Küldetés Mona Okaminak, Noah Varensnek és Breham Ravenstocknak

Verőfényes nyári nap
zöld a fű, és kék az ég
szeretem a nyarat
mert....

- Öööö... Noah - san, tudsz egy jó rímet az "ég" szóra?
- Nem! - morogtam jól hallhatóan a félbolond kölyökre.
Ha megerőltetem magam, tudtam volna... de élveztem, hogy Renfield nem zajong. És ezt a nyomi énekét, amit már fél órája költött, ki nem állhattam. Ezer okát fel tudtam volna sorolni, a fals hangtól kezdve, át a gagyi dalszövegen egészen az egész agyament mivoltáig, ám nem volt szívem összetörni a fickó szívét - az agya is éppen elég záp már.
Pedig össze kellett volna. Mert most ugyanezt a gagyi dallamot kezdte el böfögni, mondván, hogy most állatkórus van.
Lelőni, vagy leszúrni...? Ez itt a kérdés! Még mielőtt elkezdi nyávogni, vagy ugatni....
Késő... elkezdte ugatni.
- Vau vau vauuuuuuuuu.....
- Na jó, ennyire nem vagyok állatbarát!
Kötelet kerítettem, majd megkötöztem vele a fickót, és a száját is betömeszeltem. Kétségbeesett tekintete árulkodott róla, hogy nem tudja hova tenni hirtelen dührohamomat, ám nem álltam neki elmagyarázni. Egy hibbant fogyatékosnak elmagyarázni, miért kapsz hülyét tőle, annyi, mintha vakkal vitáznál színekről.
Magam után vonszoltam az elmeroggyantat, aki már huszadjára szökött meg a Magnoliában lévő privát intézetből, melynek lakói igen kevés értelemmel büszkélkedhettek. Az igazgató teljesen kétségbeesett, tekintve, hogy Renfield minden volt, csak ártalmatlan nem: ha rájött a bolondóra, akár egy emberi nyakat is habozás nélkül kitekert.
Na nem mintha egy agresszív állat lett volna. Csupán kiszámíthatatlan volt, akár a szél, és az ember sosem tudta, mi jut a következő pillanatban eszébe. Kicsapongó természet, agya pedig gyermeké, mindennel csak játszott, még az emberéletekkel is.
Az igazgató persze nem engem kért fel... csupán közhírré tette, hogy elhagyták útközben a fickót, és a becsületes megtaláló magas fizetséget kap. Pont olyan magasat, amit elvártam, így az őrült nyomába eredtem.
Nem volt nehéz megtalálni... ám visszavinni annál inkább. A kis rohadék alkalmasint szabadulóművész lehetett: akárhogy is kötöztem meg éjszaka, hogy nyugton maradjon, reggelre nyoma veszett. Fáradságos munkával kerítettem elő megint, de csak hogy következő reggel ismét felszívódjon, mint a pára.
Mostanra kezdtem bitangul unni. Így igencsak megörült a szívem, amikor megláttam egy falut, nem messze tőlünk. A természet lágy öle nem igazán vonzotta kalandor őrültemet, de talán a város meghatja annyira, hogy egy helyben maradjon.
- Hűűűű... mekkora házak.....
- Hogy a fenébe vetted ki a szájtömeszelést?! Teszed vissza!!!
- Na de Noah - san, én jó fiú vagyok...
- Csak túl sok hülyeség jön ki a szádon! - mondtam, és visszagyűrtem a szájába a rongyot, amit ki tudja, hogyan varázsolt ki onnan.
Az első fogadóba mentem, amit csak megtaláltam, és azonnal szobát kértem. Kacérkodtam a gondolattal, hogy a szabadulóművésznek a kutyaólat kérem, de elvetettem az ötletet. Szegény eb, reggelre nem maradna életben... ez a hülye tuti megenné!
- Az úr a kedves férje? - vigyorgott a fogadós. - Egyedi módszerei vannak mostanában a nőknek a férfiak becserkészésére....
- Ne szívja még maga is a véremet, ember! Inkább adja azt a szobát!
- Noah - san, ne légy türelmetleeeeeeeen...
- Teszed vissza a szádba! - förmedtem Renfieldre, mire ijedten visszagyűrte a szájába a tömést... olyan ügyesen, hogy majdnem lenyomta a saját torkán.
A fogadós azonnal elém cserdítette a kulcsot, én pedig azt elkapva felvonszoltam Renfieldet a szobába, és miután becsaptam az ajtót, leszedtem róla a kötéseket.
- Szájrongy marad! - adtam ki a parancsot, mire vigyorogva tisztelgett. - Most jól figyelj rám! Te maradsz itt! - mondtam és mutattam, hogy értsen. - Nem tűnsz el, nem mész el, a kaját majd felhozzák, azt is itt eszed! Én körülnézek. Tudni szeretném, hol vagyunk, merre van Magnolia. Majd jövök.
Az utcán gyászos hangulat köszöntött, és néhány elkapott beszélgetésfoszlányból megtudtam, amit kellett, valamint hogy elrabolták a városka elöljárójának egyetlen fiát. Magamban fintorogtam, miközben a városházát kerültem ki. Elég volt nekem egyetlen gyerek is, aki ott várt rám a fogadószobában. Már ha még ott volt egyáltalán, és nem szökött ki.

