álmot a szememből. – Mondta vigyorogva, a képét simogatva. A srác haja rövid volt, sötétvörös, néhol feketés, a szeme aranybarna. Sportos testalkatúnak tűnt, és mint mindenki, magasabb volt nálam. Nem sokkal lehetett idősebb nálam. Elég megnyugtató kisugárzása volt, amitől valamiért kellemetlenül éreztem magam. Nem tűnt rossz embernek, sőt kimondottan kedvesnek látszott, de már hozzá szoktam, hogy a látszat gyakran csal.
- Jéé... nem te vagy a szépségversenyes csaj? – Kérdezte hirtelen, ami kicsit meglepett.
- Öhm, de, viszont ha kérhetlek, ne hívj így, okés? – Ekkor belém hasonlított a felismerés. -Várj... nem te vagy az a csóka, aki Crow-al volt akkor?
- Inkább ő volt ott velem, de mindegy. Hogy kerülsz ide?
- Munka ügyben. A tolvajok miatt vagyok itt.
- Tolvajok? Én is miattuk vagyok itt. – Miközben beszélt elmosolyodott. Közben a vonat megérkezett az állomásra. Mind a ketten leszálltunk.
- Akkor menjünk együtt a főszervezőhöz. Ő adta fel a hirdetést. – Ajánlottam fel mosolyogva a srácnak.
- Okés.
Úgy döntöttünk, hogy nem húzzuk az időt, hanem egyenesen megkeressük a rendezvény főszervezőt, Ochihara Hidanzot.
Már amikor közelebb értünk a városhoz, lehetett tudni, hogy nem lesz könnyű menet ez a küldetés, mivel rengetegen voltak, a fesztivál miatt. Valamennyire üdítő is volt a látvány. Valószínűleg jó irányból közelítettük mega várost, mert azonnal a fesztivál sűrűjébe keveredtünk. Tele volt a város bódékkal, árusokkal, meg mindenféle varázslattal megspékelt dolgokkal. Valahonnan zene szólt, pörgős, vidám, kellemes hangulata volt.
- Aliceee !!! – Mondta hangosan a srác, és belecsapott a tenyerébe, amin kicsit meglepődtem.
- Ahha... úgy hívnak. És téged? – Kérdeztem, kicsit furcsa arckifejezéssel. Kezdett olyan érzésem támadni, hogy egy futóbolonddal hozott össze a sors.
- Mark Deamon vagyok. – Felém nyújtotta a kezét, amit én el is fogadtam. Kezet ráztunk.
- Alice, de ezt már tudod.
- Amúgy te milyen mágus is vagy?
- Tűz elemi mágus vagyok
- Óóó... hát, érthető.
Nem értettem, hogy mire céloz ezzel, inkább nem is feszegettem a dolgot.
- ÉS te?
- Találd ki! – Nyújtotta rám a nyelvét, aztán előre fordult. Már éppen mondani akartam valamit, de a szavamba vágott.
- Megjöttünk
Valóban, megérkeztünk. Ezt onnan lehetett tudni, hogy ez volt az eddigi legnagyobb sátor, amit láttunk, nagy volt, holdakkal, meg hullócsillagokkal telehímezve. Elég giccsesnek tartottam.
Előbb Mark ment be, aztán én is követtem. Azonban odabent már nem csak a főszervezőt találtuk, hanem egy másik embert is, aki ismerősnek tűnt, aztán beletelt egy percbe, hogy rájöjjek, kit is látok, talán a köpeny hiánya volt ennek az oka.
-Dead? – Kérdeztem, aztán néztem még őt egy ideig.
- Igen, te vagy az! De rég nem láttalak!
Ám ekkor a főszervező hangosan megköszörülte a torkát, így már nem volt időnk egymást rendesen üdvözölni, hanem azonnal a férfi felé fordultunk, minden figyelmünk rá irányult.

Egy hete... már egy hete annak, hogy a Blue Pegasus kötelékébe léptem. Azóta sajnos még nem sok érdekes történt velem. Kibéreltem egy pofás kis lakást nem messze a klánháztól. Igaz a lakbér kicsit magas volt, főleg mivel a közelben többféle élelmiszer, varázs és egyéb bolt volt, de végül Dengarim meggyőzött, hogy ez a hely lesz nekünk a tökéletes, nekem pedig nem volt kedvem vitázni vele, mert akkor egész éjjel hallgathatnám, ahogy panaszkodik, ahhoz meg pláne semmi kedvem. Szerencsére abba, hogy milyen bútorokat vegyek és hasonló dolgokba nem szólt bele, így a nem is olyan kis lakást a saját ízlésemre formálhattam. Végre egy klán tagja voltam.. tartoztam valahová, volt egy állandó lakhelyem, azonban még mindig unatkoztam és nem volt semmi dolgom. Végül úgy döntöttem, hogy bemegyek a klánházba, hátha találok valami érdekeset, de semmi. Alig voltak a klánházban, így csak leültem a bárpulthoz és kértem a szöszi pultos csajtól egy nagy pohár hideg sört.
- Mi a baj? Olyan unott fejed van. - Mondta, mikor lerakta elém a poharat, benne a hideg, frissítő sörikével.
- Igen... semmi érdekes nem történik és itt sincs semmi érdekes. - Feleltem unottan, ahogy kortyoltam egyet az italból. -Mellesleg hová lett mindenki?
- Hó vége, lakbér. Ilyenkor általában a legtöbben valami küldetésre mennek. Talán neked is pont ez kellene, hogy feldobódj kicsit. - Mondta mosolyogva, miközben én ki is ürítettem a poharam.
