Sárkányok siratódala - Magánküldetés (Celia, Adelus, Ai)

Átlagos nap, egy átlagos fogadóban átlagos fizetséggel és ellátással a munkámért. Már másfél napja időztem itt, szórakoztattam a betérő embereket, úgy terveztem nemsokára tovább állok, mielőtt ez előttem részegen dülöngélő k felborítanának ritmusos vonaglásuk közepette amit ők táncnak neveztek. Én persze mindezen rendkívül jót szórakoztam, és örültem, hogy a jókedv amit hegedűm segítségével keltettem bennük táncra perdítette őket.
Épp befejeztem az utolsó darabot, mikor a közelben botorkálók víg , és elismerő kurjantásaik közül egy érdekes párbeszédet halottam kiszűrődni.
-Sárkány? Viccelsz?! Már rég nem látni egyet se!
-Sárkány volt, ha mondom! Igazi! És ezt ejtette el!
-Te ugratsz engem! Ez egy sárkány kisujján se férne el! Van egyáltalán kisujjuk? Vagy...
-Jobb ha hiszel nekem, barátom! Ott volt, láttam, és ezt ő hagyta ott!
-Na jó, de mit akarsz tenni vele?
-Na mégis mit, te észlény?! Szerinted a mágus tanács mennyi pénzt adna ezért? He?
-Szerintem jól megvernek és csak elveszik!
-Nana! Majd tudom én, hogyan intézem a dolgaimat! Meglásd, lesz ebből még hasznom!
Az érdekes beszélgetést pár részeg fickó szakítja meg, akik odatántorognak a beszélgetőkhöz.
-Hijj de...*HICK*...de sép nyu..nyu..nyuakláncod van have'... *BÖRP* mögveszem...
-Részeg vagy, barátom, hűtsd le magad valahol másutt!
-Hééé, na add mán ide...add ide!
BUMM! CSATT!
~Pompás~ gondoltam magamban. Már csak ez a verekedés hiányzott.
Az előttem álló jókedvű népnek sem kellett sok hogy belekeveredjen, próbáltam előlük elhúzódni, hogy ne keveredjek a sűrűjébe.
Hirtelen valami tompán huppant az ölemben, felemeltem, egy fa medál volt az, egy egyszerű zsinegre kötve, tapintásra a medál fából készülhetett, érdekes mintákkal kialakítva, jobb kezemmel végigsimítottam minden finom részletet, melyek egy sárkánnyá álltak össze.
Nagyon megtetszett a kis nyakék, és mivel a részeg dulakodóknak valószínűleg úgysem kell, úgy döntöttem megtartom. Összeszedtem a maradék holmim, elköszöntem a fogadóstól, és elindultam a kijárat felé. Alig pár lépést tettem meg a fogadón kívül, mikor valaki elém állt, és megszólított
- Kisasszony! Oh, bocsánat. – Torpant meg hirtelen egy öreg hang, valószínűleg észrevette világtalanságomat.- Kisasszony, válthatnánk néhány szót?
- Persze, de…- mielőtt befejezhettem volna, már el is indult, így hát követtem már csak kíváncsiságból is. Az utca csendesebb sarkába vonultunk, távolabb a bámészkodó emberektől. Alig álltunk meg, máris hozzá kezdett mondandójához.
- Láttam, hogy mit rakott zsebre a dulakodóktól. Ne aggódjon, nem tartok rá igényt! Ellenben ha lenne kedve hozzá, jó pénzért ajánlanék egy feladatot magának! A talizmánnal van kapcsolatba, illetve azokkal, akiktől származik! Egy Web Valley melletti kisváros, Goldflat tanácsa éppen hasonló okokból toboroz mágusokat. Érdekli?
Rövid gondolkozás után végül is igent mondtam, Igaz, hogy egy vad idegen bízott meg ezzel a feladattal, de hát bármikor félbehagyhatom a munkát, és ha sikerrel járok végre kényelmesebb helyeken tölthetem majd éjszakáimat, legalább egy időre. Amióta eljöttem otthonról, nem igazán volt részem kényeztetésekben.
-Nos, ez remek hír! Bár a könnyebb munkavégzés érdekében csatlakozzon a céheknek kiírt küldetést végzőkhöz, de a fizetséget én állom, ami garantáltan több, mint azoknak a szűk markú mágnásoknak az ígéretei... a feladata egyszerű, mégis nehéz. Meg kell tudnia, honnan van a talizmán? Kik készítették, és miért? Ha megszerezte az infót, nyugodtan félbehagyhatja a küldetést, engem csak ennyi érdekel. Ugyanitt megtalál, ha végzett. Oh, és gyönyörűen játszik a hegedűn!
- Köszönöm sz… oh- Már el is indult az öreg minden köszönés nélkül, én pedig bután hallgattam, ahogy ellépdel, majd kis idő múlva magamhoz tértem. És még pont elértem a Goldflatba induló vonatot.
Leszállás után segítséget kértem egy-két embertől, hogy megtaláljam a tanácsépületét.
Nem sokan jártak az utcákon némelyik teljesen kihalt volt. Ez kissé eluntatott és semmi kedvem nem volt a saját csizmám kopogását hallgatni, ezért úgy döntöttem előveszek egy régi dalt, és azt dúdolgatom, összekötöm a kellemest a hasznossal és így sétáltam egészen a tanácsházáig. Egy lány és egy fiú beszélgetését hallottam a kapu elől, ha jól hallottam ők is a küldetésre jöttek, Ennek örültem, nemcsak hogy jó helyre jöttem, de úgy tűnik nem is leszek egyedül. Odasiettem melléjük, úgy tűnik már messzebbről észrevettek, biztosan felfigyelhettek a dúdolásomra, így legalább nem bukkanok fel olyan váratlanul. Megálltam mellettük, és röpke csönd után kissé félénken, de megszólítottam őket
- Ne haragudjatok… Jó helyre jöttem? Ti is egy munkára jöttetek, esetleg az eltűnt emberekkel kapcsolatban?
- Igen, az eltűnt emberek miatt vagyunk itt mindketten és ezek szerint te is szép hölgy –Hangja kissé megakadt, de tudtam az okát, sokan reagáltak már így az első találkozáskor. Engem persze egyáltalán nem zavart, sose szerettem rejtegetni a valóságot.
- Jó helyen jársz. A Nevem Adelus Morningway a Quatro Cerberustól.
- De jóóó annyira örülök, hogy nem egyedül leszek. Üdv a csapatban az én nevem Nakamura Haneda Ai.
Mindketten nagyon kedvesen fogadtak, csak későb jutott eszembe hogy bemutatkozás nélkül rontottam rájuk.
- Tényleg! Be sem mutatkoztam. A nevem Celia Lumein, én is örülök, hogy nem egyedül leszek- tettem hozzá végül halkan.
-Nos akkor bemegyünk? Kíváncsi vagyok már, hogy mi a fene folyik itt.
- Csak utánatok, szépséges hölgyeké az elsőbbség. Ugye megengeded, hogy bekísérjelek Celia?
Meglepődtem Adelus milyen udvarias, ritka találkozok hasonlóakkal mint ő. Bár egyszerűen betudtam voln magamtól is sétálni, nem akartam visszautasítani egy ilyen kedves ajánlatot.
- Megköszönném. – válaszoltam mosolyogva.
Egy hatalmas kapu lomhán, nyikorogva tárult ki előttünk, és néhány ember már fogadott is mindhármunkat, kínálgattak mindenféle édességgel, sütikkel, el is rágcsáltam egyet-kettőt, meglehetősen finomak voltak, kicsit emlékeztettek a dadusom süteményeire. Ez után elvezettek egy kisebb tárgyaló terembe, ahol három öreg alak beszélgetett egymás közt, de azonnal ránk vetült figyelmük mikor beléptünk a terembe. Mindegyikünk leült egy-egy székbe, s mikor kényelmesen elfoglaltuk helyünket, az egyik öregúr kezdte a mondanivalóját.
- Köszönöm, hogy eljöttek! Szorít az idő, így a közepébe is vágnék! Pár héttel ezelőtt furcsa alakok jelentek meg a közelben. Mágusok lehetnek, bár én inkább szekta tagoknak nevezném őket. Fura csuhákat hordanak, és díszes botokkal járnak... csak járták a környéket, de nem tudtuk rajta kapni őket semmi bajkeverésen... azonban nemrég semmit nem hallottunk felőlük, és pont azóta rendszeresen tűnnek el emberek a kanyonban! Kereskedő karavánokra találunk, ahol a kocsik rakományostul ott állnak, csak épp a lovak és az emberek hiányoznak! Vándorok felszereléseit találjuk meg, akik mintha csak elejtettek volna minden felszerelést és batyut, majd eltűntek. Mi mind a hárman azzal a gyanúval élünk, hogy annak a fura csuhás bandának köze van az emberek eltűnéséhez! A kereskedő céhek már így is dühösek, nem segítenek... Nekünk viszont nincs megfelelő forrásunk a nyomozáshoz! Derítsék ki, mi folyik ott a kanyonban! Mi köze a csuhásoknak az eltűnésekhez, és hol vannak az eltűnt emberek? Bizonyítékkal térjenek vissza, csak akkor tudunk a Mágus Tanáccsal tárgyalni!
~Vajon mi köze lehet az eltűnt embereknek ehhez a medálhoz?~gondoltam magamban. Bármi köze is van, én mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy kiderüljön és megoldódjon az ügy! Persze más is megfordult a fejemben.
-Remélem mi nem járunk hasonlóan, és nem tűnünk el- Jegyeztem meg kissé aggodalmasan.
- Szerintem rendben leszünk! Mindent megteszünk, hogy kiderítsük, mi történt és hogy kik állnak a háttérben! – Vágta rá Ai bátorítóan.
- Ahogy Ai mondja. Nagyon érdekesek azok az esetek, amiket felsoroltak nekünk, és képességeink legjavát nyújtva fogunk az ügyvégére járni. Esetleg tudnak valamit a varázslókról? Vagy, hogy hol a legérdemesebb elkezdeni a nyomozást?- Értett egyet Adelus.
Örültem, hogy tapasztaltabbakkal vagyok körülvéve, nekem aligha volt hasonló kalandokban részem.
Kaptunk egy térképet is amely elvezet a megadott helyre, ahol utoljára eltűntek emberek.
Kicsit szégyelltem magam, amiért a térképpel nem tudok segíteni,de biztos voltam benne hogy Társaim majd eligazodnak rajta.
- Érdekes térkép. Ilyen jelölésekkel még nemigen találkoztam. - Mondta Ade, és egy újabb papírt vette elő, valószínűleg egy másik térképet.
Ai közelebb lépett Adelushoz, hogy rálessen a térképre. - Am...oda kellene eljutnunk??? –
Amíg ők a térképet nézegették, én egykedvűen kopogtattam a csizmám orrával a padlót, és újra dúdolni kezdtem halkan, hogy elfoglaljam magam, ha már segíteni nem tudok.
- Igen oda, az a nagy piros x nem hivatalos térképjelölési mód. Azt hiszem könnyen oda fogok találni. - Jelenti ki Adelus.
Tettre készen, útnak is indultunk, közben elővettem a kis medált éj játszani kezdtem vele a kezemben, forgattam pörgettem, piszkáltam, miközben gondolkoztam.
- Mondjátok... Céhtagok vagytok ugye? Milyen egy céhhez tartozni?- hangzott két társamnak a kérdésem ami már egy ideje foglalkoztat.
-Hmmm én Blue Pegasus-os vagyok...a céhem elég fura tagokból áll, de mind egytől egyig egyéniségek és imádni valóak! Nagyon összetartóak vagyunk és kiállunk a társainkért. Hihetetlen, hogy egy közösség mennyire lehet összetartó és mennyire tudják szeretni a másik, hogy bármit feláldoznának érte. Én nagyon szeretek ennek a közösségnek a tagja lenni és én is bármikor képes lennék még magamat is feláldozni ha azzal megvédhetem őket. – Mesélte Ai jókedvűen.
- Értem. Biztos sok izgalomban van részetek együtt.!- Jegyeztem meg Ai-nak - És te Adelus?
Adelus röpke csönd után így válaszolt, kissé meglepett hangon
- Hasonlóan érzek én is. Kissé nehéz megfogalmazni. Olyanok vagyunk...Mint egy falka. Megvédi a sajátját, és egységes az ellenséggel szemben, de egymás közt azért civódunk rendesen. És azok, akik jól ismerik egymást még erősebb köteléket alkotnak a falkán belül.
Próbáltam úgy elmondani, ahogy egyszer a céhmestertől halottam. Bár van néhány fura szokása a céhnek egyszer sem bántam meg, hogy beléptem.
Adelus Érdekesen fogalmazott, de érthetően… szóval ilyen lehet. Már egyre jobban érdekel a téma, bár nem tudom melyik céhbe vennének fel egy vak hangmágust, mint jómagam.
- Én nem vagyok céh tag... de sok barátom van Magnóliában Végül is ott születtem, amióta az eszemet tudom barangolok az utcáin- Jókedvű sóhaj hagyta el a számat mikor barátaimra gondoltam, a hangulat már szinte családias volt mikor köztük tartózkodtam, úgy éreztem egy Céhben is ugyan ez lehet a helyzet.
- Magnolia szép város. Párszor már megfordultam ott, és egyes részeit el is kerülöm nagy ívben.- Jegyzi meg Ade.
- Igen Magnolia tényleg gyönyörű és fantasztikus anyagokat vettem ott – Közölte Ai mosolyogva. – Amúgy Celi szerintem ha majd úgy érzed, hogy szükséged van egy másik családra is akkor legyél valamelyik céh tagja, én csak ezt tudom neked tanácsolni. – Simogatta meg Ai a vállamat finoman. - Ade jó felé megyünk? –Érdeklődött Adelushoz fordulva
- Megfogadom a tanácsod, köszönöm - Feleltem Ai-nak halkan.

- Ó igen, a térmágusok nemigen tévednek el. Én se fogok. – Válaszolt Ade. - Egyetértek Ai-val. A céhes élet valami olyasmi, amit meg kell tapasztalnia egy varázslónak. Én eredetileg a kutatásaim miatt mentem a Quatro Cerberushoz, meg a bácsikám is ezt a céhet ajánlotta. De most egy évvel később már harmadik otthonomként tekintek a céh kastélyára.
- Biztosan remek hely lehet. Remélem én is megtalálom majd a helyem. - Mondtam Adelusnak töretlen mosollyal.
- Én ebben biztos vagyok – Szólalt meg Ai. - Amúgy nem szeretnék tapintatlan lenni...de sajnos a kíváncsiságom a sírba fog vinni...Így születtél?...mármint vakon? Vagy történt valami? Nem szeretnélek tényleg megbántani és nem is kell válaszolj ha nem akarsz!
Nem ért váratlanul e kérdés, hiszen már megszoktam.
- Igazán semmi gond. Nos én így születtem, Anyám egy különös betegségben szenvedett mikor világra jöttem, az orvosok szerint ezért születtem vakon. Anya sajnos nem élte túl a szülést... Édes apám pedig egy éves koromban újra nősült, de hála istennek végig szerető család vett körbe.
- Értem...sajnálom anyukádat...- Csuklott el kissé Ai hangja. - És te Ade? Rólad mit tudhatunk?
- Jó ha az ember mögött ott áll a családja. Én is szeretem a szüleimet, még ha nem is jövök ki jól az apámmal. A nővéremtől meg egyenesen rettegek – harapta el a szó végét kissé idegesen Ade - Na jó annyira azért nem ijesztő, pedig rúnalovagként szolgál.
Nem kerülhette el a figyelmemet Ai lélegzetének ritmusváltása, Aggódtam érte, eddig szinte sugárzott az örömtől, vajon mi okozhatta ezt a hirtelen változást?
- Valami baj van? Mi történt Ai?
- Miért félsz a nővéredtől Ade?- kérdezte Adelustól, majd felém fordult , hogy válaszoljon .- Persze...minden rendben... Nem bírom tovább...egyszerűen annyira hiányzik a családom...tudjátok én már négy éve nem láttam őket...fogalmam sincs mi van velük...se anyával...se apával...se a három… vagyis két bátyámmal...- egyre szomorúbbra fordult hangja, éreztem hogy küszködik a könnyeivel.
- Valószínűleg udvariatlan a kérdésem, szóval bocsáss meg Ai. Miért nem látogatsz haza? –Kérdezte Adelus óvatosan.
- Ez... ez egy nagyon hosszú történet...tudjátok...régen sok embert megöltem...de az első...akinek a vére a kezemhez tapad...amit kellett elhagynom őket...elszöknöm, hogy nekik ne essen bajuk az én hülyeségeim miatt. Azóta elköltöztek...ennyit legalább megtudtam róluk...de nem tudom hova...gondoltam már rá, hogy megkeresem őket, de nem tudom mit szólnának hozzá...a bátyám azt mondta nekem, hogy soha többé nem akarnak látni és hogy kitagadtak...főleg apám...szóval ennyi...- Közölte Ai, úgy tűnik megnyugodott kicsit.
Kis csönd támadt, amit végül Adelus tört meg.
- Elvenni egy másik ember életét szörnyű dolog. Én még senki életét nem vettem el. Pedig volt, hogy közel álltam hozzá – közölte Adelus kissé morogva. - hallom a hangodon Ai, hogy már megbántad amit tettél. Ha szeretnéd megpróbálhatok segíteni felkutatni a szüleidet. Sokat utazom, talán egyszer beléjük futok valahol.
- Hidd el, hogy egyáltalán nem vagyok büszke az akkori tetteimre...dee...az...akkor...nem is tudtam, hogy mit csinálok...apám bogyói, ilyen erőnövelők voltak...egy másodperc alatt történtek a dolgok...és nem is tudtam magam kontrollálni...dee ez már a múlt...sajnos ezen nem tudok változtatni...- Tört ki Ai végül - sajnálom...csak ezek felkavaró emlékek...még mindig...és köszönöm a felajánlást...lehet, hogy élni fogok vele.
- Így van, az már csak múlt.. Most biztos nem tennél ilyesmit, legalább is amennyire eddig megismertelek. Talán én is tudok majd segíteni keresni, bár kinézetre nem ismerném fel őket, haha.. – Próbáltam oldani kissé a hangulatot, bár nem tudom hatásos volt e. Sajnáltam Ai-t emlékeztetett egy régi barátomra, Tanbelre, akit már jó ideje nem láttam. Kedvesen csengő vidám hangjukból senki sem sejtené, hogy milyen borzalmakon mentek keresztül.
- Köszönöm kedves vagy. - Derült fel Ai hangja kicsit. - Jah igen apropó Adelus...nem válaszoltál a kérdésemre.
- Melyikre? –kérdezte Adelus meglepetten
- Hát hogy miért félsz a nővéredtől?
Én is kíváncsi Voltam Adelus történetére, És úgy éreztem Ai-nak is jobban fog esnia téma váltás.
-Hát őő. A családban inkább apámra ütött. Harcias, akaratos, és nem ismer semmiféle ellentmondást. Engem nem a bátyám gyepált el kiskoromban, hanem a nővérem. - jegyzi meg sötéten Adelus - Mikor eraban kiderült hogy varázsereje van, elvégezte az akadémiát és Rúnalovag lett belőle. Mikor először találkoztam vele, azóta, hogy én is varázsló lettem az első szavai hozzám valami ilyesmik voltak: ,,alig várom hogy lecsukathassak valamiért " és én láttam rajta hogy komolyan gondolja. Ijesztő volt. - Mesélt Ade.
Komolynak tűnt a sztori, én sem szeretnék találkozni egy ilyen egyénnel.
- Sajnálom...ne haragudj most én voltam tapintatlan...- Kért bocsánatot Ai
- Áh dehogy, szerencsére régen láttam már. És még semmi okot nem adtam neki, hogy elfogjon, szóval nem kell félni. - Nevetett Adelus. - A nemesi házakban, minden generációban akad egy-egy fekete bárány. Nálunk a nővérem az.
Kisvártatva felém fordult és ezt kérdezte.
- Celia, remélem nem baj ha megkérdezem, hogy hogyan tájékozódsz, Úgy látom nem használsz botot. Egy időben én megpróbálkoztam vele, de nem ment túl jól.
Ezen gondolkodtam is kicsit hogy tudnám megfogalmazni de szerencsére nem volt nehéz
- Én a hangok segítségével , ez az én világom, minden egyes lépésünk és szavunk segít nekem a környezetem behatárolásában, a hallásom már kiskorom óta folyamatosan fejlődik. Néha ha unatkozok út közben és nincs kedvem a saját csizmám kopását hallgatni, dúdolok egy dalt, és az segít eljutni bárhová is megyek . Ezért is tanultam hangmágiát. - Gondolkoztam ismét ,majd gyorsan hozzá tettem- A hangmágia mellett még zenét tanulok, sok helyen megfordultam már és sok dalt ismerek, amit hegedűn játszok el itt-ott ahol felfogadnak, általában kocsmákban vagy fogadókban. Adelus, te ahogy értelmeztem Tér mágus vagy . És te Ai? Te milyen mágiát használsz?
- Az nagyon jóó imádom a zenét, megnyugtat. Én szél mágus vagyok, nagyon szeretem is a szelet.
- Honnan jöttél rá hogy tér mágus vagyok - kérdezte Ade döbbenten.
- Amikor említetted a térképnél, hogy nem tévedsz el, mert tér mágus vagy - feleltem nevetve
- Oh tényleg! Teljesen kiment a fejemből-nevetett Ade kissé kínosan.
- Semmi baj , bárkivel előfordulhat. Apropó! Én pedig erről feledkeztem meg - Mutattam fel a kis fa medált amit eddig csak a kezemben szorongattam. - Azt mondták a fogadóban hogy az eset helyszínén találták, és köze lehet a dolgokhoz.
- Ezt valamiért nem közölték velünk a városatyák. Megnézhetem egy pillanatra?
Bólintottam, majd odanyújtottam Adelusnak a medált.
- Hmm ez érdekes…Erről vajon miért nem szóltak? –csodálkozott rá Ai.
- Érdekes a mintája. Régen, mikor még sokkal több sárkány volt, mint manapság, és sokkal több sárkányölő, az emberek előszeretettel viseltek hasolnó motívummal ellátott csecsebecséket. Lehet ez is egy közülük. Vagy azokat akarja utánozni. De szerintem inkább az egyik vándoré lehetett, és semmi köze az eltűnésekhez. A Tér Titkai szerint valószínűleg térmágia tüntette el az embereket.- Tette hozzá egyhangúan Adelus miközben visszaadta a medált.
- Ez egy sárkánymedál...szóval nagyvalószínűséggel köze van hozzájuk az ügynek. Ez érdekesen hangzik.
- Hmmm… igazad lehet. De az az érzésem ha köze van bármihez is azt megfogjuk tudni.- Csúsztattam vissza a kis tárgyat a hátitáskám zsebébe.
- Most már nagyon kíváncsivá tett ez az egész. Adelus, milyen messze vagyunk még?
- Már nem túl messze. Még meg kell kerülnünk azokat a sziklákat. a térképre tett x szerint, a szikla mögötti részen találták meg az áldozat holmiját.
- Remek, már épp ideje, hogy odaérjünk!- Tettem hozzá, kicsit türelmetlenül.
- Igen, yeeeaaah szerintem jóó meló lesz! egyszerűem érzem. – Ai szinte ugrált az izgatottságtól.
Persze nem volt egyedül ezzel valószínűleg mindhármunkat nagyon érdekelt az ügy, alig vártuk , hogy elkezdhessük a kutatást a hosszú sétaút után. Szinte minden kétségem elszállt, Bíztam Társaimban, és mindent elkövetek, hogy ők is bízzanak bennem és, hogy segítsem őket a megbízásunkban, amit közös erővel oldunk meg.

