Fehér gyöngy (küldetés Nati Teinának, Red Walternek, Petersen Ruwnak és Raelae Xing'ke-nek)

Úgy döntöttem korán reggel útra kelek és elnézek Akane Resortba. Mivel semmi dolgom nem volt arra a döntésre jutottam, hogy egy hétvégére itt maradok és megszállok egy szállodában. Régen nem voltam kirándulni, most eljött az ideje. Indulás előtt összeszedtem pár cuccot, a fürdő nadrágomat is, mivel a közelben van a tenger is. A vonat állomás közel volt a házhoz, amit béreltem, így maximum fél óra alatt ott voltam, természetesen a szomszéd néninek szólta, hogy a kutyusomra meg a házra néha nézzen be. Mostanság, ha vonattal utazok szokásommá vált, hogy könyvet olvasok. Most éppen sárkányokról olvasok, az ilyen könyvek lekötnek. Amikor a vonat megérkezik az Akane Resort-i állomásra, leszállok. Napsütéses nap volt, hét ágra sütött a nap, az égen csak elszórtan voltak bárányfelhők, a napot semmi sem takarta el. Az emberek többsége lenge ruházatban sétált, vagy rohant. Egy évben, ha egyszer elmegyek kirándulni, így most nem sajnálom a pénz a szórakozásra. Megkeresem a szállodát, amikor odaértem bementem és egyből a recepció felé vettem az irányt.
- Isten hozta. – mosolyog a lány a pult mögött.
- Jó napot. – köszönök én is neki.
- Miben segíthetek?
- Szeretnék egy szobát a hétvégére.
A hölgy levesz egy kulcsot a mögötte lévő akasztóról és ideadja a 16os számú szobának a kulcsát. A fele összeget kifizetem előre, a másik felét meg majd távozáskor.
- Köszönöm. – mondom majd elmegyek a szobákhoz.
A szobámban egy kisebb asztal, egy fürdő, egy WC és egy hatalmas ágy volt, amin két ember is el tudott volna férni. Kipakoltam a cuccomat a szekrényekben, majd ledőltem pihenni, mivel elképesztő meleg volt. Ilyenkor nem lenne szabad a napon tartózkodni. Egy óra alvás után úgy döntöttem, hogy mégis csak kimegyek és szétnézek. Lent volt egy kisebb presszó, ahol inni lehet meg kártyázni is. Rendeltem egy pohár szénsavas vizet, mivel a melegben az oltja a legjobban a szomjat, majd leültem az egyik asztalhoz. Sokan ültek az asztaloknál, nagy volt a hangzavar, mivel mindenki beszélgetett. Miután elfogyasztottam az inni valót visszamentem a szobába és magamhoz vettem a törülközőmet és a fürdő nadrágomat, elindultam a tengerpartra. Mint mindig rengetegen voltak, a homok meleg volt és kellemes, szerencsére volt egy szabad napozó ágy és egy napernyő. Az első dolgom az volt, hogy belefutottam a vízbe, ami kellemesen hullámzott. Rengeteg szórakozás volt az embereknek, több vízi sport, mászó fal, fagylaltozó is volt, minden, ami szemnek-szájnak kellett. Egész dél után kint voltam, amikor meg már kellően lebarnultam, illetve leégtem hazaindultam. Amikor egy ember lépett oda hozzám, eléggé gyanús volt, néhol szakadt volt a ruhája, de mosolygott.
- Üdvözletem.
- Jó napot! – mosolygok én is vissza rá, kicsit félénken. – Ne haragudjon meg a kérdésért, de maga kicsoda??
- James Cash kapitány vagyok, és te?
- Red Walter. Mit szeretne??
- Nos az a helyzet édes fiam, hogy legénységet keresek, már a távolból kiszúrtalak, el kellene egy ilyen ember a fedélzetre, mint te.
Mivel hallgatok, folytatja a kapitány a mondandóját, nem akarom megsérteni, így végig hallgatom, amit mondani akar.
- Van egy bizonyos kincs.
- Milyen kincs?- nem mintha érdekelne, csak kíváncsi vagyok, hogy van- e bizonyíték rá, hogy létezik. Ekkor egy térképet húz elő a zsebéből.
- Nézd csak. – bök a térképre. – Itt rejlik a kincs.
- Maga hisz ebbe?- nézek rá furcsállva.
- Igen, de kellene a segítséged, és mivel úgy látom mágus vagy. Természetesen a jutalom sem marad el a kaland végén és jól fogunk szórakozni.
- Igen az vagyok, kártyamágus. Nos, rendben van, elvállalom, mert kíváncsi vagyok a dologra. Amúgy is hiányzik egy kis kaland, de hogy pont a „nyaralásom” közepén talál meg.
Kicsit zsörtölődök, de végül is jó kalandnak ígérkezik, és miért ne segíthetnék neki??!!
Elmondta, hogy a hajója az egyik kikötőben van, Hargeonban. Három nap múlva akar ott találkozni, pont jót időzített még lesz időm mulatni is. Amikor elment én az utamat a vidámparkba vettem. Egész jól szórakoztam, ahhoz képest, hogy egyedül voltam. Néha csatlakoztam egy csoporthoz, akik szívesen beszélgettek velem. Este, amikor visszatértem a szállásra, hulla fáradtan dőltem le az ágyra és egyből elnyomott az álom. Amíg Akanéban tartózkodtam, kártyáztam is, hajókázni is elmentem, már amikor haza indultam eldöntöttem, hogy egy év múlva ismét ellátogatok ide, talán akkor már társasággal.

Pontosan két és fél nap telt el a beszélgetésünk óta a kapitánnyal. Éppen a Sea's Gold nevezetű hajót keresgéltem. Amikor egy gyönyörű fehér hajót megpillantottam a hatalmas tömegben, már tudtam, hogy azt a hajót keresem. Megpillantottam pár másik velem hasonló korú embert, akik szintén a hajú felé veszik az utat. Négyen voltunk, nem ismertem egyikőjüket sem, így nem nagyon beszélgettem velük.

Éppen a nagyvásárlás közepén voltam. Ma este valami finomat főzök... talán egy kis tengergyümölcsei pizzát. Folytatni akartam a vacsorához kellő alapanyagokat, mikor egy új ruhaboltot fedeztem fel. Valahogy nem az én stílusom volt, de be kellett mennem! Rövid szoknyák, nadrágok, és toppok sorakoztak a polcokon, ráadásul még drága sem volt semmi! A nagy nézelődés közepette egy férfi lépett oda hozzám, aki a ruháit nézve nem volt túl gazdag. Odajött hozzám, és megszólított.
- Jó napot, ha jól gondolom tudna nekem segíteni.
- Bocsánat, én is csak egy vevő vagyok. -válaszoltam a kérdésére.
- James Cash kapitány a nevem, és éppen legénységet keresek a hajómra.
- Egy hajó? Az nem koszos, és nem férfiak kellenek rá?
- Egy nő is mindig elkél a hajón, valamint mágusok kellenek nekem.
- Jah értem. És minek a mágusok, meg mi érdemem van a kis hajókázásból?
- Egy kincset keresek, valamint arra kellenek a mágusok, hogy ha valami gond akad, akkor tudjanak segíteni, valamint te az alakváltásoddal különösen kellenél.
- Honnan tudja? -kérdeztem meglepődve.
- Az most mindegy. Tudnál jönni, kérlek?
- Szerintem nincs akadálya igazából.
- Rendben. Akkor három nap múlva Hargeonba a Sea's Gold hajónál. -azzal a beszélgetésnek vége lett, a férfi pedig eltűnt. Igazából, már nagyon vártam a kihajózás napját, de otthon is jó volt. A vacsorához csak bevásároltam... de sikerült egy nagy szatyor ruhával is gazdagodni. A három nap alatt bementem a céhbe, aztán szóltam a mesternek, hogy elmegyek egy kis időre, aki készségesen elengedett engem. Utolsó este alig bírtam aludni. Gondoltam, hogy majd reggel bepakolok (a lehető legkevesebb ruhát elrakva), de nem ment a dolog. Hajnali kettőkor már indulásra készen is álltam. Repülve körülbelül négy óra az út, táskával a csőrömben öt. Túl hamar indultam volna, így inkább csináltam egy kis süteményt, hogy majd a társaimat meg tudjam kínálni. Remélhetőleg mindenki szereti a csokit, de ha nem akkor csinálok sima vaníliásat is. Ahogy a süti elkészült, már négy óra lett, gondoltam elindulok. Út közben két pihenőt is tartottam, és térképet néztem... bár nem tudtam, hogy minek. Ahogyan odaértem, megkerestem a hajót, amiről a kapitány beszélt. Megláttam mellette még egy fiút is. Ha jól emlékszem a nevére Petersen Ruw volt, a céhtársam.
- Szia, te Petersen vagy, ugye? -kérdeztem a fiútól
- Szia. Igen. De maradjunk csak a Pete-nél. -válaszolta kedvesen
- Rendben. Én Nati vagyok.-mutatkoztam be végre én is.
- Örvendek. Láttam, nem csak én lettem megbabonázva.
- Hát nem. Engem is sikerült belerángatni a dologba.
Akkor még egy fiú jött a közelünkbe Vörös hajjal, zöld szemmel. Nem tudtam ide jön-e, így nem szóltam neki. Pár perccel később még odajött egy... szerintem fiú, bár igencsak lányos volt. Nehéz lett volna eldönteni a nemét. Remélhetőleg majd a hangja és a bemutatkozása segít ebben. Kíváncsi voltam, hogy merre járhat már a kapitány...

Miután a Céh szalonjában sikerült meggyőzni a többséget, hogy nekem nem áll jól az öltöny, egy egyszerű fehér ing kíséretében kiléptem az ajtón.
Az utcákat jártam, mivel nem találtam a szintemnek megfelelő munkát a falon, terhet pedig nem akartam jelenteni senki oldalán.
Az utakat járva sok mindenen gondolkoztam.
Mikor a folyóhoz értem, épp az jutott eszembe, hogy milyen jó lett volna, ha nem hagyom ki a lehetőséget, hogy megtanuljak úszni. Egy hidat elérve, miközben a gondolataimba merültem, megbotlottam egy számomra láthatatlan akadályban, minek következtében elvesztettem egyensúlyom és a földre estem.
A földel való találkozás nem fájt különösebben, de a lábujjaim igen kellemetlenek találták az akadállyal való ismerkedést.
Miután a földön fekve kipihentem magam, felálltam és leporoltam a ruhám. Helyzetem stabilizálása után egy szokatlan kinézetű idegen nyújtotta felém a tárcám, biztos mikor elestem, akkor hagytam el.
- Tessék, uram. – majd kezembe nyomta a tárcám.
- Köszönöm Önnek. – lepődtem meg, mert első látásnak nem néztem volna ki belőle, hogy egy becsületes ember, ki az ilyen pillanatokat kihagyja.
- Látom vékony a tárcája. – jegyezte meg nekem.
- Igen, sajnos. – próbáltam mosolyogni, de nem volt rá okom. – Köszönöm még egyszer. – fordultam el.
- Várjon, kérem. – fogta meg a vállam. - James Cash kapitány vagyok. Egy legénységet toborzok, szívesen látnám önt a hajómon.
- Köszönöm, de…
- Fizetnék érte. – vágott a szavamba. – Egy munkát ajánlok, megtaláljuk a kincset, mit keressek és távozhat. Nem lesz veszélyes és egy kis időre az anyagi gondjai is megoldódhatnak. – mondta, miközben a tárcámra mutatott.
- Köszönöm a lehetőséget, de kihagynám. – válaszoltam udvariasan. Veszélyesnek találtam egy ilyen munkát, és nem igazán hiszek az eltűnt kincsek megtalálásában.
- Azért csak gondolja át. 3 nap múlva indulunk Hargeonból, és szívesen látnám önt, a hajó neve Sea's Gold.

A következő két nap az Öreggel való találkozás járt a fejemben. Mivel munkát továbbra se találtam a falon és tárcám üres volt, így bizonytalanul, de szóltam Bob mesternek, hogy nem leszek itt egy ideig. Mikor kérdezte, csak annyit válaszoltam egy kisebb mosoly kíséretében, hogy: „Megyek, meg tanulok úszni.”
Az utazótáskámat a vállamra véve, mibe csak a ruháim voltak, kiléptem az ajtón és elindultam Hargeon kikötőjébe.

