Magánküldetés: Őrült elme (Elizabeth Colmen, Seraphine Mortalité, Bonnie)

Már egy hete is megvolt annak, hogy beléptem a Skull Order-be, mikor a klánmester magához hívatott. Most is ugyanannál az asztalnál ült, mint mikor először láttam meg, bár akkor még nem tudtam, ki is ő. Őszintén szólva nem is érdekelt.
Sariel-el együtt odasétáltunk és leültünk a körasztalnál. Sariel ma egy fehér inget, mélyszürke nadrágot és egy ehhez illő szürke mellényt és egy elegáns nyakkendőt viselt.
- Mindig veled van? – kérdezte a mester nézve a csontvázat.
- Sariel-el elválaszthatatlanok vagyunk. Igaz kedvesem? – azzal rámosolyogtam és lágyan megsimítottam az állkapcsát. Mester felnevetett, aztán egy képet csúsztatott elém.
- Öld meg.
- Hol találom?
- Emoren városában. Nemrégiben szökött el a klánból és olyan titkok tudatában van, ami nagyon nem tenne jót nekünk, ha kitudódna. Tehetséges nekromanta volt, de az árulásáért bűnhődnie kell.
- Nekromanta?
- Igen az – felelte vigyorogva és az arcomat kezdte fürkészni. Ez a megbízatás remek alkalom volt számomra, hogy közelebb kerüljek Sariel felélesztéséhez. Talán vannak használható jegyzetei, vagy ha nem is a testét felhasználhatom a kutatásaimhoz.
- Rendben. – mondtam a mesternek, majd fölálltam – Indulunk kedvesem.
- Még valamit. Ha elfogadsz egy tanácsot, akkor a szegénynegyedben keresd. Ott a legkönnyebb elrejtőzni. És ha már a rejtőzésnél tartunk…
Ekkor a vaskos, szőrös kezét a mellette lévő falon egy árnyékba dugta és kihúzott belőle egy fekete ruhadarabot és a kezembe dobta. Széthajtottam és egy utazó köpeny volt.
- A társad eléggé kilóg a tömegből és ha lehet kerüld a feltűnést.
Bólintottam, majd odaadtam Sariel-nek a köpenyt, aki azonnal magára kanyarította és a fejére húzta a csuklyát. Az „arca” teljesen homályba burkolózott, mégis, ha esetleg valaki jobban megnézte volna a megtestesült zord kaszást hihette volna róla.
A városban volt egy kicsi állomás. Sariel-el odamentünk és felszálltunk az első Emoren-be tartó vonatra. Végig szorosan Sariel-hez bújtam az egész út alatt, ami nem volt több másfél óránál, majd a vonat csikorogva megállt az Emoren állomáson és leszálltunk róla.