- Azt hiszem, ez pont jó is lesz neked első küldetésnek. - Szedett elő a pult alól egy papírlapot, rajta egy felhívással, amit a kezembe nyomott, én pedig azonnal végig is olvastam. A küldetés maga nem keltette fel a figyelmem, azt a részt kivéve, hogy akár hányszor lecsukják a tolvajokat, azok kiszabadulnak... azonban a helyszín és a pénzjutalom igencsak elnyerte tetszésemet.
-Azt hiszem, igazad van... el is vállalom akkor ezt a küldetést. - Mondtam mosolyogva, miután még egyszer átfutottam a felhívást. Ezután fel is álltam a pulttól és egy gyors búcsú után haza, majd miután összeszedtem pár cuccot egy táskába, a vonatállomás felé vettem az irányt. Miután megvettem a jegyet, kényelmesen el is értem a vonatot, majd miután helyet foglaltam, úgy ahogy voltam be is aludtam.

– Csak nem megyünk valahová? - Hallatszott fel hirtelen hirtelen Dengarim hangja, ami olyan volt, mintha csak most ébredt volna fel. Mikor a következő pillanatban kinyitottam a szemem, ismét a nyugodt és kellemes szobában találtam magam, ahogy Dengarim és az én varázserőm keveredik és ahol gyakran társalogtunk egymással. Most is, mint minden alkalommal, mikor itt voltam, öltönyben találtam magam, a démon pedig szokásos fotelében ült és cigizett.
- Igen... nem figyeltél? - Kérdeztem, ahogy mellé léptem, majd leültem a mellette lévő fotelba.
– Hogy őszinte legyek, aludtam.. nem követem figyelemmel minden egyes lépésed. - fújta ki a mérgező füstöt.
- Értem... furcsa is volt, hogy nem dumáltál folyamatosan. Amúgy erre a küldetésre megyünk. - Vettem elő a felhívást zakóm zsebéből és átnyújtottam neki, majd ő is végig olvasta.
– Nem lett volna valami értelmesebb meló? Ha jól emlékszem volt pár felkérés, hogy nyírjunk ki valakit nem?
- Nem tűnt túl érdekesnek.. ráadásul ez majd kétszer annyit fizet és egy fesztiválra megyünk és úgy kapjuk a pénzt. - Feleltem mosolyogva, mire az ő arcán is egy mosoly jelent meg. Épp mondani akart valamit, mikor hirtelen egy nagyobb ütést éreztem a fejemen, majd a következő pillanatban, ahogy kinyitottam a szemem, ismét a vonaton voltam, a normális ruhámban és sajgott a fejem, mivel mint kiderült véletlenül fejbe vágtak egy csomaggal.
- Te jó, ég, nagyon sajnálom! - Hallatszott egy kedves női hang.
- Semmiség.. legalább kiverted az álmot a szememből. - Feleltem mosolyogva, ahogy fejemet simogattam ott, ahol az ütés érte. Ahogy fenéztem egy alacsony lányt láttam meg. Aranyos volt és elég ismerősnek is tűnt, csak valamiért nem akart beugrani, hogy hol találkoztam vele ezelőtt.
~ Te ez nem az a csaj a szépségversenyről? - Kérdezte Dengarim és most az egyszer tényleg eltalálta. Gyorsan felugrottam a helyemről és ahogy a hátamra kaptam a táskámat, a lány mellé léptem.
- Jéé... nem te vagy a szépségversenyes csaj?
-
Öhm, de, viszont ha kérhetlek, ne hívj így, okés? - Válaszolt a kérdésemre, de mikor jobban megnézett, láttam az arcán, hogy ő is felismert.
-Várj... nem te vagy az a csóka, aki Crow-al
volt akkor?
- Inkább ő volt ott velem, de mindegy. Hogy kerülsz ide?
- Munka ügyben. A tolvajok miatt vagyok itt.
- Tolvajok? Én is miattuk vagyok itt. - Mosolyodtam el, mert igaz, hogy jobban szeretek egyedül dolgozni, de ha muszáj másokkal, akkor jó, ha nem teljesen idegenekkel kell.. ráadásul még aranyos is volt. Közben megérkeztünk az állomásra és leszálltunk a vonatról.
- Akkor menjünk együtt a főszervezőhöz. Ő adta fel a hirdetést. – Ajánlotta fel mosolyogva, amibe természetesen bele is egyeztem. Csendben indultunk tovább és közben végig azon agyaltam, hogy vajon mi is lehet a neve.
- Aliceee!! - Csaptam a tenyerembe, mikor rájöttem, mire ő elég érdekesen nézett rám.
- Ahha... úgy hívnak. És téged?
- Mark Deamon vagyok. – nyújtottam felé jobbomat, amit el is fogadott.
- Alice, de ezt már tudod.
- Amúgy te milyen mágus is vagy?
~ Mibe, hogy tüzes a kis csaj? - Kuncogott idegesítően a fülembe Dengarim.
- Tűz elemi mágus vagyok.
~ Te meg honnan...?
~ Nem a mágiára értettem... >.>
- Óóó... hát, érthető. - Mértem kicsit végig Alice-t, akinek látszott az arcán, hogy nem nagyon tud mit kezdeni a válaszommal, amit igazából nem is neki szántam.
- ÉS te? - Kérdezett vissza, de mivel nem lett volna túl szerencsés, ha elmondom milyen mágiát is használok, csak annyit mondtam..
- Találd ki! - Nyújtottam rá mosolyogva a nyelvem, majd előre fordultam. Hallottam, hogy épp mondani készül valamit, de még mielőtt a szavak elhagyták volna ajkait, közbevágtam.
- Megjöttünk. - Torpantam meg az igencsak figyelemfelkeltő sátor előtt. Az én ízlésemnek kicsit túl csicsásra sikerült, de végól is, így tuti senki nem téveszti el a főnök sátrát.
~ Megható, milyen udvarias vagy. - Szólt rám a belém zárt démon, mikor Alice előtt léptem a sátorba.
