Magánküldetés: Az Igazi Szellemírtók

Tárgy: Magánküldetés: Az Igazi Szellemírtók Szomb. Ápr. 21, 2012 5:35 pm

Az Igazi Szellemírtók!

Szint: D
Jutalom: Szint függő

Az alábbi felhívást talán már sokszor láthattátok viszont a céhtáblán, hiszen mindig vissza-visszatérő munka:
/A sötét céheknek is eljuttatták, de eddig a részükről nem érkezett visszajelzés./

"Tisztelt Céhek!
Rátermett mágusok jelentkezését várjuk, akik nem ijednek meg semmiféle kihívástól. Természetesen jelentős összeggel honoráljuk a segítségüket, amennyiben megoldást találnak a problémánkra. Ha sikerült felkeltenünk az érdeklődésüket, kérjük keressék fel Erában a Kelet Fiorei Társaságot!
Tisztelettel: Bela Blacksmith, a Kelet Fiorei Társaság főtitkára. "

Amennyiben felkeltette az érdeklődéseteket, akár a céhetek tagjaitól is kérdezhettek a küldetés miben léte felől, hiszen már számtalan mágus próbálta kisegíteni a KFT-t, de eddig mindenki kudarcot vallott. Ezt a megbízást úgy is hívják, hogy a " Három éves átok". A becenevét onnan kapta, hogy már 3 éve visszatérő vendég a céhekben. Ha informálódtok egy kicsit, hamar megtudhatjátok, hogy a munka lényege egy, az évszázadok óta elhagyatott, kísértetjárta területről kell kiűzni az állítólagos " kísérteteket". Többet ők sem tudnak. Posztotok záruljon egy mondatvégi írásjellel, valamint az írásjel előtt még azért érkezzetek meg a cég központjához. Ha akartok akár össze is futhattok, de ezt nem erőltetem így az elején.

- Franc! – kiáltottam fel, majd jó erősen belerúgtam egy sörös dobozba, mely kimondottan rossz hangulatomban keveredett elém. Dühömben az elrúgott doboz lángra is kapott, majd szép nagy ívben berepült egy kisebb tömeg közepére, melynek tagjai sikoltozva, hangos kiabálás közepette rohant el onnan.
-Franc! – ismételtem, dühömben a könnyem is kicsordult, kezemben pedig egy összegyűrt, szétcincált, majd újra összeragasztott levél szakadozott maradványait szorongattam.
- Utálom, bár felfordulna! – túl hangosan beszéltem, az utamba keveredők mind nagy ívben kerültek el. Jól is tették. Nem sűrűn vagyok olyan, mint ebben a pillanatban, de amikor mégis felszínre törnek az indulataim az koránt sem egyszerű, főleg nem megélni. Nincs rosszabb annál, mikor egy alacsony lány teli torokból ordít valakivel az utcán, mikor az igazából nem is csinált semmit sem, ráadásul olyan artikulátlan, ormótlan hangnemben, hogy még a kőszikla is könnyekben törne ki. És természetesen ezt csak egy ember tudja kihozni belőlem: Kurk, az a szemét.
~ Eszméletlen, hogy képes magát a mesteremnek nevezni. Mester? Hah, egy nagy frászt! Csak egy gyáva alak.~
Nagy mérgemben észre sem vettem, hogy egyenesen a céhház előtt csörtettem el, már épp be akartam fordulni a sarkon, mikor megtorpantam, majd némi habozás után visszafordultam és besétáltam az ajtón.
- Munka, munka, valami tetves munka kell, vagy megőrülök. Nem is akarok arra az idiótára gondolni! – szinte futva közelítettem meg a falat, melyen az aktuális munkalehetőségek voltak kitűzve.
Rövid keresgélés után aztán megakadt a szemem egy hirdetésen:

