Mikomi

Jó tanácsok egy gyermeknek

A küldetés nagyon is egyszerű és szinte semmitmondó volt. Igazából nem is mágusoknak való feladat, sokkal inkább testőröknek, vagy kalandozóknak. A fizetség is gyermekded volt, ahhoz képest, hogy a mellette lévő feladatok mennyire is, mondhatni nagyságrendekkel többet ígértek a jelentkezőknek. De a múltkori küldetés után egyszerűbb volt egy ilyent elvállalni.

„Fiatal nagykövet és tanácsos keres maga mellé útitársat és testőrt Era városába. Könnyű és gyors utazás, minimális kockázathoz mérten jó fizetés. Érdeklődni lehet nálam! Era.....”

És mikor felkereste a nőt, kicsit sem lepődött meg az vele egykorú, díszes ruházatú és mosolygós, már-már gyerekes viselkedésű lányon. Elindultak, de hála a nagykövet kisasszonynak, elég lassú és kényelmes tempóban érték el a vasútállomást. Bár útközben Mikomi kissé nyugtalan volt, Eli is nagyon vidám és felhőtlenül viselkedett, ami egy kicsit furcsa volt. És hiába intette Eli nyugalomra Mikomi-t, semmit sem ért el vele, ezért végül is hagyva őt. Csak elérték a vasútállomást és ekkor megviccelte a sors Mikomi-t. A mozdony éppen indulni készült, eddig sohasem történt vele ilyesmi és nem is nagyon akart várni a következőre. Mikomi kézen ragadta a kiskövetet,. Jó kis edzés volt annyi szent. Épphogy sikerült felugraniuk rá.
A női kalaúz pedig örömmel üdvözölte a későket és jó, pluszáron adott csak nekik jegyet, melyet Mikomi szóvá is tett, de nem volt mit tenni. Nos a válasz pedig egyszerű volt. Aki előre megveszi a jegyet normál áron kapja, míg a későn a vonaton vásárolt jegyekre rámegy az ilyenkor szokásos plusz Áfa, ami miatt megemelkedik a jegy árra. De ahogyan Mikomi ezt megtudta, utána saját magával volt elfoglalva. Elterült a Eli-vel szemben és nézte a haladó tájat. Csak egy megállót kellett kibírnia a nővel, ami nem is volt olyan sok. Két óra alatt érték el a célállomást, ahol leszállva, az utat, mind eddig is, két lábon megtéve a nem is távoli, a közeli hegy tetején álló villa felé vették.
De amikor a várost és a kastély területén lévő nagyobb erdőségben haladtak,, valami furcsaság történt, melyet Mikomi azonnal észre is vett. Megállította Eli-t, és közölte vele, hogy maradjon nyugton és várja meg ott. Elhagyva az ösvényt az erdő sürüjében hatolt előre csendesen, ahogyan a tábortüzet észrevéve, végignézhetett egy igen érdekes csevejt!
Egy kisfiú és egy idő nő között, aki érdekes dolgokat osztott meg a fiúval.
- Megmentettem apád életét és ő segített nekem! Megfizette a legjobb tanárokat, fizette a felszerelésemet, közbenjárt a céhmestereknél, hogy kivételezzenek velem! És mikor elismert mágus lettem, elvárta tőlem, hogy azért a sok háláért, melyet neki köszönhettem, teljesítsem a mocskos kis megbízásait! Gyilkosságok másik cégek vezetői ellen, megvesztegetések, fontos személyek elrablása! Olyan mocskos melók melyeket csak eltudsz képzelni,és mikor be telet a pohár nálam.. hehehehe... elküldött téged mágusnak, hogy majd egykor te is a segítségére legyél! De én nem hagyom ezt! Megöllek és mindent elveszek attól az embertől!- ezek voltak a nő szavai, ahogyan kegyetlenül bánt a végtelen gyerekkel. A nő nagyon ügyes volt, de lassú és már idős ahhoz, hogy egy olyan harcedzett és fiatal nővel, mind Mikomi képes legyen iramot tartani. De a nő végül is megkímélve a kisfiút a szenvedéstől végezni akart vele. Mikomi végignézte szemrebbenés nélkül az eseményeket, a fiú, hogyan mégis is küzd az életéért, pedig tudja, hogy megfog halni. És ő csak az utolsó percben avatkozott csak közbe! Hogy miért? Nos úgy látta, hogy ez a fiú, az elszántsága, még a hasznára válhat!

