Bonnie
Gealdor
Hozzászólások száma : 46
Aye! Pont : 3
Join date : 2010. Nov. 05.
Karakter információ
Céh: Dragon Fang
Szint: 2
Jellem:
 | Tárgy: Bonnie  Szer. Szept. 28, 2011 10:58 pm | |
| Egy új ismeretség – a kígyótan rejtelmei
(Bevezető) Nem is tudom, mi vonzz az olyan küldetésekhez, amelyek elhagyatott helyeken vannak. Elhagyatott helyek, mint a Hakobe-hegység és környéke, vagy mint egy kiszáradt tó körüli veszélyes épületek… Mindegyiknek meg van a maga szépsége, mondjuk. Furcsa ízlésem van, tegyük hozzá – de hiába, én így szeretem magam. Minden ego, meg egyebek nélkül is.
Oké, mondjuk… elég biztató jelleggel vannak rám a szórakozóhelyek is, mint Akane Resort, az is nekem való vidék. Legalábbis nekem való lenne, ha pénzem is lenne rá, igaz, ez részletkérdés…
Így hát, kénytelen voltam elvállalni egy olyan munkát, amely Fort Termbe szól. Igaz, a lepusztult vidék kedvemre való – de ki tudja, hány bandita tör rám, foszt ki, vagy még rosszabb. Oké, hogy ilyenekre nem szabad gondolni, de azért mégis… Mi lenne, ha alapon?
- Sebastian, ezt kérném. – tolom az orra alá a lapot, szipogva, kicsit sápadtabb arccal, mint a normális lenne. Azt hiszem, meghűltem…
- Biztos jó ötlet ilyen állapotban munkát teljesíteni? – néz rám aggódó tekintettel. – Mert én kétlem, hogy így annyira jól el tudnál fogni egy banditát, főleg, ha az csapatban van, és…
- Megoldom. – húzom össze magamon a kabátomat, és megrázom magam. Most veszem csak észre, mennyit nőtt a hajam… ~ Simán elér a mellkasomig – jövök rá, mikor megrázom a hajamat.
- Hát jó, vigyázz magadra… - törődik bele Sebastian, hogy velem már nem tud mit kezdeni, mire én sarkon fordulok, és lassan kisétálok az épületből.
Bár, őszintén, nincs sok kedvem végigcsinálni a munkát, nem is tudom, miért vállaltam el… és már elkezdett lehűlni a levegő. Nem jó jel, nagyon nem.
Fort Term felé veszem az irányt, hogy minél hamarabb odaérjek… minél hamarabb végezzek, bár kétlem, hogy annyira jól teljesíthetnék félig betegen, igaz, legalább a hideg környezet jót tesz nekem. Fogalmam sincs, mitől betegedhettem le.
Fort Termben rögtön a célpont keresésébe kezdek – igaz, mindhiába. Az esős, cudar idő miatt még a banditák is továbbálltak Fort Term egy részéről, viszont a forgalmas részén, az átkelőhelyeken nem akartam kutatni – vagy 3 banditacsapat vetette volna rám magát, én pedig még egyet is alig bírok el.
Ahogy a romos helyen mászkálok, egy lerombolt falut látok meg. Mit falu… valaha lehetett az, mielőtt még Fort Term az lett, ami, így csak 3-4, épp, hogy nem beomló ház maradt meg belőle, semmi több. Ám az egyikből… fény árad ki az ablakon keresztül.
Rögtön felé veszem az irányt, bár épp, hogy nem fúj el a szél. Hosszú hajamat lobogtatta a szél, kabátomat szinte letépte rólam, és a ház felé érve szinte erősödött a szél, vagy csak én éreztem úgy. Mintha aki a házban lenne, nem akarná, hogy bárki megközelítse azt, és az időjárás vele lenne…
Az ablakon benézve látom, ahogy lobog a tűz, és egy zöld hajú srác gubbaszt valami felett… ám már nincs időm azon gondolkodni, mi is az, mivel a szél erőszakosan lök be az ajtón, így beesve a kis házikóba, egyenesen a valami mellé.