"Tisztelt Céhek!
Rátermett mágusok jelentkezését várjuk, akik nem ijednek meg semmiféle kihívástól. Természetesen jelentős összeggel honoráljuk a segítségüket, amennyiben megoldást találnak a problémánkra. Ha sikerült felkeltenünk az érdeklődésüket, kérjük keressék fel Erában a Kelet Fiorei Társaságot!
Tisztelettel: Bela Blacksmith, a Kelet Fiorei Társaság főtitkára. "
- Nocsak! Azt nem is említik, hogy mi a munka! – vakartam meg a fejem tanácstalanul. Körbenéztem, hátha van aki tud róla valamit. Végül jobb ötletem híján odatelepedtem a pulthoz, ahol Richard nagyban törölgette az amúgy is tiszta poharakat.
- Alice, rég láttalak! Mi a helyzet? – kérdezte barátságosan, mire akaratomon kívül is elmosolyodtam.
- Semmi különös, de ezt nézd meg! Tudsz erről valamit? –felemeltem a felhívást, majd meglengettem a csapos orra előtt.
- Könnyebb dolgom lenne, ha nem mozgatnád. – kivette a kezemből a lapot és vetett rá egy pillantást, de szinte azonnal vissza is adtam.
- Szóval visszatért a " Három éves átok". – sóhajtott, miközben egy új poharat kezdett el suvickolni.
- „ Három éves átok”? Az meg mi a szösz?
- Nos, ez a munka háromévente újra és újra visszatér céhekbe. Jó pár mágus próbálta már a Kelet Fiorei Társaságnak segíteni, de eddig egyik sem volt sikeres.
- Aha, ez tök állat, de mi a munka, pert arról persze nem szól a fáma.
- Egy helyről kéne elűzni a kísérteteket, amik már évszázadok óta ott rontják a levegőt.
- Kísértetek? Hah, tuti megint egy rakás ember az, szellemek nincsenek!
- Meglehet. Ennél többet én se tudok. – Még egyszer szemügyre vettem a hirdetést, aztán összetekertem a lapot.
- Megyek, megnézem magamnak ezeket a szellemeket.
- Rendben! Sok sikert!
Gyors búcsút vettem a csapostól aztán egyiklábam itt, a másik ott, már kint is voltam az ajtón.
- Red Carpet! – a lángszőnyeg a magasba emelt. Ilyen módon gyorsabban értem oda a pályaudvarra, mint gyalog.
Felszálltam az első Era-ba induló vonatra, mely pár órán belül csikorogva le is fékezett a pályaudvaron.
Nem sokszor voltam Era-ban fogalmam se volt róla, hogy mi merre van, ezért gyors útbaigazítást kértem… nem is, követeltem az egyik jegypénztárastól, aki gyorsan rajzolt nekem egy térképet.
- Hát nem egy piktor az tuti… mi az ördög ez?! – Nagy nehezen kihámoztam a firkálmányból, hogy merre is kéne mennem, így pedig nem kellett több húsz percnél, hogy megtaláljam a keresett cég központját. Résnyire kinyitottam az ajtót, úgy szóltam be.
- Hé! Van itt valaki?

- Monaaaaa Reggeli! - zengte be a szobát Nati csilingelő hangja.
- Csak még öt percet..- mormogtam egy hasra fordulás kíséretében.
- Ki fog hűlni az étel.
- Hidegen is jó.
- Na most erre nem érek rá, úgyhogy itt is hagylak. Szia! Majd jövök. - tipegett ki az ajtón, én pedig újra megfordultam. Az ágyon szétterpeszkedve próbáltam visszasietni "Álomvilágba", kevés sikerrel. Nagyjából negyed óra forgolódás után úgy döntöttem mégis felkelek, és megeszem a kaját, amit a drága itt hagyott nekem. A bundáskenyér meg a tea gyorsan lecsúszott és gyomrom jelezte, hogy enne még, de mivel nem volt már több, a hűtő felé vettem az irányt. Kivettem egy joghurtot, meg a fiókból egy kanalat, és elmajszoltam a desszertet.
Most, hogy tele a pocak, már indulhatok is! Várjunk... Előbb át kellene öltözni. Akkor irány a szekrény, és keressünk valami hordható göncöt.
- Mekkora kupi van már itt... - zsörtölődtem. Nati biztos lecsavarja a fejem ha meglátja, hogy széttúrtam az összes ruhát. Rövidnadrággal és pólóval felszerelkezve indultam el otthonról és a céh felé tartottam, hátha összefutok a többiekkel. Mint mindig, most is elég sokan voltak odabent, de se Arlene, Naomi vagy Nati nem volt ott.
- Akkor most mit csináljak? Hmmm... - arra jutottam, hogy keresek valami munkát, ezért odasétáltam a falhoz, amire ugye ezeket kitűzik, és nézelődni kezdtem. Még sokáig tartott mire kibogarásztam a szavakat, de végül is találtam egy érdekes küldetést.

"Tisztelt Céhek!
Rátermett mágusok jelentkezését várjuk, akik nem ijednek meg semmiféle kihívástól. Természetesen jelentős összeggel honoráljuk a segítségüket, amennyiben megoldást találnak a problémánkra. Ha sikerült felkeltenünk az érdeklődésüket, kérjük keressék fel Erában a Kelet Fiorei Társaságot!
Tisztelettel: Bela Blacksmith, a Kelet Fiorei Társaság főtitkára. "

- Ez jó lesz! - téptem le a papírt a rajzszögekről és mentem Lizhez szólni, hogy elviszem.
- Liiiiz~! Ezt elvinném!
- Rendben. Mutasd csak. - mosolygott. Elvette kezemből a felé nyújtott papírt, és a mosolya bizonytalan lett. - Mona... biztos ezt akarod elvinni?
- Igen, miért? - mi baja lehet ezzel?
- Nem hallottál még erről a küldetésről igaz? - megráztam a fejem. - Már egy ideje kering ez a papír. Pontosabban három éve. Mivel eddig senki nem tudta teljesíteni, elkeresztelték a "Három éves átok"-nak. A hangsúly azon van hogy SENKI.
- És azt is tudod mi a feladat? - érdeklődtem. Milyen menő lenne már, ha nekem sikerülne megcsinálnom!!! Kicsit meglepődött, hogy továbbra is érdekel.
- Hát,.. valami kísértet járta, elhagyatott helyről kell elűzni a szellemeket. Sajnos többet nem tudok róla.
- Ó ha tudnád mennyit segítettél! Akkor én balra el. Szia!
- Járj szerencsével!

