Yorumi Tsukiko

Név: Yorumi Tsukiko(Tsukiko jelentése: A Hold gyermeke)
Becenevek: Tsuki, Kiko, ritkábban Yoru
Nem: lány/nő
Kor: 11 év
Jellem: Mindenkivel kedves,de egyben határozott személyiség, aki nem hagyja szó nélkül mások szenvedését. Kicsit bohókás mégis tud komoly lenni ha kell. Mindig végigviszi azt amit eltervezett. Imádja az éjszakát, a csillagokat és a Holdat bámulni egy tetőről, vagy egy magas fa tetejéről. Minden állatot nagyon szeret, de különösen az éjszakaiakat. Néha elbambul ilyenkor szomorkás arcot vág mintha rossz emlékek jutnának eszébe, ám amikor rákérdeznek csak megrázza a fejét és úgy tesz mintha semmi sem történt volna. Ha egyedül van gyakran dúdolgat csak úgy magának dallamokat.
Kinézet: Térdig érő fehér haját általában két copf-ba köti, ám ünnepélyes alkalmakkor gyönyörű frizurákat tud csinálni magának. Nagyon szereti a ekete, a fehér és a kékes-zöldes ruhákat. Szeret kényelmesen, praktikusan öltözködni. Csinos és mégis mindig megfelelő a ruházata egy-egy mozgalmasabb programra.





Mágia: Alakváltó: Animal Soul
Céh: Golden Phoenix
Felszerelés: Mindig magánál tart egy apró tőrt amit egy rejtett zsebben tart. Van egy közepes méretű válltáskája amibe mindenfélét be tud pakolni, enni-inni valót. A rajzfelszerelését is szívesen viszi magával minden hová.


Előtörténet:






Ugyan egy egyszerű reggelnek indult azonban a vég kifejlett teljesen megváltoztatta az életemet.
A szüleim szokás szerint azelőtt elmentek dolgozni, hogy én felébredtem. Mindketten e falu határán lévő szállóban dolgoztak, édesanyám takarítóként, édesapám pedig szakácsként. Nem kerestek ugyan sokat, de nekünk elég volt ahhoz, hogy mindenünk meglegyen.
Miután elintéztem a reggeli teendőimet és megreggeliztem nekiláttam a szobám rendberakásának ami már igencsak esedékes volt.
A szétszórt ruháimat összehajtogattam és beraktam a szekrénybe. Összesöpörtem a morzsákat amiket szétszórtam, miközben egy kis dalt dúdoltam, majd elkezdtem énekelni is.
Mire végeztem a szoba is csillogott. Felkaptam a gitáromat leültem a nappaliba a kanapéra és elkezdtem gyakorolni az egyik kedvenc dalomat.
Másfél óráig tartott mire tökéletesen sikerült eljátszanom és énekelnem.
~ Huhh, végre. Végre sikerült. Na ideje nekilátnom a képnek amit a szobámba akarok rajzolni. ~ jutott eszembe ez a teendő is.
A gitáromat visszaraktam a tokjába és odaállítottam az ablakom mellé. Leültem az íróasztalomhoz és elkezdtem rajzolni. Még nem igazán tudtam, hogy mit, csak rajzoltam. Lassan kialakult, hogy mi is lesz. Egy hegyi patak, körülötte erdő, és mindez teliholdkor gyönyörű csillagokkal az égen.
Ez a munka elvitte a napom nagy részét. Miután végeztem vele épp csak annyi időm maradt, hogy elkészítsem a vacsorát mielőtt a szüleim megjönnének.
Miközben főzőcskéztem hirtelen feltámadt a szél és dörgött, villámlott az ég. Engem ugyan nem annyira zavart, de azért reméltem, hogy nem fog sokáig tartani.
Épp befejeztem a vacsorakészítést amikor a falu közvetlen közelében villámlott egyet. Gyorsan felkaptam egy vastagabb pulóvert és kiszaladtam az utcára, hogy jobban lássam mi történt. A vihar nem csendesedett, sőt inkább mintha jobban rákezdett volna. Arra néztem amerre a villám lecsapott és akkor kellett rájönnöm, hogy a villám pontosan a szüleim munkahelyénél érte a földet.
Elkezdtem rohanni az égő épület felé. Futottam ahogy a lábam bírta, de mire odaértem már leégett az egész épület és csak parázs meg hamu maradt belőle.
A legtöbb embernek sikerült kijutnia, de a szüleimet, nem láttam.
- Hol vannak?! - kérdeztem üvöltve a vendéglátó vezetőjével. - Hol vannak a szüleim?!
- Nyugodj meg... Bár valóban nehéz lehet ezt kérnem tőled. - már rosszat sejtettem abból ahogy ezeket mondta. - Az édesanyád a legfelső emeleten volt, így Őt érte először a villám és már nem tudott kijutni, édesapádra pedig ráomlott a gerenda, így Ő is beragadt. Sajnálom. Tényleg, de most a többi sebesülttel kell foglalkoznom.
Ezzel ott hagyott én pedig csak sírtam az esőben. Lassan hazaballagtam és lefeküdtem ruhástul aludni. Szépen lassan álomba sírtam magamat.







