Az este (Kaland pályázat)

Leena kissé megszeppenve vette a át a szobája kulcsát a recepción. A recepciós fiú remegő kézzel nyújtotta át neki, már épp szólni akart neki, hogy nincs mitől tartani nem áll szándékában ártani, de aztán meggondolta magát. Semmi esélye, hogy higgyenek is neki azok után, hogy úgy tönkre tették a kaszinós részt. Így hát csak megköszönte a kulcsot és már sprintelt is fel a negyedik emeleti külön lakosztályba. Közben jutott csak eszébe, hogy a külön lakosztály nem a megszokott szobák egyike. Amikor belépett a szobába ez be is igazolódott. A szoba szépségétől tátva maradt a szája. Finom bársonyból készült székek fogadták egy faragott asztalkával, amikor belépett. Jobb oldat nyílt a fürdő szoba, amiből csak egy vékony szegmenset látott, de rögtön felismert a gyönyörű színekben pompázó márványt, amivel kicsempézték. A szoba végében egy hatalmas puha franciaágy állott, finom selyem függönnyel. Bal oldalt gyönyörű szép bútorok és egy ember nagyságú tükör. Elhűlve lépkedett a szobába, szavak nem találva. Annyi biztos, hogy jól megijeszthette őket, ha ilyen szobát kapott. De a legcsodálatosabb számára még is csak a lenyűgöző panorámájú terasz volt amihez foghatott nem látott. Az ágy pontosan az ablakok előtt állt, amikor kinyitotta az üvegajtókat néhány percig csak élvezte a friss finom szellőt, ami beáradt a szobába. Majd a fürdő szobába ment és felkapott egy törülközött. Úgy gondolta az este folyamán még lesz elég ideje élvezni a szoba adottságait, most inkább egy forró fürdőre és egy masszázsra vágyik. A női öltözőben levetkőzött és maga köré csavarva a törülközött lépett be a fürdőbe.
Hatalmas volt, és alig voltak bent, aminek nagyon megörült. Nem igazán vágyott buta csacsogásokra vagy vinnyogó nevetésekre, ami elég jellemző volt a női társadalomra. Lassan bele gázolt a vízbe és élvezte, ahogy forró víz a bőréhez ér.
Leena mindig is imádta a vizet mióta az eszét tudta. A legjobban este szeretett fürdeni, amikor a sötét égen csillogó parányi pöttyök megjelentek a víz felszínén. Ilyenkor nyakig elmerült a vízbe és csak nézte a rajta tükröződő csillagokat. Olyan volt mintha az égbe úszna, a csillagok között a felhőkön át.
Mikor a víz már ellepte melleit megállt, és hosszú perceken át csak bámult az eget. Forró melegséggel töltötte el a naplemente látványa, ahogy először narancssárgára majd vörösre színezi az eget. Ahogy belemerült az ég színeik látványába, a gondolatok szép lassan kiperegtek a fejéből. Olyan volt ez mint egy nagy sebes folyó ami szép lassan lecsillapszik és leszűkül, kis patakká válik majd végül eltűnik a víz. Így távoztak Leena fejéből a gondolatok, képek, csendet és békét hagyva maguk után. Leena érezte ahogy izmai kiengednek, eltűnik belőle a feszültség és egyre könnyebben kap levegőt. Mintha most könnyebben lenne lélegezni, édesebb lenne a levegő.
Végül a fürdő sarkában néhány hatalmas kőre ült fel és onnan nézte végig a naplementét. Mivel a fürdő magasan helyezkedett el, látni lehetett, ahogy a nap szép lassacskán a tenger alá bukik. Leena egyszerűen nem tudott betelni a csodálatos látvánnyal. Amikor a nap végleg eltűnt és megjelent az első csillagok Leena azon kezdett el gondolkodni mit is csináljon az este folyamán.
Carmen mintha csak megérezte volna Leena tépelődést megszólalt.
- Mikor megyünk le a bárba? - kérdezte
- Bárba?
- Igen a bárba te híg elméjű! Azt mondta este lenézünk! – felelte korholó hangon.
- Én ilyet nem mondtam Carmen, az tuti! – csattant fel magában.
