Magánküldetés: A házi kedvenc

Reggel a szemembe sütő nap fényére ébredtem. A jó idő láttán, rögtön jól indult volna a nap, ha nem éreztem volna az előző esti iszogatás mellékhatásait. A fejem fájt, és teljesen erőtlennek éreztem magam. Mostanában elég sokszor kirúgtam a hámból, ami miatt egyre jobban elfáradtam. Legutóbbi küldetésemből szerzett vagyonom, már majdnem elfogyott, viszont újabb munkát elvállalni nem volt elég erőm. Elhatároztam, hogy két napig nem fogok semmiféle alkoholt fogyasztani. Felöltöztem, ami eléggé lassan ment, mert ha mozogtam, akkor csak erősödött a fejfájásom. Ez után indultam volna ki a szobámból, de éreztem a számból áradó erős alkoholszagot, amitől majdnem ismét berúgtam. Gyorsan megmostam a fogam, és kimentem a szobámból, majd egyenesen a földszintre vezető lépcső felé vettem az irányt. Amikor leértem, egy pillanatra körbenéztem, és pult mögött álló Mei-en, és a vele szemben ülő James-en kívül egy lélek sem volt a nagyteremben. Odasétáltam hozzájuk, és köszöntem.
- Jó reggelt.
- Szia Eigo.
- Üdv.
- Ilyen korán van még, hogy senki nincs még itt? - kérdeztem.
- Korán? - lepődött meg James.
- Inkább úgy mondanám, hogy annyira késő van már, hogy mindenki elment a dolgára. - felelte Mei.
- Ezt meg hogy érted?
- Délután kettő óra van. - nézett az órájára a fiú.
- Mennyi? - kerekedtek el a szemeim.
- Délután kettő.
- Ejha, akkor jó sokáig aludtam. De térjünk a lényegre. Mei. - fordultam a lány felé. - Tudnál hozni nekem egy korsó sört? Fáj a fejem, és hát ugye kutyaharapást szőrével.
- Biztos jó ötlet ez?
- Megfogadtam magamnak, miután felkeltem, hogy most két napig nem iszok semmi alkoholt. De a fejem annyira fáj, hogy kénytelen vagyok ezt elhalasztani egy órával.
- Ahogy gondolod. Máris adom. - felelte, majd megfogott egy poharat, és teleengedte az aranysárga nedűvel.
Lerakta elém a pultra, én pedig megfogtam, és azonnal belekortyoltam.
- Ez kellett nekem. Máris jobban érzem magam.
- Mei, nem jött nekem valami posta? - kérdezte James.
- Nem jött semmi. De most hogy mondod, Eigonak viszont jött egy levél.
- Egy levél? Nekem? - lepődtem meg.
Még sose kaptam levelet, úgyhogy eléggé szokatlan dolog volt ez. A pult mögött álló fiókos szekrényhez lépett a lány, és az egyik fiókot kihúzva, elkezdte keresni a borítékot. Hamar megtalálta, és rögtön oda vissza is jött a pulthoz.
- Ez az. - rakta elém a levelet.
Egy rózsaszín boríték volt, amire néhány szív volt rajzolva. A közepén a neve volt feltüntetve, de azon kívül semmi más.
- Hogy néz ez ki?
- Szerintem jól néz ki. Nekem tetszik. - mosolygott a lány.
- Így ránézésre fogalmam sincs ki küldhette. Nem tudod véletlenül a feladót Mei?
- Nem tudom, egy futár idehozta, én pedig csak átvettem. De a kinézetéből ítélve biztos az egyik hölgy rajongód. - vigyorgott Mei.
- Azt kétlem, de tényleg kíváncsi vagyok ki küldhette.
- Nyisd ki, hátha a levélen rajta van.
- Tudnál adni egy kést? - fordultam a lány felé.
- Persze. - felelte, és máris előttem volt a szerszám.
Kinyitottam a borítékot, kivettem belőle a levelet, és elkezdtem olvasni.

"Tisztelt Eigo Haruki!

Gratulálunk, ön NYERT! A múlt héten megrendezésre került nyereményjátékunk sorsolásán az ön nevét húztuk ki. Köszönjük hogy játszott velünk, és kellemes kikapcsolódást kívánunk önnek. A nyereménye pedig nem más, mint egy hét üdülés a napsütötte Neresor Taka városában, luxuskörülményekkel, mindezt ingyen. Ötcsillagos szállodánkban minden szolgáltatás, amit igénybe vesz teljesen ingyenes, ezáltal a város összes fürdőjébe, élményparkjába ingyenes bejárást biztosítunk a hét alatt. Masszíroztassa magát kedvére a város bármely gyönyörű, szakképzett masszőrhölgyével, vagy ússzon a gyönyörű tengerparton! A lehetőségek tárháza szinte kifogyhatatlan. Jöjjön el a királyság második legnagyobb üdülőparadicsomába."

- Na mi áll benne? - kérdezte izgatottan Mei.
- Elvileg nyertem egy utazást, valami Neresor Taka városba. Én nem igazán emlékszem rá, hogy részt vettem volna ilyen nyereményjátékon. Ráadásul eddig még azt se tudtam, hogy van ilyen nevű város Fioréban.
- Én se hallottam még erről a helyről.
- Én hallottam már róla. Azt mesélik, hogy Akane Resort után a második legjobb üdülőhely az egész országban.
- Nem hangzik rosszul. És mostanában elég gyakran jártam el iszogatni, és lehet, hogy akkor játszottam, és ezért nem emlékszem rá.
- Ez elképzelhető.
- Pont jól is jön. Úgyis ki akartam pihenni magam, mielőtt elvállalok egy újabb küldetést.
- Egy személyre szól csak ez a nyeremény?
- Értem a célzást. - mosolyogtam. - De sajnos csak egy személyre szól. Viszont van benne egy vonatjegy is a településre. Ahogy nézem, holnaptól kezdődik az érvényessége. Azt hiszem rögtön el is indulok, hogy még ma odaérjek.
Megittam a söröm, majd felpattantam a helyemről, és felmentem a szobámba összepakolni. A szekrényből elővettem a bőröndöm, amit gyorsan telepakoltam ruhákkal, és egyéb holmikkal, amikre szükségem lehet. Ez után lesiettem a földszintre, és egyenesen a klánház kijárata felé siettem. Meinek és Jamesnek intettem, és elhagytam az épületet. Az ajtó előtt megálltam egy pillanatra, majd egy nagy levegőt vettem, és örültem a jó időnek. Felhúztam a napszemüvegem, és gyors léptekkel haladtam a vonatállomás felé. Nem volt túl messze, így tíz perc gyaloglás után oda is értem. Odamentem az információs pulthoz, ahol felmutattam a jegyem, és megkérdeztem, hogy mikor indul Neresor Taka városba a következő járat és, hogy melyik vágányról. Miután megkaptam a választ, megköszöntem a tájékoztatást, és odamentem a tízes vágányhoz. Mivel egy óra múlva indult csak a járat, ezért leültem az egyik üresen álló padra. Várakozás közben már elképzeltem, milyen jó lesz pihenni egy kicsit a városban. Kíváncsi voltam rá, hogy merre van az a hely, és hogy hogyan is nézhet ki, de ha van ott ötcsillagos szálloda, akkor biztos nem lehet rossz. Időközben megérkezett a vonat, amire fel is szálltam. Egy üres kabinban helyet foglaltam, és elhelyezkedtem. Hamarosan elindult a szerelvény, én pedig figyeltem a tájat, ami mellett elhaladtunk. Mivel nem igazán pihentem ki magam az előző éjszaka után, ezért hamar elnyomott az álom...

...- Neresor Taka végállomás. - hallottam egy hangot.
Kinyitottam a szemet, és láttam, hogy megérkeztünk, ezért megfogtam a bőröndöm, felpattantam a helyemből, és leszálltam a vonatról. Elég sokáig tartott az út, mivel az állomáson található óra szerint már este hét óra volt. Mivel nyár volt, ezért még világos volt, ami jól is jött, mivel a szállodát, ahová a nyereményem szólt, még nappal sem tudtam, hogy merre találom, nem hogy este. Útnak indultam, hogy megkérdezzek valakit, aki el tudja mondani, hogy hova kell mennem.

Késő reggel ébredtem fel, a nap gyönyörűen sütött, és szinte hívogatta az embert. Mondhatni bűn volt ilyen időben aludni, így hát kikászálódtam az ágyamból, és felöltöztem, majd elfogyasztottam a reggelimet. Miután ezekkel megvoltam, kimentem sétálni, hogy egy kicsit kiélvezhessem a csodálatos időt.
Remekül esett a séta. Már egy ideje nem volt részem semmilyen nyugalomban, mivel vagy küldetésen voltam, vagy a bátyám nyomát hajszoltam. Élveztem, hogy végre van egy kis időm magamra is. Legalább három órát sétálgattam fel-alá céltalanul Manóliában, és a környező erdőben, de végtére is, a jóból is megárt a sok, így hát hazafelé vettem az irányt.
Mikor megérkeztem, már majdnem beléptem volna az ajtón, mikor eszembe ötlött, hogy nem ártana megnéznem a postát, mivel már eléggé régen jártam itthon. Odaléptem a ládához, és kinyitottam. Nos igen, látszott, hogy jó ideje nem voltam már idehaza, mivel legalább két tucat levél ömlött ki belőle.
- A fene vigye el. – bosszankodtam magamban.
Miután összeszedtem az összes borítékot, bevittem a házba, és mihelyt elmentem egy helyre, ahová még a király is gyalog jár, nekiálltam kibontani őket.
- Ez baromság... ez nem érdekel... ez sem fontos... – mormogtam, és sorban dobáltam a szemétbe a különféle reklámokat és egyéb olyan küldeményeket, melyeknek a tartalmáról tudtam, hogy úgysem fognak érdekelni.
A vizsgálódás közepette találtam egy levelet, amelyen nem szerepel feladó, és semmi egyéb sem, mindössze a nevem.
- Vajon mi lehet benne? És vajon ki küldte? – forgattam kíváncsian, majd hozzáláttam, hogy felbontsam.
Ez egy igen rövid mozzanat volt, mivel egyetlen erőteljes mozdulattal máris végighasítottam az ujjammal a levél tetejét, és kivettem a benne levő tartalmat. Egy jegy és egy levél volt benne. Mindkettőt kivettem, majd nekiálltam elolvasni a levelet:

"Tisztelt Josh Sharpblade!

Gratulálunk, ön NYERT! A múlt héten megrendezésre került nyereményjátékunk sorsolásán az ön nevét húztuk ki. Köszönjük hogy játszott velünk, és kellemes kikapcsolódást kívánunk önnek. A nyereménye pedig nem más, mint egy hét üdülés a napsütötte Neresor Taka városában, luxuskörülményekkel, mindezt ingyen. Ötcsillagos szállodánkban minden szolgáltatás, amit igénybe vesz teljesen ingyenes, ezáltal a város összes fürdőjébe, élményparkjába ingyenes bejárást biztosítunk a hét alatt. Masszíroztassa magát kedvére a város bármely gyönyörű, szakképzett masszőrhölgyével, vagy ússzon a gyönyörű tengerparton! A lehetőségek tárháza szinte kifogyhatatlan. Jöjjön el a királyság második legnagyobb üdülőparadicsomába."

- Mi a manó? Milyen nyereményjáték? Hiszen én semmilyen játékon nem vettem részt. – értetlenkedtem. – Rossz helyre sem küldhették, hiszen rajta van a nevem. – jegyeztem meg. – Talán valami tréfa? – tanakodtam tovább. - Végül is… nem hangzik rosszul. - állapítottam meg az igazat. – Üsse kő, elmegyek. Legfeljebb potyára motorozok. – döntöttem el a dolgot.
Ekkor azonban megláttam a papiros alján az érvényességig dátumot.
- De hiszen ez holnap van! – csodálkoztam el. – Sebaj, így is megoldható. – mosolyodtam el, és máris nekiláttam a csomagolásnak.
Nem vittem túl sok holmit, mindössze néhány váltás ruhát, és egy-két szükséges felszerelést, no meg a térképemet, mivel anélkül eléggé bajosan találtam volna meg a helyet, mivel fogalmam sem volt róla, hogy hol van.
Mihelyt összekészülődtem, egy kis problémába ütköztem: Egészen eddig úgy terveztem, hogy a motorommal jutok el a célomig, azonban az a probléma következett be, hogy nem igazán tudtam, hogy hová is tegyen a csomagomat.
- Az ördögbe is! – zsémbelődtem, pedig rám nem nagyon volt jellemző, hogy efféle dolgok miatt bosszankodjam.
Végül megoldást találtam a problémára, mégpedig egy darab kötél formájában. Felkötöztem tehát a bőröndömet a motor hátuljára, majd elhelyezkedtem én is a járművön, fél lábamon támaszkodva, majd előkerestem a térképet.
Kimondtam a jelenlegi helyemet, és a célom nevét is, és máris megkaptam az útvonalamat.
- Vágjunk bele! – mondtam vidáman, majd padlógázt adtam a kicsikének.
Rohamtempóban haladtam, és eléggé jellegtelen utam volt, bár néhol lassítanom kellett, mivel eléggé rossz minőségű volt az út, már ha azt útnak lehetett hívni, és féltem, hogy elhagyom a csomagjaimat.
A kényszerlassítások ellenére is egészen gyorsan, késő estére el is értem Neresor Taka-ba.

- Segítség! Üldöznek a nők!
Igen. Ez felénk mindennapos ébresztés. Ezúttal pedig mintha az egyik új gyerek hangját halottam volna.
- Majd megszokod! – dörmögtem félálomban, majd a másik oldalamra dőltem, jól magamra húzva a takarót.
- Áááááá! Letépte az ingemet! – hallatszott immár közelebbről, de teljes figyelmemet csak akkor fordítottam a „kétségbeesett fiúhang felé, mikor egy nagy dörrenés kíséretében bezuhant valami az ajtómon.
- Mi a fene? – dörgöltem szemeimet, de valahogy nem akart kitisztulni a kép, pedig még fel is ültem, hátha a magaslati levegő jót tesz.
- Könyörgöm! Segíts, mert nem bírok velük! – dadogta a szőke srác, miután végül sikerült beazonosítanom kilétét.
- Semmi gond fiam! – emeltem meg hangomat, mert az ajtón dübörgő nők elnyomtak minden normális hangerejű mondatot. – Gyere ide! Van itt egy titkos menekülési útvonal. – intettem magamhoz, miközben az ablakhoz sétáltam.
- Tényleg? – csillant fel a fiú arca.
- Hát persze! – mosolyogtam rá. – Én is ezen szoktam pucolni, ha forró a helyzet, de ez maradjon köztünk! – tettem mutatóujjam a szám elé, majd segítettem a fiúnak kiugrani az ablakon.
Azt persze „elfelejtettem” közölni vele, hogy a szobám a negyedik emeleten van, én pedig szélmágiát használva simán földet tudok érni, node ez már az ő gondja.

Az ajtó végül engedett a nőhordának, majd nagyot reccsenve bedőlt , jócskán felkaristolva frissen vásárolt fapadlómat.
- Ácsi! Ki fogja ezt kifizetni? – próbáltam meg áthárítani a költségeket a bűnösökre, de azok amint meglátták a tárva nyitva levő ablakot, nagyot visítva kivetették magunkat.
Állam leesett, szemem kiszáradt. De csak egy szó jutott eszembe.
Nők!

Ettől a frappáns reggeli ébresztéstől sújtva botorkáltam le a hallba, hogy legalább legyen a nap kezdetére egy normális élményem, de az ötlet hamvába holtnak tűnt, mert rögtön két részeget pillantottam meg, akik két lovagi páncéllal keringőztek. Dandelion, a költő, meg éppen egy csajszit bódított eggyel, a megszámlálhatatlanul sok „különleges” dalával, de csak az őrülteknek kijáró lesújtó pillantást kapta fáradozásaiért cserébe.
- Liz! – dobtam le magam a pult előtti székre. – Mondj valami jó hírt! – kérleltem bájos mindenesünket. – Lehetőleg normálisat! – tettem hozzá sietve.
- Leveled jött! – tett egy rózsaszín borítékot az orrom elé, majd dúdolgatva sürgött-forgott tovább.
Meglepve álltam neki a felbontásának, holott már maga a szín is ingerlően hatott rám.

"Tisztelt Firmus Kakte!

Gratulálunk, ön NYERT! A múlt héten megrendezésre került nyereményjátékunk sorsolásán az ön nevét húztuk ki. Köszönjük, hogy játszott velünk, és kellemes kikapcsolódást kívánunk önnek. A nyereménye pedig nem más, mint egy hét üdülés a napsütötte Neresor Taka városában, luxuskörülményekkel, mindezt ingyen. Ötcsillagos szállodánkban minden szolgáltatás, amit igénybe vesz teljesen ingyenes, ezáltal a város összes fürdőjébe, élményparkjába ingyenes bejárást biztosítunk a hét alatt. Masszíroztassa magát kedvére a város bármely gyönyörű, szakképzett masszőrhölgyével, vagy ússzon a gyönyörű tengerparton! A lehetőségek tárháza szinte kifogyhatatlan. Jöjjön el a királyság második legnagyobb üdülőparadicsomába."

- Hé! Azt mondtam normálisat! – szóltam a lány után, de aztán újra átfutottam a levelet. – Tehát egy hét kimenő az őrültek házából? – szummáztam az olvasottakat, majd gyorsan elköszöntem Liz-től és már robogtam is az állomásra.

Igen, egy szál alsógatyában. De ez nem volt fontos. Csak a pihenésre, nomeg persze a masszőrlányra tudtam gondolni.
Az emberek persze jól megbámultak, de már kezdtek immunisak lenni a Pegasus debil tagjaira, így csak legyintettek, mikor magam mögött hagytam őket. Az állomáson megkerestem jó öreg öltözőszekrényemet, majd pár kényelmes göncöt magamra kapkodva robogtam is a jegyváltó fülkéhez.

Egy rendkívül kedves lány szolgált ki, a szokásos vén fószer helyett, így még az is megfordult a fejemben, hogy magammal viszem, de sajnos magyarázkodásra nem volt idő, mert be is futott a vonat, ami már repített is a béke várva várt szigete felé.
Az út mondjuk hosszú volt, de végre ki tudtam aludni magamat, így mikor a szerelvény lefékezett a „Neresor Taka” feliratú állomás előtt, már harcra készen ugrottam ki a vagonból.