Erdőjárás. Legjobb tevékenység, amit egy unatkozó ember csinálhat. De most nem kedvtelésből sétálgattam az erdőben: Ugyanis eltévedtem, mint egy vak a labirintusban. 1-2 óráig biztos bóklásztam, amikor az egyik fán egy kerek, hatalmas almát vettem észre: ~ Ameddig nem találok semmi kaját, ez is megteszi- gondoltam magamban. Nem telik el fél perc, de már a fa leglentebb lévő ágába kapaszkodva csimpaszkodok fel a fára, mint egy kezdő majom. Seperc alatt fent teremtem a célpontnál, amikor hatalmasat reccsent az alattam lévő faág. Időben elkaptam az almát, majd 1-2 pördülés következtében földet értem. Hála istennek nem a nyakamra érkeztem, ezért áldottam is az eget. Épp tapogattam fájó végtagjaimat, amikor megszólal mögöttem egy hang:- Hát te mit csinálsz itt?- kérdezte arcán tisztán kivehető meglepetéssel
- Épp leestem- válaszoltam nemes egyszerűséggel
- Látom. De minek másztál fel a fára?- kérdezte
Nem válaszoltam. Inkább széttártam a tenyeremet, és megmutattam az almát. Majd zsebre tettem, és jó modoromat elővéve jobb kezemet odanyújtottam. Egy darabig állt értetlenül majd ő is kinyújtotta kezét:
- Breham. Breham Ravenctock.- mutatkoztam be
- Mona Okami
- Kérdezhetek valamit?- szólalt meg egy kis csend után
- Persze
- Tulajdonképpen mit keres erre egy hozzád hasonló? Már csak azért mert nem pont úgy nézel ki, mint aki szokott túrázni, vagy nincs otthona meg ilyenek.
- Otthonról már több mint egy éve elmentem, olyasféle kalandor típus vagyok
- De mégis mit keresel itt??? - kérdezte ismét a lány
- Nem sétálhatok ahol szeretnék?-válaszoltam neki. Nem volt merszem bevallani, hogy férfi létemre eltévedtem az erdőben.
- De, végül is igen.- válaszolta majd hátat fordított: - Na pá!
- Pá- köszöntem vissza neki. ~ De azért meg kellene kérdezni hogy hol a legközelebbi város, vagy falu

- Nem tudod merre van a legközelebbi város?- ordítottam utána

***1 órával később***


- Egész jó íze van a nyúlnak átsütve...- ismertem el. Ugyanis pokolian finom volt, igaz előtte biztosan vígan ugrándozott a réten családjával... de így nemesebb célt szolgált: Megtöltötte a hasamat
- Ugye? Idehajítanál egy krumplit?- kérdezte
- Persze. Majd egy íves dobás közepette átadtam hőn szeretett krumpliját.
- Amúgy- haraptam egy jó nagyot a nyúlba- milyen mágus vagy?- érdeklődtem meg. Egyedül járta az erdőt kíséret nélkül, fegyvertelenül, csak nem lehet utazó.
- Miből gondoltad hogy mágus vagyok? Nem mintha nem az lennék, de tudtommal nem említettem.
- Amúgy tűz. És te?
- Tér- válaszoltam kurtán.
- És a térmágusok mit csinálnak? -kérdezte érdeklődve. ~ Nem szépítem, elég lesz egy példa, vagy ilyesmi
- Röpke példa: Ha most felém dobod az a faágat, akkor az erőm segítségével el tudnám téríteni. ­­Meg csukott szemmel is tudom érzékelni a teret­.
Erre felkapott egy követ, és amilyen gyorsan tudta felém hajította. Elég gyors voltam ahhoz hogy Space Bomb-al visszalökjem rá. A követ végül el tudta kapni.
- A-ha! Már értem. Ez egy vicces képesség.
- Mondjuk - kezdtem lelkesen - sok vicces dolgot még nem próbáltam ki a képességemmel..... mi lenne ha egy emberbe irányítanám a Space Bomb-ot, vagy ha messziről megdobnak valamivel, észreveszem e.
- Majd máskor kipróbálod.- mondta. Biztosan azt hitte, hogy rajta akarom tesztelni ezeket. Én csak vigyorogtam egyet, de folytatta:- de ez a mágia önmagában szerintem elég szegényes. Például egy illúzió mágus ellen kevés esélyed lenne. Nem?

