Magánküldetés: A bukott Titán

Elérkeztek a vadászok házához. A település szélén egy korhadt fakerítéssel körberakott területen fekszik. Maga a ház elég rozoga. Meglehetősen hosszú és két épületből áll. A nagyobbik épület talán raktárként, esetleg szállóként funkcionálhat. A veletek szemben lévő épület ajtaja fölött egy elejtett bestia feje díszeleg trófeaként.
Hát, ha már itt vagytok beléptek az ajtón. Ha illedelmesek vagytok kopogtattok (nincs válasz), ha nem, egyszerűen benyittok. Amint beléptek egyből tíz mágikus vadászpuska csövét tolják a képetekbe.
Gyorsan tisztázzátok a félreértést és nagy kő esik le mindkét csapat szívéről. Szorgos bocsánatkérések közepette az egyik vadász elmeséli, hogy elég paranoiásak pár napja. A szomszédos falu lerohanása óta ki sem mozdultak a házból és mindenkiben csak az ellenséges banditákat látják. Ha úgy vesszük ők tízen a település „katonai ereje”. Csak ők rendelkeznek mágikus fegyverekkel, habár nem mágusok. Egyszer sikerült beruházniuk ezekre a fegyverekre, ami jelentősen megkönnyítette a vadászatot.
Körbenézve a szobában mindenhol trófeákat láttok felakasztva a falra. Oldalt ládákat láttok, amiben lakrima töltetek vannak, mágikus fegyverekhez. Ami igazán figyelemfelkeltő, hogy a ládákban, csak itt-ott akad néhány darab. Úgy tűnik fogytán a készlet. Az ablakok pedig teljesen be vannak deszkázva, csak néhány helyen hagytak réseket, amin épp kifér egy puskának a csöve.
Beszédbe elegyedhettek velük, ekkor vadásztörténeteket kezdenek el mesélni. Megpróbálhatjátok terelni a témát, esetleg rákérdezni dolgokra. Ekkor kiderül, hogy olykor vadászat közben a környéken felfedeztek fura eddig nem látott nyomokat. Úgy tűnt, hogy egy nagyobb csoport ember vonult ott át. A nyomok mélysége alapján cipelhettek valamiket...
Esetleges kérdésekkel vagy reakciókkal végződjenek a posztok.

A vadászklub egy korhadozólévő félben levő kerítéssel volt körbekerítve. A ház hosszú, és két épületből állt, de eléggé rozoga állapotban volt. A velünk szemben levő épület ajtaja felett egy méretes trófea kapott helyet, amiből arra következtettünk, hogy valószínűleg ott tartózkodnak. Miután az ajtó elé értünk, kopogtattam, majd rögtön be is léptem. Nem épp kellemes fogadtatásban részesítettek minket. Vadászpuskák csövével álltam szemben ami nem volt túl megnyugtató látvány. Már készültem volna varázsolni, hogy megvédjem magunkat, amikor Sarumi odalépett mellém és megszólalt.
- Mi a Titan Nose máguscéhtől jöttünk, hogy elkapjuk azokat a rablókat akik fosztogatják a településeket. Csak érdeklődni jöttünk, hátha tudnak nekünk segíteni valami információval.
Úgy nézett ki, hogy hatásosnak bizonyult ez a kis beszéd, mivel a férfiak leengedték a fegyvereiket.
- Ne haragudjanak, azt hittük, maguk azok a banditák.
- Elég paranoiásak vagyunk pár napja. A szomszédos falu lerohanása óta ki sem mozdultunk a házból és mindenkiben csak az ellenséges banditákat látjuk. Ha úgy vesszük mi tízen vagyunk a település „katonai ereje”. Csak mi rendelkezünk mágikus fegyverekkel, habár nem vagyunk mágusok. Egyszer sikerült beruházni ezekre a fegyverekre, ami jelentősen megkönnyítette a vadászatot.
- Sajnáljuk az előbbi kis incidenst, kérem lépjenek beljebb.
Bementünk és közben körbenéztem a helyen. Rengeteg trófea volt a falakra akasztva. Oldalt ládák voltak elhelyezve, amikben lakrimák voltak a fegyvereikhez. Rögtön feltűnt, hogy eléggé üres volt mind, csak itt-ott volt néhány darab, fogytán volt a készletük. Ennyivel aligha tudnák megvédeni a falujukat. Az összes ablak be volt deszkázva, és csak néhány helyen voltak rések, amiken beszűrődött a kintről áradó fény. Azokon a réseken, úgy nézett ki, hogy épp kifér egy vadászpuska csöve, ami nem lehetett véletlen, biztosan próbáltak felkészülni az esetleges támadásra.
- Elég szépek ezek a trófeák. - jegyezte meg Daudy.
- Azt látják ott? - mutatott az egyik vadász az egyik állatfejre. - Ő lőtte le. Hatalmas egy vad volt az, és meg is támadott minket, úgyhogy elkezdtünk futni, de neki nem remegett meg a lába. Felemelte a puskáját, becélozta és lőtt. Egyenesen a szemei közé. - veregette hátba a mellette levő társát vigyorogva.
- Ugyan, nem volt az olyan nagy dolog. - felelte a másik.
- És azt látják? Az ott a legnagyobb dicsőségünk. Nehéz is volt elejteni. Pontosan hússzor kellett meglőni, hogy végre elejtsük. És milyen hatalmas egy példány. Nem adta magát könnyen.
- Szívesen hallgatnánk még ehhez hasonló vadászsztorikat, de most nem ezért vagyunk itt. Van fontosabb feladatunk is. A banditákról szeretnénk informálódni. Tudnak esetleg valamit? - szakította félbe őket Sarumi.
- Annyi furcsaságról tudunk csak beszámolni, hogy olykor vadászat közben a környéken fura eddig nem látott nyomokat fedeztünk fel. Úgy tűnt, hogy egy nagyobb csoport ember vonult ott át. A nyomok mélysége alapján cipelhettek valamiket...
- Ha a banditák voltak azok, akkor amit cipelhettek az valólíszünleg... valószínűleg a zsákmány volt, amit szereztek a legutóbbi ralábusból... rablásukból. De ha többször is látták a nyomokat, akkor valahol itt lehet a körényken... környéken a táboruk.
Ez után Sarumira és Daudyra néztem, hátha van nekik is valamiféle észrevételük.
- Ez igen érdekes! Mikor és pontosan hol látták ezeket a nyomokat?

Kis idő múlva egy korhadt fakerítés állta az utunkat, mely mögött egy, két épületből álló épületegyüttest pillantottunk meg. A nagyobbik valószínűleg valami raktárféleség vagy ideiglenes szálláshely gyanánt szolgálhatott, a másik, amely pont velünk szemben magasodott, lehetett maga a vadászház, hiszen az ajtaja fölött egy elejtett vadállat feje trónolt.
Egyöntetűen e felé az ajtó felé indultunk, feltételezve, hogy, ha van itt valaki, az akkor itt tartózkodhat. Eigo udvariasan bekopogtatott, aztán azzal a lendülettel már be is nyitott, ami lehet, hogy nem volt túl jó ötlet, mert hirtelen vagy tucat mágikus vadászpuska csövével néztünk farkasszemet. Mielőtt eldurvult volna a helyzet, úgy gondoltam nem árt tisztázni a helyzetet, mert nem úgy néztek ki, mintha ők lennének a keresett banditák, ezért előrébb léptem:
- Mi a Titan Nose máguscéhtől jöttünk, hogy elkapjuk azokat a rablókat, akik fosztogatják a településeket. Csak érdeklődni jöttünk, hátha tudnak nekünk segíteni valami információval.
Úgy látszik, ez kellőképpen megnyugtatta őket, hiszen eltűntek a képünkből azok a veszélyes fegyverek.
- Ne haragudjanak, azt hittük, maguk azok a banditák. – szólalt meg az egyik.
- Elég paranoiásak vagyunk pár napja. A szomszédos falu lerohanása óta ki sem mozdultunk a házból és mindenkiben csak az ellenséges banditákat látjuk. Ha úgy vesszük mi tízen vagyunk a település „katonai ereje”. Csak mi rendelkezünk mágikus fegyverekkel, habár nem vagyunk mágusok. Egyszer sikerült beruházni ezekre a fegyverekre, ami jelentősen megkönnyítette a vadászatot. – folytatta egy hátrébb álló.
- Sajnáljuk az előbbi kis incidenst, kérem lépjenek beljebb. – invitált egy harmadik.
Beljebb lépve a házba kíváncsian néztem körbe. Körben mindenhol különféle állatok trófeái díszítették a falakat. Oldalt több nyitott ládán is megakadt a szemem, amiben lakrima töltetek voltak a puskákhoz, de jobban megnézve az is látszott, hogy már erősen fogytán van a készletük. Megcsóváltam a fejem. Ez egy támadás esetén édes-kevés lesz! Tovább futtatva a tekintetem láttam, hogy azért próbáltak valamelyest felkészülni a maguk módján egy támadásra, mert az ablakok egytől-egyig be voltak deszkázva és csak annyi rést hagytak rajta, amin a puska csöve kifért.
- Elég szépek ezek a trófeák. – mutatott a falra Daudy.
- Azt látják ott? – kérdezi az egyik vadász az egyik állatfejre mutatva. - Ő lőtte le. Hatalmas egy vad volt az, és meg is támadott minket, úgyhogy elkezdtünk futni, de neki nem remegett meg a lába. Felemelte a puskáját, becélozta és lőtt. Egyenesen a szemei közé. – nevetett és dicsérően veregette hátba a mellette levő társát.
- Ugyan, nem volt az olyan nagy dolog. - felelte az.
- És azt látják? Az ott a legnagyobb dicsőségünk. Nehéz is volt elejteni. Pontosan hússzor kellett meglőni, hogy végre elejtsük. És milyen hatalmas egy példány. Nem adta magát könnyen.
- Szívesen hallgatnánk még ehhez hasonló vadász-sztorikat, de most nem ezért vagyunk itt. Van fontosabb feladatunk is. A banditákról szeretnénk informálódni. Tudnak esetleg valamit? – intettem le a történetmesélés további folytatását.
- Annyi furcsaságról tudunk csak beszámolni, hogy olykor vadászat közben a környéken fura eddig nem látott nyomokat fedeztünk fel. Úgy tűnt, hogy egy nagyobb csoport ember vonult ott át. A nyomok mélysége alapján cipelhettek valamiket...
- Ha a banditák voltak azok, akkor, amit cipelhettek az valólíszünleg... valószínűleg a zsákmány volt, amit szereztek a legutóbbi ralábusból... rablásukból. De ha többször is látták a nyomokat, akkor valahol itt lehet a körényken... környéken a táboruk. – morfondírozott hangosan Eigo, aztán várakozóan ránk nézett.
- Ez igen érdekes! – kapom fel a fejem erre az információra és nézek a vadászokra. – Mikor és pontosan hol látták ezeket a nyomokat?

