Ai és Shou találkozása avagy nem vér a testvérek igazi köteléke

Az utam Cloverbe vitt az egyik hétvégén, mikor is Bob mestert kellett elkísérnem egy fontos találkozóra. Ebben a városban még nem voltam, de első látásra nagyon megtetszett. Kedvesek és nagyon barátságosak az itt lakó emberek, ráadásul olyan aranyos kis boltok vannak, amik már akkor felkeltették az érdeklődésem, mikor megérkeztünk, abban a percben meg is fogadtam, hogy míg Bob mester ülésezik én körbenézek a városban.

Az egyik reggel, amikor felkeltem és a szokásos készülődésembe kezdtem egy üzenetet kaptam Bob mestertől, hogy vár az irodájába. Kicsit furcsáltam a dolgot, mert nem tudtam hova tenni ezt az egészet, de a mesternek nem lehet nemet mondani semmire ezért fel is mentem a szobájába. Mint mindig egy Blue Pegasus-osnak megfelelően csinosan öltöztem fel egy könnyű tavaszias egybe ruhával, mely élénk színekben pompázott. Amint felértem hozzá, bekopogtam és benyitottam, majd meg is láttam, hogy már teával várt engem.
- Foglalj csak helyet aranyom. - mondta a maga szokásos módján.
- Jó reggelt Bob mester! Miért hivattál? - kérdeztem érdeklődve, miközben a fotelhez közeledtem, hogy leüljek mellé.
- Nos mint tudod megrendezésre szoktak kerülni a Céhek vezetőinek ülései és most is erről lenne szó. El kellene kísérned engem Clover-ba még két társaddal, hogy ne menjek egyedül, na meg, hogy mint mindig pompázhassak a gyönyörű csillogásban, melyet a Blue Pegasus megkövetel - szinte csillogó szemekkel mondta mindezt.
- Szívesen elkísérem önt Bob mester! Sőt mi az hogy! Már is készülődök! - mondtam izgatottam, kicsit belekortyoltam a teába és már viharoztam is vissza a szobámba, hogy összepakoljak. Tudtam, hogy két napra megyünk minimum ezért ennek fejében igyekeztem összeszedni a ruhákat. Mindenképpen olyanokra volt szükségem, melyekkel megmutathatom, hogy igazi vérbeli Blue Pegasus-os vagyok, mondjuk az én esetembe ez nem volt nehéz döntés, hisz minden ruhám tökéletesen illett a klánunk stílusához. A legszebb tavaszias ruháimat csomagoltam bele a bőröndbe, hozzá illő fejpántokkal és kendőkkel, valamint az édes kis topánkák és a kényelmes szandálok sem maradhattak ki a dolgok közül. Miután mindezeket belepasziroztam és szépen megcsináltam a hajam és mindent el is rendeztem, indulásra készen lementem az előterembe, hogy ott várjam meg Bob mestert valamint a másik két útitársunkat. Láttam én érkeztem meg először ezért még benéztem a klán kisboltjába, hogy megjött a legújabb varázsújság rész és persze mint mindig most is jól időzítettem, mert pont akkor kezdték kipakolni a dobozokból. Imádtam a frissen nyomtatott újság illatát, szinte teljesen beleborzongtam, természetesen jó értelemben, minden egyes megszagolásánál. Rögtön vettem is egyet és bele is kezdtem az olvasásba, amikor is leértek Bob mesterék.
- Azt hiszem hogy indulhatunk - mondta csillogva és már indult is kifele az ajtón. A klánház épülete előtt egy lovaskocsi állt elő, mely készen állt az indulásra. Még egyszer sem utaztam lovaskocsival, mivel leginkább a vonatozás híve vagyok legfőkeppen azért mert imádok vonaton utazni, na persze csak akkor ha nincs valami baki, bár eddig hálistennek nem gyakran volt ilyenre példa. Amint beszéltunk egyenként a már már hintónak nevezhető kocsiba hallva az ostorcsapást sebes iramban kezdünk vágtatni az úticélunk felé. Én Bob mester mellett ültem, megtisztelőlek éreztem, hogy egyáltalán gondolt rám, nemhogy még vele egy kocsiban utazva mellette foglaljak helyet. Igyekeztem minnél illedelmesebb lenni, nehogy szégyent hozzak rá, viszton azt már először is észrevettem, hogy a ruhám felkeltette az érdeklődését. Szemmel láthatóan nagyon tetszett neki, bár ezt szavakkal nem hangoztatta. Úgy vettem észre társalgásra nem igazán számíthatok épp ezért bátorkodtam ekezdeni az frissen szerzett újságomat elővenni és elkezdeni olvasgatni. Az is eszembe jutott mindeközben, hogy nem tudtam rá lehet-e gyújtani Bob mester jelenlétében, vagy inkább hagyjam az egészet és csak a megérkezésünk után pöfékeljek. Egyenlőre úgy tartottam helyesnek ha belemerülök az olvasásba, azt majd idővel erre is rátérek. Minden figyelmem a cikkekre koncentrálódott nem is figyelve arra, milyen gyönyörű tájak mellett haladunk el.
