Elizabeth Colmen

//Előzménye a familiáris pályázat//

Győztem vagy győztem?

Küldetésemet befejezve indultam vissza Akane Resortból Magnoliába. Régi jó szokásomat megtartva most is fekete nadrágban és fekete felsőben sétáltam a táskámmal a hátamon amiben ott volt a Raphaeltől szerzett tojás is.
Ahogy a város széle felé haladtam a távolban egy fekete köpenyes alakot csuklyával a fején pillantottam meg aki kissé ismerősnek tűnt így egyre csak őt figyeltem és valószínűleg ő is észrevett mert gyorsított léptein majd mikor már csak két méter választhatott el minket megálltam és ő is így tett. Majd levette fejéről csuklyáját így már rendesen láthattam kissé kócos fehér haját és vörös szemeit, és abban a pillanatban rá is jöttem miért volt ismerős nekem, mert ő Raphael akivel elcseréltem a tojást szendvicsekre.
-Szia! Nem hittem hogy még valaha is látni foglak!- Mosolyogtam a velem szemben állóra mire ő is csak kissé elmosolyodott.
-Szia! Én se, de azért örülök, hogy mégis találkoztunk!- Mondja miközben kezével beletúr kócos tincseibe, hogy valamelyest eligazítsa azokat, bár nem igazán járt sikerrel.
-Merre tartasz?
-Mivel már nem akarnak megölni így nincs különösebb úti célom most.
-Honnan veszed, hogy én nem azért vagyok itt, hogy megöljelek?- Mosolyodom el kissé gonoszan mire ő csak kissé lenézően legyint.
-Ugyan már, te nem tudnál legyőzni engem!- Mosolyodik el magabiztosan mire én csak még jobban mosolygok. Múltkor én nem tudtam legyőzni őt, bár nem is nagyon akartam, de ő se tudott engem legyőzni. Szóval nem hinném, hogy most menne neki, de ha ennyire biztos magában, akkor egy próbát csak megér.
-Honnan veszed?
-Csak tudom és kész!
-Akkor mit szólnál ha ki is próbálnánk?- Nézek rá kihívóan mire ellenfelem csak kissé elgondolkodik majd végül bólint és int, hogy kövessem. Ezután nem szól egy szót sem csak sietős léptekkel halad az erdő felé én pedig követem bár sokkal lassabban megyek mint ő így elég hamar le maradtam.
-Hova megyünk?
-Majd mindjárt megtudod!- Jött a kitérő válasz és pár perccel az erdőn átvezető ösvényről egy
nagy tisztásra értünk, ahol bőven van hely ara, hogy nyugodtan harcolhassunk anélkül, hogy bárki leállítana minket, és itt legalább nem kell semmire sem vigyázni itt nincs semmi, amit összetörhetnénk. Na jó mégis van a tojás, ezért táskámat inkább az egyik fa ágára akasztottam fel. Ahogy Raphra pillantottam ő épp a köpenyét akasztotta fel az egyik fa ágára így már rendesen láthatóvá vált fekete nadrágja és fekete pólója. Ezt az összeállítást nézve akaratlanul is elmosolyodtam azért elég furcsa, hogy hasonló ízlésünk van a ruhák színe terén.
-Na kezdhetjük?- Érdeklődik mosolyogva miközben megmozgatja nyakát és megropogtatja ujjait.
-Persze. Death Spike!- Mondom s egy csontdárdát húzok ki a földből amit kissé érdeklődve figyel ellenfelem.
-Ha csak ez megy, akkor most hagyjuk rá mert nagyon ki fogsz kapni!- Mosolyog továbbra is túl magabiztosan, ami kicsit nagyon zavar. Múltkor se tudott legyőzni akkor most mitől lenne más? Talán tanult valami erős új mágiát?
-Nyugodj meg nem ez az egyetlen, amit tudok!- Válaszoltam mire ő csak megvonta vállát és egy jégkardot varázsolt elő, amivel támadásba is lendült. Látszott rajta, hogy nem akar komolyan megsebesíteni, de az, hogy egy-két karcolást szerzek-e vagy sem az nem igazán érdekelte. Dárdámmal néha mintha bot lenne úgy támadtam azaz ütöttem volna meg vele Raphaelhez néha pedig csak felé szúrtam a dárda hegyével bár nem mondanám, hogy túl sikeresen, mert minden támadásomat levédte a férfi. Ahogy én is az ő támadásait. Hiába próbáltuk egyszer a másik fejét másszor a lábát támadni, hogy minél jobban eltereljük a figyelmet a következő támadásról sehogy sem tudtuk egymást megsebesíteni, mindketten remekül védtük a másik támadásait. Mivel valószínűleg neki is feltűnt, hogy így nem fog nyerni csak fárasztja magát így taktikát váltott. Hátrált majd mikor úgy ítélte, hogy elég messze van tőlem eltüntette jégkardját.
-Ice Make: Arrows!- Mondja s egy jég íj jelenik meg a kezében, ami már közel sem a legmegnyugtatóbb látvány ráadásként az íjban egy jégnyíl is megjelenik amit felém lő, és mit ne mondjak talán fél centin múlott, hogy nem találta el a fejem.
-Te tényleg nem vagy normális!- Morogtam miközben az újabb és újabb nyilak elől próbáltam kitérni amiben kisebb nagyobb sikereket értem el kivéve, hogy ehhez muszáj volt eltüntetnem csontdárdámat de bármennyire is próbálkoztam egy így is eltalálta a kezemet és így elszakította a kedvenc cipzáros felsőmet. Na nem mintha ilyenből még nem lenne még minimum három a lakásomon, de akkor is, és ez még nem is volt elég mivel továbbra sem hagyta abba a nyilak lövöldözését. Úgy tűnik, gyakorolja az íjászatot ami már így is elég jól megy neki… de én meg figyelmetlen voltam így már csak egy földre vetődéssel tudtam kitérni egy nyíl elől így már teljesen védtelenné váltam a földön. Aminek a végeredménye az lett, hogy pár centivel a fejem mellett landolt egy jégnyíl, bár ezzel nem sokat foglalkoztam hanem amilyen gyorsan csak tudtam felálltam.
-Te akartál harcolni!- Mondja ridegen, ami kissé meg is lep. Eddig végig mosolygott most pedig olyan rideg mintha tényleg az ellensége lennék, talán még mindig annak tekint? Őszintén nem csodálnám mert alig ismer, de lehet, hogy ő eddig is csak az ellenséget látta bennem. Bár remélem, hogy most nincs igazam, mert tényleg nem szeretném ha nem barátként tekintene rám, valamiért nem akarom, hogy ellenségnek higgyen mert én csak ezzel a harccal az egóját szeretném egy kicsit rombolni bár ahogy a harc most áll nem valószínű, hogy én fogok nyerni, de egy próbát megér.
-Ez is igaz!- Morogtam majd életre keltettem két hullát akik a férfi felé indultak el két oldalról majd ütésre emelték karjukat, de az ellenfelem nem tesz semmit, még meg sem mozdul sőt még az sem látszik az állásán, hogy egyáltalán szándékában áll kikerülni a két támadást. Bár nem is tudom minek örülnék jobban ha a két zombim eltalálná vagy ha Raph kikerülné a támadást? Győzelmem céljából sokkal jobb lenni ha az ütés célt érne, de amúgy meg nem akarom bántani a velem szemben állót, már nem…, de azért a túlzott önbizalmának a lerombolása még a napirendemen van.
