Magánküldetés: Két keréken (Strago, Adelus, Shiki)

Festői, sokszínű, lenyűgöző, arcpirító, és egyáltalán nem visszafogott. Igen, a céhházunk belsejéről van szó, legfőképp a főteremről, mert máshova nagyon nem hivatalos senki, így én se. Eme jókora helység leginkább egy divatbemutató öltözője és egy erotikus fotózásra felkészülő alanyokat tároló terem kettősére emlékeztetett, ahol, bizony az azonos neműhöz való vonzódás nem volt létidegen kifejezés egyeseknek. Az utóbbinak nagy példája volt mesterünk, aki jó szokásához híven úgy nézett ki, mint egy fogtündér, akit a lehető legkevesebb pénzből kellett felfogadni. Az általában atyai-anyai arckifejezése most igencsak messze állt tőle, amikor ő, és a céh szabója, Rega, szinkron áriáztak, miközben ajtóstul vágtattak le az emeletről. Áriájuk artikulálatlan volt, és kevés részletességgel bírt.
- De én megyek! – A fiatalnak nem mondható főhős kezdte a konfliktust. Látszólag nagy elhatározás lakozhatott a lelkében, arcán a legyőzhetetlen vágy, hogy valakit megfojtson.
- Nem mész sehová! - Fiát védeni próbáló apa-anya szerepét egyszerre játszó Bob mester, ugyanolyan hévvel, és meggyőződéssel tudatta utódjával, hogy a világ még túlságosan is ismeretlen számára, hamar életét veszítené, és ő nem hajlandó mást ölelgetni, csakis őt.
- De! - A helyzet kezd súlyosabbá válni, a főhősön nagyon látszik, hogy tettlegességig is hajlandó elmenni, hogy akaratát érvényesítse.
- Nem! - A szülőket egy személyesen alakító színész nem hagyja, hogy egy mihaszna fiú, akinek még a legénytoll sem pelyhedzik az állán, csak úgy lepattintsa. Meg fogja mutatni, ki az úr-nő a háznál.
- De! - A zene is tükrözi a fiú érzelmeit, átmegy teljes eksztázisba, hegedűk üvöltenek, trombiták harsognak, a zongora vonít... elérkeztünk a tetőpontra: itt most minden ki fog derülni, utána meg mindenki fog derülni. Vagyis mindenki derülni fog.
- Nem! Áhh, Rendben, rendben, te csökönyös vén szamár! De vigyél magaddal valakit, egyedül ne menj oda! - A hangszerek elhallgatnak, a közönség megdermed, rengetegen lapulnak üléseik alatt, hisz mindenki tudta, most mi jön. Csak én nem. Pislogni sem volt időm, Rega máris felém tornyosult, galléromat marékra fogta, és a kelleténél közelebb húzott a semmi jót sem sejtető arcához.
- Őt választom! – Szemeim és szám is meglepetést tükröztek; szemeim kitágultak, szám próbált tiltakozó hangokat kiadni magából, de csak néhány hápogásra futotta, és, mint, amikor az elítéltet, akit a rögtönítélő bíróság a halál karjaiba taszított, úgy vonszolt engem újdonsült társam tulajdonképpen tűzön-vízen át. Szerencsémre tűz nem volt, de egy tócsában megfürödtem, miután hagytam egy jókora tisztaságcsíkot a céhteremben, majd megérkeztünk a bitóhoz, ami jelenesetben egy oldalkocsis motor volt. Az oldalkocsi nem szívesen látott engem, de fogva tartóm "meggyőzte", hogy befogadjon. Tulajdonképpen bele lettem hajtogatva. Nem részletezném az utazás kényelmetlenségét, amit mi sem jellemez jobban, hogy, a hosszasabb út után, mely Hargeonban ért véget, Regának ki kellett borítania engem a járműből, és néhány rúgással szakszerűen újra kellett élesztenie. Végtagjaim elzselésedtek, fejem a gyors sebességtől lefagyott, az agyamról nem is beszélve. Az út eseménytelenül telt, egyébként, bár egész végig a félelem, a kíváncsiság, és a morcosság hármasa kavargott bennem, teljesen véletlenszerűen váltva egymást. Megszólalni nem igazán merten, nehogy idegbajt kapjon a vezető, és motorostul egy szakadékba repítsen engem. Ezek után kíváncsian vártam, miféle életre egyáltalán nem káros tevékenységet fogunk ebben a békés kikötővárosban művelni...

Idegesítő féreg, nem is tudom némelyik újonc, hogy gondolja ezt. Még én sem voltam ennyire vakmerő, mikor idekerültem. A fiatal, nagyszájú srác előttem hullott a földre a vérében fuldokolva. A katanámról lecsaptam a vért majd eltüntettem. A sötét teremben a mágus csak nehezen láthatta jól a környezetét, de a céhtagok, különösen azok, akik egy ideje már itt vannak tudták, hogy ebben az épületben legalább egy tucat ember mindig figyel téged. Így volt ez az előző harcom során is ahol egy tejfeles szájú gyermek megpróbált előrébb lépni a ranglistán, úgy hogy kihívott engem egy párbajra, az ostoba kölyök ezután már csak darabokban hevert a földön. A pillanatnyi csendet követően egy halk tapsolás hallatszott a terem felsőbb emelete felől. A tömeg és én is hamar rájöttünk, hogy az egyik Archon tapsolt elégedetten, mégpedig a mesterem Viona. Egy pár pillanatig néztük egymás árnyékát, ekkor lelki szemeim előtt megjelent a szigorú tekintete és valamiért éreztem, hogy jobb lenne, ha odamennék hozzá. Ezt az érzésemet csak megerősítette az a tény, hogy a nő egy határozott intéssel rendelt magához ellentmondást nem tűrően. Felsiettem az emeletre, ahol a mesterem egy megbízással fogadott, átnyújtotta a papírt, majd szó nélkül elsétált. A papíron egy versennyel kapcsolatos megbízás volt. Garage Islandon, mágikus kétkerekűkön versenyezve kellett volna megnyernem egy versenyt. A papír alján apró betűkkel a következő állt „Bizonyítsd be, hogy méltó vagy a novíciusi rangra.” Ezt olvasva csak elmosolyodtam, egy versennyel kellene bizonyítanom magam, ez túl egyszerű, legalábbis akkor még ezt gondoltam. Eltettem a megbízásom és összepakolva a holmimat Hargeon kikötője felé vettem az irányt. A legjobb mód számomra, hogy elérjem Garage Islandot a hajóút volt, így el kellett jutnom a kikötőbe minél hamarabb. A Hargeonba vezető utam alatt egész végig azon gondolkodtam, hogy hogyan szerezhetnék egy járművel a versenyre. Venni nem tudtam volna, így az egyetlen logikus megoldás egy magamfajtának, ha lop egyet, de honnan? Hargeon kikötője elég csendes volt mikor oda érkeztem. Egyetlen nagyobb hajó sem volt az öbölben, csupán pár kisebb csónak. Ahogy a dokkok felé sétáltam feltűnt egy kisebb hajó, amelyre éppen rakodnak be az emberek. Odasétáltam az egyik fickóhoz és felöltve a kedves álarcomat megszólítottam.
- Elnézést, ez a hajó megáll Garage Islandnál?- A középkorú fickó vigyorogva válaszolt.
- Persze fiam, és egész olcsón viszünk utasokat, jönnél velünk?- kérdezte a fickó a markát dörzsölgetve, mint aki pénzre éhes.