**************
- Hogy ez a vonat milyen kényelmetlen volt... - panaszkodtam az állomáson Erában. Jó nagy ez a város.... Kész útvesztő. - Elnézést! - szólítottam meg egy idős férfit az utcán.
- Miben segíthetek? - sikerült ezt a kérdést úgy feltennie, hogy a hideg futkosott tőle a hátamon.
- Ő... Ezt a... Kelet Fiorei Társaságot keresem. Megtudná mondani merre van?
Végig mért, majd elnézett jobbra és a mutató ujjával egy nagy épületre mutatott.
- Az lesz az.
- Ó nagyon köszönöm. Viszlát! - ez az alak hátborzongató. Na mindegy, legalább most már tudom hová tartok. Biztos jó helyre jöttem, hisz az ajtó felett egy hatalmas tábla hirdette, hogy ez a KFT központja.

Egy szokatlanul hideg, tavaszi éjszakán történt, hogy alulöltözve aludtam el a nyitott ablak mellet, s ezért megbetegedtem. Az orromból minden ötödik percben annyi váladék termelődött, hogy ki kellett fújnom az orromat, vagy egy nagyot kellett szippantanom a levegőből. Ennek hatására orrom alma pirossá színeződött, amiért kissé elszégyelltem magam az utcán járva. Nem tetszett ez a helyzet, már csak azért sem, mert a mellé társuló magas láz mindent megnehezített nekem. Barátok és rokonok nélkül még ebben a sarokba szorított helyzetben is magamra maradtam. Minden pillanatom egy kihívás volt a szervezetem számára és már mindenem készletem a végét járta. Nem volt más lehetőségem a régen meglátogatott városi népségen keresztülmenve a szintén elkerült céhházba kellett elmennem munkáért. Fejemet lesütve és evvel teljesen elfeledtetve régi nagyképű énemet szaladtam végig az utamon. Piciny piros orrom és védtelen szervezetem teljesen megváltoztatott, amiért természetesen rengeteget bosszankodtam.
Minden rám szegeződő számpárért egy-egy mázsányi súly nyomta a lábamat, ezért pedig az út során egyre nehezebben és lassabban közlekedtem. A bejárattól alig pár lépésnyire már tonnányi súly nyomta a vállamat. Nehezen csaptam ki az ajtót, amiért kivételesen senki nem tekintett rám. A kinn rám kényelmesedő terhek egyesével hulltak le. De korán sem kielégítően gyorsan. Nem szerettem volna válogatni a lehetőségeim közül, ugyanis nem éreztem, úgy hogy elég hamar tudnék végezni. Így nem is kerestem a falon semmit, csak letéptem róla egy lapot.
A papírt végigkutatva csak a helyszínt jegyeztem meg, mert mást nem is nagyon tartalmazott azon kívül. De ez éppen elég volt, ahhoz hogy elinduljak, én pedig nem tétlenkedtem egy pillanatot sem. Visszatérve a barátságtalan területre, újabb zavaró tényező tűnt fel. A nap modortalan és égető sugarai pofátlanul belemásztak az arcomba. S az nem bírta a terhelést és hihetetlenül rákvörössé változott színe. Ha lehet olyat mondani a zavar teljesen eluralkodott rajtam, s ezért nagyon sietősre fogtam a lépteimet. Igazából annyira nem voltam magamnál, hogy azt se tudtam, merre megy a lábam. Egy sötét helyen kötöttem ki, mikor észhez tértem. A házak árnyékot vetettek rám, én pedig a civilizációtól távol erőt vettem magamon. Mivel ezelőtt sosem voltam beteg, így teljesen új érzésekkel szaporodtam és új szokásokhoz kellett folyamodnom. Az új szokásokkal pedig új stílust is szerettem volna avatni.
A rejtekemből kiszökve egy ruhaboltba menekültem, ahol gyorsan kiválasztottam egy szimpatikus ruhát és azt megvásárolva új emberként könnyebben tudtam közlekedni. Így semmi akadálya nem volt annak, hogy elinduljak a dolgomra Erába. Ott semmi említésre méltónem történt, tekintve, hogy mostmár teljesen emberien néztem ki.