Az állomáson csak úgy hemzsegtek az emberek, úgyhogy csak azt kellett kiválasztanom, hogy kitől kérjek útbaigazítást. Ahogy a tömeget kémleltem, megpillantottam három nevetgélő bikinis hölgyeményt, akik eléggé szimpatikusak voltak. Odasiettem hozzájuk, és megszólítottam őket.
- Szép estét a szép hölgyeknek.
- Hali. - mondták egyszerre vigyorogva.
- Tudnátok nekem segíteni? Ebbe a szállodába kellene eljutnom. - mutattam nekik a papírt.
- Ott fog megszállni?! - lepődik meg az egyik.
- Ingyen eltölthet egy egész hetet?! - folytatja a másik.
- Hihetetlen! - csóválta a fejét a harmadik.
- Valami gond van? - kérdeztem.
- Nem, dehogy. - rázza a fejét. - De mit szólnál hozzá, ha elkísérnénk oda? Úgyis arrafelé tartunk. - ajánlotta fel.
- Azt megköszönném. Egyébként Eigo Haruki vagyok a Titan Nose máguscéhből.
Ahogy sejtettem, rögtön ráharaptak a horogra az ötcsillagos szálloda hallatán, és amikor megtudták, hogy még mágus is vagyok, majdnem elájultak. Látszott rajtuk, hogy azt hiszik sok pénzem van, és ezért ennyire segítőkészek, de ez nem igazán érdekelt, mivel elvezetnek a szállodához. Jól néztek ki mind a hárman, és nem is tűntek hülyének, úgyhogy szerencsés voltam, hogy pont őket fogtam ki.
Miután ők is bemutatkoztak rögtön elindultunk. Útközben hihetetlenebbnél hihetetlenebb kalandokat meséltem nekik, amik persze nem történtek meg velem, de ők elhitték, és érdeklődve figyeltek.
Körülbelül egy órás séta után értük el az épületet ahová a nyereményem szólt.
- Megérkeztünk, ez lenne az a szálloda. - mondta egyikőjük.
- Akkor köszönöm az útbaigazítást. Nektek pedig jó mulatást az estére. - köszöntem el tőlük, hogy lerázzam őket.
Látszott rajtuk, hogy mennyire nem tetszik ez nekik és, hogy nem erre számítottak, de próbáltak egy mosolyt erőltetni az arcukra.
- Igazán nincs mit.
- Örömmel segítettünk.
Elindultam a szálloda bejárata felé. Mivel az egész utat átaludtam, nem voltam álmos, úgyhogy úgy döntöttem, hogy elmegyek valahová kikapcsolódni. Nem ismertem a várost, ezért nem is tudtam, hogy merre kellene indulnom majd. Kicsit úgy éreztem, hogy kihasználtam a lányokat, és arra gondoltam, hogy elhívom őket. Ők biztosan ismernek néhány helyet, nekem pedig jól jön a társaság.
- Várjatok egy percet. - siettem utánuk, mire rögtön megfordultak. - Mit szólnátok hozzá, ha elmennénk valahová az este? - mosolyogtam.
- Mehetünk. - vágták rá egyszerre.
- Akkor azt hiszem ezt megbeszéltük. Most elmegyek a szállodába, lepakolom a cuccaimat, és elkészülök. Utána pedig találkozzunk itt az épület előtt. Szívesen elmennék értetek, csak nem ismerem ki magam ebben a városban.
- Semmi gond. Akkor itt találkozunk.
Nevetgélve elsiettek, és szemmel láthatóan jobb kedvre derültek a meghívásomtól. Annyit már biztosan megtudtam róluk, hogy eléggé szinkronban vannak.
Ismét a szálloda bejárata felé vettem az irányt, és csak ekkor vettem észre, hogy mennyire szép is a hely. Hat emeletes épület volt, a bejárat előtt pedig egy vörös szőnyeg várta az oda látogatókat. Az ajtó mellett, egy férfi állt, aki egy elegáns egyenruhát viselt. A zakójába, a mellkasa bal oldalán a szálloda címere volt hímezve. Az ajtó fölött a hely neve látszott. Happy Hotel. Ahogy az ajtóhoz értem, a férfi udvariasan köszöntött.
- Jó estét uram. Fáradjon beljebb, és kellemes időtöltést kívánunk.
- Jó estét. Köszönöm.
Az ajtó magától fotocellás volt, ezért amikor észlelte a jelenlétem magától kinyílt. Amikor beléptem, leesett az állam. Márványlapokból volt kirakva a padló, és vörös szőnyegek voltak leterítve, amik jelezték az utat. A plafonon hatalmas csillárok lógtak, amik úgy néztek ki, mintha rengeteg gyémántból álltak volna. A kinézet, a fények, a berendezés, ráadásul még a mennyei illatok is, minden szinte már tökéletesnek tűnt. Azonban egy dolog volt amit nem értettem. A falakon rengeteg kép volt, és egytől-egyig mindegyik halakat ábrázolt. Zavarónak ez sem volt mondható, mivel ezt elnyomta a hely pompája.
Miután körbenéztem, a szőnyeg mentén odasétáltam a pulthoz. Hatalmas volt, szépen megmunkált fából. A pult mögött gyönyörű hölgyek álltak. Odamentem az egyikhez, aki éppen valamit jegyzetelt. Szemrevaló teremtés volt ő is, és a szálloda egyenruháját viselte, de az is jól állt rajta.
- Jó estét.
- Jó estét uram. Miben segíthetek?
- Nyertem egy hét üdülést, és azt írták ezen a papíron, hogy itt szállhatok meg. - tettem az asztalra a jegyet.
- Igen, már vártuk Önt. Máris adom a szobája kulcsát, a kollégám pedig felkíséri.
- Rendben.
A lány megfordult, és a szemben levő polcról, amin rengeteg kulcs lógott, levett egyet, odahozta, és lerakta a pultra.
- Parancsoljon, a 211-es szoba az Öné. Adok egy programfüzetet is, hogy kiválaszthassa a rengeteg szolgáltatásunk közül, azokat, amelyeket igénybe szeretne venni.
- Köszönöm.
Ekkor odalépett mellém egy férfi.
- Jó estét uram. Erre parancsoljon. - mutatott karjával a lépcsők felé.
Követtem a fickót, aki a lépcsők melletti lifthez vezetett. Megnyomta a hívógombot, és miután megérkezett a lift, beszálltunk. Amikor megnyomta a második emelet gombját, a szerkezet elindult felfelé. Hamar megérkeztünk, az ajtó pedig kinyílt. Egy folyosón találtam magam, ahol szintén egy vörös szőnyeg húzódott végig. Elhaladtunk néhány ajtó mellett, majd az egyik előtt megállt a férfi.
- Ez az Ön lakosztálya. Kívánja, hogy körbevezessem?
- Köszönöm nem kell. Elboldogulok egyedül is.
- Ahogy óhajtja. Kellemes időtöltést kívánok.
A kulcs segítségével kinyitottam az ajtót, és miután beléptem, becsuktam magam mögött. A nappali volt előttem, ami hatalmas volt. Középen egy ülőgarnitúra helyezkedett el, ami előtt egy dohányzóasztal állt. A fal mellett egy szekrénypolc volt, mellette pedig egy minibár. Két ajtó nyílt innen, én pedig elsőnek a bal oldalit választottam, ami a fürdőszobába vezetett. A mosdó kagyló felett egy nagyítós tükör volt a falon. Volt egy kád, és egy zuhanykabin is, amik között két fürdőköpeny lógott, amikre a szálloda címere volt hímezve. Ezeken kívül egy angol vécé is állt a sarokban. Miután itt is körbenéztem, elindultam megnézni a másik ajtót, ami a nappaliból nyílt, ami a hálószobába vezetett. Szemben egy hatalmas franciaágy volt, mellette pedig mindkét oldalán egy-egy éjjeli szekrény, és a fal mellett állt még két nagy szekrény is. Az ágy elé leraktam a cuccaimat, és visszamentem a nappaliba. Kihúztam a függönyt, hogy beengedjek egy kis napfényt a helyiségbe és, hogy körülnézzek, mi van odakint. A szálloda udvara volt előttem, ahol egy hatalmas medence volt, amiben sokan úsztak. A medence mellett rengeteg ember élvezte a nyaralást. Ami rögtön szemet szúrt, az a sok gyönyörű bikinis nő volt. Ennyi szép csajt még talán összesen se láttam, nem hogy egyszerre.
Ez után eszembe jutott, hogy kaptam egy programfüzetet, amit elővettem a zsebemből, és beleolvastam.

"- masszázstípusok:
svédmasszázs, sportmasszázs, reflexzóna- ill. talpmasszázs, narancsbőr-masszázs, fogyasztómasszázs, gyógymasszázs, szegment masszázs, kötőszöveti masszázs, shiatsu masszázs, csonthártya masszázs, thai masszázs, orosz-tibeti mézmasszázs (vagy mézes masszázs), gyors - széken ülő masszázs.

- A szállodában két étterem és két bár működik, továbbá a szállodában különtermek állnak a vendégek rendelkezésére. Az egyes bárban táncosnők szórakoztatják a közönséget, míg a kettes bárban urak lejtenek vad táncot hölgyeknek, illetve uraknak, ha úgy adódik.
- Gyógyfürdő, szauna, és medence áll a kikapcsolódni vágyókra az épületegyüttes területén.
A szállodához tartozó part részen mágikus jetsky, szörf, illetve csónak bérelhető.
- Rendelkezünk röp- és tenisz pályával, valamint gondolkodók részére egy sakk teremmel.

Kérjük érezzék jól magukat. "

Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy mit is próbáljak ki először, úgyhogy arra jutottam, hogy először fürdök egyet.
Miután végeztem, a bőröndömből kivettem egy szebb ruhát, amit felvettem. Kisétáltam a lakosztályomból, és bezártam az ajtót magam mögött. Kimentem a szálloda elé, hogy a megbeszéltek szerint elmenjek az újonnan megismert lányokkal valahová szórakozni. Még nem voltak ott, úgyhogy várnom kellett. Úgy tíz perc után érkeztek meg. Bár a bikini amit viseltek jobban tetszett, de azokban a ruhákban is jól néztek ki, amiben megérkeztek.
- Üdvözlet hölgyeim. Jól néztek ki.
- Köszönjük. - mondták egyszerre, miközben mindannyian elpirultak.
- Indulhatunk?
- Felőlem mehetünk.
Elmentünk egy közeli helyre, ami bár messze elmaradt a szálloda színvonalától, de mégis egész színvonalas volt.
Amíg a csajok kiválasztottak egy üres asztalt, addig én odamentem a pulthoz, és kértem italokat. Amint megkaptam, odamentem a lányokhoz, és nekiláttunk elfogyasztani a piákat, miközben beszélgettünk. Jókat nevettünk, és jó volt a hangulat is, majd a harmadik kör után már kezdtek hatni az italok, amitől egyre jobban oldódott a hangulat, ami eddig sem volt feszültnek mondható. Az este folyamán rengeteg piát fogyasztottunk el, amitől a lányok először táncolni kezdtek, majd az asztalon kötöttek ki. Amikor már szinte alig tudtunk járni, elindultunk vissza a szálloda felé. Az este kezdetén, körülbelül negyed óra lehetett az út, viszont visszafelé két óra alatt értük el a szállásomat.
- Szívesen beívnákal... behívnálak titeket, de azt hiszem, hogy ma már úgy állok, hogy örülök, ha elatálok... eltalálok a szobámba... hick!
- Ha másgyoh... máshogy alakul az este, akkor szívesen bentemünk... bementünk volna veled.
- De mi sem vagyunk vamail... valami jól, és egyébként sem laknuk... lakunk messze innen.
- Remélem még talákozlunk... találkozunk Jól szórakoztunk.
- Akkor sziasztok.
- Szia. - köszöntek el, majd elindultak.
Bementem a szállodába, és odatántorogtam a lifthez. Az emberek arckifejezéséből ítélve nem voltak hozzászokva az ilyenhez, de ez akkor igazán tudott érdekelni. Amikor megérkezett a lift, beszálltam, és meg akartam nyomni a második emelet gombját. A gond csak az volt, hogy míg érkezésemkor csak egy volt belőle, mostanra már három lett. Végül sikerült megoldanom a problémát, és hamar feljutottam a szobám előtti folyosóra. Az ajtómhoz érve egy újabb akadály tárult elém. A zsebem nem akarta visszaadni a kulcsot. Amikor végre meglett, akkor pedig a kulcslyukból lett három. Ez már nem fogott ki rajtam, mivel a kulcsból is három lett, úgyhogy könnyedén ki tudtam zárni a szobám ajtaját.
Beléptem a nappaliba, és visszazártam az ajtót, majd az ülőgarnitúra felé vettem az irányt. Ledőltem, de aludni nem tudtam volna, mivel forgott velem az egész világ. Ekkor felültem, és mivel így minden stabilan állt körülöttem, lehunytam a szemem, és rögtön el is nyomott az álom.

Nagyjából a vasútállomással párhuzamosan futott az út, amelyen végigmentem, így az állomáshoz igen közel értem el a város határát. Mivel a pontos uticélomat, azaz a szálloda helyét nem tudtam, így tehát elővettem ismét a levelet és a jegyet, amelyet kaptam, és hosszasan vizsgáltam. Címnek se híre se hamva nem volt egyik papiroson sem.
Szerencsémre a környéken nyüzsögtek az emberek, így hát nem volt túl nehéz dolog, hogy találjak valakit, akit leszólíthatok:
- Elnézést! – állítottam meg egy járó-kelőt. – Nem tudja esetleg, hogy hol lehet ez a szálloda? – mutattam meg a jegyet az illetőnek.
- Dehogynem! – válaszolta, és készségesen útbaigazított.
Kiderült az is, hogy mindössze egyetlen ötcsillagos hotel van a környéken, így hát még el sem lehet téveszteni.
Az útmutatás szerint a város központjába vettem az irányt, és viszonylag lassú ütemben, legalábbis az eddigi tempómhoz képes, végiggördültem az utcákon.
Nem sok idő kellett így sem, hogy elérjek a szállodához, amelyen hatalmas betűkkel fel volt írva a következő: Happy Hotel.
- Azt hiszem megérkeztem. – mormogtam magamban, majd leparkoltam a járgányommal. – Ideje is volt már. – tettem hozzá magamban, mivel eléggé kifárasztott az utazás.
Ahogy jobban szemügyre vettem az épületet, eléggé impozánsan hatott. Minden csillogott-villogott, sehol sem hiányzott a pompa. A bejáraton áthaladva még hihetetlenebb látvány tárult a szeme elé. A falak tele voltak festményekkel és egyéb műalkotásokkal volt tele a terem. A csillárok száz meg száz apró kis lakrimából ontották a fényt, egyszóval káprázatos volt az egész.
Körbepillantottam, és máris megláttam a recepciós pultot, ahová sietősen oda is mentem, és köszöntöttem a mögötte helyet foglaló hölgyeményt:
- Szép jó estét kívánok! – mondtam udvariasan.
- Üdvözlöm! – mondta a lány mosolyogva, majd folytatta: - Miben segíthetek?
- Josh vagyok. Kaptam egy levelet a szállodától, miszerint egy hetes pihenést nyertem. Itt is lenne a jegyem. – mondtam, majd átnyújtottam neki a nyert jegyet.
- Máris adom a kulcsait. – válaszolta továbbra is igen udvariasan, és természetesen mosolyogva. – A 212-es szoba az öné. – mondta, miközben átnyújtotta nekem a kulcsot. – A hordárunk máris felkíséri. – mondta még végezetül.
Ezek után csakugyan, szinte a semmiből ott termett egy magas, sportos alkatú fickó, aki pikk-pakk felkapta a csomagomat, pedig nem volt túl könnyű, és a következőket mondta:
- Erre parancsoljon! – mutatott előre a karjával.
A hordár követve eljutottam a szobámhoz is, ami szintén eléggé kellemesen hatott rám. Miután kinyitotta nekem az ajtót a férfi, letette a bőröndömet, majd megkérdezte:
- Óhajt még valamit?
- Nem, köszönöm. - válaszoltam.
- Ha bármire szüksége van, ne habozzon hívni a szobaszervizt. Állunk rendelkezésére. – tette még hozzá. – Valamint, itt van egy kis füzet, melyben megtalálja szállodánk kínálatának nagy részét. Kellemek kikapcsolódósát kívánok! – mondta, miközben átnyújtotta a füzetet.
Ezután a hordár kiment, és egyedül maradtam a szobában. Körbepillantottam, és végigvizslattam az egészet. Külön fürdőszoba, egy nappali rész és egy hálószoba, persze mindegyik luxus kivitelben. A fürdőben saját köntös fogadott, ezen felül kád, zuhanykabin, tükör és vécé kapott helyet a helységben. A nappaliban egy hatalmas kanapé volt, valamint egy asztal, plusz egy polc. A hálószoba felszereltsége sem volt utolsó, egy szintén óriási francia ágy várta, hogy az este végére érjek, valamit két nagyobb szekrény és egy éjjeliszekrény is helyet kapott.
- Egész takaros. – jegyeztem meg magamban, majd az imént kapott füzetet vettem elő a nézelődés után.
Ahogy kinyitottam, máris végigolvastam a teljes kínálatot:

"- masszázstípusok:
svédmasszázs, sportmasszázs, reflexzóna- ill. talpmasszázs, narancsbőr-masszázs, fogyasztómasszázs, gyógymasszázs, szegment masszázs, kötőszöveti masszázs, shiatsu masszázs, csonthártya masszázs, thai masszázs, orosz-tibeti mézmasszázs (vagy mézes masszázs), gyors - széken ülő masszázs.

- A szállodában két étterem és két bár működik, továbbá a szállodában különtermek állnak a vendégek rendelkezésére. Az egyes bárban táncosnők szórakoztatják a közönséget, míg a kettes bárban urak lejtenek vad táncot hölgyeknek, illetve uraknak, ha úgy adódik.
- Gyógyfürdő, szauna, és medence áll a kikapcsolódni vágyókra az épületegyüttes területén.
A szállodához tartozó part részen mágikus jetsky, szörf, illetve csónak bérelhető.
- Rendelkezünk röp- és tenisz pályával, valamint gondolkodók részére egy sakk teremmel.