- Banditák? Ez hogy nem jutott az eszünkbe?
- Mert, olyan szenilis és hülye vagy Steve, hogy nem tudsz gondolkodni!
- Te is ott voltál ugyanúgy!
- Jó, ne a múlton rágódjatok, inkább az ifjú mágusoknak próbáljunk segíteni.
- Igaz, igaz… Mi is volt a kérdés?
- Hogy mikor és hol láttuk őket. Mondtam, hogy szenilis vagy.
- Nem vagyok szenilis!
A harmadik nagyot sóhajt és magukra hagyva a civódókat, közelebb lépett hozzánk.
- Igazából több helyen is találtunk már ilyen lábnyomokat. Eddig összesen kétszer és bár különböző helyekről jöttek, most jobban belegondolva egy közös volt bennük. Mind egy irányba tartott.
- A Szirttető Ösvényhez.
- Pontosan. Az első nyomokat úgy egy hete találhattuk.
- Igen a körül.
- Az utolsókat pedig rá néhány nappal, mikor egy másik vadász területet próbáltunk meg. Sajnos nem túl sok sikerrel.
Csak úgy kapkodtam a fejemet az egymással vitatkozó vadászok között, de végül is sikerül kihámozni a mondanivalójukat, ami igen érdekesnek és figyelemreméltónak bizonyult.
A két fiúra néztem, láttam ők is felkapták a fejüket erre az információra. Minden esetre elég biztató nyomnak tűnt, hogy utána járjunk.
- És hol van ez a bizonyos Szirttető Ösvény? – kérdeztem azt a vadászt, aki a legértelmesebbnek tűnt a csapatból, de erre megint kitört a hangzavar, mert annyira készségesen akartak segíteni, hogy mindenki egyszerre akarta elmagyarázni az utat.
- Csend legyen! – kiáltotta el magát Daudy, mire hirtelen olyan csönd támadt, hogy a szú percegését meg lehetett hallani a falban. – Kérlek benneteket, csak egy beszéljen. – folytatta utána nyájasan, az ijedten rámeredő embereknek. – Mondjuk te! – bökött az előtte álló vadászra. Ennek aztán meg is lett eredménye, és a férfi büszkén dagadó mellel, hogy ő lehet a segítségünkre, lelkesen magyarázott, még a földre egy hevenyészett útvonalat is felrajzolt, így hamarosan megtudtuk az utat az Ösvényhez.
- Nem lenne egyszerűbb, ha valaki elkísérne bennünket és megmutatná az utat? – nézett rájuk kérdőn Eigo. Mire mindhárman a vadászokra néztünk, hiszen teljesen logikus kérés volt.
- Nem! Azt nem lehet! – vágták rá gyorsan és még hátrább is léptek tőlünk. – Nekünk itt kell védeni a falunkat!
- Csak nem féltek? – néztem rájuk mosolyogva, hiszen nem volt nehéz észre venni, hogy mi is valójában az ok.
- Hát…..nem vagyunk mi katonák, vagy olyan ügyes mágusok, mint ti. – próbált meg a hiúságunkra hatni az egyik vadász. – Nem szívesen futnánk bele egy csapat banditába. – nyögte ki végül is.
Összenéztünk és persze nem erőltettük a dolgot, mert a végén több kárt okoztak volna, mint hasznot.
- Akkor megnézzük azt a Szirttető Ösvényt? – kérdeztem Eigot és Daudyt. – Szerintem elég biztató nyomnak tűnik.
- Menjünk kicsit arrébb. - intett Eigo nekem és Daudynak.
Arrébb húzódtunk a vadászoktól, hogy ne hallják amit mondani akar.
- Szerintem részben igazuk van a vaszádoknak... vadászoknak Nekik itt kell maradniuk megvédeni a falut. De akkor nem kellene itt lapítnaiuk... lapítaniuk ebben a házban. Mi pedig nem tudjuk, hogy merre vannak azok a banditák, és ha mégse tanálánk... találnánk meg őket estig, akkor lehet, hogy megtámadják a települést, és elkétünks... elkéstünk. Az elsődleges terv az, hogy megkeressük a rejtekhelyet, és ha megtaláljuk, akkor gyorsan kitikatjuk... kiiktatjuk őket. De van egy másik tervem is, arra az esetre, ha nem találjuk meg őket időben. Osszuk szét a vadászok kötzöt... között a mágikus lövedékeket, azután pedig küldjük fel őket a házak tejetére... tetejére. Ha véletlen jönnének a banditák, akkor megelphetik... meglephetik őket, és lehet, hogy sikerül is nekik visszaverni a tádamást... támadást. Igaz, hogy egyszerű a terv, de lehet, hogy pont ezrét... ezért fog összejönni. Ez akkor is jó lehet, ha mégse a banditák nyomati látták a vadászok, és azok közben máshol vannak. Viszont az is lehet, hogy nem kellene rögtön az első nyomra ráugranunk, hanem körbe kellene még nézni a többi helyen. Mit gondoltok?
- A vadászok véderővé alakítása tetszik, de szerintem először nézzük meg a nyomokat, nincs az olyan nagyon messze! Aztán, ha nem találunk semmit, még mindig tovább nézelődhetünk. - rázom a fejem, miközben Daudyra nézek ő, mit mond.
- A védelmi terv alapban tetszik, viszont akkor először meg kéne találnunk a legalkalmasabb épületeket ahova felküldjük őket, hogy minél effektívebb legyen a védelem. Miután megszerveztük a védelmet, meg kellene néznünk azt a lehetséges rejtekhelyet. Az hatalmas előnyt jelentene, ha nem ők támadnak elsőként, szervezetten, hanem mi lepjük meg őket és ezáltal szervezetlen tömeg ellen kell harcolnunk, ha szükséges. Ha nem járunk sikerrel még mindig leellenőrizhetjük a többi lehetséges pontot. De ehhez minél előbb meg kellene szerveznünk a védelmet. Nem pazarolhatjuk az értékes időt. Minél előbb indulnunk kell. - mondta most elég bőbeszédűen Daudy.