- Mond Adelus érdekelne egy érdekes munka? - Kérdezte Richard, és egy papírlapot tolt elém az alábbi szöveggel.

Fiore mágusai!
A Web Valley mellett található Goldflat falu a segítségeteket kéri! A kanyonban egyre több ember tűnik el, vándorok, kereskedők vesznek el nyomtalanul! A közelben ismeretlen mágusok tevékenykedésére is találtunk nyomokat, de félünk egyedül szembeszállni velük! A dolgok kivizsgálására kérünk se

- Szörnyű dolog, hogy emberek tűnnek el – feleltem elolvasva a megbízást. - egy sötét céh keze lenne a dologban?
- Nos akár az is lehet. Mint ahogy a lap is írja, ismeretlen mágusok. Ez már gyanús, mert a legtöbb sötét céh nagyon szereti villogatni a saját céh jeleit, ha valami galádságot követtek el. És még egy érdekes adalék az eltűnésekhez. Csak emberek tűntek el. Minden felszerelésük, és ruházatuk a helyszínen maradt.
- Ezt meg honnan tudod? Meg sincs említve a szövegben!
- Megvannak a magam forrási – jegyezte meg tekintélyesen Richard, és nekilátott poharakat törölgetni.
- Hé Richard, mikor hozod már ki a Web Wally ból frissen sörünket? - kiáltott valaki a pult felé.
- Máris viszem, ti faragatlan banda. – harsogta Richard, és morogva verte csapra az új hordót. Már kezdtem sejteni, hogy honnan is szedhette a plusz információt a mi csaposunk.
Azt már megtanultam, hogy igazán fontos, vagy különleges megbízásokat Goldmine mestertől, és Richardtól lehet kapni. Ők ketten nézik át a felkéréséket, és néha előfordul, hogy egy-egy megbízást nem tesznek ki a falra, hanem személyesen annak át valakinek. Számtalan pletykát hallottam már erről a szokásról. Jót és rosszat vegyesen, de én sem szándékoztam visszautasítani egy ilyen felkérést, ahogy korábban mások sem.
- Elvállalom a küldetést Richard – mondtam a csaposnak mikor visszatért a pult mögé. - Segítek Goldflat lakóinka és kiderítem ki felel ezekért az eltűnésekért és véget vetek neki.
- Ez a beszéd Adelus. Szólok a mesternek, hogy elmész pár napra. Jó vadulást.
Miután befejeztem az ebédemet elköszöntem Richardtól, és az ebédlőben lévő többi varázslótól, és felmentem a szobámba. A félkész rajzomat félretettem, és térképet vettem elő, amin megkerestem Goldfalt falut, és az útvonalakt amik oda visznek. Jó sokat kell majd gyalogolnom a vasútállomástól de nem bántam különösebben a dolgot. Eddig még csak egyszer jártam azon a környéken.
Elővettem a Tér titkait, mert volt valami amit meg akartam kérdezni tőle.
- Épp szunyókáltam mielőtt leraktál volna poros asztalodra – szólalt meg a régi kódex, és kinyitotta magát. - Csak nem folytatni akarod az áthelyező teleportvarázslat tanulását?
- Most nem. Küldetésre megyünk.
- Tényleg? Hú de izgalmas – jegyezte meg unottan a kódex, és könyvjelzőjét a lapjaihoz érintve ásítást mímelt. - Majd szólj ha vége.
- Lehetséges valahogy kideríteni, hogy egy helyszínen használtak e valamilyen térmágiát?
- Remélem ezt most csak viccből kérded. Mit gondolsz mire jó a Space Magic?
- Azzal nem érezni a régebben létrehozott áthelyező, vagy teleportáló mágiákat ellenkeztem.
- Nos mind a három térvarázslat típus nyomot hagy maga után. Tény, hogy azokat amik csak pillanatnyi időre változtatják meg a teret azokat utólag már valóban nehezen lehet észlelni.
- Három varázslat típus? - néztem a könyvemre kérdőn.
- Jaj ne legyél már ilyen hülye! Ne hogy ezt még nem olvastad? - a kódex gyorsan fellapozta a megfelelő oldalakat. - Szóval vannak a tércsavaró mágiák, mint a Diversion, Spaceloop, és társai. Ezek valahogy elcsavarják a teret ahogy nevük is mutatja. A második típus a tér összesűrítő mágiák, mint a Materia High, és a Pressure bomb. És vannak a széthúzó varázslatok, amik szétszakítják a teret. De ezek olyan magas szintű varázslatok, hogy nem is mesélek róluk neked kölyök.
- Most nem is érdekel annyira – közöltem a kódexszel - Inkább arra lennék kíváncsi, hogy lehet valakit, egy embert úgy teleportálni, hogy a ruháit hátrahagyja, és csak maga az ember legyen mágikusan áthelyezve.
- Nos, sokféleképpen lehet. Rituális mágiával, magas szintű rúnamágiával, és persze speciálisan módosított térvarázslattal lehetséges az ilyesmi. De nem értem miért akarod az embereket a borítójuk nélkül teleportálni. Úgy tudom ti nagyon érzékenyek vagytok az ilyesmire. Csak nem valami mocskos dolgot forgatsz fejedben? Tudtam én hogy nem vagy méltó a bennem őrzött tudásra. Te perverz – tette még hozz lányos hangon a Kódex.
Erről szó sincs! - - vágtam rá elvörösödve. - örülnék ha nem sértegetnél és néznél le folyton. Egyébként meg azért kérdeztem rá erre a teleportációs dologra, mert lehetségesnek tartom, hogy valamilyen térmágiával rabolták el azokat az embereket.
- Nos akkor a legjobb lesz, ha elmész oda és megnézed a helyszínt – mondta a könyv a szokásos, cinikus hangján. - Van pár módszer amivel talán ki tudod deríteni, hogy teleportálták e őket vagy sem.
- Úgy is fogok tenni, és te is jössz velem. - Jelentettem ki és mielőtt még ellenkezhetett volna a familiársom összecsuktam és beleraktam a táskámba. A délutánt az út előkészületével töltöttem. Kicsit utánanéztem Goldfalt falunak, és megnéztem a környék térképét is. Szeretem tudni, hogy hova fogok menni.
Sajnos Richard remek varázsmérő műszerét nem tudtam kölcsönkérni, mivel másvalakinek adta oda. Pedig annak a kis lakrimás szerkezetnek nagyobb hasznát vettem volna, mint a saját rossz természetű kódexemnek.
Az vonatút meglehetősen unalmas volt és hosszú. Leginkább rajzolással töltöttem az időt, míg végül l egy nap múlva megérkeztem Web Walley területére.
A hírhedt völgy tulajdonképpen több hatalmas kanyon volt, amik teljesen szétszaggatták a kopár alföldet. Valamirevaló növényzet egyedül a hűs hasadékokban nőtt, és az emberek is inkább éltek a völgyek mélyén, ahol bőven volt vízforrás. Ám voltak olyan kopár, élettelen részei a térségnek, ahol még a szárnyas hal se járt.
Maga Goldfalt falu kellemes benyomást keltett, mikor hosszas séta után végre megérkeztem a településre.
A név alapján egy bányászvárosra számítottam, de mindenütt dúsan növő gabonaföldeket láttam, amiken ott szorgoskodtak a helyiek. Nagyon ügyesen kihasználtak a kanyon falának adottságait, egyfajta teraszos művelést kialakítva. A falu nagyon jó helyen épült. Web Walley ezen a helyen a jobbik arcát mutatta itt élőknek. A széles völgyet valamikor a z ősi múltba folyó szelte ketté, és vájta ki, hatalmas, termékeny medret hagyva maga után. Ma a víz szelíden folydogált tápláva az itt termesztett növényeket.
A házak, egyszintesek voltak, mind fehérre meszelve. Méretük jól tükrözte a bennük élő család vagyon helyzetét. Dél felé, mikor a nap a legforróbb volt, és szinte izzásig hevítette a levegőt az emberek többsége hűvös teraszok, és lugasok menedékbe vonult vissza, így alig lézengett valaki az utcákon. Én is megszabadultam poros köpönyegemtől, és karomra terítve vittem magammal. Ellenben a széles karimájú, csúcsos kalapomat fent hagytam a fejemen a tűző nap ellen.
Egy pillantra megálltam a főtéren és elmémmel a varázserőm felé fordultam. Éreztem az az energia zubogást, és egy keveset felhasználva belőle egy térhurkot hoztam létre a faluban. A Spaceelop, viszonylag új varázslat volt számomra, de ezt a küldetést kiváló alkalomnak tartottam arra, hogy gyakorolhassam az új mágiáimat.
A varázslás után fáradtan sétáltam a városháza épületéhez. Itt már volt jó pár ember, akik a forróság ellenére is az ügyeiket intézték. Ahogy közeledtem az épület felé, észrevettem, hogy egy nagyon csinos, nagyjából korombelei lány ácsorog tanácstalanul a címeres városháza előtt.
Hosszú fekete haján megcsillant a nap fénye, a megigazította. Lilla felsőt és szintén lila fodros szoknyát viselt. Mellénye, és csizmája pedig fekete volt, a akárcsak a haja. Neki aztán biztos nincs melege, ha ilyen lengén öltözött, futott át az agyamon a gondolat. Valahogy nem tűnt valószínűnek, hogy helybéli lenne. Akkor biztos nem öltözött volna ennyire kirívóan, Ráadásul nem ácsorogna az épület előtt. Bár lehet, hogy vár valakit. Talán a kedvesét akinek bent akadt dolga.
Elhessegettem mellékvágányra szaladt gondolataimat, és úgy döntöttem, megszólítom, mielőtt bemegyek az épületbe.
- Szia, A nevem Adelus Mornongway mylady – mutatkoztam be, miközben udvariasan meghajoltam és megemeltem a kalapomat. - Segíthetek valamiben?
A lány először nem is figyelt rám, aztán végre rám nézet. A ragyogó kék szemének tekintete őszinte volt, és talán kissé zavarodott.
- E...elnézést...sajnálom. É..én...igen...persze...ide kellett jönnöm egy munka miatt, csak egy kicsit elkalandoztam. - mosolygott rám, amitől úgy éreztem magam, mintha valami még feljebb csavarta volna a hőmérsékletet. - A Nakamura Haneda Ai, örvendek. Nem tudom, hogy segíthetne...vagyis bocsánat tegeződhetnénk...nem szeretem a hivatalos formalitást.
- Részemről a szerencse – örültem, hogy hosszú idő után leszoktam a magázásról, gondoltam. - keserű tapasztalat tanított meg, hogy sokkal udvariasabba tegeződés. Én is egy munka miatt vagyok itt, bár nem vagyok helybéli. A Quatro Cerberus képviseletében jöttem.
Átvetettem a jobb karomra a köpönyegemet, hogy az Ai nevű lány láthassa a zöld céhtetoválást az alkaromon.
- Hmm Quatro Cerberus...hallottam már hírüket...jómagam sem vagyok helybéli és a Blue Pegasus-t képviselem. - válaszolt, majd fekete haját kissé hátraigazítva felfedte karcsú nyakára tetovált céhjelét.
Pegasus? Eddig még nemigen volt szerencsém a tagjaikhoz. És bizony nagyon úgy fest, hogy ez a szép lány nagyon alámásztatja a céh varázslóiról szóló egyik pletykát: mind kivételes külsővel rendelkeznek.
- Véletlenül, nem pont ugyanarra a munkát vállaltuk el? -kérdezte, elővette a táskájából a nálam lévő hirdetés egyik példányát.
- Az könnyen lehetséges. - feleltem a lapot fürkészve, ám valójában alig figyeltem a betűkre. Kellemes hangot hallottam valahol közelben, mintha dúdolgatott volna valaki. Sikerült teljesen elvonnia a figyelmem. - Te is hallod ezt a dúdolást? - Fordultam Ai-hoz.
- Igen...hallom. Bár még elég távoli. - Ai körbenézett, és ahogy követtem a tekinteté észrevettem egy másik lányt felénk közeledni.
- Ne haragudjatok..Jó helyre jöttem? Ti is egy munkára jöttetek, esetleg az eltűnt emberekkel kapcsolatban? - szólított meg minket. A másik lány szintén lenyűgöző teremtés volt. Bár ő is velünk egyidősnek tűnt. Mégis hófehér volt a haja, ami majdnem a derekáig leért. Könnyű átlátszó lila ruha volt rajta, ami alá egy fűzőt, és sötétkék nadrágot vett fel, felette pedig valami szoknyaféleséget viselt.
- Igen, az eltűnt emberek miatt vagyunk itt mindketten és ezek szerint te is szép hölgy – válaszoltam szinte azonnal, kis bókkal megtoldva a válaszomat. Ám mikor észrevettem fehér, fátyolos szemeit önkéntelenül is elakadt a szavam. Szegény leány vak volt. - jó helyen jársz. - beszéltem tovább, és igyekeztem, hogy a hangomon ne érződjön a pár pillanattal korábbi megdöbbenésem. - A Nevem Adelus Morningway a Quatro Cerberustól
- De jóóó annyira örülök, hogy nem egyedül leszek. - vigyorgott mellettem Ai.. - Üdv a csapatban az én nevem Nakamura Haneda Ai.
-Tényleg! Be sem mutatkoztam. A nevem Celia Lumein, én is örülök hogy, nem egyedül leszek- mondta halk, kedves hangon.
- Nos akkor bemegyünk? Kíváncsi vagyok már, hogy mi a fene folyik itt.
- Csak utánatok, szépséges hölgyeké az elsőbbség – udvariaskodtam, és odaléptem a vak leány mellé mellé. - ugye megengeded, hogy bekísérjelek Cecilia? - Kérdeztem kedvesen.
- Megköszönném – Felelte meglepett hangon, miközben belém karolt.
Az épület szerényen volt berendezve, ám a helyiek nem sajnálták az idejüket, és a pénzüket, hogy valahogy mégis kidíszítsék a falu második legfontosabb épületét. Sejtettem, hogy erre a helyre is igaz, amit a bácsikám mondogatni szokott: egy település legfontosabb épülete a kocsma.
A fehér falakra tájképeket akasztottak fel, és egy szobor volt kiállítva, a főterembe vezető ajtó mellett. A amint beléptük a kör alakú központi terembe, egy frakkot viselő faitalabb férfi jött felénk, és egy kisebb szobába kísért minket, ahol a falu három öreg vezetője fogadott minket.
A szoba nagyon kellemesen volt berendezve. Az ablaka a városháza belső kertjére nézett. Az alacsony asztal csupa finomsággal volt megterítve. Udvariasan bemutatkoztunk az öreg vezetőknek akik hellyel és süteménnyel kínáltak minket.
Az egyikük hamar véget vetett az udvariaskodásnak és komor, hivatalos hangnemben így szólt hozzánk:
- Köszönöm, hogy eljöttek! Szorít az idő, így a közepébe is vágnék! Pár héttel ezelőtt furcsa alakok jelentek meg a közelben. Mágusok lehetnek, bár én inkább szekta tagoknak nevezném őket. Fura csuhákat hordanak, és díszes botokkal járnak... csak járták a környéket, de nem tudtuk rajta kapni őket semmi bajkeverésen... azonban nemrég semmit nem hallottunk felőlük, és pont azóta rendszeresen tűnnek el emberek a kanyonban! Kereskedő karavánokra találunk, ahol a kocsik rakományostul ott állnak, csak épp a lovak és az emberek hiányoznak! Vándorok felszereléseit találjuk meg, akik mintha csak elejtettek volna minden felszerelést és batyut, majd eltűntek. Mi mind a hárman azzal a gyanúval élünk, hogy annak a fura csuhás bandának köze van az emberek eltűnéséhez! A kereskedő céhek már így is dühösek, nem segítenek... nekünk viszont nincs megfelelő forrásunk a nyomozáshoz! Derítsék ki, mi folyik ott a kanyonban! Mi köze a csuhásoknak az eltűnésekhez, és hol vannak az eltűnt emberek? Bizonyítékkal térjenek vissza, csak akkor tudunk a Mágus Tanáccsal tárgyalni
- Remélem mi nem járunk hasonlóan, és nem tűnünk el- mondja Celia aggodalmaskodott Cecila.
- Szerintem rendben leszünk! Mindent megteszünk, hogy kiderítsük, mi történt, és hogy kik állnak a háttérben! - jelentette ki Ai magabiztosan. A szemben ülő öregek elégedetten néztek össze a válasz hallatán.
- Ahogy Ai mondja. - Erősítettem meg a fekete hajú lány szavait. - Nagyon érdekesek azok az esetek amiket, felsoroltak nekünk, és képességeink legjavát nyújtva fogunk az ügyvégére járni. Esetleg tudnak valamit a varázslókról? Vagy hogy hol a legérdemesebb elkezdeni a nyomozást?
Válaszul az egyik öreg egy térképet rakott elénk, ami a környéket ábrázolta. Egy pontján pedig valami tollal odafirkantott jelet láttam. Szakmai érdeklődéssel hajoltam a térkép fölé és tanulmányozni kezdtem.
- Érdekes térkép. Ilyen jelölésekkel még nemigen találkoztam. - Jegyeztem meg, és elővettem a saját térképeimet, hogy összehasonlítsam rajtuk méretarányokat, és a jelképrendszert.
Ai kissé közelebb húzódott hozzám, és ő is a térkép fölé hajolt, hátrasimítva hosszú fekete hajzuhatagát.
- Am...oda kellene eljutnunk??? - kérdezte, és rámutatott a megjelölt pontra. Közben Cecilia valami dallamot kezdett el dúdolni. Szegény lány nem sokat tudott kezdeni a helyzettel.
- Igen oda, az a nagy piros x nem hivatalos térképjelölési mód. Azt hiszem könnyen oda fogok találni. - erősítettem eg Ai felvetését és összecsavartam a térképeket.
Nem vesztegettük tovább az időt, azonnal útnak indultunk. Addig jó megnézni a helyszínt amíg még nem hűlnek ki az esetleges nyomok.
Szerencsére nem kellett nagyon messzire mennünk a városból. Az út szeszélyesen kanyargott a vakító fehérségű sziklakanyon alján. A kövek között a városon kívül csak elvétve nőtt valami. A növényzet kopársága éles ellentétet alkotott a korábban látott szépen megművel, gazdag földekkel. Ám elég nehéz is lett volna elképzelni a meredek sziklafalak tövében a földművelést. Itt sokkal szűkebb volt a kanyon, mint amerről én jöttem. Miközben a fokozatosan emelkedő úton haladtunk felfelé Cecilia elővett valami apró korong alakú tárgyat amit dobálni kezdett. Meglepetten figyeltem milyen ügyesen csinálja. Mintha nem is lenne vak.
- Mondjátok... Céhtagok vagytok ugye? Milyen egy céhhez tartozni? - szólalt meg váratlanul.
- Hmmm én Blue Pegasus-os vagyok...a céhem elég fura tagokból áll, de mind egytől egyik egyéniségek és imádni valóak! Nagyon összetartóak vagyunk és kiállunk a társainkért. Hihetetlen, hogy egy közösség mennyire lehet összetartó és mennyire tudják szeretni a másik, hogy bármit feláldoznának érte.- Lelkendezett Ai vidáman. - Én nagyon szeretek ennek a közösségnek a tagja lenni, és én is bármikor képes lennék még magamat is feláldozni ha azzal megvédhetem őket. - mesélte arcán csodaszép mosollyal.
-Értem – hallottam Cecilia izgatott hangját - Biztos sok izgalomban van részetek együtt.. És te Adelus?
A kérdés kissé váratlanul ért, és össze kellett szednem a gondolataimat, hogy válaszolni tudjak. Tényleg vajon milyen is a Quatro Cerberus tagjának lenni?
- Hasonlóan érzek én is. - válaszoltam némi hallgatás után. - Kissé nehéz megfogalmazni. Olyanok vagyunk...Mint egy falka. megvédi a sajátját, és egységes az ellenséggel szemben, de egymásközt azért civódunk rendesen. És azok akik jól ismerik egymást még erősebb köteléket alkotnak a falkán belül. Próbáltam úgy elmondani, ahogy egyszer a céhmestertől halottam. bár van néhány fura szokása a céhnek egyszer sem bántam meg hogy beléptem.
- Én nem vagyok céh tag... de sok barátom van Magnóliában végül is ott születtem, amióta az eszemet tudom barangolok az utcáin- sóhajtott jókedvűen Celia.
- Magnolia szép város. Párszor már megfordultam ott, és egyes részeit el is kerülöm nagy ívben. - jegyeztem meg, miközben a térképen ellenőriztem az útirányt, és levezényeltem a csatunkat a fő útvonalról. Most egy nagyon szűk hasadékon haladtunk keresztül, ahol kellemesen hűvös volt a levegő. Rengeteg apró árnyékok kedvelő növény tenyészett itt, bár közöttük jól kitaposott ösvény vezetett át a hasadékon keresztül.
- Igen Magnolia tényleg gyönyörű – Erősítette meg Ai korábbi kijelentésemet - és fantasztikus anyagokat vettem ott. - tette még hozzá. - Amúgy Cecilia szerintem, ha majd úgy érzed, hogy szükséged van egy másik családra is, akkor legyél valamelyik céh tagja, én csak ezt tudom neked tanácsolni. Ade jó felé megyünk? -kérdezte és gyanakodva méregette a fölénk tornyosuló függőleges sziklafalakat. Nagyon is el tudtam képzelni milyen kényelmetlenül érezheti magát. Mintha bármikor összezárulhatna a sziklahasadék, összeroppantva minket.
-Megfogadom a tanácsod, köszönöm - Válaszolt Celia Ai-nak. A vak leányka hangájából semmilyen aggódást nem lehetett kihallani. Vagy nem érezte, hogy milyen szűk helyen vágunk át, vagy nem zavarta különösebben.
- Ó igen, a térmágusok nemigen tévednek el. Én se fogok. - válaszoltam a lányoknak magabiztosan, amikor kiértünk a hasadékból és kiértük egy másik, széles, napsütötte útra. - Egyetértek Ai-val. A céhes élet valami olyasmi, amit meg kell tapasztalnia egy varázslónak. Én eredetileg a kutatásaim miatt mentem a Quatro Cerberushoz, meg a bácsikám is ezt a céhet ajánlotta. De most egy évvel később már harmadik otthonomként tekintek a céh kastélyára
- Biztosan remek hely lehet- mosolygott rám kedvesen a vak lány. -remélem én is megtalálom majd a helyem
- Én ebben biztos vagyok - mondtam vidáman Ai. - Amúgy nem szeretnék tapintatlan lenni...de sajnos a kíváncsiságom a sírba fog vinni...Így születtél?...mármint vakon? Vagy történt valami? Nem szeretnélek tényleg megbántani és nem is kell válaszolj ha nem akarsz!
- Igazán semmi gond.. Nos én így születtem, Anyám egy különös betegségben szenvedett mikor világra jöttem, az orvosok szerint ezért születtem vakon. Anya sajnos nem élte túl szülést... Édes apám pedig egy éves koromban újra nősült, de hál istennek végig szerető család vett körbe.
- Értem...sajnálom anyukádat...- Ai a hangja egészen fátyolos lett, és mintha pár könnycseppet morzsolt volna el, mielőtt felém fordult - És te Ade? Rólad mit tudhatunk?
- Jó ha az ember mögött ott áll a családja. Én is szeretem a szüleimet, még ha nem is jövök ki jól az apámmal. A nővéremtől meg egyenesen rettegek – borzongtam meg egy pillanatra, kissé rájátszva régi félelemre. - na jó annyira azért nem ijesztő, pedig rúnalovagként szolgál.
- Valami baj van? Mi történt Ai? - kérdezte Ceclia, aggódva, miután elhallgattam. Ai-ra néztem, és nem láttam, hogy bármi is felzaklatta volna. Valószínűleg csak a vak leányzó reagálta túl társunk pillanatnyi elérzékenyülését.
- Miért félsz a nővéredtől Ade?- kérdezte tőlem Ai, majd mielőtt válaszolhattam volna szipogva Cecilia felé fordult. - Persze...minden rendben.. Nem bírom tovább...egyszerűen annyira hiányzik a családom...tudjátok én már négy éve nem láttam őket...fogalmam sincs mi van velük...se anyával...se apával...se a három...vagyis két bátyámmal...
Hát persze, hogy rosszul értelmeztem már megint a helyzetet. Ai nem Cecilia történetén hatódott meg, hanem a saját szomorú múltja jutott szegénynek eszébe.
- Valószínűleg udvariatlan a kérdésem, szóval bocsáss meg Ai. Miért nem látogatsz haza? - Kérdeztem, kitérve a nekem szánt kérdés elől.
- Ez ez egy nagyon hosszú történet...tudjátok...régen sok embert megöltem...de az első...akinek a vére a kezemhez tapad...ami miatt el kellett elhagynom őket...elszöknöm, hogy nekik ne essen bajuk az én hülyeségeim miatt. Azóta elköltöztek...ennyit legalább megtudtam róluk...de nem tudom hova...gondoltam már rá, hogy megkeresem őket, de nem tudom mit szólnának hozzá...a bátyám azt mondta nekem, hogy soha többé nem akarnak látni és hogy kitagadtak...főleg apám...szóval ennyi...- őszinte szomorúság könnycseppjei gördült le Ai gyönyörű arcán, amit lány szipogva letörölt.
- De most már jól vagyok! Sok embert megszerettem, akik a családom lettek, így nem vagyok egyedül
Ai hangja, mintha kicsit tényleg kevésbé remegett volna, mit a vallomása alatt. Valamiért az, hogy felfedte előttünk a múltja titkát, könnyített a lelkén.
Sokáig nem szóltam semmit csak Ai, és arát néztem, különösen a szemeit. Illetve néha Ceciliára is vetettem egy pillantást, hogy ő mit reagál társunk letagozó szavaira, ám a vak lány nem tűnt számomra különösebben feldúltnak. Sokáig gondolkodtam, hogy mit is mondjak. Végül halkan így szóltam Ai-hoz.
- Elvenni egy másik ember életét szörnyű dolog. Én még senki életét nem vettem el. Pedig volt, hogy közel álltam hozzá – komorodtam el visszagondolva Killian emberkülsejű szörnyetegeire. - hallom a hangodon Ai, hogy már megbántad amit tettél. - Mondtam neki, és komolyan gondoltam minden szavam. Láttam a szemében a bánatot, és egy gyilkos nem sír az áldozatai után, és nem bánja meg a tettét. Szegény lány mögött szörnyű múlt áll, amit le kéne zárnia, úgy hogy találkozik a családjával. - Ha szeretnéd megpróbálhatok segíteni felkutatni a szüleidet. Sokat utazom, talán egyszer beléjük futok valahol. - Ajánlottam fel neki.
- Hidd el, hogy egyáltalán nem vagyok büszke az akkori tetteimre...dee...az...akkor...nem is tudtam, hogy mit csinálok...apám bogyói, ilyen erőnövelők voltak...egy másodperc alatt történtek a dolgok...és nem is tudtam magam kontrollálni...dee ez már a múlt...sajnos ezen nem tudok változtatni... sajnálom...csak ezek felkavaró emlékek...még mindig...és köszönöm a felajánlást...lehet, hogy élni fogok vele.
- Így van, az már csak múlt.. Most biztos nem tennél ilyesmit, legalábbis amennyire eddig megismertelek - válaszolt nyugtatóan Celia - Talán én is tudok majd segíteni keresni, bár kinézetre nem ismerném fel őket, haha..
- Köszönöm kedves vagy. - mosolygott Ai megnyugodva. - Jah igen apropó Adelus...nem válaszoltál a kérdésemre.
- Melyikre? - Kérdeztem kissé zavartan. Nem számítottam rá, hogy visszatérünk a zsarnokoskodó nővéremhez. Az én kényelmes nemesi életem nem mérhető azokhoz, amik a két lánnyal történtek a múltban. Nekem jó gyerekkorom volt, még akkor is ha apám és a Enika olyan, amilyen,
- Hát, hogy miért félsz a nővéredtől? - kérdezte érdeklődve.
Mindkét lány kíváncsian nézett rám. Úgy véltem túl nagy feneket kerítenek ennek a dolognak.
- Hát őő. A családban inkább apámra ütött. Harcias, akaratos, és nem ismer semmiféle ellentmondást. Engem nem a bátyám gyepált el kiskoromban, hanem a nővérem. - jegyeztem meg sötéten - mikor Eraban kiderült, hogy varázsereje van elvégezte az akadémiát és Rúnalovag lett belőle. Mikor először találkoztam vele, azóta, hogy én is varázsló lettem az első szavai hozzám valami ilyesmik voltak: ,,alig várom, hogy lecsukathassak valamiért " és én láttam rajta hogy komolyan gondolja. Ijesztő volt. - Tettem még hozzá.
- Sajnálom...nee haragudj most én voltam tapintatlan...- Szabadkozott Ai. Nem értettem, hogy miért. A kérdése csak előkelő körökben lett volna tapintatlan. Ráadásul az én régi gondom tényleg nem mérhető az övéhez.
- Áh dehogy, szerencsére régen láttam már. És még semmi okot nem adtam neki, hogy elfogjon, szóval nem kell félni. - Nevettem, hogy megnyugtassam őket, és hogy lássák csak eltúloztam a testvérem rémes hírét. - a nemesi házakban, minden generációban akad egy-egy fekete bárány. Nálunk a nővérem az. Ceilia, remélem nem baj, ha megkérdezem, hogy hogyan tájékozódsz? Úgy látom nem használsz botot. Egy időben én megpróbálkoztam vele, de nem ment túl jól.
- Én a hangok segítségével , ez az én világom, minden egyes lépésük s szavunk segít nekem a környezetem behatárolásában, a hallásom már kiskorom óta folyamatosan fejlődik. Néha ha unatkozok út közben és nincs kedvem a saját csizmám kopását hallgatni, dúdolok egy dalt, és az segít eljutni bárhová is megyek . Ezért is tanultam hangmágiát. A hang mágia mellett még zenét tanulok, sok helyen megfordultam már és sok dalt ismerek, amit hegedűn játszok el itt-ott ahol felfogadnak, általában kocsmákban vagy fogadókban.- Tette még hozzá a vak leány. - Adelus te ahogy értelmeztem Tér mágus vagy . És te Ai? Te milyen mágiát használsz?
- H-onnan jöttél rá hogy tér mágus vagyok - kérdeztem meglepetten.
- Az nagyon jóó imádom a zenét, megnyugtat. Én szél mágus vagyok, nagyon szeretem is a szelet.
- Amikor említetted a térképnél, hogy nem tévedsz el mert tér mágus vagy - felelte Celia nevetve
- Oh tényleg! - vörösödtem el. - teljesen kiment a fejemből- és kissé kínosan nevetgélni kezdtem
- Semmi baj , bárkivel előfordulhat. Apropó! Én pedig erről feledkeztem meg – mutatott fel egy kis fa medált amit korábban dobálgatott. -Azt mondták a fogadóban, hogy az eset helyszínén találták, és köze lehet a dolgokhoz.
- Ezt valamiért nem közölték velünk a városatyák. Megnézhetem egy pillanatra? - Kérdeztem.
- Hmm ez érdekes..erről vajon miért nem szóltak? - vetette fel Ai, és közelebb hajolt, hogy ő is jól lássa a kezemben tartott tárgyat. A kis korong valamilyen fából készült, és egy sárkányt faragtak belé. Pont úgy, ahogy az megfelel a heraldika, és a klasszikus művészet sárkányokkal kapcsolatos szabályainak.
Amikor még Eraban tanultam művészeteket, rengeteg sárkányt festettem, rajzoltam magam is.
- Érdekes a mintája. - Jegyeztem meg - Régen, mikor még sokkal több sárkány volt, mint manapság, és sokkal több sárkányölő, az emberek előszeretettel viseltek hasonló motívummal ellátott csecsebecséket. Lehet ez is egy közülük. Vagy azokat akarja utánozni. De szerintem inkább az egyik vándoré lehetett, és semmi köze az eltűnésekhez. A Tér Titkai szerint valószínűleg térmágia tüntette el az embereket. - vázoltam fel a lányoknak az elméletemet.
- Ez egy sárkánymedál...szóval nagy valószínűséggel köze van hozzájuk az ügynek. - jelentette ki Ai, - ez érdekesen hangzik. - véleményezte az elméletem.
- Hmmm igazad lehet. De az az érzésem ha köze van bármihez is azt meg fogjuk tudni – mondta Cecilia és eltette a sárkányos medált.
- Most már nagyon kíváncsivá tett ez az egész. Adelus Milyen messze vagyunk még?
- Már nem túl messze. Még meg kell kerülnünk azokat a sziklákat. a térképre tett x szerint, a szikla mögötti részen találták meg az áldozat holmiját
- Remek, már épp ideje, hogy odaérjünk
- Igen, yeeeaaah szerintem jóó meló lesz! egyszerűen érzem.

