Kyou Heidan - Fairy Tailbe való csatlakozási pályázata

[E pályázat rendes megértéséhez tudni kell mi történt az előtörténetemben.]

*füttyszó* - Végállomás!! – kiáltott fel a kalauz, amikor a vonatom megállt Magnolia-ban. Gyorsan fel is kaptam a táskámat és a botomat, majd leszálltam. Ismét tettem azt, amit tenni szoktam a vonat megállásakor – egy mély levegőt szívtam. A város illata ismerős volt, nagyon is ismerős. Igen, ez volt maga Magnolia illata. A hely ahová tartozom. Végre, újra visszatértem. Semmi útbaigazítást nem kellett kérnem, mindent tudtam hol van. Az első hely, ahová mentem az a régi kis bérelt házam volt, ami ezúttal is üresen állt, ráadásul a gazda azt mondta, hogy mióta elmentem nem is volt senki ezért ugyan úgy van, ahogy azt én hagytam. Ahogy bementem, tényleg úgy volt, mint ahogy én azt hagytam, éppenséggel csak egy kis szellőztetés kellett, semmi más. A ház bérlője ismét én lettem. Másnapra terveztem azt, amiért igazából jöttem, méghozzá az, hogy meglátogatom a Fairy Tail-t és ezúttal a csatlakozást is megpróbálom. Az öreg azt mondta bármikor nyitva állnak előttem a kapuk, szóval miért is ne?
Magnolia utcáin sétálva, sok régi emberrel találkoztam, akik csodálkoztak azon, hogy újra látnak. Kedvesen köszöntek, integettek, megkérdeztek, hogy vagyok. Viszonoztam kedvességüket, visszaköszöntem és persze én is megkérdeztem, hogy vannak. Egy dologra felfigyeltem azért, méghozzá arra, hogy új csinos kis lányok hemzsegnek az utcán. Amikor itt voltam, azért ilyesmi nem volt. De hiába, a Fairy Tailhez menet a piacon megakadt valakin a szemem. Igen, ő volt az… Nancy… az én drága Nancym. Először csodálkoztam, hogy-hogy még itt van, de aztán eszembe jutott, hogy az apja valami olyasmit mondott, hogy csatlakozott a Fairy Tail-hez. Lassan és halkan odamentem a hátához. Ő nem vette észre, vagy lehet csak tette, hogy nem hallja, hogy valaki van a hátánál. Egyszer csak megfordult még rám sem nézett és az ölembe ugrott, ledobva a bevásárló kosarat. Érezte, hogy én vagyok. Percekig öleltük egymást. A hátamtól egy öreg hangot hallottam.
- Nahát. Visszajöttél, ifjú Heidan? – hátrafordultam és persze, hogy Makarov volt az. Nancyvel abbahagytuk egymás szorítását, könnyeit letöröltem és egymásra néztünk. Szebb volt, mint régebben. – Már várt téged. - ezzel megfordult és intett, hogy kövessem. Nancy is velem jött. Makarov a céhház pultjához vitt, ahol Mirajane már töltötte is a piát az öregnek. A többiek csodálkozva néztek. Biztos csak azért, mert nem gondolták komolyan, amikor azt mondtam, hogy visszajövök. Makarov intett, hogy üljek le mellé.
- Mirajane, tölts egy pohár sört a fiúnak! – a lány máris töltötte a sörömet.
- Köszönöm. – majd odafordultam Makarovhoz. – Öreg, tudja miért jöttem, ugye?
- Azt hiszem igen, de mondd csak.
- Áll még az, hogy a céh kapui mindig nyitottak számomra? – ezzel rámnézett és nagyokra nyitotta szemeit.
- Nocsak, tán nem….
- De igen. Szeretnék csatlakozni. Persze már ha lehet.
- Nos fiam, akkor üdvözöllek, fel vagy véve! – majd leugrodt a székéről és elindult valamerre.
- Öreg! Elfelejtette, hogy mit mondtam amikor elmentem? Azt mondtam, hogy nem fogok azért csatlakozni, mert a nagyapám az volt aki. Ki szeretném érdemelni. – de ő hátra sem fordult csak ment tovább, majd mikor odaért az egyik ajtóhoz megállt.
- Mit ülsz még ott? Azt mondtad, hogy ki akarod érdemelni. Hát akkor emeld fel a segged és kövess! – ezzel felpattantam a székemről és utána szaladtam. Mikor odaértem mellé csak egy helyben állt pár másodpercet. Azt hittem valamire várt.
- Nancy. Te is jössz. – ő is odaszaladt hozzánk és megfogta a kezem. Nagyon jól esett, hogy végre vele lehettem.
