Yorumi Tsukiko

- Á Yorumi! Ma is müzlit? - kérdezte kedvesen a pultos, amikor letántorogtam a lépcsőn.
Még félálomban bólintottam és egy hatalmasat ásítva leültem az egyik székre. Álmosan néztem körül az ebédlőben, ahol a szokásosnál kevesebben voltak, de ezzel nem igazán foglalkoztam. Mikor megkaptam a müzlimet igen lassan ettem meg, és csak fokozatosan ébredtem fel teljesen. Amint ez megtörtént és a müzlim is elfogyott, unottan figyeltem a körülöttem zajló eseményeket. A pultos mosogatott, törölgetett, kiszolgált, majd felfigyelve az unott ábrázatomra mellém lépett és mosolyogva nézett rám.
- Látom nincs semmi dolgod. - állapította meg, s én megerősítve eme feltevését bólintottam. - Tartanak ezen a néhány napon egy vadászatot, nem messze innen, én meg gondoltam elmegyek, de sajnos erre úgy néz ki nem lesz lehetőségem, pedig hajtókat keresnek. Nem mennél el helyettem? Persze nem ingyen, kapsz fizetést és ha igény tartasz rá a zsákmányból is kapsz. Az első napon, vagyis a main lenne a vadászat, a következő kettőn pedig egy karneválszerű rendezvényt tartanak. Na, mit szólsz hozzá? - nézett rám kérdőn.
- Nem is tudom... Még soha nem voltam vadászaton, ezért nem tudom jó ötlet-e... de szívesen megpróbálom. - egyeztem bele.
~ Legalább kihasználhatom a mágiámat... bár remélem nem néznek engem is zsákmánynak... ~ tűnődtem, miközben feltápászkodtam és felmentem a szobámba összeszedni a szükséges felszereléseket.
Egy kényelmes táskába pakoltam ruhát, hálózsákot, a plüss békakirályt, ami a kabalámmá vált, valamint néhány rajzcuccot is. Visszatérve az ebédlőbe inni- és ennivalót is kértem, valamint a pultostól megkaptam a pontos helyszínt és, hogy kit kell keresni a jelentkezést illetően. Miután mindez bekerült a táskámba vidáman és izgalommal telt szívvel indultam el.
Mivel a hely néhány városnyira volt, egy erdő szomszédságában, vonatra szálltam és így utazva értem el a célomat. Az út eseménytelenül telt, talán el is bóbiskoltam közben. A pályaudvaron leszállva elég sok hátizsákkal érkező emberre lettem figyelmes, akik mind egy irányba indultak. Mivel sejtettem, hogy ugyanaz a céljuk, mint nekem, ezért én is besoroltam és a többi ember (főleg felnőttek) között haladva lassan kiértem a városból.
Az út az erdőszélig hosszabbnak tűnt, mint azt előre saccoltam, így a végére eléggé elfáradtam. Csakhogy mielőtt lepakolhattam és pihenhettem volna be kellett jelentkeznem, ami nem is volt olyan egyszerű, két okból is. Először: meg kellett találnom az illetékest, ami némi kérdezősködés után sikerült is, de csak ezután jött a neheze. Tehát kettő: Meg kellett értetnem vele, hogy a korom ellenére egy rendes céh tagja vagyok és képes vagyok komolyan venni a feladatot.
- Értem én, hogy céhtag vagy, és mágus... de mégis csak egy gyerek. Mivel tudnál te segíteni egy ilyen hajtásnál? Nem hinném, hogy megijednének tőled az állatok. - sorolta az aggodalmait a Boren névre hallgató férfi.
Mivel a beszélgetés első fele is egyre inkább idegesített, ez az utolsó megszólalás kiverte a biztosítékot. Dühösen átváltoztam fekete párduccá és kihívóan néztem rá.
- Még mindig így gondolja? - vicsorogtam rá, mire ijedten hátrált egy lépést.
- Mi a fene?! Alakváltó?! - nézett idegesen.
- Mitől lepődött meg ennyire? Nem megmondtam, hogy mágus vagyok? - változtam vissza és elégedetten figyeltem a reakcióját.
- Valóban. Elnézést kell kérnem, és és egyben be is osztalak a hajtókhoz. Az lesz a feladatotok, hogy a vadakat a vadászok felé tereljétek. Érted? - vett fel egy kedvesebb hangsúlyt.
- Persze. - vigyorodtam el.
- Úgy nézem nem hoztál sátrat, így Te is az előre felállított sátrakban kapsz helyet. Ott az a kijelölt gyülekezőhely, azon túl vannak. Válassz egyet, és pakolj be! - fordult a következő jelentkező felé, én pedig elindultam a mutatott irányba.