A kikötőbe már egy kisebb tömeg látszódott a bizonyos Sea’s Gold nevezetű hajónál, így nem volt nehéz megtalálnom. A hajó felé sétálva hirtelen egy barna hajtömeget láttam magam mellett, melyből lassan egy gyönyörű lány arca törte ki magát.
- Szia, te Petersen vagy ugye? – kérdezte tőlem.
- Igen, szia. De maradjunk csak a Pete-nél. – válaszoltam neki, minthogy valahonnan ismerősnek tűnt az arca.
- Rendben. Én Nati vagyok. – mutatkozott be. Nati, Nati… gondolkoztam, de csak akkor jutott eszembe, hogy ki is ő, mikor a bokáján megláttam a Blue Pegasus jelét. Ő lenne az? Néztem meg jobban, minthogy még nem képzeltem el őt egy ilyen helyen.
- Örvendek. Látom nem csak én lettem megbabonázva. – mondtam neki.
- Hát nem. Engem is sikerült belerángatni a dologba.
Az arcát nézve, látszott rajta, hogy szemlélte a körülöttünk lévőket.
Érdekes alakok voltak körülöttünk, de szemünk mégis egy vörös hajú, zöld szemű fiún és egy alacsony, virítóan narancssárga ruhájú lányon... vagy fiún akadt meg.

A legénység inkább nézett ki szedett-vetettnek, mint rendezettnek. Próbáltam beszédbe elegyedni velük, de nem sok sikerrel. Mind valami olyasmit dünnyögtek, hogy „egy nő a fedélzeten balszerencsét hoz, és mi kettőt is fogunk cipelni”. Sóhajtottam, feleslegesnek éreztem azt, hogy elkezdjem őket győzködni tévedésükről. Mellesleg barátságosnak bizonyultak, mindaddig, amíg ők tehették fel a kérdéseket, fordítottan ez már nem volt annyira egyértelmű. Például arra a kérdésre, hogy mivel is foglalkoznak, olyan válaszokat kaptam, hogy kalandor, tengerész, matróz, felfedező, hajóács, kereskedő, kardforgató, zsoldos, krakéler.
Mikor már épp rá akartam volna kérdezni, hogy mit is lehet tudni az expedíciónkról Cash Kapitány lóhalálában szaladt le a hajójáról egyenesen be a tömeg közepébe. Míg kifújta magát vetettem egy újabb, fürkészőbb pillantást a hajóra, bár pár pillanat múlva úgyis megcsodálhatom testközelből is. Szakértelem hiányában nem láttam mást, csak egy egyszerű hajót, három árboccal, amiről eléggé nehéz eldöntenem, hogy kereskedő-, vagy hadihajó. Egyszerű fehérre volt lefestve, bár a hajó nevéből kékre asszociáltam volna, de a kapitánynak biztosan jobban tetszik így. Érdekes dolog, hogy a hajó külseje, és a kapitány öltözete teljesen ellentmond egymásnak: a hajó rendezett, a kapitány kevésbé.
A kapitány, ahogy leért barátságosan utasítja munkára az egyik lazsáló csoport matrózt, akik szó nélkül teljesítik az utasítást. Úgy látszik itt első a kötelesség, és csak aztán a pihenés, remélem nekem nem kell majd semmivel sem megerőltetnem magam.
-A többiek a fedélzetre, egy órán belül kihajózunk. – adta ki végül az újabb parancsot, majd odajött apró, négyes, különc csoportunkhoz. Szemével végigpásztázta arcunkat, esetemben még a fejét is lejjebb hajtotta, mivel szemem magassága lehet ott, ahol a többiek begombolják a legfelső gombjukat. Cash kapitány kedves arcára ebben a pillanatban egy fél másodpercre keserű kifejezés ült ki, motyogott is valamit, hogy „csak négyen…” de a végét nem értettem, hiába a jó füleimnek, ugyanis az egyik pakoló matróz a közelünkben vágta fejbe egy termetes ládával társát, aki egy hangos „Blimey”-vel teljesen elnyomta a suttogó beszédet.
-És itt van az én négy mágus barátom! Remélem jó szelet is tudtok varázsolni. – Mondta, majd vállon veregetett, ami után megtörölte a kezét. Lehet elfelejtettem szólni neki, hogy ne érjen hozzám, ha nem akarja, hogy egy kevés homok tapadjon a kezéhez, de ezt a mutatványt most ujjatlan dresszem alaposan elősegítette. A többiek képességeiről nem tudok sokat, annyit viszont igen, hogy én nem fogok neki szelet varázsolni, még ha akarnék se.
- Egy órán belül felszedjük a horgonyt, ha dolgotok van, most intézzétek el! Én most rohanok, mert az a barom fordítva fogja a ládát... Hej! – Azzal elszelelt. Nem tudom pontosan mit értett azon, hogy dolgunk lenne, gondolom az indulás előtti előkészületek, de most nem kell, és mindig is tudni akartam, hogy hogyan vécéznek a kalózok.
Mire észbe kaptam már csak mi négyen álltunk ott. A többieken is látszott, hogy gondolkoznak, hogy mit csináljanak most. A legjobb számomra az lesz, hogy nem leszek láb alatt, és inkább a hajón nézek körül. A matrózok látszólag jól értik a dolgukat, és ez a ládapakolás nem tűnik kemény munkának.
A hajó igen csak tágas volt, és nagy. Ha már láttuk az össz személyzetet, akkor bőven kényelmesen el fogunk a hajón férni. Szerencsére sehol sem tévedtem el, viszont sosem tudtam, hogy éppen hol vagyok, de azért pár helyet felismertem: volt számos raktárhelység, látszólag mindegyikben külön kategorizálták az árukat. Megtaláltam a konyhát, valamint egy hosszú folyosót tele ágyúval, szóval mégiscsak lesz közünk a hadihajókhoz. Legalulra érve egy szabad matróz kiáltott oda nekem:
-Ahoy, lass. Gyere, gyorsan megmutatom, hol fogsz szunyókálni, ott le is dobhatod a holmid. – Követtem. Ahová vitt az pont ugyanúgy nézett ki, mint a többi ágy: Két függőágy, az egyik magasabban rögzítve, mint a másik, annyi különbséggel, hogy egy erős ponyvából készült függöny volt előttük.
-A Cap’n parancsa, hogy a hölgyek kényelmét szolgáljuk. Itt fogsz szunyózni a másik lass-al. – Olyan szépen cifrázza… van, hogy a felét sem értem mit mondanak.
-Ennek örülök, de attól tartok mindenkit megtévesztett a külsőm… én nem vagyok lány.
-Da-ta-ta-ta-taaaaa. Nem kell a süket duma. – Azzal ő is a távozás mezejére lépett, valószínűleg vagy az egyetlen igazi lányt ment el megkeresni, vagy csak ment segíteni pakolni.

Kisvártatva megérkezett a lány is, aki azonnal szóváltást intézett felém:
-Szia, én Nati Teina vagyok. Te is mágus leszel a hajón, igaz?
-Ahoy – egek, kezd elragadni engem is ez a hülyeség –Raelae Xing’ke. És igen, én is mágikus zsoldos vagyok itt. Egy dolgot beszéljünk meg: itt senki nem hisz nekem, hogy nem vagyok lány, és nem is akarnak áthelyezni, úgyhogy próbáljunk meg úgy elférni itt, hogy az mindkettőknek jó legyen.
-Őőő… rendben. Kérsz sütit?
-Te még életet mentesz egyszer. Itt nem találtam más élelmet, csak húst, kenyeret és gyümölcsöket. – Igyekeztem a mohóságom visszafogni, és csak egy darabot csokis-habos sütit vettem, ami igencsak jóra sikeredett, bár az én ízlésem szerint a cukrot kispórolták belőle.
Még eltársalogtam Nati-val a cukrászat rejtelmeiről, aztán a szó valahogy a külső megjelenésemre terelődött, itt megmagyaráztam neki a „furcsa öltözetet”, ami számomra teljesen normális, ugyanis ahonnan én származom, ott minden jóravaló férfiember ezt hordja, Nati elmondása szerint itt ez a női viselet. Mikor már alaposan belemélyedtünk a társalgásba egy matróz érkezett két pár lábbelivel a kezében, ami leginkább hasonlított az én csizmámra, ám ezek mintha teljesen más anyagból lettek volna..
-A Cap’n parancsa, a földi patk… akarom mondani: a hétköznapi lábbelik a hajón rosszul szolgálnak, ezért a cap’n utasított, hogy adjak mindenkinek tengerészcipőket, ettől nem fogtok csúszkálni a fedélzeten. – Csúszkálni? Szóval vizesek lehetünk, jobb lesz, ha hű szuvenír esernyőmet mindig kéznél tartom. Odafentről kiabálás és lépések zaja hallatszott. Elköszöntem egyenlőre Natitól, és felsiettem a fedélzetre. Odafenn maga a pokol szabadult el, bár ahogy ezt később megmagyarázták minden kihajózás így zajlik. A kapitány eszeveszetten üvöltözött, és bábszínházba illő karmozdulatokkal hadonászott jobbra-balra, miközben mindenféle, számomra érthetetlen parancsot osztogatott. Két dolgot azonban megértettem: „HORGONYT FEL, ÁRBOCOT BONTS!!!” Ebből tudtam már: elindultunk.

A legénységgel nem is nagyon akartam dumálni, az egyik mágus próbált volna, több kedvesebb sikerrel. Mindenki sürgött forgott, hogy a dolgok a hajón legyenek és elindulhassunk. Úgy döntöttem, hogy megkérdezem, van-e valakinek kedve elnézni a városba.
- Van valakinek kedve eljönni a városba, nézelődni??- kérdezem, kicsit hangosabban, hogy hallatszódjon.
Egy lány lép oda hozzám.
- Nekem lenne. – mondja egy barna hajú lány.
- Rendben van. - mosolygok rá.
Éppen amikor megbeszéltük, hogy szétnézünk a környéken a kapitány, siet le a hajóról.
- Ahoy pajtások, azt kéne még ott felrakni – szól egy beszélgető csapatnak, és rámutat pár dobozra. - A többiek a fedélzetre, egy órán belül kihajózunk!
Végig néz rajtunk, közben pedig valamit motyog, nem igazán lehetett kiérteni, majd odajön hozzánk.
- És itt van az én négy mágus barátom! Remélem jó szelet is tudtok varázsolni. Egy órán belül felszedjük a horgonyt, ha dolgotok van most intézzétek el! Én most rohanok, mert az a barom fordítva fogja a ládát... Hej!
Kicsit elmosolyodom, miközben a kapitány elmagyarázza a férfinek, hogy is kell a ládát tartani. Odafordulok a lányhoz.
- Mehetünk?- kérdezem, erre pedig ő csak bólint. – Egyébként a nevem Red Walter, és a tied?
- Nati Teina.
- Mit szeretnél csinálni, Nati?
Kicsit gondolkodik, majd a távolba mered és észrevesz egy helyet, ahol szabadon bele lehet menni a vízbe.
- Menjünk oda. - néz rám.
- Rendben van.
Elindulunk, közben pedig beszélgetünk.
- Melyik céhből jöttél??
- A Fairy Tail friss tagja vagyok. Te?
- Én a Blue Pegasusból jöttem. – mosolyog a lány. – Egyébként, kérsz sütit?
Elővesz egy doboz sütit, ami nagyon finomnak nézett ki.
- Hmmm. Megkóstolom. – veszek egyet belőle.
Amikor odaérünk a vízhez, Nati megy bele először, hogy megnézze, hideg-e. Nem volt olyan hideg a víz, így kicsit lelocsolt én meg vissza. Nem voltunk sok időt a parton, maximum egy órát voltunk távol a hajótól. Azután pedig visszamentünk a hajóhoz, ahol pár matróz megmutatta nekünk, hogy hol fogunk aludni. Mindig is imádtam a függő ágyakat, kellemes érzés volt belefeküdni, természetesen a lányoknak el voltak kerítve a fekvő helyei. A fiú aki a háló társam volt, nem szólt hozzám, így úgy döntöttem, hogy megszólítom.
- Szia. A nevem Red Walter.
- Szia. Engem Petersen Ruw-nak hívnak.– köszön ő is.
Neki is vörös haja volt, csak úgy, mint nekem, rengeteg szeplő volt az arcán, és a szemei is vöröses színűek voltak. Nem ismertem még annyira ezért nem volt közös témánk, kezet ráztunk, majd kimentem a fedélzetre. Kicsit körül néztem a hajón, megnéztem az ágyúkat, a rakományt mindent, amit csak lehetett, majd egy matróz odajött hozzám. Pár cipőt tartott a kezében, azt mondta fel, kell venni, ha nem akarok csúszkálni a fedélzeten. Így muszáj voltam felvenni. Hamarosan minden készen állt az induláshoz, amíg a többiek lent voltak én fent tartózkodtam, jobban szerettem a friss levegőt. Vitorlát bontottunk majd elindultunk.