Másnap reggel könnyes szemmel ébredtem. Az ablakomon besütött a napfény és kicsit barátságosabbá tette a szobámat, de ez akkor egyáltalán nem tudott feldobni.
~ Miért?!.... Miért velem történt ez? ~ keseregtem magamban a takaró alatt.
Egész délelőtt az ágyban kuporogtam, és hiába voltam éhes nem keltem fel enni, csak mikor már akkorákat korgott a gyomrom, hogy valószínűleg a szomszédok is hallották.
Felmelegítettem a levest amit előző este vacsorára készítettem és rögtön meg is ettem négy tányérral.
- Ez jól esett... - sóhajtok fel.
~ De akkor is... Mit csináljak ezután? ~ tettem fel magamnak a fontos kérdést. ~ Néhány napig még itt maradhatok, de utána kénytelen leszek elmenni innen és valahogy pénzt keríteni. Huhh... nem lesz könnyű.
Miután ezt így eldöntöttem visszafeküdtem az ágyba és tíz perc múlva megint durmoltam.
Legközelebb másnap fél tizenegy körül ébredtem fel. Akkor ismét ettem egy kicsit, majd folytattam a külvilágtól való elzárkózást.
Hasonlóképp telt el még két nap akkor azonban minden ennivaló ami otthon volt elfogyott. Ekkor határoztam el magam végleg és nekiláttam a fontos cuccaimat összeszedni és a kedvenc válltáskámba belepakolni.
Beraktam a rajzfelszerelésemet, mindenféle időjárásnak megfelelő ruházatot, esőkabátot és egy mini varró készletet is.
Magamra kaptam egy térd alá érő nadrágot, ami fekete alapon volt csillagmintás, és egy hajtogatott fehér szoknyát aminek az alján volt egy türkizkék csík. Felülre egy hold mintás ujjatlant, a kezemre pedig egy fehér kesztyűt vettem ami szabadon hagyta az ujjaim végét.
A gitáromat a hátamra vettem és kiléptem az ajtón. Tudtam, hogy valószínűleg sosem fogok visszajönni ide, mégsem fogott el semmiféle szomorúság.
Gyalog indultam útnak a legközelebbi városba, hogy ott kitaláljam hogyan fogok pénzt keríteni.