- Egy illúzió mágus ellen kinek van sok esélye?- kérdeztem
- Egy másik illúzió mágusnak például.- válaszolt. Igaza volt, és még a válasza is logikus volt.
- Igen, maximum. Vagy valami über-brutál mágusnak­.
- És nem akarsz mellé más mágiát tanulni?­- kérdezte. Úgy látszik nem akarta hogy megegyem a nyulat.
- Nem tudok....a legmagasabb koncentráció kell ehhez.- válaszoltam.
- Aham. Értem. Tényleg! Melyik falut is keresed?
- A legközelebbit - fogalmam se volt róla hogy mégis hol voltam.... hátha ő ki tud segíteni.
- Na gyere, indulunk a legközelebbi faluba.- szólt kis szünet után. Mit ne mondjak, ha nem futok vele össze, biztos hogy itt maradtam volna.
- Rendben.

Elindultunk. Mentünk előre amikor megint elkezdte a mondókáját:
- Miért is mégy ebbe a faluba? Talán valami megbízás?- érdeklődött.
- Inkább csak ismerkedés új helyekkel. De ha van ott küldetés elvállalom... mostanában nincs túl sok­.

- Lehet hogy én is. Elkélne egy kevés pénz. Veled mehetek?
- Persze....társ mindig jól jön.- mondtam teljesen őszintén. Ugyanis nem nézett ki rosszul

Ezután mentünk egyenesen, az erdőn keresztül. Néha fent akadtam egy-egy ágon, de hamar kisegítettem magam. Több órán keresztül baktattunk, amikor a város tornyait pillantottam meg. Megállt:
- Itt is vagyunk!
- Egész takaros városka...nézzünk szét,hátha találunk egy kocsmát vagy hirdető táblát­.- a hangsúly a kocsmán volt. Kutattunk és nemsokára megtaláltuk a hirdetőtáblát.

Megkerülvén az épületet, elmélázva figyeltem annak monumentális díszítményeit, a díszes domborműveket a homlokzatán, a festett téglákat. Elfantáziáltam rajta, vajon hány ember kellett ennek a megépítéséhez, mi lehetett itt ezelőtt... mindennek érdekelt a múltja. Szerettem, ha egy tárgynak története van.
Leültem egy kis padra, és hátrahajtott fejjel élveztem a napsütést és a jó időt. Enyhe szél fújt gyerekkacajt és felnőtt nevetést a fülembe, behunyt szemhéjam mögött vöröses derengéssé változott a tűző napfény. A városháza előtti kicsiny parkrész sokak kedvenc sétálóhelye volt: nagyobb fák vetettek hűvös árnyékokat a kövezetre, kis padok terpeszkedtek a kis kertek körül. Nem messze tőlem szökőkút csobogott, a hideg vízbe gyerekek ugráltak be.
Kinyitottam a szemem, és engedtem, hogy a tekintetem végigsöpörjön a látványon: a kis parkon, a vidám családokon, majd a városházán, és megállapodott a hirdetőtáblán - vagyis inkább a két alakon, akik előtte álltak.
Nem voltak idevalósiak, messziről látszott rajtuk. Gondterhelt ábrázatukkal kiríttak a vidám arcok tengeréből.
Felvont szemöldökkel néztem őket, ahogy rövidke összebeszélés és táblatanulmányozás után eltűnnek a városháza ajtaja mögött. Ekkor felkeltem a padról, és odasétáltam a táblához.
Ugyanazt láttam leírt szövegben, amit a kisvárosban rebesgettek: a polgármester elrabolt fiáról, hogy hogyan és mikor történt, és miegymás.
Ám a díjról eleddig semmit sem tudtam. Egészen mostanáig.
A kisebb összegtől eltátottam a szám. Legalább érezhető volt belőle, hogy tényleg egy fontos életről volt szó.
Elgondolkodva ráncoltam a homlokom. Már volt egy feladatom - helyére toloncolni a hülyét - és ez sem ígérkezett egyszerűnek. Eleddig is elszökdösött mellőlem, ám ha hosszabb időre eltűnök, hogy a kisgyereket előkerítsem, még a kontinensről is eltűnik. Magammal meg nem akartam vinni: több bajt okozna, mint amennyit el tudnék viselni ideggel. A fickó olyan volt, akár egy gyerek, mindig azt csinálta, amit megtiltottak... neki...
Villámgyorsan írtam néhány sort egy papírra, majd megfogtam egy gyerkőc vállát, és néhány gyémánttal együtt a tenyerébe csúsztattam.
- Vidd el ezt a közeli fogadóba a tizenegyes szoba lakójának.
A fiúcska zsebre vágta a pénzt és elügetett a levéllel.