~ Csak biztos akartam lenni, h nincs e bent semmi veszélyes. >.< Amúgy meg akinek emberkínzás a hobbija, ne papoljon nekem az udvariasságról.
~ De én velük is tök kedves... - Miközben beszélt, egy másik, mély basszusú hang közbe szólt egy köszöntéssel.
- Ó... Hali. - Köszöntem vissza a srácnak, aki már bent ült, majd a következő pillanatban Alice is belépett mögöttem és szavaiból úgy tűnt, ismeri a már bent lévő fickót.. ám mielőtt tovább folytatódott a beszélgetés, a magbízónk is a sátorba lépett és beszélni kezdett.

Miután a férfinak sikerült magára vonnia a figyelmemet, muszáj volt jobban megnéznem. A férfi magas volt és vékony, mint egy fogpiszkáló, a végtagjai is olyan vékonyak voltak, hogy azonnal egy pálcika ember jutatta az eszembe. Harcsa bajszával még egész viccesen is nézett ki, főleg, mert az orra alatt több szőr volt, mit a búráján, amin szabad ég alatt biztosan vidáman csillant meg a napsugár is.
A férfi kihúzta magát, amitől még magasabbnak tűnt, majd újfent megköszörülte a torkát.
-Köszönöm hogy idefáradtak. A nevem Ochihara Hidanzo. A feladatukat elolvasták,ez egyértelmű. Egy kis kiegészítést tennék. Az egyetlen információ amit megtudtunk az egyik tolvajtól, hogy a vezérük neve: Bandiras. Elméletileg egy nagy köpcös fazon, aki egy igencsak nagyméretű bűnűző hálózatot vezet. kérem, hogy derítsék fel ezeket, és hogy az elfogott foglyok miért tűnnek el folyton. Kérem, legyenek óvatosak, és igyekezzenek, hogy a fesztivált ne kelljen bezárnunk, a látogatók biztonságának veszélyeztetése miatt. Köszönöm a segítségüket, szállást és a többi szükségletüket, a L alszom, 4 csillagos szállodában vehetik igénybe. További jó munkát. – Még mielőtt akár egy szót is szólhattunk volna, a férfi úgy húzta el a csíkot a sátorból, hogy annak még szele is volt. Nyílván dolgára ment, hisz volt neki bőven belőle. Egy ideig tanácstalanul pislogva ültünk a helyünkön, közben megtörtént a köszönés, bemutatkozás, a két fiú részéről, meg az egyéb ehhez hasonló formalitások, úgy döntöttünk, hogy elindulunk a téren át a szállásunk felé, mert mindegyikünk fáradt volt már.
A fesztiválnak köszönhetően rengeteg ember tolongott az utcákon, és minekünk, akiknél nagy csomagok is voltak, ez elég bosszantónak bizonyult, hisz így ezerszer nehezebben tudtunk haladni a tömegben, s nem egyszer találkoztunk dühös pillantásokkal, amikor egy- egy járókelőbe ütköztünk a csomagjainkkal. Ilyenkor persze elvárták, hogy azonnal sűrű bocsánatkérések közepette húzzuk el a csíkot a közelükbe, hogy aztán szabadon hisztizhessenek a velük lévőknek, hogy miért megy tömegbe valaki ekkora cuccokkal. Azonban a harmadik és a negyedik ember után elfogyott a türelmem, így nem kértem elnézést, hanem határozottan tovább haladtam. Nézhettek szabadon bunkónak, ha akartak, már nem érdekelt, főleg, hogy nagy valószínűséggel soha az életben nem találkozom velük még egyszer.
Lassan, apránként kezdtem felhúzni magam, ám ekkor motoszkálást észleltem a zsebem felől.
-Mi a….! – Kezdtem, és villám gyorsan megfordultam, hogy lássam, mi van. Egy kisfiú állt a hátam mögött, s kezében ott volt a pénzemet tartalmazó kis erszénnyel.
~Miért mindig engem akarnak kirabolni?~

- H-Hé! Adod vissz… - Időm se volt befejezni a mondatot, mert a kis srác megijedt, amikor Dead és Mark is megpróbálta elkapni a fiút, aki erre ijedten elszelelt a tömegben, a fiúk meg azonnal utána mentek.
- Csak kapjam el a kis… na, majd úgy megrángatom a fülét, meg…De nehéz lesz neki kiengesztelnie. Esküszöm, ha a kezeim közé kerül, a kis tolvaj esküszöm, nem teszi zsebre, mint a pénzemet. – Zsörtölődtem félhangosan, miközben felkaptam Mark bőröndjét, és a tömegben megpróbáltam utat törni magamnak, hogy utolérhessem őket. Mondanom sem kell, a körülöttem lévők nagyon bedühödtek rám, amiért a bőröndökkel véletlenül beléjük mentem, egy idős nénike, akinél bot volt, amikor véletlenül nekimentem a botjával jó sípcsonton vágott, amitől könnybe lábadt a szemem, de világért sem bőgtem volna el magam az erőszakos vén csoroszlya előtt, inkább gonoszan elmosolyodtam.
- Maga sem a régi igaz, boszorkány? – Kérdeztem gonoszan, majd gyorsan elszeleltem, mielőtt még megtorolhatta volna a sértést a vén csont.
A tömegből megpillantottam Dead –et és Markot, és odasiettem hozzá. Mark megkapta tőlem a csomagját, majd elindultunk a szállásunk felé. Én elég rossz kedvemben voltam, mert a fiúk nem kapták el a kölyköt, és még a lábam is nagyon fájt hála annak az átkozott botos őskövületnek.
Ha nem lett volna olyan öreg alkalmaztam volna a szemet szemért módszert, de azért mégse rúghatok bele egy idős emberbe, még ha ő gondolkodás nélkül ütöget a botjával.