Nagy városba akartam menni, mivel úgy gondoltam, hogy ott több a munkalehetőség is. Szerencsére nem messze a mi falunktól nőtte ki magát ilyen nagyvárossá Fressia Town, amit úti célomul tűztem ki.
El is indultam, és útközben sok állatot láttam, akik tavasz lévén családokban jártak-keltek és ijedten ugrottak el amikor megláttak.
- Jó nektek. - szólok utánuk, majd szomorkodva és magamba fordulva folytatom az utat.
Saját megítélésem szerint gyorsan elértem a város határát, ahová elhallatszott a városban folyó kereskedelem nyüzsgő zsivaja.
Nekiálltam körbejárni a várost, munkalehetőségeket keresve. A város középpontja felé közeledve tapsot hallottam. Rögtön elindultam arrafelé kíváncsiságtól hajtva. A főtérre érve egy elég nagy összegyűlt tömeget láttam meg. Odamentem és megpróbáltam előrébb jutni a többi néző között. Sikerült úgy helyezkednem, hogy lássam az előadókat és eléggé elcsodálkoztam. A szökőkút körül mindenféle mutatványos szórakoztatta az arra járókat.
Volt ott bűvész, pantomimes, egy artista csoport és egy állatidomár is. mindegyikük előtt egy-egy kalap, vagy tál volt amiben a járókelők által adott pénzjutalom volt a mutatványokért.
~ Húúú... de ügyesek. ~ gondoltam amikor az artisták felálltak egymás vállára piramist alkotva. ~ Mi lenne... Hát legalább meg próbálom.
Kerestem egy üres helyet a körben, leraktam a táskám a hátam mögé, kivettem a gitáromat a tokjából amit magam elé raktam a földre kalap híján, majd elkezdtem hangolni a gitáromat. Mikor ezzel megvoltam egy elég régen játszott dalt kezdtem előadni. Egyre többen figyeltek fel rám és jöttek közelebb.
Amikor véget ért a szám meghajoltam ami után sokan megtapsoltak és néhányan pár gyémántot is dobtak a gitártartómba.
~ Ez az! Sikerült! ~ örültem magamban annak, hogy sikerült jól eljátszani a dalt és, hogy pénzt is szereztem.
Ezután egy másik dallal folytattam az előadást. A végén ezt is megtapsolták és egyre több gyémánt gyűlt össze a tokban.
Az ötödik dal után meghajoltam, majd elraktam a gitáromat a tokjába a gyémántokat pedig elraktam a táskámba. Mikor elindultam a tömegen át az ételes standok felé. Az emberek átengedtek és sokan kérdezték a nevemet is, de én nem válaszoltam nekik, mivel már farkas éhes voltam és arra is alig volt erőm, hogy elvonszoljam magam egy gyorsbüféig.
- Öt sült húsos rizsgombócot kérek - mondtam az eladónak fáradt hangon. - És ha lehet minél gyorsabban - tettem még hozzá.
- Tessék itt van. - nyújtja át a dobozt. - 115 gyémánt.
- Itt van. Viszont látásra! - nyomom a kezébe az összeget.
Rögtön neki is látok enni, miközben a bazársoroktól távolabb lévő sikátorok és mellékutcák felé igyekeztem. Ekkor elkezdett sötétedni és akik eddig még ott voltak a szökőkútnál mostanra Ők is elkezdtek hazaszivárogni.
~ Tényleg nekem most nincs szállásom. ~ jutott eszembe eme probléma. ~ Mindegy most még nincs igazán hideg, keresek egy tisztább sikátort és ott el vackolom magamat.
Eltartott egy darabig mire találtam ilyen tiszta helyet, de addigra már nagyon elfáradtam és amint elhelyezkedtem rögtön el is aludtam.