Fényesre sikált padlójú folyosókon haladtam végig, lépteim alatt kopogott a padló, visszhangzott a folyosó. Megkerestem a 12 - es termet, ahol bekopogtatva megláttam a korábban kint ácsorgó párost.
- Szebb napot! - köszöntem nekik. - Noah Varens, csillagmágus... és gondolom ugyanarra a feladatra jelentkeztünk... - "még ha más okból kifolyólag is", gondoltam tovább a mondatot.
A két fiatal is bemutatkozott, majd hamarosan megjelent a polgármester is.
- Jó napot kedves hölgyeim és uraim! - Körbepillant a teremben. - Tehát Hölgyeim és Uram, mint biztos tudják, fiamat elrabolták. Sajnos nagyon sok a dolgom, úgyhogy nem tudok annál többet segíteni, minthogy maguk mellé adom azt, aki a legjobban ismeri a környéket. Úgy gondoljuk, valahol a közelben tarthatják fogva. Billy! Gyere be!
Hirtelen egy kamaszfiú perdült elénk egy ajtón át a másik szobából - és sikeresen orra is esett. A polgármester szabadkozva súgott felénk:
- Nem a legügyesebb, de tény, hogy az erdőt ő ismeri itt a legjobban.
- A nevem, Billy! Örvendek hogy...- kinyújtott kézzel felénk lépett, ám közben az asztal gonosz mód elébe került. Miután sikeresen fel is borult benne, és feltápászkodott a földről, Billy folytatta a bemutatkozást.
-... vezetőjük lehetek ma! - bárgyú mosollyal, naiv szemekkel nézett ránk, én pedig azon morfondíroztam, hogy lehet, hogy erre a féleszűre hagyták a fiút...
Második gondolatom az volt: leráztam egy hülyét, erre jön egy másik hülye a nyakamba...
Harmadjára pedig nagy sóhajjal tudomásul vettem a tényeket.
A sráccal az élen megindultunk hármasfogatunk megindult az északi hegyek felé.

(ha valami gond van a posttal, jelezzétek nyugodtan ^^")

A hirdető táblán rengeteg hirdetés volt. Hát ha a szövegüket nem is, de az árukat el tudtam olvasni. Az kémleltem Breham melyiket szemeli ki magának.
- Ez jó lesz?
- Melyik? - kérdeztem mintha belemerültem volna a többi plakátba. - Mit kéne csinálnunk?
- Megmenteni a polgár mester fiát. Elvállaljuk?
- Nekem megfelel. Akkor utánad. -olvasás hijján fogalmam sem volt róla hová kell mennünk. A jutalom viszont elég borsos volt. Breham el is indult, be az ajtón végig a folyosók rengetegén majd megállt a 12-es ajtó előtt. Kinyitotta és előre engedett.
- K-köszönöm. - meglepettségemet leplezni próbáltam, bár nem tudom hogy sikerült.
- Nem tesz semmit.
A terembe belépve rengeteg szék volt, de jelentkező egy se. Vagyis ketten voltak, de azok is mi voltunk. Ekkor bejött egy fiatalember, és megkért minket, hogy foglaljunk helyet, a polgármester mindjárt megérkezik. Le is ültünk hamar, mikor egy fiatal lány viharzott be a szobába.
- Szebb napot! - köszönt sietve. - Noah Varens, csillagmágus... és gondolom ugyanarra a feladatra jelentkeztünk... -vallotta be. Hát fura volt a közvetlensége, de mi is bemutatkoztunk.
- Mona Okami vagyok. Örvendek. - nyújtottam kezem. Egy ideje már rám ragadt ez a hülye szokás.
- Én pedig Breham Ravenstock. -fogtak kezet ők is.
- Jó napot kedves hölgyeim és uraim! - jött be a terembe egy férfi, éslesett körbe. - Tehát Hölgyeim és Uram, mint biztos tudják, fiamat elrabolták. Sajnos nagyon sok a dolgom, úgyhogy nem tudok annál többet segíteni, minthogy maguk mellé adom azt, aki a legjobban ismeri a környéket. - na a dolog már itt hibádzik... nem úgy néz ki mint aki nagyon aggódik a fiáért. - Úgy gondoljuk, valahol a közelben tarthatják fogva. Billy! Gyere be!
Egy fiatal srác röppent be a terembe, egyenesen át a székeken ami nála kisebb fennakadást eredményezett.
- Nem a legügyesebb, de tény, hogy az erdőt ő ismeri itt a legjobban.
- A nevem, Billy! Örvendek hogy...- nyújtotta kezét, majd a székek után az asztal is forgalmi dugót eredményezett. Miután a stau megszűnt, az út újra járható lévén felkelt és folytatta. -... vezetőjük lehetek ma! - szegény igen szerencsétlennek nézett ki. Bár engem nem zavart. A szemében melegséget véltem felfedezni és szimpatikus is volt. Rövid megbeszélés után megszületett a döntés, hogy merre kezdjük el keresni Willy-t.
Irány az Északi-hegység!

