Bonnie kismunkái

Tárgy: Bonnie kismunkái Kedd Aug. 30, 2011 3:46 pm

A felújítás

- Sebastian... - nyögöm egy asztalon fekve, miközben fejemet fogva próbálom elérni, hogy kitisztuljon a látásom. Mindenből kettőt látok, vagy még többet, elég ijesztően ér, mikor behajol elém az előbb szólított férfi. - Jesszusom...
- Megint lerészegedtél... - sóhajt. - Nem értem, minek iszol ennyit? Kivárhatnád, hogy nagykorú legyél, és bírnád is...
- Munka.. - nyögdösök. - Munka.
- Látod, a piára se kéne költened.
- Te kérsz érte pénzt mindig, hülye...
Erre ő csak megforgatja szemét - vagy csak én látom még mindig forogva a világot - és tovább áll. Lassan felülök, és homlokomat támasztom, miközben nagyokat lélegzek, hogy ne ájuljak el, illetve ne szédüljek még tovább, ne legyen hányingerem.
Sebastian visszatér, egy pohár vízzel, és egy dobozkával a kezével. Már nyúlnék a vízért, hogy megigyam, de ő erre vigyorogva arcon önt vele, én pedig fejemet megrázva, dühtől eltorzult arccal felugrok, és pampogni kezdek, hogy mit képzel ő magáról, hogy csak úgy leönt...
- Na, most, hogy jobban vagy - szakít félbe - turkálhatsz a munkák között. - tolja elém a dobozkát, melyen a lakat ahogy hozzáérek, felpattan. - Elvileg ezek a holnapi lapok lennének, de... ma már csak ilyen 1-2 ezres apróságok maradtak, neked meg szerintem több tízezres kell, úgyhogy válogass egészségedre. - hagy ott a papírokkal, amiket rögtön átkutatok.
- Állatkereskedésbe dolgozót felveszünk... - olvasom a papírt, mire felcsillan a szemem. - Sebastian! Választottam! - ordítok neki, majd megmutatom a munkalapot. - Elviszem, szóval elrakhatod.
Elindulok, bár kicsit instabilan lépegetek - még nem vagyok teljesen okés, de meglesz ez. Végül is...
Hála istennek, itt Erában van a kereskedés, így nem kell messzire mennem ahhoz, hogy a munkámat felvállaljam... kíváncsi vagyok, mi olyan fontos, amihez már céhekhez kell kiküldeni az állásajánlatot.
Nos, amint megérkezem a kiírt címre, rögtön megértem: az egész kereskedés a földdel egyenlő, a szó legszorosabb értelmében. A bolt vezetője szomorú fejjel ül előtte, miközben mögötte az épület omladozik, az állatok kétségbeesetten rikácsolnak, vagy éppen megszöknek.
- Csődbe mentem.. csődbe... miért, miért... - mondogatja rekedtes hangján, mire elé sétálok. Rossz nézni..
- Mi a probléma? Hogy tudnék segíteni? - tolom elé a munka papírját, hogy én bizony jöttem segíteni. S jaj, bár ne tettem volna...
- Ó, megmentőm! - pattan fel hirtelen, sugárzó arccal, amit pont nem néztem volna ki belőle.. hisz nem úgy tűnik, mint aki ereje teljében van.