Kérjük érezzék jól magukat. "

Mindezek után kipakoltam gyorsan a cuccaimat, melyek eddig a bőröndömben várakoztak, és elindultam, hogy kiélvezzem a szálloda által nyújtott lehetőségeket.
- Hová is menjek elsőnek? – tanakodtam. – Azt hiszem, hogy kezdetnek a fürdőt fogom kipróbálni. – hoztam meg a döntést, majd el is indultam.
Leérve a medencékhez, máris remek érzés lett rajtam úrrá. Élveztem, hogy végre kikapcsolódhatok egy kissé az eddigi rohanás után. Természetesen nem voltam egyedül, szebbnél szebb lányok lepték el a medencéket.
- Ezt már nevezem. – nyugtáztam magamban vidáman, majd magam is beleereszkedtem a vízbe.
Nem sok idő telt el, és máris szóba elegyedtem az egyik, szintén a vízben lubickoló szépséggel, és rövid ismerkedés után máris, mint a régi barátok beszélgettünk. De nem szaladjunk előre. Tehát szóba elegyedtünk:
- Hódolatom szépségednek! – köszöntem neki.
- Örvendek! – mondta a lány nevetve, és kissé elpirulva.
- Josh vagyok, Josh Sharpblade. – mutatkoztam be neki.
- Az én nevem Melsae. – mutatkozott be a lány is meg sem várva, hogy én kérdezzem meg a nevét.
Szóval, miután kissé megismerkedtünk, otthagytuk a medencét, és egy gyors átöltözést követően, (természetesen a saját szobáinkban, csak hogy a félreértéseket elkerüljük) a bárban folytattuk az estét.
- Szóval te mágus vagy? – kérdezte csodálattal, szinte ragyogó szemekkel a lány, miközben éppen rendeltünk egy-egy frissítőt a pultnál.
- Igen, bár nem szeretek vele dicsekedni. – mondtam némi álszentséggel.
- És milyen mágiához értesz? – kérdezte, és szinte itta minden szavamat, akárcsak az italt, amiből nekem is jutott rendesen.
Elmeséltem néhány történetet neki, és itt-ott túloztam egy kicsit, de mindenesetre igen jóízűen elmulattuk az estét.
Elkísértem a szobájáig, ami nem volt túl egyszerű, mivel a fogyasztás, amit a bárban termeltem, hát igen, eléggé ütős volt, így kissé be voltam nyomva. Elbúcsúztunk, és megbeszéltük, hogy még megpróbálunk összefutni az ittlétünk alatt, majd elindultam a saját szobámba.
Az sem volt sokkal egyszerűbb eset, és az igazat megvallva a búcsúzásunk utánról már nem is nagyon maradt meg szinte semmi. Valahogy elkeveredtem a lakosztályomhoz, és magam és van egy kép arról is, hogy ledobálom magamról a ruháim egy rését, és még egy rész, hogy a vécéhez voltam kissé kötve, mégpedig a róka látogatása miatt. De valahogy eljutottam az ágyig, már a reggel tanúsága szerint. Ezen felül szerencsére, nem okoztam koszt a mellékhelyiségben, így viszonylag jól zártam az estét.

Vagyis ugrottam volna ki, mert ha így cselekszem, rögtön egy raklap ember fejére érkeztem volna. Így csak óvatosan leléptem, majd az emberáradat közepén igyekeztem a legközelebbi kijárat felé manőverezni, de ez elég erőt próbáló mutatványnak ígérkezett. Kicsit furcsa is volt ez a sok mosolygós ember, mert nem hittem volna, hogy Neresor Taka ilyen forgalmas város, főleg, hogy még sosem hallottam róla!
- Ááá! Az ajtó! – simítottam végig a hűvöses acél kilincset, miközben megkönnyebbült arccal kilöktem az egyik kijárati ajtót.
Ezzel jól fejbetolva egy kint álldogáló kisfiút.
- Áúúú! – fakadt sírva, miután nagy nehezen feltápászkodott a földről, egy a segítségére siető hasonló korú lány támogatásával.
- A bácsi vak?! – kérdezte a lány durcásan.
- Elnézéseteket kérem! Figyelmetlen voltam. – hajoltam le a fiúhoz, majd gyorsan megnéztem a sérüléseit.
Szerencsére nagy baj nem volt, csak egy kicsit bepánikolt a fiúcska, de mikor sikerült kifaggatniuk, hogy egy máguscéhből jöttem, rögtön elillant az összes ellenséges pillantás és fájdalom.
- Tudnátok nekem segíteni? – kérdeztem, miután már a hatodik fénygömböt produkáltam, legnagyobb megelégedésükre.
Előkotortam a levelet, majd a szálloda nevét mutattam nekik, amire pozitív választ kaptam. A lányka megfogta a kezemet, majd maga után húzva nekivágtunk a forgalmas utcáknak, miközben a kisfiú körbe-körbe ugrált minket és „Itt, jön a nagyvarázsló” felkiáltásokkal szórakoztatta az embereket.
- Meg is érkeztünk! – mutatott a „vontatóm” egy hatalmas, hat emeletes épületre.
- Köszi srácok! – hálálkodtam, majd még búcsúzóul még megreptettem őket egy kicsit a szélmágiámmal.

Belépve a szállodába, megdöbbentő szépség tárult a szemem elé. Ilyen csodát talán még sosem láttam, s a bűvölettől csak álltam földbe gyökerezett lábbal és áldottam a szerencsét, hogy itt tölthetem el az egy hetes jutalmat.
Végül felocsúdva odasétáltam hozzá. Persze, hogy a recepciós lányról beszélek! A szálloda is szép volt, de mi céhházunkhoz képest gyenge kezdő.
- Jó napot széphölgy! – dobtam be a bájvigyort.
- Jó napot! – mosolygott rám a vörös hajkorona.
- Firmus Kakte néven van itt egy kis szerencsezúgom. – mutattam fel neki a papírdarabot, majd odaadtam neki a pultra. – Kegyedet hogy hívják?
- Mia vagyok és a foglalása rendben is van Kakte úr!
- Ugyan-ugyan, elég a Firm is! – próbáltam kicsit javítani az „egyelőre” hivatalos kapcsolatunkon.
- Kedves Öntől Kakte úr! – mosolygott tovább. – Máris intézkedem a csomagjai ügyében!
- Ne is fáradj, nincs csomagom, viszont a szobámat megmutathatnád. – kacsintottam rá.
- A 213-as szoba az Öné! - majd intett egyet, s megjelent mellettem egy kétajtós fickó. – Ő itt Hank és máris felvezeti a szobájába. – intett nekem pápát, de előtte még kezembe nyomott egy prospektust.
- Fáradjon utánam Uram! – dörmögte Hank, bár rosszindulatot nem véltem felfedezni a hangjában.
Meg sem álltunk a második emeletig, ahol Hank egy pofás kis lakosztályba vezetett, majd végigmutogatott minden helyiséget. Persze cserébe kapott pár szem gyémántot, végülis nem tehetett róla, hogy Mia-chan-nal nem úgy alakultak a dolgok, ahogy kellett volna.
Node ezen mérgelődtem a legkevésbé, mert az ablakon kinézve a hatalmas medence vonta magára a tekintetemet, majd fél pillanat alatt egészen más. És azok is hatalmasak voltak!

Ledobáltam ruháimat, majd a legrövidebb utat választva, leugrottam a teraszról, egyenesen a medencébe. Persze szélmágiám itt is aktívan használtam, így kényelmeset csobbantam és nem álltam bele a medence aljába, ahogy egyes rosszakaróim kéjes álmaikban elképzelik.
- Szia, te honnan estél be hozzánk? – érdeklődött az egyik bociszemű szőke lány, akinek nem csak a szemei voltak bocik, hanem a „tőgyei” is.
Már nem is tudom mit válaszoltam neki, de a végén volt birkózás, vízilabda, meg még a fene tudja mi, de végül kezdtem belefáradni a dologba. A hölgyek szépek volt, s minden dimenziójuk rendben volt, de túl sok értelmes gondolatuk nem volt. Vagy csak én lettem finnyás időközben? Nem tudom.

Végül már jócskán benne jártunk az estében, mikor az egyik szaunában kötöttem ki. Furcsamód teljesen sötét volt benne, de ez a belépés után nem is zavart igazán. Jól esett egy kis magány, távol a sikongató lányoktól. Kényelmesen elhelyezkedtem a meleg fadeszkákon, s jólesően lihegtem a forró levegőben.
- Van itt valaki? – ütötte meg fülemet a halk suttogás.
Nem az ajtó felől szólt, hanem a szauna egyik sarkából, ami meglepett, mert azt hittem, egyedül vagyok a sötét helyiségben.
- Öööö, bocsánat, csak én. – suttogtam vissza, majd mégjobban meresztettem szememet, hátha ki tudok venni bármit is az ismeretlen lányhang tulajdonosából.
- És ki az az én? – jött a bizonytalan válasz.
- Firmus Kakte, szolgálatodra! – mondtam a hangnak, de ezúttal nem volt semmi fennhéjázó a szavaimban, pedig ezt már elég korán elkezdték nekünk tanítani a Tenma rutinosabb tagjai.
- Én Momo vagyok.
Megbabonázott a hangja, pedig nem vagyok egy befolyásolható fajta. Az elején még fúrta az oldalamat a kíváncsiság, hogy milyen leányzó lehet a félénk hang gazdája, de szépen lassan ez mind a háttérbe szorult. Beszélgettünk és közben jól éreztem magam. A sötétség miatti anonimitás engem is felszabadított, s az idő csak robogott. Végül már nem bírtam szuflával, s elbúcsúztam tőle és kivágtattam a hideg zuhany alá.

Lassan feltámolyogtam a szobámba és az ágyba vetettem magamat. Jól elfáradtam és ez a kis szauna affér még lelkileg is lefárasztott. Persze a jó értelemben.

Kopp-kopp!
Kidörgöltem a félálmot a szememből, majd az ajtóhoz botorkáltam.
- Köszönöm az estét! – kaptam egy hirtelenpuszit az arcomra az ajtónyitást követően, majd a lány elszaladt.

Sokáig néztem utána, mert furcsa volt a hang mellé testet is társítani. Persze nem csalódtam. Angyali volt a hang, angyali volt a megjelenés is. Hogy az ágyba hogy kerültem, az máig rejtély.

Reggel amikor felébredtem, lassan kinyitottam a szemeimet, és egy gyönyörű teremtést láttam meg magam előtt. Gyorsan felültem, és megdörzsöltem a szemeimet, mert azt hittem, hogy csak képzelődöm, vagy álmodom. Hamar kiderült, hogy tényleg ott áll az a csinos nő, mivel megszólalt.
- Jó reggelt. Hogy aludt?
- Kö...köszönöm jól. - feleltem, még mindig meglepődve.
- Kérem, keljen fel, és készüljön el. Sok dolgunk van még a délelőtt folyamán.
Hogyan is lehetett volna ellent mondani egy ilyen lánynak, így gyorsan feltápászkodtam.
- Aphrodité vagyok, a mai napon a kísérője ként foglalok helyet az oldalán. - pirul el a lány. - Remélem nem visszakozik Eigo-sama.
- Dehogy visszakozok, sőt. Ennél jobb meglepetést el sem tudtam volna képzelni.
- Parancsoljon. - nyújt oda nekem egy aranyszínű hitelkártyát. - Amíg az üdülés tart, használja bátran a kiadásai fedezésére.
- Ma délután háromkor kerül megrendezésre a Fiore szépe elnevezésű szépségversenye, és az igazgató úr örülne neki, ha ön, mint a zsűri egyik tiszteletre méltó tagjaként venne részt rajta. Remélem elfogadja.
- Szívesen elfogadom a meghívást, de csak egy feltétellel. Ha innentől tegezzük egymást.
- Rendben. Viszont most induljunk. Elviszlek a város legmenőbb helyeire.
- Alig várom már. Egyre jobban tetszik nekem ez az üdülés.
Felöltöztem, és máris elindultunk. A szállodából kiérve jobbra indultunk, majd áthaladtunk néhány utcán, míg beértünk egy forgalmasabb részbe.
- Megérkeztünk. Itt biztosan találunk majd valami neked valót.
Nem tudtam még, hogy hová akar vinni, de már nagyon vártam. Az utcában egymás hegyén-hátán voltak az üzletek, és szinte mindent meg lehetett találni. A lány megállt egy ruhabolt előtt és benézett a kirakaton.
- Megtetszett az egyik ruha? - kérdeztem mosolyogva.
- Igen, menjünk is be, nehogy elvigyék előlünk. - felelte, majd megragadta a karom és beráncigált.
A férfi ruhákhoz mentünk, ahol rögtön leakasztott egy szmokingot, és elém tartotta. Egy kis ideig nézte, majd visszatette a helyére, és egy másikat vett el.
- Ezt próbáld fel.
- Én? Minek nekem ilyen gönc?
- A délutáni versenyre. Nem mehetsz oda ilyen ruhákban, amilyenek neked vannak.
- Jó, legyen.
Kerestem egy üres próbafülkét, és miután felhúztam a ruhát kiléptem onnan.
- Na milyen? - kérdeztem.
- Tökéletes. Ezt vedd is meg.
Visszamentem a fülkébe, és gyorsan visszahúztam a saját ruháimat. Ha nem lett volna ilyen vonzó a lány, akkor biztosan nem mentem volna bele ebbe. Amikor ismét kiléptem, a lány már a női ruhák között kutakodott. Oda is mentem hozzá.
- Ha ezekből is rám akarsz aggatni valamit, akkor azt most felejtsd el.
- Ne aggódj, magamnak keresek valamit. - kuncogott Aphrodité.
- Ilyen drága ruhákat is megengedhetsz magasnak? Jól fizethetnek a szállodában.
- Én nem tudnám megvenni. Ezért is veszed meg nekem te.
- Én?
- Légyszi légyszi. - lépett oda elém, és olyan aranyos tekintettel nézett rám, ami miatt nem tudtam visszautasítani.
- Na jó, legyen.
- Kösziiii. - ugrott a nyakamba, és közben egy puszit nyomott az arcomra.
Jól esett a köszönet, de igaz, hogy csak azért mentem bele, mert nem a saját pénzemből kellett megvennem, hanem az aranykártyára ment az összes számla. A lány a ruhákat nézegette, és fel is próbálta mindegyiket. Két órát voltunk az üzletben, mire végeztünk, de viszonylag hamar eltelt az idő, mivel az összes ruha jól állt neki, és remek látvány volt. A hosszú idő ellenére, csak két ruhát vett, ami nem volt elég neki, így tovább rángatott az utcán, a következő bolt felé. Útközben meglátott egy ékszer üzletet, ahová természetesen azonnal be is kellett mennünk. A kifogása az volt, hogy kell nekem egy karóra a szmokinghoz, de miután ez megvolt, vett még magának három pár fülbevalót, és két nyakláncot. Állítása szerint nem lehetett otthagyni azokat. Innen egyenesen egy cipőboltba vette az irányt, majd ismét egy ruhabolt volt a célpont. Amikor úgy gondolta, hogy eleget vásárolt, elindultunk vissza a szállodába. A váráslás közben egész jól elbeszélgettünk, és jól kijöttünk egymással. Ebben nagyban közrejátszott az is, hogy az én számlámra költekezett, és hogy most ez a feladata, hogy a kísérőm legyen. Visszafelé sokkal hosszabbnak tűnt az út, mivel mindkét kezemben nehéz táskákat cipeltem. Nem hagyhattam, hogy egy nő cipekedjen. A pult előtt megálltunk, és szólt az egyik ott dolgozó férfinak, hogy vigye el a cuccait a szobájába, majd felém fordult.
- Vedd fel a szmokingodat, és fél háromkor találkozzunk a hallban.
- Oké, megbeszéltük.
Ránéztem a karórámra, ami kettő órát mutatott, ezért rögtön felmentem a szobámba. Próbáltam gyorsan elkészülni, de mire átöltöztem már sietnem kellett lefelé, mert már majdnem kiszaladtam az időből. Soha nem húztam még szmokingot, de végül is sikerült felvennem. A hallba érve láttam, hogy már gyülekeznek az emberek. Amikor Aphrodité meglátott, odajött hozzám, és egy lágy csókot lehelt az arcomra. A ruhában, amit felvett, még szebbnek tűnt, mint amilyen eddig volt. Megfogta a karom, és a tömegen át vezetett valahová.