- Nem tök mindegy mit mondtál? – kérdezett vissza csípős hangon Carmen, Leena álla földi zuhant.
- HEH?!? Tisztában vagy vele hogy az előbbi mondatoddal bevallottad hogy kamuztál?
- Na és? Nem változtat a dolgon, menjünk le a bárba pasizni! – Carment egyáltalán nem érdekelte a dolog.
- Na helyben vagyunk már megint… nincs kedvem pasizni inkább megnézem a masszőrt.
- Minek? Ott nincsenek jó pasik. – nyávogta unott hangon.
Leena erre nem válaszolt, egyáltalán nem akart erről a témáról beszélni.
- Jaj ne légy már ekkor birka! Csak úgy hemzsegnek itt a jó pasik te meg bent akarsz kuksolni a szobádban?
- Jaj ne kezd már el légy szíves… - nyögött fel magában.
- Most miért? Nem értem mit kell úgy paráznod a paliktól…
- Én nem párazok világos? – kapta fel a vizet Leena.
- Akkor mi a fene bajod van? Akárhányszor szóba jön ez, te rögtön – és itt nyájas hangsúlyra váltva elkezdte parodizálni Leenát. – jaj Carmen hagyj már, jaj ne mondj ilyenek… bla bla maszlag szöveg….
- Nem igaz… csak… - kezdte volna Leena de Carmen bele fojtotta a szót.
- CSAK? Csak mi? Katasztrofális vagy… – mondta egy sóhajjal. – Akár tetszik akár nem, NŐ VAGY bazd meg, és bármennyire is nem veszel róla tudomást, de az utóbbi időben ez egyre jobban szembe tűnő!
- Ezzel most mire célzol? – kérdezte meghökkenve Leena.
- HEH?? – akadt ki – Te észre sem vetted???
- Még is mit?
- Ember! A melleid majd duplájára nőttek!!!
Leena a mondat hallatán azonnal elvörösödött, de tény és való egyáltalán nem nézegette a melleit… soha nem szokta. Most viszont felgyulladt benne a vágy hogy megcáfolja Carmen kijelentését és vetett rájuk egy pillantást. Hiba volt, azonnal látta a szembe ötlő különbséget. A mellei tényleg sokat nőttek, ő pedig lángba boruló arccal bukott a víz alá.
Nem akarta elhinni, amit látott, ezért meg is fogta, de a hatás nem volt jobb. „Basszus ezek tényleg nőttek…” hűlt el magában.
- Attól hogy víz alatt vagy még hallani fogsz te barom… – jegyezte meg hidege Camren.
- Nem azért buktam a víz alá jól van? – vágott vissza Leena.
- Lehidalok tőled… hogy nem vehetted észre? ÉN ÉSZREVETTEM CSESZD MEG!
- Talán mert nem csak a melleim járnak a fejembe?! Nekem ez egyáltalában nem fontos mekkorák! Hogy fogok ez után kimenni az utcára?! – kezdett el sopánkodni Leena.
- AHOGY EDDIG IS TE BALFÉK! Hajj ember, szedd már ÖSSZE MAGAD! Most mit kell szégyened hogy nő vagy, heh? Egész tűrhetően nézel ki… még egy kicsit bögyösödsz és …
- Jó köszi elég lesz vettem a lapot.
- Most már megint mi van? Beletapostam az érzékeny lelki világodba? Mit kell ezen úgy oda lenni, nőttek a melleid azt kész, nézd a jó oldalát most már legalább nem kell sorba állnod. Még egy kicsit gyúrsz rá és …
- Jól van na vettem a lapot! – ordította le idegesen Leena. – - Ha lemegyek a bárba abba hagyod?
- Hát naná! – felelte önelégült hangon Carmen. Így hát Leenának nem maradt más választása, mint a masszír után lemenni a kertbárba. Persze előtte még fel ment a szobájába átöltözni, ahol vesztére bele nézet a ruhás szekrénybe. Hát mit ad az ég, egy fehér apró kék rózsás mintájú rövid szabású kimonót talált mély dekoltázzsal. Carmen kapva kapott az ötleten és addig unszolta Leenát amíg fel nem vette.