- Élnék a lehetőséggel, mivel fontos dolgom van a szigeten. -
- Csak nem versenyezni fogsz?-
- Nos, valami olyasmi. - vakargattam a tarkómat zavarodottságot színlelve.
- Gyere vissza egy fél óra múlva fiam, addigra már berakodunk, és indulásra készek leszünk. – erre bólintottam egyet, majd sarkon fordulva elindultam a kis házak felé, amelyek a part mellett voltak. A szűk utcákat járva igyekeztem kitalálni, hogy hogyan jutok hozzá egy mágikus kétkerekűhöz, mikor egy vitatkozó házaspár hangját hallottam.
- Asszony ne told már be a járművet a boltba, azt az egyet odakint kell tartani, az a legjobb! -
- De nem látod, hogy tiszta szutyok, apjuk?- A hang irányába sétálva láttam meg egy kissé idős házaspár, akiknek egy aprócska boltjuk volt, telis tele mágikus tárgyakkal és a bolt előtt egy mágikus kétkerekű volt, amelyet az asszony igyekezett átpréselni a bolt bejáratán.
-Ömm Elnézést. - Szólítottam meg a nőt. –Az a kétkerekű eladó?- mutattam a járműre majd a nő kedvesen rám mosolyogva eltolta az utamból a masinát és beinvitált a boltba.
- Természetesen kedveském, gyere csak be, nagyon jó áron adunk itt mindent. – Bementem a boltba és halkan becsuktam magam mögött az ajtót. Ami ezután következett, nem volt épp hagyományos vásárlás. A férfit a torkánál felvágva nyomtam bele az egyik üvegszekrénybe amely szilánkjai a fickó bőrébe fúródva még több vért fröcsköltek szét a bolt berendezéseire. A felsikoltó nőt pedig a végtagjainál vágtam meg, majd mikor a földre rogyott felkaptam a kezem ügyébe kerülő első tompa tárgyat és addig ütöttem vele a fejét, míg a sikolyai és a hörgései abba nem maradtak. Igyekeztem érdekessé tenni a dolgot azzal, hogy félholt állapotukban még megpróbáltam felnyitni őket a gyomruknál, de ebbe sajnos azonnal belehaltak, így amikor a gyomorsavukat leöntöttem a torkukon már nem kaptam semmi reakciót, de attól függetlenül vicces volt nézni őket. Őrült vigyor szökött az arcomra, majd a pult mögötti csapot használva lemostam magamról a rám fröccsent vért, lehúztam a redőnyöket és megfordítottam a „nyitva” jelű táblát a „zárva” feliratúra és kisétálva a boltból felkaptam az új kétkerekűmet.
- Irány a hajó, sáláláláá – kacagtam fel mániákusan, mint aki jól végezte a dolgát, majd a kikötő felé vettem az utat.

- Ééés a mai Garage Cave Race verseny győztese a Rejtélyes Pandafejű versenyző Pandaman a Quatro Cerberus-tól – harsogta az elegáns megjelenésű férfi a lakrimavizióban. Vad üvöltés rázta meg a céh ebédlőjét, és korsók csapódtak az asztalokhoz, hogy aztán újra megtöltsék őket. A kép a bemondóról a tribün felé irányult, és mi megpillanthattuk híres neves céhtársunkat aki ott integetett a győztesnek kijáró legmagasabb helyen. Pandamant sok mindennek lehetett nézni első látásra csak varázslónak nem. Nagydarab, erős alkatú férfi Diadalmasan pózolt a kamerába. Mindössze csupán egy bőrdzseki fedte felsőtestét. Arca tényleg olyan volt mint egy pandának. Még mi sem tudtuk, hogy az a pandafej vajon valódi e vagy csak egy maszk. Vadabbnál vadabb történetek keringtek róla, aminek ő csak őrült. Sőt sokat ő maga talált ki.
Nagy hencegő hírében állt, ezúttal azonban tényleg megolt az oka hencegésre, és mi most is Pandamant ünnepeltük a verseny ismétlését nézve immár sokadszorra. A mágikus kétkerekű járművek ezúttal egy részben föld alatti pályán száguldottak, ahol alig volt fény. Pandaman, mégis könnyedén legyőzte ellenfeleit, iszonyatosan nehéz manővereket hajtva végre.
Néhányan követelték a verseny újbóli megnézését. Mások inkább italt kértek, hogy ihassanak céhünk remek tagjára.
Volt aki hangosan dicsérte Pandamant, hozzátéve szóáradata végére, hogy nem is sejtette milyen kiváló versenyző Pandaman. Véleményével nem volt egyedül. Kevesen néztük ki volna a fickóból, hogy így ért ezekhez az újfajta varázserő szívó járgányokhoz Szinte mindenki inkább egyfajta vagány erőjáróként gondolt Pandamanra. Valaki ismét elindította verseny lejátszását, amit sokan megéljeneztek. Nekem ennyi elég volt az ünneplésből. Valahogy ötödjére már nem volt kedvem végignézni a versenyt, és így inkább kisétáltam az ebédlőből. A folyóson pedig legnagyobb meglepetésemre Goldmine mesterbe botlottam.
Céhünk vezetője a folyosóról figyelte az ünneplést. Korábban, mikor először értesültünk Pandaman diadaláról ő is velünk ünnepelt, később pedig teendőire hivatkozva visszavonult. Most meg napok óta alig láttuk a céhmestert, ami azért még tőle is szokatlan. Az ebédlői pletykák alapján úgy tűnt valami rossz hírt kaphatott a mester.
- Jó napot Goldmine Mester. – köszöntem a céh vezetőjének.
- Ah, jó napot Mornongway fiam. Csak nem eleged lett az ünneplésből? - kérdezte tőlem, és az arcán megjelent a jól ismert félmosoly.
- Mostanra sajnos már igen uram. Örülök Pandaman sikerének, de ez a sok ünneplés. Sajnos ez ehhez nem vagyok elég vad.
- Vad...na igen. Pedig mi még nem is vagyunk olyanok mint a tündérek. - jegyezte meg félhangosan Goldmine. - Pont rád van szükségem Morningway. Elég kínos, de nemrég kaptam egy üzenetet, hogy Pandamant letartoztatták Garage Szigeten garázdaságért. Khm. A jelek szerint túl VAD volt győzelme utáni ünneplésen. Túl sok anyagi kár szerencsére nem esett, de pár vendég azért orvosi ellátásra szorult a tömegverekedés után, amit Pandam kezdeményezett – Goldmine szégyenkezve megcsóválta a fejét. - Ez most nagyon nem hiányzott nekünk. De hát ilyen Pandaman. Fiatal és vad. Arra kérlek Mornongway, hogy menj el a szigetre, és hozd ki a barátunkat az ottani börtönből. Kis balhé volt amit csinált. Írtam egy levelet, ami segíthet, hogy kiengedjék a börtönből Pandamant. Ugye menni fog fiam? Esetleg van valami fontos dolgod, vagy megbízásod?
- Nincs uram, szívesen elmegyek a Pandamanért. Még sosem voltam Garage Szigeten. Jó kis kirándulásnak ígérkezik.
- Örülök, hogy te erre így tekintesz. Köszönöm, hogy elvállaltad ezt a megbízást. A céhünk vad, de nem kéne olyan gyakran a hatóságok lábára lépnünk mit a Fairy Tailnek. Délután az irodámban átveheted a levelet.
- Úgy esz uram.
- Akkor délután Morningway – búcsúzott el Goldmine és tovasietett a céh folyosóin.
