Éjjeli gyilkos (2 Rész) (Kaland pályázat)

Éjjeli gyilkos ( 2. rész )

Ahogy szemeit lecsukta arra számított perceken belül elfogja a jól ismert zuhanós érzés, de az nem jött. Képek villantak át előtte. Yasu arca amikor először meglátta, majd ahogy kedvesen mosolyog rá, az őrülettől eltorzult szemei. A képe egyre csak gyorsultak és Leena testében egy rég elfeledett érzés jelent meg, a bosszú.
Mellkasában valami fortyogni kezdett, olyan volt, mint a fekete szurok, ami szép lassan bugyog felfele és mindent betölt. Leena teste enyhén remegni kezdett, és szép lassan a düh kezdte át venni felette az uralmat. Nehéz tudta megfogalmazni mit érzett, megalázottnak érezte magát, mintha egy mélyen lévő részt érintett volna meg benne Yasu. A nőiességét, azt a féltve őrzött nőt, aki még csak most kezdte szárnyait bontogatni, akit még maga Leena sem ismert teljesen, még is Yasu megtalálta. Mély sebet ejtett nőiességén, valami olyanhoz jutott hozzá, ami mind eddig féltve őrzött mások elől. Valami olyanhoz, amihez neki nincs joga.
Leena testében a düh csak lüktet és egyetlen dolog járt a fejében, a bosszú. Úgy érezte meg kell torolnia azt, amit vele tettek. Nem más ért, önmagáért! Fizetni kell azért a fájdalomért, azért megalázásért, amit vele tett.
Leena nem bírta tovább elviselni ezt az érzést, úgy érezte megfullad. Testébe újra belemart az égető fájdalom. Izmai megfeszültek egy pillanatra és fogait összeszorítva szisszent fel, majd újra visszaernyedt Omeron ölébe. Ahogy szemeit kinyitotta először a sötét csillagos eget látta meg, melyet ragyogó csillagok sokasága borított fakókékes fényt vetve rá és Omeronra. A fiú békés finom vonalú arca megnyugtatta és a benne kavargó érzések is, csitulni kezdtek.
- Máris felébredtél? Hogy érzed magad? – kérdezte halkan.
- Hát meg vagyok, asszem. – felelte halkan. - És te? – kérdezte, de a levegő vétel egyre jobban nehezére esett.
- Hála neked, úgy érzem minden sérülésem meggyógyult és feltöltődtem energiával. – mosolyogott rá - Viszont azt ígérted magadat is meggyógyítod, nyugodtabb lennék, ha így tennél. – kérte és ki simított egy hajtincset Leena arcából. Ujjai nyomán bizsergés futott végig bőrén és kissé megszeppenve felelte:
- Rendben! - és visszamosolygott Omeronra. Megpróbált felülni, de izmaiba újra égető fájdalom nyílalt.
- Csak lassan te butus, itt vagyok segítek. – Omeron támogatóan tolta háta alá kezét, így bár fájdalmasan, de sikerült magát ülő pózba tornáznia.
- Köszönöm. – mondta - de nem maradhatunk itt sokáig. – Kezek körül halványan pulzáló kék fény jelent meg. Először kezeit kezdte el gyógyítani, de csak hamar rájött ezzel nem jut előbbre. „ Nem lesz így jó. Túl sok erőmbe kerül a gyógyítás és igazából nem is tudom hogyan kéne a mérget gyógyítani… de ha túl sok erőt emésztek, fel a szervezetem nem sokáig bírja a méreg ellen…” – ahogy ezt végig gondolta eszébe jutott még valami. „Yasu keresni fog… ha megtalál, ilyen állapotban végünk van. Ő ismeri Akana Resortot és csak idő kérdése mikor talál ránk.” Leena minél többet gondolkodott a dologról annál biztosabb volt rejtekhelyük veszélyében.
- El kell kapjuk minél hamarabb. – szólalt meg végül komoran.
