Ilaszior, Csatlakozás, Dragon Fang

~Kell egy céh. -mondom Azazelnek, miközben a sáros úton lépkedek, a sötét égboltból már egy órája esik az eső.
~Miért gondolod ezt Ilaszior?
~Az utóbbi időben túl sok bajba kerültünk, amiből csak határtalan szerencsével vagy valakinek a közbeavatkozásával tudtunk kimászni. Ráadásul kell egy állandó hely, ahol tanulni tudok. Utoljára Agnes nénitől tudtam tanulni, és tőle is csak új mágia ágat. Kell valaki, aki kimélyíti a tudásomat.
~Van benne valami. Bár nem értem miért kell neked másféle mágia mint az enyém.
~Várjál, miért is? Hmm... mondjuk azért, mert egy hónapig átvetted az uralmat és el akartad pusztítani a lelkemet? Ja és azért, mert nem szeretem a halott nőket kefélni? Lehet hogy ezek miatt inkább nem használlak ha nem muszáj?
~Megértem amit mondasz, bár szerintem gondolt át néhány ponton. Elvégre is...
~Nincs elvégre Azazel. Tudtam, hogy megteszed ha megteheted, de ne csodálkozz, hogy mostantól jobban figyelek. -nem várom meg a válaszát, kirekesztem a tudatomból.
Az eső egyre jobban kezd esni, hamarosan már szabályos függönyt von körém. Teljesen átázok, úgyhogy kapkodva szedem a lábamat az úton. Emlékeim szerint van erre egy fogadó, ha minden jól megy akkor ott meg tudok szállni. Bár... a kocsmákban valószínűleg nagy tömeg lesz. Ami nem feltétlen lenne most a legjobb... korgó gyomrom jelzi, hogy nincs több vita.
Tíz perc alatt meglátom a fogadóból kiszűrődő fényt az eső ködén át, és újabb tíz perc elteltével ott is vagyok. Az út egy egyöntetű sármassza, és csak amiatt nem borít be térdig a minden lépésnél felfröccsenő darabkáival, mert az eső lemosta az összeset. A csizmám így is egy hatalmas bevonatot kapott, és ólomsúlyú lett. Fogaim vacogtak, egész testem remegett, az ujjaim görcsösen szorították a semmit.
Benyitom az ajtót, és hálásan élvezem a megcsapó meleget, majd gyorsan belépek. Nem érdekel a szag se a látvány, csak az áldott meleg. Még a tömeget is élvezem, mert a testek sugározzák magukból a meleget, és csak erre van szükségem. A szokásos látomások egyenlőre nem rohantak le hál istennek. Félek, hogy nem sokáig késnek... de ez most nem számít. Odamegyek a söntéshez.
-Egy teát kérek, és egy szobát éjszakára.
-Maga teljesen ütődött? Szobát?! Nézzen már körül jóember! Legalább kétszer annyi ember van itt mint ahány szobám van. Életemben nem láttam itt ennyi embert, bár tény, hogy ilyen istenverte esőt sem! Sőt, fogadok, hogy még a nagyapám sem, pedig már ő is itt vezette a helységet, igen kérem, ez a ház már a nagyapám korában itt állt és szolgálta a szállást az erre tévedő utasoknak, de én mondom, még sosem látott ilyen esőt. Nézze csak meg, mennyien vannak!
~Túl sokat beszél.
~Egyetértünk.
~Akkor csak legyen a tea.
-Azonnal. Tudja a teám az igazi büszkeségem, mert ezt a receptet már a nagyapám is használta, tudja ő kezdte el ezt az üzletet, ő volt az aki...
-Igen, tudom, tudom, csak hozza már a teát.
-No, ha az uraságnak ilyen sürgős... -mondja, és elindul a hátsó szobába. Közben hallom ahogy arról motyog, hogy milyen udvariatlan a mai fiatalság, bezzeg a nagyapja idejében, aki ezt a kocsmát alapította... bla-bla-bla.
Két perc sem telt el, máris jön vissza egy gőzölgő bögrével, fizetek, és elindulok a tömegben egy talán kevésbé tömött sarok felé, közben kezeimet a bögre felhevült oldalára szorítom, az ujjaim zsibbadnak, de milyen jól esően zsibbadnak, ahogy tér beléjük vissza az élet. Kezdek rosszul lenni, a gyomrom enyhén émelyeg, de viszonylag jó állapotban vagyok ahhoz képest, hogy mit vártam. Nem szédülök, nincs rohamom, és ezeknek kimondhatatlanul örülök.
