Mikomi

Név: Mikomi
Nem: lány
Életkor: 14
Mágia: Fegyver mágus

Céh: Lamia Scale
- a céh szimbóluma a mellkasán a Szegycsont felső részén található

Jellem:
Lényeget véve, ő egy aranyos és kedves lány, aki azonban nem nagyon érti azt a világot, amibe hirtelen belecsöppent. Nem érti a céhek és a tagjainak összetartását, hogy miért annyira fontos nekik ezen kötelékek, nem érti, hogy hogyan képesek megbízni akárkiben, egy barátban egy társban, feltétel nélkül és őszintén. De ez nem is csoda, hiszen ő sohasem élt át ilyent, egyetlen egy személy volt az életében az anyján kívül, akiben megbízott és ő is elküldte magától nemrég, éppen ennek köszönhetően, mára teljesen nem képes megbízni senkiben, még ha egy apró szikre maradt is benne!
De ennél is félelmetes az az elhatározás, mely az anyja halála óta benne szunnyad és minél erősebbé válik. A bosszúvágya, hol megölhesse azt az embert aki a szeme láttára ölte meg az anyját, az embert, akit az apjának kéne neveznie és szeretnie.
De bárhogy nézzük, akadnak pozitív jelek is, hiszen Mikomi hajlandó tanulni, megpróbálni, hogy megértse ezt a világot végre, ezért néha képes kinyílni is, főleg ha valaki leakarja venni a lábáról epres sütivel, ami mellesleg a kedvence, vagy pedig virággal, méghozzá liliommal, amiért a legjobban rajong és szerinte a legszebb illata van minden virág közül. De ha valaki szokásokról és az ősi hagyományokról akar vele beszélni az is már pozitívum, hiszen Mikomi annak a kornak és eszméknek megszállottja (itt főleg a japán hagyományokra épít).


Kinézet: (Ha nem vállt ruhát általában ezt hordja!)
Magasság= 154 cm
Súly= 43 kg
Szemszín= Élénk Kék
Hajszín= Rövid Fekete
Bőrszín= Fehér bőrű

Általános Ruházat= Katt Ide a KÉPHEZ
Egy kék színű egybe részes ruha. A streccs felsős hosszú újak mellett egyáltalán nincs kivágva, szinte teljesen zárt, rakott szoknyával, illetve magas szárú csizmával.

Felszerelés:

• Ex-Quip: Katana /Ölt-vált: Katana (Kezdő fegyver)
  
• Bottomless Flask / Feneketlen Kulacs (2.000 Gyémánt)
  
• Magic Map / Mágikus térkép (10.000 Gyémánt)
  
• Magic Cloak / Mágikus köpeny (10.000 Gyémánt)
  
  
• Pizsama (100 Gyémánt)
  
• Bikini (100 Gyémánt)
  
• Kimono (100 Gyémánt)
  
• Téli ruha szett (100 Gyémánt)
  
• Japán középiskolás ruha (100 Gyémánt)
  
• Utazó ruha (100 Gyémánt)
  
• Sport ruházat (100 Gyémánt )

Előtörténete:

Mikomi egy téli éjszakán látta meg a napvilágot. A tél a pusztulás jele a természetnek, amikor a fák kopaszon tűrik a természet vad haragját, amikor elhalnak a gyengébb fák a zord hidegben. Ez a tél, mely kegyetlen és mégis olyan gyönyörű, pont olyan mint maga az élet. Azonban a téli hideg enyhülésével lassan az új élet csirája kezd növekedni, ahogy a tavasz egyre közeledik. Talán maga Ano (Mikomi apja) is rossz előjelnek tekintette volna, hogy lánya egy ilyen baljós évszakban jön világra, de ő az újjászületést, a tavasz közeledtét látta a csecsemőben, vagy akarta látni. Az elméjében azonban más, apró gondolatok is megfordultak, baljóslatú és nyomasztó gondoltatok. És Mikomi születése valójában a végét jelentette mindennek.
Születése után három nappal édesanyja (Imiko) egy előre nem látható fertőzés miatt, hosszú szenvedés közepette halt meg. Váratlanul, semmi előjel nélkül, mely csak a tragédiák első felvonása volt a történetben. A feleségét elvesztő apa elméje pedig megbomlott, az a nő, akiért mindent feláldozott, meghalt és nem tudott mást vádolni mind a saját gyerekét. Ki tudja, hogy erre az elhatározásra saját maga önostorozása után jutott vagy valaki ügyesen elültette a fülében ezen kétségek szikráit. És Ano teljes megbizonyosodással vélte látni, hogy újszülött lánya a hibás a felesége hallálla miatt. Már átkozta a napot, mikor megszületett. Kitudja, talán mérgében meg is ölte volna az újszülöttet, ha Imiko húga nem veszi magához a kislányt. Nem sokkal ezután, Imoni (Imiko húga) az újszülöttel elmenekült az apa tombolása elől és eltűnt annak szeme elől, óvatlanul abban hinne, hogy sohasem talál majd rájuk.