-Crystal Make: Claws- Mondja már mosolyogva és pillanatnyi habozásomat kihasználva támadja meg a zombijaimat és szinte időm sincs reagálni máris az élőhallottaim összeesnek, ami azért valljuk be kicsit idegesítő. Komolyan nem hittem volna, hogy jóval jártasabb a mágiában és a harcművészetekben, mint én. Azt hiszem tényleg nincs esélyem a győzelemre, de legalább gyakorolok még egy kicsit, ha már legyőzni nem fogom.
-Na feladod?- Teszi fel kérdését miután végzett élőhalottaimmal, de én erre válaszképp csak nemet intek fejemmel.
-Death Spike!- Húzok elő a földből ismét egy csontdárdát majd azzal támadok Raphaelre aki mielőtt még közel érhetnék hozzá ismét megszólal.
-Crystal Make: Spikes- Mondja s nem sokkal előttem a földből kristály tüskéket idézz meg amelyeknek majdnem neki is megyek, de még időben sikerült megállnom anélkül, hogy bármi bajom lett volna, bár most sem sokon múlott az, hogy ne szerezzek valami komoly sérülést. Komolyan kezdem azt hinni, hogy ő csak szórakozik és nem is veszi komolyan a harcot bár ha komolyan venné lehet hogy már rég nem élnék mivel már a jégnyilakkal is megölhetett volna ha akart volna.
-Crystal Make: Sword- Mondja és most már a kristálykarmok helyett kristály kard van a kezében én pedig a kristálytüskéket kikerülve támadok rá a dárdával ismét. Bár tény már kicsit lassabban, mint a harc legelején, de ahogy figyelem Raph mozdulatait ő is egyre lassabb, ami az jelenti, hogy ő is fárad nem csak én és ez azért megnyugtató, bár valószínűleg nem azért fárad, mert olyan remekül harcoltam és egyszerűen sehogy sem tudna legyőzni, hanem mert annyiféle mágiát használt az előző támadásaiban.
-Tudod elgondolkodtató az, hogy miért harcolsz még mindig mikor egyértelmű, hogy melyikünk az erősebb- mondja miközben épp a kezemet próbálja megsebezni sikertelenül azonban én a következő támadásommal már egy kis karcolást ejtettem vállán. Ami kissé meg is lepte ellenfelem.
-Soha nem adom fel!- Válaszoltam a lehető leghatározottabban, miközben folyamatosan támadtam továbbra is.
-Akkor nincs mit tenni! Ice Make: Prison!- Mondja Raph miközben kicsit hátrál és ezek után egy jégketrecben találom magam, azt hiszem erre számítottam a legkevésbé tőle. Tény ha mással harcoltam volna akkor sem számítottam volna ilyen „támadásra”.
-Azt hiszem nyertem, bár mivel te sosem adod fel ezért adok időt arra, hogy kiszabadulj!- Mosolyog rám az ellenfelem majd a körmét kezdi el nézegetni, miután ezt megunta odasétált ahhoz a fához ahova felakasztotta köpenyét és felvette majd odasétált a jégketrechez és elkezdte piszkálni annak rácsait és egy sóhajtás után ismét megszólalt. - Ugye te nem tanultál tűzmágiát?
-Nem- válaszoltam kissé lemondóan ezzel is jelezve, hogy emiatt nem is igazán van esélyem kikerülni ebből a ketrecből. Bár ha sokáig ütögetném a jégrácsokat akkor talán, de akár a nyarat is megvárhatnám, hátha elolvad a jég, de az utóbbi lehetőséget rögtön el is vetettem mert nem valószínű, hogy pár hónapot kibírnák kaja és pia nélkül.
-Remek, akkor majd jövök ha elvégeztem egy megbízást addigra talán sikerül kiszabadulnod és folytathatjuk a harcot.- Mosolyog továbbra is miközben beszél majd hátat fordítva szép lassan indul el Akane Resortba vissza. Ahogy beszélt végig azzal biztatgattam magam, hogy csak viccel és mindjárt kiszabadulok a ketrecből, de ahogy nekem hátat fordított és elindult rákellet jönnöm, hogy ő nem viccelt, nagyon is komolyan gondolta azt amit mondott.
-Hé, Raphael várj már! Engedj már ki innen!- Szóltam utána mire mosolyogva megfordult és ekkor el is tűnt a jégketrec mintha ott sem lett volna. Én pedig sietve léptem oda ahhoz a fához ahova táskámat akasztottam és fel is vettem hátamra, ne hogy véletlen itt hagyjam tojásostól mindenestől.
-Na akkor győztem vagy győztem?- Teszi fel költői kérdését, komolyan olyan sok választási lehetőségem van nem de? De komolyan mi mást várnánk egy egoista mágustól?
-Természetesen győztem!
-Ice Make: Pris….- Kezd bele mondandójába gonoszan mosolyogva.
-Győztél!- Mondom mielőtt még befejezhetné a varázslatot így megakadályozva azt, hogy ismét egy jégketrecben kössek ki és tényleg itt hagyjon.
-Én is így gondoltam, amúgy köszi a harcot már rég gyakoroltam.
-Látszott.- Morogtam mire válaszképp csak tovább mosolygott Raphael, ahelyett, hogy bármit mondott volna, de nem baj lehet, hogy jobb is ez így, mert még a végén megint rátámadnék és tényleg nagyon kikapnék.
-Amúgy sikerült már leráznod a fekete mágusokat?- Tértem rá egy kicsit komolyabb témára, hátha megtudom, hogy múltkor miért is üldözték annyira. Bár nem hinném, hogy az ilyen dolgokat majd pont velem fogja megbeszélni, de próba szerencse, ha más nem akkor meg legalább jobban megismerem.
-Te voltál az utolsó akivel találkoztam!- Válaszol kissé szomorúan miközben szépen lassan elindul vissza Akane Resortba az erdőben lévő kis ösvényen, és mivel sok kedvem nincs egyedül maradni így inkább követem.
-És azóta, hogy telnek napjaid?- Tettem fel még egy kérdést hátha rendesen tudnánk beszélgetni, nem pedig kérdez feleleket játszanánk.
-Felettébb unalmasan.- Válaszolt ismét tömören kérdésemre majd ezután egy szót sem szóltunk egymáshoz és úgy sétáltunk végig az ösvényen majd ahogy kiértünk az útra Raph megállt és szembefordult velem.
-Sajnálom, de most mennem kell pedig szívesen maradnék, de most nem tehetem!- Mondja kissé szomorúan, mintha tényleg bántaná a dolog, hogy így elrohan, de akkor meg miért nem marad? Biztos, hogy valami fontos dolga lehet amiről nem akar beszámolni amit persze meg is értek csak hát az én kíváncsiságom végtelen. - Remélem, hogy nem sokára ismét találkozunk!
-Én is remélem, de akkor már nem te fogsz győzni…. – Válaszoltam mosolyogva mire a velem szemben álló is elmosolyodott, majd búcsúzóul intett és sietős léptekkel indult el Akane Resortba én pedig eredi úti célomhoz híven indultam el a másik irányba azaz vissza Magnoliába és úton végig azon tűnődtem, hogy milyen új varázslat kéne ahhoz megtanulnom, hogy legyőzzem Raphaelt és hogy egyáltalán mikor találkozunk ismét?