Ahogy ott álltunk én inkább kerültem a tömeget nem tűntek valami biztatónak a matrózok. Próbáltam a fura alakokat jó messze elkerülni. A tömegben kitűnt rajtam és Peten kívül még egy-két ember, szerintem ők voltak a mágusok.
- Én elmegyek sétálni egyet, még látjuk egymást. Remélem sikerül majd összebarátkoznunk
- mosolyogtam rá a céhtársamra, aki kedvesnek tűnt.
-Rendben, rajtam ne múljon. -majd visszamosolyog rám.
- Van valakinek kedve eljönni a városba, nézelődni?? -gondoltam nem lehet baj, kedves fiúnak nézett ki, és úgy is sétálni indultam.
- Nekem lenne. -mondtam, és elindultam felé. Inkább vele megyek mint itt ezzel a sok matrózzal jópofizni. Ez teljesen nem az én világom. De ha már megígértem hogy jövök!
- Rendben van. -közben válaszolt a fiú.
- Ahoy pajtások, azt kéne még ott felrakni – szól egy kisebb csoportnak, és rámutat pár dobozra. - A többiek a fedélzetre, egy órán belül kihajózunk!
Végig néz rajtunk, közben pedig valamit motyog, valami csak négyen szöveget... de nem igazán lehetett kiérteni, majd odajön hozzánk.
- És itt van az én négy mágus barátom! Remélem jó szelet is tudtok varázsolni. Egy órán belül felszedjük a horgonyt, ha dolgotok van most intézzétek el! Én most rohanok, mert az a barom fordítva fogja a ládát... Hej! -ezzel el is suhant a kapitányunk.
- Mehetünk? -kérdezte a fiú. - Egyébként a nevem Red Walter. És a tied?
- Nati Teina -válaszoltam Rednek. A kinézetére teljesen illik ez a név.
- Mit szeretnél csinálni Nati? -kérdezte udvariasan Red. Én körbenéztem, majd észrevettem egy kis részt, ahol be lehetett menni a vízbe.
- Menjünk oda! -mutattam arra, és rá mosolyogtam a fiúra.
- Rendben van. -válaszolta, majd út közben még beszélgettünk egy keveset.
- Melyik céhből jöttél? -kérdeztem, mivel nem láttam rajta céhjelet.
- A Fairy Tail friss tagja vagyok. Te? -kérdezett vissza.
- Én a Blue Pegasusból jöttem. -válaszoltam, majd gondoltam megkínálom a sütivel, ha már két óráig csináltam. - Egyébként, kérsz sütit?
- Hmmm... megkóstolom. -mondta, majd ki vett egy sütit. Ahogy odaértünk a parthoz, levettem a félhosszú csizmámat, és megnéztem milyen a víz. Mostanság nem hosszú, hanem inkább térd fölé érő rövidebb szoknyát húzok, hogy ne zavarjon. Egy fél- háromnegyed órányit voltunk a parton, majd visszamentünk a hajóhoz. Igazán kedves fiú ez a Red Walter. Ahogy visszaértünk az egyik matróz megtalált, és megállapította hogy a nemtársammal csak szerencsétlenséget okozok, majd egy hajófülkébe vezetett, ahol egy másik lány... vagyis én eddig azt hittem róla hogy fiú, de ezek szerint lány ült.
-Szia, én Nati Teina vagyok. Te is mágus leszel a hajón, igaz?
-Ahoy – köszönt kissé kalózosan. –Raelae Xing’ke. És igen, én is mágikus zsoldos vagyok itt. Egy dolgot beszéljünk meg: itt senki nem hisz nekem, hogy nem vagyok lány, és nem is akarnak áthelyezni, úgyhogy próbáljunk meg úgy elférni itt, hogy az mindkettőknek jó legyen.
- Őőőő... rendben. -akkor tényleg fiú... szegény srác, mindenki azt hiszi róla hogy lány. -kérsz sütit? -gondoltam oldom a feszültséget, hogy berakták az egyetlen lány mellé. Igazából kissé örültem hogy lesz társaságom.
-Te még életet mentesz egyszer. Itt nem találtam más élelmet, csak húst, kenyeret és gyümölcsöket. -erre egy nagy mosoly volt a válaszom. A hússal sincs sok bajom, de a süti és a gyümölcs jobb volt. Raelaevel jól elbeszélgettünk. Ő megosztotta velem a cukrászati és édességei szokásait, hogy mindent sokkal édesebben eszik. Gondoltam, ha lesz alapanyag a hajón, majd sütök egy sütit kicsit több cukorral. Miután ezt elmondta, megkérdeztem honnan jött a stílusa, és elmondta, hogy ahonnan ő jött ott mindenki ilyet visel, én pedig elszomorítottam, hogy nálunk ez a női viselet. Meglepően jól el lehetett beszélgetni a mágus fiúkkal. Eddig nagyon jól éreztem magam az úton, igaz még el sem indultunk. Ekkor egy goromba matróz csak úgy bejött, minden kopogás nélkül a "női" rezidenciába, és odadobott két pár csizmát.
-A Cap’n parancsa, a földi patk… akarom mondani: a hétköznapi lábbelik a hajón rosszul szolgálnak, ezért a cap’n utasított, hogy adjak mindenkinek tengerészcipőket, ettől nem fogtok csúszkálni a fedélzeten. -pedig direkt csizmát vettem fel, mert a hajóra általában az való. Odafentről hangokat hallottunk, Raelae felsietett körbenézni, én csak utána követtem őt. Mindenféle hajós kifejezéseket üvöltöztek, és gondolom én kihajózásra indultak. Nagyon ideges voltam, hiszen még sohasem utaztam tengeren. És most itt állok, egy nagy és gyönyörű hajón, ahol velem van még három kedves mágus is.

Pár perc után a hajó fedélzetén sietve megjelent a kapitány.
- Ahoy pajtások, azt kéne még ott felrakni – mondta az egyik pár fős csapatnak, kik a közelébe álltak. - A többiek a fedélzetre, egy órán belül kihajózunk! - kiáltotta el magát, majd felénk vette az irányt.
- És itt van az én négy mágus barátom! Remélem, jó szelet is tudtok varázsolni – mondta bizalmat keltő mosollyal az arcán és megpaskolta a narancssárgaruhás vállát.
- Egy órán belül felszedjük a horgonyt, ha dolgotok van, most intézzétek el! Én most rohanok, mert az a barom fordítva fogja a ládát... Hej! – fejezte be a beszédét, mintha valami fontos lett volna abban a ládában.
- Én elmegyek sétálni egyet, még látjuk egymást. Remélem sikerül majd összebarátkoznunk. – Fordult felém Nati.
- Rendben, rajtam ne múljon. – mosolyogtam rá, mutatva, hogy bizalmamba fogadtam.
Ahogy a narancssárga ruhás testet néztem, ahogy a hajó felé ment, meglepően láttam, hogy a Céhtársam már el is tűnt mellőlem a vörös hajú fiúval együtt.

Minthogy egyedül nem akartam elcsámborogni, így a hajó közelébe maradtam.
Mikor felmentem a hajóra, tátva maradt szájjal és nyitott szemekkel néztem körül, mert a fedélzet fentről még nagyobbnak tűnt, mint lent a kikötőből.
A csodálkozásom közben az egyik ismeretlen matróz sietve egy pár úgynevezett tengerészcipőt nyomott az ölembe, majd rohant tovább, hogy segítsen a többieknek.
A korláthoz siettem, hogy kitulajdonítsak magamnak egy mentőövet, mit miután megszereztem, nem engedtem el kezem szorításából.
- Nincs neked arra szükséged. – szólt mögülem egy hang.
- Biztos, ami biztos. – mondtam, miközben megfordultam.
- Ez a hajó nem tud elsüllyedni. – kezdte - Nézz körül… hatalmas egy 3 árbocos hajó, több szintes, 33 ágyú található összesen rajta, 14 ezen a szinten, 18 lentebb. – figyelt rám, mint aki várja, hogy csodálkozzak ezen, de mivel nem igazán értettem hozzá, így a várva várt csodálkozásom elmaradt.
Ahogy az ágyúkra, a szaladgáló emberekre, a hatalmas árbocokra néztem, arra gondoltam, hogy minek ekkora felhajtás, ha kincset keressünk? Azt nem titokba kéne tenni, kevés emberrel...?
Gondolataimat a kapitány kiabálásai zavarták meg, és a következő pillanatba az előttem álló matróz egy ládát fogott magához és pakolta tovább, mintha nem is szólt volna hozzám korábban.
Ahogy elindultam a raktár felé a lépcsőn megindulva arra lettem figyelmes, hogy egy pillanat alatt a lépcső alján voltam és segítettek talpra állítani az ott pakoló matrózok.
- Ne a kezedbe, a lábadon hord azokat a cipőket! – szólt rám dühösen az egyikük.
Miután meg mutatták a fekhelyem, gondosan pakoltam el a táskámat.
- Szia, a nevem Red Walter. – szólt a szomszéd ágyon ülő fiú, kit korábban a kikötőben már láttam.
- Szia, engem Petersen Ruw-nak hívnak. – egy kézrázás kíséretében mutatkoztunk be a másiknak, majd egy rövid csendet követően kiment a fedélzetre.
Lentre is lehetett hallani Cash Kapitány kiabálását.
Ahogy letettem a fejem a párnára, mozgásnak indult a hajó.

Kihajóztunk a kikötőből és hamar a horizont alá süllyedt Hargeon. Akármerre néztem nem láttam mást, csak rohangáló matrózokat, vizet, vizet, vizet, vizet, vizet…Eléggé kényelmetlenül éreztem magam a fedélzeten, így kerültem az olyan helyeket, ahol vizes tudok lenni.
A matrózok eleinte tartózkodóak voltak, de hamar feloldódtak és mutatták ott nekem a különféle tengerész csomókat, magyaráztak a vitorláról, és mikor szóvá tettem, hogy melyik helyet ítélik a legvízmentesebbnek, akkor felküldtek a sasfészekbe, ahová valóban csak a legnagyobb vihar esetén csap fel a víz. Elég sokáig fenn voltam, de itt se volt nagyon mit nézni, és csak a posztot elfoglaló tengerésszel tudtam beszélni, illetve ő beszélt és a szót belém fojtotta. Régi kalandokról mesélt, de semmi érdekes.
Mikor épp egy történet csúcspontjára ért, amikor legyőzték már a kilencedik tengeri kígyót is, akkor a fedélzetről kiabálás ütötte meg a fülemet. Elég aprónak tűnt fentről a hang tulajdonosa, de láttam, hogy az egyik matróz volt az. Elbúcsúztam mesemondó barátomtól, majd leereszkedtem, és a kiabáló elé érkeztem.
-A Cap’n hivat téged, és a társaid a kabinjába. Lehetőleg ne várasd meg, gondolom a munkátokról akar beszélni veletek.
Végre, részletesebb eligazítás. Azonnal a kapitány kabinjához mentem, benyitottam, a kapitány már benn volt, a többiek még sehol. -Kérlek, foglalj helyet, ahol jól esik, sajnos csak ezzel szolgálhatok. A többieket még megvárjuk - Csak az egyik falnak támasztottam a hátam, és vártam. Hamar megérkeztek a többiek is.