Mikomi alig volt ötéves, amikor Imoni elkezdte tanítani ősei technikáira, hiszen az ahova ők tartoztak nem egy céh volt, sokkal több, egy klán. Egy klán, ahol a tagokat nem másra, mind a tökéletes gyilkolásra képezték ki, arra, hogy a klán fennmaradása érdekében a pénzért, a hatalomért vagy éppen a helyes út megtartása végett, de akármikor bevethetők legyenek és az életüket tudják áldozni parancsra. Mikomi nem hazudtolva meg őseit, hihetetlenül gyorsan megtanulta az alapjait annak ami később rá várt és nagyobb hasznát vette mind bárminek azelőtt.
Kemény edzések sorozata, mely nem ismert kegyelmet és úgy tartotta, hogy az emberbe a legjobb fiatalon beleverni, a fájdalom nem egy olyan érzés mely uralkodhat valakin, hanem csak egy érzés melyet el kell nyomni, de ugyanakkor el kell fogadni. De a legjobb az ha nem is kell érezni és átszenvedni, hiszen a legjobb bérgyilkost nem veszik észre, se mielőtt lecsap, se amikor már lecsapott az áldozatra, annak ne legyen esélye felfogni hogy mi is történt. Csendesen az árnyékokban maradni, várni és amikor eljön az idő gondolkodás nélkül, kegyelem nélkül, a leggyorsabban lecsapni. Nem szemből hanem hátulról, nem az a lényeg hogy esélyt adjunk az ellenfélnek, hogy egyenrangú harcban győzzük le, hanem az ilyen ideológiákat és együttérzéseket félresöpörni és eldobva higgadtan gondolkodni minden helyzetben.
Imiko ezt akarta megtanítani unokahúgának, de nem volt rá képes. Nem volt képes nővére gyerekére is ráerőltetni ugyanazt a sorsot, melyet ő, nővére és annak férje már átélt fiatalon. Ők elmenekültek azon sors elől és nem akarta, hogy a történelem megismételhesse egymást. Nem olyan drasztikus és célratörően, a büntetésre és a fegyelemre tanítva csupán Mikomi-t. Nem azt akarta hogy a lány olyanná váljon mind ők, hanem csak azt akarta, hogy ha kell megvédhesse magát akárkivel szemben. ÉS az a nap egyre csak közeledett, mikor a második tragédia és mindenek a fordulópontja eljött és Mikomi-nal szembekellet néznie azzal, hogy a saját sorsát nem törölheti el és változtathatja meg.