Leena összeszorított fogakkal és gyomorgörccsel indult meg a kertbár felé. Egyszerűen nem bírt túl lépni ruháján, minden második lépésnél úgy érezte ki látszik a feneke és idegesen húzogatta a végét. Szentül meg volt róla győződve hogy ki fogják nevetni, bár mit is mondott Carmen. Amikor leért vett egy hatalmas levegőt az üvegajtók előtt és kilépett, mereven bámult maga elé és a legelső szabad asztalhoz leült. Nem akarta látni az emberek reakcióját így hát gyorsan a kezébe vette az étlapot és próbált minél jobban eltűnni mögötte. Néhány perc múlva kisandított az étlap mögül és meglepetten konstatálta, hogy senki sem bámulja öt.
- Na mit mondtam? – vágott vissza Carmen azonnal.
- Jól van, csak fogd már be, itt vagyunk nem? Most már igazán leszállhatsz rólam!
Leena kifújva az eddig benntartott levegő nagy részét kicsit kieresztett. Ahogy asztalnál ült csendesen rá jött nem is olyan vészes a helyzet, mint ahogy gondolta. Miközben e merengett meg jelent a pincér.
- Jó estét hölgyem, hozhatok magának valamit? – kérdezte sármos mosollyal a fiatal pincér. A meglepően jó képű magas barna hajú pincér kifejezetten meglepte Leenát.
Az első meglepő dolog az volt, hogy a férfi nem remegett a közelében, teljesen nyugodtan viselkedett vele. Leena válláról egy újabb kő gördült le, hogy idáig azért nem jutott el a híre, vagy már el is felejtették a dolgot. A második meglepő dolog a férfi nézése volt. Nem úgy nézett rá ahogy más férfiak az utcán, mintha valami többnek látná őt mint egy egyszerű embert. Leenába meleg érzés áradt szét, ami segített neki kicsit feloldódni.
- Köszönöm, de még nem sikerült választanom. – felelte mosolyogva.
- Ha meg engedi, hölgyem ajánlhatok Önnek valamit?
- Igen, köszönöm.
- Mit szólna egy könnyed salátához bazsalikomos jérce hússal és mazsolini öntettel? – kérdezte csábos hangon.
- Azt hiszem jó lesz. – mosolyogott rá Leena.
- Rendben, szabad lenne még valamit megjegyeznem? – kérdezte kissé vonakodva.
- Hát persze.
- Nagyon jó áll Önnek ez a kimonó hölgyem. – mosolygott rá és már indult is a bárpult felé.
- Ö.. köszönöm – mondta Leena elpirulva. Nagyon meglepte a pincér mondata, igazából még soha senki nem bókolt neki. Jó ideig merengett ezen a mondaton, amikor egy másik férfi szakította félbe. Egy öltönyös közép magas fehér hajú fiú szólította meg.
- Elnézést hölgyem, bátorkodnék meg kérdezni, csatlakozhatok e vacsorájához. – szólította meg Leenát szelíd hangon az idegen. Finom vonású arcán gyengéd mosoly ült. Leena alig jutott szóhoz. Érezte, ahogy elpirul, és testében valami meleg áramlik szét.
- Ö.. hát persze… - mondta kissé elhűlt hangon.
- Köszönöm. –mondta és leült Leena mellé.
Leena érezte ahogy szívverése az egekbe szökik. „ Mi… mi ez? Most mitől van ez? Mit…” kezdett el pánikolni magában, de Carmen azonnal letorkolta. „Nyugodjál már le!! Csak egyszerűen bejön a csávó, ennyi az egész… amatőr… - szólta le végül Leenát. Ettől függetlenül, Leena Carmen mondatától kissé lenyugodott és összeszedte magát. Vette néhány mély levegőt, és eközben partnere mintha megérezte volna idegességét megszólalt.
- Ó istenem milyen illetlen vagyok, még be se mutatkoztam. A nevem Nobu, elnézést kérek hölgyem. – mondta finom hangon és megfogva Leena kezét, kezet csókolt neki. Leena arcán újra megjelent a szégyenlős pír, és csak idegesen mosolyogva ennyit felelt.