Csak haladtunk amerre a körülöttünk lévő sziklafalak engedtek, Adelus vezetett minket a cél felé a térkép segítségével, amit a munkaadóinktól kaptunk. Kimondottan örülök, hogy nem egyedül vagyok ezen a küldetésen, egy térképpel nem tudtam volna sok mindent kezdeni egymagamban. Csendesen haladtunk hát kijelölt útvonalunkon, a poros ám kemény földön a lépteink által keltett zajok tökéletesen visszhangoztak a minket körbevevő sziklafalakról, olyan volt, mintha egy hatalmas folyosón közlekednénk, csupán a plafon hiányzott. Kisebb mellék járatokat is észleltem útközben, de aprónak és jelentéktelennek tűntek, amiben egy áruval megrakott szekér biztosan nem fért volna el, vagy csak szűkösen. Ai-val persze követtük Adelust, ő pontosan tudta merre kell mennünk.
Csendesen battyogtunk előre, a környéket teljesen kihaltnak véltem, ám nemsokára egy újabb, távolibb zajt véltem felfedezni, abból az irányból, amerre haladunk. Hirtelen meg is álltam, hogy jobban koncentrálhassak az új hangforrásra
- Hangokat hallok, idegen hangokat!- Figyelmeztettem társaimat.
- Én nem hallok semmit...merről hallod Celi? – Kérdezte Ai, amire aztán Adelus már válaszolt is.
- Három embert érzek, és körülöttük az utazók felszereléseit. A szikla mögött vannak.
Csodálkoztam, hogy Ade milyen könnyen és pontosan megmondta a helyzetüket, most már biztos voltam benne, hogy Ai és Ade tapasztaltabb mágusok, mint én. Ennek persze örültem, hiszen elég kevés hasonló kalandban volt részem eddig.
- Oda kell érnünk mielőtt elvisznek bármi nyomravezetőt!- Indultam el máris, minden másodperc számított.
- Menjünk, mielőtt eliszkolnak! – Értett egyet Ai.
Kissé lelassította hogy ne rohanjak túlságosan előre, Mindketten mögém értek, és Adelus mellől furcsa mágikus rezgések érkeztek, félig hátra fordultam, hogy jobban hallhassam.
- Az micsoda Ade? – kérdezte Ai Adelust. - Mit fogsz vele csinálni?
- Ez, összesűrített, és megformázott tér. Egyfajta szuperanyag. - Feleli Ade futtában. - És ha kell, harcolni fogok vele.
- Értem. Siessünk, mert ezek fel akarnak szívódni!
Hosszú idő óta először fordult meg ismét a fejemben, hogy milyen lehet látni, de még mindig nem éreztem, hogy szükségem lenne rá, amilyen gyorsan jött is a gondoltam olyan hamar hagytam magam mögött.
Amint befordultunk a kanyarnál egy nyíltabb terület került elénk, a 3 idegen fickóval, akik gondtalan matatásukat feladták mikor észrevettek minket.
Az egyik szinte állatias hangon megszólalt. - Mégis kik vagytok? Menjetek innen! Ez a mi zsákmányunk!- és a porba köp egyet, hogy nyomatékosítsa mondanivalóját. Ezen nem lepődtem meg, a kocsmákban mindennapos gesztus volt.
- Mit csináltatok a kocsik tulajdonosaival? – Kérdezte Adelus meglepetten.
Én is meglepődtem volna, ha ezek az intelligens egyedek tüntették volna el ilyen ügyesen, minden nyom nélkül a karavánok tulajdonosait.
- Nem hagyjuk, hogy csak úgy eltűnjetek! - kiáltott fel Ai, a banditák a hátukra zuhantak és a szekérről leborult tárgyak ide- oda estek a földre a társam által keltett széllökéstől.
- Hát lehet most már a maradék nyomoknak is lőttek. - Szólt Adelus megrökönyödve.
- Ugyan már! Nyugodj meg! Ezzel nem okoztam kárt a dolgokba csak felborítottam őket! Meg akartuk állítani a suhancokat nemde? – kérdezte Ai szórakozottan.
Megnyugtatott a tudat hogy tényleg nem hallottam semmit sem törni.
- De. végül is amennyire megbolygatták a helyszínt egy kis szél már nem számít- Közli Ade, miközben a mellette lebegő kard zúgása felerősödik is a három jómadár felé közeledik. - Jobb lesz, ha most elmentek.
- Jobb lesz ha hallgattok a társaimra... Még bajotok eshet. - Tettem hozzá utólag.
- PFF!! Ezt még megbánjátok!- kiabált egyikük vissza nekünk, földre köpött ismét, majd szitkozódások közepette elmasíroztak.
Mindannyian megkönnyebbültünk, hogy ez a kisebb akadály is elmúlt, itt volt hát az ideje hogy valami nyomot keressünk. Letettem táskámat a felborult szekér mögött egy kőre, gondosan ügyelve arra, hogy semminek ne essék baja, főleg a kis Oori tojásnak majd nekiálltam tapogatózni a romhalmazban. Adelus egy gondterhelt sóhaj után kutatni kezdett táskájában, Ai pedig csatlakozott a keresésben a szekér másik oldalán. Egy nehezebb bőr kötésű könyv tompán puffant egy fa hordó tetején, Adelus elkezdte lapozgatni. Nem tudtam mi célja volt ezzel, de nem akartam megzavarni, biztosan fontos dolgon ügyködik.
Közben, Ai-val fáradhatatlanul kutattunk valami érdekes után, ami segíthet nekünk az ügy végére járni, több-kevesebb sikerrel. Kisvártatva, Ai izgatottan kiált fel.
-Srácok...srácok...ez nem olyan medál, mint ami Celi-nek is van?
Erre felkaptam a fejem!~Még egy medál? Tehát tényleg lehet valami köze az eseményekhez!~
-Várj csak, előveszem a medált, hogy összehasonlíthassátok.- Visszabotorkáltam a táskámhoz, elővettem a medált, és visszavittem Ai-nak.
- Milyen medál? - Kapott észbe Adelus - Nahát tényleg egyformák!
Megörültem ennek, egy apró lépéssel közelebb járhatunk a megoldáshoz!Mivel két különböző esetnél fedeztük fel a két ugyan olyan medált, nagy valószínűséggel a tettesek hagyhatták el, tehát az ő tulajdonuk volt!
- Milyen éles elméjű vagy varázslókám. Ennyi ésszel még főmágus is lehetsz. –
- Csend!
- Mi volt ez Ade?
[colro=royalblue]-EZ meg mi volt ??-[/color] kérdeztük szinte egyszerre Ai-val, Én persze kicsit kevesebb hidegvérrel, eléggé meglepődtem az új ismeretlen hang hallatán, ha egy plusz ember lett volna itt a szívverése alapján tudtam volna, ez viszont csak egy hang volt, nem élő testhez tartozó.
- A famíliársom – jött zavarba kissé Adelus - A tér Titkai
- Üdvözletem csinos hölgyek. A magukénál szebb borítót még sose láttam.
- Egy beszélő könyv? Nahát…- csodálkoztam el, egyre több furcsasággal találkozok útjaim során
- Óóó ! Milyen érdekes...nagyon furcsa vagy...de én is örvendek. – Üdvözölte jókedvűen Ai a könyvet.
- Én is - felei a könyv- Te talán nem vagy olyan tökkelütött, mint a jelenlegi gazdám. Ó és az a lány nem lát? Kedvelem a vakokat. Nem nyúlnak sose könyvekhez.
Én persze fel sem fogtam amit mond, még mindig leragadtam azon a tényen, hogy egy könyv beszél hozzánk. Egyébként hallottam én érdekes hasonlóan különleges dolgokról apámtól és másoktól, de igazán csak most tapaszalom meg mindezt.
- Azonnal kérj bocsánatot! – Rivallt a könyvre rögtön Adelus.
Ez kizökkentett gondolataimból és végre eljutott az agyamig mi történt - Igazán semmi gond!- Nevettem el magam. - Üdv a csapatban kedves... őőő hogy szoktad hívni őt Adelus?
Ekkor eszembe jutott, hogy már mondta, mégpedig A tér titkai a címe e könyvnek. Igazán lehetne neki egy rövidebb beceneve, ami név és nem egy cím. - A tér titkai nekem kicsit hosszú, mit szólnál egy becenévhez?
- Haj az emberi mánia! Legyen.. - Egyezik bele, s kicsit később hozzáteszi: - Bocsánat a vakos megjegyzésért.
- Bocsánatkérés elfogadva! Hmm ismerek egy embert, akinek hasonló a magatartása, és Oswaldnak hívják, remélem nem gond, ha így hívlak, amíg közös feladatunkat látjuk el – Közöltem ötletemet, ami másodpercről másodpercre, lett szimpatikusabb számomra, Hiszen emberi hangja van, emberi jellemei vannak, akkor mért ne lenne jó neki egy emberi név?
Ai jót kuncogott az ötletemen. - Oswald, olyan furán hangzik.
Szerintem pedig az Oswald egy szép név, maradtam is döntésem mellett.
- Oswald? Ahogy gondoljátok .- Felelt a könyv.
- Tér Titkai, megmutatnád azt az oldalt, ami leírja hogyan lehet a Space Magiccel felmérni egy területet? - kéri Ade a familiárisát, ő pedig zsörtölődve engedelmeskedik.
- Space Magiccel? Nagyon komoly ez a tér mágia. – képedt el Ai.
- Az alapvető mágiám. Segítségével érzékelem a teret. Így éreztem meg azt a három fosztogatót is. Egy kis türelmet kérek. Pár percén nem fog tovább tartani – közölte Adelus.
- Nyugodtan munkálkodj csak Ade.
Amíg vártuk, hogy Ade vizsgálat alá vegye a környéket. Leültem a közelben egy oldalára billent fa dobozon, ami a karavánról borult le, és közben egy rég tanult dalt kezdtem dúdolni ami már egy ideje beragadt a fejembe, és miközben ezt hümmögtem ide oda dülöngéltem játékosan a dobozon amin ültem. Így teltek el percek egymás után, persze néha szüneteltem a dalolással, nem akartam zavarni a többieket, egyszer-kétszer megfeledkeztem magamról
és majdnem hangosabb éneklésbe kezdtem, de sikerült visszafognom magam.
- Mi...még is mi történt?? Ez meg mi a fene??? – Riadt fel Ai hirtelen.
Ez ismét kizökkentett gondolataimból.~ Talán túl sokszor kalandozok el gondolatban vagy zenében~
- MI történt Ai?- pattantam fel aggódva ültömből.
- Nem...nem tudom...felvettem a medált és....és ez lett. Celi...te..te is vedd fel.
Magamelé tartottam a medált amit eddig a kezemben szorongattam, és már a nyakamba is akasztottam, s kíváncsian vártam a hatását. Egy csapásra megváltozott rajtam a ruha, nehezebb lett kissé ám roppant kényelmes és selymes anyagú ruhának éreztem, ami kiegészült egy maszkkal is az arcomon. A meglepetéstől meginogtam kicsit, de a csodálatom nagyobb volt az ijedségemnél. - EZ aztán az egyszerű mód az öltözködésre...- Mennyivel könnyebb is lenne egy ilyennel, ez a gondolat szórakoztatott.
- Mi történt –Jött vissza hozzánk Adelus. - Lemaradtam valamiről?
- Valami hosszú hacuka termett rajtam a medáltól!- Pördültem Adelus felé. Egészen megtetszett a ruhadarab, talán kevésbé lehet benne mozogni, de adott egy fajta biztonságérzést, és tartást.
- Az a ruha...hogy került rád? – Rökönyödött meg Ade.
- Az amulett miatt változott meg a borítója- válaszolt kérdésére a könyv.
- Oswald jól mondja- mosolyogtam.
Ai közben ismét felvette a medált, s mágikus rezgések közepette rajta is megjelent a ruha.
- Ez igen furcsa nem gondoljátok?
- De igen ..De egész kényelmes! – Pördültem meg magam körül játékosan, éreztem, ahogy a ruha súlya enyhén széthúz a lendülettől.
Hirtelen újabb érdekes hang csapta meg a fülem, mégpedig szárnycsapások közeledtek felén messze az égből, koncentrálnom kelett, hogy jobban bemérjem a helyzetét, A sebessége viszont ijesztő volt.
- Mi történt Celi?... – Aggódott Ai.
- Ott az égen!- kiált fel íAdelus is meglepetésében.
-Szárnyak... Hatalmas szárak shuanását hallom... Erre jön!!- Figyelmeztettem a többieket ijedtségtől remegő hangon.
- Szárnyak? Csak...csak nem?? – Osztozott Ai félelmemben.
~Egy Sárkány ebben az időben? Hiszen már rég eltűntek,vagy talán nem is léteztek.~Alig futott végig bennem eza gondolat, a lény máris vészesen közel volt, gyorsan fedezéket kellett keresnem, ledobtam magamról a medált, hogy ne akadályozzon a hosszú ruha súlya, és a legközelebbi kiálló szikla mögé vetődtem. Ai kicsit küszködött a nyakék levételével, és a szörny már a nyomában is volt, úgy tűnik a ruha irritálta valamiért.
A lény hatalmasat lehelt lángjának forróságát még én is éreztem, Ai éppen hogy eltérítette a támadást egy szélörvénnyel, a két erő szinte robbanásszerűen találkozott, és pontosan a karaván maradványaira irányult a tüzes örvény.
Adelus közben az elhagyott medálom irányába futott , és fel is kapta magára, így próbálta magára vonni a bestia figyelmét.
- Id..Ide nézz! - Kiáltja Ade és hangját egy nagy csattanás követte ami sikeresen el is vonta a szörny figyelmét Ai-ról. A lény szárnycsapásai által kavart szelet még a szikla árnyékában is éreztem, mozgásában éreztem viszont valami természetelleneset.
Adelus körül mágikus rezgések jelezték az újabb térből formált kardok megjelenését és a dög felé irányította őket.
- Cecila – szólított meg Ade a szikla másik oldaláról, hangját félelem és bizonytalanság töltötte el, amit eddig nem hallottamtőle. - Lehet, hogy ijesztő lesz amit mondok, de egy sárkány támadott meg minket. – Közölte.
Már az előtt ijesztő volt, hogy tudtam volna, hogy sárkány, mégis megborzongtam ettől a kijelentéstől. Ahogy ez a sárkány még közelebb került azonban egy újabb dolog hallhatóbbá vált amire eddig nem figyeltem oda eléggé, egy furcsa nyikorgó hang, mélyen a szörny belsejéből jön.
- Ez a sárkány.... Nyikorog... – Nyögtem ki végül halványan.
- Mit csinál? - Értetlenkedett Ade, miközben küzdött a lénnyel - Nem tudnál valami hangmágiával megzavarni? – Kérdezte küszködve.
- Ha...nyikorog...akkor nem igazi...- Mondta Ai is enyhe megkönnyebbüléssel.
- Megpróbálhatok valamit- mondtam félve, és egy nagy levegőt vettem , hogy erőt vegyek magamon , Kiugrottam Adelus mellé és a támadó sárkány elé - Howling!-Kiáltásom csikorgó hang kíséri és varázslatom célba talál, de szinte semmi hatása a lény egyszerűen lerázza magáról a mágiát. Semmi! Csupán elrepül fölödtül és elindult hogy tegyen egy kanyat, és ismét támadhasson.
-Nem sikerült... túl erős!- Estem kétségbe.
Egyedül Ai-ban volt most annyi lélekjelenlét, hogy kitaláljon hasznosabbat.
- Mi lenne ha egyszerre támadnánk?...Talán akkor el is érnénk valamit. –Rukkolt elő az ötlettel Ai.
- Igazad van, Próbáljunk meg rendezettebben támadni!- Elvégre egy csapat vagyunk, teljesen jogos az ötlet!
- Próbáljuk meg. hátha elriasztjuk - Helyesli Ade. A rezgések ismét felhangzottak, és a két kart megnyúlt, más alakja lett. - A lándzsákkal megpróbálom a pofáját megsebezni, akár valódi akár nem!-
-Akkor én előtte lefoglalom egy újabb howlinggal, hogy ne tudjon védekezni, ha már csak egy pár másodpercre is.- Javasoltam
[color=lightblue]- Rendben.
- Rendben! Én pedig amíg ti elterelitek mögé repülök és hátulról támadok rá!
Megvolt a terv, én pedig készen álltam hogy bevessem újra varázslatomat.
-Oké! Akkor indulok is!- előreléptem kissé, s sárkány azon nyomban reagált rá, és ismét támadásba lendült, és rohamosan ereszkedik felém. Kivártam a megfelelő pillanatot és már indítottam is a varázslatot. -Howling!- kiáltottam ismét. A sárkány megtorpant hogy lerázza magáról a támadást, és ez a fél pillanat elég is volt nekünk. – Most!- jeleztem a többieknek.
Adelus két lándzsája nagy erővel csapódtak a lénynek, az pedig dühüsen ordított fel.
Közben Ai sikeresen mögékerült, és egy tőrrel próbálta felhasítani a hátát, elviselhetetlen nyikorgó hang kíséretében, majd Ai szélmágia segítségével odébb repült.
- Srácok...ez így nem lesz jó....- Szólt Ai fentről, és ez valószínűleg azt jelentette, hogy nem járt túl nagy sikerrel az akció.
Hatalmas szárnysuhanás következett, hihetetlen gyorsasággal elsodort mindhármunkat, és a porban landoltunk. Alig bírtunk feltápászkodni, amikor a szörny újabb támadást kezdeményezett ellenünk, amennyire emlékeztem ez a fajta morgás a tűzcsóvát előzte meg eddig, és eléggé reménytelennek tűnt a menekülés.
Ekkor a távolból mágikus hangokra figyelek fel, mégpedig igen sok irányból, és ezt nem csak én vettem észre, a sárkány szintén felfigyelt rá, mert abba maradt a fenyegető morgása néhány pillanatra, tétován csapott egyet kettőt szárnyaival és üvöltött egy jó hangosat, viszont ez már nem felénk irányult. A mágikus rezgések a sárkány felé vetődtek iszonyatos sebességgel, és a bestia dühös ordítások közepette suhant el messzire.
Rögtön ez után rengeteg talp puffanását hallottam felénk özönleni, és ijedtemben vissza ugrottam a legközelebbi szikla mögé, aztán jutott el az eszemig, hogy a többiek még kint vannak, és egy kicsit elszégyelltem magam amiért gyávább vagyok. Épp visszamentem volna, amikor már a tömeg oda ért Adelushoz és Ai-hoz, és segítettek nekik felkelni. Az idegen csoport érdeklődéssel veszi a csapattársaimat körbe.
- Nem esett bajotok? Buta dolog volt egyedül kijönni ide! A karaván érdekelt titeket, mi?- Szólt az egyikük.
- Ade jól vagy? Én jól vagyok...Maguk kik? – Csodálkozott Ai.
- Jól. khm A társaink azok. Biztos az eséskor elcsúszott a maszkod.
- Igen, az érdekelt minket. Jó, hogy jöttetek, különben sárkánykaja lett volna belőlünk.- Kapott észbe Ai.
- Nem biztonságos itt, Septerrica bármikor visszatérhet! Ideje visszatérni a szentélybe! Gyertek!
Furcsa beszélgetés volt, de úgy tűnik befogadták őket, vagy legalább is elhitték , hogy ők is közülük valók, hála a két medálnak. Kisebb beszélgetés után elterelték őket az egyik sziklafal felé.
Mikor biztosságos távolba értek, de még mindig tudtam követni a hangjukat, előbújtam a szikla mögül, és meglepetésemre Oswaldot találtam ugyan azon a hordón, ahová Adelus tette őt, úgy tűnik itt hagyta.Mielőtt hallótávolságon kívülkerültek volna, elkezdtem követni Ai-ék csapatát,a vállamon a táskámmal és az egyik kezemben Oswaldot szorongatva, aki egyfolytában panszkodott arról, hogy agazdája hogy hagyhatta itt. Próbáltam nyugtatgatni, hogy sajnos nem volt neki ideje sem alkalma a sűrű események közt.
Nemsokára a csapat megálltegy szűkebb kanyonban, a visszhangokból ítélve a leomlott sziklák közt egy kapu rejtőzik! Kíváncsian füleltem az eseményeket egynagyobb kő mögül.