Ahogy reggel felkeltem, a fejem még kissé kóválygott, de már meglehetősen jó állapotban voltam. Alig, hogy felébredtem, megláttam az ágyam előtt álló hölgyeményt.
- Ez meg ki? – vetődött fel bennem azonnal a kérdés, majd érkezett a következő is: - Hogyan jutott be ide? Nem zártam volna be az ajtót? Vagy talán be sem zártam az éjjel?
- Jó reggelt! – szólalt meg a lány, látva a meglepődött arcomat.
- J… Jó… reggelt! – válaszoltam még mindig kissé zavartan, ami annak is köszönhető volt, hogy én voltaképpen egy alsónadrágban, egy zokniban aludtam, ami méghozzá a jobb lábamon volt.
A többi ruhadarabom a szoba különböző pontjain volt szétszórva. Az ajtóban virított a bal cipőm, a jobb az ágyam mellett. A zoknim másik fele a földön hevert, nem messze a cipőtől. A pólómat nem találtam a szobában, mint utóbb kiderült, azt még a nappali helyiségben sikeresen levetettem. A nadrágom pedig az ágy szélén volt.
Egyszóval, minden okom meg volt arra, hogy meglepődjek, és hogy zavarban legyek, hozzá téve még azt is, hogy a lány meglehetősen csinos is volt.
- Örülök, hogy végre felébredt.Josh-sama, a nevem Héra, és én leszek a kísérője a mai napon. Remélem kellemesen töltjük majd az elkövetkező időt. – mondta, majd rám kacsintott.
- Ej ha, ez aztán a jó szálloda! – gondoltam vidáman, mivel ekkor még nem tudtam, hogy mi vár még rám a nap folyamán. – Én is örvendek. – válaszoltam, immár kissé higgadtabban. – Ha megkérhetnélek, lennél olyan kedves, és kimennél, míg felöltözöm? – kérdeztem.
- Miért? Ne zavartassa magát, mint ha itt sem lennék. – mondta mosolyogva.
Megütköztem a dolgon, de láttam, hogy ez nem vicc, és mivel alsógatya mégiscsak volt rajtam, így nem is tűnt annyira nagy gondnak. Még elmentem egy gyors zuhanyra, ami nem volt ellene a kísérőmnek, mielőtt felöltöztem volna, majd végre felfrissülve folytathattuk tovább a beszélgetést.
- Tessék! – nyújtott át egy arany kártyát.
Miután megnéztem, arra jutottam, hogy ez valószínűleg egy hitelkártya lehet.
- Ezzel a kártyával fedezheti a kiadásait, amíg a vendégünk. Ezen felül az igazgató úr szeretné felkérni, hogy a ma délután három órakor kezdődő Fiore szépe szépségversenyen legyen a zsűri tagja. Remélem, hogy elfogadja a meghívást!
- Hogyne, örömmel. – vágtam rá szinte meggondolatlanul a válaszom.
Úgy nézett rám, hogy egyszerűen nem tudtam ellent mondani neki. Nem volt sem gonosz a tekintetében, sem pedig egyéb, rossz kisugárzás, mindössze csak szigorúság, és parancsolás árad belőle, de az hatalmas mértékben, így hát kissé megszeppentem, de hamar elmúlt a kezdeti problémám.
- Azt hiszem egy kicsit változtatnunk kell a megjelenésén. Hmm... – folytatta, miután a meghíváson túlestünk.
Az ujját a szájához emelte, és úgy gondolkozott.
- Igen, azt hiszem a fodrász elkerülhetetlen, és kezdenünk kell valamit az ápolatlan kezével is. – mondta.
- Mi? Ez meg miről beszél? - ütköztem meg magamban.
Valószínűleg valami furcsa is megjelenhetett az arckifejezésemben, ami kimutatta a gondolataimat, mivel a lány hozzám simult, majd ismét megszólalt:
- Ne aggódjon Josh-sama, a kezeim alatt egy igazi Playboy válik majd magából. – mondta határozottan, és kedvesen mosolygott hozzá.
- És én biztosan akarom ezt? – tanakodtam magamban.
Az ellenkezésre nem volt sok időm. Azonnal karon ragadott, és maga után vonszolt. Elhagytuk a szállodát, és meg sem álltunk egy fodrászszalonig.
- Megjöttünk. – mondta vidáman.
Én továbbra is tétováztam, mire máris parancsolóan nézett rám, csak úgy, mint az előbb, és hozzátette: - Fáradjon már be! – kedves hangon, de mégis, mintha még a vér is meghűlt volna az ereimben.
Bementünk hát, és megismerkedtünk a fodrásszal, név szerint Loui Padre–val. Azonnal kezelésbe is vettek, és a frizurám máris az olló és egyéb hajvágó és formázó eszközök áldozatául esett. Miközben a hajam igazgatása folyt, két, szintén felettébb csinos teremtés, valamilyen nyálkás anyagot kezdett beledörzsölni a tenyerembe.
- Ez meg micsoda? – kérdeztem kíváncsian.
- Maga tudatlan barbár. Még ezt sem tudja? Héra kedvesem, mégis miféle parasztot találtál magadnak? - kérdezte a lányt sértődötten.
- Khmm… Khmm. – köszörültem meg a torkomat, jelezve, hogy én is itt vagyok, és hogy nem éppen volt ínyemre, hogy effajta módon beszéljenek rólam. – Még hogy barbár. – méltatlankodtam.
- Szerintem egész helyes srác, és biztos vagyok benne, hogy te egy igazi urat faragsz belőle. - mosolygott a lány a mi kis fodrászunkra.
- A kinézetét talán fel tudom javítani, de a modorán nem tudok változtatni. - válaszolt gúnyosan.
- Mégis miről beszél? – kérdeztem most már sértődötten, de elengedte a füle mellett. – Ezt a faragatlan alakot. És még én vagyok a modortalan. Ilyet! – zsörtölődtem immáron magamban.
Végül, elkészült a nagy mű, azaz a frizurám, és végre megszabadultam a fodrásztól, és kezdtem örülni, hogy végre vége van a számomra cseppet sem szórakoztatót programnak.
A fickó ezek után átküldött a masszír szobába.
- Vetkőzzön le! Tessék, itt egy törülköző. – mondta Héra.
Voltam már masszázson, így voltaképpen nem ütköztem meg a dolgon, hanem a mellékszobában gyorsan végre is hajtottam a műveletet.
- Fáradjon csak be! – mondta Héra. – Már csak ez van hátra, és minden készen áll a délutáni versenyre. Ha gondolja, akkor közben még egy ebédre is lesz idő.
Örömmel vettem, hogy már nincs sok hátra a tortúrából. Azonban más kissé kezdett zavarni ez a tegező forma, így hát megkértem a bájos hölgyeményt, hogy ezt inkább hanyagoljuk:
- Hagyjuk ezt a magázást, nyugodtan tegezz te is! – biztattam a lányt, mire az bólintott, és kissé zavarba is jött.
Beléptem hát a masszír szobába, és az eddigi elhatározásom máris kezdett meginogni, ugyanis egy hatalmas, szinte medve kinézetű nő várt ott.
- A mindenit! Életre kelt a Himalája? – gondoltam megrökönyödve.
Alig volt időm egyetlen lélegzetvételre, és a behemót máris felkapott, és mint egy tollpárnát, elhelyezett a masszírozó asztalon.
- Helyezkedjen el kényelmesen! - dörmögte mély, medve szerű hangon.
Most már kissé félve a dologtól, de mégis engedelmesen szót fogadtam, és elhelyezkedtem a lehető legkényelmesebb pozícióba.
Ezután nem sokkal valami meleg anyagot kezdett el kenni a lábamra. Nem tudtam, hogy mi volt az, és még csak nem is láttam, mivel hason feküdtem, de határozottam kellemes érzés volt. Miután végzett a kenegetéssel, papírcsíkokat helyezett rá a lábamra.
- Jé, ez meg milyen masszázs? – csodálkoztam magamban, de nem sok idő kellett, mire rájöttem a dolog valódi céljára: Egyetlen szempillantás alatt lehúzta az egyik csíkot a lábamról, és nagyjából olyan érzésem volt, mint ha a teljes bőrömet is letépte volna vele együtt. Ilyen érzést még harc közben kapott sérülésekkor is ritkán érzek, eléggé természetes volt hát a reakcióm is: Villámgyorsan megfordultam az ágyon, így hanyatt fekvésbe kerültem, és éppen le akartam volna pattanni az ágyról, mikor a terebélyes nőszemély elkapott, és mintha csak egy játék baba volnék, pillanatok alatt visszadobott az eredeti helyemre.
- Rendőrt! Szadista őrültek vannak itt! Rendőrt! – üvöltöztem, de mozdulni sem tudtam, mivel a díjbirkózó olyan szorosan fogott, hogy szinte levegőt sem kaptam. A harc közben Héra is bejött a szobába, és mint a hóhérsegéd segített a mackónak a műveletben. Rövid idő alatt végeztek a lábammal, én pedig kénytelen voltam tűrni, mivel mást nem igazán tehettem. Már éppen kezdtem volna fellélegezni, hogy vége van a dolognak, mikor Héra megszólalt:
- Ügyes voltál! – dicsért meg elsőnek, majd folytatta: - És most jöhet a másik oldal. – mondta mosolyogva.
- MICSODA! – üvöltöttem fel.
- Ajh, drágaságom, ne légy már ilyen kétségbe esett, ez csak egy kis kellemetlenség, a tökéletességhez vezető út során. – nyugtatgatott.
Válaszolni sem maradt időm, mivel a medve hölgy olyan sebességgel fordított meg, amilyet még a hullámvasút is ritkán produkál.
Ezután az egész folyamat kezdődött előröl. Elhangzott még egy-két kedves szó, mire végre valahára a végére értek a műveletnek.
Most már tényleg fellélegeztem, mivel voltaképpen egyetlen szőrszálam sem maradt meg, így hát már nem kellett mitől aggódnom, de még korai volt az öröm. Egy karosszékbe lettem „beledobva” Ahogy megérkeztem új helyemre, a debella nő megfogta a fejemet, és azt tartotta satuban.
- Most meg mégis mi következik? – gondoltam rémülten.
Ezek után jött még csak a java: Két fodrászinas is érkezett, akik a kezemet fogták le, de csak azután, miután a lábaimat lekötözték.
- Mégis mit jelentsen ez?! – üvöltöttem. – Csak jussak ki innen, ezt még megbánjátok! – fenyegetőztem.
- Ugyan, ugyan! – csitítgatott bájos kísérőm. – Mindjárt végzünk, nem kell aggódni!
Megint a faragatlan fodrász érkezett, és nekilátott, hogy kiszedje a szemöldökömet.
- Mégis minek néztek ti engem?! Vágóállatnak? Vagy top modellnek, hogy szadiztok itt velem? – üvöltöttem tovább.
Jó tíz perc múlva véget értek a megpróbáltatások, és befejezték a művet, azaz engem.
- Ide se jövök többet nyaralni. – döntöttem le bosszúsan. Vigaszdíjul kaptam egy hatalmas puszit Hérától, de valahogy ez még nem egyenlítette ki a számlát.
- Most már tökéletes vagy kedvesem. Itt az ideje tovább állni! – mondta a kísérőm.
Még egy gyors ruhapróba következett, mivel a neves eseményre kénytelen voltam öltönyben megjelenni. Szerencsére nem kellett sokat válogatni, és hamar megtaláltam a tökéletes darabot. Illetve, ha pontos akarok lenni, akkor Héra leltem meg nekem a szerinte tökéletes darabot, de voltaképpen mindegy.
Még egy órányi időm volt a szépségversenyig, így hát még elmentünk ebédelni is. Az egyik közeli, ám annál fényűzőbb étterem volt a célpont. Kezdtem végre kiengesztelődni, de még mindig rossz passzban voltam. Finomabbnál finomabb ételek szerepeltek az étlapon, így hát kedvemre válogathattam köztük. Igen jól lakva, és megelégedve dőltem hátra a széken, és éppen a délutáni szunyán gondolkoztam, mikor Héra parancsoló hangon rám szólt:
- Ideje indulni, vagy el fogunk késni! – mondta határozottan, és karon ragadott, és máris indultunk.
A megbeszélt időben így hát megjelentem a halban, még mindig sajgó lábakkal, öltönyben és teli hassal.

Nagyot nyújtózva ébredtem fel, s bár későn feküdtem, mégis kipihentnek éreztem magam. Szemeimet ettől függetlenül nem nyitottam ki, csak élveztem a reggeli lustálkodás nyújtotta élvezeteket. Az illatokat, a kintről behallatszó madárcsicsergést.
Ácsi! Az illatokat?

Jobban beleszimatolva a levegőbe, rögtön tiszta lett, hogy itt bizony nem természetes illatokról van szó.

Sőt! Ez inkább egy elegáns parfüm, ami csakis egyet jelenthet, mégpedig azt, hogy nő van a szobában!
Lassan kinyitottam bal szemem, majd a jobbat is. A lassan tisztuló látásom fókuszába pedig egy ismeretlen lány került. Auto-zoom-om rögtön működésbe lépett, s megállapodott a telt kebleken, majd szépen lassan végigvizsgáltam a tünemény teljes testfelületét.
- Jó reggelt kívánok, Firmus-sama! – szólalt meg, majd egy pajkos mosollyal is megjutalmazott dagadó takaróm láttán.
- Kivagy? Mitakarsz? Hogykerülszide? Miértvagyilyendögös? – hadartam a kérdéseket, a takarót meg jobban magamra húztam.
- A nevem Artemisz! – hajolt meg lassan előttem, amitől, mármint a látványtól, majdnem „elpirultam”. - Én leszek a kísérője a mai nap folyamán Firmus-sama, már ha nem bánja. – kacsintott rám.
- Akkor pattanj az ágyba, aztán lássuk, mit tudsz! – mondta a gonosz hang a fejemben, de persze egy magamfajta úriember ilyet nem mond.
- Ez esetben, gyere, feküdj ide mellém és kísérj el egy másfél órára a mennyországba! – dobtam be a lefegyverző mosolyt én is.
- Juj, maga rosszfiú! Azt nem lehet! – incselkedett tovább, miközben nevetséges kézmozdulatokkal kísérte mondandóját. – Viszont van itt Önnek valami Firmus-sama!
Ezzel átnyújtott egy arany kártyát. Méghozzá nem is akármilyet! Értetlenkedő arcomat nézve, elmagyarázta, hogy minden költségemet állják, amennyiben a kártyával fizetek. Nem mondom, rögtön megfordult a fejemben pár sürgős megvásárolnivaló, de mire az elégedett vigyor kiülhetett volna arcomra,

Artemisz már folytatta is.
- Ma délután háromkor kerül megrendezésre a Fiore szépe elnevezésű szépségverseny és az igazgató úr örülne neki, ha Ön, mint a zsűri egyik tiszteletre méltó tagjaként venne részt rajta. Remélem elfogadja!

Elfogadni? Még szép! Csak egy hülye lenne képes elutasítani egy efféle ajánlatot. Lelkendezésemet látva csak bólintott egyet, majd belevetette magát a ruhásszekrényembe. Sokat búvárkodnia nem kellett, mivel elég szegényes ruhatárral érkeztem a „nyaralásra”.
- Azt hiszem ideje lenne frissíteni a repertoárt. Hadd segítsek benne Firmus-sama. Menjünk! – cibált ki az ágyból.
- Hééé! Még nincs rajtam ruha!

A délelőtt és a fél délután is vásárlással telt. Kaptam is két szép öltönyt, amik olcsó rongynak tűntek a céhben viselt ruháinkhoz képest, de ezt nem mondtam a lánynak. Olyan lelkesnek tűnt, nem akartam lehervasztani. Főleg, hogy ő is veszettül felkapdosott minden ruhát, legalábbis amikbe belefértek méretes lökhárítói. Ezeket persze véleményeznem kellett, aminél jobb „munkát” el sem tudtam képzelni a nap hátralevő részében.

Délben szépen megebédeltünk, de ez a kis hamis képes volt leönteni a felsőjét egy pohár vízzel. A fél étterem ettől hanyatt vágódott és én is csak úgy maradtam életben, hogy hihetetlen rutinnal gyorsan fejemre húztam az étlapot, amíg a közvetlen ingerveszély elmúlt. Ami gyors volt, mert 20 önkéntes pattant, akik azonnal felitatták szalvétákkal, tenyérrel a víz minden cseppjét, pár igazán bátor egyed pedig alulról iszogatta a lecsöppenő vízmaradványokat. Persze szorgos munkások révén addig lehelték Artemisz mellét, amíg teljesen meg nem száradt, amit a lány ártatlan mosoly kavalkáddal hálált meg.
- Firmus-sama! Nézd, teljesen megszáradtam! – mutogatta nekem a „halmokat” az arcom előtt.
-Zsnkls mvds mgdrlgkm ldrd! – gurguláztam, mikor az egyik hegyes bimbó a ruhán át is végigkarcolta arcomat.

A végére sikerült megszabadulni 3 izzadó küldetésnyi pénzösszegtől, amiből például az én ruházatom, napi árfolyamon, egy fél vacsorát ért.
- Akkor fél háromkor várom az aulában, aztán szépen nézzen ki! – vonult el Artemisz egy fél vagonnyi ruhás szatyorral a testén.

A kísérőm egy ajtóhoz vezetett, amin rögtön be is mentünk. A teremben ahová érkeztünk, rengeteg szék volt, egy néhány kivételével az összes foglalt volt már. Aphrodité egyenesen előre vezetett, ahol egy hosszú asztal volt, ami a zsűri helyéül szolgált. Az asztal előtt öt díszesen kifaragott szék helyezkedett el. Három üres volt, kettőnél pedig már ültek. Köszöntem a másik két zsűritagnak, akik nem igazán foglalkoztak velem, csak beszélgettek tovább, mintha észre sem vettek volna. Jobbról a második székhez mentem majd helyet foglaltam, és megvizslattam, hogy mi van elém készítve. Néhány üres papír, és két írószer, egy pontozótábla, egy üveg üdítő, és hozzá egy pohár volt előttem. Hamarosan megérkezett a másik két zsűritag is, akik szintén leültek.
- Jó estét. - köszöntem nekik is.
A nagy ricsaj miatt, amit a mögöttünk ülő közönség beszélgetése generált, se bemutatkozni, se beszélgetni nem volt lehetőségünk, így csak vártuk, hogy kezdődjön a szépségverseny. Rövid várakozás után elsötétedett a terem, és csak egy reflektor világított, ami követte a színpadra lépő hölgyet. Először azt hittem, hogy rögtön jön is az első résztvevő, mivel igazán szemrevaló teremtés volt a nő. Azonban hamar kiderült, hogy ő csak a műsort vezeti le.
- Tisztelt hölgyek, és urak. Üdvözlöm önöket, a 25. alkalommal megrendezett, Fiore szépe szépségverseny döntőjében. Elza Dawn vagyok, eme nagyszerű esemény házi gazdája. Hamarosan láthatják a döntőbe került tíz, bájos hölgyet, akik eséllyel pályáznak a koronára, de előbb had mutassam be a zsűri tagjait. Először is, Lord William Sherwood-ot. - mutatott az asztal szélén ülő kalapos férfira. - Kinek közreműködése nélkül talán nem ülnénk most itt. Kérem adjanak egy nagy tapsot az úrnak. - ekkor megvárta míg a közönség abbahagyta a tapsot.
- A mellette ülő hölgy nem más, mint Neresor Taka grófnéja, Mrs. Ginevra Polkador! ! - tapsolt újra a közönség.
- A középen helyet foglaló úriember egy tiszteletre méltó mágus, méghozzá a neves, Blue Pegasus-ból, Mr. Firmus Kakte! - jött ismét a tapsvihar.
- Kakte úr jobbján helyet foglaló férfi nem más, mint a nagyra becsült Titan Nose céh küldötte, Eigo Haruki úr. - újabb taps.
- Végül, a zsűri ötödik tagja, a botrányoktól nem éppen mentes mágus céhétől, Mr. Josh Sharpblade a Fairy Tail kötelékéből. - tapsolták meg őt is.
Miután elült az utolsó tapsvihar is, egyesével behívta a résztvevőket. Végre elkezdődött a szépségverseny.
Az órák folyamán többször is megcsodálhattuk a hölgyeket, mivel több feladatot is el kellett végezniük. Először a versmondó verseny zajlott le, amit követett az énekverseny, majd a többi produkció után következett a bikinis/fehérneműs bemutató, ami a legutolsó feladat volt. Ez után az Elza nevű nő ismét felment a színpadra, és bejelentette, hogy a zsűri visszavonul, hogy eldöntse kik legyenek a nyertesek. Egy kisebb szobába vezettek minket, ahol rögtön neki is láttunk a munkának.
A kalapos férfi az első résztvevőre voksolt, és mint utóbb kiderült azért, mert az az ő unokahúga. A grófnő senkinek nem adott háromnál több pontot. Ebből kiindulva vagy nem látott jól, vagy csak irigy a nőkre, hogy azok gyönyörűek, ő pedig finoman fogalmazva is öreg.
- Akkor én folytatnám is a sort. Először is kezdeném a 10-es számú versenyzővel. A feladatokat jól végrehajtotta, de a versmondásban volt néhány hiba, és az énekversenyben, meg a többi feladatban is. A hibák nem voltak túl nagyok, és mivel remek alakja van, és gyönyörű is, ezért én őt javasolnám a második udvarhölgynek. A 7-es számú versenyző egy fokkal jobban teljesített, viszont ő is hibázott néhány produkcióban. Ahogy azt már mondtam az előző versenyzőről, róla sem mondhatok mást mint, hogy remek az alakja, és gyönyörű, de egy kicsit szebb mint a 10-es számú, ezért én őt javasolnám az első udvarhölgynek. A 6-os számú versenyző sem teljesített tökéletesen, de ő hibázott a legkevesebbet. Egy hajszállal jobban mozgott a színpadon az előbb említett két hölgynél, a ruhák pedig neki is remekül álltak, és a kisugárzása is nagyszerű volt. Itt is csak ismételni tudok magam, mivel neki is remek alakja van, és ő is gyönyörű, de én úgy gondolom, hogy talán ő néz ki a legjobban, úgyhogy én őt javasolnám a szépségkirálynőnek. Mondandóm végén még megemlíteném, hogy igaz, hogy ez nem egy tehetségkutató, hanem egy szépségverseny, de nekünk minden figyelembe kell vennünk, mivel ez a feladatunk, és a szépség alapján nehéz is lenne rangsorolni őket. - osztottam meg a véleményem a többiekkel.
- Akkor magamhoz ragadnám én is az alkalmat, és én is elmondanám a véleményem. Ha nem haragszanak meg, fordított sorrendben kezdenék, mint Eigo úr, és hivatkoznék rá egy-két ponton. Nekem is hasonlóak a meglátásaim, mint Önnek, egyetlen jelöltet leszámítva, mivel a hatos hölgyet én nem tartottam annyira tehetségesnek. És a többiek elbírálásában is lennének változtatásaim. Tehát az én koncepcióm szerint a 7-es számú szépség a befutó. Megvallom őszintén, hogy én nem igazán a tehetséget, inkább a szépséget, és a hozzá kapcsolódó dolgokat figyeltem, gondolok itt a kiállásra, az alakra, a testtartásra, az arc kifinomultságára, stb. Szóval én őt tenném az első helyre. Első udvarhölgynek javasolnám a 10-es számú versenyzőt. Indoklásom még mindig az előző lenne. A második udvarhölgy pozícióját pedig a 2-es számú hölgynek ítélném oda. Elnézést a kedves Zsűritől az indoklás túlzott egyformasága miatt, de most sem tudok mást mondani, mint az előbb. Ezen felül megjegyezném, hogy érdekes is volna, ha másképp bírálnánk el valakit, mint a többieket. - mondta el álláspontját Josh.
- A legmélyebb nyomot bennem a 4. számú versenyző hagyta. – kezdtem bele mondandómba. – Ezért én őt javasolnám királynőnek. Persze az énekhangja alapján bizonyosan nem nyerne, de minden más „eszköze” a helyén volt. Az első számú udvarhölgynek, a már Eigo úr által is említett 6. számú versenyzőt javasolom, míg a kettes számúnak, a Mr. Sherwood által preferált 1. számú hölgyet. Szeretném leszögezni, hogy véleményemben nem befolyásoltak és azt csakis a hölgyek testi adottságainak figyelembe vételével hoztam. A lányok közül, szerény véleményem szerint egyik sem tud énekelni, de ez nem is szempont. A kinézet mindenek előtt, aki nem nyer, azt pedig szívesen hazaviszem! - értékelte a látottakat Firmus.