Belemélyedve a plakátokba kutattam egy jól fizető felhívás után. Többnyire marha keresés, illetve elveszett tárgyak visszaszolgáltatása volt döntő százalékban. Ám ahogy méregettem szemeimmel a felhívást, észrevettem egy megviselt, de még olvasható kis papirost. A polgármester arra hívja fel az át utazó vándorokat, hogy keressék meg az ő kisfiát, nagy jutalom fejében. Odafordultam Mona-hoz miközben jobb mutató ujjam maradt a papíron:
- Ez jó lesz?- kérdeztem röviden
- Melyik?- de tekintete még így is a többi plakáton maradt- Mit kéne csinálnunk?
- Megmenteni a polgármester fiát. Elvállaljuk?- kérdeztem
- Nekem megfelel. Akkor utánad- majd elindultunk városházához. Hamar oda értünk, mert a városba nem voltak kanyargós utak, illetve zsákutcába vezető nyílások. A városháza nagyon...... díszes volt. Jobb szó nem lehetett rá, látszott hogy a polgármester a város pénzét a dekorációra költötte. Mielőtt beléptünk szemügyre vettem az ajtó díszes faragványait, majd kinyitva az ajtót beléptünk. Az egész város háza kanyargósabb volt mint az egész város: volt itt Üzleti szoba, Pihenő szoba, Festő szoba, és még sorolhatnám. Ám elértünk a papíron megjelölt 12-es szobához, majd kinyitottam, és "úriasabb" énemet elő kapva magam elé engedtem Mona-t:
- K-Köszönöm- válaszolt meglepetten
- Nem tesz semmit-hát igen..... a jó modor az jó modor.
Kicsivel később belépet egy fiatalember, és közölte velünk, hogy még várakozzunk egy kis ideig. Helyet foglaltunk egy-egy széken. Magam mellé levágtam a botom, majd behunyva a szemem próbáltam addig is pihenni......... mert az erdőbe szinte odaveszett a másik lábam is. Ám ekkor villám gyorsasággal belépett egy fiatal lány aki sietősen bemutatkozott:
- Szebb napot!- köszönt sietve.- Noah Varens, csillagmágus... és gondolom ugyanarra a feladatra jelentkeztünk... elég gyorsan hadarta el ahhoz, hogy csak a nevét, és a csillag szót tudjam kivenni.
- Mona Okami vagyok. Örvendek.- majd előre nyújtotta jobb kezét
- Én pedig Breham Ravenstock.- mutatkoztam be neki én is
- Jó napot kedves hölgyeim és uraim!- lépett be egy férfi, és nézelődött körbe- Tehát kedves hölgyeim és uram mint biztos tudják, fiamat elrabolták. Sajnos nagyon sok a dolgom, úgyhogy nem tudok annál többet segíteni, minthogy maguk mellé adom azt, aki a legjobban ismeri a környéket. - Úgy gondoljuk, valahol a közelben tarthatják fogva. Billy! Gyere be!
Egy fiatal, és ügyetlen fiú lépett be a terembe. Egyenesen át a székeken.... biztos nem szeret kerülni.
- Nem a legügyesebb, de tény, hogy az erdőt ő ismeri itt a legjobban.- vallotta be a polgármester
- A nevem, Billy! Örvendek hogy..- majd itt beleakadt a székekbe és az asztalba, de végül megoldotta a "szorult" helyzetet. -vezetőjük lehetek ma! folytatta bárgyú mosollyal a képén. Nem egy ész bajnok..... de ha ismeri az erdőt, akkor semmi probléma nincs. Kisebb tárgyalás után úgy döntöttünk hogy az Északi hegyek felé vesszük az irányt