- Az a legfontosabb, hogy rendbe hozd magad! – szögezte le szinte azonnal Omeron. - Utána pedig, hogy biztonságos helyre vigyelek. Most, hogy már tisztában vagyok erejének mibenlétével egyedül is elbánok vele. Nem engedhetem, hogy veszélynek tedd ki magad, hiszen őrülten vágyakozik a véred után. Túl veszélyes hogy velem gyere. Sajnálom. – fejezte be végül. Leena eleinte nem akart hinni a fülének. „Még hogy biztonságba helyezzen?!” – hökkent fel. Valahol a lelke mélyén egy démon őrjöngő tombolását hallotta. Vadul fújtatott, öklét rázta és dobhártya szaggatóan sikítozott hisz a bosszú édes ízért vették el tőle.
- Felejtsd el, veled megyek! - jelentette ki határozottan Leena. - Nem mehetsz egyedül, túl erős! És... - kezdte de itt elakadt a hangja.
- Tudom, hogy mit tett veled - szólalt meg nyugtatóan Omeron – és hogy nem egyszerű ellenfél, de mindezek ellenére sem akarlak veszélybe sodorni.
- Nem! Te nem tudod, ez az ember... megalázott. – hangja egyszerre megkövült - Egy utolsó kis cafkaként kezelt, egy játékszerként, mintha nem is élnék, mintha csak... – mondta egy hangja elcsuklott. Maga se tudta, hogy a dühtől vagy a fájdalomtól, de torka összeszorult. – csak azért lennék, hogy őt szórakoztassam. – mondta ki végül. Minden szó égette a torkát, képek villantak fel újra a fejében, de folytatta - ezt... ezt... meg fogja keserülni – Leena kezei ökölbe szorultak a dühtől. - Veled megyek! - jelentette ki végül ellent mondást nem tűrő hangon és egyenesen Omeron szemébe nézett. A fiú talán megérthette Leena érzéseit, mert nem ágált tovább. Felnézett a csillagos égre majd újra Leenára és lassan bólintott.
- Ebben az esetben valamiféle tervre lesz szükségünk. Számolnunk kell a ténnyel, hogy figyelhet minket, talán ebben a pillanatban is itt ólálkodik valahol körülöttünk. Ezen kívül figyelembe véve, hogy ő hazai pályán van, már kiismerte ezt a várost, nehéz lesz kelepcét állítanunk neki, mégis úgy vélem ez az egyetlen esélyünk. Ha ő csap le elsőként, könnyen találhatjuk az iméntihez hasonló helyzetben magunkat. – mondta.
Leena egy darabig csak nézte csillogó szemét.
- Azt hiszem, szükségünk lenne egy csalira... - mondta ki végül halkan.
- Igen, és én leszek a csali. – vágta rá. Tudta ez az egyetlen esélyük, Yasu most őt kutatja. Omreonnak láthatóan nem tetszett az ötlet, de még is csak elfogadta.
- Bár nem örülök, hogy téged teszünk ki közvetlen veszélynek, - kezdte - de ez a legjobb esélyünk.
- Ne aggódj nem lesz bajom. – nyugtatta, de látta ezzel nem segített. - Viszont a mágiája annál rosszabb. A hang mágia ellen csak egy dolog véd meg. – jelentette ki.
- Mire gondolsz? – nézet rá kérdően.
- A vízre. – válaszolta - Mivel más a fajsúlya a hang nem tud benne terjedni. Bár visszaüthet a dolog, mert a víz segíthet a visszhangban is neki, de ezzel csak újabb csapdába csalhatjuk. Leena gondolataiba mélyülve nézte a földet.
- A tenger part. – folytatta. - Ha oda ki tudnánk csalni... Ott ilyenkor már elég evesen vannak, mivel távol esik a hoteloktól ő is ideális helynek tartja majd, nem látja benne a csapdát és van épp elég vizünk is! Mit gondolsz? - kérdezte
- Az ötlet maga remek, nagy szükségünk van az ilyen cselvetésekre, de hogyan csaljuk feltűnésmentesen a tengerpartra? Nem fogja furcsállni, hogy ilyen kései órán fürdőzésre adjuk a fejünk?