-Akkor összegyűltünk? Ne haragudjatok, ritkán van itt vendég, így nem tudok székkel szolgálni. Kérlek, foglaljatok helyet, ahol tudtok és kényelmes.
Én maradtam a faltámasztásnál, pedig volt még egy másik szék is a szobában és az ágyra is kényelmesen leülhetett volna akár három ember is.
-Ha mindenki kényelembe helyezte magát, akkor el is kezdeném. Az alapokat már ismeritek, hogy egy nagy erejű mágikus ereklyére, avagy kincsre vadászunk, de úgy érzem néhány apróságot nem mondhattam el. Sajnos nem ismerem a… munkakörötök dolgozóit annyira, és nem tudom mi érdekelhet titeket ezzel a kalanddal kapcsolatban. Egy tengerészt csak 4 dolog érdekel: Pénz, Kaland, Rum, Nők. – Ezek után Natira és rám vetett egy pillantást, de ha a kedves kapitány volna olyan kedves és meghallgatná, amit én kedvesen a fülébe kiabálok, akkor rájönne, hogy egyedül Natit kéne féltenie, de jobban belegondolva, mit árthat négy mágusnak egy hajó teljes legénysége? –Szóval, hallottatok már a Fehér gyöngyről? – A társaság csak meredten nézett egyik arcról a másikra. Tisztán látszott, hogy senki nem jártas az ilyen kalózlegendákban. Odahaza terjengett egy legenda, hogy van a homok alatt egy barlang, amibe annyi kincs van elrejtve, hogy egy egész országot meg lehetne belőle vásárolni… ha jól emlékszem „Egy Béke” volt a neve. A kapitány aztán válaszolt az üres tekintetekre:
-A Fehér Gyöngy még az idők alkonyán készült, állítólag az istenek zárták bele a világ megteremtésekor magának a káosznak az esszenciáját, bár a kapitány szerint ez csak ostoba babona. Az ereje viszont kétségtelen: bármelyik mágus ötven évet adna az életéből csak, hogy megérinthesse, és még örülne is neki, hogy milyen jó üzletet kötött. A régi időkben a világban kóborolt, káoszt és viszontagságokat szítva maga körül, mígnem egy Yorgos nevű, nagyhatalmú mágusnak sikerült csapdába ejtenie. Yorgos, abbéli rettegésében, hogy valaki elveszi tőle ezt a hatalmas ereklyét, egy szigetre vonult, és azóta sem hallottak felőle.
A szigetet sikerült a térkép segítségével megtalálnom, de csak a legénységgel nem jutottam tovább, és ezért tértem vissza Fioréba segítséget, mágusokat keresni. Szóval, ha bármi kérdésetek van, azt nyugodtan tegyétek fel.
Ránéztem a három arcra, látszólag mind udvariasak voltak, és azt súgták mimikájukkal mindenkinek, hogy „nyugodtan kérdezd meg előbb te, ami érdekel téged”. Aztán Nati kezdte:
-Tetszik kérni sütit? – Hogy… hogy mi?! Ez… ez most nem komoly, ugye? Itt vagyunk ebben a komoly helyzetben, lehet a halálba hajózunk, vagy éjszaka megkéselnek minket és cápa csalinak használják a maradványainkat, Nati meg itt cukros nénit játszik? Vagy lehet Nati akarja a kapitányt megmérgezni, és átvenni a hajó felett az uralmat… ez rossz, ennek rossz vége lesz!
-Igen, kérek. Köszönöm szépen – Öröm volt önnel szolgálni, kapitány. De fordítsa már valaki komolyra a szót, könyörgöm.
-Én azt szeretném tudni, hogy mennyi idő, míg odaérünk? – Lefekvés előtt imába fogom foglalni a neved, Pete. Nem egy túl bonyolult kérdés, de ez engem is érdekelne.
-Ha minden jól megy három nap múlva – vigyorgott rosszat sejtetően, vagy csak én vagyok paranoiás.
-Viszont ha tudnátok egy kis plusz szelet varázsolni a vitorláknak, akkor hamarabb ott lehetnénk – várakozó arccal nézett végig rajtunk, mint aki csodára, de egy kártyamágustól, két alakváltótól és a nem szél sárkányölőtől ne várjon sokat.
-Attól tartok kis csapatunknak egy tagja sincs, aki jártas lenne a szélmágia művészetében. – ettől a kijelentésemtől nem keseredett el annyira, mint számítottam, de nem ő volt az egyetlen, az egész legénység örült volna, ha kis trükkökkel rövidebbre tudtuk volna az utat szabni.
Ismét hosszú csend, amit végül Red tört át:
-Honnan van az a térkép? Megbízható? Biztos megtaláljuk a kincset?
-Hmm… - mondta, már ha ezt mondani szokták és nem sóhajtani… és dőlt hátra kényelmesen a székében. - Ez egy hosszú történet. Gondolom nem elég indok, hogy őszinte és jóképű fickó vagyok. Mellesleg ha nem bíznátok benne a szívetek mélyén, akkor nem jöttetek volna el, nem igaz? – és Redre kacsintott. Itt lett egy olyan érzésem, hogy lehet nem Nati van a legnagyobb veszélyben az apró anatómiai különbségek miatt. De ismét felerősödött bennem a paranoia. A kapitány többet tud, mint amennyit elmond. Próbáltam nem elképzelni a legrosszabb lehetőségeket, hogy hogyan kaparinthatta azt a térképet meg, és milyen áron. Volt egy olyan érzésem, hogy ezt úgyis megtudjuk majd idővel.
Újabb csend. Ha már mindenki felszólalt, csak én nem, akkor ideje nekem is kiöntenem gondolataim áradatát.
-Arról van valami ötlete, hogy mire kell számítanunk, ha odaértünk?
-Pontosan mire gondolsz?
-Bármire, ami ilyen kincseknél előfordulhat… csak az alapok: útvesztők, fejtörők, bitang erős szörnyek, halálos csapdák?
-Sajnos nem jutottam sokáig a felderítéssel. Odakint egy vad törzset találtam, foggal-körömmel óvják a gyöngyöt. Hogy beljebb mi vár ránk? – itt megvonta a vállát - A gyöngy erejéből ítélve bármire lehet számítani.
-Vad törzs?
-Igen… Igazi vadak: kődárdák, ágyékkötők, raszta haj, állatbőr sátrak. Ahogy néztem, vannak sámánjaik is… olyan primitív mágusfélék. De nem akartam első kézből megtapasztalni a tudományuk erejét, így nem kísértettem a szerencsémet.
A primitív mágusok még okozhatnak gondot, jobb nem alábecsülni őket, csak azért, mert minket nem ősi vallás fanatikusai és vajákosok tanítottak, hanem… igazából nem is tudom, hogy a többiek honnan tanultak meg varázsolni. Jobban belegondolva lehet nem kéne megemlíteni, hogy az én képességeim egy sárkánytól vannak, míg a hajón vagyunk, hátha valakiben fellángol a kalandvágy, és a kapzsiság. Gondolom ritka kincs lehet egy sárkány koponyája. Bízok benne, hogy a legénység nem jártas annyira a mágia tudományában, hogy felismernek egy sárkányölőt, ha megmutatja a képességeit. Red, Pete és Nati azonnal fel fogják ismerni, ha meglátják. Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy észre se vettem, mennyi ideje merengek a semmibe.
-Ha nincs több kérdésetek, akkor hagylak is titeket kibontakozni továbbra is. Érezzétek magatokat a hajón otthon.
Szép sorban kisétáltunk a kabinból, a kapitány is kijött, bezárta az ajtót, majd elsietett elvégezni kapitányi kötelességeit. Mi pedig ismét magunkra maradtunk. Nati és Red sietve elsiettek valamerre, gondolom fogócskázni fognak a hajó egész területén.

-Úgy fest magunkra maradtunk… Kérünk esetleg valakitől egy kártyapaklit és játszunk? – Intéztem a kérdést Pete-hez, aki bólintott. Nem kellett sokáig szaladgálnunk és kérdezősködni, hamar hozzánk vágtak egy kopott paklit. A főfedélzeten fogtunk egy hordót, kényelmesen elhelyeztük, hogy ne legyünk az útba, kerestünk két kisebb széket, és kész is volt a rögtönzött játékasztalunk. Leültünk és egész sötétedésig kártyáztunk, amikor valami fura zajra lettem figyelmes, amit eleinte csak én hallhattam, mert senki nem figyelt fel, de úgy fél perc után mások is felkapták a fejüket. Valakik duóztak a hajótestben. A kopott fazék zajforrás hamar felfedte kilétét, mikor Red és Nati kikászálódott a hajó gyomrából, és látszólag egymást támasztottak, őket meg az ajtókeret. Nézelődtek még ott egy darabig, majd megakadt a szemük rajtunk, és odadöcögtek mihozzánk. A járásuk igencsak kiszámíthatatlan volt, de a tevének is négy lába van, és mégis megbotlik, de lehet csak a hajó ringatózott nagyon, amit én pont nem érzékeltem. Azt a 12 métert, ami köztünk és az ajtónyílás között húzódott sikerült legalább két perc alatt megtenniük. Mikor odaértek, igyekeztek minden lehetséges stabilan rögzített dologban megkapaszkodni: hol a hordóban, hol Pete-re akaszkodtak, hol rám. Nati mély levegőt vett, mint aki valami nagyra készülődik. Igyekeztem a kártyákat biztonságba helyezni, nem örülne a gazdája, ha esetleg valami… bajuk esne. Igazából nem így képzeltem el, ahogy egy alakváltó mágus rókává változik, de az én elképzelésem, és a valós procedúra gondolom különbözhet. De nem az jött ki belőle, amire számítottam… annál valami sokkal rosszabb.

Talpra mágus, Hí az ágyús.
Itt a csónak, fogd vagy rohanj!
Csórók legyünk vagy matrózok?
Ez a kérdés válasszatok!
A tengerek istenére esküszünk,
Esküszünk,
Hogy csórók tovább nem leszünk.

Csórok voltunk mostanáig,
Gürcöltünk mi lóhalálig.
Kik raklapokon éltek- altak
Csak a vízen roskadhatnak!
A tengerek istenére esküszünk,
Esküszünk,
Hogy csórók tovább nem leszünk.

Sehonnani ritka horgász
Orrában mindig csak túrkász!
Kinek drágább a ponty ára,
Mintha bálnára, kincsre vadászna!
A tengerek istenére esküszünk,
Esküszünk,
Hogy csórók tovább nem leszünk.

Kékesebb a folyónál a tó,
De a tengeren legszebb a hajó
És mi eddig sárban jártunk,
Vitorlát bonts hű barátunk!
A tengerek istenére esküszünk,
Esküszünk,
Hogy csórók tovább nem leszünk.

A matróz nép velem szép lesz,
De nem méltó a blue pegasus híréhez,
Mit megtettek a styleistok,
Át azt tovább nem adjátok!
A tengerek istenére esküszünk,
Esküszünk,
Hogy csórók tovább nem leszünk.

Hol csontjaink a mélybe hullnak
A delfinek ott nyomulnak
És a cápák holt vacsijuk mellet
Imádva lesik tetteinket
A tengerek istenére esküszünk,
Esküszünk,
Hogy csórók tovább nem leszünk.

Látszólag Nati kifogyott a szuflából, meg az ötletekből, így pillanatnyi hallgatás volt végre. De ez förtelmes volt… istenem. Gyorsan, vessük őket a tengerbe, hogy a halaknak daloljanak holnaptól. Nati arcát fürkésztem. Jól látszott rajta, hogy talált egy rumos hordót, amiben szó szerint megfürödhettek Red-el, és hála ennek, most „jól érzik magukat” a mi kárunkra. Mikor Nati újabb mély levegőt vett, akkor már tudtam, hogy újabb förtelmes dallam lesz az eredmény, gyorsan fel kell tartanom, de nem tudom mivel tudnám befogni a száját.
-Elég lesz már a nóta. Befejeznétek végre?
-Ennyit akartunk az este elejére, sehol sincs még a vége!
-A mulatság még csak most indul, mindenki együtt vidul.
-Istenem, ezt egész éjjel bírni kell?
-A rum űzi minden gondod el!
-Rum ide, vagy oda, ez a moslék nem nóta!
-Jó, de nincsen nálunk a kotta
-A cél az hogy berúgjunk
-És egész éjjel mulassunk
Natin látszott, hogy valami hatalmas hülyeségre készül, de már eszem ágában sem volt megakadályozni, had csinálja. Legalább lesz min röhögni reggel. Elszaladt… jobban mondva, sietve elszlalomozott a semmi között, vissza az ajtónyílásba, ahonnan jött, majd hamar vissza is tért egy két hatalmas vödör világoskék festékkel, meg különböző méretű ecsetekkel. Ezt honnan a frászkarikából kerítette elő ilyen gyorsan? És mire készül vele? Csak nem festi át az egész hajót!
-Ezen túl ez a Blue Pegasus fedélzete, vagyis a két legszeretnivalóbb személyé abból!
Azzal fogta, felkapaszkodott a legelső vitorlához, és elkezdte kifesteni. Nem volt annyira sötét, az egész hajó ki volt világítva, így jól láttuk, hogy a Blue Pegasus emblémájának egyik szárnyát kezdte el felfesteni a vitorlára. Idővel a másik szárny is, és a ló is felkerült rá. Red mindeközben eszeveszetten drukkolt neki, Pete csak nézte, velem együtt, viszont én töprengtem azon is, hogy vajon elkapjam, ha leesik onnan, vagy hagyjam, hogy átzuhanjon a fedélzeten padlóján? Mikor végre végzett a munkával, ami gyanúsan nem tartott sokáig, és a munka is elég jó minőségű lett, ahhoz képest, hogy milyen állapotban csinálta, akkor lemászott, ismét odajött hozzánk, de hála égnek nem egy Blue Pegasus himnuszt zengett el nekünk, amit szerintem még Pete sem tudott volna értékelni, hanem:
-Én szeretem mindannyiótokat! És veletek akarok mindig maradni. – Mondta, majd végigölelgetett és puszilt mindenkit. Pete mintha belepirult volna. Engem nem kimondottan foglalkoztatott a dolog. Mikor a násztánc véget ért, Red folytatta a részeges örjöngést.
-Még nem ittuk le magunk a porba
-Akkor jöhet minden ének sorba!
-Én biztos nem éneklek, csak hallgatok itt szépen.
-Én meg bírom a piát éppen
-Én meg pusztítom, hogy ne maradjak épen.
-ennek nem lesz vége ekképpen.
-Azt hiszem, kissé betéptem.
Nati megszédült, elesett, hatalmasat koppant a padlón, majd látszólag azonnal elaludt. Red, mint akinek a véréből valami varázsszerrel kivonták volna az alkoholt azonnal józan arcot vágott, majd hősiesen felkapta Nati testét, és elcipelte.
-Szerintem nekünk is nyugovóra kéne lassan térni. – Szóltam Pete-nek, hisz a fedélzet már alaposan kiürült, csak az éjszakai szolgálat volt fél-ébren, de őket sem foglalkoztatta a jelenlétünk. Jobban el voltak azzal foglalva, hogy kényelmes legyen a helyük, és hogy a bogarak elkerüljék őket. Eltettem a kártyapaklit, helyére raktuk a hordót és székeket, majd elvonultunk. Útközben láttam, hogy Red már a helyén van, és mikor odaértem a „női részleghez”, akkor láttam, hogy Nati olyan groteszk testhelyzetben fekszik az ágyon, hogy azt egészséges ember utánozni nem tudná. Felfeküdtem a felső ágyra, visszahúztam a függönyt, és mire észbe kaptam, már reggel is volt.