Azon az éjjel Imoni haláláról álmodott. Egy szörnyűséges rémálom, melyet sohasem felejtet el. Hangosa kiabálásra ébredt, ahogyan álmosan mászott ki az ágyból, hogy megnézze, mi is történik. Ide-oda dülöngélve sétált az ajtóhoz, ahogyan a mozgása lassú ás monoton volt, de ezen nincs mit meglepődni, hiszen félálomban volt, azt sem tudta hogy mi történik, még a két veszekedő ember szavait sem értette, bár azt, hogy Imiko egy férfival vitázik, azt valahogyan furcsa mód mégis kivette. Hallotta a férfi komoly hangját, ahogyan a lépések egyre közeledő hangja miatt megijedt. Nem tudta ki lehet az, de közelített hozzá és még az anyja (Imiko-ról azt hiszi, hogy az anyja) sem tudta megállítani. Ez futott át az agyán, miközben az álom eltűnt a szemeiből és villámgyorsan rejtőzött el az ágy alatt. Az ajtó lassan kinyílt, ahogyan a szobában uralkodó sötétség és a kintről beszúródó fény miatt a férfi arca homályba burkolózott.
- Hol van? -kérdezte a férfi ideges hangon, ahogyan mögötte megjelent egy női alak is.
- Megmondtam, hogy nincs itt! -hallotta Imiko határozott hangját. - És most menj el! - utasított a férfit, aki hirtelen megfordult és egy határozott és mégis villámgyors mozdulattal kapta el a nő haját és rántotta be a szobába. Imiko hassal előre ért padlót, éppen az ágy ellőt, ahogyan a tekintette abban a pillanatban találkozott Mikomi-éval. A kislány látta, ahogyan az anyja meglepődik, majd lassan elmosolyodik.
Ugyanaz az erős kéz ragadta meg abban a pillanatban a haját és újra a magasba rántotta, Mikomi látta anyja levegőben logó lábait, ahogyan elvesztette a fejét. Kezeit a szája elé tartva próbálta eltüntetni egyre gyorsuló légzését, ahogyan megszűnt számára a külvilág. Nem hallotta azokat a szavakat, melyet a két fél váltott, pedig ha hallotta volna, akkor valószínűleg minden megváltozott volna már akkor. Csak saját magától kérdezte egyre hangosabban és hangosabban a lelke mélyéről feltörő kiabálás közepette, hogy miért történik most ez, ki ez az alak, mit akar?
Váratlanul azonban a válasz helyet másvalami térítette észhez. Kezei nedvesek voltak, de nem a saját könnyei miatt, a meleg folyadék váratlanul érte őt, de nem látta mi az, mégis furcsa és eddig sohasem tapintott érzés járta át a kezeit. Ugyanakkor nehezen tudott mozdulni is, mintha nyomná valami. Az a furcsa érzés, mely a kezein érzett, újra és sokkal élesebben érte el. Az arcán, a haján érezte a forró folyadékot, ahogyan végigcsorog az arcán és akkor vette csak észre azt a csöpögő hangot is, mely a feje fölül érkezett.
Lassan és gépiesen mászott ki az ágy alól, kíváncsi volt, hogy mi lehet az, bár valahol legbelül jó tudta, de a saját két szemével akarta látni. Lassan felállt, ahogyan az ágyra nézett és amit látott azt sohasem felejtette el. Nem sírt többet, csak nézte az ágyon lévő holtestet, az anyja holtestét, a kezében lévő apró kis kést. Lassan kinyújtotta apró kis kezeit, ahogyan erősen és erőltetve ugyan, de sikeresen kihámozta Imiko görcsöz kezei közül a fegyvert. A kés markolata tökéletesem beleillett a tenyerébe. Lassan megfordult, a elindult kijárat felé. Mindkét kezével fogta az apró kis fegyvert fegyvert, a mellkasa elé szorítva, ahogyan kilépett a vakítóan világos folyosóra.
A padló ott hideg volt és száraz, ahogyan minden egyes lépéssel egy vakítóan vörös kis lábnyom maradt a fapadlón. Mikomi jól hallotta a konyhából kiszűrődő hangokat, valaki most a kezeit és hangosan káromkodott. A kislány nesztelen volt, könnyedén és észrevétlenül elérte az ajtót mely nyitva volt. Belépett rajta és meglátta őt. Szemtől szembe által vele, a férfival aki hozzá hasonlóan nem mozdult. Mikomi egyenesen a szemébe nézett, azokba az élettelen szemekbe. A férfi mondott valamit, de nem hallotta tisztán. Az kitörő érzelmek pedig átvették a teste felett az uralmat. Kiáltása hangos volt és szívszaggató, ahogyan a férfinak rontott. A kést előre szegezve szó szerint nekiugrott a férfinak, aki megdermedt valamiért. Nem védekezett, egyszerűen csak ott állt, ahogyan a kés elérte a férfi hasát. Mind kés a vajba, olyan könnyedén hatolt bele a férfi testébe az apró kis tőr, mely végre őt is észhez térítette. Ugyanolyan gyors mozdulattal, mind amikor Imiko-t kapta el az az izmos kéz, megragadta Mikomi torkát és magasba emelte.
Szinte érezte az arcán a férfi lélegzettét, ahogyan egyenesen belebámult azokra a zöld szemekbe, melyek valahogyan ugyanolyanok voltak mind az öv. Ugyanaz a élénkzöld árnyalat, mely annyira gyönyörűvé tette az arcát. A szemeibe könnyek szöktek, ahogyan behunyta a szemét és a kezében szorongatott kés végigszántotta a férfi arcát, akinek a keze egy pillanatra szorult csak meg a nyakán, ahogyan úgy hajította el, mind egy darab rongybabát.
A világos és élénk szoba helyet újra hallotta azokat a cseppeket, de mégis, ez más volt. Hűsítő és mindent elárasztó. A talaj puha volt alatta és nedves, pont amikor az ágy alatt volt. De mégis valamiben más eltért attól. A hátán feküdt, miközben látta a komor felhőket az égen. Esik! Állapította meg, miközben megpróbálta a tekintetét másra terelni. Minden porcikája sajgott, a mellkasára nézve pedig látta a saját arcát.
- Üveg? -kérdezte halkan, ahogyan a férfi arcát is kivette a konyhai ablakon túl. Őt nézte, egyenesen őt, ahogyan a feje lehanyatlott. Erőtlen volt és úgy érezte hogy aludnia kell. Lassan lecsukódtak a szemei és aludt, pont úgy mind amikor felébredt a szobájában.