- Ez nagyon egyszerű! – vágta rá - Csak látványosnak kell lennünk, tudja hogy mágus vagyok, de azt nem hogy milyen. Tételezzük fel, hogy most is keres valahol. Ha ebből indulunk, ki hol kereshet? – tette fel a kérdést Leena, majd az égre nézett. - Ott ahol sokan vannak, mert mit csinálna ilyenkor egy átlagos ember? – kérdezte - A legnagyobb tömegbe keres menedéket. Ez az ember jártas itt, csak keresnünk kell, egy helyet ahol még viszonylag sokan vannak. – fejtette ki tervét immár kissé pihegve, és a sikátoron túli fényes útra mutatott.
- Igazad lehet, akkor, ha úgy érzed készen állsz, induljunk. Remélem nem lát majd át a tervünkön. – tette hozzá gondterhelt arccal. Leena válaszul csak bólintott és Omeron talpra segítette.
- Köszi.
Az első lépés maga volt a pokol Leena számára. A fekvés nem igényelt különösebb erőt tőle, így amikor izmai újra megmozdultak egy pillanatra elhomályosodott szeme előtt a kép. Azonnal megmakacsolta magát. „ Elég!” Kezdte idegesíteni az állandó fájdalom, tettre késznek érezte magát, menni akart, ki akarta adni dühét és bosszút állni Yasun, csak hogy a méreg minden pillanatban gátolta, akadályt vetve ezzel lába éle. Újra szét áradt testében a düh.
„Ugye tudod, hogy a tervednek vagy ezer buktatója van?” – szólalta meg egy hang a fejében.
„Igen tudom, és?” – kérdezett vissza kissé ingerülten.
„Mit és? – förmedt rá Carmen – Nem is olyan rég majd nem egy szatír ölt meg! Mi van ha Yasu teljesen mást talált ki? Vagy még rosszabb, ő is pont így gondolkodik. Minden normális ember a tömegben keresné a menedéket, ezt ős is tudja, de azt is tudja, hogy mágus vagy, ahogy ő és majd biztos csapdát akarsz neki állítani. Na ilyenkor mi van? Ha kihasználja ezt és ő állít nektek csapdát, akkor mi lesz?” – kérdezte Carmen.
„Nem tudom, majd kivágjuk magunkat!” – felelte Leena ingerülten.
„KIVÁGJÁTOK? Leena ez a mentalitás juttatott ide is! Ha hallgattál volna Sebastiánra és nem veszed, félvállról a dolgot nem tartanánk itt! – korholta Caremen. Lenna nem válaszolt, tudta, hogy igaza van. – „Tisztában vagy vele milyen állapotban vagy? Ez a méreg könnyűszerrel végezhet veled! Nem tudod meg gyógyítani magad csak tűneti kezelést tudsz csinálni, azzal kurvára nem vagy kint a szarból!”
„ Képzeld igen is tisztában vagyok vele! De nem fogok elmenekülni!”
„ Hát ez fantasztikus…. És arra gondoltál már mi van ha csak órák múlva találjátok meg? Elég nagy ez a város!”
„Igen, gondoltam, de ha ennyire nem tetszik, mondj jobbat!” – rivallt rá immár teljesen kitérve a hitéből. Carmen erre nem felelt.
„Tudom, hogy testem már nem bírja sokáig, Camren – kezdte újra de immár nyugodtabb hangon – „de ez az ember megalázott, elvette… elvette a…”
„Tudom.” – szakította félbe Carmen. Hangja valahogy más volt, olyan megértő. Leena megszeppenve hallgatott. – „De ne halj meg!”
Leena majdnem dobott egy hátast Camren utolsó mondatán. Eddig mindig csak megrovást kapott tőle kivéve egy alkalmat, de ez a mostani más volt. Leena pontosan tudta Carem őszintén aggódik az állapotért, és szívében egy percre melegség áradt szét.