Reggel a fedélzeten reggeliztünk hárman, Nati kivételével, aki még mindig alaposan húzta a lóbőrt. A reggeli pont olyan volt, mint amire számítani lehetett: Kenyér, vaj, víz, narancs (nehogy skorbutosak legyenek a szárazföldi patkányok, arr).
Idővel Nati is kikászálódott az ágyból és feljött megkeresni minket. Haja, ami eddig egy homokdűnére emlékeztetett, most úgy nézett ki, mint egy pálmafa, amibe a villám csapott. Arca pedig hasonlított egy démonéra.
-Iszonyat fáj a fejeeeeem… - mondta, miközben fejét vakargatta, haját igazgatta, és nézelődött a fedélzeten, majd megakadt a szeme a „Blue Pegasus Vitorlán”
-Mi… mi történt a vitorlákkal?
-Elfoglalt minket egy Blue Pegasus nevű kalózhajó… csak viccelek.
-És… mit is csináltunk az este?
Hellyel kínáltuk, leült, majd lassan és szájbarágósan elkezdtük neki az éjszakai eseményeket mesélni… annyival még megtoldottuk, hogy:
-Oh, igen… én nem számoltam, de állítólag legalább 12 matrózzal smároltál.
-Mi?! Hogy én tizenkettő matrózzal csókolóztam? Nem hiszem el! – Nézett kapkodva össze-vissza, majd a közelben álló csapatra vetette szemét, akik üresen néztek vissza.
-Mert be is vallanák! – jegyezte meg hidegen Pete. Látom nem vesztett ügy ő sem, a gonosz csírája benne is megvan.
-De… de az nem lehet! – Vágott vissza Nati teljesen vörös fejjel, és már lassan a hiszti roham kerülgette.
-Gyorsan szaladj körbe és kérdezz meg mindenkit, hogy mire emlékszik, mit látott… valaki csak elkéri majd a lakcímed.
-Nem fogok kijönni a szállásról inkább! Nem tudok senki szemébe így belenézni, főleg mit szól majd a kapitány, ha vitorlákat meglátja? Mégis mennyit ittam meg mit?
-Rumot!!! – mondtuk mind a hárman tökéletesen egyszerre. – és sokat. – tettem hozzá, csak hogy hű legyen a válasz a kérdésre.
-Nem igaz! Nem lehet igaz! Most mit csináljak! Komolyan mondom, hogy hazarepülök inkább! Red, mond, hogy nem igaz! – és megérkezett a várva várt hiszti roham.
-Nem igaz. – vágta oda a szép kérésre Red. Igazi úriember.
Nati ettől hatalmasat vágott a ládákra, felállt, majd a kabinba szaladt. Szegényt alaposan összetörtük, most biztos egész nap az ágyon fog sírni… azt hiszem, kell találnom magamnak ma éjszakára egy másik fekhelyet.
-Én fogadok abban, hogy ha Nati rájön, hogy csak vicceltünk, mielött hazaérnénk, akkor elhívom őt randira.

Szerencse, hogy nem vagyok tengeri beteg a hajókon, így élvezhetem, ahogy a víz csapkodja az arcomat, és a szellő fújdogál. Elég sok ideig álldogáltam a vizet nézve, és gondolkodtam, hogy vajon mi is lesz a nemsokára bekövetkező kalandunkban. Eléggé megkedveltem a többieket, Natit a sütijével, Raelae-t, akiről nem régen tudtam, meg hogy igazából fiú, amin kicsit kiakadtam, de ha bele gondolok, végül is érthető, csak kinézetre hasonlít egy lányra, a természete olyan férfias, és Petet is, aki kicsit zárkózott, de úgy vélem még mindig én vagyok az-az ember, aki a legkevesebbet beszél. A kapitány hamarosan behívott minket a kabinjába.
- Te tudod, miről akar beszélgetni??- lépek oda Natihoz.
- Biztos, csak meg akarja beszélni a dolgokat. – mondja a lány.
Amikor bementünk már Raelae bent volt és hanyagul a falnak támaszkodott, hamarosan pedig Pete is befutott.
-Akkor összegyűltünk? Ne haragudjatok, ritkán van itt vendég, így nem tudok székkel szolgálni. Kérlek, foglaljatok helyet, ahol tudtok és kényelmes. – kezdte a mondandóját, majd elkezdtem nézelődni a kabinba, majd az ágyra ültem Pete mellé. Tényleg nem volt túl sok ülőhely, de nekünk elég volt, és így is Rae állt.
-Ha mindenki kényelembe helyezte magát, akkor el is kezdeném. Az alapokat már ismeritek, hogy egy nagy erejű mágikus ereklyére, avagy kincsre vadászunk, de úgy érzem néhány apróságot nem mondhattam el. Sajnos nem ismerem a… munkakörötök dolgozóit annyira, és nem tudom mi érdekelhet titeket ezzel a kalanddal kapcsolatban. Egy tengerészt csak 4 dolog érdekel: Pénz, Kaland, Rum, Nők. – majd Natira és Raelae-ra nézett, gondolom nem tudta senki a tudtára hozni, hogy Rae igazából fiú és nem lány, de mindeddig én sem igazán tudtam, volt benne valami gyanús, de hát nah, mindenkiben van.
–Szóval, ha bármi kérdésetek van, azt nyugodtan tegyétek fel. – elkezdtem törni a fejem, de nem igazán jutott eszembe semmi, butaságot meg nem igazán akartam kérdezni, egy idő után így is- úgy is megtudunk mindent. Csak lehet, hogy már későn, ez alatt a szörnyekről beszélek, biztos lesz valami, ami védi a talán nem létező kincset.
- Tetszik kérni sütit?? – Nah, ilyenkor tudja ezt a kérdést feltenni, magamban jót röhögtem, de ez Nati, mellesleg finomat a sütijei.
- Igen, kérek. Köszönöm szépen. – azzal elvesz pár darab sütit.
- Én azt szeretném tudni, hogy mennyi idő, míg odaérünk?- végre valami jobb téma, mint a süti, nincs semmi bajom az édességgel, de nem ide illik.
- Ha minden jól megy három nap múlva – jött is rá a válasz. - Viszont, ha tudnátok egy kis plusz szelet varázsolni a vitorláknak, akkor hamarabb ott lehetnénk.
Még egy kevés szelet nehezen tudnánk varázsolni, szerintem egyikünk sem szél mágus, vagyis nem nézném ki egyikőjükből sem.
- Attól tartok kis csapatunknak egy tagja sincs, aki jártas lenne a szélmágia művészetében.
Ez után a kijelentés után, csend lett, mindenki azon gondolkodott, hogy mit kérdezzen, így most rajtam volt a sor.
- Honnan van az a térkép? Megbízható? Biztos megtaláljuk a kincset? – kicsit kételkedtem, hogy van-e egyáltalán kincs.
- Hmm… Ez egy hosszú történet. Gondolom nem elég indok, hogy őszinte és jóképű fickó vagyok. Mellesleg ha nem bíznátok benne a szívetek mélyén, akkor nem jöttetek volna el, nem igaz?- majd rám kacsint, de igaza van, ha nem bírnánk benne, most nem lennénk itt.
- Arról van valami ötlete, hogy mire kell számítanunk, ha odaértünk?
- Pontosan mire gondolsz?
- Bármire, ami ilyen kincseknél előfordulhat… csak az alapok: útvesztők, fejtörők, bitang erős szörnyek, halálos csapdák?
- Sajnos nem jutottam sokáig a felderítéssel. Odakint egy vad törzset találtam, foggal-körömmel óvják a gyöngyöt. Hogy beljebb mi vár ránk. A gyöngy erejéből ítélve bármire lehet számítani.
- Vad törzs?
- Igen… Igazi vadak: kődárdák, ágyékkötők, raszta haj, állatbőr sátrak. Ahogy néztem, vannak sámánjaik is… olyan primitív mágusfélék. De nem akartam első kézből megtapasztalni a tudományuk erejét, így nem kísértettem a szerencsémet.
A beszélgetésben minden szóra figyeltem, de nem igazán tudtam hozzá mit tenni, így csendben ültem és figyeltem.
Nem tudom mennyire, gyűlhet meg a bajunk, a mágusokkal, de jobb lesz, ha vigyázunk, nálunk remélhetőleg nem erősebbek, de tapasztaltabbak, és mindenerőnket be kell vetni. Ezután megint csend lett, úgy sejtettem, hogy a beszélgetés végére értünk és már gondolkodni is kezdtem, hogy mit akarok ma csinálni a hajón.
- Ha nincs több kérdésetek, akkor hagylak is titeket kibontakozni továbbra is. Érezzétek magatokat a hajón otthon. – ez az, tudtam. Kifelé menet odamegyek Natihoz, hogy van-e kedve csinálni valamit.
- Nati, van kedved szétnézni a hajón??- kérdezem meg, mivel még nem adódott idő hogy szétnézzünk normálisabban.
- Rendben menjünk. – majd azzal elmentünk.
Mindenhol szétnéztünk, ahol csak lehetett, de az egyik kabinban találtunk három tengerészt, akik éppen ittak.
- Gyertek igyatoook velünk. Büff…- böffen vissza majdnem belőle a rum, látszik rajta, hogy kicsit a hordó aljára nézett. Nati néz rám, szinte a szeme azt mondja, hogy „Kóstoljuk meg, biztos nagyon finom és nem fogunk berúgni!”
- Jól van. – mondom Natinak. – De én jelzem, bírom a piát.
- Én nem tudom. – mondja a lány.
Az első korsó könnyen lement, Natinak kicsit nehezére esett lehúzni, de elég is volt. De a kalózok még azt mondták, hogy még egyet, de körülbelül az ötödik korsó után is még mindig ezt mondták. Már nem igazán számoltam a vége felé mennyit iszunk, Natinak teljesen betett az egész, legközelebb nem iszunk, nekem csak jókedvem lett tőle, meg kicsit szédültem kezdetben. A végén már nem bírtuk tovább és kibotorkáltunk a kabinból, egymást támogatva Natival, közben a lány énekelt én meg csak hozzá dúdoltam. Amikor megpillantottam Petet és Raelae-t oda mentünk, nah jó inkább oda botladoztunk, a lány, aki rám támaszkodott rám nehézkedett és így elég nehéz volt odáig mászni vele. Amikor Nati elkezdett énekelni szinte mindenki fel kapta a fejét, elég jó kis dalocskát költött magának, amit hamarosan én is énekelgetni kezdtem. A következő marhaság is jött az előző dalolászás után.
- Elég lesz már a nóta. Befejeznétek végre?
- Ennyit akartunk az este elejére, sehol sincs még a vége!
- A mulatság még csak most indul, mindenki együtt vidul.
- Istenem, ezt egész éjjel bírni kell?
- A rum űzi minden gondod el!
- Rum ide, vagy oda, ez a moslék nem nóta!
- Jó, de nincsen nálunk a kotta.
A cél az hogy berúgjunk.
- És egész éjjel mulassunk.
Ezután Nati valami hatalmas dologra készült, mert kibújt a kezeim közül én pedig megpróbáltam megállni, szerencsére a friss levegő némileg kitisztítja a fejem, így már nem szédültem. A lány elment valahová, egyikőnk sem tudta, hogy hova, de egy vödör kék festékkel tért vissza és pár ecsettel. Felmászott a vitorlára és elkezdte pingálni, egész jól sikerült, ahhoz képes milyen állapotban volt. Látszódott a többiek arcán, hogy készek voltak elkapni, ha leesik, de én ordítoztam, hogy elképesztően ügyes, meg drukkoltam, eléggé vicces volt. Belegondolni, abba, hogy mit kapunk a fejünkre még viccesebb volt. Amikor végzett a munkájával lemászott és odajött hozzánk, mindenkit megölelt és megpuszilgatott, nem tudtam magamba tartani, hogy tovább beszéljek, vagy énekeljek.
- Még nem ittuk le magunk a porba
- Akkor jöhet minden ének sorba!
- Én biztos nem éneklek, csak hallgatok itt szépen.
- Én meg bírom a piát éppen
- Én meg pusztítom, hogy ne maradjak épen.
- Ennek nem lesz vége ekképpen.
- Azt hiszem, kissé betéptem.
Ezután Nati rendesen padlót fogott, már majdnem teljesen józan voltam, már eddig sem szédültem, a fejem viszont kicsit sajogott, megfogtam felemeltem majd bevittem a kabinjába és letettem az ágyra. Miután a lányt biztonságosan lefektettem, alig furcsa pózban, máshogy nem tudtam megoldani, lefeküdtem én is.
Reggel csak hárman ültünk az asztalnál, Nati sokáig húzta a lóbőrt, eléggé kiütötte magát az este, nekem egy kis fejfájásnál nem volt több. Amikor végre a lány is hajlandó volt kikászálódni, ő is tudtunkra adta, hogy iszonyatosan fáj a feje.
- Iszonyat fáj a fejeeeeem… - morogja. – hoppá megtörtént, amit már régóta vártunk, észrevette a vitorlát.
- Mi… mi történt a vitorlákkal?
- Elfoglalt minket egy Blue Pegasus nevű kalózhajó… csak viccelek. – itt kicsit elröhögtem magam.
- És… mit is csináltunk az este?
Mindent részletesen elmondtunk neki, az éneklést, a verseléseket, a vitorlát, sőt… még kicsit rá is tettünk.
- Oh, igen… én nem számoltam, de állítólag legalább 12 matrózzal smároltál.
- Mi?! Hogy én tizenkettő matrózzal csókolóztam? Nem hiszem el!
- Mert be is vallanák!
Egész beszélgetés alatt inkább meg sem szólaltam, mert nem akartam elszólni magam, inkább csak magamban nevettem az egész dolgon, tudtam, ezért Natitól még kapni fogunk.
- De… de az nem lehet! – a feje elég erősen elvörösödött, tudtam, hogy lassan itt hisztizés lesz, vagy sírógörcs, eléggé ki akadt.
- Gyorsan szaladj körbe és kérdezz meg mindenkit, hogy mire emlékszik, mit látott… valaki csak elkéri majd a lakcímed.
-Nem fogok kijönni a szállásról inkább! Nem tudok senki szemébe így belenézni, főleg mit szól majd a kapitány, ha vitorlákat meglátja? Mégis mennyit ittam meg mit?
- Rumot!!!- mondtuk mind annyian egyszerre.
- Nem igaz! Nem lehet igaz! Most mit csináljak! Komolyan mondom, hogy hazarepülök inkább! Red, mond, hogy nem igaz! – fordul felém a lány, hatalmas boci szemekkel.
- Nem igaz. – vágom rá gyorsan, ha már ilyen szépen kérte.
Nem bírta tovább a lány, felállt majd beszaladt a kabinjába már szinte sírva.
- Én fogadok abban, hogy ha Nati rájön, hogy csak vicceltünk, mielőtt hazaérnénk, akkor elhívom őt randira.
- Szerintem meg rá fog jönni, mielőtt kikötnénk a kincses szigeten.
- Akkor kezet rá! – majd kezet rázunk a fogadásra, nem nagydolog egy randi, talán megehetünk valamit, vagy sétálhatunk.