Arra valóban rengeted egyszemélyes apró sátor állt, s többe már be is költöztek. Én is kiválasztottam egy szimpatikusat és bemásztam, hogy berendezkedjek. Kiterítettem a hálózsákot, aztán elterülve rajta figyeltem az odakinn mászkáló embereket. Akik átváltoztam kis lábakkal és kezekkel felszerelt fasírtokká. És kiket megettem. És akik így belülről csiklandozták a hasam.
És felébredtem. Csodálkozva ültem fel, mert először nem tudtam, hogy hol vagyok, de végül rájöttem, és konstatálva a helyzetet kimásztam ideiglenes lakhelyemből, és a fő gyülekezőhely felé indultam. Az említett helyen már elég sok ember gyűlt össze várva az utasításokat.
Mikor bepakolni mentem nem tudtam jól szemügyre venni a helyet, ám ezt hamar bepótoltam. A központi rész egy tűzrakóhely volt, s bár távolabb több is sorakozott, amik felett kondérok lógtak, ez is úgy volt kialakítva, hogy ha úgy esik sütésre is lehessen használni. Ezt a tűzhelyet széles körben elhelyezett farönkök vették körbe, amire többen le is telepedtek. A több éves használat miatt a talaj már simára volt taposva, és sok olyan embert is láttam, akiknek ez egyértelműen nem az első vadászatuk volt.
~ Vajon minden évben megtartják? ~ tűnődtem letelepedve az egyik farönkre.
Mivel nekem egy ismerősöm sem volt jelen csak figyeltem az embereket. Mindenki izgatottnak tűnt, és látszott rajtuk, hogy már nagyon várják a vadászatot.
Egy kis idő múlva megjelent néhány szervező (kitűző jelezte, hogy azok), és beálltak a kör közepébe, majd az egyikük egy hangosbeszélőt vett elő.
- Egy kis figyelmet kérnénk! - kezdte a mondandóját, mire mindenki elcsendesedett. - Gondolom tudjátok, hiszen ezért jöttetek, de azért elmondom, hogy ez az évente megrendezésre kerülő Területi Hajtóvadászat. A többségetek a felhívásra érkezett, hajtónak, vagy néhányan vadásznak. Természetesen mind a két feladat fontos, és egyik nélkül sem lehetne sikeres vadászatot véghezvinni. A vadászat végén, a sikerétől függően, kap mindenki némi anyagiakat, és természetesen a zsákmányt is elosztjuk. - ismertette az eddig is nyilvánvaló tényeket, majd végre rátért a lényegre. - Tehát! Akik lőfegyverrel érkeztek és vadászati engedéllyel rendelkeznek, gyűljenek a fősátorhoz! - intett az egyik sátor felé, ami valóban jóval nagyobb volt, mint a többi, konkrétan egy fél karnevál elfért volna benne. Az emberek azonnal csoportosulni kezdtek, néhányan átálltak a fősátorhoz, de a kétharmad rész még így is nálunk maradt. Ezután három szervező lépett a vadászokhoz, majd szintén három hozzánk, hajtókhoz is.
- Remélem mindenki itt van. - szólalt meg egy fekete hajú, tagbaszakadt férfi. - A ti feladatotok lesz, hogy az erdőt megkerülve a vadászok puskái elé hajtsátok a vadakat. Ha jól hallottam van köztetek egy alakváltó mágus, igaz? - nézett körbe kérdőn, mire megszeppenve léptem előrébb.
- Igen... Én lennék. Yorumi Tsukiko, örvendek a találkozásnak! - hajtottam fejet.
- Remek, megmutatnád nekünk mit tudsz? - kért mosolyogva.
- Persze. - alakultam át nyomban fekete párduccá.
Az emberek ösztönösen hátráltak egy lépést bár tudták, hogy én vagyok.
- Remek, remek. Szólni fogunk a vadászoknak, hogy rád ne lőjenek... Azt hiszem nagy segítség leszel. - mosolyodott el újra, mire visszaváltoztam.
- Mindent megteszek. - hajtottam meg a fejem ismét, és álltam vissza a sorba.
Ezután szétosztattak néhány fedőt, kereplőt és hasonló zajos, hajtásnál hasznos felszerelést. Én nem kaptam, mivel a fekete párduc alak miatt nem is tudtam volna használni, meg szükségem sem lett volna rá. Ezután mindenkit elküldtek, azzal a felszólítással, hogy ha valamit esetleg még magukkal akarnak hozni, azt most szedjék össze.
Én is visszaindultam a kis sátramhoz, és ettem pár falatot, majd mindennemű felszerelés nélkül tértem vissza a gyülekezőhelyre. A rendezők még egyszer utoljára elmondtak minden fontos részletet, majd két csapatra oszolva elindultunk, kezdődhetett a vadászat.