Ahogy elértünk az aulába, az egész terem teljesen kihalt volt, mindössze két másik bájos teremtés és két fickó volt ott rajtunk kívül. Alig, hogy beléptünk, Héra máris karon fogott, és tovább vezetett egy újabb terem felé. Ez már nem hogy nem volt kihalt, egyenesen zsúfolásig volt, mindössze egy-egy szék árválkodott üresen az egész csarnokban. Nem, mint zsűrinek természetesen VIP helyem volt, méghozzá a színpadhoz teljesen közel, egy hosszú, a többi helytől külön álló aszta formájában. Az asztalnál öt darab szék kapott helyet.
- Tehát öten leszünk a zsűriben? – vontam le a következtetést.
Tovább haladtunk az ajtótól, és egészen a saját székemig kísért Héra, majd magamra hagyott.
- Jó estét hölgyem! Önöknek is uraim! – köszöntöttem a három, már asztalnál ülő zsűritagot.
Jómagam a legszélső helyre telepedtem le, majd végigmértem az asztalt. Egy pontozó tábla volt elém készítve, hozzá papírral és írószerszámmal, valamint kaptam még egy üveg üdítőt, és hozzá egy poharat is. Ahogy láttam, a többi tag is hasonló felszereléssel volt ellátva.
Nem igazán volt alkalmas a hely arra, hogy bármit is megvitassak a többi zsűrivel, mivel szinte fülsértő volt a ricsaj, melyet a közönség keltet.
- Hiába, jó a terem akusztikája. – gondolta, és beletörődtem a helyzetbe.
Nem sokkal érkezésem után elsötétült a terem, és egyetlen pontok keletkezett világosság, melyet a reflektorok generáltak. A fénypontban megjelent egy meglehetősen csinos lány, és bele is kezdett:
- Tisztelt hölgyek, és urak. Üdvözlöm önöket, a 25. alkalommal megrendezett, Fiore szépe szépségverseny döntőjében. Elza Dawn vagyok, eme nagyszerű esemény házi gazdája. Hamarosan láthatják a döntőbe került tíz, bájos hölgyet, akik eséllyel pályáznak a koronára, de előbb had mutassam be a zsűri tagjait. Először is, Lord William Sherwood-ot. – mutatta be az asztal másik felén ülő kalapos fickót. - Kinek közreműködése nélkül talán nem ülnénk most itt. Kérem adjanak egy nagy tapsot az úrnak. – ekkor a pasas fürdött egyet a tapsviharban, majd annak lecsillapodása után a műsorvezető folytatta: - A mellette ülő hölgy nem más, mint Neresor Taka grófnéja, Mrs. Ginevra Polkador! – folytatta a bemutatást, melyet megint tapsvihar követett. - A középen helyet foglaló úriember egy tiszteletre méltó mágus, méghozzá a neves, Blue Pegasus-ból, Mr. Firmus Kakte! – mondta, majd megint taps következett.
- Nocsak, más mágus is van a díszes társaságba? Nem is gondoltam volna. – gondoltam.
- Kakte úr jobbján helyet foglaló férfi nem más, mint a nagyra becsült Titan Nose céh küldötte, Eigo Haruki úr. – ismételt taps. - Végül, a zsűri ötödik tagja, a botrányoktól nem éppen mentes mágus céhétől, Mr. Josh Sharpblade a Fairy Tail kötelékéből. - tapsolták meg engem is, ami egészen jól esett, bár a céhem felkonferálásába azért bele tudtam volna kötni.
Miután elhalt a taps, megkezdődhetett a valódi verseny.
Egyesével szólították a versenyzőket, akik különféle versenyszámokban mérték össze tudásukat, tehetségüket és adottságaikat. Az első szám a versmondó verseny volt. Őszintén szólva, soha sem értettem, hogy az ilyesmik miért tartoznak a szépségversenyhez, mivel attól nem lesz szebb az ember, ha tud egy verset, de sebaj. Végighallgattam az összeset, és értékeltem is mind.
A második próba az éneklés volt. Ezt már kissé jobban élveztem, de még mindig nem az én világom volt, hiszen botfülem van az ilyesmihez, de szeretem mások énekét hallgatni. Ezeket is rendre pontoztam.
Sorban jöttek a többi produkciók is, majd elérkeztünk a verseny fénypontjához, már ami engem illet, ami nem volt más, mint a fürdőruhás bemutató. Ezután visszavonultunk, hogy meghozzuk a döntést, tehát, hogy ki is nyerje meg a versenyt.
A Lord az első számú versenyző mellett kardoskodott. Később kiderült, hogy mi volt az oka: A kisasszony a kalapos úriember unokahúga volt. A grófné senkinek sem adott három pontnál többet.
- Ez meg van zakkanva? Ilyen bombázóknak ennyi pontot adni? A vén banya, akkor vajon ő hány pontot kapna? Nálam legalább mínusz tíz. – gondoltam értetlenül állva a dolog előtt.
Ezután Eigo érvelését hallgattuk meg:
- Akkor én folytatnám is a sort. Először is kezdeném a 10-es számú versenyzővel. A feladatokat jól végrehajtotta, de a versmondásban volt néhány hiba, és az énekversenyben, meg a többi feladatban is. A hibák nem voltak túl nagyok, és mivel remek alakja van, és gyönyörű is, ezért én őt javasolnám a második udvarhölgynek. A 7-es számú versenyző egy fokkal jobban teljesített, viszont ő is hibázott néhány produkcióban. Ahogy azt már mondtam az előző versenyzőről, róla sem mondhatok mást mint, hogy remek az alakja, és gyönyörű, de egy kicsit szebb mint a 10-es számú, ezért én őt javasolnám az első udvarhölgynek. A 6-os számú versenyző sem teljesített tökéletesen, de ő hibázott a legkevesebbet. Egy hajszállal jobban mozgott a színpadon az előbb említett két hölgynél, a ruhák pedig neki is remekül álltak, és a kisugárzása is nagyszerű volt. Itt is csak ismételni tudok magam, mivel neki is remek alakja van, és ő is gyönyörű, de én úgy gondolom, hogy talán ő néz ki a legjobban, úgyhogy én őt javasolnám a szépségkirálynőnek. Mondandóm végén még megemlíteném, hogy igaz, hogy ez nem egy tehetségkutató, hanem egy szépségverseny, de nekünk minden figyelembe kell vennünk, mivel ez a feladatunk, és a szépség alapján nehéz is lenne rangsorolni őket. – fejtette ki mondandóját.
- Akkor magamhoz ragadnám én is az alkalmat, és én is elmondanám a véleményem. Ha nem haragszanak meg, fordított sorrendben kezdenék, mint Eigo úr, és hivatkoznék rá egy-két ponton. Nekem is hasonlóak a meglátásaim, mint Önnek, egyetlen jelöltet leszámítva, mivel a hatos hölgyet én nem tartottam annyira tehetségesnek. És a többiek elbírálásában is lennének változtatásaim. Tehát az én koncepcióm szerint a 7-es számú szépség a befutó. Megvallom őszintén, hogy én nem igazán a tehetséget, inkább a szépséget, és a hozzá kapcsolódó dolgokat figyeltem, gondolok itt a kiállásra, az alakra, a testtartásra, az arc kifinomultságára, stb. Szóval én őt tenném az első helyre. Első udvarhölgynek javasolnám a 10-es számú versenyzőt. Indoklásom még mindig az előző lenne. A második udvarhölgy pozícióját pedig a 2-es számú hölgynek ítélném oda. Elnézést a kedves Zsűritől az indoklás túlzott egyformasága miatt, de most sem tudok mást mondani, mint az előbb. Ezen felül megjegyezném, hogy érdekes is volna, ha másképp bírálnánk el valakit, mint a többieket. – mondtam, ezzel befejezve a mondandómat, és továbbadva a szót.
- A legmélyebb nyomot bennem a 4. számú versenyző hagyta. Ezért én őt javasolnám királynőnek. Persze az énekhangja alapján bizonyosan nem nyerne, de minden más „eszköze” a helyén volt. Az első számú udvarhölgynek, a már Eigo úr által is említett 6. számú versenyzőt javasolom, míg a kettes számúnak, a Mr. Sherwood által preferált 1. számú hölgyet. Szeretném leszögezni, hogy véleményemben nem befolyásoltak és azt csakis a hölgyek testi adottságainak figyelembe vételével hoztam. A lányok közül, szerény véleményem szerint egyik sem tud énekelni, de ez nem is szempont. A kinézet mindenek előtt, aki nem nyer, azt pedig szívesen hazaviszem! – zárta az értékelési sort Firmus.

- Juj, Firmus Sama, már úgy vártam magát, jöjjön gyorsan! – ragadta meg Artemisz a karomat, amitől majdnem leborultam a lépcsőn.
A kíváncsian odaforduló emberek csak mosolyogva bólintottak, miközben a lány, mint egy táskát szorongatva, bevonult velem a nagyterembe. Mielőtt kettőt mukkanhattam volna, lepakolt egy székre, ahol a másik két” nyertestársam” már két széket koptatott.
-Szépjó estét! – üdvözöltem őket, meg a két másik tagot is.
Választ nem kaptam.Az öreg fószer lótszólag másra koncentrált, az öreglány pedig, aki úgy tűnt az 50 évvel ezelőtti nyertes lehetett, a pontozótáblát lapozgatta, de a hármason túl sosem tekerte túl, csak gonoszul vigyorgott.
- Artemisz! Mi a program? – fordultam a mögöttem álldogáló lányhoz.
- Szavazás, Firmus Sama, szavazás! – veregetett vállon, aztán elhagyta a helyiséget.

A teremre sötétség borult, majd egy fénysugár gyulladt, ami lágyan körülölelte a színpadon felbukkanó tüneményt.
- Tisztelt hölgyek, és urak. Üdvözlöm önöket, a 25. alkalommal megrendezett, Fiore szépe szépségverseny döntőjében! – zengte be hangja a termet, amire tapsvihar tört ki. - Elza Dawn vagyok, eme nagyszerű esemény házi gazdája. Hamarosan láthatják a döntőbe került tíz, bájos hölgyet, akik eséllyel pályáznak a koronára, de előbb had mutassam be a zsűri tagjait. Először is, Lord William Sherwood-ot, - mutatott a kalapos vén fószerra, aki csak biccentett egyet - Kinek közreműködése nélkül talán nem ülnénk most itt. Kérem adjanak egy nagy tapsot az úrnak!

Tapsvihar.

- A mellette ülő hölgy nem más, mint Neresor Taka grófnéja, Mrs. Ginevra Polkador! – intett az öreglány felé, aki fölényesen meghajolt.

Tapsvihar.

Aztán bemutatott minket is. Nem várt tapsokat kaptunk, ami teljes mértékben meglepett. Nem hittem, hogy ilyen népszerű vagyok. Még az Eigo nevű srác is meglepettnek tűnt, bár lehet, hogy csak a fény játéka volt.
Aztán jöttek a lányok. Nem is kevesen. Nem győztem legeltetni a szemeimet, nopersze szigorúan szakmai szempontok szerint.

Az első szám a versmondás volt. Hát, nem mondom, volt egy két vesszőhiba és vadállatias félreértelmezés, de hát nem is ez volt a fő szempont. A következő versenyszám az énektudás bemutatása volt.

Igen, az énektudás!

Az ötödik számnál a hangmérnök levetette magát a karzatról, pár „rajongót” pedig habzó szájjal vittek a vicsorgóba. Az egyetlen dolog, ami segített túlélni a rettenetet, az az előadott koreográfia által nyújtott testrázás volt. Emellett persze segítségemre volt szélmágiám is, mert gyorsan apró fuvallatokat szabadítottam füleimre, így elnyomtam a káros zajokat.

Mikor az utolsó hangfal is elporladt, Elza bejelentette a fürdőruhás bemutatót. A közönség megvadult, jópár srácot le kellett ütni a biztonságiaknak és nem tagadom, én is felmentem volna a színpadra egy instant nyálcsorgatásra.
Mire az utolsó csepp oxigén is elfogyott a teremből a zsűri visszavonult, hogy kiértékelje a látottakat.

Nem mondom, könnyebb játszmára számítottam. Sherwood minden számban az 1. számú jelöltet találta a legjobbnak, míg Mrs. Polkador lesajnáló hangnemben pocskondiázta a lányokat.
- Akkor én folytatnám is a sort. Először is kezdeném a 10-es számú versenyzővel. A feladatokat jól végrehajtotta, de a versmondásban volt néhány hiba, és az énekversenyben, meg a többi feladatban is. A hibák nem voltak túl nagyok, és mivel remek alakja van, és gyönyörű is, ezért én őt javasolnám a második udvarhölgynek. A 7-es számú versenyző egy fokkal jobban teljesített, viszont ő is hibázott néhány produkcióban. Ahogy azt már mondtam az előző versenyzőről, róla sem mondhatok mást mint, hogy remek az alakja, és gyönyörű, de egy kicsit szebb mint a 10-es számú, ezért én őt javasolnám az első udvarhölgynek. A 6-os számú versenyző sem teljesített tökéletesen, de ő hibázott a legkevesebbet. Egy hajszállal jobban mozgott a színpadon az előbb említett két hölgynél, a ruhák pedig neki is remekül álltak, és a kisugárzása is nagyszerű volt. Itt is csak ismételni tudok magam, mivel neki is remek alakja van, és ő is gyönyörű, de én úgy gondolom, hogy talán ő néz ki a legjobban, úgyhogy én őt javasolnám a szépségkirálynőnek. Mondandóm végén még megemlíteném, hogy igaz, hogy ez nem egy tehetségkutató, hanem egy szépségverseny, de nekünk minden figyelembe kell vennünk, mivel ez a feladatunk, és a szépség alapján nehéz is lenne rangsorolni őket. – értékelte ki Eigo az eseményeket.

- Akkor magamhoz ragadnám én is az alkalmat, és én is elmondanám a véleményem. Ha nem haragszanak meg, fordított sorrendben kezdenék, mint Eigo úr, és hivatkoznék rá egy-két ponton. Nekem is hasonlóak a meglátásaim, mint Önnek, egyetlen jelöltet leszámítva, mivel a hatos hölgyet én nem tartottam annyira tehetségesnek. És a többiek elbírálásában is lennének változtatásaim. Tehát az én koncepcióm szerint a 7-es számú szépség a befutó. Megvallom őszintén, hogy én nem igazán a tehetséget, inkább a szépséget, és a hozzá kapcsolódó dolgokat figyeltem, gondolok itt a kiállásra, az alakra, a testtartásra, az arc kifinomultságára, stb. Szóval én őt tenném az első helyre. Első udvarhölgynek javasolnám a 10-es számú versenyzőt. Indoklásom még mindig az előző lenne. A második udvarhölgy pozícióját pedig a 2-es számú hölgynek ítélném oda. Elnézést a kedves Zsűritől az indoklás túlzott egyformasága miatt, de most sem tudok mást mondani, mint az előbb. Ezen felül megjegyezném, hogy érdekes is volna, ha másképp bírálnánk el valakit, mint a többieket. – adta elő álláspontját Josh.

- A legmélyebb nyomot bennem a 4. számú versenyző hagyta. – kezdtem bele mondandómba. – Ezért én őt javasolnám királynőnek. Persze az énekhangja alapján bizonyosan nem nyerne, de minden más „eszköze” a helyén volt. Az első számú udvarhölgynek, a már Eigo úr által is említett 6. számú versenyzőt javasolom, míg a kettes számúnak, a Mr. Sherwood által preferált 1. számú hölgyet. Szeretném leszögezni, hogy véleményemben nem befolyásoltak és azt csakis a hölgyek testi adottságainak figyelembe vételével hoztam. A lányok közül, szerény véleményem szerint egyik sem tud énekelni, de ez nem is szempont. A kinézet mindenek előtt, aki nem nyer, azt pedig szívesen hazaviszem! – ajánlkoztam önfeláldozóan.

