Thrin

Arany sárkány

Reggel volt és viszonylag korán is még kissé fáradt voltam, de nem tudtam vissza aludni. Felültem és magam alá húztam a lábamat majd megropogtattam a hátam ezután felálltam és összepakoltam a takarómat és azt a sátrat, amit a botom, néhány még az este metszett ág és a kabátom segítségével készítettem. Az elmúlt egy-két hétben ugyan ezt végeztem kora reggelenként, nem mintha korán kelő típus lennék hisz mióta a magam útját járom legalább annyit alhatok, amennyit akarok és ki is használnám, de az utóbbi időben minden este esett az eső és sajnos a legutóbbi városban elvertem az utolsó gyémántjaimat is egy tanítónál hogy újabb varázslatot sajátíthassak el. Már lassan kezdtem megbánni, mert ha nem költöm el, akkor az utóbbi egy hetet egy útszéli fogadókban vagy parasztházakban töltöm és nem az erdőkben. Így viszont kénytelen voltam tűrni és reménykedni, hogy talán holnapra elérem a várost és talán Céh tagság nélkül is találok egy nekem való munkát, amivel megszedhetem magam és kissé nagyobb kényelemben folytathatom az utamat és esetleg akár egy másik varázslat is bele férhet. Ezzel a gondolattal eltelve folytattam a készülődést, egy közeli patakban felfrissítettem magam és egy köteg rőzsét szedve vissza fele elkezdtem élesztgetni a tüzet. Miután elfogyasztottam szerény reggelimet, ami mindössze pár az előző nap talált ehetőnek vélt és egy forró kövön kisütött tojás volt egy kevéske maradék kenyérrel, amit megpirítottam a tűzön. Ezután felkapkodtam a felszerelésemet és a tábortüzet eltapostam és leöntöttem egy bögre vízzel majd visszatettem rá a tegnap kivágott gyep darabot. Miután végeztem ezzel is elégedetten szemléltem a művemet, az itt jártamra mindössze csupán az a lenyomódott füves rész emlékeztetett, amin aludtam. Persze egy alapos szemlélődés felfedte volna a nyomokat, de felületes vizsgálat elől elfedte a nyomaimat. Kisétáltam az erdőből és 5 perc múlva már kényelmes tempóban sétáltam az úton, amely szinte teljesen néptelen volt eme korai órán eltekintve attól a néhány paraszttól, aki a dolga után járt esetleg vadásztól, akik ilyenkor indultak útjukra. Az úton egészen délig nem is történt semmi, amikor is egy arra járó szekeres szekerére felkéredzkedtem, mert úgy éreztem, hogy az a kevés munka, amit cserébe kérhet, nem lassít le annyira, mint amennyit megspórolok azon, hogy az utamat nem gyalog kell folytatnom. Így felszálltam a kocsira és nem sokára már a várostól alig pár percnyire ki is tett a kocsis és bár rákérdeztem nem kért semmit cserébe azért hogy el vitt.
A város nagyobb volt, mint ahogy azt újdonsült barátom mesélte talán, csak azért mert nem látogatta csak a szórakozó negyedet és a mestere megbízatásai sem vitték beljebb a városba, mint amennyire muszáj volt. Egy fél órán belül keresztül is vágtam a városon és a kikötő felé igyekeztem ahol, mint láttam számos hajó köztük sok közepes méretű kereskedő hajó vagy bárka sorakozott a kikötőben, ami szerencse volt, számomra, mert ha más nem akad akár rakod hatok is. Ezután véletlenszerűen végig látogattam azokat a fogadókat, amiket a legény emlegetett, de egyikben sem akadt számomra érdekes munka legalábbis olyan, nem ami megérte volna a fáradságot. Ezután véletlenszerűen beültem a fogadókba, de azok sem hoztak szerencsét. Már dél felé járt az idő mikor végső elkeseredettségemben elkezdtem a kikötő melletti kocsmákat is felkeresni és ott is kérdezősködni. Úgy egy óra után korgó hassal és kicsit letörve, mivel kétszer is megpróbáltak meglopni úgy éreztem, hogy esélytelen és visszamegyek a kikötőbe rakodni bár kevés esélyét láttam, hogy felvennének a cingár alkatommal. Már éppen elindultam volna a kikötő felé mikor elém állt egy rossz arcú és szagú alak rongyos öltözékben. Lemondóan sóhajtottam és felálltam:
- Bocs öreg, de nincs, pénzem hiába is próbálkozol – mondtam és kifordítottam a zsebeimet, hogy lássa igazat beszélek. Közben a köpenyemet is fellebbentettem, hogy lássa a tőrt az oldalamon és elvegye a kedvét a próbálkozástól. De az öreg csak halkan felvihogott és azt felelte:
- Fiam biztos forrásból tudom, hogy nincs pénzed és nem is a baj keresése miatt vagyok itt, hanem mert ha te is úgy akarod, akkor munkám van a számodra – mondta kicsit közelebb húzódva talán hogy mások ne halják amit mond. Ha érdekel, akkor estefelé gyere le a kettes mólóhoz és megtalálsz.
Ezután hátralépett és elvegyült a tömegben csak a rossz szagát hagyta hátra emlékül. A nap további részét is keresgéléssel töltöttem, de nem találtam semmit és a hordári munkára sem vettek fel, mint az sejthető volt. Ezután estefelé lesétáltam a megjelölt mólóhoz és megálltam előtte. Kisvártatva egy hang szólított meg:
- Tudtam hogy nem fogod kihagyni még akkor sem ha vélhetőleg piszkos munka bár erősen próbálkoztál azt meg kell hagyni hogy mást találj – vihogott fel mögöttem egy hang de nem kellett megfordulnom hogy tudjam a rongyos alak az délutánról mert megéreztem a szagát.
- Itt vagyok, öreg mond, hát mit szeretnél elvégeztetni velem – mondtam neki kicsit kelletlenül.
- Egy tárgyat kéne nekem megszerezned, persze csak ha értesz hozzá, bár a mágusok sok mindenhez értenek – mondta vihorászva. Ez a tárgy egy pergamentartó egy arany sárkány tekeredik körbe rajta az, hogy mi van, benne nem a te dolgod szerezd meg és hozd el éjfélre vagy a megállapodást semmisnek tekintem, ha felnyitod, ugyanez történik – folytatta komoly hangon. A tárgy a kikötő túlsó végében elhelyezkedő nagy kereskedő hajón található meg a kapitány szobájában a legénység kis létszámú velük nem lesz gondod, de ha felvered az őrséget, akkor szinte biztos, hogy nem viszed el szárazon – mondta majd távozott.
Ezután egy ideig még álldogáltam a móló előtt és fontolgattam az ajánlatot, de nem volt más választásom és nem akartam túl sokat időzni ebben a városban, ami nem is tartogat semmi fontosat vagy érdekeset. Tehát eldöntöttem és elindultam a köpenyemet levettem és a cuccaimat a kikötő egyik mólójának a végébe rejtettem egy kilazult kő alá. Csak tőrömet vittem magammal. Ez után megközelítettem a hajót és vártam egy ideig figyeltem, hogy mennyi időnként jár ere az őrség. Miután elment az egyik átváltoztam és immár kígyó formában úsztam csendesen a kiválasztott hajó felé. Nem siettem és mire elértem a horgony láncot már el is telt 5 perc. Halkan felkúsztam a láncon alig csapva akkora zajt, amekkorát egy nagyobb hullám okozhat, ami a láncnak csapódik. Mikor felértem egy ideig figyeltem a korlát szintje alatt és mikorra elment a következő őrjárat már meg is tudtam a hajó fedélzetén csak 5 ember tartózkodott őrségben a többi aludt vagy a mélyebb a háló fülkékben kockázhatott a többi valószínűleg lement inni. Felkúsztam a fedélzetre és összetekeredtem majd elkezdtem kúszni ismét. A tat felé kúsztam, mert arra sejtettem a kabint és nem is csalódtam. Útközben többször is be kellet bújnom hordók mögé, hogy ne vegyenek észre. Mikor ott voltam a kabin nyitott ablakán másztam be, mert nem kockáztattam, meg hogy alakot váltsak. Bent vissza alakultam és be húztam a függönyt hogy ne látszódjon a mozgás kívülről, de még így sem mertem megkockáztatni azt hogy lápát gyújtsak és így esetleg elrontsam az észrevétlen bejutásom és nehezebbé tegyem a munkát csak, hogy felgyorsítsam a keresést. Nem is bántam meg a döntésemet mert a benti pedáns rendben nem volt nehéz keresgélni. Végig kutattam az összes fiókot, benézem a bútorok alá, sőt még a falakat is végig kopogtattam hátha van valahol egy rejtett üreg amiben elfér a keresett tárgy bár ennek nem láttam lehetőségét. Viszont annyira belejöttem a keresésbe hogy nem figyeltem oda hogy mekkora zajt is csapok és bár nem lehetett valami nagy a zörgés mert akkor többen is bejöttek volna, valaki még is meghallotta. Hirtelen lépések zaja ütötte meg a fülemet és ezután a zár kattanása és az ajtó ki nyílt. Egy fiatal matróz állt az ajtóban és kémlelt körbe a sötétben, de nem láthatott mert még időben alakot váltottam és Királykobra alakjában nem tudott megkülönböztetni a szoba bútorzatától a szoba sötétjében. Ezután lassan besétált és benézett az eddig általam észre sem vett ajtón de mivel ott sem talált semmit kiment és vissza zárta az ajtót.
Megvártam amíg meghallom távolodó lépteit és csak utána változtam vissza és mentem az ajtóhoz. A sötétben így hogy tudtam is tökéletesen észrevehetetlen volt. Az ajtó mintája tökéletesen bele illett a környezetébe és csak az vehette észre aki tudta hogy ott van. Egy kis kutatás után megtaláltam egy kis retesz amit eltoltam és beléptem a szobába. Miután beléptem és körbenéztem rájöttem hogy ez a kapitány kabinja. Az ablaka a hajó külső falára nyílt így nem kellett attól tartanom hogy valaki meglát engem vagy a fényt ezért lámpát gyújtottam. A szoba nem volt túl díszes de látszott rajta hogy a kapitány ügyel a rendre és nem veti meg a jómódot sem. Minden felé tele volt tárgyakkal amiket egy egyszerű tolvaj gondolkodás nélkül felkapott volna. Még engem is aki küldetéssel érkeztem a hajóra és tudtam hogy mit kockáztatok is megkísértett pár dolog. Már éppen elmerültem volna a szoba kincseinek válogatásában amikor észbe kaptam és letettem a kezemben tartott díszes tőr. Ehelyett inkább a hajó naplót kerestem de rá kellet jönnöm hogy feleslegesen keresem hiszen azt nem hagyhatta itt a kapitány legalábbis én nem válnék meg tőle ha a helyében lennék. Így elkezdtem véletlenszerűen keresgélni a papírok közt és pár egyszerű kimutatás után és egyéb hajózási engedélyek mellet megtaláltam az elmúlt hetekre vonatkozó számlákat és papírokat. Köztük a legérdekesebbet egy levelet amiben a kapitány beszámol valakinek a tárgy leszállításának késlekedéséről és biztosítja hogy ez csak a természet akadályozása miatt van és egyéb problémák nem merültek fel. Ezenfelül még azt is kitudtam hüvelyezni belőle hogy a kapitánynak ez a tárgy sokkal fontosabb mint hogy a kabinjának kétes biztonságára bízza ehelyett a hajó alsóbb részein lévő a levélben csak kincses raktárnak nevezett "C" raktárban helyezte el.
Ezután még egy ideig kutattam és egy vázlatos térképet találtam a hajóról és a raktárak helyéről bár a C nem szerepelt.
Ezután mindent vissza raktam a helyére a térkép kivételével és a kabin ablakán kimászva felvettem az előbbi fiú alakját bár a ruháját nem tudtam ezért félmeztelenre vetkőztem hisz úgy is meleg volt az este.
A legelső biztonságos lejárón le is másztam szerencsére nem vett észre senki. Kis bolyongás után megtaláltam az szállásokat és utána a következő szinteken az A majd a B raktárat. Mivel nem volt időm kutatni az orr felé indultam hátha ott van a harmadik mivel az A tat felé és B pedig a hajó közepe felé volt. A hajó teljesen kihalt volt úgy látszott az összes matróz kiment szórakozni és csak azokat a szerencsétleneket hagyták fenne a hajón akik őrködtek. Már épp kezdtem magabiztosabban lépkedni amikor megláttam egy tengerészt aludni egy székben az egyik ajtó előtt. Rögtön tudtam hogy megvan mamit keresek az ajtón lakat a többivel ellentétben és kisebb alakú is volt. Az őr oldalán lógott a kulcs és mellette egy kiborult üveg hevert. Támadt egy ötletem, vissza sétáltam egy kicsit és addig kutattam amíg találtam egy teli rumos üveget, felvettem és utána ráérősen lesétáltam a matrózhoz és nem törődtem azzal mekkora zajt csapok és fel is ébredt mire oda értem. Felé nyújtottam az üveget amit hálásan el is fogadott és kérdés nélkül bele is ivott. Ezután várakozóan nézett felém és várta hogy megmondjam mért is jöttem. Én kicsit szomorkásan nézem felé és vágyakozva adtam elő:
- A kapitány úr vissza küldött pár embert és mondta hogy leváltják a fedélzetieket meg téged és várnak a városban de én nem mehetek mert téged váltalak mivel elaludtam őrségben.
A matróz kicsit jártatta az agyát mire rájött mit mondtam majd fel állt és széles vigyorral kérdés nélkül elindult majd hirtelen kacsintott egyet és vissza adta az üveget, a kulcsot és nevetve felfelé indult enyhén tántorogva.
Megvártam míg elmegy és csak utána kezdtem gyorsan kinyitni az ajtót. Egy kis időbe telt hogy megtaláljam a megfelelő kulcsot de után már minden simán ment. Mivel felkészültem rá és mert nem volt időm ezért nem álltam le szemlélődni itt is mint a kabinban pedig lett volna mit mert úgy tűnt hogy a kapitány itt tartott minden értékesebb mágikus tárgyat. Felkaptam az általam keresett tárgyat az egyik polcról az aprócska helyiségben két szintén értékesnek látszó tárgy közül csak annyit láttam hogy jobbra egy drágaköves kard helyezkedett el egy fali tartóban a baloldalán pedig egy arany kulcs aminek a tolla egy mérleget ábrázolt és egy bársony párnán pihent.
A következő pillanatban már rohantam is fele felé mert hallottam hogy a matróz már biztosan fel is ért és kiabálás zaja hallatszott le mert veszekedtek vele a fennlévők de a részeg nem látta be hogy becsapták. A fenti kiabálás hirtelen félbeszakadt és egy rekedt hangot hallottam és a válaszokban félelemmel vegyes alázatot. Ekkor megdermedtem mert rájöttem hogy ez a kapitány lehet csak és vele együtt a hajó teljes legénysége. Más megoldás nem lévén vissza fordultam és egy kabin ajtaján belépve az ablakon kinéztem, a tenger felőli oldalon voltam. Már hallottam is a dobogó zajokat az ajtó előtt de elrohantak a C raktárhoz. Ezután kidobtam a tárgyat a tengerbe és kígyó alakban kimásztam és kihalászva azt a partra vittem.
Csenden ki úsztam a partra és a cuccaim felvétele után elindultam vissza ahol már várt is rám a rongyos alak és kérdőn nézett felém mire feltartottam a zsákot átvette és bele nézett majd hálásan elmosolyodott és átnyújtott egy bőr zsákot, amiben a fizetségem csörgött. Ezután halkan távozott és mivel nem volt mit tenni én is gyorsan távoztam nehogy a reggel a városban érjen. Csak reggel az egész esti gyaloglás után mertem behúzódni az erdőbe és tábort verni végre értelmesnek éreztem a tábor nyomainak elrejtésére tett igyekezetemet. Majd remélhetőleg az utolsó e hónapbeli erdőben reggelizés után elővettem és elégedett vigyorral kibontottam a zsák száját majd bele néztem.

Végre ide is elértem... Viszont rögtön van egy rossz hírem! Ezt a munkát ELUTASÍTOM! Miért? Mert az élményednek kevesebb mint a fele szól csak a megbízásod teljesítéséről. Ez elfogadhatatlan! Saccra a munka hatvan százalékának arról kell szólnia, hogy miként teljesíted a rád bízott feladatot. Itt sajna erről szó sincs. Az élményed több mint a fele a szimpla botorkálásodból áll.

Bocs de amikor elkezdtem írni akkor még kalandnak indult de ez lett belőle.
Tehát akkor ezt ki is javítottam de egy kicsivel hosszabb is lett így remélem nem bánod.
És lenne egy kérdésem is mivel a javítás is Munkának számít azért kérdezem hogy ez a javítás csökkenti e hónapbeli munka írásaim lehetőségét? Mert előző hónapban írtam ezt meg és csak egyet.

Zsoldosok

Egy erdei úton haladtam a közeli kis város felé. A felszerelésem húzta a vállamat és a lábam is fájt már az egész napos sétálástól, mert még mindig nem volt kedvem beruházni egy járműre meg hát pénzem se lett volna rá. Épp mikor idáig jutottam gondolataimban fordult az út és megláttam a kanyarulat mögött az utam célját. Nagyobb volt, mint amilyennek képzeltem, kicsit megszaporáztam lépteimet és fáradságomon erőt véve mentem a város felé. Szerettem a természetben járni, de a városok nélkül egy idő után elég egyhangú lett volna az életem arról nem is beszélve, hogy akkor sokkal nehezebb lett volna megkeresnem a tanuláshoz a gyémántokat. Mikor elértem a kaput a nap éppen leáldozóban volt és kapuzárás ideje, de még épp be tudtam jutni a városba. Mivel éjszaka nem igen tudtam volna tisztessége munka után nézni ezért megszálltam egy kis helyi fogadóban és ott töltöttem az éjszakát. Reggel szomorúan vettem észre, hogy bár egy eléggé szegényes fogadóban szálltam meg és még ételt sem kértem elfogyott az utolsó gyémántom is. Megettem amit a zsákomban találtam és a kissé igénytelen kinézetű fogadóstól vidáman búcsút intve elindultam munka után nézni.
Egész napomat a város utcáit járva töltöttem és benéztem a fogadókba hátha sikerül információhoz jutnom, de sajnos mivel nem igen tudtam fogyasztani a legtöbb helyről rövid úton kidobtak és ahonnan nem ott se válaszoltak a kérdéseimre. Ezután szakemberekhez néztem be, de hátha be kéne szerezni valamit, de nem volt ott sem munka. Viszont annyit megtudtam az egyik kovácstól, hogy embereket toboroznak a barakkban, mert az utak biztonsága az utóbbi időben eléggé romlott.
Az információ birtokában sebesen elindultam, hogy megtaláljam a toborzó tisztet. A városban az utamba akadt egy város őr és tőle kaptam útba igazítást. Az őr utasítása szerint átvágtam a városon és a túlsó szélén meg is találtam a keresett épületet. Egy magas impozáns épület állt egy barakk mellett. Az ajtónál álló őr bekísért az udvarra és beállított a jelentkezők közé.
A sor hosszú volt és tele volt mindenféle szegény, munkátlan és egy csomó alkalmatlan emberrel. A toborzó tiszt kicsit nyúzottnak tűnt és meg is értettem miután láttam pár egyszerű parasztot, akit kidobtak, mert még a kardot se tudták megtartani. Mikor végre sorra kerültem a tiszt kisség érdeklődve végig pillantott a kedvenc rikító sárga köpenyemen, amit meg is értettem, de utána lelombozódva intett, hogy tűnjek el. Szerencsére ejthető volt a reakciója ezért közelebb hajoltam és egymás után három alakot is felvettem. Erre riadtam felpattant, mert az egyik alak az övé volt, majd kissé lenyugodva bólintott.
- Szóval mágus vagy, végre akad ilyen is a jelentkezők között. Már kezdtem félni, hogy nem lesz senki, mert azt beszélik, hogy akad az útonállók közt is egy.
Ez után leült és intett, hogy írjam rá a nevem egy nyilatkozatra hogy az esetleges következményeket vállalom és egy ajtóra mutatott.
Az ajtón áthaladva egy kis szobába jutottam ahol már volt egy pár férfi és unottan néztek rám, ahogy leültem közéjük. A szobadísztelen volt és sötét, no meg fülledt a bent ülőktől. Valószínűleg már bent ültek egy ideje a szobába újabb és újabb jelentkezőket várva a csapatba. Senki sem szólt senkihez ezért unalmamban lehajtottam a fejem és gondolataimba temetkeztem. Egy idő után éreztem, hogy valaki megrázza a vállamat, felnéztem és a tiszt épp kiterelgette a csapatot. A barakk előtt egy kissé csámpás sorba állított bennünket és ezután kilépett egy másik tiszt, aki ismertette a helyzetet.
- Kedves uraim, mint tudják, azért vannak itt, mert egy kis csapat rettegésben tartja a környéket és az erre utazó kereskedőket is. Ez még nem lenne baj, de egy kisebb általam megnevezni nem kívánt ok miatt a katonaságunk nem tud lecsapni rájuk és ki füstölni őket a fészkükből. Ezért ez az önök dolga lesz persze nem ingyen. – Ezt kissé megvetően mondta végig látszott, rajta hogy megveti a zsoldosokat.
- A martalócok fészke valószínűleg a varostól nyugatabbra fekszik a hegyek között, mert arra sokkal több az eltűnt rakomány meg kereskedő. Ha végeztek, akkor térjek vissza ide és hozzanak egy pár fejet is bizonyítéknak. – Ezzel már fordított is hátat nekünk és távozott.
A csapattal kissé rendezetlenül kivonultunk a városon kívülre és ott az erdő szélén egy csoportba verődve megbeszélést tartottunk. A férfiak mind bemutatkoztak a csapat nagyobb része már többször is dolgozott együtt és így eléggé össze szokott volt. A teljes létszámunk 7 fő volt és ebből az össze szokott csapat 5 főt tett ki. A csapat vezére szavazás alapján a zsoldos csapat vezére lett, akit Háromfásnak neveztek és egy jókötésű nagydarab nehéz kardal felfegyverkezett férfi volt. A társai is mind különc neveket viseltek. Az egyik egy nagyon koszos kigyúrt veszélyes képű alak Fekete Mételynek hívta magát és egy bárd volt a vállán átvetve. Mellette egy szintén koszos és szakadt ruhás férfi vállán íjat vetett át, őt csak Kutya embernek nevezték, Ezután egy eléggé hallgatag íjász Zordonként mutatkozott be és utána nem is hallottam tőle más. Végül a csapat legnagyobb termetű nehéz kardos tagja Tul Duru is bemutatkozott. Miután én és Ted, a megmaradt egy ember is bemondtuk a nevünket egyeztettük a stratégiát. A csapat kétfelé osztva indult nyugatnak hogy felmérje a terepet. Az én csapatomba került Tul Duru az Ted és Fekete Métely.
Lassan óvatosan haladva mentünk az erdőben, míg el nem értük a célterületet, egy völgyet, amin keresztül egy út haladt. A csapat másik fele ez alatt a terv szerint a másik oldalon kutat. Miközben így ültünk hirtelen mozgást vettem észre a völgyben. Intettem a társaimnak mire Métely bólintott és eltűnt az erdőben. És még Ted is elő varázsolt a mellényéből két kis tőrt, amit eddig nem is vettem észre. Egy halk kiáltást hallottunk a közelből amit gurgulázás követett. Erre mind arra mentünk és ott találtuk Mételyt és egy hullát.
- Kiszedtem belőle, ami nekünk kell – mondta Métely vigyorogva és átvezetett a túloldalra a csapat másik feléhez. Ott csatlakozott Háromfáshoz és beszéltek valamiről.
Miután végeztek egy ideig mentünk majd Háromfás megállított minket és elkezdett suttogva beszélni:
- A csapatok maradnak. Tul ti átmentek a völgy túl oldalára és onnan várjátok az áldozatokat, ha el találnának menekülni. Mi innen csapunk le rájut nyílzáporral. Valószínűleg csak 2-3 személy van lenn, de fő a biztonság.
Ezzel el is indultuk és egy kis haladás után egy bokor csoport mögé rejtőztünk. Vártunk és közben mindenki elő húzta a fegyverét. Egy idő után halk puffanások sorát hallottunk majd szapora léptek dobbanását. Hirtelen szétnyílt egy bokrot és ki tántorgott egy sebesült társát cipelő férfi. Még fel sem tudtak ocsúdni mire Tul és Métely csapása ez egyiket derékból szelte ketté a másiknak a fejét választotta le a törzséről. Az utánuk érkező döbbent társukba pedig rezegve ált bele az előbb még Ted kezében lévő tőr.
- Szép dobás volt fiam – szólt Métely vigyorogva a kissé kába tekintetű férfihoz. Az egy aprót bólintott majd összerogyott felfedve a hátából kiálló Szablyát és az azt kihúzni igyekvő martalócot.
A kezemben tartott vándorbotomat derékból suhintottam meg és csaptam homlokon a férfit mire a homloka halk reccsenés közepette behorpadt. Megnézni sem volt időm, hogy él e még mikor Métely már el is futott mellettem és csak úgy mellesleg levágta a fejét. Ezután Tul és én is beszaladtunk a bokrok közé. Ott egy hullát találtunk és a vérző vállát vizsgálgató Mételyt. Tul megállt és körbenézett:
- Valószínűleg vannak a városban embereik és ők állítottak nekünk csapdát. Gyertek, nézzük meg hogy mi van Háromfásékkal!
Erre futásnak eredtük és mikor kiértük azt láttuk, hogy a domboldalon ahol a társaink rejtőztek csak úgy nyüzsögnek a banditák. A társaink egy kidőlt fatörzs mögött leltek kétes menedéket és onnan szorították vissza a támadókat. Tul és Métely hangos csatakiáltással vetették magukat a harcba, hogy némileg elvonják az ellenfél figyelmét. Én is rohantam utánuk, de néhány lépés után elbotlottam és elestem egy hullában. Felállás közben felmértem az ellenség létszámát és bár voltak számításaim szerint vagy húszan is nem voltak valami felemelő látvány a rongyaikban. Mikor éppen sikerült fel állnom a társaim épp átverekedték magukat a többiekhez és együtt tartották a heveny védelmi vonalat.
Ekkor láttam, hogy oldalról is támadnak vagy húszan ezért elrejtőztem egy bokorban és ott felvettem az egyik elesett kinézetét. Miután elő bújtam megpillantottam a frissen érkező tömegben egy nagyobb termetű és kissé jobb öltözettel és fegyverrel rendelkező alakot, aki valószínűleg ennek a csürhének a vezére lehetett. A rongyosok közé vegyültem és a hátsó sorokban araszolva próbáltam közelebb jutni. Egy két embert közben leszúrtam, hogy bomlasszam az egységet és a morált, ami így is eléggé ingatagnak látszott. Mikor közelebb értem a vezérhez szomorúan tapasztaltam, hogy a tiszt állítása igaz és tényleg van egy mágiahasználó is, bár az is eléggé rongyos volt. Ahogy néztem egy gyenge elemi mágus lehetett, és villámokat használt és azokkal próbálta kifüstölni a társaimat.
Mivel nem láttam más megoldást gyors egymásutánban leszúrtam több ellenfelemet is és ezzel magamra vontam a tömeg figyelmét. Egyre többen fordultak felém, de még sikerült vissza tartani őket sebesen szúrtam és csapkodtam a botommal, hogy távol tartsam őket magamtól. Mikor már nem tudtam távol tartani magamtól őket és túl közel merészkedtek akkor Anakoda alakot felvéve riasztottam el az ellenfeleimet, akik egyre hangosabban kiabáltak. Ebből és a tömegbe csapódó villámokból rájöttem, hogy sikerült magamra vonnom a figyelmét a mágusnak és ezzel esélyt biztosítottam a társaimnak.
Az alak előnyeit kihasználva sikerült egy pár ellenfelemet ártalmatlanítani mire az ellenfelem közelebb ért. Hirtelen kiáltva vetette el őrre magát és szorosan követte őt a vezér és lassan ritkuló serege is, akiket a másik oldalról a lassanként el őrre nyomuló társaim is fenyegettek. Mikor elég közel ért rávetettem magam de egy villámmal vágott vissza mire tehetetlenül rángatózni kezdtek az izmaim mire csillapult és felnéztem már Tul Duru is ugyan erre a sorsra jutott aki segítségemre akart sietni.
Felálltam és Kappa alakot vettem fel. Vártam egy kicsit és mikor legközelebb emelte a kezét villám hajításra készen egy Víz köpettel leptem, meg ami feltaszította és egy pillanatra a testét befedve a villámot végig vezette vissza a használójába és feltaszította. Teste tehetetlenül szállt a vezető felé, aki szintén felborult. A maradék bandita menekülni próbált, de Métely a nyomukba eredve levadászta mindet és valamilyen különös eszelős okból kifolyólag fel is akasztotta őket a fákra. Legalábbis azokat, akiknek megmaradt a feje, mert vittünk is egy párat köztük a vezérét és a mágusét.
Háromfással ezután felkutatva a táborukat felgyújtotta, míg mi a sebeinket láttuk el én mivel nem sebesültem meg kihasználtam az alkalmat és szedtem egy pár Ezüstlevelet ami az egyik bokor alatt nőtt. Utána visszatértük a városba ahol mindenki megkapta a maga kis erszényét.

Jelzem hogy szedtem 5 db Ezüst levelet

Rózsaszín lazac
Egy ideje már csak munkát kerestem, mert még ha nem is éltem éppen rosszul szerettem volna belátóbb lenni és elkerülni azt amit mindig sikerült elérnem, ha sokáig nem figyeltem a költség vetésemre. Márpedig azt, hogy egy vááros közepén állok és nincs mit ennem mert nincs egy gyémántom se amiből vehetnék magamnak valamit. Tehát fogtam magam és még ideje korán elébe mentem a dolognak és munkát kerestem. Viszont épp egy olyan vidéken haladtam át szerencsétlenségemre ahol nem voltak annyira tehetősek az emberek, hogy mágussal végeztessék el az ügyes bajos dolgaikat. Mivel ez a terület az általam idáig nagy ívben került szárazföld belső régiójában volt ismét kifelé törtettem. Pár nap alatt ki is értem ismét a tenger partjára és onnantól már csak követnem kellett a falvakat, hogy elérjek egy tisztességes várost ahol munka is akad. Így jutottam el egy kisebb nem túl híres kis városba ahol volt is egy tisztességes méretű kikötő és megfelelő forgalma is volt a városnak ahhoz, hogy érdemesnek találjam a várakozásra és keresgélésre. Szobát vettem ki az egyik kis fogadóban és a várost jártam. Betértem a fogadókba és kocsmákba és kevéske megmaradt kis pénzemen meghívtam a bent lévő embereket egy-egy italra, hogy ki csikarjak valamicske információt belőlük a munkáról. Már egy pár napja a városban várakoztam és a keresgéltébe kezdtem bele fáradni meg hát a pénzem is sokkal rohamosabban fogyott mint máskor. Aztán egyik délután az egyik fogadóban már éppen kezdtem volna kifelé menni amikor belépett egy egész öreg fickó a fogadóba és rendelt magának egy sört. Rögtön mellé telepedtem és vártam a reakciót. Az öreg nem reagált, vagy nem vett észre vagy nem érdekelte, hogy ki ül mellé ha nem zaklatja. Egy ideig kivártam hát ha még is rám förmed, hogy menjek onnan. Mikor nem tette közelebb hajoltam és megböktem a vállát.
- Hé öreg munkát keresek. Nem lenne magánál valami vagy valamelyik ismerősénél valami munka?
Az öreg egy ideig csak révedt maga elé majd hirtelen felriadt és körbe nézett:
- Mi-mi az?
Meg is mételtem neki egy kicsit hangosabban hátha nagyot hall.
- Munka? Az éppen lenne. Tudod fiam és a legényeim holnap indulunk a hajómon a Rózsaszín lazacon, hogy megkezdjük az idei halászatot. Ilyesmire gondoltál? - kérdezte az öreg kissé hunyorogva halvány mosollyal.
- Én akármilyen munkát elvállalok öreg amit adsz. Ez is épp úgy megfelel mint a többi. Mágus vagyok ha ez valmit lendít azon, hogy nem éppen kigyúrt az alkatom - vetettem közbe.
- Az alkat nem számít nem csak a vitorláknál és a és a hálónál lehet segédkezni. A feldolgozó résznél is kaphatsz munkát ha eljössz és ha mágus vagy akkor az még jobb. Tehát ha neked is jó akkor holnap reggel a 3-mas dokkban.
Ezzel ismét elrévedt a távolban és már nem is figyelt rám. Fel álltam és elindultam a szállásom felé. Reggel kifizettem a tartozásom és utána a hajónra mentem. A legénység nem tartóztatott fel bár kissé idegenkedve pillantgattak felém ahogy ott álltam a hajó korlát mellett. Nemsokára a kapitány is befutott és a hangosan kiadta a parancsait az indulásra majd felém fordulva köszöntött és azt mondtam, keressem Fredet aki majd megmutatja, hogy miben tudnék segíteni.
Ezzel el is ment a dolgára. Én egy kis keresgélés után rá is leltem Fredre aki egy középkorú férfi volt szőke hajjal és mint kiderült ő volt a hajón az első tiszt. Ki is osztotta a parancsait. Mivel nem igen tudtam volna segédkezni a kemény fizikai munkát igénylő dolgokban mint a hajón való matrózi munkák, ezért a hajó konyhájára kerültem, hogy ott segédkezzek az öreg kövér hajó szakácsnak aki egyben az orvos is volt. Az első napon csupa olyan munkát kellett végeznem mint a sózott hús kiáztatása a még friss húsok és zöldségek előkészítése. De mivel az szakács elég beszédes ember volt és elég kíváncsi is, ezért sok mindent meséltem neki és mikor meghallotta, hogy a szakács művészet sem áll távolt tőlem nagyon meg örült. Kijelentette, hogy a hajón olyan egyszerű dolgokat kell elkészíteni, hogy attól a tábori főzőcskézés sincs túl mesze. Ki is jelentette, hogy a következő napon már sokkal fontosabb munkákat is kaphatok a konyhán ha még mindig nincs rám szükség a fedélzeten. Az első napom így ért véget. A másodikon egy kis hányingerrel küszködtem, de a szakács adott egy kicsit felvizezett rumot és rengeteg munkát így hát hamar meg is feledkeztem a hányingeremről. A szakács egy ideig mellettem állt és nézte, hogy mit alkotok. Mikor meggyőződött róla, nem csak a szám járt előző nap hanem értek is valamelyest a főzéshez szinte teljesen rám hagyta az egész konyhát csak néha nézett be hozzám szabadkozni, hogy milyen sok a dolga és nem ér rá még mindig vissza a jönni. Egy ideig bosszantott a dolog de eszembe jutott, hogy lehetnék a fent is a fedélzeten és sokkal megterhelőbb munkát is végezhetnék mint itt lenn. Ez megnyugtatott hamar meg a tudat, hogy én többet kapok és nehezebben mérgezhetnek meg valami romlott kajával mert én csinálom. Az első hét zavartalanul telt, nem történt semmi különleges dolog. A szakács azt állította, hogy még nem értük el azokhoz a vizekhez ahol halászni szoktak. Aztán egyik nap amikor éppen a konyhában voltam felhívtak a fedélzetre és kijelentette az első tiszt, hogy mostantól a fedélzeten fogok szolgálni és nem lenn a konyhában. Erre megörültem, hogy látok már valami ujjat is mint a konyha falát és legalább friss levegőt szívhatok nem olyan meleg gőzöset mint lenn. Az örömöm persze nem tartott sokáig. A halászat kezdetével rengeteg halat húztak ki naponta és borítottak a fedélzetre. A fedélzeten lévők közül ki kellett választani azokat amik nem kellenek és vissza dobálni a tengerbe azokat. Persze mivel a hálóba rengeteg hal bele gabalyodott és csak vergődött míg felfele húztuk, ezért rengeteg hal tetemet kellett vissza dobni. Nem is beszélve az esetenkénti egyéb dolgokról mint a delfinek medúzák és tinta halak. Egy nap egy cápát is sikerült ki emeltünk ami természetesen nem döglött még meg ezét miközben vissza ügyeskedtük egy ember meg is sérült mert megharapta a dög. Miután kiválogattuk a halakat utána természetesen rögtön jött a következő adag és újra. Ez egészen késő estig zajlott. Ekkor bevonták a vitorlát és a hálót is felhúzták. Viszont így rögtön jött a következő feladatom. Mégpedig az, hogy fel mossam a gusztustalan nyálkás és véres fedélzetet. Már jó egy hete halásztunk mikor össze futottunk egy másik halász hajóval is.
Én épp a konyhánál segédkeztem a szakácsnak mert megkért rá. Később mint megtudtam a kapitány össze zörrent a másik kapitánnyal a halászati területet illetőleg mire a másik fenyegetőzik lépett fel és ezt nem hagyhatta a mi kapitányunk. részben talán a büszkesége részben talán az hajtotta, hogy tudta mágus is van a hajóján.
A konyhába csak a vészharang hangjáért le. Felrohantunk és láttuk, a két hajó közt már feszül egy két palló és matrózok harcolnak rajta. Láttam amint a mi matrózaink a palló egyik végén állnak és védekeznek a pallón átrohanó ellenséges matrózokkal szemben. Bár még csak alig pár perce mehetett a harc. de a mijeink már vesztésre is álltak a nálunk sokkal nagyobb legénységgel és méretekkel rendelkező másik hajóval szemben. Bele vetettem magam a küzdelembe. Egy ideig csak egy tőrrel harcoltam, nem nagyon tudtam egyedül érvényesülni ezért mindig valaki mellé csapódtam a harcban és fedezéknek használva nagyobb termetű matrózcsoportokat lesből szurkáltam elő a takarásukból. Mivel hamar fel ismertem a hátrányomat a jóval nehezebb és képzettebb matrózokkal szemben mégy így is, hogy össze dolgoztam a társaimmal mágiához folyamodtam. Felvettem az anakonda alakom és azzal ijesztettem rá egy kissé az ellenfeleimre, akik egy idegi meglepődtek, de elég gyorsan napi rendre is tértek az esemény felett. Próbáltam így harcolni, de rá kellett jönnöm hogy az anakonda nem véletlenül választja a vadászatra a mocsarakat ahonnan lesből támadhat. Ezután a kappa alakomhoz fordultam segítségért. A talpasztalt és bátor matrózok efölött a furcsaság fölött már nem tudtak egyszerűen át siklani. Főleg miután pár sorozat víz köpettel a nagy részüket a pallókról egyenesen a vízbe lökődtem.
Az ellenséges legénység így már egyre kevésbé látszott érdeklődőnek a harc iránt viszont a mijeink egyre vakmerőbbek lettek. Páran a mijeink közül nagyméretű kardokat ragadtak és átrohantak a szomszéd hajóra az egyik megtisztított pallón. A hatalmas kardjaikat hevesen lóbálták és nagy körívekben csapkodtak vele maguk körül, ezzel visszább szorították a legénységet és teret nyertek a mögöttük vonuló matrózoknak. A mikor már vagy 10 matróz átjutott azok félkört formáltak és harcolni kezdtek az ellenféllel és biztosították a megszerzett palló körüli helyet az átvonulóknak. Ekkor megláttam, hogy az ellenséges kapitány int pár hátul élvő matrózának hogy bontsanak vitorlát hogy így távolabb kerüljenek a hajónktól és a létszálfölényükkel leszoríthassák a társainkat a fedélzetükről. Hiába is próbáltam figyelmeztetni a táraimat nem hallottak meg. Így ismét a Kappa alakhoz és a víz köpethet folyamodva pár sorozattal sikerült megrongálnom a kötélzetet és a vitorlázatot. Így a hajó mozgása igencsak le lassult és egyre több matrózunk ért át a hajóra biztonságban. Egyesek fáklyát is vittek magukkal és felgyújtották a vitorlázat egy részét amit így kénytelenek voltak levágni a szomszéd hajóról ha nem akarták hogy leégjen az egész hajójuk. Nem sokára meg is jelent a fehér zászló az árbocon. A kapitány mivel nem voltunk hadi hajó az ellenfele távozását és kérte cserébe és egy kárpótlási díjjal az elesett embereiért. Ez mint később a kapitány mondta nem volt szükséges csak így akarta ki egészíteni a fizetésemet a harci helyzet miatt mert nem harcra bérelt és még is szükség volt rám. Én ezt készséggel támogattam is. A hajóval pár nap után vissza fordultunk és megtelve vitorláztunk vissza a kikötőbe. A parton a kapitány ki fizetett és sok jót kívánt nekem. A város határából vissza nézve még láttam a Rózsaszín lazacot amint ott áll a helyén. Mikor meg fordultam észre vettem egy nagy csokor Ezüst levelet. Lehajoltam és felszedtem majd a növényes ládikámba tettem őket.

Kalandozás a Délen

Egy városba értem és szemrevételezve a helyi árakat megállapítottam, hogy megint teljesen fizetőképtelen vagyok a helyi viszonylatban. Ezért mint általában a fogadók, és helyi tengerparti kocsmákba betérve kérdezősködtem. Így jutottam el a város határában elhelyezett kis sátor táborba, ahol a egy Fenir nevű férfit kellett keresnem. Megtalálni sokkal könnyebb volt, mint bejutni hozzá ugyanis a tábor vezetője volt. Mikor végre sorra kerültem a egy középkorú, harcedzettnek tűnő férfi fogadott:
- Üdvözöllek ifjú, mi járatban vagy erre felé. - kérdezte barátságosan.
- A városban megtudtam, hogy karaván kísérőket keresel. - mondtam.
- Ez igaz. Te úgy érzed, hogy alkalmas lennél a feladatra fiú? - kérdezte kifürkészhetetlen pillantással a férfi.
- Igen. Csatlakoznék, ha maga is úgy érzi, hogy megfelelő vagyok erre a posztra. - feleltem vidáman.
- Üss meg - mondta a férfi.
- Mi? - kérdeztem vissza meglepődve.
- Üss ha az állást akarod, de ha nem vagy képes erre, akkor nem neked való tudod a karaván kísérőknek gyakran kell ütniük.
Erre felé ütöttem, kissé vissza fogva magam nehogy túlságosan erősen üssem meg. Elő vigyázatosságom fölöslegesnek bizonyult, mert még a testétől 20 centire elkapta a kezem és erősen mellbe taszított.
- Ha ilyen lagymatagon csapkodsz akkor nem vagy méltó a posztra fiú. Szóval ha azt mondom üss akkor megütsz, vagy mehetsz. - mondta hangjában alig érezhető dühvel.
Megijedvén, hogy elveszítem az állást teljes testből a férfi felé csaptam. Az ütésem még így is egy kemény hasfalba csapódott és a férfi meg sem rezdül:
- Ennyi? - kérdezte csalódottan - Tudod olyan mágus félének néztelek.
Fém alakot vettem fel és a szabad balommal sújtottam arca felé. Megpróbálta eltéríteni, de a csapás lendülete elsodorta a kezét és így a saját öklével csaptam arcon.
Ekkor hátra lépett és egyáltalán nem tűnt sértődöttnek miközben végig mért, sőt vigyor terült szét az arcán:
- Na látod ez már egy ütés volt. Fel is vagy véve. Reggel hajnalban legyél itt és magadnak csomagolod az első napra az ételt. Ha nem vagy itt akkor itt hagyunk. - ezzel kitessékelt a sátorból.
A nap további részében a különböző készleteim feltöltésével foglalatoskodtam. Ezért aztán amikor másnap hajnalban kelve, a csomagommal a tábor felé igyekeztem nem tudtam mire vélni az erős megfázást ami úrrá lett a testemen. Hiába próbáltam vissza emlékezni nem tudtam rájönni, hogy mi okán fáztam meg. Végül arra a következtetésre jutottam, hogy bizonyára ez valami, helyi vírus lehet amibe szerencsétlenségemre bele futottam.
A táborba érve heves készülődés fogadott. Egy ideig futkároztam és segítettem a tábor bontásban, de később valaki szólt, hogy keressem meg Fenirt. Hamar megtaláltam a férfit aki bemutatott egy társaságnak akik a többi karaván kísérő volt. A társaság 3 részre volt osztva, egy elővéd, egy utóvéd, és egy a karaván mellet haladó csoport. Én az utóvédbe kerültem, ennek részben örültem is, mert nem tudtam, hogy miként tudnék aktívan harcolni a mostani beteges állapotomban. A tábor közben teljesen össze készült és útnak indultunk. A csapat az első napig együtt haladt, majd a második naptól szétváltunk. Az első reggelen, boldogan tapasztaltam, hogy nekünk később kell kelnünk, mint az elővédnek és őrködni se kell mint a középső csapatnak. Viszont így mi értünk legkésőbb a táborba este és a vacsorát is csak elhűlve kaptuk már meg.
A napok unalmasan teltek, mert a táj körülöttünk elsivatagosodott, és a meleg egyre fokozott erővel kínozta a csapatot ennek ellenére, a makacs náthás betegség csak nem akart múlni. A saját csapatom egy idő után, hogy elüssék az időt rajtam röhögtek, hogy képes vagyok megfázni a tűző napon. A többiek meg fertőzéstől tartva Fenírhez vezettek aki rendelkezett alapvető orvosi tudással. Fenir egy rövid vizsgálatot tartott, majd kijelentette, hogy nem hasonlít egyetlen fertőző betegségez se amit ismer, ezért biztonságosnak ítélni a dolgot.
A tábor harmadik estélyén épp könnyíteni igyekeztem a tábortól kissé távolabb, az egyre ritkásabbá és homokosabbá váló területen amikor megláttam egy száz méterrel távolabbi kis homok domb oldalában egy pár növényt nőni, ezért gyorsan eltértem az iránytól és a növények felé tartottam.
Mikor megláttam a kis szürkés növényeket megörültem és nem győztem dicsérni az éles látásomat amivel kiszúrtam a sötétben a növényt. Épp a Feketehátú futrinkát gyűjtöttem be, mikor hangok ütötték meg a fülemet.
- Mikor támadunk végre? - kérdezte egy türelmetlen hang.
Gyorsan a homokdomb oldalnak takarásába vetettem magam és anakonda alakot vettem fel. Mikor észre vettem, hogy nem anakonda, csont alakomat vettem használatba egy kicsit meglepődtem ugyan, de hagytam mert a sötétben amúgy is nehezen vehettek észre. A két férfi a domb túl oldalán valószínűleg ők is fekve figyelték a tábort. Szerencsére nem vettek észre, mert nem előttük haladtam el, mivel a növény felé jöttem el és a homok elnyelte a lépteim neszét.
- Mikor a főnök úgy látja jónak te semmire kellő. - vágta rá a másik dühösen.
- De miért várakozunk? - kérdezte a másik kitartóan.
- Arra - felelte a másik hang - hogy ki érjenek a tényleges sivatagba, ahol már nem nyújthat nekik segítséget senki.
- Te zseni vagy - lelkendezett a másik, a hangja alapján valószínűleg nagydarab volt, a mondandója alapján pedig sötétebb mint a környező éj.
- Na indulás vissza felé, ezek ma már nem mennek sehová - suttogta a másik hang.
Ezután egy ideig még csak feküdni mertem, majd a zajok elhallgatásával lassan kúszni majd futni kezdtem a táborba.
Mikro beértem Fenít elé siettem:
- Banditák, a közelben kihallgattam kettőt - hadartam gyorsan, de közbe vágott valaki.
- Persze és miért nem hallották meg a náthás tüsszögésedet - kérdezte majd pár társával nagyot nevetett a megjegyzésén.
Fenír kérdőn nézett rám:
- Tehát miről is beszélgettek?
- A támadás idő pontjáról, meg arról, hogy addig nem támadhatnak, amíg ki nem érünk a nyílt sivatagba mert ott nem tudnak segíteni nekünk mások.
Erre biccentet és vissza kérdezett:
- Csak ennyi? Ez nem valami sok.
- Nem még azt is hallottam, hogy ma már nem figyelnek ránk mert nem megyünk sehova. - feleltem.
Fenir fel állt és a többiekre nézett, akkor lepjük meg őket. Az elővéd és a karaván velem jön, az utóvédet pedig egy nap pihenővel és néhány plusz sátorral hátra hagyjuk. Ezután kerülővel fogtok utánunk jönni. Mivel gyorsabban haladhattok nélkülünk, ezért körülbelül egyszerre fogunk megérkezni a szurdokba, - intett és elő vett egy térképet - ami itt van, bökött egy pontra. Itt fogunk bevárni titeket és csapdát állítani nekik ha, ha addig még mindig követnek titeket.
Ezután még egy ideig beszélgettek az utóvéd egyik térképet legjobban olvasni tudó tagjával, majd gyorsan útra keltek.
A másnapot az utóvéddel a táborban töltöttük, csak én jártam ki különböző emberi alakokban, hogy ne tűnjön fel a tábor lakók megfeleződése. Egy pár alkalommal mintha meg pillantani véltem volna egy-egy alakot a látóhatárnál, vagy a környező bokrok közt, de úgy tettem mint aki nem vesz észre semmit.
A pihenő nap leteltével úgy döntöttünk jobb ha este vágunk neki a sivatagnak, ezért az egész napot alvással és pihéssel töltöttük. Este egy társammal kimentünk a tábort körbe járni. Halkan kúsztunk végig a dombok árnyékában. Külön haladtunk és a megbeszélés szerint úgy volt, hogy össze találkozunk majd a táborban. Mikor oda értem a dombhoz, aminél a növényeket szedtem ismét beszélgetés zaja ütötte meg a fülemet. Gyorsan nagy ívben megkerültem a dombot hogy mögéjük kerüljek, majd csont alakot akartam fel venni, hogy le üssem a felderítőket. Kicsit idegesített, de most meg Korrigan alakot öltöttem, mivel nem akartam időt adni nekik így ebben az alakban támadtam. Testemet csalán sejtekkel futtattam be, majd indákat növesztettem belőle. Így ezeken támaszkodva halkan kúsztam feléjük. Mikor csak pár méterre voltam egy inda béklyó varázslatot hajtottam végre, ami a meglepett banditákat gyorsan a földhöz szögezte. A testemből kinyúló indákkal a szájukat fogtam be. Majd a csalánsejtekkel a tarkójukba fecskendeztem a bénító mérget. A méreg és pár ütleg gyorsan mozdulatlanságba kényszerítette a két megtermett bűnözőt. Ezután megkötöztem őket, majd ott hagytam az inda béklyó alatt.
Az utamat folytatva nem találkoztam több őrszemmel. A társam meg említette, hogy bele szaladt egy másik bandába, de könnyen elintézte őket. A pár nap alatt ami a társasággal töltöttem ki is mertem valamennyire a tagokat és ebből arra következtettem, hogy a másik páros aligha fog felébredni másnap reggel.
Azon töprengtem, hogy egy ilyen apró választás, mint hogy ki melyik irányba megy valakinek az életet valakinek meg a halát jelenti. De sajnos félbe kellet szakítanom az elmélkedésemet, ha nem akartam a figyelmetlenségemmel a társaimat bajba keverni. A sötétben amúgy is erősen kellett figyelni, mert mindegyikünk fekete köpenyt viselt, hogy nehezebben vegyenek észre minket.
Az este megtettünk vagy 3 mérföldet a nehéz homokos talajon mire a hajnal első sugarai vörösre festették a látóhatárt. A reggel eljövetelére sem álltunk meg, csupán egy fél órányi pihenésre evésre és ruha cserére, hogy ne feketében kelljen mennünk egész nap.
A haladásomat egy anakonda alakkal próbáltam megkönnyíteni, hogy hüllőként akár élvezzem is az időjárást, de mikor már harmadjára gyürkőztem neki és végül egy farkas alakban végeztem feladtam. Egy ideg nem tudtam rájönni, hogy mitől lehet ez, de a társaim látva az elkeseredett próbálkozásokat felvetették, hogy esetleg a betegség okozhatta ezt az átmeneti zavart. Ami azt jelentette, hogy ha harcba keveredtünk, nem én szerettem volna az első lenni a sorban.
Az első össze csapás a második nap elején történt. Reggel egy rövidke pihenőre megálltunk, meg hogy megegyük a maradék elemózsiánkat.
A lovasok pillanatok alatt bekerítettek és lenyilazták egy társamat. A kezdeti elhatározásomat feledve vetettem a társam felé magam, hogy az újabb vesszőket a fém alakommal fogjam fel. Csak későn döbbentem rá, hogy ez egy rossz húzás volt. A nyilak szerencsémre ártalmatlanul pattantak le Kappa formám hasi páncéljáról. A helyzetet gyorsan kihasználva egy pár víz köpettel, majd később víz ágyúval szórtam meg az íjászokat akik közül többen le estek a lovaikról, így könnyű prédát jelentettek a társaimnak a többiek meg elmenekültek.
Sokáig nem tudtunk azonban örvendezni a sikernek, mert bár egy társunk megsebesül csak és nem halt meg az ő cipelése lelassította a haladást. A követők pedig már teljes létszámmal jöhettek utánunk, mert tisztában voltak a helyzetünkkel. A fárasztó kappa alakomat az izzó hőségben hamar levetettem és addig kísérleteztem, amíg sikerült Korrigan alakot felvennem. Korrgan alakban egy pár indabéklyó segítségével megkötöztem a sebesültet. Majd a többiek pár fölösleges ruhával össze fogták a béklyót így egy egyszerű kis hámot hoztak létre. Ezután immár farkas alakban - mindössze csak pár próbálkozás után - a hám elé álltam és úgy húztam a társam.
Az kezdeti iránytól egy kissé eltérve indultunk tovább, hogy megtévesszük esetleg lerázzuk az üldözőket. Ebben csak azért láttunk esélyt, mert így kikerültük a legközelebbi oázist. Reméltük, hogy az üldözőink az oázis felé fognak keresni minket, főleg, hogy van egy sebesültünk is.
A következő nap eseménytelenül telt azzal a kivétellel, hogy a vizünk is elfogyott, de nem mertünk az oázis felé menni mert, annak a közelben esetleg másba is bele futhatunk, nem csak abba aki üldöz minket. A második nap reggelén a távolban mögöttünk megpillantottuk a porfelhőt ami a közeledő lovasokat mutatta. A porfelhő nagyságból a társaság egyik tagja egy 100 fő feletti bandára tippelt. Ez meg a tény, hogy pár órányi gyalog útra vagyunk a kijelölt szurdoktól mindenkinek új erőt öntött a tagjaiba. A környező táj is egyre kezdett megtelni kisebb nagyobb sziklákkal, ez egy idő után lehetetlené tette a hámos szállítást mert a kövek felsérthették a sebesült testét. A hámot hátra hagyva, két társam segítségével vittük tovább a társunkat. Mikor végre megláttunk a szurdokot a távolban, már hallottuk a minket üldözők kurjongatásait. A sebesült cipelését átadtam egy másik társamnak és kissé lemaradtam a többiektől, mikor kérdőre vontak, csak jeleztem, hogy menjenek. Egy ideig még lassabban futottam is utánuk majd végül egy még homokos részen megálltam. Két szikla közé egy darab erős zsineget feszítettem ki, majd a környező apróbb kis fácskák egyikét gyorsan kifordítottam és pár kis karót készíttettem belőle. Ezeket a homokba szúrtam úgy, hogy a zsinegben elbotló a karók felé essen. Ezután egy ruhadarabot vetettem a karókra, mintha egy rohanó dobra volna el. Mikor az első lovas olyan közel ért, hogy megkockáztatott egy nyilat fém alak felvételére készültem, de természetesen nem voltam képes rá már megint, de nem is vártam mást. A kappa alakkal ami feljött, gyorsan több vízköpetet küldtem a lovasok felé többeket kilökve a nyeregből így a saját társaik gázolták le őket. A gazdátlanul maradt lovak kisebb torlódást okoztak. Ezt kihasználva futásnak eredtem a társaim után. A lovasok első hullámát, ami eltaposhatott volna megakasztotta a zsineg csapda, és a nagy rohanásban sokan bele szaladtak mire észre vették, hogy mi van ott és egymást taposták el. Perc után mikor már a távolság felénél jártam egy nyílvessző csapódott a hátamba. A fájdalom kínként hasított a hátamba, de nem estem el. Megpördültem és egy kappa alakkal próbálkoztam. Ösztönösen egy vízköpetet vetettem volna a közeli lovasok felé. Természetesen ez anakonda alakban nem tudtam véghez vinni. De szerencsére a lovak megbokrosodtak az előttük megjelenő, hatalmas sziszegő kígyótól. Ezen a szerencsémen felvidulva a kavarodásban a sziklák közé kúsztam és úgy haladtam a egyre gyorsabba na szurdok felé. Már épp kezdtem volna elő óvakodni a rejtekemből mikor a lovasok bevágtattak a szurdokba. Alig haladt el előttem az utolsó a szurdok két oldaláról hatalmas sziklák görögtek alá számtalan lovat és lovasát zúzva halálra. Mikor elült a por sebesen megmásztam a friss görgeteget, de már csak a tetemeket találtam meg. A többiek már lesben álltak és lenyilazták a banditákat akik megzavarodtak a portól és a szikláktól.
Ezután már csendben haladtunk, és jobbára eseménytelenül is, de nem igen emlékszem arra a szakaszra mert nem igen voltam eszméletemnél a nyíl okozta sebláz miatt.
Amikor magamhoz tértem a fizetségemet magamhoz véve távoztam, a karaván akkori állomásáról, nem is nagyon tartóztattak. Egyetlen jó dolognak azt könyveltem el, hogy a sebeim begyógyultjával a furcsa náthám is elmúlt.

Egy nagyvárosba tartottam épp, az utam mint általában zavartalanul teltek és sok embert meg ismertem az utam során, mert szokásomhoz hűen csatlakoztam hozzájuk a szekéren, vagy amivel épp mentek. Az a férfi akivel épp utaztam a városban, volt lakos és haza fele tartott egy rokon látogatásból. Elég hallgatag férfi volt, de szerencsémre a felesége - egy igen jó húsban lévő asszony - már sokkal beszédesebb volt. A környékről sok mindet meg tudtam tőle, olyanokat amikre kíváncsi voltam mert segíthettek munkát találni, és olyanok is amikre igazán nem voltam kíváncsi, de az asszony csak mondta és mondta a magáét.
Így tudtam meg, hogy a városban található egy nagyobb nemesi, ház és eléggé gazdagok és ott találhatok munkát magamnak, de számtalan egyéb haszontalan információt is a nemes lányának öltözködési szokásairól meg effélékről is kaptam a szószátyár asszonyságtól.
A városba érve elköszöntem tőlük és a szekérről le ugorva egy fogadót kerestem magamnak, ahol ellehetek egy ideig amíg nem találok egy munkát magamnak, vagy tovább nem indulok. Egy óra múlva, már a Kék sárkányban ültem és egy kupa borral meg egy tál tésztával le is tudtam az ebédemet. A kék sárkány tulaja rendes ember volt, de nem valami beszédes, szerencsére annyit még ki tudtam belőle húzni, hogy merre találom meg a nemes házát, ezután el is indultam.
A város számos látványossággal kápráztatott el, nem tudom más, hogy volt vele, de engem lenyűgözött a feldíszített város, lehet csak azért mert ritkán fordultam meg a városokban. Az emberektől azt is megtudtam, hogy egy különleges pillanatban érkeztem a városba, egy karnevált rendeztek a nemes lányának születése napjának alkalmából. A karnevált az utcán rendezik meg és mindenkinek kötelessége álarcot viselni, mondta egy lakos, mikor a karnevál felől érdeklődtem.
A város csodáit hátra hagyva egy időre elszántan törtettem a nemesi palota felé, de szerencsétlenségemre még a városlakók segítsége sem volt elég, hogy egy ekkora városba eltaláljak oda ahova szeretnék. Nem sokára elkezdtek fogyatkozni az emberek és egyre néptelenebb utcákat jártam.
~ Na, ne! Ezért utálom a városokat, nem annyira átláthatóak mint az erdők - gondoltam, zavartam vakargatva a fejemet. ~ Itt meg bezzeg nincsenek város lakók akiktől érdeklődni lehetne.
Ekkor láttam meg egy árnyat elsuhanni az egyik sikátorból a másikba. Gyorsan üldözőbe is vettem, félve, hogy ha lemaradok egyáltalán nem találok ki a város sikátorainak útvesztőjéből.
Az alakot követve egy kis parkba lyukadtam ki ahol meg is láttam az alakot:
Egy fekete köpönyeges középmagas, mogyoró barna hajú leány volt az. Egy pillanatra megtorpantam majd lihegve megszólítottam:
- De gyorsan szaladsz.
A lány megpördült és kissé riadtam lépett hátra:
- Te követtél engem? - kérdezte kissé döbbeneten, majd kissé dühösebben hozzá tette - Hogy merted?
Egy pillanatig csak meredten néztem, hogy milyen hamar felhúzta magát:
- Csak útba igazítást akartam kérni hölgyem, ez a város teljesen kiakaszt olyan nagy és teljesen eltévedtem benne - válaszoltam, szégyenkezve és zavaromban nevetgélve.
Erre megenyhült az arca:
- Ja, ha csak azt keresed, akkor megmutatom neked - intett és elindult egy irányba.
Út közben mindenféléről beszéltünk, de inkább csak én, mert ő azt mondta nem sok mindent tudna mesélni magáról hisz csak egy városban él, én meg azok között járok. Elég jól elbeszélgettünk így pár pillanatnak tűnt csak, mikor megérkeztünk a nemesi ház elé:
- Mit szeretnél itt csinálni, Thrin? - kérdezte kíváncsian.
- A nemessel beszélni hátha ad valami munkát - válaszoltam.
- Akkor feleslegesen jöttél - válaszolta nevetve - fogadni csak holnap fog, ebben biztos lehetsz. De legalább már tudod, hogy merre keresd az udvarházat. - ezzel intett és elment.
Mikor bementem tapasztaltam, hogy igaza van és a nemes csak másnap fogadja a városlakókat vagy egyéb embereket. Mikor ki értem a lányt keresve indultam tovább, további idegen vezetésben reménykedve, meg a társasága sem volt utolsó számomra.
Nagy bánatomra azonban már nem találtam meg, és így sűrűn kérdezősködve csak a főutakat használva estére vissza is értem a fogadóba.
Másnap reggel korán keltem és a már ismerős úton indultam a nemes udvarába. A kapuban a városőrök vissza fordítottak, hogy a nemes különleges okok miatt nem fogadja a panaszosokat. Mikor azonban jeleztem, hogy nem tartozom ezek közé, hanem munkát szeretnék vállalni be engedtek.
Egy kis szobában várakoztattak egy ideig amíg a kérésemet a nemes elé vitte egy szolga. Reménykedtem a munkában, mivel jeleztem, hogy vállalok bármilyen feladatot. A szobába egy idő után kezdtek be jönni más férfiak is nálam idősebbek. Már hárman voltunk a szobában mikor egy komornyik lépett be és intett, hogy kövessük. A komornyik egy szobába vezetett minket, ahol három szék állt egy aszal előtt.
Az asztal mögött egy szigorú arcú szakállas, őszülő férfi ült és intett, hogy üljünk le:
Felém fordulva mondta:
- Ezek a férfiak egy hirdetésemre érkeztek, amelyben testőröket kerestem a lányom mellé. Mivel maga is munkát keres és alkalmasnak találtunk az említett képességei alapján a szerepre csatlakozni fog hozzájuk.
- A maguk feladata lesz szemmel tartani a lányomat a karnevál ideje alatt, és intézkedni, hogy semmi baja nem essen ez idő alatt, mert az álarcok közt számtalan veszélyes ember rejtőzhet. A módszereik nem érdekelnek a lényeg a lányom biztonsága.
- Ne aggódjon a lánya a legnagyobb biztonságban lesz köztünk - válaszolta az egyik férfi egy magas sötét hajú láthatóan magára véve a csapat vezére szerepét. Ez engem egyáltalán nem zavart és látszólag a mási tagot sem aki valószínűleg vele együtt érkezett.
A másik férfi aki egy szőke rövid hajú, csak bólintott, ezért én is azt tettem.
Ezután a nemes be hívta a lányát, hogy megismertesse a testőrségével.
Egy díszes ruhás fiatal hölgy lépett a szobába és először az apját köszöntötte, majd felén fordul és felén is biccentett egyet.
Mikor találkozott a tekintetünk, felismertem a lányt akivel tegnap találkoztam az utcán. A lány is felismerhetett mert egy pillanatra kitágultam a szemei, majd nyugalmat kényszerített az arcára, de szemei ki nem mondott kéréssel tapadtak rám még egy ideig mielőtt elfordult volna.
Úgy tettem mint aki nem vesz észre semmit, de azért át futott a fejemen:
~ Ha a lány álruhában mászkál a falakon kívül akkor nem lesz könnyű vigyázni rá.
A bemutatás után a lány kiment a helyiségből mi meg követtük őt, a parancs értelmében nem mozdulhattunk el mellőle a karnevál végéig.
A lány úgy tett mint aki észre sem veszi a szorosan a sarkában menetelő férfiakat, mi meg nem szóltunk hozzá. Az első napon a karnevál elő estélyén nem történt semmi lényeges, a lányt kísértük el miközben beszerezte a karneváli maszkot magának és mi is magunknak, illetve ruhát varratott erre a külön ünnepre.
Míg mi is a sajátjainkat csináltattuk meg ugyanott a nemes költségére össze ismerkedtem a másik két társammal.
Mint kiderült a magas sötét hajú és a szőke tényleg társak. A szőke illúziókat használó mágus volt, a fekete hajú meg fegyver mágus. A fekete hajú Kennek nevezte magát a szőke meg Xennek az utóbbi elég nevetséges név volt, ezért nem voltam benne biztos, hogy valódi nevek e vagy azért választották, mert így rímel vagy csak nem akarták elárulni a valódit valamiért.
A nap végeztével kaptunk egy-egy szobát a lányéval szomszédosat, hogy ha valami van akkor azonnal cselekedhessünk. Ez azért is jó volt mert így észre vétlen a lány helyébe tudta lépni a lány pedig az enyémbe az illúzió mágus segítségével.
A karnevál már reggeltől tartott az utcákon, de hivatalosan csak délután vette kezdetét a felvonulásokkal és a nemesi udvarban tartandó kis ünnepséggel. A délután eseménytelenül telt, egyikünk legalább mindig a nemes lányának szobája előtt volt, ezért aztán kicsit meg is döbbentek a többeket kikor a szobájába lépve nem volt bent.
Mikor megosztottam velük a tényt, hogy a lánynak szokása elszökdösni kicsit idegesek lette, hogy nem osztottam meg velük ezt már előbb, de nem tudtunk már mit tenni ezért engem hátra hagytak, hogy játsszam el a szerepét és várjam hátha vissza tér a lány.
Nem sokáig tudtam várni, mert miután elmentek ár percen belül megérkezett a kíséret többi tagja is és a lány álcájában követnem kellett őket, hogy ne legyen pánik az udvarban. Nem sokára észre vettem, hogy 3 illúzió kép követ engem ezt onnan tudtam, hogy az egyik az én ruhámat és maszkomat viselte a többi a tárasaimét, így tudtam, hogy Xen - még ha Ken nem is - itt van és figyel.
A menettel tartva találkoztam először a lány apjával, aki megnyugodni látszott, amint látott testőrök közt lépdelni. Ezután egy ideig vele tartottam, szerencsére a testőröket levegőnek nézte és nekem is sikerült megúsznom pár biccentéssel vagy mosollyal a mondandóját, így nem kellett magamat leleplezve válaszolnom. Ezután nem sokkal, elváltunk egymástól és én illúzió testőreimmel és kíséretemmel egy kis páholyba ültem és onnan figyeltem felvonulást. A nemes egy távolabbi helyen beszélgetett másokkal, nekem pedig különböző máshonnan érkezett vendégek marhaságait kellett hallgatnom.
Épp egy velem egyidős ficsúr magyarázott nekem egy viccet, de olyan bénán, hogy már nem bírtam ki:
- Nem látod, hogy nem élvezem? - vágtam a képébe.
A fickó kikerekedett szemekkel meredt rám egy ideig, majd hátrált pár lépést:
- Te..Teee.. - de nem tudta befejezni, mert ekkor egy robbanás a levegőbe repítette az emelvényt. A lökés hullám a levegőbe dobott és a fickó se járt jobban. Földet érve egy pillanatra elvesztettem az eszméletelem, de mire a törmelékek is vissza hullottak a földre és a füst is oszlani kezdett már, fel kászálódtam a földről. A füstből egy bőrkabátos alak bontakozott kis akit számtalan ember vett körbe és most ledobták a maszkjaikat.
- Mindenki a földre, vagy a lánynak annyi. - kiabálta a bőrkabátos alak.
Majd a nemeshez fordul miközben a pribékjei körbe vettek:
- A lányodat az általunk megnevezett helyen és időben, a megfelelő összegért vissza kaphatod - nevetett fel.
- Mit magyarázol? Ahhoz még előbb el kéne rabolnod nem? kiabáltam vissza bátran, mert a köröttem ismét feltűntek az illúziók és szorosan körbe vettek.
A férfi kissé meglepődött a testőrök hirtelen fel tünésén majd intett az embereinek, akik épp az utolsó ellenálló nemesi testőrrel is végeztek akik nem tudták honnan érkezik a döfés, mert a tömegben rejtőztek idáig a banda tagok.
A banda tagok támadásba lendültek, de nem tudtam hatékonyan védekezni ellenük, mert megláttam a nemest is közeledni egy másik testőrséggel ezért Xennek intettem, hogy fussunk. Xen egy erős fény villanással elvakította az ellenfeleket és utána futásnak eredtünk a nemesi ház felé. Nem sokára Ken is csatlakozott:
- Nem találom semerre. Mintha a föld nyelte volna el. - mondta tanácstalanul a féri.
Egy ideig még rohantunk el mikor hirtelen előttünk az utcán feltűnt a bőrkabátos alak:
- Előlem nem futhattok el - kiáltotta nevetve és az alakja hirtelen elmosódott, majd előttünk termett és egy gyomrossal eltalálta Kent, aki a földön egy hátra bukfencet vetve felállt majd egy lándzsa jelent meg a kezében és ránk kiáltott:
- Menjetek tovább én megállítom - ezzel rátámadta a férfira és gyors egymásutánban felé szúrt párszor.
Mi tovább futottunk és a nemesi házban kerestünk menedéket. A felső emeletre érve egy hatalmas robajlást hallottunk és az őrök kiabálását majd nyögéseit. Egy ideig várakoztunk mire egy falt átszakítva egy embernél kicsit kisseb vasszín ember szerű dolog sétált be elsodorva mindent, ami elé kerül. Mögötte egy másik féri jött aki sokkal emberibb volt és láthatóan ő irányította a robotot ami közeledett. Én gyorsan fém alakot öltöttem az illuzionista pedig egy képet hozott létre a lányról, amint a szobájába megy. A fém robot szerűségre vetettem magam és próbáltam lefogni, de nem sikerült irdatlan erővel maga mögé hajított és egy a tenyeréből elő ugró tőrrel döfött felém, de nem tudott megsebezni a fém testem miatt. Az illuzionista ez idő alatt egy kardot rántott elő valahonnan és azzal támadtam meg a férfit aki a kis robot félét így rá irányította miközben ügyetlenül védekezett. Mivel nem tudtam megakadályozni a mozgását és kárt se sikerült benne tennem én is az irányítót támadtam. Kappa alakot vettem fel és egy víz ágyúval a falnak szegeztem az irányítót majd a kis fém robotot is egy vízágyúval neki repítettem mire elvesztette az eszméletét.
Az alakot levettem és megkötöztük a férfit. Közben Ken is megérkezett a nemes kíséretében kissé véresen, de elégedetten:
- A lányom hol van a lányom? - kérdezte a nemes kiáltva és a szoba felé vetette magát.
Egész vicces lett volna a helyzet ahogy mindenkinek az arcára fagy a vigyor a csapatból, ha nem vagyok benne.
Egy pillanatnyi csend után nyílj az ajtó és kilépett rajta sértetlenül a lány. A nemes nem furcsállotta, hogy nincs a ruháján kosz és égés csak örömmel futott felé és átölelte.
Másnap reggelre a nemes mindenkit kifizetett és még a lánnyal is sikerűt beszélnem abban a parkban ahova az érkezésem napján kiszökött. Ott megköszönte, hogy megoldottuk a helyzetet és nem árultuk el őt az apjának. A beszélgetés közben megláttam az egyik fa tövében lévő padot szinte teljesen benőtt bájoló zergét amit a leszedtem, így a lány rögtön viszonozhatta a hallgatásomat a sajátjával.