//Ha jó lett akkor ha lehetséges a tojás is kapjon VE-t//

Az újratalálkozás örömei, avagy te miért nem voltál képes meghalni?

Mikor sikerült már kipihennem előző küldetésem fáradalmait, szokásos fekete ruháimban és a tojással a táskámban indultam el, s az úti célom nem más volt, mint az a ház, ahol születtem. Fogalmam sincs, hogy ennyi év után miért akarok odamenni, egyszerűen csak már túlságosan hiányzik ahhoz, hogy elnyomjam magamban ezt az érzést, de az a jó, hogy legalább 3 évig sikerült…
Mivel nem sok kedvem volt gyalogolni így felszálltam egy vonatra, aminek egy nagyvárosban van a végállomása, ami nem mellesleg csak pár kilométerre van attól a kis falutól, ahol születtem. Fogalmam sincs, hogy meddig tartott az utazás túlságosan is lefoglaltak a régi emlékek és most már tényleg be kellett vallanom magamnak, hogy hiányzik Nathariel, bármennyire is megváltozott Amanda közelében akkor is az apám és hiányzik. Bár nagyon remélem, hogy már Amanda nem él vele, mert akkor a szép kis családi látogatásból sokkal nagyobb viták is lehetnek, meg igazság szerint látni sem akarom azt a vén banyát! A házassággal is csak az volt a célja, hogy apa nem kis vagyonát megszerezze, bár ezt soha nem tudtam bebizonyítani apának, pedig ha sikerült volna, akkor talán még mindig ott laknék vele és minden nap mágiát tanulnék. Milyen szép is lenne…
Szépen lassan lesétáltam a vonatról amint megállt, majd a kis falu felé vettem az irányt közben végig a lehetőségeimet latolgattam, apa vajon, hogy fog majd fogadni? Elkezd arról szentbeszédet tartani, hogy nem szabadot volna elmennem, és igazán írhattam volna egy levelet, vagy örülni fog, hogy újra látja egyetlen a lányát?
Egy biztos túl sok időm nem volt gondolkodni, mivel ahogy a faluhatárához értem megpillantottam házunkat, ami nem volt túl nagy, de azért kicsinek sem volt mondható, de ettől függetlenül nem igazán tükrözte azt a nagy vagyont, amivel Nath rendelkezik, bár ő sosem volt az a nagyzolós típus.
Ahogy a házat nézem kezdek egyre lassabban sétálni, és már az a gondolat is megfordul a fejemben, hogy meg kéne fordulni és elmenni és most már végleg elhagyni ezt a házat, de ez valahogy nem megy. Túl sok szép emlék fűződik az otthonomhoz, és ezeket már nem tudom megváltoztatni szóval ideje új emlékeket szerezni. Ezzel a szép gondolattal kopogtam a nagy faajtón, s ahogy várakoztam az ajtó mögül sutyorgás, hallatszódik ki bár, hogy mit beszélgethettek, azt nem tudnám megmondani.
-Jó napot! Kit keres?- Lép ki az ajtón egy fiatal lány aki nem sokkal lehet nálam idősebb, hosszú barna copfba fogott haja és zöldes-kék szemei vannak. Egész kedvesnek tűnt így első látásra, de az már számomra kissé szokatlan volt, hogy még szinte meg se látott és már nekem szegezi kérdését. Bár tény neki ez a dolga, de akkor is zavar.
-Nathariel Colment- válaszoltam egy kis mosollyal, miközben abban reménykedtem, hogy legyen otthon drága apucim mert ha csak Amanda van itt akkor én elmegyek. Bár ki tudja lehet, hogy minden egyszerűbb lenne ha most már végleg elkergetném innen ha ezt eddig még nem tette meg helyettem valaki más.
-Értem- mondja s arcán egy pillanatra döbbenet látszik, de erre különösebben nem figyelek mert utána rögtön elmosolyodik ismét- és esetleg megtudhatnám, hogy ki keresi?
-A lánya- válaszoltam továbbra is nagyon mosolyogva, ami nem is kicsit lepte meg az előttem állót, majd a lány hirtelen hátra fordul.
-Asszonyom- szól óda valakinek mire halkan felsóhajtók, kérem mondja valaki , hogy nem Amandát hívja ide mert akkor én tényleg szívrohamot kapok és akkor nem fogom tudni majd elüldözni innen.
-Már megint mi van, Emily?- Hallom meg számomra a legutáltabb hangot a világon, még pedig Amandáét, sajnos a hang tulajdonosa odasétált az ajtóba, vörös haja most is a válláig ért mint régen és barna szemeiben döbbenet tükröződött miközben engem figyelt, de nem szólt egy szót sem én pedig azon kezdtem el gondolkodni, hogy ég mindig nem kaptam miatta szívrohamot, szóval mégis csak elfogom tudni üldözni!
-Az illem azt követelné, hogy azt mondjam örülök, hogy látlak, de mivel nem szeretek hazudni így csak egy kérdésem lenne. Miért nem voltál képes eltűnni innen?- Mosolyogtam a nőre miközben beszéltem, ami elérte a kellő hatást arcán a döbbenet helyett már csak a haragot véltem felfedezni, el is felejtettem milyen könnyen fel lehet idegesíteni néhány dologgal a vén banyát…
-Pontosítsunk, te miért nem voltál már képes meghalni?- Válaszol kérdésemre gúnyosan mosolyogva, úgy tűnik túl gyorsan elfelejtette a haragot, de kár… komolyan úgy szeretem dühösnek látni valamiért megnyugtat.
- Igazán sajnálom, hogy csalódást kellett okoznom, de nyugodj meg te nálam sokkal hamarabb fogsz meghalni, szóval nem kell félned! Csak az egészben az a sajnálatos, hogy valószínűleg lesz egy szép temetés meg egy ronda hallott, igazán szomorú…- Kezdem el szomorúan mondandóm, de a végére már kedvesen mosolyogok mostoha anyámra aki eleinte dühösen fogadta azt amit mondtam majd mikor már a temetést említettem meg akkor egy mosoly suhant át arcán.
-Ha már a temetéseknél tartunk, édesapád nem sokkal azután hogy elmentél meghalt…- mondja vidáman mintha épp arról beszélnénk, hogy holnap milyen gyönyörű idő lesz nem pedig arról, hogy apa meghalt. Amit nem is igazán akarok elhinni, ő nem hallhatott meg biztos csak hazudik megint mint oly sokszor régen.
-Nem, az nem lehet, nem halhatott meg!- Motyogom magam elé miközben idegesen kezdek el nézelődni hátha látok valakit aki megcáfolhatná az előbb hallottakat, de senki nem sietett segítségemre, hogy azt mondja nyugodjak meg ez csak egy vicc, és Nath él és virul csupán mostoha anyám megint hazudozik.
-De meghalt, és csak azért mert te elmentél, miattad halt meg az apád!- Mondja vádlón, miközben én próbálok nem odafigyelni rá. Túlságosan is elvagyok foglalva azzal, hogy magamat hitegessem, hogy apának még élnie kell, de kezdem egyre jobban elveszteni a reményt s könnyek szöknek szemembe melyeket gyors ki is pislogok. Nem akarom, hogy Amanda lássa, hogy mennyire fáj ez nekem, ezért inkább valami máson kezdek el agyalni, pontosabban azon, hogy miért is halt meg apa? Miattam nem halhatott meg nem az a túl idegeskedős fajta, és mi van ha Amanda keze van a dologban? Ért a méregkeveréshez és ráadásul ki is nézném belőle, hogy képes megtenni.
-Miattam? Nem lehet, hogy véletlenül miattad halt meg?- Vonom kérdőre hátha valamit megtudok apa haláláról mondjuk, hogy ő tette, vagy csak egy egyszerű baleset miatt, de azt az indokot már ki is zártam, hogy miattam halt meg apa.
-Emily, kérlek mond meg Elizabethnek, hogy semmi keresnivalója nincs már itt- mondja mire az említett lány odalép Amanda és közém miközben szomorúan rám mosolyog és én már épp kerülném ki, hogy tovább kérdezgethessem Amandát, de a vénség megszólal. – És ha nem hajlandó elmenni akkor bírd rá a távozásra!- Beszél ridegen Emilyvel a vén banya majd hátat fordít és szépen vissza sétál be a házba , majd csapódik mögötte az ajtó és kint találom magam Emilyvel együtt, akinek a szomorú mosoly eltűnt arcáról és helyét átvette egy olyan kifejezéstelen tekintet amitől még én is megijedtem egy kicsit. Ha rajta múlna, akkor biztos, hogy tényleg ki tudna dobni innen, már persze csak akkor, ha erősebb a mágiája, mint az enyém, már ha tud egyáltalán varázsolni!