- Szóval.. mit kéne csinálnom? - sóhajtok, miközben hol az öregre, hol a kegyetlen állapotú épületre nézve.
- Főként ki kéne biztosítani az épületet, majd lefesteni... az állatokat megnyugtatni, kitakarítani.. - sorolja, mire egyre nehezebben viselem az itt létet. Pedig csak 2 perce vagyok itt...
- Oké.. - sóhajtok, majd lassan besétálok az épületbe. Elég gáz dolog olyan alatt állni, ami bármikor rád szakadhat.
A deszkák s a kalapács elővannak nekem készítve - úgy látszik, az öreg csak rám várt. meg is ragadom a deszkákat, no meg az alkalmat, és elkezdem a munkát. Deszkát falnak támaszt, szögel, megnézem, hogy tényleg megtartja-e... s a következő. Falnak támaszt, szögel, megnéz. Falnak támaszt, szögel...
Örökkévalóságnak tűnik egy instabil kőhalmaz alatt szögelgetni, de röpke órák elteltével sikerül véget vetni a szenvedésnek, azzal, hogy kész vagyok. Mi is jön? Festés?... hagyjuk inkább utoljára.
Az állatokhoz fordulok, melyek ijedten nézelődnek körbe-körbe, van, amelyik futva csinálja ugyanezt, eléggé... rossz látványt nyújtanak.
Apró, "tss" hangot kiadva közeledek feléjük, lassú léptekkel, megfontolt mozdulatokkal. Próbálom csitítgatni őket, néhány fel is figyel a hangomra, s kerek szemekkel néz rám. Kerek, ijedt szemekkel, mely látva, hogy már nincs veszélyben, s én nem is akarom visszasodorni oda - lassan lenyugodnak.
Némelyik nyugodt szemembe néz, s úgy lassít le futás közben, bár van, amelyiknek a lelkére kell kicsit beszélnem, hogy lenyugodjon. Csak egy makacs, s idegesítő papagáj akar ellenállni akaratomnak, de rövid idő után úgy döntök, ő hadd vergődjön csak, miközben engem szidalmaz. Az biztos, hogy én nem akarok beszélő papagájt...
- Nincs kedvem festeni.. - sóhajtok, majd végignézek az épületem, s szemem felcsillan. Megvan! - Basic Illusion - Vision! Basic Illusion - Smell! - mondom ki a varázslatok neveit, mire hamarosan a varázslat végigkúszik a falakon, festék-érzetet keltve, a szagok a levegőben pedig ugyanúgy a festék szagát tükrözik vissza. Hiába, legalább egy fél óráig abban a hitben fog élni a tulaj, hogy tényleg mindennel kész vagyok...
Kisétálok az épületből, és elégedett fejjel mutatom emberemnek, hogy elkészültem, aki persze vidáman ugrik nyakamba, s ölelget össze, meg vissza.
- Nos, és.. mennyit kapok ezért?
- Nagyon megérdemled, hogy jelentős összeget kapj! - vigyorog rám, mire én kicsit felkuncogok. - Majd meglátod, hogy mennyi pénz vár téged. - nyomja a kezembe a kis zacskót, mire én elégedetten biccentek.
Aztán, amint hátat fordítok neki, futni kezdek...