Magabiztosan vezettem a két lányt a sziklafalak között. Időnként hátrapillantotta, hogy lássam Celia, hogy boldogul, és úgy vettem észre, hogy a másik szépség, Ai is rajta tartja a szemét a vak leányon. Kényelmes tempóban haladtunk, a helyszín felé, ami immár egész közel volt hozzánk. Csupán a sziklakiszögellést kellett megkerülnünk, hogy odaérjünk a térképen jelölt részhez.
- Hangokat hallok, idegen hangokat!- Szólalt meg halkan a vak leány.
- Én nem hallok semmit...merről hallod Celi? –Kérdezte Ai. Hátranéztem rájuk, de én ugyanúgy nem hallottam semmit, ahogy Ai. Ám hittem a hangmágus leány érzékeny hallásának és aktiváltam a Space Magic-et. Szinte azonnal megéreztem, hogy Celianak igaza volt. Mozgást érzékeltem, az aurám legszélén.
- Három embert érzek, és körülöttük az utazók felszereléseit. A szikla mögött vannak.
- Oda kell érnünk mielőtt elvisznek bármi nyomravezetőt!- jelentette ki Celia, és nagy lendülettel megindult előre.
- Menjünk, mielőtt eliszkolnak! –Értett egyet Ai is, és gyorsan a hangmágusnyomába eredt aki minket bevárva kissé lassított a léptein. Miközbe siettünk a helyszín felé megidéztem egy materia-t hatalmas karddá formázva. Nem tudtam mire számítsak, miután megkerültük a sziklafalat, de úgy véltem jobb ha ezúttal egy picit előredolgozok.
- Az micsoda Ade? – kíváncsiskodott Ai a lebegő materiakardot figyelve. Láttam, hogy még Celia is a varázslat irányába fordul.- Mit fogsz vele csinálni?
- Ez, összesűrített, és megformázott tér. Egyfajta szuperanyag. - magyaráztam nekik futtában, előadva a rövidített verziót - És ha kell, harcolni fogok vele.
- Értem. Siessünk, mert ezek fel akarnak szívódni!
A hatalmas vörös szikla mögött valóban ott volt a kereskedő csapat által hátrahagyott holmik, szekerek és más felszerelés. Egyedül a három fosztogató képe nem illett a dologba. A banditák lelkesen bontogatták a lezárt ládákat, és bálákat. Egyikük pedig a szállított fegyverek között válogatott nagy vidáman. Egészen addig amíg észre nem vettek minket.
Az egyikük elvigyorodott a lányok láttán, és megbökte a társát. Ellenben a harmadik tag felkapott egy kardot a fegyverhalomból és felénk kiáltott.
- Mégis kik vagytok? Menjetek innen! Ez a mi zsákmányunk!- köpött egyet porba, tanújelét téve undorító és bárdolatlan modorának.
- Mit csináltatok a kocsik tulajdonosaival? - szegeztem nekik a kérdést. Valahogy nem hittem el, hogy ők tüntették volna el a kereskedőket meg az állataikat és a többi eltűnt vándort. Ám azt már megtanultam, hogy nem minden az aminek látszik.
- Nem hagyjuk, hogy csak úgy eltűnjetek! -kiáltott fel hevesen Ai, és egy könnyed mozdulattal vad szélrohamot varázsolt elő, fellökve a banditákat és szanaszét szórva a szekereke megbolygatott rakományát.
- Hát lehet most már a maradék nyomoknak is lőttek. - jegyeztem meg egy fájdalmas fintor kíséretében.
- Ugyan már! Nyugodj meg! - csitított Ai - Ezzel nem okoztam kárt a dolgokba csak felborítottam őket! Meg akartuk állítani a suhancokat nemde?
- De. Végül is amennyire megbolygatták a helyszínt egy kis szél már nem számít – feleltem lemondóan. Majd elmémmel a lebegő kardot egyenesen a feltápászkodó banditák elé lebegtettem. Mindhárman rémülten léptek hátra a ragyogó energiapenge elől. - Jobb lesz, ha most elmentek.
- Jobb lesz ha hallgattok a társaimra... Még bajotok eshet. - Tette hozzá Celia fenyegetőnek szánt hangon
- PFF!! Ezt még megbánjátok!- fenyegetőzött a vezetőjük, és megint a földre köpött, és tárasaival együtt elsomfordált a varázslókat, és a mágiát szidalmazva.
A három rabló távozásával hozzáláthattunk a felbolygatott helyszín átvizsgálásához. Amíg a lányok a rakományt, és a szekereket nézték át, én egy sóhaj kíséretében elővettem a táskámból a Tér Titkait, és leraktam az egyik szekérre. Nemigen akartam megint hallgatni a familiársom sértegetéseit, de szükségem volt a tudására a tér alaposabb felméréséhez. Sajnos azt már megállapítottam, hogy semmiféle téranomália nincs az aurámon belül. Ám ha alaposabban körbenézek talán észrevehetek valami nyomot. Csak persze ahhoz meg kellett találnom a megfelelő oldalt a több ezer oldalas kódexben.
-Srácok...srácok...ez nem olyan medál, mint ami Celi-nek is van?
-Várj csak, előveszem a medált, hogy összehasonlíthassátok.
- Milyen medál? - nézem fel a könyvemből a lányok felé, akik valóban két nagyon hasonló sárkánymotívumos amulettet tartottak a kezükben. - Nahát tényleg egyformák!
- Milyen éles elméjű vagy varázslókám. Ennyi ésszel még főmágus is lehetsz. – kotyogott közbe gúnyosan a Tér Titkai. Szinte már vártam, hogy mikor fog megszólalni, és sértegetni
- Csend! - Rivalltam rá, és megpróbáltam becsukni, hogy elhallgasson, de már elkéstem.
- Mi volt ez Ade?
- Ez meg mi volt ??- kérdezte egy pillanattal később Ai is.
- A famíliársom – feleltem szégyentől vöröslő arccal. Sajnos a könyvem már nem először hozott kellemetlen helyzetbe - A tér Titkai.
- Üdvözletem csinos hölgyek. A magukénál szebb borítót még sose láttam.
- Egy beszélő könyv? Nahát…
- Óóó ! Milyen érdekes...nagyon furcsa vagy...de én is örvendek. - Üdvözölte Ai is a könyvet.
- Én is - felelte a Tér Titkai - Te talán nem vagy olyan tökkelütött, mint a jelenlegi gazdám. Ó és az a lány nem lát? Kedvelem a vakokat. Nem nyúlnak sose könyvekhez.
- Azonnal kérj bocsánatot! – Kiáltottam dühösen a könyvre. Hogy merészeli Sértegetni Celiat? Bárcsak elő se vettem volna a táskámból.
- Igazán semmi gond!- Nevetett kedvesen vak leány.- Üdv a csapatban kedves... őőő hogy szoktad hívni őt Adelus? A tér titkai nekem kicsit hosszú, mit szólnál egy becenévhez?
- Haj az emberi mánia! Legyen..- Egyezett bele, majd megérezve a fenyegetést, ami belőlem áradt felé, még gyorsan hozzátette: - Bocsánat a vakos megjegyzésért.
- Bocsánatkérés elfogadva! Hmm ismerek egy embert, akinek hasonló a magatartása, és Oswaldnak hívják, remélem nem gond, ha így hívlak, amíg közös feladatunkat látjuk el.
Ai jót kuncogott a néven.- Oswald, olyan furán hangzik.
Egyet kellett értenem a bájos szélmágushölggyel. Tényleg furcsa egy tárgynak az emberi név, még ha úgy is gondolkodik és vislekedik mint egy ember.
- Oswald? Ahogy gondoljátok .- Felelte a könyvem közömbösen és megrántotta a borítóit, vállvonást imitálva.
- Tér Titkai, megmutatnád azt az oldalt, ami leírja hogyan lehet a Space Magiccel felmérni egy területet? - Fordultam újra a könyv felé, ami ha nem is készségesen, de végre a kívánt oldalhoz lapozta magát.
- Space Magiccel? Nagyon komoly ez a tér mágia. - Jegyezte meg Ai
- Az alapvető mágiám. Segítségével érzékelem a teret. - Folgaltam össze tömören mire is képes ez a varázslat. - Így éreztem meg azt a három fosztogatót is. Egy kis türelmet kérek. Pár percnél tovább nem fog tovább tartani – Mondtam nekik, miközben az elhagyott kocsik közé sétáltam és elmémmel, fokozatosan tér apró hullámai felé fordultam kizárva a külvilágot.
- Nyugodtan munkálkodj csak Ade. - A lány hangja minta valami egy távoli szobából jött volna hozzám, Alig fogtam fel mit is akart nekem mondani. Teljesen elmerültem a környezetemben. Éreztem magam körül tér legapróbb rezdüléseit. Pontosan tudtam milyen fémből készültek a fegyverek, éreztem a ládákat, az azokat alkotó fát és szegeket. Pillanatokkal később már a bennük lapuló agyag edényeket és a bennük kotyogó bor finom hullámait. Egészen belefeledkeztem a talaj apró kiszögelléseibe, és a lányok ruhái által keltett apró térfodrozódásokba. Semmiféle tértorzulást nem éreztem ami teleportáló vagy bármilyen más teret befolyásoló varázslatra utalt volna. Ám egyelőre nem adtam fel a keresést.
Kutakodásomnak Ai meglepett kiáltása vetett véget.
- Mi...még is mi történt?? Ez meg mi a fene??? – hangja mintha a föld alól jutott volna el hozzám.
- Mi történt Ai?- ugrott fel Celia ültéből. A mozdulat olyan váratlan hullámokat gerjesztett, hogy önkéntelenül is megtántorodtam, és pillanatok alatt szétcsúszott a fókuszom, és egyre felületesebben kezdtem el érzékelni a teret, pont úgy ahogy általában szoktam.
- Nem...nem tudom...felvettem a medált és....és ez lett. Celi...te..te is vedd fel.
- Ez aztán az egyszerű mód az öltözködésre. - hallottam Celia kuncogását.
- Mi történt –Kérdeztem lányoktól, mikor kissé kábán visszasétáltam hozzájuk, a halántékomat masszírozva, hogy elmúljon az enyhe fejfájásom - Lemaradtam valamiről?
- Valami hosszú hacuka termett rajtam a medáltól! - Pördült felém Celia vidáman valami fura köpenyszerű ruhában. A színe sötétlila volt, és még egy sárkánymintás maszk is tartozott hozzá.
- Az a ruha...hogy került rád? – Kérdeztem zavartan.
- Az amulett miatt változott meg a borítója- szólt közbe a könyvem, különös módon egy szót sem szólt miközben vizsgálódtam.
- Oswald jól mondja.
Ai közben felvette a másik medált és rajta is megjelent ez a különös öltözék.
- Ez igen furcsa nem gondoljátok?
- De igen ..De egész kényelmes! – Celia pörögni és táncikálni kezdett a köpenyszerű ruhában, ami pont úgy festett, mint amit különféle szekták tagjai szoktak viselni. Sárkány amulett, sárkány jelképek. És ez az öltözék. Valami sárkányszekta lehet a közelben?
- Mi történt Celi?... –Aggódott Ai, amikor a szép hangmágus lány egy pillanatra abbahagyta a táncolást, és fülével az ég felé fordult. Felnéztem én is az égre, ahol valami nagy lény közeledett repülve iszonyatos sebességgel.
- Ott az égen!- Mutattam a gyorsan közeledő lényre.
-Szárnyak... Hatalmas szárak suhanását hallom... Erre jön!!- Kiáltotta Celia remegő hangon.
- Szárnyak? Csak...csak nem??
Celia ledobta magáról az amulettet, eltüntetve a fura szektaruhát, és az egyik közeli szikla mögött keresett fedezéket. Ai még küszködött a saját nyakékével, amikor a hatalmas sárkányszerű lény bukórepülésben irányt változtatott felé. Nem hittem a szememnek, amikor a szörny lefékezve a zuhanását hatalmasra tátotta fogakkal teli száját és vad lángörvényt lehelt Ai-ra, aki kétségbeesetten, egy szélörvénnyel éppen hogy el tudta téríteni a tüzet, ami végül a karavánt borította lángba.
Miért Ai-t támadta? Miért nem engem? Csak nem a ruha miatt? A szörnyeteg vadul felüvöltött. Hangjának ereje megrázta a sziklafalakat körülöttünk. Odarohantam Celia eldobott medáljára és felvettem. Akárcsak a lányokon rajtam is megjelent a furcsa csuklyás köpenyruha.
- Id..Ide nézz! -Kiáltottam rá a sárkányra, és hogy még jobban magamra tereljem a figyelmét egy nyomásbombát is felrobbantottam a közelében. A zaj, a kiabálás, és a köpönyeg együtt megtették a hatásukat. Mielőtt igazán felfogtam volna, hogy mit is csinálok a szörnyeteg szárnyaival légörvényeket kavarva pórbált felemelkedni, hogy lecsapjon az új célpontjára: rám.
Mágiámmal materia kardokat idéztem meg, bár erősen kételkedtem benne, hogy bármit és érnének a sárkány ellen.
- Cecila –szólítottam meg ijedten az elbújt leányt. - Lehet, hogy ijesztő lesz amit mondok, de egy sárkány támadott meg minket.- Éreztem ahogy a hangom többször is megbicsaklott a szavak között a félelemtől.
- Ez a sárkány.... Nyikorog...
- Mit csinál? - Azt hittem Celia valamit rosszul mondott. Közben útjára küldtem a kardokat, a Sárkány szemét célozva velük. Támadásom annyiban vált be, hogy a szörny egyelőre visszatartotta tüzes leheletét. - Nem tudnál valami hangmágiával megzavarni? – Kérdeztem kétségbeesetten, hátha metsző éles hangvarázs beválna a sárkány ellen.
- Ha...nyikorog...akkor nem igazi...- Mondta Ai felzárkózva mellém, kissé megkönnyebbülve. Én egyelőre nem osztottam maradéktalanul az ő lelkesedésüket.
- Megpróbálhatok valamit- Mondta Celia és kiugrott mellém – Howling! - a hangvarázslat telibe találta a sárkányt, ám az rá sem hederített. Egyszerűen elrepül fölöttünk és elindult, hogy egy kanyar után visszafordulva újra támadhason.
-Nem sikerült... túl erős!
- Mi lenne ha egyszerre támadnánk?...Talán akkor el is érnénk valamit.
- Igazad van, Próbáljunk meg rendezettebben támadni!
- Próbáljuk meg. hátha elriasztjuk -Helyeseltem én is. Ez a legtöbb, amit tehetünk. A reform varázslatot használva a kardokat, hossz, és hegyes lándzsákká formáztam. Azok most többet fognak érni mint a túl méretes tompa kardok. - A lándzsákkal megpróbálom a pofáját megsebezni, akár valódi akár nem!
-Akkor én előtte lefoglalom egy újabb howlinggal, hogy ne tudjon védekezni, ha már csak egy pár másodpercre is.-Javasolta Celia
- Rendben.
- Rendben! Én pedig amíg ti elterelitek mögé repülök és hátulról támadok rá!
-Oké! Akkor indulok is!- Celia előlépett Miközben a sárkány célra állva egyenesen felénk zúgott. -Howling!- a hangvarázslat ezúttal, ha pár másodpercre is de megzavarta a levegőben csapkodó óriásgyíkot. – Most!
Nem is vesztegettem az időmet. A két lándzsa a levegőbe szökkent mellőlem, miközben maximális sebességre gyorsítottam őket, és bele is álltak a sárkány fejébe, ám nem úgy tűnt mintha különösen zavarta volna ez a szörnyet. Közben Ai is a levegőbe emelkedett, és a szelek hátán a sárkány hátához került és a késével esett neki a kemény pikkelyes hátnak.
- Srácok...ez így nem lesz jó....-Szólt Ai fentről. A következő pillanatban hatalmas a sárkány szárnyaival hatalmas légvihart kavart, elsodorva mindhármunkat.
Kiszolgáltatva, próbáltunk talpra állni, amikor varázslatok sivítása hangzott fel a közelből. A rohamozó szörnyet több tucat különféle támadóvarázslat találta telibe meghátrálásra késztetve. A szörny felüvöltött, mire egy újabb sortűz találta el, végül feladva a harcot heves szárnycsapások közepette a felemelkedett a levegőbe és eltűnt.
- Nem esett bajotok? Buta dolog volt egyedül kijönni ide! A karaván érdekelt titeket, mi?- Szólalt meg egy ismeretlen férfihang, miközben segítő kezek talpra állítottak. Legalább egy tucat embert éreztem a közelemben, és amikor alaposabban szemügyre vettem őket megdöbbenve vettem észre, hogy rajtuk is olyan öltözék van mint amit az amulettek rám és Ai-ra varázsoltak. Úgy tűnik a titokzatos szekta megtalált minket.
- Ade jól vagy? Én jól vagyok...Maguk kik? – Hallottam a légmáguslány hangját.
- Jól. khm A társaink azok. Biztos az eséskor elcsúszott a maszkod. - próbáltam menteni a helyzetet, hiszen minden jel arra mutatott, hogy a szektások azt hiszik mi is közéjük tartozunk. Ilyen túlerő ellen inkább nem volt kedvem szétoszlatni a tévhitüket. Más se hiányzott, hogy Ai lebuktasson minket.
- Igen, az érdekelt minket. Jó, hogy jöttetek, különben sárkánykaja lett volna belőlünk. - Szerencsére Ai vette a lapot, és gyorsan, szemberebbenés nélkül hazudta, amit a szektások feltételeztek.
- Nem biztonságos itt, Septerrica bármikor visszatérhet! Ideje visszatérni a szentélybe! Gyertek!
Nem tehettünk mást, mint hogy Ai-val beálltunk a szektások közé. Celiat nem éreztem a közelben. A vak lány biztos nem mozog, és ezért úgy érzem minta ő is a terep része lenne. Még vetettem egy pillantást az épen maradt szekér felé ahol a Tér Titkait hagytam. nagyon reméltem, hogy még lesz rá lehetőségem, hogy visszamenjek érte. Az csak egy dolog, hogy a könyv régi, és hihetetlenül értékes, de ha valami történne vele, örökké hallgathatom majd a szemrehányásait.
Sajnos erre már így is megvan minden esélyem, amiért hátra kellett hagynom.
Míg én a Celian és a könyvemen gondolkoztam, körülöttem a szektások lelkesen beszélgettek a sárkányokról. Mögöttem két szektás lelkesen vitatkozott arról, hogy vajon hányféle sárkányfaj létezik, és hogy mindegyikből csak egy van e, vagy esetleg több is. Picit előrébb egy másik arról suttogott a tárásnak, hogy tudja hol lehet megkövesedett sárkánytojásokra szert tenni. A mellette haladó köpcös varázsló pedig lenyűgözve hallgatta a szavait. Legelöl pedig a csapat vezetője szélesen gesztikulálva magyarázott olyan varázslatokról, amik alkalmasak lehetnek a sárkányok legyőzésére, vagy irányítására. Az összes hablatyolásukat csupán álmágiatudományos ostobaságnak minősítettem volna, ha pár perccel korábban nem támadott volna meg engem és két társamat egy nagyon is igazinak tűnő sárkány.
Végül a csapatunk megállt egy sziklafal előtt. A vezető előlépett és a korábban már látott széles gesztusokkal varázsolni kezdett. Amennyire a sor közepéről láttam valamiféle rúnamágiát használhatott. legalábbis erre következtettem a villódzó apró varázsjelekből. Végül a mágia nyomán a szikla elkezdett végigrepedni, és egy boltíves kapubejárat jelent meg a falon.