- Na, jó, most aztán elkapom őket! – Tört ki belőlem végül, a társaim hirtelen kitörésemtől meglepetten néztek rám. – Biztos vagyok benne, hogy a kölök a tolvajbanda tagja. Csak meg kell őket találnom, és akkor visszaszerezhetem a pénztárcámat a tartalmával együtt, és még a munkát is letudhatjuk. Na velem vagytok, vagy velem vagytok? Keressük meg őket minél előbb.
Szívem szerint azonnal mentem volna keresgélni, de a többiek meggyőztek, hogy előbb menjünk a szálláshelyünkre, pihenjünk, és majd holnap kezdjük a keresését. Nehezemre esett belemenni a dologba, mert aggódtam, hogy a gyerek addigra az egész, keservesen összegyűjtött vagyonomat elveri valahol.
Ezután kicsit csüggedtebben folytattam az utat a szálláshely felé, ahová kis idő után meg is érkeztünk. A hely kívülről nézve hatalmas volt, több emelet magas, és nagyon szép, a bejárat előtt kisebb lépcsősor vezetett fel az oszlopokkal szegélyezett Nagy ajtóhoz. Az oszlopok az emeleti erkélyt támasztották alá. Felsiettünk a lépcsőn, és bementünk a kétszárnyú ajtón. Odabent az egész aula ragyogott, nem csak a tisztaságtól, hanem úgy az egész olyan csillogó hatást keltett. A plafonról nagy kristályokkal teli csillár lógott, ami bevilágította az egész helyiséget, a márvány padló olyan fényesre volt pucolva, hogy szinte láttam a tükörképemet. A terem túloldalán egy széles lépcsősor vezetett fel, majd a szemközti nagy ablak előtt kétfelé ágazott el, és még magasabbra, fel az első emeletre vezetett. Mind a két oldalon fém, díszes korlát volt.
A recepciós asztal a bejárattól jobbra volt található, a nő fényes asztal mögött állt, és papírokra körmölt valamit bőszen, mögötte temérdek kulcs lógott a falon. Megrohamoztuk a nőt, és elkértük a szobakulcsot, majd felmentünk a szobánkba.
A szoba legalább olyan szép volt, mint az aula. A szobát három helyiségre lehetett bontani, az első kettő a hálószobák voltak. Két ágy volt az egyik szobában, mellettük két szekrény és két íróasztal. Az ágyakkal szemben volt a másik szoba ahová nem volt nehéz átmenni, mert csak ajtókeret volt a falban, ajtó nem, nem is így tervezték. Amellett az ágy mellett is volt egy szekrény, egy öltözködő asztal, és egy íróasztal is. Fürdőszoba csak egy volt, de az hatalmas egy nagy káddal, aminek lábai voltak, meg persze a többi szokványos fürdőszobai dolgokkal felszerelve.
- Istenem, ez de jó hely! – Mondtam elámulva és bementem az egyágyas részbe, letettem a csomagom a földre, és rádőltem az ágyra. A fekvőhely pont megfelelő volt, nem túl kemény, nem túl puha, kényelmesen el lehetett nyúlni rajta és aludni. Ledobtam a cipőimet, és felkucorodtam az ágyra.
- Azt hiszem, én alszom egyet, ha nem gond. – Mondtam Dead-nek és Mark-nak, de a válaszukra már nem is emlékeztem, úgy ahogy voltam, mint valami macska elaludtam, még betakarózni is elfelejtettem.

Deaddel egyszerre kaptunk a kis tolvaj után, ő mégis képes volt kitérni kezeink elől és nagy lendülettel belevetette magát a tömegbe. Természetesen azonnal utána eredtünk, ám az ő apró termetével szemben, a mi nagy termetünkkel nem tudtunk olyan könnyen utat találni az emberek közt, mint az üldözöttünk. Dengarim szerint egyszerűbb lett volna lemészárolni ott helyben mindenkit, de neki általában mindenre ez a nem éppen zseniális ötlet jut az eszébe. Végül hála két részeges idiótának, akik utunkat állták, végleg elvesztettük a fiú nyomát. Még alig kezdtem el magamban bosszankodni, mikor Alice is befutott, csomagommal a kezében, melyet azonnal át is adott nekem.
- Na, jó, most aztán elkapom őket! - Csattant fel hangosan az apró lány, mire először döbbenten néztem rá, majd csak elmosolyodtam. – Biztos vagyok benne, hogy a
kölök a tolvajbanda tagja. Csak meg kell őket találnom, és akkor
visszaszerezhetem a pénztárcámat a tartalmával együtt, és még a munkát
is letudhatjuk. Na, velem vagytok, vagy velem vagytok? Keressük meg őket
minél előbb.
- Huhúú... - Hallattam egy kissé cinikus kiáltást, mire Alice kicsit szúrósan nézett rám, de miután Dead hideg válaszát is megkapta, feladta, hogy most jobban feltüzeljen minket.
- De ma még pihenjünk inkább, pihenjétek ki az utat, nehogy elájuljatok keresés közben vagy valami. - Ajánlotta Dead, amibe bele is mentünk. Igaz ami igaz, még nem voltam fáradt, de már nem igazán volt kedvem a nyomozgatáshoz aznap, inkább egy kis pihenéssel egybekötött piálgatást terveztem be aznapra.
Alice kicsit elcsüggedtnek látszott, amiért az a gyerek elcsórta a tárcáját, de a mikor a szálloda elé értünk, annak a látványa sikeresen elterelte a figyelmét. Az igazat megvallva a hatalmas épület kicsit engem is elvarázsolt, ám a varázs nem tartott sokáig.
~ Ez a hely undorító. ~ Kezdte a szokásos nyavalygását, de nem volt hozzá hangulatom.