- Ja ugyan semmiség…
- Meg tudhatnám a Te neved is? – kérdezte kissé szemérmetlenül a fiú.
- Eh? Ja… persze – felelte lányos zavarában – Leena vagyok.
- Milyen szép név, Leena. – és Leena arca ekkor már lángokban állt. A fiú mintha minden apró mozdulatából olvasna, óvatosan elengedte a kezét és kinyitotta az étlapot. Leena kíváncsian figyelte mit csinál, bár eléggé egyértelmű volt, de az ő agya teljesen le volt blokkolva.
- Hm, nem is tudom… te mit választottál Leena- hime? – kérdezte kíváncsian. Leena a „hime” kifejezéstől teljesen besokkolt. „ HIME?!?!”
- Hát nekem a pincér ajánlott ételt, de kérlek, hívj csak Leenának. – felelte mosolyogva.
- Rendben Leena. – mosolygott rá és nevét a kelleténél kicsit jobban kihangsúlyozta. Leena ahogy a fiú szemébe nézett úgy érezte le veszik benne. Nobu tiszta sötét kék szemei csillogva csüngtek Leenán. Leena pár másodpercig megigézve bámulta szemeit, majd hirtelen észbe kapott és újra elpirult a fiú mit ha ezt is érezte volna, és rögtön váltott is felállásán. Letette az étlapot és intettet a pincérnek.
- Parancsoljon. – szólalt meg a pincér, aki olyan szélsebesen termett ott, hogy Leena már csak azt látta amint írja Nobu rendelését.
- A szokásosat kérném és egy üveg Marvolinai x768 évjáratú vörös bort. Ha lehet édeset.
- Természetesen. – válaszolta pincér azzal meghajolva Leena előtt távozott. Néhány percen belül már hozta is a bort, de ahhoz képest, hogy Nobu kérte, két poharat tett le. Leena meghökkenve figyelte a kristály tiszta üveg poharát.
- Csatlakoznál hozzám Leena? – kérdezte bársonyos hangon. „ Hm, ügyes a fiú…„- mondta önelégült hangon Carmen, Leenának most ne volt ideje erre reagálnia.
- Hát én nem igazán szoktam alkoholt inni. – felelte kissé bátortalanul.
- Ugyan már, hisz ez inkább nektár, mint alkohol, és egy pohárka nem fog megártani. – unszolta finoman Leenát.
- Hát jó legyen… – felelte bizonytalan mosollyal az arcán.
Persze ahogy lenni szokott az egy pohárból nem csak egy pohár lett. Viszont Nobu kellemes beszélgető partnernek bizonyult. Eleinte beszélgetésük kifejezetten felszínes témákat érintett, Leena pedig igyekezett kihagyni napjából a kaszinó szétverését. Nobu nem sokat árult el magáról, de ez Leenát egyáltalán nem zavarta. Kiderült ugyan is hogy épp oly szenvedélyes irodalom és történelemrajongó, mint amilyen Leena lett az utóbbi időben. Hosszasan beszélgettek kedvenc könyveikről és íróikról, még a vacsora után is. Nobu szenvedélyesen számolt be minden általa olvasott romantikus könyvről, mintha csak róla mintáztak volt néhány karakter. Leena szinte itta minden szavát, olyan volt számár a Nobu mintha egy igazi úri férfi lépett volna ki a könyvből, a fehér lovon érkező herceg, aki elegáns, illedelmes, kedves gyengéd és finom modorú. Teljesen elbűvölte, ahogy szenvedélyesen beszámolt kedvenc történeteiről, és ilyenkor teljesen beleélte magát a szerepbe, mindeközben mégse hagyta figyelmen kívül egy percre sem Leenát. Mintha a fejébe látna, minden gondolatát kitalálta, mintha a szívébe látna, és onnan olvasná ki mire vágyik. Leena egy törékeny virágszálnak érezte magát mellette figyelem és kedvessége teljesen elbűvölte, így hát észre sem vette, ahogy a fiú szép lassan az ujja köré csavarta.