Az állomás a település központjában volt, így a külső gyűrű felé vettem az irányt. Némi sétálás után elkeveredtem a szegény negyedbe. Egyből feltűnt, amikor beértem a negyedbe. A romladozó házak, a rendetlen utcák, mind-mind erről árulkodtak. Nem sok hiányzott, hogy az ember ezt akár nyomornegyednek titulálja. Bár talán egy helyi arisztokratának éppen édes mindegy lett volna.
Sariel-el végig jártuk az utcák nagy részét, de semmit nem találtunk, ami a szökevény nekromanta nyomára vezetett volna. Végül betértem egy boltba. Az ajtó nyitását egy kis csengő csilingelése jelezte, mire a túloldat egy függöny mögül előbukkant egy férfi és beszaladt a pult mögé.
- Miben segíthetek?
- Ezt a férfit keressük. Nem látta? – nyújtotta oda neki Sariel a fényképet csontos ujjival. A férfi pupillája ki tágult és remegve nézett fel Sariel-re és meglátta a csuklya alatt a „csontos arcát”. Ijedten hátrálni kezdett egészen a falig. Arca verejtékezésbe kezdett.
- H-hát igaz… A holtak értünk jöttek… Kérem… Ne… - hebegte remegő hangon. Furcsán néztem rá. Nem értettem miről beszél.
- Miről beszél?
A férfi nem felelt csak reszketve meredt előre Sariel-re. A némasága hamar felbosszantott és akaratom szerint Sariel előre nyúlt és elkapta a férfi ruhája nyakát, majd a pulthoz rántotta. Másik kezével rátenyerelt a férfi fejére és a pultra nyomta.
- Még egyszer felteszem a kérdést. Miről beszélt az előbb?
A férfi szemgolyói felém fordultak és kétségbeesés tükröződött belőle.
- A holtak! A temetőben a holtak kísértenek! Rengetegen meghaltak már vagy tűntek el. Kérem… ne öljön meg… - mondta a végét már könnyes szemmel. Sariel elengedte a férfit és gondolkozóba estem. Ezzel kaptam valami kiindulási pontot. Ez után a következő hely, ahova ellátogatunk tehát a temető volt.
Megkérdeztem még a temetőhöz vezető legrövidebb utat. A férfi remegő hanggal elmagyarázta. Ekkor már fordultam volna el, de megpillantottam oldalt a falon egy különös díszt. Egy rapiert. Elkerekedett a szemem. Ilyenje volt régen Sariel-nek is. Emlékszem, rengeteget gyakorolt vele az edzőtermében. Szinte mindig vele mentem és néztem őt.
Parancsomra Sariel leemelte a fegyvert, mire a boltos felülkerekedett félelmén és hőbörögni kezdett.
- Öld meg. Túl sokat tud.
Sariel kihúzta a vívótört a tokból és maga elé tartott, aztán a következő pillanatban már vér sercent ki a falra, a férfi pedig holtan rogyott össze. Sariel visszatolta a rapiert a tokjába, majd az utazó köpeny alá, az övére fűzte.
Magunk mögött hagytuk a boltot és a temető felé vettünk az utunkat.

/ Sariel fegyvere /

Már mikor közeledtem a temetőhöz érezte, hogy valami nincs rendben. A halál aurája vette körbe az egész helyet. A nyikorgó rács kapu tárva-nyitva állt. Belépve már egyértelmű vált, hogy a nekromanta, akit keresek járt itt és ő felelős a városban lévő felhajtásért. Már csak meg kellett találnom és likvidálnom.
Sariel-el bentebb mentünk a temető szíve felé, hátha találunk valami nyomot, amin tovább mehetnénk. A sírkövekkel borított hely epicentrumában egy hatalmas kripta mögül két termetes élőhalott bukkant elő.
Ami rögtön feltűnt bennük, hogy ezek nem egy testből valók voltak. A varratok és a különböző színű bőrfelületek, mind erre utaltak. Kezdett egyre jobban érdekelni ez a nekromanta. Értékes tudása lehetett, ami biztosan hasznos számomra és meg kell szereznem.
Mindketten elég eltorzult teremtmények voltak. Az egyikükből csont kinövések voltak a teste különböző részein, mint a térd, könyök, kulcscsont, valamint a kézközépcsont kettévált és az egyik fele hegyes szuronyként kivált a kézfejből. A másik hátából pedig denevéréhez hasonló démoni kinézetet kölcsönző szárnyak lógtak ki.
A nekromanta érdekes szintre fejlesztette képességeit.
- Drágám, ha kérhetem…
Sariel előhúzta újonnan szerzett kardját és vívópózba állt, majd amint a csontos zombi elé lépett kecses mozdulatokkal szúrást adott le. Kettőt a mellkasba egyet pedig a májba. Látszólag nem zavartatta megát és tovább haladt. Sariel ezúttal a fejre ment. Megkísérelte levágni, azonban ezt már nem hagyta. Fölemelte a csontos kezét és azzal védte ki.
Eközben a denevéres zombi kiterjesztette a szárnyait és fölreppent, majd a magasból csapott le rám. Oldalra ugrottam és előrántottam a kukri késemet a táskámból. Újból a magasba emelkedett és felém száguldott, ám ezúttal vártam rá. A kellő időben ugrottam arrébb és a pengével végig hasítottam az oldalát. A lény becsapódott egy sírkőbe.
Visszanéztem Sariel-re, de nem hittem a szememnek. Abban a szörnyűséges pillanatban szúrta át a ruháját a csontos kezével és törté szét néhány alsó bordáját.
- Neeeee!
Nem figyeltem eléggé Sariel-re. Hisz a pontos irányításom nélkül nem képes precíz mozdulatokra. Csak egyszerű mozgásokra és parancsokra képes. A folyamatos figyelmem és varázserőm rá fordításának köszönhetően képes élő embert meghazudtoló cselekvésekre.
A lény felé hajítottam a késemet, ami pörögve felé szállt és beleállt a fejébe, majd oldalra dőlt.
- Sariel! Drágám!
Odarohantam hozzá és az ölembe vettem. Simogatni kezdtem a fejét és magamban motyogtam, hogy semmi baj nem lesz. Minden rendben lesz.
Ekkor mellettem a sírkő törmelék közül feltápászkodott a denevéres lény és szinte vele egyszerre a csontos zombi is felkelt a földről, persze a kés továbbra is kikandikált a fejéből.
Dühös tekintettel emeltem fel rájuk a fejemet. Megszüntettem az irányítást Sariel fölött és egy halottra való koncentrálás helyett a temetőben lévő összesre kezdtem el. A földkupacok rezegni kezdtek és kezek jelentek meg, majd hozzá tartozó fej, törzs és a többi testrész. Halottak egész serege bújt elő a földből és indult meg a két szörny felé. Fölkaptam a földről Sariel rapierjét és reménykedtem, hogy a számbeli fölényem valamiféle előnyhöz juttat az ő szívósságuk és erejükhöz képest.