Másnap délelőtt még körülnéztem a városban, délután viszont megint a szökőkútnál énekeltem. Nagyon élveztem, az előadás után azonban megszállt a szomorúság a szüleim miatt.
Így ment ez egy héten keresztül. Sok este történt, hogy úgy aludtam el, hogy sírtam és átkoztam a sorsomat a miatt ami történt. Mégis az előadásokon sose jutott ez eszembe. Olyankor csak az énekléssel foglalkoztam, és azzal, hogy a nézők élvezzék az előadást.
Tehát, pontosan egy héttel azután, hogy először énekeltem a város főterén, bóklásztam egy kicsit a városban dél környékén, de azon kívül délelőtt és délután is énekeltem. A nevemet továbbra sem árultam el akárki kérdezte is.
A délutáni előadás után vettem vacsorára egy kistányér levest. Elmentem arra a tiszta sikátori részre ami immár egy teljes hete volt az ,,otthonom''. Miután befejeztem az étkezést még gyakoroltam egy kicsit a gitáromon aztán lefeküdtem.
Már majdnem elaludtam amikor lépteket hallottam. Próbáltam minél jobban összehúzni magamat nem akartam feltűnni senkinek, azonban a léptek gazdája megszólított:
- Nézzenek oda! A város kicsi sztárja a titokzatos névtelen fellépő. Tudod-e, hogy éppen téged kereslek?
- Már megtaláltál. - felelem neki. - És egyébként is miért keresel? - kérdem morcosan.
A sötétben nem láttam ugyan az embert, de tisztán éreztem a rossz szándékot felőle.
- Cöhh, ez igen egyszerű. A te éneklésedet megfizetik, pedig azt sem tudják ki vagy, És hiába, hogy a koszos utcán alszol mindenki kedvel téged. - felel zavarosan. - Nekem nincs pénzem, neked van. És én igen csak örülnék neki ha megkaphatnám azt a rengeteg gyémántot. - jön egyre közelebb.
- Azt már nem! Ezt én szereztem, te is old meg magadnak a problémáidat.
- Na, ide figyelj! - hajol oda hozzám és maga felé fordítja az arcomat. - Te csak ne osztogass itt tanácsokat nekem!
Ekkor a zsebéből elővett egy kést és a torkomhoz nyomta.
- Vagy ideadod, vagy itt a vége fuss el vége.
Nem tudtam megszólalni. Már azt hittem tényleg itt a vége amikor egy tigris nekirontott oldalról a támadónak.

- Mi a fene ez?! - üvöltötte a támadóból prédává változott férfi.
- Jobban jársz ha nem mozdulsz. - szólalt meg a tigris kellemes csengésű, de egyben fenyegető női hangon. - Én mágus vagyok. - adott részben magyarázatot a történtekre.
- Az még oké, de miért mentettél meg? - kérdeztem csodálkozva.
- Már figyellek egy ideje. - felelte a tigris. - Amikor aludtál olyankor is itt voltam néha és hallottam ahogy magadban beszéltél így tudom mi történt a szüleiddel. Én a Golden Phoenix mágus céh tagja vagyok. Hallottál már rólunk?
- Igen. Híresek lettetek miután újjáéledtetek a sötét céh támadása után, de nem sokat tudok rólatok. - feleltem.
- Mindegy ezt inkább később. Most ez a pofa fontosabb. - fordult ismét a földön heverő alak felé. - Tűnj el most azonnal és akkor békén hagylak rendben?
- Igenis! - pattant fel ijedten. - Már itt sem vagyok. - és tényleg nem is volt.
- Gyáva nyuszi! - szólalt meg ismét a nő aki épp ebben a pillanatban változott vissza.
Miután visszaváltozott egy csinos harmincas éveiben járó nő állt előttem.
- Egyébként, hogy hívnak? - kérdezte a tigris-nő.
- Tsukiko-nak. Yorumi Tsukiko vagyok. És maga?
- Tadachi Todou, örvendek. - mosolygott rám a sötétben. - Hívj nyugodtam Todou-nak, Tsukiko, ugye szólíthatlak így?
- Öm... persze. Valamit elkezdett mondani mielőtt az az alak elment. Mi volt az?
- Ja,
igen. Én alakváltó mágus vagyok és mint mondtam már a Golden Phoenix céhhez tartozom. A legtöbb Főnixes hordoz valami rossz emléket akárcsak te. Mi is már majdnem feladtuk amikor bekerültünk a céhbe és akárcsak a
névadó madarunk újjászülettünk a hamuból és egy még jobb életet kezdtünk. Arra lennék kíváncsi, hogy belépnél- e te is a céhbe és tanulnál-e mágiát?
Elcsodálkoztam a kérdésen, de kis gondolkozás után így válaszoltam:
- Igen, szívesen. Te ha jól láttam Animal Soul mágus vagy, azaz állatokká, és hasonlókká tudsz átváltozni igaz? - kérdeztem elgondolkodva.
- Úgy van. Miért kérdezed?
- Mert ilyen mágiát nagyon szívesen tanulnék. - feleltem mosolyogva. - Lennél a mesterem?
- Nagyon szívesen, és ha már eldöntötted, hogy csatlakozol a céhhez akkor akár most azonnal is eljöhetsz velem a céhbe és ott töltheted az éjszakát. Majd holnap beszélünk a mesterrel, hogy csatlakozhatsz-e, de szerintem biztos megengedi. És ha már itt tartunk, ha belépsz akkor lakhatsz a céhben, így nem kell a lakás miatt aggódnod.
~ Ez a nő aztán szeret beszélni. ~ mosolyodtam el.
- Na akkor indulás szedd a cuccod és fogd meg jó erősen!... - tartott egy kis szünetet, hogy ezt megtehessem, majd: Repülni fogunk!
- Hogy mi?! - kaptam fel a fejem, de már későn, ő erősen átölelt hátulról és már szálltunk is az ég felé. - Ez is mágia gondolom. - szólalok meg egy kis repülés után.
- Úgy van. Ha tőlem akarsz tanulni akkor bizony ezt is meg fogod tanulni. - nevet őszintén. - Most komolyan látnod kellett volna a fejed amikor felkaptalak.
- Biztosan. - feleltem lemondóan.