Alig fél óra után a srác megtorpant a hegyek lábánál.
- Ha itt bujkálnak, akkor tudom hogy hol - jelentette ki határtalan magabiztossággal. Választ sem várva elindul felfelé a hegyen, majd könnyed hangon fecserészni kezdett, hogy elvonja a figyelmet a meredek kaptatóról.
- Tehát ha itt vannak egyértelműen az Eünek barlangjában vannak. Ez egy nemlétező szörny amivel a szülők ijesztgetik a gyerekeket. Olyasmi mint egy Yeti...- ismét megtorpant, ahogy egy elágazáshoz értünk. Jobbra fel és balra lefelé vezetett az út. A kölyök lamentált egy rövid ideig, majd a jobb oldali úton haladt tovább. Szinte oda sem figyelve lépegetett szikláról sziklára, majdhogynem csukott szemmel, holott az irodában elég esendőnek bizonyult közlekedés terén. Úgy tűnik, többet jár a hegyek között, mint a városban.
- Habár egy darab barlangnak mondják, igazából egy barlang rendszer. Csak a bejárat olyan mint egy szörny szája... OTT is van lent...- a mondat végén elbizonytalanodott, és el is halkult. Előrenéztem, de csak csupasz sziklafalat láttam. Majd bal felé pillantottam - hegycsúcsok törtek a magasba, ám innen csak halványkék pacának látszottak. Odalent pedig... nos, ott volt a bejárat, amiről Billy az előbb beszélt.
A fiú iránt ébredező tiszteletem most jócskán lelohadt.
Miután - végre a jó úton - odaértünk a barlang elé, Billy ismét hadarni kezdett:
- Hét bejárat van, ugye, de ebből öt ugyanoda vezet.
Kérdőleg a többiekre néztem.
- Szerintem váljunk szét - volt Mona válasza.
- Szerintem vond be a csillag szellemeidet is a partiba, majd úgy váljunk külön - tette hozzá Breham.
Elgondolkodtam.
- Nem szívesen küldöm el másfelé, szóval ha szellemet idézek, akkor mindenképp velem jön.... viszont Billy - nek is mennie kell valakivel, hisz a két járatból kettő nem ugyanoda vezet, jól jöhet az idegenvezetés. Plusz nem szívesen hagynám egyedül... amilyen ügyetlen, kitörné a nyakát a legközelebbi meredélyen....
- Igaza van - vágta rá Mona. - Breham, elkíséred?
Kérdőn néztünk Breham - re, aki végül elvállalta, hogy Billy-vel megy, így Mona meg én egy másik járatban indulunk majd el.

Fél óra múlva értünk a hegyek lábához...
- Ha itt bujkálnak, akkor tudom hogy hol. - mondta és nekilódult a hegyoldalnak. Mindenféle hülyeségről hadovált elterelvén a figyelmet, bár nekem a terep meg se kottyant.
- Tehát ha itt vannak egyértelműen az Eünek barlangjában vannak. Ez egy nemlétező szörny amivel a szülők ijesztgetik a gyerekeket. Olyasmi mint egy Yeti...- elágazás ... Jobbra fel és balra lefelé vezetett az út. Billy gondolkodott egy ideig, majd jobbra indult... Ide-oda ugrálva közlekedett. Ismerte a terepet, mint a tenyerét. Nyoma sem volt a korábbi ügyetlenkedésének.
- Habár egy darab barlangnak mondják, igazából egy barlang rendszer. Csak a bejárat olyan mint egy szörny szája... OTT is van lent...- természetesen végig rossz irányba jöttünk... Fordulhattunk vissza hisz a barlangrendszer, pont az ellenkező irányban volt.
Miután végre odaértünk, más probléma is volt:
- Hét bejárat van, ugye, de ebből öt ugyanoda vezet.
Nézett rénk Noah kérdőn.
- Szerintem váljunk szét. - mondtam
- Szerintem vond be a csillag szellemeidet is a partiba, majd úgy váljunk külön. - tette hozzá Breham.
Noah hallgatott egy darabig majd így szólt:
- Nem szívesen küldöm el másfelé, szóval ha szellemet idézek, akkor mindenképp velem jön.... viszont Billy - nek is mennie kell valakivel, hisz a két járatból kettő nem ugyanoda vezet, jól jöhet az idegenvezetés. Plusz nem szívesen hagynám egyedül... amilyen ügyetlen, kitörné a nyakát a legközelebbi meredélyen.... - ez most valahogy jól hangzott...
- Igaza van. - vágtam rá - Breham, elkíséred?- néztünk kérdőn Breham-re.
- Végül is,... mehetek vele. - így hát Noah-val egy másik alagútba indultunk.

