Shiina Kaori

Név: Shiina Kaori
Nem: nő
Életkor: 18
Mágia: Fegyver mágia
Klán: Quatro Cerberus

Kinézet: Kaori magas (174 cm), arányos testalkatú, és nőies bájakban sem szenved hiányt. Izomzata nem feltűnő, de elég erős ahhoz, hogy páncélt viseljen, és két kézzel könnyedén forgasson egy Ōdachit. Gyönyörű, lilásan-kékesen csillogó dús haja lófarokban hull alá, s még így is a háta közepéig ér. Bíborszínű szeme tükrözi, hogy a mágikus tanok már-már testére is hatással voltak. Arca szép ívű, orra karakteres, de nem csúnya és ajkai kecsesek, nem túl duzzadtak vagy elnyújtottak. A tekintetében egyszerre látszik a múlt gyötrelme és a boldogság iránti vágy. Bőre egészséges, természetes, nem sminkel. Felül egy fehér, rövid ujjú blúzt visel, alul pedig sötétlila hakamát. Hidegben magára húz egy a keleti tartományokban divatos dzsekit, az úgy nevezett hantent. Ezen fekete ruhadarabján hátul látható klánjának címere, melyet büszkén visel. Lábbelinek papucsokat szeret hordani.
A klánjának jelét két lapockája között viseli.

Jelleme: Elég lobbanékony természet, ám a harmóniára törekszik. Néha titokzatos, de csak azért, mert nehezen nyílik meg valaki előtt igazán. Akinek kitárja szívét, abban igaz barátot lát, ezért néha naivnak tűnhet. Sokat tud a világról, de keveset az emberi kapcsolatokról, mivel barátok nélkül nőtt fel. Ennek köszönhető a fontos témákat érintő érett gondolkodása, viszont triviális dolgokban roppant fafejű. Szeret viccelődni, ez a tanítómesterétől ragadt rá, de még annál is jobban szeret nevetni mások viccein. Sokszor feledékeny, nem egyszer történt már meg vele, hogy a legfontosabb eseményekről feledkezett meg. A tanulásban eltökélt, a mágiában elhivatott. Nem hagyja, hogy keserű múltja feleméssze, inkább erőt merít azok emlékéből, akik felnevelték. Szeret figyelni az emberekre, inkább csendben hallgat, mint hogy valakit félbeszakítson. Hullámzó személyiség, zárkózott, mégis mindenki viccein nevet, még azokén is, akik a kocsmában három asztallal arrébb ülnek, és csak véletlenül hallja meg, amit mondanak.