Nem sokkal ezután megláttuk a céhépületet a völgyben. Todou megcélozta a kifutót és egy gyönyörű landolást hajtott végre.
- Nos, megérkeztünk. Próbálj nem túl nagy zajt csapni, mert rajtunk kívül már mindenki alszik és ezt ki akarom használni: holnap reggel te leszel a meglepetés.
- Rendben igyekszem.
- Oké! Gyere, ma nálam alszol! - döntötte el a kérdést anélkül, hogy engem megkérdezett volna.
- Hát, asszem nincs más választásom.
Csendben fellopóztunk a második szintre ott elmentünk a folyosón balra és a nyolcadik ajtónál megálltunk. Todou kinyitotta az ajtót, aztán előreengedett. Miután Ő is bejött és becsukta az ajtót felkapcsolta a villanyt.
- Eddig te döntöttél most én jövök: én alszom a földön! - döntöttem el ezt most én mielőtt még körül néztem volna a szobában.
Szépen berendezett, narancssárgás, barnás színű szoba volt.
- Nagyon szép szoba.
- Köszönöm! Én magam rendeztem be.
- Már késő van ideje aludni. Lassan állva is menni fog.
- Azt nem várjuk meg. - nevetett rám Todou. - Tessék itt egy pót matrac és egy takaró. Én most nem veszek pizsamát, te meg döntsd el.
- Én sem. - feleltem miközben elrendeztem az ''ágyamat,, az ágy mellett.
- Ja tényleg tessék egy párna is. Majdnem elfelejtettem. - dobott fejbe vele.
- Kössz! - mondtam tök nyugodtan. - Most fáradt vagyok egy párnacsatához, majd talán reggel.
- Meglátjuk.
Lekapcsolta a lámpát és mindketten azonnal el is aludtunk.