Az asztalok foglaltak, de az egyiknél egy ismerős alakot pillantok meg. A fickó egy asztalán ül fekete, szakadt kabátban, melyben eltűnnek a kezei. Haja az arcába lóg, arca félig be van fáslizva. Egy üres tányér van előtte, nem tudom, hogy ürítette ki. Magas, magasabb mint én, nem mintha sokat jelentene. Derék alatt egy fekete térdgatyát visel láncokkal. Bár nem látszik rajta de tudom, hogy a karjaira egy-egy láncon a fegyverei vannak felfüggesztve, a Crosses of Judgement, hacsak nem változott meg ez a szokása azóta. Nem más mint Neil Saitooh, egy térmágus, és az egyetlen barátom.
Közelebb megyek, majd úgy, hogy csak ő hallja megszólalok, örömteli hangon.
-Kami-sama!
Felnéz, egy pillanatra meglepődik, majd talán öröm suhan át az arcán, és a székre int. Neilnek van egy olyan mániája, hogy ő lesz a világ új istene. Megígértem neki, hogy segítek ebben, segítek neki megteremteni azt a világot, ahol uralkodhat, de velem együtt, mint az isten és ördög.
-Rég láttalak ördög. Hogy haladsz?
-A világod lassan de aprólékosan készül. Persze te nyilván sokkal jobban haladsz, mint én.
-Bizonyára. De kénytelen voltam ráébredni, hogy még van mit tanulnom ahhoz, hogy istenné váljak.
-Ezzel nem vagy egyedül. Találtál tanárt?
-Igen Ilaszior, találtam. Méghozzá ott, ahol először találkoztunk.
-Erában? -eresztek rá nagy szemeket.
-Igen. Csatlakoztam a Dragon Fanghez. Neked sem ártana egy céh, hacsak nem akarsz lesüllyedni a többi halandó szintjére. Nem fogok rád várni. -mondja, és közben felmutatja a jobb tenyerét, amin a Dragon Fang jele látható.
-Tudom, én is rájöttem. De nem tudom, hová menjek.
-Csatlakozz hozzánk. Gyere velem, úgyis vissza kell térnem. Én meg beajánllak téged a céhbe.
-Rendben. -bólintok rá gondolkodás nélkül. A Dragon Fang az egyik legerősebb céh a világon, ott biztos tudnak tanítani. Ráadásul mivel ilyen erős, még az Ash'gardtól sem kell félnem, vagy féltenem őket.
~Tényleg jó hely lesz.
~Meglep, hogy egyetértesz.
~Miért ne tenném?
Nem tudok mit válaszolni neki, de nem is kell.
-Mikor indulunk?
-Holnap.
-Nincs szobám.
-Aludj az enyémben. -vonja meg a vállát. Én örömmel elfogadom.

***
Egy héttel később

-Era még mindig túl van zsúfolva.
-Igen, az biztos. Nem baj, majd ezt is szabályozzuk. -mondja, nem tudom, hogy viccel-e. Bár a város nincs annyira tele, mint amikor itt jártam a Midori no hi ideje alatt, így is kellemetlenül népes, bár hál isten nincs annyira teletéve virágokkal. Hatalmas város, telis-tele emberrel. Valahogy nem fűl ahhoz a fogam, hogy ez legyen az új otthonom.
-Ne aggódj, megszokod. Ráadásul ők sem találnak meg ekkora tömegben. Ha meg igen... a Dragon Fang megvéd. -mondja, tudja, hogy mi jár az agyamban. Valóban, napok óta ez az egyetlen, ami miatt aggódok. Eddig sosem volt jó, ha megpihentem egy helyben... mindig baj lett. Ellenben a Dragon Fang... ők tényleg nagyon erősek. Ők biztosan meg tudnak védeni. A tudatom alján ott motoszkál egy gondolat, amit nem merek a felszínre engedni... mi van, ha ők is az Ash'gard tagjai, vagy egy-kettő a kémük?
Hamarosan elérjük a Dragon Fang hatalmas, lenyűgöző, és bizarr épületét. Az alap épület oké, de a felette lebegő pavilon... bizarr.
-Először én is furcsán néztem rá, de hamarosan rájöttem, hogy az a lebegő dolog az erő jelképe, a céhünk erejének jelképe. Hány céh engedhetné meg magának ezt a mágikus fényűzést?
Igaza van, de ennek ellenére furcsa. Belépünk az ajtón, és egy hatalmas ebédlőben találom magamat, az asztaloknál mágusok ülnek. Mindannyian rám néznek, nem tudom mit akarhatnak, félek. Nincs időm aggódni, Neil gyors léptekkel keresztülmegy a termen, balra, el egy lépcső mellett át egy ajtón. Egy folyosóra jutunk, Neil bemegy a bal oldali ajtón, én követem, és egy hatalmas edzőteremben találom magamat. Egy furcsa idős ember épp a földet bűvöli, és hatalmas sziklarengeteget zúdít tíz-húsz bábura. A bábuk porrá törnek, de két pillanat múlva ismét állnak.