- Szia… - nyögöm nehézkesen, ahogy felnézek a földről. Épp, hogy emelném a fejem, de azt látom, hogy egy nagy anyagdarab lebeg felém a levegőben – majd hirtelen rám veti magát, mint valami ádáz ragadozó az áldozatára.
Egész testemet beteríti a takaró, én pedig nehezen veszem a levegőt alatta, és nem értem, miért van ez.
- Szia. – köszön vissza ingerült hangnemben. - Ne vedd le magadról! – kiált rám, mikor már épp a takaró széléhez nyúlnék, hogy lerántsam azt magamról.
- Miért, hem? Izé… lehet, hogy én vagyok bunkó a hirtelen betoppanásommal, de ez alatt én nem bírom… - beszélek a takaró alól, ami rendesen lopja tőlem a levegő utánpótlásom, és még meleg is… de kibírhatatlanul…
- Mindjárt kikel a familiárisom, és azt fogadja el szülőnek, akit először meglát. Úgyhogy sajnos maradnia kell… - magyaráz a fiú, mire én felszusszanok.
- Felőlem oké, ha rád néz először… - ülök fel, elfordulva a tojástól és a fiútól, összehúzva magamon a takarót, és a kabátomat. - Anya nem kell neki mellesleg? Tapasztalat, hogy nem jó, ha csak egy szülő van. Gondolom, gondoskodtál róla már persze… - teszem hozzá, bár szinte csak magamnak beszélek, azért ő mégis magára veszi.
- Te aztán tényleg ajtóstul rontasz a házba. – nevet fel, de folyamatosan elhal a hangja, ahogy inkább koncentráló hangnemben kezd el beszélni. - Rane Iceclaw vagyok a Quattro Cerberusból. Sajnos anyja nincs a kicsinek… - mondja. - Ha lenne, én már nem lennék.
- Tényleg, bocsánat, hogy nem mutatkoztam be. Bonnie vagyok, Dragon Fang. – mutatkozok be, ezzel elkönyvelve, hogy új ismerőst szereztem.
- Örvendek, és bocsánat a kellemetlenségért… - morogja felém a bocsánatkérését. - Félek attól, hogy mi fog történni. Még sosem neveltem senkit, testvérem sem volt… Úgyhogy érdekes lesz az elkövetkezendő pár hét… - mondja kicsit zavartan, mire én halványan elmosolyodom magamban.
- Nos, én, mint valamikor középső gyermek, tudok egyet, s mást a gyereknevelésről. – magyarázok neki, majd felsóhajtok. - Még mindig nem fordulhatok vissza?
- Egy perc. – suttogja átszellemülten, mire én unott fejjel nézek előre.
~ Gondolom, most várjam ki, míg meglesz az apa-lánya ismerkedése, puszi puszi szeretet… - sóhajtok, majd megvakarom a fejem, s kicsit visszafordítom a fejem, hogy lássam a kígyót. A fekete, csúszós valami már most egész szép méretű – mekkora lesz vajon, ha megnő? Azt hiszem, nem akarom tudni…
- Tessék, Arisa. – hallom Rane hangját a hátam mögül, és hallom azt is, ahogy a kis kígyó beleharap a húsba, majd én inkább visszafordulok, nem nézem a „mini-mészárlást”.
- Nemsokára kezdjük is a tanulást… Idenézhetsz. Ő itt Arisa. Arisa, ő pedig Bonnie. Az anyukád lesz. – mondja, mire én megkönnyebbültem elmosolyodom.
Ahogy visszafordulok, és észlelem, mit is mondott, hamar lefagy az arcomról a mosoly, és teljesen elsápadok – ami nehéz, hisz így is falfehér voltam.
- A..anyukája..? – kérdem, miközben hol a fiúra, hol a kígyóra nézek, kétségbeesett tekintettel. - Meg ne sértselek, tényleg nagyon jó arcnak tűnsz, meg minden, de szerintem ez nekem gyors… - hadarom.