„Nem fogok ígérem!” – mondta halkan.
- Tudod tartani a tempót? – szakította ki Omeron a belső világából. Hangjában érezte az aggodalmat.
- Igen, meg leszek. Egyébként köszönöm, hogy meg mentettél. – tette hozzá .
- Abból az irányból, mintha mulatozás hangjai szólnának. –mutatott jobbra. - Mond csak, magadnak is teljesen rendbe tudtad hozni a sérüléseid? Mert úgy látom, még mindig fájdalmaid vannak.
- Hát igazából nem. Ez valami méreg, és soha eddig nem gyógyítottam mérgeket, csak tűneteket tudtam enyhíteni. – magyarázta.
- Az ilyesmi nem gyerekjáték, nem lehet félvállról venni. Talán mégis jobb lenne ha... téged most azonnal szakértő kezekre bíználak. Ki tudja meddig lesz képes a tested ellen állni ezeknek a kártékony esszenciáknak. – próbálkozott újra de Leena hajthatatlan volt.
- Nem! Nem fogom hagyni, hogy egyedül, megküzdj vele! – nézett eltökélten Omeron szenébe. - Egyébként is kötve hiszem, hogy az itteni bármit is tudnának tenni.
-Ajj –nyögött fel, Leena látta szemében a tehet lenséget. - Ismersz valakit, aki képes segíteni rajtad? –kérdezte reménykedően.
- Az ilyen mérgezéseket – kezdte, de hangja megcsuklott - nem lehet gyógyszerrel gyógyítani csak ellen méreggel. Én csak egy embert tudok, aki ért hozzá, a céhem egyik mestere Xaundarus mester. Majd ha végeztünk megkérem, hogy gyógyítson meg. - tette hozzá nyugtatóan.
- És most? –kérdezte, amikor egy nagyobb tömeghez értek. - Vegyüljünk?
- Hát szerintem vegyülhetünk
A tömeg táncolva és énekelve haladt az úton. Leena pihegve figyelte a mulató embereket, felderítette jó kedvük, igyekezett kihúzni magát és elrejteni fájdalmát. Nem is volt nehéz elvegyülniük a tömegben, percek alatt beszippantotta őket a vígan mulatozó utcai tumultus. Eleinte nem zavarta a sokaság, elnézelődött az emberek között Yasut keresve, de ahogy egyre beljebb és beljebb jutottak, lassan nyomasztóvá kezdett válni. A tömegen belül az emberek egymáshoz nyomódva lökdösöttek, az éneklés és a tömeg moraja egybe olvadt egy hatalmas zsivajjá. Leena próbált nyugodt maradni, de fullasztó levegő és zsivaj most valahogy sokkolóan hatott rá. Érzékei kiélesedtek és lélegzése zihálássá alakult, a levegő forró és büdös volt, a gyomra pedig émelyegni kezdett. Egyre több és több ember lett körülötte, idegesen kapkodta a fejét, Yasut kereste, de egyszerűen képtelen volt észrevenni a tömegben. Az emberek lökdösődni kezdtek, az első lökést balról érkezett egy fiatal hölgy dőlt Leenának. Megvonaglott a fájdalomtól újra elhomályosult előtte a világ, a mozgás így is nehezére esett, de az ütés hatására még jobban égette izmait méreg.
Még fel se ocsúdott a fájdalomból, de valaki már is beléjük ment hátulról amitől Leena az előtte álló férfinak préselődött.
-A fenébe, alig állsz a lábadon, ez így nem fog menni. – csattant fel Omeron, és karjaiba vette. További szitkokkal illetve a tömeg tört magának utat kifelé. Leena bár hallotta a fiú, csak levegő után kapkodott. Kiérve a tömegből egy padra ültette Leenát és arcát kezeibe fogva aggódó szemekkel nézett rá.
- Mi van veled, hallasz engem? - kérdezte.