Eltelt jópár óra mire felkaptam a fejem, hogy rajtam és Bob mesteren kívül a két másik útitársunk elaludt, és a mesterre tekintve nem épp a szokásos csillogó, vigyorgó arcát pillantottam meg, hanem egy gondterhelt, elmerengő emberét, ami feletébb szokatlan volt nála. Azon agyaltam, hogy merjem-e megszólítani, vagy inkább ne, hisz mi közöm is lenne az ő gondolataihoz, vagy dolgaihoz. Ahogy ezekkel elmerengtem felém fordult a mester és elmosolyodott.
- Semmi baj Ai-chan csak egy kicsit elbambultam - mondta visszanyerve a csillogását és beszédstílusát, azonban tudtam, hogy valami nincs rendben.
- Mondja csak mester, ugye most Cloverbe megyünk? Ha jól emlékszem ott szokták tartani az üléseket. - mondtam bízva abba, hogy jól tudom.
- Igen így van, ráadásul Clover egy csodáatos város! - hanglejtése ismét nyájas lett.
- Értem, nos hát remélem minden rendben fog menni a találkozón, és nem lesznek gondok. -mondtam, majd a saját ablakom felé fordultam. - Rágyújthatnék? - kérdeztem kicsit félénken azonban rögtön kaptam az igenlő választ. Hát így is tettem és előhúztam a kiskabátom zsebéből a Black-et és meggyújtottam. A hamvas szegfűszeg illata lassan járta be a kocsi belső légterét, mely keveredett a parfümök bolondos illatvilágával. Kellemes volt a vegyülésük, így már nem is feszengtem emiatt.
Nem telt el sok idő a rágyújtásom után és megis érkeztünk Cloverbe. Elsőre már szimpatikusnak találtam a helyes kis utcáival, és az édes kis üzletsoraival együtt. A szállodához vittek először, ahol megszálltunk, azonban Bob mester nem tartott velünk, ő tovább ment, mert még a találkozó előtt dolga akadt. Annyival köszönt el, hogy pakoljunk le, csomagoljunk ki és estig holnap reggelig szabad programot csinálhatunk. Ennek mind a hárman nagyon örültünk, főleg én, hisz már kiszemeltem magamnak a boltokat ahova mindnképpen be akartam kukkantani.
A szálloda maga volta pompa és a csillogás, a szobákban lévő bútorokról már ne is beszéljünk. Az egész helységben a hatalmas arany bevonatú francia ágy foglalta el a legnagyobb helyet, melyet meglátva ellenállást nem tudva rávetettem magam. Gyorsan kipakolva elővettem a kis vásárlószütyőmet és már útnak is indultam le a városba.
Minden boltot körbenéztem amit csak tudtam, többek között a méterárus boltot is és szokásomhoz híven, ami csak megtetszett megvettem. Rengeteg szatyorral indultam vissza a szálloda felé amikor is észrevettem, hogy egy férfi kiabál, majd a rohanó gyerekre pillantottam és mielőtt lehaladt volna mellettem kitettem a lábam, amiben a fiú hasra esett a földre. Az ordító férfi is odaért és a gallérjánál fogva felrángatta a földről.
-Na, most vége a fogócskának. - mondta eközben a fiúnak, majd rám tekintett. -Önnek pedig köszönöm hölgyem, hogy segített elfogni a fiút, ebben az övtáskában van mindenem.
- Igazán nincs mit! - mondtam mosolyogva. - Az ilyen piti tolvajok mindig próbálkoznak, de sosem sikerül nekik igazán semmi. Biztos hogy mindene megvan? -kérdeztem a férfira nézve, majd vártam a válaszát. Mindeközben egy hatalmasat korgott a gyomrom, amitől teljesen elvörösödtem. Hirtelen felnevettem és nem tudtam most merjek-e megszólalni, vagy inkább forduljak sarkon és rohanjak.
- Ami azt illeti elég régóta nem ettem már. Körülbelül úgy tegnap este óta. Ha már itt vagyunk egy étterem előtt, és segítettem magának, nem lenne kedve velem együtt ebédelni? -kérdeztem kicsit sután, de ez volt a hirtelen jött legjobb ötletem.