-Kérlek, menj el!- Mondja mire én csak válaszképp nemet intek fejemmel. - Akkor hát muszáj lesz erővel rábírjalak a távozásra. Wind Blast!
Ahogy ezeket a szavakat kimondja tudatosul bennem igazán, hogy egy mágussal van dolgom nem pedig csak egy egyszerű lánnyal aki azt hiszi, hogy csak úgy távozásra bírhat mikor épp azt tudtam meg, hogy az apám meghalt. Ennek tudatában egyre jobban figyeltem a lányra és épp hogy csak de kikerültem előző támadását, de a szél még így is kissé meglebegtette hajamat.
-Death Spike!- Mondom s egy csontdárdát húzok ki a földől majd arrább sétálva rakom le táskámat, hogy a tojásnak semmi baja ne legyen s mikor már, megbizonyosodtam róla, hogy nem lesz gond. Csak akkor lendültem támadásba, de ügyeltem arra, hogy ha véletlen el is találom Emilyt akkor se okozok súlyos sérüléseket, mert nem akartam bántani ő csak egyszerűen teljesíti a megbízója kérését, ezért nem hibáztathatom, én is ezt tenném, na jó nem biztos, hogy ezt tenném, de több mint valószínű.
-Nem szeretnélek bántani, szóval inkább menj el, elhiheted sokkal rosszabb lesz ha Amanda bír távozásra!- Próbál érvelni amellett, hogy jobb ötlet lenne elmenni, de én nem így gondolom én tudni akarom az igazat, hogy pontosan mi történt apával, hogy halt meg és mikor és persze ki miatt, amíg ezekre nem kapok választ ne várja senki sem, hogy csak úgy elmegyek. Ráadásul Amanda nekem sosem parancsolt és nem most fogja elkezdeni.
-Emily egy kérdésre kérlek válaszolj, Lucie még itt dolgozik?- Kérdezem miközben egy kis vágást ejtek a dárdával Emily kezén aki mintha észre se vette volna a támadásom egy újabb széllöketet küldd felém amit már nem tudok kikerülni így egy pillanatra abba is hagytam a támadást mert nem éppen esett jól a lány előző támadása, de ahogy összeszedtem magam támadtam ismét.
-Igen, miért?- Kérdez vissza majd ismét egy Wind Blast-el támad rám amely elől kissé elfordulva próbáltam kitérni, de így is súrolta kezem, de hála az égnek Emily pont jó helyen állt ahhoz, hogy kezét megfogva egy dobást csináljak, de azért figyeltem, hogy ne vágjam szegényt nagyon a földhöz, és ahogy a földre érkezett rögtön torkához szegeztem a dárda hegyét.
-Mert beszélnem kell vele, segítesz ebben vagy sem?- Mondom mire csak egy bólintást kapok válaszként ezért nyakától elveszem a dárdát majd kezet nyújtok Emilynek, hogy felsegítsem erre legnagyobb meglepetésemre hirtelen a földön kötök ki. Mondhatom nagyon kedves dolog volt ez ráadásul még a csontdárdám is valahova elgurult mert, hogy már nálam nincs az is biztos.
-Ha azt mondom nem, akkor megsértődsz?- Nézz rám kedvesen majd ismét varázsol és egy széllöket a fejem mellett a földbe csapódik be. Nekem sem kell nagyobb ösztönzés gyorsan állok is fel a földről, de mielőtt még teljesen kiegyenesednék egy széllöket talál mellkason és ismét a földön kötök ki. Kezd egyre idegesítőbbé válni ez a harc, nem elég, hogy segítek ellenfelemnek felkelni erre eldob, de még felállni sem enged…
-Tulajdonképpen nem sértődök meg ha nem segítesz, volt 16 évem megtanulni, hogy hol találom meg leghamarabb Luciet, csak hát tudod mindenkinek jobb lenne ha nem kéne ehhez még téged is elvernem.- Válaszolok miközben felülök, s két hullát támasztok fel Emily mögött észrevétlenül amik a mágus mögött megállva várják mozdulatlanul parancsom.
-Ha azt mondom segítek a munkám vesztem el és nálam sokkal rosszabb ellenféllel fogod magad szembetalálni, szóval még most menj el amíg még megteheted!- Mondja s én közben gyors fel is állok, hogy ha elkezd támadni akkor rendesen tudjak ismét védekezni na nem mintha a szél ellen túlságosan tudnák.
-Mint már mondtam nem áll szándékomban elmenni, egyenlőre nem!- Válaszolok s ezután rögtön egy széllöket tart felém ami elől sikeresen kitérek s közben élőhalottaim hirtelen Emily felé ütnek aki nem tud kitérni a két támadás elől.
-Death Spike!- Mondom majd a dárdával végső csapást mérek nyakára s az ütés erejétől a lány ájultan esik össze.
- Sajnálom!- Suttogom majd a csontdárdámat eltüntetve és táskámat ismét felvéve sétálok a ház hátsó bejárata felé a hulláim pedig mögöttem sétálnak. Ahogy a kis ajtót kinyitottam egy kis előtérben találtam magam, ahonnan csak egy ajtón lehetett tovább menni, ahova be is mentem, de az irányítást az élőhalottaim felett megszüntettem mivel nem akartam, hogy túl sok varázserőt veszítsek miattuk. Majd körülnéztem a szobában és rá kellett jönnöm, hogy mióta elmentem semmi sem változott, most is mint régen egy szép nagy szobában találtam magam aminek egy fa asztal van a közepén s két kanapé az asztal mindkét oldalán és egy hosszú könyvespolc a fal mentén, régen a ház személyzetéből bárkit meglehetett itt találni mert ha valakinek semmilyen dolga nem volt akkor itt beszélgetett a többiekkel. Azonban, most ahogy körülnéztem csak egy idős nőt láttam aki nagy figyelemmel olvasott egy újságot a kanapén, majd ahogy tovább figyeltem a nőt, rájöttem, hogy ő Lucie, a ”dadám”, anya halála után mindig ő vigyázott rám ha apának valami dolga volt, szóval elég sűrűn.
-Rég láttalak!- Szólalok meg nagy sokára mosolyogva mire Lucie felpillant az újságjából, s ahogy meglát engem döbbenetében még az újságot is elejti, majd a döbbenetet hirtelen a mosolya váltotta fel és ezután feláll majd elindul felém s ahogy ideér hozzám átölel, de olyan erővel, hogy az szinte már lehetetlenség, azt hiszem ha most rögtön nem enged el mehetek orvoshoz bordatöréssel.
-Jaj, kislányom, el se hiszem, hogy tényleg te vagy az!- Mosolyog miután nagy sokára elengedett s én közben végig őt figyeltem ősz haja kontyba volt felfogva s kék szemeiből csak úgy sugárzott a boldogság, mintha a legnagyobb álma vált volna most valóra.
-Ha ennyire hihetetlen dolog akkor el is mehetek- válaszolok rögtön mire ő rögtön elkezd tiltakozni majd miután úgy vélte, hogy már biztos nem megyek el elkezdi mondani, hogy milyen sovány vagyok és hogy biztos nem eszek rendesen és a végére hagyta azt a kérdést amire most a legkevésbé sem szeretnék válaszolni.
-Miért mentél el?
-Világot szerettem volna látni…- válaszolok kissé kitérően kérdésére, mert nem szeretném azt mondani neki, hogy azért mentem el mert ki nem állhatom Amandát.
-Azért nem kellett volna csak úgy egyik napról a másikra eltűnnöd- dorgál meg majd odasétál a könyvespolchoz és levesz róla egy könyvet aminek a lapjai néhol már kilógnak a könyvből ebből arra a következtetésre jutok, hogy nem kehet valami új könyv…
-Nahariel azt mondta ezt adjam oda ha véletlen haza jönnél valamikor- mondja s kezembe nyomja a könyvet amire címként az volt írva: A mágia. - Elmondása szerint a fekete mágiáról és a tűz mágiáról van benne szó, meg egy pár oldal az utazásairól.
-Köszönöm- mosolyogtam volt dadámra miközben a könyvet nézegettem az biztos, hogy egy darabig lesz olvasnivalóm. - Apa hol van?- Kérdezek rá végül mert ha Amanda hazudott és apa még él akkor Lucie biztos tudni fogja.
-Két hete elment egy munka miatt és valószínűleg pár napon belül már vissza is ér, ha minden jól megy, de ugye megvárod? Már nagyon hiányzol neki!- Hadarja ezt mind el mosolyogva, bár én már ott elakadtam, hogy apa él, Amanda már megint hazudott nekem, és ráadásul pont arról, hogy apa meghalt, hogy volt képes pont ilyenről hazudni?