Makarov kinyitotta az ajtót. Az ajtó túloldalán egy lépcső volt ami a föld alá vezetett. Nagyon sötét volt ezért azt sem láttam, hogy milyen mély. Az ajtó mellett egy fáklya volt, amit az öreg meggyújtott és úgy ment előre. Kb. 3 percig csak folyamatosan mentünk lefelé, mikor leértünk pedig egy folyosón mentünk tovább, ami ugyancsak sötét volt. A folyosó végén egy újabb ajtó volt. Amikor beléptünk nagyot néztem. Egy hatalmas földalatti edzőterem szerűség volt előttem. Voltak ott sziklák, kisebb tavacskák, fák, homok, egyszerűen szinte minden. Makarov eloltotta a a fáklyát, mert ott lent ez a terem meg volt világítva rendesen.
- Fiam, ellenem fogsz küzdeni, ha neked ez így megfelel.
- Hát öö…más választásom nem hiszem, hogy van. Csapjunk bele. – majd már épp készültem elugrani, amikor Nancy visszahúzott és megcsókolt. – Sok sikert! – mondta halkan, majd elugrodtam e legközelebbi sziklára.
- Hey öreg! Ha nem baj a pisztolyaimat nem használnám.
- Nem akarod használni a mágiádat? Milyen dolog ez már? Nah de mindegy, te tudod. – majd a mágiáját használva egy hatalmas óriássá alakult. – Biztos nem akarod használni? Egy bottal nem sokat fogsz csinálni.
- Nah jó, erre nem számítottam. – ezzel kinyújtottam a kezeimet. - Lecserélés: Mágikus Pisztoly! – kiáltottam.
Az öreg elkezdett felém szaladni. Nem volt más választásom, távolabb kellett menjek, hogy a pisztolyt használni tudjam. Próbáltam kitervelni valami hatásosat. Hirtelen megpillantottam egy nagyobb szikladarabot.
- Lőfegyver Mágia: Őrült Lövés! – a szikla mellé céloztam, ezért amikor a támadásom célba ért a szikla felrepült a robbanás miatt. A szikla pont Makarov és köztem volt, ezért amikor a szikla a levegőben volt egy újabb Őrült Lövés-el belelőttem. A szikla több valamivel kisebb darabokra tört, amik egyenesen Makarovot vették célba. Telibe talált az összes és elég szépen meg is sebeztem.
- Ez szép volt fiam, de ennyi nem elég ellenem. – majd felém ugrodt és rám akart csapni, pontosabban az öklével belepaszírozni a földbe, de sikerült félreugranom. Ezt eljátszotta még párszor. Nagyon kifáradtam ezért meg is csúsztam az egyik sziklán. Az öreg felém ugrodt és egy újabb csapással próbált elintézni. Hát mit ne mondjak, lepergett az egész életem a szemem előtt. Hirtelen elém állt Nancy és előrenyújtotta a kezét.
- Jégteremtés: Pajzs! – egy jég pajzs jelent meg előtte, de nem úgy tűnt, hogy ez elég lesz az öreg ütése ellen. Nancyre ugrodtam, hogy arréb lökjem. Semmi képpen sem volt a tervben, hogy ő feláldozza az életét értem. Az öreg csapása áttörte a jég pajzsot, és ahogy azon áthatolt, az én lábamat is elkapta. Súlyosabb törés nem történt, de azért elég szépen elkapott. Nem tudtam felállni sem vele. De nem adtam fel. Most közvetlenül az öreg felé lőttem egy Őrült Lövés-el, ami elég szépen eltalálta. Kis is feküdt az öreg és visszaváltozott eredeti alakjára. Örültem győzelmemnek, de azért tudtam, hogy az öreg még az ereje negyedét sem használta ellenem. Sőt még annak a negyedét sem. Ez csak egy kis ízelítő volt tőle.
- Szép volt, fiam! Tudod, az az első támadásod nagyon tetszett. Szépen kitervelted pillanatok alatt.
- Köszönöm. De maga sem volt semmi azért. – mondtam a földön fetrengve. Képtelen voltam felállni.
- Igen, már azért a támadásért megérdemelted volna a felvételt, de az volt a legszebb, amikor megmentettétek egymást. Igazán szép volt….igazi csapatmunka. Nos Kyou, azt hiszem érdemes vagy rá, hogy közénk tartozz. Isten hozott! – majd lassan odajött hozzám és felém nyújtotta a kezét. – Állj fel! Ne légy puhány. – nagy nehezen felálltam de úgy fájt, hogy lépni nem tudtam. Nancy a botomért szaladt, hogy legyen miben megtámaszkodjak.
- Ej drágám… - mondtam – mihez fogsz te kezdeni egy törött lábú bolonddal?
- Ne légy bolond – majd a fejemre kólintott – én így is szeretlek. – megölelt, utána pedig elindultunk vissza fel. A lépcsőn már jöttek lefele ketten akik segítettek felmenni. A pulthoz mentünk megint, ahova az öreg felállt és a magasba emelte a korsó sörét.
- Mindenkinek piát! Ünnepeljük meg az új emberünket!
- ISTEN HOZOTT KYOU! – kiáltotta mindenki egyszerre. Én csak elnevettem magam, mert jól esett, hogy egy ilyen jó emberek között fogok lenni ezentúl.