- Hahó, álomszuszék! Fel kéne kelni, hallod?! Vagy már nem is akarsz belépni a céhbe?
- Mi... Hogy... Hol... - ébredtem fel nagy nehezen, aztán minden eszembe jutott. - Ja, dehogynem! Mit képzelsz? - kérdeztem még mindig álmosan, de felháborodottan.
- Akkor igyekezz! Öltözz át és aztán megyünk a mesterhez.
- Rendben.
- Át is öltöztem, és meg is fésülködtem, egy ideje először. Egy kényelmes ruhát vettem fel: combközépig érő harisnyazoknit, rövid kék kockás szoknyát, kék mintás, galléros ujjatlant és egy válltól csuklóig érő ruhaujjszerűséget. A hajamat szokás szerint két copfba fogtam.
- Kész vagyok! - fordultam Todou felé.
- Remek. Jó kis ruha. Na gyerünk.
- Mit hozol? - kérdeztem tőle a lépcsőn felfelé, a kezében lévő dobozra mutatva.
- Ajándék a mesternek. Erdei gyümölcsös sütemény vaníliaréteggel a tetején. Az ilyeneket nagyon szereti.
- Értem.
Közben felértünk a Mester ,,rezidenciájába''. Todou határozottan odalépett az egyik ajtóhoz és hangosan kopogott rajta.
- Csak tessék.
- Én vagyok az Mester, Todou.
- Látom nem vagy egyedül. - vett észre rögtön.
- Igen, Ő Yorumi Tsukiko, leendő tanítványom és ha ön is beleegyezik akkor a céh tagjává is válna.
- Hmn, ugye most még nem vagy mágus?
- Nem, valóban nem. Azonban a lehető leghamarabb neki szeretnék látni a tanulásnak.
- Nem tudom biztosan jó ötlet-e bevenni, ha egyszer még nem vagy mágus. - nézett rám felhúzott szemöldökkel.
- Ugyan Mester! Zsipsz-zsupsz kitanítom. Gyorsan megleszünk vele ígérem.
- Abban én nem is kételkedtem, hogy megtanítod. Ellenben Ő képes lesz-e viselni a mágusléttel járó kötelezettségeket?
- Természetesen! Megbirkózom velük! - biztosítottam róla a Mestert.
- Ne legyen ilyen kőszívű Mester! Tessék fogadja el ezt az ajándékot! - nyújtja át az édességet amit eddig a háta mögött tartott. - Kérem engedje meg, hogy belépjen!
- Hát rendben. Beléphet a céhbe. Gyere ide kislány! Megkapod a céh jelét. Milyen színű legyen és hová kéred? - vette fel a pecsételőt.
- Háát, legyen fehér, ha lehet egy kis ezüstös csillogással. És ide kérném. - nyújtottam oda a bal kézfejemet.
Nyomban meg is kaptam a jelet.
- Húú... pont olyan, mint amilyennek képzeltem. - nézegettem a madár mintát.
- Örülök neki. Üdvözöllek a céhben, azonban most meg kell kérjelek titeket, hogy távozzatok, mivel még van néhány elintézni valóm.
- És köszönöm az ajándékot Todou. Igazán kedves vagy.
- Ugyan semmiség. Viszlát Mester! - indult máris kifelé a szobából leendő sensei-em, aki ezzel megvesztegette a saját mesterét.
- Viszont látásra Mester! - igyekeztem én is az ajtó felé.
~ De jó! Újra tartozom valahová! És már új célom is van: egyre erősebbé válni és sok mágiát megtanulni. ~ örültem magamban.
- Bár nem mondtuk a Mester-nek, de szerintem Ő anélkül is tudja, hogy te is a céhben fogsz lakni úgyhogy talán át kellene cuccolnod a tizenegyes szobába. Az épp üres úgyhogy azt nyugodtan kisajátíthatod. Pakolj át gyorsan aztán gyere le az ebédlőbe, ideje reggelizni és a többiekkel is meg akarlak ismertetni. Na szia. Akkor hamarosan. - rohant el lefelé Todou.
~ Vajon mit is vártam? ~ sóhajtottam nagyot és elindultam Todou szobája felé a cókmókomért.
Ekkor egy csapódó hang és:
- Uh... Már megint. Nem lehet igaz. - hallottam valaki kesergését.
Körülnézvén megláttam egy szemüvegét igazgató, vörös hajú lányt aki a földön ült és minden arra utalt, hogy az iménti zaj az Ő orra esésétől származott.
- Jéé, te meg ki vagy? Még sose láttalak itt a céhben, de a kezeden van a céhjel szóval te is tag vagy. - látott meg hirtelen Ő is engem.
- O, elnézést, Yorumi Tsukiko vagyok, de szólíts csak nyugodtan Tsukiko-nak. Épp az imént csatlakoztam a céhhez és a cuccaimat akartam épp átvinni a tizenegyes szobába amiről Kodou azt mondta, hogy oda berendezkedhetek.
- Aha, és honnan kerülsz ide és honnan ismered Kodou-t? - folytatta a vallatást a lány.
~ Úgy látszik ebben a céhben minden lány nagyon szeret beszélni. ~ állapítottam meg.
- Nos, Kodou tegnap este megmentett egy tolvajtól, aztán megkérdezte nem akarok-e mágus lenni és belépni a céhbe amibe én örömmel beleegyeztem, miután elhozott ide az éjszakát az Ő szobájában töltöttem, de mostantól átköltözöm a tizenegyesbe. Dióhéjban ennyi. - fejeztem be a mondókámat. - Jut eszembe téged, hogy hívnak?
- Bocsi, a nevem Nessa Paragon és örülök a találkozásnak, Újonc. Igyekezz a pakolással, mert a többieket is meg kell ismerned! Siess! Addig is szi... - bomm... és ismét elvágódott.
- Te jó ég! jól vagy? - gugolok le mellé.
- Persze, remekül már hozzászoktam. - áll fel mintha csak pihenni ült volna le. - Akkor találkozunk az ebédlőben!
~ Ha eljutok odáig. ~ gondoltam, de neki csak bólintottam.
Ezután már nem történt semmi érdekes az átköltözés közben. A szoba pont nekem való volt festett csillagokkal a plafonon kék és fehér mintákkal mindenhol. Miután kipakoltam elindultam az ebédlőbe. Ott már elég sokan összegyűltek. Mindenkinek bemutatkoztam és öt perc alatt vagy tizennégy-szer mondtam el hogyan találkoztunk Kodou-val.