Adelus és Ai belépnek a több csuhással együtt a kőajtón, ami végül bezáródik mögöttük. Celia kint marad, és nem tud bejutni, más bejáratot kell keresnie!
Odabent sötétség fogad benneteket, majd pár csuhás fáklyákat gyújt, és egy hosszú, cseppkövekkel tarkított plafonú alagúton meneteltek tovább. Hamarosan egy nagy csarnokban köttök ki, ahol egy egész pofás céh ház van berendezve. Vannak itt asztalok padokkal, italos pult, lépcsők, függőhidak, díszes kőoszlopok, és egyéb, fáklyákkal kivilágított járat. Minden bent lévő tag csuhát hord, vagy ha nem, ettől függetlenül a maszk mindenkin ott van! Aki eszik, iszik, az is maszkot hord, de olyat, mely a szájat szabadon hagyja, de az arc nagyobb részét eltakarja. A tagok teljesen személytelenül beszélgetnek egymással, látszólag ők sem tudják, ki lehet a maszk mögött.
Veletek nem igazán foglalkoznak, néha rátok köszönnek, vagy kérdeznek valamit, majd tovább állnak, de tagként kezelnek titeket, fel se merül bennük, hogy idegenek vagytok.
A csarnokban egy valami még feltűnik nektek! Mindenütt csont-díszek lógnak, méghozzá igencsak méretes csontok! Majd mikor a csarnok egyik falán megpillantotok egy sárkány koponyát, világossá válik, milyen lénytől származnak a többi csontok!
Felfedezve a területet találtok itt lakórészt, konyhát, edzőtermet, könyvtárat, raktárt, és egy olyan helyiséget, melynek bejárata ellenben a többi hellyel le van zárva. Vastag acél ajtó áll az utatokba, de már csak itt nem jártatok, és bizonyára itt lapul a titkok nyitja!
Mielőtt kitalálhatnátok, hogyan jussatok be, egy csuhás bukkan fel mögöttetek.
-Ti nem tudósok vagytok! Mit csináltok itt?
Magyarázzátok ki magatokat! Hiába, a mélyhangú tag nem hisz nektek.
-Szerintem meg nektek nem kéne itt lennetek! Na várjatok csak... mutassátok a talizmánotokat!
Megmutatjátok, a fickó elgondolkozik.
-Akkor is bűzlik itt nekem valami! Velem jöttök, és majd kikérdezünk titeket! De ha kiderül, hogy kémek vagytok...
Szerintem ne bízzátok a véletlenre, ha kiütitek a fickót, nem fúj riadót! Gyorsnak kell lennetek! Ha sikerült, bújjatok el, hisz nemsokára felfedezik az ájult társukat a csuhások, és máris kész a káosz, titeket keresnek nagy erővel! Bárhova is bújtok, páran rátok találnak, és harc alakul ki! Elemi mágusok, nem erősebbek nálatok, de trükkösek, és igyekeznek összedolgozni! Győzzétek le őket!

Celia, te pár méterrel odébb fura hangokat hallasz a kövek közül. Közelebb érve egyértelművé válik, hogy valamiféle csapóajtó alól jönnek a hangok, ahogy a levegő süvít át az ajtó oldalán a réseken. Nehezen, de fel tudod feszegetni az ajtót, és egy amolyan szellőző szerű járatot pillantasz meg lefelé. Elég büdös, meleg levegő áramlik kifelé, de ez az egyetlen út. Odabent a járat elég szűk, négykézláb kell haladnod, de ahogy egyre bentebb érsz, már emberi hangokat hallasz. eléred a szellőző végét, rácsokkal van lezárva. Felfeszegetve be tudsz ugrani egy terembe, ahol bár a bűz maradt, sokkal érdekesebb dolgokra leszel figyelmes. Víz csordogálására, bugyborékolásra, furcsa sistergésre, és egy ember motyogására. Tompa a hangja, így valami akadály mögé kerültél. Megtapogatva furcsa tapintása van, hát még formája! Ráeszmélsz, hogy fogakat tapogatsz, sőt, egy egész állkapcsot, de az majdnem akkora, mint te! Tovább tapogatva egyértelművé válik, hogy ez egy óriási koponya, méghozzá ha nem tévedsz, akkor egy sárkány koponyája!
Egyetlen ember van a teremben, ide-oda totyog, és közben mindenfélét motyog magában.
-...még hogy nem figyeltem eléggé...mutassanak valakit aki képes rá...na mutassanak...nem tudnak... persze hogy nem tudnak, hogy is tudnának! Ha én nem, akkor ők hogyan? ki tudna? Senki... minek is erőlködöm... kellett ez nekem, vén fejemnek... ostobaság... de ha mégis... nem, nem, nem kell nekem még több galiba, felejtsd el, vén trotty, marhaságokat beszélsz... bezzeg ha megértené a céh mester... de nem... eredmény, eredmény!!! Azt, persze... meg a jó édes... HÉJ! KI VAN OTT?
Az öreg észrevett, de nem fúj riadót. Előlépve nem rezel be, hanem közelebb megy hozzád.
-Mit jelentsen ez, kisasszony?! Hol a ruházat, és a maszk?! Ja persze, rajtam sincs... mit bámul, most e.... áááá értem! De lefogadom már többet "látott", mint bárki más itt a céhben, heee? Érdekel is engem... amíg nem lát, addig legalább nem bámészkodik feleslegesen...oké, ez morbid volt, öreg vagyok én már ehhez... érezze otthon magát...
Az öreg hátat fordítva eltotyog. Beszélj vele. A fentiekben már láthattad, milyen a stílusa az öregnek, elég pesszimista, lemondó, és van egy kis szomorúság is a hangjában. Annyit tudsz meg róla, hogy a neve Osmonus O'rian, régen a Dragon Fang mágusa volt, most ennek a céhnek a tagja, jobban mondva tudósa, és dolgozik valamin, ami soha nem sikerül... végül rákérdezhetsz a sárkányra.
-Eh... jöjjön közelebb! Ide, ide!
Ha odamész, a bugyborékolás felerősödik.
-Itt, hallgassa!
Hallasz valami mély, tompa hangot. Hideg üveg felületet tapintasz meg magad mellett. Oda téve a füledet már tisztábban hallasz valamit. Szívdobogás. Ütemes, egészséges szívdobogás.
-Bár nem látja, de hallja... egy élő szervezet növekszik ebben a hatalmas lombikban! Egy sárkány, hogy pontosabbak legyünk! Én igazából csak az utómunkálatokat végzem, a többi tudós rakja össze őket... bár hogy miből, sejtésem sincs... bár nem kérdezek, a céh mestert elnézve van pénz ilyesmire... csak az a büdös nagy probléma, hogy a sárkányok, akik itt születnek, hamarosan meghalnak! Sok csont van elszórva itt a céhben! Azok mind a halott tesztalanyok... sárkányt akartak teremteni, de halálra ítélt, megzavarodot teremtményeket kaptunk csupán... és persze mikor minden jól ment, az egyetlen alany aki egy napnál többet élt, elszabadult! És persze ki a felelős? Hát persze hogy én!!! Ki más...
Ekkor a terem ajtaja kinyílik, és pár alak lép be.
-Két betolakodó van itt, már küzdünk velük, és... micsoda, egy harmadik!!! Mester, álljon félre! Elintézzük! Gyerünk!!!
Három csuhás támad neked. Felkészülnél a harcra, mikor az öreg egy varázslattal mind a három tagot kiüti, akik fájdalmas ordítással a falnak csapódva kidőlnek. Az öreg csak szív egyet az orrán, majd gyengéden megfogja a karodat.
-Hát ez jól esett... keressük meg a barátaidat! Semmi kedvem itt rohadni...


VAN határidő, mához két hétre kérem a postokat!

A maszk jótékonyan eltakarta döbbent ábrázatomat, amit az ajtó váratlan megjelenése okozott. Az egész járat mindössze pár pillanat alatt jött létre a puszta sziklában. Ott ahol most sötéten ásító folyosó van, korábban csak tömör kő volt. Nem semmi földmágia hozhatta létre ezt a mágikus átjárót. Mielőtt még egyszer megnézhettem volna a járat szélén lévő jeleket, a csapat elindult befele, és nekünk is kellett tennünk Ai-val. Az alagút vaksötét volt, amit pár csuklyás hamar orvosolt. Egy tartóból fáklyákat vettek elő, mágiával azonnal lángra lobbantották őket. Nekem nem lett volna szükségem a fényre, de Ai-nak és a csuklyásoknak igen. A világítás pedig nem volt haszontalan, a szinte nyílegyenes, enyhén lejtő barlangút mennyezetét ugyanis csodás cseppkövek díszítették. Látva a csillogó képződményeket elgondolkoztam rajta, hogy vajon esetleg az alagút egy része természetes képződmény, és csupán az első szakasza mágikus.
Sajnos nem konyítottam a földtanhoz, és a barlangászáshoz, és a nézelődést is kénytelen voltam abbahagyni, amikor észrevettem, hogy az egyik maszkos mintha felfigyelt volna arra, hogy túl sokat forgatom a fejem. Sokkal óvatosabbnak kell lennem.
Ám amikor utunk végén beértünk egy hatalmas barlangcsarnokba nem tudtam megállni, hogy ne bámuljam döbbenten a helyiséget. A terem túl nagy volt ahhoz, hogy lefedje a térérzékelő képességem. A barlang akkor is lenyűgöző lett volna, ha üres, ám egyáltalán nem volt az. Mindenfelé asztalok és székek álltak. A simára csiszolt padlón a fali és a plafonról lógó lámpák fénye verődött vissza. Kellemez zene szól a kőfalak között, és halk beszélgetés moraja társult hozzá az alapzajhoz. A túloldalon pedig több járat vezetett a tovább a főcsarnokból.
Alig hittem a szememnek. A kazamataszerű alagútból egy otthonosan berendezett céhházba kerültünk. Ám az hogy mindenkin ugyanolyan köpönyeg és maszk volt mint rajtunk, több mint bizarr volt. Ai-t és engem kikerülve egy maszkos fickó ellépett mellettünk. Kezével finoman intett az arca előtt és a maszkja alsó része eltűnt, felfedve arcának szakállas állát, és a száját. A férfi azonnal odalépett a bárpulthoz, és rendelt egy italt a szintén egyenruhát viselő csapostól.
Hitetlenkedve megráztam a fejem és a plafonra emeltem a tekintetem, és a látványtól szó szerint szinte földbe gyökerezett a lábam.
- Néz fel, de ne túl feltűnően – suttogtam Ai-nak, miközben újabb szektások haladtak el mellettünk, elvegyülve társaik között.
- Nem tetszik nekem ez a hely...-suttogta vissza. Miközben ő is felpillantott. Láttam rajta, hogy őt is sokkolta a látvány: A barlang mennyezetét hatalmas csontokkal rakták tele. Majd Ai a kocsma felett elhelyezett koponyára nézett.
- Azok a csontok azok, amiknek gondolom? - Kérdezte halkan, megszeppent hangon.
- Igen...bár nem vagyok benne annyira biztos...-válaszoltam továbbra is suttogva, miközben elindultunk a teremben, nehogy túl felűnek legyünk, amint tanácstalanul ácsorgunk a bejáratnál.
- Ade...furán érzem itt magam...
- Én is. - A csontok és az egész hely hangulata valahogy nyomasztó, és túl bizarr volt. Sárkánycsontok alatt étkező, beszélgető embere. És mind úgy viselkedik, mintha ez teljesen természetes lenne. Ezek most dicsőítik vagy üldözik a sárkányokat? - Nézzünk körbe szép csendben -javasoltam.
- Hé nem kértek egy kis italt? - Kérdezte a csapos felénk fordulva.
Egy pillanatra ledermedünk, de aztán összeszedve a bátorságom végül válaszolok. Igyekezem magabiztos és laza hangot megütni, nehogy gyanút fogjon.
- Most nem kösz, de később feltétlenül visszajövünk. Ivás előtt inkább ennék valamit. - Intek a fejemmel az étkezde körüli tömeg felé. A csapos bólint, és nem firtatja a dolgot. Helyette elkezd beszélgetni a körülötte álló többi vendéggel.
Aival elmentünk az étkezde felé, de valójában nem álltunk meg ott. A sárkánycsontokkal teli teremben mindkettőnknek elment az étvágya, és alapból őrültség lett volna megkóstolni a szektások ételeit.
A szélmáguslánnyal körbejártuk a termet, és megnéztünk bár oldalsó járatot. Hamar kiderült, hogy a többi út valamiféle szövevényes alagútrendszer része. A folyosókon közlekedve hamar megtaláltunk a lakóbarlangokat, a barlangi fürdőt. Egy ponton különféle robbanásokat hallottunk, és kíváncsiságunknak engedelmeskedve odamentünk körbenézni. Egy tágas hosszúkás terembe jutottunk, ami gyakorló terem volt. Bent egy csapat csuklyás szekta épp elemi varázslatokkal gyakorlatozott. Csupán egyetlen apróság volt, ami felkeltette a figyelmemet. A varázspecsétiek közepén a jelek mások voltak mint a szabályos elemi mágiáknál. Az a sárkányszimbólum jelent meg ott, ami azon a korongokon is volt.
Ez meg még is mit jelent? Sárkányölők lennének? Csak nem. Erőltettem az emlékezetemet, de sajnos nem jutott eszembe, hogy milyen jel volt azoknak a sárkányölőknek a varázspecsétjein akikkel eddigi küldetéseim során találkoztam.
– Figyelj csak...az az ajtó vajon hova vezethet?-kérdezte, Ai megállva a folyosó egy félreeső szakaszán.
A varázspecsétek problémát feledve érdeklődve vizsgálgatni kezdtem a megvasalt fémajtó körüli rúnajeleket. Csupa záró és riasztó jelet helyezte el ennek a fura céhnek a varázslói. Ez volt az első helyiség amit erős védelemmel láttak el ezek a sárkányszektások. - Nem tudom, de engem is nagyon érdekel. Megpróbálom kideríteni. - Odaálltam az ajtó elé, és lehunyt szemmel koncentráltam az acélajtó mögötti térre, és tárgyakra. A gránit kőpadló a repedéseivel pillanatok alatt kibontakozott előttem. Az Apró mozgás valami kisméretű, rágcsáló élőlényt sejtetett a padló alatt. Nem ennyire nem szabad leragadnom a részleteknél, szidtam meg magam. Sokkal felületesebben vizsgáltam meg a tárgyakat. Majd két ember mozgása vonta magára kutató elmém figyelmét. Az egyikük óvatosan mozgott. Ruhája olyan köpönyeg lehetett mint amit itt mindenki visel. Az ilyen hosszú ruhák nagyon jellegzetes fodrokat vetnek a térben, ha alaposabban odafigyel rájuk az ember. A másik személy viszont egészen más hullámokat keltett a mozdulataival. Óvatos megfontolt mozgás. A ruhája is egészen más mint a másiknak. - Két ember mozgását érzékelem és tárgyakét. - Jelentettem Ainak, és még egyszer végigmentem a nagyobb tárgyakon mindegyikre rákoncentrálva egy kicsit, hogy meghatározzam az anyagukat. - Üvegek, sok üveg, fa és fém. Valami labor lehet. Sok itt az alkímiai lombik, és van pár nagyobb tartály. Meg két személy is.
- Hm...lehet nem kellene itt mászkálnunk... szólított meg Ai óvatosan. Éreztem ahogy körbefordul a folyosót fürkészve.
- Várj érzem Celiat a másik oldalon! - szakítottam félbe a mondandóját.
-Ti nem tudósok vagytok! Mit csináltok itt?
Egyszerre pördültünk meg, hogy szembetaláljuk magunkat az egyik szektással. A fickó hatalmas termetű volt. Álarca mintája más volt mint a miénk, vállain pedig páncélt viselt. Öltözéke kiegészítői, és a kezében tartott, tekergő sárkányt mintázó lándzsa jelezte, hogy hatalmas bajba kerültünk.
- Sétálunk, útban vagyunk a fürdő felé és erre rövidebb – válaszolok, és a fürdőkamrák felé mutatok. Remélem nem jön rá ez a hegyomlás, hogy ez a rész kiesik, ha tényleg a fürdő felé mennék.
-Szerintem meg nektek nem kéne itt lennetek! Na várjatok csak... mutassátok a talizmánotokat!
Mindketten felmutattuk a sárkányos korongot ám hiába. Az őr megrázta fejét és gyanakvó hangon így szólt.
-Akkor is bűzlik itt nekem valami! Velem jöttök, és majd kikérdezünk titeket! De ha kiderül, hogy kémek vagytok... - Baljóslatúan elhalhatott és lándzsájával intett, hogy induljunk, ám nekünk nem akaródzott elindulnunk. Az őr erre meglendítette a lándzsáját, és felém ütött. A támadás teljesen váratlanul ért, és azonnal természetellenes hideg áradt szét a testemben, és többé már nem engedelmeskedett az akaratomnak és a földre rogytam.
- Ade – sikoltott Ai. Az őr következő csapása felé irányult ám a szélmágus lány, kihasználva a plafon belmagasságát a levegőbe röppent. A szektás nem adta fel, és újra támadni készült, ám azt Ai egy szélfallal megállította eltérítve a lándzsát.
A fenébe, hogy lehettem ilyen figyelmetlen! Átkoztam magam amiért a testem mozdulatlanságra lett kárhoztatva. Ám ráébredtem, hogy az elmémet nem korlátozza semmi. Felpezsgett a testemben a varázserőm, és erővel töltötte meg megbénított testemet. Matera High Reform: Hammer, zengett a varázsszó az elmémben. Kék ragyogás kelt a levegőben egy méretes kalapács formáját vette fel. Az őr azonnal reagált és szembefordult a megjelenő éteri fegyverrel. Mozdulatain látszott hogy nem rettent meg. Lándzsát tapasztaltan előreszegezte, tartva a távolságot, ugyanakkor a lebegő Ai-t is figyelte.
Szélroham kelt a folyosón, metszően éles, és hideg. A fickó önkéntelenül is elengedte a lándzsát, amikor a két szélpenge megvágta a fegyvert fogó kezeit. Most! Kiáltottam fel magamban, és meglendítettem a pörölyt, fejbe verve a férfit. Az ő megtántorodott, de nem vágódott el, így mielőtt még magához térhetett volna kapott még egy ütést. Ijesztő koppanó hang visszhangzott a folyosón, majd hegyomlásszerű robajlás, ahogy az óriási termetű szektás őr elterült a padlón.
Az korábbi csatazajit törékeny csend váltotta fel, amit a Ai és az én zihálásom tört meg néha. Lassan kezdett elmúlni a görcs az izmaimból, és óvatosan, remegve feltápászkodtam. A materia kalapács céltalanul lebegett ide oda, míg végül szétfoszlott. A lándzsa ott hevert a lábam előtt és a csizmámmal fordítottam meg, hogy alaposabban megszemléljem a sárkánydíszt rajta. És persze az apró lakrimát a faragott szörnyeteg egyik mancsában.
- Ez a fegyver nagyon veszélyes. biztos nem fogom egyhamar elfelejteni ezt az incidenst.
- Jól vagy? - kérdezte aggódva.
- Már jobban, Csak egy kicsit remegek még, de hamar el fog múlni. - bizonygattam. -Most hogyan tovább Ai? Celiat éreztem az ajtó túloldalán.
- Szerintem menjünk be, lehet, hogy ott van, vagy ott volt.
Az ajtóra tekintettem szomorú arccal - Nem tudnánk bemenni. Rúnamágiával van lezárva. Értesz a rúnamágiához Ai?
- Hmm...sajnos nem... - mondta csalódottan. - Nincs valami másik útvonal? Bár nem szeretnék még egyszer ilyen agy mosottakkal találkozni.
- Nem tudom. -Feleltem és alaposabban elgondolkoztam az ötletén, ami a lehető legjobb lehetőségünk volt az adott pillanatban - Lehet hogy van, ott ahol ahová már nem ér el a Space Magic hatósugara. Azt javaslod nézzünk körbe alaposabban?
- Igen...csak legyünk óvatosabbak...ki tudja kibe fogunk megint belebotlani. - Ai idegesen körbenézett, de a folyosón senki se volt rajtunk kívül. Én pedig még azt is éreztem, hogy a környező alagutakban és kamrákban sincsenek szektások - Szólj ha indulhatunk!
- Előbb még el kéne rejtenünk az őrt valahova - Vetettem fel. - Most amíg nincs senki a környéken. Úgy tűnik még senkinek sem tűnt fel, hogy mit csináltunk.
- Igen, igazad van! - mondta és ismét körbenézett, és egy falépcsőn akadt meg a tekintete, ami a folyosó vége felé volt, és egy magasabban lévő járatba vezetett. - Szerintem ott...a lépcső alatt nem fogják észrevenni...vagy legalábbis nyerünk egy kis időt.
- Jó ötlet. - Ketten megragadtuk és elrejtettük az őrt. Én pedig még egy spaceloopot varázsoltam az ajtó elé, hogy itt is legyen szemem. Nem vesztegetve az időt óvatosa tovább haladtunk a folyosókon. Hála a tér érzékelő képességemnek ezentúl elkerültük a találkozásokat a szektásokkal. Épp egy nagy alagúton mentünk keresztül, amikor megpillantottam valami érdekeset.
- Mi történt? Miért torpantál meg? - kérdezte érdeklődve.
- Itt a Sárkánylovasok könyvtára. Talán megtudhatjuk mire készülnek. Esetleg kulcsot, hogyan lehet feloldani a rúnamágiát. Csak Celia egyedül....- haraptam el aggódva a mondandóm végét.
- Igen...miatta én is aggódom...nem kellene inkább őt megkeresnünk valahogy...nem tudom hogy...azonban az tény, hogy itt sok mindent ki tudnánk deríteni!
- Igen.. Szétválnunk azért mégse kéne...Csak pár perc, annyi talán elég lesz - győzködtem magamat - elhelyezek az ajtóban egy kisebb rúnacsapdát. Azzal pár perc alatt megvagyok, és mondjuk még egy kis idő a könyvek között.
- Rendben...csináld...addig nézem, hogy jön-e valaki!
Az ajtóhoz mentem, és egy tollal gyorsan pár rúnát rajzoltam fel egy alig 30x30 centis területen. Ide az ajtóba nem is kellett nagyobb enchament csapda. - Ez egy egyszerű csapda. - magyaráztam Ai-nak. - Aki belép az kénytelen azonnal kihátrálni belőle. A trükk az, hogy a folyosó felé lehet csak átmenni rajta, vagyis mi könnyen ki fogunk jutni, de mások nem jöhetnek be.
Ai bólintott, jelezve, hogy megértette, és elhelyezkedett az őrpozíciójában, én pedig a könyvekhez siettem. Mint minden könyvtár ez is témák, azon belül pedig abc szerint volt katalogizálva. Nem sok téma volt, és azok is meglehetősen egysíkúak voltak: Sárkányok történelme, sárkányok élete, sárkányok varázslatai. Átkos sárkányölő mágia, Sárkány anatómia, Sárkány szépségápolás, Sárkány alkímia, Sárkányrúnák.
Minden témán belül többtucatnyi könyv állt a polcokon. Minden témából levettem egyet, hogy megvizsgáljam őket. A címek és a témák alapján nagyon érdekes könyveket választottam ki, ám hamar rájöttem, hogy ezek a nyomdatermékek nem érik meg a komoly erőfeszítést.
A történelem könyvel kezdtem, amiről kiderült, hogy az egyik szektás írta. Másképpen tartották számon az éveket, és kronológiájuk fontosabb pontjai mind legendákban szereplő sárkányokhoz kötődtek, csupa olyanhoz, amire még az elismert sárkánykutatók is a mese jelzőt használják.
Egyedül a sárkányok x777-ben történt eltűnése tűnt hitelesnek.
A varázslatokról szóló könyv is csalódást okozott. Sőt, inkább a történelem könyv ismeretében meg se kellett volna lepődnöm rajta. Elemi mágiák leírását, és működését taglalta. Ám az egészet átszövegezték, és megváltoztatták a varázslatok neveit. Elég volt csak a jégmágia Wing varázslatát végigolvasnom: Ice Dragon Will: Dragon Wing. A sárkánylovas céh sárkányhívője képes jégből formált sárkányszárnyakat varázsolni magára a jégsárkány akaratát használva. Nagyszerűen használható siklásra, zuhanás elkerülésre. Az igazi sárkányhívők akár repülhetnek is vele, mint azt a nagy O' Bark is bebizonyította.
Tovább olvasva a többi varázslat is hasonlóan lett átszerkesztve, és teleszemetelve a sárkány szóval. Annyira gyakran fordult elő, hogy szinte már komikussá tette az egészet. Az egyetlen pozitívum, amit a könyv alkotóiról el lehetett mondani, hogy számos egyedi módosítást fejlesztettek ki a klasszikus elemi mágiákhoz, mind azok külső megjelenésében, mind azok hatásában. Elég volt az a tény is, hogy meg tudták változtatni a varázslatok képleteit is.
A szektások teljesen odáig voltak a sárkányokért. Részeltessen írtak a sárkányok szokásairól, és tulajdonságairól. Egyértelmű volt hogy a legtöbb dolog teljesen légből kapott. Minden könyvben ömlengtek arról, hogy milyen szeretni-való, és nagyszerű lények, és hogy azért rejtőztek el mert megrettentek az emberi gonoszságtól.
A sárkányölőket gonosz mágusoknak tartották, akik eme csodálatos lények vesztére törtek. Kíváncsi lettem volna, hogy mit szóltak volna ehhez azok a sárkányölő mágusok akikkel eddig összefutottam kalandjaim során.
Minden reményről lemondva vettem a kezembe a rúnákról szóló könyvet. Tele volt értelmetlen karomszerű jelekkel, ám puszta vakszerencséből megtaláltam azokat az oldalakat, amik ezeket az úgynevezett sárkányrúnákat értelmezhetővé tették a hagyományos rúnamágiával is. Kiderült, hogy ezeket a jeleket a szektások találták ki. Minden sárkány jel megfelelt egy-egy ősi rúnának. Rúnamágiájuk semmiben sem különbözött attól, amit mindenki használt, csupán másképpen nézett ki. Ha ez a helyzet, akkor meg tudom találni az ajtóhoz a kulcsjelet. Újult lendülettel elkezdtem lapozgatni a könyvet, amikor Ai sikoltozását hallottam kintről.
- Tűnjetek el innen...nem igaz...NEM IGAZ!
A szívem kihagyott pár dobbanást, a lány hangját hallva. Megtámadták? De hisz nincs is senki a közelünkben. Feledve mindent rohantam oda hozzá.
- Ai!, Ai mi van veled? - szóltam rá suttogónak szánt hangon. Szegény magából teljesen kikelve sikoltozott, mintha valami rohamféle jött volna rá. Nagy nehezen rám elemelte könnyektől csillogó szemeit, és lassan kezdett megnyugodni.
- Sajnálom...csak megint...itt voltak...láttam őket...én ezt már nem bírom...- mondta és megrázta fejét, talán hogy feledje azt amit az imént átélt.- Istenem...biztos, hogy most ezt meghallották...sajnálom...
- Semmi gond. Nyugodj meg Ai. Legyőzzük őket. - motyogtam kissé sután, és elnéztem a lány válla felett, ahol fel is bukkantak az első szektások.
- Azt hiszem bajban vagyunk...- mondta nekemi, mikor ő is megpillantottam, hogy valóban ránk találtak.
A négy szektás azonnal csatárláncba fejlődött, és varázspecsétek villantak fel előttük.
- Water Dragon Will: Water Dragon Tonague!
- Wind Dragon Will: Small Dragon Breath!
- Stone Dragon Will: Stone Claw!
- Fire Dragon Will: Red Dragon Fireball!
A négy elemi varázslat egyenesen felénk repült. Beugrottam Ai elé, és magam elé löktem mindkét kezem – Reverese
A tér meghajlott előttem, és A Wind Blasttal felerősített Fireball, illetve karomszerű Stone Fist, megperdült a levegőben és visszakanyarodott a meglepett szektások felé. Ám a negyedik varázslat a Water Cane telibe talált és a földre döntött. Miközben a visszaküldött varázslatok a megidézőiket sebesítették meg.
Ai el Levegőbe emelkedett és a szelek szárnyán a támadóink mögé suhant végig szélpengékkel támadva őket. Az egyiket, egy Wind Blasttal fel is sikerült borítania.
- Tiétek a légmágus, miénk a másik – Kiáltottak ez egyik Szektás. A másik levegőmágus a levegőbe emelkedett, hogy ott küzdjön meg Aival, míg a földmágus a lány alá ment, hogy kőpilléreket teremtve kerülhessen hozzá közel.
A tűz és vízmágus pedig engem vett célba. Az utóbbi lépett előre és újabb Water Cane-ket zúdított rám, ám sikeren eltérítettem mindet, amik az alagút falán toccsantak szét.
- Most én! Fire Dragon Will: Red Scales – Még a fura név ellenére is felismertem a varázslatot.
- Materia High, Reform: Wall – sárga mágikus mező jelent meg előttem, felfogva a szektás kezéből záporozó vörös lángnyelvek zuhatagát. Szerencsére a materia egyenlőre kitartott.
- Water Dragon Will: Dragon Blast – A vízmágus előtt vízből formált sárkányfej jelent meg, ami hatalmasra tátotta a száját, óriási vízcsóvát lőve felém. Oldalra ugrottam a támadás elől, ami darabokra zúzta a meria falat, és vízzel fröcskölt tele mindent.
- Most lődd szét! – kiáltotta vízmágus, miközben a folyosó másik végében Ai harcolt a saját ellenfeleivel A tűzmágus ismét felkészült a varázslásra. - Pressure bomb. - A felrobbanó nyomásbomba a falnak repítette a két szektást. - Materia High, Reform: Hammer – két kalapács jelent meg a sárga szuper anyagból megformálva. Ám az ellenfeleim sem tétlenkedtek. A vízmágus újabb Water Canet lőtt felém, ami végül őt találta el hála a visszafordító varázslatomnak. Közben a két kalapács keresztülsuhant a köztünk lévő távolságon. A Szektás tűzmágus megpróbálta megsemmisíteni őket, de félremozgattam a lángok elől a materia fegyvereket, az engem elérő, célt tévesztett tűzmágiákat pedig Reverse-el a vízmágus felé repítettem, aki nem győzött védekezni a lángvarázslatok ellen. A kalapácsok végül elérték őket. Hevesen próbálták kikerülni őket, ám nem könnyítettem meg a dolgukat. - Refom. - Az egyik kalapács formát váltott és bilincsként csatlakozott rá a tűzmágusra. Megpörgettem a materiat, és vele együtt a szektást is. Nyekkenve csapódott a sziklapadlóba és nem sietett felkelni. Társa viszont elkerülte a neki szánt materia bilincset, és felém szökkent, újabb vízlövedéket szabadítva rám. Ezúttal nem tudtam kitérni, és telibe talált a vízsugár és falnak taszított. A fejem hangosan koppant és csak csillagokat láttam pár pillanatig. Mikor kitisztult a látásom, hányingerrel küszködve láttam a felém közeledő szektást. Kezében tüskés vízkorbácsot suhogtatott. Na azt már nem. Feledve kínjaimat újra összpontosítottam az akaraterőmet. - Materia High, Reform: Cube Prison. - A sötét csuhás későn eszmélt, mikor megjelent a ragyogó materia alakzat, ami a levegőben lebegve körülvette az ellenfelemet, egy kicsit
Téglatestbe zárva őt. A szektás megpróbált puszta öklével kijutni első rémületében, aztán pedig mágiához folyamodott. De én nem hagytam neki lehetőséget. Elkezdtem pörgetni a tengelye körül a materia börtönt, egyre gyorsabban elszédítve a benne álló foglyot. Ai közben rég végzett a saját ellenfeleivel, mire én abbahagytam a vízmágus szektás centrifugálását. Ellenfelem szédelegve tántorgott ki megnyíló börtönéből. Esélye sem volt védekezni, mikor a kezemben megjelenő materia bottal egy pillant alatt leütöttem eszméletlenségbe taszítva őt is.
Fáradtan, de elégedetten néztem az szélmágus lányra. Ezt a harcot ezúttal megnyertük.
- Keressük meg Celiat.