Nagyon tetszett a hajózás, semmi rossz érzésem nem volt, és boldogan néztem hátul, ahogy a hajó érdekes alakú hullámokat csap a vízen. Végig gondolva ezt az utat, talán még sem volt olyan rossz ötlet, hiszen legalább jobban megismerem az igazán kedvesnek tűnő céhtársamat, és két másik érdekes fiút is. Ahogy jobban figyeltem a mögöttem ülő matrózokra, érdekes történeteket meséltek mindenféle kincsről, vízi szörnyről, és hasonló tengeri dolgokról. A kis táskámba nézve láttam, hogy még mindig sok sütemény maradt, így gondoltam inkább megkínálom azt a kis társaságot is, hogy elfogyjon. Mindannyian vettek egy-egy sütit, csak azt sajnálták, hogy rumos nem volt, én pedig mondtam, ha véletlen még egyszer találkoznánk, akkor rumosat is készítek. Ahogy tovább hallgattam a meséket, az egyik matróz odajött szólni, hogy hívat minket a kapitány. Már mind a négyen ott voltunk, és Red pedig oda lépett hozzám.
- Te tudod miről akar beszélgetni? -kérdezte
- Biztos, csak meg akarja beszélni a dolgokat. -mondtam, és közben reménykedtem, hogy tényleg csak erről van szó, és nincs semmi gáz.
-Akkor összegyűltünk? Ne haragudjatok, ritkán van itt vendég, így nem tudok székkel szolgálni. Kérlek, foglaljatok helyet, ahol tudtok és kényelmes. -mondta, miközben körbe mutatott. Én egy ládát találtam értelmes ülőhelynek, ami közel volt a kapitányhoz.
-Ha mindenki kényelembe helyezte magát, akkor el is kezdeném. Az alapokat már ismeritek, hogy egy nagy erejű mágikus ereklyére, avagy kincsre vadászunk, de úgy érzem néhány apróságot nem mondhattam el. Sajnos nem ismerem a… munkakörötök dolgozóit annyira, és nem tudom mi érdekelhet titeket ezzel a kalanddal kapcsolatban. Egy tengerészt csak 4 dolog érdekel: Pénz, Kaland, Rum, Nők. -közben engem nézett, majd ráterelődött Ralaera is a pillantása... szegény fiú! - Szóval, hallottatok már a Fehér gyöngyről? - körbenéztem, hogy lássam társaim válaszát, de csak nagy hallgatás volt mindenfelől.
-A Fehér Gyöngy még az idők alkonyán készült, állítólag az istenek zárták bele a világ megteremtésekor magának a káosznak az esszenciáját, bár a kapitány szerint ez csak ostoba babona. Az ereje viszont kétségtelen: bármelyik mágus ötven évet adna az életéből csak, hogy megérinthesse, és még örülne is neki, hogy milyen jó üzletet kötött. A régi időkben a világban kóborolt, káoszt és viszontagságokat szítva maga körül, mígnem egy Yorgos nevű, nagyhatalmú mágusnak sikerült csapdába ejtenie. Yorgos, abbéli rettegésében, hogy valaki elveszi tőle ezt a hatalmas ereklyét, egy szigetre vonult, és azóta sem hallottak felőle.
A szigetet sikerült a térkép segítségével megtalálnom, de csak a legénységgel nem jutottam tovább, és ezért tértem vissza Fioréba segítséget, mágusokat keresni.–Szóval, ha bármi kérdésetek van, azt nyugodtan tegyétek fel. -mondta, én pedig megragadtam az alkalmat, hogy ha nem csinálok semmi hülyeséget, és kedves leszek, talán nem lesz semmi baja velem. Meri igencsak sokszor hallgathattam a matrózoktól, hogy egy nő a hajón szerencsétlenséget hoz.
- Tetszik kérni sütit?? -kissé meglepődött láthatólag az idióta kérdésen, de egyből válaszolt.
- Igen, kérek. Köszönöm szépen. -és ki vett egy darabkát a a sütik közül.
- Én azt szeretném tudni, hogy mennyi idő, míg odaérünk? -az enyémnél értelmesebb kérdés hangzott el Pete szájából.
- Ha minden jól megy három nap múlva Viszont, ha tudnátok egy kis plusz szelet varázsolni a vitorláknak, akkor hamarabb ott lehetnénk. -mondta reménykedve a kapitány. Én pedig elgondolkodtam azon, hogy Pete milyen mágus is lehet, mert Redről, és Raelaeről kiderült ez a beszélgetések során. Mind egy, majd megkérdezem.
- Attól tartok kis csapatunknak egy tagja sincs, aki jártas lenne a szélmágia művészetében. -egy biztos, nem szélmágus.
- Honnan van az a térkép? Megbízható? Biztos megtaláljuk a kincset? -kérdezett Red megint egy értelmes kérdést. Kezdtem kissé hülyének érezni magam.
- Hmm… Ez egy hosszú történet. Gondolom nem elég indok, hogy őszinte és jóképű fickó vagyok. Mellesleg ha nem bíznátok benne a szívetek mélyén, akkor nem jöttetek volna el, nem igaz? -hát, igaz is. Ha nem bíznék mindenkiben feltétel nélkül nem jöttem volna ide. De most hogy így alakult nem bánom.
- Arról van valami ötlete, hogy mire kell számítanunk, ha odaértünk?
- Pontosan mire gondolsz?
- Bármire, ami ilyen kincseknél előfordulhat… csak az alapok: útvesztők, fejtörők, bitang erős szörnyek, halálos csapdák?
- Sajnos nem jutottam sokáig a felderítéssel. Odakint egy vad törzset találtam, foggal-körömmel óvják a gyöngyöt. Hogy beljebb mi vár ránk. A gyöngy erejéből ítélve bármire lehet számítani. -vad törzs? Ez nem hangzik jól...
- Vad törzs?
- Igen… Igazi vadak: kődárdák, ágyékkötők, raszta haj, állatbőr sátrak. Ahogy néztem, vannak sámánjaik is… olyan primitív mágusfélék. De nem akartam első kézből megtapasztalni a tudományuk erejét, így nem kísértettem a szerencsémet. -folytatta le a beszélgetést Raelae és a kapitány.
- Ha nincs több kérdésetek, akkor hagylak is titeket kibontakozni továbbra is. Érezzétek magatokat a hajón otthon. -mondta a kapitány, majd elindultunk kifele a kabinjából.
- Nati, van kedved szétnézni a hajón? -kérdezte Red kedvesen, én meg gondoltam nem lehet belőle nagy gond.
- Rendben menjünk. -mondtam, majd elindultunk a kis felfedező túránkra. Jól szétnézve láttam egy-két helyen festékeket, ecseteket, megtaláltuk a konyhát is, majd egy kabinnál kötöttünk ki. Három matróz volt benne, aki noszogatni kezdett.
- Gyertek igyatoook velünk. Büff… -nem nagyon tetszett az ötlet, hiszen még sosem ittam, és nem tudtam mi lesz ebből, de azért az íze érdekelt a rumnak, ammit ennyire áhítanak a matrózok.
- Jól van. De én jelzem, bírom a piát. -mondta Red.
- Én nem tudom. -állapítottam meg, majd bementünk, és leraktak elénk egy-egy pohár rumot. Nagyon nehéz volt az egészet lehúzni, ráadásul kicsit meg is szédültem tőle, de nem volt olyan rossz. Ez után adtak még egy pohárral, amit gondoltam elfogadok, de már csak udvariasságból.
Másnap reggel szörnyű fejfájásra keltem, azt hittem ott pusztulok meg. A fésűn nem találtam, és a tegnapi ruhámban voltam. De a legrosszabb az volt, hogy azon kívül amit a kapitány mondott, és a rumon kívül, ami egy vagy kettő volt semmire nem emlékeztem az estére.
Felmentem körülnézni, hogy hátha a többiek tudnak valamit. Ahogy megláttam a napot és őket, muszáj volt megállapítást tennem.
- Iszonyat fáj a fejeeeeem… -majd a nap fele néztem, de a vitorlán akadt meg a szemem. Blue Pegasus céhjel? Itt mi történhetett.
- Mi… mi történt a vitorlákkal? -kérdeztem meglepődve
- Elfoglalt minket egy Blue Pegasus nevű kalózhajó… csak viccelek. -ebből sokat nem tudtam meg. Azt hiszem jöhet a következő kérdés.
- És… mit is csináltunk az este? -kissé meglepődött arcot vágtak a fiúk, leültettek, és elmesélték a történteket. Este Reddel inni mentem, utána énekeltem valami fura költésű izét, amit még nem hallottak, megölelgettem és puszilgattam mind a hármójukat, majd kifestettem a vitorlákat, utána még rímekkel szórakoztam, majd kidőltem és Red vitt aludni. Ahogy ezt elmesélték lefagytam pár pillanatra, hogy én ilyet csináltam. Biztos...hülyéskednek... de.. nem emlékeztem semmire.
- Oh, igen… én nem számoltam, de állítólag legalább 12 matrózzal smároltál. -ez után kissé kitörtem
- Mi?! Hogy én tizenkettő matrózzal csókolóztam? Nem hiszem el! -sikítoztam, és néztem a matrózokra akik a fejüket rázták.
- Mert be is vallanák! -mondta Pete. Én teljesen lesokkolva ültem pár másodpercig a bőgéssel küzködve. Alapból, hogy a vitorlákkal mit tettem, és hogy még a matrózokkal is csókolóztam. Az még elment, hogy szétölelgettem a fiúkat...
- De… de az nem lehet! -mondtam, miközben a sírásnak már tényleg a legszélén álltam.
- Gyorsan szaladj körbe és kérdezz meg mindenkit, hogy mire emlékszik, mit látott… valaki csak elkéri majd a lakcímed. -mondta Raelae, szerinte humorosan, de nekem valahogy nem tetszett...
-Nem fogok kijönni a szállásról inkább! Nem tudok senki szemébe így belenézni, főleg mit szól majd a kapitány, ha vitorlákat meglátja? Mégis mennyit ittam meg mit? -kérdeztem kétségbeesettem.
- Rumot!!! -hangzott a válasz teljesen egyszerre. -és sokat -tette hozzá Raelae.
- Nem igaz! Nem lehet igaz! Most mit csináljak! Komolyan mondom, hogy hazarepülök inkább! Red, mond, hogy nem igaz! - reméltem, hogy ő megnyugtat, de boldog képpel vágta rá csak ő is.
- Nem igaz!
Én pedig teljesen kiakadva sírva szaladtam vissza a kabinba azzal a tudattal, hogy nemsokára az árbocon leszek kikötözve a tegnap este történtek miatt...

