Kiya Tadao csatlós

A sors kiismerhetetlen. Egyesek azt mondják, hogy előre elrendeltetett, mások pedig, hogy mindenki a saját kezében tartja a jövőjét. Hogy mi az igaz azt én sem tudom, de azt igen, hogy a néha igencsak jó humorérzékkel van megáldva. Így történhetett meg, hogy két nagyon különböző személy legyen egy városban és pont a legtökéletesebb pillanatban találkozzanak ahhoz, hogy társakká válhassanak.
- Mégis, hogy a francba gondoljátok, hogy senki nem megy a lány után? Néhány emberre márpedig szükség lesz, mert egyedül ez öngyilkosság még nekem is.
- Sajnálom Garamaru. Mi nem vagyunk harcosok és mi féltjük az életünket is. Az is lehet, hogy a lány már nem is él.
A magas, széles vállú, izmos karú, fekete bajszú szakállú férfi szemei szinte szikrákat hánytak, amitől a köpcös, kalapos elöljáró meg is hátrált miközben megpróbált mentegetőzni.
- Tudod, nekünk még van vesztenivalónk.
Talán ha nem álltak volna ott annyian a kocsmában vagy többre tartja az elöljárót, akkor a nagydarab agyonüti a fickót, de inkább csak elvicsorodott, felkelt, a vállára vette hatalmas kalapácsát és a fejébe húzta a vörösre festett lilavadkan bundából készült a hátára is lelógó fejfedőjét melynek tetején szarvként a minden bizonnyal ugyan azon állathoz tartozó agyarak tették vadabbá a megjelenését.  Ezek után dühösen rárivallt a tömegre, aminek minden tagját alaposan ismerte.
- Engem nem érdekeltek. Rohadt alakok vagytok mind és inkább megyek egyedül a dög ellen, mint egy gyáva nyúlcsalád élén, akik a veszély első jelére elszelelnek. NINCS ITT SENKI, AKINEK EGY KIS TÖKE IS LENNE?
Ekkor szinte varázsütésre csapódott ki a kocsma ajtaja, amiből négy alak körvonala rajzolódtak ki. Egy magas és vékony fiatal srác lépett be, akinek a megjelenésében volt valami félelmetes. Fekete köpenye, lapockáig érő hollófekete haja, szemkötője és sötét kisugárzása volt.
- Nekem van.
A másik három érkező is belépet, akiken fekete, csuklyás köpeny volt és a csuklya egészen az arcukba volt húzva. A Szarvsisakos elég gyanakvóan nézett az idegenekre, ahogy a kocsmában lévő többi ember is. Az elöljáró szedte össze, fújta kicsit fel magát és szólította meg az idegent.
- És ti meg mégis kik lennétek?
A szemkötős elmosolyodott majd színpadiasan az ég felé nyújtotta a bal karját szép lassan ökölbe zárta a kezét miközben fennhangon szónokolni kezdett.
- Én vagyok a temető csend. A fagyos szellő, ami a sírok közül kihempergeti az elszáradt leveleket. A borzongás, amitől összeszorul egy szív mikor egy ismerős meghal. Én vagyok Kiya Tadao a halál ura.
Ha a kocsmában lévő csőcselék eddig csak gyanakodva méregette az idegent, de ez után mintha egy valódi démon lenne úgy néztek rá. A kupáikat jobban szorították és ugrásra készek lettek, a Szarvsisakos is levette a válláról a kalapácsát, hogy rátámaszkodjon, miközben izmos karjára ráfeszített. Az elöljáró is a Szarvsisakos mögé húzódott és onnan tette fel a kérdését immár kissé remegős hangon.
- És… és… és miért akarsz te segíteni megmenteni azt a lányt?
Az szemkötős, pedig aki belefagyott abba a pózba, amiben volt hirtelen felszökkent és összecsapta a kezeit, amitől többen is rémülten felpattantak a helyükről majd lelkesen elkezdett érdeklődni.