Lassan és komótosan nyílt ki a hatalmas kapu a sziklák közt, mely előtt Ai, Adelus és egy csapat idegen mágus állt, várva arra, hogy végre bejuthassanak, csak az az egy gond volt, hogy én meg kint ragadtam Adelus familiárisával együtt! Sajnos sehogy sem tudtam volna be sasszézni mellettük észrevétlenül, így mikor becsukódott mögöttük az óriási ajtó, kibújtam a biztonságot nyújtó sziklák mögül, gondterhelten sóhajtottam egyet, és próbáltam valami másik bejárat vagy akár egy fedetlen rés után kutatni, ami esetleg bevihet a többiek után. Addig-addig járkáltam ide-oda a kapu körül, mígnem fülemet furcsa zajok ütötték meg, rögtön el is indultam, és tapogatóztam a hangok után Oswaldot azaz Tér titkait, elrejtettem hátizsákom biztonságába, hogy ne essen baja, és mindkét kezemet felhasználhassam a kereséshez. Lassan közelebb értem a hang forrásához, s enyhe szellő siklását éreztem arcomon a zajok lassan emberi sutyorgássá alakultak, és egy fából eszkábált négyzet alakú csapóajtót fedeztem fel a kövek közt. Neki is láttam, hogy kinyissam, ez persze nem ment olyan könnyen, mint ahogy én azt elképzeltem, próbáltam kihajtani minden oldalról, de lévén, hogy tagjaimba nem szorult elegendő fizikai erő nem kis küszködésbe tellett míg sikerült egyáltalán elmozdítani a vaskos fedelet.
Miután nagy nehezen sikerült, lehuppantam hogy kifújjam magam, és közben hallottam, hogy felerősödnek a zajok amik lentről eddig csak tompán szűrődtek ki, a visszhangok szerint egy szellőzőnyílás szerűséget sikerült találnom. Nagyon reméltem, hogy be érem a többieket, és tudok nekik segíteni ha valami baj történne, és gyorsan kiderítjük az igai okát az emberek eltűnésének, hiszen konkrét választ még mindig nem tudtunk adni rá, csupán annyit hozhattunk fel,ami mindannyiunk számára egyértelmű volt, hogy ezeknek a furcsa mágusoknak erős eséllyel közük volt ehhez de ez még nem bizonyította száz százalékosan hogy ők voltak.
Lassan csúsztam be négykézláb a járatba, táskámat a hasam alá fordítottam, így haladtam a borzasztó bűzben tovább, nehezen tudtam megállni, hogy ne fogjam be az orrom az egyik kezemmel, de akkor igen csak hasra estem volna a síkos talajon, annak pedig sok szempontból rossz vége lett volna. Egyre hangosabban hallottam, hogy valaki magában zsörtölődik, motoszkál, pakol, majd ismét csak morog, de senki nem volt rajtam kívül a közelben aki hallhatta rajtam kívül, legalább is amennyire megtudtam akkor ítélni még nem tökéletes, ám hétről hétre élesedő hallásommal. Félelmetesen sokat fejlődött az utóbbi hónapokban, úgy érzem egyre több és több részlet érzékelésére leszek képes a környezetemben, csupán a hangok segítségével.
Lassan, és óvatosan csúsztattam térdeimet és tenyereimet egymás után, minimális zajokat keltve, egyre rövidülő visszhangok jelezték, a szellőzőnyílás végét, ismét nehezemre esett bejutni ide, de sikerült megoldani anélkül, hogy a rácsot leejtve nagy lármát csaptam volna.
Egy öregebb ember motyogott a teremben ahová érkeztem, ám valami nagy még mindig útját állta a tőle érkező hangnak, el is indultam ezen akadály felé, bíztam benne, hogy nem vesz észre e mögül a...Sárkánykoponya mögül?!
Ahogy végighaladtam és kezemmel megtapogattam a csontfalat, akkor jöttem rá hogy mihez tartozhatott e gigantikus fő, meg is torpantam a meglepettségtől. Elő is vettem Adelus könyvét, akit én csak Oswaldnak becézek, hagy legyen tanúja ő is az itt lévő furcsaságoknak és miközben ő tanulmányozott, én tovább hallgattam az idegen embert, amint mérgelődött. -...Még hogy nem figyeltem eléggé...mutassanak valakit aki képes rá...na mutassanak...nem tudnak... persze hogy nem tudnak, hogy is tudnának! Ha én nem, akkor ők hogyan? ki tudna? Senki... minek is erőlködöm... kellett ez nekem, vén fejemnek... ostobaság... de ha mégis... nem, nem, nem kell nekem még több galiba, felejtsd el, vén trotty, marhaságokat beszélsz... bezzeg ha megértené a céh mester... de nem... eredmény, eredmény!!! Azt, persze... meg a jó édes... HÉJ! KI VAN OTT?
Nagyon megijedtem mikor észrevett, nem mertem megmozdulni sem egy kis ideig, vártam, hogy mikor zúdítja rám az őröket vagy a többi mágust… De nem tette! Felém lépdelt meglepetten, de higgadtan, és egyáltalán semmi ellenségességet nem véltem felfedezni hangjában, mint ahogy én arra számítottam, csak vártam, hogy mit tesz ez után.
-Mit jelentsen ez, kisasszony?! Hol a ruházat, és a maszk?! Ja persze, rajtam sincs... mit bámul, most e.... áááá értem! De lefogadom már többet "látott", mint bárki más itt a céhben, heee? Érdekel is engem... amíg nem lát, addig legalább nem bámészkodik feleslegesen...oké, ez morbid volt, öreg vagyok én már ehhez... érezze otthon magát...
Gőzöm nem volt mit mondjak akkor, csak hallgattam, ahogy megfordul és elcsoszog vissza a bugyborékoló, fortyogó, bűzös felszereléséhez, sejtésem szerint egy labor lehetett, hasonlóval már találkoztam mesterem alaksorában is tőle kaptam egy különös Oori tojást mely ott csücsült bebugyolálva a holmim közt.
Elindultam az öreg után, olyan sok kérdésem volt hozzá, alig tudtam eldönteni, hogy hol kezdjem, rövidebb gondolkodás után csak sikerült dűlőre jutnom.
- Remélem nem zavarom túlságosan… Köszönöm, hogy nem riasztott senkit… De mégis miért nem?- fakadt ki belőlem.
- Maga miatt? Hajjaj… Maga a légynek sem ártana igaz-e? – Ez igaz volt, nem állt szándékomban bántalmazni, de lehet hogy csak simán gyengének hisz, persze tudtam magamról, hogy ez is igaz félig-meddig. – Amúgy is elegem van itt mindenkiből. - Morogta. - Ezt ne vegye magára természetesen, maga nem idevaló, ha jól látom.
- Az én nevem Celia Lumein. Önben kit tisztelhetek?- Kérdeztem udvariasan.
- Osmonus O'rian. – Vetette felém szenvtelenül. - Örvendek a szerencsének.
- Úgyszintén- Hajoltam meg kicsit. Kisebb csönd után újra kérdezősködni kezdtem. – Szabad megtudnom min dolgozik?
- Kísérletezem, pontosabban próbálok…Bár nem tudom mi értelme van itt. A fene enné meg ezt az ócska berendezést! A fene enné meg azt az egész helyet!- Fortyogott megint.
- Ha nem szeretni ezt a helyet, mért van itt? Egyáltalán hogy került ide, talán kényszeríttették?
- Dehogy kényszeríttettek…Csak az ajánlat szebben hangzott, mint ami valójában volt. - Egy kis üvegcse panaszosan sistergett fel egyik kezében. – Bah! Ezért hagytam ott a Dragon Fang céhet?- Vágta vissza a pultra mérgesen az üveget, majd máshol kezdett el matatni.
A Dragon Fang céh említésére eszembe jutott a sárkány akivel kint találkoztunk, és a koponya ami mögött percekkel ezelőtt rejtőztem.
- Még két társam és én, odakint találkoztunk egy sárkánnyal, a többi mágus azt hiszem Septerricának nevezte. Tud róla valamit? És mi van azzal a nagy koponyával a hátunk mögött?- Zúdítottam rá ismét kérdéseimet.
Abbahagyta a matatást és egy szomorú sóhaj után így szólt.
- Eh... jöjjön közelebb! Ide, ide!- hívogatott türelmetlenül, és én közelebb lépdeltem, bal oldalamon már hangosabban hallatszódott a bugyborékolás, mintha egy nagy kondér mellett állnék, melyben főtt az étel.
- Itt, hallgassa!- kopogtatta meg mellettem a kondért, ami úgy tűnt üvegből volt.
Neki dőltem kissé az üvegnek, és közel emeltem a fejem a hideg üveghez, hogy jobban halljam mi történik bent, de nem hallottam a bugyogáson kívül semmit, csak egy méretes szív dobogását.
- Bár nem látja, de hallja... egy élő szervezet növekszik ebben a hatalmas lombikban! Egy sárkány, hogy pontosabbak legyünk! Én igazából csak az utómunkálatokat végzem, a többi tudós rakja össze őket... bár hogy miből, sejtésem sincs... bár nem kérdezek, a céh mestert elnézve van pénz ilyesmire... csak az a büdös nagy probléma, hogy a sárkányok, akik itt születnek, hamarosan meghalnak! Sok csont van elszórva itt a céhben! Azok mind a halott tesztalanyok... sárkányt akartak teremteni, de halálra ítélt, megzavarodott teremtményeket kaptunk csupán... és persze mikor minden jól ment, az egyetlen alany aki egy napnál többet élt, elszabadult! És persze ki a felelős? Hát persze hogy én!!! Ki más...
Teljesen ledöbbentem! ~Az elrabolt emberekből raknák össze a sárkányokat? Hiszen ez borzasztó! Így semmi esély sincs a megmentésükre!~ Teljesen elsápadtama tudattól, annyira, hogy észre sem vettem a közeledő lépteket, a bejárati ajtó felől, és mire észbe kaptam, már benyitottak a szektások.
-Két betolakodó van itt, már küzdünk velük, és... micsoda, egy harmadik!!! Mester, álljon félre! Elintézzük! Gyerünk!!!
Gyorsan kellett, hogy cselekedjek, de az öreg úr mellettem még gyorsabb volt, Erős mágikus hullámok csaptak ki előrenyújtott kezéből, és a három céhtag a kemény falnak repítve nyekkentek, majd ájultan estek össze.
-Hát ez jól esett... keressük meg a barátaidat! Semmi kedvem itt rohadni...- Megfogott a csuklómnál fogva, majd kivezetett a laborból én pedig szótlanul követtem.
Reméltem, hogy a többiekre épségben lelünk rá, kijuthatunk egyben erről a helyről, és küldetésünk céljához is közelebb járunk, az öreg varázsló segítségével talán még be is szüntethetjük az emberek eltűnését!

Adelus és Ai:
Celia keresésére indultok, habár már minden tag titeket keres. A kellően ostobákat átverhetitek az álruhátok kihasználásával, de lesznek, akik nektek esnek! A nagy kavargás közepette sárkány üvöltésre lesztek figyelmesek, mely elég közelről jöhetett. A sárkány itt lehet a búvóhely közelében. A tagok is felfigyelnek rá és izgatottan szadgálnak fel s alá, már nem foglalkoznak veletek. Ti egy kis bolyongás után beestek egy újabb terembe, de ott érdekes dologra bukkantok! Ez a terem óriási nagy, több szintes, alig van világítás, de a több száz ágyat és a rajtuk fekvő több száz eszméletlen embert nagyon jól ki tudjátok venni! Az ágyakhoz vastag csövek és vezetékeg vannak kötve, melyek hatalmas csomókban érnek össze, és a falakban folytatódnak. Az ágyakra szíjazott emberek életben vannak, de egyáltalán nincsenek eszméletüknél. Életerejük és mágikus erejük nagyon gyenge, amit nyilván a csöveken át szipojoznak ki belőlük. De hogy hova viszik ezt az energiát, az jó kérdés! De erre is hamarosan választ találtok! A teremből még egy járat vezet ki, egy újabb roppant helyiségbe, de itt találjátok a legdurvább látványt! Az összes vezeték és cső egyetlen oltár szerű emelvényre összpontosul, melyen egy élő, lélegző sárkány pihen. Betegnek látszik, rossz bőrben van. Pár csuklyás tag sündörög ott, mindenféle eszközökkel vizsgálgatják a szenvedő sárkányt, közben feljegyzéseket készítenek. Folytatás Celia része után!

Celia:
Elindultok az öregemberrel, a folyosókon nagy a nyüzsi! Behatolókat keresnek, te már tudod, hogy pontosan kiket. Mikor meglátnak, téged is el akarnak fogni, habár az öregember megpróbálja őket szóval átverni a maga irónikus, lekezelő stílusában. Mikor ez nem jön össze, pár varázslattal utat tör nektek. De hamarosan elég sokan lesznek ahhoz, hogy az öreg kevésnek bizonyuljon. Minden ott lévő csuklyás elemi mágus, gyorsak és taktikusak. Az öregember nagyon sok varázslatot ismer, mind gyors és pusztító, de egyszerre csak egy kisebb csapatra képes koncentrálni, így neked marad az öreg védelme, amíg ő nagyobb hatást gyakorol a rohamozó tagokra. Nem könnyű feladat, a helyet teljesen leamortizáljátok. Mikor végeztetek, kintről hangos sárkány üvöltés hallatszik.
-Ajjaj... ez nem jó! Gyorsan, sietnünk kell!
Az öreg egy bizonyos helyiség felé igyekszik. Hamarosan megérkeztek egy óriási terembe, ugyanabba, melybe Adelusék is betoppannak, veletek egyszerre.
-Úgy hiszem ők a barátaid igaz? Őket viszont takarítsuk ki innen gyorsan!
A lent lévő csuklyások megzavarodnak az érkezésetekre. Innentől közösek az események.