- Majd meghívlak később egy kávéra – jegyzi meg, és látszik az arcán, hogy épp, hogy nem vigyorodik el a helyzettől. - Természetesen semmi kötelezettséged nincs vele kapcsolatban, sem velem. Ugyan nem hiszek semmilyen felsőbb akaratban, de nem lehet véletlen, hogy épp erre vetődtél, mikor azért választottam ezt a helyet, hogy senki ne zavarjon.
- Ám legyen, beleszólásom szerintem úgy sincs. - veszem fel a kapucnim, majd utána rögtön ledobom magamról a pokrócot, egyenest macskafarkamra, hogy ne lássa meg. – Szóval… Arisa a neve, igaz? – kérdem tőle.
- Igen, és lány. – mosolyog a kígyóra, teljesen elérzékenyült fejjel. Nem is tudom, mi olyan megható abban, hogy… egy kígyó épp felfal egy tetemet… - Izé…
- Nyugi, arra már rájöttem, hogy lány. – ülök törökülésbe, ügyelve arra, hogy a kapucnim ne csússzon le, s ne lásson belőlem túl sokat a srác. – De miért pont Arisa?
- Háát... Ez volt az első név, ami az eszembe ötlött. – gondolkodik el. - Mikor később gondolkozni kezdtem, nem találtam jobbat.
- Elég furcsa első ötletre nevet adni valakinek, bár szép név. Azt hittem, valakiről nevezted el, aki fontos neked, vagy ilyesmi.
- Nos… Kiről nevezhettem volna el? Szüleimet ismertem, de róluk senkit nem akarok elnevezni. Még a családnevemet sem tudja senki. Más rokonom nincs, mostani ismerősömről pedig furcsa lenne, keverném őket.
- Akkor megértem. – sóhajtok fel. – A szüleid nem jó emberek, ezek szerint… - igazítom meg a kapucnim újra, majd kisöpröm arcomból a szőke tincseket, melyek már túl nagyra nőttek.
- Talán jó emberek voltak, de ezt sosem hozták a tudomásomra… Már kiskoromtól kezdve egy jégmágus nevelt, Tsuka. Inkább ő lenne az, akiről elneveznék valakit, de remélem, vele még fogok találkozni. – magyarázza, miközben egy újabb adag húst vág le Arisának.
- Tsuka? Gondolom akkor ő a mestered. – mosolyodok el halványan. – Én nem tudom a mesterem nevét, bár… elég hülye története van így is, szóval nem is olyan fontos ő. – vonok vállat, mire kicsit elfordítom a fejem. A mesterem…- Majd mesélsz róla, ha szeretnél, nem faggatlak. - mosolyodik el a fiú. - Téged mi szél hozott erre, a keletin kívül? - mondja, majd kinézek az ablakon. Hát igen, semmi kedvem nem volt most itt lenni – bár a szél, és az elhagyott helyek jó dolgok, egyszerre elég gyatra párosítás.
- Valahogy úgy, embereket. Bár nem téged, ne aggódj. - szusszantok fel, majd újra helyére igazítok néhány csintalan hajtincset, és hátrébb húzom a kapucnit. A szemem a kevés fényben szinte világíthat, mindig így van…
- Ha van időd, akkor szívesen segítek benne. Ebben az időben amúgy sem lehet túl sokat tenni kint. – ajánlja fel Rane, miközben egy nyulat helyez a tűz felé. Érdeklődve nézem végig ezt a folyamatot, hiszen eléggé… éhes vagyok. - És, ha már újdonsült anyuka vagy, meghívnálak vacsorázni is, ha nem vagy vegetáriánus.
- Vegetáriánus? Nem igazán. – válaszolom neki, de a húsról nem veszem le a tekintetem. - Oké, majd segíthetsz, csak kicsit legyen barátságosabb idő, mert így a kabátom... nem túl jó szolgálatot nyújt.
- Szívesen. – válaszol halkan. - Az ilyen szélviharok legfeljebb néhány órán át tartanak, azalatt remélem, Arisa felébred, és rávehetem arra, hogy ne harapjon meg mindent, ami a szeme elé kerül. Utána indulhatunk is. Pontosan mi a feladat? – kezd el mindenféle fűszert szórni a kajára, ami hamarosan terítékre kerülhet.