Most hogy új megbízást kaptam fejben töröltem az összes délutánra tervezett programomat, és inkább felkészültem az útra. Elpakoltam a ruháimat, és rajzfelszerelésemet. Illetve mogorva, szókimondó familiárisomat is. A mágikus könyv tiltakozott mikor a tenger szóba került. Mint mondta nedvesség minden könyv esküdt ellentéte, és megfenyegetett, hogy nagyon megbánom, ha elkezd penészesedni. Figyelmen kívül hagytam vég nélküli panaszáradatát miközben a táskámba tömtem Terminus Mester kódexét. Délután elbúcsúztam céhbeli barátaimtól és átvettem a mester levelét, amit el kellett vinnem a szigetre. Az este pedig már a Haregon felé zakatoló vonaton köszöntött rám. Késő este volt mire megérkeztem Fiore egyik legnagyobb kikötővárosába.
Szerencsére a város éjszaka sem nyugodott el teljesen, és így nem esett nehezemre szállást találni éjszakára. Terveim szerint majd holnap akartam hajót keresni, ami elvisz Garage szigetre.

Miután megvolt a motor „vásárlás”, igyekeztem lemenni a dokkokhoz, hiszen a fél órás indulásból már csak pár perc maradt. Szerencsémre még sikerült felérnem a hajóra, pontban indulás előtt és pár pillanat múltán egy másik utas is csatlakozott hozzánk. Odébb toltam a motorom az útból és a hajó egy félreeső szegletébe húzódtam. A hajó felhúzta a horgonyt, majd elindult a kikötőből, mikor egy hangos robajt hallottunk. A dokkokon száguldva egy oldalkocsis motoron két fickó egyenesen felénk igyekezett. A régi kissé korhadt fadeszkák hangosan ropogtak, repedeztek a gyorsan haladó jármű súlya alatt. A sofőr ötlete láthatóan az volt, hogy a dokkokon levő raklapokról ugratva érkezik a hajóra, páran felcsillanó szemmel nézték az eseményeket és egyre többen csatlakoztak hozzájuk. A legénység és az utasok is érdeklődve nézték végig a mutatványt. Amint a motor a levegőbe emelkedett a töbet nagyja visszafolytott lélegzettel, vagy épp felsikoltva várta a végkifejletet. A motor kissé hangosan de „becsapódott” a hajóba, viszont komolyabb kárt egyik sem szenvedett. Mindenki fütyülve tapsolt a fedélzeten és pedig csak vigyorogva néztem a kiszálló motorosokat és leültem a földre hátamat a peremnek támasztva. Az egyik utas kisvártatva odajött hozzám és kérdezgetni kezdett. Egy idősödő ember volt az, a haja már majdnem teljesen ősz volt és elég ráncos, de láthatóan nagyon érdekelte a motorom és a kilétem.
- Mond csak fiacskám, játszottál már Malmot?- Ült le mellém a fickó és a batyujából egy fatáblát vett ki, majd két kisebb zacskót, amelyekben csörgött valami.
- Nem, de miért kérdezi? – Emeltem fel a homlokom gyanakvóan.
- Az út hosszú fiam és egy magamfajta öregembernek nem sok jó időtöltése van egy ilyen helyen, ezért mit szólnál, ha megmérkőznénk egymással, közben pedig beszélgetnénk.
- Nem vagyok az a társalgós típus, inkább hagyjon békén vénember. -
- Szuper, akkor elmagyarázom, hogyan kell játszani. – meg kellett hagyni az öreg elég kitartó volt, levágni pedig nem vághattam le, mivel egy egész hajó figyelt, és ki tudja hány mágus volt a fedélzeten, akikkel meggyűlhetett volna a bajom. Úgy döntöttem, hogy belemegyek a játékába és egy rövid ismertető után elkezdtük játszani a játékunkat.
- Mit szólnál, ha érdekesebbé tennénk ezt a meccset fiam? -
- Érdekesebbé? -
- Igen, valahányszor leütik egy bábunkat, a bábot veszítőnek mesélnie kell magáról valamit. – Nem tűnt túl bonyolultnak, és még időm is volt hazugságokat kitalálni, mialatt játszottunk. A fickó viszont még akkor is mesélt a kalandjairól, mikor nem ütöttem le egy bábuját sem. Eléggé idegesítően telt a két óra hajóút, de mikor már az öreg is kimerült és a fadeszkákon heverve a rongyain aludt, összepakoltam a holmim és felkelve nyújtóztam egy nagyot. A motoromat végigmérve tekintettem a messzeségbe, majd megláttam Garage Island szigetét. Még ilyen távolságból is néha el lehetett csípni egy két fékcsikorgást és kommentátori felkiáltást. Izgalmas versenynek nézünk elébe.Néhol füst szállt fel a sziget belsejéből és nem tudtam eldönteni, hogy valami katasztrófa okozta-e azt vagy csak a sok gumicsikorgás keltette-e. A többi motorral felszerelkezett fickó és még néhány szerelőnek kinéző egyén szerszámos ládákkal a kezében, már igyekezett a lehető legközelebb kerülni a lejáróhoz, hogy mikor kiköt, a hajó elsőként léphessenek partra. Jómagam nem szándékoztam ennyire elsietni a dolgokat, mivel azt gondoltam, hogy a hajósok csak megvárják, míg mindenki leszáll, akinek itt van dolga, ám tévedtem. A hajó viszonylag hamar befutott a sziget kikötőjébe, de nem maradt ott túl sokáig, így lesiettem a fedélzetről és a dokkoknál megállva vettem szemügyre a szigetet.

Másnap az első dolgom volt hajót keresi ami kifut Haregonból és a Garage sziget az úti célja. Reggelim elfogyasztása után elindultam a kikötő felé. A város több hajós céh is működött. A legtöbb kereskedelmi járat volt. Utasokat csak korlátozottan szállítottak. Volt egy céh ugyan ami utasszállításra specializálódott, de annak a hajói meg nem mentek a sziget felé.
Végül sikerült megtalálnom azt a kompjáratot, ami rendszeresen ingázott a sziget és Haregon között. Miután megváltottam a jegyem megkerestem a hajót, ami indulásra készen várakozott a kikötőben. Szép nagy gőzhajó volt, kékre mázolva. A rakodórészen jelen pillanatban is négy mágus pakolta az árukat telekinézis mágiával. Illetve még egy daru is segítette a munkájukat. Az utasok két pallón léphettek fel a fedélzetre a jegykezelés után. Már korábban megvettem a jegyem így én is beálltam a sorba, és viszonylag hamar fel is jutottam a fedélzetre. Az indulásig hátralévő időben bejártam a hajó, utasok számára hozzáférhető részeit. Nagyon sokan voltak a hajón. Többnyire olyanok, akik a verseny miatt kívántak a szigetre menni. Szinte mindenütt a versenyekről folyt a szó, találgatták ki lehet a következő futamok nagy esélyese, vagy épp a mágikus járművek tulajdonságairól folyt számomra érthetetlen eszmecsere.
Végül megszólalt a hajókűrt. A matrózok eloldották a köteleket, és a hajó befűtött kazánja működésbe lépett, és beindította a kétoldalt lévő nagy lapátkerekeket, mozgásba lendítve a hatalmas járművet. Lassan távolodni kezdtünk a parttól, ahonnan rémült kiáltozás harsant fel, amit vad dudálás tarkított. Éppen csak megfordulni volt időm, hogy lássam amint egy oldalkocsis mágikus motor elől riadtan a vízbe ugranak a gealdor mágusok. A következő pillanatban a jármű egy levegőbe pattan és egyenesen a hajó hátsó sétálófedélzete felé repült. Az a kevés utas aki ott tartózkodott rémülten próbált kitérni a több mázsás szerkezet útjából.