Előtörténet:
Gyermekkoromat egy nyüzsgő falu legfiatalabb lakójaként töltöttem, ugyanis édesanyám volt az egyetlen nő az egész településen. Messze földön ismert fegyverkészítő volt, leginkább katanái és egyéb egyélű, enyhén ívelt pengéi tették őt híressé. Shiina Kanának hívták, s bár sokan gyenge nőnek hitték, nem csak kovácsolni, de forgatni is tudta csodálatos kardjait. Sokszor jöttek hozzánk ifjú tanoncok, akik aztán pár év elteltével más kovácsműhelyt kerestek, ahol tovább finomíthatták szakmai tudásukat.
Azt hiszem ideje kitérnem a falu mibenlétére is. Neve nem volt, de mindenki ismerte. A leghatalmasabb kovácsmesterek, fegyver –és páncélkészítők lakták feleségeikkel, de mind már az öregebb korosztályba tartoztak. Ebben a névtelen faluban gyűltek össze a Fiore királyság legjobb kovácsai, valamint azok az ifjúk, kik ügyességükkel kiérdemelték, hogy ezen mesterek tanítványai legyenek. Mikor anyámat huszonhat éves korában értesítették arról, hogy beléphet a kovácsmesterek szent falujába, már terhes volt velem.
Édesapám Shiina Kazaru, aki maga is fegyverkovács volt, már korábban elhunyt, mikor előző lakhelyüket egy sötét klán mágusai lerombolták. Soha nem ismerhettem őt, de anyám sokat mesélt hősiességéről, és arról, hogy milyen fantasztikus ember volt. De a titkát csak később tudtam meg.
Jómagam soha nem tanultam a fegyverkészítés mesterségét, de anyám erős személyiségének és fantasztikus képességeinek köszönhetően kiharcolta a falu elöljáróinál, hogy vele együtt én is maradhassak. Ezelőtt még nem volt rá precedens, hogy leánygyermek nevelkedjen itt. Békében és tiszteletben éltek egymás mellett a mesteremberek, s csak néha okozott komolyabb galibát az egyes kovácsok és tanoncaik rivalizálása.
A falu „nyanyái” sokszor összesúgtak a hátam mögött, azt mondogatván, hogy milyen szörnyű gyerekkorom lehet így, hogy nincs játszópajtásom, de persze nagyot tévedtek. Számomra a legjobb játék a saját mágikus erőm volt, aminek jelei már ötéves koromban megmutatkoztak. Különös érzékem volt a kardokhoz, pedig csak gyenge fa másolataikkal játszadoztam és anyám rögtön tudta, hogy fegyvermágusnak születtem.
Ezek után már felpörgött az életem. Szabadidejében anyám tanított a kardforgatás alapjaira, amikor elfoglalt volt a tanoncaival gyakoroltam. Néhányukkal nagyon jól összebarátkoztam, de párévenként cserélődött a társaság, így sose voltak igazi barátaim. Nem sajnáltam, mert anyám mindig ott volt nekem.
Tizennégy éves voltam, mikor eljött a búcsú ideje. A kardforgatás már a kisujjamban volt, de a mágia még nem ment olyan könnyedén. Anyám már előre kifizette a taníttatásomat egy fegyvermágus mesternek. Az első kihívás a hozzá való eljutás volt, hisz még soha nem mentem túl messzire a kovácsok falujától. Búcsúajándékként anyám nekem adott egy kardot, melyet még azelőtt soha nem láttam. Tökéletesen megmunkált, hullámosra formált edzésvonala volt, kecsesen hajlott. Ahogy a hajnali nap első sugarai megcsillantak rajta, anyám még utoljára elköszönt tőlem, s elmondta, ez volt apám utolsó munkája, amit jövendőbeli fiának szánt ajándékul, mikor nagykorú lesz. Bár lány lettem, az örökséget anyám nekem adományozta. A kard neve Dancing Saber Kagura (Táncoló Penge, Kagura), mely hihetetlenül könnyű, rugalmas de félelmetesen erős is volt egyszerre. A kardot a hüvelyébe csúsztattam és elindultam Nyugat felé, ahol az ébredező erdő túloldalán várt rám Murakashi, a leendő mesterem.
Murakashi mellett az életem izgalmakkal telt meg. Újabb fegyverekkel ismertetett meg, keményen edzette a testemet és az elmémet is. Megtanított a lovaglás művészetére és a könyvek, a tudás tiszteletére. Ő készíttette nekem az első saját wakizashimat, mely pontosan illett a kezembe. A mester sosem volt híres a fantáziájáról, így ezt a rövidkardot Kaori #01-nek nevezte el. Évekig nem térhettem haza, de a mágia mindennél fontosabb volt számomra. Murakashi sok helyre elvitt magával, megmutatta a világot, elmagyarázta, hogy mik a mágusklánok, és elmondta, hogy egykor ő is egy klán tagja volt, de elhagyta, mert bérgyilkosokká váltak tagjai.
Sokáig úgy éreztem a mesterem titkol valamit. Mikor rákérdeztem, mindig kitért a válasz elől és pár napig annyi tanulnivalót zúdított rám, hogy másra nem volt időm gondolni. Három év kemény edzés után végre visszatérhettem a névtelen falumba, s most mesterem is elkísért utamon. Mikor átértünk az erdőn, már tudtuk, hogy valami baj van. Nem hallottuk a sürgölődő segédek hangjait, az üllő csengését; az egész környék kihalt volt. A falu utcáin nem volt senki, így aggódva futottam saját otthonomba. A mesterem halkan követett, de mintha máshol jártak volna a gondolatai. Kicsaptam házunk ajtaját, ahol anyám a padlón ülve, hátát a falnak vetve próbált befogni egy vérző sebet az oldalán. Arca holtsápadt volt, s mikor meglátott minket még inkább elfehéredett.
- Megtaláltak, Murakashi… Kagurát és a Zansatsusha-t keresik… Mindenkit megöltek… Kaori… Menekülj! – anyám hangja minden szónál elcsuklott, könnyei végigfolytak az arcán ahogy tekintetét az enyémbe fúrta. Még soha nem láttam ilyen gyengének.
Nem bírtam magammal, ordítani kezdtem és anyám lábai előtt összeomlottam. Annyit én is tudtam, hogy ez a sérülés halálos, bárhogy is látnánk el, és hogy talán már egy óráig se bírja.
- Tudom a rejtekhelyüket… Murakashi… Öld meg őt… Kérlek… - anyám tekintete elsötétült, végtelen harag áradt belőle. Arcába visszatért az a régi határozottság, amit gyerekkoromban is láttam rajta, mikor tanított. – Kaori te nem mehetsz… Szülői… Parancs.
A mester mellém térdelt és anyám homlokára téve kezét kiolvasta belőle a gyilkosokhoz vezető útvonalat. Egy szó nélkül indult útnak engem hátrahagyva. Szótlanul ültem anyám mellett, tudtam, hogy bármit is kérdeznék, neki nem lenne ereje válaszolni. Aztán mégis szóra nyitotta a száját.