~ Ne kezd megint. ~
~ De ez a hely... ~
~ Tudom. Bárhová megyünk, neked mindig nyavalyogni kell valami miatt. ~
~ Nem is..~
~ Legutóbb háromszor váltottunk szobát, mert neked nem tetszett a szőnyeg -.- ~
~ Nem tehetek róla, hogy nem ment a színe a szememhez O.o ~
~ Na most állj le. ~
- Istenem, ez de jó hely! - Szakította félbe Alice a fejemben folyó kis vitát, amiért nagyon hálás voltam a lánynak. Alig, hogy ezek a szavak elhagyték a száját, már át is ment az egyágyas szobába és miután ledobta a cuccait, felfeküdt az ágyra és összekucorodva elfeküdt rajta.
- Azt hiszem, én alszom egyet, ha nem gond. - Mondta félig csukott szemmel, álmos hangon és még mielőtt bármit reagálhattunk volna, már el is aludt. Lassan az ágyához léptem, majd a takarót megfogva ráhúztam a lányra, majd Dead felé fordultam és a vállát megfogva, a szemébe nézve kimondtam, amin már régóta járt az eszem.
- Irány a kocsma. - Úgy tűnt, valami miatt megkönnyebbült, de nem akartam kérdezősködni, mert ha csak fingott, nem akarom tudni.
- Rendben, ott legalább információhoz tudunk jutni a bandáról. - Válaszolta röviden és már indultunk is a kocsmakeresésre. Mint az várható volt, az utcán rengeteg ember mászkált, de ez nem volt nagy akadály, ha két Mheeen egy jó kocsmát akart találni. Ahogy meglett a kocsma, azonnal bementünk és egyből be is vettük a pultot.
- Ha megiszok húzóra 3 pohár vodkát... kapok egyet ingyen? - Tettem fel a kérdést a döbbent pultosnak, aki valami fura oknál fogva nem akart bele menni a szerintem elég korrekt ajánlatba. Miután megkaptam a vodkámat, Dead kért egy sört, majd ledobtuk magunkat egy jó kis helyre. Egy jó ideig iszogattunk és már a közös hangot is megtaláltuk, mikor meghallottam, hogy egy fickó miről beszél a pultosnak.
-Bonyolult és nehéz, nehézkes
megszervezni ennyi embert, irányítani őket, megmondani merre menjenek,
hol lehet a legjobb célpontokat megtalálni, ráadásul a főnök is piszkál
mindenért, ezt és ezt csinálja, persze őfelsége pókhas uram csak ott
gubbaszt a bőrszékében és csak parancsolgatni tud, és vagyok az aki az
egész csoportot vezeti, és irányítgatja. Ráadásul most itt van ez a
fesztivál kérdése is, sok munkám és időm rámegy.
~ Hé... szerinted ennek a fickónak nincs valami köze a.. ~
~ De szerintem is. ~
~ NEm várnád meg még befejezem amit mondani aka...~
~ Nem ~ Húztam a belém zárt démon agyát, miközben már meg is indultam a pultnál ülő és ott iszogató fickó felé.
- Segíthetek valamiben uraim? - Kérdezte, ahogy Deaddel mellé értünk, de mielőtt társam bármit szólhatott volna, egy gyors ütéssel lecsaptam a fickót, majd mielőtt eldőlt volna, elkaptam és szemeimmel intettem Dead-nek, hogy segítsen kicipelni.
- Figyelj, az rendben van, hogy nem tetszik a képe és kiütöd! De mi a gányé hoztuk ide? - Kérdezte Dead,, miután kicipeltük a fickót.
- Azok amiket mondott... tök olyan volt, mintha ő szervezné meg a rablásokat, szóval gondoltam kikérdezhetnénk. - Vigyorogtam társamra. - Ha ő az mákunk van, ha nem, azt mondom, hogy egy szúnyog volt az arcán és azt akartam lecsapni. - Mondtam, mialatt már pofozgatni kezdtem a fickót, hogy térjen magához.

- Figyelj, az rendben van, hogy nem tetszik a képe és kiütöd! De mi a gányé hoztuk ide? - Nézett rám kérdőn Dead. Lehet nem hallotta amit a férfi mondott a pultosnak, vagy talán csak az ital szállt kicsit a fejébe és amiatt nem tudott tisztán gondolkodni, de úgy tűnt fel kell világosítanom gyanúmról.
- Hát... kicsit gyanús volt amit a pultosnak mondott nem gondolod? Egy rakás embert irányít, megmondja nekik, merre menjenek és kik a legjobb célpontok... akár a tolvalybanda vezetője is lehet. - Vázoltam fel elméletemet, mire egy rövidebb ideig elgondolkodott, majd úgy tűnt, ő is hasonló véleményre jutott. Ezután elhurcoltuk a fickót egy közeli raktárba és miután egy kis vízzel fellocsoltuk és magához tért, egy erőteljes zseblámpát nyomrunk a képébe, melyet egy a közelben lévő boltban szereztünk be. Amint jobban feleszmélt, rögtön bombázni is kezdtük kérdéseinkkel. Minden félét kétdeztünk tőle. Azt, hogy merre van a főhadiszállásuk, kötülbelül hányan vannak, mit terveznek pontosan és hogyan, de kérdéseinkre csak értetlen pislogást adott válaszul. Mintha fogalma sem lenne arról, miről is beszélünk. Már éppen készültem, hogy megkérem Dead-et, hogy menjen ki kicsit és egy kis kínzás után hátha megered a férfi nyelve, ám ekkor végre kinyitotta a száját.
-Már ne is haragudjanak. De én egy nyomozó vagyok a helyi rendőrségtől... - Mindent vártam, egyedül ezt nem. Deaddel először komolyan néztünk össze, majd lassan mindkettőnk szája mosolyra húzódott, végül ismét hasonló nevetésben törtünk ki, mint amilyenben nemrég a kocsmában. Ám ahogy láttuk a velünk szemben ülő férfi rezdületlen, szigorú arckifejezését, lassan mind a ketten elhalhattunk.