Hatalmas robajjal érkezett le a jármű, majd azonnal felborult és megállíthatatlanul sodródott tovább. Azonnal cselekedtem. Varázserőm egy pillanat alatt végigáramlott az elmémen, ahogy kékes, függőleges materia falat emeltem az elszabadult jármű útjába. A gép nagy reccsenéssel csapódott bele az általam megidézett jelenségbe, ami végül megállította az őrült mágikus kétkerekűt. Vagy háromkerekűt? Oldalkocsis verziót még sosem láttam. A fedélzet azonnal megtelt emberekkel, én pedig gyorsan megszüntettem a varázslatomat, amire senki se figyelt fel. A motoros, és utasa belépője sokkal nagyobb látványosságnak számított. Egy sisakos férfi próbált kikecmeregni a felborult és meggyűrődött oldalkocsiból. Odamentem hozzá és kisegítem a járműből majd talpra állítottam. A másik oldalt a két férfi a sofőrt segítette fel.
- Jól van uram? - kérdeztem az utasától.
- Köszönöm, igazán – A férfi rám nézett, és hálás arca azonnal bosszúsba csapott át.- A sors mily kegyetlen angyala az, mely kettőnk útját folyton egymásba gabalyítja.
Ez a teátrális beszédstílus. Megpróbáltam az utas arcát elborító koszréteg alá látni, hogy aztán rajtam is mélységes döbbenet legyen úrrá.
- Szerencsevadász? - kérdeztem hitetlenkedve. Egészen másként festett mint amikor utoljára találkoztam vele. Más ruha, más haj, Még a tekintete is más mint korábban. - Meg sem ismertelek a kalózjelmezed nélkül. De én is hasonlóan ürülök a viszontlátásnak. - Ránéztem a lesérült kétkerekűre és a sofőrére aki most épp a hajó matrózaival vitatkozott éppen, majd ismét Szerencsevadászra nézem, ha lehet még nagyobb döbbenettel. - Csak nem versenyezni fogsz?
- Nem tudom, mit fogok csinálni, engem elraboltak, belegyömöszöltek egy motorba, és ide hoztak. És a rossz arcú bácsit nem szabad felbosszantani, mert rossz az idegrendszere. - tette hozzá halkan a kiabáló sofőr felé intve fejével.
- Céhtársad lenne?
- Eeeee, uuuuu, hmmmmm, nooooos, igen, igazából, de nevezzük őt a helyzet komikumára való tekintettek főnöknek.
- Értem. - feleltem, pedig egyáltalán nem értettem a helyzetet. Inkább kimondtam azt ami még a fejemben járt. - Meglep, hogy itt látlak. De ha céhes ügy. akkor az egészen más eset.
- Én is meg vagyok lepve, hogy itt látom magam. Legközelebb nem követem el azt a rettenetes hibát, hogy a reggelimet a céhben költöm el.
- Furcsamód én is hasonló események miatt kerültem ide. De nem bánom a dolgot. Megtiszteltetés a Mestertől megbízást kapni. Még ha az kicsit kellemetlen is.
Strago fáradtan levette a fejéről a motoros sisakot és ráfeküdt a hajó korlátjára kilógatva a karjait. - Azt sem tudom, mit kell csinálni? Tudod, hogy mit kell csinálni? Világosítsál fel, mit kell csinálni, és akkor tudni fogom, mit kell csinálni.
- Ne rám nézz Szerencsevadász Ez a te céhes ügyed. Jobb egyébként a Blue Begasus mint a Titan Nose?
- Jobb hát. Szebb lányok, barátságosabb emberek, és egy .... furcsa mester. De miért nem tudnál felvilágosítani? Nem azért vagy itt, amiért, minden bizonnyal én is? Mert ha nem azért lennél itt, akkor nem lennél itt egyáltalán; túl nagy véletlen lenne, ha te félútig utaznál úszhatnék miatt.
- Mint említettem Goldmine mester megbízott egy kényes céhes üggyel. Nem hiszem, hogy az én feladatom bármiben is kapcsolódna tiédhez.
- Ki tudja... mondjuk, lehet mégse. Igazából ez jó is így.
- Igen. Könnyen lehet, hogy ezúttal csupán itt a hajón leszünk társak, és útjaink más merre vezetnek a szigeten.
- Reménykedjen az ember? Neeeeeeeeem, túl szép lenne, hogy igaz legyen. - hördült fel, és esdeklően nézett a tengerre.
- Jó tudni, hogy még a régi a humorérzéked. Mire ez a nagy stílus váltás?
- Drága dolog a felöltő, és olyan gyakran kell cserélnem, hogy elegem lett belőle. Szeretem a jó ruhákat, de ez nevetséges, hogy egy mágusi élet milyen hatással van az ember gardróbjára.
- Pedig volt egy időszakod amikor nagyon elhagytad magad. Örülök, hogy azt már a múlt. Jót tett neked a Pegasus.
- Egy kisasszony tett jót nekem, aki történetesen a Lovacskákhoz tartozik.
- Oh. Ez is egy örömteli fejlemény. Gratulálok nektek Strago. Kívánom, hogy még sokáig legyetek együtt.
- Heeeeeeee? - nézett rám hitetlenkedve a földmágus.
- Mi a baj szerencsevadász? - Kérdeztem tőle. Nem értve a reakcióját.
- Seeeemmi, seeeemmi. - fordult vissza a tengerhez.
Míg mi beszéltünk a társa lerendezte a látványos belépőjét a hajó személyzetével. Egy tiszt lépett oda hozzánk, hogy kikérdezze Stragot is. Így hát elköszöntem a földmágustól és a hajó orrába mentem, hogy rajzolással üssem el az utazási időt.

Ahogyan elnézem csak a bajt kerestük ebben a városban. Ahhoz képest, mondjuk, még egész békésen állt Rega a dolgokhoz, leszámítva, hogy legalább egy tucat embert ütöttünk el majdnem, és, csak három árusnak a portékáiból csináltunk füstölgő kupacot a vásárhelyen. Szerintem, mire elértük a kikötőt a fél város, ha nem az egész tudta, hogy bizony egy ámokfutó és cinkostársa, avagy rabja bontják a rendet, amerre csak járnak. Nagy robajjal elértük el a fent említett hajóknak szánt pihenőhelyet, de reményem nem vált valóra, sőt, pont az ellenkezője történt: Rega rákapcsolt, és én becsuktam a szemem, legalább hadd nem nézzek szembe a halállal, ennyire nem vagyok legény a gáton, amit a motorunk úgy tört át, mintha ott sem lett volna. Majd hirtelen elhalt a jármű hangja, de a szél még mindig erősen fújt. Most vagy meghaltam, és már süvítek is a túlvilág felé vagy..... REPÜLÜNK. Szívem szerelmét megszégyenítő halálsikoly hagyta el torkomat, amikor megláttam, milyen sebességgel közeledik egy hajófedélzet. Jó hangosan padlót is fogtunk, majd egy elegáns fékezéssel, melynek csikorgása zene volt füleimnek, megálltunk, én meg, mint egy kifogott hal, "partra" vetettem magam, és remegve, zihálva áldottam szerencsémet, hogy még egyben vagyok.
Egy jelenlét bukkant fel közvetlenül mellettem.
- Jól van uram? - Nem, te agyalágyult majom, éppen most hullámvasutaztam ki magam egy életre.