- El kell kapni egy banditát, és lehetőleg élve, sértetlenül valaki kezére juttatni őt. Hogy ki kezére, nekem is rejtély... – húzom el a számat, miközben rájövök, hogy hiba csúszott a mátrixba, ezt bizony tudnom kéne… Megvakarom a fejem, miközben gondolkodok, de semmire sem jutok. - Franc, erre nem gondoltam...
- Akkor... Mozgalmas lesz. Csak annyit jegyeznék meg, hogy nem ölök. Soha, semmiért. Sérülést is csak akkor okozok, ha mindenképpen muszáj. – magyarázza el rögtön az elején, mit is kell tudnom.
- Én se terveztem ölni, nyugi... egyrészt, élve kell, másrészt, nem kötelességem.
Szinte vissza kell tartanom a nyálat a számban, hogy ne buggyanjon ki, olyannyira éhesen szemlélem az ételt. Az illata lassan terjengeni kezd, ezzel még nagyobb csodálatot vonva maga köré, míg én egyre inkább csillogó szemekkel, éhes tekintettel szuggerálom, hogy legyen már kész.
Hamarosan Rane le is emeli az étket a nyársról, és a rész, ami nekem jut, nem sokáig van a felszínen – bár forró, egy kis fújogatás, és már benn is van a számban. Az ízek szétáradnak, és… mmm! Ilyen finomat még nem nagyon ettem, vagy ha mégis, akkor jó rég. A fűszerek aránya tökéletes, és… ú, nincs erre szó…
Rane sokkal lassabb tempóban eszi az ételt, aminek következménye is van, mégpedig, hogy az álmosan pislogó, de már szinte éber Arisa ráveti magát a kajára.
- Ice Make: Ice Cube! - ejti ki a varázslat nevét, mire a kis kígyónak a fogain apró, nem túl erős jégkockák jelennek meg, amik épp elegek ahhoz, hogy megfékezzék a harapását. - Remélem, nemsokára érteni is fogod, amit mondok.. De ha megmarsz valamit, akkor azt én már nem ehetem meg. Arról nem is beszélve, hogy csak kétféle dolgot ehetsz: amit vagy én, Bonnie vagy Cassy ad, vagy saját magad vadászod le. – tartja felé fölé azt a kis szeletet, melyet az előbb kanyarintott le a húsáról, és a jég hamarosan eltűnik Arisa fogairól. - És engem se marj meg... – bár úgy gondoltam, hogy a kígyó lassan fog tanulni – ehhez képest most kiscsaj ügyesen, lassan veszi el a húst, amit Rane nyújt neki, és én elmosolyodok. Bár az enyémből nem maradt már, legközelebb én is megpróbálkozok vele…
- Próba kettő.. - tartja oda az ujját a kígyónak. Nem tudom, szerencsés-e ez, mert, ha nem elég gyorsak a reflexei, könnyen megjárhatja – de nem így történik, inkább a nyúllal szimpatizál, és felé veszi az irányt, mire a tányér szélén hamarosan kis jégdarabkák jelennek meg Rane által.
– Na és, igaz, hogy ez már egész jól megy neki… már a harapdálósdi… – kezdem el. – De mire fogjuk tudni őt oktatni? Beszélni nem hiszem, hogy tud…
- Eltaláltad. Ellenben meg kell értenie az emberi beszédet... Ez majd jön idővel, legalábbis remélem. A másik fontos dolog pedig az, hogy megszokja, hogy valakinek a vállán utazik. – magyarázza, én pedig felsóhajtok. Utazás-szimulátor következik?
– Nem biztos, hogy én ezt értem… szóval, a vállunkon kell őt utaztatni, hogy megszokja, azzal az eséllyel, hogy ijedtében megharap?
- A másik verzió az az, hogy valami hülye falusi ijedtében fejbecsapja egy kapával... Úgyhogy vállalom a kockázatot. De engem már nem harap meg. Azt hiszem. – teszi hozzá az utolsó mondatot kicsit bizonytalanul.
– Oké, akkor lassan kezdhetünk… – igen, szép kilátások. |
|