/bocsi a késésért és a rövidségért ^^"/

Hölgyeim is uraim!
(dobpergés)
Örömmel jelenthetem be, hogy eme küldetés mától kezdve újra aktív, és részemről gördülékenyen folytatódik tovább... Mindenkinek kellemes játékot, és sok sört kívánok!

Alice-chan: Odabent vagy két tucat öltönyös mászkál, hölgyek és urak vegyesen, mit sem törődve kérdéseddel, illetve személyeddel. Amennyiben beljebb mész, megcsodálhatod a hatalmas előcsarnokot, amit reneszánsz stílusban rendeztek be. A csarnok két szélén, és közepén végig kanapék sorakoznak, amik jó része használatban van. Elég nagy a zsúfoltság.
A csarnok végén egy recepciós pult található, mi mögött három, a cég uniformisába öltözött hölgy áll, és fogadja a látogatókat. Természetesen önön múlik, hogy információt cserél-e velük. Mindenesetre ajánlatos, mivel más nem fog a megfelelő helyre irányítani.
A recepció két oldalánál két-két lift ingázik az emeletek között, megkímélve az emberiséget a lépcsőzés fáradalmaitól.
A recepciónál roppant kedvesek az alkalmazottak, és amint ráér valamelyik, azonnal a rendelkezésedre áll. Miután elregéled neki, miért, mi okból, és kihez jöttél, telefonál egyet, majd pár perc várakozás után közli, hogy a Főtitkár úr az 5. emeleti irodájában fogad.
Rajtad múlik, hogy a liftet használod-e, avagy megkeresed a lépcsőket, és inkább felcaplatsz azon...
...Amint felérsz, egy hatalmas lakosztály fogad, tele műkincsekkel. Lerí a helyről, hogy a tulajdonosa nem mezei pásztor, hanem egy dúsgazdag milliomos.
A lakberendező nyilván mindenből a legdrágábbat, legújabbat szerezte be. A lakásnak is elmenő helyiség közepén egy félkör alakú, ránézésre elefántbőr kanapé, előtte egy asztal.
Pár pillanat múlva megjelenik egy lakáj, és a kanapéhoz kísér, és várakozásra int, míg a többi vendég is megérkezik.

Mona-chan: Amennyiben beljebb mész, megcsodálhatod a hatalmas előcsarnokot, amit reneszánsz stílusban rendeztek be. A csarnok két szélén, és közepén végig kanapék sorakoznak, amik jórésze használatban van. Elég nagy a zsúfoltság, hiszen munkaidő van.
A csarnok végén egy recepciós pult található, ami mögött három, a cég uniformisába öltözött hölgy áll, és fogadja a látogatókat. Természetesen önön múlik, hogy információt cserél-e velük. Mindenesetre ajánlatos, mivel más nem fog a megfelelő helyre irányítani.
A recepció két oldalánál két-két lift ingázik az emeletek között, megkímélve az emberiséget a lépcsőzés fáradalmaitól.
A recepciónál roppant kedvesek az alkalmazottak, és amint ráér valamelyik, azonnal a rendelkezésedre áll. Miután elregéled neki, miért, mi okból, és kihez jöttél, telefonál egyet, majd pár perc várakozás után közli, hogy a Főtitkár úr az 5. emeleti irodájában fogad.
Rajtad múlik, hogy a liftet használod-e, avagy megkeresed a lépcsőket, és inkább felcaplatsz azon...
...Amint felérsz, egy hatalmas lakosztály fogad, tele műkincsekkel. Lerí a helyről, hogy a tulajdonosa nem mezei pásztor, hanem egy dúsgazdag milliomos.
A lakberendező nyilván mindenből a legdrágábbat, legújabbat szerezte be. A lakásnak is elmenő helyiség közepén egy félkör alakú, ránézésre elefántbőr kanapé, előtte egy asztal.
Pár pillanat múlva megjelenik egy lakáj, és a kanapéhoz kísér, ahol már egy másik hölgy várakozik. H ismeritek egymást, kezdjetek beszélgetésbe, ha nem találkoztatok még, itt a ragyogó alkalom.