- Igen, jól vagyok csak ez a tömeg... - felelte gyengén - azt hiszem... valami mással... kéne próbálkozunk - pihegte halkan.
- Nem fogom végig nézni, ahogy szép lassan a halálba hajszolod magad. – mondta határozottan és megsimogatta arcát.
- Hé nyugi! Nem fogok meghalni! – felelte elmosolyodva.
- Itt egy mosoly már nem segít – dörmögte és homlokához nyomta homlokát. Leena szeppenten figyelte mit tesz a fiú. - Fel kell gyorsítanunk az események sorát. Most itt hagylak pár percre, remélve, hogy ezzel felkeltjük a figyelmét. Ne félj, nem megyek messzire, csak inni hozok neked, de közben is folyamatosan szemmel tartalak majd, és a környéket is figyelni fogom, hátha felbukkan. Rendben?
- Rendben! - bólintott. Azzal Omeron megpuszilta a homlokát és elindult a tömegben. Leena amíg tehette figyelte Omeront de a fiú hamara tömegbe veszett.
„Minél jobban túltelheted magad annál rosszabb lesz!” – szólalt meg újra Camren.
„Ezt hogy érted?”
„ Úgy bazd ki, hogy minél többet mozogsz annál jobban terjed a méreg!” – Leena megnyugtatónak vette hogy Carmen vissza tért a régi kerék vágásba de egyáltalán nem értette honnan veszi ezt.
„ Gondolod hogy a mozgással terjed?”
„ Nem gondolom ember hanem tudom!
„De hát honnan?!”
„ Nem tök mindegy? Egyébként meg, emlékkezezz a bárban, amíg ültél nem éreztél fájdalmat. De kint az utcán már igen! Mert a vérkeringéssel terjed!
„ Mondasz valamit…”
„ Minél több helyre jut el annál kisebb az esélyed a túlélésre, megfulladsz tőle.!
„ Megfulladok?”
„Jaj Leena használd már azt a parányi agyad! Nem is gondolkoztál rajta milyen tüneteid vannak? „
„Tűnetek?” – kérdezte.
„ Uram segíts… Nem emlékezet véletlenül ez a fájdalom az oxigén hiányra? – tette fel a nagy kérdést, és Leena abban percben rá döbbent.
„Az égető érzés, pont olyan mint az oxigén hiánynál jelentkező szúró érzés, csak ez sokkal erősebb.” – fejtette ki Camren.
„De még is hogyan?”
„Fém.” – felelte ridegen- „ a fémeket csak inon formájában tudja szervezet befogadni, más esetben a vérkeringéssel eljutnak, a szövetekbe főként izmokba ahol gátolni kezdik az oxigén felvételt. A nehéz fémek nem ürülnek, csak lerakodnak blokkolva ezzel az anyagátvitelt!”
Leena agya azonnal mozgásba lendült, rögtön megértette mekkora bajban van, a méreg már eljutott a végtagjaiba valamint a bordájába is érzi már a szúró fájdalmat. Ha a méreg eljut a szívizomba vagy mellkasi izmokhoz a légzése hamarosan teljesen megbénul.
„ De hát akkor nem mozdulhatok vagy különben…” – ekkor viszont egy fehér arc suhant el nem messze a tömegben. Leena megmerevedett, azonnal felismerte Yasut. „Hát itt van.”
Minden erejével arra koncentrál Yasu ne tudja meg , hogy ő is észrevette. Ekkor feltűnt Omeron is egy pohár vízzel a kezében.
-Törént valami? - kérdezte míg egy pohár vizet nyomott Leena kezeibe. Arcán bár nyugalom ült és hangjából sem lehetett érezni semmit, de szemiben látszott a szorongás.
- Nem, semmi különös. –felelte leplezve idegességét. Arcát Omeronéhoz simítva nagyon halkan suttogta fülébe. - Itt van!