Tárgy: Re: Bonnie kismunkái Szer. Szept. 07, 2011 2:07 pm

Ügyes munka, jutalmad: 7000 Gyémánt
Az érzékelés augusztusra vonatkozik.

Tárgy: Re: Bonnie kismunkái Szer. Szept. 07, 2011 10:36 pm

Egy nap a cirkuszban

Az ember azt hinné, hogy én mindig iszok.. mindig benne vagyok minden buliban, és mindig viselnem kell a következményeket. Pedig én csak a körülmények áldozata vagyok. Egy szegény, 15 éves lány, akit mindig megront a pia gondolata, vagy épp mások itatnak le... hát én lennék a rossz, kérdem én?
Tök egyértelmű, hogy nem. Ennek ellenére ma megint Xaundaras mester hisztijét kell hallgatnom... a mai fiatalság így, a mai fiatalság úgy...
- Nem értem, miért kell egy 15 évesnek nap mint nap részegre innia magát!
- Hogy ne legyen soha másnapos.. - forgatom meg a szemem majd megpróbálom kikerülni a témát. - Bocsánat, mennem kell... - ám ekkor megfogja a kapucnimat, és visszaránt.
- Tudod, az egyik régi barátom.. - kezd bele, én meg már beleremegek a gondolatba, hogy mégis mit akarhat. Ha azt, amire gondolok. - A neve Emily. Egy cirkuszt vezet, itt Erában, és ki kéne őt segíteni. - igen, azt akarja.. - Egy illuzionista pont jól jönne neki. - Óó, ne.
- De mester! Nem érek rá ilyenekre! - vágok a szavába, mire ő csak felmordul.
- Hiszen ki kell segíteni szegény Emily-chant. - néz rám. - S még pénzt is ad.. egy teljes napért...
- Nos, azt hiszem, még se lehet olyan rossz az a munka. - pattanok fel vigyorogva, majd rögtön elindulok ki az ajtón. Na igaz, a pénztől se lett sokkal nagyobb kedvem, de jobb, mint a semmi. Kíváncsi vagyok, mit fognak szólni egy macskafüllel, macskafarokkal rendelkező illuzionistához...
Átkelek Erán, nézelődöm, hol lehet a cirkusz.. nem úgy néz ki, hogy a város közepén lenne, pedig bíztam benne, hogy nem kell majd messzire sétálnom.
Sokat kell kutakodnom, főleg embereknél, hogy hol rejtőzhet vajon a cirkusz. Van, aki nem is hallott róla... mi a franc? Ha Erában vagy egyetlenegy, viszonylag nagy, és szórakoztató műsorú cirkusz, akkor a városnak arról kéne zengenie. De ehelyett... hát.. nem túl biztató körülmények uralkodnak itt, az fix.
Nem kell mondanom, órák telnek el csak azzal, hogy én keresem a cirkuszt - mindhiába. Bejárom a várost, szerintem még a határon is túlmentem párszor, hátha.. nem értem, Xaundaras miért nem adott elérhetőséget. Vagy csak megviccelt? ~ Nincs is itt cirkusz?
- Dehogy nincs, tudatlan! - hangzik a hang a fejemben, mire megtorpanok. ~ Nem csak, hogy eltévedtem, de már meg is őrültem? Vagy ez a másnaposság hatása?
- Nem tévedtél el, a legjobb helyen vaa~gy! - hallom a parádézós, hülye női hangot mégegyszer. Skizofrénné váltam volna...? - Az őrültség meg tök természete~s!
- Ó, jesszusom... - csapok a fejemre, mire hamarosan újra magam elé nézek. Ám most nem az üres utcát látom magam előtt, hanem egy nőt, aki vigyorogva néz rám, és botját maga előtt belefúrja a földbe.
- Üdvölet, Bonniee~! - nyújtja el a nevem végét is, mire én kezemet felhúzva, ijedt tekintettel bámulok rá. ~ Honnan tudja a nevem...? S miért hallottam a hangját a fejemben?
- Xaundaras mestee~r mondta, hogy jössz hozzáá~m! Utóbbi meg, az őrültséggel jáá~r... - magyaráz, néha az "r" betűt "pörgetve" a nyelvén, ezzel még idegesítőbb hatást nyújtva beszédstílusának.
- Inkább.. menjünk...
- Munkára fee~l! - üt a levegőbe egyet, mire én lemondóan sóhajtok, és követni kezdem őt. Nem sétálunk tovább tíz méternél, mire én beleütközök Emily-be - hiszen eddig lehajtott fejjel követtem őt, míg meg nem állt. Homlokomat simogatva nézek fel, mire ott áll előttünk a cirkusz - ezzel nem is kis meglepetést okozva nekem. S már inkább fel se teszem magamban a kérdést, hogyan is került ide... ~ Az őrültség velejárója, mi..?
- Kezdesz beletanulni, Bonniee~! - mondja, miközben felém magasodva megsimogatja a fejem. Szuper, az első dicséret, pedig még nem is dolgozom.
Belépünk a hatalmas sátorba, és nem kis meglepetésemre, egy lerobbant, teljesen újszerűtlen valami fogad, amit talán régen még cirkusznak neveztek. Poros, néhol beszakadt, vagy épp még csak össze-vissza repedezett padok, kötelek és hálók leszakadva, egy kisebb cirkuszi társaság pedig tanácstalanul áll ott, fejét vakargatva, majd mikor rám néznek, egyfajta fény megcsillan a szemükben, mintha én lennék a megváltó... reménytelen banda...