A vacsora befejezte után nem sokkal Nobu kikérte a második üveg bort is. Beszélgetésük alatt Leenának nem igazán tűnt fel ezen apróság és az sem, hogy pohara soha nem állt üresen egy percnél tovább. Az alkohol segített Leenának feloldódnia, egyre kevésbé feszengett ruhájában és minden percben felszabadultabbnak érezte magát. Az elméje szépen lassan bódulni kezdett és a gátlások is eltűntek. Már nem feszéjezte ruhája, nem húzogatta idegesen és kezét sem tartotta szorosan maga előtt ezzel is takarva túlságosan is mély dekoltázsát. Nobu teljesen át vette felette az uralmat, és mindeközben Leena semmit sem vett észre. Gondolatait immár csak a fiú töltötte ki, már nem figyelte a körülöttük lévő asztalokat, a pincért, az eget. Figyelmét Nobu kötötte le, szavai, hangja finom rezgése, mozdulatai.
Élvezte, ahogy a Nobu minden kívánságát lesi, ahogy ő állhat a középpontban és ahogy rá tekint. Tény és való hogy Nobu másként nézett rá mint a többi ember, szemiből érezhető volt, hogy többnek látja mint az emberek az utcán, mintha valami egészen különlegeset látna rajta. Leena többször is érezte ezt a tekintetet a testén és mindannyiszor bele borzongott.
- Tényleg? - kérdezett vissza - Egyszer én is jártam Erában. Nagyon szép hely, de hát gondolom, ezt te is tudod. – mondta Leenára mosolyogva.
- Igen, szeretem.
- Mióta élsz ott?
- Nem olyan rég, nincs is még fél év se.
- Ó értem, és hogy hogy egy ilyen gyönyörű helyet választottál otthonodul Leena- hime?
- Jaj Nobu, kértelek, hogy ne szólíts Himének!
- Ne haragudj, mindig ki megy a fejemből. – mentegetőzött Nobu mosolyogva, de Leena látta rajta hogy direkt csinálta. – Na de ne térj ki a kérdés elöl!
- Konkrét oka nem volt, igazából ott kaptam munkát és így ott maradtam.
- Értem, és azt szabad tudnom mivel foglalkozol?
- Mágus vagyok. – felelte könnyedén Leena de azonnal meg is bánta,és lesütötte a szemét.
- Ó akkor már értem, a mágiád ami így megbabonázott. – felelte Nobu, és gyengéden megérintette a kezét. Leena Nobu mondatár meglepődve pillantott fel, valahogy nem igazán erre a válaszra várt.
- Tudod igazán boldog vagyok, hogy megismerhettelek. – folytatta Nobu. Leena ettől teljesen elpirult, zavartan nézett rá. Nobu finoman a kezei közé zárta Leena kezét s tekintettük össze fonódott. Leenának fogalma se volt mennyi idegi nézték így egymást, számára megszűnt az élet, nem hallott semmit. Az idő megszűnt létezni és Leena teljesen elveszett a kék szempárban.
Ekkor azonban megjelent a pincér egy újabb üveg borral a kezében.
- Köszönjük, nem kérünk többet! – felelte Nobu határozottan. – Az este további részét máshol folytatnánk!
- Természetesen Nobu sensei! – hajolt meg a pincér.
Leena kérdőn pillantott Nobura, nem érette mit is akar valójában. Nobu csak egy mosollyal válaszolt Leena kérdő tekintetére.
- Remélem nem gond. – mondta és felállt.
- Ő nem… - felelte Leena kissé bátortalanul. Nobu a széke mellé lépett és kezét nyújtotta Leenának.
Leena felállt, de abban a pillanatban a bór hatni kezdett és elvesztette az egyensúlyát. Ha nincs ott Nobu, Leena elesett volna, de a fiú azonnal dereka alá nyúlt és erősen magához szorította. Testük szorosan összefonódott, és Leena érezte a fiú mámorító illatát. Egy pillanatra talán még a szíve is ki hagyott, majd Nobu engedett a szorításon és talpra állította Leenát, de kezét továbbra se vette le a lány derekáról.
- Erre. – mondta és a bárból kifelé menten a kert felé vette az irányt.
A puha pázsiton sétálva haladtak a teli holdat nézve.
- Olyan szép… - mondta Leena halkan.