Azon az éjjel Imoni haláláról álmodott. Egy szörnyűséges rémálom, melyet sohasem felejtet el. Hangos kiabálásra ébredt, ahogyan felriadt. Besütött a nap a szobába, ahogyan megkönnyebbült. Álmodta csak egészet, minden csak álom volt. Bárcsak az lett volna. Ahogyan lassan magához tért rájött, hogy az a szoba ahol van nem az övé, a mellkasa fájt ugyan az egész testével egyetemben és bizony lassan rájött, hogy az nem állóm volt hanem maga a valóság. Egy pillanatra könnyek szegtek a szemeibe, de azonnal letörölte őket. Nem akart sírni.
- Nem szégyen a sírás ha elveszítünk valakit, aki közzel állt hozzánk! -hallotta egy öreg férfi hangját, ahogyan összerezzent. A mellet lévő papírajtó félrecsúszott és egy kimono-t viselő, ősz szakállas férfi nézett. - Sírj csak ha akarsz, nem néz senki majd gyengének, ha megteszed.
- Nem!- törölte ki az utolsó könnyet a szeméből. -Az anyám arra tanított, hogy az ilyen megnyilvánulások mások ellőt nem megengedtek, és amúgy sem tudok sírni. -mondta komoran- Addig nem, míg meg nem ölöm azt az embert aki ezt tette velem. Az ő holteste felett képes leszek majd sírni, de addig egy könnyet sem hullajtok! Elfojtom a keserűséget és a szenvedésemet felhasználóm, hogy megtegyem amit kell, hogy készen álljak a bosszúra.- mondta határozottan és a lehető legelszántabban.
- Ennek örülők!

A magas és szikár, de mégis már nyolcvanéves, hosszú hófehér szakállú férfit Inazami-nak hívták és mindent elmondott Mikomi-nak. Az a pár néma nap mikor megmozdulni is fájt neki, amikor olyan kiszolgáltatott volt mind addig sohasem lassan elmúltak. A sebek összeforrtak és ha fájdalmak közepette is, végre kívülről is láthatta azt a birodalmat, ahova került. Furcsa épületek és annál is furcsább emberek.
De a fájdalom örökre megmaradt az elméjében, nem a testi, hanem a lelki, az a szilánk mely azóta is a mellkasát nyomja minden este. Az a látvány, mely azon az éjszakán történt, örökre beleégette a fiatal Mikomi lelkébe azokat a pillanatokat. És az sem változtatott ezen, hogy ahogyan teltek a napok, a hetek, a hónapok, ahogyan a hegek is lassan teljesen eltűntek a a testéről és kezdte mindenki befogadni a fiatal gyereket és talán ő maga is úgy kezdett gondolni Inazami-ra, mind a saját nagyapjára. De sohasem gyógyult be az a sérülés. Sőt, minden nappal egyre nagyobb lett, ahogyan egy nap az öreg elé állt, határozottan és magabiztosan.