A lent lévő csuklyásokat együtt intézzétek el, nem lesz nehéz dolgotok. Mikor kiörültétek magatokat egymás viszontlátásától, a szenvedő sárkányra terelődik mindenki figyelme. Az öreg közel megy hozzá, és gyengéden megérinti a mancsát.
-Septerricán kívül ő volt az egyetlen sárkány, aki nem halt meg rögtön a születése után... de ő nem alkmározik az emberek lelkén, ahogy Septerrica... épp ezért az élete a végéhez közelít... az elrabolt emberek életereje tartja őt itt... nem az én ötletem volt... ennyire gonosz ember nem lehet! De a céh mester... őt ez nem érdekelte! Abban viszont igaza van, hogy Septerrica hamarosan túlk sok ellenséget vonz magára, és elpusztul... de ez a sárkány itt életben maradhat! És ha ő él, akkor folytatódhat a kutatás! Próbálkozhatunk az ő véréből életet adni új, egészséges sárkányoknak! Én már rég nem tudom mi a helyes... mielőtt Septerrica megállításával törődnénk, nektek kell döntenetek ennek a lénynek a sorsáról!
Íme a nehéz döntés. Ha életben hagyjátok a beteg sárkányt, később lehet hogy átadhatjátok őt a Királyságnak, és talán jó sora lesz ott... talán nem, ezt már tudhatjátok, de ha így döntötök, hagyjátok ott a termet, és vegyétek az irányt kifelé.
Vagy véget vethettek szenvedésének, elvághatjátok a vezetékeket, amitől minden itt tartott ember felébred, a sárkány pedig elgyötört, de hálás tekintettel tekint rátok, miközben testét elhagyja életének utolsó szikrája.
Postotok úgy záruljon, hogy döntést hoztok, és végre is hajtjátok! Az öreg tiszteletben fogja tartani a döntéseteket!

- Keressük meg Celiat- javasoltam Ai-nak végigtekintve a legyőzőtt, alélt szektásokon. Majd a könyvtár felé néztem, felidézve azoknak a fura könyveknek a tartalmát. - Olvastam bent valamit, ami talán fényt deríthet arra ami itt folyik. Az itteniek sárkányrúnáival írták, de a megfejtő kulcs segítségével annyit megtudtam, hogy mélyebben van két nagyobb csarnok, amik kapcsolatban állnak a vasajtós teremmel. - mondtam megvető hangsúllyal emelve ki a sárkányrúnákat. Egyszerűen nem fért a fejembe, hogy lehettek képesek ekkora gyalázatra a rúnamágiával
- Tényleg? Akkor menjünk oda...közben hátha megtaláljuk Celit is! Tényleg aggódom már érte.
- Én is.
Elindultunk a folyosókon. Én mentem elől, térmágiámmal figyelve a környezetünket. A kereszteződéseket és a járatokat sárkányrúnákkal jelölték meg. Eddig nem figyeltem fel rájuk, ám a könyvek tartalmát látva már tudtam, hogy mit keressek. Elég volt tudnom, hogy melyik szektás rúna melyik valódi jelre hasonlít. Ennyi idő alatt persze nem tudtam az összes jelet megtanulni, de néhányra azért emlékeztem és ezek elegendőnek bizonyultak a tájékozódáshoz, kombinálva a térkép ábrájával, amit szintén a könyvek között találtam. Tekervényes sövényeken vezettem át Ai-t. Szegény lányon látszott, hogy teljesen elveszítette a tájékozódó képességét. Sajnos nem mehettünk egyenesen a hátsó barlangtermekhez. A főbb utakon valósággal hemzsegtek a megkergült hangyaként rohangáló szektások. Megfordultam, hogy m megnyugtassam Ai-t, amikor bestiális üvöltés rázta meg a barlangot.
- Ez meg mi volt?...Ez pont olyan...olyan volt, mint egy sárkány?!
- Nagyon úgy hangzott. - erősítettem meg én is remegő hangon a véleményét - Ugye nem képes a fejünkre omlasztani a balrangot? - kérdeztem, miközben lelki szemeim előtt már meg is jelent a kép, ahogy a sárkány ráugrik a kanyon falaira ami beroskad alatta, maga alá temetve minket.
- Hát nem tudom...nagyon remélem...be tudod lőni, hogy hol van?
- A sárkány? Aligha. Több tíz méternyi kő és föld választ el tőle. Viszont jönnek a sarkon- figyelmeztetettem a szélmágus lányt..
- Most már nem tudunk sehova sem bújni, menjünk és viselkedjünk természetesen!
- Jó- egyeztem bele, jobb ötletem nem lévén. Ai javaslata a lehető legjobb megoldás volt a szektásokra. Két őr jelent meg. Amint észrevettek minket azonnal hozzánk siettek.
- Hét ti mit csináltok itt? - Mordult ránk az egyik, miközben a fegyverével babrált. – A céhmester riadót rendelt el. Betolakodók vannak a céhházban. És a sárkány is...ó miért lett ilyen nehéz a természete? - tette hozzá sopánkodva.
- Igen...mi is hallottuk...azonnal megyünk is...-válaszolt neki Ai nyugodt, határozott hangon majd elhúzott a közelükből. Mielőtt alaposabban megnézhettek volna minket.
- Huh ezt megúsztuk...na merre is menjünk?
- Arra -mutattam az irányt. Most, furcsa módon nekem lett több az önbizalmam, és ismét átvettem a vezetést. Szerencsére a további járatokban már el tudtuk kerülni a szektásokat, és elértünk egy nagy fém ajtóhoz, ami előtt két nagyon ideges őr álldogált, a sárkánylándzsáikat markolva. – ott az ajtó mögött lesz a rejtélyes nagyobb terem. Nem értettem mi volt odaírva, de a térkép alapján nagy részről lehet szó.
- Akkor hát menjünk...van is egy ötletem, hogy jutunk be, ha megállítanak. - mondta Ai, és azonnal nekilátott a megvalósításának. Bízva benne, azonnal a nyomába eredtem.
- Hét...te ott...hova akarsz menni? -kérdezte gyanakvón az egyik.
- A mester küldött ide minket...le kell menjünk a sárkányhoz....- hazudta a maszk rejtekéből.
- Áh...értem...menjetek!
Alig hittem a fülemnek. A berezelt őr simán átengedett minket. Sőt udvariasan még az ajtót is kinyitotta nekünk. A Könyvtárban olvasottak miatt sejtettem, hogy mi várhat ránk a barlangban, ám a könyvekben olvasott tárgyilagos szöveg sem tudott rendesen felkészíteni a látványra. Szólni akartam Ai-nak, hogy fel legyen készülve erre, de a harc, a szektások, a sárkányüvöltés. Csak most tudatosult bennem, hogy hova is kerültünk.
A barlang nagy volt, amit ágyakkal rendeztek be. Sok-sok ággyal, és a többségükön feküdt valaki. Az itt heverő szerencsétlenekből csövek, és vezetékek lógtak ki, amik halvány varázserőtől pulzáltak. A csövek egyre nagyobbak lettek, ahogy összefutottak, végül a terem végében eltűntek a falban.
- Te jó ég....mi a franc lóg ki belőlük??- szólalt meg nagy sokára Ai. A látvány érthető módon kissé sokkolhatta őt.
- Nem tudom.- feleltem, és közelebb léptem az egyik ágyon heverő eltűnt személyhez. Beesett arca, és sápadt bőre nagyon egészségtelennek tűnt, mintha teljesen elhagyta volna az életereje. - De megtaláltuk az elrabolt embereket. tudod mire emlékeztet ez engem Ai?
- Nem.
- A mágikus járművek csatlakozóira. Amik a sofőr varázserejét szívják le a működéshez. Majdnem teljesen ugyanolyanok.
- Hmm...tényleg most, hogy mondod ilyet már én is láttam...de...most hova vezetnek?
- Kövessük őket és megtudjuk. A céhház alaprajza szerint arrafelé kell mennünk ahol az a sok cseppkő van.
- Rendben.
Átvágtunk a termen, az általam jelezett irányba, és egy másik terembe jutottunk. Azt hittem, hogy már nem érhet több meglepetés, de tévedtem.
Egy sárkány volt a teremben. A hatalmas lény lehunyt szemekkel hevert egy emelvényen. A zölden derengő csövek végül az ő testébe futottak, hogy az elfogott emberektől elorzott életerőt eljuttassák a hatalmas lénynek.
Az emberrablások mind azért történtek, hogy életben tartsanak egy sárkány homonkuluszt, ami csupán gyenge utánzata az igazi nemes óriáshüllőknek.
- Úgy hiszem ők a barátaid igaz? Őket viszont takarítsuk ki innen gyorsan! - Egy öreg hang törte meg döbbenet okozta csöndet. Ai és én egyszerre tekintettünk oda, ahonnan meghallottunk, hogy minket szólítottak.
Egy öreg úr állt ott a szektások köpönyegében, maszk nélkül. Eddig ő volt az első sárkánylovas, akin nem láttuk ezt a röhejes maszkot. Mellette pedig, legnagyobb megkönnyebbülésemre Celia ácsorgott épen és egészségesen. Levettem a saját maszkomat és elindultam feléjük.
- Celia, te vagy az? Mi történt veled? Ugye nem esett semmi bajod? Ő meg kicsoda? - Fordultam az öreg férfi felé.
- Itt vannak? Ai! Ade ! De jó hogy épségben vagytok! Ő itt Osmonus O'rian ,és segít nekünk kijutni innen!- A vak leány hangsúlya szemrehányó volt, és úgy éreztem, hogy ez most én bizalmatlanságomnak szólt. Talán igaza lehetett, viszont sajnos már több esetben is megégettem magam, amikor egy egy idegenben megbíztam.
- Mi történik itt? - kérdezte Ai a Celiatól, az ő hangja nem volt gyanakvó mint az enyém. Egyedül az örömöt és a megkönnyebbülést véltem meghallani benne, ami Celia előkerülésének szólt. - Örülök, hogy te is épségben vagy!
- A sárkányokat próbálták újraéleszteni mindenféle furcsa módon!- felelte Celia, majd váratlanul felkiáltott: - Újabb szektások jönnek!
- Nem kéne innen eltűnni? Nem tetszik ez nekem.
- Azt látom. Mi is összeakadtunk ezekkel a hold-kórós Sárkánylovasokkal, akik céhnek merik tekinteni magukat. Volt képük a klasszikus rúnaírást, a saját jeleikkel elcsúfítani -panaszkodtam a lányoknak, de csak addig, amíg már én is megéreztem a közeledő szektásokat. Celia hallása iszonyat pontosnak és ijesztőnek tűnt számomra. Még itt a föld alatt, a visszhangzó barlangcsarnokban is képes volt meghallani a közeledő ellenfelet. És képességein semmit sem csorbított az a tény, hogy a hallását mágiával javította fel.
- Azt hiszem ezt most sem ússzuk meg. - motyogta Ai, de azért előrelépet és szélesett intett a kezével a közeledő kutatóknak tűnő szektások felé - Magic Wind Palm
A szélvarázslat lecsapott az élen haladókra és könnyedén elsöpörte őket. Akik mögöttük jöttek azok sem úszták meg a váratlan szélvihart, ráadásul a bátor Celia fogadta őket.
- Howling- mennydörgő hangvarázslat teljes erővel csapott le a sárkánylovas kutatókra, akik közül több összerogyott. Ezek után már nem akartam kimaradni én sem, annál is inkább mert egy másik irányból friss csapat jött felénk.
Hiába próbáltak támadni, nem nagyon sikerült nekik, mert azonnal lerohantuk őket.
- Presure Bomb– a felrobbanó téranomália megingatta a közeledőket, majd egy megidézett, megpörgetett materia kockát küldtem feléjük, ami látványosan tarolta le a sárkánylovasokat. Végül az öreg intézte el a maradékot. Villámvarázslata, szinte az összes szektásat eltalálta, bárhol is álltak, és mindet kiütötte.
Amilyen gyorsan kirobbant az összecsapás olyan gyorsan véget is ért. Villámgyors varázslatain, és az öreg erős több célpontra küldött támadása hamar eldöntötte a kérdést. A férfi, aki maga igen látványosan prezentálta a varázserejét odalépett az emelvényen heverő hatalmas homonkulusz sárkányhoz, és gyengéden megérintette.
- Septerricán kívül ő volt az egyetlen sárkány, aki nem halt meg rögtön a születése után... de ő nem lakmározik az emberek lelkén, ahogy Septerrica... épp ezért az élete a végéhez közelít... az elrabolt emberek életereje tartja őt itt... nem az én ötletem volt... ennyire gonosz ember nem lehet! De a céh mester... őt ez nem érdekelte!- mesélte nekünk.- Abban viszont igaza van, hogy Septerrica hamarosan túl sok ellenséget vonz magára, és elpusztul... de ez a sárkány itt életben maradhat! És ha ő él, akkor folytatódhat a kutatás! Próbálkozhatunk az ő véréből életet adni új, egészséges sárkányoknak! Én már rég nem tudom mi a helyes...mielőtt Septerrica megállításával törődnénk, nektek kell döntenetek ennek a lénynek a sorsáról!
-Az elrabolt emberek! Tényleg itt vannak körülöttünk! Nem hagyhatjuk itt őket!
- Még is hogy vihetnénk ki őket innen?? - tett fel egy nagyon jó kérdést Ai. Mielőtt elgondolkoztam volna az elrabolt emberek kikutatása jelentette problémán, előtte inkább Celianak válaszoltam.
- Nem itt vannak Celia, hanem egy szomszédos terembe. Az összes eltűnt személyt ott tartják fogva valami mágikus kómában.
- Ők mind felfognak ébredni, ha a sárkányt életben tartó vitális varázslat megszűnik -szólt közbe az öreg, hogy eloszlassa az aggodalmainkat.
- Ez nekünk csak jó hír nemde?
- Igen az. Sajnos ha tovább táplálják ezt a csodás lényt, előbb utóbb meg fognak halni. - közölte velünk tárgyilagosan, mindenféle sajnálat nélkül. - Az ő életerejük is el fog fognyi egyszer, és másoknak kell átvenni a helyüket akkor a sárkány életben tartására.- folytatta az öreg.
- Szegény pára -mondta Celia - Nem hiszem, hogy jó sorsa lenne ebben a világban. Ti mit gondoltok? Mi legyen vele?
- Sajnos attól tartok, hogy ez a lény nem is igazi sárkány- sóhajtottam fel. - olvastam pár feljegyzését a szektának. Ezek a lények inkább homonkuluszok.
- Figyeljetek...nekem semmi bajom nem lenne a sárkánnyal, ha nem ártatlanok életébe kerülne az, hogy újra rendesen élni tudjon.
- Ahogy mondod kölyök! - szólt közbe egy újabb, általam talán túl jól ismert hang. - Miféle varázsló vagy te hogy engem hátrahagytál! Tudod mikor fogok neked megint segíteni! Inkább ezzel a bájos vak lánnyal tartok – kiabált a familiáris könyvem Celia táskájából.
- Egyet értek Ai-val! Mindenkinek jobb lesz, ha szabadon engedjük az embereket- mondta Celia átnyújtotta nekem, a folyamatosan panaszkodó könyvemet.
- Én is az emberek kiszabadítása mellett vagyok. Ez a szekta ártatlan embereket rabolt el, hogy elvegye az életerejüket egy másolat fenntartására.
- Azt hiszem meghoztátok a döntéseteket.- az öreg odament a lényt tartó emelvényhez és sorra megszüntette az életszívó varázslatokat. A csövek halvány derengése kihunyt, akárcsak a legtöbb mágikus jelkép is.
Én is segítettem a gép leállításában, ám valamivel drasztikusabb módszerrel, mint az öreg. Karddá formáltam a materia kockát és azzal hasogattam szét a kábeleket, hogy esélyük se legyen könnyen kijavítani az általam okozott károkat.
- Így lesz a legjobb - bizonygatta Celia.
- Jó döntést hoztunk - erősítettem meg, és eltettem a hangosan panaszkodó könyvemet a térmágikus táskámba.
A sárkány lélegezte egyre lassabbá vált, ahogy az élet utolsó szikrái távoztak belőle. Homályosodó tekintetét még utoljára hálásan ránk emelte, mielőtt örökre lehunyta a szemeit.

Hosszú folyosón futottunk keresztül az öreg mágussal, magabiztosan haladt előre ezért hagytam, hogy vezessen a csuklómnál fogva, amíg én fülelek jobbra-balra. Volt is mit hallgatni, a zűrzavarban, a széles járatokban rengeteg kusza hangot fogott fel a fülem, de mágiám segítségével nem okozott túl nagy gondot értelmezni sok különböző visszhangzást. zaklatottan kapkodó szektások masíroztak ide-oda, keresvén a betolakodókat, akik biztosan a társaim voltak Adelus és Ai. Őket szintén sikerült felfedeznem, nem sokkal messzebb tőlünk, egy-két párhozamos folyosóval arrébb egy teremben, és ők is haladtak tovább, úgy tűnt pont arra amerre mi is irányt váltottunk. A fejem már szinte zsongott a rengeteg hangforrástól melyeket hangmágiám segítségével érzékeltem, mintha egy óriási város nyüzsgő központjában lettem volna, azzal a különbséggel, hogy ott alig használok mágiát a tájékozódáshoz így az egyáltalán nem megerőltető. Itt csöppet más volt a helyzet, minden kis apró neszre ijedten szálltam rá, és ilyen intenzitással régen használtam már a hangmágiámat. Ekkor hallottam meg, hogy egy kis csapat rossz szándékú tag felénk tart pont.
-O’rian úr...- Szólítottam meg óvatosan – Ütközni fogunk néhány céhtársával.
- Ezek nekem nem társaim. - Morogta. – Erre kell menjünk, majd elintézem őket, ha nem megy szóval akkor megkapják a magukét, keményebb eszközökhöz folyamodok.
Valamiért nem kételkedtem a szavában, igazán utálkozva beszélt eddig is erről a helyről.
Hamarosan be is következett amit mondtam, ott álltak meg előttünk a szektások, és gyanakodva indultak el felénk, de felbátorodtak mikor felismerték az öreg urat, engem persze kevésbé nagylelkűen fogadtak.
- O’rien Mester! Mit jelentsen ez? Erre most nem jöhet senki, és különben is ki ez a lány?
Az öreg megtorpant velem együtt.
-El az utamból együgyűek! Fontos dolgom van! Ez a céhtársatok elhagyta a medálját valahol és újat kell neki adni!- Alig fejezte be mondandóját már húzott is , hogy keresztülvigyen a talárosok sorai közt. De sajnos nem jött be a hazugság, a mágusok elállták az utunkat
- Nem engedhetünk tovább! Senkit sem!
Reménytelen volt a helyzet, és ezt az öreg mágus is érezte, majd néhány lépést tettünk hátra hogy felkészülhessen, úgy tűnt az erőszakosabb megoldás maradt csak hátra. Ami a legrosszabb, hogy közben egy újabb csapat tartott felénk, arról ahonnan jöttünk
Csend kerekedett,a velünk szemben állóknak döbbenten akadt el a lélegzetük amikor felfogták, hogy a mesterük elárulta őket. A korosodott férfi körül a mágikus hullámok haragosan csaptak fel. Az ellenséges csapat gyorsan támadásba lendült. Kiáltásaikat lobogótűzcsóvák kísérték, és veszélyesen száguldottak felénk, O’rien úr azonban gyors volt, és egy mágikus kőfalat emelt elénk, hogy blokkolja a támadásokat, de a rögtönzött barikád összeomlott a lábunk előtt a támadások egyesített erejétől. Az előttem álló persze rezzenetlenül koncentrált és máris ellentámadást indított. Különféle mágiák sorozatát zúdította az ellenfeleinkre, és természetesen és sem maradtam le semmiről, mert a következő pillanatban már mögöttünk volt egy másik barátságtalan szándékú csapat. Ők rögtön felfogták mi a helyzet, és már is szaladtak, hogy megfelelő távolságba kerüljenek a mágiájuk használatához.
-A fene vinné el őket! Gyengék, de így túl sokan lesznek! Remélem számíthatok rád!- Vetette hátra a válla felett az öreg.
Amíg ez végigmondta már támadt is egy ötletem! Mágiámat az oszlopok által tartott boltívre koncentráltam, melyet a visszhangok tökéletesen kirajzoltak nekem, és mielőtt alá érhetett volna az érkező csapat így kiáltottam:
- Scream! - Sikoltottam, mire a boltív megrepedt, de a felette lévő kőboltozat is, szép kis kőlavinát zúdítottam alá, majd másodpercek alatt egy jó másfél méter vastag szikladarabokból álló omlás választott el minket a másik csapattól, azért reméltem nem temetett alá senkit, nem hittem volna, hogy ekkora kárt tudtam okozni. Dübörgő hangok jelezték amint az elválasztott társaság mindenféle eszközt megragadnak ahhoz hogy átjussanak és segítsenek egyre fogyatkozó céhtársaikon. O’rien mesternek pedig úgy tűnt a másik csapat nem ellenfél nagy részük ájultan pihegett valamelyik asztal vagy pad alatt, ami telekinetikus mágiával lett a fejükhöz vágva. A kis csarnokban már teljes volt a káosz, az egyik oldalon valami lángolt és ontottam magából a forróságot, a másikon pedig hulló jégcsapok csilingeltek, ahogy széttörtek a kemény kőpadlón. Nemsokára már csak egy eszméleténél maradt szektás maradt, aki megdermedve észlelte ezt.
Az öreg mágus kis szünetet tartott hogy kifújja magát, majd újabb varázslathoz készült , hogy véget vessen a csetepaténak.
Vérfagyasztó üvöltés rázta meg a helyet.
A szektás vinnyogva rohant el, és mi ketten is alaposan összerezzentünk.
- Ismerős ez a hang - Közöltem rémülten a mellettem állónak, akinek szintén megemelkedett a pulzusszáma az ordítás hallatán.
-Ajjaj... ez nem jó! Gyorsan, sietnünk kell!- indult máris el O’rian úr amerre eredetileg igyekeztünk.
Azonnal a nyomába eredtem és követtem minden lépését, bár kezdtem fáradni, nem a fizikai megterheléstől, hanem a koncentrációtól, hangmágiámat folyamatosan működtettem azóta amióta lecsusszantam azon a szellőzőn.
Nemsokára két pár láb toppanását hallottam a terem másik végében ahová mi is éppen megérkeztünk O’rian mesterrel.
-Úgy hiszem ők a barátaid igaz? Őket viszont takarítsuk ki innen gyorsan! – Erősítette meg sejtésemet az öreg, és én ezt megnyugvással hallottam.
-Itt vannak? Ai! Ade ! De jó hogy épségben vagytok! – Nagy kő esett le szívemről mikor meghallottam üdvözlő kiáltásaikat, de az ő hangjuk mögül felsejlett egy két baljós kiáltás is a távolból.
- Celia, te vagy az? Mi történt veled? Ugye nem esett semmi bajod? – Kérdezte aggódva Adelus, mikor elént értek. - Ő meg kicsoda? –kérdezte gyanakvó hangvétellel
- Ő itt Osmonus O'rian ,és segít nekünk kijutni innen!- feleltem gyorsan mielőt bármilyen ellenségeskedés kezdődne.
- Mi történik itt? –Lépett közelebb Ai is - Örülök, hogy te is épségben vagy!- Tette hozzá.
- A sárkányokat próbálták újraéleszteni mindenféle furcsa módon!- Válaszoltam kissé türelmetlenül, hisz hallottam, ahogy egyre közelebb érnek e furcsa céhnek a tagjai, akik egy süllyesztett részen álltak körbe egy hatalmas dobogó szívű teremtményt reméltem kimennek a hatalmas teremből de balszerencsénkre észrevették, hogy itt vagyunk. - Újabb szektások jönnek!- Figyelmeztettem gyorsan társaimat, mindenféle gondolatmenetet félbeszakítva, hogy feltudjanak készülni a bajra.
- Nem kéne innen eltűnni? Nem tetszik ez nekem...- Közölte Ai véleményét Baljós hangon miközben feszülten vártuk az érkezőket.
Mindannyian egyetértettünk vele, engem is kirázott a hideg ettől a folyosórendszertől.
- Azt látom. Mi is összeakadtunk ezekkel a holdkórós Sárkánylovasokkal, akik céhnek merik tekinteni magukat. Volt képük a klasszikus rúnaírást, a saját jeleikkel elcsúfítani – Bosszankodott Adelus.
Már elég közel járt az ellenség , mindannyiunkba feszültség költözött.
- Azt hiszem ezt most sem ússzuk meg. – Szólalt fel végül Ai és gyorsan támadásba is lendült. - Magic Wind Palm! – Kiáltotta, és az erős szél süvítését amit előidézett tompa puffanások kísérték a falon, és ájultan csúsztak le a falról néhányan az ellenséges csapatból.
-Howling!- követtem Ai erőteljes támadását, és kissé előrébb léptem, így jobban be tudtam célozni a felén közeledőket. Mágiám hatására néhányan fájdalmasan kiáltozva rogytak össze egyhelyben.
-Presure Bomb!- Újabb szektások repültek szét eszméletüket vesztve.
A zárótüzet O’ian mester végezte, és a maradék csuklyás ember is összeesett.
Szerencsére könnyű dolgunk volt, de valószínűleg azért mert mi leptük meg őket jobban, örültem , hogy ezzel gyorsan végeztünk, még ha egyenlőre nem is lazíthatunk, de kissé pihenhetünk, a közelben most már csak egy jókora szívet hallottam dobogni és sok alvó emberét is!
Követtük az öreg mágust a süllyesztett részre ahol a céhesek álltak, és ő közelebb lépett a hatalmas lényhez.
-Septerricán kívül ő volt az egyetlen sárkány, aki nem halt meg rögtön a születése után... de ő nem alkmározik az emberek lelkén, ahogy Septerrica... épp ezért az élete a végéhez közelít... az elrabolt emberek életereje tartja őt itt... nem az én ötletem volt... ennyire gonosz ember nem lehet! De a céh mester... őt ez nem érdekelte!
Abban viszont igaza van, hogy Septerrica hamarosan túlk sok ellenséget vonz magára, és elpusztul... de ez a sárkány itt életben maradhat! És ha ő él, akkor folytatódhat a kutatás! Próbálkozhatunk az ő véréből életet adni új, egészséges sárkányoknak! Én már rég nem tudom mi a helyes... Mielőtt Septerrica megállításával törődnénk, nektek kell döntenetek ennek a lénynek a sorsáról!
- Az elrabolt emberek! Tényleg itt vannak körülöttünk! Nem hagyhatjuk itt őket!- Vágtam rá nyomban,hisz értük jöttünk.
- Nem itt vannak Celia, hanem egy szomszédos terembe. Az összes eltűnt személyt ott tartják fogva valami mágikus kómában. - Mondta Ade. Igaza volt, egy terennel arrébb voltak miután rendesen körbefüleltem, bár nem csoda ha tévesztettem egy csöppet, hiszen a fejem már zsibbadt a sok hangtól amit mágia segítségével fogtam fel, de próbáltam nem mutatni jelét zavarodottságomnak, így is elég bajunk volt, és biztos ők is fáradtak lehettek már az események sorozatától.
- Ők mind fel fognak ébredni, ha a sárkányt életben tartó vitális varázslat megszűnik - szól közbe az öreg.
- Ez nekünk csak jó hír nemde? – Kérdezte Ai elgondolkodva.
- Igen az. Sajnos ha tovább táplálják ezt a csodás lényt, előbb utóbb megfognak halni. Az ő életerejük is el fog fognyi egyszer, és másoknak kell átvenni a helyüket akkor a sárkány életbentartására .- Tette hozzá O’rian úr.
- Szegény pára … Nem hiszem hogy jó sorsa lenne ebben a világban. Ti mit gondoltok, mi legyen vele? – Fordultam a többiekhez.
- Sajnos attól tartok, hogy ez a lény nem is igazi sárkány,olvastam pár feljegyzéseit a
szektának. Ezek a lények inkább homonkuluszok. – Sóhajtotta Adelus.
- Figyeljetek...nekem semmi bajom nem lenne a sárkánnyal, ha nem ártatlanok életébe kerülne az, hogy újra rendesen élni tudjon... – Mondta végül Ai.
Egy ismerős hang kotyogott közbe a táskámból, szinte teljesen megfeledkeztem szegény Oswaldról, a sok izgalom közepette.
- Ahogy mondod kölyök! Miféle varázsló vagy te hogy engem hátrahagytál! Tudod mikor fogok neked megint segíteni! Inkább ezzel a bájos vak lánnyal tartok –
Mosolyogva szedtem elő a panaszkodó könyvet a táskám mélyéről, és közben leellenőriztem, hogy az én familiárisom tojása is rendben van e, Mr. Reed a Mesterem sosem bocsátotta volna meg ha baja esik, de szerencsére ott csücsült épen, egy rongyba csavarva.
-Egyet értek Ai-val mindenkinek jobb lesz, ha szabadon engedjük az embereket. – Mondtam, miközben átnyújtottam Adelusnak a folyamatosan panaszkodó könyvet.
- Én is az emberek kiszabadítása mellett vagyok. Ez a szekta áratlan embereket rabolt el, hogy elvegye az életerejüket egy másolat fenntartására.
Kisebb csönd után az öreg varázsló végül így szólt:
- Azt hiszem meghoztátok a döntéseteket. – Kezdte elvágogatni a csöveket melyek minden bizonnyal a sárkányt és a fogvatartott embereket kötötték össze, és Adelus pedig segített neki mágiája segítségével.
Csak hallgattam a csattanásokat, ahogy a mágikus vezetékek lehullottak a földre, és a lény szívverése egyre csak lassult. Sajnáltam, de döntenünk kellett, talán apám is így döntött volna, ő mindig jól határozott.
-Így lesz a legjobb- Bizonygattam a többieknek, és persze magamnak is.
- Jó döntést hoztunk. – tette hozzá Ade is miközben elrakta Oswaldot is aki közben még mindig mondta a magáét.