A vadászok lőfegyverekkel felszerelkezve az erdő belseje felé indultak, a hajtók pedig az erdő szélén indultak el. Én ismét csak csendben ballagtam, míg mások beszélgettek, nevettek, és a terveiket mesélték, tréfálkoztak egymással.
~ Érdekes lesz... Bár ki tudja, soha nem voltam még ilyen rendezvényen. A karnevál is jó lehet. ~ tűnődtem egy pár madarat figyelve.
Végül a csapat megállt, és a rendező velünk szembefordulva ismét beszélni kezdett:
- Na, itt is volnánk. Innen még egy kicsit beljebb megyünk az erdőbe és onnan kezdjük majd a hajtást. Mindenki tudja a dolgát, így azt nem ismétlem el. Gyerünk! - intett és nyomban el is indultunk, befelé, miközben lassan szétszéledtünk és a korábban megbeszélt legyező formát felvéve haladtunk befelé. Egy előre megbeszélt "pijjegő" jelre mindenki a hajtóeszközét felhasználva indult meg előre, én pedig gyors alakváltást követően az oldalra induló állatokat tereltem vissza az útvonalra, ezzel valamivel növelve a vadászat hatékonyságát.
Már vagy negyed órája haladtunk befelé mikor meghallottuk az első puskadörrenést, amit egyre több követett. Ezeket hallva több állat is próbált egérutat nyerni, én pedig egy különösen vad szarvasbika után iramodtam. Szerencsémre lehagytam és szembefordulva vele, vicsorogva próbáltam visszaterelni, de Ő sem hagyta magát, lehajtotta a fejét, és elképesztő agancsait nekem szegezve futni kezdett. Mivel egy ilyen támadás után nem tudtam volna felállni, így inkább kitértem, és hátulról vettem üldözőbe. Épp a hátát céloztam meg, s elrugaszkodtam a földről, mire az kirúgott, és két méterre visszalökött. Feldühödve a kitartásomon megfordult, és ismét támadott volna, amikor közvetlen közelről hallatszott a puskalövés, az állat pedig megtántorodott, majd egy keserves bőgést követően elterül a földön.
Körbepillantva egy Középmagas, vöröses hajú, húszas éveiben járó fiút láttam kilépni a fák közül. Megnyugodva visszaváltoztam emberré, és sajgó oldalamat szorítva felálltam.
- Köszönöm. Megmentettél. - pillantottam a fiúra.
- Semmiség. Yorumi, igaz? Az én nevem Kuro Shinta. - mutatkozott be, én pedig csodálkozva bólintottam.
- Honnan tudod a nevem? - kérdeztem megilletődötten.
- A többség tudja, hiszen szóltak, hogy a fekete párducot ne lőjük le, mert mágus, és a nevedet is elmondták... ennyi. - kicsit furcsálltam ugyan a dolgot, de nem szóltam.
- Visszamegyünk? Itt már nincs dolgunk. - változtam ismét fekete párduccá, és a szarvast ügyesen a hátamra véve elindultunk visszafelé.
Rögtön a táborba mentünk, ahová első pillantásra mindenki visszatért, és a zsákmány is vitték magukkal. Mi is leraktuk a szarvast a kupachoz, majd a fő tűzhelyhez sétáltunk, ami addigra meg lett gyújtva.
- Van itt ismerősöd, valakid? - kérdezte felém fordulva Shinta.
- Nem, nincs. Egyedül jöttem. - feleltem.
- Értem... Én is. - mondta, ezzel jelezve, hogy akkor most már ketten vagyunk.
Alaposabb körbepillantás után láttam, hogy a levadászott állatokkal már foglalkoztak - vélhetően szakácsok - így inkább az elkövetkező napok előkészületeit figyeltem. Mindenféle vetélkedőket készítettek elő, díszítettek, lámpássorokat lógattak fel, igazán hangulatossá téve ezzel az eseményt.
- Mindjárt jövök, egy perc. - intettem Shintának és elfutottam a sátramhoz.
Bemászva gyorsan előszedtem a rajzcuccaimat és visszasiettem a tűzhöz, majd letelepedve az egyik farönkre alkotni kezdtem. A kép a másnapi rendezvény képét ábrázolta, megörökítve a lámpásokat, fodrokat, papírdíszeket, emberekkel színesítve, és vidám színekkel kitöltve. Shinta csendben figyelte az elfoglaltságom, majd mikor már épp el akartam tenni a füzetet, késznek ítélve elkérte, és kivette a kezemből a ceruzát.