- Lány? Milyen lány? Ekkora vagy ekkora? Esetleg ekkora?*Közben a kezével mutatta a magasságokat.*Kislány? Van copfja? Két copfja van és szőke? A szeme is kék? Egy igazi kis tündér lehet.
A szemkötős ezek után ábrándos tekintettel kezdett a távolba nézni miközben dülöngélt jobbra-balra. Ettől a reakciótól pedig konkrétan lefagyott a kocsma. Néhányaknak még az álluk is leesett. Döbbent csend állt be. Ezek után a csend inkább kínos lett mivel az emberek rájöttek, hogy egy őrült került a városba. Az elöljáró megérezvén, hogy neki kéne valamit mondania megköszörülte a torkát.
- Hát… öhm… izé… Szóval nem gyerek hanem…
Befejezni már nem tudta, mert a szemkötős ezt meghallva egyből kizökkent az ábrándozásból, legyintett egyet majd a pult mögött álló idősebb fogadóshoz fordult.
- Akkor nem érdekel. Egy sört és valami kosztot nekem. A társaim nem esznek. Egy szoba is kell. Pronto!
Csettintett a rendeléséhez. A tömegben pedig döbbent és zavart csend lett. Nem is tudták, hogy mit mondjanak. Végül egy pocakos kopaszodó fickó szedte össze magát annyira, hogy felháborodjon.
- Mi az, hogy nem érdekel? Talán ha tudnád, hogy…
- Akkor sem érdekelne.
Közölte Kiya unottan, de a fickó ettől csak idegesebb lett és felemelte a hangját.
- Tudnád, hogy egy szörnyeteg rabolta el a lányt és a családját pedig megölte akkor mutatnál egy kis együttérzést. Ismertem őket. Rendes emberek voltak.
Kiya egy pillanatra magába nézett majd megrántotta a vállát.
- Nem. Nem az én dolgom. Nem érdekel.
A kopaszodó fickó erre megindult Kiya felé és ettől felbátorodva még néhány ember követte. A szeme, mint a bikának vérben forgott és fenyegetően rá is rivallt a nekromantára.
- Mi az, hogy nem érdekel?
Kiya sóhajtott megfordult és a fickó szemébe nézett olyan flegmán, hogy annak egyből ökölbe szorult ettől a keze. Majd mind egy ostobának elmagyarázta.
- Nem élek itt. Nincs itt családom. Nem fenyeget a veszély, hogy elrabolja a nejem vagy a gyerekeim. Esetleg bejön a városba és a barátaim családját és a barátaimat bántja, esetleg engem. Ha így lenne, akkor érdekelne. Veletek így van mégsem mentek azzal*Mutat a szarvsisakosra, aki csak figyeli az eseményeket a kalapácsára támaszkodva.*mert töketlenek vagytok, ahogy mondta. Ezt kéne elfogadnotok és nem bűnbakot keresni a saját problémátokra, ami ellen ti sem tesztek semmit.
A kopaszodó alak elhallgatott, ahogy szinte mindenki a kocsmában. Főként mert ki lett mondva, hogy akár ők vagy a családjuk i lehetnek áldozatok és úgy látszik ez megtette a hatását. A csendet a szarvsisakos törte meg, aki hangosan felröhögött, a vállára kapta a kalapácsát és Kiya-hoz lépett.
- Igazad van idegen. Te és a társaid esetleg némi díjazásért velem tartanátok, hogy felkeressük a dögöt?
Kiya ránézett az idegenre és elvigyorodott megértve a helyzetet.
- Úgy már érdekelne a dolog.
- Nagyszerű. Már ha az elöljáró úr ajánl jutalmat a lény elintézéséért.
A kalapos bajszos, aki lefagyott az események alatt hirtelen összerezzent és meglátva a lehetőséget, hogy elintézzék a lényt anélkül, hogy a város polgárai veszélybe kerülnének heves bólogatásba kezdett. A kalapja majdnem le is esett.