Kis Dead (kisded! értitek, csecsemő xD) : A cég főhadiszállása elég modern építészeti szellemben épült, tervezője a híres és közkedvelt, Marton Bischop. Az épület maga hat-hét emelet magas, a falak külső burkolását sötétített üveggel oldották meg. (Olyan felhőkarcoló szerű, csak magasság helyett szélesebb.) A míves bejárati ajtó felett hatalmas, díszített cégér, a felirattal: "Kelet Fiorei Társaság".
Odabent vagy két tucat öltönyös mászkál, hölgyek és urak vegyesen, mit sem törődve kérdéseddel, illetve személyeddel. Amennyiben beljebb mész, megcsodálhatod a hatalmas előcsarnokot, amit reneszánsz stílusban rendeztek be. A csarnok két szélén, és közepén végig kanapék sorakoznak, mik jórésze használatban van. Elég nagy a zsúfoltság.
A csarnok végén egy recepciós pult található, ami mögött három, a cég uniformisába öltözött hölgy áll, és fogadja a látogatókat. Természetesen tőlük tudhatod meg a szükséges információkat.
A recepció két oldalánál két-két lift ingázik az emeletek között, megkímélve az emberiséget a lépcsőzés fáradalmaitól.
A recepciónál roppant kedvesek az alkalmazottak, és amint ráér valamelyik, azonnal a rendelkezésedre áll. Miután elregéled neki, miért, mi okból, és kihez jöttél, telefonál egyet, majd pár perc várakozás után közli, hogy a Főtitkár úr az 5. emeleti irodájában fogad.
Rajtad múlik, hogy a liftet használod-e, avagy megkeresed a lépcsőket, és inkább felcaplatsz azon...
...Amint felérsz, egy hatalmas lakosztály fogad, tele műkincsekkel. Lerí a helyről, hogy a tulajdonosa nem mezei pásztor, hanem egy dúsgazdag milliomos.
A lakberendező nyilván mindenből a legdrágábbat, legújabbat szerezte be. A lakásnak is elmenő helyiség közepén egy félkör alakú, ránézésre elefántbőr kanapé, előtte egy asztal.
Akár akarod, akár nem, találkozol az előtted érkező gyönyörű hölgyekkel, s kénytelen vagy beszédbe elegyedni velük. De jól vigyázz, hogy melyik céhtől jöttél, tartsd titokban, hiszen errefelé nem nagyon szeretik a magadfajtákat.

Az ismerkedés mindőtöknek kötelező, természetesen párbeszéd formájában. Posztotok azzal érjen véget, hogy megjelenik a lakáj, és bejelenti a a Főtitkár urat!