-Drága mostoha anyám hol szokott ilyenkor lenni?- Kérdezem már közel sem mosolyogva, ami valószínűleg Lucienek is feltűnt mert ő is elkomorodott.
-Valószínűleg a kertben van, de ugye te már nem utálod annyira, mint régen?- Kérdezi kissé félve és látszik rajta, hogy már azon aggódik, hogy most mit fogok csinálni. Egy biztos, már nem apuci kicsi lánya vagyok aki nem mer neki annyira visszaszólogatni és eltűri azt, hogy hazudjanak neki, már nem. Ezért is újra irányításom alá vonva a két hullát lassan elindulok vissza ki az előtérbe, mivel a ház mögött van a kert így onnan könnyebb lesz oda eljutni.
-Nem, annyira nem mint régen, csak jobban!- Mosolygok még volt dadámra mielőtt kilépnék az ajtón majd táskámba a tojás mellé elrakva apa könyvét sétálok az élőhalottaim kíséretében a ház mögött lévő kert felé és szerencsére Lucie nem jön utánam valószínűleg úgy gondolja jobb lesz ha hagyja, hogy nyugodtan megbeszéljük.
Majd Amandát végre meglátom a kis fák között lassan sétálni, s ahogy közel érek hozzá megfordul mintha pontosan tudná, hogy én itt vagyok annak ellenére, hogy nem igazán lehetett hallani lépteimet.
-Miért hazudtál ismét? Miért akarod ennyire, hogy eltűnjek?- Teszem fel sorba kérdéseimet időt se hagyva a válaszra, közben végig Amanda szemeibe néztem amiben nem látszott más a gyűlöleten kívül, amiből azért elég könnyen tudok következtetni, hogy kölcsönös az utálat köztünk.
-Ha egyszer végre már eltűntél, akkor minek kellett megint visszajönnöd? Így mindent elrontasz fogalmad nincs mennyi ideig tartott meggyőzni Nathot arról, hogy azért mentél el mert utálod őt!- Válaszol kissé túl őszintén.
-Komolyan azt gondolod, hogy én vagyok a hibás?- Kérdezem eleinte még a szemébe nézve Amandának majd a mondandóm vége felé már a földet kezdem el tanulmányozni mintha az annyira érdekes lenne.
-Miért? Mit vártál azt, hogy azt mondom, hogy én tettem tönkre ezt a gyönyörű apja lánya kapcsolatot?- Nevet fel gúnyosan mondandója után, mire ismét fellángol bennem a düh, neki csak az volt a célja, hogy minket elválasszon, és én még tényleg megpróbáltam megkedvelni, jó tény annyira nem próbálkoztam, de mentségemre legyen mondva, hogy ő sem.
-Az lett volna a minimum, hogy eltűnsz innen örökre! Amióta itt vagy minden sokkal rosszabb, csak is miattad mentem el, mert már nem bírtam tovább!- Mondom dühösen bár a végét már alig hallhatóan mondom el, de Amanda szerintem így is meghallotta.
-Akkor igazán megismételhetnéd az elmenetelt, senki sem kíváncsi rád itt!- Válaszol rögtön s ezzel is csak egyre jobban idegesít. Még hogy rám nem kíváncsi senki? Fogadni mernék, hogy apán kívül mindenki utálja Amandát és azt szeretné, hogy menjen el innen örökre.
-Szép álom! De soha többé nem megyek el, mindenkinek jobb lenne ha te mennél el innen, végleg!- Mondom tovább s mondandóm során Amanda csak gúnyosan mosolyog, azt hiszem ő magától biztos nem fog elmenni, bár eddig se ment akkor most miért tenné?
- Én innen nem megyek el!
-Akkor majd teszek róla, hogy végleg eltűnj!- Morgom dühösen majd egy csontdárdát varázsolok elő s azzal támadok mostoha anyámra aki szintén megidéz egy csontdárdát s azzal könnyedén hárítja támadásaimat. Miközben még arra is jut ideje, hogy szintén két hullát feltámaszt s az én élőhalottaim felé irányítja akik nem túl meglepő módon alul maradnak a harcban. Hát igen mindig is volt különbség a mágiánk között ő kicsit jobb mint én, de nem érdekel valahogy akkor is elérem, hogy végleg eltűnjön innen.
-Minek próbálkozol? Úgyse tudsz legyőzni!- Nevet fel gúnyosan miközben ismét hárítja támadásom majd visszatámadva egy sebet ejt bal vállamon, majd rögtön ezután még jól bordán is vág azzal a hülye csontdárdájával.
-Le foglak győzni!- Jelentem ki kicsit túl magabiztosan annak ellenére, hogy magam sem hiszem el, hogy tényleg le tudom győzni, ő már akkor sokkal erősebb volt nálam mikor elmentem valószínűleg azóta csak még erősebb lett én azonban alig tanultam valamit azóta.
-Shadow Fist!- Mondja mosolyogva s egy árny ököl tart felém amely elől nem tudok már kitérni s jól állon talál így kicsit meg is tántorodok s közben saját lábamban esek el, amilyen kis szerencsés vagyok, de még időben reagáltam ahhoz, hogy táskám egyik pántját lecsúsztassam vállamról és magamhoz fogjam táskám mielőtt még ráesnék arra és összetörném a tojást. Majd gyors fel is állok s közben Amanda nem csinál semmit csak engem nézz még akkor is mikor az egyik fa alá leteszem táskámat, hogy nehogy véletlen összetörjem a tojást harc közben. Most be fogom fejezni ezt a harcot nem úgy mint régen most már ideje van annak, hogy végleg elkergessem innen drága mostoha anyucim! Mivel ez szép szóval nem fog menni, vagyis régen se ment szóval már meg se próbálom így marad az ököl, ezért is ismét a dárdával támadok rá hátha most több szerencsém lesz, de tévedtem. A szerencse végleg elhagyott, mert egyszerűen hiába támadok minden támadásom levédi és ráadásul újabb sebeket is kapok közben a kezemre.
-Shadow Spike!- Támad ismét árnymágiával Amanda azonban már a hangjában csak a rideg ürességet lehet felfedezni mintha ezzel is azt sugallná, hogy megfog ölni ha nem vigyázok magamra, és a magamra vigyázás valahogy ennyi árnytüske mellett nem igazán megy. Hiába próbálok kitérni a tüskék elől nagyja így is eltalál bár legtöbbje csak a kezemet meg a lábamat érte, de ez így is elég sok főleg, hogy a csontdárda s kiesett kezemből bár most már az is nagy teljesítmény, hogy egyáltalán még képes vagyok a saját lábaimon megállni.
-Miért kellett neked egyáltalán idejönnöd?- Teszek fel még egy kérdést, miközben azzal küzdök, hogy állva bírjak maradni és, hogy ne látszódjon túlságosan arcomon a fájdalom, melyet a sebek okoznak, bár egyik se nagyon akar menni. De mikor már majdnem összeesnék, pillantok meg Amanda mögött messzebb egy férfit, aki pontosan úgy nézz ki mint apa.
-Apád egy gazdag úriember, kell ennél több?- Mosolyog rám gúnyosan, miközben kezéből eltűnteti a csontdárdáját. - Csak az a baj, hogy van egy lánya is, vagyis csak volt! Shadow Grasp!- Folytatja mondandóját majd int kezével és egy árny marok tart felém mellyel megfog s hiába is próbálok szabadulni sehogy sem megy sőt minél többet mozgolódók annál erősebben szorítja össze az árnykezeket Amanda, ezért már meg se próbálok mozogni túl fájdalmas az önmagában is ráadásul a szorítás is egyre erősödik, sokkal rosszabb mint Lucie nagy baráti ölelései.
-Apa- Mondom kissé erőtlenül, amikor már csak pár lépésnyire van tőlünk Nathan s ennyi elég is volt ahhoz, hogy Amanda koncentrációja abbamaradjon és apa felé forduljon így én mint egy rongybaba esek a földre.
-Azt hiszem már egyértelmű, hogy ki fog innen elmenni!- Morogja apa Amandának majd odasiet hozzám és felsegít a földről amivel nem is lett volna gond ha nem kezdek el rögtön szédülni és nem cikáznának a szemeim előtt fekete pontok. – Miért tetted ezt, Eli? Hisz tudod, hogy ő erősebb!
-Mert azt mondta meghaltál!- Válaszolok halkan s ez az a pillanat amikor már végleg elvesztem erőmet és már apa tartja az egész súlyom helyettem s a fekete pontok is mintha egyre nőnének és már csak a feketeséget látom ahogy elájulok, eddig bírtam csak erővel azt a sok a sebet amit az árnytüskék okoztak.