- Köszönöm, igazán – Próbáltam mindezek ellenére udvarias kifejezést ölteni az arcomra, ami azonnal le is száradt onnan, mert megláttam, hogy egy kellemetlen ismerős néz velem farkasszemet - A sors mily kegyetlen angyala az, mely kettőnk útját folyton egymásba gabalyítja. - Mondtam neki, megválogatva szavaim, hátha kiérzi belőle, mennyire sokra értékelem találkozásunk újra bekövetkeztét.
- Szerencsevadász? - Leesett, mi? Nem is értem, miért hívom professzor úrnak, ha néha ennyire lassú a felfogóképessége - Meg sem ismertelek a kalózjelmezed nélkül. De én is hasonlóan ürülök a viszontlátásnak. - A ruha, pf, sajnálom, hogy nem ugyanaz a drága gönc van rajtam mindennap. Az, meg, hogy örül a viszontlátásomnak... ja, hogy hasonlóan örül, akkor nincs baj, elvárásaimnak megfelelt. - Csak nem versenyezni fogsz? - Én? Versenyezni? Talán, ha rendeznek "Menekülés a hajóról" című versenyt.
- Nem tudom, mit fogok csinálni, engem elraboltak, belegyömöszöltek egy motorba, és ide hoztak. És a rossz arcú bácsit nem szabad felbosszantani, mert rossz az idegrendszere. - Mondtam, a végét suttogva, nehogy Rega meghallja, és kellemetlen szituációba keverjen.
- Céhtársad lenne? - Őszinte legyen, vagy az életemmel játsszak? Őszinte leszek.
- Eeeee, uuuuu, hmmmmm, nooooos, igen, igazából, de nevezzük őt a helyzet komikumára való tekintettek főnöknek.
- Igen, de azért remélem a komikumot nem hallotta meg. Mármint Rega.
- Értem. - Dehogy érted - Meglep, hogy itt látlak. De ha céhes ügy, akkor az egészen más eset. - Mert, ha egyedül lennék itt, akkor baj lenne?
- Én is meg vagyok lepve, hogy itt látom magam. Legközelebb nem követem el azt a rettenetes hibát, hogy a reggelimet a céhben költöm el. - Mondtam neki, hátha érdekesnek találja, hogy nálunk a reggelizési szokások egyenesen is meg tudják határozni egy ember sorsát.
- Furcsamód én is hasonló események miatt kerültem ide. De nem bánom a dolgot. Megtiszteltetés a Mestertől megbízást kapni. Még ha az kicsit kellemetlen is. - Kutyát játszani milyen könnyű is; csak tisztára kell nyalogatni valaki szebbik felét, és máris szerencsénk jobbára fordul... hat. Nem szeretem az ilyet.
- Azt sem tudom, mit kell csinálni? Tudod, hogy mit kell csinálni? Világosítsál fel, mit kell csinálni, és akkor tudni fogom, mit kell csinálni. - Követelőztem, mint egy óvodás, hogy legalább valami hasznosat is csináljon Adeluszka kakifoltos szájával.
- Ne rám nézz Szerencsevadász Ez a te céhes ügyed. Jobb egyébként a Blue Begasus mint a Titan Nose? - Kikerülte a választ. Vagy nem tudja ő sem, vagy csak nem akarja elmondani, mert egy önző fráter. Az utóbbira szavazok.
- Jobb hát. Szebb lányok, barátságosabb emberek, és egy .... furcsa mester. De miért nem tudnál felvilágosítani? Nem azért vagy itt, amiért, minden bizonnyal én is? Mert ha nem azért lennél itt, akkor nem lennél itt egyáltalán; túl nagy véletlen lenne, ha te félútig utaznál úszhatnék miatt. - Fordultam vissza az előzőleg feltett kérdésembe, mert biztos voltam, hogy ugyanoda megyünk, ugyanazért, még, ha ő ezt máshogy is gondolja, mert az a fontos, amit én gondolok, és nem az, amit más. És még én nevezek egyeseket önzőnek.
- Mint említettem Goldmine mester megbízott egy kényes céhes üggyel. Nem hiszem, hogy az én feladatom bármiben is kapcsolódna tiédhez. - Mennyibe fogadunk, hogy mégis? Egy.... szobrocskában?
- Ki tudja... mondjuk, lehet mégse. Igazából ez jó is így. - Mondtam, kicsit felvidulva ettől, mert mi van, ha tényleg csak a hajóút lesz egyetlen közös élményünk a túra során?
- Igen. Könnyen lehet, hogy ezúttal csupán itt a hajón leszünk társak, és útjaink más merre vezetnek a szigeten. - Háááát persze, hááááááááááááááááát perszeeeeeee. Úgy látszik nem sikerült önmagamat meggyőznöm legutóbbi megjegyzésemmel.
- Reménykedjen az ember? Neeeeeeeeem, túl szép lenne, hogy igaz legyen. - Gyorsan elhessegettem magamtól a szép kilátásokat, mert, ha nem számítok jóra, akkor nem fogok csalódni.
- Jó tudni, hogy még a régi a humorérzéked. Mire ez a nagy stílus váltás? - Öh, ezt előbb meg kellett emésztenem, mire rájöttem, mire gondolt: a ruhámra. Mert, ha a humorérzékem a régi, akkor az nem változott, csak a gönceim változtak.
- Drága dolog a felöltő, és olyan gyakran kell cserélnem, hogy elegem lett belőle. Szeretem a jó ruhákat, de ez nevetséges, hogy egy mágusi élet milyen hatással van az ember gardróbjára. - Panaszkodtam, mint egy igazi céhembeli, bár akkor azt is megkérdeztem volna, hogy tetszik e neki az új stílusom, és nem túl kócos e a hajam. A sminkről nem is beszélve.
- Pedig volt egy időszakod amikor nagyon elhagytad magad. Örülök, hogy azt már a múlt. Jót tett neked a Pegasus. - Az apám vagy, vagy mi a fene? Straaaaaaaagoooooo, éééén vagyok az apááááááád. A hátam libabőrös lett; elég nekem apából egy, az is soknak bizonyult.
- Egy kisasszony tett jót nekem, aki történetesen a Lovacskákhoz tartozik. - Igazítottam ki. Erre bizony nagyon érdekesen, sőt zavaróan reagált.
- Oh. Ez is egy örömteli fejlemény. Gratulálok nektek Strago. Kívánom, hogy még sokáig legyetek együtt. -
- Heeeeeeee? - Gyanúsan néztem rá. Miért viselkedik úgy, mint egy ... nem is tudom mi? Nagyon nem tetszett ez nekem, inkább legyen tudálékos, semmint ilyen nyálas, és ... valamilyen.
- Mi a baj szerencsevadász? - Te vagy a baj, aranyapám.
- Seeeemmi, seeeemmi. - Visszafordultam a tenger felé, inkább felhagyva a kommunikációval, mert éreztem, hogy rövid úton fel fogom bosszantani magam. Vagy ő engem.

Hunyorogva álltam a ragyogó napsütésben a Garage Island kikötőjében. A mi kompunk az egyedüli nagyobb hajóként horgonyzott. A többi mind kisebb vitorlás jacht volt, esetleg nagyobb csónakféleség. Az utasok még javában szálltak le a kompról és én hagytam, hogy az áradatuk magával sodorjon. A mólón még csak most jelentek meg kikötői munkások és mágusok akik a hajó rakományát kívánták partra rakni, köztük a sok mágikus járművet, amikkel versenyezni kívántak.