- Banditák? Ez hogy nem jutott az eszünkbe?
- Mert, olyan szenilis és hülye vagy Steve, hogy nem tudsz gondolkodni!
- Te is ott voltál ugyanúgy!
- Jó, ne a múlton rágódjatok, inkább az ifjú mágusoknak próbáljunk segíteni.
- Igaz, igaz… Mi is volt a kérdés?
- Hogy mikor és hol láttuk őket. Mondtam, hogy szenilis vagy.
- Nem vagyok szenilis!
A harmadik egy nagyot sóhajtott, és odalépett hozzánk.
- Igazából több helyen is találtunk már ilyen lábnyomokat. Eddig összesen kétszer és bár különböző helyekről jöttek, most jobban belegondolva egy közös volt bennük. Mind egy irányba tartott.
- A Szirttető Ösvényhez.
- Pontosan. Az első nyomokat úgy egy hete találhattuk.
- Igen a körül.
- Az utolsókat pedig rá néhány nappal, mikor egy másik vadász területet próbáltunk meg. Sajnos nem túl sok sikerrel.
Erre az információra felkaptam a fejem. Abból amit a vadászok mondtak, egyértelműnek tűnt, hogy azon a helyen van a banditák rejtekhelye.
- És hol van ez a bizonyos Szirttető Ösvény? - kérdezte Sarumi.
Mindenki egyszerre akarta elmagyarázni az utat, ezért hangzavar keletkezett, és semmit nem értettem.
- Csend legyen! - förmedt rájuk Daudy, mire hirtelen elhallgattak. - Kérlek benneteket, csak egy beszéljen. Mondjuk te! - mutatott az előtte álló férfira.
A vadász kihúzta magát és elkezdte elmagyarázni az útvonalat, és egy térképet is rajzolt a földre.
- Nem lenne egyszerűbb, ha valaki elkísérne bennünket és megtumatná... megmutatná az utat? - kérdeztem.
- Nem! Azt nem lehet! Nekünk itt kell védeni a falunkat! - mondták, miközben hátra léptek egyet.
- Csak nem féltek? - mosolygott Sarumi.
- Hát…..nem vagyunk mi katonák, vagy olyan ügyes mágusok, mint ti. Nem szívesen futnánk bele egy csapat banditába.
A többiekre néztem, és láttam rajtuk is, hogy nem akarják erőltetni a dolgot, beletörődtünk abba, hogy nekünk kell megtalálnunk az ösvényt és a banditákat is.
- Akkor megnézzük azt a Szirttető Ösvényt? Szerintem elég biztató nyomnak tűnik. - kérdezte Sarumi.
- Menjünk kicsit arrébb. - mondtam Saruminak és Daudynak.
Eltávolodtunk pár lépésnyit a vadászoktól, hogy ne hallják mit beszélünk, majd halkan elkezdtem mondani az ötletem a többieknek.
- Szerintem részben igazuk van a vaszádoknak... vadászoknak Nekik itt kell maradniuk megvédeni a falut. De akkor nem kellene itt lapítnaiuk... lapítaniuk ebben a házban. Mi pedig nem tudjuk, hogy merre vannak azok a banditák, és ha mégse tanálánk... találnánk meg őket estig, akkor lehet, hogy megtámadják a települést, és elkétünks... elkéstünk. Az elsődleges terv az, hogy megkeressük a rejtekhelyet, és ha megtaláljuk, akkor gyorsan kitikatjuk... kiiktatjuk őket. De van egy másik tervem is, arra az esetre, ha nem találjuk meg őket időben. Osszuk szét a vadászok kötzöt... között a mágikus lövedékeket, azután pedig küldjük fel őket a házak tejetére... tetejére. Ha véletlen jönnének a banditák, akkor megelphetik... meglephetik őket, és lehet, hogy sikerül is nekik visszaverni a tádamást... támadást. Igaz, hogy egyszerű a terv, de lehet, hogy pont ezrét... ezért fog összejönni. Ez akkor is jó lehet, ha mégse a banditák nyomati látták a vadászok, és azok közben máshol vannak. Viszont az is lehet, hogy nem kellene rögtön az első nyomra ráugranunk, hanem körbe kellene még nézni a többi helyen. Mit gondoltok?
- A vadászok véderővé alakítása tetszik, de szerintem először nézzük meg a nyomokat, nincs az olyan nagyon messze! Aztán, ha nem találunk semmit, még mindig tovább nézelődhetünk. - mondta el Sarumi a véleményét, majd Daudy nézett.
- A védelmi terv alapban tetszik, viszont akkor először meg kéne találnunk a legalkalmasabb épületeket ahova felküldjük őket, hogy minél effektívebb legyen a védelem. Miután megszerveztük a védelmet, meg kellene néznünk azt a lehetséges rejtekhelyet. Az hatalmas előnyt jelentene, ha nem ők támadnak elsőként, szervezetten, hanem mi lepjük meg őket és ezáltal szervezetlen tömeg ellen kell harcolnunk, ha szükséges. Ha nem járunk sikerrel még mindig leellenőrizhetjük a többi lehetséges pontot. De ehhez minél előbb meg kellene szerveznünk a védelmet. Nem pazarolhatjuk az értékes időt. Minél előbb indulnunk kell.

Visszasétáltunk a vadászokhoz, akik már kíváncsian várták, hogy mit beszéltünk egymással.
- Arra jutottunk, hogy először is meg kell védeni a falut a banditáktól. Ezt úgy terveztük, hogy mi fogjuk kifosztani az egész települést, és akkor a tolvajok már nem tudják. Szóval lássunk is hozzá. Light Magic.
Kezemben egy apró fénygömb jelent meg, ami igazából csak világításra volt jó, de kellően megrémítette a vadászokat, és a társaimat.
- Csak vicceltem, hogy ne legyen ilyen feszült a hangulat. - szüntettem meg a varázsigét és elmosolyodtam.
A reakcióikból ítélve a többieknek nem igazán tetszett ez, de érhető is volt. Daudy inkább folytatta a tervünk ismertetését.
- Először is osszátok szét egymás között a mágikus tölteteket. Remélhetően elegendő töltényetek van arra, hogy egy kisebb csatában kivegyétek részeteket a falu védelmében. Az után pedig a tetőkön fogtok elhelyezkedni, hogy ha úgy alakul, akkor lesből tudjatok támadni. Ehhez azonban meg kellene találnunk a legalkalmasabb épületeket, ahonnan ti jól beláthatjátok majd a falu területét. Mivel ti ismeritek a települést, várjuk az ötleteiteket.
- És ha tudtok még embereket szerezni esetleg, akkor az is nagy segítség lenne. - tette hozzá Sarumi.
- Mi körbejárjuk gyorsan a falut, és megnézzük, hátha valakiket nélkülözni lehet egy napra a munkából. - lépett előrébb két vadász.
- Rendben, csak siessetek. - bólintott Sarumi.
- A település közepén áll egy kisebb toronyóra, amit már lehet, hogy láttak is. Csupán négy emelet magas, de még így is elegendő, hogy körbe láthasson bárki. Onnan figyelve valaki könnyűszerrel kiszúrhat egy közeledő nagyobb tömeget. - folytatta egy másik férfi.
- Nem is rossz ötlet. Ez hasznos lehet, viszont rejtőzködő és osonva érkezők ellen nem túl hatásos.
- Nem hiszem, hogy osonva érkeznének a banditák, főleg, ha mindenkit megölnek, aki él és mozog.
- Mivel a település nem túl nagy, így könnyen megoldható az átcsoportosítás egyik helyről a másikra, ha mégse a legjobb helyeken rejtőzködnek el.
Közben az ajtón belépett a két vadász, két másik férfi társaságában.
- Találtunk két embert. - mondta az egyik lihegve.
- Remek, adjatok nekik is fegyvert és mágikus tölteteket. - intett a vadászoknak Sarumi.
- Én rajzoltam maguknak egy térképet a Szirttető Ösvényhez.. - lépett elő egy férfi, kezében egy papírral.
Daudy átvette tőle a lapot, mi pedig körbeálltuk és megnéztük. Nem sok mindent tudtam kivenni a térképről, csak az útvonalat, de úgyis csak az a lényeg.
- Az útvonal egyértelműen kivehető, de a többi rajz majdnem hogy értelmezhetetlen. Célnak nagyon is megfelel, köszönjük fáradozását. - rázta meg a fejét Daudy.
- Lehet, hogy egyértelműnek tűnik, de azt is számításba kell vennünk, hogy útközben lesznek olyan helyek, ahol már nem biztos, hogy ilyen egyértelmű lesz. Úgyhogy vigyünk magunkkal valamit amivel meg tudjuk jelölni az utat amin végigmentünk, hogy ha eltévednénk, akkor legalább visszataláljunk. - vetettem fel az ötletet.
- Van valakinek valami kérdése a tervvel kapcsolatban? Ha nincs, akkor osszátok szét egymás között a mágikus tölteteket, utána menjen két ember a toronyórába, a többiek pedig helyezkedjenek el a tetőkön.
- Mi elindulunk a térkép alapján a rejtekhelyre. Reméljük, hogy előbb találjuk meg a banditákat, mint hogy ideérnek.
- Sok szerencsét, és bátorság emberek. Nem haggyuk, hogy bajuk essen, minél hamarabb végzünk a veszéjforrással, így vagy úgy. - bátorította a vadászokat Daudy.
- Tőlem indulhatunk! - nézett ránk Sarumi.
- Akkor útra fel. Intézzük el azokat a banditákat.