Az ajtó túloldalán pezsgett az élet, meg nem mondtam volna, odakintről nem lehetett hallani, pedig bent aztán elég nagy volt a hangzavar. Önkényesen beengedtem magam, gondolván, ha hívtak,- még ha nem is kifejezetten engem – akkor csak nem fognak kihajítani.
Az előcsarnokban rengeteg ember nyüzsgött és fel alá rohangásztak, mindegyiken öltöny volt, férfiak és nők egyaránt, s lehettek vagy kéttucatnyian.
Továbbmentem ügyesen manőverezve az emberek között. Az épület belülről is ugyanolyan volt, mint kívülről, bár nekem kicsit giccsesnek tűnt, talán mert azt a pénzt, amit mindezek megalkotására fordítottak, azt nyugodtan felhasználhatták volna valami hasznosabbra is. Az egész előcsarnokot reneszánsz stílusban rendezték be, ami önmagában sem tartozott a kedvenc stílusaim közé. A csarnok két szélén viszont igen csak kényelmesnek tűnő kanapék sorakoznak… ~ Ááá, nem, most nem lazsálni jöttem, hanem melózni!~ Figyelmeztettem magam, mert már kezdtek túlontúl kényelmesnek látszani a kanapék és erős késztetést éreztem rá, hogy elvágódjak hosszában az egyiken, amit kétlek, hogy értékeltek volna.
A csarnok végében egy recepciós asztalt helyeztek el keresztbe a falhoz közel, mögötte három hölgy álldogált, akiknek a feladata valószínűleg a vendégek fogadása, ruhájuk pontosan ugyanolyan, egyértelműen a munkáltatójuk kényszerítette bele őket ezekbe a nem túl kényelmesnek látszó ruhákba.
Ha már úgy ott állnak, csak azért, hogy a hozzám hasonlóan nem idevalósiakat kedvesen elvezényeljék a keresett helyre, gondoltam, akkor már ki is használom ezt a kínálkozó alkalmat és befogom őket egy kis munkára.
A recepciósok roppant lelkesek voltak, örömmel elirányítottak az 5. emeletre, ahol a Főtitkár úr irodája találhat, annak az embernek az irodája, akit én keresek.
Megköszönöm a segítséget és a recepciós pult két oldalán található liftek közül használatba veszem az egyiket. Ne már, hogy lépcsőznöm kelljen.
A lift kínos lassúsággal vánszorgott fel az 5. emeletre, amit nem igazán értettem, hisz ha már ennyire el vannak eresztve anyagilag, simán kiperkálhatnának egy kicsit még a liftek fejlesztésére is.
Mikor végre kinyílik, a lift ajtó egy hatalmas lakosztályban találom magam, mely tele van mindenféle műkincsekkel. Ízlése és pénze is van ennek a „Főtitkár úrnak”, de valahogy baromira idegesít. Biztos valami milliomos. Így még kevésbé érzem indokoltnak a lassú liftet. Főleg, hogy a fickónak a szobája mindenből a legmodernebbel van felszerelve.
Középen egy félkör alakú bőr kanapé foglalt helyet, előtte pedig egy asztal… ~ hogy is szokták nevezni? Kávézó asztal?~
Amíg én ezen a jelentéktelen apróságon agyaltam, a semmiből egy lakáj jelent meg és odakísért a kanapéhoz.
~ Naná, mert magamtól eltévednék. ~
A bőr kanapé talán egy szerencsétlenül járt elefánt bőréből készülhetett. Nem szívesen, de helyet foglaltam rajta és vártam, hátha végre megjelenik a Főtitkár.
Hamarosan a lift újra elindul lefelé, majd kisvártatva újra megállapodik ezen az emeleten és egy másik lány száll ki a liftből, akit a lakáj hozzám hasonlóan is odakísér a kanapéhoz.
~ Úgy tűnik rengetegen vesztek már el, míg megpróbáltak leülni ide.~
- Üdv. - Köszönt oda nekem.
- Üdv. - viszonoztam a köszönést egy barátságos biccentés kíséretében.
- Te is a szellemek miatt vagy itt?- Huppant le mellém a kanapéra, nem zavartatva magát a lakáj lesújtó pillantásival.
- Igen. - Feleltem, majd egy kis szünet után bemutatkoztam neki, végül is úgy tűnik, még egy ideig élvezhetjük egymás társaságát. - A nevem Alice.
- Én Mona vagyok, örvendek. - elhallgatott, majd kis szünet után folytata - Várunk még valakit?
- Nem tudom. - feleltem őszintén.
- Akkor most várunk... gondolom. Majd csak erre téved valaki. Mondjuk a munkaadónk...
Bólintottam, noha semmi kedvem nem volt ücsörögni és várakozni.
A lift csikorogva újra elindult és végül harmadjára is megállt az 5. emeleten. A férfi aki kiszállt a liftből, nem törődött a lakájjal, csak csöndben vészjósló léptekkel odajött ő is a kanapéhoz.
- Hellosztok!
~ Huh, várjunk, nem ismerem én őt? ~
A mellettem ülő Mona nem zavartatta magát, mintha az előbbi nem lenne egy kicsit sem furcsa és vészjósló félvállról odavetette neki:
-Cső.
-Helló! - köszönök én is neki, nehogy már én legyek itt a bunkó, ám szinte azonnal, amint kiejtetem a számon ezt az egy szót, eszembe jutott, hogy honnan is ismerem ezt a fickót. - Oh! Téged ismerlek! - kiáltok fel meglepetten. - nem gondoltam volna, hogy még találkozni fogok vele valamikor az életben, szóval eléggé meglepett, hogy pont itt látom.
- igen, tudom, téged Alicenak hívnak... - Örömmel nyugtáztam, hogy még emlékszik a nevemre.
- És téged hogy hívnak? Az oké hogy ő ismer, de én nem.
- Tepedig... Dead, ugye? Rég találkoztunk. - Intek neki barátságosan.
- Ó, szóval Dead. Üdv Dead én Mona vagyok.
- Oké. - Nyugtázta Dead a hallottakat, miközben visszaintett nekem.
Ezután nem nagyon volt semmi beszédtémánk, nem fecsegtünk tovább, csak vártuk, hátha előkerül végre az a bizonyos Főtitkár.
Szerencsére nem kellett sokáig várnunk, mert a lakáj újra megjelent, ám ezuttal nem még egy embert akart elkísérni a kanapéhoz.
- A Főtitkár úr. - mondja.