- Csürhee~! - ordít fel Emily, csilingelően irritáló hangjával. - Ő itt Bonniee~... egy valódi mágus! - mondja, mire mindenki kiereszt magából egy nagy "aaaaa" nyögést... a csodálat, ceh... - Itt fog dolgozni egy napig, megmutatja nektek, mi is az igazi munkaa~. - vált szigorúbb hangnemre, majd kezeit előretartja, és könnyed mozdulattal tapsol kettőt, és már újra mosolyogni kezd. - Munkára, emberee~k!
A felújítós munkám után nem igazán hat meg, hogy ezt is fel kell újítani. Mintha természetes lenne, állok neki a munkának - sepregetés, portörlés. A többiek pedig szögelnek, támasztanak, festenek... legalább azzal a munkával nem kell törődnöm, minő felüdülés.
A köteleket újrakötözni nem lehet, se a hálókat - így hamarosan pár ember több tekercs, csak mágiával elszakítható kötéllel tér vissza, majd húzzák újra a hálókat, köteleket, melyen az artisták fognak majd dolgozni.
Mikor viszonylag hamar - 3 óra után - végzünk, elégedetten nyújtózkodok ki, s nyögök fel, majd körbenézek. ~ Izé... és kiknek fogunk előadást tartani?
- Ne aggóó~dj, Bonnie-chaa~n! - terem mögöttem rögtön Emily, mire én összerezzenek. A francba már, hogy ez ilyen mániákusan követ mindenhová... - Szórólapok százezrei hirdetik, hogy ma itt előadás lee~sz! - tárja ki az ég felé a karjait vidáman. - Féé~l óra múlva kezdüü~nk! - csettint, majd el is tűnik a helyszínről. Fél óra, és azt se tudom, mit kell csinálnom. Szupee~r... Jajj ne, már kezdem átvenni a hülye beszédstílusát.
De hamarosan tényleg emberek sokasága jelenik meg a cirkusz bejáratánál - köztük még céhtagok is, sőt, Xaundaras mester. Ááá.. csak nem jött megcsodálni?
A porond mögött gyülekezünk, megbeszélést tartok. Én leszek a záró műsor, és elvárják, hogy fű-de-nagyon-jó legyek... ám legyen, megkapják. De remélem, szép pénzt is fizetnek érte.
Szép lassan pörögnek a produkciók... lovas felvonulás, tűznyelő, kardnyelő, minden van itt. Nem is értem, miért én kellek ide? Aztán a közönségre nézve ez is kiderül: szinte mindegyik ember fapofával, közömbös tekintettel nézi végig a hétköznapi produkciókat. Nem is tudtam, hogy Era ilyen nagy igényű, basszus! Ezeket kéne elbűvölnöm? Az összes varázserőm rá fog menni...
Nem tellik el sok idő, szinte kihurrogják az embereket a színpadról - én jövök.. nagy levegő, kifúj, nagy levegő, kifúj...
- Menni fog aa~z. - fogja meg a vállam biztatóan Emily, és rám mosolyog, majd én vissza rá, s lassan kilépek a porondra.
Síri csönd fogad, gyilkos csönd mondhatni, szóval kénytelen vagyok varázsolni se túl hangosan.
- Basic Illusion: Vision. - súgom, majd végighúzom a kezem a kívánt területen a levegőben, vagyis a padlótól egészen a cirkusz tetejéig.
Egy ideig nem történik semmi, elég megerőltető mondjuk fenntartani ezt az állapotot, így ne is lepődjön meg senki. Ám hamarosan egy - igaz, több illúzióból összeillesztett, de - élethű sárkány jelenik meg. Csak áll egy helyben, pontosabban ül, mert állva nem férne el, de az emberek így is nagy csodálattal bámulják az általam kreált lényt. Remegő lábakkal, kicsit verejtékezve tartom meg ezt a mágiát, hiába, tényleg megerőltető...
- Basic Illusion: Audition. - ejtem ki a következő mágia nevét, mire a teremben erős, hangos, és viszonylag ijesztő ordítás hangzik, mintha a sárkány eresztette volna el azt. A terem morajlásban, majd lassan tapsviharban tör ki, így pár perc múlva meg is szüntetem a mágiát, a sárkány folyamatos eltűnését ezzel előidézve. Néhány gyerek csalódottan nézi a sárkány hűlt helyét, de én meghajolok, majd visszamegyek a porond mögé.
Mindenki gratulálva fogad, Emily is hálásan hajol meg nekem.
- Köszönöm, szerintem meg fog ugrani egy ideig a nézők száma a cirkuszban. Örülnék, ha máskor is jönnél, és elkápráztatnál minket. - mosolyog, majd szinte kitessékel a cirkusz elé, ahol rögtön meg is kapom a fizettségem. ~ Ezért tényleg megérte eljönni.. még majdnem élveztem is.