Miután az öreg nő kivételével mindenki elmondta a véleményét, és leadta a szavazatát, nem igazán jutottunk egyezségre a helyezésekkel kapcsolatban. Nem maradt más választása a vénasszonynak, minthogy ő is leadja a voksait a hölgyekre, különben eltartott volna még egy darabig ez a megbeszélés. Kis ideig gondolkozott, majd nyögve nyelősen meghozta a döntését. A 7-es számút javasolta királynőnek, első udvarhölgynek a 6-os számút, és második udvarhölgynek pedig a 10-es számú szépséget ajánlotta. Összesítettük a szavazatokat, és a végeredményt az öreg úr egy papírra írta, majd átadta az est házigazdájának, Elza Dawn-nak. Visszamentünk a terembe, ahol a hangzavarból hallani lehetett, hogy a közönség mennyire izgatott már, hogy hallhassák az eredményt. A ricsaj ellenére is hallani lehetett az öreg fickó morgását, amivel nemtetszését nyilvánította ki az eredményt illetően. Senkit nem foglalkoztatott, így leültünk a helyünkre a zsűriasztalnál, és vártuk az eredményhirdetést. Hamarosan elkezdtek egyesével felvonulni a lányok a színpadra, és bár folyamatosan mosolyogtak, látszott rajtuk a feszültség. Ez után hirtelen sötétség telepedett a teremre, és dobpergés hallatszott, mire a közönség elhallgatott. Ekkor a csendet Dawn kisasszony hangja törte meg.
- Akkor hát jöjjön a pillanat amire már mindenki várt. A második udvarhölgy nem más, mint a bájosan kacér gyöngyszem, Kelly Cullington. - emelte fel a hangját a végére.
Az említett hölgyet egy reflektor világította meg, majd odasétált hozzá két másik nő, akik átadtak neki egy szalagot és egy csokor virágot. A közönség tapssal és éljenzéssel gratulált.
- Most pedig jöjjön a következő nyertesünk, az első udvarhölgy, aki nem más, mint a csodás Allison Furtado. - emelte fel ismét a hangját a mondandója végére.
Az említett hölgyet is megvilágították, és átvehetett egy szalagot, és egy csokor virágot, a közönség pedig szintén tapssal és éljenzéssel gratulált neki.
- Végre elérkezett ez a pillanat is, az est fénypontja. - ekkor tartott egy kis hatásszünetet. - Nem maradt más hátra, mint hogy kihirdessük a győztest. - ismét egy rövid csend, majd lassan, és halkan folytatta. - Az idei év győztese... aki a legboldogabb lehet... aki ez után egy évig viselheti a királynői címet... és a vele járó minden kiváltságot... a hölgy, aki győztesként távozhat innen az este végén... akit ma a legszebbnek választottak... aki ma megnyer mindent... akinek megváltozik az élete... akinek a fejére ma este korona kerül... az nem más mint... ELENOR RAHELS! - kiáltotta ki a nevet.
A közönség sorai közül mindenki felállva tapsolt, és éljenzett. Felkapcsolták a fényeket, átadták a győztesnek a szalagot és a virágcsokrot, a fejére pedig egy koronát tettek. Közben behoztak egy trónt, amire leült, és élvezhette a tapsvihart.
Miután a ceremónia befejeződött, odajött hozzánk egy nő, aki kérte, hogy fáradjunk utána. Követtük, és a teremből kiérve, elvezetett minket egy másik helyiségbe, ahol már ott voltak a versenyzők, és még jó néhány ember, akikről már ránézésre meg lehetett mondani, hogy rengeteg pénzük van. Ezen kívül a teremben élőzene, svédasztal, és nem mellékesen rengeteg pia várt minket. Először odamentem a három nyerteshez.
- Jó estét. Eigo Haruki vagyok, a zsűri tagja voltam. Szeretnék gratulálni mindnyájuknak, remekül szerepeltek.
- Köszönöm, nagyon kedves. - mondta a második helyezett.
- Köszönöm. - folytatta a sort a harmadik helyezett.
- Én is kö...köszönöm. - felelte még mindig a könnyeivel küszködve a győztes.
- Ha megbocsátanak a hölgyek, itt hagynám remek társaságukat, de még sok dolgom van az est folyamán. Érezzék jól magukat. - köszöntem el tőlük mosolyogva.
Ez után odasétáltam Elza Dawn-hoz.
- Üdvözletem hölgyem.
- Jó estét.
- Engedje meg, hogy bemutatkozzam, Eigo Haruki vagyok.
- Én pedig Elza Dawn, nagyon örvendek.
- Hadd gratuláljak magának, remekül vezette az estét.
- Ó, köszönöm, ezt örömmel hallom.
- Ha már nem versenyzett, hadd nyújtsak át Önnek egy képzeletbeli különdíjat. Ha indult volna, akkor nagy eséllyel megnyerhette volna ezt a versenyt, mivel a többi lány szépsége szinte eltörpült a magáéhoz képest.
- Köszönöm a bókot. - felelte elpirulva.
- Elnézését kell kérnem, de eléggé megszomjaztam az este folyamán, úgyhogy szerzek magamnak valami frissítőt. Örültem a találkozásnak.
- Részemről a szerencse.
Gyors léptekkel odasiettem az italos pulthoz, és leültem az első üres bárszékre, amit megláttam. Ki is kértem egy korsó sört magamnak. Közben azon gondolkoztam, hogy mit igyak utána, mert annyiféle ital volt, amennyit még talán nem is láttam, pedig rólam nem mondható el, hogy megvetem a jó piákat. A sörtől kezdve, a vodkán át, a pálinkáig minden volt. Végül arra az elhatározásra jutottam, hogy végigkóstolom mindet, olyan sorrendben, ahogyan a pult mögötti polcon ki van állítva...

...Reggel iszonyatos fejfájásra, és rosszullétre ébredtem. Nem tudtam, hogy hogyan és mikor értem vissza a szobámba. Az utolsó emlékem az estéről, az volt, amikor körülbelül a polc felénél tarthattam az italok kóstolásában, és kértem a következő italt. Innentől semmire nem emlékeztem. Felkeltem, és kimentem a nappaliba, ahol egyenesen a bárszekrény felé vettem az irányt. A legjobb gyógyszer a másnaposságra a kutyaharapást szőrével módszer, úgyhogy kiválasztottam magamnak egy jó hideg sört, és megittam.

Miután Firmus is leadta szavazatát, már csak a grófnő voksai voltak hátra, amiket szerény véleményem szerint nem is nagyon kellett volna néznünk, mert a vénség úgysem teljesen beszámítható, ha ilyen lányoknak ilyen kevés pontot ad. A szavazatai végül a következő képpen néztek ki: A 7-es számút javasolta királynőnek, első udvarhölgynek a 6-os számú versenyzőt ajánlotta, és második udvarhölgynek pedig a 10-es számú leányzót. Ezután következett a szavazatok összesítése. Miután ezzel is megvoltunk, a kialakult végeredményt a lord felírta egy papirosra, és átadta Elza Dawn kisasszonynak, akinek a feladata volt annak felolvasása.
Ezt követően mi is visszatértünk a versenyterembe, és ismételten helyet foglaltunk az iménti székeinken. A tömeg már nagyon izgatott volt, náluk már csak a versenyzők várták jobban az eredményt. Az öreg úrnak olyan volt a képe, mintha egy citromfát kellett volna megennie, valószínűleg nem tetszett neki a dolog, hogy nem az ő jelöltjei nyertek. Miután helyet foglaltunk, elkezdtek ismét felvonulni a versenyzők, méghozzá egyesével. Miután mindenki felért, a terem elsötétedett, és dobpergés teremtette meg a drámai hangulatot. Ekkor lépett fel a színpadra Miss Dawn, és fényt kapva meg is kezdte az eredmények kihirdetését:
- Akkor hát jöjjön a pillanat, amire már mindenki várt. A második udvarhölgy nem más, mint a bájosan kacér gyöngyszem, Kelly Cullington. – harsogta, melyet nagy ováció követett a közönség részéről.
Az udvarhölgy egy csinos kis reflektor kivilágítást kapott, majd megkapta a győzelmét jelző szalagot és egy csokor virágot, valamint a közönségtől a tapsot.
- Most pedig jöjjön a következő nyertesünk, az első udvarhölgy, aki nem más, mint a csodás Allison Furtado. – jelentette be az első udvarhölgyet, aki az előzőhöz hasonló jutalmakban részesült. - Végre elérkezett ez a pillanat is, az est fénypontja. – folytatta, majd egy kis hatásszünet következett. - Nem maradt más hátra, mint hogy kihirdessük a győztest. – folytatta, majd megint szünetet tartott.
- Azt el kell ismerni, hogy a hatásvadászathoz nagyon ért. – gondoltam vidáman és elismerően.
- Az idei év győztese... aki a legboldogabb lehet... aki ez után egy évig viselheti a királynői címet... és a vele járó minden kiváltságot... a hölgy, aki győztesként távozhat innen az este végén... akit ma a legszebbnek választottak... aki ma megnyer mindent... akinek megváltozik az élete... akinek a fejére ma este korona kerül... az nem más, mint... ELENOR RAHELS! – kiáltotta teljes hangerejével a nevet.
A királynő megkapta a neki járó virágot, szalagot, és természetesen a koronát, a közönség nagy része pedig felállva tapsolt.
Miután a hatalmas tapsvihar végre elhalt, rövidesen be is fejeztük a ceremóniát, és mehetett mindenki, amerre akart.
- Mi legyen most? – tanakodtam.
A nézők már kezdtek szétszéledni, és zsűri társaim is már kezdtek elszállingózni, ki, amerre gondolta, így hát nekem is ki kellett eszelnem valamit. Ekkor jött az ötlet, miszerint kéne találni egy partnert, és ismét egy görbe estét csapni, még így az utolsó estére.
- Jó estét! Josh Sharpblade vagyok. Először is szeretnék jómagam is gratulálni, véleményem szerint teljesen megérdemelt volt. – hízelegtem. – Másodszor pedig, Esetleg szabad meghívnom kegyedet egy italra? – próbáltam finomkodni, miközben odasétáltam a favoritomhoz, név szerint Elenor Rahels-hez.
- Nagyon köszönöm. – mondta elpirulva. – Ami pedig az italt illeti… nos… nem is tudom. – gondolkozott erősen.
- Ugyan, nem vagyok én rosszarcú egyén. Vagy talán tisztességtelennek tart. – mondtam viccelődve, és nevetve hozzá.
- Nem, nem is erről van szó, csak…
- Rendben , hát ha nem, akkor nem. – mondtam. – Ez esetben örvendtem a szerencsének, és még egyszer gratulálok. – mondtam, majd már épp távoztam volna, mikor utánam szólt:
- Várjon Josh-sama! Meggondoltam magam! – mondta, miközben utánam lépkedett, ami a magas sarkú cipőjében nem volt túl egyszerű, még neki sem.
- Nos, ezt örömmel hallom, de ha kérhetem, inkább maradjunk csak a Josh-nál, és nyugodtan tegezzen. – mondtam, mire a válasz voltaképpen az enyém tükörképe volt, így abban maradtunk, hogy mindketten tegezzük a másikat.
Az egy italból nos… hát… egy kicsit több lett, legalábbis ami engem illet. Egy jó ideig még Elenor is velem volt, de aztán van egy pont, amitől már azt sem tudom, hogy én hol voltam, nem hogy kivel. Sajnálatos módon a mérleg az volt, hogy megismétlődött a múltkori eset, miszerint a WC-t sikeresen rendbe tettem, és meglehetősen sok ruhadarabbal a testemen, elterülve az ágyon ébredtem fel.
- Egek, micsoda egy este volt. – gondoltam, de fel is nyögtem, mivel minden testrészem sajgott, még olyanok is, amikről nem is gondolná az ember, hogy tudnak sajogni, de ebbe inkább ne menjünk bele. – De legalább kihasználtam a lehetőséget. – nevettem el magam, majd feltápászkodtam az ágyról.

- Döntsd már el végre, mert agyonütlek! – próbáltam gondolatban ösztökélni Polkador nénit, mert már kezdett elegem lenni a nagyzolós képpel előadott folyamatos hallgatásából.

Miután nagy nehezen kibökte, hogy az általa tramplinak, csúnyának, nagyorrúnak, gnómnak és vidéki műtyúknak tartott lányok közül ki legyen a három befutó, hatalmas megkönnyebbülés hullám futott végig a szobán. Így már csak az ajánlások összegzése volt hátra. Persze nem az nyert, akit én ajánlottam, de ilyen apróságokon nem akadok fent. Bőven elég volt részt venni ezen a remek előadáson, még ha az ének produkciók láttán/hallatán komolyan elgondolkoztam egy sorozat remek kivégzési módszeren. De mindent egybevéve tetszett a dolog, a nyertes Elenor Rahels pedig elég szemrevaló volt, tehát panaszra nem volt okom, ráadásul még nem ért véget a nap, így remek kilátásaim voltak az ingyenélésre, ha már ilyen szerencsés vagyok, hogy nyertem, még ha azt sem tudom, hogy min.

Csoportosan kivonultunk a szobából, vissza a nagyterembe, ahol a bájos Elsa megkezdte a ceremóniát, aminek a végén minden leányzó megkapta a posztját. Egy egyik felük sírt, a másik pedig gyilkos tekintettel méregette az első csoportot. A nézők pedig vadul ígérgettek házasságot, pénzt és minden egyebet, csak hogy a frissen kiválasztott triumvirátus tagjai közül az egyik velük térjen haza estére. Ebből a szempontból egyik lány sem panaszkodhatott, mert még a legkisebb pontszámosért is négy lovat ajánlottak fel ekével együtt.

Az utána jövő afterparty azonban rögtön rátette a koronát a napomra, ha szabad ilyen szépségkirálynősen fogalmaznom. Volt pia, kaja, nők, pingvinek, minden, mi szem s szájnak ingere.
- Elnézést Kakte Úr! – szólított meg egy félős hang, miközben már a nem is tudom hányadik vörös csúszott le a torkomon.
- A barátaimnak csak Firm! – mondtam, holott még hátra sem fordultam a női hang felé.
- De én még nem ismerem Önt! – sütötte le a szemét „Négyeske”.
- Most már igen! Miben segíthetek Négyeske? – próbáltam meg egyensúlyomat visszanyerni a hirtelen fordulás okozta életveszélyes helyzetből.
- Christine Phelps vagyok! Szeretném megköszönni, hogy rám szavazott! – hajolt meg előttem, ami a ruhaválasztását tekintve felért egy rám mért ostorcsapással.
- Ugyan-ugyan, nincs mit! – simiztem meg buciját, egyfelől dicséretnek, másfelől, hogy továbbra is leshessem a hegyek és a völgy remek panorámáját.

Azt meg persze nem kellett tudnia, hogy minden csajnak azt mondtam, hogy rá szavaztam. Az ilyen lényegtelen információk nem számítanak.
- Megtisztel egy tánccal, Négyeske? – invitáltam a parkett felé.
- Köszönöm Firm! – mosolyodott el végül.

A zene valami rettenet volt, de a tánc jól sikerült, még ha hányok is tőle. Valahogy nem megy a lábaim ritmikus emelgetése, de persze általában igyekszem magam ebből a szempontból megerőszakolni, mert a hölgyek imádják a táncot. Az meg szintén fontos, ha eleget iszok, akkor minden jobban megy. Najó, a gimnasztika, az olvasás és a mágiák alkalmazása nem, de hát kinek kellenek az ilyenek ily késői órákban!
A
tánc után zongoráztam egyet, ami azért furcsa, mert nem tudok zongorázni és elfogyasztottuk az összes hargeoni vöröset. A szobámba nem tudom hogy kerültem, de biztos jól éreztem magam, mert reggel úgy keltem, mint akit agyonvertek! Szivaccsal!

Igen, Négyeske mellett ébredtem, aki aranyosan szuszogva feküdt a lerúgott takaró szélét szorongatva. Lassan végigsimítottam tökéletes testén, majd megállapítottam, hogy a zsűri tagjai bizonyára vakok voltak.