A holt sereg megindult a két termetes zombi felé és bekerítették őket. A csontos és a szárnyas zombi sorba csapkodta le a gyenge halottakat. Nem volt elég erőm, hogy mindegyikük mozdulatait irányítsam, így csak egyetlen kezdeti parancsot teljesítve nyomultak előre, hogy megragadják őket és lefogják.
A repierrel a kezemben rontottan neki a csontosnak. Kerülgetve a halottakat végig szaladtam a tömegen, majd az egyik elütött hullára ráugrottam és elrugaszkodva róla a magasba szökkentem. A fegyverrel mélyen a kulcscsont fölé szúrtam és végig beleszúródott. A bal kezemmel ráfogtam a fejéből kilógó kukrira, majd kirántottam onnan és szabdalni kezdtem. Kirántottam a rapiert is, de ekkor a derekamra fogott és a földhöz vágott. Az ütés egy pillanatra letaglózott és arra az időre a halottak fölött is elvesztettem az irányítást. Az összes élettelenül eldőlt, de amint koppantak a földön már keltek is fel és folytatták a rohamozást.
A földön fekve oldalra fordultam és megpróbáltam feltápászkodni. A hátam is eléggé lüktetett. Ahogy oldalra fordultam, észrevettem, hogy a denevér szárnyas dög lába mellett fekszek. Épp egy hullát csapott le, mikor kiterjesztette a szárnyait és felakart röppenni, de akkor két élőhalott rákapott a szárnyára és nem hagyták. Ez volt a lehetőségem. Felnyomtam magam a földről és a kukrival rácsaptam a szörny lábára. Sajnos nem volt elég erős a csapás ahhoz, hogy letudjam vágni a lábát. Félig jutottam csak. A húst átszelte, de a csontnál megakadt, viszont ez után már nem tudott ránehezedni a lábára és összerogyott. Először azt hittem, hogy az élőhalottak, akik az irányításom alatt voltak, azok passzírozták maguk alá, de tévedtem.
Ekkor a másik zombi és összeesett. Jól tudtam, hogy ez egyet jelenthetett. A nekromanta megszüntette az irányító mágiát rajtuk. Megszüntettem én is a sajátomat és ismételten csak Sariel-re koncentráltam, aki ekkor emelkedett fel a földről. Fekete köpenye meglibbent a szélben, aztán kinyúlt a kezével és a fejére húzta a csuklyát.
A szemem sarkából ekkor valami csillanást láttam. Azonnal odakaptam a fejemet. A kripta kapuja lehetett az. Legalább is úgy tűnt nekem. Sariel kíséretében oda sétáltam, közben átadtam neki a kardot, amit azonnal vissza is helyezett a tokjába.
Végighúztam a kezemet a kemény kőajtón, majd megfogtam egy belőle kilógó vaskarikát és húzni kezdet, de nem engedett. Nem bírtam sehogy se kinyitni. Nem adhattam fel itt.
- Valamit ki kell találnunk Sariel. Érzem, hogy nagyon közel vagyunk már a célunkhoz…
Ekkor a távolban zajt hallottam. Két lány jelent meg a temető szélén. Úgy tűnt még nem vettek észre, így Sariel-el a kripta mögé húzódtunk, ahonnan nem láthattak minket. Biztos voltam, hogy nem helybéliek. A bolt tulajdonost elnézve az itteniek túlságosan félnek, hogy ide merészkedjenek. Első látásra a ruhájuk pedig nem tűnt rendfenntartó egyenruhának. Egyenlőre vártunk Sariel-el, hogy mi sül ki az egészből.