Némi sétálgatás és végtelennek tűnő kanyargós út után megérkeztünk a hegy lábához. A fiú magabiztosan megtörölte az orrát, majd felénk fordulva megszólalt:
- Ha itt bujkálnak, akkor tudom hogy hol.- mondta majd vakmerően megindult a hegyoldalnak, kicsit csámpásan de biztosan. Én, béna bal lábam miatt elég nehézkesen mozogtam, ám a többieknek ez meg se kottyant. A gyerek megtörvén a csendet elkezdett beszélni:
- Tehát ha itt vannak egyértelműen az Eünek barlangjában vannak. Ez egy nemlétező szörny amivel a szülők ijesztgetik a gyerekeket. Olyasmi mint egy Yeti. Elágazáshoz érkeztünk, majd jobbra fel elindultunk, majd balra lefelé, majd Billy megállt egy pillanatra.... látszólag gondolkodott, merre induljon el, majd jobbra ment. Akrobatákat megszégyenítő ugrásokkal haladt, amikor ismét megállt:
- Habár egy darab barlangnak mondják, igazából egy barlang rendszer. Csak a bejárat olyan mint egy szörny szája... OTT is van lent. Rossz irányba jöttünk... tehát ismét nekilódulva kis csapatunk egészen a barlangrendszerig ment vissza. Majd jól megszemlélve Noah felénk fordult:
- Hét bejárat van, ugye, de ebből öt ugyanoda vezet.
- Szerintem váljunk szét- javasolta Mona
- Szerintem vond be a csillag szellemeidet is a partiba, majd úgy váljunk külön. Noah egy ideig hallgatott, majd ismét megszólalt:
- Nem szívesen küldöm el másfelé, szóval ha szellemet idézek, akkor mindenképp velem jön.... viszont Billy - nek is mennie kell valakivel, hisz a két járatból kettő nem ugyanoda vezet, jól jöhet az idegenvezetés. Plusz nem szívesen hagynám egyedül... amilyen ügyetlen, kitörné a nyakát a legközelebbi meredélyen- mondta Noah
- Igaza van. Breham, elkíséred?- majd ketten együtt rám néztek.Természetesen nem mondhattam nemet, mert akkor itt hagynak a csudába
- Végül is... mehetek vele. Majd a két lány eltűnt az egyik járatban

Szétválásunk nem volt sikeres, még ha jót is akartam ennek felvetésével. Monával hamarosan sikerült reménytelenül eltévednünk. Sziklák és árnyékok vettek körbe, sehol egy fényforrás...
Miután a huszadik kőben estem hasra, eldöntöttem, hogy elegem van a vakoskodásból. Megidéztem Vulpeculát, és a segítségével sikerült egy faág végét lángra lobbantanom, alkalmi fáklyaként. Miután köszönetet mondtam neki, bólintott és eltűnt... ekkor pedig egy újabb kulcsot húztam elő. Egy állatnak sokkal jobbak az ösztönei, és gyorsabban megtalálja a kivezető utakat az ilyen járatokból... ez járt a fejemben, amikor újabb idézéssel próbálkoztam. Lupus jelent meg előttünk, harcra készen körbepislantva. Amikor nem érzékelt ellenfelet, rám nézett... most is, és később is megesküdtem volna bármire, hogy kiélezett kaszákat láttam a szemében. Nem tetszett neki a helyzet, és szinte az ostromba vágyott vissza, ahol tucatnyi ellenfele vérében gázolhatott. Továbbá: ő ama jellemek közé tartozott, akik nem bocsátják meg a régi bűnöket, legyen az bármilyen apró. És túl jó volt a memóriája: még mindig emlékezett rá, hogy valamikor kutyának tituláltam. Bocsánatkérésem hiábavaló lett volna.
- Lupus... segítenél nekünk kijutni? Tudom, hogy piszlicsáré ügy, de ha szem előtt tartod, hogy az életünket mentenéd meg vele, már nem is olyan kicsiség... emellett pedig remek szaglásod van - mondtam némileg mentegetőzve.
Szó mi szó, egyetlen egy szellemnek nem mertem határozott hangnemben parancsokat osztogatni: és ez Lupus volt. Igaz, hogy engedelmeskedett, és egyszer sem mutatta, hogy kifejezetten gyűlölte... de sohasem tudhattam, mit forgat a fejében. Egy mondás jutott eszembe, amit Ard mesterem mondogatott, mikor farkassal futottunk össze: a farkasok lehetnek a jövő a mítoszainkban, a történelmünkben, az álmainkban, de nekik megvan a saját jövőjük, szeretetük, álmaik amit teljesítenek. Mindig ez jutott eszembe, akárhányszor megidéztem Lupust.
Összehúzta a szemét, látszott rajta, hogy nemigen hatotta meg a dicséret. Elvégre, ő maga is pontosan tudta, hogy szaglása révén könnyebben kijuthat innen, mint mi... azonban a tények szépítését teljesen feleslegesnek tartotta.
Szó nélkül a levegőbe szagolt, majd elindult visszafelé. Határozottan vezetett minket, majd az első elágazásnál megállt, és ismét a levegőbe szagolt. Ezt a rituálét gyakran megismételte, és már órák óta meneteltünk, amikor feltűnt egy gomba alakú szikla... amit Lupus vezetése alatt már háromszor láttunk!
- Öhm... Lupus... biztos jó irányba megyünk!
- Az én céljaimnak megfelel - mondta sejtelmesen, és biztosra vettem, hogy vigyorog.
Hamarosan kijutottunk a barlang elé, mikor homlokráncolva Lupushoz fordultam.
- Mit értettél azalatt, hogy a te céljaidnak...?
Lupus a járatokat fürkészte.
- A te célod a kijutás volt... az enyém pedig az, hogy bosszúságot okozzak Neked. Nem mondtad, hány óra alatt szeretnél kijutni - mondta higgadtan.
Ismét Ard okossága jutott eszembe, amit a farkasokról mondott. Megvannak a saját álmai, amit teljesít, és képes arra, hogy egybeépítse az én kéréseimmel, méghozzá úgy, hogy bosszúságot okozzon. Elmosolyodtam kicsit, és halvány tisztelet ébredt bennem a farkasember iránt.
- Remek... - mondtam. - Nos, akkor segíthetnél nekünk abban, hogy merre induljunk Billy - ék után. A lehető leggyorsabban szeretnénk utolérni őket! - tettem hozzá nyomatékosan. - Érzed a szagukat?
Lupus körbeszaglászott, addig Monához fordultam.
- Bocsi érte - mondtam, fejemmel a szellem felé bökve. - Kicsit önfejű, és könnyen sértődik, de remek segítőtárs.
- Nem érdemlek gáncsot, csak mert kiállok magamért - mordult egy hang közvetlenül mögöttem. Hátraperdültem, de mielőtt lehordhattam volna: - Megvan, melyik járat volt az. Akár indulhatunk is utánuk.
Lenyeltem a mondanivalómat, fintorogtam Mona felé, majd Lupus vezetésével Billy és Breham után indultunk. Tiszteltem Lupust... de azért bosszantó egy szellem néha!

- Hé, uram, tudja miért mennek át az árnyékos oldalról a mágusok? Hogy fénymágusok legyenek!- mondta Billy, majd elég orrhangon elkezdett nevetni. Ez már az 5-ik mágusokról szóló vicce volt, és hát az első négy se volt "viccnek" beszámítható. Minden esetre mosolyogtam hogy érezze a vicce nem volt olyan rossz. A sötét alagútban haladtunk tovább, amikor is Billy újra rázendített:
- Állítólag Eünek három szeme van, és hét karja, bár ezt iszákos bányászok mesélték, mert párszáz évvel ezelőtt itt egy bánya volt, de elhagyták az emberek amikor is elkezdett terjedni az Eü híre. Azóta csak kutatók merészkedtek ide, de azok nem találtak semmit.
- Én nem hiszek annyira ezekben a szörny históriákban. Csak ha látom, akkor hiszek benne- okítottam ki Billyt
- Nekem nagyapám mesélt az Eü-ről, és onnan tudom ezeket. Tényleg uram, ön már látott sárkányt?- kérdezte Billy
- Mi köze van ennek az Eü-höz?
- És gólemet vagy valamilyen démont?- kérdezgetett tovább Billy
- Nem, de.... ekkor valami nagyon erősen a tarkómhoz vágódott, majd eszméletlenül estem össze.