Iriai, mivel így hívták a nőt, magasba emelte a kést, ahogyan utolsó, egyben halálos támadását akarta intézni a gyerek ellen. Mikomi aki már körülbelül jó egy perce, körülbelül a harc kezdette óta figyelte az eseményeket, erre az utolsó pillanatra döntötte csak el, hogy közbeavatkozik. Hogy miért? Azt ő maga sem tudta! Egyszerűen úgy érezte, hogy nem engedheti, hogy ez a fiú meghaljon most itt, meglátott valami olyant a fiúban, mely tetszett neki. Éppen ezért, ahogyan Iriai a magasba emelte a kést és lesújtani készült, Mikomi termet közöttük. Egy villámgyors mozdulat volt csak, ahogyan a kezében tartott katana a hold fényében. Egy oldal irányú erős vágással, majdnemhogy kettévágta a másik mágust, a hasánál, aki első pillanatban fel sem fogta, hogy mi történik. Bár erős és tapasztalt mágus volt, nem számított arra, hogy támadás éri, annyira koncentrált a fiúra, hogy nem törődött semmi mással. Ez lett a végzete is. A földre esett, ahogyan a vér egyre nagyobb tócsát rajzolt a földön körülötte.
Mikomi lassan megfordult, ahogyan lenézett a mögötte fekvő gyerekre. A fiú-nak még mindig sípolt és fájt a feje, de tudta mi zajlik körülötte. Tudta, hogy megmenekült, de ahogyan Mikomi keze megszorult a kard markolatán és a következő pillanatban a fiú vállába szúrta azt, hogy abból patakokban kezdett folyni a vér, egyszerűen semmit sem érthetett a helyzetből. Mikomi azonban kirántotta kardot belőle, ahogyan letörölve a pengéről a vért, kard füsté vállt a kezében.
- Lásd el a sebedet kölyök! -parancsolt rá- A nagyobb seb kimossa a mérget mely a testedbe jutott, de ha nem sietsz el is vérzel! Ha eddig életben maradtál és küzdöttél ne most add fel! - fordult el, ahogyan egyszerűen otthagyta őt és eltűnt a fiú szeme elől.

Mikomi pedig visszatérve a Eli-hez, immáron még mindig kényelmes tempóban érték el a hegy tetején lévő házat, ahogyan reggelig maradt csak az idegleines főnökénél. Eli kifizette útitársát és Mikomi elindult vissza a vasútállomásra. De ami ennél is érdekesebb volt, hogy a fiú, még sebesülten is követte őt, ahogyan az állomáson újra találkoztak.