A másik sikátorban sem találtunk semmit, se egy hullát vagy gyilkosságra utaló jeleket vagy akármit ami segíthet abban, hogy kiderítsük pontosan mi történt itt, bár már egy dologban biztos voltam egy nekromanta mágusnak is köze van a dolgokhoz vagy legalábbis az a 8 hulla akivel nem rég találkoztunk erre utal.
Mikor már meguntuk a keresést ebben a sikátorban mentünk volna a másikba hátha ott több szerencsével járunk, de hirtelen Bonnie megfogja a kezem s visszahúz, hogy ne menjek tovább.
- Hallottátok? Újabb gyilkosság történt, az öreg boltost kapták el!
- Én még láttam is a helyszínt, itt van a közelben, undorító, már megalvadt a vér! - ordítja egy férfi, s ekkor fogalmazódik meg bennem a az ötlet, hogy nem ártana elmenni abba a boltba.
- Asszem ez nyom.. keressük meg azt a boltot! - suttogja Bonnie s én egyetértően bólintok mivel nekem is ez volt az ötletem.
Mivel mindketten ugyan azon az állásponton voltunk így elindultunk a bolt felé eleinte csak sétáltunk majd egyre gyorsabban mentünk s a végére már futottunk. Sietősen léptem be a boltba Bonnie után s mosolyogva tapasztaltam, hogy majdnem belegabalyodik a szalagokba. Azonban mikor megláttam a férfi holtestét és a falon a vért lefagy az arcomról a mosoly.
Mikor kissé jobban megnézem a férfi holtestét megláttam az a viszonylag kis sebet mely a halálát okozta s ez a kis seb fel is kelti érdeklődésem hiszen az eddigi áldozatok máshogy lettek megölve a felügyelő elmondása szerint legalábbis biztos.
- Azt hiszem, mennünk kéne. - motyogja előttem Bonnie s mivel magával húz így nem volt időm tovább gondolkodni azon, hogy vajon ugyan az az ember ölte-e meg ezt a boltost mint a többi embert.
Majd egy kis séta után vére elértünk oda ahova Bonnie akart menni a temetőbe.

//Elnézést kérek a késői postolásért csak internet problémáim adódtak//

A két alak bentebb jött a temetőben, majd a kriptánál kötött ki nem messze tőlünk. Ekkor nagy meglepetésemre a kripta ajtaja lassan kitárult. Először arra, gondoltam, hogy megvárom, míg bemennek, aztán utánuk lopakodok, de ha az előbb nekem nem nyílt ki, lehet, hogy pont az orrom előtt csukódna be, azt pedig nem akartam megkockáztatni. Ránéztem Sariel-re. Eléggé az arcába volt húzva a csuklya és a fekete köpenye valamint a ruhája is remekül takarta, így sehol se látszódott rajta a csontváz mivolta. Nem volt mit tenni fel kellett vállalnom magamat akármennyire is nem szerettem volna. Így végül előléptem a helyemről mielőtt még késő lett volna. A két lány már épp készült belépni a kriptába, mikor mögéjük értem.
- Várjatok!
Az egyikük észre sem vett, míg a jobb oldali lány az felém fordult, aztán megbökte a mellette lévőt mire már ő is észrevett. Köszöntek nekem, aztán a lány, aki sokáig csak bambult észrevette Sariel-t és nézegetni kezdte.
- Fú milyen vékony!
Azzal közelebb lépett, hogy jobban szemügyre vegye, de lángoló tekintettel elé álltam.
- Ne merj hozzá érni! – mordultam rá ingerülten.
- Jól van na! De hát csupa csont és bőr szegényke! – válaszolt viccelődve. Nem is tudta mennyire közel járt a valósághoz.
~ Lehet egyszerűbb lenne, ha megölném őket… - morfondíroztam magamban. De gyorsan elvetettem az ötletet, mert féltem, hogy akkor a kripta ajtaja azonnal becsukódna. Sajnos muszáj volt így életben hagynom őket és velük tartanom. Valami gyors hazugságot kellet kitalálnom, hogy minden további nélkül tovább haladhassak. Felhasználva a boltostól hallottakat már össze is állt a fejemben egy történet.
- A nevem Halibel – fogalmam sem volt honnan jött ez a név, de hirtelenjében ez ugrott be – és a helyi gyilkosságok ügyében nyomozok. Ő pedig a társam Gabriel. Eddigi munkánk alapján a tettes minden bizonnyal itt lehet valahol. Ne is húzzuk tovább az időt. Menjünk.