Lehet később én is megnézek egy versenyt, határoztam el magamban. Például Pandaman következő futamát. És ha már itt vagyok ezen az egzotikus szigeten, talán van itt még érintetlen része a természetes élővilágnak ahol nincs valamilyen versenypálya. Néhány trópusi szigeten készült festmény igazán feldobná a céhházbeli szobámat, és nagyszerű ajándék lenne a barátaimnak.
Annyira lekötött az ötletelés, hogy már csak akkor figyeltem fel a zsebtolvajra amikor már késő volt. A fiatal viseletes ruhákat hordó srác mellém lépett és belenyúlt a táskámba, és bizony legnagyobb meglepetésére könyékig eltűnt benne. Nem számított rá, hogy a kicsi szütyőm belül sokkal tágasabb mint kívül.
Pár pillanatig értetlenül, és bambán meredt rám, aztán villámgyorsan kirántotta a kezét és futásnak eredt.
Megállj csak! Materia High! - A sárga téranomália megjelent a levegőben és a zsebtolvaj elé lebegett, és mielőtt még kitérhetett volna előle, gyorsan ráformáztam, lehetetlenné téve a szökését.
- Hé maga ott mit művel!? - kiáltott rám egy erélyes hang. Egyből odafordultam és láttam ahogy két férfi szalad felém. Teljesen különböző színes ruhákat viseltek. Ám a felsőtestükön átvetett, kitűzővel ellátott egyen szalag egyértelművé tette, hogy ők a helyi rendfenetartók közé tartoznak. Fegyverzetük egy kardból, és egy pisztolyból állt. Valamit a jobb kezükön különös, kis lakrimákkal kirakott kesztyűket viseltek.
- Ez a fiú megpróbált kirabolni, és aztán elmenekülni. Nem hagytam. A lopás súlyos bűn. - válaszoltam a rendfenetartóknak.
Feltűnt, hogy a kardok markolatába is kis lakrima golyókat foglaltak, méghozzá, úgy hogy könnyen ki lehessen őket venni. Így már értelmet nyert a kesztyűben az a sok kicsi lakirma. A kardok a bennük lévő kristálytól függően nyilván más-más mágikus képességgel ruházták fel a fegyvert a helyzettől függően.
- Értem. - felelte lassan az egyik őr. Kesztyűjén megvillant az egyik kő és megérintette a materiamat ami szerte foszlott. Meglepetten, és félelemmel vegyes tisztelettel néztem a kesztyűre.
Még nem láttam olyan mágikus tárgyat, ami ilyen könnyen hatástalanít egy varázslatot. - Mi történt kölyök? - mordult rá az őr a fiúra. A nálam jó 6 évvel fiatalabb kamasz végül hebegve habogva válaszolt az őr kérdéseire. Úgy éreztem ez a jelenet és ez a beszélgetés már számtalanszor lejátszódhatott, csupán a kirabolt személye volt más és más.
Az őr végül adott egy józanító pofont a kölyöknek és szélnek eresztette. Csodálkozva néztem a gyorsan felszívódó zsebtolvaj után. - Nem akarja letartóztatni? - kérdeztem megrökönyödve.
- Miért? Nem lopott el végül semmit nem igaz? Meg ha be is vinnék nemsokára úgy is kiengednék. Kis piti zsebtolvaj, -legyintett az őr én pedig teljesen elképedtem ilyen mértékű lazaság láttán. Ha a lopás itt bocsánatos bű akkor mi számít komolyabbnak? Tettem fel magamnak a kérdést. Megkísértett a gondolat, hogy ezt a városőröknek is feltegyem, de végül inkább mást kérdeztem tőlük: - Merre találom a helyi őrposztot?
- Fel akarja jelenteni ezért a kis stikliért? - kérdezte a csodálkozva az őr.
- Nem – visszakoztam gyorsan, mire a két őr megnyugodott. - csupán a vezetőnek hoztam egy üzenetet, az egyik fogoly ügyében.
- Rendben van. Könnyen meg fogja találni a Felxi and Road kétkerekű szalon mellett lesz a főutcán, közvetlenül a Rollig Stars hotellel szemben a főtér és a piac közelében.
Köszönöm a segítséget uraim, további jó munkát. – köszöntem el az őröktől és nekivágtam a városnak.
Garaga Island több mint furcsa volt számomra. Még sose voltam olyan helyen ahol az épületek és az utcák ennyire feltűnőek lettek volna. Minden csillogott, és túl volt díszítve az én ízlésemhez. Egymást érték a világító mágikus feliratok, hirdető szövegek, és rikító illúzió-varázslatok amik mágikus járműveket, vagy épp egy egy bolt áruinak másolatát vetítették ki az utcára.
Hamar megtaláltam a tengerre néző hotelt, ami messze a többi épület fölé magasodott. A sok ragyogó épület között pedig szinte elveszett a szürke, és jellegtelen varősőrség három emeletes kapitánysága.
Bementem az épületbe ahol elég sokan voltak. Főleg varázslók, vagy kereskedők, akik az íróasztaloknál ülő őrökkel vitatkoztak. Egy sebesült, és megbilincselt varázslót pedig épp fel kísértek az emeletre, ahol ezek szerint a cellák lehettek.
Az előttem lévőket elnézve levontam a következtetést, hogy még itt leszek egy darabig. Húztam egy sorszámot, és leültem rajzolgatni. Egy óra múlva, mire sorra kerültem a lapomon már két őr, és három panaszkodó varázsló karikatórája díszelgett.
- Miben segíthetek – kérdezte barátságtalanul a tiszt.
- Egy üzenetet hoztam az elöljárójuknak. - Adtam át Goldmime Mester levelét. - A nevem Adelus Morningway a Quatro Cerberus mágusa vagyok. Egy céhtársam, Pandaman szabadon eresztését szeretné a céhmester kérvényezni.
- Áh a Pandafejű miatt jött – csillan fel a tiszt szeme. - Várjon egy keveset. Elviszem a levelét a kapitánynak. - állt fel a székéből.
Ezúttal nem sokat kellett várakoznom, a tiszt visszatért egy másik őrrel a nyomában. - a kapitány elfogadta a céhtársuk szabadon eresztését. Patric felkíséri a cellákhoz.
A fiatal őr mellém szegődött és felmentünk a lépcsőn a második emeletre. Amennyire megfigyeltem a helyi rendfenetartók a cellákat kombinálták a rúnamágikus védelemmel. A másodikon elindultunk az egyik folyosón. Kétoldalt nagy cellák sorakoztak, amikben cellánként olyan három-hat ember ücsörgött. A leghátsóból vad hangzavar hallatszott. Valaki, volt is egy sejtésem ki épp egy történetet mesélt, de olyan hangerővel, hogy nem csak a cellatársai, hanem az egész cellablokk őt hallgatta.
- ...És akkor levettem a sisakomat. A lány majdnem elalélt mikor meglátta, hogy milyen arcom van. Messze nem erre számított azok után képzelhetitek. - nevetett fel nagy hangon a történetet mesélő harsány férfi. Szavait vidám nevetés kísérte – Alig tudott ellenállni a férfias csáberőmnek. Persze a hölgy igazi úrilány volt, és elutasította az éjszakára tett férfias ajánlatomat. Nagy kár nagy kár, de hát egy úrhölgy tudja mi az illem, még akkor is ha egy jóképű férfi menti meg a banditáktól igen VAD küzdelem után.
- Nem lehet Panda koma, hogy a fejedtől ijedt meg a te hölgyet?
- De az is lehet Petitó. Pedig egy igazi férfit az ereje és a tettei jellemeznek. Ettől VAD valaki. - vágta rá Pandaman, szavait pedig nevetés és helyeslés követte az egész cellablokkban. Mire odaértem az őrrel az utolsó cellához már én is mosolyogtam.