Reggel még egy kissé rendbe szedtem magam, vagyis… inkább délelőtt, mivel jó ideig aludtam még, már talán majdnem dél is volt, mikor kikászálódtam az ágyból. Szóval, miután felkeltem és a szokásos etiketten átestem, indulásra készen álltam. Indulásra, de hova?
- Mi legyen a következő? – tanakodtam magamban.
Mivel programom már nem volt a hétre, vagy legalábbis én nem tudtam róla, így hát szabadon tervezgethettem.
- Még van öt nap. Azt hiszem kicsit ki kéne pihennem magam, eléggé rosszul esett az a két bomba este, ki kéne teljesen józanodni. – gondoltam végig, az utólag teljesen abszurd ötletet, hiszen minek józanodjon az ember és menjen át a másnaposság tünetein, ha egyszer úgyis újra berúg a közeljövőben?
Nem lett volna-e egyszerűbb inkább szinten tartani a dolgot, ahelyett, hogy így elbánok magammal? De bizony, de ezt akkor még nem tudtam. Szóval lementem hát a masszázs szalonba, és egy kis masszírozást kértem. Egy gyönyörű, formás hölgyike jött. Hogy is mondhatnám, a keze, mint az arany. Szinte kedvem lett volna egy kicsivel arrébb is kipróbálni a kicsi kacsóit, de úriember lévén, és mivel a hely nem igazán volt alkalmas, így hát, ezen részét a dolgoknak kihagytam.
A kis testi felüdülést pedig egy hatalmas ebéddel koronáztam meg. Ez is meggondolatlanság volt így utólag, mivel a finomabbnál finomabb fogások nagy része a klozet vízesésének martalékává vált, hiszen az alkohol áldatlan hatásaival nem számolta. De persze ismét csak utólag vagyok okos, akkor még nem voltam ilyen bölcs. Na, tehát a kaja után felmentem a szobámba, és egy délutáni sziesztát engedtem meg magamnak. A kis pihenés után a medencék felé indultam meg, és fürdőgatyában végigfeszítve a szebbnél szebb lányok közt csobbantam egyet a vízben, ami igencsak jól esett. A lubickolást persze nem sokáig élveztem, és nekiláttam vadászni. Na persze csak képletesen, mivel a prédák a medence környékén sorakozó bombázók voltak.
- Szép jó napot hölgyeim! – mondtam egyetlen karizom mozdulat eredménye képpen kiemelkedve a medencéből.
Ahogy felnyomtam magam, ki is másztam a vízből, és odasétáltam hozzájuk. Csak integettek, és igen kacéran nevetgéltek.
- Mondják csak szépségeim, nincs kedvük csobbanni velem egyet? – érdeklődtem a három bikinis lánytól.
Hát a dolgok úgy mentek, ahogy vártam: Medence, város, kocsma, róka, reggeli ébredés egyedül.
- Azt a rohadt… Már megint nem bírtam megállni? – keltem fel reggel hasogató fejjel.
Délig nagyjából ugyan az volt a program: alvás, zuhany, öltözés, reggeli, de csak egy kicsi, tanulva a tegnapiból, és irány a masszázs szalon. Nagy szerencsémre ismételten a tegnapi leányzót sikerült kikapnom.
- Milyen kis mázlista vagyok! – gondoltam elégedetten, és kiélvezve a masszázs örömeit.
A folytatás pedig ismét medence, csajozás, buli, másnaposság, fejfájás reggel.
- Hogy miért csinálom én megint ugyan azt? – tanakodtam reggel felkelve, bár a fejfájás nem sok gondolatot engedett meg.
Fürdés, öltözés, kaja, masszázs.
- Komolyan fel kéne szednem ezt a csajt. – gondoltam kedvenc masszőrnőm megérkezése láttán.
Természetesen a dologból megint csak nem lett semmi, és ismételten a kocsmában kötöttem ki, de ezúttal kissé másképpen alakultak, mint az előző két estén. Az első és legfontosabb változás az volt, hogy egyedül mentem be, és hogy voltaképpen rosszkedvűen, nem pedig egy fél háremmel és hatalmas jókedvvel. Hogy mi volt az oka a rossz hangulatomnak? Azt én sem tudom, de beültem a pulthoz, és csendben és lassan iszogattam magamba. Igen, hiába hogy csak az ökör iszik magában, nekem most mégis sikerült, de csak néhány rövid órácskára, ugyanis nem várt fejlemény történt. Megláttam a szép kis masszőrhölgyet, méghozzá több barátnőjével, és egy-két szekrény kaliberű fazonnal belépni a szórakozóhely ajtaján.
- Mi a szösz? – esett le az állam.
A leányzó öltözéke olyan volt, mint egy harcos amazon. Szürkés miniszoknya, copfba kötött haj, elől csatokkal összefogva, felül pedig egy pántos felső.
Egy valami azonban nagyon nem tetszett, ez pedig nem volt más, mint a mellette tornyosuló két fickó.
- Szálljatok már le rólunk! – üvöltött rá valakire a kicsike.
- Ez meg kinek szólt? – értetlenkedtem.
- Hagyjátok már békén Elisont! – ripakodott rá a két srácra a masszőr hölgy, azaz Elison egyik barátnője.
- Higgadjál már le, te hülye tyúk! – kötekedett tovább az egyik kigyúrt fazon a barátnővel.
- Azt hiszem ezt nem nézhetem tovább. – gondoltam, és kaptam az alkalmon.
Felállva a bárpulttól odaléptem a három leányzó háta mögé, és megszólítottam őket:
- Drága hölgyeim, zaklatja Önöket ez a két alak? Akarják, hogy lerendezzem őket? – ajánlottam fel szolgálataimat.
- Te kis ficsúr, hord el magad, míg szépen mondom! – förmedt rám a nagyobb darab.
- Ne üsd bele az orrod mások dolgába! – folytatta a másikuk.
- Azt hiszem jobb lesz, ha ebből kimarad uram, még a végén baja esik. – mondta Elison.
- Ugyan, nem kell engem félteni. – mondtam kissé felvágósan, de inkább magabiztosan.
- Pedig én szóltam! – mondta egyikük, és azonnal egy kést húzott elő a kabátja alól.
- A fene, ezek aztán tényleg felkészültek, de lássuk mennyire nagylegények. – mosolyodtam el, és elfogadtam a kihívást: - Ex-Quip: Steel Long Sword! – húztam elő a kardomat, és a támadóm felé szegeztem a pengéjét.
A gyáva alak azonnal meghátrált, és a haverját is magával vive elszelelt.
- Ezt még meg fogja bánni Uram, de azért köszönöm. – mondta a lány.
- Miért bánnám meg az ilyen gyávák elriasztását? – érdeklődtem.
- Ő Gregers volt. A helyi alvilág egyik meghatározó figurája. Hamarosan visszajön az embereivel. – mondta szomorúan.
- Nos, akkor állok eléjük. Vagy tán nem nézem végig, hogy egy ilyen csinos hölgyet molesztálnak? – mondtam kedélyesen.
- Én inkább azt tanácsolnám, hogy menjen inkább vissza a hotelba. Ott biztonságban van. Itt biztosan el fogják intézni. – könyörgött tovább.
- Nem hinném. – nevettem el magam. – Látja ezt? – kérdeztem, és megmutattam neki a céhpecsétemet.
- Nahát, csak nem…? - esett le az álla.
- De bizony. A Fairy Tail céh tagja vagyok. Nem kell fénie, amíg engem lát. A nevem Josh Sharpblade. – mutatkoztam be. – És a kegyedé?
- Elison Roswood vagyok. Örvendek. De ha kérhetem, akkor tegeződjünk, már ha nem nagy kérés. – mondta kissé szégyellősen.
- Ezer örömmel. – válaszoltam.
Egészen eddig a két barátnője csak álltak, és szinte szóhoz sem jutottak a dolgok alakulása miatt. Meghívtam mind hármójukat egy italra, és a másik két szépséggel is összeismerkedtem. Egy jó órát töltöttünk együtt, és igen csak jól mulattunk, és kissé fel is öntöttünk a garatra, mikor kiáltozás hangzott odakintről.
- Ezek ők lesznek. – rezzent össze Elison, és szemmel láthatóan reszketett.
- Bízd csak rám őket, nem lesz semmi baj. – bíztattam, majd felálltam az asztaltól, és kimentem az épület elé.
Nagyjából húsz, vasakkal, láncokkal, késekkel és egyéb fegyverekkel felszerelt fickó várakozott rám.
- Akkor csapjunk bele: Ex-Quip: Steel Long Sword! – idéztem meg ismételten a kardom, azaz kardjaim, mivel ezúttal mind a két kezembe idéztem egyet-egyet.
Én kezdeményeztem. Rárohantam az ellenfeleimre, és könnyedén ki is iktattam őket. A vascsövek darabokban hullottak le a földre, a láncok szemekre szakadva csörömpöltek, a kések pedig a kezeket elhagyva kerültek a földre, köszönhetően annak, hogy kivertem őket a forgatójuk kacsójából. Nem sebeztem meg senkit, csak leütöttem, de mindet. Körülbelül ötpercnyi csetepaté után máris az összes alvilági fazon a földön fetrengett.
- Jól jegyezzétek meg, hogy aki még egyszer a közelébe megy Elisonnak, annak velem gyűlik meg a baja, értve vagyok?! – hangoztattam a nyertesek kiváltságát, azaz a parancsokat.
Mind elkotródtak, már miután lábra tudtak állni.
- Köszönöm, csodás voltál! – ugrott a nyakamba a lány.
- Ugyan, ez semmiség volt. – ismertem el az igazat, mivel még csak meg sem izzasztottak.
Az este hátralevő részét igen jó hangulatban töltöttük. A móka végeztével hazakísértem Elisont, és most először volt olyan alakalom az itt tartózkodásom ideje alatt, hogy emlékeztem is az éjszaka teljes történetére.
Másnap megint a szokásosat cselekedtem, de kicsit korábban keltem, majd a masszázs részleghez mentem, és vártam volna Elison megjelenését, de ehelyett egy öreg, ráncos banya jött.
- Elnézést, hadd kérdezzem meg a hölgy, aki eddig volt, Elison, ma nem dolgozik? – érdeklődtem.
- Kéne neki, de nem jött be ma reggel, szóval kénytelen lesz beérni velem fiatalember. – kaptam meg a választ.
- Sajnálom, de rohanok. – mondtam, mivel rossz előérzetem volt.
Elmentem Elison házához, ott nem volt egy lélek sem.
- Mégis mi a fene történhetett? – tanakodtam, majd a tegnapi kocsma felé vettem az irányt.
A számításom beigazolódott: Az egyik tag, akit tegnap levertem, pont ott ült a bárpultnál. Odaléptem hozzá, megragadtam a gallérjánál, és ráüvöltöttem:
- Hol van Elison?! –mondtam fenyegetően.
- N… Nem tudom k… kiről van szó! – hebegte.
- A tegnapi verekedésünk oka. A lány, akit a főnökötök molesztált. – világosítottam fel a dologról.
- A… a… f…főhadi sz…szálláson. – rebegte.
- Hát tényleg ők vitték el. – gondoltam. – És az hol van? - folytattam a kihallgatást.
Miután megkaptam az útba igazítást, a dühtől tajtékozva indultam el, rohanva végig, míg meg nem érkeztem. A ház ajtaját berúgtam, és körbepillantottam. Azonnal megtaláltam Elisont a szoba közepén fekve, megkötözve, eszméletlenül.
- Ex-Quip: Magic Pistol! – idéztem mindkét kezembe pisztolyt.
Mindegyik banditában megfagyott a vér, és hanyatt-homlok menekültek az asztalok, székek, pult rejtekébe, csak a vezérük a tegnapi Greges vagy ki maradt ott velem szemben.
- Sejtettem, hogy előbb utóbb rájössz a dologra te kis féreg. – mondta fogcsikorgatva. - De jobban örültem volna az utóbbinak. Ha végre felébred, akkor kicsit eljátszunk vele. – nevetett.
- Ezt úgy mondod, mint ha addig itt lenne, én meg hagynám. – mondtam ingerülten.
- És mit akarsz tenni? Talán agyon lősz? Te? Egy sötét céhből valótól talán megijednék, de tőled? – mondta gúnyos kacajjal.
- Ne játssz az idegeimmel! – üvöltöttem rá tajtékozva, és egy lövést eresztettem meg, ami elsüvített a feje mellett.
- Erről van szó, biztos vagyok benne, hogy nem véletlen ment mellé, és ez a szomorú. – mondta a mocsok, és nevetni kezdett.
Sajnos be kellett ismernem, hogy igaza van, tényleg nem tudnám megölni, még akkor sem, ha haragszom rá.
- Azt hiszem eleget láttam, innentől átveszem. – hallottam egy hangot a hátam mögül, mire megfordultam volna, hogy megnézzem, azonban hirtelen minden elsötétült.
– Ez meg mégis mi lehet? Az orromig sem látok. – tanakodtam, és közben inkább kardra váltottam, hogy jobban tudjam védekezni, de erre nem volt szükség.
Mindenfelől üvöltéseket, sikoltásokat és halálhörgéseket hallottam.
- Kegyelmezz! – üvöltötte egy hang elkeseredetten.
- Mi a pokol ez? – furdalt egyre jobban a kíváncsiság, és hajtott a vágy, hogy tehessek valamit.
A hátamat az egyik oszlopnak vetettem, és vártam. Nem tudtam, hogy mi tévő legyek. Az üvöltés lassanként abbamaradt. Az egész nagyjából három percig tartott. A sötétség felszállt, és mindenütt össze-vissza szurkált, vagdalt véres hullák feküdtek.
- Mi volt ez? – álltam értetlenül a dolgok előtt, majd feleszméltem: - Elison!
A látásom segítségével nem volt már kihívás megtalálni a lányt. Odarohantam hozzá, felemeltem a fejét a padlóról, és a karomban tartva megvizsgáltam.
- Hála az égnek, neki semmi baja. – nyugodtam meg kissé.
Tekintve, hogy a hullákkal már nem igen tudtam mit kezdeni, így hát felkaptam a lányt, és elindultam vele hazafelé. A város széléhez érve végre kezdett megához térni.
- Hogy érzed magad? – kérdeztem, mikor kinyitotta a szemeit.
- Mi történt? Hol vagyok? – kérdezte bágyadtan és értetlenül.
- Az én hibám. Azt hittem, hogy a tegnapi fickók olyan könnyen feladják, de tévedtem.
Mivel már nem volt szükség arra, hogy ölben vigyem, így letettem, és egymás mellett folytattuk az utat. Közben elmeséltem neki a történet azon részeit, amikről én tudtam, beleértve a rejtélyes haláleseteket is.
- Ezt mindenképpen jelentenünk kell valahol. – erősködött.
- Rossz ötlet. Rögtön én lennék a gyanúsított, és lecsuknának. Így meg nem is tudják, hogy itt voltam. – fejtettem ki az álláspontomat.
Hazakísértem, és meggyőződtem róla, hogy minden rendben van.
- Feküdj le, pihenj egy kicsit. – mondtam.
- Igen, az lesz a legjobb. – mondta.
- Én visszamegyek a hotelba, de holnap kora reggel eljövök, és megnézem, hogy jól vagy-e rendben? – mondtam, mivel már sötétedett, és rám is rám fért volna már egy kis szunya a nagy rohangálást követően.
- Várj! – mondta kérlelően, és hozzám simult, és a fejét a vállamra hatotta, miközben átölelt. – Ne hagyj itt! – suttogta.
A jelenet következménye képpen kaptam egy csinos kis kanapét, amelyen elalhattam, mivel nem volt szívem ellent mondani neki. Így jött össze az, hogy ahelyett, hogy az utolsó estémet a hotelban töltöttem volna, dőzsölve és pihenve, egy kanapé szolgált ágyamul, és a lányt pátyolgattam.
Vacsorát is kaptam, közben pedig beszélgettünk is egy kicsit, majd nyugovóra tértünk. Én eléggé gyorsan elaludtam a kissé kényelmetlen fekhely ellenére is, de az éjszaka közepén lépteket hallottam, amelyekre természetesen fel is ébredtem. Körbejárattam a tekintetemet, és a sötétség ellenére jól ki tudtam venni, hogy valaki áll előttem néhány lépésnyire.
- Ki vagy? – szóltam oda az alaknak, inkább csak normál beszédhangon, mint üvöltve, mert nem akartam felkelteni a szomszéd szobában alvó lányt.
- Nyugalom, csak én vagyok. – szólalt meg az ismeretlen, akinek a hangjában rögtön felismertem Elisont. – Sajnálom, nem akartalak felébreszteni, csak éppen nem tudok aludni. – mondta sajnálkozóan.
- Semmi baj, csak azt hittem valami idegen járkál itt. – mondtam kissé zavarban.
Közben felkapcsolt egy lámpát, hogy ne a sötétségbe beszéljünk.
- Izé… Szóval, szeretnék valamit kérdezni. – kezdett bele szégyellősen.
- És mi lenne az? – kérdeztem lágy, bíztató hangon.
- Hát, szóval nem akarnál inkább… velem aludni? – nyögte ki végül, és eléggé elpirult.
Eléggé váratlanul ért a dolog, de nem sokat hezitáltam, és el is fogadtam a „meghívást”.
Meglehetősen nagy ágy volt, már majdnem hogy két személyesnek lehetett mondani, de azért azt a méretet még nem érte el. A folytatás a következő képpen alakult: Én hanyatt feküdtem, míg a lány a mellkasomra hajtotta a fejét, és kissé oldalt feküdt.
Innentől az éjszaka már nagyon szép álmokat hozott. Engem is megnyugtatott Elison halk szuszogása, amelynek tökéletes, lassú ritmusa volt. Késő reggel, vagy inkább kora délelőtt ébredtem fel, és meglepődve tapasztaltam, hogy a lány nincs sehol. Kikecmeregtem az ágyból, és kissé jobban felöltöztem, majd kimentem a szobából.
- Jó reggelt! – üdvözölt máris a másik helységben, ahol is már javában sült a tojás a szalonnával a reggelihez.
- Jó reggelt! – viszonoztam én is a köszönést, majd odaléptem hozzá, egészen közel. – Jól aludtál az éjjel? – kérdeztem játékosan, egy kis mosoly kíséretében.
- Igen, hála neked. – mosolyodott el Elison is, majd még közelebb húzódott hozzám, és megcsókolt.
Kissé váratlanul ért a dolog, bár be kell vallanom eléggé a kedvemre is volt. Elfogyasztottuk a reggelit, és közben kedélyesen elcsevegtünk mindenféléről. A reggeli után azonban búcsút kellett mondanom a gyönyörű hölgynek, mivel lassan vissza kellett volna térnem a szállodába csomagolni és egyéb, mivel ma volt az utolsó nap.
- Én is megyek dolgozni, megvársz? – kérdezte reménykedve.
- Hogyne. – válaszoltam örömmel.
Út közben az öröm ellenére azonban fel kellett hoznom egy eléggé kellemetlen dolgot, de hát mit lehet tenni, ezen is túl kellett esni:
- Elison, én ma elutazom. És… nem tudom, hogy mikor jövök erre legközelebb. – ismertem el a szomorú tényt.
- Nem számít. – mondta elégedetten.
- Ezt hogy érted? – csodálkoztam el.
- Várni fogok rád. Tudom, hogy egy mágus élete tele van veszélyekkel és hosszú utakkal, de ha azt mondod, hogy néha meglátogatsz, nekem az elég. – fejtette ki az iménti kijelentése háttérértelmét.
- Nem tudom, hogy teljesíteni tudom-e ezt, de megígérem és megpróbálom be is tartani. – válaszoltam.
- Akkor erről már nincs is mit beszélni tovább. – mondta, és kedélyesen gyorsabb tempóra ösztökélt, mondván, hogy ő el fog késni.
Miután megérkeztünk, felmentem a szobámba, majd összecsomagoltam a holmiimat, készen állva a szálloda elhagyására, majd lementem még egy utolsó masszázsra. Azt hiszem minden túlzást nélkülözve mondhatom, hogy az volt az egész ittlétem csúcspontja.