-Jó napot mester.
-Mit akarsz? -förmed rá nem túl barátságos módon.
-Bocsásson meg Xaundaras mester, de ő itt egy mágus barátom, Ilaszior. Szeretne csatlakozni a céhünkhöz.
-Igen? No mutasd meg a mágiádat fiú, aztán majd kiötlöm mi is legyen veled.
Egy pillanatig habozok, de utána gyorsan cselekszem. Azt akarta látni milyen mágiám van, de nem biztos, hogy bevesznek, tehát nem Azazellel kezdek. Gyorsan sötétséget vonok a kezem köré, és gömbbé formázom, majd egy sötét lökést hajtok végre az egyik bábú felé. A sötét gömb eltalálja, és hátrarepíti. Kíváncsian nézek Xaundaras mesterre, akinek szép lassan elvörösödik az arca.
-Neil! Milyen mágus ez a gyerek?!
-Fekete mágus, mester.
-Akkor mégis mi a fenének rabolod vele az időmet?! Így is épp elég tennivalóm van, ez a gyerek Shareya dolga! Takarodj, ne is lássalak! -mondja, és hirtelen hullámzani kezd a föld, majd az ajtón kívül találjuk magunkat.
-Ez meg mi volt?
-A mester elég elfoglalt szokott lenni. Igazából sejtettem, hogy ez lesz, de meg kellett próbálni.
-Miért? És ki ez a Shareya?
-A Dragon Fangben a mágusok szét vannak osztva a mágiájuk alapján. Shareya tanítja a fekete mágusokat, így te az ő embere leszel.
-Akkor miért nem hozzá mentünk a kezdetektől?
-Azért, mert eléggé kényes a területére... mondjuk úgy, hogy a céhből elég kevesen szeretik látni az alárendeltei kivételével.
-Értem.
Miközben beszéltünk Neil már elindult, és keresztülmentünk az éttermen, ezúttal a jobb oldali ajtón át. Végül elérkeztünk egy csapóajtóhoz.
-Itt kell lemenni. -mondja, látom rajta a vonakodást.
-Akkor menjünk. -mondom, és elindulok lefele. A sötétben csak egy-két fáklya világít, otthon érzem magamat... ez a nekem való hely, a sötétség, nem a túlzsúfolt, fényes csarnok.
A sötét katakombákban kanyarogva megyünk, és látom, ahogy a többi tag sötét pillantásokkal méregeti Neilt. Végül elérünk egy „Shareya mester” felirattal ellátott szobába, és Neil bekopog.
-Gyere. -hallatszik ki a kellemes, selymes női hang. Belépünk, egy kedves arcú, gyönyörű nő ül egy íróasztalnál, de amikor meglátja Neilt egy pillanat alatt komor lesz az arca.
-Mit akarsz? És ki az ott mögötted?
-Ő itt Ilaszior, egy fekete mágus, mester. Csatlakozni szeretne a céhhez.
-És te mit keresel itt?
-A mesterem azt mondta... -elcsuklik a hangja.
-Tűnj el. Egyedül is el tudom dönteni, hogy felvegyük-e.
-Igenis. -mondta Neil, és kiment. Meglepett a viselkedése, nem olyan, aki meghajol mások előtt. Bár gondolom kénytelen.
-No lássuk csak, ki is vagy fiacskám? -kérdezte, ismét felöltve a mosolygós arcát és kedves hangját.
-Ilaszior vagyok, fekete mágus.
-És milyen mágiákat ismersz?
-Háát... konyítok valamennyit a sötétség mágiához, a nekromanciához, és egy nagyon keveset a méregkeveréshez.
-De ez nem minden ugye? A mágiád szaga... nem csak ezek. Egyedi.
-Nos igen... démonmágus vagyok. -egy pillanatra elborul a tekintete, ettől tartottam.
-Hogyan került beléd ez a démon?
-Azazelnek hívják. Kicsi voltam... -és elmeséltem neki az életemet. Mindent, még az Ash'gardot is. Elmondtam, mennyire szeretnék tanulni, és mennyire szeretnék csatlakozni. A végére megenyhült a tekintete, sőt, szeretetteljessé vált. Talán, ebben nem vagyok biztos.
-Értem. Ne aggódj aranyom, természetesen beveszünk. Hol is van? -motyog, és túrni kezd az asztalon, majd felemeli a Dragon Fang pecsétét.
-Fekete megfelel? És hová kéred?
-Meg. A kézfejemre. -emelem fel a bal kezemet. Shareya rám mosolyog, és rányomja a pecsétet. Amikor elveszi már ott virít a fekete Dragon Fang jel.
-Üdvözöllek itthon, fiacskám. -mondja, és könnyek gyűlnek a szemembe szavai hallatán.