- Persze, persze. Lehet róla szó, hogy jutalmat kapjon az, aki levadássza a szörnyet. Halál úr és társai megszállhatnak itt és természetesen ezt is én állom. Mindent a hősünkért.
A szarvsisakos ezzel Kiya mellé is lépett és némi pajtási hátba veregetés mellett elkezdte maga előtt vezetni a meglepett nekromantát.
- Helyes, helyes! Én pedig megbeszélem addig a hőseinkkel a stratégiát a szobájukban.
A fogadós ezt hallva próbálta megállítani őket, de az a fickó nem nagyon zavartatta magát.
- Várj Garamaru! Nincs szoba előkészítve.
- Semmi gond Bob. Úgyis csak beszélgetünk. Majd estére mire visszaérünk, felkészíted a szobát neki.
A nekromanta is értetlenül lépkedett.
- Mi? Már most elindulunk?
- Még szép hogy. Talán van még dolgod előtte?
- Hát, ennék.
- Majd eszel közben vagy utána. Kibírod.
Közben a tehetetlen fogadós követte a párost, akik felmentek a lépcsőn és az első szobába be is lett lökve a fura félszemű. A szarvsisakos követte is, de előbb még játékosan odaszólt a fogadósnak.
- Ha hallgatózol, agyoncsaplak.
Ezzel bevágta az ajtót besétált a szerényen berendezett szobába és leült az ágy szélére arcán olyan határozottsággal, amin látszott, hogy szerinte tökéletesen uralja a helyzetet.
- Rendben az ellenfelünk nagy és emberfelettien erős. A biztonságos elintézéséhez egy ötfős városőri csapatra volna szükség, de csak mi vagyunk. Még így is vállalod a munkát Nekromanta?
Kiya épp összeszedte magát, hogy flegmán valamit odamondjon, de az utolsó mondaton ő is meglepődött.
- Mi? Na, várjunk, te azt honnan tudod?
- A hulláid szagát ide érzem és azzal, hogy leöntöd, őket valami pacsulival csak rontasz a helyzeten. Ha volna más lehetőség nem is kérném egy hullagyalázó segítségét, de ha nincs ló jó a szamár is és ebben a városban meg, csak csökönyös szamarak vannak.
A másik tekintetéből megvetés sugárzott nemcsak a nekromanta, de az egész világ felé. Kiya persze nem nagyon sértődött meg mivel ebből legalább megtudta milyen alakkal került szembe. Mosolyogva elkezdett fel-alá járkálni a szobában miközben beszélt.
- Ezek szerint én egy ló lennék, ha jobb vagyok, mint a szamarak? Meg kell hagynom én inkább valami nemesebb és karizmatikusabb állatnak mondanám magam, de ennek ellenére köszönöm a dicséretet. Te aztán igazán szépen tudod kérni egy hullagyalázó segítségét.
Ha szemmel lehetne ölni, akkor Kiya százszor halt volna meg abban a pillanatban és hogy az érzéseit véletlenül se értsék félre a szarvsisakos még ki is fejtette őket.
- Felfordul tőled a gyomrom. Bízhatok benned?
Kiya továbbra is mosolyogva sétált. Látszólag nem zavarták a mondatok. A hullák közben az ajtó mellett álltak, mint a szobrok.
- Gondolom, ha igent mondanék, sem bíznál meg bennem…
- Az már egyszer biztos.
- … Úgyhogy inkább azt mondom, hogy a pénzre szüksége van egy magamfajta vándornak és a jutalom kellő motivációs erővel bír számomra.
- Ezt még el is tudom hinni.
- És hol akarod előkeríteni a lényt? Van ötleted, hol lehet a rejtekhelye?
- Természetesen van ötletem. Elmegyünk az Ishii család házához ahonnan elrabolták Tatsu-t. Ott pedig követjük a nyomokat.
- A vérnyomokat?
- Nem vagy vicces Hullagyalázó. Indulatunk?
- Előbb ennék.
- Eszel majd utána.
Állt fel a Szarvsisakos és kezdte el kiterelgetni a nekromantát és annak szolgáit. Úgy terelgette őket le a lépcsőn, mint ahogy felfelé is tette. Kiya meg hiába próbált volna ellenkezni a másik nem nagyon hagyta. Lent a fogadórészben még mindig jó páran üldögéltek és néztek furcsán a párosra. A nekromanta meg mivel mást nem tudott tenni lenyúlt egy szendvicset az egyik asztalról egy „Kösz.” kíséretében. A fickó, akinek kihozták dühösen fel is pattant, de a fogadós békéltetőn hamar odaugrott. Hogy miképp nyugtatta a fickót, azt már nem hallhatták, mert a páros meg az őket követő csuklyás élőholtak hamar az utcán találták magukat. Ott Kiya egy fordulattal a Szarvsisakos mellé vágódott és elkezdte enni a szerzeményét. Így most nem beszélgettek. Némán vágtak át a kisvároson, ami oly kihaltnak tűnt, mint valami szellemváros. Egyébként nagyon aranyos kis házak voltak, néhány előtt vagy mellett gondozott virágoskertekkel. A falu főterén kút és padok melyekről csak a pletykálkodó vénasszonyok hiányoztak. Egészen a falu széléig mentek egy házhoz, ami szinte már az erdőbe lógott bele. Látszott tényleg volt egy kis dulakodás. A ház melletti kerítés ki volt törve és vérnyomok is látszottak, rajta ahogy a ház hátulsó, erdő felőli falán is. Kiya unottan nézett végig a terepen, a Szarvsisakos pedig halálos komolysággal. Egy darabig hallgattak, Kiya ásított egyet majd a Szarvsisakos elindult az erdőbe.
- Menjünk!
- Felőlem.
Követte Kiya hosszúakat lépve. Ő maga nem látott semmi nyomot arra, hogy merre mehetett a lény, de az átmeneti társa olyan határozott volt most is, hogy úgy gondolta ő biztos tudja, merre mennek. Jó darabig mentek így mire a Szarvsisakos hirtelen megállt. Kiya is így tett majd nézett a másikra értetlenül. Egy darabig hallgattak majd a Szarvsisakos felbődült.
- Gyere elő te állat! Velem küzdj meg, ha mersz! Jöttem ellopni a területedet. Védd meg! Gyere ide!
Kiya egyből oldalba is bökte.
- Te normális vagy? Mit csinálsz? Tudni fogja, hogy…
A mondatot már nem fejezte be, mert hangos csörtetéssel közeledett feléjük valami. A nekromanta messzebb állt a kiabálótól és az élő holtjait maga köré parancsolta. A Szarvsisakos pedig megvetette a lábát, hogy felkészülten fogadja a támadót. Elő is tört a fák közül egy hatalmas gorilla kinézetű, zöld bundájú szörnyeteg, ami egy csapással egy fához küldte a Szarvsisakost. Kiya egyből gondolati utasítást adott két élő holtjának, akik a szörnyre támadtak. Egy csapással félre lettek söpörve és a szörny támadt is volna Kiya-ra, ha annak a harmadik hullája vállal bele nem rohan annak a gyomrába fejjel. A szörny felüvöltött és felkapta a holtat, hogy Kiya-hoz vágja mikor erős fájdalom hasított a hátába. A Szarvsisakos erős csapást kapott, de nem feküdt ki tőle teljesen. Egyből felkelt és pont időben ért ismét a szörnyhöz, hogy kalapácsával egy hatalmasat csapjon annak hátára mielőtt a nekromanta bajba került volna. A szörny elengedte a hullát és a Szarvsisakos felé fordult mikor a két élőholt oldalról nekiment. Közben Kiya biztonságos távolba ment és nekidőlt egy fának. Vigyorogva nézte az elé táruló játékot. A szörny dühösen bömbölt és rázta le magáról a folyamatosan visszatérő testeket csapott oda ahol mozgást látott, de kezdte úgy érezni, hogy nem ér el vele semmit. A Szarvsisakos is többször odacsapott neki. Jó pár csapást persze az is bekapott és azoktól mindig egy fa fogta fel a repülését. Érezte a fáradtságot és a bekapott csapásokat is annak ellenére, hogy fejfedője hátra lelógó része nagyrészt megvédte őt és egy varázslatának hála a mellkasán vastag bőrréteg jött létre ami szintén nyújtott valami védelmet. Viszont érezte, hogy győzelmük közeleg, és nem adhatja fel. Valóban nagyon jól haladtak egészen addig, míg a szörny hirtelen újult erővel fel nem üvöltött és fogta a Szarvsisakost medveölelésbe. A három élőholt hiába püfölte, nem engedte el. Kiya és az áldozat is megérezte, hogy valami baj közeleg. Ez pedig meg is történt ugyanis a szörnyeteg elkezdte magába olvasztani a Szarvsisakost, aki ettől úgy elkezdett üvölteni, mint akit nyúznak. Az élőholtak ütései pedig bár fáradhatatlanul záporoztak a szörnyre az elszántan folytatta a cselekvését. A Szarvsisakos nyakán megfeszültek az izmok az erőlködéstől, üvöltött, fejelt, harapott, de csap azt sikerült elérnie, hogy a szarvaival felsértette a szörnyeteg állát. Esélye sem volt és miután őt úgy elnyelte a lény, hogy csak a kalapácsa maradt meg a szörny elkapta az egyik holtat a lábánál és a levegőben kétszer megforgatva egy lendítéssel elcsapta a másik két körülötte lévő holtat. Ezek után pedig szerencsétlen porhüvelyt jó párszor a földhöz csapta, üvöltött és még meg is taposta. Ezzel sikerült a szörnynek két ellenfelét is ártalmatlanná tennie. Szinte kezdte érezni az esélyét. Csakhogy nem tudta mivel és kivel maradt egyedül. Ő maga a temető csend. A fagyos szellő, ami a sírok közül kihempergeti az elszáradt leveleket. A borzongás, amitől összeszorul egy szív mikor egy ismerős meghal. Ő maga Kiya Tadao a halál ura. A szörny meghallotta az elcsapott élőholtak közeledtét és odafordulva várta őket. Elő is léptek. Elég megtépázottan néztek ki. Az egyik húzta a lábát, a másiknak pedig a nyaka állt természetellenes szögben. A szörny is érezte, hogy valami nagy gond van az ellenfeleivel. Úgy érezte valamire készülnek. Azok el is kezdtek a szörny felé menni majd gyorsan visszahátráltak. Aztán ismét a szörny felé, majd újból hátráltak. Ezt még kétszer megismételték majd elkezdtek oldalazni. Előbb együtt mozogva majd megkavarták a mozdulatsort. Egymás előtt is el-elmentek majd hirtelen megindultak. Az egyik, amelyik a lábát húzta ment elől és hirtelen földre vágta magát és összehúzta. A szörny összezavarodott majd meghallotta a csettintést tőle nem messzire. Odakapva a fejét láthatta azt a magas fickót, aki eddig nem sokat csinált, ahogy a szarvas ellenfelének a kalapácsával pörög. Mikor került hozzá? El is dobta a kalapácsot, de sokkal mellette ment el. Felüvöltött és el is indult a magas mosolygó fickó felé, de hirtelen mintha a világ fordult volna meg vele. Mintha felrobbant volna valami a fejében olyan fájdalom érte és meg is szédült. Egyáltalán nem értette mi történt. Pedig egyszerű. Míg a két hulla elvonta a figyelmét addig Kiya lenyúlta a kalapácsot és változott a felállás. Kiya lett a figyelemelterelő, míg a két hulla rohamozott. A sérült lábú földre vetette magát, hogy a másik rálépve elrugaszkodhasson és magasabbra ugorhasson. Ahonnan elkapja a kalapácsot, amit Kiya dobott felé. Kiya a sérült lábúról pedig levette a figyelmét és saját maga is a törött nyakúra kezdett koncentrálni, amivel így teljes erőből, levegőből, kalapáccsal fejbe csapta a szörnyet. A lény próbálta rázni a fejét, hogy kicsit észhez térjen, de Kiya nem hagyta annyiban. Visszavette az irányítást a törött lábú hullája felett és rájuk koncentrálva elkezdte velük püfölni a földön térdelő lény fejét. A kalapács többször is megemelkedett és a fegyvertelen hulla ökle is erősen lecsapott újra és újra. A szörny már azt sem tudta mi történik körülötte majd hirtelen eszméletlenül összeesett egy hatalmas csapás alatt. Kiya pedig sóhajtva nézett végig a szörny és a mellette ájultan fekvő Szarvsisakos fickón.
- Basszus. Mikbe keveredek folyton?
A törött nyakú hullájának némi kötéllel és egy ággal megigazította a fejét és ugyan ezt megcsinálta a törött lábú barátjával is.
~Majd egy temetőben le kell cserélnem őket. Remélem a köpenyük nem szakadt el, mert abból nehezebb ugyan ilyet beszerezni. A pokolba már. Remélem, legalább tisztességesen kifizetnek.~
A kalapácsot a törött lábú barátja cipelte, a törött nyakú meg a hátára kapta a Szarvsisakost és elindultak arra ahonnan a szörny előtört. Nem kellett sokat gyalogolni, míg meg nem hallotta egy fa tetejéről a lány hangját.
- Uraim! Uraim! Jaj nekem. Öhm… Izé… Uraim! Segítenének?
Tényleg csinos, fiatal, szőke lány, megtépázott ruházatban és kimerülten. Ahogy meglátta kit szólongat kicsit megijedt, de mivel túl sok választása nem volt megkérdezte. Kiya sóhajtott, hogy ő a szamár a ló helyett.
- Azért vagyunk itt. Na, gyere le és menjünk vissza.
- Tényleg? - A meglepettsége őszinte volt. – De nem tudok lejönni. A lábam megsérült.
- Az engem nem érdekel. Lejössz vagy megvárod, míg a majom visszajön!
- De… de… de elkap?
- Ugorj már!
Kiya elvesztett egy hullát, kettő elromlott, fáradt és szomjas. Nincs kedve az ilyesmihez. A lány azért ugrott Kiya meg el is kapta.
- Köszönöm.
- Na, menjünk.
Ezzel Kiya el is indult arra amerre körülbelül a várost sejtette. Mivel a lány lassú volt ezért egy idő után a hátán vitte őt. Mivel pedig a fizikai munkához nem szokott ezért ő is lefáradt ettől. Míg a városba érkezett a Szarvsisakos is felkelt. Természetesen nem tűnt túl hálásnak a megmentésért. Panaszkodott, hogy olyan szaga lett mintha hullákkal hentergett volna, mire Kiya közölte, hogy ha nem menti meg akkor főleg olyan szaga lett volna, mint egy hullának hisz tényleg az is lett volna. A Szarvsisakos átvette a lányt és a fogadóba belépve hősként ünnepelték őket. Kiya-nak meg lett ígérve, hogy holnap a fizetséget megbeszélik, ma viszont ünnepelnek. A nekromanta el lett látva étellel-itallal bőségesen. Még egy harmadrangú zenészt is előkerítettek és nagy ünneplés lett. Mivel azt mondták, hogy a város állja Kiya és a társai fogyasztását a nekromanta ezt ki is használta. Egy pár korsó után már nem is emlékszik mi történt. Másnap arra lett figyelmes, hogy hasogat a feje és mozog a föld. A tegnap esti mulatozásnak tudta be őket, de ahogy szétnézett azt vette észre, hogy tényleg mozog a föld. Egy szekéren ült. A felszerelése mellette.  A hullái sehol. Jobban szétnézve látta a szekér végében a Szarvsisakost, aki morcosan nézett rá és a bakon ülni a megmentett lányt. A nyögésére a lány vigyorogva hátra fordult.
- Jó reggelt. Kér vizet?
Újabb nyögés és kapott vizet. Attól kicsit jobban lett.
- Hol vagyok?
- Egy szekéren Tadao úr. Épp Greengrave városa felé tartunk. Ott ön, ha kíván, szerezhet magának még olyan - Kicsit zavarba jött miképp fogalmazzon. - barátokat, én pedig a nagybátyámhoz megyek.
- Aha. Már értem. - Dörzsölte Kiya a homlokát, hogy kicsit rendbe szedje magát. – És hogy is kerültem én ide?
- Hát úgy - Válaszolt a lány a mutató ujját felemelve. –hogy megmentettük. A falusiak nem kívánták önt megjutalmazni, sőt miután leitatták kalodába zárták mivel fekete mágus. Megmentettük és most Greengrave felé megyünk. Nem hagyhattam, hogy a megmentőmmel így bánjanak.
- Aha. Értem.
Továbbra sem mutatott túl sok érzelmet Kiya. Inkább beletörődést. Talán történt már vele hasonló. A Szarvsisakos, aki eddig hallgatott szólalt meg hirtelen.
- Hova mész ezek után Hullagyalázó?
- Ahova fúj a szél, de téged ez mit izgat?
- Veled megyek?
Kiya ezen meglepődött a lány pedig sóhajtott.
- Mi? Minek?
- Mert tartozom neked és Garamaru nem szeret tartozni senkinek.
- Akkor ne tartozz, de velem te ne gyere! Nem bírom az álszent pofád.
- Nincs beleszólásod Hullagyalázó.
A vita pedig hosszan folytatódott, de hiába. Amit a sors eldöntött azt már nem lehet megmásítani.





Név: Yanagizawa Garamaru
Nem: férfi
Életkor 35
Mágia: Alakváltó, Beast Soul

Név: Transform /Alakváltás/
Leírás: Az alakváltó mágusok legalapabb képessége mellyel képesek más alakját felvenni. Minél kisebb a használó varázsereje, annál tovább tart az átváltozás. Persze nagy varázserővel pillanatok alatt végbemehet a folyamat. Gyenge vagy ügyetlenebb mágusoknál előfordulhatnak kisebb eltérések is


Név: Basic Level /Alap Szint/
Szint: 1
Ár: 500
Leírás: A mágus képes teljesen lemásolni valakinek a kinézetét, de csak azt.



Név: Animal Transform /Állati Alakváltás/(feketerigó)
Szint: 1
Ár: 500  
Leírás: A mágus felveszi egy adott állat alakját és megkapja azon állat fizikai képességeit és tulajdonságait, az emberiket elveszíti, de beszédre és emberi gondolkodásra attól még képes lesz. Különféle állatoknál, külön-külön meg kell tanulni újra és újra.



Név: Take Over / Megszállás /
Szint: 1
Ár: 500 (Take Over mágusok kezdéskor megkapják)
Leírás: A Take Over az alakváltók egy magasabb szintű mágiája. Csak alakváltó mágusok képesek elsajátítani. A mágus képes lesz állatok, bestiák, démonok vagy más különleges lények részleges vagy épp teljes alakját felvenni, ezzel nagyobb erőre, gyorsaságra és új képességekre tehet szert. Ezeknek a megszerzése viszont nem olyan egyszerű. A mágus hosszas érintés útján tudja tanulmányozni és lemásolni a kívánt testrészt vagy testet. Ehhez azonban általában le kell győzni a lényt, mivel ritka eset, hogy hagyná magát. Persze más alakváltóktól is ellehet sajátítani a technikákat. A Take Over-nek öt alrésze van és mikor egy alakváltó megtanulja ezt, választani kell az egyik közül. Tehát a mágus csak egyre specializálódhat: Animal Soul, Beast Soul, Satan Soul, Divine Soul, Mythical Soul.  