Miután megtárgyaltuk a további teendőket és megszületett a döntés, visszatértünk a vadászok várakozó csoportjához.
- Arra jutottunk, hogy először is meg kell védeni a falut a banditáktól. Ezt úgy terveztük, hogy mi fogjuk kifosztani az egész települést, és akkor a tolvajok már nem tudják. Szóval lássunk is hozzá. Light Magic. - kezdett bele Eigo a legnagyobb megdöbbenésemre, ráadásul még egy apró fénylabda is megjelent a kezében, már épp közbe akartam szólni, mikor újra beszélni kezdett:
- Csak vicceltem, hogy ne legyen ilyen feszült a hangulat. – azzal eltüntette a varázslatot és vigyorogni kezdett.
~ Hát elég h@lye vicc volt! ~ morogtam a bajuszom alatt, de aztán inkább már Daudyra figyeltem, aki kisebb fejrázás után végre belekezdett eredeti tervünk ismertetésébe:
- Először is osszátok szét egymás között a mágikus tölteteket. Az után pedig a tetőkön fogtok elhelyezkedni, hogy ha úgy alakul, akkor lesből tudjatok támadni. Ehhez azonban meg kellene találnunk a legalkalmasabb épületeket. Mivel ti ismeritek a települést, várjuk az ötleteiteket.
- És ha tudtok még embereket szerezni esetleg, akkor az is nagy segítség lenne. – tettem még hozzá, hiszen minél többen vagyunk, annál sikeresebb lehet az akció.
Alig fejeztem be máris két vadász lépett oda hozzánk.
- Mi körbejárjuk gyorsan a falut, és megnézzük, hátha valakiket nélkülözni lehet egy napra a munkából. – vállalták magukra a toborzó szerepét.
- Rendben, csak siessetek! – bólintottam és ők sietve távoztak, hogy teljesítsék a feladatot.
- A település közepén áll egy kisebb toronyóra, amit már lehet, hogy láttak is. Csupán négy emelet magas, de még így is elegendő, hogy körbe láthasson bárki. Onnan figyelve valaki könnyűszerrel kiszúrhat egy közeledő nagyobb tömeget. – buzdult neki társai példáján a másik vadász is, hogy segítsen nekünk.
Daudy bólintott a felvetésre, de egyből kétségei is támadtak.
- Ez hasznos lehet, viszont rejtőzködő és osonva érkezők ellen nem túl hatásos.
- Nem hiszem, hogy osonva érkeznének a banditák, főleg, ha mindenkit megölnek, aki él és mozog. –mondtam kisebb gondolkodás után.
- Mivel a település nem túl nagy, így könnyen megoldható az átcsoportosítás egyik helyről a másikra, ha mégse a legjobb helyeken rejtőzködnek el. – tette hozzá Eigo, most már könnyebben forgó nyelvvel, úgy látszik már kezdi kiheverni az ital hatását.
Míg a tervünket simítgattuk, javítgattuk, addigra visszatért a két vadász, akik emberekért indultak a faluba. Sajnos csak két vállalkozó egyedet tudtak hozni magukkal, de hát ez is több, mint a semmi.
- Találtunk két embert. – jelentette be egyikük, mintha nehezünkre esett volna megszámolni..
- Remek, adjatok nekik is fegyvert és mágikus tölteteket.- intettem a férfiaknak, leplezve csalódottságomat, mikor egy újabb segítő lépett előre.
- Én rajzoltam maguknak egy térképet a Szirttető Ösvényhez. – nyújtott felénk egy telerajzolt papírt
Daudy vette el tőle elsőnek, mi meg körbeálltuk, hogy lássuk hová is kéne mennünk.
- Az útvonal egyértelműen kivehető, de a többi rajz majdnem hogy értelmezhetetlen.- csóválta meg fejét a fiú.
- Lehet, hogy egyértelműnek tűnik, de azt is számításba kell vennünk, hogy útközben lesznek olyan helyek, ahol már nem biztos, hogy ilyen egyértelmű lesz. Úgyhogy vigyünk magunkkal valamit, amivel meg tudjuk jelölni az utat, amin végigmentünk, hogy ha eltévednénk, akkor legalább visszataláljunk. – vetette fel Eigo, amiről nekem gyerekkorom egyik kedvenc meséje ugrott be. Ezért mosolyogva próbáltam most már rövidre zárni a megbeszélést:
- Van valakinek valami kérdése a tervvel kapcsolatban? Ha nincs, akkor osszátok szét egymás között a mágikus tölteteket, utána menjen két ember a toronyórába, a többiek pedig helyezkedjenek el a tetőkön.
- Mi elindulunk a térkép alapján a rejtekhelyre. Reméljük, hogy előbb találjuk meg a banditákat, mint hogy ideérnek. – biccentett helyeslően Eigo.
- Sok szerencsét, és bátorság emberek. Nem hagyjuk, hogy bajuk essen, minél hamarabb végzünk a veszélyforrással, így vagy úgy. - bátorította a vadászokat még utoljára Daudy.
Körbenéztem a kiosztott feladatukat hangos nyüzsgéssel végző vadászokon, akik már útra készen várakoztak, aztán a szintén felkészült társaimon és nagyon reméltem, hogy jó döntést hoztunk és ez a falu végre nem esik áldozatul a banditáknak. Ha tervünk beválik, akkor rajtuk üthetünk.
- Tőlem indulhatunk! – néztem a fiúkra.

Mikor a vadászokat és az önkéntes falusiakat elhelyeztük a megfelelő pontokra, neki is indultunk a térkép által felvázolt útnak. A térképen, ami végül is az én kezemben kötött ki, a jobb érthetőség érdekében készítője jellegzetes tájékozódási pontokat tüntetett fel, így elsőként egy mezőn álló magányos tölgyfát kellett keresnünk. Mikor már jó ideje gyalogoltunk, akkor láttuk meg csak ezt a pontot, így már nyilvánvalóvá vált, hogy utunk nem lesz olyan rövid, mint amilyenre eredetileg számítottunk.
- Ez a magányos tölgyfa az első tájékozódási pont. Ezek szerint jó irányba haladunk. - állapítottam meg a tölgyhöz érve, majd ismét tanulmányoztuk a kapott rajzot, amin a következő tájékozódási pont egy ökölbe szorított kéz alakú szikla volt jelölve. Innentől a terep már nehezebb lett, tele volt kisebb nagyobb lejtővel, emelkedővel, úgy, hogy mire a sziklához értünk, már kissé lihegtünk az megerőltetéstől, Eigo meg is állt egy pillanatra, hogy a szomját oltsa.
- Úgy tűnik még mindig jó irányba haladunk, mivel ez a szikla a második tájékozódási pont a térképen. Innen Észak-kelet felé kell tovább mennünk. - tájékoztattam a többieket a térképet tanulmányozva.
- Remélem most már hamarosan odaérünk, mert kezdek fáradni. - jegyzi meg Eigo.
Viszont a furcsa alakú szikla igen csak felkeltette az érdeklődésemet. Tényleg olyan volt, mint egy ökölbe szorított kéz, melynek a mutató és középső ujja nyújtva maradt.
~ Talán valami ősi nép alkotásának maradványa lehet? Hiszen olyan élethű, mintha nem a természet faragta volna, hanem emberi kéz! ~ csodálkoztam rá a művészi kőre.
De, nincs idő ezen töprengeni, hiszen utunk még jócskán tovavezet, de azt legalább tudjuk, hogy nem tértünk le a megadott útvonalról.
Most viszont Észak-kelet felé kell fordulnunk, ahol egyre több követ, sziklát kell kerülgetnünk, aztán egyszer csak elébünk bukkan egy ösvény.
Nem kell nagy nyomolvasó képességünknek lenni, hogy lássuk a vadászok igazat szóltak, ezen az úton bizony mostanában elég nagy forgalmat bonyolítottak le szélesre taposva, az amúgy keskeny kis utat.
- Úgy tűnik a vadászoknak igazuk volt, valakik tényleg jártak erre. - mondom a fiúknak.
- A sok lábnyomból ítélve, tényleg sokan használják ezt az utat. - teszi hozzá Daudy.
Persze ez még nem jelent semmit, de támpontnak már igazán megfelelő. Azért innentől kezdve nem árt jobban a környezetünkre is figyelni.
~ Nem lenne jó, ha hirtelen belefutnánk egy csapat banditába! ~ nézek körbe figyelmesebben azonnal és látom, hogy a fiúknak is rögtön ez fordul meg a fejükben.
- Legyünk mostantól igen óvatosak! – mondom ki azért hangosan is. – Talán le kéne húzódnunk az nyílt útról és lehetőleg takarásban kéne haladnunk.
- Egyetértek! - bólint Eigo.
Megfontoltan és fülünket hegyezve lépkedtünk tovább, mikor a Szirttető Ösvényen egyszer csak lépések közeledését hallottuk. Mivel nem tudhattuk, hogy aki közelít jó vagy rossz szándékkal teszi azt, ezért a terep gyors szemrevételezése után egy, az úttól nem messze tornyosuló kb. 5 méter magas szikla mögé húzódtunk, ahonnan kitűnő rálátásunk volt az ösvényre, de minket nem láthatott onnan senki.
Pár másodperc múlva meg is pillantottuk a közeledőket, akikről első pillantásban lerítt, hogy nem a becsület útját járják. Négyen voltak: egy nő és három férfi. Egyforma barna, kevés gonddal összevarrt bőrruhában voltak, fejüket az orrukig takaró fekete kendő takarta, a szemüknél kivágással. Elég tempósan haladtak, de hála a jó szerencsénknek nem láttak meg bennünket mielőtt elrejtőztünk, mert nagy beszélgetésbe voltak merülve. Még volt egy kis időnk, hogy kialakítsuk a tervünket, mielőtt túl közel érnek.
- Mi legyen? – súgtam halkan társaimnak. – Megtámadjuk és foglyul ejtjük, vagy hagyjuk elmenni és követjük őket?
- Van egy ötletem. Milyen állat alakját tudod felvenni? - kérdezi Eigo.
- A sólyomét.
- Az jó lesz. Akkor változz át, repülj fel, és játszd el, hogy lezuhansz a banditák elé, de nem túl közel, nehogy el tudjanak kapni. Amikor észrevesznek, botorkálj be a sziklák és a növények közé, és gyere ide hozzánk. Szerintem követni fognak. Daudy a növénymágiájával befogja a szájukat, hogy ne tudjanak kiabálni, ezután pedig ketten kiütjük őket, és amikor eszméletlenek, megkötözzük őket, és messzebbre visszük őket az úttól. Ha ez is megvan, felébresztjük, és kifaggatjuk őket. Mit szóltok hozzá?
- Részemről rendben van, ha Daudy elbír egyszerre, mind a négyükkel! - nézek a nevezettre, válaszára kíváncsian. - De, arra az esetre, ha nem beszélnek, milyen terved van? Hiszen ez is egy lehetőség. -
Viszont vészesen közeleg a négy bandita, nem biztos, hogy lesz időnk ezt is megvitatni.