A sárkány lassan kileheli a lelkét, de tekintetében mégis boldogságot és hálát láttok tükröződni. A gyász azonban várat magára, ugyanis odakintről mindennél hangosabb, dühödt ordítás szaggat bele a falakba.
-Jól van, azt hiszem Septerricon már kellően dühös! Nem csoda, hisz az ő örökségét pusztítottuk el... tudnillik az a sárkány, akit láttatok odakint az egyetlen kísérleti alany, ami képes volt az életre... de az ár borzalmas volt! Igen, jól látjátok, nem igazi, hús vér sárkányok ezek, pusztán másolatok, hús, izom és csont sárkány alakúra faragása... Septerricon más, őt maga a céhmester táplálja! Ott van a szíve helyén, és közvetlenül adja át neki varázserejét és életerejét! Azt hiszem ő maga is elhitte, hogy igazi sárkány... az őrületnek viszont most már vége kell legyen! Gyertek!
Az öreg a terem másik végébe siet, és felnyit egy ajtót. Mögötte hosszú csigalépcső halad felfelé, amin rögtön el is indul. A lépcs végén egy széles terembe érkeztek, ahol nagyon furcsa látvány fogad titeket. Sárkányokat láttok, de nem hús vér lényeket, hanem mechanikus szerkezeteket, kő építményeket.
-Íme a céhünk első próbálkozásának eredményei: a Sárkány-gólemek! Nem többek egyszerű golemanciai alkotásoknál, de igen fantasztikus munkák, még repülni is képesek! Ami persze most elengedhetetlen lesz, lévén Septerricon is a felhők fölött fogja várni ellenfeleit. Remélem nem vagytok tériszonyosok...
Van egy mechanikus, fogaskerekekkel, tekervényekkel és egyéb berendezésekkel ellátott sárkány, és egy kőből faragott sárkány, amit használhattok. Celia értelemszerűen egyikőtökkel együtt utazik.
-Nem várom el, hogy legyőzzétek, nem is tudnátok... de le kell kényszerítenetek a földre! Ha közel tudjátok hozni a csarnok bejáratához, akkor tudok pár átkot, ami megnehezíti a dolgát! Ha a földön van, már csak le kell csapnotok a szívére! Lehet, hogy a céhmester belehal, de ő már rég nem az, ami volt...
Ha beleegyeztetek, és eldöntöttétek, ki kivel és melyik sárkányon repül, induljatok el. A sárkányokhoz van egy-egy golemanta kesztyű, mel a golemanciától idegen pilótáknak is könnyeddé teszi az irányítást. A sárkányok nekifutnak, és a széles csarnok szájánál lévő nyitott kapun keresztül kirepülnek. A látvány, és a repülés érzése fantasztikus, de nincs időtök gyönyörködni.
Septerricon a felhők közt repül, és dühödten bömböl. Ahogy meglát titeket, máris támadásba lendül. Háromszor nagyobb a ti gólem sárkányaitoknál, így valamivel lassabban mozog, ám elég egy ütés, hogy ripityára törje hátasotokat. Septerricon a gyilkolásra koncentrál, elvakultan kerget titeket, hogy karmaival vagy fogaival morzsoljon pépessé benneteket.
Postotok addig tartson, hogy kiviaskodjátok magatokat a felbőszült sárkánnyal, és tervet eszeltek ki a sárkány elcsalogatására a csarnok bejárata felé.

Határidő két hét!

Határidő törölve!

Meglehetősen nagy kihagyás után visszatértem aktivitásomba, szeretnélek kérni titeket, hogy ti is tegyetek ugyanígy! Értesítsétek egymást, hogy a küldetés vége felé közelítünk, és ideje lenne belehúzni, hogy zárhassuk a történetet!

A sárkány utolsó pillantása hálával telt meg, ahogy végigtekintett rajtunk, majd drágakőszerű szemeiben kihunyt az élet lángja.
Egy percig néma, megilletődött csendben ácsorogtunk és gyászoltuk ennek a hamis, de mégis fenséges teremtménynek a halálát. Lehet, hogy mesterségesen alkották meg és lopott életerő adott neki erőt, de sajnáltam, hogy így végezte ez a sárkányhomonkulusz.
Csöndes elmélkedésünket vad, zabolázatlan üvöltés szakította meg, ami olyan erővel zengett, hogy megremegtette a barlangcsarnokot.
Ezek szerint a kinti sárkány még állja a sarat, és tovább támadja a Sárkánylovasokat, suhant át rajtam a gondolat.
- Jól van, azt hiszem Septerricon már kellően dühös! Nem csoda, hisz az ő örökségét pusztítottuk el... tudniillik az a sárkány, akit láttatok odakint az egyetlen kísérleti alany, ami képes volt az életre... de az ár borzalmas volt! Igen, jól látjátok, nem igazi, hús vér sárkányok ezek, pusztán másolatok, hús, izom és csont sárkány alakúra faragása... Septerricon más, őt maga a céhmester táplálja! Ott van a szíve helyén, és közvetlenül adja át neki varázserejét és életerejét! Azt hiszem ő maga is elhitte, hogy igazi sárkány... az őrületnek viszont most már vége kell legyen! Gyertek!
- Még is mit tehetnénk mi a céhmester ellen?- Ai idegesen.
- Majd meglátjátok!- válaszolta az öreg tömören és sietős léptekkel elindult a termen át. Mi gyorsan a nyomába eredtünk, és pár perc barlangi séta után egy másik nagyobb terembe érkeztünk. A hatalmas csarnokba rengeteg gépet, szerszámot és fura eszközt zsúfoltak be. A falnál munkaruhák és gólem kesztyűk lógtak egy fogasrendszeren. Megkerültünk egy nagyobb, szállító szalagot ami mögött két mechanikus sárkány ácsorgott.
Az egyik mintha szobor lett volna. Első pillantásra tömör kőnek tűnt, amit gazdagon borítottak a varázsjelek, és a testbe ágyazott lakrimák. A másik pont az ellenkezője volt, csontvázszerű felépítése miatt. Pont olyan törékenynek tűnt, mait amennyire masszívnak a másik.
- Ezek meg...gépek?- kérdeztem a furcsa sárkánygólemeket látva.
- Milyen furcsa... sárkány alakjuk van... mozogni is képesek?- kérdezte a vak leányzó. Celia érzékelő képessége újra meg újra lenyűgözött engem. Sokkal jobban tisztában volt a környezetével mint a legtöbb látó ember.
- Hogy mindkettőtök kérdésére válaszoljak; Igen. régen készültek de szelik az eget mint a nyíl, még ha nem is olyan jól mint amikről mintázták őket. Íme a céhünk első próbálkozásának eredményei: a Sárkány-gólemek! Nem többek egyszerű golemanciai alkotásoknál, de igen fantasztikus munkák, még repülni is képesek! Ami persze most elengedhetetlen lesz, lévén Septerricon is a felhők fölött fogja várni ellenfeleit. Remélem nem vagytok tériszonyosok..
- Nem. Már repültem párszor, igaz csak lassan. - Válaszoltam magabiztosan az öreg mágus kérdésre. Ám elnézve ezeket a szerkezeteket volt egy olyan érzésem, hogy egészen más élmény lesz mint amikor a sját erőmből egy materia kockában lebegtem át egy szakadék felett.
- Én sem vagyok az. A szél mágiának köszönhetően tudok repülni!
- Még sosem repültem... Biztonságos?- Kérdezte tőlem Celia riadt hangon.- Tudja valaki vezetni egyáltalán őket?
- Régen már irányítottam gólemet De..nem is tudom. Jobban bízom a Materiaban. De az semmit nem ér a sárkány ellen.
- Hát ez körülbelül úgy működhet, mint a mágikus motor vagy az ehhez hasonló szerkentyűk, nem?
- Nem kell félnetek. - A mágus a közeli fogasról leemelt két pár kesztyűket és odaadta nekünk. - ezekkel ti is képesek lesztek irányítani a sárkányokat és azok fegyvereit.- bizonygatta nyugodt hangon a professzor.- Nem várom el, hogy legyőzzétek, nem is tudnátok... de le kell kényszerítenetek a földre! Ha közel tudjátok hozni a csarnok bejáratához, akkor tudok pár átkot, ami megnehezíti a dolgát! Ha a földön van, már csak le kell csapnotok a szívére! Lehet, hogy a céhmester belehal, de ő már rég nem az, ami volt..
- Biztos semmi esély arra, hogy a céhmester túlélje?- Kérdezte Celia reménykedve.
- Nem! De így akkor is jobb lesz.
Az öreg sárkánylovas mágus gyorsan eloszlatta a kételyeinket tömör válaszával. - Őrült egy ember higgyétek el- tette még hozzá.
- Aki ilyen gonoszságra képes annak bűnhődnie kell. Nem kívánom a mester halálát, de ő okozta ezt a káoszt, és saját magát gyengítette meg mikor hozzákötötte magát ahhoz a szörnyhöz. - foglaltam össze a tömör véleményemet erről a szörnyűségről. Sajnos nem először találkoztam az emberi kapzsiság és gonoszság ilyen szélsőséges megnyilvánulásával. Egyre jobban kezdetem megérteni, hogy a Mágikus Tanács miért hoz ilyen szigorú törvényeket, és miért ügyel ilyen szigorúan a betartásukra. Ám mégis, valahol nem jól csinálhatják, ha rendre felbukkannak ilyen szakadár sötét céhek. Ahogy pillantásom a csontvázszerű sárkányra tévedt rájöttem, hogy mire is készülünk, és inkább a mostani problémánkra koncentráltam. - Celia mi megyünk a mechanikus sárkánnyal. Ai el fogsz boldogulni a gólem sárkánnyal?
- Persze, bízd csak ide!
- Rendben, Ne késlekedjünk ha már meg kell tennünk, essünk túl rajta!
Ai és én felvettük a gólemkesztyűket. Miközben az ormótlannak tűnő kesztyűket nézegettem, és igazgattam újra végiggondoltam a helyzetet. Ai légmágus, fürge és mozgékony. Ha valami baj érné a ránézésre lomha kősárkányon könnyen egér utat nyerhet a homonkulusz elől.
De ha vele lenne szegény Celia képtelen lenne megvédeni, vagy magával vinni. Még jól rémlett az erai előadásokról az az emlék miszerint a légmágusok jelentősen lelassulnak ha még egy személyt vagy nagyobb súlyt kell repülés közben cipelniük.
Ellenben én képes vagyok magunkra materia burkot varázsolni. Persze tisztában voltam vele, hogy semmit sem ér a sárkánylehelet ellen, de ha menekülésre kerül a sor, a burokban mindkettőnket biztonságos helyre tudom lebegtetni.
Felsegítettem Celiat a sárkány hátán lévő nyeregszerű vezető ülésbe. Közben ai már kifelé dübörgött a saját gólemjével a megnyíló barlangajtón át. Te jó ég micsoda energiát és mágikus erőket fektethettek be ennek a helynek a megalkotásába a Sárkánylovasok? Visszatereltem gondolataimat a harcra és varázsolni kezdtem.
- Materia High. Reform.- Két burkot hoztam létre magam és Celia körül. A külső egy sima domború falat formált szorosan a lény hátára formázva. Az alatta lévő egy alaposabban kidolgoztam gondolva az utasomra.- Celia, tőled nem messze van egy kapaszkodó. Én alkottam a mágiámmal. Ha valami baj történne a külső pajzzsal akkor ez a belső még itt lesz. Ez fog minket megmenteni ha gép elpusztulna.
- Nagyon figyeljetek oda, úgy látom ez a Septerricon tényleg nem normális. Nagyon kell koncentrálnunk, hogy ne legyünk sárkánykaják! - Kiáltott vissza nekünk Ai. Én is beindítottam a gólemet és a szélmágus lány után vezettem a masinát. Végül pedig mindketten félemeletük a gólemjeinket és kirepültünk a szabad ég alá, ahol az a sárkányutánzat szörnyeteg várt minket.
A gépezet meglepően könnyen irányíthatónak bizonyult. Ráadásul könnyedén és gyorsan repült, pont ahogy reméltem. A kesztyű mellett karokkal is lehetett irányítani gólemet. Egy sor fogantyú pedig a fegyverzetét vezérelte. Elég sok dologgal fel volt szerelve az átkos masina. A szája lángot fújt, a lábai alatt robbanó lakrímákat ejtő szerkezet lapult. Volt a sárkány testében rejtett hálóvető, a szárnyak tövében pedig villámokkal átitatott szigonyvetők lapultak. Sajnos biztos voltam benne, hogy ezek az eszközök aligha fogják meghatni a homonkulusz sárkány.
A szörnyeteg hangosan felordított amint észrevett minket és hangos szárnysuhogás közepette nekünk rontott.
- Hogy fogjuk lecsalogatni a földhöz? - hallottam mögülem Celia aggondó hangját. Ai mellénk lebegett és ő is kérdőn nézett ránk.
- Fogalmam sincs. - válaszoltam őszintén - Még sosem harcoltam a levegőben. Pláne nem sárkány ellen. Ezt a gépet is nagyon nehezen tudom irányítani. Ai szélmágus talán neki van valami ötlete.
- Egyenlőre még nincs jobb ötletem annál, hogy ne legyünk szénné égetve - kiáltott oda nekünk, egy éles fordulóval a sárkány felé kanyarodott. Ai össze vissza száguldott a sárkány körül, mi követtük Celiaval. Egyelőre csak annyit értünk el, hogy a szörny ránk figyelt, és abbahagyta a támadást a barlangokat rejtő sziklakanyon ellen. Helyette inkább ránk kezdett el figyelni. Sokkal nagyobb és erősebb volt a mi gólemjeinknél ám szerencsénkre nem volt olyan elég gyors hozzánk. Lángot fújt ránk több ízben is és próbált eltalálni minket hatalmas tüskés farkával. Sok esetben épp csak elkerültük a támadásait. Egyre jobban felbőszítettük, de megsebezünk, vagy a föld felé egyáltalán nem sikerült.
- Eddig megúsztuk a szétégést de hogyan tovább?
- Le kell csalnunk a földre! O'rian mester ott vár minket!- kiabálta Celia. Igaza volt a vak lánynak, de ettől még semmivel sem lett könnyebb a feladatunk. Konkrét tervünk továbbra sem volt.
- Valahogy el kéne terelni a figyelmét és a szárnyaira koncentrálni! - kiabált át hozzánk Ai elkerülve sárkány által fúj lángfergeteget. - Ha azt megsebesítjük lehet esélyünk...még ha nem is sok.
- A figyelem elterelést bízzátok rám! Ade Tudnál egy tölcsért formálni, hogy felerősítse a hangmágiám?
- Kipróbálok valamit. - közöltem a lányokkal és irányba állítottam a mechanikus sárkányomat. Nem feltettem el Celia kérdését, de a válaszadásnál sokkal jobban lekötött az, hogy tökéletesen időzítsem a támadásomat. Ai kiáltása szinte már el sem jutott a tudatomig, miközben a villámszigonyvető fegyverzet kioldó gombjára helyzetem a kezemet.
- Meg lesz.- válaszolt Celia. - Mi vigyázunk! de te is- szólt vissza Ainak. A következő pillanatban tüzet nyitottam Septerrica-ra villámlószigonyok tucatjait lőve felé. A sárkány nem tudott kitérni és a lövedékek több helyen átlyuggatták a szárnyát. A szörny testén végigsüvítő elektromosság pedig görcsbe rántotta az izmait. A homonkulusz felrikoltott és több tíz métert zuhant mire sikerült visszafognia a süllyedését. Dühösen okádott felénk tüzet de elkerültük a lángokat és egyre közelebb repültünk a dög felé. Nem felejtettem el amit Celia szeretett volna és repülés közben átformáztam a materia egy részét tölcsérnek, hogy felerősítse a vak lány hangmágiáját.
Celia pedig amit rájött, hogy kész a tölcsér bevetette a varázslatát. A hanghullám hatása ne is maradt el. A sárkány kínlódva kapkodta ide-oda a fejét és mancsával próbálta befogni a fülét és közben tovább süllyedt a föld felé.
Ai erős szélpengéket lőtt a sárkány hártyás szárnyaira majd utána egyre magasabbra emelkedett, ahogy én is. Nem néztem volna ki a lányból, hogy ilyen erős légvarázslatokat ismer. Pillantásom a kősárkányba ágyazott lacrimácra tévedt és kezdtem megérteni mi is történhetett. Ai varázslatait a góleme erősítette fel ennyire.
- Most mit csináljunk? Ha sokáig időzünk akkor nem fogjuk tudni legyőzni, mert ő kap el előbb minket!
- Ai… mi lenne ha magadra vonnád a figyelmét, és akkor először mi Adelussal tudnánk támadni.
- Jól mondja Celia, ha szemből támadjuk nem fogunk ellene sokat érni! - kiáltottam Ai-nak és magamban újra végéig gondoltam amit kiterveltünk. Ai fog rárepülni a homonculosra, és eltereli a figyelmét. Közben én rászórom a gólem lábába épített robbanó lacrimákat. Azt biztos meg fogja érezni a nyavalyás dög. Egy ilyen támadás után minket fog üldözni, mi pedig egyenesen a barlang elé menekülünk, a dög pedig közvetlenül a nyomunkban lesz, ha minden jól megy. A végső pillanatban, amikor sárkány földközelben lesz Ai pedig remélhetőleg a szélpengéivel tovább lyukakat fog tépi a homonkulusz sárkány szárnyaiba véglegesen földre kényszerítve a szörnyeteget.
A terünk már meg is volt. Csupán végre kellett hajtanunk

Küldetésetek véget ér, legyőzitek a hamis sárkányt, és a benne lakozó, azt irányító gonosz mágust, majd hazatértek, megérdemelt jutalmatokkal együtt:

Celia: 180 VE + 225.000 Gyémánt

Ai: 160 VE + 450.000 Gyémánt

Adelus: 250 VE + 750.000 Gyémánt

Köszönöm a játékot!