- Kérem uram, fogadjon a tanítványává! Hogy megbosszulhassam az anyámat, hogy legyen elég erőm megölni azt az embert aki ezt tette velem. - térdelt könyörögve a férfi ellőt- Könyörgök, önnek megvan ez ereje ahhoz hogy felkészítsen. Mindent megteszek önnek, hű szolgálja leszek és cserébe csak ezt kérem öntől. -nézett fel a férfira- Kérem önt.
- A bosszú sosem egy tisztás gyermekem! A bosszú nemmás mind egy erdő, melyben könnyű eltévedni! Könnyű elfeledni, honnan jöttél és hova tartasz! - nézett le Inazami Mikomi-ra. - De ha van egy csillag az égen, mely megvilágítja a helyes ösvényt, akkor sohasem térsz majd az útról, melyet választottál! - állt fel- Gyere velem! Mutatom neked valamit, amelyet még tőlem kapott az édesanyád, pont annyi idősen mind most te!
Mikomi léptei mellett, egyedül a szívverése gyorsult fel, ahogyan követte a férfit a lakás egy eldugottabb szobájába. Szinte semmiben sem tért el attól amit eddig látott, semmi olyan nem látott benne ami olyan különlegessé tehette volna. Se amikor belépett, a tömött szekrények sorait látta, semmi mást. Végül a sorok között Inazami végre megállt az egyik díszesebb szekrény ellőt és kinyitotta mindkét ajtaját, feltárult a fiatal lány ellő, amit rejtett, az a díszes katana, mely ott volt előtte.
- Ez volt anyád kardja! - szólalt meg az öreg- Ő is itt tanult, közénk tartozott, míg egy nap beleszeretett abba az emberbe, akinek a megölésével bízták meg! Akkor ő megszegte a legszentebb szabályt. Nem végezte el a rá bízott küldetést! Elhagyott minket és elárulta a családját.- mosolyodott el- Akkor mérges voltam rá, de mára rájöttem, hogy a legjobb és a legerősebb tanítványom, akit a lányomként szerettem végül is ezen bizonytalanul élet helyet csak békére vágyott! Megbocsájtottam neki, de azt ami azután történt, hogy az apád a saját kezével ölte meg őt, az már túlment tűréshatáromon! Ha elhagyhatnám ezt a helyet akkor megtenném, de ugyanakkor a te bosszúd sem teljesülhetne be akkor. Megteszem kölyök amire kérsz! - nézett Mikomi-ra miközben lassan elmosolyodott- Megadom azt az erőt amire vágysz, az anyád emléke miatt! És ha készen állsz, akkor ezt a kardot megkapva megölheted azt a személyt akivel annyira végezni akarsz!

Hosszú évek teltek el azóta a nap óta és Mikomi, a szorgalmas utat járva, végül is de kezdett felnőni. 14 éves lett és mesterre irányítása alatt megtanulta kezelni az erejét, a mágiáját, de nem csak azt. Ő nem mágiát tanult elsősorban, hiszen nem mágusnak készült. Számára a mágia csak egy eszköz volt a siker érdekében, nem több. Sokkal fontosabb volt számára azon ősi technikák elsajátítása, melyekre az anyja elkezdte rávezetni és mostani mesterre csiszolgatta gyémántá. Hogyan használja fel a sötétséget, hogyan rejtőzzön el benne, hogyan mozogjon egy hang nélkül és hogyan kell hátulról lecsapni az ellenségre. Mit kell célozni a testben, hogy egy csapással képes legyen megölni őt. Ez volt az igazi ereje, ahogyan lassan megtanulta az összes létező fegyver használatát, melyek beleilletek apró kis kezeibe és elfojtotta minden könnyét, dühét és gyűlöletet, hogy egy nap az egészet egyetlen egy emberre zúdíthassa majd rá. (Ekkor tanulta meg a Dual Wield /Kétkezes fegyverhasználat is) De ez mind csak felkészülés volt és ha hallotta volna valaha is a mesterre szavait, akkor minden máshogy alakult volna.