Amikor végeztünk a falu védelmének megszervezésével, el is indultunk a Szirttető Ösvény felé. Sarumi olvasta a térképet, mi pedig Daudyval, bízva a lány térképolvasási képességében, követtük őt. Először egy zöld mezőre értünk, ami kellemes látványt nyújtott, és lágy szellő fújt keresztül rajta. Minél tovább mentünk annál kevésbé találtam olyan szépnek a helyet, ahhoz képest, mint amikor először megláttam. Nagyobb volt mint amilyennek elsőre tűnt, és a nap is egyre jobban tűzött ránk. Amikor már jó ideje haladtunk, nem messze előttünk megpillantottam egy tölgyfát, és ekkor Sarumi megszólalt.
- Ez a magányos tölgyfa az első tájékozódási pont. Ezek szerint jó irányba haladunk.
Ez az információ kissé megnyugtatott, hogy legalább nem feleslegesen sétálunk ennyit. Ahogy tovább haladtunk, úgy alakult át a terep is. Egyre dombosabb volt az út, és a fű helyét szép lassan sziklák vették át. Kissé nehezebb volt így előrehaladni, de nem álltunk meg. Mivel már szomjas lettem, elővettem a kulacsom, letekertem a tetejét és belekortyoltam. A hideg ital ami benne volt, kissé felfrissített, és energiával töltött fel. Egy sziklát vettem észre, ami egy kézre hasonlított. Ökölbe volt szorítva, de a mutató és a középső ujja felfelé mutatott. Nem volt nehéz kitalálni, hogy nem a természet faragta ilyen alakúra, de nem is igazán érdekelt. Sarumi ismét megszólalt.
- Úgy tűnik még mindig jó irányba haladunk, mivel ez a szikla a második tájékozódási pont a térképen. Innen Észak-kelet felé kell továbbmennünk.
- Remélem most már hamarosan odaérünk, mert kezdek elfáradni.
Tovább követtük Sarumit. Az út mentén egyre több szikla, és egyre kevesebb növény volt. Kis idő múlva megpillantottunk magunk előtt egy ösvényt.
- Úgy tűnik a vadászoknak igazuk volt, valakik tényleg jártak erre.
- A sok lábnyomból ítélve, tényleg sokat használják ezt az utat.
- Legyünk mostantól igen óvatosak! Talán le kéne húzódnunk az nyílt útról és lehetőleg takarásban kéne haladnunk.
- Egyetértek.
Az út mellett haladtunk tovább, ahol ismét sűrűsödni kezdett a növényzet, és a sok kisebb szikla helyét, kevesebb, de annál nagyobb darabok vették át. Hirtelen lépések zaját hallottuk, ezért gyorsan elrejtőztünk egy nagyobb szikla mögé, nehogy észrevegyenek minket, mivel nem tudtuk, hogy kik közelítenek és, hogy hányan vannak. Rövid idő után meg is láttuk a hang forrását. Négy bandita közeledett felénk, három férfi és egy nő. Mindannyian egyszerű, barna bőrruhát hordtak, az arcukat pedig egy kendővel takarták el, ami a fejükről lógott le, az orrukig. Két kivágott nyílás volt a kendőkön, hogy ne akadályozza őket a látásban. Vidám beszélgetésükből ítélve, nem vettek észre minket.
- Mi legyen? Megtámadjuk és foglyul ejtjük, vagy hagyjuk elmenni és követjük őket? - kérdezte halkan Sarumi.
- Van egy ötletem. Milyen állat alakját tudod felvenni?
- A sólyomét.
- Az jó lesz. Akkor változz át, repülj fel, és játszd el, hogy lezuhansz a banditák elé, de nem túl közel, nehogy el tudjanak kapni. Amikor észrevesznek, botorkálj be a sziklák és a növények közé, és gyere ide hozzánk. Szerintem követni fognak. Daudy a növénymágiájával befogja a szájukat, hogy ne tudjanak kiabálni, ezután pedig ketten kiütjük őket, és amikor eszméletlenek, megkötözzük őket, és messzebb visszük őket az úttól. Ha ez is megvan, felébresztjük, és kifaggatjuk őket. Mit szóltok hozzá? - osztottam meg a többiekkel az ötletem.
- Részemről rendben van, ha Daudy elbír egyszerre, mind a négyükkel! De, arra az esetre, ha nem beszélnek, milyen terved van? Hiszen ez is egy lehetőség.
- Azt majd kitaláljuk akkor, több időnk is lesz rá.

Miután megbeszéltük a tervet, Sarumi elsuttogta a varázsigét, és sólyommá alakult. Észrevétlenül felröppent a levegőbe, és hirtelen abbahagyta a repülést, és zuhanni kezdett. A banditák előtt ért földet, de még biztos távolságban, hogy ne tudják elkapni. Ahogy arra számítottunk, a banditák észrevették.
- Höhö. Nézd má' a hülye madarat! - mutat az egyikük Sarumi felé.
- Jó kis sült lenne belőle. – jegyzi meg a baloldali férfi. - Mozdulj Larry! Éhes vagyok már!
- Oké. – feleli a Larry nevezetű.
- Állj csak meg Larry! Mitől zuhant le az a madár? Nem tűnt sérültnek. Mi van ha beteg? - állította meg a nő.
- Mit számít az neked? - kérdez vissza a baloldali férfi.
- Nagyon is számít b*zdmeg! Ha beteg állatot eszel, te is elkapod tőle. Én meg nem akarom, hogy végig fertőzd a tábort egy ilyen sz*rral. És k*rvára nem örülnék, ha miattad egész álló nap f*snék vagy okádnék.
Kissé meglepődtem a nő szóhasználatán, mivel nem igazán voltam hozzászokva az ilyenekhez, de végül is mi mást várhatna el az ember egy banditától.
- Jaj most mit hisztizel már? Larry nyomás, hozd azt a madarat.
- Larry maradsz.
A férfi már nem tudta, hogy mit csináljon, ezért inkább várta, hogy mire jutnak a társai.
- Állj meg, és csinálj úgy mintha pihennél, amíg befejezik a vitát. - szóltam halkan Saruminak.
- Most mit kell parádézni? Te meg mit kussolsz ott Stan? - fordul a harmadik férfihez.
Mielőtt szólhatott volna iszonyatosan megkordult a gyomra, mire az előző fickó hangosan felnevetett. A legjobbkor időzített, mivel már úgy tűnt, hogy a tervünk máris kudarcba fullad, de ekkor a nő megszólalt.
- Jól van csesszétek meg, de ha miattatok beteg leszek felvágom a hasatokat és a saját beletekkel akasztalak fel titeket egy fára!
- Hallottad Larry az "Úrnőt". Indulás van!
A férfi elmosolyodik, és újra Sarumi után indul. A lány ügyesen csalja felénk a banditát, aki gyanútlanul követi, annak reményében, hogy sült sólymot ehet majd a társaival. Amikor elég közel értek, és megbizonyosodtunk róla, hogy a többi nem lát minket, Daudy folytatta a terv kivitelezését.
- Grapling Vines. - mondta ki a varázsigét.
Egy inda nőtt ki a földből, ami körbetekeredett a férfin, és a száját is befogta, nehogy kiáltani tudjon a társainak. Felkaptam a földről egy követ, és gyorsan odamentem a megkötözött banditához, és fejbe vágtam, amitől elvesztette az eszméletét. Kissé értetlenül néztek rám a társaim, hogy miért pont így ütöttem ki.
- A fénymágiámat nem használhattam, mivel azt észrevette volna a többi, ti pedig már megcsináltátok a feladatotokat, szóval én is ki akartam venni a részem az egészből. - mondtam mosolyogva.
- És most hogyan tovább? Eggyel nem sokra megyünk, ráadásul ez egy idióta. - kérdezte Daudy.
- Szerintem, nem fognak örökké várni rá a társai, és jönnek, hogy megkeressék. Ha másért nem, akkor azért nehogy egyedül egyen meg. - felelte halkan Sarumi.
- Akkor várjuk meg, amíg a többiek utána jönnek, és csináljuk úgy, ahogy megbeszéltük.
- Daudy, megkötve tudod tartani ezt a fickót, miközben a többit is betekered az indáiddal? Hátha közben felébred véletlen.
- Persze, nem lesz gond.
- Nincs más hátra, mint várni.
A szikla mögött vártuk a többi banditát, és felkészültünk a támadásra.