- Most komolyan mondja? - Kérdeztem, ahogy ujjammal lassan letöröltem nevetéstől könnyes szemeimet, mire a férfi csak bólintott egyet.
~ Igazat mond. ~ szólalt meg bennem Dengarim hangja. Igazából nem foglalkozbék egy démon véleményével, de valahogy ezúttal olyan határozottan mondta, hogy minden kételyem eltörölte, melyek a férfi szavaival szemben támadtak. Végül más választásunk nem lévén, Deaddel eloldoztuk a rendőrt és elnézést kértünk tőle. Gyorsan, de azért pontosan elhadartuk neki, miből is kerekedett ez az apróbb félreértés, amit azonnal felfogott, elfogadott és szemet hunyt ballépésünk fölött.
-Áh már értem. Ez remek, nagyon
jól jönne a segítségük. Megtennék hogy holnap délelőtt befáradnak a
kapitányságra? Ellátnám önöket a legfontosabb információkkal. - Igazából nem volt tervbe véve, hogy bármiféle kapcsolatba fogunk kerülni a rendőrséggel, viszont az információk, melyeket a nyomozó említett nekünk, bizonyosan csak hasznunkra válhattak, így bele mentünk a dologba, majd egy gyors búcsú után visszatértünk a szállodába. Itt már nem sok említésre méltó dolog történt, lényegében csak felmentünk, ki ki a maga szobályáva és álmora hajtottuk fejünket.
Az éjjel valami hihetetlenül jót aludtam, ám ez nemtudom minek volt köszönhető. Talán még életemben nem voltak ilyen békés álmaim, ám ennek ára volt. A hajam olyan durván elaludtam, hogy a félőrült szó enyhén kevés lett volna kinézetemre. Végül 5 fésű és egy óra kemény munka után sikerült belőni a hajam megfelelő ellapotába, majd csak el kellett készülnöm, ami nem okozott túl nagy gondot. Mire kész lettem, már Dead is teljes felszerelésben állt az ajtó előtt, egyedül Alice húzta még azóta is a lóbőrt. Bár így belegondolva, ahhoz hogy valaki ilyen kis hiperaktív legyen kell is az energia.
Végül Alice ágyához sétálva, elgondolkodtam kicsit hogyan is ébresszem fel, mire remek ötletem támadt - akkor legalábbis még azt hittem az. Lassan az aprócska lány füléhez hajoltam és mély, búgó hangomon, mely az emberekre általában nyugtatólag hat, halkan a fülébe kezdtem suttogni.
- Aliceee... kész a reggeli. Van palacsinta, bundáskenyér és rántotta. Csakis... neked.
~ Szerinted erre a baromságra tényleg fel fog kelni? ~ Hangzott fejemben Dengarim hitetlenkedő kérdése, de a válasz jött magától. Ahogy az Alice számára édes szavak elhagyták ajkaimat, a lány szemei hirtelen kipattantak és ahogy hirtelen felült, teljes erővel lefejelt, mitől végül a padlón kötöttem ki. A lány két kezével kapott fejéhez és én is az ütés helyét dörzsölgettem, majd ahogy múlni kezdett a fájfalom, Alice-re emeltem tekintetem. Elmondtam neki, mi a helyzet, hogy a rendőrségre kellene mennünk és egyebek, majd mikor a tegnap este történtek végére értem, csendben ült még az ágyon pár pillanatig.
- Akkor most nincs is reggeli? - Nézett két nagy csillogó szemével, melynek az abakon beszivárgó halvány nap fénye, mintha csak a természet érdekes aláfestése lett volna, a lány kiskutya tekintetéhez, melyet még én sem bírtam ki...

~ Nem hiszem el, hogy vettél neki fánkot. ~ Dünnyögött Dengarim, ahogy a rendőrség felé haladtunk. Balomon Dead, jobbomon pedig Alice lépkedett vidáman egy zacskóból eszegetve az általam vásárolt ízletes fánkokat.
~ Megtennéd, hogy befogod...? ~ Kértem idegesen, mert nem bírtam a cseszegetését.
~ Komolyan bedőltél annak a kölyökkutya tekintetnek? ~
~ Nem hagynál már végre békén? ~
~ De... ~
~ Mivan? >.> ~
~ Nekem még soha nem vettél fánkot >.< ~ Mondta ki, mire egy hangos, fájdalmas sóhalyt hallattam, épp abban a pillanatban, mikor a rendőrség ajtaján benyitottam. Az épület már kívülről is hatalmas volt és belül is elég tágasnak bizonyult, bár el is kelt ott a hely. Rengeteg rendőr mászkált föl, s alá eszeveszetten, papírokkal és különböző aktákkal kezeikben. Hamarosan azonban kiszúrtuk a tömegben az előző este megismert felügyelőt, aki kissebb mosollyal az arcán lépett hozzánk.
-Elég nagy a felfordulás a
tolvajbanda miatt. Rengetek a bejelentés, sok embert kell ellátni
információval. Reklamációk, gyanúsítgatások és a többi. Alig bírunk
velük. Az ön segítségük lehet a kulcs. - Mondta, mire büszkeség érzése töltött el és ahogy jól láttam társaimat is. Hamarosan azonban kiderült, hogy nem mindenki ért egyet a felügyelő véleményével. A férfi a főparancsnok hatalmas irodájához vezetett minket, ahová belépve egy szépen kidplgozott íróasztalhoz léptünk. Az asztalon papírok és dossziék tömkelege tornyosodott mogottük pedig egy köpcös, öltönyös férfi pöffeszkedett fekete bőr foteljában, miközben szivar lógott a szájából.