Egy magas vékony férfi lépett be a szobába, mosolygós és boldog arccal. Hosszú hófehér kimonót viselt, melyet alig ért el, rövid szőke hajzuhataga. Nem volt nála semmilyen fegyver, miközben lassan becsukta maga mögött a papírajtót és kimért léptekkel közeledett a nagymester felé.
- Szóval megjöttél fiam! -üdvözölte Inazami, miközben békésen üldögélt a szóba túlsó sarkában és valamit írogatott.
- Meg ám! Az a mágus, akit megkeltet ölnöm, elég gyenge volt. - közölte nevetve, ahogyan megállt az öreg ellőt néhány méterre. - És te hogyan haladsz a kislánnyal? -kérdezte tőle vissza. - Még mindig olyan lángban ég mind akkor?
- Igen! - írogatott tovább a levelet, fel sem nézett a férfira- Most is gyakorol mind mindig! De...- rakta le a tintát és lassan felnézett- … sohasem lesz képes eljutni arra a szintre, melyet vártam tőle. Az apja iránti gyűlölete egyre kisebb és kisebb, úgy gondolja hogy mi vagyunk az új családja! - mosolyodott el. - Ez kicsit ironikus nem? Annak fényében, hogy annak idején te magad vetted rá az apját hogy őt hibáztassa, és később te mutattad meg neki azt a helyet is, ahol Imoni-san elrejtette őt. Még jó, hogy Ano-kun nem tudta féken tartani magát és így alakultak a dolgok. De...- vette újra kézbe a tollat- ...úgy gondolom, hogy új szintre kellene terelni őt.
- Ó... csak nem elküldöd ilyen fiatalon? -kérdezte tőle.
- De igen! Mind minden tagnak a aklánban, neki is meg kell ismernie a világot melyben él! Egy jó bérgyilkos képes beolvadni a környezetbe, a színjáték tökéletes mesterre. Mikomi-chan még nem képes erre, hísz ő csak harcolni tanult. Most meg kell tanulnia szolgálni is. De ezenkívül, ahogyan mi is megtanultuk annak idején, úgy őneki is megkel ismernie, milyen mágiák léteznek, hogy odakint hogyan is zajlik az élet és talán tanul is valamit végre. -fejezte be, ahogyan ráfújt a levélre, hogy a rajta lévő tinta megszáradjon. – Ha megtennéd, ezt átadod neki! Ajánlólevél egy régi barátomnak. - zárta le a levelet, ahogyan egy pillanattal később átnyújtotta Gingitsuke-nak.
- Hát persze és rajta is tartom majd a szemem, hogy nehogy rossz irányba fejlődjön a kis hercegnőnk!


Az volt az a nap, mikor elkellet hagynia azt a helyet ahol addig élt, hogy megtanuljon tökéletesen beolvadni Fiore királyság emberei közé. Hogy tökéletesen tudja hogy milyen világban él. Elküldték, ahogyan mindenki mást amikor élete ezen szakaszába érkezett. Elküldték, hogy egy céh tagja lehessen, hogy megismerje a mágia világ ügyeit és hogy lassan, de még jobban azon család tagjává váljon, akik felnevelték.
Nem vitt szinte semmit magával. Csupán azt a varázskardot, mely az anyjáé volt valaha és mindazt, amire talán szűgsége lehetett. Felkereste azt az embert akinek Inazami a levelet szánta. Lamia Scale mesterre, aki kérkedve fogadta az ajánlólevéllel érkező gyereket, de a a későbbi örömteli szavait, talán még jobban megjegyezte mind akármelyik tanítást. valaha Mikor először találkozott vele, amikor átadta neki a levelet és amit választ kapott, egyazon nap, ugyanazon órájában. Élete igazi első órájában.

„Szóval te Inazami unokája? Rég halottam az öregről annyi szent, de egy ilyen kérést nem utasíthatok vissza! Üdvözöllek a céhünkben kislány, remélem olyan értékes és szeretni való tagja leszel a társaidnak, mind annak idején ő és anyád is volt!”


//Megj.: 22700 Gyémánt-al kevesebben kezdenék a felszerelés jegyzett ruhák és felszerelések miatt! Illetve – 50000- lenne a Dual Wield /Kétkezes fegyverhasználat miatt! Illetve lenne egy kérdésem, hogy a Dimension Warp / Dimenzió Hasadék/ - oda van írva, hogy Fegyver mágusok alapból megkapják, de ennek ellenére, a gyémántot ki kell érte fizetni? Gondolom igen, vagy nem? Előre is köszi a válaszokat és jó olvasást! Illetve a helyesírásért bocsi előre is, biztos maradtak benne hibák, pedig x3 ellenőriztem le! //

Előtörténet javítva, finomítva és újra átnézve!

Talán hamarosan el is fogadva ...