Miközben kortyolgattam az italom, arra lettem figyelmes, hogy csend van. Amióta ideérkeztem ez volt az első pillanat, hogy egyedül voltam, és nem is kellett sehová mennem. Leültem a nappali közepén álló kanapéra, és élveztem a semmittevést. Körülnéztem a helyiségben, és megláttam az asztalon egy papírt, amin a kikapcsolódási lehetőségek vannak, amiket igénybe lehet venni a szállodában.
- Ingyenes bejárás a strandra... sokféle masszázs... élményfürdő... medence... szauna... melyikkel is kezdjem? - gondolkodtam.
Végül arra jutottam, hogy kibontok még egy üveg sört, és közben átgondolom a lehetőségeket. Ismét odamentem a bárpulthoz, és kivettem az italt. Frissítően hatott rám főleg azért, mert hét ágra sütött a nap és eléggé meleg volt. Jól esett volna egy jó kis fürdőzés a medencében, de a tegnap esti ivászat miatt nem igazán lett volna jó hatással a gyomromra az intenzív mozgás. Ebből rögtön következett az is, hogy az élményfürdőt is elvetettem, tehát már csak három választási lehetőségem maradt. A szauna nem tartozott a kedvenc elfoglaltságaim közé, a strand jó ötletnek tűnt, de nem volt kedvem elsétálni addig, úgyhogy kizárásos alapon a masszázs mellett döntöttem. Lehúztam az utolsó kortyot az üvegből, és elindultam megkeresni a helyet, ahol egy kicsit átmasszírozzák az izmaimat, és remélem közben fel is frissülök kicsit. A szálloda annyira jól ki volt táblázva azzal, hogy mit merre találok, hogy még ha akartam volna se tudtam volna eltéveszteni semmit. Egy kedves és szép hölgy fogadott, aki odakísért az egyik masszázságyhoz.
- Kérem helyezze magát kényelembe, a kolléganőm hamarosan megérkezik.
Épphogy kimondta ezt, már érkezett is egy másik csinos nő, aki, miután lefeküdtem, elkezdett masszírozni. Értett a dolgához annyi szent. Ezen a téren se lehetett semmilyen panaszom a szállodát illetően. Miután végeztem, már szinte teljesen kihevertem a fáradalmaimat, és visszanyertem az erőm. Kedvet kaptam hozzá, hogy ellátogassak az élményfürdőbe, és kipróbáljak néhány vízi szórakozást. Ez se volt messze, és könnyedén oda lehetett találni, úgyhogy hamar odaértem. Első körben kipróbáltam háromféle csúszdát, majd ezt követte a hullámmedence, és a szörfözés, levezetésképpen pedig lecsúsztam még egyszer az egyik csúszdán, ami a legjobban tetszett. Nem vagyok nagy fürdőzős, úgyhogy hamar meguntam a dolgot, de élménynek remek volt.
Következő utam a strandra vezetett, ahová nem fürdeni mentem, hanem nem másért mint a csinos nők látványáért. A bőröm nem volt hófehér, de azért rám fért egy kis napozás is, úgyhogy keverhettem a jót a hasznossal. Amint odaértem egyértelmű volt, hogy megérte elmenni, ha másért nem, akkor a kilátásért, de ami ez után várt rám, az minden képzeletemet felülmúlta. Annyi szép nőt egy helyen még sehol nem láttam, amennyi a strandon volt. Sok mindent csináltak a röplabdázástól a fürdésen át a napozásig, de ami közös volt bennük az a szemgyönyörködtető látványuk volt. Levetettem a pólómat, és leterítettem, mert közvetlenül nem tudtam volna a homokra feküdni, mivel a nap felforrósította. Kényelembe helyeztem magam, és élveztem a kilátást...

...Amikor felébredtem, már kezdett lemenni a nap, és csak akkor tudatosult bennem, hogy elaludtam. Felálltam, és láttam, hogy a strand szinte teljesen kiürült. Felvettem a földről a pólóm, leráztam róla a homokot, és felhúztam. Égető érzés kerített hatalmába, és rögtön tudtam, hogy mi okozta. Leégtem a napon. Még csak a harmadik napja volt a nyaralásomnak, de ez máris kizár jó néhány programot. Elfelejthettem a tengerpartot, a masszázst, a medencét és a szaunát is. Igaz, hogy az utolsó két lehetőség annyira nem hozott lázba, de még ha akartam volna se csinálhattam volna. Hazamentem, és már alig vártam, hogy lezuhanyozhassak, és aludjak egyet, de tudtam, hogy nem fogom annyira élvezni a fürdést.
A szállásomon a fürdőszoba felé vettem az irányt, megnyitottam a zuhanyt, és néztem a csobogó vizet. Próbáltam lélekben felkészülni arra ami rám vár. A hideg víz csillapította volna az égető fájdalmat, de csak akkor, ha nem esik rá a bőrömre, mert így még jobban éreztem azt a kellemetlen érzést. Szinte minden egyes vízcseppet éreztem, ahogyan hozzám ér, és olyan volt, mintha kis vasgolyók hulltak volna rám. Szinte már felüdülés volt kilépni a zuhany alól, de még hátra volt a törölközés. Azt csak úgy tudtam kivitelezni, hogy nem törölgettem magam, hanem óvatosan a bőrömhöz érintettem a szövetet, és úgy szívattam fel vele a vizet. Körülbelül öt perc alatt végeztem ezzel az egész folyamattal, de legalább fél órának éreztem. Magamra tekertem a törölközőt, és kimentem a nappaliba, ahol a bárszekrényt vettem célba, hogy egy sörrel enyhítsem a fájdalmaimat. Mint mindig, most is rendkívül jól esett az ital, úgyhogy egy kicsit fel is dobta a hangulatom. A hálószobában felöltöztem, óvatosan befeküdtem az ágyba, és hamar el is aludtam...

...Másnap reggelre már sokat javult a leégésem, de még mindig nem volt kellemesnek mondható az érzés. Nekiláttam a napi rutinomnak, ami egy sörrel kezdődött, majd folytatódott még eggyel, és mivel mindkettő jól esett, ezért egy harmadikat is elfogyasztottam. Jelen állapotomban egyértelmű volt, hogy nem ismétlem meg a tegnapi programomat, sőt, még csak a napra sem szándékoztam menni. Úgy döntöttem, hogy a napot arra szentelem, hogy végigkóstolom a bárszekrény tartalmát. Természetesen csak az alkoholos italok érdekeltek, aminek a következménye az volt, hogy tisztességesen berúgtam, és egy képszakadás után reggel felébredtem.
A leégésem miatt keletkezett folyamatos égető érzés egyre kevésbé volt érezhető, de még közel sem múlt el. Ehhez még hozzájött egy fejfájás is az alkohol miatt, de mindezt csillapítani tudta a jó hideg sör, amit elfogyasztottam rögtön felkelés után. Ezt a napot a pihenésnek akartam szentelni, és a leégésem sem jött még rendbe teljesen, ezért ismét nem mentem sehova. Nem állt szándékomban megint annyit inni mint előző nap, ezért csak néhány sört, meg egy-két töményet fogyasztottam el, de ennyi kell is az embernek, hogy jól érezze magát a bőrében. Szinte egész nap csak feküdtem, és gondolkodtam néhány dolgon, amik fontosak az életben. Az egyik ilyen dolog az volt, hogy miért nem használják még az alkoholos italokat az orvoslásban, amikor olyan sok mindenre nyújtanak gyógyírt. Este lezuhanyoztam, ami már nem volt olyan kemény harc mint a leégésem napján, úgyhogy könnyedén túlestem rajta. Ez után lefeküdtem aludni...

...A reggelt ugyanúgy kezdtem mint a többit, és megittam két sört. Már szinte teljesen elmúlt a leégésem, ezért az egész napot szórakozással szerettem volna eltölteni. A múltkor is jó hatással volt rám a masszázs, ezért úgy döntöttem, hogy oda megyek elsőnek. Nem volt ingyen, de volt egy aranyhitelkártyám, amivel bármit kifizethettem. Elkezdtem keresni a kártyát, de sehol sem találtam. Felforgattam az egész szállást, mindenhol megnéztem, de nem lett meg. Kezdtem kissé kétségbeesni, mert a bárszekrényben levő italok sem voltak ingyenesek, és elég sokat fogyasztottam. Nem örültem volna neki, ha saját zsebből kellett volna kifizetnem az egészet. Lementem a recepcióra, hogy elmondjam, hogy elhagytam a hitelkártyát.
- Jó reggelt Uram. Miben segíthetek? - kérdezte a férfi.
- Üdv. Van egy olyan gondom, hogy elhagytam az aranyhitelkártyám, amit kaptam, és fogalmam sincs, hogy hol lehet.
- Ezen nem kell aggódnia. Mivel ezeknek nagy az értékük, ezért elláttuk egy különleges bevonattal, aminek segítségével a nyomára bukkanhatunk.
- Ezt jó hallani.
- Csak a nevét, kell megadnia, és máris megnézzük, hogy merre van a kártyája.
- Eigo Haruki vagyok.
- Igen, maga az egyik aki nyert egy heti pihenést a szállodánkban. Na lássuk csak.
A férfi arcáról leolvadt a mosoly, és aggódást láttam rajta.
- Mi a gond? Megvan?
- A kártya megvan. De az a gond, hogy egy olyan helyen van, amit mindenki nagy ívben elkerül. Egy Greges nevű férfi főhadiszállása, aki a helyi alvilág egyik meghatározó figurája. Ezt jelentenem kell a feletteseimnek.
- Hagyja csak, ne foglalkozzon vele. Megoldom.
- Távol álljon tőlem, hogy beleszóljak a dolgába uram, de nem ajánlom, hogy oda menjen. Nagyon veszélyes emberek.
- Csak bízza rám. Egyszerűen elmegyek oda, és visszaszerzem. Merre találom azt a helyet?
A férfi elmagyarázta hogyan jutok oda, én pedig követtem az útbaigazítást, és odamentem. Hosszú volt az út, és ahogy egyre jobban közeledtem a célom felé, az épületek egyre rosszabb állapotban voltak, és annak a pompának és csillogásnak, ami a szálloda környékét jellemezte már nyomát sem láttam. Igaz, hogy délután volt, és a nap fent ragyogott az égen, de az egész környék olyan érzést keltett, mintha mégis este lenne. Az utcán egy embert sem volt, ami ebben a melegben még előfordul, de még madarakat se láttam. Csend volt, és csak a szellő halk zúgását lehetett hallani. Az egész helyet átjárta a sötétség.
Már láttam a keresett épületet, amikor a ház körül hirtelen teljes sötétségbe borult minden. Gyorsabbra vettem a lépteimet, és közben a sötétség már el is szállt. Amikor majdnem odaértem láttam, hogy valaki kisétál az ajtón egy nővel a karjában. Jobban megnézve felismertem a férfit. A szépségversenyen mellettem ült. Ő is egy mágus, és a Fairy Tail tagja. Valószínűleg megmentette azt a lányt az alvilági fickóktól. Nem akartam megkérdezni tőle, hogy mi történt, mert csak az aranyhitelkártyámat akartam visszaszerezni, és minél előbb visszamenni a szállodába. Bementem a ház nyitott ajtaján, és olyan látvány fogadott, amire nem számítottam. Mindenütt össze-vissza szurkált, vagdalt véres hullák feküdtek. Nem megszokott dolog, hogy egy legális céh tagja ilyesmit hagyjon maga után, még akkor sem ha a Fairy Tail tagjáról van szó, akik köztudottan szeretnek nagy felfordulást csinálni. Csoda volt, hogy állt még az épület, de akkor sem volt megnyugtató ami abban a házban történt. Próbáltam nem foglalkozni a látottakkal, és a célomra koncentráltam. Egyből megláttam a fickót akit kerestem, mert a kinézete és az öltözködése miatt kilógott a többi közül. Átkutattam a ruháit, és meg is találtam a kártyát amit kerestem. Kisétáltam az épületből, és gyors léptekkel visszaindultam a szállodába. Minél előbb el akartam tűnni a környékről, mielőtt valaki meglátna, és engem gyanúsítanának meg azzal ami ott történt.
Mire visszaértem a szállodába már kezdett lemenni a nap. Odamentem a recepcióra, hogy megmutassam a hitelkártyát.
- Jó estét Uram. Örülök, hogy épségben látom. - mondta vidánam.
- Mondtam, hogy nem lesz gond. - vigyorogtam.
- Megkérdezhetem, hogy hogyan csinálta? - érdeklődött.
- Csak megmutattam nekik az erőm, amitől máris önként átadták.
- Ha még azok az emberek is megijedtek magától, akkor biztosan erős lehet.
- Ez csak természetes, hiszen a Titan Nose tagja vagyok. - húztam ki magam. - De ha megbocsát, vissza is mennék a szobámba.
- Hogyne uram. Érezze jól magát.
- Köszönöm.
Felmentem a szobámba, de nem hagyott nyugodni amit láttam. Kinyitottam egy üveg sört, és az elfogyasztása közben azon gondolkodtam, hogy mit tegyek, de végül arra jutottam, hogy jobb ha kimaradok ebből. Holnap úgyis véget ér a nyaralásom, és visszamegyek a céhembe.
Lezuhanyoztam, megittam még egy sört, és lefeküdtem aludni.

Reggel amikor felébredtem, nekiláttam meginni a szokásos sörömet, és közben összepakoltam a holmimat. Odamentem a nappaliban levő asztalhoz, és megnéztem, hogy biztosan megvan-e még a hitelkártyám. Miután megbizonyosodtam róla lementem a recepcióra, ahol az aranyhitelkártyával kifizettem a bárszekrényből elfogyasztott italok árát. Ez után pedig kijelentkeztem a szállodából.

- Na, ezt jól elintéztük! – dicsértem meg magamat, mikor végre egyedül maradtam a szobában.

Négyeske komolyan elfáradt az éjszaka folyamán, bár én az egészből semmire sem emlékeztem. Mikor próbáltam gyengéden felébreszteni, semmi reakciója nem volt. Ezt annak tudtam be, hogy este elég vadul meghajthattam, ez pedig önelégült vigyort csalt arcomra. Persze nem tartott sokáig, mert gyönyörű hajába beletúrva kitapogattam a váratlanul felfedezett púpot. Ezt, a már korábban észrevett, törött éjjeliszekrénnyel sikeresen összekombináltam, így jutottam arra, hogy bár tényleg vad éjszakánk lehetett, de a lány nem a végkimerülés jeleit mutatja. Sokkal inkább az erőből történő fakettéfejelésből adódó kómás álom rabja lehet. Ez pedig rám, mint a Blue Pegasus rangidős bránermájszterére, nem vet jó fényt.

Szerencsére az arany kártya még rendelkezésemre állt, így nem jelentett gondot, hogy egy viszonylag könnyen megvesztegethető, akarom mondani együttműködő, szobalányt találjak, aki gyorsan eltüntette a csorgó nyálú Négyeskét a szobából. Egy kis extra összegért még úgy is intézte, hogy a lányt egy törött váza mellett találják a kert végében. Nincs mese, ritka jó kiszolgálás van ebben a szállodában!

Mivel hírnevem már biztonságban volt, le is csoszogtam a bárba, hogy jó alaposan megreggelizzek. Ezt pár adag vörössel le is tudtam, így már csak ebédre vágytam, no meg hogy újra megpillantsam Momo-t, akivel az első napokban találkoztam. De legnagyobb sajnálatomra nem akart megjelenni, ezért keresni kezdtem. Az aktív keresés közben az elbűvölő pincérlányok gondoskodtak róla, hogy ki ne száradjak, ezért az este már egy gumizsiráfon lovagolva ért a medence közepén, miközben a Nimfó-szorost kerestem. Pár hasonló állapotban lévő „sellőlány” kapaszkodott járművembe, mert már olyan részegek voltak, hogy az úszás sem ment nekik. Együttérzést pedig nem találtak dicső hajóm fedélzetén, mert kurjongatva rúgtam őket vissza a vízbe, miközben holmi kalózokról ordítoztam. A gonosz félszemű úszómester megpróbált megakadályozni szent küldetésem teljesítésében, de a szél mágiám által alkotott „tengeri vihar” letörte lelkesedését és a végén őt kellett a partra húzni, ahol pár nő azonnal rávetette magát a kigyúrt srácra, hogy az újraélesztés bonyolult tudományát gyakorolhassák rajta.

Sajnos a kincskereső tengerészek élete sem fenékig tejfel, ezt módomban állt megtapasztalni. Az egyik különösen makacs sellő-kalóz lány hosszú műkörme sercegve karistolta végig hű zsiráfhajóm oldalát, ami ettől szörnyű sipítás közepedte megadta magát a kegyetlen ellenfelek kitartó támadásának. Mint jó kapitány, nem hagytam el a süllyedő barátomat! Tisztelegve merültem el a habokban, kezemben pezsgőspohárral és őszinte könnyekkel, hű bárkám elvesztése felett érzett mélységes bánatom jeleként. Hagytam, hogy testemet magával ragadja az örvény, megbékéltem sorsommal, de odafent másképp gondolták!

Puha kezek ragadtak meg, s húztak felfelé a medence mélyéről a csillagos ég felé. A világ elhomályosult és már csak a parton tértem magamhoz. Lassan kinyitottam szemeimet, hogy megmentőmet láthassam. Homályos volt még minden, de az biztos, hogy remek melle volt az angyalnak. A bikini majdnem lerobbant róla, ez pedig nekem már elég volt.
- Ébresztő! – vágott pofán, amitől rögtön kijózanodtam.
- He? Ezt meg miért kaptam? – méltatlankodtam, miközben szemeimet törölgettem.
- Többször nem mentem meg a segged, Firmnyuszi! – kaptam még egyet a pofámra.

Basszus, ez a szobalány, aki „eltakarította” Négyeskét, azonosítottam be végül arcról a lányt. De hogy is nevezett? Firmnyuszi? Ez furcsán ismerős volt.

Nem tagadom, miközben az ájult lányt pateroltuk ki, nem néztem meg jobban a szobalányt. Csak homályos emlékek derengtek róla. Most persze sietve pótoltam a hiányosságot. Hosszú, fekete haj, két nagy mell, csinos csípő. Eddig rendben.
- Látom nem sokat változtál! – kaptam egy akkor nyaklevest, hogy orrszőröm mintát vett a padlót burkoló kő molekuláiból.

Ki a fene lehet ez a csaj?

- Nézze Hölgyem! Elnézését kérem, ha megbántottam valamivel! – dobtam be a bájmosolyt, bár ez az orrvérzés miatt nem volt túl meggyőző.
- Nálam nem jön be a szépfiú hülyeséged, Firmnyuszi! – tört össze egy kancsót a fejemen, amitől kezdtem összekuszálódni.

Firmnyuszi?

- Van pofád azt mondani, hogy délelőtt sem ismertél meg, mikor azt a ribit kivittem a szobádból? – magyarázott a képembe, de én már nem sokat láttam, mert kezdett bedagadni a szemem.
- De hát te sem mondtál akkor semmit! – háborodtam fel, bár tudtam, hogy oktalanul.
- Szánalmas kifogás! Aki nyuszi, az nyuszi is marad, Firmnyuszi! – zárta le a mondatot egy gyomrossal, mikor már majdnem feltápászkodtam.
- Affene! – adtam meg magamat az ütésnek és elindultam álomországba, de mielőtt beléptem volna a fényes kapun, egy név jutott eszembe. – Sarah!

A vakáció végére úgy-ahogy sikerült is helyrepofozniuk a szálloda rendkívül készséges nővérkéinek. Mosolyogva intettem búcsút nekik, vagyis intettem volna, ha nincs gipszben a kezem. A portáig meg sem álltam.
- Kijelentkeznék! Firmus Kakte! – adagoltam az infókat a kissé álmosnak tűnő srácnak.
- Rendben, köszönjük, hogy nálunk szállt meg. – darálta rutinból a köszönőszöveget, miközben a füzetét nézte. – Hoppá! Itt van az aranykártyája! – nyújtotta felém a nyaralás fő okát. – Egy lány adta le, akinek meghatalmazása volt a használatára.

Meghatalmazása? Semmi kétség! Ez Sarah. A gyermekkori barát és rivális. A jövendőbeli feleség. Aki eltűnt, mikor 16 évesek lettünk.

- Jól van, uram? – húzta fel szemöldökét a srác, tépelődésemet látva.
- Jól, csak sajnálom itt hagyni ezt a sok szép hölgyet! – mutattam körbe, alátámasztván a hazugságot.

Nem. Valójában rosszul voltam.