Nem szeretem az elém tornyosulóhoz hasonló hatalmas kolosszus-építmények. Túlságosan bizalmatlan vagyok az ilyen dolgokkal szemben. Biztos vagyok benne, hogy odabenn minden adat tárolva van, ami az átlagembert is megszorongatja, nemhogy egy hozzám hasonló feketemágust. Az épület vagy hat-hét emelet magas volt. Nem szerettem az efféle dolgokat számolgatni, mert félő, hogy a nyakam belegörcsölne. Hogy bizonyítsa a cég, mennyire is modern valami híres neves tervezővel készíttetette el ezt a monstrumot. de hogy ez az úr ki volt, arról fogalmam sincs, nem értek a modern építészethez! Az ablak sötétítve volt, nyilván a célból, hogy a kintiek ne tudják odabenn miféle mocsokságokat is művelnek a hölgyek, s urak. A míves bejárati ajtót, akár az egész épületet sokan bámulták meg, s ha már tekintetük úgy is oda tévedt a felette található cégért is jól szemügyre vették.
Ahogy a kilincset lenyomtam és bementem az ajtón minden egyes lépés után egy kérdés merült fel bennem. Vajon most is felvesznek? Látják, ahogy öntudatlanul egy cél felé baktatok, amit nem ismerik? Már tudják, hogy egy sötét mágus vagyok? Vagy azt, hogy egy illegális céhhez tartozom? A körülöttem lévő emberek közül vajon hány van tisztába ezekkel a tényekkel? S ha tudják is, szólni fognak valakinek? Valamint ha szólnak, mennyi időbe fog telni, amíg ideérnek s tenni tudnak valamit ellenem? Miközben már kezdtem lenyugodni néhány utolsó kérdés merült fel bennem. Hogyha ideérnek a hatóságok, vajon sikerül majd megúsznom? Hogyha pedig bekerülök a sittre onnét sikerül-e majd kiszabadulnom? Segíteni fognak-e a céhtársaim, vagy magamtól fogok elszökni onnét?
Mély levegőket a magamban feltett kérdések után, és minden jelenlétem összeszedtem. A körülöttem lévő nagyjából kéttucatnyi ember mind a saját dolgával van elfoglalva. Észre se vették, hogy betévedt közéjük egy hozzám hasonló. Már nem fekete mágus, hanem vendég. A hely számomra ismeretlen stílusban van berendezve, de az feltűnt, hogy nem mindennapi a csarnok rendezése. A két szélen és középen végig kanapék sorakoztak, amik nagyja használatban volt, ami engem nem zavart, hisz úgysincs rájuk szükségem. Láttam, ahogy egy látogató a recepciós pultnál kér tanácsot, ami velem szemben volt. El is sétáltam a három szemrevaló hölgyig, akik egyen uniformisba voltak öltözve. Körülöttük pedig vendégek, akik hozzám hasonlóan teljesen tanácstalanok voltak.
- Jó napot! – Köszönök az egyik nőnek, akinek haja gyönyörű vörös volt. szeretem a vörös hajú nőket, így előnnyel indult nálam.
- Üdvözlöm, miben segíthetek? Kérdését kedves mosollyal fűszerezte, amelyből bátorságot merítettem.
- A főtitkár úrhoz jöttem a küldetés ügyében, amit feladott a céheknek. - A hölgy kicsit körbenézett a körülötte található papírokon, majd a következőket mondotta.
- Valóban feladott egy ilyet az úr, ha tetszik várni néhány percet, akkor hamarosan azt is meg tudom mondani, hogy hol tudja fogadni!- Miközben beszélt felvette a telefonját és tárcsázni kezdett.
- Persze, csak nyugodtan. – Felelem még mindig magabiztosan, miközben várom a továbbiakat. Majd néhány percnyi várakozás után a nő ismét felém fordul.
- Az ötödik emeleti irodában fogja fogadni önöket Blacksmith úr!
- Köszönöm! – Majd a szépséget otthagyva a lift segítségével egészen az ötödik emeletig meneteltem.
Ahogy beléptem az irodába elállt a lélegzetem. Minden tárgy, amit csak láttam, legyen az a szemem sarkában, vagy éppen a szemem előtt, olyan értékesnek tűnt, amiért, hacsak nem szakítok valami nagyot, egész életemben dolgozhatnék. Csupa olyan dolog, amit élvezet lenne tönkretenni, s nézni a reakciókat, amikor észreveszik. Odabenn már voltak, én pedig nem szerettem volna megszakítani a diskurálásukat. Nem törődtem a lakáj kinézetű férfival, hisz nem volt nálam semmi motyóm, amit rá bízhattam volna. Megpróbáltam a környezetembe olvadni, ám ez több mint két méteresen bizony lehetetlen küldetés. Így ahelyett hogy tiszta bunkónak tűnjek inkább köszöntöttem őket.
- Hellosztok!
- Cső
-Helló! – A valamivel lassabb lány olyan ismerősömnek tűnt, így elkezdtem kutatni az emlékeim között. – Oh! Téged ismerlek! -
- Igen, tudom, téged Alicenak hívnak... – Jutott eszembe a név.
- És téged hogy hívnak? Az oké hogy ő ismer, de én nem.
- Te pedig... Dead, ugye? Rég találkoztunk.
- Ó, szóval Dead. Üdv Dead én Mona vagyok.
- Oké. - Olyan érzésem volt, hogy miattam csappant meg az eddig remekül folydogáló kis patak, így nem is akartam, s végül nem is ültem le. Nem szerettem másokkal beszélni, de az ehhez hasonló kínos csendet sem szívlelem. Végül a főtitkár úr is megérkezett és kezdetét vehette az érdemleges megbeszélés is.