- Mi hárman… Legjobb barátok voltunk… Bocsáss meg… Írtam egy levelet… Miután elmentél… Most akartam… átadni… - A ruhája belső zsebéből kihúzott egy gyűrött, megsárgult borítékot és remegő kézzel nyújtotta felém. – Olvasd el… Ha vége… Erős lettél… Látom a tekinteteden… Apád nagyon… Büszke lenne…
- Tudom. – a könnyeimmel küszködtem, s megszorítottam a kezét. – Képzeld, már tudok bánni a wakizashival is.
- Jó. Nagyon jó… Most alszom… Elfáradtam… - Anyám lehunyta szemét, s hangosan szuszogni kezdett.
- Aludj jól... - Szemem könnybe lábadt, s még hosszú ideig néztem, ahogy anyám hangosan szuszog mellettem. Egy utolsó sóhaj, s többet nem lélegzett. Könnybe lábadt szemmel tettem zsebre levelét, s elindultam arra, amerre mesterem mágiájának jeleit érzékeltem.
Ahogy csak bírtam, úgy futottam a mágikus nyomokat követve. Nem volt nehéz dolgom, mesterem meg se próbálta elrejteni nyomait, sőt, mintha direkt helyezte volna el őket itt-ott, hogy követhessem. Az erdő zajai vettek körül, ám semmi abnormálisat nem érzékeltem, majd ahogy az erdő sötétje felé rohantam, egyre bántóbban éreztem a halál szagát. Egy kisebb tisztásra érve vagy húsz halott test hevert körülöttem. A látványtól rosszul lettem, émelyegni kezdtem, de nem állhattam meg. A tisztáson túlról az erdőből harc zajai szűrődtek át a fák lombjai közt. Elrohantam a tetemek közt, s még időben érkeztem a csata színterére. Mesterem a Szamuráj Vértet viselte, ezt a fantasztikus páncélzatot, mely eltompította az ellenfél akaratát s megerősítette viselőjének lelki elhivatottságát. Ez a fenséges harcos most egy lesújtó buzogány alatt rogyott össze, mint egy rongybaba.
Erőt vett rajtam a düh, a vér vért kíván, nem bírtam magammal. Még futás közben megidéztem Kagurát. Soha ezelőtt nem sikerült ilyen gyorsan a varázslat és akkor is csak az ölni akarásnak köszönhettem a hirtelen fellángoló mágikus erőt, amit magamban éreztem. Erősen rászorítottam a markolatra, s kegyetlenül felnyársaltam vele azt az embert, aki minden szerettem halála mögött állt. A katana mélyen a szívébe hatolt, s eleven erővel rántottam ki a pengét eldőlő testéből. Tekintetében a meglepetés látszott, ám egy pillanatra megcsillant benne a gúny szikrája.
Murakashiból nem ömlött vér. A páncélja valamennyire felfogta az ütéseket, de úgy tűnt, belső fájdalmaktól szenved. Hosszú pengéjű, vértől vörösre festett kardját úgy szorította testéhez, mint egy igazi harcos. Nem kétség, ő az is volt. Beszélni próbált, de nem volt már annyi levegője, hogy ezt megtegye. Én megérintettem a kezét, s ekkor erőtlen mosolyra húzta a száját. Fejemben mesterem hangja szólalt meg; „Kövesd a kardok útját, Kaori… Légy azzá, ami édesapád is volt… Nagyszerű kardforgató és még annál is nagyszerűbb mágus… És jóbarát… Amikor elég erős leszel ahhoz, hogy viseld a páncélom és forgasd a kardom, megleled őket...”. Ezek voltak az utolsó telepatikus gondolatok, amiket átadott nekem. A Zansatsusha és a Szamuráj Páncél eltűnt egy idegen térbe, ahogy mesterem mágiája a halálával megtört. Végül azt tettem, amit ő, az anyám, s amit apám akart. Akkor váltam harcossá, akkor lettem önmagam, s abban a pillanatban választottam meg az előttem álló utat. Ez volt a vég és az új kezdet napja számomra.
Nem kellett sokat várnom, míg a királyi katonák megérkeztek. A falu lakosait és a gyilkos klán tagjait ők temették el, mesterem s anyám örök nyugalmáról pedig én gondoskodhattam. Aztán pár nap múlva ők elmentek, s letörölték az eddig is névtelen települést a térképeikről. Végül én is elindultam. Felültem az első vonatra ami a legközelebbi városból indult, majd elővettem anyám levelét.
„Drága Kaori!
Tudom, hogy nem szép dolog egy anyától, hogy titkolózik a gyermeke előtt, de mindezt a te védelmedben tettem. Ugyanezen célból lett Murakashi a tanítód. Talán már említettem az évek alatt, de most ideje mindent tisztázni. Apád, Murakashi és én már kisgyerekkorunk óta ismertük egymást. Persze a fiúk később mágusok lettek, én pedig felvállaltam a támogató barát szerepét. Ez a barátság apáddal szerelemmé alakult, s összeházasodtunk. A klán, amibe a fiúk tartoztak, sose volt a jó hírű klánok egyike, de legalább nem vállaltak el piszkos munkákat. Ahogy teltek az évek egyre sötétebb megbízatások kerültek ki a hirdetőjükre, és végül már csak bérgyilkosságok közül lehetett választani. Apádék ekkor hagyták el a klánt, és ekkor lettem én is terhes veled. De a klánmesternek mindig is fájt a foga az apád által kovácsolt fegyverekre. A Kagura és a Zansatsusha is az ő mesterművei voltak. Míg a Kagura a gyermeki tisztaság volt maga, a Zansatsusha vérben fürödve született, apád belekóstolt a fekete mágiába, s ezt beleötvözte a kardba. Nagy hiba volt elkészíteni, de az erős lelkű Murakashi könnyedén megszelídítette a vérszomjas kardot. Mikor a fiúk kiléptek a klánból, az ellenségeikké váltak. Egy ilyen támadásba halt bele apád, s ekkor kaptam az alkalmon, s elköltöztem a névtelen faluba, Murakashi pedig hosszú időre eltűnt. Mikor jelentkeztek a mágikus képességeid, ő megjelent és magával akart vinni. Nem engedhettelek el olyan fiatalon, ezért elküldtem, és megmondtam neki, hogy 10 év múlva jöjjön vissza, akkor kitaníthat téged. És most van az a nap, mikor ez az átkozott kurafi elragad tőlem. A búcsúzás könnyei díszítik ezt a levelet, kislányom. Légy erős és bátor harcos, aki hű önmagához, az elveihez és társaihoz!
Ölel s csókol, Édesanyád”
A vonat megérkezett a végállomásához. Furcsa mód rögtön egy olyan városba érkeztem, ahol volt működő klán, és nem is akármilyen. A négy leghíresebb klán egyike volt az, a Quatro Cerberus. A klánmesterrel folytatott beszélgetések után úgy éreztem, ez lesz az én helyem. Felvettek a klánba, de még sok feladatom van, hogy be is fogadjanak maguk közé leendő társaim. Remélem sikerül beilleszkednem a társaságba, és már az első nap megmutathatom, ki is vagyok én!