Tárgy: Re: Bonnie kismunkái Pént. Szept. 09, 2011 5:56 pm

A legédesebb munka, a legédesebb lányhoz

Vidáman fütyörészve, kezemet kitárva magam mellett, dülöngélve, lábaimat minden lépésnél a másik elé téve lépdelek be a céhházba, ahol mindenki úgy néz rám, mint egy ütődöttre – nem is csodálom. Ma nagyon jó kedvem van, így vidám, lendületes munkát fogok elvállalni. Mi másért is jöttem volna ide?
- Sebastiaa~n… - csicsergem a fülébe, mire ő szokásától eltérően most nem rezzen össze, megtartja nyugalmát.
- Igen..? Várj, kitalálom. Munka kéne.
- Jajj, milyen okos az én kedvenc pincérem!
- Régen rossz, ha már így beszélsz…
- Na de tényleg, Sebastian. Olyanra gondoltam, ami illik a hangulatomhoz… nem megerőltető, de szép pénzt kap érte az ember, ha úgy adódik… Na, ötlet?
- Hát, egy kérdés: Lennél a bőrömben egy napig?
- Akár az is. – vonom meg a vállam. A munka az munka. – Miért, tán helyettesítenem kéne téged?
- Nem, de hasonló. – vonja fel a szemöldökét, mikor látja, hogy érdeklődést mutatok a dolog iránt. – Szerintem jól tennéd, ha ellátogatnál Shirotsume környékére. Nagyon sok a megüresedett hely boltokban, cukrászdákban, éttermekben. Ott azt hiszem, el lennél…
Megvakarom a fejemet, és elhúzom a számat, miközben elmélkedni kezdek. Na, igen, nem is olyan rossz dolog a sütögetés. Sőt, az illúzió mágiával még egy kicsit fel is tudnám javítani a dolgokat… nekem való dolog ez!
- Esetleg konkrét ötlet, hol is kezdjem? – csapok két kezemmel vigyorogva a pultra, az örömtől tele energiával.
- Shirotsume és környéke, jobbat nem tudok mondani. – húzza el a száját. – Esetleg… valami Rankh nevű hely van arrafelé, ahová benézhetsz. Ott próbálkozz, tuti szerencsével jársz.
- Köszi! – integetek neki, már szinte az ajtóból, mert miközben magyarázott, nagy nyugodtan sétáltam az ajtó felé. Irány a vonatállomás, irány Shirotsume!
Fel is szállok hamar a vonatra, és mivel Shirotsume nem az a hű, de messze lévő állomás, pár tíz percen belül ott is vagyok. A nagy örömtől szinte elvakulok, mondhatni ugrálok a nagy tömegben. Csak tudnám, minek örülök ennyire egyáltalán…
A városban utánakérdezek a kis falunak, amit Sebastian mondott, és pár bunkó, szinte rögtön továbbálló ember után egy kedves néni mellett kötök ki, aki mosolyogva igazít engem útba. A városhatártól 5 perc séta, hát, nem épült túl messze, azt kell mondjam…
Átsétálok a faluba, minden különösebb gond nélkül, és nézelődni kezdek. Emberek mindenütt, lefáradt, éhes és beesett arccal, és ahogy látom, egy étterem, cukrászda, vagy pékség sincs nyitva. Igaz, nem értem, akkor miért nem mennek át a városba enni? Ehh, ezek itt fognak éhen halni, ha valaki nem segít nekik…
… és az a valaki én leszek. Nos, mivel nincs megbízóm, megvan az esélye, hogy pénzt nem tudok betakarítani, bár valljuk be, ez elég hülye feltevés – ha itt valaki süt, főz, akkor az megtelik pénzzel, az tuti.