Alighogy Nati eltűnt a kabinok mélyén már meg is jelent a kapitány. Szeme hamar megakadt a Blue Pegasus vitorlán. Hosszasan nézte, látszólag törte a fejét valamin, gondolom azon, hogy hogy a frászba fogják azt onnan levakarni a tenger közepén?
-Nahát, ki volt ez a művészlélek? – Kérdezte, miközben szemét egy percre sem vette le a céhjelről.
-A kettő közül a másnaposabb Blue Pegasus mágus, és az egyetlen hiányzó tagunk jelenleg. – mondtam, kis logikával, vagy ha magától nem is jön rá, akkor a matrózok úgyis elárulják, hogy Nati volt eme dicső mű szerzője. Szomorúan felsóhajtott a kapitány, arcát a tenyerébe temette.
-Hogy állhatok be így ezzel a kikötőbe? Mindenki rajtam fog röhögni. Na, pajtások. Dobjátok le a horgonyt, aztán egyelőre fordítsátok ki a vitorlát, vagy mit bánom én, csak ne látsszon annyira a hölgy mesterműve. – Most kár, hogy nincs velünk egy víz és szappan mágus se.
A horgonyt aztán parancs szerint ledobták, majd mindenki ügyeskedni (vagy bénázni) kezdett a vitorla korrigálásán. Mi csak ültünk ott, kis befoglalt sarkunkban, és figyeltük az egész műveletet. Nekem meg se fordult a fejemben, hogy be kéne állni, segíteni. Majd negyed óra küszködés után a vitorla aztán visszaállt alapállásba, a vasmacskát felhúzták, és már indultunk is, immáron kicsivel lassabban tovább úti célunk felé. A kapitány sem aggódott onnantól kezdve a megszégyenüléstől, inkább azon gondolkozott, hogy mikor, hol és hogyan mossa majd le azt a vitorlát.

A nap aztán gyorsan eltelt, megint csak kártyázgattunk, bár a partiból Pete hamar kiszállt, és lement megnézni Nati-t, akinek valóban elkelt némi vigasz, de én, aki mondhatni a leggonoszabb voltam vele nem állhattam elé, meg igazából lelki erőm sem volt megtenni az utat. Az ebédet is lenn fogyasztották, minket a kis asztalunknál kiszolgáltak. Az ebéd idejére félretettük a kártyapaklit, megettük, és belefogtunk egy másik kártyajátékba, de hamar ráuntunk aztán a lapokra, és csak kinn hagytuk őket az asztalon. Hosszú csend következett ezek után, én csak karba font kezekkel nézelődtem jobbra-balra, főleg szárazföldet kerestem a horizonton, de az ég adta egy világon semmi sem látszódott. Végül aztán szakítottam régi szokásommal, és áttörtem a csendet.
-Red, kérdezhetek valamit? Miért épp Fairy Tail-hez csatlakoztál?
-Nem is tudom. Amikor először elhatároztam, hogy egy céhhez aklarok csatlakozni leginkább a Lamia Scale és a Fairy Tail között hezitáltam, a végén pedig az utóbbi mellett döntöttem, mivel ot volt egy ismerősöm.
-Csak volt?
-Nem, bocsi még mindig ott van én fogalmaztam rosszul. - mosolygott. -És te miért a Dragon Fang-et választottad?? Volt valami oka vagy csak éppen az tetszett meg??
Hosszú szünetet tartottam. Miért is épp Dragon Fang?
-Nagyon nincs oka, hogy miért épp oda mentem. Én külföldről érkeztem, és a hazámban nem divat a mágia, nagyon kevesen űzik, akik értenek hozzá, azok is külföldi bevándorlók, és csak ritkán használják. Ezért elhatároztam, hogy Fioréba jövök, és az első szembejövő céhbe belépek. És a Dragon Fang jött elsőnek szembe. – És az óta az életem eléggé céltalan, csak küldetésről küldetésre, lassan már értelmét se látom az életemnek. Azt hiszem gyorsan keresnem kell majd egyet.
-Tényleg! Jut eszembe még nem is beszéltünk, hogy te milyen mágiát használsz?? Szinte mindenkiről tudom már, csak éppen veled nem beszéltem még erről. – Kérdezte, és tényleg, rajta kívül még nem kérdezte senki, hogy mit is lehetne tőlem elvárni. Bal kezemet leeresztettem az asztal mellé, majd nyújtani kezdtem. Hamar homokszínűvé vált, majd körbetekertem az asztal körül, ahol félúton elkúszott Red széke mögött, majd az immáron oszloppá alakult kezem végét az asztal lapjára helyeztem.
-Felismered?
-Azta… - tátotta el a száját. –Nem láttam még ilyet. Talán homok elemi mágia?
-Majdnem. Hallottál már sárkányölőkről?
-Hát egyszer kétszer, de még nem találkoztam eggyel sem.
-Akkor jegyezd meg: Raelae Xing’ke, a sivatag sárkányölője.
-Hogy tudtad eddig titokban tartani??
-Szerintem ez nem olyan nagy dolog, amit titokban kéne tartani, elvégre nem üldöz minket senki. – megvontam a vállam. – csak itt nem kérdezte senki, azt hittem nem érdekes. Az első alkalommal mikor használni kellett volna a képességeim úgyis mindenki azonnal rájött volna.
-Szerintem én nem. Ne haragudj meg a kérdésért, de már régóta érdekel. Remélem, nem fogsz megharagudni. De amikor először láttalak én is, mint mindenki más azt hittem lány vagy. Van valami oka amiért ilyen lányos vagy?
-Oka? – Ezen még nem gondolkodtam igazából, hogy miért is lehetek ilyen. Édesapámra visszaemlékezve, ő megtermett férfiember volt, valószínűleg még mindig az. –Nem gondolkoztam még igazából ezen, hogy miért lehetek ilyen. Ahonnan jövök, ott mindenki normális. Talán gyerekkoromban az a lökött vajákos átkozhatott meg valamivel, vagy az ítéletidő válthatta ezt ki, de lehet csak a mágiám mellékhatása. – Láttam az arcán, hogy ezeket a szavakat hallva nem nagyon érti miről is beszélek, így elmeséltem neki röviden az élettörténetem, hogy hogyan is találkoztam azzal a mágussal, hogyan tört rám az ítéletidő, hogyan találkoztam a sárkányommal, Sahara-val, hogyan tűnt ő el egy nap hirtelen, és hogy jutottam el idáig.
És ha már úgyis szóba jött a céltalanságom, talán nekem is több energiát kéne fektetnem az eltűnt sárkányok, és Sahara felkutatására? Minden más sárkányölő buzgón keresi szeretett mesterét. Én is szeretem Sahara-t, de biztosan nyomós oka van, hogy miért tűnt el szó nélkül, és egy nap úgyis felkeres majd, vagy jelet ad, hogy hol találom meg.

Ezek után csak apró dolgokról beszélgettünk, hogy milyen az élet a céhekben, milyen a társaság, a céhmester, a munkák, kalandok, élményeket meséltünk egymásnak, néhol vicceket, vagy vicces történeteket, aztán hamar ránk is esteledett.
A sötétben csak arra lettem figyelmes, hogy a horgonyt ismét ledobják. Körbenéztem, és tőlünk nem messze fényeket láttam a tengeren. Szigethez értünk, nem tűnt nagynak, de egy kisebb falú azért felütötte itt a fejét. Nem tudtam, hol járhatunk, milyen sziget lehet ez, de a kapitány biztosan tudja a dolgát.
A kapitány kis idő múlva aztán kijött a kabinjából, és a másodtiszthez szólt, hogy napkeltekor azonnal indulunk tovább. Próbáltam a falút szemügyre venni, semmi rendelleneset nem találtam, azon kívül, hogy apró méretéhez képest elég sokan lakják, és igen, a lakosok viszont furcsák voltak. Nem tűntek barátságosnak. Sejtető arccal Red-re néztem. Remélem megértette az arcjátékomból, hogy ne lazuljon nagyon el, mert ma este még dolgunk akadhat. Nati-t és Pete-t jobb éreztem egyenlőre nem zargatni, főleg ha eddig sem jöttek fel, akkor Natinak alapos lelki traumát okozott a dolog, és csak az kéne, hogy most még aggódjon a kapitányért és szaladjon utána, ezzel felbolygatva idő előtt a méhkast.
Visszaültem beszélni Red-el, de valóban nem sokáig volt nyugalmunk. Kisvártatva a rámpán szaladt fel egy tengerész a hajóra. Emlékeztem rá, ez volt az, aki semmi pénzért se hitte el, hogy lány vagyok, és Natival tett egy helyre. Szóval barát, elvileg. Mikor felért a hajóra, kezeit a térdére helyezte, hangosan lihegett és nézett körbe, majd mikor meglátott minket azonnal odasietett hozzánk.
-A kapitány...! Nagy bajban van...! Segítsetek, kérlek!
A matróz kifulladt állapotából látszott, hogy nincs idő felesleges kérdésekre. Mivel én voltam közelebb a hajótestbe vezető ajtónyíláshoz, így azonnal odaléptem, és lekiáltottam a mélybe:
-NATI! PETE! JELENÉS VAN AZONNAL! GYORSAN A SZIGETRE, A KAPITÁNYUNK SÁRBAN VAN!!!
A kifulladt matróz hálásan nézett rám, amiért helyette riasztottam a másik máguspárost. Red ekkor már lenn várt a rámpa alján. Leszaladtam hozzá, majd kisvártatva beért minket Nati és Pete is, és szót se szólva szaladtunk a falú irányába, ahol isten tudja csak, hogy miféle megpróbáltatás vár ránk.

Ahogy a kapitány megjelent észre is vette a Blue Pegasus jelet a vitorlán, bár ezt ki ne vette volna észre?!
~ Ajj ajj, most jön a szidás. ~ Nevetek magamban.
- Nahát, ki volt ez a művészlélek? – nem fordult felénk, csak a vitorlát nézegette.
-A kettő közül a másnaposabb Blue Pegasus mágus, és az egyetlen hiányzó tagunk jelenleg. – Válaszolja neki Rae.
Reméltem, hogy nem fog kiakadni a kapitány, egy kis jelet láttunk csak rajta az pedig nem volt vészes.
- Hogy állhatok be így ezzel a kikötőbe? Mindenki rajtam fog röhögni. Na, pajtások. Dobjátok le a horgonyt, aztán egyelőre fordítsátok ki a vitorlát, vagy mit bánom én, csak ne látsszon annyira a hölgy mesterműve.
Ezután megpróbáltak valamit kezdeni a vitorlával, több-kevesebb sikerrel sikerült is. Nekünk nem kellett csinálni semmit, bár nem is nagyon tudtunk volna. Ahhoz képest, hogy milyen szép munka lett a céhjel, nem sokat kellett időznünk egy helyben, hamarosan tovább indultunk.