- Helló Pandaman – köszöntem rá. Csönd ereszkedett a cellára, és elhalt a nevetés.
- Morningway! Te ajándékoztad nekem születésnapomra azt a festményt, ami engem ábráról! Hogy vagy cimbora? – nyúlt át a rácsokon és megrázta a kezemet.
- Jól köszönöm. És te? Jól tartanak a szigeten? - Kérdeztem és hátra léptem, hogy szemügyre vegyem Pandamant. Céhünk hírhedt figurája elmosolyodott. Vagy legalábbis szerintem mosolygott. Nehéz volt kiigazodni a pandamedve szerű arcán. A furcsa pandaszerű fejétől eltekintve Pandaman teljesen normálisan nézett ki. Erős, nagydarab férfi volt, erős, szívós ruháit most könnyű piros sortra, és sárga ingre cserélte, ami persze kigombolva lengett rajta. - Ó één jól meg vagyok. Ezt nézd! - azzal megmutatta a hatalmas serleget, amit a versenyen nyert – lenyűgöző nem? Mostantól minden évben eljövök versenyezni. A győzelmi sorozatom nem szakadhat meg.
- Mindenki szurkolt neked a céhben, és újra-meg újra megnéztük a győzelmedet. A mester küldött. Elintézte, hogy kiengedjenek.
- Mi? kiengednek? Máris? Úgy értem..- Pandaman zavartan elhallgatott és a trófeáját kezdte el tanulmányozni. - Nem kéne még itt maradnom? Úgy értem az a sok papírmunka és a többi. Még pár hét biztosan nem? -kérdezte a kísérő őrtől.
- Nem uram ön szabad – erősítette meg szavaimat az őr is – hátul visszakaphatja az elkobzott tulajdontárgyait és a motorját.
- Ő... nem lehetne, hogy még itt maradjak egy kicsit? Olyan jól összebarátkoztam a fiúkkal nem igaz? - szavait harsány helyeslés követte az egész cellablokkban.
- Nem akarsz kiszabadulni? - kérdeztem megrökönyödve.
- Figyelj Morningway. Az a helyzet...uram nem beszélhetnék a céhtársammal kicsit négyszemközt?
- De, beszélhetnek. Elviszem magukat az egyik látogatói szobába.
Így is tettünk és az őr bekísért minket egy üres, helyiségbe ahol csupán egy asztal és két szék volt.
- Valami baj van? – kérdeztem kissé aggódva Pandamantól, aki kicsit idegesnek tűnt. Céhtársam még ide is magával hozta a trófeáját, és azt nézegette fényezgette szótlanul.
- Úgy is lehet mondani. Volt az a csetepaté. - szólalt meg végül.
- Tudunk róla. De Goldmine elintézett mindent.
- Azt nem is kétlem nem is ott a probléma. Hanem a kocsmai bunyó okánál.
- Miért mi történt?
- El akarták venni a kupámat és én nem hagytam.
Pandamant ismerve én inkább valami félre sikerült nő ügyre számítottam.
- Miért akarta volna bárki is elvenni a jogos trófeádat? - Értetlenkedtem.
- Ha én azt tudnám – tárta szét a karjait. - Biztos az értéke miatt. Igen csinos darab ám. Vagy egy vetélytárs akart így bosszút állni. Minden esetre nem hagytam magam, és verekedni kezdtem de úgy istenigazából.
És ezért zártak be.
- Igen.
- És miért nem akarsz kimenni?
- Mert attól félek, hogy megint megtámadnak. Itt biztonságban vagyok.
Kellett pár perc mire megemésztettem az utolsónak hallott mondatot. Pandaman, céhük egyik legendás kocsmai bajkeverője, és egyik legférfiasabb tagja fél? Az egész teljesen képtelennek tűnt számomra. Pandaman a róla szóló történetekben még a túlerővel szemben is bátran állta a sarat, és a szörnyektől sem riadt meg.
- Ezt nem értem. Kik támadtak meg?
- Nem tudom. Sokan. Ami azt illeti eléggé be voltam rúgva. Ugye a győzelmi lakoma és ivászat. Egy hölgy fel is jött volna a szobámba egy VAD éjszakára de akkor csapott be a ménkű. Öten voltak, vagy inkább nyolcan? . Olyan helyieknek tűntek. Vagy inkább turistáknak? Nem emlékszem. A trófeámat akarták. Ezt mondták is. Nem hagytam magam és verekedni kezdtük. Jó móka volt eleinte. De aztán jött valaki aki erősebb volt nálam. Megidéztem medve erejét, de még úgy is padlóhoz vágott. Nem sokra emlékszem innentől. Csak szorítottam a serlegemet míg meg nem jöttek a zsandárok és be nem hoztak ide. Ha kicsit később jöttek volna...Figyelj Morningway, kérhetek egy szívességet mint cerberus a cerberustól férfi a férfitól?
- Természetesen Pandaman.
- Helyes. Gyanús nekem ez az egész ügy. Szeretném ha utána járnál, hogy kik és miért akarják a trófeámat. Tudni akarom i történt aznap este a fogadóban. Kideríted nekem?
- Hát persze. Számíthatsz rám.
- Ez a beszéd kölyök – vidult fel és egy újabb pandamosolyt villantott felém. - Bocsi, hogy nem emlékszem szinte semmire arról az estéről. Tudod, hogyan kezdj hozzá?
- Igen. Azt hiszem az első dolgom az lesz, hogy beszélek a fogadó csaposával, és vendégeivel. Biztos lesz köztük olyan aki józanabb volt nálad azon az estén.
- jó terv Mornongway – nevetett fel Pandaman és vállon veregetett. - Ha ezt elintézed, jöhetsz velem egy kört a mágikus kétkerekű járgányomon. - ígérte csillogó szemmel.

A szigetre érkezvén szinte azonnal méregetni kezdtem a körülöttem levőket. Igyekeztem kitalálni, hogy ki lehet majd az ellenfelem a versenyen, több kevesebb sikerrel. Rengeteg mágus volt jelen a tömegben, de talán annál is több egyszerű ember, aki a versenynek szentelte életét. A tömeg egyként mozdult a sziget közepén levő pálya felé. Mindenfelé füstölő kerekek és roncsok voltak a fákba és a sziklákba ágyazva. Ahogy figyeltem a tájat önkéntelenül is mosolyra fakadt a szám.
~Érdekesnek ígérkezik ez a megbízás.~ gondoltam miközben egy füstölgő roncs mellett sétáltam el. A pályák mellett rengeteg stand állt ahol ételt és italt lehetett kapni. Mind a nézők, mind a versenyzők tömegesen rohamozták ezeket a standokat a finomabbnál finomabb falatokért. ~Ha jól tudom fel kell valahol iratkozni erre a versenyre.~ a gondolataimba merülve ballagtam a tömegben, néha több embernek is nekiütközve, de egyikük sem törődött velem, ahogy én sem velük. A kétkerekűmet magam mellett tolva igyekeztem felkutatni azt a helyet ahol a versenyre lehetett jelentkezni. Egészen addig elmélkedtem ezen, mígnem a versenypályához nem értem. Hatalmat vas korlátok és szalagok akadályozták meg hogy a nézők bejuthassanak a pályára. Éppen egy verseny zajlott, így megálltam egy pillanatra, hogy megfigyeljem a trükköket és technikákat amelyeket egy ilyen versenyen használnak. A versenyzőket szinte alig lehetett szemmel követni olyan gyorsan száguldottak. Miközben zajlott a verseny a kommentátorok izgatottan narrálták az eseményeket és a közönség többször is felkurjantott, mikor a kedvenc versenyzője éppen valami látványosat tett. A versenyszám amiben indultak igencsak érdekfeszítő volt. A mágia használata engedélyezett volt, így a versenyzők szabadon támadhatták egymást. A nagy kijelzőn amely a köröket számlálta nem láttam megszabott mennyiséget amelyet teljesíteni kellett volna és a számláló már a harminckettedik körnél tartott. ~ Szóval addig mentek míg a végén csak egy marad.... érdekes.~ vigyorodtam el. Hátat fordítottam a versenyzőknek mikor egy nagy robbanás hallatszott a pályáról. Valakit éppen most robbantottak darabokra, reménykedtem vigyorogva, majd elindultam a lelátók alatti úton, hogy megkeressem azt a sátrat ahol fel tudok iratkozni a versenyre. Pár versenyruhás fazon éppen előttem sétált, miközben egymással társalogtak.