- Az én nevem Elizabeth – mutatkozott be a másik lány, majd egy kérdéssel folytatta – És eddig milyen kutató munkát végzet… vagyis végeztetek?
Gyorsan átgondoltam a kérdést, majd igyekeztem egy általánosított választ adni, amivel nem bukhatok le.
- Először a helyi rendőrségen voltunk, majd a szegény negyedben kérdezősködtünk, ahol kiderült egy-két dolog és gyanússá vált a temető. Senki nem merészkedik ide, ezért ez a legjobb búvóhely a tettes számára.
Közben beléptünk a kriptába, ami első látszatra teljesen szokványos kripta volt. Aztán bentebb haladva a nekünk baloldali falnál egy alagút nyílt, mellette pedig egy nagy kupac föld hevert.
Nem teketóriáztunk sokat egyből bementünk. A földbevájt alagút először roskatag és hanyagul kiásott volt, de ahogy haladtunk befelé fokozatosan egyenletesebb lett a felülete. Később már gerendák is voltak rendesen és világítás is.
Helyenként tompa csobbanást is hallhattunk, de az okát nem láttuk. Ezen az apró zajon kívül pedig más zajforrás nem volt. Semmi élet nem volt itt lent, holtak viszont annál inkább.
Az útvesztőre emlékeztető folyosó rendszer végül kitágult és egy kiöblösödéshez érkeztünk, melynek a közepén két élőhalott várt minket. Pont olyanok, mint amikkel fent a temetőben találkoztam. Vagy talán ugyanazok voltak, bár inkább az első lehetőséget tartottam valószínűbbnek.
- Drágám…
Sariel előhúzta a rapiel-jét és célba vette a szárnyas szörnyet. Én is előrántottam a táskámból a kukrit és megpörgetve a kezembe felé szaladtam. Előnyben voltunk, mivel nem tudta kihasználni a szárnya adta lehetőségeit.
Sariel ért oda először és végig hasította a monstrum hasfalát, amiből vér és belsőség ömlött a földre. A dög ezzel mit sem törődve Sariel feje felé csapott. Szerencsére, mivel Sariel minden mozdulatát én irányítottam és nagyobb szögű rálátásom volt a harcra, így eltudta kerülni időben a fejvesztést és leguggolt. A kardját azonnal a lábába döfte és nem engedte neki, hogy elmoccanjon. Én ekkor érkeztem a hátához. A földről a hátára szökkentem és a nyakába mártottam a késemet, majd végig szántottam egészen a homlokáig a húst és a koponyát. Sariel ekkor kirántotta a kardot a lábából. A szörny eldőlt és vergődni kezdett a földön, közben engem elkapott a derekamnál fogva és elhajított. Végig csúsztam a porban és sikerült annyi plusz lélekjelenlétet összekaparnom, hogy Sariel bevihessen egy végzetes vágást, amikor az élőhalott szörny a földön feküdt.
Végezetül kirántotta a kardot a testéből és letörölte a pengéről a vért a köpenye szélében, majd visszadugta a hüvelybe. Ezután odajött is kinyújtva a kezét felsegített a földről.
- Köszönöm, kedvesem.
Ekkorra már a másik két lány is végzett a csontos élőhalottal.