- Itt, és itt. Látod? Ha sötétebb lesz kiemeli a mellette lévő élénk színt. Ezt pedig meghúzhatod erősebben is, fontos részlet. - mutatott néhány apró szépítési lehetőséget.
- Azta! Nagyon jó vagy. - csodálkoztam el a képet nézve, amin még mindig javítgatott. - Tudod mit? Nem akarod elvinni? - kérdeztem hirtelen, mire kíváncsian nézett rám.
[color=chocolate]- De, szívesen. Miért?
- Emlékbe. - feleltem, és kitéptem a lapot a füzetből és átnyújtottam neki.
- Oh... Köszönöm. - vette át végül. - Viszont cserébe én is adok valamit. - állt fel és elindult a sátrak felé.
~ Vajon mi lesz az? ~ néztem utána, majd az embereket kezdtem pásztázni.
A legtöbben csak lődörögtek, vagy beszélgetve figyelték az eseményeket, de akadtak olyanok is, akik a megszerzett zsákmány dolgozták fel, vagy éppen az előbbi lehetőség körül lődörögtek egy kis kóstoló reményében. Épp egy ilyen megmozduláson agyaltam, mikor Shinta visszatért. A kezében egy kis csomagot láttam, ami be volt csomagolva, így nem jöttem rá mi az.
- Tessék. A kemény munkádért, és az ajándékodért cserébe. - nyújtotta nekem, én pedig kíváncsian vettem át.
Mielőtt kibontottam megtapogattam hátha rájövök, mi az, de nem jártam sikerrel, így végül megszabadítottam a csinos kis papírtól. Ahogy a kezembe vettem az apró tárgyat elámulva forgattam a kezemben. Egy apró kés volt, csont nyéllel, ami tűz és víz keveredésére emlékeztető mintára volt faragva.
- Gyönyörű. - mosolyodtam el. - Nagyon köszönöm.
- Ugyan. Ez a minimum, amiért megkapom a rajzodat... - volt egy olyan érzésem, hogy még mondana valamit, de végül nem tette meg, mert a korábban hallott rendező szólalt meg:
- Kedves vendégek, hajtók és vadászok! Köszönjük a munkátokat, mind jól dolgoztatok. A szokásosnál több vadat is sikerült elejtenünk, így mindenki kap belőle egy részt. Természetesen mindenki azt visz amit akar, feltéve, hogy nem kaparintják meg az orra elől. Most pedig kérünk mindenkit, hogy a fősátor elé álljanak be, sorban. Belépve mindenki megmondja a nevét, és megkapja a pénzjutalmát, illetve a kívánt részt a zsákmányból. - szavai nyomán azonnal olyan tülekedés támadt, hogy szinte egymáson gyalogoltak át az emberek, hogy minél előbb odajussanak.
Én inkább nyugodtan álltam be a sor végére, kihagyva a tömegnyomort. Shinta hozzám lépve vigyorogva nézte a tülekedőket, láthatóan jól szórakozott rajtuk. Mi csendben figyeltük a lassan fogyatkozó sort, majd végül én léptem be elsőnek.
- Yorumi Tsukiko. - mutatkoztam be ismét a jelentkezést intéző szervezőnek.
- Á, máris. Milyen részt szeretnél? - kérdezte elég unott hangsúllyal, ami érthető, hiszen elég sokszor kellett feltennie a kérdést.
- Egy pár agancsot. Egy fiatalabb példányé, ha még maradt ilyen. - feleltem reménykedve.
Nem volt konkrét tervem, velük, mégis valami maradandót szerettem volna, nem egy adag húst, amit megsütünk aztán volt-nincs. A szervező gyorsan átnézte a maradékot, majd bólintva adott át egy pár fiatal szarvas fejdíszt.
- Tessék, és itt a pénzed. - nyújtott át egy kis bórzsákot.
Kilépve mosolyogva mutattam Shintának a szerzeményem, aki szintén boldogan mosolygott, majd belépett. Én gyorsan elraktam a sátramba a saját zsákmányomat, majd sietve indultam vissza a fő tűzhelyhez, mert már elkezdődött a lakoma, és a finom illatoktól nagyon megéheztem.

A következő egy napban kiélveztem a vásárt és a karnevált, majd egy nappal a rendezvény vége előtt indultam haza. Shintától is elbúcsúztam, megígérve, hogy még összefutunk, bár arról ötletem sem volt, hogyan. Hazaérve vidáman mutattam az agancsokat a pultosnak, aki kifejezetten elégedett volt, amikor elmeséltem neki az egész történetet. Összefoglalva remek két napom volt, és még két agancsot, és némi pénzt is sikerült szereznem, így elégedetten feküdtem le aznap este.

Spoiler: