Henric Hex - Csatlakozási pályázat

Utam a végéhez közeledett, meghalni készültem, a lábaim nem bírták a sétát és a torkom is kiszáradt már, így tehetetlenül feküdtem az út szélén. Nem volt erőm segítséget kérni, nem jött ki hang a torkomon és senki se fordult felém, hogy megnézze az állapotom. A por, mit a szél szállított ellepni készülte a testemet és a hangyák is fájdalmas rohamot indítottak ellenem.
- Hallottad? Estellel szakított a barátja.
- Vele szakítottak? – a második hangban csodálkozás érződött – Hisz olyan kedves és gyönyörű.
Az idegen párbeszédet hallva testembe váratlanul új erő költözött.
~ „Kedves és gyönyörű”. - visszhangzott a fejembe, és hogy a csalódása is terítéken volt, mit a barátja okozott neki, nem hagyhattam, hogy az esély a szerelemünkre csak úgy tovaszálljon.
A lebegés mágiámat használva toltam magam függőlegesbe, majd futottam is a lányok után, hogy meg tudjam, hol lakik a barátnőjük, azonban az ilyes fajta közeledésemmel és hogy a torkomból csak hangos krákogás jött ki, inkább megrémisztettem őket és segítségért kiabálva erre kószáló katonákat uszítottak rám.
A futásom eredményes volt és bár sírva haladtam el számos jelölt mellett, kik megérdemelték volna a szerelmem, végül megmenekültem a páncélban is igen gyors üldözőim elől.
Lihegésem hamar abba maradt, amint megpillantottam a száztizenharmadik legszebb lányt az életemben. Világos bőr, széles mosoly az arcán. A miniszoknyája miatt a combjai egésze látszódtak és a mélyen kivágott felsője miatt, sok férfi szemét a domborulatai vonzották. Egyik kezében egy lufit tartott, míg a másikkal egy kosár almát cipelt magával.
Minthogy nem volt ötletem, hogy hogy tegyek kellemes első benyomást neki, így mögé állva vettem igénybe újból a mágiámat és lépések nélkül, némán követtem, hogy legalább elveszíteni ne veszítsem el őt.
Egy váratlan szellő miatt meginogtam egy pillanatra, minthogy ez volt a mágiám hátránya, de ugyanakkor a kellemes illat mi a szellővel érkezett, visszavezetett a lány mögé és csukott szemmel élveztem a szerelmem közelségét. Belefeledkezve a csodálatba meglepődve nyitottam ki a szemeim és vettem észre, hogy pár szökkenéssel az út túloldalán termett Ő, felém pedig egy hintó közeledett, sodort el és repített a távolba, utcákkal arrébb engem.
Egy keményebb téglafal állította meg a testem, azonban szomorúan kellett rájönnöm, hogy egy újabb szerelmem hagyott magamra engem.
Miután megfogadtam, hogy nem leszek többet szerelmes, egy perc sem telt el és akaratlanul egy újabb angyal csábított el engem. A mágiám segítségével egy virágszálat téptem a távolból és most óvatosabban közelítettem felé, azonban mielőtt utolértem volna, egy nagyobb épületbe tért be váratlanul.
Értetlenkedve vártam, hogy esetleg csak egy pillanatra ment be, de egy fél órával később rá kellett jönnöm, hogy nem tervezett egyhamar kijönni az épületből. A bejárat fölött egy érdekes szimbólum díszelgett, mi miatt nem volt bátorságom utána menni, de amint eszembe jutott, hogy nem volt veszíteni valóm, beléptem én is az ajtón.
Elém egy hatalmas terem tárult, mi teli volt nyüzsgéssel és tátva maradt szájjal szemléltem a jelölteket, kiket írtam is fel a képzeletbeli listámra a reménnyel, hogy egyszer vacsorázni fognak velem.
- Shareya! – emelte fel a hangját a pultos – Xaundaras keress téged!
- Majd később Sebastian, most nem érek rá! – botlott meg bennem egy gyönyörű nő és nézett le rám, az akadályára – Köszönöm. – mosolygott egy pillanatra, de csak egy pillanatra és a magában is mesés virágszálat kiemelve az ujjaim szorításából ment tovább minden szó nélkül.
Bátortalanul mentem a pulthoz, minthogy idegen voltam egy idegen helyen.
- Üdvözletem, miben segíthetek? – jött hozzám a fiatalabb fiú.
- Még nem tudom. – voltam őszinte vele.
- Akkor mi járatban vagy erre?
- Egy lány csalt ide engem.
- Abból itt van egy kevés. – nevetett fel – esetleg egy nevet tudsz mondani?
– Nem éppen. – ajkaim érdekes mosolyra húzódtak az arcomon.
Biztos voltam benne, hogy nem keltettem jó benyomást az ő szemében sem első találkozásként és figyelte is minden mozdulatom, hogy tényleg tudatlan voltam e, vagy csak megjátszottam magam. Percek teltek el némán köztünk, majd újból beszélgetésbe elegyedtünk. Számos dolgot megtudtam, hogy hová kerültem, hogy kik voltak körülöttem és hogy részletes leírást adtam a lányról, kit követtem, nevetve közölte velem, hogy foglalt az ő szíve is, nincs esélyem nála. Bánatomat friss tejbe fojtottam és győztem meg Sebastiant, hogy bennem rossz szándék nincs, csupán csak egy ártatlan álmodozó vagyok, sokszor lehetetlen reményekkel.
Társalgásunk végén egy kék hajú lányt követtem volna, kihez egy kaméleon beszélt megállás nélkül, azonban a vállaimra téve a kezeit mutatta az irányt a fiú Xaundaras Mester felé. Nem értettem miért, majd közölte, ha úgy döntök, maradok, akkor tőle fogok tanulni, ő lesz a segítségemre. Nem tudom miért bízott bennem csupán csak egy beszélgetés után, nem tudom miből gondolta, hogy maradnék, de minthogy rengeteg feleség jelölt sétált az épületben, így nem volt okom nem maradni. Ráadásul a tény, hogy a munkák után sem kellett szaladgálni, merőben megkönnyítette a döntésem.
A Dragon Fang számomra félelmetesnek tűnő szimbólumát a hátam közepére kértem a legnagyobb méretben, rózsaszín árnyalatban, hogy enyhítse a kinézetét számomra és jelezze a hűségem a céhem felé.