Lassan kinyitom szemeimet s a szobában lévő sötétség kissé meg is lep, akkor ezek szerint még csak este van, akkor lehet, hogy nem is telt el olyan sok idő azóta, hogy elájultam, hogy megtudjam pontosan hány óra van megpróbálok felülni de kezeimbe melyekre támaszkodni szerettem volna éles fájdalom hasít, s ahogy lenézek látom meg a kötéseket kezemen.
-Örülök, hogy végre felébredtél- Hallom Nathan hangját majd egy kattanás után a villany fénye világítja be a szobát, s ahogy körülnézek régi szobám látványa tárul elém, világos kék falak az ágyam pedig itt van a sarokban és ezen az oldalon van az íróasztalom ami előtt egy kényelmes kis fotel van, amire a fekete táskám is van rakva. Az asztal mellett ott van az ajtó is, és az ággyal szemben a falon egy nagy tűzsárkány képe lóg, tőle balra pedig egy szép hosszú könyvespolc tele pakolva mindenféle könyvel. Amióta elmentem szinte semmit sem változott a szobám kivéve azt, hogy most két szék van egymás mellett az ágyamtól nem messze, de mind a kettő üresen áll, mert apa az ajtó mellett álldogál más pedig rajta kívül most nincs a szobában, de valószínű, hogy a másik szék tulajdonosa Lucie lesz.
-Amandával mi történt?- Teszem fel rögtön kérdésem amire most a leginkább megszeretném kapni a választ, ha már ennyit szenvedtem akkor legalább legyen már valamennyi eredménye, de úgy tűnik annyira azért apa nem örül a kérdésemnek mint amennyire én várom a választ.
-Mivel én is hallottam a beszélgetéseteket ezért úgy döntött inkább elmegy!- Számol be a történtekről kissé szomorúan, amit meg is tudok érteni valószínűleg ő szerette Amandát másképp nem vette volna el…
-És te hogy vagy?- Érdeklődők tovább egy ásítás után majd próbálok úgy fordulni, hogy rendesen lássam apát, de ez valahogy sehogy se akar összejönni túlságosan fáj mindenem, mindig s tudtam, hogy nem tesz jót az árnytüske kúra de hogy ennyire?
-Egész jól, vagyis nagyon örülök, hogy végre hazajöttél, és előre szólók nem fogod megúszni anélkül, hogy ne mesélj el mindent!- Mondja mosolyogva miközben odasétál hozzám majd egy puszit nyom a homlokomra. - De most pihenj!
Utasít én pedig mivel nekem is most ez a legnagyobb vágyam így hallgatok rá s lecsukom szemeim majd szép lassan elmerülök az álmok szép kis világában, hátrahagyva a sebek okozta fájdalmat.