- Igen, de én találok szebbet, is mint a hold. - felelte Nobu és Leena felé fordult. Szorosan át ölelte a derekát, Leena érezte finom illatát, és ahogy a vér az ereiben felgyorsul, szíve olyan gyorsan vert mintha ki akarna ugrani a helyéről. Nobu arca egyre közelebb és közelebb került Leenáéhoz de ő nem tudta le venni a tekintetét a fiú szemeiről.
Nobu finom végig simította az arcát, arrébb téve egy kósza tincset. Leena teste szó szerint lángolt, és lélegezetté vissza fojtva figyelte, ahogy a fiú arca egyre közelebb kerül hozzá. Hirtelen mindenhol csend lett, már nem hallotta a levelek hangját a fák susogását az éjszakai szél hangját.
Lecsukta szemeit, ahogy a fiú forró ajka lassan ajakihoz ért.
puha volt és édes. Édesebb, mint a méz, amit valaha kóstolt. Szíve hangosan zakatolt, és teste lángolt. Nem tudta eldönteni mit érez, minden olyan mámorító volt, annak se volt tudatában, amikor kezei Nobu nyakára fonódtak. Nobu válaszul vadul magához szorította és még forróbban csókolta. Leena nem gondolkozott, csak tette, amit ösztönei súgtak és vadul csókolt vissza. Teste megvonaglott, mámoros szédül is lett rajta úrrá és lábai meg rogytak. Szerencsére Nobu elég erősen szorította magához így nem esett össze, de ekkor ajkai szétváltak.
- Azt hiszem, ideje lenne aludni, térned szép hölgy. – súgta Leena fülébe, azzal karjaiba kapta a lányt és elindult vele vissza a szállodához. Leena nem szólt, csak engedte, hogy a fiú azt tegyen, amit akar, ha akart is volna szólni, nem tudott . Hallotta, ahogy Nobu kérdez valamit egy férfitől, de értette igazán. Teljesen kimerült és a fáradtság kezdet teljesen úrrá lenni rajta.
Amikor felértek a szobájába Nobu gyengéden az ágyra fektette Leenát. Kisimított egy újabb kósza tincset az arcából és Leena fölé hajolt, majd gyengéd csókot lehet a homlokára.
- Elfogsz menni. – szólalt meg halkan Leena, Nobu nem felet csak nézte őt és gyengéden cirógatta az arcát.
- Nem akarom, hogy el… – súgta halkan de még mielőtt befejezhette volna Nobu megcsókolta. Ez a csók is ugyan olyan forró és szenvedélyes volt, mint az előző. Amikor újra szét váltak ajkaik szemébe nézve halkan megszólalt.
- Te is tudod hogy, ne maradhatok.
- Tudom. De…
- Ssss, köszönöm Leena, köszönöm, amit tőled kaptam. – súgta Nobu miközben arcát cirógatta. Leena rá mosolygott, felelni akart valamint, de nem tudta mit mondjon.
Inkább csak nézte Nobut amíg el nem aludt. Nobu még sokáig feküdt mellette és bámulta az alvó lányt, majd amikor pirkadni kezdett halkan kiment a szobából.
Másnap amikor Leena Nobu felől érdeklődött már nem volt a szállodában, de Leena azt nem tudta, hogy ez hazugság volt. Mit sem sejtve hagyta el végül a recepciót és ült fel a vonatra, ami egyenes Erába vitte.
Nobu, nem akarta, hogy Leena újra megkeresse, tudta mellett nem lenne jövője.
Haza fele Leena gondolatai egyfolytában Nobu körül jártak.
- Engedd el őt, már nem látod többet. – szólalt meg Carmen, de most valahogy semmi ledegradáló vagy bánt nem volt a hangjában.
- Miért mondod ezt? Miért ne láthatnák egymást újra?
- Leena ennek így kellett lennie, te is tudod ez csak egy este volt és semmi több. Mind végig tudtad. – Leenának be kellett látnia Carmennek igaza van. Ha nem is vallotta be magának mind végig tudta ezt, de még sem érzett űrt a szíve mélyén. Tudta ezt az estét élete utolsó percéig őrizni foglya a szívében.