Először is kell keresni egy viszonylag lerobbant, üres épületet, amiben még legalább a sütő működik. Gyors kutatásba kezdek, az emberek furcsán néznek rám – hogyne néznének, hisz nem húztam fel a kapucnim. Kikandikál macskafülem, lentebb macskafarkam, plusz még életteli, vidám arcot is vágok, szinte szökdelve teszem meg a távot a faluhatártól egy épületig – az egyetlen valahogy kinéző épületig a faluban.
Igazából a lerobbant külsőn nem nehéz változtatni – az illúziók megteszik hatásukat, mint mindig.
- Basic Illusion: Vision! – kezdem egy alappal, így az épületnek gyönyörű, kacifántos, már-már giccses külsőt kölcsönözve. – Basic Illusion: Touch! – ezzel nem kell túl sokat vacakolni, hisz csak a néhány kiálló, fontosabb elemet teszem érinthetővé, hogy ne fogjanak gyanút az emberek.
Belépek az épületbe, ahol rögtön újabb illúziókat kell végrehajtani; egyrészt, mert iszonyat büdös van, másrészt, mert poros, romos minden. Egyedül a sütő áll olyan helyzetben, hogy hozzámerek érni illúziók nélkül.
- Basic Illusion: Vision, Touch, Smell! – mondom ki a mágiák nevét, ezzel barátságosabb külsőt szerezve a helynek, és a dohos szagot eltüntetve. – Nos, akkor dolgozhatunk. – nyújtózkodok ki, majd rögtön belekezdek a sütésbe.
Sokáig kell sütögetnem, hogy felkészült adagot kapjak a mai napra – kész tornyok állnak már a sütő mellett, na, a sütit mutogató kis kirakatról ne is beszélve. Hamarosan, egy, kettő, három, meg még több vásárló száll be kis „boltocskámba”, hogy hamarosan csillogó szemekkel vegyenek több személynek egy hétre is elegendő sütit, majd boldogan nézzem, ahogy a pénzt átadják nekem.. ohó, már megérte idejönni, és mágiát belefektetni a munkába.
Körülbelül 50 vásárló után kénytelen vagyok újra sütő elé állni, hogy csináljam az utánpótlást, hiszen ezek a falusiak veszik ezt, mint a cukrot, sőt, jobban, de hát ezért jöttem ide.
A pénz csak gyűlik, a sütemény fogy, és talán a faluból több ember is repetázni jön csak vissza – dicsérve a sütemény ízét, valóját, meg mi egyebét.
Estefelé lesz kisebb nyugtom, igaz, csak azért, mert egy tőlem maximum 10 évvel idősebb nő lép be az üzletbe, rögtön leszögezve, hogy ő nem szeretne sütit, hanem inkább beszélne velem.
- Gondolom, nem maradnál itt hónapokig, sőt, gondolom, nem a közelben laksz… - kezd bele, mire én bólintok.
- Csak mára jöttem, esetleg később jönnék még, de sok időt nem terveztem itt tölteni, Erai vagyok. Miért?
- Szívesen átvenném a boltod, míg távol vagy… - kezd bele alkujába, mire én sunyiban el is mosolyodom.
Nem kell sokáig „győzködnie”, hogy eladom a boltot neki, míg én a perselybe teszem a bolt árát, amellé, amit ma gyűjtöttem. Amint még elmagyarázok neki ezt-azt, amik csak spontán jutnak eszembe, boldogan lépek ki a bolt ajtaján, és veszem az irányt Shirotsume felé, hogy aztán felszállhassak egy vonatra, haza, Erába…

Tárgy: Re: Bonnie kismunkái Pént. Szept. 30, 2011 11:52 pm

Tetszetős kis munka, gratulálok!Jutalmad: 2 x 7250 Gyémánt

» Bonnie
» Bonnie
» Csilagnézés (Bonnie és Red)
» Bonnie nagymunkái
» Bonnie adatlapja