Miután megbeszéltük a teendőket a gyakorlati megvalósításé lesz a főszerep. Felveszem a sólyom alakját és egy kisebb kerülővel az ellenkező irányból repülök a banditák elé, ahol a terv szerint zuhanásba kezdek és kisebb szárnyverdesés után a földre szállok, elég messzire tőlük ahhoz, hogy legyen időm a bokrok közé csalni őket, ha el akarnak kapni.
Természetesen a haramiák is felfigyelnek rám.
- Höhö. Nézd má' a hülye madarat! - mutat a legelöl ballagó Sarumi felé.
- Jó kis sült lenne belőle - nyalja meg a szája szélét a bal oldali férfi - Mozdulj Larry! Éhes vagyok már!
- Oké - válaszolja a Larry nevezetű és már lép is felém.
- Állj csak meg Larry! Mitől zuhant le az a madár? Nem tűnt sérültnek. Mi van ha beteg? – szólal meg a nő, gyanakodva méregetve.
- Mit számít az neked? - kérdez vissza a férfi, aki már maga elé is képzelt nyárson sütve.
- Nagyon is számít b*zdmeg! Ha beteg állatot eszel, te is elkapod tőle. Én meg nem akarom, hogy végig fertőzd a tábort egy ilyen sz*rral. És k*rvára nem örülnék, ha miattad egész álló nap f*snék vagy okádnék – veszekszik vele a nő indulatosan káromkodva.
~ Hát nem semmi ennek az elfajzott némbernek a szavajárása, az biztos! ~ hüledezek magamban, hiszen a vele lévő férfiak nem beszélnek ilyen mosdatlanul.
- Jaj most mit hisztizel már? Larry nyomás, hozd azt a madarat. – legyint egyet az éhes bandita.
Larry már engedelmesen indulna is a bokor felé, de ekkor a nő hangja megállítja.
- Larry maradsz.
Szerencsétlen fickó megáll és hol a férfira, hol a parancsolgató nőre néz. Látszik rajta, hogy most már cégképp fogalma sincs most kinek is engedelmeskedjen. Tanácstalanul tekintett egyikről a másikra.
- Állj meg, és csinálj úgy, mintha pihennél, amíg befejezik a vitát. – hallom a csendben suttogó Eigo hangját, de egyébként sincs sok választásom.
~ A végén még kudarcba fullad a tervünk a kényes gyomruk miatt! ~ mérgelődök közben.
- Most mit kell parádézni? Te meg mit kussolsz ott Stan? - fordul az eddig csak csöndben hallgató férfihoz a nő.
Mielőtt azonban a férfi megszólhatott volna iszonyatosan megkordul az akadékoskodó asszonynép hasa, mire az előző fickó hangosan felnevet.
- Jól van csesszétek meg, de ha miattatok beteg leszek felvágom a hasatokat és a saját beletekkel akasztalak fel titeket egy fára!
- Hallottad Larry az "Úrnőt". Indulás van!
Larry megkönnyebbülten elvigyorodik és megindul végre felém, csak egy baj van egyedül jön, a többiek nem tartanak vele, csak várakoznak.
Minden esetre Larry még a nyelvét is kidugva a nagy igyekezetében próbál becserkészni, miközben én a bokrok rejtekébe csalogatom. Mikor már úgy tűnik az útról semmiképpen nem lehet látni minket Daudy akcióba lép és elmotyogja halkan a varázsigét.
- Grapling Vines!
Rögtön erős indák tucatjai nőnek ki a földből, melyek körbefonják a meglepődésében nyikkanni is elfelejtő banditát, és mire kiáltana már a száját sem tudja kinyitni. Ekkor Eigo kisebb megrökönyödésünkre egy követ kap fel a földről és a mozgásképtelen férfi fejére csap, aki ájultan esik össze. Kíváncsi tekintetünkre Eigo elmosolyodik és rövid magyarázatba fog:
- A fénymágiámat nem használhattam, mivel azt észrevette volna a többi, ti pedig már megcsináltátok a feladatotokat, szóval én is ki akartam venni a részem az egészből. –
- És most hogyan tovább? Eggyel nem sokra megyünk, ráadásul ez egy idióta. - kérdezi a legfontosabb problémánkra rámutatva Daudy.
- Szerintem, nem fognak örökké várni rá a társai, és jönnek, hogy megkeressék. Ha másért nem, akkor azért nehogy egyedül egyen meg. - feleltem halkan, miközben visszaöltöm emberi alakom.
- Akkor várjuk meg, amíg a többiek utána jönnek, és csináljuk úgy, ahogy megbeszéltük.
- Daudy, megkötve tudod tartani ezt a fickót, miközben a többit is betekered az indáiddal? Hátha közben felébred véletlen.
- Persze, nem lesz gond.
- Nincs más hátra, mint várni.
Így, hát a búvóhelyünknek kinevezett szikla mögött ki-ki kikucskálva vártuk, hogy a banditák megunják társuk hosszúra nyúló távollétét és utána induljanak.