A nap további részét kártyázással ütöttük el vagy csak nézelődtünk, nem igazán volt mit csinálni, de hamar eltelt a dél után. Egy idő után a kártya is unalmassá vált, így muszáj volt keresnünk valami új elfoglaltságot. Próbáltam keresni valami új dolgot, de egyszerűen semmit nem találta, a végén Raelae törte meg a csendet köztünk. Már csak ketten voltunk, mivel Pete még az ebédet is Natival fogyasztotta el, lent a kabinban.
- Red, kérdezhetek valamit? Miért épp Fairy Tail-hez csatlakoztál? – fordul felé a fiú.
- Nem is tudom. Amikor először elhatároztam, hogy egy céhhez akarok csatlakozni leginkább a Lamia Scale és a Fairy Tail között hezitáltam, a végén pedig az utóbbi mellett döntöttem, mivel ot volt egy ismerősöm. – nem volt tervben elmesélni az egész életemet, de most először tudunk beszélni egy jót és nincs kedvem rövid szövegekkel válaszolni.
- Csak volt? – néz kicsit furán.
- Nem, bocsi még mindig ott van én fogalmaztam rosszul. És te miért a Dragon Fang-et választottad?? Volt valami oka vagy csak éppen az tetszett meg??
Itt kicsit hosszabb szünet következett, gondolkodott.
- Nagyon nincs oka, hogy miért épp oda mentem. Én külföldről érkeztem, és a hazámban nem divat a mágia, nagyon kevesen űzik, akik értenek hozzá, azok is külföldi bevándorlók, és csak ritkán használják. Ezért elhatároztam, hogy Fioréba jövök, és az első szembejövő céhbe belépek. És a Dragon Fang jött elsőnek szembe.
- Tényleg! Jut eszembe még nem is beszéltünk, hogy te milyen mágiát használsz?? Szinte mindenkiről tudom már, csak éppen veled nem beszéltem még erről.
Csend lett, valamin ügyködni kezdett, majd már csak azt vettem észre h egy homokszerű oszlop van mögöttem.
- Felismered? – néz rám.
Még a lélegzetem is elakadt, igazából nem láttam még ilyet az elemi mágiából talán homok mágia lehetett.
- Azta… Nem láttam még ilyet. Talán homok elemi mágia?
- Majdnem. Hallottál már sárkányölőkről?
- Hát egyszer kétszer, de még nem találkoztam eggyel sem.
- Akkor jegyezd meg: Raelae Xing’ke, a sivatag sárkányölője.
- Hogy tudtad eddig titokban tartani??
- Szerintem ez nem olyan nagydolog, amit titokban kéne tartani, elvégre nem üldöz minket senki. Csak itt nem kérdezte senki, azt hittem nem érdekes. Az első alkalommal mikor használni kellett volna a képességeim úgyis mindenki azonnal rájött, volna.
- Szerintem én nem. Ne haragudj meg a kérdésért, de már régóta érdekel. Remélem, nem fogsz megharagudni. De amikor először láttalak én is, mint mindenki más azt hittem lány vagy. Van valami oka amiért ilyen lányos vagy?
- Oka? – itt eléggé elgondolkodott –Nem gondolkoztam még igazából ezen, hogy miért lehetek ilyen. Ahonnan jövök, ott mindenki normális. Talán gyerekkoromban az a lökött vajákos átkozhatott meg valamivel, vagy az ítéletidő válthatta ezt ki, de lehet csak a mágiám mellékhatása.
Nem igazán értettem ezt a mondatát, ezt pedig ő is látta rajtam. Így elmesélte az életét nagy vonalakban, hogy-hogy is talált a sárkányára és hogy vesztette el.
Úgy éreztem, hogy mindent kibeszéltünk, amit csak lehetett, már csak kisebb dolgokról beszélgettünk, amik annyira nem voltak lényegesek.
Addig beszélgettünk, viccelődtünk, hogy ránk esteledett és közben lehorgonyoztunk. Találtunk egy szigetet, ami elég kicsi volt de azért megálltunk. Hallottunk mikor a kapitány szólt a tiszteknek, hogy amikor a nap fel kell tovább, megyünk, és csak ideiglenesen kötünk ki itt, gondolom pihenni. Egy falut is láttunk, elég kicsi volt minden és fura emberek lakták, de más furcsaságot nem vettünk észre. Raelae-vel egy furcsa pillantást váltottunk, eléggé furcsálltuk ezt a helyet így az ő szeméből is ki tudtam olvasni, hogy jobb lesz, ha éberek maradunk és figyelünk. Natit és Petet nem zavarta senki, mi pedig visszatérhettünk beszélgetni Raével. Hamarosan egy férfi szaladt fel a rámpám, egyből hozzánk kettőnkhez szaladt.
-A kapitány...! Nagy bajban van...! Segítsetek, kérlek!
~ Úristen mi történhetett.~
Raelae egyből szaladt a kabinban tartózkodókhoz, hogy muszáj lesz mennünk, megkeresni a kapitányt.
-NATI! PETE! JELENÉS VAN AZONNAL! GYORSAN A SZIGETRE, A KAPITÁNYUNK SÁRBAN VAN!!! – még hallottam, amikor társam ordít nekik.
Amikor Nati és Pete kijöttek én már lent vártam a rámpa aljánál, hogy indulhassunk. Nem volt vesztegetni való időnk, muszáj volt rohanni a faluba.

Az ágyamon feküdtem, és sírtam, közben úgy éreztem magam mint akit megrágtak majd kiköptek. A gyomrom görcsölt, a fejem majd ketté szakadt, és még úgy is szédültem, hogy feküdtem, de ezt a hányinger is tetézte. Miután kevésbé sírtam, és megnyugodni is kezdtem kissé jobban éreztem magam, már nem fájt annyira a fejem, a szédülés meg elmúlt. Ahogy ott ültem azon töprengtem, hogy vajon a kapitány már tudja-e, hogy mit csináltam, és mit tesz velem ezután... lehet készülhetnék a halálomra is, de arra biztosan, hogy a tenger közepéről valahogy haza kell jutnom. Ahogyan elmélkedtem, léptek zaját hallottam. Hirtelen megijedtem, hogy ki jöhet, és eszembe jutottak a matrózok, majd megint sírásba kezdtem. Ahogy az alak leért kissé megkönnyebbülve láttam, hogy Pete volt az, aki lejött.
- Minden rendben? -kérdezte tőlem tisztára érthetetlenül.
- Komolyan kérdezted? -jött a költői kérdés, mintha nem tudná mi történt... ha vele történt volna meg, nem tudom most ő mit csinálna. Ha Stragoval történt volna meg, most tudnám... éppen a matrózlányokat hajkurászná.
- Ööö… Igen. - és akkor jött a költői válasz.
- Szerinted hogy lenne minden rendben?! Semmire nem emlékszek, ami tegnap történt, és biztos hogy a kapitány is zabos... a cápákkal fog megetetni! - akadtam ki megint egyre jobban.
- Nem, inkább azok dühösek, akiknek le kellett mosniuk a műved. -közben elkezdett nevetni, én pedig nem túl viccesnek találva a dolgot Petenek vágtam egy párnát.
- Nem vagy vicces. -állapítottam meg a párna mellé.
- Ne már. Ez bárkivel megtörténhet, ki nem bírja Rumot... bár érdekes dolgokat csináltál... -mondta, és közben úgy nézett ki mint aki gondolkozik, én meg azon töprengtem, hogy mit követhettem még el nem túl éber állapotomban.
- Csak azt ne mondd, hogy ezen kívül volt más is! Mert akkor kirohanok a világból! -mondtam ki végül ami bennem megfogalmazódott.
- Csak az, amit elmondtunk.- nyugtázta le a felvetést Pete, aminek örültem is meg nem is. Igazából a legjobb az lett volna, ah kiderül hogy semmit nem csináltam este, csak aludtam, de sajnos egy bizonyíték volt, méghozzá a művem, ami nem is sikerült rosszul... kifejezetten kreatív is vagyok ittas állapotomban.
- Az is túl sok volt...- gondoltam utána a matrózokra - hogy rázzam le az összes matrózt és magyarázzam ki magam?
- Magyarázni...? Fogd a Rumra. Na de! Töröld le azokat a könnyeket az arcodról, nem áll jól neked. -hát, végülis igaza van... megtörtént, mást nem tudok csinálni mint az alkoholra fogni.
Az arcomat megtöröltem, és szipogtam egyet, majd utána megéreztem a saját szagom.
- De szörnyű rum szagom van! Ettől meg kell szabadulnom. -állapítottam meg, közben gondolkozva, hogy ezen a hajón hogy lehetne megoldani.
- Hát... Itt csak a tenger van. Nem hiszem, hogy akarsz benne fürödni. -igaza volt Petenek, itt csak a tenger volt, és abban meg semmi kedvem nem volt megmerülni.
- Akkor bűzölgök... király. És mit fogok ma csinálni?! Nem akarok kimenni. - egyre rosszabb kedvemben lettem megint.
- Ne már! Gyere fel, nem lesz semmi. -próbált unszolni társam.
- Nem akarok! -ellenkeztem
- Akkor... Maradhatok? -nem akartam elrontani Pete napját...
- Biztos van jobb dolgod is, mint azt figyelni, hogy depizek egy hajó kabinjában... -mondtam neki, hogy ne kelljen itt unatkoznia, miközben magamba zuhantam és mellé ültem.
- Szebb látványt most nem igen találnék itt. -állapította meg, és ezt nem tudtam mire venni, csak poénnak, így hát a másik párnával is becéloztam Petersen fejét, persze nem sikerült eltalálni.
- De ha itt maradsz, akkor köszönöm. -mondtam belegondolva, hogy legalább nem leszek egyedül. Pete leült az ágy szélére, és semmit nem szólt. Nem nagyon bírtam ezt a csendet muszáj volt megtörnöm.
- Annyira sajnálom, máskor jobb társaság vagyok. Ha lenne kedved valamit csinálni, akkor csak szólj. -mondtam reménykedve, ő kitalál valamit.
- Kő- papír- olló? -érdekes hogy ez jutott eszébe...
Ööö... oké. -mondtam, végülis jobb ötletem nekem sem volt. Közben feltérdeltem az ágyra, és kicsit közelebb csúsztam.
- Kő.
- Papír.
- Olló. - mind a ketten követ mutatva ültünk szemben egymással... farkasszem lett a kő- papír- ollóból.
- Nem ér a fejembe turkálni. -mondtam nevetve
- Te vagy az enyémben. Újra.
- Okés, most én nyerek. -mondtam elfogadva az új menetet.
- Csak utánam. -ez már kihívás volt. Valahogy maradtam a kőnél, az össze szorított ököl valahogy jobban tetszett, mint Petersen papírja... de vesztettem. Hiába néz ki jobban az én kezem.
- Én mondtam, én nyertem.
- Ez nem ér! Játszunk inkább papagáj farkas orrszarvút!
- Mit? Mit? És mit? -kérdezte értetlenül... igaz, ő volt az egyetlen akivel még nem nagyon beszélgettem, hiába volt a céhtársam.
- Igaz, te biztosan nem tudod. Én alakváltó mágus vagyok.
- Ez jó. Valamilyen szinten én is. Titán mágia. -mondta a saját mágiáját a fiú.
- Akkor van bennünk valami közös... – mosolyogtam, de ez hamar abbamaradt, mert iszonyatosan korgott a gyomrom. - Kezdek éhes lenni.
- Az étvágyunk. -és ekkor valaki pont jött a kabin fele.
- Jön valaki! Nem akarom, hogy lásson! -ugrottam hirtelen egy nagyon láda mögé.
- Itt az ebéd. - pont jókor - Nem ketten vagytok?
- Épp kiment, de hagyd itt nyugodtan, köszönjük szépen. -köszönte meg udvariasan Pete.
- Ugye vele nem találkoztam éjszaka? -kérdeztem kíváncsian.
- Ööö... sötét volt.
- Áhh, akkor vele sem kell találkozni. – mondtam és az egyik tálcáért nyúltam. - Nos, akkor jó étvágyat! - már nagyon éhes voltam, és neki is kezdtem a nagy "lakomának".
- Neked is. -majd Pete is nekifogott az ebédének.
Ahogy végeztünk az evéssel én elsunnyogtam öltözni, mert nem bírtam a ruháim szagát. Nagy nehezen eljutottam egy tükörig, ami kicsit volt igaz, de jobb mint a semmi, és a legjobb, hogy a legénység egy tagjával sem futottam össze. Hajamat befontam, hogy ne zavarjon, és átöltöztem. Ahogy ruhámon végig néztem el kezdtem nevetni. Teljesen hasonlítottam Stragora. Egy barna nadrágot húztam bele a csizmámba, és egy fehér blúz valamint egy zöld kabát is volt rajtam. A színek igaz nem passzoltak, de tényleg hasonlítottam a drága barátomra. Ahogy visszamentem, láttam hogy Petersen egy érmét pörget az ujján, amit persze meg kellet tanulnom, úgyhogy a nap többi része az én bénázásommal telt el, de még így sem sikerült megtanulnom.
-NATI! PETE! JELENÉS VAN AZONNAL! GYORSAN A SZIGETRE, A KAPITÁNYUNK SÁRBAN VAN!!! -üvöltött le Raelae, mire én fel is pattantam az ágyról, gondolva most megmutatom, hogy nem hiba jöttem el. Ahogy leértünk a hajóról átvettem a farkas alakom, amiben könyebb és gyorsabb is volt haladni, majd szálguldottam a matrózok után akik a kapitány megmentésére siettek.