Omeron lassan bólintott, és megeresztett egy mosolyt majd megfordulva a pad elé guggolt. -Dőlj rám, ha a saját lábadon jössz, csak hátráltatnál minket és veszélybe sodornád mindkettőnk életét. - hangjában éreződött nem tűr ellentmondást, így hát Leena beadta derekát. Fáradtan dőlt a fiú hátára, és bár belátta így sokkal kevésbe fájdalmasabb az út, még is lelkiismeret furdalása volt. Nem karta külön dolgoztatni a fiút.
-Nem rázlak nagyon?
- Nem, minden rendben. – felelte.
-Látod valahol? – kérdezte szinte suttogva. Leena nézelődni kezdett, de Yasut sehol se látta. Ennek ellenére biztos volt benne, hogy követi őket.
- Most nem, de itt van valahol. Biztos vagyok benne! –felelte halkan-
- Akkor minden terv szerint halad. Azonban a folytatással kapcsolatban...Pontosan hogyan fogjuk kihasználni a víz nyújtotta előnyöket?
A kérdés helnyén való volt, bár az igazat megvallva eddig még nem gondolkozott rajta.
- Hát... valahogy a vízbe kell jutnunk. Gázolj bele a vízbe és ott várjunk rá. – jötte a hirtelen ötlet. - Sárkányölő vagyok, az érzékeim élesebbek egy mágusénál. Tudni fogom mikor támad! - pihegte.
- Értettem! – mondta. Megszaporázta lépteit és lassan feltűnt a látótéren a tenger is. A hold fakón világította meg a partot, éjfekete hullámok nyaldosták a homok. Fura csend ült a parton, mintha a tenger is csak várna valamire. A nyomasztó rideg csendet csak a hullámok hangja törte meg. Leena elrévedve figyelte a tengert-
- Leena...számíthatsz rám. – törte meg Omeron a csendet. Leena megilletődve emelte tekintetét a fiú arcára - Megvédelek az életem árán is! – mondta eltökélten. Hirtelen nem gazán tudta mit mondjon, de egyszer csak megszólalt-
- Tudom. És köszönöm. –Suttogta alig hallhatóan, őt magát is meglepték a szavak de nem bánta meg őket. Végül is ez volt az igazság
–Készülj! – kezdte tekintetét az égre emelve - De aztán...ha mindketten kifürödtük magunkat, és téged is helyre hoztunk, remélem meghívsz egy vacsorára, kiesik a gyomrom- hangjában Leena most először érezte a mosolyt. A fiú szavai az ő arcára is mosolyt csaltak. Bátran bólintott.
- Hát persze azt főzök amit csak akarsz! – felelte.
Omeron vigyázva guggolt le a vízben, hogy leülhessen. Arra számított a víz fájóan hideg lesz bőrének de ehelyett langyos finom hullámok simogatták. Omeron térdere ereszkedve mellé várt. Leena koncentrálni kezdett, hallotta víz morajlását a hullámok hangját a távoli fák susogását, érezte a víz sós illatát, és ekkor megérezte Yasu illatát is. Teste kissé megfeszült és még erősebben koncentrált, nem sokkal később meghallotta lépteinek zaját, és egyre erősödő fújtatását is. „MOST!”
- Jön! – Kiáltott fel és jobb kezével a víz alá nyomta Omeron fejét. Megpördült és térden állva már is támadott.
- Sky dragon Roar! - ordította. Yasu mit sem számítva a támadásra, nem védekezett és Leena mágiája jó pár méterre röpítette. Leena elengedte Omeron fejét közben és fújtatva ereszkedett féltédre. Yasu szinte azonnal talpon volt.
- Te kis szajha, hát még tudsz mozogni? – kérdezte eszelős vigyorral az arcán, hangja még is halk volt, talán ez tette olyan félelmetessé - - Háh nem gondoltam volna, hogy ilyen szívós vagy, de ezen könnyen segíthetünk! Psychedelic!
Leena, bordái közé erős fájdalom hasított, és bár hallotta Yasu szavait a méreg okozta fájdalomtól képtelen volt elugrani. Omeron az utolsó pillanatban rántotta maga mögé ezzel kivédve a támadás.