- Szép a tenger igaz? Életemben kétszer láttam eddig, de most is érzem az illatát...- Mondtam ezt a butaságot a fiú.
- Igen! -válaszolta a fiúnak, ahogyan a sebbére nézett. A kötés át volt ázva, de nem volt vészes. Mikomi szándékosan csak akkora sebet ejtett a fiún, amibe nem halhatott bele és mellesleg súlyos vagy éppen maradandó sérülést sem szerezhetett. De ez nem az miatt volt, mert ő maga ilyen, hanem azért mert célja volt a fiúval. - Örülök, hogy jól vagy!, így talán könnyebb lesz elviselned a maradék időt! -közölte a fiúval, ahogyan a tengerre nézett, melynek az illatát odáig is elsodorta a szél, pedig alig lehetett látni a távolban a kék habokat- Tudod az élet, olyan mind a tenger, csodaszép és hullámzó! Mindig van alja és teteje, de állandó és megunhatatlan! De elég egy apró festék és máris más színűvé lehet varázsolni, de hogy te milyennek látod a színét, a mintáját az rajtad áll! -közölte a fiúval
- Már nem érzek fájdalmat és a seb is gyógyulgat.- Eme szavak után lehajtottam a fejét- Mond miért nem hagytál a sorsomra, miért nem hagytál meghalni? - Kicsit furcsa kérdés ez, egy ép eszű ember biztos nem mondana ilyet. Szerintem tudtad, hogy utánad fogok menni sebesülten, de akkor miért? Hisz én így csak gondot okozok csak neked...
- Valóban így gondolod? -kérdezte vissza- Szerinted hátrány nekem, ha egy olyan fiú van mellettem, aki sebesülten ered egy olyan lány után aki megmentette őt, méghozzá abban a tudatban, hogy nem tud róla semmit! - vetette a fiú szemére, ahogyan mosolygott,- Ha valóban így gondolod, akkor ostoba vagy! -nézett vissza a tengerre- Egy mágusnak sem hátrány az, ami benned van! Az az elszántság és elhatározás melyet láttam most, meggyőzött, hogy valóban helyes dolog volt megmenteni téged! - hunyta le a szemeit, ahogyan az aurája megváltozott és a mosolya eltűnt, olyan volt megint, ahogyan rémisztő lett egy pillanatra- Hallottam amit az a nő mondott! De ne törődj vele! Ha csak azon jár az eszed, ha csak arra tudsz gondolni, hogy az apád esetleg milyen ember nem leszel képes más mire, ahogyan az az érzés elfog rohasztani és olyanná válsz mind az a lány! -állt fel, ahogyan lenézett a fiúra, de most már nemvolt komoly- Ne feled kölyök, hogy mágus vagy! Az életed során gyakran fogsz majd hasonló fájó és erkölcstelen dolgokkal találkozni, de csak rajtad áll, hogy elbírod e azok súlyát, vagy összeroppansz alatta. - nézett a tengerre, ahogyan nap már magasan járt és vakítóan égette a természetet - „Kerülj akármilyen helyzetbe, az elhatározás a célod felé sohase inogjon meg! Viseld el a fájdalmat, a gyűlöletet, a szenvedést, mert ezek tesznek egyre erősebbé az életedben! Lehet, hogy fognak az életben olyanok lennie, akik segítenek elviselni ezt az érzést, de ha te magad nem bírod, akkor semmit nem fogsz elérni ebben az életben!” … ezt mondta a mesterem egykoron. -mondta neki, ahogyan megfordult és vonat megállt az álmoáson.
- Tudod az apám mindég is óvott engem és nagy szeretettel bánt velem és ezért nem tudom elhinni, hogy olyanokat tenne mint amit a nő mondott. Az, hogy az apám milyen szeretettel táplál engem az is mutatja, hogy egy fegyvert készíttetett a legkiválóbb fegyverkészítőkkel, melynek a használatára meg is tanított, Megtanította hogyan tudom megiédzni egy másik térből azokat. - mosolyodott el, ahogyan ő is felállt – Dedrick Kerneels vagyok. Örülök, hogy találkoztunk kisasszony.
- Szólítsd Mikomi-nak! - mondta ki ő is a nevét, ahogyan visszanézett a fiúra. Néma pillanatok következtek, ahogyan a közelben lévő vonaton egyre nagyobb lett a készülődés. Mikomi abba az irányba nézett, ahogyan jól tudta, van még ideje, éppen ezért szólt újra a gyerekhez, de a hangja és a szavai nem olyanok voltak mind eddig. - A kard egy kétélű fegyver! -szolt hozzá- Megvédhetsz vele akárkit, de ugyanakkor el is veheted vele az életét! Attól függ hogyan is használód! - nézett rá ismét, ahogyan megfordult és mellé sétálva megragadta az ott fekvő táskáját. Eddig nem volt a hátán, de mikor megmentette a fiú igen. Furcsa is lehetett eddig, hogy valami hiányzik róla. - Egy fegyver arra való hogy használjuk! Ha az apád tényleg törődött volna veled, sohasem lettél volna mágus, nem csináltatott volna fegyvert neked, mert ahogyan megtud védelmezni, ugyancsak mégis tud ölni! Ne bízz senkiben kölyök! Túlságosan naiv vagy még ahhoz, hogy átlásd a felnőttek szándékait! -indult el a vonat felé, ahogyan Dedrick némán állt ott, csak a szemével követte a nőt. - Gyere! -kiáltott rá Mikomi- Ha valóban mágus vagy, nem az apád mellett, hanem egy céhben a helyed, ahol megértenek és olyanok vesznek körül mind te. Hiszen lassan, majd ők lesznek a te igazi családod. -Dedrick arca mosolygóssá vált és követte Mikomi-t.

A vonat elindult, ahogyan még aznap meg is érkeznek a Lamia Scal-, ahol eme kalandok csak tovább fognak folytatódni, mind Mikomi, mind a céh új mágusa Dedrick Kerneels-nek is. Talán közös, talán eltérő utakon.