A fegyvereim a megbeszéltek alapján:

Név: Ex-Quip: Holy Sword: Dancing Saber Kagura/Ölt-vált: Szent Kard: Táncoló Penge, Kagura/
Típus: Katana
Leírás: Ezt a katanát Kaori édesapja kovácsolta, mielőtt meghalt. Edzésvonala hullámosra formált, pengéje kecsesen ívelt. Könnyű, rugalmas de erős kard. Kaori egyedi technikája a katanával Kagura tánca, ami amolyan önkívületi állapotot jelent. Több ellenfél ellen a leghatékonyabb, mert ebben az extázisban úgy teheti harcképtelenné ellenfeleit, hogy azokon nem ejt halálos sebet.

Név: Ex-Quip: Hikari and Kuragari/Ölt-vált: Fény és sötétség/
Típus: Twin Kodachi/Iker Kodachi/
Leírás: Két 59 cm-es penge, melyek kinézetében hasonlítanak egy wakizashira és a harctechnikájuk is hasonló (a wakizashi személyre szabott méretű)

Név: Ex-Quip: Kaori#07/Ölt-vált: Kaori#07/
Típus: Wakizashi
Leírás: Egy mesterember készítette Kaorinak személyre szabottan, ez már a 7. model, mert a többi 6-ot már „kinőtte”. Kínézete hasonlít a Kaguráéhoz, hogy párt alkossanak.