Név: Beast Arm: Montain Balkan /Bestia Kar: Hegyi Balkan/
Szint: 1
Ár: 500  (Beast Soul mágusok kezdéskor megkapják)
Leírás: Az alakváltó mágus Take Over-rel átalakítja az egyik karját egy izmos majomszerű kézzé. Válltól csuklóig fehér bunda borítja, amiken nagy fekete foltok helyezkednek el. Az öklét nem borítja szőr, hanem egy vastag fekete bőrréteg. Alkarja megduzzad a felkarjához képest.


Név: Beast Chest: Black Bull / Bestia Mellkas: Fekete Bika /
Szint: 1
Ár: 500  
Leírás: A mágus mellkasát vastag bőrréteg fedi el, mely egy bőrpáncélhoz mérhető védelmet nyújt neki a fizikai támadásokkal szemben.





Céh: -
Kinézet: Magas, izmos férfi, fekete bajusszal és szakállal. Ruházatként általában bőröket hord. Jellegzetes viselete egy vörösre festett lilavadkanbőrből készült fejfedő ami hátul a hátára is lelóg, hogy védje a hátbatámadásoktól. Ugyan annak az állatnak az agyarai pedig szarvként díszelegnek a fejfedőn.
Jellem: Nagyhangú, otromba alak. Szereti az alkoholt és a szép nőket akiknek örömmel henceg eredményeivel. Szeret bajt keverni. Hepciáskodni. A problémákat általában az erejével oldja meg. Az igazságtalanságokat és a gonoszságokat utálja. Ezek ellen általában fel is lép. Büszke és igyekszik becsületesnek lenni. A fekete mágiától irtózik. Kiya-t is ezért hívja Hullagyalázónak, de persze más dolgai miatt is viszolyog tőle. Ennek ellenére nem vallaná be, de érdekli a srác. Lát benne valami érdekeset.
Történet: A családja már több generációs erdőjáró. Mind termetes, nagyhangú, durva fickók voltak akikhez a természet nagyon közel állt. A város számára ők voltak akik mindig is védelmet nyújtottak. Akik rendet tartottak az erdőben és ha külső fenyegetés érte őket, például banditák vagy gonosz varázslók képében akkor akik megvédték őket. Garamaru is ebben a nagycsaládban nőtt fel. Az apja igazi példakép volt. Rettenthetetlen, erős és megbecsült. Néha meggondolatlanul rohant a veszélybe és csak erejének és szerencséjének köszönhetően úszta meg mindig. Tőle tanult Garamaru is mindent. Az apja gyakran elvitte vadászataira. Mikor fia elég idős lett akkor több családtaggal elmentek bestiákra vadászni, hogy az együtt legyőzött lények alakját vegyék fel. Kemény próba volt ez ahol a fiatalok ereje és a csapatmunkája volt próbára téve, de Garamaru megfelelt. Egészen addig míg Garamaru apja nem akarta a fiatalokat és a család tapasztalt tagjait elvinni Gargoyle-t vadászni. Az öregek ezt megtiltották, de Garamaru apja makacs volt. Sokan meghaltak aznap köztük ő maga is. A családra ezek után rájárt a rúd. Elvesztették lelkesedésüket és büszkeségüket. A vadászataik egyre sikertelenebbek lettek. Garamaru beleszeretett egy lányba a városból és érzelmei viszonozva lettek. Az apa viszont eltiltotta a lányát a vadembertől. A lány ezért este elszökött és az erdőbe ment Garamaru-hoz, de farkasok támadták meg. Mikor a lány apja másnap közölte a vademberrel, hogy a lánya eltűnt és ő biztos rejtegeti akkor Garamaru is meglepődött ezen és keresőcsapatokat indított az erdőbe. Megtalálták a lányt, de már nem menthették meg. A városiak ezek után ellenszenvesek lettek a családdal szemben akiknek a maradék tagjai vagy meghaltak vagy távoztak a városból. Csak Garamaru maradt. Ő magába fordulva végezte feladatait és kerülte az emberek társaságát.



https://i.servimg.com/u/f58/19/68/92/05/pictur10.png