Todou-val már másnap elkezdtük a tanulást. Először az alapokat tanultam, aztán ki kellett választanom egy állatot
amivé át akartam változni. Nekem a farkasra esett a választásom. Kiderült, hogy több állattá is át lehet változni, csak mindig újra végig kell menni a tanulási folyamaton. Todou tigrissé, sassá és medvévé tud átváltozni. Én is elkezdtem más állatokat is. A farkast már tökéletesítettem, azonban a fekete párduc gondot okozott: nem sikerült sose karmokat növesztenem neki. Rengeteg edzéssel és gyakorlással végül azt is sikerült megtanulnom.
Ezután az úgymond "angyal,, szárnyakat kellett megtanulnom. Ez ugyan nem olyan mintha én angyal lennék, hanem, mintha a testem keveredne egy hattyúéval. Három hónap alatt ezzel is megvoltam.
Eleinte Todou-val jártam küldetésekre, de mostanra már eljutottam arra a szintre, hogy egyedül is elmehetek.
Itt tartok most. Fél éve vagyok a Golden Phoenix tagja, ám ez az idő nagyban megváltoztatott. Sikerült elfeledtetnie velem a szüleim balesetét annyira, hogy már nem kísért minden nap. 11 évesként pedig én vagyok a legfiatalabb a céhben.
Az énekléssel sem hagytam fel, épp ellenkezőleg! A céhben gyakran énekelek az ebédlőben a többieknek, amiért taps az ajándék ami nekem bőven elég.

Rendben így már jó lesz.

Céh: Golden Pheonix
Szint: 1
Kezdő tőke: 0 Gyémánt
Varázserő: 250 VE
Mágiák:

• Take Over /Megszállás/
  
• Animal Soul: Wolf / Állat Lélek: Farkas /
  
• Animal Soul: Black Panther / Állat Lélek: Fekete Párduc /
  
• Animal Soul: Wing /Állat Lélek: Szárnyak /
  

Készítsd el az adatlapod, illetve a hozzá tartozó karakternaplót és már kezdheted is a játékot! Jó szórakozást!