-Főnök, ezek a mágusok a segítségünkre érkeztek. - Mutatott ezzel be minket a felügyelő, ám a kapitány jó pár pillanatig fel sem emelte fejét a papírhalom mögül. Veégül felállt az asztalától. Hatalmas termete, még enge is meglepett, azomban a modora épp olyan volt, amilyenre az első ránézés után számítottam.
-Ezek a kis töpszlik akarják megmenteni a várost? - Kérdezte morgó hangján, mire akaratlanul is, de ökölbe szorult a kezem...

Mély álmomból egy suttogó hang rángatott ki. Önmagában nem foglalkoztam volna vele, nem zavartattam volna magam, csak aludtam volna tovább, de mivel a számomra legkedvesebb szavakat hallottam, ráadásul igen meggyőzőnek hangzott a suttogó fél, azonnal kinyitottam a szemeimet, és felültem, de Mark ( aki nemrég még szövegelt nekem ) túl közel volt, így egy elég fájdalmas fejessel sikerült magamat teljes mértékben felébresztenem. Kezeimmel a fájdalomtól lüktető kobakomhoz kaptam. Amikor végre a fájdalom alábbhagyott mindkettőnk fejében, Mark röviden beavatott a dolgokba, hogy el kéne menni a rendőrségre. A felét ugyan nem nagyon értettem, mert elkalandozott a figyelmem a reggeli gondolatának irányába.
- Akkor most nincs is reggeli? – Kérdeztem elkeseredetten. Éhes voltam, pénzem se volt, máris egy nagy szívásnak éreztem az egész életet.

Pár perc múlva, már az utcákat jártuk, kezemben egy fánkkal teli zacskót szorongattam, ugyanis Mark volt olyan kedves és meghívott egy reggelire. Boldogan elnyammogtam a fánkokon, s mire elértük a rendőrkapitányságot, már egy darab sem maradt. Beléptünk az épületbe, ahol teljes volt a káosz. Az épület hatalmasnak látszott kívülről, de belülről zsúfoltnak és kicsinek érződött a számomra.
Egy férfi lépett oda hozzánk, mint utóbb kiderült, ő volt az, akit tegnap Mark kiütött. Nem úgy tűnt, mintha haragudna rájuk, ebből arra következtettem, hogy megbocsájtott a fiúknak, elismerte, hogy csak egy félreértés történt.
-Elég nagy a felfordulás a tolvajbanda miatt. Rengetek a bejelentés, sok embert kell ellátni információval. Reklamációk, gyanúsítgatások és a többi. Alig bírunk velük. Az ön segítségük lehet a kulcs. – Közölte velünk. A kijelentése kimondottan jól esett, bár nem nagyon tudtam hova tenni, mivel velem eddig még nem találkozott, azt se tudhatta, hogy mire vagyok képes.
A férfi a főparancsnok irodájához vezetett minket. Eleinte kíváncsi voltam, hogy milyen lehet a főnöke. Olyan öreg, de tekintélyt parancsoló, kedves férfinak képzeltem el. Sajnos ennek mintha az ellentétes pólusát akarta volna megmutatni nekem az élet. A férfi egyáltalán nem ilyen volt, köpcös, pöffeszkedő alaknak látszott, drága öltönyben feszített, szájából egy szivar lógott, melyből vastag füstcsík szállt fel. Látszólag nem volt elégedett velünk, bár nem értettem, hogy miért.
-Főnök, ezek a mágusok a segítségünkre érkeztek. – Mutatott be minket a rendőr. A kapitány azonban le se bagózott minket még jó ideig, s mikor mégis méltóztatott ránk figyelni, csak annyit mondott:
-Ezek a kis töpszlik akarják megmenteni a várost? – Kérdezte mogorván.
- Huh fiúk, ezt most jól megkaptátok… - Mondtam tarkóra tett kezekkel, magamban pedig megnyugodtam, hogy nem velem van gondja.

(Mivel Dead inaktív lett ketten folytatjátok a küldetést)
A nagy potrohás fickó arra se méltatott hogy felálljon a székéből. Nagyokat pöfékelt vaskos szivarából, köhécselt két sort majd nagyot csapott az asztalra.
-Na mi van taknyos bagázs belétek szorult a szó, kérdeztem valamit!?-zengett dübörgő hangja. a vér is megfagy bennetek, látva ezt a hegyomlásnyi embert. Mark válaszol felbátorodva, határozottan.
-Igen mi vagyunk, és segíteni akarunk a városán.-mondta határozottan. A főnök elvigyorodott, majd elnevette magát. Nem értitek hogy az előbb ki akarta tekerni a nyakatokat, most meg kellemesen kacag rajtatok.
-Hát legyen taknyosok, csak aztán nehogy inget gatyát lelopkodjanak rólatok. Tomoki, nem akarok ismét csalódni magába. Nesze, ezt egy emberünk találta a téren elszórva.-nyújtott át egy papírdarabot.- indulás!!-kiáltott mire, meghajolva kimentetek az irodából. Nagyokat szívtatok a friss levegőből, és megkönnyebbülve könyveltétek el hogy azért annyira nem is rossz ember a főnök.
-Higgyétek el, néha olyan tud lenni mint egy démon, de nagy szíve van, csak nagyon rémisztő tud lenni.
-Észrevettük.-mondta Alice. Elindultatok kifelé.
A feladat az hogy megtaláljátok a búvóhelyüket a kis fickóknak. Egyetlen kiindulási pont pedig egy kis papiros amin ez áll:
" Kobór lelkek menedéke,
zsiványoknak tűzhelye.
Megtalálni nem mered, ó nem mered,
magashegység lesz a veszted"
Postotok addig tartson amíg megfejtitek a rejtvényt, illetve amíg meg nem találjátok az oda vezető utat.