Nem kellett sokat várnunk, és a banditának a társai máris elvesztették a türelmüket.
- Mi tart már eddig Larry? Ne mond már, hogy egy nyamvadt lesérült madárral sem bírsz már el!
Ez után várták, hogy visszaszóljon a társuk, de mivel leütöttük és megkötöztük, ezért nehezen tette volna.
- Larry?
- Szerintem történt vele valami. - mondta a Stan nevezetű.
Ekkor hallottam, az acél csörgését, ahogyan a fegyvereiket előrántják. Sarumi kilesett a szikla mögül, hogy felmérje mivel állunk szemben.
- A nő kezében egy rövidkard van, a férfiaknál pedig egy hosszúkard és egy buzogány.
- Amikor elég közel érnek, kötözd le a lábukat az indáiddal, hogy ne tudjanak mozdulni. - mondtam halkan Daudynak.
Óvatosan közelítettek, és közben keresték a társukat. Türelmesen kivártuk a megfelelő pillanatot, és akcióba lendültünk.
- Grappling Vines.
Indák nőttek ki a földből, és rátekeredtek a banditák lábára. Sarumival gyorsan akcióba is lendültünk.
- Titan Magic: Arm.
- Light Beam.
Ugyanazt a férfit vettük célba, akit sikerült is kiütni. Közben Daudy egy indaököllel gyomronvágta a nőt, aki szintén kifeküdt. Amikor próbáltuk volna a harmadikat is kivonni a forgalomból egy időre, akkor vettük észre, hogy már átvágta a növényeket, amik lefogták. Egy kiáltás kíséretében azonnal felénk rohant, és lesújtott a kardjával. Nem volt időnk mágiát használni, és félreugrani is csak az utolsó pillanatban tudtunk. Daudy egy újabb indaököllel próbálkozott, amit a bandita kettészelt, mielőtt még eltalálhatta volna. Kihasználva az alkalmat, egy fénysugarat lőttem ki, ami elől a férfi sikeresen kitért. Sarumi sem tétlenkedett és újra megnyújtva karját, sikerült fejbe vágnia az ellenségünket, aki egy kissé megtántorodott ettől. Nem haboztunk és egyszerre támadtunk a férfira Daudyval. A fénysugár és az indaököl is eltalálták, amitől kifeküdt a bandita.
- Sikerült meglepnünk őket, de ez az utolsó majdnem minket lepett meg.
- Pár bandita nem győzhet le minket. - mosolyogtam. - Daudy, ne felejtsd el a lábukat is megkötözni, nehogy megpróbáljanak elrohanni.
- Már készen is van. - mondta büszkén.
- Akkor melyikkel kezdjük a kihallgatást?
- Mivel láttuk, hogy ez a Larry nevü nem éppen a tudásáról híres, ezért mondjuk először a nővel kezdjük.
Daudy a nő fejére öntött egy kevés vizet, aki ettől felébredt.
- EZT NEM ÚSSZÁTOK MEG TI FÉRGEK! HA ELKAPLAK TITEKET AKKOR EGYESÉVEL FOGOM MEGKÍNOZNI MINDANNYIÓTOKAT, EGÉSZEN ADDIG AMEDDIG AZÉRT NEM KÖNYÖRÖGTÖK, HOGY MEGÖLJELEK TITEKET! - ordibált.
- Azt hiszem nem vagy abban a helyzetben, hogy fenyegetőzz. Inkább mondd el, hogy hol van a táborotok és, hogy hányan vagytok.
- ENGEDJETEK EL A K**** ANYÁTOKAT! ÉLVE FOGLAK MEGETETNI TITEKET A KUTYÁKKAL!
Ekkor Sarumi ismét megnyújtotta a kezét, és fejbe vágta a nőt, aki ettől ismét elájult.
- Bocs srácok, de már idegesített.
- Ne kérj bocsánatot, engem is idegesített, és nem is hiszem, hogy bármit ki tudtunk volna szedni belőle.
- Akkor most én választok. Folytassuk ezzel az utolsóval.
Sarumi a víz segítségével felébresztette a férfit.
- Ezt még megbánjátok.
- Fogd be. Áruld el merre van a táborotok és, hogy mennyien vagytok.
- Arra várhatsz, hogy elmondom. De ti hárman édes kevesek vagytok ellenünk. Még akkor is ha lesből támadtok, ahogy ránk.
- Jobban teszed ha beszélsz, mert a végén még bajod esik.
- A társaink meg fognak találni titeket. Mi csak egy szimpla őrjáratra jöttünk ki, és ha nem térünk vissza egy bizonyos idő múlva, gyanút fognak a többiek.
Ekkor Daudy egy indaököllel kiütötte a férfit.
- Én se akartam kimaradni a sorból. - mondta mosolyogva.
- Úgy néz ki, hogy már csak egy van hátra, azon az idiótán kívül. Most én jövök.
A már szinte szokásosnak mondható módszerrel felébresztettem a Stan nevezetű banditát.
- Na idefigyelj, van egy ajánlatom a számodra. Vagy elmondod, hol van a táborotok és, hogy hányan vagytok ott, vagy itt és most véget vetünk a nyamvadt életednek.
A férfi nem mondott semmit, csak hallgatott.
- Adok 10 másodpercet, hogy válaszolj, mert ha nem, akkor először a társaidat fogjuk kivégezni a szemed láttára.
Ez se igazán hatotta meg, mivel még mindig nem szólt egy szót sem.
- Lejárt az idő. Sarumi, megkérhetlek rá, hogy kezdd el a sort valamelyikkel?
- Örömmel. Lássuk csak, melyik is legyen az első. Meg is van, legyen ez a Larry nevezetű.
Odalépett hozzá a lány, és elővett egy kést, amit a férfi torkának szegezett. Ekkor a bandita, aki éppen próbáltunk szóra bírni, kissé elfordította a fejét.
- Ne fordítsd el a fejed. Ha nem beszélsz, akkor szépen sorban megöljük mindet, és te végignézed ez egészet. - lépett oda Daudy, és megfogta a fejét, majd Sarumi felé fordította.

A többi haramia egy darabig türelmesen várakozott, de ahogy telt az idő, úgy fogyott a türelmük is.
- Mi tart már eddig Larry? Ne mond már, hogy egy nyamvadt lesérült madárral sem bírsz már el!
Válasz azonban nem érkezett és Larry sem jelentkezett továbbra sem.
- Larry?
- Szerintem történt vele valami – szólalt meg gyanakodva Stan, mire mindannyian gyorsan előhúzták fegyvereiket és megindultak a társuk után. A csörömpölésre kikukucskáltam a szikla mögül, amely rejtekhelyünkként szolgált, hogy felmérjem mi ellen fogunk harcolni.
- A nő kezében egy rövidkard van, a férfiaknál pedig egy hosszúkard és egy buzogány. – tolmácsolom a látottakat a fiúknak.
- Amikor elég közel érnek, kötözd le a lábukat az indáiddal, hogy ne tudjanak mozdulni. – javasolja Eigo alig halhatóan Daudynak, mert a banditák már igen csak közel járnak.
Csendben lapultunk hátunkat a sziklának vetve, várva, hogy felbukkanjanak a társukat kajtató és óvatosan közeledő rablók. Mikor már majdnem észrevettek minket Daudy hangja csattant fel.
- Grappling Vines!
A banditák meglepetten kapták fel a fejüket, de már nem tehettek semmit, mert hirtelen indák tucatjai nőttek ki a földből, melyek szorosan körbefonták lábaikat mozgásképtelenné téve őket. Most rajtunk volt a sor, szinte egyszerre szólaltunk meg Eigoval.
- Titan Magic: Arm!
- Light Beam!
Szerencsétlenségünkre ugyan azt a férfit vettük célba mindketten, akit viszont a kétoldalról érkező varázslat azonnal kiütött. Közben Daudy is sikerrel fektette ki a nőt, egy, az indáiból alakult ököllel, úgy vágta gyomron, hogy azonnal elájult. Így viszont a harmadik banditának elég ideje volt, hogy átvágja az őt tartó kötelékeket, és kardját magasba emelve, harsány csatakiáltással rontson felénk. Meleg helyzet volt, hisz varázslatra nem volt idő, még félre ugrani is alig bírtunk. A helyzetet Daudy lélekjelenléte mentette meg, aki egy újabb indaöklöt lódított felé. A felajzott rabló persze ezt is azonnal kettészelte, de így legalább volt időnk nekünk is összeszedni magunkat. Eigo egy fénynyalábot hajított felé, de a férfi félreugrott előle, de az én öklömet, mely megnyújtott karommal elérte őt, már nem tudta elkerülni. Ettől kicsit elvesztette az egyensúlyát, ami elég időt adott, hogy egy együttes támadással végre eszméletlenségbe taszítsuk a jómadarat.
- Sikerült meglepnünk őket, de ez az utolsó majdnem minket lepett meg. – dohogtam egy kicsit.
- Pár bandita nem győzhet le minket. – válaszolta mosolyogva Eigo. - Daudy, ne felejtsd el a lábukat is megkötözni, nehogy megpróbáljanak elrohanni.
- Már készen is van. – vigyorgott a fiú.
- Akkor melyikkel kezdjük a kihallgatást? – néztem rájuk kérdően, mert nem akartam itt éjszakázni.
- Mivel láttuk, hogy ez a Larry nevű nem éppen a tudásáról híres, ezért mondjuk először a nővel kezdjük. – javasolta Daudy, azzal nem sokat teketóriázva a nő fejére öntött egy kis vizet, amitől az prüszkölve tért magához.
- EZT NEM ÚSSZÁTOK MEG TI FÉRGEK! HA ELKAPLAK TITEKET AKKOR EGYESÉVEL FOGOM MEGKÍNOZNI MINDANNYIÓTOKAT, EGÉSZEN ADDIG AMEDDIG AZÉRT NEM KÖNYÖRÖGTÖK, HOGY MEGÖLJELEK TITEKET! – visított, ahogy a torkán kifért.
Daudy megcsóválta a fejét.
- Azt hiszem nem vagy abban a helyzetben, hogy fenyegetőzz. Inkább mondd el, hogy hol van a táborotok és, hogy hányan vagytok.
- ENGEDJETEK EL A K**** ANYÁTOKAT! ÉLVE FOGLAK MEGETETNI TITEKET A KUTYÁKKAL!
~ Hát ezt nem hiszem el! Egyszerűen képtelen felfogni, hogy most nem ő diktálja a feltételeket! ~ mérgelődöm, aztán egy laza mozdulattal megnövesztem a kezem és kupán vágom a mocskos szájú nőszemélyt.
- Bocs srácok, de már idegesített.
- Ne kérj bocsánatot, engem is idegesített, és nem is hiszem, hogy bármit ki tudtunk volna szedni belőle. – legyint Eigo is.
- Akkor most én választok. Folytassuk ezzel az utolsóval. – fordulok az alélt férfihoz és most én öntök vizet a nyakába.
- Ezt még megbánjátok. – tér magához és egyből fenyegetőzik.
~ Mi ez náluk? Összebeszéltek vagy mi! ~
- Fogd be. Áruld el merre van a táborotok és, hogy mennyien vagytok.- förmedek rá.
- Arra várhatsz, hogy elmondom. De ti hárman édes kevesek vagytok ellenünk. Még akkor is ha lesből támadtok, ahogy ránk.
- Jobban teszed, ha beszélsz, mert a végén még bajod esik.
- A társaink meg fognak találni titeket. Mi csak egy szimpla őrjáratra jöttünk ki, és ha nem térünk vissza egy bizonyos idő múlva, gyanút fognak a többiek.
Most Daudy unta meg a dolgot és csapta le a banditát egy indaököllel.
- Én se akartam kimaradni a sorból. – mosolyog ránk vidáman.
- Úgy néz ki, hogy már csak egy van hátra, azon az idiótán kívül. Most én jövök. – húzza ki magát Eigo és az utolsónak maradt rablóhoz, a Stan nevezetűhöz sétál, majd követve példánkat, vizet locsol az arcába.
- Na idefigyelj, van egy ajánlatom a számodra. Vagy elmondod, hol van a táborotok és, hogy hányan vagytok ott, vagy itt és most véget vetünk a nyamvadt életednek.
A férfi csak lesüti a szemét és hallgat.
- Adok 10 másodpercet, hogy válaszolj, mert ha nem, akkor először a társaidat fogjuk kivégezni a szemed láttára. – próbálkozik tovább Eigo.
De a férfi úgy látszik nem veszi túl komolyan a fenyegetőzést, mert továbbra sem szól egy szót sem.
- Lejárt az idő. Sarumi, megkérhetlek rá, hogy kezdd el a sort valamelyikkel?
- Örömmel. Lássuk csak, melyik is legyen az első. Meg is van, legyen ez a Larry nevezetű.
Odaléptem a férfihoz és úgy tettem, mintha nagy élvezetemre szolgálna, ha elnyisszanthatom a nevezett haramia torkát. A késemet a férfi nyakára szorítottam, aztán visszanéztem, mint aki már csak az utolsó utasítást várja. Láttam, hogy Stan elfordítja a fejét, de Daudy odalép hozzá és erőszakkal visszafordította felém.
- Ne fordítsd el a fejed. Ha nem beszélsz, akkor szépen sorban megöljük mindet, és te végignézed ez egészet.
~ Hát nagyon remélem, hogy beválik, mert azért nem szívesen váltanám be az ígéretünket, ha nem muszáj! ~ fut át rajtam a gondolat, de kifelé igyekszem minél marconább képet vágni.