-STONE SPIKES - üvöltötte, támadása viszont nem tudta megakadályozni Yasut. A fiú összegörnyedve rogyott össze Leena előtt, aki teetlenül nézte a fiú szenvedését. Egyszeriben testét elmondhatatlan düh öntötte el, a méregkínzó hatás elhomályosult elméjében és már nem érdekelte semmi más csak a bosszú.
- Sky Dragon Roar! – ordította. Felpattant a vízből és Yasu felé iramodott, néhány lépés után felugrott a levegőbe előkapva kését támadott. Már csak egy máterre lehetett Yasutól mikor …
- Distribute! – kiáltotta. Leenát teljesen váratlanul érte a támadás, kinzó fájdalom nyílalt testébe. Látása egy pillant alatt lemosódott és fájdalom elviselhetetlenné vált. Mintha elméjét szaggatná, szétmarcangolná , érezte az őrület határát súrolja. Egyensúlyát veszte kőként hangos csobbanással zuhant a vízbe.
Yasu mágiája itt már nem érhette el teljesen, csend lett, még is a méreg maró hatása most még erősebb volt. Már mellkasában is érezte a forró kátrányként szétáradó méreget.
„ FASZNAK KELL NEKED ENNYIT UGRÁNDOZNI!” - szólalt meg Camren. „ ÉS EMELD MÁR KI A FEJED VÍZBŐL BAZD MEG MERT MEGFULLADSZ!” – ordította
Leena teste gépként mozdult meg és felbukkant a víz alól. Teste reflexszerűen működött, haltamat kortyokba itta a levegőt. Testében lévő pokoli fájdalom, tompulni kezdett.
„Hagyd abba! Ezzel nem segítesz!”
„És akkor még is mit csináljak szerinted?!” - Kérdezte ingerülten Carment.
„ Vond el figyelmét! Te vagy a célpont! Nézz rá, a vérszomja teljesen elvette az eszét, most a legkiszámíthatóbb! Vond magadra a figyelmét, amíg Omeron támad!”
Caremen tervén nem kellett tovább gondolkodnia, azonnal cselekedett,
- Hé Yasu! – kiáltott oda - - Na mi van, én már nem is kellek? Pedig azt hittem minden áron te akarsz megölni! - cukkolta. Hangja kihivó és örült volt egyszerre. Yasu arcán mérhetetlen düh jelent meg, szemei izzottak a gyilkolás vágyától.
- Úgy tűnik nagyon alul maradtál, ha még a közelembe se tudsz jutni. - folytatta látva Yasu arcát. A férfi arca eltorzult a vérszomjtól.
- Te... te... – hörögte vészjóslóan és nagy léptekkel indult meg felé. Leena bal öklét a víz alatt tartva készült, várta a férfit. Amint kartávolságba ért támadott. Egyenesen a térdét célozta meg, minden erejét összeszedve csapást mért rá. Hallotta, ahogy a csontok megtörnek ütése alatt és Yasu hangos kiáltással dőlt rá,
- Omeron most! – kiáltotta ahogy Yasu nehéz teste rázuhant és a víz alá nyomta.
-Stone spikes – a szilánkok combjai közé fúródtak. Leena érezte ahogy Yasu teste egy pillanatra megvonaglik a fájdalomtól, de dühe erősebb volt. Nem adta fel, Yasu kezei nyakára kulcsolódtak. Ez volt az amire semmiképpen nem számított de már késő volt. Erőtlenül próbálta lefejteni a rideg kemény ujjait nyakára, de mind hiába. Tüdeje égni kezdet, és szép lassan egyé vált a testében lévő égő fájdalommal. Teste elgyengült és szép lassan karjai is visszahanyatlottak a vizes homokba. Yasu örülten vihogott, élvezte a látványt. Leena szemibe nézve látta a benne tükröződő gyilkolási vágyat.