Ui: Ha valakinek nem tetszik a válasza amit írtam, tehát az ahogy beszéltettem nyugodtan szóljon rám. köszi.

Nem elég, hogy gúnyolódott rajtunk, de még annyi tiszteletet sem képes tanúsítani irányunkba, hogy felálljon. Előző megszólalása után, inkább csak vártunk, mi jön ezután, de csak csendben pöfékelt tovább, míg egyszer csak majdnem megfulladt a füstben... majdnem. Miután ki krákogta magát, virsli ujjaival hatalmasat csapott íróasztalára, melynek erejétől a rajta lévő papírtornyok is meginogtak.
-Na mi van taknyos bagázs belétek szorult a szó, kérdeztem valamit!? - Dörmögte a kérdést, a maga mély basszusán, mire kis indulattal hangomban válaszoltam neki.
- Pontosan, mi vagyunk azok és segíteni akarunk... de ha nem tetszik, akár le is léphetünk. - Rivalltam rá, mire egy rövidebb szünet után elvigyorodott és szinte gyermeki kacaj szabadul fel torkából... egy jó nagy gyereké. Egyszerűen nem lehetett eligazodni azon a fickón.. a minimum, hogy valami komoly kedvingadozása, vagy személyiségzavara legyen.
-Hát legyen taknyosok, csak
aztán nehogy inget gatyát lelopkodjanak rólatok. Tomoki, nem akarok
ismét csalódni magába. Nesze, ezt egy emberünk találta a téren elszórva. - Adott át ezzel egy papírdarabot, majd folytatta. -indulás!! - Kiáltotta, mire elhagytuk az irodát. Öröm volt végre a friss, füstmentes levegőt lélegezni, így nagyokat szippantottam belőle, bőven megtöltve vele tüdőmet.
-Higgyétek el, néha olyan tud lenni mint egy démon, de nagy szíve van, csak nagyon rémisztő tud lenni. - Kezdte magyarázni Tomoki, ahogy az épületből kifelé haladtunk.
- Észrevettük. - Hallatszottak Alice egykedvű szavai, melyen mögöttük haladva egy apró kacajt hallattam, ám mikor megfordultak, kis köhögéssel próbáltam leplezni.
~ Tényleg muszáj ezt csinálni... unatkozooom. ~ Óóóó igen... már tudtam mi hiányzott az életemből. Hogy egy démon kezdjen nyafogni a fejemben.
~ Ahham, muszáj. ~
~ Minek? ~
~ A pénzjutalom, a rendőrség bizalmába férkőzünk... meg amúgy is segítünk Alice-nek megtalálni a cuccát.~ Erre már csak morgott egy sort, mi pedig hozzá láttunk a rejtvény megfejtéséhez.
- "Kóbor lelkek menedéke, zsiványoknak tűzhelye." Ez most valami templomra akar utalni? - Fordultam Alice és a nyomozó felé kíváncsian, mert én nem voltam nagy az olyan kitalálósdiban, így reméltem ők többre mennek a versikével.

/kicsit megváltoztattam Mark szövegét, ha ez gond, szóljatok >-</

A kövér férfi felállni sem méltóztatott, tovább terpesztette méretes hátsóját a székében, szemében láttam, hogy lenéz bennünket, bár ezt jól ki lehetett venni gúnyos megjegyzéseiből is. Komótosan szívta vastag szivarját, füstöt pöfékelve, majd köhögött egy sort, melyet a káros dohányfüst rovására írtam fel. A férfi nagyot csapott az asztalra, mely hatására ijedten ugrottam egyte.
-Na mi van taknyos bagázs belétek szorult a szó, kérdeztem valamit!?
~ Csak senkit sem érdekel, amíg nem tud tisztes hangnemben velünk beszélni! ~ Háborogtam magamban, szólni azonban nem mertem, a férfi dübörgő hangja és hatalmas, leginkább gömbforma termete kissé ijesztően hatott, főleg, hogy nagyjából kétszer akkora volt, mint én.
- Pontosan, mi vagyunk azok és segíteni akarunk... de ha nem tetszik, akár le is léphetünk. – Förmedt rá Mark a fickóra. Lemondóan felsóhajtottam.
A férfi egy kis szünet után elvigyorodott, és hangosan felkacagott, mélyen és öblösen, így szinte már jóindulatúnak tűnt.
-Hát legyen taknyosok, csak aztán nehogy inget-gatyát lelopkodjanak rólatok. Tomoki, nem akarok
ismét csalódni magába. Nesze, ezt egy emberünk találta a téren elszórva. – Adott nekünk valami sajtpapírt. - Indulás!!
Kiáltására gyorsan kisprinteltünk a sátorból. Odakint szinte meglepően könnyű volt a levegő a benti, szivarfüsttel teli levegőhöz képest. Teleszívtam friss és tiszta levegővel a tüdőmet.
-Higgyétek el, néha olyan tud lenni, mint egy démon, de nagy szíve van, csak nagyon rémisztő tud lenni. – Fogott bele a magyarázkodásba a Tomoki nevű férfi.
- Észrevettük. – Morogtam egykedvűen. A mögöttem sétáló Mark ezt egy kuncogással reagálta le, de egy komor pillantás elég volt hozzá, hogy elhallgasson, nevetését kuncogásnak leplezte.
- "Kóbor lelkek menedéke, zsiványoknak tűzhelye." Ez most valami templomra akar utalni? – Olvasta fel a papíron szereplő szavakat Mark.
- Elég valószínű. Vagy egy temető. – Feleltem kérdésére. Elkértem a papírt és tovább olvastam a szöveget.
– „Megtalálni nem mered, ó nem mered,magashegység lesz a veszted"
Felsóhajtottam. Az ilyenekben nem voltam túl jó.
-Tomoki úr, van a környéken egy hegy, ahol van templom, vagy temető?