//Volna egy kérdésem a kalandok után járó VE-t a karakter infoban mikor írják jóvá?//

Köszönöm és igen igényt tartok rá csak elfelejtettem leírni És köszönöm a választ is!

//Némiképp előzménye ennek a kalandnak a kép visszaszerzése nevű munka és "Az újratalálkozás örömei avagy te miért nem voltál képes meghalni?" című kalandom is//

Mentsük meg apucit!
I.Rész

Lassan sétálok Magnolia kihalt utcáin, az utóbbi napokban nem kicsit untam magam, nincs egy csetepaté sem és valamiért egy sötét céh sem tevékenykedik, nincs egy megbízás sem amit elvállalhatnék, persze ha valamelyik céhnek a tagja lehetnék nem hiszem, hogy lenne ilyen gondom. A hó és a hideg ellenére nekik biztosan van munkájuk, velem ellentétben, pedig nem egy tanúm van rá már napok óta csak az utcát járom, hátha van valami szóbeszéd egy munkáról vagy egy kiírás, de eddig egyet se találtam és hiába van rajtam hosszú térdig érő fekete kabátom így is, kezdek fázni.
De hirtelen egy közeli oszlopra kiragasztott lapon akad meg a szemem pontosabban először a munka jutalmán ami nem más mint 200.000 Gyémánt ami valljuk be nem kevés és elég jól is jönne mert a lakbért lassan ki kéne fizetnem. Ezért is gyors lekapom az oszlopról a lapot és elkezdem olvasni.

Egy mágus segítségét kérnénk elraboltak egy férfit Clover külvárosából az aki épségben visszahozza Nathariel Colment 200.000 Gyémánt jutalomban részesül. Jelentkezi a Colmen háznál lehet!

Csak eddig olvasom a kiírást mert a többi már csak arról szól, hogy, hogy nézz ki apa és hol is van a ház ahol jelentkezni kell, de én ezt mind pontosan tudom ezért futva indulok el haza ahol összeszedek pár cuccot köztük a tőrömet és a tojást amit a táskámba rakok és már indulok is a vonatállomásra és ott várom meg az egy óra múlva jövő vonatot. Az utazás Clover-ig idegtépően hosszú volt, egész útón csak apa járt az eszemben, hogy ki rabolta el és miért, komolyan mondom az utóbbi időben mintha mindenki őt szemelné ki áldozatának, először Amanda azzal jön, hogy halott most meg elrabolják, komolyan mi ez már? Legyenek már arra figyelemmel, hogy van egy lánya aki aggódik érte és különben is ezt Lucie sem ússza meg mi az, hogy így kell megtudnom azt, hogy Nathot elrabolták, egy munka leírásából kell meg tudnom, hogy elrabolták az apámat és nem hogy nekem szólnának, hogy mentsem meg, nem ők más mágust akarnak felbérelni akinek nem érdeke az, hogy komolyabb sérülések árán is megmentsék őt, míg nekem igen.
Amikor végre valahára megáll a Cloveri állomásnál a vonat, futva indulok el a hóban a házig ahol felettébb jó hangulatban szinte már dörömbölve kopogok az ajtón, amivel valószínűleg sokat nem érek el csak azt, hogy biztos mindenki ajtót nyisson nekem aki épp a házban tartózkodik de valamilyen szinten ez célom is, mivel kíváncsi vagyok milyen magyarázatot adnak arra, hogy miért nem mondták el, hogy apát elrabolták?
-Jó napot Kisasszony!- Nyílik az ajtó és rögtön köszön is nekem Emily, én pedig csak köszönésképp bólintok és lépek el mellette s ahogy az előszobába érek Lucievel találom szemben magam s egy számomra ismeretlen férfival akinek arcán látszik ugyan, hogy nem fiatal, de ettől függetlenül jól tartja magát. S majdnem több mint egy fejjel magasabb nálam, de fogadni mernék, hogy ennek ellenére majdnem vékonyabb mint én amihez azért tehetség kell mert én se vagyok valami túl súlyos egy ember. A férfinek rövid fekete haja volt és kékeszöld szemeivel hol engem hol pedig Luciet figyelte.
-Kisasszony, elvehetném a kabátját! – Szól ismét Emily, úgy tűnik a jelen lévők közül ő az egyetlen aki hozzám mer szólni bár az ő hangja is kissé remeg. „Lehet nem kéne ennyire komoly arcot vágnom…” fut át az agyamon egy pillanatra ez a gondolat, de ezt rögtön el is vetem amint ismét eszembe jut apa.
-Persze, köszönöm- mondom viszonylag kedvesen a lánynak miközben táskám leveszem vállamról majd ezt követi hosszú kabátom amit ő készségesen el is vesz tőlem majd az ajtótól nem messze lévő fogasra fel is akasztja én pedig minden szó nélkül sétálok be a nappaliba ahol le is ülök az egyik fotelbe, táskámat pedig lerakom a bőrfotel mellé, figyelve arra, hogy tojásnak biztos ne legyen baja. Ha most nyugodtabb lelkiállapotban lennék akkor biztos, hogy az ölembe raknám a kis familiárist, de így nem merem megkockáztatni még a végén valamilyen hirtelen mozdulatot teszek és kiesik az ölemből.
-Lucie, csak egy kérdésem lenne mi az, hogy innen kell megtudnom azt, hogy Natharielt elrabolták?- Teszem fel kérdésem s arra a lapra mutatok amit Magnoliában találtam és közben az említtetett figyelem aki kissé aggódva nézz engem. Komolyan mondom van egy olyan gyanúm, hogy a dühkitörésem várja, de most arra várhat egy darabig azt a rablóknak tartogatom, azonban addig jó míg ezt kedves volt dadám nem tudja.
-Nem akartuk, hogy idegeskedj édesapád miatt és mint tudod Nathariel nem épp ügyetlen mágus így valaki olyat akartunk felbérelni aki biztos vissza tudja hozni- fogalmazza meg viszonylag kedvesen azon kritikáját, hogy nem vagyok túl erős mágus, mondhatom nagyon köszönöm szépen. Komolyan tényleg erre a válaszra voltam kíváncsi…
-Köszönöm ezt a nagylelkűséget, annyira hálás vagyok amiért megkíméltek a fölösleges idegeskedéstől igaz végül is csak az APÁMAT RABOLTÁK EL –kezdtem el gúnyosan a mondandóm de felettébb idegesen folytattam tovább a beszédet ami úgy tűnik meghozta a hatását ijedten néztek rám. Igaz ilyet még nem igazán tapasztaltam Lucietől, de most valamiért jól esett, hogy ilyen érzelmet is kitudok belőle váltani, végül is félhet is ha már nem volt képes elküldeni valakit hozzám, hogy szóljon.
-Eli, én sajnálom- néz rám bűnbánóan volt dadám, de ez most valamiért nem tud meghatni túlságosan sok dolog jár az agyamban és ahhoz képest, hogy még felettébb jól tartom magam nem kicsit vagyok ideges és ha perceken belül nem tudok meg semmit Nathan elrablójáról akkor a helyzet csak romlani fog.
-Persze… szóval hallgatlak mikor rabolták el apát, hol és lehet tudni, hogy ki, vagy azt, hogy esetleg hol lehet most? – Tettem fel sorra kérdéseim mire Lucie arca a bűnbánóból a komolyra vált át, s ez a váltás kicsit jobban tetszett még a végén elérzékenyültem volna és kedvesen kezdek el vele beszélni idegességem ellenére.
-Nos két napja rabolták el édesapád, reggel elment üzleti ügyek miatt és este pedig megkaptuk ezt a levelet… - mondta majd zsebében elkezdett keresgélni s pár másodperc után kezembe nyomta a kissé már gyűrött lapot.