Az ajtón belépve hatalmas csarnokba értem, ami régi idők stílusát tükrözte.
A hatalmas helyiség telis-tele volt emberekkel, vagyis fotelokban és kanapékban ülő emberekkel. Minek van itt ennyi ember egyszerre?
Bámészkodásom közepette kiszúrom magamnak az egyik recepciós hölgyeményt, aki másik két társával áll a pult mögött, a két lift közt. Odasétálok és várom, hogy valamelyikük felszabaduljon. Nem kellett sokat várnom az egyik hölgy hamar ott termett és kérdezte miben segíthet. Elmeséltem neki, hogy a felhívás miatt érkeztem és szerencsémre képben volt. Megkért hogy várjak egy pillanatot, máris megkérdezi hová kell mennem. Felvette a lakrimafont és bepötyögött egy számot a kütyün.
Néhány perc múlva leteszi a kagylót és közli velem, hogy Főtitkár úr az 5. emeleten fogadja a jelentkezőket, az irodájában.
Megköszöntem a segítségét és utam a lift felé vettem, ugyanis a lépcsőkkel még mindig nem sikerült megbarátkoznom. Egy kis csilingels kíséretében meg is érkezik a lift. Én beszállok és megnyomom az ötös gombot majd az ajtó beszárul és elindul velem fölfelé. Még sosem voltam liftben. Nem tudtam mire számítsak úgyhogy aggódva vártam mi történik. Semmi... nem történt semmi érdekes. Csak az volt furcsa érzés mikor elindult fölfelé, és mikor megállt az ötödik emeleten. Kinyílt az ajtó és egy hatalmas lakosztály félében találtam magam mikor kiléptem rajta.
Ki pazarolja arra a pénzét, hogy ennyi felesleges és giccses holmit vásároljon?
Körbenéztem jól. Volt előttem egy kanapé ami valószínűleg valódi bőrből készült és előtte volt egy gyönyörű dohányzó asztal. Amíg ámultam és bámultam megjelent egy lakáj és mondta hogy foglaljak helyet és a kanapéhoz kisért ahol egy másik lány már üldögélhetett egy ideje. ~ Vajon mindenkivel ezt csinálja? - elég idegesítőnek találtam a felesleges talpnyalást.
- Üdv. - köszöntem a már kanapén ülő lánynak.
- Üdv. - biccentett vissza. Úgy tűnik egyikünk sem viszi túlzásba.
- Te is a szellemek miatt vagy itt?- ültem le mellé, még mielőtt a pesztrálgatni kívánó lakáj úr mondta volna.
- Igen. - válaszolta, majd szünetet tartva, és ki tudja min gondolkodva folytatta a nevével. - A nevem Alice.
- Én Mona vagyok, örvendek. - mutatkoztam be már akkor én is. Elég lapos itt a hangulat, és bizonyára közös téma sincs, így elidőztünk itt egy darabig csendesen, de ezt hamar meguntam. - Várunk még valakit?
- Nem tudom. - mondta teljes komolysággal. Bár így belegondolva nem hiszem, hogy minden mágus lejelentkezett előre, hogy jönni fog, úgyhogy nyílván ki van tűzve a jelentkezési idő.
- Akkor most várunk... gondolom. - merthogy másra nem igen láttam esélyt. - Majd csak erre téved valaki. Mondjuk a munkaadónk...
Mi pedig tovább ültünk, és vártunk, és ültünk meg még ha jól emlékszem vártunk is, mire a lift egyszer csak ismét megérkezett ide, az 5. emeletre.
- Hellosztok! - lépett ki a liftből egy furcsa kisugárzású alak. ~ Érdekes – gondoltam. Ettől függetlenül ő köszönt, tehát nekünk is illene.
- Cső. - emeltem a kezem intésre, de a fenéért sem álltam volna fel a fotelból.
-Helló! - köszönt Alice is, majd felkiáltott. - Oh! Téged ismerlek! - eléggé meglepettnek tűnt. Vajoon honnan ismerheti, hogy ekkora megdöbbenést jelent jelenléte?
- Igen, tudom, téged Alicenak hívnak... - felelt neki a férfi teljes nyugalommal.
- És téged hogy hívnak? Az oké hogy ő ismer, de én nem.
- Tepedig... Dead, ugye? Rég találkoztunk. - szólalt meg majdnem velem egyszerre a válasz adóm..
- Ó, szóval Dead. Üdv Dead én Mona vagyok.
- Oké. - Nyugtázta Dead a hallottakat, miközben visszaintett a lánynak.
Halálos csend telepedett a szobába. Még a légy zümmögés is zajnak hatott a hulla csendben.
Szerencsére nem kellett sokáig várnunk, mert a lakáj újra megjelent, ám ezúttal nem még egy embert akart elkísérni a kanapéhoz.
- A Főtitkár úr. - mondta.

Nem hinném, hogy folytatódna ez a küldetés, így ne foglalja feleslegesen a helyeteket. Mivel nem sikerül végig vinni pénzt és hírnévpontot nem tudok érte adni, ám mindhárman tapasztaltabbak lettetek +50VE-vel.

» Ai és Shou találkozása avagy nem vér a testvérek igazi köteléke
» Az igazi varázslat - Nati, Naomi, Arlene, Lashlee
» Karna adventures, avagy egy igazi vadászkutya naplója
» Magánküldetés: A Bál
» Magánküldetés: Ölj