- Fantasztikus volt az előző futam.
- Jah. Láttad milyen időt futottam a negyedikben?
- Csúcs volt ember, mit szólnál ha jelentkeznénk egy második futamra még ma.
- Benne vagyok, úgy sem kell sokat gyalogolni, mióta közelebb hozták a sátrat a stadionhoz. -
- Ha jól tudom a nyugati bejáratnál van a legközelebbi ugye?
- Jaja pont arra.- Mutatott az egyik út felé amely kivezetett a stadionból. Ezután kacarászva elindult a haverjával az megadott irányba, én pedig követtem őket. Valóban úgy lett ahogy a fickó megjósolta, a stadion bejáratánál ott állt egy hatalmas fehér sátor, előtte pedig egy hosszú kígyózó sor. Az unalmas része a dolognak, csak most jött, mivel nem kaszabolhattam le mindenki előtt a sorban állókat így, ki kellett várnom, míg nem én jöttem. Szó szerint megőrített a várakozás. Mire sorra kerültem, már enyhén őrült mosoly fagyott az arcomra és remegett a kezem is. Az egyik helyi alkalmazott zökkentett ki az állapotomból.
- Miben segíthetek?- kérdezte a fiatal srác. Megrázva a fejem zökkentem ki, majd mosolyogva válaszoltam.
- A legközelebbi versenyre szeretnék jelentkezni. - mondtam mézes mázos hangon, hogy ne keltsek gyanút.
- Rendben írd a nevedet az alá a versenyszám alá ahova jelentkezni szeretnél, majd még kérnék ide is egy aláírást.- Elém rakott vagy féltucat lapot, én pedig egyesével bejelöltem a mágikus küzdelmes versenyszámot, majd aláírtam a nevem, ezután egy kiáltványt írtam alá, ahol saját felelősségre szállok versenybe a többiek ellen. Nem értettem a lényegét ennek a sok aláírandó papírnak, hiszen mi másért jöttek volna ide a versenyzők ha nem a veszély miatt?
~ És még mennyi veszély leselkedik rájuk.~ Vigyorogva elővettem pár éles fémtüskét a zsebemből mikor kiléptem a sátorból majd eltéve őket indultam el a stadion felé.

A sziget, melyen a nagyszerű akármi történni fog, egy átlagos szigetnek bizonyult, pálmafákkal, tengerparttal, homokkal, és hasonló nem mindennapi, és megdöbbentő látványosságokkal megspékelve. A monokinis, illetve anélküli lányok, bánatomra hiányoztak, pedig akkor már jó napom van, ha ilyen emberi egyedeket látok. Igen, legutóbb, amikor monokini nélkül láttam egy lányt, az beszabadult a fürdőszobámba, majd utána a hálószobámba, és utána........ szóval igen. Elköszönni nem volt időm; nem mintha akárkitől búcsúzni akartam volna, de, ha lett volna szándék, akkor az meg lett volna hiúsítva, mert Rega azonnal megfogott a pillantásával, jelenlétének pórázát nyakam köré tekerte, majdnem belefulladtam a veszélyérzetbe, és elindultunk a civilizáció egyetlen jelei felé, melyek sátrak voltak. A meglepően jó állapotban lévő motorbicikli engedelmesen követett minket, ami helyes dolog volt tőle, Regának én sem mondanék nemet, micsoda dolog lenne, ha egy mesterséges vastákolmány ellenkezni tudna olyasvalaki ellen, aki lelki erejével sétáltatja az embereket. Szégyellném magam, bevallom.
Orromat természetellenes illat facsarította sokfelé, aminek forrása nem maradt sokáig a homályban: roncsok. Nem is kevés. Lépten-nyomon fémkupacok hevertek fáknak ütközve, vagy csak úgy a semmi közepén, de ez látszólag csak engem zavart. Mire magamhoz tértem első szájtátásomból már körbe voltam véve emberekkel, és élettel; nem tudom, hogyan csinálták, de szerintem ez beleillik az előre eltervelt, csoportos elkövetés kategóriájába. Igyekeztem rekordidőn belül összerakni az egy meg egyet, de csak nagy nehezen jött ki az eredmény, melynek még örülni sem tudtam. Versenyzés. Bizony erre lettem ítélve; megvadult szabónkkal vállvetve kell majd valamit alkotnom, mert én nem tudok ilyen járgányt vezetni, bár, mivel az idefelé tartó hullámvasutazás bebizonyította, hogy nem igazán vagyok cselekvőképes, ha Regával kell utaznom, nem tudom, mit akarhatnak tőlem. Dobáljam majd meg homokkal az ellenfeleket? Lesz nekem elég bajom a gyomrommal, köszönöm szépen. Így viszont már egy fokkal világosabb volt, miért van másnál is hasonló két kerekű, mint nálunk: ők lesznek a vetélytársak. Mondjuk, ez sem egy szívmelengető tény, ugyanis kiszúrtam egyet, akinek olyan arckifejezése volt, mint akit most engedtek volna az elmegyógyintézetből.... hogy egy másikba küldjék. De útközben "véletlenül" elkallódott.
Rengeteg stand volt elszórva körülöttünk, mindegyikben izgatott vendégek, potenciális, illetve aktuális nézők rejtőzködtek, és nekem volt egy kellemes egyed órám, mert, ha monokinis lányok nem voltak, de a bikinit még be merték vállalni. Regáról lepattant nem csak a napfény, de a füstölgő fémkupacok, a bolond kinézetű ellenféljelöltek, és a bombázók is. Nem értem ezt az embert, soha nem is fogom érteni, és addig jó, ameddig nem üvöltöz, mert akkor mindig megsért valakit, és céhtag híján én leszek kénytelen elszenvedni ezt a kellemetlen állapotváltozást. Szerencsémre ennek az ideje még nem jött el. Behatolt egy sátorba, hogy ő majd jelentkezik, én maradjak és figyeljek a motorra. Egyszerű terv, könnyen kivitelezhető, és nem kell feleslegesen megerőltetnem az agyamat. Minden olyan pillanatot szeretek kiélvezni, amikor nem kell semmi specifikusra kényszerítenem szürkeállományom és arra használom, amire akarom. Én most azt akarom, hogy szemeim formákat nézzenek, amik kerekek, és ugrálnak. Agyam engedelmeskedik, szemeimet körbeforgatja, és nem áll meg, míg körülbelül húsz különböző méretet, és színt be nem fogadott. Ezeket most elraktározzuk szépen, mert tudom, most egy jó ideig ezekből kell majd táplálnom szellemi erőmet.