Én és néhány társam fogva tartjuk Nathariel Colment ha élve szeretnék látni akkor 1.000.000 Gyémántot és a térkép darabot ami a tulajdonukban van juttassák el Jack Cromwellnek, ha ezt időben megteszik akkor talán viszontláthatják Colment!

Csupán ennyi állt a levélben de már ennyiből is rájöttem, hogy Jack továbbra sem szeret titkolózni a képrablásnál is tudták a nevét és hol van, most azonban csak annyit tudok, hogy valahol Clover környékén, de hogy milyen térkép kell neki arról már fogalmam sincs.
- Megyek megkeresem Jacket- mondtam miközben felálltam s az övemre csatolt két kis bőr tőrtartót ellenőriztem, hogy jó helyen van-e majd vettem fel kabátom és a táskám, ezután búcsúzóul még intettem a kis csapatnak majd a legközelebbi kocsma felé vettem az irányt ott úgy is gyorsan terjednek a hírek, hátha véletlen valaki látta Jacket.
Hála az égnek nem kellett sokat keresgélnem a hidegben pár perc alatt találtam is egy kocsmát, mit ne mondjak nem volt túl bizalomgerjesztő a hely kinézete, de nincs mit tenni be kell menni és különben sem szokásom megijedni holmi részeges alakoktól, sokkal inkább nekik kell tőlem félniük hiszen én gond nélkül védem meg magam.
Ahogy belépek a kocsmába szinte minden szem rám szegeződik tudom biztos szokatlan látványt nyújt egy talpig feketébe öltözött 19 éves lány egy ilyen helyen, de akkor is nem értem mit kell ennyire bámulni, ha két hulla állna mellettem na akkor megérteném, de így nem. Azonban az engem vizslató szemekkel tovább nem is foglalkozva sétálok a pulthoz és az udvariasság minden fajtáját mellőzve szólok a pultoshoz.
-A Jack Cromwell név nem ismerős?- Érdeklődök mire a velem szemben álló csak felhúzza szemöldökét majd nemet int fejével.
-Hogy néz ki? – Kérdezi a pultos mély reszelős hangján, mire én kissé elgondolkodok.
-Körülbelül 25 évesnek nézz ki 180 magas szőke haja van és barna szemei- adok egy kis személyleírást Jackről mire ismét csak ugyan úgy nem a válasz ezért csak megköszönöm majd távozok is a kocsmából, ezt még eljátszom a következő 3 kocsmában is, de ott se látták a kártyamágust. De mielőtt még kilépnék a harmadik kocsmából hirtelen egy középkorú nő lép oda mellém.
-Kövess – mondja halkan majd kisétál a kocsmából én pedig utána indulok az előttem álló pedig a kocsma melletti kis utcába sétál be majd szembefordul velem. – Miért keresed Cromwellt?
-Van egy kis elintézetlen ügyem vele! – Morgom miközben az előttem álló fekete hajú nőt figyelem.
-Mi?
-Az nem rád tartózik!- Felelem ingerültem mire a nő csak felnevet, komolyan mondom kezd kicsit elegem lenni már, abbahagyhatná a kérdezősködést és inkább megmondhatná hol találom azt az idiótát.
-Valóban kicsi lány? Akkor kérdezem máshogy csak nem Colment keresed a főnőknél? – Ahogy ezeket a szavakat kimondja villámcsapásként ér a felismerés, hogy valószínűleg ő is apa elrablói közt van, ez felettébb szerencsés, főleg ha megtudom tőle, hogy hol van most.
-Hol van az apám? – Kérdezem újra mire csak egy csodálkozó pillantás a válasz, na ezt lehet kár volt elmondani, na de mindegy már nincs mit tenni. Csupán annyi, hogy nem hagyom elmenni és így sírba viszi azt az információt, hogy ki is keresi Natharielt.
-Nos ha ennyire szeretnéd tudni akkor a házatok mellett lévő erdőben van, de az is bőven elég ha nekem adod át a váltságdíjat!
-Semmit nem fogok fizetni, főleg nem neked! Death Spike! – Mondom s bal tenyeremhez odanyomom jobb kezem majd ahogy elhúzom onnan egy 1,5 méter hosszú csontdárda jelenik meg, s rögtön el is kezdek vele támadni ellenfelemre.
-Fire Ball!- Kiáltja el magát mire egy tűzlabda repül a fejem felé ami elől épp hogy csak sikerül kitérnem, de szerencsémre sikerül úgy kitérnem a támadás elől, hogy onnan rögtön esélyem volt a nő vállát megvágni a dárda hegyével, mire ellenfelem arcán egy fájdalmas grimasz jelent meg.
-Fire Ball! Fire Ball!- Varázsol ismét s szerencsémre az első tűzlabdát sikerül kikerülnöm azonban Fortuna még is csak elpártol tőlem s a következő tűzlabda sajnálatos módon eltalálja a bal tenyerem, ami valahogy nem esett túl jól. Ettől függetlenül azonban erősebben szorítottam meg a dárdát s ismét a nőre támadtam aki azonban ezt annyira nem akarta hagyni s továbbra is tűzlabdák sorozatát indította el felém én pedig támadás helyett azzal foglalkoztam, hogy kitérjek a nő varázslatai elől. Mivel őszintén szólva nem sok kedvem volt még egy égési sérülést összeszedni, de sajnos így se úsztam meg mert egy tűzlabda csak eltalálta a kabátom minek következtében annak alja lángra kapott melyet csak egy jó adag hó segítségével sikerült eloltanom. Eközben ellenfelem kezébe valahonnan egy kisebb kard került amivel rögtön rám is támadott és csontdárdámmal épp, hogy csak tudtam hárítani, de megunva ezt a harcot és persze, hogy véletlenül se én legyek a vesztes két hullát is feltámasztok akiknek a segítségével szándékomban áll megölni a nőt. Bár lehet, hogy előtte még meg kéne tudnom, hogy mit tud arról a térképről amit el kéne vinnem nekik és pontosan az erdőn belül hol is vannak Jackék, de nem fogom megkérdezni hamarabb ölöm meg őt mint, hogy megkérdezzem, különben is nem kell a segítsége nem olyan nagy az az erdő ami a házunk mellett van. Meg aztán azt a helyett úgy ismerem mint a tenyerem mivel kis koromban mindig ott gyakoroltunk apával, hogy mások ne tudjanak róla.
-Véged!- Suttogom halkan s mintha ez lenne a végszó a két általam irányított hulla lefogja a nő kezét s így nekem esélyt adva arra, hogy mindenféle ellenállás nélkül az ellenfelem szívébe márthassam csont dárdám hegyét. S amint ezt megtettem egyszerűen megszüntettem irányításom a csontvázak felett s azok a földre esnek ahogy velük együtt a halott ellenfelem is szívében a fegyveremmel, majd mint aki jól végezte dolgát indulok el a házunk melletti erdő felé, nem is foglalkozva tovább a nővel…