Ekkor viszont valami elvonta Yasu figyelmét, és hátra nézett. Omeron volt az. Yasu azonnal támadott, rögtön tudta, ha ez a támadás eléri Omeront végük van. Összeszedte minden erejét és halkan suttogva mondta ki azt az egy szót.
-Vernire
Eztán a világ elsötétült előtte, még hallotta, ahogy Omeron kiáltását és érezte, ahogy Yasu kezei meggyengülnek torkán, elengedik. Léptek csobogását hallott a vízben, de már nem tudta kiét, küzdött az ájulás ellen.
„Leena! Leena! Szedd össze magad hallod! El ne ájulj nekem! Hallod, Leena!” – kiáltozta Carmen.
„Jó” – felelte neki halkan.
„Vedd elő a gyertyát! Vedd elő, azzal visszajuthatsz a céhbe! Gyerünk Leena!”
Leena megpróbált engedelmeskedni Caremen szavainak, de nem bírt mozdulni. Lassan sikerült megfogni a táskáját és maga elé húznia, de ekkor meglátta Omeront, ahogy épp Yasu támad rá.
„Ne!’ – kiáltotta magában, jobb kezén megtámasztva magát próbált felülni.
- Leena most! – kiáltotta Omeron.
Kezét kinyújtva egy kisebb szél löketett küldött Omeron felé, majd látása elhomályosult és visszahanyatlott a fölre. Újra az ájulás ellen küzdött. Újra kinyitotta szemét és táskája egyenese előtte feküdt. Az idő mintha megfagyott volna körülötte, hallotta saját sípoló lélegzetét. „Ott van, már csak egy kicsi kell!” – mondta magának bíztatásul. Belenyúlt táskájába és lassan kihúzta belőle a Babyloni gyertyát.
Nem tudta mennyi idő telt el, de egyszer csak egy meleg kéz fogta meg kezét. Amikor kinyitotta a szemét Omeront pillantotta meg. Ahogy együtt kéz a kézben fogták a gyertyát, a sötétséget vékony zöldeskéken világító fényforrás törte meg. Finoman pulzáló vékony kis fény spirálisan kanyargózott fel egészen a kanócig.
- Ebédlő. – suttogta Leena, és abban a pillanatban valami megmagyarázhatatlan erő szippantotta be őket. Szűk alagúton keresztül száguldottak, fények és elmosódott alakok suhantak el előttük. Az egész egy csak pár másodperc volt, majd egy éles fény elvakított minden. Valami keményre esett, és éles hangok törték meg a csendet.
Léptek zaját hallotta, és egy elmosódott alak jelent meg a fényben.
- Leena! Leena! – szólította meg egy ismerős hang.
- Sebas…tian… - lehelte, de a fájdalom egyre erősebbé vált számára.
Újabb arcok jelentek meg.
- Mi történt veled? Leena! Leena hallasz engem? – kérdezte aggódva. Válaszolni akart, de nem tudott. Sebastián ekkor elfordult tőle.
- Jól vagy? Hogy hívnak? – kérdezte.
- Leena… - nyögte a fiú.
- Hívjátok Xaundarust! – kiáltott oda valakinek Sebastain. – SIESSTEK! – kiáltotta. Leena látása egyre zavarosabb lett. Érezte, ahogy valaki felemeli, léptek zajhát hallotta, majd valaki egy ágyba fekteti.
- Omeron… hol… van? – nyögte.
- Ne aggódj, most hozzák ide! – felelte megnyugtató hangon Sebastian.
Sebastián szavai megnyugtatták és ezzel az utolsó húzó erő is megszűnt számára ami eszméleténél tartotta. Mély álomba zuhant, és egyedül maradt a testét kínzó fájdalommal.

» Éjjeli gyilkos (1 Rész) (Kaland pályázat)
» Víz mágia Ba’al módra - (2. rész) ( Kaland pályázat )
» Víz mágia Ba'al módra (1. rész) ( Kaland pályázat)
» Az este (Kaland pályázat)
» Edzés - avagy Ki ver Kit? ( Kaland pályázat )