Sarumi egyre jobban a bandita torkához nyomja a kést. Már annyira nekiszegezte, hogy a bőrt is benyomta, de a Stan nevezetű még mindig nem szólalt meg. Már elkezdte húzni a pengét, amitől egy kis vér is elkezd csordogálni. Ekkor már nagyon reméltem, hogy beszélni fog a fickó, mielőtt még a lány leállna.
- Hagyd abba! Könyörgöm ne! Inkább mindent elmondok!
Az utolsó pillanatban szólalt meg a férfi, de szerencsére bejött a tervünk. Sarumin és Daudyn is ugyanazt a megkönnyebbülést láttam, amit én éreztem. Folytathattuk a faggatással.
- Először is áruld el, hogy merre van a táborotok és, hogy mennyien vagytok ott?
- Innen északra, csak követnetek kell az ösvényt. Velünk együtt összesen negyvenen, plusz még a vezetőnk.
- Mire készültök? Melyik falut akarjátok megtámadni? - folytatta Sarumi
- Gosa Town-t fogjuk megtámadni, ha minden rendben megy.
- És mikor? - tette fel a kérdést Daudy.
- Holnap napnyugtakor indulnánk.
Egyre jobban belejöttünk a faggatásba, és ennek köszönhetően csak úgy záporoztak a kérdések.
- Áruld el, hogy hogyan tervezitek, különben nem tétovázunk, és azonnal megöljük a társaidat. - förmedtem rá, nehogy azt higgye, hogy meglágyultunk.
A férfi egyre idegesebb lett, amitől izzadni kezdett, és nyelt egy nagyot, mielőtt válaszolt volna.
- Az éjszaka leple alatt támadunk, ahogy szoktunk. Meglepetés szerűen. Csendben ellepjük a várost, az utcán lévőket egyesével elhallgattatjuk, aztán, amikor minden tiszta jön a roham. Végig raboljuk és gyújtjuk a várost a főnök vezetésével.
- A táborotokban vannak őkök? És ha vannak, akkor hányan? - kérdezett újból Sarumi.
- Vannak. Körülbelül hatan, néha nyolcan vagy tízen. A főnök hangulatától függ.
- Szoktak járőrözni?
- Igen, mi is épp járőröznénk.
- Milyen időközönként szoktak, és párban, vagy egyedül?
- Akinek nincs dolga a táborban azokat szokták vagy ki küldeni, vagy a táboron belül. Egyedül sosem szokott senki maradni.
- Vannak mágusaitok? - tettem fel ezt a lényeges kérdést.
- Csak egy. A vezetőnk.
- Milyen mágiát használ? - folytatta Daudy.
- Fegyvereket tud idézni. Többről nem tudok.
- Hányan vagytok felfegyverkezve? - kérdezte Sarumi.
- Mindannyian.
- A vezetőtök, állandóan a táborban van, vagy szokott egyedül mászkálni?
- Mindig a sátrában van. Csak nagyon ritkán szokott előjönni.
A férfi egyre jobban összezavarodott, és egyre nehezebben jöttek a válaszok a szájából.

Egyre közelebb és közelebb toltam a késemet Larry nyakához és közben izgatottan vártam, hogy végre megszólaljon az a jómadár, hiszen, akármit is sugalt a játékom, nem tartozott kedvenc időtöltéseim közé, hogy magatehetetlen rablók nyakát vagdossam el.
De csak nem akart az a nyomorult megszólalni!
~ Ez aztán az elvetemültség! Képes lenne végignézni, hogy elvágom ennek a szerencsétlennek a torkát? ~
Még egy utolsó kétségbeesett kísérletet tettem, hogy meggondolja magát, ezért a már a férfi torkához nyomott éles pengét finoman meghúztam egy vékony felületi vágást ejtve, éppen csak annyira, hogy megvérezzen.
~ Na! Ez a vége! Ha erre sem nyitja ki a száját, akkor mást kell kitalálni, vagy a két fiú végzi el a további piszkos munkát! ~ döntöttem el magamban és már tettem volna el a kést, mikor végre megtört az átkozott!
- Hagyd abba! Könyörgöm ne! Inkább mindent elmondok!
Reméltem, hogy Stan nem vette észre mekkora megkönnyebbült sóhaj hagyta el az ajkaimat, így felé nézve csak komor mosolyra húztam a szám.
- Először is áruld el, hogy merre van a táborotok és, hogy mennyien vagytok ott? – csapott le Eigo a magába zuhant férfira.
- Innen északra, csak követnetek kell az ösvényt. Velünk együtt összesen negyvenen, plusz még a vezetőnk.
- Mire készültök? Melyik falut akarjátok megtámadni? – kapcsolódtam be a kérdezősködésbe.
- Gosa Town-t fogjuk megtámadni, ha minden rendben megy.
- És mikor? – kérdezte Daudy, hiszen ő sem akart kimaradni a sorból.
- Holnap napnyugtakor indulnánk.
Önkéntelenül kialakítottunk egy sorrendet a kérdések feltevésében, amivel még jobban összezavarhatjuk Stant. Most megint Eigon volt a kérdezés sora.
- Áruld el, hogy hogyan tervezitek, különben nem tétovázunk, és azonnal megöljük a társaidat.
- Az éjszaka leple alatt támadunk, ahogy szoktunk. Meglepetés szerűen. Csendben ellepjük a várost, az utcán lévőket egyesével elhallgattatjuk, aztán, amikor minden tiszta jön a roham. Végig raboljuk és gyújtjuk a várost a főnök vezetésével.
A férfi most már minden kérdésünkre készségesen és habozás nélkül válaszolt, megkönnyítve a helyzetünket.
- A táborotokban vannak őrök? És ha vannak, akkor hányan? – jött az én kérdésem.
- Vannak. Körülbelül hatan, néha nyolcan vagy tízen. A főnök hangulatától függ.
- Szoktak járőrözni? – kapott a válaszon Daudy.
- Igen, mi is épp járőröznénk.
- Milyen időközönként szoktak, és párban, vagy egyedül?
- Akinek nincs dolga a táborban azokat szokták vagy ki küldeni, vagy a táboron belül. Egyedül sosem szokott senki maradni.
- Vannak mágusaitok? – tett fel Eigo egy igen fontos kérdést, hiszen ez eldöntheti elbírunk-e hárman a banditákkal.
- Csak egy. A vezetőnk.
~ Hát ezt megnyugtató hallani! ~ nyugodtam meg valamelyest.
- Milyen mágiát használ? – dörrent rá Daudy.
- Fegyvereket tud idézni. Többről nem tudok.
- Hányan vagytok felfegyverkezve? – jutott még eszembe egy lényeges szempont.
- Mindannyian.
~ Ez viszont nem valami jó hír! Így is hatalmas túlerőben vannak, még ekkor is, ha nincs köztük több mégis használó! ~
- A vezetőtök, állandóan a táborban van, vagy szokott egyedül mászkálni?
- Mindig a sátrában van. Csak nagyon ritkán szokott előjönni.
A férfi válaszai egyre halkabbak lettek és elgyötörtebbek lettek, hiszen maga is rájött, hogy most adta ki nekünk a társait.